MIT SZERETNÉNK? A FÜGGETLENSÉG NAPJÁN. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam MÁJUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MIT SZERETNÉNK? A FÜGGETLENSÉG NAPJÁN. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. MÁJUS"

Átírás

1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam MÁJUS MIT SZERETNÉNK? Óvatos a cím, s az óvatosságra minden okom megvan, hiszen ma az önkormányzatok lehetôségei enyhén szólva korlátozottak. A település költségvetésének egyik legizgalmasabb eleme éppen a fejlesztések címû fejezet. Ebben rejtôzik a cím kérdésére a válasz arról, hogy mit is szeretnénk elérni. Ebbôl tudhatja meg mindenki, akit érint, és érdekel, hogy 2007-ben milyen beruházásokat, felújításokat tervezünk. Persze a célok meghatározásánál egy sor szempontot kell figyelembe venni, és még akkor sem biztos, hogy sikerül minden elképzelést, tervet, felújítást megvalósítani. Már néhány évvel ezelôtt elfogadta a képviselô-testület, hogy elsôsorban azokat a fejlesztéseket támogatja, hozzá önrész biztosításával, melyekre pályázati lehetôségek is nyílnak. Logikus, hogy amikor a lehetôségek szûkülnek (annak ellenére, hogy az uniós milliárdok hírétôl hangos az ország) azt a kevés, pályázatra felhasználható összeget csak ilyen módon lehet növelni, jó esetben megduplázni. Figyelemmel kell lenni a kiírandó pályázatok témájára. Ezzel csak az a baj, hogy évrôl-évre mindig úgy jelennek meg, hogy azokra az üdülési idényig lehetetlen rákészülni. Amikor meg megjelenik az adott pályázat, olyan rövidek a benyújtási határidôk, hogy ha nincs elôre elôkészített terv azokhoz, nem sok az esély a sikerre. Figyelemmel kell lenni a kistérségi, a megyei, a regionális, a nemzeti, és természetesen az uniós fejlesztési tervekre, cselekvési programokra is és sorolhatnám. Ettôl az esztendôtôl, ahogy arról már sokat hallani, súlyos milliárdok érkez- (het)nek az országba, melyek soha nem látott fejlôdést generál(hat)nak. Ismerve az uniós támogatási rendszer formáit, ezen lehetôségek szinte teljes egészében a térségi, több települést, akár több kistérséget is érintô tervek megvalósítását fogják támogatni, melyek nagy részét várhatóan a régióközpontok el is viszik. De Fenyves is próbál magának gyarapító porgramot s ahhoz pénzt találni. Folyik a tervezés a település belvízelvezetô rendszerének kiépítésére, mely célként szerepel a nemzeti programban is. Szintén tervezik a Kaposvári utcában a járdát: itt a közlekedés az üdülési idényben nagyon balesetveszélyes napjainkban is. A költségvetés tárgyalásakor még olyan információink voltak, hogy lesz lehetôségünk továbbra is a belterületi utak felújítására, s ez, ismerve útjaink állapotát nagyon is fontos lenne, egyben találkozik a testület út és járda építési, és felújítási koncepcióban megfogalmazott igényével. Mivel ilyen célra azonban pályázatot nem írnak ki, illetve csak a városok számára, ezt az összeget a képviselôk a Vachott Sándor utca, községközpont, sétálóutca rekonstrukciójára kívánják fordítani. Imremajor ivóvíz ellátásának tervezésére is jutott tervezett összeg, az engedélyes terv birtokában benyújtandó pályázatban kívánjuk érvényesíteni, önrészként beszámolni. Ebben az esztendôben meg kívánjuk építeni a Vasút utcai közvilágítási hálózatot, valamint az imremajorit, ez utóbbit az EON-nal, a szolgáltatóval közös finanszírozásban. Tervpályázatra is különítettünk el, melybôl a központi strand rekonstrukcióját kívánjuk elindítani. Folytatni szeretnénk a Kölcsey utcai járda felújítását, valamint a vasúti átjárók kiépítését, lehetôleg együtt a MÁV-val. A tavalyi viharkár során sérült partvédelem javítása is elkészül remélhetôleg, bár ezt a munkát a tó magas vízállása nem segíti. Ezek a terveink, melyek szerepelnek idei költségvetésünkben, közben a kistérséggel, a szomszéd településekkel igyekszünk közös fejlesztéseket elôkészíteni. Lombár Gábor A FÜGGETLENSÉG NAPJÁN Fenyves történetében számon tart egy fontos évfordulót. Azt a napot, amikor sok évtizednyi próbálkozás után végleg megszerezte függetlenségét a község, elszakadt Fonyódtól, önálló, önkormányzó közösséggé vált. Minden esztendôben díszközgyûléssel ünnepli Balatonfenyves május 12-két, ezt a napot. Természeten az idén is. Emlékezetessé téve az évfordulót azzal is, hogy kitünteti azokat, akik áldozatos munkával a legtöbbet tették azért, hogy településünk s társadalma éljen a függetlenség adta lehetôséggel, hogy gyarapodjon ben a Balatonfenyves Község Szolgálatáért kitüntetést Barnaki György (Gyuri bácsi) nyugdíjas vehette át. Fiatal korától Balatonfenyvesen lakik családjával, nyugdíjazásáig a Balaton-Nagybereki Állami Gazdaságban dolgozott. A sport és ezen belül a labdarúgás terén elért eredményes munkássága közösségformáló értéket képvisel. Fenyvesen a labdarúgást személyesen ô testesíti meg. Településünk önállóvá válását követôen a helyi szakosztály újraindítása is az ô érdeme. Végzi a dolgát, neveli az utánpótlást. A Balatonfenyves Kulturális Életéért kitüntetés birtokosa dr. Hollósi Mihály üdülôpolgárunk lett. Zenész, bölcsész, közgazdász. A szegedi konzervatóriumi csoporttársait, barátait toborozta össze nyaranta üdülôje udvarára örömzenélésre. Ô az ötletgazdája a nyaranta megrendezendô komolyzenei koncertnek, mely ma már a település egyik, ha nem a legnagyobb mûvészeti értékû rendezvénye, mely Fenyves hírnevét öregbíti, színvonalas, tartalmas szórakozást jelent.

2 FENYVESI ÚJSÁG KISBÍRÓ MÁJUS A községházáról jelentjük Az április huszonhatodikai közgyûlés beszámolókkal kezdôdött. A Fonyódi Rendôrkapitányság, és a Vízirendészeti Örs jelen lévô képviselôje felé megfogalmazott kérés alapján, még az üdülési idény kezdete elôtt tájékoztatót fognak tartani a fenyvesi iskolásoknak a szárazföldi, és vízi közlekedés, magatartás szabályairól. Elfogadták a képviselôk a Védônôi Szolgálat írásos beszámolóját, a szakmai felettes szerv ajánlása alapján. Beszámolt tevékenységérôl az Alapszolgáltatási Központ, valamint a község jegyzôje a gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. A tanyagondnoki munkáról szóló beszámoló során szóba került, hogy az elkövetkezendôkben gondolkodnia kellene a testületnek, hogy a feladatot egy többszemélyes kisbusszal lássák el: egyre nagyobb az igény a személyszállításra (orvoshoz, ügyeket intézni ) A lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról a polgármester számolt be, melynek elfogadása után egyhangú szavazással módosította a testület a 2006-évi költségvetési rendeletét. Szintén egyhangúlag fogadták el a képviselôk az önkormányzat 2006-évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, a zárszámadást, melyet a könyvvizsgáló, és a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság is javasolt elfogadásra. Módosította a közgyülés az intézményi térítési díjakról szóló rendeletét. Hét támogató s egy ellenszavazattal vitát követôen fogadta el a képviselô-testület a közötti idôszak gazdasági programját, melynek fôbb teendôit 18 pontba foglalták össze: 1. Az önkormányzatnak maradéktalanul el kell látnia kötelezô feladatait. 2. Meg kell ôrizni gazdálkodásunk önállóságunk óta tapasztalható likviditási biztonságát. 3. Meg kell teremteni a lehetôségét a folyamatos fejlesztéseknek, gazdálkodásunk, mûködésünk átgondolásával, szükséges változtatásaival. 4. Az elkövetkezendô idôszakra tervezett fejlesztéseket fontossági sorrendbe kell állítani, mely során a kiindulási alap azok támogatottsága a kistérségi, regionális, országos, és uniós fejlesztési tervekben. 5. Meg kell teremteni a lehetôségét annak, hogy az önként vállalt feladataink közül minél többet ebben az idôszakban is támogatni tudjunk, egyben át kell ezen feladatainkat tekinteni minden esztendôben. 6. Meg kell hozni azon döntéseket, amelyek az elkövetkezendô esztendôk költségvetéseiben lehetôvé teszik a biztonságos mûködés, és folyamatos fejlesztés lehetôségeit. 7. Elô kell segítenünk a polgárôrség megalakítását, majd támogatni kell annak mûködését. 8. Elô kell segítenünk a helyi, valamint a kistérségi Turisztikai Egyesület megalakulását, majd annak mûködésében hatékonyan, anyagi támogatással is részt kell vennünk, hisz ez a szervezet lehet a letéteményese a turisztika helyi, kistérségi turisztika hatékony fejlesztésének. 9. Minden lehetôséget meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy a nevelési, és oktatási intézményeink önállóan végezhessék felelôsségteljes munkájukat. 10. El kell végeznünk az elektromos hálózat fejlesztéseket (Vasút, Nyírfás utcák). 11. Ki kell építeni Imremajor hiányzó infrastruktúráit (víz, villany, szennyvíz). 12. Strandjaink (Központi) folyamatos rekonstrukciója halaszthatatlan. 13. Utakat, járdákat kell felújítani, és lehetôség szerint újakat építeni a már elfogadott koncepció alapján. 14. A település veszélyeztetett részein meg kell építeni a csapadékvíz elvezetô rendszert. 15. A sétáló utca megépítése sem halasztható már sokáig, ennek megvalósításához kapcsolódhat a strand, és a községközpont rekonstrukciója. 16. A község honlapját meg kell újítani, annak aktuálisnak, és szolgáltatónak kell lennie. 17. Elô kell segíteni a Fenyves-víz ásványvíz kút hasznosítását. 18. Támogatni kell a vitorláskikötô, és szálloda mielôbbi megvalósulását. Ezen feladatok megvalósításához kérem képviselôtársaim konstruktív együttmûködését, a cél közös Fenyves maga, abban létünk, fejlôdésünk, jövônk. Módosította a nemrégiben elfogadott rendezési tervet a képviselô-testület Imremajor, és Pálmajor esetében, helyi védelem alá helyezve az ottani épületeket. További egyeztetés után kerül ismételten a testület elé a vitorláskikötô beruházójának kérelme. Ugyancsak további információk beszerzése után egy következô ülésén hoz döntést a közgyûlés az óriáscsúszda ügyében. A jövô évi (2008-as) költségvetésünk elôkészítéseként fogadott el alapelveket a testület, melyeket a szeptemberi közgyûlésre kell a Polgármesteri Hivatalnak elôkészítenie, elôterjesztenie. A községközpont (Somogyvári, és Száva utcák közötti részének) forgalomtechnikai változtatását táblázással az üdülési idényre az elkészült koncepció részeként el kell végezni. Módosította a képviselô testület a közterület használat rendjérôl szóló rendeletét. Döntés született a Siófoki gesztorsággal mûködtetett közmunka programban való részvételrôl, mely során további hat munkanélkülit tudunk alkalmazni az idényben. A testületi ülés utolsó napirendjeként a Pénzügyi, és Fejlesztési Bizottság felújítási javaslatairól született döntés. Lombár Gábor A közgyûlések nyilvánosak, azokon bárki részt vehet. A testületi ülések jegyzôkönyvei és az elôterjesztések megtekinthetôek a könyvtárban vagy az interneten: FENYVESI ÚJSÁG. Balatonfenyves Önkormányzatának információs lapja. Megjelenik havonta. Szerkeszti a szerkesztôbizottság. Felelôs szerkesztô: Tóth Árpád. Szerkesztés: BÉPÉ Betéti Társaság (ügyvezetô: dr. Buza Péter). Postacím: Balatonfenyves Pf.: 20. Készült a Dinasztia Ház Grafika-Typopress Nyomdájában, Budapesten. MKM nytsz.: PHF/1296/ve/

3 2007. MÁJUS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG Sulinap Április 21-én idén is megtartotta iskolánk a Fekete István napi akadályversenyt. A rendezvény reggel nyolc órakor kezdôdött, megemlékeztünk iskolánk névadójáról. Egy-két tanuló verset mondott, mások virágot helyeztek el az emlékfal elôtt. Ezután kezdôdtek a gyerekeknek inkább érdekesebb és izgalmasabb események. Elôször tízóraiztunk, utána a verseny csapatkapitányai összeszedték a Beszámolónk ifjú szerzôje szemérmesen elhallgatta, hogy csapatuk, a Gyalogol- Unkák nyerte a versenyt. Második helyezett lett a Sapkás Békák, harmadik a Balatoni Lutrák együttese. Tábor Róbert fenti fényképén a gyôztesek mosolyognak ránk csapatokat. Az elmúlt években is iskolánk hetedik osztályos tanulói voltak a csapatkapitányok. A rendezvényen az egész iskola részt vett, az elsôsöktôl a nyolcadikosokig. A legfelsôbb osztály nebulói állomásfônökök voltak, ôk pontoztak bennünket. A verseny nagyon izgalmasnak bizonyult, voltak fizikai feladatok is, de nem feledkezhettünk meg a Fekete Istvánról szóló kérdésekrôl sem. Sok csapat pólókkal, zászlókkal és csatakiáltásokkal készült a megmérettetésre. Nagyon jól éreztük magunkat. Megköszönöm diáktársaim nevében is, hogy nem tanulnunk kellett ezen a napon, a szabadban és a kellemes környezetben tölthettük idônket. Pucskó Zsóka Kullancsriadó Megszokhattuk, nagy hirdetési kampány elôzi meg minden évben a kullancsszezont. Azt is kitalálhattuk már, hogy a dolog elsôsorban az oltóanyag reklámjáról szól, s észrevehettük: elsôsorban nem a hiteles tájékoztatás a célja ezeknek a médiaakcióknak. Többek között azért sem, mert nem nyújtanak pontos képet a lehetôségekrôl, noha tudjuk a tényt: a kullancsok okozta ritka fertôzést meg lehet elôzni védôoltással, de a Lyme borrliosis ellen nincs oltóanyag! Vagyis a megelôzés a legfontosabb: illóolajok, kenôcsök használata, amikor a szabadban mozgunk, bozótos helyen sportolunk, kirándulunk. S ha mégis belénk akad egy ilyen rovar, radikálisan minél elôbb el kell távolítani a gyógyszertárakban kapható speciális eszköz, a kullancskanál segítségével. Nem szabad sem szesszel, sem benzinnel vagy más mérgezô anyaggal bekenni, mert így biztosan elôidézzük, hogy mérgezô váladékot bocsásson az emberi szervezetbe. A kiemelt kullancsot meg kell ôrizni, hogy gyanú esetén laboratóriumban analizálni lehessen, majd amennyiben napokkal a csípés után láz, hidegrázás lépne fel, a csípés környékén vagy akár távolabb piros gyûrû jelenne meg, azonnal forduljunk orvoshoz. A Lyme borreliosis ugyanis baktérium okozta betegség, antibiotikummal sikeresen kezelhetô. Vagyis és ez is fontos, bár részben ismétlés a megelôzés a legfontosabb, s akit beoltottak, annak éppen úgy kell védekeznie és eljárni, mint azoknak, akik nem kaptak védôoltást. Dr. Veress Zsolt Kele Napja A nevelôtestület fontos feladatnak tartja azt, hogy tanulóiban erôsítse a természet, a környezet tiszteletét. Az áprilisi események, programok ennek jegyében zajlottak. Április 3-án tanulóink, tanáraink szorgos kezekkel megszépítették iskolánk és a strand területét. Az alsó tagozatosok az intézményünk környékén, a felsôsök pedig a strandon gyûjtötték össze az ágakat és a szemetet. Április 14-én részt vettünk Monorierdôn a Fekete István Iskolák Országos Találkozóján, melyet hatodik alkalommal rendeztek meg Kele Napja néven. Az országból 12 iskolából versenyeztek a gyerekek. A programok 10 órától kezdôdtek. Az ünnepélyes megnyitó keretén belül felavatták Fekete István mellszobrát. Diákjaink népdaléneklési, versés prózamondói tudásukat mérhették össze a többiekkel. Büszkék vagyunk tanulóink teljesítményére és eredményeire. Somogyi Emese és Horváth Márton ugyan helyezést nem értek el, de nagyon szépen helytálltak a vers- és prózamondó versenyen. A népdaléneklési versenyen a fenyvesi tanulók taroltak: Török Alexandra 1. hely, Schranc Álmos 2. hely, Varga István 1. hely. A vendéglátók gondoskodtak arról, hogy a versenyzôk és a kísérôk kellemesen érezzék magukat egész nap állandó kínálásban volt részünk, kirándulást szerveztek a környékre, még úti csomagról is gondoskodtak. 19-én a 3. és a 4. osztályosok Siófokon a Bölcs bagoly elnevezésû versenyen vettek részt. Csapatunk: Barnaki Barnabás, Lelkó Attila, Kardos Ákos, Pintér Benjamin, lelkesen készült, nagyon sok természettel kapcsolatos könyvet olvasott. Megismerkedtek az ecsedi láp életével, élôvilágával. A versenyen derekasan küzdöttek, a 6. helyet sikerült megszerezniük. Hilszenráth Györgyné Balogh Tünde felvételén a Monorierdôben rendezett Kele Napja találkozón szép sikert aratott csapatunk látható 3

4 FENYVESI ÚJSÁG KÖZ(SÉGI)ÉLET MÁJUS Az Ezüstfenyô közgyûlése Egyesületünk március 31-én tartotta a 2006-os év évzáró beszámoló közgyûlését, a tagság nyolcvanöt százaléka megjelent. A közgyûlés levezetô elnöke Marton Jánosné, jegyzôkönyv vezetô Dömötör Rita volt, vendégként köszönthettük Lombár Gábort, Haszon Zsoltot, Magyarfiné Kalmár Franciskát és a berényi klub elnökét. A beszámolót Hegedüs János, elnökünk tartotta, hangsúlyozta: nagyon nehéz azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet folytat az ezüstfenyô tagsága röviden ismertetni. A Fenyvesi Újságban igyekeztünk hónapról-hónapra a község lakóit tájékoztatni munkánkról, s mindig meg is telt olykor egy oldal is, bôven volt mirôl írni, beszélni. Egy kis statisztika: 33 klubnap, átlagosan 39 résztvevô, 38 ének és 41 táncpróba, 138 tagunk 540 órányi munkája Fenyves virágosításán, 37 fô 63 órája a temetô rendbetételén, 48 nap, amikor rendezvényeken vettünk rész, sok esetben mûsorral. Mindent összevonva 2006-ban 160 olyan nap volt, amelyeken az egyesület tagjai a községért, másokért, meg persze magukért munkálkodtak. Arról a 48 napról szeretnék most itt röviden számot adni, amelyeket nem fogok itt megnevezni: higgyék el, még felsorolni is sok, nem hogy részt venni ezeken a programokon. Ott voltunk a község összes rendezvényén, ünnepén, megemlékezéseken, és ha kellett, koszorúztunk a különféle emlékhelyeken, részt vettünk kiállítások megnyitóján, programmal. Sok adományt gyûjtöttünk, el is szállítottuk a rászorulóknak. Elmúlt ötven év Kirándulásokat szerveztünk. A sakkcsapat különbözô versenyeken vett részt, elhozták például az országos verseny egyéni elsô díját, csapatban a másodikat. Évek óta mûsort adunk adtunk tavaly is az ôszi Napfény tábor lakóinak. Tánccsoportunk rendszeresen fellép a szomszédos községek rendezvényein. A Fenyvesért Egyesület meghívására ott voltunk a pogácsasütô és gulyásfôzô versenyen, állandó szereplôi vagyunk a Somogy megyei kultúrális rendezvényeknek. A nyári szezonban több alkalommal mûsort adtunk a Zenepavilonnál, vendégklubok részvételével (Balatonboglár, Táska, Kéthely). Budapesten az Almássy téri Szabadidôközpontban híres mûvészek társaságában már több ízben színapdra léptek táncosaink és a dalkör. A farsangi bál, a májusfa kitáncolás, a szüreti bál fontos hagyományôrzô rendezvényeink voltak tavaly is, tartunk közös névnapokat, az óévet mulatsággal zártuk ban az a nagy megtiszteltetés érte az egyesületet, hogy az Észak-Somogyi Kultúrális Gálát mi rendezhettük meg. A szervezés és a kivitelezés nagyon jól sikerült, sok elismerést és dicséretet kaptunk. Köszönet mindazoknak, akik bármilyen formában közremûködtek. Hát ennyit és még sokkal többet! végeztünk! A közgyûlésen Fáró Lászlóné ismertette az éves pénzügyi tervünk mérlegét. Lombár Gábor hozzászólásában színesnek és tartalmasnak minôsítette Április 28-án ötvenéves találkozóra gyûltek össze az 1957-ben végzett általános iskolások. Az akkor éppen osztályteremként mûködô Fürdôegyesületi Igazgatóság épületében tanulták végig az utolsó évet, ezért készült ott Tábor Róbert felvétele az éves munkát, méltatta az egyesület vitalitását, összetartó erejét. Megköszönte a saját és a képviselô-testület nevében a társaság erôfeszítéseit, tevékenységét. A tagság a beszámolót egyhangúlag elfogadta, Martonné a közgyûlést berekesztette, és jó étvágyat kívánt a vacsorához, jó szórakozást a táncmulatsághoz. Zöld Jánosné Hôsök Napja A magyar hôsökre emlékezünk május utolsó vasárnapján. Ezt az emléknapot elôször az évi XIV. törvény rendelte el, azzal, hogy az elsô világháborúban hôsi halált halt katonáink emlékét minden városban és községben emlékmû is megörökítse. A központi emlékhelyet a Millenniumi szoborcsoport elôtt, a téren jelölték ki, elhelyezve itt a Hôsök Emlékkövét, amelyet május 26-án Horthy Miklós avatott fel. A második világháborút követô években a magyar hôsökre és áldozatokra még gondolni sem lehetett, a törvény feledésbe merült, bár az állami protokoll elôírásainak megfelelôen a külföldi államfôk itt azokban az évtizedekben is elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Az újbóli emlékezés szabadságát a rendszerváltás hozta meg. Kezdetben társadalmi szervezetek rendezésében, majd a szándék újbóli törvénybe foglalása nyomán (2001. évi LXIII.) emlékezünk közösen a hôsökre május utolsó vasárnapján. Emlékezzünk mi is kegyelettel ezen a napon a két nagy világégés áldozatairól, ezer év vitéz magyarjairól, emlékezzünk a nemzet jeltelen sírban nyugvó hôseirôl. Áldozatuknak köszönhetjük, hogy ma is itt élhetünk, Magyarországon, hogy él a nemzet, hogy hajója nem süllyedt el a történelem viharaiban. A Hôsök Napja legyen újra nagy, közös ünnep, amikor politikai meggyôzôdéstôl függetlenül országunkban egy emberként tisztelgünk hôeink emléke, emlékjelei elôtt. Nemzetünk és hazánk a hôs magyar katonák áldozatkészségét, sírig tartó szolgálatát azzal hálálhatja meg, hogy azon dicsô nagyjaink közé emeli ôket, akikre emlékezni örök kötelességünk. Dr. Szilák Endre 4

5 2007. MÁJUS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG Majális 2007 A Fenyvesi Újság által felkínált lehetôséget értékelve és kihasználva csak általánosságban tudjuk megköszönni a helyhiány miatt mind a szervezésben, mind a támogatásban résztvevôknek, hogy hozzájárultak az idei majális sikeres megrendezéséhez. Hogy ez valóban mennyire volt sikeres, azt döntsék el a vetélkedôkön és a rendezvényeken résztvevôk illetve az ôket szemlélô több száz vagy talán ezer kilátogató. Mindenestre mind a tíz bogrács kiürült. Azt is örömmel nyugtáztuk, hogy távollétében is támogatóink sorában tudhattuk polgármesterünket, és jelenlétével és adományával Móring József Attila országgyûlési képviselônket is. A részletes támogatói lista és képek megtekinthetôk az EFE honlapján (efe.uw.hu) A május 26-án megrendezésre kerülô következô rendezvényünkre (Pünkösdi Öttusa Királykupa) a kiírás és meghívás ugyanitt, illetve a Berek-Teke sörözôben is megtekinthetô. Szigeti Sándor Tábor Róbert fényképein az eseményeket nyitó horgászverseny lelkes csapatát és a majálisok elengedhetetlen kellékét, a körhintát láthatják Tanösvényen jártunk A Baranya megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány a helyi adottságokat felhasználva tanösvényt alakított ki táborának területén, melynek megnyitására felkértek pécsi erdei iskolás tevékenységemet ismerve és tudva, hogy jelenleg a helyi Fekete István Általános Iskolában tanítok biológiát és földrajzot. A tavalyi évben magunk is kijelöltünk a berek területén egy tanösvény útvonalat, elkészült a szakmai anyag is. A tábor területén többféle lágy- és fás szárú növényt találunk a nyírfától kezdve a tiszafán át a mocsári ciprusig, melyeket igényes és szép kivitelû táblák mutatnak be, gondozott környezetben. A Balaton partján álló táblákon olvashatunk annak keletkezésérôl, fôbb jellemzôirôl, növény- és állatvilágáról. A túlparti panorámát a Tapolcai-medence bazaltsapkás tanuhegyeivel ötletes fotósorozat mutatja be. Az ünnepélyes alkalomból a szervezôk gyermektalálkozót szerveztek, ahol a fenyvesi tanulókon kívül több csapat is részt vett. Érkeztek Pécsrôl, Komlóról, Baksáról, Szabadszentkirályról és a távoli Csíkdánfalváról is. A program a helyi iskolások szép mûsorával kezdôdött 11 órakor, majd közös éneklés és a megnyitó után kézmûves foglalkozással zajlott. Az ebédet követôen folytatódtak a programok, Lehet egy kérdéssel több? játék, akadályverseny a tábor területén, staféta, öko-számháború, kötélhúzás, zsákban futás váltották egymást. Befejezésként 17 órakor értékelés, eredményhirdetés következett a mozgalmas, szép nap mérlegeként, ahol minden résztvevô találhatott kedvére való programot, gyûjthetett új ismereteket. A természet védelmére, megbecsülésére való nevelés annak megismertetésén, megszerettetésén át vezet, és ez ügyben ismét tettünk egy lépést. Joó Tamás Madárles és eligazító tábla (Tábor Róbert fotója) 5

6 FENYVESI ÚJSÁG KISBÍRÓ MÁJUS A hulladékszállítás rendje Településünkön a tavalyi gyakorlat szerint folytatódik a kommunális és zöldhulladékszállítás, igénybevétele az állandó lakás céljaira szolgáló ingatlanok tulajdonosai számára egész évben, az üdülôingatlan tulajdonosoknak április 1-tôl október 31-ig (a szüneteltetés lehetôsége nélkül) kötelezô. A mindenki által kötelezôen igénybe veendô zöldhulladék szállítás április 18-án (szerdától) kezdôdôen november 14-ig minden második szerdán történik. A 60 literes gyûjtôedény egyszeri bruttó ürítési díja 81,6 Ft, a 110 literesé és ha nem edényben teszik ki a háztartási hullladékot a szemeteszsáké 150 Ft. (A Potecz Iparcikk Üzletben, valamint a COOP ABC-ben vásárolhatóak meg a többlethulladék elszállítására szolgáló ZÖLDFOK Rt. felirattal ellátott mûanyag zsákok, bruttó 344 Ft/db áron). A kommunális és zöldhulladékot az ingatlan elôtt kell elhelyezni a település minden utcájában a szállítási napokon. A kommunális hulladék elszállítására áprilisban és májusban heti egy alkalommal, hétfônként kerül sor, júniusban, júliusban, augusztusban heti két alkalommal: hétfôn és pénteken este. Szeptember elsô két hetében is a hétfôi és pénteki szállítást végzi el a ZÖLDFOK Rt., szeptember 17-kei hétfôtôl visszaáll a heti egyszeri, hétfôi szállításra. Szeptember között a község újabb lomtalanítási akciót szervez. A szolgáltatótól felvilágosítás kérhetô az alábbi címeken és telefonszámokon: Zöldfok Zrt. Balatonboglári Kommunális Divízió, 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 6. Pf.: 140., tel./fax: 85/ , 85/ , illetve: Zöldfok Zrt., 8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 220., tel.: 84/ , 84/ , 84/ Felháborító kegyeletsértés történt az április 28-ra (szombatra) virradó éjszaka a község temetôjében. Számtalan sírt megrongáltak ismeretlen tettesek. A rendôrség nyomoz, munkájuk sikere érdekében kérjük mindazokat, akiknek az eset kapcsán kára keletkezett, személyesen jelezzék azt a Fonyódi Rendôrkapitányságon (Fonyód, Vitorlás u. 2.) Balatonfenyves község jegyzôje felvételt hirdet egy fô részmunkaidôs hatósági ellenôr munkakör betöltésére június 1-tôl augusztus 31-ig terjedô idôtartamra. Jelentkezési hatátidô: május 20. Feltétel: középiskolai végzettség (elôny a közterület-felügyelôi vizsga, az idegennyelv-tudás). Érdeklôdni lehet dr. Tóthné dr. Sass Mónika jegyzônél a as telefonszámon. ASZTALOS: Rónai Béla Halász u. 3. ( ) AUTÓMENTÔ: Barka Attila Lobogó u. 3. (30/ ) ÁCS: Bíró Tibor Fenyvesi u Kócsa Mátyás Fenyvesi u (30/ ) ÁRUFUVAROZÓK: Bogdán László Madarász u. 5. Bódi István Halász u. 2. ( ) Dallos Imre Nimród u. 35/2. ( ) Fenyves Fuvarozó Kft. Nimród u. 1. ( ) Papp Csaba Úttörô u. 53. ( ) BÁDOGOS: Végh József Fenyvesi u ( ) BURKOLÓ: Kovács Lajos Fenyvesi u. 92. ( ) CSÓNAK ÉPÍTÉS-JAVÍTÁS: Polgár Gyula Apród u. 14. (30/ ) ÉRINTÉSVÉDELEM: Tábor Róbert Korányi u. 4. (30/ ) FODRÁSZ: Réczés Józsefné Közép u. 35. ( ) FODRÁSZ, PEDIKÜR: Arany Zsuzsanna Vörösmarty u. 15 (20/ ) FENYVESI IPAROSOK CÍMJEGYZÉKE FOGTECHNIKUS: Pucskó Jutka Dráva u. 39. ( ) GÁZSZERELÔ: Bíró Róbert ( , 20/ ) GÉPJÁRMÛ VILL. MÛSZERÉSZ: Törô Károly Vörösmarty u. 74. ( ) GUMIJAVÍTÓ: Szabadi Szabolcs Vörösmarty u. 18. ( ) HÁZTARTÁSIGÉP-SZERELÔ: Kránicz István Petôfi u. 87. (30/ ) HEGESZTÔ: Kalmár Lajos Sas u. 7. ( ) KERAMIKUS: Erôs Judit Úttörô u ( ) KÔMÛVESEK: Ambrus Sándor Madarász u. 20. ( ) Ambrus László 30/ Barnaki Lajos Korányi u. 8. ( ) Fazekas Gyula Fenyvesi u ( ) Horváth János Fenyvesi u. 30. ( ) Zrinyi Péter Fenyvesi u. 1. (70/ ) LAKATOS: Péter János Fenyvesi u ( ) MOSODA: Novotny Istvánné Úttörô u. 84. (20/ ) SZOBAFESTÔK: Egyed József Vörösmarty u. 44. ( ) Lôrinc János Úttörô u. 58. ( ) Máté Ottó Úttörô u. 224/B ( ) VILLANYSZERELÔ: Tábor Tamás Vörösmarty u. 68. ( ) VÍZVEZETÉK-SZERELÔK: Ludvig Béla Fenyvesi u ( ) Végh József Fenyvesi u ( ) VÍZ-, GÁZ- ÉS KÖZPONTIFÛTÉS- SZERELÔ: Varga István Csokonai u. 19. ( ) VÍZ- ÉS KÖZPONTIFÛTÉS- SZERELÔ: Varga József Németh L. u. 1. (30/ ) TAXI: Dékány Zoltán (30/ ) TELEFON-KÁBEL TV: Kolip Zoltán Úttörô u. 93. (70/ ) TEMETKEZÉS: REZI Bt. Fenyvesi u (30/ ) 6

7 2007. MÁJUS KÖZ(SÉGI)ÉLET FENYVESI ÚJSÁG MÛSORKÍNÁLÓ Május 12. Ünnepi közgyûlés Elekes Gyula kiállítása polgármesteri hivatalban Május Pünkösd, Gyereknap Zenepavilon Grymask bábszínház Fenyvesi Fiatalok Egyesülete tánc Utcabál nyárnyitó Június 28. (18.00 óra) Ezüst Fenyô Nyugdíjas Egyesület mûsora Csalogány strand Július 12. (18.00 óra) Ezüst Fenyô Nyugdíjas Egyesület Fenyves alsói strand Július 28. (19.30 óra) Steve Taylor Szabó pánsíp mûvész koncertje Augusztus 3. (19.30 óra) Klasszikus Zenei Est Fenyves Hotel Augusztus 4. (19.00 óra) Gyerekmûsor Zenepavilon Kincses Színház interaktív gyermekmûsor Augusztus 15. (20.00 óra) Ezüst Fenyô Nyugdíjas Egyesület Zenepavilon Augusztus 19. (20.00 óra) Utcabál Zenepavilon Augusztus Ünnepi szentmise Ünnepi mûsor Géza park kenyérszentelés, koszorúzás Utcabál a Csalogány strandon (Joker zenekar) Augusztus 25. Vitorlásverseny Hubertus nyílt nap Május 1-jén a Hubertus Agráripari Bt. nyílt napra hívta az érdeklôdôket. Bemutatták ágazataikat és az általuk elért sikereket. Tábor Róbert felvételén gyerekek és szüleik kedvencei, a nagyon nagy gépek láthatók Blues Kocsma Beiratkozás az óvodába Értesítem a szülôket, hogy a balatonfenyvesi Napköziotthonos Óvodában május között beiratkozást tartunk. A beiratkozás helye: Napköziotthonos Óvoda, Fenyvesi u Beíratható az a gyermek, aki június 1. és május 31. közötti idôszakban tölti be 3. életévét. Kérem a szülô hozza magával: személyi igazolványát, lakcímkártyáját, gyermeke születési anyakönyvi kivonatát. Hackl Szilvia óvodavezetô Április 7-én a Vigadóban nagyszerû élôzenei esemény részesei lehettünk. A Blues Kocsma elnevezésû rendezvény ismétlésre és hagyományteremtésre érdemes. Tábor Róbert felvételén falunk két kitûnô zenésze, az Awarock együttes dobosa Kazimír Gábor és a minden gitáron játszó Wéber Gyula látható (a felvétel nem az említett koncerten készült) 7

8 FENYVESI ÚJSÁG HIRDETÉS REJTVÉNY MÁJUS APRÓ Eladó! Zanussi elôltöltôs és Ignis felültöltôs mosógép Ft/db, valamint 220 literes hûtôszekrény Ft, fehér mosogatószekrény króm medencével 5000 Ft, centrifuga 4000 forintos áron Eladó egy Kasper Elegance márkájú alig használt babakocsi kék-mogyoró színben, lábzsákkal, esôvédôvel, szúnyoghálóval, nagy, felpumpálható kerekekkel, öt poziciójú háttámlával. Sportkocsivá átalakítható, öszszecsukható Eladó! Babykomp kékszínû (4000 Ft), babakocsi sötétkék (5000 Ft), kiságy, fehér (7000 Ft), centrifuga (5000 Ft), hûtôszekrény ( Ft) Felszámolás alatt álló üdülôben eladó egy ping-pong asztal (5000 Ft), fa étkezô asztalok (400 Ft/db), kézi fûnyíró (1500 Ft/db), nôi sebességváltós kerékpár (7000 Ft), Fa zsalugáter ajtóra (1000 Ft/db) Szakács, felszolgáló, konyhai kisegítô munkatársakat keresünk az ÁGI S steak Houseba és a Paprika Csárdába. Vidékieknek szállást biztosítunk Jó állapotban lévô kiságy és bébi fürdôkád tartó eladó! Jöjjön az 1001-be, a Vörösmarty u. 11-be! A volt Csete-Mix kereskedés helyén várjuk régi és új vevôinket: hétfô péntek , szombaton 8 12 óráig. A Vígadó étterem felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére áprilisi munkakezdéssel: konyhai kisegítô, takarítónô, pultos. Kazimir Gábor, Bármilyen célra hasznosíthat üres üzlethelyiség kiadó. Torma János, Nomród utca, tel.: Tündérkert virágbolt a Vörösmarty utca 14-ben. Tel.: Nyitva hétfôtôl vasárnapig óra között. Lajosbolt hétfôtôl péntekig , szombaton és vasárnap óráig várja vásárlóit, családias kiszolgálással. Akác-, hárs- és vegyesméz eladó. Munkácsy utca 27. Használt, felújított kerékpárok olcsón eladók, javítást és szerelést vállalok. Nimród utca 10., Németh László. Keveset használt, jó állapotban lévô két ágynemûtartós heverô eladó Eladó két egypárevezôs mûanyag horgászcsónak Százliteres villanyboyler, fehér, megkímélt állapotban eladó. Cserép István, Gyulai Pál utca 13. Tel.: Fakivágást egész évben vállalok. Országh Sándor. Tel.: (vagy személyesen a Bevásárló utca 1. sz. alatti zöldségboltban). Értesítem tisztelt ügyfeleimet, hogy ügyvédi irodám címe: Fonyód, Borszék utca 8. Dr. Tóth Mihály. Kránicz István háztartási gépszerelô vállalja automata mosógépek, boylerek, takarítógépek, barkácsgépek, centrifugák javítását és felújítását. Egy-két éves automata mosógépek eladók. Tel.: Balatoni horgászjegyek kaphatók. Totó, lottó, putto, tipp-mix, keno feladása a hét minden napján. ADSL internetezés. Fenyvesi u (Öregház borozó). Tel.: Csokonai utca 19. szám alatt várjuk kedves vásárlóinkat. Kínálatunk: tôkehús, baromfi, felvágott, füstöltáru. Papp és Varga Bt., tel.: Tavaszi nagytakarítást vállalok! Tel.: Bódi szóda gázpalack! Szódavíz, PB-gáz a legjobb áron! Halász u. 1., hétfôtôl péntekig 8 12 és 15 19, szombaton 8 12 óra között. Vasárnap zárva! KOCKAVADÁSZAT E havi rejtvényünk beküldési határideje május 20. A helyes megfejtôk között a Tündérkert virágbolt ajándékcsomagját sorsoljuk ki. Beküldendô a függôleges 45., 12. és a vízszintes 1. sorok megfejtése. Április rejtvényünk helyes megfejtése: Látogasson el Fenyvesre, várunk önre! A Borostyán Étterem ajándékát nyerte Papp Ferencné, Csokonai u. 19. Vízszintes: 11. Tüzel 13. Eltemet 14. Kova egynemûi! 15. Névelôk 17. Javaslatban van! 19. Military Police 20. Létezik 21. Kiképzett katona 25. Becézett Ibolya 27. Francia férfinév 28. Becézett édesség 30. Vízbe állít 31. Névmás 32. Nátrium vegyjele 34. A bejöttek jelzôje lehet 36. Információ egysége 37. Elôl avul! 39. Füzetbe jegyez 40. Eltelt élet 43. Elsô szavaink egyike 44. Orosz nôi név 46. Kevert Fer! 48. Kihaló 53. Paplanban van! 55. Határozó képzôje 57. Sétáló utca 59. Van 60. Megfogja 63. Bánatomban! 64. Indián uralkodó volt 66. Legörget 68. Eltávolít 70. Étek 71. Hátráló 72. Üzletportál 73. Dosztojevszkij regényhôse Függôleges: 1. USA tagállam 2. Elérhetô 30. Zambia és Franciaország autójele 4. Sejdít 5. Magam 6. Orosz folyó 7. Tiltószó 8. Nagyberki 9. Arzén vegyjele 10. Jóindulat 16. Javaslatban van! 18. Névelôs állóvíz 20. Látogatókártya 22. Nem csak inni, hanem 23. Hidrogén és szén vegyjele 24. Névmás 26. Zenés mulatság 29. Borozó 33. Máshová pakol 35. Többnyári virág 36. Naplóba jegyez 41. Lángol 42. Írott üzenetek 47. Válaszolja 49. Igerag 50. Húzott 51. Erika becézve 52. Hangtalanul szít! 54. Dinnyére léket vág 56. Bodega 58. Váltás 61. Nagyberki fafajta 62. Nagy-Britannia lakói 64. Levélszônyeg 65. Tiszta levegô 67. Becézett nôi név 68. Kérdés személyekre 69. Német teherautó márka Júniusi számunk lapzártája május 20., óra 8

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk

Részletesebben

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert

Részletesebben

Kitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl.

Kitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. MÁJUS Kitüntetettjeink A március 26-i közgyûlésen, annak zárt szakaszában döntöttek a képviselôk a település kitüntetô címeinek odaítélésérôl.

Részletesebben

NAGYKORÚAK LETTÜNK. Ebben az esztendôben a Balatonfenyves

NAGYKORÚAK LETTÜNK. Ebben az esztendôben a Balatonfenyves BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVI. évfolyam 2009. MÁJUS NAGYKORÚAK LETTÜNK A jogszabályok megfogalmazása szerint nagykorú az a személy, aki betölti a tizennyolcadik életévét. Ettôl kezdve lehetôségeinek

Részletesebben

NEMZETÜNK ÜNNEPE. Tavaszi programok

NEMZETÜNK ÜNNEPE. Tavaszi programok BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. MÁRCIUS 1848. március 15 Nekünk, magyaroknak nem csupán egy nap a rendíthetetlenül haladó idôben, hanem a nemzet születésnapja. Az a nap, amely

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

FELÖLTÖZTÜNK A SZEZONRA

FELÖLTÖZTÜNK A SZEZONRA BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. SZEPTEMBER FELÖLTÖZTÜNK A SZEZONRA Nyári mulatságok. Egyre több és egyre színvonalasabb program. Mindenütt az országban, ahol az idegenforgalomtól

Részletesebben

Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata

Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. FEBRUÁR Gazdálkodásunk alapja: Balatonfenyves Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének várható fôösszege 668 597 E Ft. A bevételek legnagyobb

Részletesebben

Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember

Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. AUGUSZTUS Történelmi személyekrôl nehéz írni. Sok ember úgy gondolja, hogy mindig elô kell hozakodni valami új ténnyel/eseménnyel (félve az

Részletesebben

A település költségvetésének összeállítása az egyik

A település költségvetésének összeállítása az egyik BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. ÁPRILIS A település költségvetésének összeállítása az egyik legfontosabb feladatunk, számai határozzák meg gazdálkodásunkat, ezzel együtt fejlesztésünk

Részletesebben

BEKÖSZÖNT A MIKULÁS. Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a. BOLDOG KARÁCSONYT és ÚJ ESZTENDÔT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!

BEKÖSZÖNT A MIKULÁS. Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a. BOLDOG KARÁCSONYT és ÚJ ESZTENDÔT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. DECEMBER Az év legszebb napjai következnek. Közeleg a szeretet és a béke ünnepe. A karácsony elôtti négy hét a készülôdés és várakozás jegyében

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

Ady Endre idôben távolról visszhangzó

Ady Endre idôben távolról visszhangzó BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. OKTÓBER Ady Endre idôben távolról visszhangzó szavai találóan írják le az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevôinek áldozatos és bátor

Részletesebben

TÍZNAPOS ÜNNEP. Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.

TÍZNAPOS ÜNNEP. Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. JANUÁR Semmi se lesz mostantól, az új esztendôtôl úgy, ahogy eddig volt. Már ami az önkormányzat, Fenyves mûködését, polgárai és nyaralópolgárai

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM A Keceli Hírek internetes változatát megtalálja a www.kecel.hu oldalon. Fizetett hirdetés Újra indul az újság A fontos információk eljutnak

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

Nyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony

Nyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. NOVEMBER Nyáron nem lehet építkezni, fúrni, faragni bizony jó lenne, ha ezt a magánépítkezôk is a magukénak éreznék. Foglalkozunk is egy szabályozás

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1

Részletesebben

BOLDOGASSZONY. Itt a szezonvég. A régi idôkhöz hasonlóan széllel, BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.

BOLDOGASSZONY. Itt a szezonvég. A régi idôkhöz hasonlóan széllel, BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. SZEPTEMBER Itt a szezonvég. A régi idôkhöz hasonlóan széllel, több mint tíz fokos hômérséklet csökkenéssel ért véget a nyár, ha nem is szó szerint,

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

AZ EMBERFIÁNAK NINCS HOVÁ FEJÉT LEHAJTANI

AZ EMBERFIÁNAK NINCS HOVÁ FEJÉT LEHAJTANI BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVI. évfolyam 2009. DECEMBER AZ EMBERFIÁNAK NINCS HOVÁ FEJÉT LEHAJTANI Kedves Fenyvesi Testvérek! Nagy öröm a számomra, hogy együtt készülhetek karácsonyra újságunk

Részletesebben

Rosszabbat soha! Már a harmadik hôségriasztás alkalmával túljutottunk

Rosszabbat soha! Már a harmadik hôségriasztás alkalmával túljutottunk BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. SZEPTEMBER Rosszabbat soha! Már a harmadik hôségriasztás alkalmával túljutottunk az ötödiken is azóta látszódott, érzôdött, hogy az idei idény,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Hegedűs János Ezüst Fenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Hegedűs János Ezüst Fenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. május 22-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt alpolgármester Fábián

Részletesebben

Kiválóink. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS

Kiválóink. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. JÚNIUS Kiválóink Önállóságunk kezdetét ahhoz a népszavazáshoz, annak idôpontjához kötjük, amellyel eldönthettük: mi magunk kívánjuk sorsunkat

Részletesebben

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért

Részletesebben

Ráckeve, 2013. október 18.

Ráckeve, 2013. október 18. XXV. évfolyam 11. szám 2013. november Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Ráckevére látogatott Áder János köztársasági elnök Ráckeve,

Részletesebben

Elsô áldozók a Szent Erzsébet Plébániatemp- lomban: Varga Réka, Elekes József és Hodován Zsófia Bolla István atyával

Elsô áldozók a Szent Erzsébet Plébániatemp- lomban: Varga Réka, Elekes József és Hodován Zsófia Bolla István atyával fenyv_jœnius.qxd 2015.06.03. 9:18 Page 1 BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. JÚNIUS Mit is kínálunk? Abban azt gondolom nincs köztünk vita, hogy megváltoztak a szokások. Ma már

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. március INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 2. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ DEBRECENI SZERVEZETE. Tisztelt Közgyőlés, Tisztelt IPA tagok, Hölgyeim és Uraim!

INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ DEBRECENI SZERVEZETE. Tisztelt Közgyőlés, Tisztelt IPA tagok, Hölgyeim és Uraim! INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ DEBRECENI SZERVEZETE H4024 Debrecen, Kossuth u.20.1/51. Tel.: 36/52/516-400/23-71 ipa.debrecen@gmail.com Tisztelt Közgyőlés, Tisztelt IPA tagok, Hölgyeim

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. FEBRUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. FEBRUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XVIII. évfolyam 2011. FEBRUÁR A doni tragédia Az 1943. január 12-én megindult doni áttörésre, a második világháborúnak a magyarok számára egyik legtöbb áldozatot

Részletesebben

2013. február 22-én (péntek) 10.00 órára

2013. február 22-én (péntek) 10.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Jó ideje folyik az idei esztendô költségvetésének tervezése,

Jó ideje folyik az idei esztendô költségvetésének tervezése, BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. FEBRUÁR Jó ideje folyik az idei esztendô költségvetésének tervezése, elôkészítése, melyrôl minden évben igyekszem tájékoztatni a kedves olvasókat

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző Gyomaendrőd 15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Toldi Balázs alpolgármester Arnóczi István János, Béres János,

Részletesebben

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2008. július INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 8. évfolyam 6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köröstarcsa Község Önkormányzata

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. NOVEMBER

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. NOVEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIV. évfolyam 2007. NOVEMBER HA TESTVÉRI A SZERETET A rendszerváltás idején nagy lendülettel kezdtek hozzá Magyarország településeinek közösségei folytatva az akkor

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 27-én Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Buza Máté képviselő Haszon Zsolt

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

be/sfp-4204/2015/mkosz

be/sfp-4204/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

Ajándék Anyák Napjára!

Ajándék Anyák Napjára! BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁJUS Életünk leginkább mérhetô mérföldköve, amivel mérhetjük az idô múlását, a születésnapok rendje ehhez tudunk viszonyítani, várjuk, és mindig

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Fehér-partok Turisztikai Egyesület beszámolója - Tájékoztatás a két

Részletesebben

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 945 Ft 2008. NOVEMBER 24.

LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 945 Ft 2008. NOVEMBER 24. LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 945 Ft 2008. NOVEMBER 24. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-12/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről 12.

Részletesebben

MEGNYÍLT A BEREK. A község költségvetésének talán a leginkább közérdeklôdésre. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013.

MEGNYÍLT A BEREK. A község költségvetésének talán a leginkább közérdeklôdésre. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. JÚLIUS A község költségvetésének talán a leginkább közérdeklôdésre számot tartó része, eleme az a fejezete, amely a fejlesztési lehetôségekrôl

Részletesebben

be/sfp-4220/2015/mkosz

be/sfp-4220/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hajdúhadházi Kosárlabda Klub A kérelmező szervezet rövidített neve HKK A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 7-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Gyanó Józsefné képviselő Haszon

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 23-án 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

POLGÁRAINAK LAPJA MEGJELENIK KÉTHAVONTA Ára: 50 Ft.

POLGÁRAINAK LAPJA MEGJELENIK KÉTHAVONTA Ára: 50 Ft. KEMECSEI POLGÁRAINAK LAPJA MEGJELENIK KÉTHAVONTA Ára: 50 Ft. VIII. évfolyam, 2. szám 2005. április Hírek Édesanyák, Nevelõanyák, Nagymamák, Pótmamák, Keresztanyák! Május elsõ vasárnapján virág és illatözön

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. november 30-án (péntek) 08.00 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. november 30-án (péntek) 08.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 26-i. nyilvános ülésének anyaga

Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 26-i. nyilvános ülésének anyaga 20 Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 26-i nyilvános ülésének anyaga Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Szám: 3/2015.

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 18. napján 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Marton János képviselő: kijelenti, hogy személyes érintettség okán tartózkodni kíván a szavazástól.

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Marton János képviselő: kijelenti, hogy személyes érintettség okán tartózkodni kíván a szavazástól. Jegyzőkönyv Készült: a 2012. június 7. napján 16.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Békefi

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS. számoljunk együtt. Százhatvanhat

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS. számoljunk együtt. Százhatvanhat BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. MÁRCIUS számoljunk együtt. Százhatvanhat esztendeje már annak, hogy a pesti ifjúság a késôbb a forradalom kávéházának nevezett Pillvax asztalai

Részletesebben

Örsi Hírek. www.facebook.com/tiszaorskozsegionkormanyzat. 2014. május

Örsi Hírek. www.facebook.com/tiszaorskozsegionkormanyzat. 2014. május Örsi Hírek www.tiszaors.hu www.facebook.com/tiszaorskozsegionkormanyzat 2014. május 1 START MUNKAPROGRAM HÍREI Május programokkal teli hónap volt. Kezdtük a majálissal, amiről elmondhatjuk, hogy jó hangulatban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

1 / 19 2013.10.28. 21:38

1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Balmaz Utánpótlás Kézilabda Egyesület BUKE 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Meghívottként jelen van: Szaka Zsolt divízióigazgató AVE Zöldfok Zrt.

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Meghívottként jelen van: Szaka Zsolt divízióigazgató AVE Zöldfok Zrt. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. december 22-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Gyanó Józsefné Haszon Zsolt Kalmár

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kötet megjelenhessen

Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a kötet megjelenhessen 2 Az Orci könyv átadása Pethő László Baracsi Lajos Vonyó Anita dr. Kolber István Sovák Lajos dr. Bősze Sándor Hartner Rudolf Szakály Sándor Orci Község Önkormányzata köszönetet mond mindazoknak, akik munkájukkal

Részletesebben

Folytatódik: a település strandjának felújítása.

Folytatódik: a település strandjának felújítása. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XIX. évfolyam 2012. JANUÁR Folytatódik: a település strandjának felújítása. A kedvezô vízállásra és a szerencsésen enyhe télre való tekintettel a munkálatokat végzô

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

FÖLDVÁRY MIKSA EMLÉKEZETE

FÖLDVÁRY MIKSA EMLÉKEZETE BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXI. évfolyam 2014. FEBRUÁR Ahogy arról már több alkalommal is tájékoztatást adtam, minden évkezdés legfontosabb feladata az aktuális költségvetés összeállítása,

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Rendeletek: 27/2011.(XII.14.) A települési szilárd-hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,

Részletesebben

2014.október. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. M. Legrand : Az idősek tisztelete

2014.október. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. M. Legrand : Az idősek tisztelete 2014.október Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Október 1. IDŐSEK VILÁGNAPJA M. Legrand : Az idősek tisztelete Amíg fiatal vagy, sosem gondolsz arra, hogy eljön az ősz is, s elszállnak

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. JÚLIUS

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. JÚLIUS BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XV. évfolyam 2008. JÚLIUS A TÖRVÉNY BETÛI Új szabályelemekkel bôvült, tartalmában változott a Balaton Törvény: az ország dolgaiért felelôs honatyák a tavaszi ülésszak

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA. Nagy László Lázár grafikája ÖNKORMÁNYZATI HÍREK C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVI. évfolyam 8. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2005. október 20. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Sós János polgármester a két ülés közötti idõszakról

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam

Részletesebben

a 2009/2010 üzleti évrôl

a 2009/2010 üzleti évrôl a 2009/2010 üzleti évrôl Vállalati Felelôsségvállalás Jelentés Vezérigazgatói köszöntô 2009 után immár második ízben számolunk be a Tesco vállalati felelôsségvállalás jelentésében társadalmi és környezeti

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben