2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz."

Átírás

1 2. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az alpolgármester /2012. sz. előterjesztését A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása címmel,és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés december 1-jei hatállyal a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 375/2012. (VI.22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: azonnal Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, valamint az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. K. m. f. Dr. Botka László s. k. Dr. Mózes Ervin s. k. polgármester címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

2 A /2012. ( ) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 3./ Az intézmény telephelyei: 6725 Szeged, Szabadkai út Szeged, József A. sgt Szeged, Kodály tér Szeged, Horváth Mihály u Szeged, Külterület / A feladatellátást szolgáló vagyon: Szeged III. ker. belterület Szabadkai út 3. sz. alatti 24013/10 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha7706 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül Szeged I. ker. belterület József Attila sgt. 26. sz. alatti, 2619 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1461 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül Szeged II. ker. külterület 01107/6 helyrajzi számú, Csemetekert udvar megnevezésű, 4158 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. külterület 01107/7 helyrajzi számú, Csemetekert szántó megnevezésű, 2ha2445m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. belterület, Kodály tér 1. sz. alatti, 11643/33 helyrajzi számú, általános iskola megnevezésű, 1ha0327 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon, az intézmény leltára, Szeged I. ker. belterület, Horváth Mihály u sz. alatti, 3962 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 4649 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül

3 A /2012. ( ) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: 1./ Az intézmény neve: Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola (OM azonosító: ) Rövidített név: Szegedi Szolgáltatási Iskola 2./ Az intézmény székhelye: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. 3./ Az intézmény telephelyei: 6725 Szeged, Szabadkai út Szeged, József A. sgt Szeged, Kodály tér Szeged, Horváth Mihály u Szeged, Külterület 4. 4./ Működési köre, felvételi körzete: Elsősorban Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe 5./ Tagintézménye: Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Fodor József Élelmiszeripari Tagintézménye 6./ Az alapító és a fenntartó neve, székhelye: Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézménye Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 7./ Irányító szerve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 8./ Közvetlen jogelőd neve, székhelye: Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola (6725 Szeged, Szabadkai út 3.) Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola (6721 Szeged, József A. sgt. 26.) Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi és Könnyűipari Szakképző Iskola (6724 Szeged, Kodály tér 1.) Vedres István Építőipari Szakközépiskola (6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6.) 9./ Az intézményvezető megbízásának rendje: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (1) bek.

4 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. 23. alapján. Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, évi I. tv. a munka törvénykönyvéről) 11./ Az intézmény típusa: szakközépiskola, szakiskola 12./ Évfolyamainak száma: szakközépiskola: 7 szakiskola: 5 13./ Felvehető maximális tanulólétszám: Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Fodor József Élelmiszeripari Tagintézménye: 600 Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézménye: 500 Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye: 920 Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye: /Jogszabályban meghatározott közfeladat: TEÁOR 8531 Általános középfokú oktatás Szakmai középfokú oktatás Szakközépiskolai és szakiskolai nevelés-oktatás a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényben foglaltak szerint. 15./ Alaptevékenység: Szakágazati rend szerint: Általános középfokú oktatás A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényben foglaltak szerint a szakközépiskolában szakmai érettségi végzettséget adó érettségire, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, általános műveltséget megalapozó szakmai elméleti és gyakorlati oktatás, valamint a 12. évfolyamot követően érettségi végzettséghez kötött szakmai vizsgára történő felkészítés folyik. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényben foglaltak szerint a szakiskolában az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti, szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik.

5 15/A Jogszabály vagy irányító szerv által kötelező jelleggel előírt szakmai alapfeladat: Szakfeladatrend szerint: Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) (ezen belül további speciális tevékenység: képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása)

6 (ezen belül további speciális tevékenység: - képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés - Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Szakiskolai Programjában részt vevő tanulók oktatása) Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése Iskolai intézményi étkeztetés Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása (kizárólag iskolai könyvtár működtetése) Az intézmény OKJ-ben szereplő, pedagógiai program alapján oktatható szakmái: Új OKJ szerint: 1. Egészségügy: Egészségügyi asszisztens Általános asszisztens Fogászati asszisztens Gyógyszertári asszisztens Egészségügyi Operátor Fizioterápiás szakasszisztens Gyógyszerkiadó szakasszisztens Klinikai fogászati higiénikus Ápolási asszisztens Ápoló Diabetológiai szakápoló Foglalkozás-egészségügyi szakápoló Geriátriai szakápoló Hospice szakápoló Csecsemő- és gyermekápoló Egészségügyi gyakorlatvezető Egészségügyi menedzser Masszőr Gyógymasszőr Sportmasszőr Mentőápoló Egészségügyi kártevőirtó-fertőtlenítő Egészségőr-fertőtlenítő

7 2. Szociális szolgáltatások Szociális gondozó Fogyatékosok gondozója Szociális gondozó és ápoló 4. Művészet, közművelődés, kommunikáció Divat- és stílustervező 5. Gépész Üzemeltető gépésztechnikus Élelmiszeripari gépésztechnikus 8. Vegyipar Laboratóriumi technikus Élelmiszeripari laboráns 9. Építészet Magasépítő technikus Mélyépítő technikus Műemlék-fenntartó technikus Építőanyag-ipari technikus 10. Könnyűipar Könnyűipari technikus Ruhaipari technikus Textilipari technikus Szabó Csecsemő- és gyermekruha készítő Férfi szabó Női szabó 20. Mezőgazdaság Földmérő, térképész és térinformatikai technikus Erdésztechnikus 15/B Szabad kapacitás kihasználása érdekében végzett tevékenység: 21. Élelmiszeripar Élelmiszeripari technikus Élelmiszer-higiénikus Hús- és baromfiipari technikus Malom- és keveréktakarmányipari technikus Sütő- és cukrászipari technikus Tartósítóipari technikus Tejipari technikus Húsipari termékgyártó Molnár Pék Pék-cukrász Tartósítóipari termékgyártó Tejtermékgyártó Szakfeladatrend szerint: Munkahelyi étkeztetés Zöldterület-kezelés

8 16./ Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv kiadásaiban: Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás 17./ Általános forgalmi adó alanyiság: Igen. Általános szabályok szerint / A feladatellátást szolgáló vagyon: Szeged III. ker. belterület Szabadkai út 3. sz. alatti 24013/10 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha7706 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül Szeged I. ker. belterület József Attila sgt. 26. sz. alatti, 2619 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1461 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül Szeged II. ker. külterület 01107/6 helyrajzi számú, Csemetekert udvar megnevezésű, 4158 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. külterület 01107/7 helyrajzi számú, Csemetekert szántó megnevezésű, 2ha2445m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. belterület, Kodály tér 1. sz. alatti, 11643/33 helyrajzi számú, általános iskola megnevezésű, 1ha0327 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon, az intézmény leltára, Szeged I. ker. belterület, Horváth Mihály u sz. alatti, 3962 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 4649 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül 19./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól alkotott hatályos közgyűlési rendelete szerint. 20./ Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő költségvetési szerv, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata látja el (az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörű). Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése.../2012. ( ) Kgy. sz. határozatával, hatályos december 1. napjától.

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 22. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2011. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009 Tartalom Tartalom I. Rész Általános rendelkezések... 8 1.1 A szervezeti és működési szabályzat személyi és időbeli

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat 1. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797/2012.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi alapító okiratának módosítása

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi alapító okiratának módosítása Előterjesztő Dr. Solymos László alpolgármester Iktató szám: 01/990-7/2016. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi alapító okiratának módosítása Melléklet: 1 db Módosító okirat 1 db Alapító

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 9524/2010. Melléklet: 18 db határozati

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

- egységes szerkezetben a módosításokkal - Iktatószám: 5677/2012. II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Alapító Okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 01-102-5/2015. ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 10. ú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 4. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kozmutza Flóra Óvoda,

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1.) A költségvetési szerv megnevezése: Csanádpalota Térségi Napsugár Óvoda és Bölcsőde Többcélú Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1.) A költségvetési szerv megnevezése: Csanádpalota Térségi Napsugár Óvoda és Bölcsőde Többcélú Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény ALAPÍTÓ OKIRAT Csanádpalota Térségi Köznevelési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben 1 ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos.

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés /2007. (XI. 9.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratáról A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS

Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság Nyilvános ülés anyaga Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS a középfokú köznevelési intézmények és a Közintézmények Szolgáltató

Részletesebben

Szolnok Városi Óvodák

Szolnok Városi Óvodák Szolnok Városi Óvodák SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. január 29. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szolnok Városi Óvodák 5000 Szolnok, Baross u. 1. Készítette: Intézmény OM - azonosítója:.. Ferenczné

Részletesebben

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985 1. számú melléklet: 1.A költségvetési szerv neve: Rövid neve: Törzsszáma: Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár Németh László Városi Könyvtár

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Önkormányzati intézmények alapító okirata módosítása Iktatószám:

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-209/3096/2012. sz. határozat Tárgy : Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-118/2774/2012.sz.határozatának

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-50 /2012. A határozat elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! JAVASLAT Központi háziorvosi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására Ikt.szám: 18 807/2015. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására Előadó: Dr. Puskás Imre,

Részletesebben

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 129/2012.

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 906-4- /2011. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: A KÖKÖNYÖSI OKTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Városi Könyvtár alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: minden bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének 2012. december 13.-i ülésére Az

Részletesebben

Határozat-tervezet. Normatív Határozat

Határozat-tervezet. Normatív Határozat Határozat-tervezet /2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Általános Iskola alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Készült: Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-i nyílt ülésen felvett jegyzőkönyv alapján. 126/2014.(VI.26.) KT számú

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 5. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés a SOPRONTISZK

Részletesebben

Alapító Okirat. módosítással egybeszerkesztett formában. 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 27-29.

Alapító Okirat. módosítással egybeszerkesztett formában. 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 27-29. Burattino Általános, Közép- és Szakképző Iskola, Gyermekotthon Alapító Okirat A Burattino Szociális és Kulturális Egyesület (1212 Budapest, Táncsics Mihály u. 27-29.) által fenntartott Burattino Iskola

Részletesebben

Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata:

Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetéséről

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 138/2010. (VI. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2011. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 45/2011. (IV. 28.) közgyűlési határozata a megyei fenntartású közoktatási

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2015. február

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosítása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosítása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december 11-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december 11-ei rendkívüli ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10.... Dr. Pavlek Tünde jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 15. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Faller Jenő Szakképző

Részletesebben

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról 40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról Az Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA. 3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 4. Telephelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13.

ALAPÍTÓ OKIRATA. 3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 4. Telephelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1. Intézmény neve: PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON - rövid neve: PIARISTA

Részletesebben

Tárgy: A megyei fenntartású közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Tárgy: A megyei fenntartású közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 69/2007. (V. 31.) Kgy. számú határozat Tárgy: A megyei fenntartású közoktatási intézmények alapító okiratának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás. 2014. június 10.

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás. 2014. június 10. ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás 2014. június 10. napján tartandó rendes üléséhez Tárgy: 1. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-118/2774/2012. sz. határozat Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. április 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 8. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános

Részletesebben

Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2011.( )Öh. számú határozata

Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2011.( )Öh. számú határozata Előterjesztés Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-Testület! A Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-39 /2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító

Részletesebben

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1)

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1) Az alapító okirat száma: 7/2000. KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1) Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselőtestülete a 184/1999. sz.

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! Szeged, 2012. november 27. Tisztelettel: Dr. Botka László polgármester

Tisztelt Közgyűlés! Szeged, 2012. november 27. Tisztelettel: Dr. Botka László polgármester Előterjesztői módosítás a 94951/2012. ikt. számú Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról tárgyú előterjesztéshez (19-es napirendi pont)

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Eger, 2012 I Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Az SZMSZ általános

Részletesebben

Lukácsné Kiss Márta képviselő

Lukácsné Kiss Márta képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 11-én 18.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Határidő: 2011. június 30. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

Határidő: 2011. június 30. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 84/2011. (V. 31.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium, valamint a pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumi feladatait

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 33 2013. Szervezeti és működési szabályzat Az Esterházy Miklós Szakképző Iskola,Speciális Szakiskola és Kollégium SzMSz-e tartalmazza az intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket

Részletesebben

A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések:

A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések: A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések: 238/2012. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29. napjától határozatlan időre megválasztja

Részletesebben

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011.

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011. Elıkészítı: Pékné dr. Csefkó Judit aljegyzı Szabó Lajos osztályvezetı E L İ T E R J E SZ T É S A

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2005. szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok. I/B. kötet. Tartalomjegyzék

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2005. szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok. I/B. kötet. Tartalomjegyzék Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2005. szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok I/B. kötet Tartalomjegyzék Az Eötvös József Szakközépiskola alapító okiratának meghatározása (egységes

Részletesebben

Módosító Okirat. 295/2012. (X. 18.) Kt. határozat melléklete. 1.a melléklet

Módosító Okirat. 295/2012. (X. 18.) Kt. határozat melléklete. 1.a melléklet 295/2012. (X. 18.) Kt. határozat melléklete Módosító Okirat 1.a melléklet Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Alapító

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Ikt. sz.: V.510/2007. Előadó: dr. Komán Ágnes Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-802 E-mail: benedek.maria@bekescsaba.hu

Részletesebben

72/2010. (V.20.) P.T.

72/2010. (V.20.) P.T. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Polgármesterek Tanácsa 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül határozott, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában mőködı Szegedi Kistérség

Részletesebben

AZ ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1 Az intézmény meghatározása az Alapító Okirat (Alapdokumentuma) szerint... 5 1.2 Az

Részletesebben

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) ALAPÍTÓ OKIRATA Érvényes: 2013. év szeptember hó 01. napjától 1. Intézmény neve: MIOK József Nádor Gimnázium és

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-99/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT A Pásztói Gondozási

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra Egyházasdengeleg Község Polgármestere 3043 Egyházasdengeleg Rákóczi út 79. Tel./fax.: 32/587 025 E-mail: hivatal@dengeleg.hu M e g h í v ó Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 10. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon részbeni állami fenntartásba történő átvételéhez kapcsolódó döntések meghozatala

SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon részbeni állami fenntartásba történő átvételéhez kapcsolódó döntések meghozatala Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/85111-6/2012. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon részbeni állami fenntartásba történő átvételéhez kapcsolódó döntések meghozatala Készítette:

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület 2011. május 26-i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület 2011. május 26-i ülésére BALATO FÜRED VÁROS Ö KORMÁ YZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011. Előkészítő: Pékné dr. Csefkó Judit aljegyző Szabó Lajos osztályvezető E L Ő T E R J E SZ T É S A

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00 ALAPÍTÓ OKIRAT Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. Tv. l -a és a 2 -a (2) bekezdése alapján az alábbi módosításokkal

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/32-10/2010. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) 20. sz. melléklet Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 13. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Reguly Antal Szakképző

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. április 29-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. április 29-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2011. április 29-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre, Piroska

Részletesebben

Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések

Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések Előterjesztő: Juhász Gyula 20. v.k. önkormányzati képviselő Ügyiratszám: 92543/2010 Tárgy: Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések Melléklet: határozati

Részletesebben

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Szakképző Iskolája TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1 Az alkalmazottakkal szembeni alapvető

Részletesebben

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai Szervezeti és Működési Szabályzata 2 I, Általános rendelkezések

Részletesebben

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege S z e g e d, 2008. november 28. 2 Alapító Okirat módosításokkal egységes

Részletesebben

13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása

13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása 1. elfogadja a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. a) számú mellékletbe

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései... 3 2. Az

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-1/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2015. augusztus 03. készítette: Buc-Horváth Gabriella óvodavezető I. Bevezetés A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 24. (1) bekezdésében kapott

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1886. évben Budapest Székesfőváros által létesített (alapított)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője PH. Hatósági és Szociális Osztály vezetője. vezetője

Jegyzőkönyv. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője PH. Hatósági és Szociális Osztály vezetője. vezetője Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 27-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki

Részletesebben

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Karcag, 2013... Gyökeres Sándor igazgató Fenntartó: Budapest, 2013... 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről.

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 118/2008 (XI.06.) h a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 71/2011. Melléklet: 1 db.

Részletesebben

A WESTSIK VILMOS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A WESTSIK VILMOS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A WESTSIK VILMOS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Nyíregyháza 205 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja és feladata 4.. A Szervezeti

Részletesebben

148/2015. (VIII.28.) HÖ. sz. határozat. Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Aranykapu Óvoda alapító okiratát

148/2015. (VIII.28.) HÖ. sz. határozat. Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Kivonat Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 28-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből: 148/2015. (VIII.28.) HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. június 26. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2008. (VI. 26.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület ALAPÍTÓ OKIRAT Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének g.) pontjában, és 38. (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról

Részletesebben

Elıterjesztés. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére

Elıterjesztés. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke VI. 460-2/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2009. július 03. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2009. július 03. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

Ferkovics Tibor Polgármester

Ferkovics Tibor Polgármester Iktatószám: 616/19/2015. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 17.-énmegtartott ülésének a.) jegyzőkönyve, b.) tárgysorozata, c.) határozata: 57-58. számig. Határozatok tárgykódjai:

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata A Nyírbátori Gazdasági és Szolgáltató Intézmény alapításáról, vezető megbízására vonatkozó pályázat kiírásáról

Részletesebben