A rendelet célja 1. A személyes gondoskodás formái 3.
|
|
- Rebeka Csonka
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Homokmégy Község Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2011 ( III.04.) számú rendelete az 1/2010(II.18.) számú rendelettel módosított 2/2009 (III.26.) rendelet módosításáról a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról (egységes szerkezetben) 1 Homokmégy Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése, valamint a többször módosított évi III. Tv. 92. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén megállapítsa a személyes gondoskodást nyújtó ellátások formáit, feltételeit, mértékét, valamint igénybevételük rendjét és intézményi térítési díját. A rendelet hatálya 2. A rendelet hatálya a (2-3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kiterjed /1/ Homokmégy Község közigazgatási területén élı, a Szociális törvény (továbbiakban: Szt.) 3. (1) bekezdésében és a 6. -ban meghatározott személyekre. /2/ E rendelet hatálya az Szt. 7. (1) bekezdésében meghatározott ellátások tekintetében az /1/ bekezdésben foglaltakon túlmenıen kiterjed az Európai Szociális Kartát megerısítı országoknak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi XXXIX. Tv. rendelkezései szerint jogszerően Magyarországon tartózkodó állampolgáraira is. /3/ E rendelet hatálya kiterjed továbbá az Szt. 3. (3) bek. a) pontjában foglalt jogosultsági körbe tartozó személyre is, amennyiben az ellátás igénylésének idıpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A személyes gondoskodás formái 3. /1/ Homokmégy Község Önkormányzata a szociális alapszolgáltatások keretében biztosítja: a.) étkeztetés, b.) házi segítségnyújtás, ALAPSZOLGÁLTATÁS Étkeztetés 4. /1/ Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetésérıl kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. /2/ Étkeztetésben elsısorban a 62. életévét betöltött személyt kell részesíteni. 62. életév betöltése elıtt álló személy részére abban az esetben állapítható meg étkeztetés, ha a kérelmezınek: a) született súlyos betegsége vagy olyan szerzett betegsége van, amely mozgásában, életvitelében, önellátási képességében korlátozza, illetve
2 2 b) fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, emelt összegő családi pótlékban, I-II. fokú rokkantsági nyugdíjban részesül és azt hitelt érdemlıen igazolni tudja, c) egyéb a fentiekbe be nem sorolható méltánylást igénylı élethelyzetekben a polgármester az étkeztetésrıl dönt. /3/ Az étkeztetést a kérelmezı általi elvitellel, illetve házhoz szállítással kell megoldani. A tanyagondnoki szolgálat általi házhozszállítás az alábbi esetekben indokolt: a) 62. életévét betöltötte és egészségi állapota amit szakorvosi, vagy háziorvosi igazolás alátámaszt a házhozszállítást indokolja, vagy b) fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, emelt összegő családi pótlékban, I-II. fokú rokkantsági nyugdíjban részesül és azt hitelt érdemlıen igazolni tudja, c) egyéb a fentiekbe be nem sorolható méltánylást igénylı élethelyzetekben a házhoz szállításról a polgármester dönt. /4/ Az ellátásban részesülı a jogosultság feltételeiben bekövetkezı változásokról 15 napon belül köteles tájékoztatni a polgármestert. Aki a bekövetkezı változásokat megvizsgálva mérlegeli a jogosultság fennállását, és ha szükséges megszünteti azt mind az étkeztetés, mind a házhozszállítás tekintetében. /5/ A szociális étkezés igénybevétele kérelem alapján történik, a kérelemrıl az Szt. rendelkezése alapján a polgármester dönt. A kérelmet a Polgármesteri Hivatalban kell elıterjeszteni. /6/ A szociális étkezésért az Szt. térítési díjról szóló rendelkezései és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjairól szóló Kormányrendelet alapján térítési díjat kell fizetni. Az önkormányzati fenntartású intézményben biztosított szociális étkezésre vonatkozó térítési díját e rendelet 1. számú melléklete alapján kell megállapítani. Házi segítségnyújtás 5. /1/ Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevı személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. /2/A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell: Az alapvetı gondozási, ápolási feladatok elvégzését, mint bevásárlás, gyógyszer kiváltása étel házhoz szállítása stb a veszélyhelyzetek kialakulásának megelızésében illetve azok elhárításában való közremőködést /3/ A házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni: azokról az idıskorú személyekrıl, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erıbıl nem képesek és róluk nem gondoskodnak. azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekrıl, akik bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak. /4/ A házi segítségnyújtás iránti kérelemrıl az Szt. rendelkezése alapján a polgármester dönt. /5/ A házi segítségnyújtást az Önkormányzat térítésmentesen biztosítja. A házi segítségnyújtás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalban kell elıterjeszteni.
3 3 Az ellátás igénybevételének módja 6. /1/ Az étkeztetésre és a házi segítségnyújtásra vonatkozó kérelmet a Polgármesteri Hivatalnál kell elıterjeszteni, az erre a célra létrehozott formanyomtatványon. /2/ A jogosultság elbírálásához a kérelmezı köteles jövedelmi és vagyoni helyzetérıl nyilatkozni, és e nyilatkozatot alátámasztó dokumentumokat csatolni. Amennyiben a támogatás megállapításának feltétele a megromlott egészségi állapot, akkor az erre vonatkozó orvosi igazolást. /3/ Az intézményi ellátás igénybevételének idıpontjában a polgármester gondoskodik az ellátást igénybevevıvel, ill. törvényes képviselıjével a Megállapodás megkötésérıl. /4/ A polgármester az ellátás (étkeztetés és házi segítségnyújtás) soron kívüli biztosításáról dönt, amennyiben ezt a kérelmezı életkörülményei indokolják. /5/ E rendelet hatálya alá tartozó ellátásoknál nincs lehetıség az elektronikus hatósági ügyintézésre. Az ellátás megszüntetésének esetei és módjai és a jogorvoslati eljárás 7. /1/ Az intézményi jogviszony megszőnésére, megszüntetésére az Szt ban foglalt rendelkezések az ellátási típusoknak megfelelıen irányadók. /2/ Ha intézményi jogviszony a polgármester intézkedése következtében szőnik meg és a megszüntetéssel a jogosult, illetve törvényes képviselıje nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétıl számított 8 napon belül a képviselı -testülethez fordulhat. Ilyen esetben a Homokmégy Községi Önkormányzat Képviselı-testülete határozattal dönt. Az étkeztetés és a házi segítségnyújtás tárgyában hozott határozat ellen benyújtott fellebbezés esetében a határozat kézhezvételétıl számított 8 napon belül a kérelmezı a képviselı-testülethez fordulhat. /3/ Az intézményi jogviszony megszüntetése elleni panaszt a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani. Az ellátás igénybevételével, valamint a megállapodásban foglalt kötelezettségekkel összefüggı panaszok elintézések rendje 8. A panaszok elintézésével kapcsolatban a polgármester kötelezettségeit a mindenkor hatályos Szociális törvény határozza meg. Záró rendelkezések 9.. /1/ 1 Az intézményi térítési díjakról e rendelet 1.számú Melléklete rendelkezik.( tıl ig az 1.számú Melléklet tıl az 1/A számú Melléklet tıl 1/B.számú Melléklet ) 1 Rendelkezését megállapította: 1/2010 ( II.18.) számú rendelet
4 4 /2/ Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévı ügyekben is alkalmazni kell. /3/ A rendelet hatályba lépésével egyidejőleg hatályát veszti a 12/2000 (VIII.30.) számú rendelet, a Személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról. Homokmégy, Tapolcsányiné Varga Krisztina polgármester Hodovánné Ancsa Molnár Mária j e g y z ı A rendelet kihirdetve: március 26. Hodovánné Ancsa Molnár Mária j e g y z ı A rendelet kihirdetve: Hodovánné Ancsa Molnár Mária j e g y z ı
5 5 ( tıl ) 1.számú Melléklet Szolgáltatás 1 főre eső szolgáltatás: Intézményi térítési díj önköltség és a szolgáltatáshoz biztosított normatív állami támogatás különbözete Étkeztetés Ft/fő/nap Lakásra száll. Ft/fő/ebéd Szállítás nélkül Ft/fő/ebéd I. kategória:azon ellátottak 434 Ft 434 Ft 384 Ft után illeti meg az önkormányzatot, akinek a családjában a Szoc. Tv. 119/C - a alapján megállapított egy főre eső jövedelem a nyugdíjminimum 150 % - át nem éri el. II. kategória: Azon ellátottak után illeti meg az önkormányzatot, akinek a családjában a Szoc. Tv. 119/C - a alapján megállapított egy főre eső jövedelem eléri a nyugdíjminimum 150 % - át, de nem haladja meg annak 300 % - át. 476 Ft 476 Ft 426 Ft
6 6 III.kategória: Azon ellátottak után illeti meg az önkormányzatot, akinek a családjában a Szoc. Tv. 119/C - a alapján megállapított egy főre eső jövedelem a nyugdíjminimum 300 % - át meghaladja. 542 Ft 542 Ft 492 Ft ( tıl ) 1/A számú Melléklet 2 Szolgáltatás Szociális étkeztetés ( 1 főre eső szolgáltatás: önköltség és a szolgáltatáshoz biztosított normatív állami támogatás különbözete ) Intézményi térítési díj Lakásra száll. Szállítás nélkül 520 Ft 440 Ft 2 Rendelkezéseit megállapította: 1/2010 ( II.18.) számú rendelet
7 7 ( tıl) 1/B.számú Melléklet 3 Szolgáltatás Szociális étkeztetés ( 1 főre eső szolgáltatás: önköltség és a szolgáltatáshoz biztosított normatív állami támogatás különbözete ) Intézményi térítési díj Lakásra száll. Szállítás nélkül 550 Ft 490 Ft 3 Rendelkezéseit megállapította: 5/2011 (III.04.) számú rendelet
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2010.(II.10.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Szólád Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E
1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete
A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)
A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal
A szociális szolgáltatásokról
Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (II.03. ) rendelete A szociális szolgáltatásokról Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és a szociális
Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete
Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Az Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szolgáltatásainak igénybevételi rendjérıl és az
átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény 3. Alapellátások Étkeztetés 3. Nappali ellátást nyújtó intézmény Idősek Klubja 4.
Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(IV.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és az ezért fizetendő térítési díjakról.
I. Fejezet Általános rendelkezések
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata
11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:
A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat.
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 7/2009.(III.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Borsodnádasd Város
Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális biztonság megteremtése
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni szociális ellátások és szociális szolgáltatások
Általános rendelkezések A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a települési támogatások és ellátások helyi szabályairól (a 11/2015. (V. 11.), 14/2015. (VII. 30.), 21/2015.
Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (VI. 21.) ÖR. sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben)
Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (VI. 21.) ÖR. sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) A rendeletet módosította a 17/2012.(III.31.) sz., a
Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Kadarkút Város Önkormányzatának 20/2009.(IX. 30.) számú r e n d e l e t e Hatályos: 2011. november 25-tıl Egységesítve: 2011. november 25. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl
BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk. 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról
BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról Balatoncsicsó község Önkormányzatának képvisel testülete az 1993. évi
1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e. az önkormányzati lakások bérletérıl
LAD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e az önkormányzati lakások bérletérıl Lad Község Önkormányzat Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Értény Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete
Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni települési támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást
Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1
Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 (egységes szerkezetben) Vasmegyer Község Önkormányzatának Képviselı-testülete
M E G H Í V Ó. 2014. október 9-én (csütörtök) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2/2010. (I.29.) sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévık részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl Celldömölk Város Önkormányzatának
H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás)
Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. H Á Z I R E N D (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) A feléd nyújtott kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek,eldobni átok,
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 11/1997./XI.25./ ; 7/2000./VI.6./, 3/2001./III.19. /, 3/2005./II.24./, 5/2005./XI.15./,
Módosítások: /2015. I. 1-
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 27/1998. (IX. 25.) számú rendelete a gyermekjóléti szolgáltatásról, valamint a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott egyes személyes gondoskodási formákról
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszerérıl
Hatályos: 2011.augusztus 1-tıl. Egységesítve: 2011. augusztus 1. Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl (Módosításokkal egységes
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(III.28.) Ör.sz. önkormányzati rendelete
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(III.28.) Ör.sz. önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben szabályozott személyes gondoskodást nyújtó
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg
Tájékoztató jogszabályok változásairól 2010. augusztus
SZOCIONET DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MÓDSZERTANI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MÓDSZERTANI CSOPORT 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. 7401 Kaposvár, Pf.:150 82/512-157 FAX:82/512-158 E-MAIL: szocionetddrmhszk@cssk.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Hunya Község Képviselő-testülete H u n y a 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőség
1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések
A jogszabály mai napon hatályos állapota 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Az Országgyűlés a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve a Gyermek jogairól szóló,
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2015.(III.20.) Ör.sz. önkormányzati rendelete
1 Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015.(III.20.) Ör.sz. önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben szabályozott személyes gondoskodást
I. fejezet Általános rendelkezések 1.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2007.(lV.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól (A
Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és
18/2001.(XI.26.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE, MELYET A 19/2002.(XII.16.) SZÁMÚ RENDELETÉVEL MÓDOSÍTOTT
MIKEPÉRCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2001.(XI.26.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE, MELYET A 19/2002.(XII.16.) SZÁMÚ RENDELETÉVEL MÓDOSÍTOTT A POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZTISZTVISELŐIT MEGILLETŐ
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
Bakonyszentkirály község Önkormányzata Képviselô-testületének a 15/2006. (XII.22.), 5/2008. (IV.28) rendeletekkel módosított 9/2006. (VI.26.)rendelete a felnôtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról 3/2007./III.1./ sz.
CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete
CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete 5/2015. (III.25.);11/2015. (VIII.14.) módosító rendelettel egységes szerkezetbe foglalva a pénzben és természetben
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. február 25-i ülésére TÁRGY: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása ELŐADÓ: Mestyán Valéria körjegyző 2 Tisztelt Képviselı-testület!
Söréd község Önkormányzat Képviselő-testületének 18./2007. (XII.21.) számú rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról
Söréd község Önkormányzat Képviselő-testületének 18./2007. (XII.21.) számú rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról
E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 31-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó József
Páty Önkormányzat Képviselı-testületének a 17./1997. (IX.17.) Kt. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások bérletérıl
Páty Önkormányzat Képviselı-testületének a 17./1997. (IX.17.) Kt. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások bérletérıl A Képviselı-testület a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás
Németbánya Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 5/2012.(III.1.) önkormányzati rendelete
Németbánya Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 5/2012.(III.1.) önkormányzati rendelete Németbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a többször
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének. 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete A pénzben és természetben nyújtott egyes szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2008/II.22./ Kt. rendelet módosítása, egységes
Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról
Hatály: 2015. március 1. Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Ellend Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség ALAPSZABÁLYA
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség ALAPSZABÁLYA PREAMBULUM A Magyar Villamos Művek Zrt. (székhelye: 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209. cégjegyzékszáma: 01-10-041828) és a többségi vagy kizárólagos
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete Az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. ( Módosításokkal egysége szerkezetbe foglalva ) Kiskunmajsa
Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. SZAKMAI PROGRAM. Hatályos: 2016. április 8.
Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. SZAKMAI PROGRAM Hatályos: 2016. április 8. TARTALOMJEGYZÉK I. Az intézmény célja, feladata Az intézmény alapelvei Az intézmény jelképe Az intézmény
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 9/2014. (III.14.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévı önkormányzati lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésérıl, a lakbérek
NAGYKÖRÜ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. (9/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt)
NAGYKÖRÜ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK (9/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt) 2/2015.(II. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben
TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE
TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Teleki
NAGYSZÉNÁS NAGYKÖZSÉG GONDOZÁSI KÖZPONT SZOCIÁLIS ÉTKEZÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZAKMAI PROGRAM
Gondozási Központ Szociális Étkeztetés 5931 Nagyszénás, Szabadság u. 8. Tel.:06-68-444-982 E-mail:gkik@freemail.hu NAGYSZÉNÁS NAGYKÖZSÉG GONDOZÁSI KÖZPONT SZOCIÁLIS ÉTKEZÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZAKMAI
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1
9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról
9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32.
1. A rendelet hatálya
Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II. 25.) önkormányzati rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának a 2016. évi költségvetéséről Szentgotthárd Város Önkormányzatának
Gyömrő Város Önkormányzatának 33/2008. (XII. 19.) sz. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő víziközművekre történő utólagos rákötések rendjéről
Gyömrő Város Önkormányzatának 33/2008. (XII. 19.) sz. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő víziközművekre történő utólagos rákötések rendjéről Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló 6/2008. (II.20.), 25/2007. (V.31.), 9/2007. (III.23.), 6/2007. (II.23.), 45/2006. (XII.22.), 31/2006.
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT A 224/2015.(XII.15.) határozat melléklete Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 27. (1)
23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.)
Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete. a helyi adókról
Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete a helyi adókról Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. (továbbiakban: Hatv.)
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat
23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.),
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-94/2008. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete
A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. (II.15.) Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról Tiszaug
Módosítva: 12/2015. (III.30.), 22/2015. (VII.06.), 29/2015. (XI.13.), 4/2016. (III.31.), I. fejezet. A rendelet hatálya
643 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (II.03.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Módosítva:
Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete
Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete a köztemető és a temetkezések rendjéről, a köztemető üzemeltetéséről Százhalombatta Város Önkormányzata a temetőkről
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e A lakáscélú támogatások helyi rendszeréről egységes szerkezetben az e rendeletet módosító 19/2007. (VI. 29.) számú, a 23/2007.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. január 26-i ülésére Tárgy: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. törvény
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2007.(IX.24.) rendelete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályokról a 10/2008.(IV.21.), a 34/2008.(XII.22.),
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2008. február 25-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági
A rendelet célja. A R az alábbi 1. -al egészül ki:
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (IV.28.) számú lakáscélú támogatásról szóló rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló 23/2004. (IV.28.) számú rendelet módosításáról
SZABÁLYZAT Reprezentációs kiadásokról
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. SZABÁLYZAT Reprezentációs kiadásokról Készítette: Borgulya Mónika s.k. számviteli osztályvezető
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya
Szigetszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete a szociális és a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szigetszentmárton Község Önkormányzatának
Megállapodás Id sek Otthona
1 /.. Megállapodás Id sek Otthona 1. A megállapodást köt felek, jelen Megállapodás létrejött egyrészr l 1.1. A szolgáltatást nyújtó (továbbiakban intézmény) Az intézmény neve: Az intézmény címe: Csanytelek
14 /1994. / V. 2./MÖK
1 Helyi jogtár. Hatályos szöveg. (Módosította a 2/1995.(I.30.)MÖK sz. a 11/1995.(III.27.)MÖK sz., a 16/2000. (VII.20.)MÖK sz., a 3/2001./ II. 19./ MÖK sz. és a 15/2001.(X. 1.) MÖK sz., 11/2003.(IV. 25.)
Tárkány Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4./2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete
Tárkány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4./2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról. Tárkány Község Önkormányzat
Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete
Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2006. (III. 20.) Kt. rendelete 1
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2006. (III. 20.) Kt. rendelete 1 a szociális és gyermekvédelmi igazgatásról és ellátásokról (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2008. január 16.)
Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére
3. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Gyermekjóléti és Szociális Feladatellátó Társulása társulási megállapodásának
Tompa Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1/1994.(I.28.) r e n d e l e t e
Tompa Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1/1994.(I.28.) r e n d e l e t e az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról /Egységes szerkezetbe foglalva/
Budapest Józsefváros Önkormányzatának. 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete
Budapest Józsefváros Önkormányzatának 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat vagyonáról, valamint a versenyeztetés és a helyi költségvetési szervek beszerzési eljárásának
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának
Általános rendelkezések 1..
Tarnaméra Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011.(II.17.) önkormányzati rendelete A gyermek intézményi étkeztetéséről, valamint a szociális- és munkahelyi étkeztetésről Tarnaméra Községi Önkormányzat
az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről
BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 38/1994_ (VI_28-) sz_ önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről A Budapest
Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről
Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről Doboz Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. fejezet Általános rendelkezések
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (VIII.4.) Ör. az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról / egységes szerkezetben / Hatályon kívül helyezve: 2011. szeptember 1.-től (Algyő
ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás. 2014. augusztus 28.
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás 2014. augusztus 28. napján tartandó rendes üléséhez Tárgy: 1. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS
HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2009. január 1-tıl érvényes egyes fixösszegő ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól
HASZNOS TUDNIVALÓK a 2009. január 1-tıl érvényes egyes fixösszegő ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2007. 2008. 2009. A legkisebb munkabér (Minimálbér Ft/hó)
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 17/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI.
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Hatályos: 2013. október 1-től Egységesítve: 2013. szept. 27. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról