Megalakult az új testület. Utcák pályázatból és önerőből AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉ L E T I MAGAZINJA. (2. oldal) (7. oldal) XIII. évfolyam 11.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megalakult az új testület. Utcák pályázatból és önerőből AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉ L E T I MAGAZINJA. (2. oldal) (7. oldal) XIII. évfolyam 11."

Átírás

1 XIII. évfolyam 11. szám 2010 november NAGYT ARCSA AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉ L E T I MAGAZINJA Megalakult az új testület (2. oldal) Példás lakossági összefogás eredményeként épült meg október elejére a Bocskai utca keleti szakasza. Mi több, a lendületből arra is telt, hogy a Bocskai és a Széchenyi utca közötti rövid szakaszra is jutott szilárd burkolat. (Az orvosi rendelő melletti összeköttetést biztosító kis szakaszt az önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi döntése értelmében Széchenyi köznek hívjuk majd.) Az ünnepélyes átadásról és a részletekről következő lapszámunkban olvashatnak. A körülmények ellenére jó ütemben halad a Millennium utca építése is. Erről már ebben a lapban beszámolunk. (7. oldal) Utcák pályázatból és önerőből

2 Alakuló, FOTÓ: MIZER ZSOLT Október 11-én zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a Polgármesteri Hivatal díszterme, hiszen ekkor tartotta alakuló ülését Nagytarcsa Község Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselő-testülete. Pete András Imréné, a Helyi Választási Bizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket a választás eredményéről, majd önkormányzati képviselők és a polgármester eskütételére került sor. Miután az új testület minden tagja átvette megbízólevelét, Rimóczi Sándor ismertette polgármesteri programját. A következőkben az alpolgármester megválasztására került sor. A képviselők a polgármester előterjesztésére Molnár László személye mellett döntöttek. Sor került a bizottságok kialakítására is. A Pénzügyi, Oktatási és Településügyi Bizottság Elnöke Kmeczik Gábor, belső tagja dr. Kazinczy Erzsébet, Morva István és Szulágyi Tibor, külső tagja Hrumó Miklós, Koszták Rudolf és Rónai Pálné lett. A Vagyonnyilatkozatot Felügyelő Bizottság elnökévé dr. Kazinczy Erzsébetet, tagjává dr. Mészáros Sándor és Szulágyi Tibor képviselőket választották meg. Az ünnepélyes aktus részeként a továbbiakban esküt tettek a bizottságok külső tagjai is, majd a rendezvény átalakult rendkívüli testületi üléssé, hiszen máris több fontos kérdésben kellett döntést hozni.

3 közéleti magazin ÖNKORMÁNYZAT 3 rendívüli, és rendes ülés November 3-án rendes ülést tartott a nagytarcsai önkormányzat képviselőtestülete. Az ülésen megválasztották a település ipari területeit értékesítő Berdó Plusz Kft. Felügyelő Bizott-ságának új elnökét, mégpedig Mészáros Sándor személyében. Sor került a polgármestert a Gödöllő Többcélú Kistérségi Társulási Tanácsban szükség esetén helyettesítő személy kiválasztására is. Rimóczi Sándor polgármester javaslatára ezzel a jogosultsággal a testület Molnár László alpolgármestert ruházta fel. A képviselők megvitatták és elfogadták a Csillagszem Óvoda nevelési programját, és áttekintették a kátyúzás lehető leggyorsabb megoldásának lehetőségeit. Napirendre került a Millennium utca közvilágításának megtárgyalása is. Ez annál is inkább sürgető feladat, mert az utca enélkül nem kaphat használatba vételi engedélyt. A napirendi pont megtárgyalására meghívást kapott az ajánlattevő cég képviselője is, aki elmondta, cégük nem számít a helyszínen található lehetőségekre, hanem új oszlopok elhelyezését tervezi. Ugyancsak ez a cég tett ajánlatot arra is, hogy a ma már liberalizált energiapiacon megkeresi a település adottságainak leginkább megfelelő és egyben legkedvezőbb energia-vásárlási lehetőséget. A testület megtárgyalta a műfüves pálya jelenlegi helyzetét. Amint arról korábban beszámoltunk, a pályát üzemeltető cég további sportlétesítmények kialakítását kezdte meg a nagytarcsai grundon, ám az idei árvizek súlyosan megrongálták a falu pályáját, és visszavetették a vállalkozó megkezdett munkálatait. Bár továbbra is számítanak még arra, hogy a biztosító előbb utóbb rendezi a kárt, további megoldásokat is keresnek. Ennek egyik lehetőségeként került szóba, hogy az önkormányzat is tulajdonrészt szerez a sportlétesítményeket építő és üzemeltető cégben. A testület megvitatta a Múzeumkert utca egyirányúsításának lehetőségét, és döntött arról, hogy a település területén az eddigi 12 tonna helyett 7,5 tonnára módosíttatja az átmenő forgalomra vonatkozó súlykorlátozást. Ez alól természetesen a helyi vállalkozások felmentést kérhetnek. Egyetértett a testület abban is, hogy a Falumúzeum udvarán álló kocsiszín állapotán javítani kell, ennek első lépése a beázás megszüntetése. Végezetül elhangzott, Nagytarcsa önkormányzata javaslatot tett egy Kistarcsával közös okmányiroda létesítésére. A felvetéssel Kistarcsa is egyetért, a helyszín a szomszéd város nagytarcsai végén álló önkormányzati rendelkezésű telephely lehetne. (ZS)

4 4 ÖNKORMÁNYZAT NAGYT ARC SA Kistérségi tisztújítás OKTÓBER 28-ÁN ÜLÉST TARTOTT A GÖDÖLLŐI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TANÁCSA. AZ ŐSZI ÖNKOR- MÁNYZATI VÁLASZTÁSOK ÓTA ELSŐ ÍZBEN TALÁLKOZTAK A 12 TELEPÜLÉS ELÖLJÁRÓI, S MERT TÖBB TELEPÜLÉSEN ÚJ POLGÁRMESTER KEZDTE MEG A TEVÉKENYSÉGÉT, TERMÉSZETES, HOGY AZ ÜLÉS AZ ASZTAL KÖRÜL ÜLŐK BEMU- TATKOZÁSÁVAL KEZDŐDÖTT. Elsőként a munkaszervezet vezetője, dr. Nánási Éva, Gödöllő címzetes főjegyzője ismertette a társult települések választási eredményeit. A rendezvény legfontosabb napirendi pontja a társulás elnökének megválasztása volt. Egyetlen javaslat hangzott el, Holló Ilona, Zsámbok polgármestere ismételten dr. Gémesi György megválasztását ajánlotta. Mivel más név nem merült fel, titkos szavazás következett, amelynek eredményeként a továbbiakban Gémesi György a társulási tanács újraválasztott elnökeként vezethette az ülést. Alelnökké ezúttal Hatvani Miklóst, Isaszeg polgármesterét választották meg társai, míg a pénzügyi bizottságot továbbra is Holló Ilona vezetheti. Nagytarcsát a rendezvényen Rimóczi Sándor polgármester képviselte, akit a társulási tanács tagjai a pénzügyi ellenőrző bizottság tagjává választottak. Új vezető a Gödöllői Rendőrkapitányság élén Dr. Ármos Sándor r. dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány javaslatára, dr. Hatala József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány november 1-jei hatállyal Bozsó Zoltán r. dandártábornok rendőrségi főtanácsost bízta meg a Gödöllői Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatok ellátásával. (Elődjét, Mihály István ezredest a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé nevezték ki.)

5 közél et i magazi n ÖNKORMÁNYZAT 5 Kisebbségi eredmények PEST MEGYE AZ ÚJ KÖZGYŰLÉS A jelenlévő 42 képviselő közül 36-an szavaztak igennel dr. Szűcs Lajosra, aki megválasztásával mindjárt elkönyvelhetett egy jelentős sikert: Pest Megye Önkormányzata utáni történetének első újrázó elnöke. Szűcs Lajos ráadásul nem csak a közgyűlési többség támogatását bírja, hanem valamennyi bejutott pártból kapott szavazatokat. Mint köszöntőjében is kiemelte: Jelzésértékű az üzenet mindenkinek. Folytatni kell az elmúlt négy év programját és azt a nemes hagyományt, hogy a döntések konszenzussal és személyeskedő konfliktusok nélkül születnek meg. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy fenntartani a száznál is több intézményt, szolgálni az emberek, a fiatalok és idősek tízezreit ez jelenti a közös feladatot és a közös felelősséget a számunkra. A Megyeházán megtartott alakuló közgyűlést Kocsi János korelnök nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy új fejezet kezdődik az önkormányzat történetében, és emlékeztetett arra, hogy felére csökkent a Pest Megyei Közgyűlés képviselőinek száma, így a jelenlegi tagokra még nagyobb felelősség hárul. Utána a Pest Megyei Területi Választási Bizottság elnökhelyettese, dr Firicz László számolt be az október 3-án tartott önkormányzati választás eredményéről: a Fidesz-KDNP 26, a Jobbik 7, az MSZP 10 mandátumot szerzett. A beszámolót követően a képviselők letették az esküt, ezután titkos szavazással megválasztották Pest Megye Közgyűlésének elnökét, majd két alelnökét, Szabó István és Wentzel Ferenc képviselőket. A pártok delegáltjai szavaztak a bizottságok számának drasztikus csökkentéséről, azok elnökeiről, alelnökeiről és tagjairól is. A tisztségviselők és a bizottságok ügyében meghozott döntéseket követően az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjává megválasztott nagytarcsai Gyopár Ernő, a FIDESZ- KDNP frakció nevében közölte, hogy a frakció tagjai felajánlanak fejenként 25 ezer forintot a megsérült vörösiszaptározó okozta tragédia károsultjainak megsegítésére. Egyben felkérte az MSZP és a JOBBIK képviselőit, hogy csatlakozzanak az ügy támogatásához, valamint dr. Szűcs Lajos elnököt, hogy e kezdeményezésről tájékoztassa a megyei közgyűléseket. (FORRÁS: Az őszi önkormányzati választások alkalmával nyílt lehetőség a helyi kisebbségi önkormányzatok képviselőinek megválasztására is. Nagytarcsán Szlovák Kisebbségi Önkormányzat választására került sor. Ezúttal a kisebbségi választói névjegyzékben 117 fő szerepelt, közülük 76-an szavaztak, ami csaknem 65 százalékos részvételt jelent. A szavazólapon öt személy neve szerepelt, mindannyian a Szlovák Unió jelöltjeként indultak. Közülük Galántai Györgyné, Szlaukó Istvánné, Morvai Jánosné és Fényes Piroska Zsuzsanna kapta a legtöbb szavazatot. A megválasztott képviselők ezúttal is Galántai Györgynét választották elnöknek, aki kérdésünkre elmondta, örült volna a fiatalításnak, de meghajolva társai akarata előtt, ezúttal is elfogadta a megbízatást. Hozzátette, szeretné, ha a Vencok hagyományőrző együttes mellett felnőne az ifjabb generáció, ezért is igyekeznek segíteni a Művészeti Iskolában folyó képzést saját lehetőségeikkel, főként a fellépésekhez szükséges viseletekkel. Galántainé elmondta, a legfőbb problémát ma is az állandó helyiség hiánya jelenti, ahol összejöveteleiket, valamint a hagyományőrző együttes próbáit megtarthatnák. A választás óta, október 29-én már megtartotta ülését a Nagytarcsai Szlovákok Önkormányzata, amelyen sor került az SZMSZ módosítására, valamint a első félévi pénzügyi beszámoló megvitatására és elfogadására is. A szlovák önkormányzat november 19-én (pénteken) 16 és 18 óra között KÖZMEGHALLGATÁST tart. Helye: a Polgármesteri Hivatal Díszterme, A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

6 NAGYT ARC SA Főhajtás október 23-án OKTÓBER 23-ÁN ÜNNEPI ISTENTISZTELETTEL VETTE KEZDETÉT A MEGEMLÉKEZÉS AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN, MAJD RIMÓCZI SÁNDOR POLGÁRMESTER MONDOTT ÜNNEPI BESZÉ- DET. A PROGRAM A MILLENNIUMI EMLÉKMŰNÉL KOSZORÚZÁS- SAL ZÁRULT. AZ ALÁBBIAKBAN A POLGÁRMESTER BESZÉDÉBŐL IDÉZÜNK. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves emlékező közönség, mélyen tisztelt Gyülekezet! Megtiszteltetés, hogy szólhatok Önökhöz az 56-os forradalom 54. évfordulóján. Le kell szögeznem, hogy egy az Isten, és Isten háza menedék, nem csak templom, és még a bűnös ember számára is nyitva áll, ő is vigaszt talál benne. Amikor történelmi pillanatokban emlékezünk márpedig 56 ilyen szeretnénk beleélni magunkat az akkor élt emberek, vagy ahogy azóta is mondják a pesti srácok mindennapjaiba, a lejátszódott események perceibe. Ha van képzelőerőnk, talán még a hátunk is beleborsódzik, halljuk a tömeg zúgását, az ágyúk, fegyverek zaját, érezzük a füst szagát. Azoknak a nagytarcsai fiataloknak és időseknek, akik velem voltak az októberi forradalom 50. évfordulóján a pesti Zsinagógánál, még könnyebb azt a hangulatot átérezni, amit eleink átélhettek 54 éve a rádiónál, az Országháznál, vagy később országszerte októberében sok-sok ártatlan ember vére folyt, számtalan halottat és sebesültet szedett az oktalan, barbár erőszak, a primitív kegyetlenség ban, a forradalom 50. évfordulóján csak a Jó Isten, a Gondviselés és a vak szerencse mentett meg bennünket attól, hogy a politika által gerjesztett erőszaknak és brutalitásnak nem voltak halálos áldozatai. Sajnos nem hiszem, hogy azt az embert, akinek kilőtték a szemét, vagy eltörték a csontját, vagy csak egyszerűen mert ott volt bezárták és megalázták, mindez megvigasztalná. Nekik, mint ahogy az 56-os forradalom életben maradt elítéltjeinek, vagy a meggyilkoltak hozzátartozóinak, nehéz a megbocsátás. Megbocsátani lehet, de felejteni nem. Nem fordulhat elő, hogy a kötelességüket végző, törvényesen megválasztott tisztségviselők arccal lefelé, hátul összedrótozott kézzel, jeltelen sírban végezzék. Viszont az sem fordulhat elő, hogy 50 esztendővel később a békésen ünneplő tömegre lovasrohamot vezényeljenek 2006 október 23-a estéjén, megint ordas eszmék igazgattak.többé nem fordulhat elő, és ne is forduljon elő, hogy a kegyetlenség és a hazugság uralkodjon egy szabadságra született nemzet felett! Albert Camus írja 56-ról: A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért, mint bármelyik európai nemzet a háború után Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró, nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett hullania A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk méltók a magyarokhoz, ha soha sehol, még közvetve sem áruljuk el azt az ügyet, amiért a forradalmárok az életüket adták, és meg sem próbáljuk igazolni a gyilkosokat. Camus sorai ma, 54 év eltelte után is időszerűek, még egyszer mondom, megbocsátani lehet, de feledni nem. Hölgyeim és Uraim, ünneplő Gyülekezet! Tegnap az iskolások megemlékezésén megint azt éreztem, ma jó magyarnak lenni, a gyerekeink nem hallgatták, énekelték a Himnuszt és a Szózatot... Érzem és tudom, Szűz Mária nem vette le kezét a szegény magyarokról. Hajrá Magyarország, hajrá Nagytarcsa!

7 közél et i magazi n ÜNNEP 7 Épül a Millennium utca FOTÓ: SZOPKÓ JENŐ Nagytarcsa Község Önkormányzata fontos feladatként határozta meg a település népességnövelő képességének javítását, fejlesztését, melyhez feltételek megteremtését tűzte ki célul. Az önkormányzat hosszú évek óta tervezi a település úthálózatának fejlesztését, de korábban ez mindig meghaladta pénzügyi lehetőségeit. Ezért szolgál mind a település vezetőinek, mind lakóinak nagy örömére a Millenium utca felújítása. A beruházással több mint fél kilométernyi útszakasz újul meg. Az érintett utca az alap- és kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó közintézmények, egészségügyi intézmények elérhetőségét biztosítja, segíti a munkalehetőséget adó vállalkozások elérését, valamint megteremti a határolt területek hasznosításának feltételeit. A fejlesztés megvalósításával sor kerül a járdák, gépkocsibehajtók fejlesztésére, így biztonságos gyalogos forgalom levezetése válik lehetővé. A beruházás megfelelő ütemben zajlik, a felmerülő nehézségek ellenére is. A későn elvégzett örökségvédelmi ásatások, kutatások negatívan befolyásolták a munkálatok megkezdését. Az építés megkezdési időszaka alatt és az azt megelőző időszakban leesett csapadék miatt a talajvíz jelentősen megemelkedett. A gázközmű és vízközmű kiváltása miatt szükségessé vált az útalap áttervezése és a talaj megerősítése. Ezen pótmunkák elvégzéséhez meg kellett szerezni a projekt közreműködő szervezetének hozzájáruló nyilatkozatát. Végül is, a talaj megerősítése meghozta a várt eredményeket. A munkálatok nagy erőkkel megkezdődtek, illetve jelenleg is folyamatban vannak. Kérjük a lakosság további türelmét, a munkálatok befejezéséig. PROJEKTMENEDZSMENT Köny ve lés, adó ta nács adás, bér szám fej tés magas szakmai színvonalon, igényes ügyfeleknek, szakmai felelõsségbiztosítással. Bt-k, Kft-k, alapítványok, egyesületek, egyházak, egyéni vállalkozók teljeskörû ügyintézését vállaljuk. 3-CSM Könyvelõ és Adószakértõ Bt. Tel: , csimabt@vnet.hu GUMISZERVIZ TEHER-, MEZŐGAZDASÁGI, SZEMÉLYGÉPJÁRMŰ GUMIABRONCSOK JAVÍTÁSA, SZERELÉSE, CENTRÍROZÁSA,, FORGALMAZÁSA, KÖNNYŰFÉM FELNI JAVÍTÁSA NAGYTARCSA ÉS RÁKOSCSABA KÖZÖTT AZ M0 RÁKOSCSABAI LEHAJTÓJÁNÁL NYITVA TARTÁS: H-P TEL.: TEL/FAX: attila57@citromail.hu

8 8 OLVASÓINK ÍRJÁK NAGYT ARC SA Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Tisztelt Nagytarcsaiak, Kedves Olvasók! Az elmúlt nyolc évben tapasztalhatták, hogy sok mendemonda, rágalom, vád ért engem főleg a 2002-es és a 2010-es választások kampányidőszakában. Vannak, akik sajnos nem bírnak annyi tehetséggel, tudással, hogy egy nemes harcban, a saját vezetési koncepciójukat felvázolva, jól kommunikálva szerezzék meg a választók bizalmát, hanem csak a másik lejáratásával, megrágalmazásával tudják ezt elérni. A vetélytársról azt állítják, hogy lopott, csalt, okiratot hamisított, vagy hogy hűtlenül kezelte a rábízott közvagyont, s így az emberek hiszékenységére építve szereznek szavazatokat. Úgy gondolom, hogy miután mindenféle választási kampánynak vége, jogomban áll Önöket első kézből tájékoztatni, hogy mi is történt velem az elmúlt nyolc évben. Szándékosan a nevek közreadásával teszem ezt, de hangsúlyozom, nem a bántás vagy a bosszú vezérel. Azt szeretném, ha világosan látná mindenki, hogy mi folyt ellenem. A történet ott kezdődik, hogy 2001-ben mintegy nyolcvan tulajdonosnak állami területet mértek ki a földkiadásnál. A bejegyzésnél kiderült, hogy helytelenül végezték a mérést, s emiatt elakadt a földhivatali bejegyzés. Bátori László megkeresett engem, hogy segítsek a probléma megoldásában. Egy javaslattal is előállt: az elképzelése az volt, hogy területek cseréje folytán sem a nyolcvan tulajdonost, sem az önkormányzatot nem éri kár. Azt javasolta, hogy a feleségemnek kiosztott területből mérjék ki az állami területet, így nem kell a nyolcvan tulajdonosnak újra kiosztani az állami területtel csökkentett területet, hiszen ez újbóli költség lenne nekik. Viszont a feleségem az önkormányzati területcseréjével kárpótolva lesz, az önkormányzat meg kap egy másik területet, plusz megkapja az állami földet is. Én ezt a javaslatot nem támogattam, de mégis a testület elé került az ügy. Személyes érintettség miatt nem is vettem részt a szavazásban, a testület viszont megszavazta a cserét egy képviselő, Könyves Gusztávné kivételével. Könyvesné először a Közigazgatási Hivatalnál kért törvényességi vizsgálatot. A Közigazgatási Hivatal a / 2000 sz. válaszlevelében törvényesnek mondta ki a testület döntését. Ezután a Pest Megyei Rendőrkapitányságra hűtlen kezelés gyanújával névtelen feljelentés érkezett, melyet a hatóság bűncselekmény hiányában elutasított. A 2002-es választási kampányában ettől függetlenül Csielkáné Tóth Lenke és szövetségesei a választókat megtévesztve azt terjesztették rólam, hogy bűncselekményt követtem el. Sikeresen tették, hiszen megnyerték a választást. A felálló új testület a február 27-ei ülésén a 49/2003. (II 27.) határozatában csalás és sikkasztás gyanújával döntést hozott a feljelentésemről, ugyanezen ülésen az 50/2003. (II 27.) közokirat-hamisítás gyanújával szintén a feljelentésemről döntött. Ezen ügyeket még a nyomozati szakaszban, gyanú hiányában a hatóság megszüntette. Ezt követően a gödöllői, illetve a nagykátai rendőrségen is feljelentettek a telekcsere ügyében, de mindkét esetben elutasították őket. Végül december 1-jei dátummal testületi felhatalmazással (10 igen szavazattal) Csielkáné a Pest Megyei Rendőrkapitányságon a már egyszer ott bűncselekmény alapos gyanúja hiányában 2002-ben lezárt telekcsere ügyében ismételt feljelentést tett (265/2003.bü. sz.). Ezután a váci ügyészség a következőképpen határozott: a cselekmény nem bűncselekmény, az eljárást megszüntetem (2616/2004/1 sz.). A polgármester asszony azonban nem nyugodott bele a történtekbe január 24-én panaszlevélben fordult a Pest megyei ügyészséghez a fenti elutasított bűnügyben, Nagytarcsa Község Önkormányzata sértett, magánfél aláírással. Az ügy visszakerült a váci ügyészségre, ahol új nyomozást rendetek el. Érdemi változás a vád megalapozásában ugyan nem történt, mégis vádat emeltek ellenem, és a gödöllői bíróság első fokon elmarasztaló ítéletet hozott egy koncepciós eljárás során. Én nyomban fellebbeztem, s a bíróság nekem adott igazat: a Pest Megyei Bíróság másodfokon szeptember 6-án a hűtlen kezelés vádja alól felmentett. Indoklásában be is bizonyította, hogy az ellenem indított eljárás koncepciós per volt. Az ügyész bejelentette ugyan, hogy a vádat fenntartja, de ezt később visszavonta, így november 1-jén jogerősen felmentést nyertem. Az is egyértelműen kiderült, hogy nem kára, sőt haszna keletkezett a cserével az önkormányzatnak, hiszen egy sokkal értékesebb területet kapott cserébe, a megmaradt területet pedig az akkori ár közel háromszorosáért értékesítette, sőt az állami területet pluszként megkaphatja. Nyolc évvel ezelőtt, mikor elkezdődött a meghurcoltatásom, találkoztam Rajnáné Zsuzsival, és panaszkodtam neki, hogy milyen aljas ez az eljárás. Ő azt mondta, hogy örüljek neki, mert ha ártatlan vagyok, akkor úgyis kiderül, és az milyen jó lesz. Kedves Zsuzsi, innen is üzenem, hogy kiderült. Ennek ellenére senkinek nem kívánok ilyen nyolc évet, és már örülni sem igazán tudok. Mert belegázoltak a becsületembe, rosszhíremet keltették, megrágalmaztak. Elhitették emberekkel, hogy bűnöző vagyok, olyanokat pletykáltak, hogy elvitt a rendőrség. És a becsapott lakosok leváltottak, nem volt munkám négy évig. Igaz, a polgármester asszonyról és a képviselőtestületről azóta kiderült, hogy a sikeres rágalmazást nem követte sikeres munkavégzés A kérdés számomra csupán az, hogy az erkölcsi veszteségemen túl ki fogja megtéríteni azt az anyagi kárt, melyet a négy év munkából való kiesés vagy a nyolc éven át tartó meghurcoltatás miatt folyamatosan fizetendő, tetemes ügyvédi költség eredményezett? Tisztelt egykori ellenfeleim! A gyűlölet, a bosszú, a hatalmi vágy ilyen meggondolatlansághoz vezet. És mi volt mindennek az értelme? Elsősorban a falu, azután a feljelentett és végül a feljelentő látja kárát. Ahogyan a költő is mondja: Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg A fent leírtak bizonyítékai megtalálhatóak a több kilónyi nálam lévő ügyiratban. S hogy elhiggyék, nem csupán a levegőbe beszélek, összeállítottam a határozatokból, feljelentésekből, ítéletekből egy rövid kivonatot, melyet az érdeklődőknek szívesen megmutatok. Nagytarcsa október 26. Tisztelettel: GYŐRI PÉTER EXPOLGÁRMESTER

9 közél et i magazi n KITEKINTŐ Jótékonysági Hangverseny a Zenei Világnap alkalmából 106 millió forintból építenek utat Kistarcsán Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Programja keretében 70%-os támogatás mellett forintot kapott Kistarcsa a Fenyves utca és a Burillák utca újjáépítésére. Az önkormányzat önrésze forint. A pályázatot tavaly szeptember 8-án adták be, december 4-én nyilvánították nyertesnek. Az előkészületek után augusztus 12-én szerződést kötöttek a pálosvörösmarti székhelyű kivitelezővel. A cég augusztus 25-én a két utcát átvette és a kiírás szerint november 30- ig kell a munkákkal végeznie. A Fenyves utcát 485 méter hosszan építik újjá a Szent István Általános Iskola és a Fenyves Sportcsarnok között. Hat méter széles burkolat mellett 1,5 méter széles járdát is kialakítanak és megoldják a kérdéses szakasz csapadékvíz-elvezetését is. Érdekesség, hogy a Nyílt ároknál egy 43 méter hosszú támfalat is építenek és itt 60 méter hosszan a vízvezetéket is kiváltják, mert túl közel van az úthoz. A Burillák utca a Móra Ferenc utca végén kialakított lakóövezet közlekedését segíti, a Móra utcából nyílik és Kerepesig tart, amit 223 méter hosszan és 5,5 méter szélesen építenek meg. Itt is készül 1,5 méter széles járda. Ez az út közvetlen átjárást biztosít Kistarcsa és Kerepes között. P. GY. Jótékonysági Hangversenyt adott október 20-án a Zenei Világnap alkalmából a Nagytarcsai Művészeti Iskola a Táncsics Mihály Művelődési Házban. A rendezvényen közreműködtek a Művészeti Iskola növendékei és tanárai. Díszvendégként fellépett a Szerb Antal Gimnázium Primavera kamarakórusa és a Szinkópa jazz-trió. A Művészeti Iskola ezúton mond köszönetet tanárainak, diákjainak és vendégeinek a fellépésért, valamint az önkormányzat megjelent tagjainak és a település érdeklődő lakosságának a kitüntető figyelemért. FOTÓ: RÓNAI PÁLNÉ

10 10 KÖZÉRDEKŰ NAGYT ARC SA Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! A Nagytarcsán lakó, év közötti asszonyok, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év, névre szóló meghívót kapnak mammográfiás szűrővizsgálatra. A vizsgálat helye: Flór Ferenc Kórház 2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1. Tel.: 06-28/ Kérjük, tegyen eleget meghívásunknak, vegyen részt Ön is a mammográfiás szűrővizsgálaton! A szűrővizsgálat térítésmentes. Információ: ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete. Tel.: A lehetőség adott! Éljenek vele! december 7. A FALUGAZDÁSZ INFORMÁCIÓI A falugazdász értesíti a nitrátérzékeny területen gazdálkodókat, a következő fontos információkról. 1. A nitrátérzékeny területek MEPAR blokkok szintjén történő felsorolása: a 27/2006. II. 7. korm.rendelet 5. (1) bekezdés ab és bb pontjában találhatók. Aki ezt nem találja meg, annak kérésre a falugazdász segítséget nyújt. 2. A nitrátérzékeny területeken, nitrát adatszolgáltatási kötelezettsége van a termelőknek. Ezt erre a célra rendszeresített adatlapon kell beküldeni december 30-ig a Növény és Talajvédelmi Igazgatóságra, a Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadás Polgármesteri Hivatal: Hétfõ 13:00-18:00 Szerda 8:00-16:00 Péntek 8:00-12:00 Rimóczi Sándor polgármester: Hétfő 14:00-16:00 Solymosi Beáta jegyzõ: Hétfő 8:00-12:00 Telefon: következő címre: 2100 Gödöllő. Kotlán Sándor u. 3. Adatlap beszerezhető a fent említett igazgatóságon és a falugazdásznál. 3. Aki nitrátérzékeny területen gazdálkodik, köteles gazdálkodási naplót vezetni. 4. Aki 2009-ben nem adott le adatlapot, most még pótolhatja azt is a 2010-essel együtt. Az adatszolgáltatás elmulasztása információim szerint komoly bírságot vonhat maga után. Cím: Nagytarcsa, Rákóczi utca 4. Részletes elérhetőségek: JUHÁSZ LÁSZLÓ FALUGAZDÁSZ Termelői méz! Akác, vegyesvirág, hárs, selyemfű, repce, napraforgó és lépesméz. Propolisz cseppek és mézadagoló pumpa! Liszt Ferenc u. 15. Tel.: Nadrágfelhajtás, zippzárcsere stb. felárral, akár 1 órán belül. Telefon: HIRDET ÉSI ÁRAK Méret Fekete-fehér Színes 1/ Ft 3200 Ft 1/ Ft 6000 Ft 1/ Ft Ft 1/ Ft 1/ Ft Lakossági apró 20 szóig ingyenes. Üzleti apró 20 szóig 1000 Ft. Az árak a 25% általános forgalmi adót nem tartalmazzák! Hirdetésfelvétel: Fax: (06-28) zsala@fibermail.hu NAGYT ARCSA A z önkormányzat ingyenes közéleti magazinja Megjelenik: havonta, 1400 példányban Kiadó: EnterArt Sajtó és Reklám Produkciós I roda F elelõs szerkesztõ: Zsalakó I stván Telefon: Fax: zsala@fibermail.hu Nyomdai munkák: ED IT Nyomda, Kistarcsa

11 Kövesse nyomon a település történéseit a SzilasTV műsorában is! Kistérségi műsoraink minden pénteken 20 órától jelentkeznek, amelyeket a hét többi napján megismétlünk. FiberNet C6-os csatorna, 182,25 mhz. HANGOLJON RÁNK!

12 Juka Bt. Szerviz és Műszaki Ellenőrző Állomás Nagytarcsa szomszédságában! ISO ISO 9001 Személy- és tehergépjárművek javítása, szervizelése, helyszíni vizsgáztatása, benzin és dízel zöldkártya, tachográf-hitelesítés, gk. eredetiségvizsgálat, gépjárművek alsó és felső mosása, központi zsírozó feltöltése Kistarcsa, Nagytarcsai út 6. (06-28) , (06-28) (06-30)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 16/2011. J E G Y Z

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Noszvaj Község Önkormányzatának 2014. október 20-án 16.30 órakor megtartott alakuló ülésén a Figedy János Általános Iskolában.

Jegyzőkönyv. Készült: Noszvaj Község Önkormányzatának 2014. október 20-án 16.30 órakor megtartott alakuló ülésén a Figedy János Általános Iskolában. Jegyzőkönyv Készült: Noszvaj Község Önkormányzatának 2014. október 20-án 16.30 órakor megtartott alakuló ülésén a Figedy János Általános Iskolában. Jelen vannak: Bóta Géza polgármester, Szabó Péter, Dr.

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:...../2010. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 13-án 17 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. 1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-25/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 17. napján 17 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011.

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011. Iktatószám: 1011-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 31. napján 17:00 órakor, a Művelődési Ház kis tanácstermében (8123 Soponya, Petőfi S. u.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van. Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Tibádné

Részletesebben

2011. január 20-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről.

2011. január 20-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. január 20-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Fülöp Erik polgármester, Császár József Sándor alpolgármester, Bakné Répási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. június 20-án megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. július 8-án 19 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. július 8-án 19 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Községi Képviselő-testület Egeralja Szám: 231-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. július 8-án 19 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

293-298, 304-314 /2010. sz. határozat 22, 23/2010. sz. rendelet

293-298, 304-314 /2010. sz. határozat 22, 23/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-47/2010/JT 293-298, 304-314 /2010. sz. határozat 22, 23/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24-én (kedden) 15,30 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendes nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. március 27-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyűléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. március 27-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyűléséről. VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE Szám: 2142-3/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. március 27-én 8:00

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. március 27. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 10/2014. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről Határozatok száma: 58-66. TARTALOMJEGYZÉK 58/2014.(XII.1.)

Részletesebben

K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Csömödéri Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Nyilvános ülés: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 30.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100-12/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház 2233 Ecser, Bajcsy-Zs.

Részletesebben

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása 23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-40/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29.-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 2011. október 27-i ülése 317 KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2011. T A R T A L M A Z Z A Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről. Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53.

Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről. Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53. J E G Y ZŐKÖNYV Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről Helyszín: Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53. Jelen vannak: Dr. Császár

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

2012. november 12-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt, alakuló üléséről.

2012. november 12-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt, alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. november 12-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt, alakuló üléséről. Jelen vannak: Dr. Fülöp Erik polgármester, Balázsi Csilla, Balogh Sándor, Cselényi

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 28-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

Ikt. sz.: GAB/17-2/2015. GAB-9/2015. sz. ülés (GAB-29/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: GAB/17-2/2015. GAB-9/2015. sz. ülés (GAB-29/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: GAB/17-2/2015. GAB-9/2015. sz. ülés (GAB-29/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2015. március 30-án, hétfőn, 10 óra 55 perckor az Országház főemelet 37-38.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről J E G Y Z ŐK Ö N Y V Készült: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről H e l y e: Városháza Díszterme Jelenlévőképviselők: Bagdi Sándorné, Bánóczy Lajos, Bozsányi István,

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

26. számú JEGYZŐKÖNYV

26. számú JEGYZŐKÖNYV 26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1/2013. (V. 09. ) sz. határozat

Jegyzőkönyv. 1/2013. (V. 09. ) sz. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gyálon, az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban 2013. május 9 én a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás ülésén Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 23- án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. szeptember 23. Határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2002. február 7-ei üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2002. február 7-ei üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2002. február 7-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Almási Zsolt

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 9-én 15 órakor megkezdett üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 9-én 15 órakor megkezdett üléséről. Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-9/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. június 9-én 15 órakor megkezdett üléséről. Jelen vannak: Major Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Serényfalva, Kossuth L. út 63.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Serényfalva, Kossuth L. út 63. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án 16:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben