NAGY THEODOSIUS CUNCTOS POPULOS KEZDETŰ RENDELETÉNEK ELEMZÉSE SÁRY PÁL

Átírás

1 Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/1. (2012) pp NAGY THEODOSIUS CUNCTOS POPULOS KEZDETŰ RENDELETÉNEK ELEMZÉSE SÁRY PÁL A tanulmány Nagy Theodosius thesszalonikéi rendeletével (Edictum Thessalonicense) foglalkozik. A szerző megvizsgálja a rendelet történelmi és vallási hátterét, elemzi a rendelet szövegét, ismerteti a különböző szakirodalmi nézeteket, és megpróbál választ adni a felmerülő tudományos kérdésekre, így többek között a rendelet területi és személyi hatályának problémájára. Kulcsszavak: római jog, császári jogalkotás, Nagy Theodosius, thesszalonikéi rendelet, egyházpolitika, államvallás, ortodoxia, arianizmus. The paper deals with the Edict of Thessalonica (Edictum Thessalonicense) of Theodosius the Great. The author examines the historical and religious background of the edict, analyses the text of the edict, states the different scholarly views, and tries to give answers to the arising scientific questions, among others to the problem of the territorial and personal scope of the edict. Keywords: Roman law, imperial legislation, Theodosius the Great, Edict of Thessalonica, church policy, state religion, orthodoxy, arianism. I. (Nagy) Theodosius császár ( ) 380 februárjában thesszalonikéi tartózkodása idején bocsátotta ki a Cunctos populos kezdetű rendeletét, mely méltán nevezhető az európai történelem egyik legjelentősebb dokumentumának. 1 E híres edictummal kapcsolatban igen sok téves elképzelés él a köztudatban. Jelen tanulmány célja e félreértések tisztázása. 1. Röviden az előzményekről Az egyházon belül már az apostoli kortól kezdve voltak tanbeli viták, léteztek eltérő teológiai álláspontok, különböző irányzatok. A keresztényüldözések idején azonban az üldözöttség, a külső támadások, a közös sors, a közös szenvedés egy erős belső kohéziót biztosított az egyház számára. A constantinusi fordulat után a belső ellentétek rögtön a felszínre kerültek és kiéleződtek. Dr. SÁRY PÁL tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem ÁJK, Római Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros jogsary@uni-miskolc.hu 1 Vö. Stephen WILLIAMS Gerard FRIELL: Theodosius. The Empire at Bay. Routledge, London, 1994, 53: one of the most significant documents in European History ; Iole FARGNOLI: Many Faiths and One Emperor. Remarks about the Religious Legislation of Theodosius the Great. In: Revue internationale des droits de l antiquité 52 (2005), 146: one of the most important documents of European Religious History. Az edictum kiemelkedő jelentőségét többek között az is jelzi, hogy másfél évszázaddal később Iustinianus kodifikátorai a császári rendeletek újrakodifikálása során e rendeletet helyezték el a Codex Iustinianus legelejére.

2 148 Sáry Pál A IV. században a kereszténységen belül a legélesebb ellentét a katolikusok és az ariánusok között feszült. Mint tudjuk, Areiosz (Arius) tanait a Constantinus által Nikaiába összehívott első egyetemes zsinat 325-ben elítélte. Ez a zsinati döntés azonban nem vetett gátat az arianizmus további terjedésének. A katolikusok és az ariánusok közötti viszály nagyban hozzájárult a birodalom keleti és nyugati fele közötti ellentétek kiéleződéséhez. Két Keleten uralkodó császár, II. Constantius ( ) és Valens ( ) a nyugati, katolikus kollégáikkal ellentétben ariánusok voltak: az ariánusokat támogatták, a katolikusokat pedig üldözték. 2 Valens halála után, 379-ben a Nyugatról jövő, Hispániából származó Theodosius került a keleti trónra, aki Szent Ágoston ( ) szerint olyan lelkes katolikus volt, hogy jobban örült az egyházhoz való tartozásának, mint a földi uralmának. 3 Mielőtt bevonult volna Konstantinápolyba, mintegy másfél esztendőt Makedónia gazdag kikötővárosában, Thesszalonikében töltött. Ekkor adta ki a Cunctos populos kezdetű rendeletét. 2. Egy kronológiai probléma A rendelet kibocsátásával kapcsolatban érdemes említést tenni egy kronológiai problémáról. Szozomenosz egyháztörténeti munkája a következő időrendben közli az eseményeket: a császár Thesszalonikében súlyosan megbetegedett; a betegágyban fekvő császárt Aszkholiosz, a város katolikus püspöke megkeresztelte; ezek után a császár meggyógyult és kibocsátotta híres rendeletét. 4 A régebbi szakirodalmi művek általában ezt az időrendet követik. 5 E kronológia azonban téves. Szókratész ugyanis azt írja, hogy a császár, miután betegségéből felgyógyult, azonnal elindult Konstantinápolyba, ahová 380. november 24-én érkezett meg. 6 Mivel a Cunctos populos kezdetű rendelet 380 februárjában kelt, az edictumot a császár még megbetegedése előtt adhatta ki. Ennek megfelelően az újabb szakirodalmi művekben a következő általunk is helyesnek ítélt kronológia szerepel: a császár előbb kibocsátotta rendeletét, majd megbetegedett, a közeli haláltól tartva megkeresztelkedett, a keresztség felvétele után meggyógyult és útnak indult Konstantinápoly felé. 7 2 Szókratész Egyháztörténete szerint minden városban előzetesen törvényt hoztak, és fegyveres kéz buzdított a császári rendelkezések végrehajtására. Az»egylényegű«-t vallókat nem csak a templomokból űzték ki, hanem már a városokból is. És akik korábban csak azzal foglalkoztak, hogy elűzzék őket, most, mikor nőtt a baj, a templomokkal alig törődve inkább arra kényszerítették őket, hogy közösséget vállaljanak velük. Ez a kényszer nem volt kisebb annál, amit régebben azokkal szemben alkalmaztak, akiket bálványimádásra kényszerítettek. Mindenféle bántalmazásokkal éltek: változatos kínzásokkal és vagyonelkobzással, sokakat pedig száműzetéssel sújtottak. Egyesek belehaltak a kínvallatásba, mások a száműzetésben pusztultak el. Ez történt az összes keleti városban, de kiváltképp Konstantinápolyban (Szók. HE 2,27; Baán István ford.). 3 Aug. De civ. Dei 5,26: cuius ecclesiae se membrum esse magis quam in terris regnare gaudebat. 4 Szoz. HE 7,4. 5 Ld. William K. BOYD: The Ecclesiastical Edicts of the Theodosian Code. Columbia University Press, London, 1905, 44; Otto SEECK: Geschichte des Untergangs der antiken Welt V. Siemenroth Verlag, Berlin, 1913, 137; Maude Aline HUTTMANN: The Establishment of Christianity and the Proscription of Paganism. Columbia University Press, New York, 1914, Szók. HE 5,6. Az utazás nem tarthatott sokáig: a császár november 16-án még Thesszalonikében tartózkodott (vö. CTh 10,10,15). 7 Ld. Wilhelm ENSSLIN: Die Religionspolitik des Kaisers Theodosius des Grossen. In: Sitzungsberichte der Bayerischen Akademie der Wissenschaften. Philosophisch-historische Klasse 1953/2, 17

3 Nagy Theodosius Cunctos populos kezdetű rendeletének elemzése A rendelet kibocsátásának dátuma A fenti kronológiai problémán túl azt a kérdést is tisztáznunk kell, hogy pontosan melyik napon került sor az edictum kiadására? A szakirodalmat tanulmányozva láthatjuk, hogy e napot a kutatók egy része február 27-ére, 8 más része február 28-ára teszi. 9 A rendelet keltezéséből (III Kal. Mar.) csak annyit tudunk meg, hogy az edictumot február utolsó előtti napján adták ki. Február utolsó előtti napja többnyire 27-e, szökőévekben viszont 28-a. Mivel 380 szökőév volt, a helyes időpont: február 28. napja. 10 skk. = In: Die Kirche angesichts der konstantinischen Wende (Hrsg.: Gerhard Ruchbach). Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1976, 100 skk.; Adolf LIPPOLD: Theodosius der Große und seine Zeit. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1968, 18; John MATTHEWS: Western Aristocracies and Imperial Court A.D Clarendon Press, Oxford, 1990, 122; WILLIAMS FRIELL: i. m. 53; Robert Malcolm ERRINGTON: Christian Accounts of the Religious Legislation of Theodosius I. In: Klio 79 (1997), 412; KRÁNITZ Mihály: A Római Birodalom és az Egyház az eretnekek ellen. In: Az atyák dicsérete. A 60 éves Vanyó László köszöntése (szerk.: Kránitz Mihály). Szent István Társulat, Budapest, 2002, Ld. SEECK: i. m. 138; Karl VOIGT: Staat und Kirche von Konstantin dem Grossen bis zum Ende der Karolingerzeit. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1936, 36; Charles Norris COHRANE: Christianity and Classical Culture. A Study of Thought and Action from Augustus to Augustine. Clarendon Press, Oxford, 1940, 360; A. H. M. JONES: The Later Roman Empire A Social Economic and Administrative Survey. Clarendon Press, Oxford, 1964, I, 165; MATTHEWS: i. m. 122; Pedro BARCELÓ Gunther GOTTLIEB: Das Glaubensedikt des Kaisers Theodosius vom 27. Februar 380. Adressaten und Zielsetzung. In: Klassisches Altertum, Spätantike und frühes Christentum. Adolf Lippold zum 65. Geburtstag gewidmet (Hrsg.: Karlheinz Dietz Dieter Hennig Hans Kaletsch). Würzburg, 1993, ; BESSENYŐ András: Római magánjog I. A római magánjog az európai jogi gondolkodás tükrében. Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs, 1998, 86; FARGNOLI: i. m. 146; Hartwin BRANDT: Az ókor alkonya. A kései Római Birodalom története (ford.: Pataricza Dóra). Corvina Kiadó, Budapest, 2006, 63; HAVAS László HEGYI W. György SZABÓ Edit: Római történelem (szerk.: Németh György). Osiris Kiadó, Budapest, 2007, 647. A rendelet kiadásának napját korábbi tanulmányaimban én is február 27-ére tettem; ld. SÁRY Pál: A hit tisztaságának és az egyház egységének védelme a Codex Theodosianusban. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Juridica et Politica 27 (2009), 160; Pogány birodalomból keresztény birodalom. A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében. Szent István Társulat, Budapest, 2009, Ld. Gerhard RAUSCHEN: Jahrbücher der christlichen Kirche unter dem Kaiser Theodosius dem Grossen. Herder, Freiburg im Breisgau, 1897, 67; Paul Robinson COLEMAN-NORTON: Roman State & Christian Church. A Collection of Legal Documents to A.D S.P.C.K., London, 1966, I, 354; LIPPOLD: Theodosius der Große, 17, 23, 102, 103; SZÁNTÓ Konrád: A katolikus egyház története. Szent István Társulat, Budapest, 1983, I, 147; Gottfried HÄRTEL: Die Religionspolitik der römischen Kaiser von Diokletian bis Justinian I. anhand ausgewählter Beispiele aus dem Codex Theodosianus, dem Codex Justinianus und den Novellen Justinians I. In: Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis 22 (1986), 73; ERRINGTON: Christian, 415; KRÁNITZ: i. m. 135; Karl Leo NOETHLICHS: Revolution from the top? «Orthodoxy» and the persecution of heretics in imperial legislation from Constantine to Justinian. In: Religion and Law in Classical and Christian Rome (eds. Clifford Anno Jörg Rüpke). Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 2006, 121; Philip TILDEN: Religious Intolerance in the Later Roman Empire. The Evidence of the Theodosian Code. University of Exeter, Exeter, 2006, Vö. ENSSLIN: i. m. (in: Sitzungsberichte ) 16, 1. jz. = (in: Die Kirche...) 99, 65. jz.: Das Datum ist nicht der 27., sondern der 28. Februar, weil 380 ein Schaltjahr war. Ld. még Adolf LIPPOLD: Theodosius I. In: Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft Suppl. XIII (1973), 846.

4 150 Sáry Pál 4. A rendelet szövege Ezek után nézzük a rendelet latin nyelvű szövegét, ahogy az a Codex Theodosianusban (CTh 16,1,2) és kis rövidítéssel 11 a Codex Iustinianusban (C. 1,1,1) olvasható: Imppp. Gratianus, Valentinianus et Theodosius AAA. Edictum ad populum urbis Constantinopolitanae. Cunctos populos, quos clementiae nostrae regit temperamentum, in tali volumus religione versari, quam divinum Petrum apostolum tradidisse Romanis religio usque ad nunc ab ipso insinuata declarat quamque pontificem Damasum sequi claret et Petrum Alexandriae episcopum virum apostolicae sanctitatis, hoc est, ut secundum apostolicam disciplinam evangelicamque doctrinam Patris et Filii et Spiritus Sancti unam deitatem sub parili maiestate et sub pia trinitate credamus. Hanc legem sequentes Christianorum catholicorum nomen iubemus amplecti, reliquos vero dementes vesanosque iudicantes haeretici dogmatis infamiam sustinere nec conciliabula eorum ecclesiarum nomen accipere, divina primum vindicta, post etiam motus nostri, quem ex caelesti arbitrio sumpserimus, ultione plectendos. Dat. III. Kal. Mar. Thessalonicae, Gratiano A. V. et Theodosio A. I. Conss. (380). Az edictum szövegét Hahn István a következőképpen fordította magyarra: Gratianus, Valentinianus és Theodosius császárok edictuma Konstantinápoly lakosságához. Megparancsoljuk, hogy mindazok a népek, amelyek a mi kegyelmes kormányzatunk uralma alatt állanak, abban a vallásban éljenek, amelyet a hagyomány szerint Szent Péter apostol adott át Róma népének, s amely azóta is töretlenül él napjainkig: az a hitvallás ez, amelyet Damasus pápa és Péter, Alexandria püspöke, az apostoli szentségű férfiú is helyesnek tart. Tehát: mindenkinek hinnie kell az apostoli hitvallás és az evangéliumi tanítás értelmében az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek egységesen isteni voltát, egyenrangú méltóságát és szent hármasságát. Meghagyjuk, hogy akik ezt a hitvallást követik, a katolikus keresztények nevét viselhetik, a többiek azonban, akiket eszteleneknek és őrülteknek ítélünk, az eretnek hitvallásuknak megfelelő gyalázatos nevet viseljék, gyülekezeteik nem nevezhetik magukat ecclesiáknak és egyelőre az isteni bosszúnak adjuk át őket, de majd, amidőn isteni sugallatból erre utasítást kapunk, magunk is gondoskodunk megbüntetésükről A rendelet kibocsátója A szakirodalomban a rendelet kibocsátójának személyével kapcsolatban is többféle nézettel találkozhatunk. A fentebb említett Codexek a vizsgált edictumot Gratianus, Valentinianus és Theodosius császárok rendeletének tüntetik fel. Ezért sok kutató úgy véli, 11 A iustinianusi Codexben egyrészt a parilis szó ragozott alakja (parili) helyett a rövidebb, de azonos jelentésű par szó ragozott alakja (pari) található, másrészt a nec conciliabula eorum ecclesiarum nomen accipere szövegrész teljesen hiányzik (ennek okáról a későbbiekben még szó lesz). 12 Ld. Római történeti chrestomathia (szerk.: Borzsák István). Tankönyvkiadó, Budapest, 1963, 281. sk.

5 Nagy Theodosius Cunctos populos kezdetű rendeletének elemzése 151 hogy a Cunctos populos kezdetű rendeletet a 380-ban egyszerre uralkodó három Augustus (tehát Gratianus, II. Valentinianus és I. Theodosius) közösen adta ki. 13 Ez a nézet nyilvánvalóan téves. 14 Azokban az időszakokban, amikor a birodalomnak egyszerre több törvényesen trónra került császára is volt, az volt a szokás, hogy az egyes császárok, ha rendeletet adtak ki, azon kibocsátóként a saját nevükön kívül a kollégáik nevét is feltüntették. 15 Ettől azonban a rendeletek nem lettek közös rendeletek. A Földi Hamza-féle római jogi tankönyv azt állítja, hogy a kelet- és nyugat-római császárok gyakran közösen adtak ki rendeleteket. 16 Ez az állítás téves. A tankönyv szerint a Codex Theodosianus II. Theodosius és III. Valentinianus közös rendelete nyomán készült el. 17 Ez nem felel meg a valóságnak: a Codex Theodosianust kizárólag II. Theodosius parancsára állították össze, 18 a Codex elkészítéséhez III. Valentinianusnak semmi köze nem volt. A tankönyv a 426-ban kiadott lex citationist szintén II. Theodosius és III. Valentinianus közös rendeletének tekinti. 19 Ez az állítás is téves: a híres idézési törvényt egyedül III. Valentinianus bocsátotta ki Ravennában, 20 e rendelethez II. Theodosiusnak semmi köze sem volt. Közös rendeletek tehát valójában nem léteztek. 21 A Cunctos populos kezdetű rendeletet kizárólag Nagy Theodosius bocsátotta ki Thesszalonikében. A császár a teológiai fogalmak precíz használatában természetesen segítséget kaphatott Aszkholiosz püspöktől és annak munkatársaitól Ld. A. H. J. GREENIDGE: Infamia. Its Place in Roman Public and Private Law. Clarendon Press, Oxford, 1894, 152; CSIKY Lajos: Állam és egyház viszonya (Első közlemény). In: Protestáns Szemle 9 (1897/1), 20 sk.; FERENCZY Endre MARÓTI Egon HAHN István: Az ókori Róma története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992, 410; Dorothea BAUDY: Prohibitions of religion in antiquity. Setting the course of Europe s religious history. In: Religion and Law in Classical and Christian Rome (eds. Clifford Ando Jörg Rüpke). Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 2006, 112; Michele Renee SALZMAN: Religious Koine and Religious Dissent in the Fourth Century. In: A Companion to Roman Religion (ed. Jörg Rüpke). Blackwell Publishing, 2007, Természetesen azok a szerzők is tévednek, akik az edictumot Gratianus és I. Theodosius vagy II. Valentinianus és I. Theodosius közös rendeletének tekintik. Az előbbi verzióra ld. pl. BESSENYŐ: i. m. 86; Demetrius KIMINAS: The Ecumenical Patriarchate. A History of Its Metropolitans with Annotated Hierarch Catalogs. Wildside Press, 2009, 12; az utóbbira ld. pl. Joseph CANNING: A középkori politikai gondolkodás története (ford.: Nemerkényi Előd). Osiris Kiadó, Budapest, 2002, Vö. Adriaan Johan Boudewijn SIRKS: The Theodosian Code. A Study. Editions du Quatorze Septembre, Friedrichsdorf, 2007, 13: all laws were enacted in the name of all emperors. 16 FÖLDI ANDRÁS HAMZA GÁBOR: A római jog története és instituciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, , 57, 3. jz. 17 FÖLDI HAMZA: i. m Ld. CTh 1,1, FÖLDI HAMZA: i. m CTh 1,4,3. 21 Azt, hogy egy-egy több császár neve alatt fennmaradt rendeletnek pontosan ki a kibocsátója, a keltezés és a címzett(ek) személye alapján többnyire könnyen el lehet dönteni. Nehézség azoknál a rendeleteknél jelentkezik, melyek a kiadásuk helye és a címzett(ek) megjelölése nélkül találhatók a Codexekben. 22 Vö. KRÁNITZ: i. m. 136; Robert Malcolm ERRINGTON: Roman Imperial Policy from Julian to Theodosius. University of North Carolina Press, Chapel Hill, 2006, 217 sk.; María Victoria ESCRIBANO PAÑO: The Social Exclusion of Heretics in Codex Theodosianus XVI. In: Droit, religion et société dans le Code Théodosien. Troisièmes Journées d Etude sur le Code Théodosien. Neuchâtel,

6 152 Sáry Pál 6. A rendelet területi hatálya A császár a rendeletét Konstantinápoly lakosságának címezte. Errington ebből arra következtet, hogy az edictum csupán egy helyi vonatkozású rendelet volt, melynek területi hatálya Konstantinápoly városának határain nem terjedt túl. 23 Ezzel az állásponttal nem értek egyet. A rendelet első mondatából egyértelműen kitűnik, hogy a császár parancsa nem korlátozódott a főváros területére. Szozomenosz szerint a császár azért küldte a rendeletét Konstantinápolyba, mert tudta, hogy az ott kihirdetett rendeletek rövidesen a többi városban is ismertté válnak. 24 A rendelet hatálya tehát a jogalkotó célja szerint semmiképpen sem korlátozódott a főváros területére. További kérdés, hogy akkor meddig terjedt az edictum hatálya? Az egész Római Birodalomra kiterjedt, ahogy azt számos kutató véli, 25 vagy a birodalom keleti felére korlátozódott, ahogy azt szintén több szerző írja? 26 Itt az az alapvető kérdés merül fel, hogy a birodalom egyik felében uralkodó császárok rendeleteinek hatálya kiterjedt-e a birodalom másik felére, vagy nem? A kutatók véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Egyesek szerint az összes egyszerre hivatalban lévő császár nevében kiadott rendeletek hatálya automatikusan (tehát külön megerősítés nélkül) kiterjedt az egész birodalomra, kivéve, ha a jogalkotó császár a rendelet hatályát kifejezetten (a saját birodalomrészére) korlátozta, vagy ha a jogalkotó császár kollégája a rendeletet (a saját területeinek vonatkozásában) módosította vagy eltörölte. 27 Más szerzők azt állítják, hogy a birodalom egyik felében kiadott rendeletek a birodalom másik részén külön megerősítés nélkül nem léptek hatályba. 28 Én ezzel az utóbbi állásponttal értek egyet. Csak így février 2007 (eds. Jean-Jacques Aubert Philippe Blanchard). Université de Neuchâtel, Genève, 2009, ERRINGTON: Christian, 415; UŐ: Roman, Szoz. HE 7,4. 25 Ld. pl. CSIKY: i. m. 20 sk.; LIPPOLD: Theodosius der Große, 17; HÄRTEL: i. m. 73; FERENCZY MARÓTI HAHN: i. m. 410; Arnold ANGENENDT: A kora középkor. A nyugati kereszténység 400-tól 900-ig (ford.: Váróczi Zsuzsanna). Szent István Társulat, Budapest, 2008, 76. Korábban én is ezt az álláspontot osztottam; ld. SÁRY: A hit, 162, 8. jz.; Pogány, 62, 216. jz. 26 Ld. pl. Adolf Martin RITTER: Das Konzil von Konstantinopel und sein Symbol. Studien zur Geschichte und Theologie des II. Ökumenischen Konzils. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1965, 29; TILDEN: i. m. 168; SALZMAN: i. m TONY HONORÉ: Law in the Crisis of Empire, A.D. The Theodosian Dynasty and Its Quaestors. Clarendon Press, Oxford, 1998, 130 sk.; PAOLO LEPORE: Un problema ancora aperto: i rapporti legislativi tra Oriente ed Occidente nel tardo Impero romano. In: Studia et documenta historiae et iuris 66 (2000), ; GEORGE MOUSOURAKIS: The Historical and Institutional Context of Roman Law. Aldershot, Burlington, 2003, Mario Antonio DE DOMINICIS: Il problema dei rapporti burocratico-legislativi tra occidente ed oriente nel Basso Impero romano alla luce delle inscriptiones e subscriptiones delle costituzioni imperiali. In: Rendiconti dell Istituto lombardo di scienze e lettere 87 (1954), ; Jean GAUDEMET: Le partage législatif au Bas-Empire d après un ouvrage récent. In: Studia et documenta historiae et iuris 21 (1955), ; UŐ: Le partage législatif dans la seconde moitié du IV e siècle. In: Studi in onore di Pietro de Francisci II. Giuffrè, Milano, 1956, ; Giovanni GUALANDI: Privilegi imperiali e dualità legislativa nel Basso Impero alla luce di alcuni testi di Libanio. In: In: Archivio giuridico 25 (1959), 5 34; Ernst LEVY: West-östliches Vulgarrecht und Justinian. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Romanistische Abteilung 76 (1959), 2 skk. = In: Gesammelte Schriften, Böhlau Verlag, Köln Graz, 1963, I, 265 skk.; Milton V. ANASTOS: The Edict of Milan (313). A Defence of Its Traditional Authorship and Designation. In: Revue des études

7 Nagy Theodosius Cunctos populos kezdetű rendeletének elemzése 153 tudom ugyanis megmagyarázni azt, hogy a birodalom keleti és nyugati felében ugyanazt a kérdést időnként egymással teljesen ellentétesen szabályozták. A zsidó vallási vezetők és a zsinagógai tisztségviselők például a IV. század végén csak a birodalom keleti felében mentesültek a súlyos terhet jelentő városi tanácsosi szolgálat alól; 29 ez az immunitás ugyanebben az időszakban a nyugati területeken nem érvényesült. 30 A curialisokra vonatkozó joganyagot részletesen elemző Szűcs Magdolna az egymástól eltérő tartalmú keleti és nyugati rendeleteket az eltérő társadalmi és politikai körülményekkel magyarázza. 31 Véleményem szerint tehát az általunk vizsgált thesszalonikéi edictum területi hatálya csak a birodalom keleti felére terjedt ki. 7. A rendelet személyi hatálya A területi hatály kérdésénél még izgalmasabb a rendelet személyi hatályának problémája. Kikre vonatkozott az edictum? A cunctos populos szavakat prima facie úgy lehet értelmezni, hogy a rendelet a császár összes alattvalójára, tehát a keresztényeken kívül a pogányokra és a zsidókra is vonatkozott. Ez az általánosan elterjedt értelmezés azonban nyilvánvalóan téves. Theodosius sem a pogányokat, sem a zsidókat nem kötelezte a katolikus keresztény hit felvételére. 32 A császár későbbi rendeletei közül kettőt emelnék ki, melyek ezt egyértelműen jelzik. 386-ban Theodosius azt az utasítást adta Egyiptom praefectusának, hogy a pogány főpapi tisztséget arra a személyre ruházzák, aki a legtöbb szolgálatot tette szülővárosának, és akit a keresztény vallás iránti tisztelete nem fordított el a pogány kultusztól. A császár hozzátette ehhez, hogy a keresztényeknek egyébként is tartózkodniuk kell az ilyen közfeladatok ellátásától, akkor is, ha azt törvény nem tiltja számukra. 33 Láthatjuk tehát, hogy a pogány kultusz 380 után bizonyos keretek között nemcsak ápolható, hanem közfeladatként ápolandó is maradt. Egy másik, 393-ban kiadott rendeletében Theodosius felháborodásának adott hangot amiatt, hogy egyes helyeken a zsidók vallási összejöveteleit betiltották, s köztudomású tényként állapította meg, hogy a zsidók vallásfelekezetét semmilyen törvény sem tiltja. 34 A zsidókat tehát a császár nem kötelezte ősi hitük elhagyására. A thesszalonikéi edictum szövegének második fele véleményem szerint egyértelművé teszi, hogy a rendelet csak a keresztényekre vonatkozott. Itt ugyanis az áll, hogy aki nem byzantines 25 (1967), 20; Stefania PIETRINI: Sui rapporti legislativi fra Oriente ed Occidente. In: Studia et documenta historiae et iuris 64 (1998), ; SIRKS: i. m. 89; Magdolna SIČ: Formiranje prava Rimske imperije i pozno rimsko zakonodavstvo. Harmonizacija i stvaranje jedinstvenog pravnog poretka u toku rimske istorije. Vojvođanska akademija nauka i umetnosti, Novi Sad, 2011, CTh 12,1,99 (a. 383); 12,1, (a. 398). 30 CTh 16,8,13 (a. 397). Vö. SÁRY: A zsidók jogi helyzete a keresztény Római Birodalomban. In: Facultas nata. Ünnepi tanulmányok a miskolci jogászképzés 25. évfordulójára (szerk.: Szabadfalvi József). Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006, 337; UŐ: Pogány, 112 sk. 31 SIČ: i. m Súlyosan téved tehát Heussi, amikor az általunk vizsgált edictumot pogányellenes vallásrendelet - nek nevezi, melynek kihirdetése után minden rómainak kereszténynek, mégpedig igazhitű kereszténynek kellett lennie [Karl HEUSSI: Az egyháztörténet kézikönyve (ford.: Magyar István). Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 96, 102]. 33 CTh 12,1, CTh 16,8,9.

8 154 Sáry Pál katolikus, az eretnek. Ez a dichotomikus felosztás pedig csak a keresztényeken belül értelmezhető. Ezek szerint a cunctos populos kifejezést úgy kell értenünk, hogy cunctos Christianos. Nagyban alátámasztják ennek az értelmezésnek a helyességét Szozomenosz szavai. Szozomenosz szerint Theodosius rendeletének kibocsátása előtt tudomást szerzett a keleti birodalomrész vallási viszonyairól. A császár nagyon örült annak, hogy az arianizmus nem fertőzte meg az illíreket. Megtudta továbbá azt is, hogy Makedóniáig az összes gyülekezet katolikus (az Isten Igét és a Szentlelket az Atyával azonos tiszteletben részesítik), a Makedóniától keletre eső területeken azonban a népek (az eredeti görög szövegben a laosz, a latin fordításban a populus szó többes száma szerepel), különösen a konstantinápolyiak, különböző eretnekségeket követnek. 35 Teljesen egyértelmű, hogy e szövegben a népek kifejezés kizárólag a különböző tartományokban élő keresztény alattvalókat jelenti. A thesszalonikéi edictum rendelkezései tehát csak a keresztényekre vonatkoztak, ahogy erre már Lippold is felhívta a figyelmet. 36 Ezért azok a szerzők fogalmaznak pontosan, akik azt írják, hogy a 380-ban kibocsátott rendelet szerint minden kereszténynek a nikaiai hitvallást kellett követnie A rendelet célja Az előbbiekből egyértelműen következik, hogy az edictum célja a kereszténységen belüli ellentétek felszámolása, a keresztények egységének kialakítása volt. A katolikus Theodosius egyértelműen úgy látta, hogy az egységet valamiféle langyos kompromiszszum keresése helyett a katolikus irányzat megerősítésével és az eretnekségek felszámolásával kell megvalósítani. A rendelet alapvetően a legnagyobb, legelterjedtebb és legveszélyesebb eretnekség, az arianizmus ellen irányult. Az edictum tehát lényegében egy antiariánus rendelet volt. Téves tehát az az elterjedt nézet, amely szerint a thesszalonikéi rendelet a pogány vallással szemben a kereszténységet nyilvánította államvallássá. 38 A császár az edictumában nem a pogányság és a kereszténység, hanem a kereszténységen belül a katolikus és az ariánus irányzat közül választotta ki azt a vallási irányzatot, melyet hivatalosan követni kívánt, s melynek követését a keresztény alattvalói számára kötelezővé tette. E választás véleményem szerint elsősorban a császár belső, hitbéli meggyőződéséből fakadt. A döntést azonban nyilván megerősítették különböző politikai motívumok is. Egy- 35 Szoz. HE. 7,4. 36 LIPPOLD: Theodosius der Große, 19: Nicht immer wird bei der Diskussion um das Edikt beachtet, daß eingangs zwar alle Untertanen angesprochen werden, im Grunde aber nur die Christen gemeint sind 37 BESSENYŐ: i. m. 86; Sir Steven RUNCIMAN: A bizánci teokrácia. Bizánci stílus és civilizáció (ford.: Bánki Vera). Gondolat Kiadó, Budapest, 2007, E téves nézetet ld. pl. Jacques FONTAINE: Christianity and the Christian Church between 284 and 476. In: History of Humanity III. From the Seventh Century B.C. to the Seventh Century A.D. (eds. J. Herrmann E. Zürcher). Routledge, London New York, 1996, 236: that edict, which made Christianity the state religion, reversed the pre-313 situation by favouring the Christians at the expense of the pagans ; John T. S. MADELEY: European Liberal Democracy and the Principle of State Religious Neutrality. In: Church and State in Contemporary Europe. The Chimera of Neutrality (eds. John T. S. Madeley Zsolt Enyedi). Portland, London, 2003, 10: however, it was left to Theodosius in 380 to make the final, decisive move, declaring Christianity the official religion of the Empire, and decreeing the general prohibition, never to be revoced, of all pagan cults and sacrificial rites.

9 Nagy Theodosius Cunctos populos kezdetű rendeletének elemzése 155 részt ugyanis csak egy ilyen tartalmú egyházpolitikai döntéssel lehetett a többségében katolikus Nyugattal való egységet megerősíteni. 39 Másrészt az is valószínűnek tűnik, hogy a rendelet egyben a birodalom barbarizálódásának is gátat kívánt szabni. 40 Mint tudjuk, a nyugati gótok Valens uralma idején a kereszténység ariánus irányzatához kapcsolódtak. 41 Az ariánus császár engedélyt adott számukra, hogy átlépjék a birodalom határait s letelepüljenek Thrákiában. 42 Amint Horváth Emőke rámutat, a vizigótok betelepülése a rómaiak számára szükségessé tette a barbárokkal szembeni védekezési technika megváltoztatását: a fizikai elhatárolódás lehetőségének megszűnése az elkülönülést máshová, a spirituális szférára helyezte át, és ez az elutasítás annál intenzívebb volt, minél erősebben megvetették lábukat a germánok a római földön. 43 Az arianizmus elutasítása tehát egyben a barbár szellemiség térnyerésének fékezését is szolgálta. 9. A katolikus és az ariánus hitvallás közötti különbség Míg a katolikusok azt állították, hogy Krisztus egylényegű (homousziosz) az Atyával, az ariánusok úgy vélték, hogy Krisztus csupán hasonló lényegű (homoiusziosz) az Atyaistennel. E teológiai probléma mindenekelőtt Madách szavait juttatja eszünkbe: Az ember tragédiájának hetedik, bizánci színében az eretnekek egy i betű miatt mennek a halálba. Ez a megfogalmazás melyet Madách Hegeltől vett át 44 rendkívül cinikus. A mi derék Madáchunk is hogy veti el a sulykot, mikor egy jottáért (homoiousios) eretnekeket égettet! jegyzi meg okkal Prohászka Ottokár. 45 Helyesen mutat rá Schütz Antal, hogy csak a nyelv szeszélye, hogy egy i betűn fordul itt a nézeteknek világokat szétválasztó ellentéte. De hát az egyes ember is többnyire kész késhegyre menni, ha nem igaz, hanem gaz embernek nevezik és tartják. 46 Érdekes, hogy a madáchi cinizmust még Lukács György is határozottan elutasította: már gimnazista koromban pedig akkor szenvedélyes ateista voltam mélyen felháborított Az ember tragédiájának bizánci jelenete: Tankréd (és vele, érezhetően, Madách) állásfoglalása a homousion és homoiusion vitában. Mert azt éreztem akkor, és érzem ma is, és érzi velem mindenki, akinek egy vallásos, egy metafizikai nívón élt élet iránt csak a legkisebb érzéke van: mi másért haljon meg valaki, ha keresztény, mint a hitért, 39 Vö. RITTER: i. m. 29: Zunächts einmal gab Theodosius mit diesem Edikt seiner festen Entschlossenheit Ausdruck, die Neuordnung der Kirche in seinem Reichsteil auf der Grundlage der nikänischen Orthodoxie vorzunehmen und damit die Glaubenseinheit mit dem Westen wiederherzustellen. 40 Ezt az álláspontot ld. Arnold EHRHARDT: The First Two Years of the Emperor Theodosius I. In: The Journal of Ecclesiastical History 15 (1964), Ennek okairól ld. HORVÁTH Emőke: Az arianizmus és a barbár államalakulatok. In: Történelmi tanulmányok (Studia Miskolcinensia) 3 (1999), Szókratész szerint Valens e barbár betelepülés jóváhagyásával nem csak a saját, hanem az egész birodalom sorsát megpecsételte (HE 4,34). 43 HORVÁTH: i. m Ld. Georg Wilhelm Friedrich HEGEL: Előadások a világtörténet filozófiájáról (ford.: Szemere Samu). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966, 610: abban a vitában, vajon Krisztus azonos vagy hasonló lényegű-e istennel, az egy i betű sokezer ember életébe került. 45 PROHÁSZKA Ottokár: Diadalmas világnézet. Szent István Társulat, Budapest, , 161. Vö. FRENYÓ Zoltán: Patrisztika és skolasztika Prohászka Ottokár műveiben. In: Prohászka ébresztése II. Az november 10-én Székesfehérvárott megtartott Prohászka-konferencia anyaga (szerk.: Szabó Ferenc). Ottokár Püspök Alapítvány, Budapest, 1998, 224 skk. 46 Lásd PROHÁSZKA: i. m. 280, 8. jz.

10 156 Sáry Pál mint azért, hogy Krisztus Istennel egynemű-e vagy csak hasonló hozzá? Hát nem ezen múlik minden? 47 S valóban, ha belegondolunk, minden ezen múlik. Mélyebb teológiai ismeretek nélkül is felismerhetjük, hogy ha Krisztus nem Isten, akkor az emberiség megváltása nem tökéletes, 48 s az általa közölt kinyilatkoztatás sem lehet teljes. Ha Krisztus nem Isten, akkor az általa alapított egyház nem szent, s az eucharisztia vétele sem egyesíti az embert az Istennel. Hosszasan folytathatnánk még ezt a gondolatmenetet, de talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy belássuk: az egész kereszténység alapja Krisztus isteni mivolta. Az arianizmus éppen ezért az egész kereszténységet képes lett volna romba dönteni. Nem csoda tehát, hogy Szent Ambrus, a katolikus irányzat nyugati vezéralakja, az ariánusokat rosszabbnak tartotta az ördögnél. 49 Fontos kiemelni, hogy az Atya és a Fiú kapcsolatának teológiai értékelése elméleti szinten az állam és az egyház viszonyát is meghatározta. 50 A császárban ugyanis a Mennyei Atya, a püspökben pedig Krisztus képmását látták. 51 Míg az ariánus teológia Krisztust az Atya alá rendelte, a katolikus teológia Krisztust az Atya mellé helyezte. Ebből következőleg az ariánusok úgy vélték, hogy az egyházat az állam alá kell rendelni, a katolikusok viszont úgy gondolták, hogy az államnak és az egyháznak egymással mellérendelt viszonyban kell állnia. 52 A thesszalonikéi edictum tehát az arianizmus elutasításával egyben a cezaropapista eszméket is elutasította. 47 LUKÁCS György: Kiknek nem kell és miért Balázs Béla költészete? In: Magyar irodalom magyar kultúra. Válogatott tanulmányok (szerk.: Fehér Ferenc Kenyeres Zoltán). Gondolat Kiadó, Budapest, 1970, Ha azonban Krisztus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember, akkor az Isten és az ember kapcsolata melyet az ősbűn megrontott az Ő személyében tökéletesen helyreállt, vagyis megvalósult az emberiség megváltása. 49 Ambr. De fide 3,4,32. Vö. CSIZMÁR Oszkár: Szent Ambrus politikai műve. In: A szent atyák nyomdokait követve. In memoriam Vanyó László (szerk.: Baán István). Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2003, Vö. George Huntston WILLIAMS: Christology and Church-State Relations in the Fourth Century. In: Church History 20 (1951/3), 3 33; 20 (1951/4), 3 26; Mark A. NOLL: Turning Points. Decisive Moments in the History of Christianity. Inter-Varsity Press, Leicester, , 60 skk. 51 Az Ambrosiasternek nevezett ismeretlen IV. századi szerző megállapítása szerint Dei enim imaginem habet rex, sicut et episcopus Christi (Quaest. Vet. et Nov. Test. 35). Azt a gondolatot, hogy a püspököt úgy kell tekintenünk, mint magát az Urat már Antiokhiai Szent Ignác is megfogalmazta (Ep. ad Eph. 6,1; Vanyó László ford.). Az uralkodót többek között Nazianzoszi Szent Gergely is az Isten képmásának nevezte (Or. 17,9). Vö. Wilfrid PARSONS: The Influence of Romans XIII on Pre-Augustinian Christian Political Thought. In: Theological Studies 1 (1940), 352, 362; Sophie LUNN-ROCKLIFFE: Ambrosiaster s Political Theology. University Press, Oxford, 2007, Szent Athanáz mélyen elítélte II. Constantiust, aki 355-ben úgy nyilatkozott, hogy az ő (egyházi ügyekben kinyilvánított) akarata kánon (tehát zsinati határozat) erejével bír (Hist. Arian. 33). Szent Ambrus hangsúlyozta, hogy a császár helye az egyházon belül van, és nem az egyház felett: imperator enim intra ecclesiam, non supra ecclesiam est (Sermo contra Aux. de bas. trad. 35). Vö. Kenneth Meyer SETTON: Christian Attitude Towards the Emperor in the Fourth Century. Columbia University Press, New York, 1941, 114; SIČ: i. m. 169.

11 Nagy Theodosius Cunctos populos kezdetű rendeletének elemzése Az igaz hit képviselői Amint többek között Noethlichs rámutat, a thesszalonikéi edictum volt az első olyan császári rendelet, mely meghatározta az igaz hit kritériumait. 53 A császár az ortodoxia képviselőiként Damasus pápát ( ) és Péter alexandriai püspököt ( ) jelölte meg. Ezzel Theodosius egyértelműen elismerte a római pápa primátusát. 54 A rendelet az alexandriai püspöki szék tekintélyét is megerősítette. Mint tudjuk, röviddel később, 381-ben, az I. Konstantinápolyi (II. Egyetemes) Zsinat a püspökök tiszteletbeli rangsorában Konstantinápoly püspökét állította a római pápát követő második helyre. 55 Thesszalonikéi rendeletében Theodosius a konstantinápolyi püspökre (mint az igaz hit képviselőjére) még nem hivatkozhatott, mert az edictum kibocsátásakor Konstantinápolynak Démophilosz személyében ariánus püspöke volt. Alexandria kiemelését elsősorban az tette indokolttá, hogy a város korábban az arianizmus elleni küzdelem egyik legnagyobb vezéralakjának, Szent Athanáznak a székhelye volt. Athanáz a halála előtt hű társát, az edictumban szereplő Pétert szentelte fel utódjául. Athanáz halála után az ariánusok felbátorodtak és Valens császár támogatásával az ariánus Lukioszt ültették a püspöki székbe, Pétert pedig börtönbe zárták. Péter kiszabadulása után Damasus pápához menekült. Később az alexandriai katolikusok újult erőre kapva elűzték Lukioszt és a püspöki széket visszaadták Péternek, aki Damasus pápa levelével tért vissza Rómából. A pápai levél megerősítette a nikaiai hitvallást és Péter felszentelését A rendelet jellege A szakirodalomban elterjedt az a nézet, hogy a thesszalonikéi edictum tulajdonképpen nem minősíthető normatív rendelkezést tartalmazó jogszabálynak, mivel csupán egy programnyilatkozat volt, melyben a császár kinyilvánította, hogy azt szeretné, ha minden alattvalója a katolikus hitet követné, s egyben jelezte, hogy uralkodása során e cél érdekében fog tevékenykedni. 57 Ez az álláspont elsősorban Szozomenosz leírásán alapszik. Szozomenosz ugyanis azt írja, hogy a császár úgy vélte, jobb, ha erőszakkal végrehajtandó parancs kibocsátása helyett javaslatot tesz alattvalóinak saját vallási nézeteinek követésére, s ezért rendeleti úton mindenki tudomására hozta, hogy alattvalóit a katolikus hitre kívánja vezetni. 58 Lényegében az említett álláspontot képviseli Errington is, aki az edictum szövegében szereplő volumus és iubemus igéket állítja egymással szembe, azt állítva, hogy a volumus igét tartalmazó első szakasz nem normatív rendelkezés, szemben a iubemus igét tartalmazó második szakasszal. Errington véleményét Tilden és Escribano is osztja. 59 Én ezzel az állásponttal nem értek egyet. Véleményem szerint Theodosius rendeletének első szakaszában nem csupán az egyházpolitikai programját ismertette, hanem nagyon 53 NOETHLICHS: i. m Vö. Lucio DE GIOVANNI: Il libro XVI del Codice Teodosiano. Alle origini della codificazione in tema di rapporti chiesa-stato. M. D Auria, Napoli, 1985, Conc. Const. I. (381) 3. kán. 56 Vö. Szók. HE 4, Vö. Hans von CAMPENHAUSEN: Ambrosius von Mailand als Kirchenpolitiker. W. de Gruyter, Berlin Leipzig, 1929, 54, 224; VOIGT: i. m. 37, 48. jz.; RITTER: i. m Szoz. HE. 7,4. 59 TILDEN: i. m. 167; ESCRIBANO: i. m. 42.

12 158 Sáry Pál határozottan elrendelte, hogy minden keresztény a katolikus hitet vallja (helyesnek látom tehát e vonatkozásban Hahn István fentebb idézett magyar fordítását). Szozomenosz szavait szerintem úgy kell értenünk, hogy a császár az ariánusok elleni azonnali erőszakos fellépésre való utasítás helyett csupán annyit rendelt el, hogy az eretnekek térjenek át a katolikus hitre. A császár ezzel a fővárosba való bevonulásáig időt akart adni az ariánusoknak arra, hogy mérlegeljék a helyzetet és önként (a karhatalmi erők bevetése nélkül) térjenek jobb belátásra. Errington fő érvét egyébként nagyon könnyű cáfolni. A császári rendeletekben igen gyakran szereplő volumus szó mindig határozott utasítást jelent, éppúgy, mint a iubemus szó (a két ige jelentése között tehát nincs lényegi különbség). Constantinus például 316-ban a következő szavakkal mentesítette a városi tanácsosokat a tabelliói feladatok alól: universos decuriones volumus a tabellionum officiis temperare. 60 II. Constantius 346 körül a következőképpen rendelte el, hogy a városfalakon kívül épült pogány templomokat hagyják érintetlenül (tehát ne rombolják le azokat): volumus, ut aedes templorum, quae extra muros sunt positae, intactae incorruptaeque consistant. 61 I. Valentinianus 365-ben a következő szavakat használva tiltotta meg, hogy az adószedők vasárnap keressék fel a keresztényeket: die solis neminem Christianum ab exactoribus volumus conveniri ban Honorius így határozta meg 1 nummusban az állami kenyér eladási árát: panem Ostiensem atque fiscalem uno nummo distrahi volumus. 63 Hat évvel később szintén Honorius a következő szavakkal rendelte el, hogy minden egyes postaállomáson legyen egy megfelelő (az állami posta működésének felügyeletét ellátó) postamester: per stationes singulas idoneos mancipes volumus collocari A katolikus hit államvallássá nyilvánításának kérdése Az általánosan elterjedt álláspont szerint a thesszalonikéi edictum államvallássá nyilvánította a katolikus hitet. 65 Felmerül a kérdés, hogy helyes-e ez a megállapítás? A válasz nyilvánvalóan attól függ, hogy mit értünk az államvallás fogalma alatt. Mezey Barna meghatározása szerint az államvallás az államhatalom által sajátjának elismert, hivatalosan követett vallás, amelynek kizárólagosságát alattvalói körében erőszakkal is érvényesíti. 66 E definíciót alapul véve arra a megállapításra juthatunk, hogy a thesszalonikéi edictum nem nyilvánította a katolikus hitet államvallássá, mivel a rendelet csak a keresztényekre vonatkozott, tehát sem a pogány, sem a zsidó vallást nem korlátozta CTh 12,1,3. 61 CTh 16,10,3. 62 CTh 8,8,1 = 11,7, CTh 14,19,1. 64 CTh 8,5, Vö. P. SZABÓ Béla: Előadások a római állam- és jogtörténet köréből. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1998, 77; Georg OSTROGORSKY: A bizánci állam története (ford.: Magyar István Lénárd Németh Ferdinánd Prohászka Péter). Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 65; FÖLDI HAMZA: i. m MEZEY Barna: Államvallás. In: Magyar Katolikus Lexikon I. (főszerk.: Diós István; szerk.: Viczián János). Szent István Társulat, Budapest, 1993, A kereszténység kizárólagosan megengedett vallássá válásáról szóló téves álláspontot ld. pl. CSIKY: i. m. 20 sk.: Gratián, Valentinián és Theodosius egyesült uralma alatt történt 380-ban Kr. u., hogy formális törvény hozatott, mely benne van úgy Theodosius, mint Justinián kódexeiben, arra nézve, hogy a keresztyénség legyen úgy keleten, mint nyugaton, a római birodalomnak kizárólagos vallása ; Karel BLEI: Freedom of Religion and Belief. Europe s Story. Royal Van Gorcum, Assen, 2002, 24

13 Nagy Theodosius Cunctos populos kezdetű rendeletének elemzése 159 Az államvallás fogalmát azonban másképp is meghatározhatjuk. Én helyesebbnek tartom azt az egyszerűbb a kizárólagosságot és az agresszív jelleget nem tartalmazó definíciót, amely szerint az államvallás az államhatalom által hivatalosan követett vallás, illetve vallási irányzat. 68 E tágabb meghatározás alapján pedig elmondható, hogy az edictum a birodalom keleti felében államvallássá nyilvánította a katolikus keresztény hitet. Amint arra Tilden rámutat, 69 a thesszalonikéi rendeletben a nagy újdonságot az jelentette, hogy az edictum pozitív módon meghatározta, mely vallási irányzatot kell követni, szemben a korábbi császári rendeletekkel, melyek csak azt mondták ki, hogy mely vallási irányzatok követése tilos A rendeletben meghatározott szankció A császár a nikaiai hitvallást elutasító keresztényekkel szemben kétféle joghátrányt helyezett kilátásba. Az egyik az volt, hogy az eretnekeknek minősített keresztényeket infamis személyekké nyilvánította. Hahn magyar fordítása ( az eretnek hitvallásuknak megfelelő gyalázatos nevet viseljék ) ezt nem fejezi ki elég egyértelműen. Hahn feltehetőleg úgy vélte, hogy az infamia szó nem jogi értelemben szerepel a rendeletben. Ez azonban tévedés, a szó itt egyértelműen jogi értelmet hordoz. Így véli Greenidge is, 71 aki egyébként jól tudta, hogy az infamia szónak még a hivatalos dokumentumokban sem volt mindig jogi értelme az ókori Rómában. 72 Álláspontunkat Szozomenosz szavai is alátámasztják. 73 A rendelet e részét ezért helyesebb így fordítani: a többieket pedig, akiket eszteleneknek és őrülteknek tekintünk, eretnek tanításuk miatt sújtsa infamia. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy később több olyan rendelet is született, mely az eretnekeket szintén őrülteknek nevezte 74 és infamiával sújtotta. 75 Az infamia bizonyos magánjogi hátrányok mellett mindenekelőtt az előkelő címek, rangok, méltóságok elvesztését vonta maga után. 76 A rendelet egy másik joghátrányt is kilátásba helyezett: az eretnekeknek megtiltotta a keresztény templomok használatát. E szövegrész tekintetében Hahn fordítása ( gyülekezeteik nem nevezhetik magukat ecclesiáknak ) teljesen rossz, hiszen a conciliabulum szó nem gyülekezetet, hanem gyülekezőhelyet jelent (s ebből fakadóan itt az ecclesia szó nem egysk.: the Emperor Theodosius ( ) proclaimed the Christian Church to be the State Church of the Empire. An Edict was promulgated, by which all subjects of the Empire had to accept the Christian faith as interpreted and thaught by the Christian ( Catholic ) Church. No other religion was tolerated. 68 Vö. Történeti fogalmak kisszótára (szerk.: Simándi Irén). Korona Kiadó, Budapest, 2002, TILDEN: i. m. 166: this law therefore appears to show a marked change in the government s attitude to the personal religious beliefs of its peoples; hitherto laws on religion were invariably of the format thou shalt not, now however there was, apparently, an undeniable element of thou shalt. 70 Gratianus például 379 augusztusában Mediolánumban (Milánóban) kimondta, hogy minden az isteni és a császári törvények által egyaránt tiltott eretnekség egyszer s mindenkorra szűnjön meg (CTh 16,5,5: omnes vetitae legibus et divinis et imperialibus haereses perpetuo conquiescant ). 71 A. H. J. GREENIDGE: Infamia. Its Place in Roman Public and Private Law. Clarendon Press, Oxford, 1894, GREENIDGE: i. m Szozomenosz nem szó szerint idézi a rendeletet. A görög szöveg latin fordításában ez áll: qui vero aliter sentirent, haeretici dicerentur, infamesque essent (HE 7,4). 74 Vö. CTh 16,5, ; 16,6,6. 75 Vö. CTh 16,5, Vö. GREENIDGE: i. m. 154.

14 160 Sáry Pál házat, hanem templomot jelent). 77 A helyes fordítás ez: gyülekezőhelyeik nem viselhetik a templom nevet. Ez pedig azt jelenti, hogy az eretnekek nem gyűlhetnek össze a templomokban. A császár tehát az eretnekeket a templomok elhagyására kötelezte. 78 Így értelmezi a szöveget Errington és Escribano is. 79 Amint Errington rámutat, 80 a rendelet kibocsátásakor Konstantinápolyban minden templomot az ariánusok birtokoltak: a katolikusok főpásztora, Nazianzoszi Szent Gergely csupán egy kis kápolnában tartotta az istentiszteleteket. 81 Amikor Theodosius bevonult a fővárosba, azonnal magához kérette Démophiloszt, s tudatta vele, hogy vagy áttér a katolikus hitre, vagy elhagyja a templomokat. Az ariánus püspök híveivel együtt az utóbbit választotta. Így történt tehát írja Szókratész, hogy az ariánusok, akik negyven éven keresztül tartották birtokukban az istentiszteleti helyeket, visszautasították az egyetértést, amit Theodosius császár ajánlott fel, és eltávoztak a városból Helyükbe az»egylényegű«hit vallói léptek, és visszavették a templomokat. 82 Mivel a iustinianusi kodifikáció idején a templomok a katolikusok birtokában voltak, a rendeletnek a templomokra vonatkozó részét a kompilátorok kihagyták a szövegből. Végül a szankciókról szólva talán érdemes azt is megemlíteni, hogy az eretnekek túlvilági büntetésére való utalással a császár világosan kifejezésre juttatta abbéli meggyőződését, hogy a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség Összegzés Megállapításainkat a következőképpen foglalhatjuk össze. A Cunctos populos kezdetű rendeletet I. Theodosius bocsátotta ki még megkeresztelkedése előtt, 380. február 28-án Thesszalonikében. A rendelet a birodalom keleti felében élő keresztényeknek szólt: kötelezővé tette számukra a katolikus hit követését. A császár alapvetően a keresztény egyházak egységét kívánta megszilárdítani, de ezzel együtt a katolikus Nyugattal való politikai egység erősítésére is törekedett. A római pápa primátusát megerősítő edictum elsősorban az ariánusok ellen irányult. Az ariánus hitvallással együtt a császár a cezaropapista elképzeléseket is elutasította és gátat kívánt szabni a római lakosság barbarizálódásának. A katolikus hitet államvallássá nyilvánító rendelet határozott parancsot tartalmazott, s ezért nem csupán programnyilatkozat volt. A parancsának nem engedelmeskedő eretnekeket Theodosius infamis személyekké nyilvánította és a templomok használatától eltiltotta. A császárt valószínűleg e rendelete miatt ruházta fel a Khalkédóni (IV. Egyetemes) Zsinat 451-ben a megtisztelő Magnus jelzővel Nyilván Hahn téves fordítása alapján írja Katus is tévesen, hogy az eretnekek gyülekezetei nem nevezhetik magukat egyháznak (ecclesia) (KATUS László: A középkor története. Egyetemi tankönyv. Pannonica Rubicon Kiadó, Budapest, 2000, 21). 78 Vö. CTh 16,5,6. 79 ERRINGTON: Christian, 414; ESCRIBANO: i. m ERRINGTON: Christian, Vö. Szók. HE 5,7. 82 Szók. HE 5,7. 83 Ezt az elvet Szent Ciprián (Cyprianus) karthágói püspök ( 258) fogalmazta meg elsőként a következőképpen: salus extra ecclesiam non est (Ep. 72,21). 84 ACO 2,3,2.