Szlovák Nemzeti Levéltár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szlovák Nemzeti Levéltár"

Átírás

1 Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti Levéltár elődje, az Állami Központi Levéltár 1954-ben alakult. Különböző épületekben nyert elhelyezést, majd 1983-ban új épületet kapott, melyben 9 emelet és 2 föld alatti szint található. 32 km-nyi iratanyagot helyeztek itt el, legkorábbi dokumentumuk a XII. századból származik. Három nagy részleg foglalkozik az iratok elhelyezésével, ezek a következők: 1. Középkori részleg: ebben a részlegben őrzik a híresebb családok archívumát, pl. a Pálffy, az Esterházy és az Erdődy családokét. Királyi akadémiák, gimnáziumok anyaga, egyházi iratok, hiteles helyi anyagok, a pozsonyi káptalan könyvtára, középkori oklevelek (22000 db), híres szlovák személyek iratanyaga képezi a részleg legfontosabb dokumentumait. 2. Újabb kori dokumentumok részlege: itt találhatók az 1918 utáni közigazgatási szervek anyagai, a földreformok anyagai, a szlovák állam közötti emlékei, a mai minisztériumok elődeinek dokumentumai. 3. Levéltári gyűjtőterületi osztály: ez az osztály gyűjtötte össze a kommunista párt anyagait, valamint folyamatosan szedi össze a napjainkban megszűnő intézmények dokumentumait. Természetesen megtalálhatók még a levéltárban a dokumentumok karbantartásával, restaurálásával foglalkozó műhelyek, az új iratok vásárlásával, az ajándékok fogadásával foglalkozó részlegek is. Ezeken kívül könyvtár és filmtár is a kutatók rendelkezésére áll. Jelenleg 55 dolgozója van a levéltárnak. Az általános tájékoztató után megtekinthettük a levéltár legrégebbi, legszebb, ill. legérdekesebb dokumentumait.

2 A levéltár legrégebbi darabja egy XII. századi egyházi jogi kódex, mely Olaszországból származik. Érdekes az elrendezése: a lap közepén a jogszabály olvasható, körülötte pedig a magyarázat. A világörökség részét képezik a Pozsonyi Antifonálék, melyek gregorián énekek gyűjteményei, mindössze 5 db maradt fenn belőlük.

3 A XV. sz. 80-as éveiben készültek, a lejegyzett énekeket a pozsonyi káptalan énekkara szólaltatta meg annak idején. Megnézhettük a Pálffy családról készült családfát:

4 És egy halotti címert is. Kedvet kaptunk ilyen gyönyörű családi táblázat készítéséhez is.

5 A legrégebbi részleg kincsei után betekintést nyerhettünk az újabb iratok közé is. Ezek az iratok más szempontból voltak érdekesek számunkra, főképpen családkutatási vonatkozásban. Komoly adatforrást jelentenek a népszámlálások, azok közül is az 1930-as. (Az 1918 előtti népszámlálások adatait Magyarországon kellene keresni, de azok nem maradtak fönn. Szintén nem maradt fönn az 1920-as pozsonyi sem. A 90 éves adatvédelem miatt, a bemutatott as sajnos még nem kutatható.) Egy-egy ilyen ívről gyakorlatilag minden személyes adat megtudható, a családi viszonyok, a költözködések, a foglalkozás, a munkahely, az iskolázottság, de még a testi hibák is. Helytörténeti szempontból is nagyon fontos információkkal szolgálnak ezek az ívek. Megfelelő szűrések után megtudható például egy-egy település nemzetiségi összetétele, a beköltözések ideje, hely szerinti gyakorisága. Elkészíthető a régi utcajegyzék, az iskolák, ipari objektumok összesítése és még nagyon sokféle statisztika. Aki türelemmel kivárja a 2020-as évet, utána minden részletre kiterjedően kutathat a népszámlálás adatai között. A továbbiakban hallhattunk még a házassági, válási, örökbe fogadási, állampolgársági, névváltoztatási dokumentumokról, azok jelentőségéről is. A családkutatásnál érdemes ezeket az iratokat is tanulmányozni, mivel gyakran segítenek az anyakönyvi adatok kiegészítésében. A látogatás végén kaptunk még néhány információt a kutatási lehetőségekről. Néhány további link a témához:

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n.

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n. XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1800 2005 g) Still Ferenc iratai (1918 ) 1922 1990, é. n. Still Ferenc (Vác, 1919. aug. 6 Vác, 2010. jún. 15.), szülei: id. Still Ferenc ácssegéd

Részletesebben

Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv

Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv Néhány bevezető szó: közel 400 évig együtt éltünk a Habsburgokkal, minden közös volt, a minisztériumok, a közigazgatás, a levéltár is, a sok száz év alatt felgyűlt iratanyaggal

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

A szak- és felnőttoktatás Szlovákiában

A szak- és felnőttoktatás Szlovákiában 1 Fabó MáriaZakar Piroska A szak- és felnőttoktatás Szlovákiában 2 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXvI. ÉVFOLYAM 2010/3 1. táblázat. Gimnáziumok Szlovákiában (2008. szeptember 15.) összesen szlovák szlovák- spanyol

Részletesebben

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten

Részletesebben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának pályázata Pályázati azonosító: 3511/03849 Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális

Részletesebben

A SZLOVÁKIAI LEVÉLTÁRI RENDSZERRŐL

A SZLOVÁKIAI LEVÉLTÁRI RENDSZERRŐL Bukovszky László A SZLOVÁKIAI LEVÉLTÁRI RENDSZERRŐL A szlovákiai levéltári rendszer kialakulása, hasonlóan a többi kelet-európai állam levéltári rendszerének kialakulásához századunk ötvenes éveire tehető.

Részletesebben

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik

Részletesebben

Magyar Családtörténet-kutató Egyesület adatbázisai különös tekintettel a polgári anyakönyvek feldolgozására

Magyar Családtörténet-kutató Egyesület adatbázisai különös tekintettel a polgári anyakönyvek feldolgozására Magyar Családtörténet-kutató Egyesület adatbázisai különös tekintettel a polgári anyakönyvek feldolgozására Hunyady László Nyíregyháza 2013. szeptember 26-27. AZ EGYESÜLETRŐL 2011. januárjában alakult

Részletesebben

MACSE ADATBÁZISOK. Kónya Zsuzsanna. AKuFF szakmai nap - Zsámbék, 2012.10.20.

MACSE ADATBÁZISOK. Kónya Zsuzsanna. AKuFF szakmai nap - Zsámbék, 2012.10.20. MACSE ADATBÁZISOK Kónya Zsuzsanna AKuFF szakmai nap - Zsámbék, 2012.10.20. MACSE ADATTÁRAK Családfákból (kutatóink által gyűjtött családfák egyesítéséből) Anyakönyv (kutatóink által végzett anyakönyvi

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori

Részletesebben

Leitold családok kutatása Magyarországon Barnag - Vöröstó

Leitold családok kutatása Magyarországon Barnag - Vöröstó családok kutatása Magyarországon Barnag - Vöröstó 2015. augusztus Kutatta, feldolgozta: Gubicza Ilona, Veszprém Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzéke 1891 családok kutatás, adatgyűjtés

Részletesebben

A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata

A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata I. Az állománygyarapítás módja 1. A szakkönyvtár gyűjtőkörét és az állománygyarapítás módját a könyvtári szabályzatban megfogalmazott

Részletesebben

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2012. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2007 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

Online szolgáltatások. Angliában

Online szolgáltatások. Angliában Online szolgáltatások Angliában A brit levéltári rendszer Nemzeti Levéltár 650 fő, 185 km polc London Metropolitan Arch. 85 fő, 105 000 ifm. Parliamentary Archives 30 fő, 8000 ifm. Viktória-torony területi

Részletesebben

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári

Részletesebben

Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik

Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Mátyás Melinda ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály V K K V I I. T U D O M Á

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950. ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950 Terjedelme: 76 doboz = 9,12 ifm Helyrajzi jelzete: Tárgyi csomók:

Részletesebben

ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez

ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelem Alulírott anya apa meghatalmazottként eljáró (neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését. II. A gyermek/ anyakönyvezendő

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

(u. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

(u. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése budapcst,..,.'.,

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

Múltba Merített Papír Tiszaföldvár története című időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása

Múltba Merített Papír Tiszaföldvár története című időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása Múltba Merített Papír Tiszaföldvár története című időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása A kiállítás látogatottsága: 735 fő (2016.06.30 állapot) Kiállításunk egyik fő célja a Tiszazugi

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE 1 MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE KÖNYVTÁRAK 15.századi kódex, két ősnyomtatvány teljes restaurálása, A Patachich-, és az ősnyomtatvány gyűjtemény állományvédelme 2 400 000 Kecskeméti Református

Részletesebben

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat

Részletesebben

DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye 1995. évi LXVI. törvény - a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag... Page 1 of 19 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php)

Részletesebben

Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e

Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e Zalaszentgrót Városi Önkormányzat 1 /1992. /I. 31. / számú r e n d e l e t e a város címeréről, zászlajáról és pecsétjéről (Módosításokkal egységes szerkezetben) Zalaszentgrót városi önkormányzat képviselőtestülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2012. február 15-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és

Részletesebben

KÉRELEM SZÜLETÉSI CSALÁDI ÉS/VAGY UTÓNÉV MEGVÁLTOZTATÁSÁRA

KÉRELEM SZÜLETÉSI CSALÁDI ÉS/VAGY UTÓNÉV MEGVÁLTOZTATÁSÁRA 1 KÉRELEM SZÜLETÉSI CSALÁDI ÉS/VAGY UTÓNÉV MEGVÁLTOZTATÁSÁRA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Hatósági Főosztály Anyakönyvi Osztály 1357 Budapest, Pf.: 2. Tel.: 06-1-79-55191, Fax.: 06-1-79-50364

Részletesebben

Állampolgárság igazolása iránti KÉRELEM

Állampolgárság igazolása iránti KÉRELEM A Magyar Köztársaság Belügyminiszterének Budapest Állampolgárság igazolása iránti KÉRELEM Kérem a magyar állampolgárságom fennállásának, megszűnésének, illetve annak megállapítását, hogy nem voltam magyar

Részletesebben

A Dán Nemzeti Levéltár bejárata előtt

A Dán Nemzeti Levéltár bejárata előtt Dánia, 2013. október 21 25. Október 21-én a Norwegian Airlines repülőgépe Koppenhágában landolt a Mikó Zsuzsanna, Czetz Balázs, Polgár Tamás, Lengvári István és Boross István alkotta delegációval a fedélzetén.

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

I. Célok, feladatok. II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló források 2012-ben

I. Célok, feladatok. II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló források 2012-ben I. Célok, feladatok Az I. Országgyűlés fejezet 1-4. címei a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat szerint az alábbiak: 1. cím: Országgyűlés Hivatala, 2. cím: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára,

Részletesebben

Lakatos Sándor. Unitárius egyházi anyakönyvek a Kovászna megyei Állami Levéltárban

Lakatos Sándor. Unitárius egyházi anyakönyvek a Kovászna megyei Állami Levéltárban Lakatos Sándor Unitárius egyházi a Kovászna megyei Állami Levéltárban A Keresztény Magvető korábbi számaiban közöltük a Brassó, Hargita, Maros és Kolozs megyék Állami Levlétárban fellelhető unitárius egyházi

Részletesebben

A népesség kulturális helyzete, állampolgársága, nyelvi, etnikai és vallási összetétele

A népesség kulturális helyzete, állampolgársága, nyelvi, etnikai és vallási összetétele A népesség kulturális helyzete, állampolgársága, nyelvi, etnikai és vallási összetétele A népesség kulturális helyzete Hogyan vizsgálják? írni-olvasni tudás (6, 7 éves v. 10, 15 éves kortól nézik) írni-olvasni

Részletesebben

Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója

Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója Állományvédelmi anyagok a Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója A Nemzeti Kulturális Alap Közgyőjtemények Kollégiuma támogatásban

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának 2005. június 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának 2005. június 8-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám: 1612/2005. ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági

Részletesebben

Migrációs adatrendszerek Magyarországon és a Munkaerő Felvétel a migráció-kutatásban

Migrációs adatrendszerek Magyarországon és a Munkaerő Felvétel a migráció-kutatásban Migrációs adatrendszerek Magyarországon és a Munkaerő Felvétel a migráció-kutatásban Gárdos Éva Migráció, munkapiac és demográfia Magyarországon a SEEMIG projekt főbb eredményei 2014. október 22. Jointly

Részletesebben

A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r. Pest Megyei LevéLtára

A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r. Pest Megyei LevéLtára P A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r Pest Megyei LevéLtára A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai M A g ya r o r s z á g levélt á r A i A MAg ya r nemzeti levélt á r p e s t Megyei levélt á

Részletesebben

Oktatási és Kulturális Minisztérium

Oktatási és Kulturális Minisztérium Adatgyűjtő szervezet: Oktatási és Kulturális Minisztérium FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY STATISZTIKAI OSZTÁLY 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Levélcím: 1884 Budapest Pf.: 1. Az adatszolgáltatás a 229/2006.(XI.20.)

Részletesebben

ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK

ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MÚZEUM ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK Orbán Éva könyvtárigazgató orban.eva@aotk.szie.hu A kezdetek ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MÚZEUM Hisz mindnyájunknak

Részletesebben

I. A fondképzőre vonatkozó adatok 1. Az iratanyag létrehozójának cím/névváltozatai: 1991 1995 között nem történt változás.

I. A fondképzőre vonatkozó adatok 1. Az iratanyag létrehozójának cím/névváltozatai: 1991 1995 között nem történt változás. XXXVII. 203 Vác Város Polgármesteri Hivatala Közigazgatási Osztályának, Városgazdálkodási és Városfejlesztési Osztályának, főépítészének, környezetvédelmi főelőadójának és ának együttesen kezelt iratai

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

Hogyan lehet kutatni Budapest Főváros Levéltárában (továbbiakban: BFL)? A levéltári dokumentumokhoz csak beiratkozás után lehet hozzáférni.

Hogyan lehet kutatni Budapest Főváros Levéltárában (továbbiakban: BFL)? A levéltári dokumentumokhoz csak beiratkozás után lehet hozzáférni. Általános kérdések Hogyan lehet kutatni Budapest Főváros Levéltárában (továbbiakban: BFL)? A levéltári dokumentumokhoz csak beiratkozás után lehet hozzáférni. Hogyan tudok beiratkozni? Beiratkozni személyesen

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő)

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő) Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Intézményazonosító: 11272 Az

Részletesebben

Soltész Imre csö. ezredes és fia, dr. Soltész István

Soltész Imre csö. ezredes és fia, dr. Soltész István Az alábbi információ zömét Soltész Imre fivérének dédunokája, a mai Trvanában (Nagyszombaton) élő Boris Majerov szolgáltatta, amiért köszönetünket fejezzük ki. Soltész Imre csendőr ezredes 1877. február

Részletesebben

ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP

ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP a KLIK Budapest XV. Tankerületének általános iskoláiba Alulírott... kérem, hogy a 2016/2017. tanévtől gyermekem elhelyezését a... Általános Iskolában* a... osztályban szíveskedjék

Részletesebben

FORD FOCUS 1 2 3 4 5 6 7 9 11 13 15 12,999,976 km 9,136,765 km 1,276,765 km 499,892 km 245,066 km 112,907 km 36,765 km 24,159 km 7899 km 2408 km 76 km 17 9 6 3 1 1 4 2 5 7 8 10 19 20 21 22 23 25 26 27

Részletesebben

FORD FOCUS Focus_346_2013.25_V4_cover.indd 1-4 04/12/2012 12:34

FORD FOCUS Focus_346_2013.25_V4_cover.indd 1-4 04/12/2012 12:34 FORD FOCUS 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 12,999,976 km 9,136,765 km 1,276,765 km 499,892 km 245,066 km 112,907 km 36,765 km 24,159 km 7899 km 2408 km 76 km 17 18 19 21 9 6 3 1 1 4 2 5 7 8 10 23 25

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2..

Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2.. KONDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1995. évi 18. (XII.18.) számú r e n d e l e t e A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Kondoros Nagyközség Önkormányzata az 1990. évi LXV.

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Állampolgárság igazolása iránti KÉRELEM

Állampolgárság igazolása iránti KÉRELEM A Magyar Köztársaság belügyminiszterének Budapest Állampolgárság igazolása iránti KÉRELEM Kérem a magyar állampolgárságom fennállásának, megszűnésének, illetve annak megállapítását, hogy nem voltam magyar

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó

Ö S S Z E F O G L A L Ó Ö S S Z E F O G L A L Ó 1 A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosításával újabb, az iskolák számára a helyi tantervük

Részletesebben

A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR

A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2011. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.

Részletesebben

Családtörténetek. I. A program bemutatása II. Segédanyag III. Információ, bejelentkezés

Családtörténetek. I. A program bemutatása II. Segédanyag III. Információ, bejelentkezés Családtörténetek I. A program bemutatása II. Segédanyag III. Információ, bejelentkezés I. A program leírása A személyes történelmi emlékezet alapja a családi emlékezet, amely az egymást követő generációk

Részletesebben

Levéltári intézmények 2008. évi adatai

Levéltári intézmények 2008. évi adatai Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1446/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: /02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069

Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: /02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069 Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: 204106/02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069 Kincseskamra - Kincsek és éremleletek Pest megyében időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása,

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére

Részletesebben

2014. évi maradvány-kimutatás - Összesen (eft) Megnevezés

2014. évi maradvány-kimutatás - Összesen (eft) Megnevezés 5/. melléklet 2014. évi maradvány-kimutatás - Összesen (eft) 01 01 laptevékenység költségvetési bevételei 3 970 194 02 02 laptevékenység költségvetési kiadásai 3 922 294 03 I laptevékenység költségvetési

Részletesebben

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat

Részletesebben

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.

Részletesebben

Megújult a Debreceni Református Kollégium

Megújult a Debreceni Református Kollégium Megújult a Debreceni Református Kollégium Irodalmi Femekművek az Ország Iskolája" ihletője, 2012 márciusától újra látogatható a Debreceni Református Kollégium Múzeuma, amely megújult kiszolgálóterekkel

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága KJB / 2015.10.05. Kulturális Javak Bizottsága 2015. október 5-i ülés Az ülés napirendje 1/2 KJB / 2015.10.05. 1) Ferenczy Károly (Bécs, 1862 Budapest, 1917): Virágok parasztkorsóban, 1911 (vászon, olaj,

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

AZ IDŐ FORMÁLTA TÖKÉLETESRE

AZ IDŐ FORMÁLTA TÖKÉLETESRE AZ IDŐ FORMÁLTA TÖKÉLETESRE AZ ÉLETERŐ FORRÁSA A forrás, amelyből a VIS VITALIS ásványvíz származik, a pannonhalmi Szent Márton-hegy mellett található Ravazd községben fakad. A forrásról szóló legkorábbi

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/ Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

A zsidó anyakönyvezés Magyarországon. Toronyi Zsuzsanna, Magyar Zsidó Levéltár

A zsidó anyakönyvezés Magyarországon. Toronyi Zsuzsanna, Magyar Zsidó Levéltár A zsidó anyakönyvezés Magyarországon Toronyi Zsuzsanna, Magyar Zsidó Levéltár Pre-modern zsidó közösségek Communitas Judaeorum Autonóm közösségek, egy összegben fizetnek adót az államnak; Önálló belső

Részletesebben

ONLINE VESZPRÉM Kaleidoszkóp, Múltbatekintő

ONLINE VESZPRÉM Kaleidoszkóp, Múltbatekintő ONLINE VESZPRÉM Kaleidoszkóp, Múltbatekintő Márkusné Vörös Hajnalka VeML adatbázisok az interneten SAJÁT FEJLESZTÉSŰ ADATBÁZISOK 1. Tervdokumentációk TrF TÉB és TrF-VÁÉV adatbázis 2006 2008. Tervezők,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1228 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Napok programja

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap

Részletesebben

A könyvtári rendszer

A könyvtári rendszer A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-tesületének 1/2004. (I.22.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-tesületének 1/2004. (I.22.) önkormányzati RENDELETE 1 Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-tesületének 1/2004. (I.22.) önkormányzati RENDELETE A települési címer és zászló alkotásáról, engedélyezéséről és módjáról Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI TÉRINFORMATIKA

ÖNKORMÁNYZATI TÉRINFORMATIKA ÖNKORMÁNYZATI TÉRINFORMATIKA Jelenlegi helyzet Gemini II., XIII., XV., XVIII., XIII. kerület Minerva III., VIII., XII., XVII. kerület Digikom IV., X., XXII. kerület Fortemap V., VII. kerület Gispán XX.,

Részletesebben

Médiaajánlat 2009-2010

Médiaajánlat 2009-2010 Médiaajánlat 2009-2010 Bemutatkozás Portálunk célja interaktív közösségi teret biztosítani a hazai és általában a magyar ajkú biológusoknak, kutatóorvosoknak és az élettudományok illetve a kapcsolódó ipar

Részletesebben

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE Pályázati azonosító: 3532/00344 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az információs-kommunikációs technológia

Részletesebben

1991. évi XLIX. törvény A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1 2

1991. évi XLIX. törvény A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1 2 OptiJUS Opten Kft. 1 1991. évi XLIX. törvény 1991. évi XLIX. törvény A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1 2 2014.1.1. és 2014.3.14. között hatályos szöveg Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel

Részletesebben

Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól: a kárpátaljai magyarságot érintő problémák és perspektívák. Piliscsaba, 2013. július 12.

Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól: a kárpátaljai magyarságot érintő problémák és perspektívák. Piliscsaba, 2013. július 12. Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól: a kárpátaljai magyarságot érintő problémák és perspektívák Piliscsaba, 2013. július 12. Ukrajna lakossága nemzetiség és anyanyelv szerint a 2001. évi

Részletesebben

A több városban működő integrált egyetemek levéltári hálózata tapasztalatai

A több városban működő integrált egyetemek levéltári hálózata tapasztalatai Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlése Sopron, 2013. augusztus 26-28. A több városban működő integrált egyetemek levéltári hálózata tapasztalatai Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára

Részletesebben

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A hagyományos népi építészet meg nem újuló (kulturális) erőforrás, mert a társadalmi-gazdasági változásokkal összefüggően

Részletesebben

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat

Részletesebben

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1..

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1.. Nemeske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000.(IX.15.) sz. önkormánvzati rendelete a község jelképeiről és a jelképek használatáról. Nemeske Község Önkormányzatának Képviselö-testülete a

Részletesebben