Tisztelt Olvasóink! BEMUTATKOZÁS Mári László. Beköszöntő. Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Olvasóink! BEMUTATKOZÁS Mári László. Beköszöntő. Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június"

Átírás

1 Beköszöntő Tisztelt Olvasóink! Az oktatási intézmények, és fenntartóik hosszú évek során megtapasztalhatták, hogy a közoktatás területén számos újdonság, változás történik tanév közben, tanév elején, tanév végén. Most a Fejér megyei pedagógiai szolgáltatás alakul át. A Fejér Megyei Közgyűlés közbeszerzési eljárás lefolytatása után úgy határozott, hogy ennek a feladatnak az ellátásával a COMMITMENT Köznevelési Közhasznú Társaságot bízza meg 2008 május 1. napjától. Szeretnénk megőrizni mindazokat az értékeket, melyek az elmúlt évek során felhalmozódtak és megújuló szemlélettel pedagógiai szolgáltatást nyújtani az intézmények, valamint fenntartóik számára. Pedagógiai Híradónk első számát tartják kezükben, ez a szám egyben az eddig megszokott PEDINFO utolsó kiadását is magában foglalja. Terveink szerint Híradónk kéthavi rendszerességgel kerül majd a közoktatási intézményekhez és fenntartóikhoz. Pedagógiai Híradónk lapjain folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a Commitment Köznevelési Kht. és a megyei iroda elérhetőségeiről, szolgáltatásainkról továbbá képzéseink és konferenciáink részletes információiról. Szeretnénk külön felhívni Tisztelt Kollégáink figyelmét, hogy Pedagógiai Híradónk oldalain természetesen meg kívánjuk jelentetni az Önök írásait is. Várjuk az oktatás és a nevelés időszerű kérdéseivel kapcsolatos írásaikat, véleményeiket, észrevételeiket, intézmény bemutatóikat, programajánlóikat. Közös célunk, hogy minél jobban sikerüljön megismerni egymást, egymás gondolatait a megyénkre jellemző gondokat, problémákat. Törekvésünk olyan fórum létrehozására irányul, amely az intézmények közötti kommunikáció és tapasztalatcsere lehetőségét biztosítja, erősíti a megye közoktatási hálózatát. Várjuk továbbá azon pedagógus kollégák jelentkezését is, akik szívesen kapcsolódnának be szaktanácsadóként, szakértőként irodánk Fejér megyei, illetve az ország más területein folytatott tevékenységébe. A COMMITMENT Köznevelési Kht Fejér Megyei Irodájának elérhetőségei: Cím: 8000 Székesfehérvár, III Béla Kir. Tér 1. fsz. 17. Telefon: /118 Mobil: laszlo.mari@commitment.hu Mári László irodavezető BEMUTATKOZÁS Mári László 1955 november 8-án születtem Budapesten ban végeztem a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, matematika-fizika szakon. Az évek során tanítottam lakótelepi, kis- és nagyvárosi, valamint falusi iskolákban is. Négy évig voltam kollégiumi igazgató től 2001-ig dolgoztam a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatalban től a közoktatás fenntartói irányításában, ellenőrzésében vettem részt től mint közoktatási szakértő a nem állami fenntartású intézményeknek nyújtott tanügyigazgatási tanácsadással foglalkozom saját társas vállalkozásomban. Munkám során szerteágazó tapasztalatokat és kapcsolatokat szereztem a közoktatási intézmények működését illetően. Szakmai továbbfejlődésemet szolgálta a 2006-ban megszerzett közoktatás-vezetői másod diploma is. Az előzmények alapján nagy örömmel vállaltam a COMMITMENT Fejér Megyei Irodájának vezetését, mert úgy gondolom, hogy jó lehetőség nyílik a pedagógiai munka eredményességének és hatékonyságának növelésére. Komoly és szép feladat, melyhez megbízható szakmai hátteret nyújt a COMMITMENT Kht magas színvonalú pedagógiai szolgáltatásain keresztül a megye intézményeinek és fenntartóinak. Tevékenységünkkel segíteni kívánjuk a megyében működő közoktatási intézmények törvényes, hatékony és sikeres működését. fejer_bel.indd :16:10

2 Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június Pályázatok Pályázatfigyelő MEGJELENÉS PÁLYÁZAT CÍME KIÍRÓ Gyermek- és ifjúsági fesztiválok, kiemelt rendezvények támogatása / IFJ-IF-08 ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht Szülőföldi anyanyelvi szaktáborok támogatása Oktatási és Kulturális Minisztérium,Balassi Bálint Intézet Julianus Testvériskola Program keretében középiskolai osztálykirándulások támogatása Oktatási és Kulturális Minisztérium,Balassi Bálint Intézet Digitelló Flash animáció pályázat Digitelló Club Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása (Középmagyarországi régió) / TAMOP /08/1 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Civilstrand/2008 Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft Magyar Internet Média és Web Díj 2008 Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatikai Alkalmazási Kft Digitelló mesemondó pályázat Digitelló Club Indul a MaLomparádé! - Pályázat a hulladékhegyek ellen Ökocsiga Játszóház, Hulladék Munkaszövetség Pályázat a nemzetközi Duna Nap alkalmából Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság, Duna Környezetvédelmi Fórum, Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület Európai Mobilitási Hét - rajz- és fotópályázat Gazdasági és Közlekedési Minisztérium,Környezetvé delmi és Vízügyi Minisztérium,Oktatási és Kulturális Minisztérium fejer_bel.indd :16:11

3 Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június Pályázatok Mondd el versben! versíró pályázat Pályázat hátrányos helyzetű kistérségekben lévő alapfokú és középfokú oktatási intézmények számára GlaxoSmithKline Kft.,Egészséges Településekért Alapítvány,Magyar Vöröskereszt Szociális alap- és szakosított ellátást, valamint gyermekjóléti alap- és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó közintézmények akadálymentesítése / 1713 Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Bentlakásos intézmények korszerűsítése / TIOP /1 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Bentlakásos intézmények korszerűsítése / KMOP /B Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Katonai túlélő tábor roma származású fiataloknak Honvédelmi Minisztérium fejer_bel.indd :16:12

4 Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június Hirdetés A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár Pedagógiai Szakkönyvtárának ajánlata Roeders, Paul A hatékony tanulás titka : a hatékony tanítás és tanulás dinamikája. : 2. kiad. [Budapest] : Trefort, p, 24 cm ISBN fűzött : 3500,-Ft A kiadvány a kiscsoportos tanulásszervezés különböző módozatait mutatja be. A könyv a kooperatív tanulás elméleti hátterét és gyakorlati fogásait világítja meg a friss tudományos eredmények, valamint a javasolt módszertannak multikulturális és többnyelvű államokban való országos szintű bevezetése révén szerzett tapasztalatok beépítésével. Az ötleteket adó, a kísérletek eredményeit széles körben feldolgozó, és önképző feladatokat is tartalmazó, irodalomjegyzékkel is és tárgymutatóval ellátott mű továbbképzéseken is jól felhasználható. Campbell, Ross Nehéz évek : hogyan szeressük kamasz gyermekünket? : 8. utánny. Budapest : Harmat, 2007, cop p. ; 20 cm ISBN fűzött : 1750,-Ft A pszichiáter szerző ebben a könyvében kamaszkorú gyerekek neveléséhez nyújt segítséget. Véleménye szerint a szülők által elkövetett hibák jelentős része abból adódik, hogy nem tudják, hogyan közvetítsék szeretetüket a tinédzsereknek, másrészt abból, hogy egyszerűen nem értik a viselkedésüket. A könyvből megismerhetjük, hogyan működik a kamasz társadalom, és milyen hatással van ez az ifjúra. A kamaszok dühöngése nem különleges dolog, de még kell tanítani nekik, hogyan vezessék le. A szerző elmondja, hogyan lehet a serdülőket fokozatosan önállóságra segíteni, hasznos tanácsokat ad, mit tehetünk a depresszió ellen, hogyan segítsük intellektuális és lelki fejlődésüket. Kuhn Gabriella Dinamikus gyakorlatok az írás előkészítésére : óvodásoknak és iskolásoknak ( hogy az írás ne legyen sírás!). : 2. átd. kiad. [Budapest] : Trefort, cop p. ; 20 cm ISBN fűzött : 1200,- Ft Az első részben megismerkedhetünk azzal, hányféle képességre van szüksége az írni tanuló gyermeknek, hogy ezt a tudást zökkenőmentesen elsajátíthassa. A könyv felvázolja az írás hátterében álló neuropszichológiai folyamatokat, az élettani tényezők szerepét, a rajzfejlődés folyamatát, valamint az íráshoz szükséges érzékelési területek fejlődését. A második részben a szerző bemutatja a beszéd és az ábrázolás funkcionális kapcsolatára épülő gyakorlatsorozatot, amely alkalmas az írás előkészítésére. TANÍTÁS TANULÁS sz. Duró Zsuzsa : A tehetség szolgálatában. Tehetséges gyermek az iskolában p. Az iskola elsőrendű feladata az átlagosak nagy tömegének, a gyerekek mintegy 92%-ának oktatása és nevelése. A maradék az értelmi fogyatékosok 3%-át és a tehetségesek 5%-át foglalja magában. Az utóbbiak 2,5%-a általában mindenben jó, míg a másik 2,5% valamelyik speciális képességben kiváló. Az értelmi fogyatékos gyerekeknek kiépült intézményhálózatuk van az egészségügyi gyermekotthonoktól a speciális iskolákig. Nevelésüket, oktatásukat e célra kiképzett szakemberek, elsősorban gyógypedagógusok végzik. A tehetséges tanulók képzésére nincs intézményrendszer, csupán néhány jó hírű, alkotó szellemű iskola közül választhatnak. Csekély a száma azoknak a pedagógusoknak is, akik továbbképzésben részesültek a tehetséggondozás, tehetségfejlesztést illetően. A nyugati országokban már kialakultak a tehetséges gyerekek képzésének hatékony módszerei, mint az individuális és differenciális oktatás, a gyorsítás, előléptetés (akár osztályugrás), az ismeretátadás gazdagításának iskolán belüli és kívüli technikái. Az örökletes adottságok a lehetőségtartományt, míg a környezet a megvalósulását : a képességet határozza meg. A környezettel szembeni elvárások a fiatalabb, tehetséges gyerekek számára a következők : Nyitottság, pozitív modell, útmutatás, segítségnyújtás, humorérzék, empátia. TANÍTÁS TANULÁS sz. Kerékgyártó Éva : Pedagógus mint a szülő tanácsadója. Együttolvasástól a televíziózásig p. Az olvasóvá nevelés a meséléssel kezdődik. Hallgatása során belső képet készít a gyermek, amely gondolkodását, érzelmeit fejleszti. Általában, aki sok mesét hallgat jó olvasó lesz, élvezni fogja az olvasást. A közös mesélések, olvasások az egész család számára örömforrást jelentenek. A televízió nézésével az probléma, hogy túl sok, nem a koruknak megfelelő műsorokat néznek a gyerekek. Nincs kivel megbeszélni a látottakat, ez szorongást, agressziót válthat ki belőlük. A mai gyerekek 50%-ánál a gyerekszobában külön tv van, így teljesen ellenőrizetlenül néznek mindent. Ugyanez vonatkozik a számítógépezésre is. A tanulók sokszor kialvatlanul mennek az iskolába, fáradtak, fegyelmezetlenek. Erre fel kell hívni a szülők figyelmét. Buzdítani kell őket, hogy ne tiltsák el a tévétől a gyerekeket, hiszen sok mindent ismerhetnek meg a televízióból, hanem szelektíven, közösen nézzék meg a műsorokat és beszéljék meg a látottakat. ÓVODAI NEVELÉS sz. Körmöci Katalin : Az elismerésről p fejer_bel.indd :16:13

5 Hirdetés A cikk szerzője az elismerés fogalmát értelmezi, amely során kiemeli mennyire fontos alapvető emberi szükséglet és nevelési eljárás is. Ezután az elismerés kinyilvánításának lépéseit sorolja fel és értelmezi : 1. A jó felfedezése. 2. Az analizálás. 3. Improvizáció. 4. Konkrétság. 5. Tudatosság. Ismerteti az elismerés kifejezésének különböző módjait is : szóbeli elismerés, szemkontaktus, érintés, tárgyi jutalom. Végül az elismerés hatásait foglalja össze : nő a gyermek önbizalma, helyesen alakul az énképe, a gyermek szeretve érzi magát, személyisége pozitív irányba változik, kellemes érzései lesznek, teljesítménye javulni fog. ÓVODAI NEVELÉS sz. Schönbergerné Szarvas Erzsébet : Bajor állami óvodákról p. A bajor állami óvodákban a szülőknek több fizetési kötelezettsége van, mint a magyar szülőknek. Minden gyermek után kell fizetniük látogatási költséget, amely a szülők fizetésétől függ, másrészt attól, hogy hány órára igénylik az ellátást. Ez lehet 4 óra is, de lehet 9-10 óra is. Tízórairól, uzsonnáról a szülőknek kell gondoskodniuk, az ebédért, kirándulásokért, színházlátogatásokért külön kell fizetni. A játékpénz befizetése nem kötelező, de szülők 99%-a ezt mindig kifizeti. Az iskolába lépés ideje 2010-ben fog változni, aki dec. 31-ig betölti 6. életévét, iskolaköteles. A bajor kultuszminiszteri rendelet szerint az iskolaérettség kritériumai a következők : 1. A gondolkodás fejlettsége. 2. Testi és mozgásfejlettség. 3. Szociális és emocionális fejlettség. A cikk ezután részletesen ismerteti a fejlettségek mutatóit. Az intézmények maguk dolgozzák ki a minőségbiztosítási programot, havonta egyszer ebben a témában megbeszélést tartanak. Összeállította: Erdősi Ilona fejer_bel.indd :16:14

6 Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június Felhívás Indul a Nagy Olvasásmánia! A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár gyermekrészlege ismét olvasópályázatot hirdet egy kicsit másképp. A korábbi évektől eltérően korosztályonként 7-7 könyvet ajánlunk olvasásra a nyári szünet idejére. A pályázatok 3 kategóriában készülhetnek: könyvillusztráció könyvajánlás kutatómunka. Pályázati feltételek: Egy olvasó akár valamennyi, a korosztályának szóló könyvet elolvashatja és benyújthat hozzá pályázatot. A pontozás egységes, tehát minden pályaművel ugyanannyi pont érhető el, így több könyv elolvasásával több pont szerezhető. A könyvillusztrációból maximum 3 adható be (tetszés szerinti technikával és nem lehet a könyv saját illusztrációjának másolása). A könyvajánlás minimum fél, maximum 1 A/4-es méretű írás lehet, mely felkelti mások érdeklődését is a könyv iránt. A kutatómunka során az általunk feltett kérdések megválaszolása a feladat. A Nagy Olvasásmánia ideje június 15. és szeptember 15. közötti időszak. A leadás határideje folyamatos, de végső időpontja: szeptember 15. A könyveket és feladatokat keresd a honlapunkon! ( Légy te is mániákus! fejer_bel.indd :16:14

7 Interjú A Fejér megyei Tanulási Képességeket Vizsgáló és Rehabilitációs Bizottság Interjú Vámos Évával a Tanulási Képességeket Vizsgáló és Rehabilitációs Bizottság vezetőjével. (2007. őszén készült beszélgetés alapján) Milyen feladatokat lát el a Tanulási Képességeket Vizsgáló és Rehabilitációs Bizottság? A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság a sajátos nevelési igényt állapítja meg. Azt, hogy milyen állapotok tartoznak ebbe a körbe, a közoktatásról szóló törvény állapítja meg. Eszerint a testi-, érzékszervi fogyatékosságok mellett - melyek egy - egy országos körzetű szakértői bizottság kompetencia körébe tartoznak - sajátos nevelési igényűek, az autizmussal élő, a tanulás és beilleszkedés rendellenességeivel küzdő, valamint az értelmi fogyatékos gyermekek, tanulók. A Fejér megyei bizottság mindezek mellett vizsgálja és véleményezi a beszédfogyatékosság körébe tartozó problémákat is. Abban a kérdésben, hogy mely gyermekeknek, tanulóknak indokolt felkeresniük a bizottságot, a nevelési tanácsadó dönt, s ezt szakvéleményében feltünteti. A legnagyobb létszámú gyermekcsoport a tanulás és beilleszkedés rendellenességeivel küzdőké válik. Ide tartoznak a diszleksziás, diszgráfiás, diszkalkuliás, valamint a figyelem, az aktivitás szabályozásának rendellenességeit mutató tanulók. Mely településekről kereshetik fel a Bizottságot? Körzetünk Fejér megye. Kivételes esetben megyén kívüli gyermekeket is fogadunk. Éves forgalmunk hagyományosan magas, a megyében élők igénylik a vizsgálatokat. A nálunk megfordulók 30-35%-a székesfehérvári, de a megye valamennyi településéről igénybe veszik. Milyen problémákkal találkoztok? Gyakori, hogy a nevelési tanácsadás és a szakértői és rehabilitációs tevékenység feladata nem pontosan ismert. A két pedagógiai szakszolgálat közti lényegi különbség azon gyermekek, tanulók köre, akikkel az adott szakszolgálat foglalkozik. A nevelési tanácsadókhoz fordulnak először a valamilyen tekintetben nem megfelelően teljesítő vagy beilleszkedő gyermekek, tanulók családjai és pedagógusai. A nevelési tanácsadók gondozzák -véleményezik, kontrollálják, indokolt esetben fejlesztik- tartósan a tanulási, beilleszkedési nehézségeket mutató gyermekeket, addig a szakértői és rehabilitációs bizottságok ezen gyermekek ügyében nem illetékesek, kizárólag a sajátos nevelési igényűek ügyében végzik feladataikat. Más-más gyermekek, tanulók tartoznak tehát ezekhez a szakszolgálatokhoz, viszont azonosság, hogy szakvélemény készül, amelyben foglaltakat a gyermek pedagógusai kötelezően figyelembe vesznek. Tapasztaljuk, hogy diszleksziás, a hiperaktív jelzők használata igen elterjedt, pedig nem helyes minden olvasás nehézséget diszlexiának nevezni. A közoktatási törvény alapján a disz -es állapotokat a szakértői és rehabilitációs bizottságok állapíthatják meg, s indokolt lenne e jelzőket bizottságok által diagnosztizált gyermek, tanulók esetében használni. További probléma az, hogy bár a sajátos nevelési igényűek gyógypedagógus által végzett rehabilitációra jogosultak, sokszor tapasztaljuk, hogy nem biztosított ez a gyermek számára. A jogszabályi változások mennyiben befolyásolják szakértői bizottsági munkátokat? Az utóbbi években jellemzőek a sajátos nevelési igényre vonatkozó jogszabály módosítások, ami mindenkor érinti a bizottságok tevékenységét. A évi legnagyobb feladatunk a korábban a pszichés fejlődési zavart mutatók közé sorolt gyermekek felülvizsgálata. A felülvizsgálatokat áprilisában megkezdtük és december 31-éig kell e munkát befejezni. Eddigi tapasztalataink alapján megalapozott beutalás történt a nevelési tanácsadó részéről, és a bizottság által kiadott diagnózisok is megfelelnek a vizsgálatok idején fennálló kritériumoknak. A 2007/2008. tanévben a felülvizsgálat eredményétől függetlenül sajátos nevelési igényűként vesznek részt a gyermekek, tanulók a közoktatásban. A következő tanévtől három javaslat típus szerint folytatódik nevelésük, oktatásuk: - Lesznek, akik sajátos nevelési igényűként továbbra is gyógypedagógus segítő közreműködését igénylik, erre lesznek jogosultak. Kontrollálásukat a bizottság fogja továbbra is végezni. - Mások -szintén sajátos nevelési igényűként- az óvodában, illetve iskolában fejlesztésre jogosultak, őket is a bizottság szakvéleményezi és kontrollálja, azonban a fejlesztéshez nem szükséges gyógypedagógusi végzettség. E fejlesztő munkát a nevelési tanácsadók ellenőrzik és segítik. - A harmadik csoportba azok tartoznak, akik a felülvizsgálat eredményei alapján nem tartoznak a továbbiakban a sajátos nevelési igényűek körébe. Ők tanulási vagy beilleszkedési nehézségeik miatt ugyancsak egyéni fejlesztésre lesznek jogosultak, melyet pedagógusaik, fejlesztő pedagógusaik, vagy a nevelési tanácsadók munkatársai végezhetnek. Várhatóak-e változások a bizottság életében? A feladatokban lényegi változásra nem számítunk. Forgalmunk vélhetően a korábbi évekéhez hasonlóan magas lesz. Bízunk azonban abban, hogy több időt tudunk fordítani a feltételek ellenőrzésére, az intézményekben folyó gyógypedagógiai munka segítésére, a szülők számára nyújtott tanácsadásra. Hosszú évekig működött az intézmény nem megfelelő környezetben júniusától könnyen megközelíthető épületben, a Mátyás király körút 13. szám alatt fogadjuk a szülőket és gyermekeket, ahol jó vizsgálati feltételeket tudunk. Horváthné Zilahy Ágnes fejer_bel.indd :16:14

8 10 Műhely felhők közül a MAP 1 A mentálhigiénés képzések jelentősége a pedagógusok lelki egészségvédelmében. Nézem, ahogy a könny legördül a kolléganő arcán. Nem mer hozzányúlni. Zavarba van. Talán azt hiszi, nem veszik észre. Lassan, óvatosan a zsebembe nyúlok. Zsebkendőt veszek elő. Csönd van. A csoport vár. Tizenhat pedagógus. Három napja még nem tudták mi vár itt rájuk. Azt mondták: ingyenes képzés. Valami mentálhigiéné. A fene se tudja mi ez, de 30 óra. Zánkán. Hát eljöttek. Volt néhány előadás. A pedagógus a személyiségével dolgozik, a pedagóguspálya lelki terhei kiégéshez vezethetnek, az iskola a közösségi nevelés utolsó esélye, beavatási helyszín, rituális tér ilyeneket mondtak. Volt néhány gyakorlat: kommunikáció, bizalomépítés, szituációs játék. Aztán jött az esetmegbeszélés, amit nem tudnak megoldani diákjaikkal, kollégáikkal, a szülőkkel kapcsolatban. Konkrét problémák, konkrét válaszok. Végre. Amit nem tanítottak az egyetemen És most itt ülnek a csoportszobában és várnak. Néhányan szintén zsebkendőért matatnak Körülnézek. Látom, értik. Ez nem egy egyszerű továbbképzés. Róluk és nekik szól. Valahol messze a lélek mélyén összeérnek a szálak. Megértik, hogy képességüket az osztályfőnöki szeretetre valakitől tanulták ( anya szeretett így ), hogy gesztusaik a diákok felé ismerősek valahonnan ( amikor a tanító nénim felemelte a hangját ), hogy tanárságuk és személyiségük egy, nincs osztálytermen kívül hagyható életük, és nincs a csak odabent felvehető tanárszerep. Egy lélek van, egy személy. Ugyanaz az ember, kint és bent. Ugyanaz az ember, aki tanít, nevel, és most könnyezik, mert felismerte, a harag nem neki szól, csak a diák fájdalma vetül ki rá Nézem, ahogy a könny legördül a kolléganő arcán. Eszembe jut, hogyan kezdődött *** 1999 őszén, Hajdúhadházán egy tanárnő késsel megszurkált néhány ebédért sorban álló gyermeket. A botrány óriási. A média harsog, címlapon pellengéren a pedagógusok. Mi vezethet idáig? Mitől borul ki így egy tanár? Szakemberek és botcsinálta szakértők elemzik a helyzetet. Magyaráznak, értékelnek. Előkerülnek korábban soha nem közölt felmérések a pedagógusok lelki terheiről. Evidenciának tűnik, hogy a tanár, aki a személyiségével dolgozik, használja koptatja ezt a munkaeszközt, de sem a tanárképzésben, sem a továbbképzésekben nem kap választ kérdéseire: alkalmas vagyok-e tanárnak, hogyan kezeljem az osztály peremére került gyermek helyzetét, mit kezdjek diákjaim agressziójával, stb.? De a tananyag nagy úr, az idő kevés, nem érünk rá lelkizni. 1 Mentálhigiénés Alapismeretek Pedagógusoknak ben akkreditált 30 órás pedagógus-továbbképzés, melyet már több, mint 2000 kolléga végzett el. Aztán létrejött a Mentálhigiénés Szakértői Bizottság, (a teljesség igénye nélkül említsünk meg néhány nevet: Ritoók Magdolna, Bagdy Emőke, Molnár Péter, Grezsa Ferenc, Rudas János) és akkreditáltatta a Mentálhigiénés Alapismeretek Pedagógusoknak (MAP) című programot. Talán az egyetlen képzés lett amelyet azóta is támogat az OKM. Minden évben több száz pedagógus végzi el ezt a képzést. Mára számuk elérte a kétezret. Hét év alatt tizennégy MAP csoportot vezettem (224 résztvevő). A személyes kapcsolatok által, a tréning végi visszajelzések segítségével, és azáltal, hogy a képzés szakmai vezetőjeként a többi csoportvezetővel is folyamatosan konzultáltam, formálisan és informálisan is rengeteg információhoz jutottam. Mivel a képzés résztvevői reprezentálják a magyar pedagógustársadalmat, mind életkor, mind lakhely, illetve iskolatípus tekintetében (a minisztérium mindig törekedett a teljes pedagógustársadalmat megszólítani), ezért a kérdőívek kiértékeléséből és a személyes beszélgetésekből, az esetmegbeszélésekből (224 résztvevő 224 eset) levonhatók az alábbi következtetések. A pedagógusok egyre eszköztelenebbek a nevelési helyzetek megoldásában. A nevelési problémák egyre szélsőségesebbek, és egyre nagyobb terheket okoznak. A pedagógusok elemi igénye, hogy valódi eszközök legyenek a kezébe. Az iskolába kerülő gyermekek hozott (lelki) problémái szakszerű hozzáértést igényelnek és erre sem a pedagógus nincs felkészülve, sem az iskola nem rendelkezik szakemberrel, illetve a szakember alkalmazásához szükséges forrással. Az eszköztelenség és a többi teher frusztrálja a tanárokat. A frusztráció szorongást okoz, a szorongás veszélyezteti a lelki egyensúlyt 2, csökkenti a teljesítményt és az önértékelést. Az emberrel foglalkozó szakmák - így a pedagóguspálya is - magában hordozza az úgynevezett kiégési szindróma veszélyét, azt az állapotot, amikor az egyébként motivált, érzelemgazdag személyiség telítődik azokkal a problémákkal, amelyek nap mint nap jelentkeznek tevékenységében. 3 Elsőként H. Freudenberger írta le a burn-out (kiégési) szindrómát. 4 Ez a szindróma a krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő érzelmi, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség az inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elvesztésével jár, csökken az önértékelés és növekszik a mások iránti negatív beállítódás. 5 Az a kérdés, hogy a peda- 2 Pável Magda Ónody Sarolta Vikár György: Életesemények lelki zavarai I. SE-TF Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány o. 3 Ónody Sarolta: Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei in.: Új Pedagógiai Szemle 2001 május o. 4 Freudenberger, H. J.: Staff burn-out. Journal of Social Issues p.: Fekete Sándor: Segítő foglalkozásúak kockázatai a helfer szindróma és burn-out jelenség in.: Psychiatria Hungarica VI. évf. 1 sz március o. fejer_bel.indd :16:14

9 Műhely 11 gógus veszélyeztetett-e, a kiégés szempontjából? Minden jel arra mutat, hogy igen, ez az egyik legveszélyeztetettebb társadalmi réteg 6. Felmérések igazolják, hogy a pedagógusok lelki egészsége az átlagosnál nagyobb megterhelésnek van kitéve. 7 Pontos adatokhoz jutni azonban nehéz, és úgy tűnik, hogy darázsfészekbe nyúlunk, ha a pedagógusok lelki egészégével foglalkozunk. Érzékeny téma ez, és óvatos megközelítést igényel, mert a pedagógusok lelki egészsége, és önképe egyfelől közvetlenül befolyásolja munkájukat, másfelől közvetlenül hat a tanulók lelki egészségére. 8 Egy finom sokváltozós - egyensúly jellemzi a nevelés folyamatát, melyben a tanár és a diák személyisége egyaránt változik 9. (Akkor is így van ez, ha ennek a változásnak, kölcsönhatásnak nem vagyunk mindig tudatában.) 10 Ezek a változások összefüggnek a magánéleti és az egzisztenciális helyzettel, a munkahelyi közösséggel, valamint a társadalmi folyamatokkal. A MAP képzés megszólította pedagógustársadalmat. Szükséges tehát, hogy további képzések íródjanak, a pedagógusok lelki egészségvédelemben betöltött szerepét erősítendő. Mert hiába a sok új eszköz a sok új módszer, ha a rendszerből a leglényegesebbet az emberit a személyeset hagyjuk ki. A pedagógusok azok, akik lelkükből, személyiségükből építik az iskolát, erejük, kreativitásuk, hivatástudatuk nélkül nincs iskola, csak épület, nincs tanítás csak tananyag leadás 11. Lehet, hogy nem késsel, de szavaikkal fognak maradandó sebet ütni tanítványaik lelkén. *** Nézem, ahogy a könny legördül a kolléganő arcán. Valamit felismert, valami összeállt, talán megértette, miért is nehéz annak a tanítványnak, vagy kollégának. Talán egy kicsit magát is siratja. Nem tudom. Nem kérdezem. Felé nyújtom a zsebkendőt. Csönd van. A megértés csöndje. Egy halk köszönömmel zárul a foglalkozás. Aztán másnap, az utolsó délelőtt, visszakúszik ez a csönd a csoport szívébe. Ülnek körbe, az értékelő kérdőíveket már kitöltötték, szobájukban már összepakoltak, de nem áll fel senki. Mintha nem akaródzna hazamenni. Mintha itt akarnának még maradni, ezen a helyen, ahol megértették, hogy a mentálhigiéné - ami eddig csak egy idegen divatszó volt számukra - olyan konkrét segítséget jelent, amelyet tanári munkájukban épp úgy alkalmazhatnak, mint személyes életükben. Megtapasztalták, hogy van hely, ahol foglalkoznak az ő szakmai problémájával, van fórum, ahol megoldást kereshet kérdéseire, és van- 6 Dr. Kocsis György Gábor: Pedagógus burn-out 7 Kopp Mária Skrabski Árpád: Magyar lelkiállapot, Végeken Kiadó, Bp Aszmann Anna: Fiatalok egészségi állapota és egészségmagatartása Az Országos Tisztiorvosi Hivatal kiadása o. 9 Fodor Gábor: Isten kezéből a gyeplőt In.: Embertárs o. 10 A témáról bővebben a Mester és Tanítvány folyóirat 2004 áprilisi záma ír: Fodor Gábor ép testben épp, hogy élek 11 Fodor Gábor i.m nak szakemberek, akik segítenek a válasz megtalálásában. Megtapasztalták, hogy a mentálhigiénés ismeretek más megvilágításba helyezik eddigi tudását. Hiszen a mentálhigiéné 12 olyan szemléletmód és többlettudás, amelyre minden segítő foglalkozásúnak (pedagógus, orvos, szociális munkás, pap, lelkész) szüksége lenne ahhoz, hogy munkáját ne csak hatékonyabban, hanem önmagára is jobban figyelve - kevesebb lelki sérüléssel végezze. Végül a csoport tagjai felállnak és elköszönnek a helytől Zánkától és viszik a hírt, keresik a kapcsolatokat, levelezőlisták születnek, keresik egymást, keresik az utat tovább Ebben az évben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem égisze alatt Szegeden (30/ , illetve a Károli Református Egyetem Pszichológiai Intézetének szervezésében Budapesten (1/ ), indul posztgraduális képzés, mely pedagógus szakvizsgát is magába foglaló mentálhigiénés szakember diplomát ad. Négy akkreditált képzés anyaga készült el, és várja szeptembertől az érdeklődő kollégákat: 1. A pedagóguspálya lelki terheinek könnyítése, a kiégés megelőzése 2. Csoportdinamikai ismeretek pedagógusoknak. az iskolai közösségek hatékonyabb az esélyegyenlőséget is biztosító - működtetése érdekében 3. A hatékony iskolavezető, változásmenedzselés a közoktatási intézményekben 4. A problémás gyerek: az agresszió kezelése az iskolában és az óvodában Megszerezhető és továbbadható ez a tudás. Tapasztalatom szerint valódi segítséget ad a tanári munkához, elindíthatja a szemléletváltást. A szemléletváltás bennünk kezdődik, és a lélek mélyén indul el. Nem rendelhető el, csak megtapasztalható. Bátorság kell hozzá és elszánás. Bizalom abban, hogyha megélt érzelmeinken, feltérképezett lelki történéseinken vagyis az önismeret tükrén keresztül éljük meg a tanárdiák kapcsolat pillanatait, akkor mi is, a diák is, a kapcsolat is megváltozik, és olyan folyamat indul el, melyben mindannyian tanulunk, fejlődünk. Fodor Gábor A szerző tanár, mentálhigiénés szakember, a MAP program megálmodója. Forrás: Új Katedra 12 Tomcsányi Teodóra és Jelenits István, valamint Grezsa Ferenc szerkesztésében jelent meg a Tanakodó c. tanulmánykötet (Semmelweis Egyetem TE Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány Híd Alapítvány kiadása 1999.) Ez az az összefoglaló mű, amely jól értelmezhetően definiálja a mentálhigiéné jelentésvilágát és a pedagógiában betöltött szerepét o. fejer_bel.indd :16:14

10 12 Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2008 június Műhely A magyar oktatási rendszer a számok tükrében őszén Magyarországon három olyan nemzetközi vizsgálati eredmény PISA, PIRLS és az Education at a Glance is napvilágot látott, melyek az eltérő periodicitásuk miatt eddig különböző években jelentek meg. Különösen figyelemre méltó az OECD Education at a Glance című, évente megjelenő kiadványának 2007-ben speciálisan Magyarország helyzetét elemző és az OECD Oktatási Igazgatósága két vezető munkatársa, Michael Davidson és Andreas Schleicher által szeptember 18-án bemutatott elemzése. A kormányok egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nemzetközi összehasonlításoknak olyan hatékony politikák keresése közben, amelyek javítják az egyének szociális és gazdasági kilátásait, ösztönzőket nyújtanak az oktatással kapcsolatos nagyobb mértékű hatékonyság érdekében, és amelyek segítik az egyre növekvő igények kielégítését szolgáló források mobilizálását. Az OECD Oktatási Igazgatósága ezen igényre válaszul hatalmas erőfeszítést fordít mennyiségi, nemzetközileg összehasonlítható mutatók kidolgozására és elemzésére, és ezen mutatókat évente a Oktatási körkép (Education at a Glance) című kiadványban teszi közzé. Ezek a mutatók az oktatással foglalkozó politikusok és a gyakorló szakemberek számára egyaránt lehetővé teszik, hogy oktatási rendszereiket más országok teljesítményének tükrében lássák. Céljuk pedig az OECD-országokra vonatkozó politikai felülvizsgálatokkal együtt a kormányok politikai reformokra irányuló erőfeszítéseinek támogatása és áttekintése. Az alábbi összefoglalás a Magyarországra vonatkozó alapvető megállapításokat állítja szembe az OECD-országokban tapasztalható globális tendenciákkal. Nézzük Michael Davidson és Andreas Schleicher néhány fonotsabb megállapítását az oktatás magyarországi állapotáról. 1. A felső középfokú oktatásban (középiskolában) részt vett magyar felnőtt népesség aránya az OECD-átlag felett van. A középiskolában szerzett végzettség Magyarországon gyors ütemben vált generációról generációra egyre elterjedtebbé a középiskolában képesítést szerző éves személyek aránya 61% a évesek körében tapasztalható 85%-hoz képest. Ez a fejlődési arány átlagosan az OECD-országokét tükrözi, így Magyarország az OECD-országok között továbbra is a 12. helyen áll a fejlődés ütemével. A felső középfokú oktatás ilyen jellegű bővülése a évesek beiratkozási arányaiban uralkodó tendenciákban is nyilvánvaló, amely az évi (a 74%-os OECD-átlag alatti) 64%-ról 87%-ra (a 82%-os OECD-átlag fölé) emelkedett. Mindazonáltal a legalább a középiskolában való részvétel elmulasztása Magyarországon erőteljes és súlyosabb következményekkel jár, mint más országokban. A középiskolában képesítést nem szerzett éveseknek csak 38%-a dolgozik, ami e csoport esetében a második legalacsonyabb foglalkoztatási ráta az OECD-országokban. Ehhez képest a középiskolában végzettek foglalkoztatási aránya 70%, a felsőfokú képesítéssel rendelkezők esetében ugyanez 83%. Figyelemreméltó, hogy a munkaviszonyban nem lévő alacsonyan képzett személyek közül sokan valójában nem munkanélküliek, de nem képezik a munkaerőpiac részét. Az alacsony oktatási szinttel rendelkezők körében jelentkező jövedelmi hátrány Magyarországon szintén magas a többi OECD-országhoz képest. Magyarországon a középiskolában képesítést nem szerző, év közötti személyek jövedelme mindössze 73%-a az e szinten képesítést szerzőkének. 2. Magyarország tekintetében a roma népesség megfelelőbb integrálásával kapcsolatos kihívás jelentős. Az OECD-nek a tanulói tudás feltérképezésére irányuló nemzetközi programjából (Programme for International Student Assessment; PISA) származó elemzés ábrázolta azokat a jelentős egyenlőtlenségeket, amelyek a magyar oktatási rendszert jellemzik: az iskolák között a tanulók teljesítményében meglévő jelentős eltérést és annak mértékét, hogy a tanulók teljesítménye mennyire kapcsolódik társadalmi hátterükhöz. Még pontosabban, az OECD Méltányosság az oktatásban című tematikus felülvizsgálata megállapította, hogy a roma népességet jobban kellene integrálni a magyar társadalomba. 3. E kiadásokat a tanulók létszámával összevetve, annak mértéke Magyarországon jócskán alatta marad az OECD átlagának. Az oktatás terén befektetett forrásokat a beiratkozó tanulók számával összefüggésben kell elemezni az oktatási szolgáltatások minőségére gyakorolt potenciális hatás felmérése érdekében. Valamennyi oktatási szinten a tanulónkénti kiadások mértéke (az alapfokú előtti oktatás kivételével) 4326 USD (egyenérték), ami jócskán alatta marad az OECD 7061 USD összegű átlagának. Hasonló modell mutatkozik az oktatás minden egyes szintjén, bár az alapfokú előtti oktatásra fordított kiadások közelebb vannak az OECD átlagához. Alapfokú szinten a tanulónkénti kiadás mértéke Magyarországon USD (OECD-átlag: USD), középfokú szinten (OECD-átlag: USD) és felsőfokú szinten USD (OECD-átlag: USD). A tanulónkénti kiadás mértéke az alapfokú előtti szinten Magyarországon USD, ami csupán kismértékben marad el az OECD USD-os átlagától. Magyarország helyzete azonban az összehasonlításban némiképp jobb képet mutat az országok viszonylagos gazdagságának figyelembe vételekor. Ilyen összefüggésben ta- fejer_bel.indd :16:15

11 Műhely 13 nulónkénti kiadás az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva a kiadás mértéke Magyarországon ténylegesen meghaladja az alapfokú előtti, alapfokú és felsőfokú oktatásra vonatkozó OECD-átlagot, és éppen csak alatta marad a középfokú oktatás tekintetében az OECD-átlagnak. Emellett az oktatás alapfokú, középfokú és az érettségi megszerzését követő, nem felsőfokú szintjein a kiadások jóval gyorsabban növekedtek, mint a tanulói létszámok az 1995 és 2004 közötti időszakban, és így a hallgatónkénti kiadás mértéke az említett időszakban 57%-kal nőtt. A tanulók száma az adott időszakban a demográfiai tendenciáknak köszönhetően és a középfokú oktatás részvételi arányában bekövetkezett jelentős mértékű növekedés ellenére 10%-kal csökkent. Ezzel szemben a felsőoktatásban a kiadások ezen időszakra vonatkozó jelentős növekedése (59%) és a hallgatói létszám több mint kétszeresével történő növekedése (218%) ellenére 27%-os csökkenés mutatkozik az egy hallgatóra jutó kiadás szintjén. 4. A tanulók számára viszonylag kevés oktatási idő áll rendelkezésre Magyarországon Számos tényező befolyásolja az egy főre jutó kiadásokat, és ezek részben magyarázatot adnak a tanulónkénti kiadások alacsony mértékére Magyarországon. Ezek körében az oktatási idő, a tanítási idő és a tanári bérek jelentős eltéréseket mutatnak az OECD átlagához képest. A tanulók Magyarországon iskolai pályafutásuk során 7 és 14 év között tanórán vehetnek részt. Ehhez képest az OECD-átlag óra. Az OECD-átlaghoz viszonyított eltérések túlnyomórészt a 7 és 8 évesek alacsony óraszámából adódnak, akik Magyarországon 611 tanórán vesznek részt évente, miközben az OECD átlaga 793 óra. legalacsonyabb mérték valamennyi OECD-országon belül, és jelentősen elmarad az OECD és USD átlagától. A középiskolában tanító tanárok bére USD, ami ismét jócskán alatta marad az OECD USD-os átlagának. A magyarországi tanárok bére azonban 1996 és 2005 között több mint kétszeresére növekedett, ami az adatokat szolgáltató OECD-országok körében a leggyorsabb növekedést jelenti. 7. Az osztályok átlagos mérete, valamint a tanulók tanárokhoz viszonyított aránya alatta marad az OECD-átlagnak, ami a magyar rendszer demográfiai és strukturális tendenciáit tükrözi. Magyarországon az átlagos osztályméret alatta marad az OECD-átlagnak, mivel egy osztályban átlagosan 20,0 tanuló van az alsó tagozaton (OECD-átlag: 21,5 tanuló osztályonként) és 21,4 tanuló van egy osztályban az felső tagozaton (OECD-átlag: 24,1 tanuló osztályonként). Az általános iskolában a tanulók tanárokhoz viszonyított aránya Magyarországon 10,5 tanuló tanáronként, ami azonban jelentősebben elmarad az OECD-átlagoktól (16,7 tanuló tanáronként az alapfokú és 13,7 tanuló tanáronként az alsó középfokú oktatásban). Ez valószínűleg azt a lemaradást tükrözi, ami a tanári létszámnak a tanulói létszám jelenlegi demográfiai csökkenéséhez való kiigazításában mutatkozik, illetve ami részben megmagyarázza, hogy miért alacsony a tanárok óraszáma Magyarországon. A középfokú iskolákban, ahol bővült a tanulók részvétele, a tanulók tanárokhoz viszonyított magyarországi aránya, vagyis tanáronként 12,2 tanuló, jóval közelebb van az OECDátlaghoz, ami tanáronként 13,0 tanuló. Összeállította: Környei László 5. Magyarországon a tanárokra háruló oktatási teher, különösen az alsó középfokú oktatásban, az egyik legalacsonyabb az OECD-országok körében. Magyarországon a tanórák éves száma várhatóan évi 777 óra az alapfokú oktatásban részt vevő tanárok számára (OECDátlag: 803 óra évente), évi 555 óra az alsó és a felső középfokú oktatásban tanító tanároké egyaránt (OECD-átlag: évi 707, illetve 664 óra). 6. A tanári bérek Magyarországon igen alacsonyak a többi OECD-országhoz képest, azonban gyorsabban növekedtek, mint bármelyik másik OECD-országban. A tanárok bére jelentősen meghatározza a kiadás mértékét, és Magyarországon ez még az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva is alacsony. Magyarországon az alapfokú és az alsó középfokú oktatásban tanító, minimális végzettségű és 15 év tapasztalattal rendelkező tanárok USD-t keresnek, ami messze a fejer_bel.indd :16:15

12 14 Hasznos Nyári tábor Az Elzamajori Vonuláskutató Tábor a Dinnyési-Fertőn található. Az 1966 óta védett természeti terület rendkívül gazdag és változatos madárvilággal büszkélkedhet, emiatt felvételt nyert a Ramsari Egyezmény keretein belül működő Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékébe. A vonulás időszakában a terület sok madár számára nyújt pihenő- és táplálkozóhelyet, ilyenkor számtalan különleges fajt figyelhetünk meg. Emiatt Elzamajor évek óta a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok egyik helyszíne. A nyílt vizekkel tagolt nádasos, mocsaras élőhely nádi énekesmadaraknak, valamint a vízi- és partimadaraknak ad otthont. A nádasban álló, kb. 200 m hosszú függönyhálóval nádiposzáta-fajokat, barkóscinegét, nádi sármányt, kékbegyet, függőcinegét és más egyéb fajokat foghatunk, de az út melletti erdősávban felállított hálóval például cinegék, füzikék, vörösbegy, poszáták is megfoghatóak. A tábor egyik célja a barkóscinegék életmódjának részletesebb vizsgálata. A varsák segítségével többek között cankók, partfutók, szalonkák, récék kerülnek kézre. A gyűrűzés általában július közepétől október végéig folyik, Fenyvesi László, a helyi természetvédelmi őr vezetésével. A tábor a madarászás mellett hagyományőrző jellegű is, ezt bizonyítja a tavaly nyáron a táborlakók által felépített honfoglaláskori veremház. A tábor Dinnyésről a Seregélyes felé vezető úton közelíthető meg. Az egyik szálláslehetőség az elzamajori erdei iskola, de lehet sátorozni is. Az Elza-majori nyári tábor július 12 augusztus 24 között lesz. Jelentkezni lehet: Fenyvesi Lászlónál ( ; ), Bukor Zoltánnál ( ; ) Egyed Istvánnál ( ). Versenyeredmények A Soponyai nyári tábort Staudinger István szervezi (sarretitk@citromail.hu), ennek időintervalluma: július 27 augusztus 10. A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei eredménye, a rangsor a következő mennyiségi és minőségi mutatókból áll össze: a megyei fordulókon résztvevő tanulók száma szerinti rangsor a megyei fordulókon résztvevő iskolák száma szerinti rangsor az országos írásbeli fordulóra bejutott tanulók száma szerinti rangsor az országos szóbeli döntőbe jutott tanulók száma szerinti rangsor a szóbeli döntőn elért legjobb eredmény szerinti rangsor 1. Budapest 11. Jász-Nagykun-Szolnok 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg 12. Bács-Kiskun 3. Békés 12. Győr-Moson-Sopron 4. Heves 14. Vas 5. Zala 15. Nógrád 6. Pest 16. Borsod-Abaúj-Zemplén 6. Veszprém 16. Hajdú-Bihar 8. Komárom-Esztergom 18. Somogy 9. Fejér 19. Csongrád 10. Baranya 20. Tolna Gratulálunk a szép eredményekhez! A jövőben is számítunk minden kolléga munkájára! Közoktatást érintő jogszabályok a Magyar Közlönyben 16/2008 (IV. 30.) OKM r. a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról (Magyar Közlöny sz. április 30.) 17/2008 (V. 9.) OKM r. a 2008/2009 tanév rendjéről (Magyar Közlöny sz. május 9.) fejer_bel.indd :16:15

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete Magyarország Kormányának összefoglaló tájékoztatója a Keretstratégia megvalósítását szolgáló

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR AKKREDITÁCIÓS JELENTÉSE A MAB plénuma által felkért kari látogató bizottság: Fehér Irén CSc Mankovits Tamás DOSz képviselete Bábosik István

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT angoltanár, franciatanár, latintanár,

Részletesebben

2010. február-március HÍRLÁNC

2010. február-március HÍRLÁNC 2010. február-március HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben 2010 elején induló akkreditált és

Részletesebben

TINÓDI SEBESTYÉN GIMNÁZIUM ÉS IDEGENFORGALMI, VENDÉGLÁTÓI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pedagógiai program Hatályba lépés ideje: 2013. szeptember 1. Tartalom Nevelési program...5 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató OM: 200183 A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató A nevelőtestület a 2013. augusztus 24-én megtartott nevelőtestületi

Részletesebben

AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013.

AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013. 1 AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013. 2 Tartalomjegyzék A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK...

Részletesebben

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.

Részletesebben

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásának átfogó értékelése Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Bimbó Mária gyámhivatali ügyintézı

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015

Pedagógiai Program 2015 Pedagógiai Program 2015 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 6 1.1.1. Pedagógiai alapelveink, értékeink,

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 42/2013. (VI. 27.) ÁKt határozat Ártánd Község Falugondnoki Szolgálata szakmai programjának

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások

Részletesebben

3170/2014. Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt. és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt. József Attila. B u d a p e s t 2014.

3170/2014. Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt. és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt. József Attila. B u d a p e s t 2014. 3170/2014. A T á n c s i c s M i h á l y T e h e t s é g g o n d o z ó K o l l é g i u m S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i S z a b á l y z a t a Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (2013-2020)

NÓGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (2013-2020) NÓGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (2013-2020) 2013. NÓGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG I. Tartalom II. BEVEZETÉS... 3 III. HELYZETELEMZÉS... 6 1. Jogszabályi környezet vizsgálata,

Részletesebben

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Sontráné dr. Bartus Franciska VÁZLAT: 1. Bevezetés 2. A gyakorlati képzés törvényi háttere, meghatározó

Részletesebben

György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan. Pécs Megyei Jogú Város. Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása

György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan. Pécs Megyei Jogú Város. Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan Pécs Megyei Jogú Város Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása TIOP 3.2.3.A-13/1 Tartalomjegyzék Előszó... 4 1. A lakásfenntartási

Részletesebben

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése BME HSZI HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓSÁG A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hallgatók szakmai és emberi támogatását a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) legtöbb munkatársat

Részletesebben

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010. Tartalomjegyzék

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010. Tartalomjegyzék Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2010. Tartalomjegyzék 1 I. Bevezetés II. Az iskola nevelési programja III. Az iskola helyi tanterve: - általános iskola - gimnázium - szakiskola - szakközépiskola IV.

Részletesebben

Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE BEVEZETÉS A könyvvizsgálati munka minıségbiztosításának folyamatos fejlıdését napjainkban

Részletesebben

Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében

Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében Kovács K.: Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében 89 Kovács Krisztina Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében A tanulmány a Magyarországon folyó

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben Előadók: dr. Bene Beáta dr. Győrffy Zsuzsanna dr. Kozicz Ágnes Az eljárás megindítása Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi

Részletesebben

I R Á N Y E LV E K. 1.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében

I R Á N Y E LV E K. 1.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében I R Á N Y E LV E K 1. Általános elvek A Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve 1.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében

Részletesebben

AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN

AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN AZ 50 ÉV FELETTI ÁLLÁSKERESŐK ELHELYEZKEDÉSÉT SEGÍTŐ TÁMOGATÁSI RENDSZER MAGYARORSZÁGON, BARANYA MEGYÉBEN Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Pécs, 2013. Tartalomjegyzék: 1. Az 50 év felettiek munkaerő-piaci

Részletesebben

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2014. K i v o n a t a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/ Kiskunmajsa

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait

Részletesebben

32 761 01 Nevelőszülő

32 761 01 Nevelőszülő EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Minősítés szintje: KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ" Érvényességi idő: 2014.09.03. a vizsgakezdés szerint Minősítő neve, beosztása: Nyitrai Imre s.k. EMMI helyettes államtitkár

Részletesebben

A Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztvisel i Közszolgálati Szabályzata

A Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztvisel i Közszolgálati Szabályzata Polgármesteri Hivatal Szervezeti M ködési Szabályzata 9. függeléke A Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztvisel i Közszolgálati Szabályzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Polgármesteri Hivatal 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó a Polgármesteri Hivatal 2010. évi munkájáról B E S Z Á M O L Ó a i Hivatal 2010. évi munkájáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. február 8-i ülésére Elıterjesztı: Bartusné dr. Sebestyén Erzsébet címzetes fıjegyzı

Részletesebben

Kollektív szerződés. Hatályos: 2014. január 1-jétől. Preambulum

Kollektív szerződés. Hatályos: 2014. január 1-jétől. Preambulum Kollektív szerződés Hatályos: 2014. január 1-jétől Preambulum A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza és a Színházi Dolgozók Szakszervezete Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza helyi alapszervezete

Részletesebben

HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013

HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013 HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013 A törvényalkotó szándékai szerint a tervezett adóváltozások, módosítások nyomán egyszer bbé válik az adózók, vállalkozások élete, csökkennek a vállalkozásokat érint

Részletesebben

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Dévaványa, 2014. június. Valánszki Róbert polgármester Kovács Mária polgármester Balogh Csilla jegyző DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése MELLÉKLETEK 1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése 1. Szívesen veszek részt a tantestületi kirándulásokon. 2. A tantestületünkben vannak kiközösített kollégák. 3. A tanulókhoz személytelen kapcsolatok

Részletesebben

EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT-a

EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT-a 1 Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Kft. a 2014. április 1-t követően elindított közbeszerzés EGYEDI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT-a A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZABADKÍGYÓS. 2015. november

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZABADKÍGYÓS. 2015. november SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZABADKÍGYÓS 2015. november 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 1. A szervezeti és működési szabályzat célja 2. Alapelvek 3. Az intézmény

Részletesebben

MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2011

MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2011 MNASZ TECHNIKAI ELLENŐRÖK MŰKÖDÉSI KÓDEXE 2011 I. MEGHATÁROZÁSOK 1. 1 Jogállás Jelen Működési Szabályzat a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: MNASZ) Alapszabályának 43. - a alapján létre

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.

Részletesebben

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Fejlesztési programok és eredmények a hátrányos helyzetű fiatalok szakiskolai szakképzésének előkészítésében (1998-2006)

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103 Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.

Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103 Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz. Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103 Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T ÉS a Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55.

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. Kapocs EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KORAI FEJLESZTŐ és GONDOZÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A Téli közfoglalkoztatási programba bevont panaszos azért fordult hivatalomhoz,

Részletesebben

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz.

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz. 1 1. BEVEZETÉS A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvényt módosító 2003. évi LXI. Törvény meghatározza minden közoktatási intézmény számára a minıségfejlesztési rendszer kiépítését és mőködtetését.

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016.

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016. Váci Család- és Gyermekjóléti Központ 2600 Vác, Deákvári fasor 2. Telefon: 06-27/306-882; 06-27/502-300; 06-27/502-301; 06-30/381-9113 E-mail: vacicsalgyejokozp@gmail.com Vác Város Önkormányzat Váci Család

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ELEMI BESZÁMOLÓJÁNAK PÉNZÜGYI (SZABÁLYSZERŰSÉGI) ELLENŐRZÉSÉNEK MÓDSZERTANA. 2003. május 001-1

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ELEMI BESZÁMOLÓJÁNAK PÉNZÜGYI (SZABÁLYSZERŰSÉGI) ELLENŐRZÉSÉNEK MÓDSZERTANA. 2003. május 001-1 A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ELEMI BESZÁMOLÓJÁNAK PÉNZÜGYI (SZABÁLYSZERŰSÉGI) ELLENŐRZÉSÉNEK MÓDSZERTANA 2003. május 001-1 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság A központi költségvetési

Részletesebben

Tárgyszavak: munkanélküliség; árnyékgazdaság; feketemunka; adócsalás; járulék; foglalkoztatás; munkaerőpiac.

Tárgyszavak: munkanélküliség; árnyékgazdaság; feketemunka; adócsalás; járulék; foglalkoztatás; munkaerőpiac. MUNKAERÕPIAC, FOGLALKOZTATÁS, MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEK A feketemunka-rejtély A német szövetségi kormány és a tartományi kormányok már évek óta küzdenek a feketemunka ellen. A kincstár és a társadalombiztosítók

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 2. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Gazdasági, Pénzügyi és

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2009. JÚLIUS 7-ÉN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Részletesebben

REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ)

REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) 2015 OM azonosító: 034800 1028 Budapest, Máriaremetei u. 71. Tel.: 06-1-397-4402, 06-1-275-8675 Fax.: 06-1-391-6944 Internet:

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Táborfalva Nagyközség Önkormányzata 2016. március 29. Türr István

Részletesebben

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 Madarasiné Dr. Szirmai Andrea Dr. Siklósi Ágnes Dr. Sztanó Imre Sztanó Imréné dr. Dr. Veress Attila A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 PR-017/14 Tartalomjegyzék 1. A SZÁMVITEL IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI.....................

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 62. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás mőködésének 2009. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program I. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék általános Szakmai programja II. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék tagintézményeinek

Részletesebben

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium Szervezeti és működési szabályzat 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapjai

Részletesebben

1. Fogalmak meghatározása

1. Fogalmak meghatározása A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) bekezdés, valamint a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X.

Részletesebben

Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl

Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl 1. Az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága évente általában kétszer tavasszal és ısszel ülésezik. Tagsága a felsıoktatási

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés

9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Részletesebben

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM. Azonosító: 037698 Készítette: Huszti Lászlóné óvodavezető 2013. 09.02. 2 Az intézmény

Részletesebben

A LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Készítette: Kovácsné Vanderer Ágota Igazgató 2013.

A LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Készítette: Kovácsné Vanderer Ágota Igazgató 2013. A LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Kovácsné Vanderer Ágota Igazgató 2013. 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. november 6-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./D kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. november 6-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./D kötet I/D kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 28. november 6-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./D kötet Köztisztviselői kar helyzete, létszáma, végzettsége, eredményessége,

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK 2005. ÉVI JELENTÉSE Jel2005.rtf A kiadványt összeállította

Részletesebben

A TANÁCS 479/2008/EK RENDELETE

A TANÁCS 479/2008/EK RENDELETE 2008.6.6. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 148/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK A TANÁCS 479/2008/EK RENDELETE (2008.

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

A középfokú oktatás sajátosságainak meghatározása

A középfokú oktatás sajátosságainak meghatározása A középfokú oktatás sajátosságainak meghatározása 1 KOVÁCSNÉ SZEPPELFELD ERZSÉBET TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0001. sz. projekt 1.3. A felsőoktatás szakember kibocsátásának munkaerőpiaci Miért nem kellően

Részletesebben

ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA

ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA Szociális és Munkaügyi Minisztérium Budapest, 2008. március Engedély száma: Engedélyezem: dr. Lamperth Mónika Tartalom Bevezető 3 1. A KÉPZÉS CÉLJA 2.

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA

AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA 2005.9.12. L 235/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS FORDÍTÁS AZ EURÓPAI UNIÓ BIZTONSÁGPOLITIKAI KUTATÓINTÉZETÉNEK SZEMÉLYZETI SZABÁLYZATA ( 1 ) ( 1 ) A Tanács írásbeli eljárással

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

A társadalombiztosítási jog 2012

A társadalombiztosítási jog 2012 A társadalombiztosítási jog 2012 A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátási rendszer része. Az az intézmény, amelyben az állam a társadalom meghatározott rétegéhez tartozó tagjait

Részletesebben

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv Készült: Budapest, 2009. szeptember 22. 2. verzió 1 0 Bevezetés Ez a Minőségirányítási Kézikönyv bemutatja, hogy az ISO

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. 2011. 05. 26-án tartandó Képviselő Testületi Ülésre

B E S Z Á M O L Ó. 2011. 05. 26-án tartandó Képviselő Testületi Ülésre Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 5510 Dévaványa, Jéggyár u 47 Tel/fax: 66/483-339,484-785 E-mail: margareta@vivamail.hu B E S Z Á M O L Ó 2011. 05. 26-án tartandó Képviselő

Részletesebben

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004. Községi Általános Iskola Püspökhatvan Helyi tanterve 2004. Általános célkitűzések A tanári munka eredményessége érdekében a tantervnek világos képet kell adnia arról, hogy milyen is legyen az a tudás,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sylvester János Református Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 A budapesti Sylvester

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin Az Eötvös Loránd Tudományegyetem legfontosabb szakmai eredményei a TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projektben

Részletesebben

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

KERTVÁROS GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 3. sz. melléklet A Gyáli kistérség társult önkormányzatai a helyi önkormányzatok társulásáról és együttmőködésérıl szóló

Részletesebben

ÉRTÉKMENTŐ TANODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ÉRTÉKMENTŐ TANODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 1 ÉRTÉKMENTŐ TANODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 Bevezetés A tanoda program azzal a céllal jött létre, hogy segítse azokat a tanulókat, akik számára önmagában sem a család, sem az iskola nem tud megfelelő feltételeket

Részletesebben

A középfokú szakképzésben tanulók átmenete a munka világába; a munkahelyi elvárásokra és kiválasztási folyamatra való felkészítés vizsgálata

A középfokú szakképzésben tanulók átmenete a munka világába; a munkahelyi elvárásokra és kiválasztási folyamatra való felkészítés vizsgálata A középfokú szakképzésben tanulók átmenete a munka világába; a munkahelyi elvárásokra és kiválasztási folyamatra való felkészítés vizsgálata Vámosi Tamás Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző

Részletesebben