NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév"

Átírás

1 Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja Telefon: (36 92) , (36 92) Fax: (36 92) Honlap:

2 Bevezetés A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés országos, minden kirendeltségre kiterjedő bevezetésére júliusában került sor. A felmérés során, október közepén egy rövid kérdőívet juttattunk el közel 300 munkáltatóhoz. A kérdőíven elsősorban a létszámukkal illetve ennek rövidtávon várható változásaival kapcsolatos kérdések szerepeltek. A válaszadás döntően postai úton, levélben történt, kisebb részben a munkáltató általi közvetlen, interneten keresztüli rögzítéssel. Az adatfelvétel fő célja, hogy negyedéves periódusokban, gyors, naprakész információkat gyűjtsünk a munkáltatók létszám-gazdálkodási tervéről és segítsük elő az üres álláshelyek sikeres feltárását, közzétételét. A felmérés emellett a munkáltatói kapcsolattartás erősítését is szolgálja. E kiadványban előbb néhány gondolatban érintjük a megye munkaerő-piaci helyzetét, majd ismertetjük a felmérés során szerzett információkat. Népesség, foglalkoztatás, munkanélküliség A megye lakónépessége - az országoshoz hasonlóan - hosszú évek óta folyamatosan csökken, január 1-jén 286 ezer fő volt. A munkavállalási korú népesség száma 194,1 ezer fő, ami a lakónépesség 68%-a. A lakosság korösszetétele a megyében kissé eltér az országostól, a 15 éven aluliak aránya 13%, a éveseké 69%, a 64 év felettieké 18%. (A évesek aránya nagyjából az országossal megegyező, a 15 éven aluliak aránya viszont 1,7%-ponttal alacsonyabb, a 64 év felettieké közel ugyanennyivel magasabb a megyében.) A foglalkoztatási helyzetre vonatkozóan elsősorban a KSH lakossági megkérdezésen alapuló negyedévenkénti munkaerő-felméréséből rendelkezünk adatokkal. Ez alapján Zala megyében, 2011.III. negyedévében a foglalkoztatottak átlagos száma 118,7 ezer, a munkanélkülieké 12,0 ezer fő volt, előbbi 8,5 ezer fővel több, utóbbi 2,5 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál ben a foglalkoztatás mélypontra, míg a munkanélküliség csúcspontra jutott. A évi adatok alapján kedvező irányú változások indultak el a foglalkoztatás terén. A gazdasági aktivitás is nőtt összességében, míg az inaktívak száma jelentősen mérséklődött. A 67%-os aktivitási ráta 3,8%- ponttal magasabb az országosnál, és a 60,8%-ra emelkedő foglalkoztatási ráta is lényegesen meghaladja az országos átlagot. Csupán a fővárosban, Komárom- Esztergom és Veszprém megyében magasabb a foglalkoztatás aránya a zalainál. Megyénkben 2008 óta most először került a ráta értéke 60% fölé. A munkanélküliségi ráta e felmérés szerint - a két időszak között 11,6%-ról 9,2%-ra mérséklődött a megyében. A ráta 2008-ig folyamatosan kedvezőbb volt az országosnál, de a válság megyénket erőteljesebben érintette, s 2009-től a zalai 2

3 munkanélküliségi ráta az országos felett volt. Ez év I. negyedévétől azonban már ismét a zalai ráta az alacsonyabb. A KSH munkaerő-felmérés adatai (15-64 éves népességre) A megyében Országosan Megnevezés III III III III. Változás negyedév negyedév negyedév negyedév Változás Foglalkoztatottak (ezer fő) 110,2 118,7 + 8,5 3790,7 3822,2 + 31,5 Munkanélküliek (ezer fő) 14,5 12,0-2,5 465,4 461,8-3,6 Gazdaságilag aktívak (ezer fő) 124,7 130,7 + 6,0 4256,1 4284,0 + 27,9 Gazdaságilag inaktívak (ezer fő) 71,4 64,5-6,9 2513,9 2493,3-20, éves népesség (ezer fő) 196,1 195,2-0,9 6770,0 6777,3 + 7,3 Aktivitási arány (%) 63,6 67,0 + 3,4 62,9 63,2 + 0,3 Foglalkoztatási ráta (%) 56,2 60,8 + 4,6 56,0 56,4 + 0,4 Munkanélküliségi ráta (%) 11,6 9,2-2,4 10,9 10,8-0,1 A nyilvántartott álláskeresők átlagos hó végi száma a megyében, 2011.I-III. negyedévben 16,2 ezer fő volt, ami 1,5 ezer fővel (8%-kal) alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. Valamennyi kirendeltségünk területén kevesebb lett az álláskereső, a legnagyobb mértékben (23%-kal) Lenti térségében csökkent a számuk III. negyedévének végén 13,8 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében, 2,3 ezerrel, 14%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A nyilvántartott álláskeresők aránya 2011.I-III. negyedévben átlagosan 12,1% volt a megyében, 0,9%-ponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők aránya Keszthely, Lenti és Zalaegerszeg térségében tartósan alacsonyabb az átlagosnál, míg Nagykanizsa körzetében az átlagot kissé meghaladó. Hosszú ideje Letenye térségében a legmagasabb a ráta, de Zalaszentgrót körzetében is jóval átlag feletti. A nyilvántartott álláskeresők átlagos száma és aránya a megyében Megnevezés Nyilvántartott álláskeresők, fő Álláskeresők aránya, % Változás, Változás,% I-III. n. év I-III. n. év I-III. n. év I-III. n. év %-pont Keszthely ,0 10,9 10,9 - Lenti ,7 11,7 9,2-2,5 Nagykanizsa ,1 14,6 13,9-0,7 Zalaegerszeg ,5 11,4 10,1-1,3 Zalaszentgrót Letenye Zala összesen ,3 16,8 16,4-0, ,8 18,7 18,2-0, ,4 13,0 12,1-0,9 Zala a gazdasági mutatókat tekintve a többi megyéhez viszonyítva a középmezőnyben helyezkedik el III. negyedév végén a megyében a 3

4 regisztrált társas vállalkozások száma 11,6 ezer volt, ezer lakosra jutóan 40, ami a 8. legmagasabb a megyék között. Az ipari termelés a évi 13-14%-os visszaesés után 8,5%-kal nőtt a megyében 2010-ben I-III. negyedévben 6%-al haladta meg az egy évvel korábbit. Ez megegyezik az országos növekedés dinamikájával, de 11 megyében is ennél erőteljesebb volt a bővülés. Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a legutóbbi ismert, évi területi adatok szerint eft, a évitől kissé elmaradó. A megyék közti rangsorban ezzel a 6. Zala. A felmérés eredményei A felmérés során összesen 291 munkáltatót kerestünk meg a kérdőívvel, közülük 277 adott értékelhető választ a kérdéseinkre. A válaszadási arány a felmérés kezdetétől fogva kiemelkedően magas Zala megyében. A csaknem teljes körű válaszadással szemben országosan 76%-os volt a kérdőívet kitöltő munkáltatók aránya. Zalaegerszeg és Nagykanizsa térségében is közötti, míg a többi kirendeltségünk területén körüli volt a megkérdezett cégek száma. A minta ágazati és létszámnagyság szerinti megoszlása az alábbi volt: Nemzetgazdasági ág 1-9 fő fő fő 249 fő felett Összesen Mezőgazdaság, erdőgazd., halászat Bányászat Feldolgozóipar Villamos-energia, gáz-, gőzellátás Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése Építőipar Kereskedelem, gépjárműjavítás Szállítás, raktározás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Információ, kommunikáció Pénzügyi, biztosítási tev Ingatlanügyletek Szakmai, tudományos, műszaki tev Adminisztratív és szolg.-t támogató tev Oktatás Humán-egészségügyi-, szociális ellátás Művészet, szórakoztatás Egyéb szolgáltatás ÖSSZESEN A választ adó 277 munkáltatónál foglalkoztatottak létszáma 2011.III. negyedév végén 35,0 ezer fő volt, ami az összes foglalkoztatottaknak 30%-a. 4

5 A megkérdezett munkáltatóknál foglalkoztatottak ágazati megoszlását mutatja a következő táblázat: Nemzetgazdasági ág Alkalmazásban állók száma a KSH intézményi adatok szerint, a/ A felmérésben szereplő cégeknél foglalkoztatottak száma Reprezentációs arány, % b/ Mezőgazd., erdőgazd., halászat ,6 Bányászat ,5 Feldolgozóipar Villamos-energia, gáz-, gőzellátás Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése ,5 Építőipar ,2 Kereskedelem, gépjárműjavítás ,0 Szállítás, raktározás ,5 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ,6 Információ, kommunikáció ,2 Pénzügyi, biztosítási tevékenység ,2 Ingatlanügyletek ,8 Szakmai, tudományos, műszaki tev ,2 Adminisztratív és szolg.-t támogató tev ,9 Közigazgatás, védelem, kötelező tb Oktatás ,1 Humán-egészségügyi-, szociális ellátás ,0 Művészet, szórakoztatás ,3 Egyéb szolgáltatás ,6 ÖSSZESEN ,1 a/ Tartalmilag a 4 főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű vállalkozások és létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési és nonprofit szervezetek adatai szerepelnek benne. b/ Az arány csak tájékoztató jellegű, több ok miatt sem pontos. Egyrészt a KSH adat a teljes foglalkoztatottak alig több mint felét öleli fel, másrészt a felmérésben szerepelnek nem megyei székhelyű, jelentős létszámot foglalkoztató, valamint 5 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek is. (Ezért fordulhatott elő, hogy 2 ágazatban is a mintában több a foglalkoztatott, mint amit ezen KSH adatgyűjtés összesen jelez.) A munkáltatók létszámnagyság szerinti összetétele a következő volt: Vállalat-méret A mintában szereplő cégek A foglalkoztatottak kategória száma megoszlása,% száma megoszlása,% 1-9 fő 42 15, , fő , , fő 88 31, ,8 249 fő felett 32 11, ,9 ÖSSZESEN , ,0 5

6 A munkáltatók várakozásai alapján a megkérdezés időpontjánál 3 illetve 12 hónappal később a következőképpen alakul a foglalkoztatott létszámuk: A megkérdezett munkáltatók létszámának várható alakulása a/ Statisztikai állományi létszám, fő Várható változás, % Kirendeltség III. n.év végén III. n.év III végéig végén várható végén várható n.év végéig Keszthely ,1-16,9 Lenti ,3 + 1,9 Letenye ,1-3,2 Nagykanizsa ,5 + 0,6 Zalaegerszeg ,3 + 3,9 Zalaszentgrót ,9 + 3,2 Zala megye ,6 + 0,9 a/ A táblázatban szerepel a közfoglalkoztatottak száma is. A megkérdezett cégeknél a III. negyedév végén 280 fő dolgozott közfoglalkoztatásban, míg az év végére 124 főt jeleztek. A 12 hónap múlva várható létszámra vonatkozó kérdés is a közfoglalkoztatottakkal együttes létszámra irányult, de nem volt külön kiemelve belőle a közfoglalkoztatott IV. negyedévében tehát a megkérdezett körben a foglalkoztatottak számában megyei szinten 200 fős, 0,6%-os visszaesés várható. Az elmúlt években az októberi megkérdezésekkor minimális létszámváltozást illetve stagnálást terveztek a IV. negyedévre a felmérésbe bevont cégek, akárcsak most. A munkáltatók egy évre szóló előrejelzése szerint 300 fővel, 0,9%-kal nőhet a létszámuk. A 2009-es felmérésekkor tapasztalt egy évre szóló negatív várakozások után 2010-ben ismét optimisták lettek a munkáltatók a létszámváltozásukat illetően, a pénzügyi és gazdasági válság 2009-ben bekövetkezett, foglalkoztatást érintő negatív hatásaitól már nem tartottak a megkérdezett cégeknél. A évi felmérések is azt jelzik, hogy összességében a foglalkoztatott létszám bővülésére számítanak a cégek. Megyén belül az átlagosnál magasabb lehet az emelkedés éves szinten Zalaegerszeg, Zalaszentgrót és Lenti térségében. Letenye körzetében kismértékű, míg Keszthely térségében jelentős létszámvisszaesést mutatnak az adatok. Utóbbinál a IV. negyedévre is kiugró mértékű a jelzett csökkenés, amiben a 130 fős közfoglalkoztatott létszámvisszaesés mellett az is szerepet játszik, hogy a térség reagál legérzékenyebben a szezonális változásokra. Az éves szintű előrejelzésben viszont már nem szerepelnek a szezonális hatások, így ha a jelzett közfoglalkoztatott csökkenést figyelmen kívül is hagyjuk -, cégmegszűnésből, leépítésekből adódóan ténylegesen akár 10%-kal is csökkenhet a megkérdezett cégeknél dolgozók száma a térségben. Hangsúlyozzuk, hogy a minta nem tekinthető reprezentatívnak, így valamennyi előrejelzés csak a megkérdezett és nem a teljes munkáltatói körre vonatkozik! 6

7 Országosan a választ adó 6,6 ezer munkáltató összességében a IV. negyedévre 1,3%-os, míg 2012.III. negyedév végéig 0,1%-os várható létszámcsökkenést jelzett. A megyei előrejelzések tehát mindkét időszakra vonatkozóan kedvezőbbek az országosnál. Erre a felmérésre ezúttal 26. alkalommal került sor. Az eddigi megkérdezéseket figyelembe véve megyei szinten megállapítható, hogy a negyedéves és éves előrejelzések is 2008 végéig minden alkalommal létszámnövekedést vetítettek előre. (a következő táblázat is mutatja) Ezzel szemben a 2009.évi felmérésekben az éves előrejelzés a foglalkoztatás várható visszaesését jelezte, összefüggésben a pénzügyi és gazdasági válsággal. A évi felmérésekben már ismét pozitív irányúak voltak a várakozások és a évi felmérések alapján is összességében optimisták maradtak a munkáltatók. A tervezett létszámváltozások az előző felmérésekkor Negyedév A tervezett létszámváltozás A tervezett létszámváltozás mértéke mértéke az adott negyedévben,% a következő 12 hónapban,% 2007.III. + 0,4 + 2, IV. + 0,2 + 0, I. + 1,7 + 1, II. + 0,6 + 0, III. + 1,2 + 1, IV. + 0,1 + 0, I. - 1,8-2, II. + 1,0 + 0, III. + 2, IV. - 0,2-1, I. + 2,9 + 1, II. + 8,3 + 9, III. + 2,6 + 3, IV. + 0,6-0, I. + 2,3 + 1, II. + 3,8 + 1, III. + 1,8 + 3, IV. - 0,6 + 0,9 Vállalat-méret kategória, nemzetgazdasági ág szerint ezúttal is lényeges különbségek vannak a munkáltatók jövőbeni létszámterveiben. Az eddigi felmérésekre általában az volt a jellemző, hogy minél kisebb létszámot foglalkoztattak a cégek, annál kedvezőbbek voltak a várható létszámváltozásokra vonatkozó előrejelzéseik. Most is a legkisebb létszámot foglalkoztató munkáltatók tervezik éves szinten a legnagyobb arányú bővítést, de ezúttal a 250 főt elérők is összességében 2%-os növelést jeleztek. A munkavállalók számának visszaesésével csupán a fő közötti cégek számolnak. 7

8 A várható létszámváltozások mértéke a munkáltató nagyságrendje szerint Létszámuk A belépők A kilépők Várható Várható Vállalat-méret 2011.III. n.év várható várható változás, % változás, % kategória végén száma, fő száma, fő 2011.IV III IV. n.év 2011.IV. n.év n.év n.év végéig 1-9 fő ,8 + 7, fő ,4 + 1, fő ,2-2,6 249 fő felett ,2 + 2,3 ÖSSZESEN ,6 + 0,9 A IV. negyedévi változások tehát várhatóan mintegy 1,1 ezer fős belépés, illetve 1,3 ezer főt érintő kilépés eredőjeként alakulnak ki a megkérdezett körben. (2012.III. negyedév végéig nem ismerjük külön a várható be- és kilépések számát, csak a kettő eredőjét.) Nemzetgazdasági áganként természetesen eltérés van a megkérdezett munkáltatóknál a tervezett változások mértékében és esetenként az irányában. Ezúttal 3 olyan ágazat van villamos-energia-, gázellátás; építőipar; művészet, szórakoztatás -, ahol éves szinten 1%-ot meghaladó létszámcsökkenést várnak a munkáltatók. A villamos-energia.. ágazatban kiugró mértékűnek tűnik a csökkentési szándék, de ez főleg abból adódik, hogy a megkérdezéskori 126 közfoglalkoztatott nem szerepel az egy év múlva várható létszámban. Azon ágazatok közül, ahol a megkérdezéskor a mintában legalább 200 főt foglalkoztattak, átlag feletti bővülés várható a szállítás, raktározás; a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység; az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (ami főleg munkaerő-kölcsönző cégek, döntően feldolgozóiparba irányuló keresletét takarja); valamint a mezőgazdaság területén. Utóbbinál várható 26%-os létszámnövekedés fő oka egy várhatóan 450 főt érintő erdészeti közmunka Nagykanizsa térségében. A legnagyobb foglalkoztatási súlyú feldolgozóiparban ezúttal gyakorlatilag alig változik (+0,3%, 40 fő) a létszám. (Ez nem tartalmazza a kölcsönző cégeknél jelzett feldolgozóipari igényeket.) A feldolgozóiparon belül legtöbbeket foglalkoztató villamosgép, műszer gyártása területén 1%, 80 fő a várható bővülés. Az említett kölcsönző cégeknél jelzett kereslet viszont döntően ezt az ágat érinti, így valójában ennél magasabb lehet. A feldolgozóipar legtöbb ágazatában stagnálás várható, visszaesés csupán az élelmiszer, ital, dohány gyártása területén lehet a Keszthelynél említett cégmegszűnés miatt. Néhány %-kal nőhet ugyanakkor a foglalkoztatottak száma 2012.III. negyedév végéig a textiláru gyártása valamint a papírgyártás, kiadói, nyomdai tevékenység területén. 8

9 A várható létszámváltozások mértéke nemzetgazdasági ágak szerint Nemzetgazdasági ág Létszámuk 2011.III. n.év végén A belépők várható száma, fő 2011.IV. n.év A kilépők várható száma, fő 2011.IV. n.év Várható változás, % 2011.IV. n.év Várható változás, % 2012.III. n.év végéig Mezőgazd., erdőgazd., ,3 + 26,2 halászat Bányászat ,4-0,6 Feldolgozóipar ,2 + 0,3 Villamos-energia, gáz-, ,9-46,5 gőzellátás Vízellátás, szennyvíz ,0 + 0,3 gyűjtése, kezelése Építőipar ,0-9,2 Kereskedelem, ,5 gépjárműjavítás Szállítás, raktározás ,3 + 4,9 Szálláshely-szolgáltatás, ,5 + 0,1 vendéglátás Információ, kommunikáció ,4 + 42,5 Pénzügyi, biztosítási tev ,9 - Ingatlanügyletek ,3 + 4,1 Szakmai, tudományos, ,3 + 10,1 műszaki tev. Adminisztratív és szolg.-t ,8 + 2,1 támogató tev. Közigazgatás, védelem, kötelező tb. Oktatás ,5 + 12,5 Humán-egészségügyi-, ,1 + 0,8 szociális ellátás Művészet, szórakoztatás ,0-11,9 Egyéb szolgáltatás ,0 + 0,8 Összesen ,6 + 0,9 A felmérés során választ adó 277 munkáltató közül az eddigi felmérésekhez hasonlóan - a létszámukban stagnálást várók vannak többségben mindkét időszakban. Annyiban azonban változott a helyzet, hogy míg korábban negyedéves és éves szinten is jóval magasabb volt a létszámnövelést szándékozók száma azokénál, akik várhatóan csökkenteni fognak, addig most mérséklődött ez a különbség. A munkáltatók száma létszám-változtatási szándékaik szerint végéig III. negyedév végéig Méret csökken stagnál nő csökken stagnál nő Mikro Kis Közép Nagy ÖSSZESEN

10 A megkérdezett munkáltatóknál az III. negyedévi várható belépők munkakörönkénti összetétele a következő: Megnevezés a/ Keszthely Lenti Nagykanizsa Zalaegerszeg Zalaszentgrót Letenye Zala Egyéb termék-összeszerelő Bolti eladó Tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr Kútfúró, mélyfúró gép kezelője Minőségbiztosítási technikus Mosodai gép kezelője Forgácsoló Rakodómunkás Lakatos Kárpitos Szabó, varró Műanyagtermék-gyártó gép kezelője Egyéb, máshova nem sorolható feldolgozóipari gép kezelője Pék, édesipari termék-gyártó Húsfeldolgozó Ápoló, szakápoló a/ A megyei szinten 10 főt meghaladó létszámemelkedéssel járó munkakörök A kilépők várható munkakörönkénti összetétele: Megnevezés a/ Keszthely Lenti Nagykanizsa Zalaegerszeg Zalaszentgrót Letenye Zala Egyéb termék-összeszerelő Bolti eladó Egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatás Tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr Rakodómunkás Pék, édesipari termék-gyártó Egyéb növénytermesztési foglalkozású Energetikai gép kezelője Egyéb, máshova nem sorolható szolgáltatási foglalkozások Villamosberendezés-összeszerelő Intézményi takarító és kisegítő Kőműves Mosodai gép kezelője Fakitermelő (favágó) Pultfeltöltő, árufeltöltő a/ A megyei szinten 20 főt elérő létszámcsökkenéssel járó munkakörök. A kérdőíven az állandó kérdések mellett egy rendszeresen változó kérdés is szerepel, ami egy-egy adott témában gyűjti össze a munkáltatói véleményeket. Ezúttal arra vonatkozott a kérdés, hogy a munkáltató jellemzően milyen forrásból elégíti ki a munkaerőigényét. A következő táblázatból látható, hogy a leggyakrabban a cégek a munkaügyi kirendeltségekhez fordulnak munkaerőigényük kielégítése céljából. 1 és 2 évvel 10

11 korábban is feltettük ezt a kérdést munkáltatóknak, hasonló volt az egyes lehetőségek gyakoriság szerinti sorrendje akkor is. A munkaerőigények kielégítésének forrásai Megnevezés Gyakran Alkalmanként Soha Nem jelölte meg Munkaügyi kirendeltségek segítségével Hirdetés útján Informális csatornákon keresztül (család, rokonok, kollégák) Pályázatokkal Belső meghirdetéssel, átcsoportosítással Interneten keresztül Munkaközvetítőkön, - kölcsönző cégeken keresztül Egyéb forrásból Zalaegerszeg, november

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. IV. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2014. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. november 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. IV. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018.november 23. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2009. III. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. augusztus 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. II. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. március 2. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2013. február 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. május 25. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. III. NEGYEDÉV

Részletesebben

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2013. I. NEGYEDÉV TERVEZETT LÉTSZÁMVÁLTOZÁS 2013. I. 2013. IV. NEGYEDÉV KÖZÖTT A 2012. DECEMBER 31 I ÁLLLAPOTHOZ KÉPEST Kőszeg Kőszeg 5,3 2,4

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. augusztus Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. III. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. augusztus 21. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2009. I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági munkaerős-felmérés fogalmai...3 Pest megye gazdasági

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. május Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon:

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: dr. Iróczki Lénárd 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. március Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. -

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. szeptember 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2015. IV. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2015. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96)

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Valdáné Pató Klára Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Győr, május

Munkaügyi Központja. Győr, május Munkaügyi Központja Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2013. II. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2013. május 9021 Győr, Árpád út 32. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 522-245

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. II. NEGYEDÉV

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

október. szeptember

október. szeptember Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye június

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye június Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

szeptember. augusztus

szeptember. augusztus Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2017. IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Készült A Nemzetgazdasági Minisztérium Elemzési és Bérpolitikai Osztályán

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2011. Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye 2011. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba,

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 2016. IV. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A három hónap múlva várható létszámváltozás körzetenként Szolnok,

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2013. negyedik negyedévben Kecskemét, 2013. november Elérhetőség: Nemzeti

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2015. IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Készült A Nemzetgazdasági Minisztérium Elemzési és Bérpolitikai Osztályán

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 2015. IV. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A három hónap múlva várható létszámváltozás körzetenként Szolnok,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. I. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. február Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96)

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye október

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye október Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Tas Attiláné Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva igazgató 2011. február A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés

Részletesebben

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS)

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2012. IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Vas 100,1% 95,9% Zala Győr- Moson- Sopron 100,3% Veszprém 96,9% Somogy 97,8% Budapest 95,3% Komárom- Esztergom

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye július

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye július Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. II. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. május Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. II. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Békés megye július

Békés megye július Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. IV. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS P e s t m e g y e i K o r m á n y h i v a t a l M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. május 1 0 8 2 B u d a p e

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. IV. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 2016. II. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A három hónap múlva várható létszámváltozás körzetenként Szolnok,

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. III. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

2012. május június

2012. május június Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskeresö nemenként végzettségenként pályakezdö korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye december

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye december ezer fő Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Fontosabb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2014. harmadik negyedévben Kecskemét, 2014. augusztus Elérhetőség: Nemzeti

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2015. II. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2015. május Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci és Alapkezelő Osztály 9021 Győr, Árpád u. 32. - 9002

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye április

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye április Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye március

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye március Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci adatok

Munkaerő-piaci adatok FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012 2016 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j

Részletesebben

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

aug jan. febr. júli. ápr. máj. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Jóváhagyta: Deák Miklósné igazgató

Jóváhagyta: Deák Miklósné igazgató Jóváhagyta: Deák Miklósné igazgató JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE 2014. II. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI A három hónap múlva várható létszámváltozás körzetenként Szolnok, 2014.

Részletesebben

Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés IV. negyedév I. negyedév

Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés IV. negyedév I. negyedév Foglalkoztatási Paktum Békés Megyében TOP-5.1.1-15-2016-00001 Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés 2017. IV. 2018. I. Készítette: Békés Megyei Paktumiroda 2018 1. Bevezetés a gyorsjelentés

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben