PILLANATKÉPEK. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVI. évfolyam MÁRCIUS
|
|
- Kristóf Tivadar Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVI. évfolyam MÁRCIUS PILLANATKÉPEK Már az év eleje óta fel-felparázslott az elnyomott olaszok szabadságvágya Szicíliától a Habsburg-kézen lévô Észak-Itáliáig, de csak Párizs népének február végi forradalma, a királyság megdöntése és a köztársaság kikiáltása hozta meg a történelmi fordulatot Európában. A forradalom harangja megkondult Magyarország felett is. Olyan megoldandó problémák kísérôzenéje lett, mint a nemzeti függetlenség és a polgári átalakulás kérdése. És élt a nemzet lehetôséggel? A válasz egyértelmû igen! Tekintsük át röviden az eseményeket március 15-én egy csoport fiatalember lépett ki a Pilvax Kávéházból és indult a közeli egyetem felé. Arcukba havas esôt vert a szél. Hányan voltak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk pontosan. Annyi biztos, hogy kevesen. Elenyészô szám a százezres városban. A maroknyi fegyvertelen csapat a Pesten állomásozó hétezer császári katonával, a budai vár ágyúival szemben. Talpra magyar! Hí a haza! mozgósít Petôfi szava. Lucskos utcán gyalogolt a kis csapat, kitért útjukból targonca, lovas szekér. Nem kiabáltak, nem énekeltek, még ütemre sem léptek. Mégis amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok. Itt is, ott is lelépett valaki a járdáról, és csatlakozott a menethez. Mentek, hogy maguk mellé vegyék az egyetemistákat, talpra állítsák a pesti nép ezreit kiverekedjék a magyar szabadságot, vagy meghaljanak érte. Egy másik kép ugrik elénk! Beláthatatlan tömeg. Húszezer ember legalább ennyi, de lehet hogy valamivel több is. Az esô szakad, délután van, már sötétedik, vonul zajongva a sokaság Pestrôl a Várba, hogy megnyissa a forradalom apostolának, Táncsics Mihálynak börtönajtaját. Mi volt a vétke? Megváltás nélküli jobbágyfelszabadítást követelt A nép szava? Isten szava címû cikkében. Azé a föld, aki megmûveli! hirdette. És az a maroknyi fiatal toborozta néhány óra alatt ezt az óriási tömeget. Felhívásuk visszhangra talált. Csak akkor születtek nagy dolgok Ha bátrak voltak, akik mertek! Mennyi felvonulást, mennyi ünneplést és rohamot, mennyi vért és gyászt látott a Duna-part, a Vár e másfél évben 1848 tavaszától 1849 ôszéig! Március 15. Gyôz a pesti forradalom. Itt fogadták ezrek néhány héttel március tizenötödike után Batthyányt, Kossuthot, Széchenyit, a Pozsonyból Pestre érkezô új magyar kormányt. Itt, a pesti Dunapart egyik palotájában állt fel egy emberként július 11-én az országgyûlés, és kiáltotta Kossuth szavára: Megadjuk a kétszázezer katonát, a 42 millió forintot a fenyegetett ország, a függetlenség védelmére! Itt, a hajóhídon rángatta ki a hintójából szeptember végén a tömeg Lamberg grófot, hogy végezzen vele. Ide vonult be elsô napjaiban Windischgraetz herceg a császári hadakkal, még mielôtt a nemzet kiállította és felfegyverezte volna honvédjeit. Itt hitte el Widischgraetz, hogy megtörte a magyar ellenállást; hiszen akié a fôváros, azé az ország! Innen vonult ki a császári had halálos riadalomban, mikor Kossuth mégis kiállította, elindította az erôs magyar sereget. Buda várán újra magyar zászló leng! Ezt is látta 1849 késô tavaszán a felégetett, rommá lôtt Duna-part. Látta a pár hónappal késôbb a láncra vert rabok menetét. Szuronyos ôrök hajtották ôket a kaszárnya-börtön, a sárga falú Újépület felé. Fônemest, parasztot, ágyúöntôt, alispánt, partizánharcost, hogy soha többé ne pillantsák meg a napvilágot, vagy aki igen, megtörten, reménység nélkül. Az önvédelmi háború vereséggel végzôdött, a túlerô úrrá lett a magyar szabadságharcon. A hôsies küzdelem mégsem volt hiábavaló. A forradalom által megdöntött feudális világot visszahozhatatlanná tette, a gazdasági-társadalmi fejlôdés számára kaput nyitott, és kimeríthetetlen ösztönzést adott az önkényuralom áldozatául esett ország fiai számára az elveszett vívmányok visszaszerzéséért. Ezernyolcszáznegyvennyolc-negyvenkilenc Magyarországon! Forradalom volt! Elkeseredett, rettenthetetlen, dicsô és diadalmas! (Ady Endre: A Tûz csiholója) Kovácsné Gelencsér Cecília
2 FENYVESI ÚJSÁG KISBÍRÓ MÁRCIUS A községházáról jelentjük Az esztendô elsô munkaterv szerinti közgyûlését február 12-én tartotta a képviselô-testület. A lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról, és az elôzô ülés óta eltelt idôszakban történtekrôl szóló beszámolót azzal fogadták el, hogy a márciusi ülésre elôterjesztést kell készíteni a strandi partvédelem kôszórásának pótlásáról. Elfogadta a testület az elmúlt esztendô peres ügyeirôl szóló beszámolót, mely elôterjesztést dr. Nagy Mariann, a község megbízott jogi képviselôje készített. A központi strand egyik üzletének tulajdonosával folyó peres eljárásról szintén elôterjesztés készül a márciusi ülésre. A temetkezési közszolgáltatás múlt évi végzésérôl számolt be a REZI Bt. képviselôje a képviselôk a beszámolót elfogadták. Feladatul szabták a temetô kerítésének állapotfelmérését, valamint a temetôben egy információs tábla elhelyezését. Az elmúlt fél év lejárt határidejû határozatainak áttekintése során egy határozatát a testület visszavonta, három határozat végrehajtási határidejét pedig március 31-re módosította. Jóváhagyták a képviselôk a Fonyód Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központtal kötendô megállapodást az étkeztetés vonatkozásában. Elfogadták a Közbeszerzési Szabályzatot azzal, hogy a kisebb értékû beruházásokra vonatkozó szabályzat tervezetét az áprilisi ülésre kell elôkészíteni. Jóváhagyta a testület a évre vonatkozó közbeszerzési tervet is. A Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal kiemelt célvizsgálatot végzett a községházán a szociális ellátások vonatkozásában, melynek megállapításait a testület megismerte, az azokkal kapcsolatos teendôket február végi határidôvel meghatározta. A Fekete István Általános Iskola Igazgatójának elôterjesztésére meghatározta a testület a tanköteles gyermekek beíratásának dátumát: április 6 7-én lesz. Tárgyalták a 2009-es üdülési idényre való felkészülésrôl szóló elôterjesztést, mely részletesen foglalkozik strandjaink, közterületeink állapotával, ajánlást fogalmaz meg azok kezelésére, meghatározza a lehetséges alkalmazotti kört, akik a feladatok ellátásában részt vehetnek, igénybe véve a legteljesebb módon a munkanélküliek munkába való bevonását is. A képviselôk 19 pontban fogalmazták meg a teendôket, melyben kiemelt helyet kapott a Turisztikai Egyesület megalakításának megkezdése, a programok színesebbé tételének igénye is. A Fenyves alsói üzletházban lévô üzletek bérleti díjait, azok fizetésének módját is meghatározta a testület. Elfogadta a múlt esztendô pályázati elôkészítéseirôl készült jelentést, azzal, hogy annak értékelésére még ebben az esztendôben, a decemberi közgyûlésen visszatérnek. Döntöttek a képviselôk a Kistelepülési Fejlesztési Támogatásra benyújtandó pályázatról, mely a Vachott Sándor utca felújítása címû fejlesztés önrészét (a teljes bekerülési költség több mint 42 millió forint 20 százalékát biztosítaná). Elfogadta a testület a Fonyód Kistérség Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítását, mely szerint a jelzôrendszeres házi segítségnyújtást a társulás kilenc település részvételével (Balatonfenyves és Fonyód kivételével) a továbbiakban balatonlellei központtal végzi. A változás nem érinti a fenyvesi mintegy kilencven kihelyezett készülék további mûködtetését, melyre az üzemeltetô Megmentô Kht. változatlan tartalommal kötelezettséget vállal ígérete szerint. Egy bölcsôdés fenyvesi kisgyermek elhelyezésével együtt járó költségek átvállalásáról is döntés született. Ezen a napon döntött a képviselôtestület a község évi költségvetési rendeletérôl, melyet alapos elôkészítés után elfogadtak. Döntés született a fejlesztésekrôl, beruházásokról is. A támogatások közül a Fenyves alsói római katolikus egyházközség kérelmére a közösség templomához építendô torony megvalósításához biztosított a testület egymillió forintot. A fejlesztéseket igyekszünk saját kivitelezésben, ennek híján helyi vállalkozók bevonásával megvalósítani, a jelen gazdasági helyzetben komolyan kell egymásra figyelnünk. Felújítások lesznek a községházán (nagyterem álmennyezet világításfelújítása, illemhely felújítása). Komoly összegekkel kívánunk az útépítési igények megvalósításához hozzájárulni, melyhez szükséges a lakossági részvétel is (ötven százalék). Kialakítjuk a posta és az iskola elôtti parkolókat, megkezdjük a buszvárók cseréjét. Járdát építünk a Kálmán Imre, és a Bethlen Gábor utcák keleti oldalain. Beszerezzük a már nyertes pályázatunk alapján az új tanyagondnoki kisbuszt, szeretnénk pályázni egy kommunális feladatokat ellátó kistraktort. Lesznek felújítások a ravatalozó épületén, annak környezetében, megkezdôdik a Vachott Sándor utca közvilágításának rekonstrukciója. Fel szeretnénk újítani a Csalogány strand illemhelyét, két gyalogos vasúti átjárót is felújítunk. Új külsôt kap a homlokzatfestésekkel az Óvoda és az Egészségház, melyet szintén közhasznú munkatársaink fognak elvégezni. A teljesség igénye nélkül is elég sokszínû a fejlesztések összessége, melyek mindösszesen a tervezettek szerint több mint 70 millió forintba kerülnek majd, de a biztonságos gazdálkodás érdekében még több mint 30 milliós tartalékot is képeztünk. Február 25-én rendkívüli ülésen tárgyalta a testület a somogyszentpáli polgármester kérését, aki hozzájárulásunkat kérte ahhoz, hogy a munkahelyváltás miatt megürült jegyzôi álláshelyet helyettesítôként jegyzônk, dr. Tóthné dr. Sass Mónika lássa el. A kérést a testület elutasította. (lombár) FENYVESI ÚJSÁG. Balatonfenyves Önkormányzatának információs lapja. Megjelenik havonta. Szerkeszti a szerkesztôbizottság. Felelôs szerkesztô: Tóth Árpád. Szerkesztés: BÉPÉ Betéti Társaság (ügyvezetô: dr. Buza Péter). Postacím: Balatonfenyves Pf.: 20. Készült a Dinasztia Ház Grafika-Typopress Nyomdájában, Budapesten. MKM nytsz.: PHF/1296/ve/
3 2009. MÁRCIUS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG Puszták, majorok a Dél-Dunántúlon Puszta magyarul nemcsak azt a regényesen szabad, tengervégtelenség legelôt jelenti, amelyen Petôfi méneseinek körme dobog, a dunántúli magyar nyelven ezt egyáltalán nem jelenti, abból az egyszerû okból, mert ott ilyenek nincsenek. A Dunántúl a nagybirtokok közepén épült s néha egész faluszámba menô cselédlakások, istállók, fészerek és magtárak együttesét jelenti, amelyet azért nem lehet tanyának nevezni, mert a tanyán csak egy-két család él, ezeken meg néha száz-kétszáz is. (Illyés Gyula: Puszták népe) Az Illyés által leírt dunántúli puszták, majorságok, mint amilyen a balatonfenyvesi Imremajor, a balatonlellei Irmapuszta vagy Rádpuszta, nagy része leépül vagy haldoklik. Korábban állami gazdaságok, elôtte uradalmak gazdasági központjai voltak, sajátos településszerkezettel. A gazdasági területek A nemzet atyjára emlékezünk Kossuth Lajos 115 évvel ezelôtt március 20-án több, mint negyvenéves számkivetés után hunyt el. Ma, országunkban talán egyetlen település sincs, ahol legalább egy utcanév ne emlékeztetne személyére. Az évfordulóról emlékezzünk meg Petôfi Sándor versével! Az elhagyott zászló Bontanak a Pál majorban (szántók, tavak) és a lakott területek (majorrész) elkülönülten helyezkedtek el. A majorban mindig található egy központi épület, mely sok esetben kastély vagy kúria. Körülötte gazdasági épületek, szolgálati lakások, cselédházak. A dunántúli puszták több kilométerre helyezkednek el a falvaktól, városoktól, jelenleg általában külterületi településrészek. A majorokat régen parkosították különbözô fafajokkal, gyakran nyárfákkal, fenyôfélékkel. A településekkel összekötô utak mentén néha még fellelhetôk a puszták felé vezetô út menti fasorok maradványai, melyek legtöbbször nyárfák, mint a jegenyenyár, ami pannon táj jellemzô tájképi eleme. A dunántúli puszták és majorok a régió jellegzetességei. Megôrzésük táji, kultúrtörténeti jelentôségû, és az épített környezet szempontjából is fontos feladat. Kovács Gyula Majorka a Balaton Nagyberekért Alapítvány Ultiverseny harmadszor Fotó: Antics László Február 22-én, vasárnap megtartották a balatonmáriaiakkal bôvített versenyt, tizenkét résztvevôvel. Az izgalmas, színvonalas csatában, hangulatos kiszolgálás mellett elfogyasztott (rántott szelet) ebéd után hirdették ki az eredményt. Elsô lett Országh Sándor, második Éder László, harmadik Tillmann József, negyedik Táskai Sándor. Március 22-én kerül sor a következô fordulóra az Arany Mókus vendéglôben (Fenyves, Ecsedi köz 2.). A rendezvénnyel kapcsolatban érdeklôdni lehet naponta óra között a es telefonszámon. Jelentkezés: a as számon vagy a helyszínen. A 2000 forintos nevezési díj egy tál ételt és az ajándéknyereményeket tartalmazza az elsô három helyezettnek. Minden érdeklôdôt (játékost és nézôt) szeretettel várunk! Megtépve, megcsufolva, Sivatag közepén, Magában áll a zászló, Melyet szolgálok én. Nagy és hosszú vihar volt, Mely rajta ennyit tépe, De, bármint meg van rontva, Még most is látszik csonka Szárnyán az isten képe. És e szent jelnek egyre Gyérülnek hívei, Bálvány elébe mennek Térdet, fôt hajtani. Hadd menjenek! nem méltók Egy sorban állni vélünk. Ha a fecskék ledérek S éghajlatot cserélnek, Mi sasok nem cserélünk. Mily varázshatalmú e Diszetlen csonka jel! A legdicsôbbek érte S alatta haltak el. Mutatja ez, mutatja, Hogy az igazság itt van, S ez isten oltáránál, Bár a világ odább áll, Megállok a siriglan! Szatmár, július KÖNYVTÁRI NYITVA TARTÁS Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek
4 FENYVESI ÚJSÁG KÖZ(SÉGI)ÉLET MÁRCIUS Itt a farsang, áll a bál! A lexikonban a következôt olvashatjuk: a farsang a vízkereszttôl (január 6.) hamvazószerdáig (a húsvét elôtti 40. nap) terjedô, a nagyböjtöt vígsággal, evés-ivással megelôzô idôszak; a bálok rendezésének fô idôszaka. Igazi hazája Olaszország, de egész Európában elterjedt. Február 14-én a gyakorlatban is megtapasztalhattuk az elméletet. Már több hete készülôdtek az alsósok és a felsôsök a nagy napra. Az örök kérdés mellett (Mit vegyek fel?) elôtérbe került a Minek öltözzem be?, majd beindult a jelmezek készítése. Voltak, akik kis produkcióval is meglepték a nagyérdemû közönséget. Nyitányként iskolánk néhány tanulója mutatta be tánctudását a társastáncok területén. Szintén nagy sikere volt a 8. osztályosok vicces mûsorának, az 1. osztályosok által életre keltett 101 kiskutyának és Szörnyella de Frásznak, a 3. osztályosok bennszülöttjeinek, a több osztályból verbuválódott country-táncosoknak, hogy csak néhány mozzanatot idézzünk. A jelmezesek bemutatkozását a tombolavásárlás izgalmai követték, több mint kétszáz ajándékcsomag talált gazdára. A nem nyert szelvényekkel még sok gyereknek szerencséje volt, mivel az újabb sorsolásokon kisebbnagyobb vigaszdíjakat nyerhettek, illetve a legszerencsésebbek még tortát is hazavihettek. A szívküldinek hála jöttek-mentek a levelek, kis idézetek segítségével üzenhetett bárki a számára kedves embereknek. A Valentin-nap még aktuálisabbá tette mindezt. A bál hátralevô részében a táncparketté volt a fôszerep, fergeteges hangulatban táncoltak diákjaink. Ovifarsang Február 20-án apró tündérek, kalózok, katicabogarak meg királylányok lepték el az óvodát. Maskarába öltöztek a kicsik, hogy megrémisszék a telet és egy jó idôre, el is ûzzék azt. Jöjjön a nyár! hangzott el egy kis kalóz kívánsága. A vállalkozó szellemû óvó nénik és néhány jó példát mutató szülô jelmezbe öltözve varázsolt csodás hangulatot az óvoda falai közé. A nagycsoportos lányok riszálomúgyis tánca minden jelenlévô elismerését kiváltotta. Óriási taps és üdvrivalgás volt a jutalmuk. Mi ovisok, mindent megtettünk, várjuk közösen a jobb idôt! Hackl Szilvia Kutyatulajdonosoknak! A kötelezô veszettség elleni védôoltás rendje megváltozott. A 164/2008 (XII. 20.) FVM rendelet alapján a védôoltás beadatása a kutya tulajdonosának kötelessége. A rendelet szerint minden 3 hónapot betöltött kutyát veszettség ellen kötelezô beoltatni. Az elsô oltás után 6 hónapra (a kutyák elsô életévükben) az oltást meg kell ismételni. A továbbiakban évenként egyszer kell a védôoltást beadatni. Az oltás díja a rendelôben 3000 Ft. Az oltást igazoló könyvet a közterületen ebet sétáltató köteles magával vinni. Az a kutya, amelyik embert harapott és nincs érvényes veszettség elleni oltása, a hatóság elrendeli a kötelezô mikrochipes megjelölését és a védôoltást. Ennek költsége akár tízezer forint is lehet, ami bôvülhet a bírsággal is. A 2009-es évben a kutyákat április 1. május 31. között kell oltatni. Balatonfenyvesen az állatorvosi rendelô címe: Fenyvesi u. 21., Telefonszám: , 20/ Rendelési idô: naponta ig, Fonyódon: Kupa vezér u. 60., rendelés óráig. NEM SZÛNIK MEG AZ ELLÁTÁS! Az egyre terjedô híresztelésekkel ellentétben a szolgáltató nem tervezi az ellátás megszüntetését. A Megmentô Kht. HelpBox elnevezéssel Jelzôrendszeres házi segítségnyújtás keretében olyan rendszert mûködtet, amellyel egy gombnyomással segítséget kérhetnek otthonról mindazok, akik szociális krízishelyzetbe vagy bajba jutottak, rosszul érzik magukat, orvosra vagy mentôre van szükségük. A készülék bûnmegelôzési prevenciós hatása is jelentôs. A RENDSZER TOVÁBBRA IS INGYENESEN VEHETÔ IGÉNYBE. A HelpBox rendszer használata nagyon egyszerû, és abszolút megbízható. A mûködtetés technikai feltétele, hogy legyen a lakásban telefonvonal. A szolgáltatást térítésmentesen, orvosi igazolás nélkül igénybe vehetik az egyedül élô 65 éven felüliek. A 65 éven felüli közös háztartásban élôk részére az ingyenes hozzáférhetôséghez háziorvosi igazolás szükséges. Ugyanez a háziorvosi igazolás szükségeltetik a 65 év alatti rászorultak esetében is. Az orvosi igazolást a Megmentô Kht. által biztosított igazolólapon, a rászorultnak kell a háziorvostól beszereznie. A Megmentô Kht. tevékenységi körébe tartozik a fenti távfelügyeleti segítségnyújtás mellett a személyes gondoskodást biztosító szociális ellátás, nevezetesen a Házi segítségnyújtás. Ez az ellátási forma azok számára ajánlott, akik otthonukban önmaguk ellátása problémát okoz. Szolgáltatásaink: bevásárlás, meleg étel biztosítása, szükség esetén fôzés, etetés, orvoshoz kísérés, orvos házhoz hívása, gyógyszer adagolása, kiváltása, lelki gondozás, higiénés szükségletek kielégítése, lakás rendben tartása, tüzelô bekészítése, begyújtás. A két szolgáltatás együtt is és külön-külön is igényelhetô. 4
5 2009. MÁRCIUS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG Fura Farsangi Kupa 2009 A labdarúgás a legnépszerûbb játék a világon. Így van ez a mi kis községünkben is. Aki ott volt február 7-én a sportcsarnokban, igazoltnak látja a legelsô mondatomat. Az Együtt Fenyvesért Egyesület idén rendezte meg a 6. Fura Farsangi Focikupát. A nôi foci látványosabb, a férfi izgalmasabb. Itt mindkettôt lehetett élvezni. A kupa lényege ugyanis, hogy 3 lány és 3 fiú van egy csapatban, csak a lányok rúghatnak gólt. A kupán résztvevô fiúk többségét ismerhetjük a fenyvesi focicsapatból. Lányok, ti hol voltatok idáig? Régen volt már ennyi tehetséges, küzdôszellemmel jócskán megáldott leányzó egy helyen. Idén rengeteg újonc vonult fel a pályán. Csupa fiatal, akiket én, így közel a harminchoz, csak alig vagy egyáltalán nem tudtam lefutni. Nem is baj, azért voltak a fiúk, hogy fussanak ôk. A fura farsangi foci egyébként sem a gyôzelemrôl szól, hanem a buliról és a jókedvrôl. Ellátásunkról ismét a nagy sportbarát, Sáfi gondoskodott, én pedig két zsíros kenyér között levontam a saját kis tanulságaimat az idei focikupáról: 1. Gólt kétféleképpen lehet rúgni: jól és ahogy végül megrúgod. 2. A kapufát azért találták ki, hogy ne örülj túl korán. 3. A sorsdöntô pillanatban biztos, hogy luftot rúgsz. 4. Minél kevesebb idôd van az ellenfél kapujáig eljutni, annál több játékost kell kicselezni. 5. A csapatmunka arra jó, hogy másokat hibáztass. 6. A kapusnak túl nagy a kapu, a csatárnak túl kicsi. 7. Ha a meccsen kiderül, hogy ennél rosszabbul már nem is játszhatnék, mindig kiderül, hogy mégis. 8. Célozz a kapusra, biztos nem találod el. 9. Bármilyen erôsen futsz neki az ellenfél játékosának, biztos, hogy te esel hanyatt (ezúton szeretnék azoktól elnézést kérni, akiket sikerült lekezelnem a labda helyett). A csapatok helyezési sorrendjét nem írom le, mert nem a gyôzelem, hanem a részvétel a fontos. Ami a gólkirálynôi címet illeti, nem történt trónfosztás tavalyhoz képest. A legjobb kapus díját a leghosszabb kezû kapus kapta. Idén 10 éves volt a legfiatalabb, és 50 éves a legidôsebb játékosunk. Végül üzenem a fiatalembernek, aki megkapta a legharsányabb játékos címet: a focimeccs fontos szereplôje a bíró, mert lehetôvé teszi, hogy a csapatod vereségét rá hárítsd. Nem szeretnék neveket felsorolni, mert félek, hogy kihagyok valakit, de köszönöm az Együtt Fenyvesért Egyesület elnökének, a sportbarát vendéglátósunknak és mindenkinek a segítségét, aki részt vett a kupa megszervezésében. Köszönöm ezt a csodálatos napot, most egy darabig ismét lesz mirôl beszélni. Jövôre, veletek, ugyanitt! Illés Mária Ovisok bálja Február 14-én, szombaton tartottuk meg idei bálunkat, mely a fenyvesi óvodás gyermekekért szervezôdött. Szándékosan nem használtam a szülôk bálja megfogalmazást, mert óvodás szülôvel csak elvétve találkoztunk a rendezvényen! Szerencsére azonban akadtak szép számmal támogató szándékú fenyvesiek, akik részvételükkel hozzájárultak ahhoz, hogy egy fergeteges hangulatú, nagyszerû programban legyen részünk. Köszönjük az önkormányzatnak a termet, az SZMK tagjainak, valamint az óvoda dolgozóinak munkáját és felajánlásait! Köszönet jár még a sok-sok tombola felajánlásáért a támogatóknak (a teljesség igénye nélkül): Hubertus Étterem, Roaming World Utazási Iroda Tóth József, Zsoli Szupermarket, Anna bolt, Gomba Cafe, Gyógyszertár, Timi fodrászat, Stefán Kft., Robinson Pizzéria, Trombitás Kisvendéglô, Balaton Nyelvstúdió, Friskó virágbolt, Fekete I. Ált. Iskola, Posta, Fenyvesi Mosoda Bt., Lombár Gábor polgármester, Haszon Zsolt alpolgármester, Fábián György, Stamler József, Somogyi István, Dr. Szilvássy Györk, Buza Barnabás, Gyanó Józsefné képviselôk, Zsinkai Anna, Barka Attila, Kolip Zoltán, Pocika Étterem fonyódi kikötô, Somogyi Zoltán, Bíró Károly, Slezák János, Magyarhoni István, Gyurákovics Rózsa, Dömötör Kornél, Paizs Gábor, Bíró Zsolt, Kemény Gábor, Tóth Ervinné, Nemes Ottó, Varga István, Rózsahegyi Gábor, Gyergyák Nikoletta, Hodován Csaba, Wéber Gyula és német vendégeink közül Günter Heiken ajándékaiért. És köszönet mindazoknak, akik támogatójegy megvásárlásával járultak hozzá a bál sikeréhez! Hackl Szilvia Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Magyar Telekom befejezte a hálózat bôvítését. Ezzel lehetôség nyílt Fenyves nagy részén a nagy sebességû internetés IPTV-szolgáltatás igénybevételére. További információk: Csepregi Endre, , tel./fax:
6 FENYVESI ÚJSÁG MÚLTUNK TÜKRE MÁRCIUS Elôször: százöt éve (4.) Kerekítve a számot 105 esztendeje annak, hogy Balatonfenyves neve és adatsora elôször megjelent egy útikönyvben ban nyomatta ki a budapesti Németh József könyvkereskedése a nem sokkal korábban megalapított Balaton Szövetség BALATON címû kalauzát, amely számos hasznos tudnivalóval gazdagítja az érdeklôdôket a tó településeirôl. Elôzô közleményeinkben a Fenyvesrôl, illetve Fonyódról szóló információkat adtuk közre, illetve azokat a szövegeket, amelyek tanácsokat adnak a tó vendégeinek: mikor és miért érdemes felkeresni a Balatont, a partot. Befejezve a sorozatot ebben az összeállításunkban azt mutatjuk be, milyen szolgáltatásokkal várta a nyaralókat több mint egy évszázada az a néhány település, amelyek közelségük miatt a fenyvesieket is érintették. Az elsô mondat, amit itt és most le kell írni: 1913-ban egyetlen egy olyan szálloda (vagy hasonló intézmény: panzió stb), kávéház, vendéglô, kereskedô vagy iparos sem akadt, aki helybeli máriatelepiként azaz Fenyvesen megtelepült szolgáltatóként a kalauz hirdetési felületén megvásárolt volna magának akár egy negyed oldalnyi helyet is. Ez tulajdonképpen azt jelenti: az idegenforgalom szempontjából akkor még egyáltalán nem jegyezték, ha ugyanis ez lett volna a helyzet, megérte volna legalább egy vállalkozónak bejelentkezni a potenciális érdeklôdôk körében. Fenyves nyugati (s részben távolabbi) szomszédságában se mondható éppen soknak azon mûintézetek száma, amelyek megmutatták magukat a közönségnek ebben az elsô világháborút közvetlenül megelôzô évkörben. Balatonberénybôl az ARMUTH- TELEP fürdô és nagyszálloda az egyetlen hirdetô. Egy modernül berendezett, a kor igényeinek minden tekintetben megfelelô elsôrendû üdülôhely. Az Armuth telep száz szobával berendezve, gyönyörû terraszaival páratlanul áll össze a fördôtelepek között, árnyas parkkal, két vasút közvetlen tôszomszédságában, félpercnyire a Balaton vizéhez. Kitûnô, házilag kezelt konyha, pompás italok, saját, elsôrendô cukrászdája a legkényesebb igényeket is kielégítik. És ha ez még nem volna elég, saját fodrászata, elsôrendû zenekara, két hatalmas fedett tánctere van a telepnek: tehát kitûnô szórakozást nyújt. Balatonkeresztúron parkszállóját kínálja negyven szobával a parton a nagykanizsai tulajdonos, dr. Szigethy Károly. Külön felhívja a figyelmet nyolcvan kabinos, a vízre telepített új fürdôházára, a kitûnô konyhára s a pazar kilátásra. Keresztúrról hirdet Mátis Sámuel úr is, a vasúti vendéglôs: A fürdôtelep tôszomszédságában. Jó magyar konyha. Saját termésû balatonmelléki borok. Étlapszerinti étkezés és bérletrendszer. Kiadó szobák. Olcsó árak. Akkor most nézzünk körül Fenyvestôl keletre. A nagy szomszéd felségvizeinél. Iparos, kereskedô itt sincs, aki fizetett volna a kiadónak a hirdetésért, de szálló, vendéglô féltucat is! És ez bizony igen jelentôs szám. Ha például összevetjük Siófok kínálatával, ahol mindösszesen két vállalkozás kínál szobát, szállást. A legtöbbet a bélatelepi Sirályról tudhatunk meg az útikönyvbôl. És viszonylag sokat a hajóállomás közelében települt Vasúti Nagyszálló és étteremrôl. Az ajánlatok szövegét elolvashatják az illusztrációnak választott oldalpáron. Még három szálloda került be ajánlatával a könyvecskébe. Az egyik a Hullám névre hallgató, amelynek tulajdonosa Schaller Lajos ( Egész éven át nyitva. 12 szoba. Kitûnô ételek. Polgári árak, étlapszerinti étkezés. ) A másik a LAJOS- LAK. Bérlôje Straub Gyula ( Egész éven át nyitva. 25 kiadó szoba verandával. Magyar konyha. Étkezés pensio és a la carte. A szálloda erdô közepén fekszik. Közvetlen a Balaton partján. ) És a harmadik a Szarvasszálloda: Balatonfo- 6
7 2009. MÁRCIUS MÁTRIKULA KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG nyód faluban. Pormentes, magas fekvés. Árnyas sétány. Kilátás a Balatonra. 20 szoba, társalgószalon zongorával. Étterem, kávéház, tekepálya. Kitûnô konyha. Szôlôkúra. Penzió. Saját termésû borok. Egy fürdôévadon egy egyágyas szoba kiszolgálással és fürdôvel együtt egy hóra 74 K, egy kétágyas szoba 106 K, különdíván használat havi 10 K. Az utóévad szeptember 15-tôl 50% árengedménnyel. Egész éven át nyitva. Talán feltûnt a kései olvasónak, hogy mindhárom szálloda egész évben: nyitva. Egész bizonyossággal állítható, hogy ez csak azért volt lehetséges, mert a szezonon kívül is bôven voltak, jöttek vendégek. Érdekes vonása ez a korai tókultusznak. Még három hirdetést fizet Fonyód a kalauzban. Az egyik a pályaudvarral szemben mûködô Balaton étterem és kávéház. Ez is egész évben nyitva! Vezetôje: Sz. Dávid István. Természetesen elsôrendû és magyar a konyha, a polgári ebéd három fogásos és két koronába kerül. (A Balaton Szövetség tagsági díja évi 8 korona ) Érdekes eleme a közleménynek, hogy ez az étterem a Sándor-telepi Fürdôegyesület hivatalos helyisége és hogy a fürdôközönség névjegyzéke, valamint a kiadó lakások listája itt mindig megtekinthetô. A két kis hirdetés a Vasúti Nagyszállóéhoz társítva, amelynek rajzát is megszemlélhették az ajánlat címzettjei arról árulkodik, hogy még így, ezzel az öt hotellel számolva se bizonyult már elegendônek Fonyód szálláskapacitása. Kiadó villákat hirdet az egyik (nevük is van: Manci, Rózsi, Rákóczi), eladó villatelkeket a másik. Tíz éves részlettörlesztésre. A nyaralótelep tovább épül, azután, hogy a millennium évkörében az elsô nyaralók megjelentek a hegyen és a hegy alatt. De ez még így is csak a kezdet. Léptéket vált a program hamarosan, a háború után. És akkor, a húszas években Fenyves is gyors gyarapodásnak indul. De a vállalkozók, akik akkor ideköltöznek, 1913-ban még nem hirdethetik üzletüket a fonyódiakéihez hasonló vendégváró s csalogató mondatokkal. (Vége) Közreadja: Buza Péter A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍREI Szentmisék és feltámadási körmenetek Húsvét ünnepkörében: Balatonfenyvesen a Szent Erzsébet Plébániatemplomban: Nagypénteken 19 óra 30-kor, Nagyszombaton 19 óra 30-kor utána feltámadási körmenet. Húsvét napján és másnapján 10 óra 30-kor. Alsóbélatelepi kápolnánkban Húsvét napján 18 órakor. Mária-templomunkban: Nagypénteken este 6-kor, nagyszombaton este 6-kor utána feltámadási körmenet. Húsvét napján és másnapján reggel 9 órakor. Keresztelôk: november 9-én a Mária-templomban megkereszteltem Czanka Lajos és Ludvig Anikó kisleányát, Jázmin Laurát. Karácsony napján a Szent Erzsébet Plébániatemplomban Sólyom Krisztián és Csorbics Veronika kisfiát, Márkót, és Vágner József valamint Takács Judit Máté kisfiát. Hosszú boldog, Istent-embert szeretô életet kívánunk nektek! Halottaink: Szombathy Groskó Évát október 30-án (67 éves volt), Varga Irén Ruzics Károlynét (76 éves volt) november 27-én, Bíró Mária Takács Józsefnét (72 éves volt) november 29-én, Kiss Józsefet (88 éves volt) november 29-én, Maros Istvánt (85 éves volt) december 27-én, Tombor Margit Lung Antalnét (85 éves volt) január 12-én, Péter Magdolna Tislér Józsefnét (79 éves volt) január 31-én, Fazekas Sándort (51 éves volt) február 9-én, Varga Bélát (56 éves volt) február 6-án kísértük utolsó útjára. Adj Uram Nekik országodban, szentjeid és ôseink társaságában örök világosságot! Békesség Veletek! Az Együtt Fenyvesért Egyesület közgyûlése február 7-én az Együtt Fenyvesért Egyesület megtartotta évzáró közgyûlését. Napirendi pontjaink az alábbiak voltak: éves pénzügyi beszámoló új vezetôség választása alapszabály módosítása Az éves pénzügyi beszámolóból kitûnt, hogy egyesületünket sokkal aktívabban kell mûködtetni. Ahhoz, hogy életben maradhassunk, anyagi forrásokra van szükségünk, hiszen a szabályos mûködés önmagában is sok pénzt igényel egy-egy évben. Mûködésünkhöz pedig pályázati forráshoz csak akkor juthatunk, ha egyesületünk aktívan tevékenykedik, aktív pénzforgalommal rendelkezik. Szeretnénk a 2009-es évben hatékonyabban részt venni a falu életében, hogy tovább mûködhessünk. Új vezetôséget választottunk. Vezetôségi tagjaink: Illés Veronika, Nagy Tamás, Varga István, Sáfár Attila. Az elnöki tisztséget a továbbiakban is jómagam láthatom el. Remélem, ebben az évben közösen felpezsdíthetjük az egyesület mûködését. Alapszabályunkat néhány pontban módosítottuk az ügyészség kérésére, hogy a megfelelô szabályok betartásával folytathassuk munkánkat. Egyesületünk mindenki számára elérhetô, akár szeretne tagjaink közé tartozni vagy esetleg ötletével segíteni munkánkat. Vargáné Vlasics Erika 7
8 FENYVESI ÚJSÁG HIRDETÉS REJTVÉNY MÁRCIUS APRÓ Gázkészülékekkel kapcsolatos problémáikat a vagy a telefonszámon jelenthetik be. Bíró Róbert. Rezi Bt. Kegyeleti szolgálat. Teljes körû temetkezési szolgáltatás. Lakás: Fenyvesi u. 166., tel.: , ügyelet: Matematika-, kémia-, fizikakorrepetálást vállalok. Érdeklôdni lehet 18 óra után a es telefonszámon. Április végétôl szeptember 15-ig négyöt szobás házat bérelnék a Paprika Csárda közelében. Tel.: Felszolgáló munkatársakat felveszek április közepétôl a Paprika Csárda és a Mária alsói ÁGI S steakhousba Palatetô felújítása, színes, mintás zsindelytekercs ragasztása, lapostetô szigetelés a legolcsóbban. Húsz év garancia! Tel.: Csöves kukorica eladó (góréban száradt). Eladó egy 1.4-es Mitsubishi Colt alkatrésznek. Virágbolt, Vörösmarty u. 14., tel.: Egypárevezôs mûanyag csónak, kétpárevezôs facsónak, négypárevezôs ötméteres facsónak, Repülôhollandi vitorlás eladó. Polgár Gyula, Bódi szóda gázpalack, szódavíz a legjobb áron. Halász utca 1., hétfôtôl péntekig 8 12 és ig, szombaton 8 12 óra között. Kránicz István háztartásigép-szerelô vállalja automata mosógépek, mosogatógépek, bojlerek, takarítógépek, centrifugák javítását, felújítását. Egy-két éves automata mosógépek, mosogatógépek eladók és megrendelhetôk. Tel.: Szuperal ABC Fenyvesi u. 79. Nyitva hétfôtôl péntekig , óra között, szombaton óráig. Napilapokkal, újságokkal is várjuk régi és új vásárlóinkat! Mika Tivadar villanyszerelô vállal érintésvédelmi és villámvédelmi munkát, KOCKAVADÁSZAT E havi rejtvényünk beküldési határideje március 20. A helyes megfejtôk között az önkormányzat ajándékát sorsoljuk ki. Beküldendô a vízszintes 1. és a függôleges 2. sor. Februári rejtvényünk helyes megfejtése: Megfosztom magamat valamitôl, hogy ha gyûlölök, azzal gazdagszom, akit szeretek, hogy ha szeretem. A Szabadi Gumi ajándékát nyerte: Tomisa Tibor (Munkácsi út 24.) és Király Tiborné (Tavasz u. 78.). bojlerjavítást, vízkôtelenítést. Tel.: , Favágást egész évben vállalok. Országh Sándor: , vagy a Zöldségboltban (Bevásárló utca 1.) Eladó! Egy 120 literes Hajdú típusú villanybojler (2 éves, Ft), egy egyszemélyes Bonanza típusú ágy, ágybetéttel, rácsokkal ( Ft), egy fekete színû íróasztal ( Ft), egy fenyôszínû kétajtós, kétfiókos komód (5000 Ft), két darab 2 3 méteres perzsaszônyeg (5000 Ft/db). Tel.: INGATLAN-HITEL-BIZTOSÍTÁS. Ingatlaneladás, -vásárlás esetén segítünk Önnek, hitelügyintézés (több bank kínálata egy helyen). Biztosítás (Generali Providencia Biztosító helyi képviselete). Irodavezetô: Vargáné Vlasics Erika. Balatonfenyves, Vörösmarty u. 10. (Zsoli-Szupermarket emelete). Telefon: , Áprilisi számunk lapzártája március 20., 12 óra Zárt betûk: A, S, É, S, K, A, Û, R, R, D, I, A, S Kétbetûsek: ÁL, ÁR, BR, BU, DZ, ÉZ, EV, ID, IH, IL, IS, IT, IV, NÁ, NN, OK, OK, ON, ÔZ, RI, SÉ, SL, ZA Hárombetûsek: ALE, BÁR, ETI, NAG, NAP, ODA, ODU, OSK, RTL, RTO, SÔT, TEL, UNI, VAL, VON Négybetûsek: BAKA, FIAT, NYÁR, OBEN, RALI, SNIT, TELI, TIBI, UTÁN, ZRUS Ötbetûsek: EDZÉS, KÁROS, KIKAP, VETÉS, VAART, ZENIT Hatbetûsek: ETALON, EVEZÔS, HIMLÔS, KÁRMEN, KISOSZ, KÖR- TÉT, RAVASZ, TIRANA, ZSINAT Hétbetûs: NONIUSZ Nyolcbetûsek: LAKÓHÁZA, NOTA- BENE, SÁTÁNTÓL, SÖRSÁTOR Kilencbetûsek: ABASÁRNAK, TE- NORISTA Tízbetûsek: BONITAILER, KEZDÔ- DÔLEG, KÔSZÁLISAS A FENYVESI ÚJSÁG példányaihoz nyaralópolgáraink a polgármesteri hivatalban, a félfogadási idôben juthatnak hozzá amíg a készlet tart. Elolvashatják az aktuális lapszámot a honlapon is. 8
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk
RészletesebbenMeghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt
RészletesebbenKarácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert
RészletesebbenMIT SZERETNÉNK? A FÜGGETLENSÉG NAPJÁN. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. MÁJUS
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. MÁJUS MIT SZERETNÉNK? Óvatos a cím, s az óvatosságra minden okom megvan, hiszen ma az önkormányzatok lehetôségei enyhén szólva korlátozottak.
RészletesebbenTÍZNAPOS ÜNNEP. Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. JANUÁR Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy eddig volt. Már ami az önkormányzat, Fenyves mûködését, polgárai és nyaralópolgárai
RészletesebbenBEKÖSZÖNT A MIKULÁS. Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a. BOLDOG KARÁCSONYT és ÚJ ESZTENDÔT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. DECEMBER Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a szeretet és a béke ünnepe. A karácsony elôtti négy hét a készülôdés és várakozás jegyében
RészletesebbenGazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. FEBRUÁR Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének várható fôösszege 668 597 E Ft. A bevételek legnagyobb
RészletesebbenBALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS. számoljunk együtt. Százhatvanhat
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS számoljunk együtt. Százhatvanhat esztendeje már annak, hogy a pesti ifjúság a késôbb a forradalom kávéházának nevezett Pillvax asztalai
RészletesebbenKitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. MÁJUS Kitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl.
RészletesebbenRosszabbat soha! Már a harmadik hôségriasztás alkalmával túljutottunk
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. SZEPTEMBER Rosszabbat soha! Már a harmadik hôségriasztás alkalmával túljutottunk az ötödiken is azóta látszódott, érzôdött, hogy az idei idény,
RészletesebbenNEMZETÜNK ÜNNEPE. Tavaszi programok
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. MÁRCIUS 1848. március 15 Nekünk, magyaroknak nem csupán egy nap a rendíthetetlenül haladó idôben, hanem a nemzet születésnapja. Az a nap, amely
RészletesebbenÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron
TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. március INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 2. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület
RészletesebbenAdy Endre idôben távolról visszhangzó
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. OKTÓBER Ady Endre idôben távolról visszhangzó szavai találóan írják le az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevôinek áldozatos és bátor
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 27-én Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Buza Máté képviselő Haszon Zsolt
RészletesebbenJuhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
RészletesebbenA település költségvetésének összeállítása az egyik
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. ÁPRILIS A település költségvetésének összeállítása az egyik legfontosabb feladatunk, számai határozzák meg gazdálkodásunkat, ezzel együtt fejlesztésünk
RészletesebbenFolytatódik: a település strandjának felújítása.
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. JANUÁR Folytatódik: a település strandjának felújítása. A kedvezô vízállásra és a szerencsésen enyhe télre való tekintettel a munkálatokat végzô
RészletesebbenTörténelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. AUGUSZTUS Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember úgy gondolja, hogy mindig elô kell hozakodni valami új ténnyel/eseménnyel (félve az
RészletesebbenNyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. NOVEMBER Nyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony jó lenne, ha ezt a magánépítkezôk is a magukénak éreznék. Foglalkozunk is egy szabályozás
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány
RészletesebbenNAGYKORÚAK LETTÜNK. Ebben az esztendôben a Balatonfenyves
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVI. évfolyam 2009. MÁJUS NAGYKORÚAK LETTÜNK A jogszabályok megfogalmazása szerint nagykorú az a személy, aki betölti a tizennyolcadik életévét. Ettôl kezdve lehetôségeinek
RészletesebbenKözéppontban a fejlesztések
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,
Részletesebben2013. február 22-én (péntek) 10.00 órára
BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenMagas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester
2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk
RészletesebbenA KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév
KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági
RészletesebbenSokan, s jót mulattunk
XVIII. évfolyam 7. szám Csemõ Község Önkormányzatának havilapja 2008. július Sokan, s jót mulattunk Díszpolgár és s köszöntõje Kovács Kati mûsorára sokan voltak kiváncsiak FAL ALUN UNAP AP A fõzõver ersen
RészletesebbenHírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám
CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot
RészletesebbenAjándék Anyák Napjára!
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁJUS Életünk leginkább mérhetô mérföldköve, amivel mérhetjük az idô múlását, a születésnapok rendje ehhez tudunk viszonyítani, várjuk, és mindig
RészletesebbenFelkészülve a belvízre
Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH
RészletesebbenSZASZÁÉK gondoskodnak.
ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági
RészletesebbenKiválóink. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS Kiválóink Önállóságunk kezdetét ahhoz a népszavazáshoz, annak idôpontjához kötjük, amellyel eldönthettük: mi magunk kívánjuk sorsunkat
Részletesebbenés a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV
A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó
Részletesebben2011. március. XVII. évfolyam 3. szám
2011. március XVII. évfolyam 3. szám www.tortel.hu Polgári védelmi felkészítés és gyakorlat Törtelen 2011. március 3-án a Pest Megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatásával, és a Cegléd székhelyû Polgári
RészletesebbenEzekben a napokban országszerte azokra a hôsökre
fenyv_mærcius.qxd 2013.03.05. 12:33 Page 1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek (Ady Endre) XX. évfolyam 2013. MÁRCIUS TAVASZI GALLYAZÁS
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Hegedűs János Ezüst Fenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. május 22-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt alpolgármester Fábián
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. június 29-én Balatonfenyves Község Önkormányzat üdülőhelyi fórumán.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. június 29-én Balatonfenyves Község Önkormányzat üdülőhelyi fórumán. Hely: Községháza nagyterme Jelen vannak: Gyanó Józsefné Haszon Zsolt Somogyi István képviselő Dr. Tóthné Dr.
RészletesebbenÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,
RészletesebbenJó ideje folyik az idei esztendô költségvetésének tervezése,
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. FEBRUÁR Jó ideje folyik az idei esztendô költségvetésének tervezése, elôkészítése, melyrôl minden évben igyekszem tájékoztatni a kedves olvasókat
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 7-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Gyanó Józsefné képviselő Haszon
RészletesebbenÜgyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
RészletesebbenÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme
RészletesebbenRákosmentét építjük!
Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra
RészletesebbenTárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület!
Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt
Részletesebben2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015
SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,
Részletesebbenwww.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook
Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.
RészletesebbenVárosházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete
2009november.qxd 2009.12.18. 17:36 Page 1 WWW.BEKESVAROS.HU BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA INGYENES 2009. DECEMBER XII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Kedves Ünneplõ Békésiek! Biztos vagyok benne, hogy mind a magyar
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
RészletesebbenNövekvő gyermeklétszámok
IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes
Részletesebben10. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
1. számú melléklet - 1. oldal a 8/2014 (IV.28.) önkormányzati rendelethez Balatonfenyves Község Önkormányzatának és költségvetési szerveinek bevételei és kiadásai 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám
RészletesebbenVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK...
BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Január óta tervezgettük, hogyan lehetne igazán emlékezetessé tenni legszebb tavaszi ünnepünket, március 15-ét. Erdélyi testvértelepülésünk polgármestere, Kanyaró Pál
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Telefon: 06/88 596-910 Fax: 06/88 596-901 e-mail: jegyzo@balatonfuzfo.hu Szám: 4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonfűzfő Város
RészletesebbenCsengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
Részletesebben2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati
RészletesebbenE.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
RészletesebbenBALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. FEBRUÁR
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. FEBRUÁR A doni tragédia Az 1943. január 12-én megindult doni áttörésre, a második világháborúnak a magyarok számára egyik legtöbb áldozatot
RészletesebbenKRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola
KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink
RészletesebbenA tartalomból: Városházi tudósítások
RÉTSÁG VÁROS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. JANUÁR Mindenki Karácsonya 2007 Immár több évre visszanyúló hagyomány, hogy a karácsonyt megelózó napokban egy közös ünneplésre invitálja a város lakosságát
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenRÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:
RészletesebbenNőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu
IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta
RészletesebbenÁprilis MÁRCIUSI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS
1 Április Füttyös kedvű suhanc, bolondos április, Hol megvidámítasz, hol meg elszomorítsz. Leparancsolod a kabátot, kendőket, Majd a fényes égre hófelhőket görgetsz. Sűrű pelyhekben hull, már mindent beterít,
RészletesebbenTelepülési Információs Hírlevél
Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa
RészletesebbenMAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-243./2007. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati
RészletesebbenPÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071
RészletesebbenCeglédbercel Község Önkormányzata
2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)
RészletesebbenJegyzőkönyv. A Képviselő-testület 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.
6 Jegyzőkönyv Készült: Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 8-án 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános
RészletesebbenX. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu
X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.
I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester
RészletesebbenLajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
RészletesebbenBalatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v
Részletesebben2013. m á r c i u s 18.
Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. m á r c i u s 18. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.03.18-án
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N YV
J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 7-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel
RészletesebbenBadacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja
Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8
RészletesebbenAZ EMBERFIÁNAK NINCS HOVÁ FEJÉT LEHAJTANI
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVI. évfolyam 2009. DECEMBER AZ EMBERFIÁNAK NINCS HOVÁ FEJÉT LEHAJTANI Kedves Fenyvesi Testvérek! Nagy öröm a számomra, hogy együtt készülhetek karácsonyra újságunk
RészletesebbenÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL
t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.
RészletesebbenKivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat az 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2009. (I.29.) sz. határozata: Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Egyek Nagyközség közbiztonsági helyzetéről készült
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós
RészletesebbenDédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.
RészletesebbenISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN
BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Csodálatosan szép kenyeret sütöttek az asszonyok a délelõtti órákban, a tájházban. Szépen mutatott az ünnepi asztalon és jól vizsgázott felszelés után is A polgármesteri
RészletesebbenEgy település vezetésének, a képviselô testületnek
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. ÁPRILIS Egy település vezetésének, a képviselô testületnek minden esztendôben a legfontosabb feladata, hogy megalkossa azt a rendeletet, amely
RészletesebbenBALATO FÜREDI TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉSI ZÁRTKÖRŰE MŰKÖDŐ RÉSZVÉ YTÁRSASÁG. 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 20. E-mail: probiort@probiort.hu Tel.: (87) 342-633, fax: (87) 342-380 Hiv. szám: Ügyintéző: Szeles Ákos
RészletesebbenBESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL
Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési
RészletesebbenX. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7.
Madzagfalvi Hírmondó BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA A VÁROSHÁZI KRÓNIKA KÜLÖNSZÁMA WWW.BEKESVAROS.HU INGYENES 2008. AUGUSZTUS XI. ÉVFOLYAM 4.SZÁM X. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7. Tisztelt
RészletesebbenKERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja IX. évfolyam 1. szám, 2011. Fergeteg hava Január KERESZTÚRI HÍRMONDÓ 2 2011. JANUÁR TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
RészletesebbenErdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05.
Erdélyi körutazás 2011. július 31. - augusztus 05. Indulás: 2011. július 31-én, az iskola elől, az esti órákban (1192 Gutenberg krt. 6. kb. 21.00) Érkezés: 2011. augusztus 05-én az esti órákban, az iskola
RészletesebbenESEMÉNYNAPTÁR SZENTES
ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Gazdag
RészletesebbenNAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET
NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET HÍRLEVÉL 2015. március 13-31. PROGRAMSOROLÓ Március 14.: - Mozgó Mozi a Nagyatádi Kulturális Központban Mancs, Csocsó-sztori, Hobbit - Öt sereg csatája, Rendíthetetlen,
RészletesebbenKRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola
KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy
RészletesebbenBÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS
BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS Magyarbánhegyesi HAVILAP III. évfolyam 1. szám - 2015.január MOTTÓ: A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében. - ELEANOR ROOSEVELT - Minden kedves magyarbánhegyesi lakosnak egészségben,
RészletesebbenA közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent
JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. február 2-án, 17 órakor kezdődő, a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásáról A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai
RészletesebbenZene, dal, Zalakaros CD-T ADOTT KI A ZALAKAROSI KULTURÁLIS EGYESÜLET. Zalakaros város lapja
Zalakaros város lapja XXI. évfolyam 3. szám Mérföldkövet jelent városunk kulturális életében az a cd, melyet a Zalakarosi Kulturális Egyesület adott ki. A Zene, dal, Zalakaros címet viselõ album városunk
RészletesebbenNYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028
NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,
RészletesebbenDatum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;
Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc
RészletesebbenFülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.
Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes
RészletesebbenA Vértesszõlõsi Önkormányzat tájékoztató kiadványa 2007. február XIII. évfolyam 1. szám. Kedves Vértesszõlõsiek!
A Vértesszõlõsi Önkormányzat tájékoztató kiadványa 2007. február XIII. évfolyam 1. szám Kedves Vértesszõlõsiek! A Hírmondó történetében új fejezet köszöntött be több szempontból is. Ugyanis, amint azt
RészletesebbenKiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult
RészletesebbenJegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella
Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné
Részletesebben