Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat"

Átírás

1 Szám: VI /2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, a közoktatásról szóló évi LXXIX. tv a, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 4. -a, valamint az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. -a, továbbá Szekszárd és Szedres Közoktatási Intézményfenntartó Társulásának társulási megállapodása alapján az általuk közösen fenntartott alább megnevezett költségvetési szerv alapító okiratát a következık szerint határozza meg: 1. Intézmény neve: I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda Intézmény rövid neve: I. Béla Gimnázium Intézmény rövidített neve (elektronikus nyilvántartás és ügyintézés céljára): I. Béla Gimnázium 2. Intézmény székhelye, címe: 7100 Szekszárd, Kadarka u Székhelyen kívüli telephelyek (feladat-ellátási helyek) címe: 7100 Szekszárd, Kadarka u. 29. (kollégium) Tagintézmények címe és neve: 7056 Szedres, Arany János u I. Béla Gimnázium Szedresi Bezerédj István Általános Iskolája 7056 Szedres, Széchenyi u I. Béla Gimnázium Szedresi Bezerédj Amália Óvodája 3. Alapítás dátuma: Alapító neve: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Címe: 5. Fenntartó neve: Az alább megnevezett társulás tagjaként: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Szedres Község Önkormányzata 7056 Szedres, Arany János u. 2. A társulás neve: Szekszárd és Szedres Közoktatási Intézményfenntartó Társulása

2 Teljes jogkörrel rendelkezı irányító szerv neve, címe: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, címe: Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 7056 Szedres, Arany János u Intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata: Alapfokú és középiskolai nevelés, oktatás (óvodai nevelés, általános iskolai oktatás, középiskolai oktatás, kollégiumi ellátás) 8. Intézmény fı alaptevékenység szerinti szakágazati besorolása: Általános középfokú oktatás 9. Intézmény alaptevékenysége (a szakfeladatrend alapján): Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai nevelés, ellátás - halmozottan hátrányos helyzető gyermekek integrált óvodai nevelése (IPR) Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése, ellátása - enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermekek nevelése integráltan - beszédfogyatékos gyermekek nevelése integráltan súlyos rendellenességével küzdı gyermekek óvodai nevelése integráltan Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - képesség-kibontakoztató és integrációs nevelés, oktatás halmozottan hátrányos helyzető tanulók számára (IPR) - iskolaotthonos oktatás Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - enyhe fokban értelmi fogyatékos tanulók oktatása integráltan - beszédfogyatékos tanulók oktatása integráltan Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - képesség-kibontakoztató és integrációs nevelés, oktatás halmozottan hátrányos helyzető tanulók számára (IPR) Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - enyhe fokban értelmi fogyatékos tanulók oktatása integráltan - beszédfogyatékos tanulók oktatása integráltan Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása

3 Nappali rendszerő gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - nyelvi elıkészítı évfolyam - elıkészítı évfolyam a Hátrányos Helyzető Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában résztvevık számára - Tehetséggondozó Középiskola feladatainak ellátása - közoktatási típusú sportiskolai feladatok ellátása Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) Gimnáziumi felnıttoktatás (9-12/13. évfolyam) - levelezı tagozat Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítı szakmai elméleti felnıttoktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítı szakmai gyakorlati felnıttoktatás Emelt szintő nappali rendszerő szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényő tanulók emelt szintő nappali rendszerő szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon

4 Emelt szintő szakközépiskolai felnıtt szakképzés Felsıfokú szakképzés Felsıfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés Általános iskolai napközi otthoni nevelés Sajátos nevelési igényő tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényő tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényő középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - a Hátrányos Helyzető Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában résztvevık kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı sajátos nevelési igényő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Oktatást kiegészítı tevékenységek komplex támogatása Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - gyógytestnevelés Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység - referencia-intézményi szolgáltatások nyújtása Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára Óvodai intézményi étkeztetés - intézményi kedvezményes étkeztetés - intézményi ingyenes étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés - intézményi kedvezményes étkeztetés - intézményi ingyenes étkeztetés Tanulók kollégiumi étkeztetése Munkahelyi étkeztetés Egyéb vendéglátás Módszertani szakirányítás Minıségbiztosítási tevékenység Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Nemzetközi oktatási együttmőködés Nemzetközi kulturális együttmőködés Nemzetközi ifjúsági együttmőködés Esélyegyenlıség elısegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok A hátrányos helyzető gyermekek, fiatalok és családok életminıségét javító programok

5 Speciális tehetséggondozó programok hátrányos helyzető gyermekek, fiatalok részére Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 10. Intézmény kiegészítı tevékenysége (a szakfeladatrend alapján): Óvodai nevelés, ellátás Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Nappali rendszerő gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati Felsıfokú szakképzés Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység - referencia-intézményi szolgáltatások nyújtása Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára Üdülıi szálláshely-szolgáltatás Üdülıi, tábori étkeztetés Egyéb vendéglátás Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Fordítás, tolmácsolás Módszertani szakirányítás M. n. s. egyéb szakmai, tudományos, mőszaki tevékenység Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Könyvtári szolgáltatások Közmővelıdési tevékenységek és támogatásuk Sportlétesítmények mőködtetése és fejlesztése 11. Intézmény kisegítı tevékenysége (a szakfeladatrend alapján): Az intézmény kisegítı tevékenység keretében felnıttképzést folytathat. A tevékenység arányának felsı határa az intézmény költségvetésében: 7 % Felsıfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés Sport, szabadidıs képzés Kulturális képzés Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Foglalkoztatást elısegítı képzések Szakmai továbbképzések M. n. s. egyéb felnıttoktatás 12. Ellátható vállalkozási tevékenység köre és mértéke: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat.

6 Intézmény mőködési köre: Tolna megye közigazgatási területe. A szedresi tagintézmények (óvoda, általános iskola) elsıdleges ellátási körzete Szedres. A szekszárdi székhely intézmény elsıdleges ellátási körzete Szekszárd és Szedres. 14. Intézmény típusa: A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény. Többcélú intézmény: közös igazgatású intézmény óvoda, összetett iskola (általános iskola, gimnázium, szakközépiskola) és kollégium Feladat-ellátáshoz kapcsolódó funkciója: elıirányzatai felett részjogkörrel rendelkezı, önállóan mőködı költségvetési szerv, gazdálkodási feladatait Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Költségvetési Elszámoló Szervezete (KESZ) látja el. A gazdálkodási tevékenység szervezése a KESZ irányadó szabályzatai szerint történik. A munkamegosztás és a felelısségvállalás rendjét, illetve az elıirányzatok feletti jogosultság gyakorlásának rendjét az intézmény és a KESZ közötti megállapodás szabályozza. 15. Évfolyamok száma: - általános iskola: nyolc (1-8.) évfolyam - gimnázium: négy (9-13.), illetve öt (9-13.) évfolyam - szakközépiskola: egy (13.), kettı (13-14.), öt (9-13.), illetve hat (9-14.) évfolyam Felvehetı maximális gyermek- és tanulólétszám: - óvoda (Szedres): 100 fı - általános iskola (Szedres): 235 fı - középiskola: nappali tagozat 525 fı levelezı tagozat 80 fı - kollégium (Szekszárd, Kadarka u. 29. sz.): 200 fı 16. Intézmény jogállása: Önálló jogi személy, a Rózsa Ferenc Középiskolai Kollégium Szekszárd, Kadarka u. 29., illetve a Bezerédj István Általános Iskola és Óvoda Szedres, Arany János u. 1. jogutódja. 17. Feladatellátást szolgáló vagyon: A mindenkori szekszárdi, illetve szedresi ingatlankataszter és vagyonleltár, valamint a társulási megállapodás szerint. 18. Vagyon feletti rendelkezés joga: A társult önkormányzatok vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló mindenkori rendelet, valamint a társulási megállapodás szerint. 19. Intézményvezetı megbízásának rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezéseinek megfelelıen nyilvános pályázat útján, határozott idıre Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Szedres Község Önkormányzata Képviselı-testületének véleményét kikérve nevezi ki, bízza meg.

7 Intézmény foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok): A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony, a Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony, illetve a Polgári Törvénykönyv szerinti polgári jogi jogviszony (megbízás, vállalkozás). Záró rendelkezések: Jelen alapító okiratot Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése 134/2010. (VI. 24.) számú határozatával, Szedres Község Önkormányzatának Képviselıtestülete 53/2010. (VI. 30.) számú határozatával fogadta el. Az alapító okirat szeptember 1-jén lép hatályba. Szekszárd, július 26. Horváth István polgármester Koleszár Mihály polgármester

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szálka Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

Alapító Okirat. 7171 Sióagárd, Kossuth u. 57/a Garay János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási. Intézmény Sióagárdi Általános és Mővészeti

Alapító Okirat. 7171 Sióagárd, Kossuth u. 57/a Garay János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási. Intézmény Sióagárdi Általános és Mővészeti Szám: VI. 337-9/2009. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Könyves Kálmán Általános Iskola 2173. Kartal, Iskola tér 1. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 17/2000.(IV.6.), a 38/2004.(III.11.), a 82/2007.(VIII.30.),

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t 1 A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Játéksziget Napköziotthonos Óvoda 2173. Kartal, Ady Endre út 60-62. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 65/2005. /VII.21./, a 82/2007/VIII.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás ALAPÍTÓ OKIRAT Epöl Község Önkormányzatának képviselı-testülete, Bajna Község Önkormányzatának Képviselı-testülete és Nagysáp Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet)

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet) KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet) 1. Az intézmény neve: Törzsszáma: 2. Az intézmény székhelye: Tagintézményei: 3. Az intézmény alapító szerve:

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv Neve: Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Székhelye: 7570 Barcs, Széchenyi u. 2.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv Neve: Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Székhelye: 7570 Barcs, Széchenyi u. 2. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv Neve: Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Székhelye: 7570 Barcs, Széchenyi u. 2. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-5/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-5/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 460-5/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. november 26-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Völner

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-154/2011. Tárgy: Dózsa György Általános Iskola alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA (2009. szeptember 1.-tıl) RÁBATAMÁSI Rábatamási Község Önkormányzata az államháztartásról

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 96. MELLÉKLET: 13 db TÁRGY: Javaslat közoktatási, mővelıdési és sport intézmények alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én) ALAPÍTÓ OKIRAT (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én) Halimba, Nyirád, Szıc Önkormányzatok Képviselı Testületei a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 9..-a,

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére Tárgy: Egyetértés az oroszlányi Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe:

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe: 1 3. számú melléklet Módosító Okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Polgármesteri Hivatal által végzett felülvizsgálat alapján indokoltnak tartja, hogy a Marcali, Barcs, Kadarkút,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-172/2011. Tárgy: Alapító okiratok módosítása Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ügyszám: 08-8/743-9/2012. 8. sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben) Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról

Részletesebben

Dr. Horváth Annamária oktatási referens

Dr. Horváth Annamária oktatási referens Elıterjesztés a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. június 28-i ülésére: Tárgy: A nevelési-oktatási intézmények alapító okiratainak véleményezése Elıterjesztı: Dr. Józan-Jilling Mihály elnök

Részletesebben

KIVONAT. Határozat. Kmf. polgármester

KIVONAT. Határozat. Kmf. polgármester Lajosmizse Város Önkormányzata Kihagyva a kihagyandókat! KIVONAT a Képviselı-testület 2012. szeptember 13-i ülésének jegyzıkönyvébıl 144/2012. (IX. 13.) ÖH. A Fekete István Általános Iskola, Kollégium

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.

Részletesebben

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2/a. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA Rábatamási Község Önkormányzata az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. és a költségvetési

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 160. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a nevelési-oktatási intézmények alapító okiratainak módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított A 10/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet IX/b. számú melléklete Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 17/2014. (II. 27.) ÖH. A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. 5. Az intézmény

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a 2008. január 30-i, illetve a 2008. szeptember 1-jei, valamint a 2009. július 1-jei módosítással Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata, az 1990. évi LXV. törvény 8.

Részletesebben

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. Törvény 2..(2) bekezdése és a

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály

Részletesebben

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: 342087 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 14. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Öveges József Szakképző

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 9/2010.(II.11.)

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9450/2010. Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - a II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Sióagárd Közoktatási Intézményi Társulására vonatkozó megállapodás módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító okirat száma: C/247/24/2010. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 2./ A költségvetési szerv székhelye:

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Város Önkormányzat Képviselı-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

151/2011. (VIII. 16.) MÖK 151/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL /2011. Az előkészítésben közreműködött: Kovács János irodavezető Ludányi Brigitta közoktatási

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 17. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bánki Donát Szakképző

Részletesebben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Szám: Tárgy: 40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Halmaj, Kiskinizs községek önkormányzatai a közös fenntartású Gárdonyi

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 11 sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György Gimnázium,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 134. MELLÉKLET : 2 TÁRGY: Javaslat az I. Béla Gimnázium szervezeti rendszerének átalakítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító: 1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat (egységes szerkezetben) Alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) Az intézmény neve: Návay Lajos Általános Iskola Rövid neve: NLAI Törzsszáma: 638090 2.) Az intézmény székhelye: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. 3.) Az intézmény

Részletesebben

VÁROSGONDNOKSÁG ALAPÍTÓ OKIRATA

VÁROSGONDNOKSÁG ALAPÍTÓ OKIRATA VÁROSGONDNOKSÁG ALAPÍTÓ OKIRATA 107/2009. (V.21.) KT határozat melléklete Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: /06. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér 14-16. A L A P Í T Ó O K I R A T Á N A K M Ó D O S Í T Á S A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A

Részletesebben

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 1. oldal Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben