KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata"

Átírás

1 KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról szóló évi CXCV. tv., az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII. 31.) Korm. rend., az államháztartási szakágazat rendjéről szóló 56/2011.(XII. 31.) NGM rendelet és a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv. 97. (4) bekezdésében alapján a KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM alapító okiratát a következők szerint határozza meg: 3 1./ A költségvetési szerv neve: KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 4 2./Székhelye: /Közvetlen jogelődjének neve, székhelye: / A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: Alaptevékenység: A gimnázium négy - nyelvi előkészítő évfolyamon öt évfolyammal működő nevelési-oktatási intézmény, ahol az általános műveltséget megalapozó, valamint az érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő képzés folyik. ALAPVETŐ SZAKÁGAZAT: ÁLTALÁNOS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS 8 Az Intézmény alaptevékenységi szakágazati száma: Általános középfokú oktatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: Szakfeladat szám: Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - Gimnáziumi oktatás négy évfolyammal - Kilencedik évfolyamon intenzív nyelvi felkészítés. A nyelvi felkészítésben résztvevők öt évfolyamos képzése. - Közbiztonsági-rendészeti fakultáció, - Utazás és Turizmus fakultáció - Közgazdasági fakultáció - Kereskedelmi-marketing fakultáció - Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd 11 fogyatékos tanulók, 1 Módosította a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től 2 Módosította az 567/2012. (X. 25.) Gye. Kt. határozat II. pontja 3 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 4 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 5 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 6 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 7 Módosította az 567/2012. (X. 25.) Gye. Kt. határozat II. pontja 8 Módosította a 225/2009. (V. 28.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 9 Módosította az 567/2012. (X. 25.) Gye. Kt. határozat II. pontja 10 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata

2 - Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók neveléseoktatása. 12 Szakfeladat szám: Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - Különleges gondozás keretében, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása: enyhe fokú testi-, érzékszervi-, beszéd 13 fogyatékos tanulók, - Beilleszkedési-, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulók neveléseoktatása Szakmai középfokú oktatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: 8532 Szakfeladat szám: Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon Emelt szintű szakképesítést adó képzés: Protokoll és utazás ügyintéző (1 év) Protokoll ügyintéző Utazás ügyintéző Felsőfokú oktatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: 8542 Szakfeladat szám: Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések Felsőfokú szakképzés Felsőfokú szakképesítést adó képzés: Kereskedelmi menedzser (2 év) Eü. üzleti szakügyintéző Kereskedelmi szakmenedzser Reklámszervező szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser (2 év) Idegenforgalmi szakmenedzser Máshová nem sorolható egyéb oktatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: Szakfeladat szám: Kollégiumi, externátusi nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Sporttevékenység 11 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 12 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 13 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 14 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata

3 , Szakágazat szám: TEÁOR szám: 9310 Szakfeladat szám: iskolai, diáksport-tevékenység és támogatás Egyéb szálláshely-szolgáltatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: Szakfeladat szám: Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára Egyéb oktatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: 8550 Szakfeladat szám: 8559 Máshová nem sorolható egyéb oktatás Egyéb felnőttoktatás 19, Egyéb vendéglátás Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz. Szakágazat szám: TEÁOR szám: 5629 Szakfeladat szám: Oktatásban, üdültetésben résztvevők, sportolók dolgozók elkülönített étkeztetése Iskolai intézményi étkezés Tanulók kollégiumi étkeztetése Munkahelyi étkeztetés Üdülés, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás Szakágazat szám: TEÁOR szám: 5520 Szakfeladat szám: Üdülés szálláshely-szolgáltatás Ifjúsági szálló a feladatellátást az intézmény szorgalmi időn kívül folytathatja, a I /2001. sz. működési engedély alapján. 22, 23, Vállalkozási tevékenység A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem folytat / A költségvetési szerv működési köre Közintézmény, mely alaptevékenysége szerint közoktatási feladatokat ellátó költségvetési szerv. 15 Módosította a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től 16 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 17 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 18 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 19 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 20 Módosította a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től 21 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 22 Kiegészítette a 14/2010. (I.28.) Gye. Kt. számú határozat 1. pontja. 23 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 24 Törölte a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től 25 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 26 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja

4 Illetékességi és felvételi körzete: Gyomaendrőd Város közigazgatási területe és vonzás körzete 27.6./ A költségvetési intézmény alapítói jogokkal felruházott -, irányítói-, felügyeleti szervének neve, székhelye: Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz. 28, 29, 30 7./ Költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önálló jogi személy. Önállóan működő és gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az önállóan működő és gazdálkodó intézmény vezetője, teljes munkáltatói és bérgazdálkodási jogkörrel rendelkezik. Az intézmény vezetője az intézményvezető, aki képviseli az intézményt és az intézmény dolgozói felett a munkáltatói jogkört gyakorolja / A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény élén álló intézményvezető vonatkozásában a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, fegyelmi eljárás, felmentés) Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete gyakorolja a Kjt évi XXXIII. Tv. 23. alapján. 9./A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a Kjt évi XXXIII. Tv alapján. 10./ A költségvetési szerv alapító neve és címe Gyoma Nagyközségi Tanács 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. sz. 11./ A költségvetési szerv alapításának ideje / A költségvetési szerv fenntartójának neve és címe Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5500 Gyomaendrőd Szabadság tér / Az intézmény típusa Többcélú, közoktatási intézmény. 14./Az intézmény tagintézménye /Az intézmény telephelyei Iskolaegység: Gyomaendrőd, Hősök útja 43/1. sz. Kollégiumi épület: 27 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 28 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 29 Módosította a 132/2011. (III. 31.) Gye. Kt. számú határozata 30 Módosította a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től 31 Módosította a 128/2009. (IV. 30.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 32 Módosította a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től

5 Gyomaendrőd, Hősök útja 41. sz. Gyomaendrőd, Hősök útja 39. sz. 16./Az intézmény maximális gyermek-, és tanuló létszáma, tagozat megnevezése Tanuló létszám: 450 fő Kollégiumi férőhely: 90 fő 33 Az intézményben nappali oktatás folyik. 17./Évfolyamok száma Oktatás: 9-12/13/15. évfolyam /A feladatellátást szolgáló vagyon, s az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga Az intézmény ingatlan vagyonnal nem rendelkezik. A működéshez szükséges alábbi ingatlanokat a fenntartó használatba adja az intézménynek. A használatba adott ingatlanok helyrajzi szám szerint: Hősök útja 39., 41., 43., Hrsz: 687 Hősök útja 43/1. szám Hrsz: 674 A feladatellátáshoz az ingatlanon kívül rendelkezésre állnak még az intézményben a leltár szerint nyilvántartott vagyontárgyak, melyeket szabadon használhat. Az intézmény a rendelkezésre álló vagyont az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltak szerint köteles kezelni és biztosítékként nem adhatja 35 Záradék A Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. tv. 97. (4) bekezdése értelmében Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 567/2012. (X.25.) sz. határozatával, október 25-i hatállyal hagyta jóvá. Gyomaendrőd, október 29. P.H. Várfi András polgármester 33 Módosította a 225/2009. (V. 28.) Gye. Kt. számú határozat II. pontja 34 Módosította a 203/2012. (IV.26.) Gye. Kt. határozat II. pontja hatályos szeptember 1-től 35 Módosította az 567/2012. (X. 25.) Gye. Kt. határozat II. pontja

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1, 2 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3 Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, az államháztartásról

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

Maximális létszám - székhelyen. szaxofon, kürt, harsona. Tangóharmonika. - Népzene hangszeres tanszakai. Citera 5 fő

Maximális létszám - székhelyen. szaxofon, kürt, harsona. Tangóharmonika. - Népzene hangszeres tanszakai. Citera 5 fő 1 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. Számú határozata Gyomaendrőd Város

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1 TÉRSÉGI SZOCIÁLIS GONDOZÁSI KÖZPONT Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 2, 3, 4 Törzsszám: 347983 Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Intézményi Társulás Képviselő-testületei Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32. Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 10/2010.(II.11.)

Részletesebben

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

Részletesebben

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek) B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben) Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg) ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg) 1. Az intézmény neve: Péter András Gimnázium, és Szigeti Endre Szakképző Iskola Pecsétjének lenyomata: 2. Az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg) ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg) 1. Az intézmény neve: Péter András Gimnázium, és Szigeti Endre Szakképző Iskola Pecsétjének lenyomata: Péter

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 14. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Öveges József Szakképző

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Magyarországi Evangélikus Egyház - Alapító okirata - módosításokkal egybeszerkesztett, a 2011. május 4-én kelt alapító okirat helyébe lép 1 - A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának 9/2011. (02.19.) évi határozatával megalapított

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárczay Anna Városi Óvoda 2012. július 13. napján kiadott, 86/2012.(VII.13.) számú önkormányzati határozattal elfogadott

Részletesebben

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2, 3 KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 4, 5 Törzsszáma: 346634 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 288/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, Gyomaendrőd Város

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-11/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 17. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bánki Donát Szakképző

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2, 3 KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 4 Törzsszáma: 346634 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 288/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, Gyomaendrőd Város Önkormányzatának

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító: 1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium Székhelye: 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8. Bauer Sándor utca 4.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium Székhelye: 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8. Bauer Sándor utca 4. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1899. évben Budapest Székesfőváros által létesített (alapított)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17. Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szerv Neve: APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Székhelye: 3922 TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY,

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki. HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával

Részletesebben

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL /2011. Az előkészítésben közreműködött: Kovács János irodavezető Ludányi Brigitta közoktatási

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT

Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT A Jászsági Óvodai Intézménynek, mint a Jászsági Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Köznevelési Intézmény jogutód Intézményének a Jászsági Többcélú Társulás Társulási Tanácsa

Részletesebben

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves VI-178/3026/2012. sz. határozat melléklete 15. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Alapító Okiratot módosító okirat 2 Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 308/2004. (VII.08.) számú határozata alapján az 1995. évben Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata által létesített

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 85/2013. (V.30.) határozata

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2/a. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztés A 6. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása a polgármester és az óvodavezető Előzmények: - Határozat- tervezet: az előterjesztés

Részletesebben

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

151/2011. (VIII. 16.) MÖK 151/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben 1. A költségvetési szerv neve: Gróf Esterházy Móric Általános Iskola 1.1.

Részletesebben

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. Egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Könyves Kálmán Általános Iskola 2173. Kartal, Iskola tér 1. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 17/2000.(IV.6.), a 38/2004.(III.11.), a 82/2007.(VIII.30.),

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

Bajza Utcai Általános Iskola

Bajza Utcai Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Bajza Utcai Általános Iskola egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv) 1 KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK AZ ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ. Bauer Sándor utca 4. szám

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ. Bauer Sándor utca 4. szám ALAPÍTÓ OKIRAT A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 3. (2) bekezdése értelmében Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-43/2014. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 9/2010.(II.11.)

Részletesebben

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő VI-169/3026/2012. sz. határozat melléklete 6. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály

Részletesebben