Sipos Ferenc. Új PNS oligomerek és P-királis mononukleotidok szintézise és szerkezetvizsgálata. Doktori (Ph.D.) értekezés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sipos Ferenc. Új PNS oligomerek és P-királis mononukleotidok szintézise és szerkezetvizsgálata. Doktori (Ph.D.) értekezés"

Átírás

1 Sipos Ferenc Új PS oligomerek és P-királis mononukleotidok szintézise és szerkezetvizsgálata Doktori (Ph.D.) értekezés Témavezető: Sági Gyula, C.Sc. MTA Kémiai Kutatóközpont, Bioekuláris Kémiai Intézet ELTE-TTK Kémia Doktori Iskola Vezető: Inzelt György, D.Sc. Szintetikus kémia, anyagtudomány, bioekuláris kémia program Programvezető: orváth István Tamás, D.Sc. 2009

2 Köszönetnyilvánítás Doktori értekezésemet az MTA Kémiai Kutatóközpont, Bioekuláris Kémiai Intézetben készítettem el. Témavezetőm Dr. Sági Gyula volt. Köszönöm az értékes segítségét, melyet a kémiai munkám során, valamint a publikációs, pályázati dokumentumok elkészítésében nyújtott. Köszönöm továbbá türelmét, amivel munkámat mindvégig támogatta. Köszönöm Dr. Pálinkás Gábornak az MTA Kémiai Kutatóközpont főigazgatójának és Dr. ajós Györgynek a Bioekuláris Kémiai Intézet Igazgatójának, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpontjában készíthettem el doktori munkámat. A műszeres mérésekért Dr. Gács-Baitz Eszternek, Lejtoviczné Dr. Egyed rsolyának, Dr. Tőke rsolyának, Dr. Szabó Pálnak és Dr. Pollreisz Ferencnek tartozom köszönettel. Köszönöm az alábbi szervezeteknek, hogy anyagi támogatásukkal lehetőséget teremtettek eredményeim bemutatására nemzetközi konferenciákon: Alapítvány a Magyar Peptid és Fehérjekutatásért Richter Gedeon Centenáriumi Alapítvány KFP MediChem2 (1/A/005/04) Center of Excellence (QLK2-CT ) Köszönettel tartozom a következő személyeknek a szeretetükért és segítségükért, amellyel körülvettek és a munkám eredményességéhez hozzájárultak: Sendula Róbert, Baraczka Balázsné, Braun Andrásné, Sipos Szabolcs, Jablonkai István, Kőhalmy Krisztina, Szabó Bernadett. Szeretném megköszönni volt általános iskolai, középiskolai és egyetemi tanáraimnak, hogy munkájukkal megalapozták bennem a kémia iránti szeretetet. Köszönöm továbbá szüleimnek és az egész családomnak, hogy végig biztosították a nyugodt hátteret a munka sikeres elvégzéséhez és a disszertáció megírásához. 2

3 Az értekezés alapjául szolgáló közlemények Gacs-Baitz, E.; Sipos, F.; Egyed, E.; Sagi G.: Synthesis and structural study of variously oxidized diastereomeric 5 -dimethoxytrityl-thymidine-3 --[-(2-cyanoethyl)-,diisopropyl]-phosphoramidite derivatives. Comparison of the effects of the P=, P=S, and P=Se Functions on the MR spectral and Chromatographic Properties Chirality 2008, 21(7) Sipos, F.; Sagi, G.: Synthesis of new, base-modified PA monomers ucleosides, ucleotides and ucleic Acids 2007, 26 (6-7), Sipos, F.; Sagi, G.: Synthesis of 5-substituted-uracil PA monomers by Pd-catalyzed cross-couplings Journal of Peptide Science 12: Suppl. S 2006 Egyéb közlemények Gunduz,.; Sipos, F.; Spagnolo, B.; Kocsis, L.; Magyar, A.; rosz, G.; Borsodi, A.; Calo, G.; Benyhe, S.: "In vitro binding and functional studies of Ac-RYYRIKol and its derivatives, novel partial agonists of the nociceptin/orphanin F/Q receptor" eurosignals 2006, 15,

4 Rövidítések jegyzéke A szövegben leggyakrabban alkalmazott rövidítések az alábbiak voltak: Boc BSA CA DCC DCE DCM DIC DIEA DMAP DME DMF DMS DMT DS EDA EDTA EtAc Bt PLC MBA mrs MS MP MR D Su PCR PS PMB RS terc-butiloxikarbonil,-bisz-trimetilszilil-acetamid cérium(iv) ammónium nitrát, -diciklohexilkarbodiimid diklóretán diklórmetán, -diizopropilkarbodiimid,-diizopropil-etil-amin 4-dimetilamino-piridin dimetoxi-etán,-dimetilformamid dimetilszulfoxid dimetoxi-tritil dezoxiribonukleinsav etilén-diamin etiléndiamin-tetraecetsav etilacetát benzotriazol-1-ol-hidrát nagy hatékonyságú folyadék kromatográfia metilbenzhidrilamin-gyanta messenger RS spektrometria -metil-pirrolidon mágneses magrezonancia spektroszkópia oligodezoxinukleotid -szukcinimidil polimeráz láncreakció peptid-nukleinsav para-metoxi-benzil ribonukleinsav 4

5 RP TBTU T-CED TEA TEAA TFA TFMSA TMS VRK Z fordított fázis -(Benzotriazol-1-il)-,,','-tetrametilurónium tetrafluoroborát 5 -dimetoxitritil-timidin-3 --[-(2-cianoetil)-,-diisopropil]- foszforamidit trietil-amin trietilammónium acetá trifluorecetsav trifluorometánszulfonsav trimetilszilil vékonyréteg kromatográfia benziloxikarbonil 5

6 Tartalomjegyzék Köszönetnyilvánítás... 2 Az értekezés alapjául szolgáló közlemények... 3 Rövidítések jegyzéke... 4 Tartalomjegyzék Bevezetés DS bázis-módosítások A peptid-nukleinsavak Keresztkapcsolási reakciók Szilárd fázisú peptidszintézis A Boc és az Fmoc technika A szilárdfázisú PS szintézis A P-királis mononukleotidok szintézise és MR analízise Célkitűzések Eredmények Boc-gerinc szintézise jód-uracil PS monomer szintézise Stille kapcsolások A 3-PMB-5-jód-uracil PS monomer szintézise Sonogashira kapcsolások Suzuki kapcsolások Suzuki kapcsolások in situ laktám védelem melett PS T monomer előállítása PS C monomer szintézise ligomer szintézis PS oligomer szintézise A komplementer DS oligomer szintézise Stabilitás vizsgálatok P-királis mononukleotidok szintézise Szintézis MR vizsgálatok PLC analízisek Összefoglalás

7 5. Kísérleti rész Vékonyréteg-kromatográfia Előhívó reagensek: Klór-tolidin inhidrin PLC vizsgálat A gyanta kapacitásának meghatározása Kvantitatív pikrinsavas teszt Kaiser (ninhidrin) teszt Boc-gerinc szintézis Boc-etilén-diamin előállítása (2-Boc-aminoetil)-glicin-etilészter (Boc-gerinc) szintézise jód-uracil PS monomer szintézis (5-jód-uracil-1-il)-ecetsav terc-butil észter előállítása (5-jód-uracil-1-il)-ecetsav előállítása (5-jód-uracil-1-il)-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin-etilészter (5-jód-uracil PS monomer) szintézise Stille-kapcsolások [5-(2-furanil)-uracil-1-il]-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin-etilészter szintézise [5-(2-tienil)-uracil-1-il]-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin-etilészter előállítása (5-fenil-uracil-1-il)-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin-etilészter szintézise [5-(2-furanil)-uracil-1-il]-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin szintézise [5-(2-tienil)-uracil-1-il]-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin-etilészter előállítása [5-(2-fenil)-uracil-1-il]-acetil--(2-(Boc-aminoetil)-glicin-etilészter szintézise PMB-5-jód-uracil PS monomer szintézise [3-(4-metoxibenzil)-5-jód-uracil-1-il]-ecetsav terc-butil észter előállítása [3-(4-metoxibenzil)-5-jód-uracil-1-il]-ecetsav előállítása [3-(4-metoxibenzil)-5-jód-uracil-1-il]-acetil--(2-Boc-aminoetil)-glicinetilészter (3-PMB-5-jód-uracil PS monomer) szintézise Sonogashira-kapcsolások

8 [3-(4-metoxibenzil)-5-feniletinil-uracil-1-il]-acetil--(2-Boc-aminoetil)- glicin-etilészter szintézise [3-(4-metoxibenzil)- 5-(hex-1-inil)-uracil-1-il]-acetil--(2-Boc-aminoetil)- glicin-etilészter előállítása [3-(4-metoxibenzil)- 5-(prop-1-inil)-uracil-1-il]-acetil--(2-Boc-aminoetil)- glicin-etilészter szintézise Suzuki-kapcsolások [3-(4-metoxibenzil)- 5-(2-tienil)-uracil-1-il]-acetil--(2-Boc-aminoetil)- glicin-etilészter előállítása [3-(4-metoxibenzil)- 5-(bifenil-4-il)-uracil-1-il]-acetil--(2-Boc-aminoetil)- glicin-etilészter szintézise [3-(4-metoxibenzil)- 5-(benzo[b]tiofén-2-il)-uracil-1-il]-acetil--(2-Bocaminoetil)-glicin-etilészter előállítása [3-(4-metoxibenzil)- (5-(4-dimetilamino)fenil)-uracil-1-il]-acetil--(2-Bocaminoetil)-glicin-etilészter szintézise In situ szilezés Suzuki kapcsolás során [5-(2-tienil)-uracil-1-il]-ecetsav terc-butil észter előállítása [5-(benzo[b]tiofén-2-il)-uracil-1-il]ecetsav t-butil észter [5-(2-tienil)-uracil-1-il]acetil--[2-(Boc-amino)etil]-glicin-etilészter előállítása [5-(benzo[b]tiofén-2-il)-uracil-1-il]acetil--[2-(Boc-amino)etil]-glicin etilészter Timin PS monomer szintézise timin-1-il-ecetsav (timin-1-il)-acetil--(2-(boc-aminoetil)-glicin-etilészter szintézise (timin-1-il)-acetil--(2-(boc-aminoetil)-glicin (Timin PS monomer) előállítása Citozin PS monomer szintézise Uracil-1-il-ecetsav terc-butil észter előállítása (2-xo-4-[1,2,4]triazol-1-il-2-pirimidin-1-il)-ecetsav-terc.butil észter Citozin-1-il-ecetsav-terc.butil észter előállítása (4-Z-citozin-1-il)-ecetsav-terc.butil észter szintézise (4-Z-citozin-1-il)-ecetsav előállítása (4-Z-citozin-1-il)-acetil--(2-Boc-aminoetil)-glicin-etilészter szintézise

9 (4-Z-citozin-1-il)-acetil--(2-Boc-aminoetil)-glicin előállítása ligomer szintézisek A PS oligomerek szintézise A komplementer D szintézise dimetoxitritil-timidin-3 --[-(2-cianoetil)-,-diizopropil]-foszforamidit származékok szintézise A D P -(R P )- és az L P -(S P )-5 -dimetoxitritil-timidin-3 --[-(2-cianoetil)-,diizopropil]-foszforamidit szintézise A D P -(S P )- és az L P -(R P )-5 -dimetoxitritil-timidin-3 --[-(2-cianoetil)-,diizopropil]-foszforamidát előállítása A D P -(S P )- és az L P -(R P )-5 --dimetoxitritil-timidin-3 --[-(2-cianoetil)-,-diizopropil]-foszforamidotioát szintézise A D P -(S P )- és az L P -(R P )-5 --dimetoxitritil-timidin-3 --[-(2-cianoetil)-,-diizopropil]-foszforamidoszelenoát előállítása Irodalomjegyzék Összefoglalás Summary

10 1. Bevezetés 1.1. DS bázis-módosítások Minden természetes nukleotid három összetevőből áll: egy heterociklusos bázisból, (pirimidin- vagy purin-bázis); egy cukorból (ribóz vagy 2 -dezoxiribóz) és végül egy foszfátcsoportból. Ebből következik, hogy a DS módosítások lehetséges helyei: a cukorrész, a foszfát-csoport és a bázis, illetve lehetőség van extra részek beépítésére (interkaláció) és a cukor-foszfát gerinc részleges vagy teljes átalakítására (peptidnukleinsav) is. A módosítások célja leggyakrabban az olvadáspont (T m ), a Dáz rezisztencia vagy a sejtpenetráció növelése. 1. T m pont meghatározása A DS elméleti olvadáspontja alatt a hőmérséklet növekedés és a fényelnyelés mértéke által alkotott görbe inflexiós pontját (1. ábra) értjük. Ez a jelenség csak analóg folyamat, de közel sem azonos az olvadással. A T m függ a G és C bázispárok arányától, ugyanis ezeket a bázisokat három hidrogénkötés kapcsolja össze, így a G és C bázispárok százalékos arányának növelésével nő a duplex olvadáspontja. Rövid oligodezoxinukleotid modellvegyületeken végzett korábbi tanulmányok 1 2 szerint az uracil bázis 5-heteroaril ill. alkinil szubsztitúciója T m /módosítás = +0,3 - +2,2 C mértékben növeli a 3 -végen 5 módosított bázist tartalmazó 15-mer D-RS duplexek stabilitását. A pirimidin bázis és a különböző aromás gyűrűk π elektronjainak delokalizációja folytán a nukleozidok UV spektrumaiban λ max = nm-es 10

11 vöröseltolódás észlelhető a timidinhez viszonyítva ( λ max = 262 nm), ami ugyancsak a pirimidin és a megfelelő heteroaromás gyűrűk koplanáris orientációjára utal. A stacking ezzel együtt a T m még nagyobb mértékben növelhető, ha a pirimidin bázis 4,5 azaz [d] helyzetben benzoxazin ill. benzotiazin kondenzált gyűrűket tartalmaz. Az így kapott triciklusos fenoxazin ill. fenotiazin módosított bázisok beépítése a DS-be T m /módosítás = C-kal növeli a megfelelő DS-RS duplexek stabilitását amennyiben a szóban forgó módosított egységek egymás mellett helyezkednek el A peptid-nukleinsavak A peptid-nukleinsav (PS) ekula egy szintetikus nukleotid analóg 4,5, melyet a génterápiás eljárásokban és a ekuláris diagnosztikában alkalmaznak. 2. A DS és PS szerkezete A PS ekulában két funkcionális egységet különítünk el: a cukorfoszfát gerincet kiváltó, poli[-(2-aminoetil)glicin] vázat, melyben az építőelemek peptidkötéssel kapcsolódnak egymáshoz, valamint a nukleobázisokat tartalmazó oldalláncokat. A nukleobázisok egy-egy acetilcsoporton keresztül kapcsolódnak a vázhoz. (2. ábra) A peptid-nukleinsavak, annak ellenére, hogy akirális és semleges vázat tartalmaznak, rendelkeznek a natív nukleinsavak bázispárosodási képességével 6. A PS:DS és különösen a PS:RS duplexek jóval stabilabbak, mint a megfelelő DS hasonmások 7. Ezenkívül a PS teljesen rezisztens peptidázokkal és proteázokkal szemben. 3. A PS és a királis PS szerkezete 11

12 A peptid-nukleinsav akirális tulajdonsága miatt a PS oligomerek egyaránt képezhetnek jobb és bal menetes hélixet 8. A preferált irányultság kialakulását elősegíti az oligomer C terminálisához kötődő királis aminosav (pl L- vagy D-lizin) 9. Királis információ bevitelére egy másik lehetőség az ha a PS monomerben a glicint különböző L- ill. D-aminosavakkal helyettesítjük (3. ábra), amely azonban az aminosav oldalláncok sztérikus gátló hatása miatt duplex destabilizációhoz vezet 10. Ugyanakkor a hidrofób (leucin, valin stb.) és különösen az oldalláncban negatív töltést hordozó (glutaminsav) aminosavaktól eltérően a lizin egységek láncvégi aminocsoportja ionos kötést tud kialakítani a komplementer DS vagy RS foszfátcsoportjaival ezáltal optimális esetben duplex stabilizáló hatást fejt ki 11. Az említett két ellentétes hatás eredője kismértékben ugyan de pozitív és többek között függ a két lánc orientációjától is. árom szeparált D- lizin tartalmú PS egység beépítése a megfelelő antiparallel PS-DS duplexet, míg az ugyanilyen L-lizines egységek beépítése a parallel duplexet stabilizálja ~ T m /módosítás = +1 C mértékben. Ugyanakkor, ha ugyanez a 3 D-lizin-PS egység a szekvencia közepén egy blokkban 12 helyezkedik el akkor ez 7 C-os T m csökkenést eredményez ( T m /módosítás = -2.3 C) a megfelelő akirális (glicin-ps egységeket tartalmazó) PS- DS duplex T m -jéhez viszonyítva 13. Másfelől viszont rendkívül figyelemreméltó az említett királis blokk mismatch felismerő tulajdonsága. Amennyiben a target DS-ben a téves bázis (mismatch) a királis blokk középső D-lizin-PS-t egységével szemben helyezkedik el akkor ez teljesen destabilizálja a duplexet, míg ha a mismatch a királis blokk valamelyik szélső egységével szemben áll ez is jelentős ( T m = -12-(-22) C) T m csökkenéshez vezet 13. Mivel a PS-DS de különösen a PS-RS duplexek stabilitása nagyobb, mint a megfelelő DS hasonmásoké így a DS-ben már kipróbált valamint a még ismeretlen hatású 5-heteroaril ill. alkinil szubsztituensek beépítése homogén PS-be várhatólag hasonló vagy még nagyobb mértékű T m növekedést eredményezhet. A PS-t terápiás felhasználásra a duplexképző tulajdonságai teszik különösen alkalmassá. Antigénként és antiszenszként is egyaránt felhasználható. Az előbbi esetén a különböző kórokozók homopurin DS szakaszaival komplementer PS-ek a stabil inváziós triplex képzés alapján gátolják a transzkripciót. Erre a célra PS-peptid ill. más, a sejtmagba történő bejutást megkönnyítő, konjugátumokat kell alkalmazni. Utóbbi során a kórokozók megfelelően kiválasztott, hozzáférhető szakaszait célzó PS-ek gátolják a 12

13 transzlációt. A jobb sejtpenetráció biztosítása céljából itt is különböző kimérákat ill. konjugátumokat célszerű alkalmazni. A diagnosztikai alkalmazások közül legjelentősebbek a PS fluoreszcens in situ hibridizációs (FIS) próbák, a polimeráz láncreakció (PCR) blokkolása PS-el és PS mikrochipek. A FIS során a fluoreszcens festékkel jelzett nukleinsav elegyből a keresett DS vagy RS ismert szekvenciájú szakasza nagy affinitással és szelektivitással kötődik a vele komplementer, immobilizált PS-hez. A nem kötődő nukleinsavak lemosása után a fluoreszcencia intenzitás mérése alapján meghatározható a megkötött target nukleinsav mennyisége. Főbb alkalmazások: rák-diagnosztika a telomer próbák alapján, baktériumok kimutatása a rájuk jellemző riboszomális RS hibridizációja alapján, kromoszóma hibák kimutatása. Mivel az alapvető szerkezeti különbségek miatt a PS nem használható PCR primerként így alkalmas arra, hogy egy primer kötőhelyre célzott PS egy vad típusú vagy mutáns gén nem kívánt amplifikációját megakadályozza. Ez a módszer lehetővé teszi a viszonylag kis mennyiségben előforduló génmutációk kimutatását is. A PS mikrochipek szilárd hordozóhoz kötött PS oligomerek, amelyek a nagyon erős és szelektív hibridizáció alapján megkötik a velük komplementer, többnyire fluoreszcens jelzett DS vagy RS szekvenciákat, ami a DS és RS szekvenálását is lehetővé teszi. 13

14 1.3. Keresztkapcsolási reakciók A σ-kötésű átmenetifém-organikus vegyületek legelterjedtebb alkalmazásai az új szén-szén kötés kialakításával járó keresztkapcsolási reakciókban való részvételükre épülnek. A reakciót általában palládium(0) vagy nikkel(0) katalizálja. A folyamat lépéseit a 4. ábra mutatja be. R-R' reduktiv elimináció ML n RX oxidativ addició RML n R' izomerizáció RMR' L n RMX L n M'X R'M' transzmetallálás ML n : Pd(0), Pd(II), i(0) X : I, Br, Cl, M' : B() 2, SnR 3, Cu, ZnX, MgX 4. A keresztkapcsolási reakciók általános mechanizmusa Az első lépés egy szerves halogén tartalmú vegyület oxidatív addíciója az alacsony oxidációs állapotú átmenetifémre, azaz az átmeneti fém beékelődik egy szén-heteroatom kötésbe. Az átmeneti fémek közül a palládium és a nikkel emelkedik ki, illetve a telítetlen szerves halogenidek az elsődleges reagensek. Alkilhalogenidek alkalmazását befolyásolja, hogy a képződő alkil-átmenetifém-halogenid könnyen elbomlik β-eliminációval. A szerves halogenidek reaktivitása I>Br>>Cl sorrendben változik. Gyakorlati szempontból az olcsó és stabil klórvegyületek alkalmazása lenne a leginkább megfelelő, azonban az oxidatív addiciós készségük olyan csekély, hogy csak ritkán alkalmazhatóak. A keresztkapcsolási reakció második lépése a transzmetallálás, amely során a kapcsolni kívánt másik szerves ekularészlet kerül az átmenetifémre. Ennek az egyensúlyi folyamatnak a hajtóereje általában az újonnan kialakuló fém-halogén kötés termodinamikai stabilitása. A szerves részlethez kapcsolódó átmenetifém elektronokban gazdagabbá válik a folyamat során. Általában ez a lépés a ciklusban a sebességmeghatározó. 14

15 A következő lépésben az átmenetifém körüli átrendeződés történik meg, azaz a transz elhelyezkedésű csoportok egy gyors izomerizációs lépés eredményeképp cisz-helyzetbe kerülnek. A záró reduktív eliminációs lépés eredményeképp leszakad a kapcsolt termék és a katalitikus ciklus bezárul az alacsonyabb oxidációs állapotú átmenetifém újraképződésével. Az alkalmazott átmenetifém általában komplex formában jelenlévő nikkel(0) vagy palládium(0), ligandumként leggyakrabban a trifenilfoszfin származékok jöhetnek szóba. A kapcsoló partner, amely a transzmetallálással kerül az átmeneti fémre valamilyen fémorganikus reagens. A palládium által katalizált keresztkapcsolási reakciók előnye, hogy olyan kevéssé poláris elemorganikus vegyületek is kiválóan használhatóak (boronsavak, ón-, réz, és szilícium reagensek) melyek számos funkciós csoport jelenlétét tolerálják a ekulában. A keresztkapcsolási reakciókat az alkalmazott fémorganikus reagensek típusától függően különböző néven szokás említeni. A boronsavakat alkalmazó palládium katalizálta reakciókat Suzuki kapcsolásnak, az ón-reagenseket használót Stille kapcsolásnak nevezzük. A egishi-reakcióban cinkorganikus vegyületet, a Karaschreakcióban Grinard reagenst, míg a Sonogashira kapcsolásokban rézorganikus reakció partnert alkalmaznak Szilárd fázisú peptidszintézis A szilárd fázisú szintéziseket gyakran alkalmazzák nagyobb ekulák előállítása során. A különböző oligomerek (peptid, DS, PS) szintézise ezen a módon sokkal egyszerűbb és hatékonyabb, mint folyadékfázisban. Ezt a módszert Merrifield 1963-ban publikálta, segítségével egy tetrapeptidet állított elő Később néhány apróbb technikai fejlesztés után a peptidkémikusok rutinszerűen alkalmazták az eljárást

16 5. A szilárdfázisú peptidszintézis A módszer elve igen egyszerű: az első aminosavat a szilárd hordozóhoz kötjük, és ezt építjük tovább ciklusosan, olyan módon, hogy a peptidlánc és a gyanta közötti kovalens kötés stabil maradjon (5. ábra). A reagensek nagy feleslegben alkalmazhatóak, a felesleget többszöri mosással és szűréssel könnyen eltávolíthatjuk. Ezáltal az egyes reakciólépések kitermelése közel 100 % és így jó minőségű nyerstermék állítható elő. A kapcsolások sikerét kvalitatív és kvantitatív módon is vizsgálhatjuk 17. A szintézis végén a kész terméket lehasítjuk a gyantáról és PLC-vel tisztíthatjuk. Az ismétlődő lépések miatt a módszer automatizálható A Boc és az Fmoc technika A peptidek felépítésében az aminosavak -amino- és -karboxilcsoportjai vesznek részt. A peptidlánc a C terminálistól az terminális felé haladva épül fel a szilárd fázisú szintézis során. Ebből adódik, hogy a beépülő aminosavban a karboxilcsoport mindig szabad, és az aminocsoportot ideiglenes védelemmel látják el, mely a kapcsolás után minden ciklusban könnyen lehasítható. A standard Merrifield módszer a -tercbutiloxikarbonil (Boc) amino-védőcsoportot használja, mely szerves (pl. TFA) és szervetlen (pl. Cl) savakra hasad 18. Atherton és Sheppard dolgozta ki a -9- fluorenilmetiloxikarbonil (Fmoc) védőcsoporton alapuló technikát 19. Az aminocsoport védelmére szolgáló Fmoc csoport szerves, szekunder aminokkal hasítható. 16

17 A szilárdfázisú PS szintézis A peptidnukleinsav oligomerek szintézise is megvalósítható szilárd fázison, a peptid szintézis protokolljának kisebb változtatásával. A Boc- 20 és az Fmoc- 21 technika egyaránt alkalmazható. A szilárdfázisú szintézis során alkalmazott pirimidin bázisokat tartalmazó védett PS monomerek szerkezetét a 6. és a 7. ábra szemlélteti. 6. Boc-timin és a Boc/Z-citozin PS momomer 7. Fmoc-védett timin és citozin PS monomer Az Fmoc-stratégia előnye, hogy az egyes kapcsolások hozama spektrofotometriásan mérhető. agy hátránya viszont az 3 6 acilvándorlás és az -terminális egység eliminációjával járó két mellékreakció (8. ábra). A Boc/Z módszer előnye, hogy a védőcsoport eltávolítása után az terminális protonált formában nem képes nukleofil támadásra, így nincsenek mellékreakciók. A hasítás során alkalmazott TFA gátolja a növekvõ láncok interekuláris aggregációját is. A szilárd fázisú szintézis manuális úton is biztonsággal végezhető. 17

18 8. Mellékreakciók az Fmoc-csoport hasítása során 1.5. A P-királis mononukleotidok szintézise és MR analízise Lankhorst és mtsai. természetes dinukleotidok MR adatainak analízise során többek között megállapították, hogy a C3-3 kötés körüli konformációs egyensúly jól jellemezhető a 3 J (P, C4 ) és a 3 J (P, C2 ) vicinális csatolási állandókkal 22. Ebből kiindulva az MTA Kémiai Kutatóközpont MR és ukleotidkémiai Kutatócsoportjai közötti együttműködés eredményeként számos új P-sztereokémiailag egységes P-királis mono- és dinukleotid szintézisére és hasonló MR vizsgálatára került sor Ennek során kiderült, hogy a P-izomerek esetében az említett csatolási állandók különbsége nevezetesen a J = 3 J (P, C4 ) 3 J (P, C2 ) érték egyértelműen korrelál a transz vagy a gauche konformerek dominanciájával az adott konformációs egyensúlyi elegyben. A pozitív J értékek az ε t (transz) míg a negatív értékek az ε - (gauche - ) konformer túlsúlyát jelzik. Ezenfelül a P-diasztereomerek J értékei minden vizsgált esetben jellemzőek voltak az abszolút P-konfigurációra is, amelyet E mérések is alátámasztottak. Az előállított vegyületek MR paramétereinek elemzéséből több fontos következtetés vonható le így pl.: 1, Az -glikozidos kötés körüli konformációra vonatkozólag megállapítható, hogy a torziós szögek valamint a 1 és a 6 protonok nagyon hasonló kémiai eltolódásai minden izomer pár esetében a nukleobázisnak a cukorhoz viszonyított anti konformációját igazolják. 2, A C3-3 kötés körüli konformációs egyensúlyt, ezáltal a J értékeket több funkciós csoport is befolyásolja, így pl. az 5 -DMT védőcsoport 27 valamint a foszfátrészen lévő ugyancsak nagy térkitöltésű izopropil vagy terc-butil csoportok 29 jelenléte növeli a P-diasztereomerek J értékei közötti különbséget. 3, Az 5 -DMT védett nukleozidok esetében a hőmérséklet 18

19 növelésével nő az ε t (transz) konformer aránya az egyensúlyi elegyben , Ugyanez tapasztalható akkor is, ha a spektrumokat CDCl 3 helyett C 6 6 -ban vesszük fel. Ez utóbbi jelenség az aromás gyűrű és a nukleobázisok között valószínűleg létrejövő stacking kölcsönhatással magyarázható, amely ezek szerint ugyancsak hatással van a konformációs egyensúlyra

20 2. Célkitűzések Az MTA Kémiai Kutatóközpont ukleotidkémiai Laboratóriumában folyó szintetikus kémiai kutatásokba 2003-ban kapcsolódtam be. Doktori kutatásaim során új, 5- szubsztituált uracil bázisokat tartalmazó, PS monomerek szintézisét tűztem ki célul (9. ábra). Az alkinil és aril analógok szintézisét palládium katalizálta keresztkapcsolási reakciókkal kívántam megvalósítani. 9. Tervezett PS monomerek A bevezetésben idézett irodalmi adatok alapján nagyrészt olyan 5-aril ill. 5-alkinil szubsztituensek beépítését terveztem, amelyek eddig még DS módosításként sem fordultak elő. Ugyanakkor néhány már ismert, DS-ben kipróbált, és eltérő T m növelő hatással rendelkező analóg (5-(1-propinil)-, 5-(2-tienil)-uracil) beépítése is indokolt a korábbi DS próbákkal történő összehasonlítás miatt annak kiderítése céljából, hogy ezek a PS-ben is hasonló mértékű vagy esetleg eltérő T m /módosítás értékeket adnak-e. A propinil és feniletinil szubsztitúciók hatásának összehasonlítása ugyancsak informatív lehet a hármas kötésen keresztül kapcsolódó aromás gyűrű konjugációját és esetleges extra stabilizáló hatását illetően. Az említett módosított PS monomereket a PS szintézisre optimalizált Boc protokoll alkalmazásával a -t c c c t t t c t t t-d-lys mer modell szekvenciába terveztem 20

21 beépíteni az aláhúzott 3 középső t egység helyére. A komplementer DS szál szintézisét követően vizsgálni kívántam a PS:DS duplexek stabilitását. A PS oligomer szintéziséhez szükséges timin és citozin monomerek előállításának irodalomból ismert körülményeit is optimalizálni kívántam. Munkám során P-királis mononukleotidok szintézisébe is bekapcsolódtam. A bevezetésben említett korábbi munkák folytatásaként és kiterjesztéseként az MR vizsgálatok célja az volt, hogy megvizsgáljuk különböző, a P-atomhoz kettős kötéssel kapcsolódó heteroatomok (, S, és Se) (10. ábra) hatását a konformációs egyensúlyra. Mivel az említett heteroatomok mérete és elektronegativitása jelentős mértékben különbözik, ez várhatólag befolyásolja az egyes izomerek J értékei közötti különbséget is. Az említett MR paraméterek tanulmányozásán kívül a P-izomerek kromatográfiás (normál és reverz fázisú PLC) tulajdonságait is vizsgáltam az abszolút P-konfiguráció és a t R értékek közötti esetleges korreláció megállapítása céljából. 10. Tervezett oxidált timidin foszforamidit (T-CED) származékok 21

22 3. Eredmények 3.1. Boc-gerinc szintézise A peptidnukleinsav monomerek két szerkezeti egységből épülnek fel: az -(2- aminoetil)-glicin gerincből és a hozzá karboxi-metilén linkeren keresztül kapcsolódó bázisból. A védett PS monomer retroszintetikus analízissel így két kisebb részre bontható (11. ábra). Az etil -(2-(terc-butoxikarbonilamino)etil glicinát (Boc-gerinc) és az alkilezett bázis a peptidkémiában közismert módon kapcsolható. 11. Timin PS monomer retroszintetikus analízise A Boc-gerinc első szintézisét Dueholm és munkatársai írták le 1993-ban 32. A 3-amino- 1,2-propándiol aminocsoportját Boc-védőcsoporttal látták el, és oxidáció során Bocaminoacetaldehidet állítottak elő, melyet glicin-észterrel reduktív aminálásnak vetettek alá és végül katalitikus hidrogénezéssel jutottak a védett gerinchez 46 %-os bruttó termeléssel. udson kutatócsoportja Boc-etilén-diaminból (Boc-EDA) etil-glioxilát hidráttal állította elő a megfelelő imint, az utolsó lépés ebben az esetben is katalitikus hidrogénezés volt 33. Az irodalomban ismert az aminoacetonitrilből kiinduló háromlépéses szintézis út is 34. Ezek az eljárások alacsony termeléssel eredményezik a Boc-gerincet és olyan módszereket is alkalmaznak, melyek nem minden laboratóriumban hozzáférhetőek (pl. katalitikus hidrogénezés). 12. Boc-gerinc szintézise 22

23 A Boc-gerinc szintézisére új módszert dolgoztam ki (12. ábra) amely során első lépésben az etilén-diamint (EDA) (1) di-t-butil-dikarbonáttal reagáltattam diklórmetánban, az EDA felesleget vizes extrakcióval eltávolítottam, majd a Boc-etilén-diamint (Boc-EDA) (2) izolálás nélkül bróm-ecetsav-etilészterrel alkileztem trietilamin jelenlétében. Ilyen körülmények között a védett Boc-gerincet (3) elfogadható termeléssel (60 %) állítottam elő, azonban a melléktermékek (di-boc-eda és dialkil származék) jelenléte megnehezítette a tisztítást és rontotta a reakció hozamát. A tiszta Boc-gerinc csak oszlopkromatográfia alkalmazásával nyerhető ki. Ezt az eljárást módosítottam az oldószer megváltoztatásával és a Boc-etilén-diamin izolálásával Az első lépést dioxánban végeztem, és nagy felesleg etilén-diamint használtam. Ezáltal főleg Boc-EDA keletkezik. A dioxán bepárlása után a maradékot vízben oldottam és ekkor a minimálisan keletkező di- Boc-etilén-diamin csapadékként, szűréssel eltávolítható. Diklórmetánnal extrahálva a termék a szerves fázisba vihető, míg az etilén-diamin feleslege a vizes fázisban marad. A nyersterméket végül vákuumdesztilláltam. A tiszta Boc-EDA-t vízmentes DMF-ben alkileztem bróm-ecetsav-etilészterrel trietilamin jelenlétében. A dialkil származék képződését az által szorítottam vissza, hogy a bróm-ecetsav-etilésztert minimális feleslegben és lassan adagoltam a reakcióelegyhez. Az oldószer eltávolítása után a maradékot DCM-ben oldottam, majd az elegy vizes mosását és szárítását követően bepárlással jutottam a nyerstermékhez, melyet oszlopkromatográfiával tisztítottam. A megfelelő frakciók bepárlása után sűrű áttetsző olajként sikerült a Boc-gerincet előállítanom. A Boc-EDA izolálása és az ezáltal kevesebb szennyezést tartalmazó reakcióelegy kromatográfiás tisztítása sokkal egyszerűbb volt és a két lépés bruttó termelése is növekedett (75 %). Ezen az úton a Boc-gerinc egyszerűbben és hatékonyabban állítható elő, mint az irodalomban leírt eljárásokban jód-uracil PS monomer szintézise Az 5-szubsztituált uracil származékok szintézise során azt a koncepciót terveztem, hogy az analogonokat keresztkapcsolási reakciók (Stille, Suzuki, Sonogashira, stb ) alkalmazásával állítom elő. Ehhez szükséges volt az 5-jód-uracil PS monomer szintézise, melyet három lépésben valósítottam meg az irodalomból ismert reakcióút módosításával 37. Az eredeti recept két lépésben írja le a monomer szintézisét. Az első az 5-jód-uracil káliumhidroxiddal történő deprotonálását követő alkilezés klórecetsavval, majd ezt követi a karbonsav Boc-gerinchez kapcsolása. Utóbbi reakció a peptidkémiában általánosan 23

24 elfogadott módszerrel történt, azonban az alkalmazott kapcsolószer (DCC) erősen allergén hatású, ezért ennek kiváltása ajánlott. Említést érdemel, hogy mindkét lépés csak közepes hozammal eredményezi a terméket, így a bruttó termelés elég alacsonynak mondható. Ezen okok miatt szükséges volt a reakcióút módosítása, optimalizálása jód-uracil PS monomer szintézise A szintézis során először az 5-jód uracilt (4) brómecetsav-terc-butilészterrel alkileztem kálium-karbonát jelenlétében. A reakció során főleg 1 -alkil uracil származék keletkezik, de kismértékben az 3 -alkil és az 1, 3 -dialkil vegyületek is képződnek. Utóbbi képződése kis feleslegben alkalmazott és lassan adagolt alkilező reagens felhasználásával visszaszorítható. A termék átkristályosítással könnyen és jó termeléssel tisztítható, az anyalúgból oszlopkromatográfia alkalmazásával minimális mennyiség izolálható. A második lépésben az észtert (5) diklórmetánban TFA-val hasítottam. A reakció 4 óra alatt végbemegy. Az oldószert bepároltam, a maradékot metanolban szuszpendáltam és szűrtem. A karbonsav (6) kvantitatív hozammal nyerhető ki. Végeztem olyan kísérletet, amely során az első lépésben brómecetsav-etilészterrel alkileztem az 5-jód-uracilt, majd az észtert lúggal hidrolizáltam. Ez esetben azonban bizonyos mértékű dejódozódás figyelhető meg, ugyanis a szén-jód kötés ilyen körülmények között nem stabil. Ez alapján az észter savas közegben történő hasítása a megfelelő módszer és így előnyösebb a brómecetsav-t-butilészter alkalmazása. armadik lépésben a karbonsavat a védett Boc-gerinchez kötöttem egy, a peptidkémiában megszokott kapcsolási módszer alkalmazásával. A karbonsavat egy benzotriazol származékkal (TBTU) aktiváltam, majd a Boc-gerinc vízmentes DMF-es oldatához adtam, végül trietilamint adagoltam az elegyhez. A reakció szobahőmérsékleten három óra alatt végbemegy. A termék oszlopkromatográfiával tisztítható. Ezáltal az irodalomból ismertnél jobb bruttó hozammal (78 %) állítottam elő az 5-jód-uracil PS monomert (7) (13. ábra) amely a keresztkapcsolási reakciók kiindulási vegyülete. 24

25 3.3. Stille kapcsolások A keresztkapcsolási eljárások egyik legelterjedtebb képviselője a Stille nevével fémjelzett reakció 38. A folyamatban a transzmetallálás ónorganikus reagensről történik a palládiumra. A különböző szerves csoportok átvitele az ónról palládiumra jelentősen eltérő sebességgel történik, a leggyakrabban a megfelelő tributil-ón származékokat használják. Az ón bórhoz viszonyított kisebb elekronegativítása, és ezáltal erősebb fémes karaktere miatt az aril-trialkil-sztanánnok jobb aril-csoport donorok, mint a megfelelő arilboronsavak. Az irodalomban több olyan szintézisút ismert, mely során trialkil-vegyületek alkalmazásával állítottak elő nukleotid származékokat. Yamamoto és munkatársai ariltributil-sztannán reagensekkel Pd(0) katalizátor jelenlétében 10 B jelzett nukleozidokat szintetizáltak 39. Az 5-(2-tienil)-uridin származékok antivirális hatással is rendelkeznek 40. Farina és kutatócsoportja számos 5-szubsztituált uracil és uridin analóg szintézisét írta le 41. Crisp és munkatársai számos uridin és 2 -dezoxiuridin származékot állítottak elő Stille kapcsolás alkalmazásával Az 5-jód-uracil PS monomer és a kereskedelmi forgalomban kapható ónvegyületek (2-tienil-tributilsztannán, 2-furanil-tributilsztannán és fenil-tributilsztannán) felhasználásával végeztem el a Stille-reakciókat. A reakció során vízmentes dioxánt és argon védőgázt alkalmaztam. 1,50 ekvivalens ónvegyület és 2-5 % Pd(PPh 3 ) 4 katalizátor hozzáadásával 90 o C-on a reakció 5-8 óra alatt végbemegy. A termékek (8 a-c) oszlopkromatográfiával tisztán, jó termeléssel (60-73 %) izolálhatók. Az 5-fenil-uracil PS monomer (8c) és az 5-jód-uracil vegyület nagyon hasonló kromatográfiás tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a termék és a kiindulási anyag nem választható el. Ebben az esetben szükséges volt a maradék kiindulási anyag uracil származékká történő redukciója. A nyersterméket vízmentes etilalkoholban oldottam és cink por jelenlétében 3 órán keresztül forraltam az elegyet. Ezt követően az uracil PS monomer és az 5-fenil származék már könnyen elválasztható oszlopkromatográfiával. Az észtereket dioxán és 1 a oldat elegyében lúgosan hidrolizáltam 4 órán keresztül. A dioxán eltávolítása után a nyersterméket etil-acetátban oldottam, és 1 M as 4 oldattal extraháltam, majd az oldószer bepárlása után etilalkoholban szuszpendáltam, végül kiszűrtem és megszárítottam. Ezáltal jó termeléssel állítottam elő az 5-(2-tienil), az 5-(2-furanil) és az 5-fenil analogonokat (9 a-c) (14. ábra), melyek a szilárd fázisú oligomer szintézisben felhasználhatóak. 25

26 14. Stille-kapcsolások az 5-jód uracil PS monomeren, Lehetséges reakció út az ún. inverz -Stille kapcsolás 46, mely során az uracil PS monomer trialkil sztannán származékát terveztem előállítani, majd ezt a vegyületet kapcsolási reakcióba vinni különböző aromás halogén vegyületekkel. (15. ábra). 15. Az Inverz -Stille kapcsolás alkalmazása Az első lépés a trialkil-sztannil csoport kialakítása. Az 5-jód-uracil PS monomert hexabutil- és hexametil-disztannánnal reagáltattam Pd(PPh 3 ) 4 katalizátor jelenlétében dioxánban 80 o C-on, argon védőgáz alkalmazása mellett. Terméket (10) csupán az utóbbi esetben izoláltam 16 órás reakcióidő után oszlopkromatográfiával, mindössze 35 %-os hozammal. Ezt a vegyületet dioxánban palládium katalizátor hozzáadásával 2-brómtiofénnel és 2-bróm-1,3-tiazollal reagáltattam 80 o C-on. A várt termékeket (11 a-b) mindkét esetben sikerült izolálni, de nagyon alacsony (28 és 19 %) hozammal. A két lépés bruttó termelése messze elmarad a Stille kapcsolások hozamától. Egy másik lehetőség az 5-szubsztituált uracil PS monomerek előállítására az ún. dupla Stille kapcsolás 47. A one pot reakció során az 5-jód-uracil PS monomer és aromás halogenidek kapcsolása valósítható meg hexabutil-disztannán alkalmazásával. Először a brómvegyületet (2-bróm-tiofén és 2-bróm-1,3-tiazol) reagáltattam az ónreagennsel Pd(0) katalizátor jelenlétében vízmentes dioxánban 80 o C-on. Miután 26

27 képződött a tributil-sztannil származék (12) hozzáadtam az elegyhez az 5-jód-uracil PS monomert (7) és folytattam a reagáltatást 4 órán keresztül. Az 5-(2-tienil)-uracil PS monomer (8 a) 56 %-os hozammal izolálható a kromatográfiás tisztítás után. (16. ábra) Sn Sn Pd(PPh 3 ) 4 dioxán S Sn S Br Boc I Pd(PPh 3 ) 4 dioxán Boc S 7 8 a 16. A dupla Stille kapcsolás alkalmazása A másik reakció során azonban a várt termék helyett az 1,3-tiazol dimerje keletkezett (17. ábra). Az első lépésben keletkező aril-tributil-sztannil vegyület (13) a még jelenlevő el nem reagált brómvegyülettel is reakcióba lép amennyiben az ónvegyület képződése nem elég gyors, és ezáltal homodimer (14) keletkezik. 17. omodimer képződés dupla Stille kapcsolás során 27

28 Megállapítható, hogy ez a kapcsolási módszer nem vezet feltétlenül a várt termékhez és sikeres reakció esetén is elmarad a termelés a normál Stille kapcsolással elérhető hozamtól. Mivel egyrészt kevés aril-trialkilsztannán reagens kapható a kereskedelemben és ezen vegyületek mérgezőek is, másrészt a hexaalkil-disztannán alkalmazhatósága erősen korlátolt, így a további 5-aril-uracil PS monomerek előállítását Suzuki kapcsolással terveztem megvalósítani A 3-PMB-5-jód-uracil PS monomer szintézise Az uracil származékok laktám funkciója bizonyos esetekben mellékreakciókat eredményezhet. A Sonogashira kapcsolások során furano[2,3-d]-pirimidin gyűrűs vegyületek is képződnek az alkinil származékok mellett 48. Ezzel a problémával szembesültem a terminális alkinok és az 5-jód-uracil PS monomer palládium katalizált kapcsolása során. A Suzuki kapcsolásokkal folytatott kísérleteim is eredménytelennek bizonyultak a laktám csoport deprotonálódása miatt. Szükségessé vált egy 3 -védőcsoport bevezetése, mely az 5-jód-uracil PS monomer keresztkapcsolási reakciója után szelektíven távolítható el. Az irodalomban gyakran átmeneti védelemmel látják el a laktámcsoportot. Uridin származékok esetén gyakori a p-metoxi-benzil (PMB) védőcsoportként történő alkalmazása A védelem kialakítására több lehetőség áll rendelkezésre. A p-metoxi-benzil-bromid, -klorid és az -alkohol is alkalmas reagens valamilyen bázis jelenléte mellett. Az eltávolítása oxidatív módon, cérium(iv)-ammónium nitráttal vagy aluminíum-kloriddal valósítható meg. Mivel a Suzuki kapcsolás körülményei között stabil, így első látásra ortogonális védőcsoportnak volt tekinthető. Ezen ismeretek alapján a PMB védőcsoport kialakítása az 5-jód-uracil PS monomeren megvalósíthatónak tűnt. Az 5-jód-uracil PS monomer benzilezését a jelenlétében p-metoxibenzilbromiddal kíséreltem meg, azonban a reakció több terméket eredményezett és a termék nehezen, alacsony hozammal volt izolálható. Ezután az 3 -PMB-5-jód-uracil PS monomer szintézisére új eljárást dolgoztam ki (18. ábra). 28

29 18. 3-PMB-5-jód-uracil PS monomer szintézise Korábban az 5-jód-uracil PS monomer szintézise során első lépésben az 5-jód uracilt alkileztem brómecetsav-t-butilészterrel. Ezen a vegyület laktámcsoportját sikeresen benzileztem. Az uracil származékot (5) DMF-ben oldottam és nátrium-hidriddel deprotonáltam a laktám-csoportot, majd p-metoxi-benzil-bromidot adtam az elegyhez. A 3- PMB-5-jód-uracil származék (15) a kromatográfiás tisztítás után megfelelő hozammal fehér kristályos formában izolálható. A következő 2 lépés megegyezik az 5-jód-uracil PS monomer esetében alkalmazottakkal. Az észtert TFA-val hasítottam diklórmetánban, majd az oldószer bepárlása után a maradékot metil-alkoholban szuszpendáltam és szűrtem. Így kvantitatív hozammal izolálható a karbonsav (16), melyet ezt követően TBTU aktiválószer és trietil-amin bázis jelenlétében a Boc-gerinchez (3) kapcsoltam. A reakció szobahőmérsékleten 3 óra leforgása alatt teljes mértékben lezajlik, és a termék oszlopkromatográfia alkalmazásával tisztítható. Ezen az úton 3 -PMB-5-jód-uracil PS monomert (17) állítottam elő, melyet sikeresen alkalmaztam a keresztkapcsolási reakciókban. A négy lépés bruttó termelése 58 % Sonogashira kapcsolások A rézorganikus reagensek szintézise és alkalmazása a szerves szintézisben hosszú múltra tekint vissza. Bár reakcióik elektrofilekkel általában spontán is lejátszódnak, több esetben palládium jelenléte gyorsítja a folyamatot. Sonogashira nevéhez fűződik az a felismerés, hogy in situ előállított alkinilréz reagensek palládium jelenlétében kapcsolási reakcióba vihetőek aril- és alkenil-halogenidekkel 56. A folyamat rézre nézve is katalitikussá tehető ekvivalens mennyiségű bázis (általában trietil-amin) alkalmazásával. A folyamat során a réz(i) só és az alkin a bázis hatására a rézorganikus vegyületet adja, amely transzmetallál az aril- vagy alkenil-palládium-halogenidre. A tarnszmetallálás során újra felszabadul a réz(i)só, ezért lehet katalitikus mennyiségben alkalmazni. 29

30 Az irodalomban számos uridin származék szintézise során alkalmazták már a Sonogashira kapcsolást. Robins és munkatársai 5-szubsztituált uracil és 2 -dezoxiuridin analógokat állítottak elő sikeresen terminális alkinok palládium katalizált kapcsolásával. 48. Sharma és Ma kutatócsoportja 5-etinil-pirimidin nukleozidok szintézisét és biológiai aktivitásuk vizsgálatát végezte el asimoto az ikerionos DS szintézise során szintén alkalmazta ezt a módszert 59. Ismert az irodalomban 5-alkinil-uracil PS monomerek szintézise is 37. udson és munkatársai az 5-jód-uracil PS monomert vitték kapcsolási reakciókba alkinokkal és közepes termeléssel izoláltak új analógokat, melyeket sikeresen építettek be oligomerekbe. Az 5-jód-uracil PS monomerrel sikeres Stille kapcsolásokat hajtottam végre és a Sonogashira kapcsolás számára is megfelelő kulcsvegyületnek tűnt. A kapcsolási reakciók során a jódvegyületet 5 % (PPh 3 ) 2 PdCl 2, 5 % CuI és 2,0 ekvivalens trietil-amin jelenlétében terminális alkinekkel reagáltattam szobahőmérsékleten, argon védőgáz alkalmazása mellett. ldószerként vízmentes DMF-et használtam. A kapcsolás pár óra alatt végbement. A DMF eltávolítása után a maradékot DCM-ben oldottam, a réz nyomoktól extrakcióval szabadultam meg 5 %-os EDTA oldat felhasználásával. A termék oszlopkromatográfiával izolálható közepes termeléssel. Ennek oka, hogy jelentős mértékben (30-40 %) gyűrűzárt melléktermék is képződik (19. ábra). A gyűrűzárást szintén a réz(i)só katalizálja. 19. A gyűrűzárt melléktermék szerkezete Ezen tapasztalatok után szükségessé vált az uracil laktám-csoportjának védelme. A 3- PMB-5-jód uracil PS monomert (17) alkalmazva, a fenti körülmények mellett a védett 5- (1-propinil)-, 5-feniletinil- és 5-(1-hexin-1-il)-uracil PS monomereket (18 a-c) állítottam elő közel kvantitatív termeléssel (20. ábra). A termékek kromatográfiás tisztítását nagymértékben megkönnyítette a kezelhetőbb szennyezésprofil. 30

31 I R (PPh 3 ) 2 PdCl 2 CuI, TEA DMF R R: Me, Ph, Bu Boc CEt Boc CEt a-c 20. Sonogashira kapcsolások a 3-PMB-5-jód-uracil PS monomeren 3.6. Suzuki kapcsolások Az aril-boronsavak és aril- vagy alkenil-halogenidek palládium(0) által katalizált keresztkapcsolási reakciója, az ún. Suzuki-reakció rendkívüli népszerűségre tett szert az elmúlt évtizedekben 60. A folyamat során a halogenidből kialakuló σ-kötésű átmenetifémorganikus vegyület a bórvegyülettel transzmetallálási reakcióban a diorganopalládiumszármazékot adja, amelynek reduktív eliminációjával jutunk a kívánt termékhez. A transzmetallálási lépésben, más keresztkapcsolási reakcióktól eltérően egy ekvivalens bázis jelenlétére van szükség. A szerves bórszármazékok nukleofil jellege nem elég erős, így az organopalládium-halogenid-komplexet kell elektrofilebbé tenni a halogenidet alkoxi- vagy karbonátionra cserélve. A Suzuki kapcsolás nukleotidkémiai alkalmazására több példa található az irodalomban. Casalnuovo és munkatársai az 5-jód-2 -dezoxiuridinnel és az 5-jód-2 - dezoxicitidinnel egyaránt sikeres kapcsolást hajtottak végre 61. Az 5-jód-2 -dezoxiuridin reakcióit pirénszármazékokkal Amann 62, fenilboronsavakkal pedig Western 63 írta le, utóbbi vízoldékony palládium katalizátort alkalmazott a szintézis során. Az irodalmi ismeretek alapján az 5-jód-uracil PS monomert arilboronsavakkal reagáltattam. Többféle palládium katalizátort, (Pd(PPh 3 ) 4, (PPh 2 )Cl 2, Pd(Ac) 2 + dppf) különböző bázisokat (K 2 C 3, Cs 2 C 3, K t Bu, aet) és oldószereket (DMF, 1,2- dimetoxietán, Et) kipróbáltam, de szinte egyáltalán nem tapasztaltam termékképződést (1. táblázat). Ennek oka valószínűleg az, hogy bázikus közegben az uracil laktám csoportja deprotonálódik és a közeli negatív töltés hatására a palládium elekrofil jellege csökken, amely a transzmetallálást nagymértékben gátolja (21. ábra). Minden esetben vízmentes oldószert és argon védőgázt alkalmaztam a reakció során az etilészter hidrolízisének kiküszöbölése céljából. 31

32 katalizátor bázis boronsav oldószer eredmény Pd(PPh 3 ) 4 Cs 2 C 3 / K 2 C 3 2-tienil- DMF ~ 50 % konverzió Pd(PPh 3 ) 4 Cs 2 C 3 2-tienil- DMF ~ 50 % konverzió (PPh 3 ) 2 PdCl 2 Cs 2 C 3 / K 2 C 3 2-tienil- DMF nincs termék Pd(Ac) 2 + dppf K 2 C 3 2-tienil- DMF nincs termék Pd(PPh 3 ) 4 Cs 2 C 3 / K t Bu 2-tienil- DME kis konverzió Pd(PPh 3 ) 4 Cs 2 C 3 / K 2 C 3 / aet 2-tienil- Et kis konverzió hidrolizis Pd(PPh 3 ) 4 Cs 2 C 3 2-naftil- DME kis konverzió Pd(PPh 3 ) 4 K 2 C 3 2-tienil- DMF > 50 % konverzió 1. táblázat Suzuki kapcsolások körülményei 21. Laktim-laktám tautoméria Az 3 védőcsoport alkalmazása, azaz a laktám funkció védelme ez esetben feltétlenül szükséges a sikeres kapcsolási reakció eléréséhez. Ezen elképzelés alapján a 3-PMB-5-jóduracil PS monomert alkalmaztam a további kísérletekben. Az 5-jód-uracil PS monomeren végzett kapcsolások során szerzett tapasztalatokat figyelembe véve oldószerként vízmentes DMF-et, bázisként kálium-karbonátot használtam. A Pd(PPh 3 ) 4 katalizátor mennyiségét sikerült 2 %-ra csökkenteni. A kapcsolásokat 100 o C-on végeztem 5 órán keresztül. osszabb reakcióidő alkalmazása esetén a mellékreakciók miatt az izolálható termék hozama csökken valamint a preparálása is nehézkesebb. Mivel a kiindulási jódvegyület és a képződő aril származékok kromatográfiás tulajdonságai nagyon hasonlóak mind a reakció követése, mind a termék izolálása kissé nehézkes és az oszlopkromatográfia során a nem megfelelő elválasztás a hozam csökkenését eredményezi. Ez utóbbi probléma a Stille kapcsolással előállított 5-fenil-uracil PS monomer tisztítása során alkalmazott szén-jód kötés redukciójával orvosolható. 32

33 Különböző boronsavak felhasználásával sikeres Suzuki-reakciókat hajtottam végre, előállítottam az 3 -PMB-védett 5-(2-tienil)-, 5-(4-bifenil)-, 5-(benzo[b]tiofén-2-il)- és az 5-(4-dimetilaminofenil)-uracil PS monomereket (19 a-d) (22. ábra). A reakciók termelése % közötti, amelyek kissé elmaradnak a Stille reakciók hozamaitól, de mivel a boronsavak könnyen hozzáférhetőek ezzel a módszerrel számos új analóg előállítható. A boronsavak helyett boronsav-pinakolésztereket alkalmazva a konverzió kb. 10 %-kal növelhető. 22. Suzuki kapcsolások a 3-PMB-5-jód-uracil PS monomeren Suzuki kapcsolások in situ laktám védelem melett A PMB védőcsoport szelektív eltávolítása nem problémamentes, mivel a CA vizes oldata erősen savas kémhatású, ezáltal a Boc-csoport is lehasad a PMB-vel együtt. Ebből adódóan az uracil laktám csoportját más csoporttal próbáltam védeni a kapcsolási reakciók során. A szililezett természetes nukleobázisoktól eltérően az 5 és 7 kiindulási anyagok 4- SiMe 3 (TMS) származékai a várható igen magas forrpont miatt nem tisztíthatók desztillációval másrészt a TMS csoport extra érzékeny minden protikus oldószerre így a kromatográfiás tisztítás sem jöhet szóba. Ezért a laktám funkciót in situ kellett szilileznem feltételezve, hogy a szililezőszer feleslege nem gátolja a kapcsolási reakciót. Erre a célra a Vorbrüggen féle nukleozid szintézisekben is általánosan alkalmazott,-bisztrimetilszilil-acetamid (BSA), mint igen hatékony szilil donor reagens, tűnt a legjobb választásnak. Előkisérleteim során azt találtam, hogy a diklóretánban (DCE) rosszul oldódó 5 2 ekv. BSA-val 1-1,5 órán át keveretetve teljesen oldatba megy, amely jelzi, hogy a reakció lejátszódott. Mivel a tervezett Suzuki kapcsolásokhoz a dioxán több ok miatt is alkalmasabb oldószer, mint a DCE ezért a szililezéseket eleve ebben végeztem. Boronsav reakciópartnerekként a 2-tienil- és a tianaftén-2-il-boronsavakat választottam, mivel a 33

34 termékek mindkét esetben fluoreszkálnak, így a reakciók, az 5 és a termékek közötti viszonylag kis R f különbség ellenére is, jól követhetők UV-ben 360 nm-en detektálva. Katalizátorként a Pd(PPh 3 ) 4 mellett a (Ph 3 P) 2 PdCl 2 -t is kipróbáltam, de a fluoreszcens termékek aránya az elegyekben minden esetben kisebb volt, mint a Pd(0) katalizált reakciókban azonos körülmények között. 23. In situ laktám védett 1 -alkil-5-jód-uracil Suzuki kapcsolása 24. In situ laktám védett 5-jód-uracil PS monomer Suzuki kapcsolása Kisérleteim azt mutatták, hogy az 5 kapcsolásai mindkét boronsavval jobb termeléssel (42,2 ill. 51,1%) játszódnak le mint a PS gerincet is tartalmazó 7 reakciói (22,8 ill. 40,4%) annak ellenére, hogy az utóbbi esetekben nagyobb boronsav felesleget és kétszer annyi katalizátort használtunk. Ennek oka a PS monomerek kisebb kémiai stabilitása, a Boc és/vagy az Et észter védőcsoportok részleges lehasadása az adott körülmények között. Erre utal az is, hogy a 7 reakcióinál hosszabb ideig (5-6 óra) tartó melegítés után poláros melléktermékek jelennek meg az elegyekben a főtermékek rovására ezért az optimális reakcióidő itt 2-2,5 óra. Ezzel szemben az 5 kapcsolásainál még 15 óra után sem láttam hasonló bomlástermékeket. 34

H H 2. ábra: A diazometán kötésszerkezete σ-kötések: fekete; π z -kötés: kék, π y -kötés: piros sp-hibrid magányos elektronpár: rózsaszín

H H 2. ábra: A diazometán kötésszerkezete σ-kötések: fekete; π z -kötés: kék, π y -kötés: piros sp-hibrid magányos elektronpár: rózsaszín 3. DIAZ- ÉS DIAZÓIUMSPRTT TARTALMAZÓ VEGYÜLETEK 3.1. A diazometán A diazometán ( 2 2 ) egy erősen mérgező (rákkeltő), robbanékony gázhalmazállapotú anyag. 1. ábra: A diazometán határszerkezetei A diazometán

Részletesebben

2. SZÉNSAVSZÁRMAZÉKOK. Szénsav: H 2 CO 3 Vízvesztéssel szén-dioxiddá alakul, a szén-dioxid a szénsav valódi anhidridje.

2. SZÉNSAVSZÁRMAZÉKOK. Szénsav: H 2 CO 3 Vízvesztéssel szén-dioxiddá alakul, a szén-dioxid a szénsav valódi anhidridje. 2. ZÉAVZÁMAZÉKK 2.1. zénsavszármazékok szerkezete, elnevezése zénsav: 2 3 Vízvesztéssel szén-dioxiddá alakul, a szén-dioxid a szénsav valódi anhidridje. 2 + 1. ábra: A szénsav szén-dioxid egyensúly A szén-dioxid

Részletesebben

Kétfogú N-donor ligandumok által irányított C-H aktiválási reakciók vizsgálata

Kétfogú N-donor ligandumok által irányított C-H aktiválási reakciók vizsgálata Tudományos Diákköri Dolgozat ZWILLINGER MÁRTON Kétfogú N-donor ligandumok által irányított C-H aktiválási reakciók vizsgálata Témavezetők: Dr. Novák Zoltán, egyetemi adjunktus Dr. Kovács Szabolcs, tudományos

Részletesebben

SZERVES KÉMIA ANYAGMÉRNÖK BSc NAPPALI TÖRZSANYAG MAKKEM229B

SZERVES KÉMIA ANYAGMÉRNÖK BSc NAPPALI TÖRZSANYAG MAKKEM229B SZERVES KÉMIA ANYAGMÉRNÖK BSc NAPPALI TÖRZSANYAG MAKKEM229B TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET 2013/14. II. félév 1 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 404 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 404 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU0000074T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 4 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 7796 (22) A bejelentés napja: 03.

Részletesebben

PALLÁDIUM KATALIZÁLT KARBONILEZÉSI REAKCIÓK PETZ ANDREA ALKALMAZÁSA SZINTÉZISEKBEN TÉMAVEZETİ: DR. KOLLÁR LÁSZLÓ EGYETEMI TANÁR. PhD értekezés tézisei

PALLÁDIUM KATALIZÁLT KARBONILEZÉSI REAKCIÓK PETZ ANDREA ALKALMAZÁSA SZINTÉZISEKBEN TÉMAVEZETİ: DR. KOLLÁR LÁSZLÓ EGYETEMI TANÁR. PhD értekezés tézisei PhD értekezés tézisei PALLÁDUM KATALZÁLT KARBNLEZÉS REAKÓK ALKALMAZÁSA SZNTÉZSEKBEN PETZ ANDREA TÉMAVEZETİ: DR. KLLÁR LÁSZLÓ EGYETEM TANÁR Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémia Doktori skola

Részletesebben

A szénhidrátok lebomlása

A szénhidrátok lebomlása A disszimiláció Szerk.: Vizkievicz András A disszimiláció, vagy lebontás az autotróf, ill. a heterotróf élőlényekben lényegében azonos módon zajlik. A disszimilációs - katabolikus - folyamatok mindig valamilyen

Részletesebben

GÁZMINŐSÉGEK VIZSGÁLATA AZ EGYSÉGES EURÓPAI GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZABVÁNY VONATKOZÁSÁBAN

GÁZMINŐSÉGEK VIZSGÁLATA AZ EGYSÉGES EURÓPAI GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZABVÁNY VONATKOZÁSÁBAN Műszaki Földtudományi Közlemények, 85. kötet, 1. szám (2015), pp. 64 72. GÁZMINŐSÉGEK VIZSGÁLATA AZ EGYSÉGES EURÓPAI GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZABVÁNY VONATKOZÁSÁBAN GALYAS ANNA BELLA okl. olaj- és gázmérnök Miskolci

Részletesebben

Poliszubsztituált furánok β-ketoészterekből történő ezüstkatalizált előállításának mechanizmusvizsgálata

Poliszubsztituált furánok β-ketoészterekből történő ezüstkatalizált előállításának mechanizmusvizsgálata Tudományos Diákköri Dolgozat PÓTI ÁDÁM LEVENTE Poliszubsztituált furánok β-ketoészterekből történő ezüstkatalizált előállításának mechanizmusvizsgálata Témavezető: Dr. Novák Zoltán egyetemi adjunktus Eötvös

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János út 12. Pedagógiai program. Kémia tantárgy kerettanterve

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János út 12. Pedagógiai program. Kémia tantárgy kerettanterve SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János út 12. Pedagógiai program Kémia tantárgy kerettanterve KÉMIA HELYI TANTERV A kémia tantárgy teljes óraterve 9. osztály 10. osztály Heti

Részletesebben

Aminosavak, peptidek, fehérjék

Aminosavak, peptidek, fehérjék Aminosavak, peptidek, fehérjék Az aminosavak a fehérjék építőkövei. A fehérjék felépítésében mindössze 20- féle aminosav vesz részt. Ezek általános képlete: Az aminosavakban, mint arra nevük is utal van

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM

SZENT ISTVÁN EGYETEM SZENT ISTVÁN EGYETEM A magyar mezőgazdasági gépgyártók innovációs aktivitása Doktori (PhD) értekezés tézisei Bak Árpád Gödöllő 2013 A doktori iskola Megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola Tudományága:

Részletesebben

Palládium-organikus vegyületek

Palládium-organikus vegyületek Palládium-organikus vegyületek 1894 Phillips: C 2 H 4 + PdCl 2 + H 2 O CH 3 CHO + Pd + 2 HCl 1938 Karasch: (C 6 H 5 CN) 2 PdCl 2 + RCH=CHR [(π-rhc=chr)pdcl 2 ] 2 Cl - Cl Pd 2+ Pd 2+ Cl - - Cl - H O 2 2

Részletesebben

Az élő anyag szerkezeti egységei: víz, nukleinsavak, fehérjék. elrendeződés, rend, rendszer, periodikus ismétlődés

Az élő anyag szerkezeti egységei: víz, nukleinsavak, fehérjék. elrendeződés, rend, rendszer, periodikus ismétlődés Az élő anyag szerkezeti egységei: víz, nukleinsavak, fehérjék Agócs Gergely 2013. december 3. kedd 10:00 11:40 1. Mit értünk élő anyag alatt? Az élő szervezetet felépítő anyagok. Az anyag azonban nem csupán

Részletesebben

A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban

A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban Doktori (PhD) értekezés Siklódi Erika Rozália Biológia Doktori Iskola Iskolavezető: Prof. Erdei Anna, tanszékvezető egyetemi

Részletesebben

Biszfoszfonát alapú gyógyszerhatóanyagok racionális szintézise

Biszfoszfonát alapú gyógyszerhatóanyagok racionális szintézise BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Biszfoszfonát alapú gyógyszerhatóanyagok racionális szintézise Tézisfüzet Szerző Kovács Rita Témavezető

Részletesebben

Alkinilezett kromonszármazékok előállítása Sonogashira reakcióval. Egyetemi doktori (PhD) értekezés. Ábrahám Anita

Alkinilezett kromonszármazékok előállítása Sonogashira reakcióval. Egyetemi doktori (PhD) értekezés. Ábrahám Anita DE TTK 1949 Egyetemi doktori (PhD) értekezés Ábrahám Anita Témavezető: Dr. Patonay Tamás Konzulens: Dr. Kiss Attila DEBRECENI EGYETEM Természettudományi Doktori Tanács Kémiai Tudományok Doktori Iskola

Részletesebben

A nukleinsavak polimer vegyületek. Mint polimerek, monomerekből épülnek fel, melyeket nukleotidoknak nevezünk.

A nukleinsavak polimer vegyületek. Mint polimerek, monomerekből épülnek fel, melyeket nukleotidoknak nevezünk. Nukleinsavak Szerkesztette: Vizkievicz András A nukleinsavakat először a sejtek magjából sikerült tiszta állapotban kivonni. Innen a név: nucleus = mag (lat.), a sav a kémhatásukra utal. Azonban nukleinsavak

Részletesebben

Az infravörös spektroszkópia analitikai alkalmazása

Az infravörös spektroszkópia analitikai alkalmazása Az infravörös spektroszkópia analitikai alkalmazása Egy molekula nemcsak haladó mozgást végez, de az atomjai (atomcsoportjai) egymáshoz képest is állandó mozgásban vannak. Tételezzünk fel egy olyan mechanikai

Részletesebben

Excitátoros aminosav neurotranszmitterek meghatározása biológiai mintákból kapilláris elektroforézissel

Excitátoros aminosav neurotranszmitterek meghatározása biológiai mintákból kapilláris elektroforézissel Excitátoros aminosav neurotranszmitterek meghatározása biológiai mintákból kapilláris elektroforézissel Doktori tézisek Dr. Wagner Zsolt Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola Témavezető:

Részletesebben

Ionos folyadékokból előállított polimer membránok vizsgálata

Ionos folyadékokból előállított polimer membránok vizsgálata Ionos folyadékokból előállított polimer membránok vizsgálata Bélafiné Bakó Katalin, Fábián Ferenc, Nemestóthy Nándor Bevezetés Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Intézet, Pannon Egyetem,

Részletesebben

Részletes tematika: I. Félév: 1. Hét (4 óra): 2. hét (4 óra): 3. hét (4 óra): 4. hét (4 óra):

Részletes tematika: I. Félév: 1. Hét (4 óra): 2. hét (4 óra): 3. hét (4 óra): 4. hét (4 óra): Részletes tematika: I. Félév: 1. Hét (4 óra): Szerves Vegyületek Szerkezete. Kötéselmélet Lewis kötéselmélet; atompálya, molekulapálya; molekulapálya elmélet; átlapolódás, orbitálok hibridizációja; molekulák

Részletesebben

Hatékony tumorellenes készítmények előállítása target és drug molekulák kombinációjával (Zárójelentés)

Hatékony tumorellenes készítmények előállítása target és drug molekulák kombinációjával (Zárójelentés) Hatékony tumorellenes készítmények előállítása target és drug molekulák kombinációjával (Zárójelentés) Prof. Dr. Mező Gábor tudományos tanácsadó Kutatásunk célja az volt, hogy olyan biokonjugátumokat készítsünk,

Részletesebben

AMINOKARBONILEZÉS ALKALMAZÁSA ÚJ SZTERÁNVÁZAS VEGYÜLETEK SZINTÉZISÉBEN

AMINOKARBONILEZÉS ALKALMAZÁSA ÚJ SZTERÁNVÁZAS VEGYÜLETEK SZINTÉZISÉBEN AMIKABILEZÉS ALKALMAZÁSA ÚJ SZTEÁVÁZAS VEGYÜLETEK SZITÉZISÉBE A Ph.D. DKTI ÉTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Takács Eszter okleveles vegyészmérnök Témavezető: Skodáné Dr. Földes ita egyetemi docens, az MTA

Részletesebben

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban -

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves résztvevők! SLIDE1 Koltai György vagyok, és tisztelettel köszöntöm Önöket

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal O k t a t á si Hivatal A versenyző kódszáma: 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA I. kategória FELADATLAP Munkaidő: 300 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ

Részletesebben

INTELLIGENS FOLYADÉKOK, ELEKTRO- ÉS MAGNETOREOLÓGIAI FLUIDUMOK A KÖZÉPISKOLÁBAN

INTELLIGENS FOLYADÉKOK, ELEKTRO- ÉS MAGNETOREOLÓGIAI FLUIDUMOK A KÖZÉPISKOLÁBAN INTELLIGENS FOLYADÉKOK, ELEKTRO- ÉS MAGNETOREOLÓGIAI FLUIDUMOK A KÖZÉPISKOLÁBAN Medvegy Tibor Pannon Egyetem, Fizika és Mechatronika Intézet, medvegy.tibor@gmail.com, az ELTE Fizika Tanítása doktori program

Részletesebben

1 modul 2. lecke: Nikkel alapú szuperötvözetek

1 modul 2. lecke: Nikkel alapú szuperötvözetek 1 modul 2. lecke: Nikkel alapú szuperötvözetek A lecke célja: a nikkel alapú szuperötvözetek példáján keresztül megismerjük általában a szuperötvözetek viselkedését és alkalmazásait. A kristályszerkezet

Részletesebben

1. Atomspektroszkópia

1. Atomspektroszkópia 1. Atomspektroszkópia 1.1. Bevezetés Az atomspektroszkópia az optikai spektroszkópiai módszerek csoportjába tartozó olyan analitikai eljárás, mellyel az anyagok elemi összetételét határozhatjuk meg. Az

Részletesebben

A szénhidrátok lebomlása

A szénhidrátok lebomlása A disszimiláció Szerk.: Vizkievicz András A disszimiláció, vagy lebontás az autotróf, ill. a heterotróf élőlényekben lényegében azonos módon zajlik. A disszimilációs - katabolikus - folyamatok mindig valamilyen

Részletesebben

BÁNYAREM GVOP - 3.1.1-2004 - 05-0261 / 3.0 TANULMÁNY. (Rövidített verzió)

BÁNYAREM GVOP - 3.1.1-2004 - 05-0261 / 3.0 TANULMÁNY. (Rövidített verzió) BÁNYAREM Bányászati tevékenységbıl származó diffúz szennyezıforrások kockázatának csökkentése immobilizáción alapuló integrált remediációs technológiákkal GVOP - 3.1.1-2004 - 05-0261 / 3.0 TANULMÁNY (Rövidített

Részletesebben

Koronikáné Pécsinger Judit

Koronikáné Pécsinger Judit Koronikáné Pécsinger Judit AZ ÚTKÖRNYEZET HATÁSTERJEDÉST BEFOLYÁSOLÓ SZEREPE TERMÉSZETI TERÜLETEKEN Doktori (PhD) értekezés Témavezető: Dr. Pájer József egyetemi docens Nyugat-magyarországi Egyetem Kitaibel

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR 2006 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR ÜZEMGAZDASÁGI INTÉZET Az állati termék előállítás

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR AGRÁRGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK Programvezető: Dr. Dr. hc. Iváncsics János egyetemi tanár az

Részletesebben

SZERVES KÉMIA ANYAGMÉRNÖK BSc NAPPALI TÖRZSANYAG MAKKEM 229BL

SZERVES KÉMIA ANYAGMÉRNÖK BSc NAPPALI TÖRZSANYAG MAKKEM 229BL SZERVES KÉMIA ANYAGMÉRNÖK BSc NAPPALI TÖRZSANYAG MAKKEM 229BL TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2011/12. II. félév 1 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Monoterpénvázas 1,3-diaminok és 3-amino-1,2-diolok sztereoszelektív szintézise és alkalmazásai

Monoterpénvázas 1,3-diaminok és 3-amino-1,2-diolok sztereoszelektív szintézise és alkalmazásai Szegedi Tudományegyetem Gyógyszertudományok Doktori Iskola D program: Programvezető: Intézet: Témavezető: Gyógyszerkémia, gyógyszerkutatás Prof. Dr. Fülöp Ferenc Gyógyszerkémiai Intézet Prof. Dr. Fülöp

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

Zárójelentés az OTKA NI-61336 számú pályázatról

Zárójelentés az OTKA NI-61336 számú pályázatról - 1 - Zárójelentés az OTKA NI-61336 számú pályázatról 1. A szén-szén kötés kialakításának egyik, az utóbbi évtizedben széles körben vizsgált és alkalmazott módszerei a Heck-, a Suzuki-, a Stille-, a Sonogashira-

Részletesebben

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl.

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl. A sejtek kémiai felépítése Szerkesztette: Vizkievicz András A biogén elemek Biogén elemeknek az élő szervezeteket felépítő kémiai elemeket nevezzük. A természetben található 90 elemből ez mindössze kb.

Részletesebben

Épületgépészeti csőanyagok kiválasztási szempontjai és szereléstechnikája. Épületgépészeti kivitelezési ismeretek 2012. szeptember 6.

Épületgépészeti csőanyagok kiválasztási szempontjai és szereléstechnikája. Épületgépészeti kivitelezési ismeretek 2012. szeptember 6. Épületgépészeti csőanyagok kiválasztási szempontjai és szereléstechnikája Épületgépészeti kivitelezési ismeretek 2012. szeptember 6. 1 Az anyagválasztás szempontjai: Rendszerkövetelmények: hőmérséklet

Részletesebben

HORDOZÓS KATALIZÁTOROK VIZSGÁLATA SZERVES KÉMIAI REAKCIÓKBAN

HORDOZÓS KATALIZÁTOROK VIZSGÁLATA SZERVES KÉMIAI REAKCIÓKBAN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDMÁYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRÖKI ÉS BIMÉRÖKI KAR LÁH GYÖRGY DKTRI ISKLA HRDZÓS KATALIZÁTRK VIZSGÁLATA SZERVES KÉMIAI REAKCIÓKBA Ph.D. értekezés tézisei Készítette Témavezető Kiss

Részletesebben

IX. Szénhidrátok - (Polihidroxi-aldehidek és ketonok)

IX. Szénhidrátok - (Polihidroxi-aldehidek és ketonok) IX Szénhidrátok - (Polihidroxi-aldehidek és ketonok) A szénhidrátok polihidroxi-aldehidek, polihidroxi-ketonok vagy olyan vegyületek, amelyek hidrolízisekor az előbbi vegyületek keletkeznek Növényi és

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola KALMÁR GABRIELLA Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok és az életminıség területi összefüggései Ph.D. értekezés

Részletesebben

A tűzoltás módjai. A nem tökéletes égéskor keletkező mérgező anyagok

A tűzoltás módjai. A nem tökéletes égéskor keletkező mérgező anyagok 2. Egy szerves oldószerrel végzett munkafolyamat során az üzemben tűz keletkezett. Ennek kapcsán beszéljen munkatársaival a tűzoltás módjairól és a tűz bejelentésének szabályairól! Magyarázza el egy tűzoltó

Részletesebben

INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA. Tömény gamma-1b-interferon-oldat

INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA. Tömény gamma-1b-interferon-oldat 01/2008:1440 javított 7.0 INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA Tömény gamma-1b-interferon-oldat C 734 H 1166 N 204 O 216 S 5 M r 16 465 DEFINÍCIÓ A tömény gamma-1b-interferon-oldat a gamma interferon

Részletesebben

A replikáció mechanizmusa

A replikáció mechanizmusa Az öröklődés molekuláris alapjai A DNS megkettőződése, a replikáció Szerk.: Vizkievicz András A DNS-molekula az élőlények örökítő anyaga, kódolt formában tartalmazza mindazon információkat, amelyek a sejt,

Részletesebben

Szerves kémiai analízis TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Szerves kémiai analízis TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ BSC ANYAGMÉRNÖK SZAK VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SZÁMÁRA KÖTELEZŐ TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2016 1 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

A fehérje triptofán enantiomereinek meghatározása

A fehérje triptofán enantiomereinek meghatározása A fehérje triptofán enantiomereinek meghatározása Dr. Csapó János A kutatás célja megfelelő analitikai módszer kidolgozása a triptofán-enantiomerek meghatározására, és a módszer alkalmazhatóságának vizsgálata.

Részletesebben

Aerogél a megszilárdult füst

Aerogél a megszilárdult füst Aerogél a megszilárdult füst Sinkó Katalin ELTE, Kémiai Intézet Aerogélek, melyek megváltoztatják a világot (The New York Times, 2007). Aerogél, az új kozmikus csodaszer. Olajfoltokat szív fel és lakásokat

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 4. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT 2015 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

klorid ioncsatorna az ABC (ATP Binding Casette) fehérjecsaládba tartozik, amelyek általánosságban részt vesznek a gyógyszerek olyan alapvetı

klorid ioncsatorna az ABC (ATP Binding Casette) fehérjecsaládba tartozik, amelyek általánosságban részt vesznek a gyógyszerek olyan alapvetı Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Igazgató: Prof. Dr. Varró András 6720 Szeged, Dóm tér 12., Tel.: (62) 545-682 Fax: (62) 545-680 e-mail: varro.andras@med.u-szeged.hu Opponensi

Részletesebben

1. ábra. Jellegzetes heteropolisav-szerkezetek, a Keggin-, illetve Dawson-anion

1. ábra. Jellegzetes heteropolisav-szerkezetek, a Keggin-, illetve Dawson-anion A szerves kémiai reakciók igen nagy hányadában egyes statisztikai adatok szerint kb. 80%-ában valamilyen katalizátorra van szükség a megfelelő konverzió eléréséhez. Eltekintve a katalitikus redukciótól,

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Az endomembránrendszer részei.

Az endomembránrendszer részei. Az endomembránrendszer Szerkesztette: Vizkievicz András Az eukarióta sejtek prokarióta sejtektől megkülönböztető egyik alapvető sajátságuk a belső membránrendszerük. A belső membránrendszer szerkezete

Részletesebben

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Publication

Részletesebben

KÉMIA 10. Osztály I. FORDULÓ

KÉMIA 10. Osztály I. FORDULÓ KÉMIA 10. Osztály I. FORDULÓ 1) A rejtvény egy híres ember nevét és halálának évszámát rejti. Nevét megtudod, ha a részmegoldások betűit a számozott négyzetekbe írod, halálának évszámát pedig pici számolással.

Részletesebben

DNS, RNS, Fehérjék. makromolekulák biofizikája. Biológiai makromolekulák. A makromolekulák TÖMEG szerinti mennyisége a sejtben NAGY

DNS, RNS, Fehérjék. makromolekulák biofizikája. Biológiai makromolekulák. A makromolekulák TÖMEG szerinti mennyisége a sejtben NAGY makromolekulák biofizikája DNS, RNS, Fehérjék Kellermayer Miklós Tér Méret, alak, lokális és globális szerkezet Idő Fluktuációk, szerkezetváltozások, gombolyodás Kölcsönhatások Belső és külső kölcsöhatások,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Szénhidrogének... 1

Tartalomjegyzék. Szénhidrogének... 1 Tartalomjegyzék Szénhidrogének... 1 Alkánok (Parafinok)... 1 A gyökök megnevezése... 2 Az elágazó szénláncú alkánok megnevezése... 3 Az alkánok izomériája... 4 Előállítás... 4 1) Szerves magnéziumvegyületekből...

Részletesebben

6. Zárványtestek feldolgozása

6. Zárványtestek feldolgozása 6. Zárványtestek feldolgozása... 1 6.1. A zárványtestek... 1 6.1.1. A zárványtestek kialakulása... 2 6.1.2. A feldolgozási technológia... 3 6.1.2.1. Sejtfeltárás... 3 6.1.2.2. Centrifugálás, tisztítás...

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN Gondola István Agronómiai értekezlet ULT Magyarország Zrt. Napkor 2013. január 29. Bevezetés Justus von Liebig

Részletesebben

SPEKTROFOTOMETRIAI MÉRÉSEK

SPEKTROFOTOMETRIAI MÉRÉSEK SPEKTROFOTOMETRIAI MÉRÉSEK Elméleti bevezetés Ha egy anyagot a kezünkbe veszünk (valamilyen technológiai céllal alkalmazni szeretnénk), elsı kérdésünk valószínőleg az lesz, hogy mi ez az anyag, milyen

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 10. osztály 2016. február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 10. osztály 2016. február 20. BIOLÓGIA VERSENY 10. osztály 2016. február 20. Kód Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: I. Definíció (2x1 = 2 pont): a) Mikroszkopikus méretű szilárd részecskék aktív bekebelezése b) Molekula, a sejt

Részletesebben

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

9. Szilárdfázisú szintézisek. oligopeptidek, oligonukleotidok

9. Szilárdfázisú szintézisek. oligopeptidek, oligonukleotidok 9. Szilárdfázisú szintézisek oligopeptidek, oligonukleotidok Peptidszintézis Amidkötés kialakítása R H + H 2 Q R Q + H 2 H R H + H 2 Q R + H 3 Q sav-bázis reakció már nem nukleofil Amidkötés kialakítása

Részletesebben

Gázfázisú biokatalízis

Gázfázisú biokatalízis Gázfázisú biokatalízis Szerző: Papp Lejla, Biomérnöki B.Sc. I. évfolyam Témavezető: Dr. Tóth Gábor, tudományos munkatárs Munka helyszíne: PE-MK, Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Intézet

Részletesebben

1. BEVEZETÉS. - a műtrágyák jellemzői - a gép konstrukciója; - a gép szakszerű beállítása és üzemeltetése.

1. BEVEZETÉS. - a műtrágyák jellemzői - a gép konstrukciója; - a gép szakszerű beállítása és üzemeltetése. . BEVEZETÉS A korszerű termesztéstechnológia a vegyszerek minimalizálását és azok hatékony felhasználását célozza. E kérdéskörben a növényvédelem mellett kulcsszerepe van a tudományosan megalapozott, harmonikus

Részletesebben

Alzheimer-kór diagnosztikájára alkalmas β-amiloid epitóp peptidet tartalmazó konjugátumok szintézise

Alzheimer-kór diagnosztikájára alkalmas β-amiloid epitóp peptidet tartalmazó konjugátumok szintézise TUDMÁNYS DIÁKKÖRI DLGZAT PETHŐ LILLA Alzheimer-kór diagnosztikájára alkalmas β-amiloid epitóp peptidet tartalmazó konjugátumok szintézise Témavezető: Dr. Mező Gábor tudományos tanácsadó ELTE Kémiai Intézet,

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban OTKA 48960 TARTALOMJEGYZÉK 1. A KUTATÁST MEGELŐZŐ FOLYAMATOK

Részletesebben

I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny

I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny Választott témakör A megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia termelő egységek hozambizonytalanságához kapcsolódó hálózati megoldások Fejlesztési

Részletesebben

Heterogén Cu/Fe katalizátor alkalmazása benzoxazinok szintézisében

Heterogén Cu/Fe katalizátor alkalmazása benzoxazinok szintézisében Tudományos Diákköri Dolgozat TÓTH EDINA BRIGITTA Heterogén Cu/Fe katalizátor alkalmazása benzoxazinok szintézisében Témavezető: Dr. Novák Zoltán, egyetemi adjunktus Sinai Ádám, PhD hallgató Tanszék: Szerves

Részletesebben

A sejtek élete. 5. Robotoló törpék és óriások Az aminosavak és fehérjék R C NH 2. C COOH 5.1. A fehérjeépítőaminosavak általános

A sejtek élete. 5. Robotoló törpék és óriások Az aminosavak és fehérjék R C NH 2. C COOH 5.1. A fehérjeépítőaminosavak általános A sejtek élete 5. Robotoló törpék és óriások Az aminosavak és fehérjék e csak nézd! Milyen protonátmenetes reakcióra képes egy aminosav? R 2 5.1. A fehérjeépítőaminosavak általános képlete 5.2. A legegyszerűbb

Részletesebben

Elméleti próba X. osztály

Elméleti próba X. osztály MINISTERUL EDUCAłIEI NAłIONALE OLIMPIADA NAłIONALĂ DE CHIMIE PIATRA-NEAMł 31.03. 06.04. 2013 Elméleti próba X. osztály I Tétel (20 de pont) A rácsban, mindegyik kérdésnek egy helyes válasza van. Jelöld

Részletesebben

Kvantitatív Makyoh-topográfia 2002 2006, T 037711

Kvantitatív Makyoh-topográfia 2002 2006, T 037711 ZÁRÓJELENTÉS Kvantitatív Makyoh-topográfia 2002 2006, T 037711 Témavezető: Riesz Ferenc 2 1. Bevezetés és célkitűzés; előzmények A korszerű félvezető-technológiában alapvető fontosságú a szeletek felületi

Részletesebben

A termékek rejtett ára

A termékek rejtett ára 1. fejezet A termékek rejtett ára Nemrég hirtelen ötlettől vezérelve megvettem egy játékautót: egy fényesre festett, sárga, fából készült versenyautót négy fe kete lemezkerékkel, amelyben egy kis zöld

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik

Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik Elektrokémia Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon Nyíregyháza 2014 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakdolgozati témák meghirdetésének rendje

Részletesebben

1. feladat Összesen: 10 pont

1. feladat Összesen: 10 pont 1. feladat Összesen: 10 pont A következő feladatokban jelölje meg az egyetlen helyes választ! I. Az aromás szénhidrogénekben A) a gyűrűt alkotó szénatomok között delokalizált kötés is van. B) a hidrogének

Részletesebben

Termoelektromos polimerek és polimerkompozitok

Termoelektromos polimerek és polimerkompozitok MŰANYAGFAJTÁK Termoelektromos polimerek és polimerkompozitok A villamos energia hőmérséklet-különbséggé vagy fordítva a hőmérséklet-különbség villamos energiává való közvetlen átalakítása bizonyos polimerekkel

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2011/2012 A feladatok megoldásához csak periódusos rendszer és zsebszámológép használható!

Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2011/2012 A feladatok megoldásához csak periódusos rendszer és zsebszámológép használható! A feladatokat írta: Kódszám: Horváth Balázs, Szeged..... Lektorálta: 2012. május 12. Szieglné Kovács Judit, Szekszárd Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2011/2012 A feladatok megoldásához

Részletesebben

A levulinsav katalitikus transzfer hidrogénezése. Készítette: Kaposy Nándor Témavezető: Dr. Horváth István Tamás, egyetemi tanár

A levulinsav katalitikus transzfer hidrogénezése. Készítette: Kaposy Nándor Témavezető: Dr. Horváth István Tamás, egyetemi tanár A levulinsav katalitikus transzfer hidrogénezése Készítette: Kaposy Nándor Témavezető: Dr. orváth István Tamás, egyetemi tanár Napjaink: A vegyipar megítélése romlott A társadalom lélekszáma és igényei

Részletesebben

Immunhisztokémiai módszerek

Immunhisztokémiai módszerek Immunhisztokémiai módszerek Fixálás I. Fixálás I. A szövet eredeti szerkezetének megőrzéséhez, az enzimatikus lebontó folyamatok gátlásához: fixálószerek! kompromisszumkeresés - alkoholok: vízelvonók!!!

Részletesebben

KIRÁLY GÁBOR LUKSANDER ALEXANDRA PAKSI VERONIKA FIATALOK MUNKANÉLKÜLISÉGI KOCKÁZATA MAGYARORSZÁGON ÉS EURÓPAI ÖSSZEHA-

KIRÁLY GÁBOR LUKSANDER ALEXANDRA PAKSI VERONIKA FIATALOK MUNKANÉLKÜLISÉGI KOCKÁZATA MAGYARORSZÁGON ÉS EURÓPAI ÖSSZEHA- KIRÁLY GÁBOR LUKSANDER ALEXANDRA PAKSI VERONIKA FIATALOK MUNKANÉLKÜLISÉGI KOCKÁZATA MAGYARORSZÁGON ÉS EURÓPAI ÖSSZEHA- SONLÍTÁSBAN 98 I. Bevezetés 97 Az élet minden területét egyre jobban átható bizonytalansággal,

Részletesebben

6. Ismertesse a tűzoltás módjait és a kézi tűzoltó készüléket! Tűzoltás eredményessége függ: - a tűzeset körűlményétől - a tüzet észlelő személy

6. Ismertesse a tűzoltás módjait és a kézi tűzoltó készüléket! Tűzoltás eredményessége függ: - a tűzeset körűlményétől - a tüzet észlelő személy 6. Ismertesse a tűzoltás módjait és a kézi tűzoltó készüléket! Tűzoltás eredményessége függ: - a tűzeset körűlményétől - a tüzet észlelő személy gyorsaságától, határozottságától - tűzjelzés eredményességétől

Részletesebben

Halogéntartalmú szerves vegyületek. 7. előadás

Halogéntartalmú szerves vegyületek. 7. előadás Halogéntartalmú szerves vegyületek 7. előadás Halogéntartalmú szerves vegyületek Funkciós csoport: -X (X = F, Cl, Br, I) Természetben is előfordulnak (algák, erdőtüzek, vulkánok) Széleskörű alkalmazás

Részletesebben

Gyógyszerhatóanyagok azonosítása és kioldódási vizsgálata tablettából

Gyógyszerhatóanyagok azonosítása és kioldódási vizsgálata tablettából Gyógyszerhatóanyagok azonosítása és kioldódási vizsgálata tablettából ELTE TTK Szerves Kémiai Tanszék 2015 1 I. Elméleti bevezető 1.1. Gyógyszerkönyv A Magyar gyógyszerkönyv (Pharmacopoea Hungarica) első

Részletesebben

ph mérés indikátorokkal

ph mérés indikátorokkal ph mérés indikátorokkal Általános tudnivalók a ph értékéről és méréséről Egy savat vagy lúgot tartalmazó vizes oldat savasságának vagy lúgosságának erősségét a H + vagy a OH - ion koncentrációval lehet

Részletesebben

Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD

Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD Vezető kutató: Farkas Viktor TKA azonosító: 71817 típus: PD Szakmai beszámoló A pályázat kutatási tervében kiroptikai-spektroszkópiai mérések illetve kromatográfiás vizsgálatok, ezen belül királis HPLC-oszloptöltet

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

Félvezető és mágneses polimerek és kompozitok

Félvezető és mágneses polimerek és kompozitok A MÛANYAGOK ALKALMAZÁSA 3.3 Félvezető és mágneses polimerek és kompozitok Tárgyszavak: polimerkeverék; magnetit töltőanyag; poli(ferrocenil-szilán); szintézis; félvezető; mágneses kerámiák; mikrogömb;

Részletesebben

Doktori értekezés KATIONOS POLIELEKTROLITOK ÉS ANIONOS TENZIDEK KÖZÖTTI KÖLCSÖNHATÁS

Doktori értekezés KATIONOS POLIELEKTROLITOK ÉS ANIONOS TENZIDEK KÖZÖTTI KÖLCSÖNHATÁS Doktori értekezés KATIONOS POLIELEKTROLITOK ÉS ANIONOS TENZIDEK KÖZÖTTI KÖLCSÖNHATÁS Készítette: MEZEI AMÁLIA Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék Határfelületi- és Nanoszerkezetek

Részletesebben

9. Szilárdfázisú szintézisek. oligopeptidek, oligonukleotidok

9. Szilárdfázisú szintézisek. oligopeptidek, oligonukleotidok 9. Szilárdfázisú szintézisek oligopeptidek, oligonukleotidok Peptidszintézis Amidkötés kialakítása R O OH + H 2 N Q R O Q N + H 2 O H R O OH + H 2 N Q R O O + H 3 N Q sav-bázis reakció már nem nukleofil

Részletesebben

Imidazolinon-toleráns nem transzgénikus(!) fajták előállítása és termesztése

Imidazolinon-toleráns nem transzgénikus(!) fajták előállítása és termesztése BIOTECHNOLÓGIA OLÓ I ROVATVEZETŐ: Dr. Heszky László akadémikus Az előző részekben a glifozát (Monsanto) és a glufozinát (Bayer) hatóanyagú gyomirtó szerekkel szemben toleráns transzgénikus növények előállítását

Részletesebben

a textil-szövet hosszirányú szálainak és a teljes szálmennyiségnek a térfogati aránya,

a textil-szövet hosszirányú szálainak és a teljes szálmennyiségnek a térfogati aránya, Zárójelentés A kutatás kezdetén felmértük a polimer kompozitok fajtáit és az alkalmazott gyártási eljárásokat. Mindezt annak érdekében tettük, hogy a kapott eredmények alkalmazhatósági határait kijelölhessük.

Részletesebben

Klasszikus analitikai módszerek:

Klasszikus analitikai módszerek: Klasszikus analitikai módszerek: Azok a módszerek, melyek kémiai reakciókon alapszanak, de az elemzéshez csupán a tömeg és térfogat pontos mérésére van szükség. A legfontosabb klasszikus analitikai módszerek

Részletesebben