Történelem alulnézetből, avagy a levéltári kutatótáborok szakmai (levéltári) hozadéka

Átírás

1 20 éves a szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor Németh László Sándor Történelem alulnézetből, avagy a levéltári kutatótáborok szakmai (levéltári) hozadéka A kutatás módszerei, helytörténeti, mikrotörténeti kutatások A szomszédos levéltárak talán a leghatékonyabb formáját találták meg annak, hogyan hozzák közel a diákokhoz a régmúlt, vagy éppen a közelmúlt történelmét. Hihetetlen élményt jelentett nekünk levéltárosoknak is, ahogy a fiatalok nap mint nap járták a határ menti falvakat, s próbálták megérteni, feltárni, néha mozaikszerűen velünk együtt összerakni, egy-egy település, vagy család történetét. Mi is volt ez a munka, vagy inkább izgalmas játék, amit évről évre oly szívesen űztünk? A 10 évvel ezelőtti konferencián úgy fogalmaztam, hogy a tábor célja olyan írásos történeti dokumentumok feltárása, amelyek a határ menti falvak életét, együttélését, egymáshoz való viszonyát, kapcsolatait mutatják be. Arra vállalkoztunk, hogy a történeti forrásokat összegyűjtsük, s azokat feldolgozzuk, segédletekkel lássuk el, majd egy kiállítás keretében bemutassuk. Ebben segítségünkre voltak helytörténészek, a kutatott településen élő családok, a helyi lelkészek, a lelkes tanítók, a falu életében meghatározó szerepet betöltő notabilitások leszármazottai. Ma talán úgy fogalmaznék, hogy a települések mindennapjainak történelmére voltunk kíváncsiak. És ez több volt, mint puszta helytörténeti kutatás. A mindennapi élet és annak szereplőit kutattuk, mondhatni az átlagembereket, az ő tárgyi világukat, életvitelüket, mentalitásukat, anyagi kultúrájukat. Kis léptékű, intenzív történeti vizsgálatokat végeztünk, néha mélyfúrásszerűen egy jól körülhatárolt téma keretében. Ez a módszer hallatlan izgalmakkal szolgált, hiszen a hétköznapi ember életének tényei, a viselkedéseiket irányító normák, vallási és egyéb meg- 45

2 20 let delovanja slovensko-madžarskega Mednarodnega arhivskega raziskovalnega tabora győződésük feltárása módszerében is eltért a hagyományos, narratív politikai eseménytörténeti módszerektől, s mindez új elemzésekre sarkallt bennünket. A mikrotörténeti kutatások, talán ma óvatosan így nevezném, a történelmi méretek, léptékek lecsökkentését jelentette. A vizsgálat tárgya egyetlen falu, közösség, család, háztartás viszonyrendszere, vagy épp egyetlen egyén volt. Érdeklődésünk nem az elitekre, hanem kivétel nélkül az alsóbb rétegekre irányult annak érdekében, hogy megértsük a saját célokkal, életstratégiákkal rendelkező cselekvő egyént, s azok társadalmi kapcsolatait. Az adatok, korabeli írásos dokumentumok gyűjtése, a vizsgált tárgy megfigyelése mondhatni mikroszkopikus formát öltött. Ily módon elénk tárultak a korabeli élet prózai tényei, amely konkrét idő- és térbeli kereteket kapott. Bepillantást nyerhettünk, hogy a határ és annak változásai miként hatottak az itt élők rokoni és baráti viszonyaira, milyen ellentétek keletkeztek a makro- és mikroközösségek mesterséges szétválasztásával, a politika generálta játszmák hogyan vezettek családok szétszakadásához. A gazdag történeti forrás-, s az azt kiegészítő hallatlanul értékes fotóanyag mind-mind egy élettörténetet, egy életszakaszt rögzített. A párizsi békekonferencia a jugoszláv magyar határt a Mura és a Rába vízválasztóján húzta meg. Így került a Muravidék/Prekmurje a Szerb Horvát Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához. A Magyarországtól elcsatolt 169 település közül 28-nak a lakossága szinte teljes egészében magyarokból állt. A korabeli Esterházy-birtokot jórészt a helyi, illetve az Olaszországból áttelepített szlovének művelték, ellentéteket gerjesztve az őslakosok, illetve a kolonisták között. A telepesek egy sor magyar falu szélén új falurészeket hoztak létre, Benica néven pedig egy önálló település is született. Az előbb felsorolt politikatörténeti narratívákat jól ismerték a kutatótábor résztvevői is. Mégis megrázó élményt jelentettek azok a személyes beszélgetések, interjúk, amelyben a világégések elszenvedői, vagy azok leszármazottai vallottak mikrofonba, meséltek a kamerának. Például, hogy a 2. világháború idején történt visszacsatolást követően, hogyan telepítették ki, internálták a már említett Benica megbízhatatlannak minősített lakóit a sárvári internálótáborba. A személyes sorsok megismerése révén egyre érzékenyebbé váltunk, s néhány katarzist is átélhettünk. A falvak különböző felekezetű temetőinek sírfeliratain talált családnevek ismerősen csengtek a már korábban felkutatott, s megismert halálozási anyakönyvekből, az interjúk alapján ráismertünk a fiatal elhunytakra, hősi halottakra, az egymást követő generációk nyomaira. A szemtanúként elbeszélt történelem lehetőségei, az úgynevezett oral history interjúk készítése tovább gazdagította a mikrohistóriai mikrotörténelmi látásmód elsajátítását. A történeti forrásokra alapozott interjúzások minősültek a legintimebb kapcsolatnak diák és alanya között. A beszélgetéseket nem pusztán az információszerzés, az archiválás igénye szülte. A sokszor írni és olvasni is nehezen tudók meglepő őszinteséggel tárták elénk életük legtragikusabb történéseit. Talán felismer- 46

3 20 éves a szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor ték, hogy utoljára kíváncsi valaki személyes sorsuk alakulására, s a rögzített múlt a technika eszközének köszönhetően az utókor kincsévé válik. Talán nem tudták, de évvel a történések után el akarták mesélni, meg kívánták osztani, mert a magukkal cipelt évtizedes szomorúságot, félelmet csak így lehet oldani. Így válhatott a kommunikatív emlékezet kollektív, nemzedéki emlékezetté. A szubjektív tapasztalat és interpretáció lenyomatát megjelenítő élettörténeti interjúk már önmagukban is a történelem egyfajta autonóm a kérdező és az adatközlő között a kortárs ideológiáknak, a kulturális interakcióknak, a nyelv bizonyos meghatározó konvencióinak megfelelően felépülő reprezentációját adják. Az individuum világlátása sajátos színben tüntetett fel ismert politikatörténeti eseményeket. A szemtanúk egyben hagyományhordozóknak is minősültek. Hallatlanul izgalmas volt ismert tényekről, pozíciótól függően, más-más interperetációkat hallani, s azokat esetleg más írásos forrásokkal összevetni, vagy épp azokat az adatközlőkkel szembesíteni. A történelmi sebek miatt elhallgatott információk révén is differenciáltabb képet kaphattunk az ott élők viszonyrendszeréről. Így a szituációk generálta beszélgetések nyomán olyan emlékanyag jött létre, amelyet a kérdező is alakított, s csak a kettőjük diskurzusa szabott határt az emlékezésnek. Természetesen, ezek a töredék interjúk nem minősíthetők formailag tiszta oral historynak. Az úgynevezett elitekről sokkal több írásos forrás áll rendelkezésünkre, mint az átlagemberekről, ezért különösen értékes ez a történelmet alulnézetből szemlélő történeti kutatási módszer. A kiváló helytörténészek részéről is bevallottan értékesnek minősített kutatótáborok a fenti módszerekkel tovább gazdagították az adott településekről korábban ismert tényeket. A helyi közösségek, családok, személyek életútja, konfliktusainak nyomon követése azonban mindig összekapcsolódott az őket körülvevő társadalmi környezet folyamataival, vagyis a makroszinttel. A történelmi Zala vármegye, illetve Muravidék történelméről, a területre vonatkozó régészeti topográfiáról, az alsólendvai Bánffy, majd Nádasdy és Esterházy családokról, a birtokukban lévő falvakról, az 1848/1849. évi szabadságharcról, s az abban részt vevőkről, az Osztrák Magyar Monarchia, majd az 1. világháború történéseiről, az azt követő trianoni döntésről, a terület Szerb Horvát Szlovén Királysághoz való tartozásáról, a 2. világháború tényeiről, a Lendvavidék művelődéstörténetéről avatott történészektől, régészektől, néprajzos szakemberektől előadásokat hallhattak a táborlakók, amelyek az általuk vizsgáltak és tapasztaltak megértését nagymértékben segítették. 47

4 20 let delovanja slovensko-madžarskega Mednarodnega arhivskega raziskovalnega tabora A leggyakrabban talált történeti források típusai Mit is fedeztünk fel a falvakban, a házak padlásán, a fészerekben, a titkos rejtekhelyeken a fenti módszerekkel? Néha kompakt irategységeket, néha csak töredékes forrásokat. Elsősorban 20., de nem ritkán 19., sőt 18. századi dokumentumokat is. A teljesség igénye nélkül felsorolnám a legjellemzőbb iratfajtákat. Kézbe vehettünk a korabeli rendi társadalom helyzetének alapvető meghatározójára, a rendi jogállásokra vonatkozó különböző lélek- és adóösszeírásokat. Ezek alapján képet kaptunk az adózó ház, szántó, rét, szőlő tulajdonáról, az ennek alapján kivetett adóról, a befizetésekről, az elmaradásokról, a tartozásokról. De számot adnak a táblázatok az állatállományról, a malmok jövedelméről is. Az egységesnek egyáltalán nem nevezhető összeírások némelyike a foglalkozásokat, de az ott lakó zsidó és cigány népességet is felsorolta. Vizsgálhattunk uradalmi iratokat, az uradalom és a települések közötti kontraktusokat, urbárium részleteket, birtokleveleket, osztályleveleket, végrendeleteket, hagyatéki ügyeket. A bíróládákban talált töredékek értékes forrásoknak bizonyultak. Az urbárium, a jobbágynak földesura iránti kötelezettségeit rögzítő írott vagy íratlan, a földesúr elhatározásán, szokásjogon vagy tételes jogon alapuló szabályrendszere. Írásos forma esetén egyúttal a földesúr és jobbágyainak a gazdálkodással kapcsolatos fontosabb adatait rögzítő összeírás is volt, tartalmazta többek között a jobbágyok kötelezettségeit, állatállományát, eszközeit, szerszámait, telkének nagyságát és milyenségét is. Ily rendeleteket a régibb időkben maguk a földesurak adtak ki, de e rendeletek egyoldalú, hiányos s hézagos intézkedéseikkel valóban tarthatatlan állapotokat idézvén elő, Mária Terézia az úrbéri viszonyokat rendszeresen szabályozta, és pedig, miután ez törvényhozási úton nem sikerült, rendeletét a törvényhozás mellőzésével a kormányszékek útján adta ki és hajtatta végre. A viszony szabályozása azonban csak az évi országgyűlésen került rendszeres tárgyalás alá. Ekkor születtek a jobbágyok költözéséről, a jobbágytelki állományról, a jobbágyok hasznairól, a jobbágyi tartozásokról, az úrbéri kötésekről, a földesúri törvényhatóságról és az úrbéri perről szóló törvények. Az úrbéri viszonyt az évi IX. törvénycikk szüntette meg. Az anyakönyvek is első osztályú forrásnak minősültek. A keresztelési, házassági, halálozási anyakönyvek beszélnek legjobban az adott településen élőkről. Összegyűjtésük, s feldolgozásuk révén, a családnevek, a demográfiai események számbavételével akár egész családrekonstrukciót is elvégezhetünk. Általuk bepillanthatunk a népesedési viszonyokba, megfigyelhetjük akár a termékenység, a mortalitás vagy akár a házasodás korabeli viszonyait. Az ott élők mobilitására, kényszerű migrációjára is adatokkal szolgál. Mindezeket az adózó háztartásokra vonatkozó forrásokkal kiegészítve egész nemzedékek életútját felrajzolhatjuk. 48

5 20 éves a szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor Találtunk 1860-as keltezésű színes kataszteri térképet, talán Bárhelyen, a hozzá tartozó földkönyvvel, amely részletesen mutatta a település tulajdonosainak nevét éppúgy, mint az ott lévő dűlőneveket. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, majd a 20. századi historia domusok, plébániatörténetek is egy fontos forrástípusát jelentették a falvakban találtaknak. Általuk akár a helyi lakosság társadalmi összetételére, konfliktusaira, vagy épp a kedvezőtlen időjárás okozta terméscsökkenésre is következtethetünk. Sok helyen buzgó kezek politikatörténeti utalásokat is elhelyeztek. A források nagy részét kitevő, a 20. század első harmadából származó dokumentumok zöme, a korabeli magyar, illetve a szerb horvát szlovén közigazgatás irattöredékeiből állt. Találtunk főszolgabírói, körjegyzőségi, községi iratokat, s a gazdálkodásra vonatkozó forrásokat is jócskán. Emellett cselédkönyvek, iparigazolványok, határátlépést biztosító iratok, útlevelek, egyesületi alapszabályok, iskolai anyakönyvek, értesítők, korabeli sajtóanyagok is előkerültek. A dualizmus korában a zselléri réteg jobbára elesett a földhöz jutás lehetőségétől. Tömegeik birtokokon dolgozó, általában 1 évre szerződtetett cselédként, illetve napszámosként próbálták biztosítani a megélhetésüket. A summásszerződéseket egy évi törvény alapján állították ki, amelyek uradalmanként és summáscsapatonként eltérőek voltak, betartásuk nem valósult meg. Az 1945-ig hatályos évi XLV. törvénycikk szabályozta a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszonyt, többek közt a szolgálati cselédkönyvek kötelező kiállításával. A korabeli iparűzés szabályait először az évi XII., majd később az évi VII. törvénycikk szabályozta. A fenti jogszabályok rendelkeztek az igazolványok kiváltásáról, az ipar gyakorlásáról, az attól történő eltiltásról, de az elhunyt iparos iparának folytatására vonatkozó, a hátramaradottakat megillető kedvezményekről is. Az elemi iskolai értesítők számot adtak a településen működő iskolai intézményről, a benne tanítókról, a tanuló teljesítményéről, magaviseletéről. Az ott élők sajnos ritka kivételtől eltekintve, a jó tanulmányi eredményektől függetlenül, nem tanulhattak tovább, kellett a munkáskéz a gazdaságban. Értékes forrásnak bizonyultak azok a személyes levelezések, amelyek hadifogságból, vagy épp a kitelepítettektől származtak. Ezeket olvasva mi is személyesebbnek éreztük a ma már távolinak tűnő történelmi eseményeket. Külön szeretném hangsúlyozni a településen talált gazdag fotóanyagot, amely a személyes, kimerevített történelmen kívül a civil társadalom, az egyesületi élet hihetetlen gazdagságát is elénk tárta. Majd minden faluban működött olvasó- és színjátszó kör, vagy akár tűzoltó egyesület, s az ezeket megörökítő képi emlékezet valóságos lenyomatát adta a korabeli hétköznapok és ünnepnapoknak, lakodalmaknak, szüreti mulatságoknak. A különböző egyesületi alapszabályok számot adtak e civil szerveződések működési mechanizmusáról, tisztviselőiről is. A korabe- 49

6 20 let delovanja slovensko-madžarskega Mednarodnega arhivskega raziskovalnega tabora li sajtóanyagokból, közlönyökből a mindennapok politikai, gazdasági, nem különben személyes hírei köszöntek vissza. Emellett nagy mennyiségben találtunk könyvészeti forrásokat, legtöbbször régi bibliát, imádságoskönyveket, vagy épp Petőfi verseskötetét. Előkerült egy Móricz Zsigmond kézjegyével ellátott levelezőlap is, amelyben a lovászi Koltai Józsefet értesíti versének várható közléséről a Kelet Népében. A levéltárak funkciója, filozófiája, ezek változása, a kutatói igények kielégítése. A kutatótáborokban gyűjtött dokumentumok levéltári beillesztésének problematikája. (iratképzők, gyűjtemények) Az elmúlt évtizedekben gyűjtött forrásokat egy meghatározott tematika szerint helytörténeti kiállítás keretében mutattuk be az ott élőknek. Sokat gondolkoztunk a fellelt dokumentumok későbbi sorsán is. Ugyanis a falvakban talált iratok nem tekinthetők szorosan vett levéltári forrásnak, csaknem lehetetlen vállalkozás beilleszteni őket egy-egy iratképző struktúrájába, önálló fondként való felvételét pedig semmi sem indokolja. Ha jól tudom, most külön gyűjteményként kronologikusan, a kutatott falvakat feltüntetve őrzik a tulajdonosok által vissza nem kért forrásokat a Zala Megyei Levéltárban. Próbáltuk meggyőzni a helyi önkormányzatokat, faluvezetést, hogy egészítse ki, vagy ha nincs, hozzon létre helytörténeti gyűjteményeket, ezáltal is gazdagítva a településen élők identitását, segítve az oktatást-nevelést, vagy épp bővítve ezzel a falusi turizmus kínálatát. Volt, hogy megfogadták tanácsainkat, de legtöbb helyen anyagiak híján elhalt a kezdeményezés. Ugyanakkor megnövekedett kutatói igény is mutatkozott a táborok során gyűjtött anyagokra. A levéltár alapfunkciói, s filozófiája, amely a jogbiztosítói, a történelmi forrásbázis-, a közigazgatási és a kultúraterjesztői funkciókat jelentette, kiegészült a szolgáltató levéltár attitűddel. A korábban elzártnak hitt, a tudományos kutatóknak, vagy épp akadémiai tudósok számára fenntartott kutatóhelyek ma már többnyire laikus hely- és családtörténeti kutatót kiszolgáló közgyűjteményekké váltak, ahol nagy mennyiségben gyártják a fénymásolatokat az eredeti forrásokról. Ez a megváltozott igény a levéltáraktól is változtatást követelt, hiszen saját legitimációjukért küzdöttek. Mikrofilmezték, majd később digitalizálták a leggyakrabban kutatott forrásokat, korszerű segédletek, internetes honlapok készültek családfakutató rovattal. Ma már napirenden vannak a levéltári szolgáltatás ingyenességét felülíró jogszabály változtatások, amelyek tovább növelhetik a közgyűjteményekben készült adatbázisok piaci alapú internetes elérhetőségét. Nemrég még a kutatói igényeket jobban kielégíteni tudó levéltári struktúra kialakításának igénye is a diskurzus része lett. Felvetődött a kutatók praktikus igénye- 50

7 20 éves a szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor inek jobban megfelelő, az iratképzők alapján felépülő klasszikus, a proveniencia (származás) elveire épülő levéltári rendszer átszabásának lehetősége is. Mondván, a kutató nem a kutatás tárgyának történetét ismerheti meg e rendszer által, hanem az államigazgatási struktúra logisztikáját rekonstruálja. Így egy maghatározott nézőpont szerint utal a történelmi múltra, s annak csak egy lehetséges értelmét, illetve értelmezését adja. Az ilyen típusú, csak az irat eredetét figyelembe vevő archiválási kánont fellazítandó, felmerült a tartalom szerinti csoportosítás lehetősége, amely a társadalomtudományos, közelebbről a szeriális történetírás kutatási igényeit jobban szolgálná. Magyarországon jogszabályok rögzítik a kötelezően átveendő köziratok körét, amely lényegében a kormányzati és államigazgatási szervekre terjednek ki. Az utóbbi időben azonban mutatkozik törekvés arra, hogy ne csak a fenti történeti forrásokat vegyék át a levéltárak. Való igaz, hogy azokból jobbára csak a mindenkori hatalom szemszögéből láthatjuk a történelmet. Igény mutatkozik arra, hogy a mindennapi élet színtereit bemutató dokumentumok is a levéltár őrizetébe kerüljenek. A töredékes források, a különböző tematika alapján felépülő gyűjtemények kiválasztása, átvételének megítélése azonban nem könnyű feladat, hiszen mindez szubjektív döntések sorozatát jelentheti. A levéltári források ilyen értelmű bővítése kétségtelen föllazítja a származás elvét abszolutizáló osztályozási elveket. Összegzés, a táborok levéltári haszna Az elmúlt 20 év levéltári kutatótáborainak eredményeit rendkívül fontosnak tartom. A benne részt vevő levéltárak egy regionális nemzetközi kulturális kapcsolatrendszer részeivé váltak, amely a két ország Uniós tagsága révén még komoly muníciót tartogat. Megismerhették, megérthették egymás szemléletét, szakmai problémáit, oldódtak a nemzetállami szemléletből fakadó identitási törekvések. Gazdagodott, bővült a korabeli Zala, illetve Vas vármegyéhez tartozó muravidéki falvak levéltári forrásanyaga, s kiegészültek a Maribori Területi Levéltár vonatkozó dokumentumai is. Ma már tudjuk, ismerjük, hogy egymás levéltáraiban milyen iratokat őriznek. A kutatótáborok fellendítették a helytörténeti munkát is, tevékenységünk nyomán több falu- és településtörténet született. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy többéves előkészület után megjelenhetett a Zala Megyei Levéltár igazgatója, Molnár András és Vas megyei kollégája, Mayer László levéltáros szerkesztésében a kétnyelvű Források a Muravidék történetéhez című kiadvány, amely a maga nemében páratlan kezdeményezésnek bizonyult, s remélem más régiókban is követőkre talál. 51

8 20 let delovanja slovensko-madžarskega Mednarodnega arhivskega raziskovalnega tabora László Sándor Németh Zgodovina iz»žabje perspektive«oziroma strokovni (arhivski) prispevek arhivskih raziskovalnih taborov (Povzetek) Arhivi sosednjih držav, ki so organizirali arhivske raziskovalne tabore, so našle morda najučinkovitejšo obliko, kako približati dijakom dogodke iz starodavne ali bližnje preteklosti. Danes bi morda rekel, da smo bili radovedni, da nas je zanimala zgodovina vsakdana naselij. Raziskovali smo vsakdanje življenje in njegove akterje, lahko bi rekli povprečne ljudi, njihov stvarni svet, način življenja, mentaliteto, materialno kulturo. Izvajali smo intenzivno zgodovinsko raziskavo z majhnimi koraki, včasih kot nekakšno globinsko vrtanje v okviru določene teme. Ta metoda je bila neverjetno vznemirljiva, saj so metode odkrivanja življenja»vsakdanjega«človeka in norm, ki so usmerjale njegovo obnašanje, verskega in drugega prepričanja odstopale od tradicionalnih raziskovanj narativnih političnih dogodkov, in vse to nas je spodbujalo k novim analizam. Mikrozgodovinske raziskave, morda bi jih danes previdno imenoval tako, so pomenile znižanje zgodovinskih meril. Predmet raziskave je bil sistem odnosov določene vasi, skupnosti, gospodinjstva, ali pa morda zgolj posameznik. Naše zanimanje ni bilo usmerjeno v»elito«, ampak brez izjeme v nižji sloj z namenom, da bi razumeli posameznike s svojimi cilji, življenjskimi strategijami ter njihove družbene povezave. Dobili smo vpogled, kako so meje in njihove spremembe vplivale na sorodstvene in prijateljske vezi, kakšna nasprotja so nastala z umetno ločitvijo makro in mikro skupnosti, kako so igrice, ki jih je generirala politika, vodile do razbijanja družin. Možnosti, ko zgodovino pripovedujejo očividci, pripravljanje tako imenovanih oral history intervjujev, so dodatno bogatile mikrohistorični pogled. Komunikativni spomin se lahko spremeni v kolektivni, generacijski spomin. Odkrivali smo dokumente predvsem iz 20. stoletja, a pogosto smo naleteli tudi na listine iz 19. in celo iz 18. stoletja. Ogledovali smo si različne popise duš in davčne popise glede na stanovski status, ki je bil osnovni določevalec položaja takratne stanovske družbe. Pregledovali smo dokumente gosposke, kontrakte med 52

9 20 éves a szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor gosposko in naselji, dele urbarjev, posestniške listine, razredne listine, oporoke, zapuščinske zadeve. Za drobce, ki smo jih odkrili v sodniških zabojih, se je izkazalo, da so dragoceni viri. Tudi matične knjige so bile prvovrstni viri. Prek njih smo dobili vpogled v demografske razmere, bodisi glede plodnosti, mortalitete ali takratnih ženitovanjih razmer. Našli smo katastrske zemljevide, vizitacijske zapisnike, zgodovinske dokumente 20. stoletja, zgodovino župnišč. Velik del dokumentov, ki je izviral iz prve tretjine 20. stoletja, je predstavljal drobce dokumentov iz takratne madžarske, slovensko-hrvaško-srbske državne uprave. Našli smo listine okrajnega glavarstva, okrožnega notariata, občinske dokumente, pa tudi precej virov, ki so se nanašali na kmetije. Poleg tega smo našli tudi delovne knjižice hlapcev, obrtniška potrdila, dokumente za prestop meje, potne liste, pravilnike društev, šolske matične knjige, spričevala, gradiva iz takratnih časnikov. Za pomemben vir se je izkazalo tudi osebno dopisovanje, pa tudi bogato fotografsko gradivo. Temeljne funkcije in filozofija arhiva, ki so predstavljali pravo, vir zgodovinske baze, funkcijo gospodarskega in kulturnega posredovalca, se je danes že izpopolnilo z atitudo storitvenega arhiva. Spremenjene potrebe zahtevajo tudi spremembo arhivov, saj si prizadevajo za lastno legitimacijo. Najpogosteje iskani viri so bili posneti na mikrofilme, kasneje pa so jih digitalizirali, z rubriko raziskovalca družinskih dreves so pripravljali sodobne pripomočke in spletne strani. Dandanes so že na dnevnem redu spremembe predpisov, ki omogočajo zahtevnejše arhivske storitve, ki nadalje razvijajo tržno dosegljive internetne podatkovne baze, izdelane na podlagi javnih zbirk. Nedolgo tega so potekale razprave o pripravi arhivske strukture, ki bo v večji meri zadostila zahtevam raziskovalcev. Izražena je bila tudi možnost preoblikovanja arhivskega sistema po načelu klasičnega sistema, zgrajenega na podlagi dokumentov, provenience (izvor), ki bi v večji meri ustrezal praktičnim ciljem raziskovalcev. Javne dokumente, ki jih je potrebno obvezno prevzemati, določajo na Madžarskem predpisi, ki se v bistvu nanašajo na vladne in državno upravne organe. V zadnjem času opažamo tudi prizadevanja, da arhivi ne bi prevzemali zgolj navedenih zgodovinskih virov, ampak bi v arhivih hranili tudi dokumente, ki prikazujejo prizorišča vsakdanjega življenja. Rezultate arhivskega raziskovalnega tabora preteklih 20 let, štejem za izjemno pomembne. Arhivi, ki so bili udeleženi v dejavnosti tabora, so postali del sistema regionalnega mednarodnega kulturnega sodelovanja, ki ima, ob članstvu obeh držav v Evropski uniji, še veliko možnosti. Medsebojno so spoznavali in razumeli vidike in strokovne probleme, sprostila so se prizadevanja glede identitete, ki so izvirala iz nacionalnih držav. Obogatili so se arhivski viri prekmurskih vasi, ki so nekoč spadale v Zalsko in Železno županijo, in dopolnili so se tudi dokumenti, ki se nanašajo na Pokrajinski arhiv Maribor. Zdaj se medsebojno že poznamo in vemo, kaj se hrani v naših arhivih. Raziskovalni tabori so spodbudili tudi lokalno zgodovinsko delovanje, na podlagi naše dejavnosti je nastalo več del, ki se ukvarjajo z zgodovino vasi in naselij. 53

10 20 let delovanja slovensko-madžarskega Mednarodnega arhivskega raziskovalnega tabora Za najpomembnejše pa štejem dvojezično knjigo z naslovom»viri za zgodovino Prekmurja«, ki je bila izdana po več let trajajočih pripravah, z uredništvom Andrása Molnárja, direktorja Arhiva županije Zala in njegovega kolega Lászlója Mayerja, direktorja Arhiva Železne županije: Knjiga je v svojem svojstvu brez primere in upam, da ji bodo sledili tudi v drugih regijah. A Pákán talált iratok rendszerezése, feldolgozása, Urejanje in obdelava v Páki najdenih listin,