NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév"

Átírás

1 Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) , Fax: (94) ,

2 Bevezetés A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés országos, minden kirendeltségre kiterjedő bevezetésére júliusában került sor. A felmérés során, január elején egy rövid kérdőívet juttattunk el több mint ezer munkáltatóhoz. A kérdőíven elsősorban a létszámukkal illetve ennek rövidtávon várható változásaival kapcsolatos kérdések szerepeltek. A válaszadás döntően postai úton, levélben történt, kisebb részben a munkáltató általi közvetlen, interneten keresztüli rögzítéssel. Az adatfelvétel fő célja, hogy negyedéves periódusokban, gyors, naprakész információkat gyűjtsünk a munkáltatók létszám-gazdálkodási tervéről és segítsük elő az üres álláshelyek sikeres feltárását, közzétételét. A felmérés emellett a munkáltatói kapcsolattartás erősítését is szolgálja. E kiadványban előbb néhány gondolatban érintjük a régió munkaerőpiaci helyzetét, majd ismertetjük a felmérés során szerzett információkat. Népesség, foglalkoztatás, munkanélküliség A régió lakónépessége január 1-jén pontosan 1 millió fő volt, az egy illetve a két évvel korábbival is megegyező. A munkavállalási korú népesség (15-60 éves nők, éves férfiak) száma 664 ezer fő, ami a lakónépesség mintegy 2/3-a. A lakosság korösszetétele a régióban csak kismértékben tér el az országostól, a 15 éven aluliak aránya 14,5%, a éveseké 69,7%, a 64 év felettieké 15,8%. (utóbbi pontosan megegyezik az országossal) A foglalkoztatási helyzetre vonatkozóan elsősorban a KSH lakossági megkérdezésen alapuló negyedévenkénti munkaerő-felméréséből rendelkezünk adatokkal. Ez alapján a nyugat-dunántúli régióban 2007-ben a foglalkoztatottak száma 433,8 ezer, a munkanélkülieké 22,9 ezer fő volt, előbbi 5,8 ezer fővel több, utóbbi 3,2 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. A gazdasági aktivitás tehát nagyságrendjében kissé emelkedett és arányaiban továbbra is jóval magasabb az országosnál. Az inaktívak száma a évi 319,3 ezerről 320,1 ezerre emelkedett. A munkanélküliségi ráta e felmérés szerint - a két időszak között 5,7%-ról 5,0%-ra csökkent a nyugat-dunántúli régióban. Ez lényegesen alacsonyabb az országosnál és az egyes régiókat összehasonlítva a Budapestet magában foglaló közép-magyarországi után a közép-dunántúli régióval együtt a 2-3. legkedvezőbb érték. 2

3 A KSH munkaerő-felmérés adatai (15-74 éves népességre) Megnevezés A régióban Országosan Változás Változás Foglalkoztatottak (ezer fő) 428,0 433,8 + 5,8 3930,1 3926,2-3,9 Munkanélküliek (ezer fő) 26,1 22,9-3,2 316,8 312,0-4,8 Gazdaságilag aktívak (ezer fő) 454,1 456,7 + 2,6 4246,9 4238,2-8,7 Gazdaságilag inaktívak (ezer fő) 319,3 320,1 + 0,8 3474,9 3481,2 + 6, éves népesség (ezer fő) 773,4 776,8 + 3,4 7721,8 7719,4-2,4 Aktivitási arány (%) 58,7 58,8 + 0,1 55,0 54,9-0,1 Foglalkoztatási ráta (%) 55,3 55,8 + 0,5 50,9 50,9 - Munkanélküliségi ráta (%) 5,7 5,0-0,7 7,5 7,4-0,1 A nyilvántartott álláskeresők átlagos hó végi száma a régióban, 2007-ben 29,4 ezer fő volt, mintegy 100 fővel több az egy évvel korábbinál. Győr-Moson- Sopron megyében 10% körüli volt a mérséklődés, míg Vasban és Zalában 4-5%-kal emelkedett a munkanélküliség nagyságrendje. A nyilvántartott álláskeresők aránya 2007-ben átlagosan 6,3%-os volt a régióban, pontosan annyi, mint egy évvel korábban. Az elmúlt 2 évben a régiós átlagnál Győr-Moson-Sopronban alacsonyabb, Zalában jóval magasabb volt az arány, míg Vasban régiós átlag körüli. A nyilvántartott álláskeresők átlagos száma és aránya a régióban Megnevezés Nyilvántartott álláskeresők, fő Álláskeresők aránya, % Változás, % Változás, %-pont Győr-Moson-Sopron ,6 4,6 4,1-0,5 Vas ,6 6,1 6,2 + 0,1 Zala ,5 9,0 9,3 + 0,3 RÉGIÓ ÖSSZESEN ,3 6,3 6,3 - A régió gazdasági mutatói kedvezőbbek az országosnál III. negyedév végén a régióban a regisztrált vállalkozások száma 116,7 ezer volt, ezer lakosra jutóan 117, ami a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régió után a 2. legmagasabb. A külföldi érdekeltségű szervezetek száma is kiugróan magas a régióban. Az egy lakosra jutó bruttó hazai termék (GDP) a legutóbbi ismert, évi területi adatok szerint eft, a régiók közti rangsorban ezzel szintén a 2. Nyugat-Dunántúl. 3

4 A felmérés eredményei A felmérés során összesen 1051 munkáltatót kerestünk meg a kérdőívvel, közülük 891 válaszolt kérdéseinkre az alábbi területi megoszlásban: Megye Megkérdezett Értékelhető választ adó munkáltatók száma Győr-Moson-Sopron Vas Zala RÉGIÓ ÖSSZESEN A minta ágazati és létszámnagyság szerinti megoszlása az alábbi volt: Nemzetgazdasági ág 1-9 fő fő fő 249 fő felett Összesen Mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazdálkodás 3 77 Bányászat Feldolgozóipar Villamos-energia, gáz gőz-, vízellátás 5 15 Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás, posta, távközlés 4 32 Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás 1 20 Oktatás Egészségügy, szociális ellátás Egyéb szolgáltatás ÖSSZESEN Az értékelhető választ adó 891 munkáltatónál foglalkoztatottak létszáma végén 121,4 ezer fő volt, ami az összes foglalkoztatottaknak a 28%-a. 4

5 A megkérdezett munkáltatóknál foglalkoztatottak ágazati megoszlását mutatja a következő táblázat: Nemzetgazdasági ág Alkalmazásban állók száma a KSH intézményi adatok szerint, 2007.I-III.n.év a/ A felmérésben szereplő cégeknél foglalkoztatottak száma Reprezentációs arány, % b/ Mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazd ,5 Bányászat Feldolgozóipar ,1 Villamos-energia, gáz- gőz-, vízellátás ,9 Építőipar ,9 Kereskedelem, javítás ,5 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ,2 Szállítás, raktározás, posta, távközlés ,2 Pénzügyi közvetítés ,6 Ingatlanügyletek, gazdasági szolg ,8 Közigazgatás, védelem, társadalombizt ,6 Oktatás ,1 Egészségügy, szociális ellátás ,8 Egyéb szolgáltatás ,8 ÖSSZESEN ,5 a/. Tartalmilag a 4 főnél többet foglalkoztató adott- megyei székhelyű vállalkozások és létszámnagyságtól függetlenül a költségvetési és nonprofit szervezetek adatai szerepelnek benne. b/ Az arány csak tájékoztató jellegű, több ok miatt sem pontos. Egyrészt a KSH adat a teljes foglalkoztatottaknak kevesebb, mint 60%-át öleli fel, másrészt a felmérésben szerepelnek nem megyei székhelyű, jelentős létszámot foglalkoztató, valamint 5 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek is. (Ebből adódóan pl. a feldolgozóiparnál jelzett 80%-os arány a valóságban ennél alacsonyabb illetve ezért van a bányászatnál ez az ellentmondásos helyzet.) A munkáltatók létszámnagyság szerinti összetétele a következő volt: Vállalat-méret A mintában szereplő cégek A foglalkoztatottak kategória száma megoszlása,% száma megoszlása,% 1-9 fő , , fő , , fő , ,2 249 fő felett , ,9 ÖSSZESEN , ,0 5

6 A munkáltatók várakozásai alapján a megkérdezés időpontjánál 3 illetve 12 hónappal később a következőképpen alakul a foglalkoztatott létszámuk: A megkérdezett munkáltatók létszámának várható alakulása Statisztikai állományi létszám, fő Várható változás, % Kirendeltség 2008.I. n.év év végén 2008.I..n.év év év végén végén várható várható végéig végéig Csorna ,1 + 2,4 Győr ,9 + 1,5 Kapuvár ,6 + 1,5 Mosonmagyaróvár ,0 + 4,2 Sopron ,9 + 11,7 Győr-Moson-Sopron megye ,8 + 3,9 Celldömölk ,0 + 2,6 Körmend ,0 + 2,4 Kőszeg ,3 + 1,1 Sárvár ,1 + 5,3 Szentgotthárd ,6 + 2,4 Szombathely ,4 + 5,0 Vasvár ,2 + 2,8 Vas megye ,2 + 4,2 Keszthely ,4 + 5,9 Lenti ,7 + 10,2 Letenye ,9-0,5 Nagykanizsa ,8 + 1,5 Zalaegerszeg ,2 + 0,3 Zalaszentgrót ,1 + 2,4 Zala megye ,7 + 1,8 Régió összesen ,9 + 3, I. negyedévében tehát a megkérdezett körben a foglalkoztatottak számában régiós szinten 2,3 ezer fős emelkedés várható. Ez nagyjából megfelel az egy évvel korábbi felméréskor a 2007.I. negyedévre prognosztizált nagyságrendnek, attól nem sokkal marad el. A munkáltatók egy évre szóló előrejelzése szerint 3,5%-kal nőhet a létszámuk. (Azt ezúttal is meg kell jegyezni, hogy egy Győr-Moson-Sopronnál (soproni kirendeltség) jelzett 500 fő körüli létszámbővülés intézmények összevonása miatt következik be, tehát nem jár tényleges létszámfelvétellel. Ezt leszámítva is mintegy 3,0%-os a várható éves létszámbővülés régiós szinten.) A 2007 januári megkérdezéskor ennél jóval mérsékeltebb növelést jeleztek a munkáltatók egy évre előrevetítve. Régión belül az eddigi felmérésekhez hasonlóan - valamennyi megyében emelkedik várhatóan a létszám az I. negyedévben, illetve a végéig terjedő időszakban is. Az előrejelzések alapján az éves létszámbővülés Vasban és Győr-Moson-Sopronban 4, míg Zalában 2% körüli lehet. 6

7 A régió csaknem valamennyi körzetében a foglalkoztatottak számának bővülése várható negyedéves és éves szinten is. (Az egyedüli kivétel a letenyei körzet, ahol az egy éves előrejelzés gyakorlatilag stagnálást mutat.) (Hangsúlyozzuk, hogy a minta nem tekinthető reprezentatívnak, így valamennyi előrejelzés csak a megkérdezett és nem a teljes munkáltatói körre vonatkozik!) Országosan a választ adó 7,6 ezer munkáltató összességében az I. negyedévre 1,8%-os, végéig 2,2%-os várható létszámemelkedést jelzett, a régiós előrejelzés tehát ezúttal is kedvezőbb az országosnál. Erre a felmérésre ezúttal 11. alkalommal került sor. Az eddigi megkérdezéseket figyelembe véve régiós szinten megállapítható, hogy a negyedéves és éves előrejelzések is minden alkalommal létszámnövekedést vetítettek előre. (a következő táblázat is mutatja) A mostani felmérésben a negyedéves előrejelzés az eddigieknél erőteljesebb növekedést prognosztizál, ami nem meglepő, hiszen a szezonalítás miatt általában az I. negyedévben viszonylag jelentős számú létszámfelvételek vannak. Az éves előrejelzés is kedvezőbb, mint a korábbi felméréseknél volt. A tervek megvalósulását az időközben változó mintaösszetétel miatt nem tudjuk ellenőrizni. A tervezett létszámváltozások az előző felmérésekkor Negyedév A tervezett létszámváltozás A tervezett létszámváltozás mértéke mértéke az adott negyedévben,% a következő 12 hónapban,% 2006.II. + 1,4 + 1, III. + 0,9 + 4, IV. + 0,3 + 2, I. + 1,7 + 1, II. + 1,7 + 2, III. + 1,1 + 2, IV. + 0,4 + 1, I. + 1,9 + 3,5 Vállalat-méret kategória, nemzetgazdasági ág szerint természetesen lényeges különbségek vannak a munkáltatók jövőbeni létszámterveikben. Az eddigi felmérésekre általában az volt a jellemző, hogy minél kisebb létszámot foglalkoztattak a cégek, annál kedvezőbbek voltak a várható létszámváltozásokra vonatkozó előrejelzéseik. Ez most is így van, azzal az a kis eltéréssel, hogy a legnagyobb cégeknél is közel átlagos a várható éves létszámbővülés, de ebben az említett konkrét példa (intézmény összevonás) is 7

8 szerepet játszott. (Ezt leszámítva 2,6%-os lenne ebben a kategóriában a várt növekedés) A várható létszámváltozások mértéke a munkáltató nagyságrendje szerint Létszámuk A belépők A kilépők Várható Várható Vállalat-méret év várható várható változás, % változás, % kategória végén száma, fő száma, fő 2008.I.né év 2008.I.né I.né. végéig 1-9 fő ,3 + 17, fő ,7 + 6, fő ,0 + 3,0 249 fő felett ,1 + 3,2 ÖSSZESEN ,9 + 3,5 Az I. negyedévi változások tehát várhatóan mintegy 4,5 ezer fős belépés illetve 2,2 ezer fős kilépés eredőjeként alakulnak ki a megkérdezett körben. (2008. végéig nem ismerjük külön a várható be- és kilépések számát, csak a kettő eredőjét.) Nemzetgazdasági áganként természetesen eltérés van a megkérdezett munkáltatóknál a tervezett változások mértékében, sőt egyes ágazatokban a változás irányában is. Éves szinten az összességében várható 3,5%-os létszámemelkedés mellett, a mezőgazdaságban és az építőiparban mérsékelt csökkenést, míg az egészségügy, szociális ellátás valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén gyakorlatilag stagnálást jeleztek a munkáltatók. Átlag feletti bővülést prognosztizáltak a munkáltatók a pénzügyi közvetítés valamint az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás területén. (Utóbbi ágban egyetlen, ebbe az ágazatba sorolt munkáltató jelentős létszámfelvételéről van szó, de más jellegű tevékenységet érintően.) Az oktatásban jelzett rendkívül magas arányú várható létszámnövekedés intézmények összevonásából adódik, míg a közigazgatás, védelem létszámbővülése egy új intézmény (büntetés-végrehajtás) működésének következménye. A legnagyobb foglalkoztatási súlyú feldolgozóiparban ezúttal átlag körüli (3,7%-os) a tervezett létszámbővítés. A feldolgozóiparon belül az összességében jelzett mintegy 2,7 ezer fős bővülés több mint fele a villamosgép, műszer gyártása valamint a járműgyártás területén várható előbbiben 6, utóbbiban 3%- os a jelzett emelkedés -, de a feldolgozóipar ágazatai közül 5% körüli növekedést prognosztizáltak még a fafeldolgozás, a nemfém ásványi termékek-, valamint a fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása területén is. 8

9 A várható létszámváltozások mértéke nemzetgazdasági ágak szerint Nemzetgazdasági ág Létszámuk év végén A belépők várható száma, fő 2008.I. né. A kilépők várható száma, fő 2008.I.né. Várható változás, % 2008.I.né. Várható változás, % év végéig Mezőgazdaság, vad-, erdőhalgazdálkodás ,1-0, Bányászat ,7 + 2,8 Feldolgozóipar ,8 + 3,7 Villamos-energia, gáz gőz-, vízellátás ,9 + 1,8 Építőipar ,8-1,5 Kereskedelem, javítás ,7 + 3,1 Szálláshely-szolgáltatás, 1836 vendéglátás ,8 + 1,9 Szállítás, raktározás, 7863 posta, távközlés ,1-0,3 Pénzügyi közvetítés ,0 + 9,2 Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ,7 + 13,6 Közigazgatás, védelem, 1728 társadalombiztosítás ,5 + 10,9 Oktatás ,2 + 23,6 Egészségügy, szociális ellátás ,1 - Egyéb szolgáltatás ,7 + 3,0 ÖSSZESEN ,9 + 3,5 A felmérés során választ adó 891 munkáltató közül a korábbiakéhoz hasonlóan - a negyedéves időszakban, a létszámukban stagnálást várók vannak többségben. Először fordult elő, hogy az éves előrejelzések tekintetében a létszámnövelést végrehajtani szándékozók száma magasabb azokénál, akik stagnálást várnak. A munkáltatók száma létszám-változtatási szándékaik szerint 2008.I. n. év végéig végéig Méret csökken stagnál nő csökken stagnál Nő Mikro Kis Közép Nagy ÖSSZESEN

10 A megkérdezett munkáltatóknál az I. negyedévi várható belépők munkakörönkénti összetétele a következő: Nyugat-Dunántúl Megnevezés a/ Győr-Moson- Sopron Vas Zala Régió összesen gyártósori összeszerelő szabó, varrónő, modellkészítő csomagológép-kezelő egyéb könnyűipari gépkezelők és gyártósor mellett dolg. egyéb segédmunkások (pl. alkalmi munk.) gyógyszergyártó gépkezelő ruházatigép-kezelő és gyártósor mellett dolgozó kézi anyagmozgató, csomagoló büntetés-végrehajtási felügyelő egyéb faipari foglalkozások lakatos raktárkezelő olajbányász tehergépkocsi-vezető egyéb takarítók és hasonló jellegű foglalk forgácsoló minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr bőrkikészítő,- feldolgozó gépkezelő, gyártósor mellett dolg. egyéb vas- és fémipari foglalkozások bútorasztalos hegesztő, lángvágó egyéb gépek, berendezések szerelői, javítói eladó kárpitos kőműves kerámiaterméket gyártó gépkezelő egyéb technikusok egyéb őrök és hasonló jellegű foglalk fémmegmunkáló gépkezelő kubikos pénzintézeti fizetési és betétforgalmat lebonyolító villanyszerelő sütő-, tésztaipari munkás, pék lakás-, intézménytakarító gépészmérnök egyéb textilipari foglalkozások targoncavezető egyéb mélyépítő-ipari foglalkozások irodai adminisztrátor, írnok szemétgyűjtő, utcaseprő egyéb kereskedelmi foglalkozások a/ A régiós szinten legalább 25 fős létszámfelvétellel járó munkakörök. 10

11 A kilépők várható munkakörönkénti összetétele: Nyugat-Dunántúl Megnevezés a/ Győr-Moson- Sopron Vas Zala Régió összesen gyártósori összeszerelő szabó, varrónő, modellkészítő műanyag-feldolgozó kézi anyagmozgató, csomagoló egyéb takarítók és hasonló jellegű foglalk eladó ruházatigép-kezelő és gyártósor mellett dolgozó útépítő, útkarbantartó raktárkezelő egyéb technikusok gépjármű- és motorszerelő, - javító egyéb villamossági szerelők, műszerészek általános ápolónő, ápoló forgácsoló édesipari termékgyártó bőrkikészítő,- feldolgozó gépkezelő, gyártósor mellett dolg. egyéb építőipari gépek kezelői egyéb segédmunkások (pl. alkalmi munk.) egyéb vas- és fémipari foglalkozások lakatos szakasszisztens (orvosi) sütő-, tésztaipari munkás, pék a/ A régiós szinten legalább 25 fős létszámcsökkenéssel járó munkakörök. A kérdőíven az állandó kérdések mellett egy rendszeresen változó kérdés is szerepel, ami egy-egy adott témában gyűjti össze a munkáltatói véleményeket. Ezúttal a pályakezdőkkel kapcsolatos megítélésükre, tapasztalataikra kérdeztünk rá. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a felsorolt állításokkal hány munkáltató értett egyet. Ugyanez a kérdés az egy évvel ezelőtti felmérésben is szerepelt, így a mostani válaszokat, az akkoriakkal is össze tudjuk hasonlítani. 11

12 Állítás Egyetértők száma egy évvel ezelőtt könnyebben betaníthatók, mint más korosztályok 345 Egyetértők száma a mostani felméréskor 365 állam számos támogatást nyújt utánuk a legfrissebb szakmai tudással rendelkeznek olcsóbbak, mint a tapasztalt munkaerő betanításuk lefoglal egy szakképzett kollegát betanításuk sok időt vesz el hosszú távon nem lehet rájuk számítani hasznosak, mert önállóan képesek feladatokat ellátni tapasztalatlanságukból adódó lassabb munkavégzésüket nem ellensúlyozza a bérük nehezen alkalmazkodnak a munkahelyen A fentiekből látható, hogy a munkáltatók pályakezdőkkel kapcsolatos megítélése összességében kedvező, az egyes kérdéseket tekintve alig változott az egy évvel korábbihoz képest. Zalaegerszeg, február 22. Készítette: Marton György elemző Jóváhagyta: Kiss Ambrus főigazgató 12

13 MÓDSZERTAN 1. A KSH lakossági munkaerő-felmérés fogalmai A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság gazdasági aktivitásának - foglalkoztatottságának és munkanélküliségének - vizsgálatára 1992-ben vezette be a nemzetközi összehasonlításra alkalmas új adatgyűjtését. A munkaerő-felmérés, ami a magánháztartásokra kiterjedő reprezentatív felvétel, a éves személyek gazdasági aktivitásáról nyújt információt. Foglalkoztatottnak tekintendő mindenki, aki a vizsgált időszakban - az un. vonatkozási héten - legalább 1 óra, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg (szabadság, betegség stb. miatt) volt távol. Munkanélkülinek tekintendő az a személy, aki egyidejűleg az adott héten nem dolgozott (s nincs olyan munkája, amelytől átmenetileg távol volt); aktívan keresett munkát a kikérdezést megelőző négy hét folyamán; rendelkezésre áll, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha találna megfelelő állást. Gazdaságilag aktívak azok, akik megjelennek a munkaerőpiacon, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek. Gazdaságilag nem aktívak azok, akik a vonatkozási héten nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres, jövedelmet biztosító munkájuk és nem is kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni. Ide tartoznak többek között a passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát, de kedvezőtlennek ítélve elhelyezkedési esélyeiket, meg sem kísérlik az álláskeresést; a gyermekgondozási ellátás bármelyik formáját igénybevevők; az a nyugdíjas, járadékos, aki nem folytat keresőtevékenységet; a tőkejövedelmükből élők; a 15 éven aluliak; a 15 éven felüli tanulók; a háztartásbeliek; a közületi eltartottak; a szociális gondozottak. A munkanélküliség, illetve a gazdasági aktivitás mértékének jellemzésére a következő fontosabb mutatószámok szolgálnak: - a foglalkoztatási arány, amely a foglalkoztatottaknak a megfelelő korcsoportba tartozó népességhez viszonyított aránya; - a munkanélküliségi ráta, amely a munkanélkülieknek a megfelelő korcsoportba tartozó gazdaságilag aktív népességen belüli aránya; - az aktivitási arány, amely a gazdaságilag aktívak aránya a megfelelő korcsoportba tartozó népességen belül. 2. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fogalmai Nyilvántartott álláskereső: aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik; oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat; öregségi nyugdíjra nem jogosult; az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet sem folytat; maga is aktívan keres munkahelyet; elhelyezkedése érdekében a munkaügyi központ kirendeltségével álláskeresési megállapodást köt; a megfelelő munkahelyre szóló állásajánlatot elfogadja; akit a munkaügyi központ kirendeltsége álláskeresőként nyilvántart. Regisztrált álláskereső (2005. november 1. előtt munkanélküli): az állami munkaközvetítő irodában nyilvántartásba vett személy, aki munka-viszonnyal nem rendelkezik, nem nyugdíjas, nem tanuló, foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem részesül, munkát vagy önálló foglalkoztatást keres és ennek érdekében munkavégzésre rendelkezés áll. 13

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. IV. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. II. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2009. III. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2009. I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. III. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. IV. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. IV. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2012. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2013. február 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Tas Attiláné Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva igazgató 2011. február A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: dr. Iróczki Lénárd 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági munkaerős-felmérés fogalmai...3 Pest megye gazdasági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. szeptember 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2013. I. NEGYEDÉV TERVEZETT LÉTSZÁMVÁLTOZÁS 2013. I. 2013. IV. NEGYEDÉV KÖZÖTT A 2012. DECEMBER 31 I ÁLLLAPOTHOZ KÉPEST Kőszeg Kőszeg 5,3 2,4

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Valdáné Pató Klára Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS P e s t m e g y e i K o r m á n y h i v a t a l M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. május 1 0 8 2 B u d a p e

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE III. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2013. III. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN JÚLIUS. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN JÚLIUS. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. JÚLIUS Kecskemét, 2011. augusztus 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun megyében

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AUGUSZTUS. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN AUGUSZTUS. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. AUGUSZTUS Kecskemét, 2011. szeptember 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS B u d a p e s t F p v á r o s K o r m á n y h i v a t a l a M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2011. május 1 0 8

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN FEBRUÁR. Kecskemét, 2011.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN FEBRUÁR. Kecskemét, 2011. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja MUNKAERŐ-PIACI HELYZETKÉP BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. FEBRUÁR Kecskemét, 2011. március 1. A munkanélküliség főbb jellemzői a megyében Bács-Kiskun megyében

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Lénárt Lajosné Jóváhagyta: Vass István főigazgató 2008. Május A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei július. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2014. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA 2007. III. NEGYEDÉV 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1. Postacím:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye június

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye június Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. augusztus 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

szeptember. augusztus

szeptember. augusztus Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2011. Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye 2011. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba,

Részletesebben

MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember

MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP KECSKEMÉT MUNKAERŐPIACI KÖRZETBEN 2010. szeptember Kecskemét, 2010. október Készült A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ELEMZÉSI,

Részletesebben

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2011. I. negyedév 1. Munkaerőpiaci helyzetkép A megye jellemző mutatószámai Megnevezés * Népesség

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. november A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés A KSH munkaerő-felmérés adatai

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. március 2. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2012. III. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. augusztus 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2013. II. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

október. szeptember

október. szeptember Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskereső nemenként végzettségenként pályakezdő korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye október

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye október Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2011. IV. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. november 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző

Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Csongrád megye. Készítette: Fejes Ágnes elemző Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2013. I. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. március Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. -

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. május 25. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. augusztus 21. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

Munkaerô-piaci információk

Munkaerô-piaci információk Munkaerô-piaci információk - fókuszban a hiányszakmák A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ kiadványa A Nyugat-dunántúli régió fôbb jellemzôi A nyugat-dunántúli régió az ország területének harmadik

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018.november 23. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

2012. május június

2012. május június Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok nyilvántartott álláskeresö nemenként végzettségenként pályakezdö korcsoport nyilvántartásba

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. január március Létszámnövelési várakozások B.-A.-Z. megyében 2011. március végére Gönc Edelény Sátoraljaújhely

Részletesebben

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév

Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2011. II. negyedév 1. Munkaerőpiaci helyzetkép A megye jellemző mutatószámai Megnevezés * Népesség száma (ezer fő) 448,4 Települések száma

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE

SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE A leghátrányosabb kistérségek Magyarországon (forrás:térport) Hajdú-Bihar megye foglalkoztatási adatai 2005 és 2013 között (forrás: KSH HB megyei adatszolgáltatása) [fő]

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. ÁPRILIS A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete A KSH munkaerő-felmérés adatai a Közép-magyarországi

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. III. NEGYEDÉV

Részletesebben

Az oktatási infrastruktúra I. SZAKKÉPZÉS 2014. 11. 25.

Az oktatási infrastruktúra I. SZAKKÉPZÉS 2014. 11. 25. Az oktatási infrastruktúra I. SZAKKÉPZÉS 2014. 11. 25. A leghátrányosabb kistérségek Magyarországon (forrás:térport) A bruttó hozzáadott érték nemzetgazdasági ágak szerinti aránya a magyar GDP-ben,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. I. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. február Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96)

Részletesebben

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA 2007. IV. NEGYEDÉV 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1. Postacím:

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. augusztus Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Győr, május

Munkaügyi Központja. Győr, május Munkaügyi Központja Munkaerőgazdálkodási felmérés megyei elemzése 2013. II. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2013. május 9021 Győr, Árpád út 32. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 522-245

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye július

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye július Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://bekes.munka.hu

Részletesebben

Összefoglaló a negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés Komárom-Esztergom megyei eredményeiről I. negyedév

Összefoglaló a negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés Komárom-Esztergom megyei eredményeiről I. negyedév Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Összefoglaló a negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés Komárom-Esztergom megyei eredményeiről 2011. I. negyedév 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2011. III. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA 2008. I. NEGYEDÉV 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1. Postacím:

Részletesebben

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

Statisztikai mutatók leírása

Statisztikai mutatók leírása Munkaerő-piaci monitoring EURES-T Pannonia Statisztikai mutatók leírása 1. Népesség Forrás: Központ Statisztikai Hivatal Lakónépesség az adott területen lakóhellyel rendelkező és másutt tartózkodási hellyel

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. május Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon:

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatottság, gazdasági aktivitás 4. 208.700 fő van jelen a munkaerőpiacon (15-64) Aktivitási

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei április. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2009. január - március Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2015. IV. negyedév Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2015. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96)

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2008. január - március Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben 2008.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év július hónap Jóváhagyta: Tapolcai Zoltán főosztályvezető Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben