NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév"

Átírás

1 Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) , Fax: (94) ,

2 Bevezetés A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés országos, minden kirendeltségre kiterjedő bevezetésére júliusában került sor. A felmérés során, július végén egy rövid kérdőívet juttattunk el, több mint ezer munkáltatóhoz. A kérdőíven elsősorban a létszámukkal illetve ennek rövidtávon várható változásaival kapcsolatos kérdések szerepeltek. A válaszadás döntően postai úton, levélben történt, kisebb részben a munkáltató általi közvetlen, interneten keresztüli rögzítéssel. Az adatfelvétel fő célja, hogy negyedéves periódusokban, gyors, naprakész információkat gyűjtsünk a munkáltatók létszám-gazdálkodási tervéről és segítsük elő az üres álláshelyek sikeres feltárását, közzétételét. A felmérés emellett a munkáltatói kapcsolattartás erősítését is szolgálja. E kiadványban előbb néhány gondolatban érintjük a régió munkaerőpiaci helyzetét, majd ismertetjük a felmérés során szerzett információkat. Népesség, foglalkoztatás, munkanélküliség A régió lakónépessége január 1-jén 998 ezer fő volt, az egy évvel korábbival megegyező. A munkavállalási korú népesség száma 670 ezer fő, ami a lakónépesség mintegy 2/3-a. A lakosság korösszetétele a régióban csak kismértékben tér el az országostól, a 15 éven aluliak aránya 14%, a éveseké 70%, a 64 év felettieké 16%. (Utóbbi megegyezik az országossal, a 15 éven aluliak aránya viszont 1%-ponttal alacsonyabb, a éveseké ugyanennyivel magasabb a régióban.) A foglalkoztatási helyzetre vonatkozóan elsősorban a KSH lakossági megkérdezésen alapuló negyedévenkénti munkaerő-felméréséből rendelkezünk adatokkal. Ez alapján a nyugat-dunántúli régióban, 2009.II. negyedévében a foglalkoztatottak száma 408,2 ezer, a munkanélkülieké 36,5 ezer fő volt, előbbi 15,0 ezer fővel kevesebb, utóbbi 15,3 ezer fővel több az egy évvel korábbinál. A gazdasági aktivitás tehát nem változott lényegesen, és arányaiban továbbra is jóval magasabb az országosnál. Az inaktívak száma a 2008.II. negyedévi 329,2 ezerről 328,3 ezerre csökkent. A munkanélküliségi ráta e felmérés szerint - a két időszak között 4,8%-ról 8,2%-ra emelkedett a nyugat-dunántúli régióban. A rendkívül magas, országos átlag feletti növekedés ellenére ez továbbra is lényegesen alacsonyabb az országosnál és az egyes régiókat összehasonlítva a Budapestet magában foglaló közép-magyarországi után még mindig a 2. legkedvezőbb érték. 2

3 A KSH munkaerő-felmérés adatai (15-74 éves népességre) A régióban Országosan Megnevezés 2008.II II II II. Változás negyedév negyedév negyedév negyedév Változás Foglalkoztatottak (ezer fő) 423,2 408,2-15,0 3868,5 3797,1-71,4 Munkanélküliek (ezer fő) 21,2 36,5 + 15,3 319,2 401,7 + 82,5 Gazdaságilag aktívak (ezer fő) 444,4 444,7 + 0,3 4187,7 4198,8 + 11,1 Gazdaságilag inaktívak (ezer fő) 329,2 328,3-0,9 3522,5 3493,1-29, éves népesség (ezer fő) 773,6 773,0-0,6 7710,2 7691,9-18,3 Aktivitási arány (%) 57,4 57,5 + 0,1 54,3 54,6 + 0,3 Foglalkoztatási ráta (%) 54,7 52,8-1,9 50,2 49,4-0,8 Munkanélküliségi ráta (%) 4,8 8,2 + 3,4 7,6 9,6 + 2,0 A nyilvántartott álláskeresők átlagos hó végi száma a régióban, 2009.I. félévében 43,8 ezer fő volt, ami a gazdasági válság hatásaként közel 14 ezer fővel (46%-kal) több az egy évvel korábbinál. Győr-Moson-Sopron megyében kiugróan magas, 68%-os volt az emelkedés, de Vasban és Zalában is rendkívüli mértékben nőtt a munkanélküliség nagyságrendje. A félév végén a régióban 44,5 ezer álláskereső volt, 18,3 ezerrel (70%-kal) több, mint június végén. A nyilvántartott álláskeresők aránya 2009.I. félévében átlagosan 9,3%-os volt a régióban, 2,9%-ponttal több, mint egy évvel korábban. Az elmúlt években a régiós átlagnál Győr-Moson-Sopronban alacsonyabb, Zalában jóval magasabb volt az arány, míg Vasban átlag körüli volt. A nyilvántartott álláskeresők átlagos száma és aránya a régióban Megnevezés Nyilvántartott álláskeresők, fő Álláskeresők aránya, % I. félév 2009 I. félév Változás,% I. félév I. félév Változás, %-pont Győr-Moson-Sopron ,6 4,2 6,9 + 2,7 Vas ,7 6,3 9,3 + 3,0 Zala ,7 9,7 12,8 + 3,1 RÉGIÓ ÖSSZESEN ,8 6,4 9,3 + 2,9 A régió gazdasági mutatói összességében kedvezőbbek az országosnál végén a régióban a regisztrált társas vállalkozások száma 42,9 ezer volt, ezer lakosra jutóan 43, ami a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régió után a 2. legmagasabb. A külföldi érdekeltségű szervezetek száma is kiugróan magas a régióban. (Az egyéni s így az összes vállalkozások száma 2008-tól az őstermelők kötelező adószám kiváltása miatt rendkívül megugrott, ami torzítaná az idő- és térbeli összehasonlításokat) Az ipari termelés 2009.I. félévi visszaesése a régióban erőteljesebb volt az országosnál. A termelés volumenében 30%-kal esett vissza, ennél csak a középdunántúli régióban volt nagyobb a csökkenés. 3

4 Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a legutóbbi ismert, évi területi adatok szerint eft, a régiók közti rangsorban ezzel szintén a 2. Nyugat-Dunántúl. A felmérés eredményei A felmérés során összesen 1068 munkáltatót kerestünk meg a kérdőívvel, közülük 847 válaszolt kérdéseinkre az alábbi területi megoszlásban: Megye Megkérdezett Értékelhető választ adó munkáltatók száma Győr-Moson-Sopron Vas Zala RÉGIÓ ÖSSZESEN A minta ágazati és létszámnagyság szerinti megoszlása az alábbi volt: Nemzetgazdasági ág 1-9 fő fő fő 249 fő felett Összesen Mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazdálkodás 4 76 Bányászat Feldolgozóipar Villamos-energia, gáz gőz-, vízellátás 5 13 Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás, posta, távközlés 7 31 Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás 2 23 Oktatás Egészségügy, szociális ellátás Egyéb szolgáltatás ÖSSZESEN Az értékelhető választ adó 847 munkáltatónál foglalkoztatottak létszáma I. félévének végén 107,1 ezer fő volt, ami az összes foglalkoztatottaknak több mint negyede. 4

5 A megkérdezett munkáltatóknál foglalkoztatottak ágazati megoszlását mutatja a következő táblázat: Nemzetgazdasági ág Alkalmazásban állók száma a KSH intézményi adatok szerint, a/ A felmérésben szereplő cégeknél foglalkoztatottak száma Reprezentációs arány, % b/ Mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazd ,7 Bányászat ,2 Feldolgozóipar ,5 Villamos-energia, gáz- gőz-, vízellátás ,5 Építőipar ,9 Kereskedelem, javítás ,2 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ,9 Szállítás, raktározás, posta, távközlés ,0 Pénzügyi közvetítés ,6 Ingatlanügyletek, gazdasági szolg ,0 Közigazgatás, védelem, társadalombizt ,4 Oktatás ,5 Egészségügy, szociális ellátás ,2 Egyéb szolgáltatás ,8 ÖSSZESEN ,1 a/. Tartalmilag a 4 főnél többet foglalkoztató adott- megyei székhelyű vállalkozások és létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési és nonprofit szervezetek adatai szerepelnek benne. b/ Az arány csak tájékoztató jellegű, több ok miatt sem pontos. Egyrészt a KSH adat a teljes foglalkoztatottaknak csupán 60%-át öleli fel, másrészt a felmérésben szerepelnek nem megyei székhelyű, jelentős létszámot foglalkoztató, valamint 5 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek is. (Ebből adódóan több ágazatban is - pl. feldolgozóipar, szállítás - a valóságban a jelzettnél kisebb lehet a reprezentációs arány.) A munkáltatók létszámnagyság szerinti összetétele a következő volt: Vállalat-méret A mintában szereplő cégek A foglalkoztatottak kategória száma megoszlása,% száma megoszlása,% 1-9 fő , , fő , , fő , ,1 249 fő felett 84 9, ,3 ÖSSZESEN , ,0 A munkáltatók várakozásai alapján a megkérdezés időpontjánál 3 illetve 12 hónappal később a következőképpen alakul a foglalkoztatott létszámuk: 5

6 A megkérdezett munkáltatók létszámának várható alakulása Statisztikai állományi létszám, fő Várható változás, % Kirendeltség II. n.év végén 2009.III. n.év végén várható 2010.II. n.év végén várható 2009.III. n.év végéig 2010.II. n.év végéig Csorna ,1 + 1,7 Győr ,1 + 0,6 Kapuvár ,5-0,5 Mosonmagyaróvár ,8 + 1,0 Sopron ,2 + 0,2 Győr-Moson-Sopron megye ,4 + 0,6 Celldömölk ,2-11,7 Körmend ,3 + 2,0 Kőszeg ,4-2,2 Sárvár ,8-5,3 Szentgotthárd ,0 + 1,2 Szombathely ,2-0,7 Vasvár ,2 + 1,2 Vas megye ,3-1,8 Keszthely ,7-5,4 Lenti ,8-1,0 Letenye ,7 + 0,9 Nagykanizsa ,1-1,7 Zalaegerszeg ,9 + 2,5 Zalaszentgrót ,2-1,3 Zala megye ,1 - Régió összesen ,7-0, III. negyedévében tehát a megkérdezett körben a foglalkoztatottak számában régiós szinten 700 fős, 0,7%-os emelkedés várható. Az elmúlt 3 évben a júliusi megkérdezésekkor szintén 1% körüli létszámbővülést terveztek a III. negyedévre a felmérésbe bevont cégek. A munkáltatók egy évre szóló előrejelzése szerint mintegy 400 fővel, 0,4%- kal csökkenhet a létszámuk. A korábbi megkérdezésekkor - az ez év januári és áprilisi kivétel - mindig növelési szándékot jeleztek a munkáltatók egy évre előrevetítve. A pénzügyi és gazdasági válság foglalkoztatást érintő negatív hatásai tehát akárcsak az ez évi 2 korábbi felméréskor - továbbra is érződnek a megkérdezett cégeknél. Régión belül Zalában elsősorban egy multinacionális cég mintegy 600 fős bővítési szándékának köszönhetően jelentősen, Győr-Moson-Sopron megyében kissé emelkedhet a létszám a megkérdezett körben a III. negyedévben, míg Vasban mérsékelt visszaesés várható. Éves szinten Győr-Moson-Sopron megyében mérsékelt bővülés, Zalában stagnálás, Vasban közel 2%-os létszámfogyás várható. A régió körzeteit tekintve is nagyon vegyes a kép. A körzetek nagyjából felefele arányban oszlanak meg az alapján, hogy a területükön működő munkáltatók 6

7 összességében emelni vagy csökkenteni kívánják a létszámukat. (A III. negyedévi és az éves előrejelzés esetén is igaz ez a megállapítás.) Éves szinten 5 kirendeltség (Csorna, Körmend, Szentgotthárd, Vasvár, Zalaegerszeg) területén emelkedhet 1%-ot meghaladóan a foglalkoztatottak száma, míg 1%-nál nagyobb visszaesés 6 körzetben (Celldömölk, Kőszeg, Sárvár, Keszthely, Nagykanizsa, Zalaszentgrót) következhet be. Hangsúlyozzuk, hogy a minta nem tekinthető reprezentatívnak, így valamennyi előrejelzés csak a megkérdezett és nem a teljes munkáltatói körre vonatkozik! Országosan a választ adó 7,0 ezer munkáltató összességében a III. negyedévre 0,1%-os bővülést, míg 2010.I. félév végéig 0,4%-os várható létszámcsökkenést jelzett, az éves régiós előrejelzés tehát pontosan megegyezik az országossal. Erre a felmérésre ezúttal 17. alkalommal került sor. Az eddigi megkérdezéseket figyelembe véve régiós szinten megállapítható, hogy a negyedéves és éves előrejelzések is végéig minden alkalommal létszámnövekedést vetítettek előre. (a következő táblázat is mutatja) Ezzel szemben az idei első két felmérésben a negyedéves és az éves erőjelzés is a foglalkoztatás várható visszaesését jelezte, összefüggésben a pénzügyi és gazdasági válsággal. Jelen felmérés alapján tartós maradt az éves szintű negatív várakozás. (Az eddigi tapasztalatok alapján túlzottan optimisták voltak a létszámváltozást illetően a válság előtt készült éves prognózisok, bár a tervek konkrét megvalósulását az időközben változó mintaösszetétel miatt nem tudtuk ellenőrizni.) A tervezett létszámváltozások az előző felmérésekkor Negyedév A tervezett létszámváltozás A tervezett létszámváltozás mértéke mértéke az adott negyedévben,% a következő 12 hónapban,% 2006.II. + 1,4 + 1, III. + 0,9 + 4, IV. + 0,3 + 2, I. + 1,7 + 1, II. + 1,7 + 2, III. + 1,1 + 2, IV. + 0,4 + 1, I. + 1,9 + 3, II. + 1,2 + 1, III. + 1,6 + 2, IV , I. - 0,9-1, II. - 0,1-0, III. + 0,7-0,4 7

8 Vállalat-méret kategória, nemzetgazdasági ág szerint ezúttal is lényeges különbségek vannak a munkáltatók jövőbeni létszámterveikben. Az eddigi felmérésekre általában az volt a jellemző, hogy minél kisebb létszámot foglalkoztattak a cégek, annál kedvezőbbek voltak a várható létszámváltozásokra vonatkozó előrejelzéseik. Éves viszonylatban most is hasonló a helyzet, a III. negyedévre viszont a nagyobb cégek arányában is jelentős bővítést terveznek. A 10 fő alatti munkáltatók az eddigiekhez hasonlóan 10%-ot meghaladó létszámnövelést terveznek mindkét időszakban. A várható létszámváltozások mértéke a munkáltató nagyságrendje szerint Létszámuk A belépők A kilépők Várható Várható Vállalat-méret 2009.II. n.év várható várható változás, % változás, % kategória végén száma, fő száma, fő 2009.III II. n.év 2009.III. n.év 2009.III. n.év n.év végéig 1-9 fő ,4 + 14, fő ,1 + 2, fő ,1-0,8 249 fő felett ,7-0,7 ÖSSZESEN ,7-0,4 A III. negyedévi változások tehát várhatóan mintegy 3,0 ezer fős belépés, illetve 2,3 ezer főt érintő kilépés eredőjeként alakulnak ki a megkérdezett körben. Az egy évvel korábbi megkérdezésnél 4,7 ezer fős be- és 2,0 ezer fős kilépést terveztek a munkáltatók a III. negyedévre, tehát most jóval kevesebb belépő mellett fog kissé nőni a kilépők száma. (2010.I. félév végéig nem ismerjük külön a várható be- és kilépések számát, csak a kettő eredőjét.) Nemzetgazdasági áganként természetesen eltérés van a megkérdezett munkáltatóknál a tervezett változások mértékében és irányában. Az eddigiektől különbözően, ezúttal lényegesen többen vannak az éves viszonylatban a foglalkoztatottak számának csökkenésével számoló, mint a bővítést tervező ágazatok. Az éves szinten összességében várható 0,4%-os létszámfogyással szemben az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás területéről jelentős, az egészségügy, szociális ellátás valamint a pénzügyi közvetítés területéről mérsékelt bővülési szándékot jeleztek a munkáltatók. Ugyanakkor 1%-ot meghaladó mértékben csökkenhet a foglalkoztatás a mezőgazdaságban, a bányászatban, a villamos-energia, gáz-, gőz-, vízellátás valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén. A legnagyobb foglalkoztatási súlyú feldolgozóiparban ezúttal 0,4%-os, mintegy 200 fős a tervezett létszámcsökkentés. A feldolgozóiparon belüli legnagyobb foglalkoztatási súlyú villamosgép, műszer gyártása területén közel 400 fős, 2,6%-os bővülés várható, míg a szintén sokakat foglalkoztató járműgyártás területéről 1% körüli növelési szándékot jeleztek. 8

9 A feldolgozóipar ágazati közül a textiláru gyártása területén, valamint az élelmiszeriparban várhatóan jelentősen csökken a foglalkoztatottak száma. A várható létszámváltozások mértéke nemzetgazdasági ágak szerint Nemzetgazdasági ág Létszámuk 2009.II. n.év végén A belépők várható száma, fő 2009.III. n.év A kilépők várható száma, fő 2009.III. n.év Várható változás, % 2009.III. n.év Mezőgazdaság, vad-, erdőhalgazdálkodás Várható változás, % 2010.II. n.év végéig + 0,4-3,6 Bányászat ,1-12,4 Feldolgozóipar ,8-0,4 Villamos-energia, gáz- gőz-, vízellátás - 4,0-6,0 Építőipar ,1-0,9 Kereskedelem, javítás ,1-0,2 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás + 2,8-1,6 Szállítás, raktározás, posta, távközlés - - 0,6 Pénzügyi közvetítés ,8 + 0,3 Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ,3 + 6,8 Közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás - 1,2-0,5 Oktatás ,2-0,6 Egészségügy, szociális ,8 + 0,9 ellátás Egyéb szolgáltatás ,2 - ÖSSZESEN ,7-0,4 A felmérés során választ adó 847 munkáltató közül ezúttal is a létszámukban stagnálást várók vannak többségben mindkét időszakban, s kissé magasabb a létszámnövelést szándékozók száma azokénál, akik várhatóan csökkenteni fognak. Ez utóbbi nem ellentmondás az összességébeni negatív várakozásokkal, hiszen amint már jeleztük, a mintában jelentős számban szereplő kisebb létszámot foglalkoztató cégeknél bővítést terveznek. A munkáltatók száma létszám-változtatási szándékaik szerint 2009.III. n. év végéig 2010.II. n. év végéig Méret csökken stagnál nő csökken stagnál nő Mikro Kis Közép Nagy ÖSSZESEN

10 A megkérdezett munkáltatóknál az III. negyedévi várható belépők munkakörönkénti összetétele a következő: Nyugat-Dunántúl Megnevezés a/ Zala Győr-Moson- Sopron Vas Régió összesen gyártósori összeszerelő elektroműszerész minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr tartósítóipari munkás, gyümölcs-, zöldségfeldolgozó egyéb könnyűipari gépkezelők és gyártósor mellett dolgozók egyéb segédmunkások (pl. alkalmi munk.) húsfeldolgozó (hentes, mészáros), hal- és baromfifeldolgozó tehergépkocsi-vezető kézi anyagmozgató, csomagoló szabó, varrónő, modellkészítő csomagológép-kezelő gyógyszergyártó gépkezelő konyhai kisegítő édesipari termékgyártó egyéb gépek, berendezések szerelői, javítói egyéb faipari foglalkozások autóbusz-vezető targoncavezető szakápoló irodai adminisztrátor, írnok egyéb takarítók és hasonló jellegű egyszerű foglalk. sütő-, tésztaipari munkás, pék lakatos egyéb fémmegmunkálók, -felületkezelők villamossági szerelő egyéb háziipari foglalkozások egyéb kereskedelmi foglalkozások fürdőüzemeltetési foglalkozású raktárkezelő egyéb feldolgozóip. gépek kezelői, gyártósori összeszerelő lakás-, intézménytakarító szakács gépészmérnök textilipari gépkezelő és gyártósor mellett dolgozó eladó általános ápolónő, ápoló hegesztő, lángvágó a/ A régiós szinten 15 főt elérő létszámfelvétellel járó munkakörök. 10

11 A kilépők várható munkakörönkénti összetétele: Nyugat-Dunántúl Megnevezés a/ Zala Győr-Moson- Sopron Vas Régió összesen gyártósori összeszerelő szabó, varrónő, modellkészítő egyéb segédmunkások (pl. alkalmi munk.) kézi anyagmozgató, csomagoló egyéb feldolgozóip. gépek kezelői, gyártósori összeszerelő egyéb takarítók és hasonló jellegű egyszerű foglalkozások egyéb faipari foglalkozások húsfeldolgozó (hentes, mészáros), hal- és baromfifeldolgozó gépjármű- és motorszerelő, - javító ruházatigép-kezelő és gyártósor mellett dolgozó fürdőüzemeltetési foglalkozású lakatos tehergépkocsi-vezető eladó autóbusz-vezető egyéb textilipari foglalkozások egyéb könnyűipari gépkezelők és gyártósor mellett dolgozók olajbányász irodai adminisztrátor, írnok raktárkezelő villanyszerelő targoncavezető minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr egyéb fémmegmunkálók, -felületkezelők egyéb kereskedelmi foglalkozások tartósítóipari munkás, gyümölcs-, zöldségfeldolgozó felszolgáló, vendéglátó-ipari eladó forgácsoló egyéb gépek, berendezések szerelői, javítói mosónő, vasalónő szarvasmarhatartó és - tenyésztő a/ A régiós szinten 15 főt elérő létszámcsökkenéssel járó munkakörök. 11

12 A kérdőíven az állandó kérdések mellett egy rendszeresen változó kérdés is szerepel, ami egy-egy adott témában gyűjti össze a munkáltatói véleményeket. Ezúttal arra vonatkozott a kérdés, hogy az ÁFSZ szolgáltatásai és aktiváló eszközei közül az adott vállalkozás melyeket használja illetve melyeket tart fontosnak a saját számára. A legtöbb (271) munkáltató legfontosabbnak a munkaközvetítést jelölte meg. Emellett még sorrendben a START kártyát, a foglalkoztatási jogszabályok ismertetését, a bérjellegű támogatásokat tartották legtöbben saját szempontjukból jelentősnek. (A felsoroltak mindegyikét 100-nál több munkáltató sorolta az első helyre.) Zalaegerszeg, szeptember 8. Készítette: Marton György elemző Jóváhagyta: Kiss Ambrus főigazgató 12

13 MÓDSZERTAN 1. A KSH lakossági munkaerő-felmérés fogalmai A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság gazdasági aktivitásának - foglalkoztatottságának és munkanélküliségének - vizsgálatára 1992-ben vezette be a nemzetközi összehasonlításra alkalmas új adatgyűjtését. A munkaerő-felmérés, ami a magánháztartásokra kiterjedő reprezentatív felvétel, a éves személyek gazdasági aktivitásáról nyújt információt. Foglalkoztatottnak tekintendő mindenki, aki a vizsgált időszakban - az un. vonatkozási héten - legalább 1 óra, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg (szabadság, betegség stb. miatt) volt távol. Munkanélkülinek tekintendő az a személy, aki egyidejűleg az adott héten nem dolgozott (s nincs olyan munkája, amelytől átmenetileg távol volt); aktívan keresett munkát a kikérdezést megelőző négy hét folyamán; rendelkezésre áll, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha találna megfelelő állást. Gazdaságilag aktívak azok, akik megjelennek a munkaerőpiacon, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek. Gazdaságilag nem aktívak azok, akik a vonatkozási héten nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres, jövedelmet biztosító munkájuk és nem is kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni. Ide tartoznak többek között a passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát, de kedvezőtlennek ítélve elhelyezkedési esélyeiket, meg sem kísérlik az álláskeresést; a gyermekgondozási ellátás bármelyik formáját igénybevevők; az a nyugdíjas, járadékos, aki nem folytat keresőtevékenységet; a tőkejövedelmükből élők; a 15 éven aluliak; a 15 éven felüli tanulók; a háztartásbeliek; a közületi eltartottak; a szociális gondozottak. A munkanélküliség, illetve a gazdasági aktivitás mértékének jellemzésére a következő fontosabb mutatószámok szolgálnak: - a foglalkoztatási arány, amely a foglalkoztatottaknak a megfelelő korcsoportba tartozó népességhez viszonyított aránya; - a munkanélküliségi ráta, amely a munkanélkülieknek a megfelelő korcsoportba tartozó gazdaságilag aktív népességen belüli aránya; - az aktivitási arány, amely a gazdaságilag aktívak aránya a megfelelő korcsoportba tartozó népességen belül. 2. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fogalmai Nyilvántartott álláskereső: aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik; oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat; öregségi nyugdíjra nem jogosult; az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet sem folytat; maga is aktívan keres munkahelyet; elhelyezkedése érdekében a munkaügyi központ kirendeltségével álláskeresési megállapodást köt; a megfelelő munkahelyre szóló állásajánlatot elfogadja; akit a munkaügyi központ kirendeltsége álláskeresőként nyilvántart. Regisztrált álláskereső (2005. november 1. előtt munkanélküli): az állami munkaközvetítő irodában nyilvántartásba vett személy, aki munka-viszonnyal nem rendelkezik, nem nyugdíjas, nem tanuló, foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem részesül, munkát vagy önálló foglalkoztatást keres és ennek érdekében munkavégzésre rendelkezés áll. 13

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. IV. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. II. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2009. I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. III. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. IV. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. IV. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2013. február 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Tas Attiláné Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva igazgató 2011. február A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: dr. Iróczki Lénárd 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági munkaerős-felmérés fogalmai...3 Pest megye gazdasági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. szeptember 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Valdáné Pató Klára Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Lénárt Lajosné Jóváhagyta: Vass István főigazgató 2008. Május A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS P e s t m e g y e i K o r m á n y h i v a t a l M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. május 1 0 8 2 B u d a p e

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AUGUSZTUS. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AUGUSZTUS. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. AUGUSZTUS Kecskemét, 2011. szeptember 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun

Részletesebben

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2013. I. NEGYEDÉV TERVEZETT LÉTSZÁMVÁLTOZÁS 2013. I. 2013. IV. NEGYEDÉV KÖZÖTT A 2012. DECEMBER 31 I ÁLLLAPOTHOZ KÉPEST Kőszeg Kőszeg 5,3 2,4

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN FEBRUÁR. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN FEBRUÁR. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. FEBRUÁR Kecskemét, 2011. március 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun megyében

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. augusztus 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN JÚLIUS. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN JÚLIUS. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. JÚLIUS Kecskemét, 2011. augusztus 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun megyében

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2011. Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye 2011. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba,

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. augusztus 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS B u d a p e s t F p v á r o s K o r m á n y h i v a t a l a M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2011. május 1 0 8

Részletesebben

MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember

MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember Kecskemét, 2010. október Készült A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ELEMZÉSI,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018.november 23. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2012. III. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. november 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. augusztus 21. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. november A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés A KSH munkaerő-felmérés adatai

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2011. IV. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA 2007. III. NEGYEDÉV 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1. Postacím:

Részletesebben

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2013. II. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. III. NEGYEDÉV

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. május 25. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye június

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye június Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2014. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Győr, május

Munkaügyi Központja. Győr, május Munkaügyi Központja Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2013. II. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2013. május 9021 Győr, Árpád út 32. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 522-245

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. ÁPRILIS A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete A KSH munkaerő-felmérés adatai a Közép-magyarországi

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

ltatói i kapcsolattartás a munkaügyi szervezetben

ltatói i kapcsolattartás a munkaügyi szervezetben Munkáltat ltatói i kapcsolattartás a munkaügyi szervezetben Székesfehérvár, 2010. április 26. A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya (2010. márciusban: 13,6 %)

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2013. I. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. március 2. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. augusztus Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

szeptember. augusztus

szeptember. augusztus Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. május Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon:

Részletesebben

október. szeptember

október. szeptember Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2011. I. negyedév 1. Munkaerőpiaci helyzetkép A megye jellemző mutatószámai Megnevezés * Népesség

Részletesebben

Statisztikai mutatók leírása

Statisztikai mutatók leírása Munkaerő-piaci monitoring EURES-T Pannonia Statisztikai mutatók leírása 1. Népesség Forrás: Központ Statisztikai Hivatal Lakónépesség az adott területen lakóhellyel rendelkező és másutt tartózkodási hellyel

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. II. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. május Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. március Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. -

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2011. III. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

2012. május június

2012. május június Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskeresö nemenként végzettségenként pályakezdö korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2011. II. negyedév 1. Munkaerőpiaci helyzetkép A megye jellemző mutatószámai Megnevezés * Népesség száma (ezer fő) 448,4 Települések száma

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatottság, gazdasági aktivitás 4. 208.700 fő van jelen a munkaerőpiacon (15-64) Aktivitási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye október

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye október Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. I. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. február Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96)

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr. máj.

Részletesebben

Munkaerô-piaci információk

Munkaerô-piaci információk Munkaerô-piaci információk - fókuszban a hiányszakmák A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ kiadványa A Nyugat-dunántúli régió fôbb jellemzôi A nyugat-dunántúli régió az ország területének harmadik

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2015. IV. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2015. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96)

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. IV. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. IV. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.somogy.gov.hu

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. II. NEGYEDÉV

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

Békés megye július

Békés megye július Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye július

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye július Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben