Roma foglalkoztatás-szervezı tevékenység

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Roma foglalkoztatás-szervezı tevékenység"

Átírás

1 Roma foglalkoztatás-szervezı tevékenység Az alprojekt bemutatása A tevékenység célja roma származású inaktívak széleskörő tájékoztatása a Nemzeti Foglalkoztatatási Szolgálat foglalkoztatást elısegítı programjairól. A korábbiaknál magasabb számban kerüljenek aktiválásra az eddig programokba nem került roma álláskeresık és családok, valamint az érdekükben tevékenykedı roma kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek. A roma foglalkoztatás-szervezı menedzser hálózat kiterjesztésének célja az inaktív roma származású személyek foglalkoztatást elısegítı programokba (NFSZ szervezésében és azon kívül is) történı lehetı legszélesebb körő bevonása. A roma foglalkoztatás arányát a munkaképes korúak 20%-ára becsüljük, amely egyes térségekben ennél is alacsonyabb, és a fiatalokat is nagy számban érinti. A roma menedzserek fontos feladata az is, hogy segítsenek feltárni a romák számára alkalmas munkahelyeket, nyújtsanak segítséget a romákkal kapcsolatos elıítéletek leküzdésében, a munkájuk során megszerzett tapasztalatok összegzésében és továbbadásában. A fejlesztés egyik kiemelt területe a kisvállalkozói tanácsadás roma származású személyek, továbbá romákat foglalkoztató vállalkozók részére. Pályázatok ismertetését, szakmai fórumok szervezését biztosítjuk. Az egyéni és csoportos foglalkozások célja, a kapcsolatépítés, a kapcsolati tıke fejlesztése, valamint a vállalkozási ismeret bıvítése. A sikeresebb vállalkozások eredményesebb mőködtetése érdekében együttmőködést kívánunk kialakítani a területen mőködı kamarákkal. Jelenleg valamennyi munkaügyi központ képez és foglalkoztat roma pályakezdı diplomás fiatalokat foglalkoztatási menedzserként. Ezt a hálózatot fejlesztjük tovább. A roma munkatársak alkalmazásával növekedhet a roma ügyfelek bizalma a foglalkoztatási szolgálat iránt, és ezáltal emelkedhet a programokba bevont romák száma. A meglévı hálózat további mőködtetésnek célja, hogy az NFSZ helyi szinten legyen képes a romák felzárkóztatásáért, munkaerı-piaci integrációjáért felelısséget és feladatot vállaló egyéb szervezetekkel együtt munkálkodni. A hálózatot alkotó NFSZ menedzserek fı feladata a terepen fellelhetı kapcsolatok összegyőjtése, mőködtetése, a roma lakosság bevonása az NFSZ jelentısebb képzési programjaiba. A program keretében folyik a roma foglalkoztatás szervezı menedzserek képzése, felkészítése. Tapasztalataink szerint szélesedett a romáknak az a rétege, amely felismerte a foglalkoztatási programokba, a képzésbe történı bekapcsolódás szükségességét és jelentıségét. Ennek minél szélesebb elterjesztése, általánossá tétele érdekében szükséges - a romák szokásait, etnikai sajátosságait, problémát is jól ismerı és kezelni tudó - tanácsadó, szolgáltatási háttér bıvítése és mőködtetése. A roma programok sikere szempontjából lényeges elem a kiválasztás módja, a programba belépni kívánók motivációjának mérése, feltérképezése, a családi háttér támogató, segítı szerepének tisztázása, amelyhez a (roma) civil szervezetek, a cigány kisebbségi önkormányzatok hatékony együttmőködése, a menedzserek koordinatív, integratív szerepe elengedhetetlen. A személyes adatok védelmérıl szóló jogszabály figyelembe vételével a foglalkoztatás szervezı menedzserek felvilágosító, információs tevékenységének a programba bevont 1

2 roma származású személyre vonatkozóan - azonosítható és számszerősíthetı módon kell megjelennie. A programba bevont roma foglalkoztatás szervezı menedzserek tevékenységét azokra a munkaerı-piaci szempontból hátrányos földrajzi területekre kell koncentrálni, ahol a roma származású álláskeresık/inaktívak jelentıs számban élnek. A foglalkoztatás-szervezı hálózatnak jelentıs szerepet kívánunk adni a roma származásúak foglalkoztatást elısegítı programokba történı bevonása területén. Aktív, kezdeményezı terepmunkával, széleskörő kapcsolatrendszer kialakításával (cigány kisebbségi önkormányzatok, roma segítı szervezetek, egyéb, e célcsoport foglalkoztathatóságának javítása érdekében tevékenykedı aktivisták, mentorok és hálózatok), egyéb tárcák programjaihoz történı kapcsolódási pontok és akciók feltérképezésével hozzájárulhatnak a romák képzettségi és foglalkoztatottsági szintjének emeléséhez. A megfelelı kommunikáció is fontos, amely célját akkor éri el, ha megfelelı munkahelyek feltárása is megtörténik a munkaügyi központokkal együttmőködve. A szervezık a késıbbi, változó külsı helyszíneken végzik munkájukat, melyhez a feltételeket biztosítani kell. A menedzserek feladata azon módszerek bevezetése és alkalmazása, amellyel a romák foglalkoztatásával kapcsolatban fellelhetı munkaadói elıítéletek csökkentését szolgálják. Az alprojekt célja, indoklása, kapcsolódás a kiemelt projekt általános céljához A roma származású inaktívak széleskörő tájékoztatása a Nemzeti Foglalkoztatatási Szolgálat foglalkoztatást elısegítı programjairól. A roma származású inaktívak informáltságának javítása, a foglalkoztatási illetve képzési programokba történı bevonásuk elısegítése. Az alprojekt alapcélja, hogy a megfelelı információk birtokában az egyén döntési helyzetbe kerüljön, lehetıség szerint kapcsolódjon be a fentiekben jelzett programokba. A programokba bekerült roma származásúak nagyobb arányban kerüljenek az elsıdleges munkaerıpiacra, illetve támogatott munkahelyekre. A program idıtartama alatt és ezt követıen is növekedjen a szakképzettséggel rendelkezı roma származásúak aránya. A romákkal szembeni elıítéletesség és a foglalkoztatási diszkrimináció csökkenjen, erısödjön a társadalom romákkal szembeni befogadó magatartása. A korábbiaknál magasabb számban kerüljenek látókörünkbe az eddig programokba nem került roma álláskeresık és családok, valamint az érdekükben tevékenykedı roma kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek. A romák foglalkoztatási és képzési programokban történı részvételi aránya éves szinten 1200 fıvel növekedjen. Szükségletfelmérés (a célcsoport szükségletei és a kapcsolódó intézmények) Jelenleg valamennyi megyei munkaügyi központ képez és foglalkoztat roma pályakezdı diplomás fiatalokat foglalkoztatási menedzserként. A roma foglalkoztatás szervezı menedzser hálózat kiterjesztésének célja az inaktív roma származású személyek foglalkoztatást elısegítı programokba történı lehetı legszélesebb körő bevonása. A programba bevont roma foglalkoztatás szervezı menedzserek tevékenységét azokra a munkaerıpiaci szempontból hátrányos földrajzi területekre koncentráljuk, ahol a roma származású álláskeresık/inaktívak jelentıs számban élnek. (Ehhez segítséget nyújtanak a legutóbbi népszámlálási, illetve a korábbi roma tárgyú kutatások adatai is.) 2

3 Célunk az, hogy az egyes régiók azon földrajzi területein, ahol a romák jelentıs számban élnek, megerısítsük e hálózatot. Kapcsolódás korábbi fejlesztésekhez / az alprojekt által érintett szakterület bemutatása A munkaügyi központok a korábbi idıszakban is képeztek és foglalkoztattak roma származású segítıket, asszisztenseket, foglalkoztatás szervezı menedzsereket. Az egyes munkaerı-piaci programok megvalósításában a munkaügyi központok mellett a cigány kisebbségi önkormányzatok, roma civil szervezetek vállaltak jelentısebb szerepet. E szervezetek ötleteikkel, a szükségletek felmérésével, a program résztvevıinek kiválasztásával és támogatásával segítették a programok eredményes megvalósítását. A évben az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a roma lakosság munkaerı-piaci és társadalmi integrációjának elısegítése érdekében egy olyan országos roma foglalkoztatás-szervezı menedzseri hálózat kialakítását és mőködtetését tőzte ki célul, amely segíti a foglalkoztatást elısegítı intézményrendszer, a civil szervezetek együttmőködését, figyelemmel kíséri a megyékben, kistérségekben folyó, a cigányságot érintı, a foglalkoztatásukat, munkaerı piaci integrációjukat segítı programok, intézkedések végrehajtását, ezekben a programokban aktívan közremőködik, ilyen programokat kezdeményez. Az OFA által támogatott programszakaszt követıen a program és évben központi munkaerı-piaci programként folytatódott tovább. A roma foglalkoztatás szervezı menedzserek jelenleg közszolgálati jogviszonyban dolgoznak. A munkaügyi központok által megvalósított munkaerı-piaci programokba év óta közel , a HEFOP 1.1. intézkedésben 4500 fı roma származású személy kapcsolódott be. A programba bevont roma foglalkoztatás szervezı menedzserek tevékenységét azokra a munkaerı-piaci szempontból hátrányos földrajzi területekre koncentráljuk, ahol a roma származású álláskeresık/inaktívak jelentıs számban élnek. Célcsoport Elsıdleges célcsoport: az NFSZ projekt által bevont roma foglalkoztatás szervezı menedzserek. Másodlagos célcsoport: A foglalkoztatási és képzési programokba bevont - eddig programokba nem került roma származású személyek, álláskeresıként nyilvántartott roma származású álláskeresık és családok, mintegy 1200 fı. Roma kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek, roma kis-és középvállalkozók Tevékenységek 1. A roma foglalkoztatás-szervezık kiválasztása 2. A roma foglalkoztatás-szervezık felkészítése, képzése. A szakmai hálózati értekezleteken jelentıs szerepet szánunk a megszerzett jó gyakorlatok továbbadásának, a romák kulturális hátterébıl adódó elemek ismertetésének, melyek a munkába vonást segíthetik. Az alprojekt folyamán három hálózati szakmai értekezlet megszervezésére kerül sor. A kiválasztott menedzserek felkészítését terveink szerint a regionális képzı központok bevonásával célszerő megvalósítani. A regionális képzı központok 3

4 széles körő tapasztalata, szakembereinek felkészültsége garancia a képzési szakasz eredményes megvalósítására. 3. Foglalkoztatási szakasz A felkészítést követıen az alprojekt célok megvalósítása érdekében a foglalkoztatás szervezık a munkaerı-piaci igényekre alapozott elhelyezkedési, tanulási és képzési információnyújtással, tájékoztatással, személyes segítéssel tudnak a roma származású inaktívak/álláskeresık segítségére lenni. A roma résztvevık programokban történı stabil benntartása és eredményes befejezése érdekében a roma foglalkoztatás szervezı menedzserek/civil szervezetek által nyújtott személyes támogatás kiemelkedı jelentıséggel bír. Ezzel összefüggésben a szakképzetlen, inaktív roma származásúak foglalkoztatási programokba történı bevonása érdekében mind a külsı kapcsolatrendszert (CKÖ-k, roma civil szervezetek stb.), mind a hálózati tevékenységet véleményük szerint bıvíteni szükséges. 4. A projekt dokumentumaként egy zárótanulmány készül az eredmények áttekintésérıl, a projekt munka értékelésérıl, a projekt lezáró dokumentumok összeállításáról, az erıforrásaink fenntarthatóságáról, a kommunikációs feladataink lezárásáról, a minıségbiztosítás értékelésérıl valamint a jó tapasztalatok, jó gyakorlatok beszámolóiból. 5. Értékelés, alprojekt zárás A tevékenységek várt eredményei, indikátorai vagy számszerősített mutatói, kapcsolat a Tervezési Útmutatóban meghatározott indikátorokkal Éves szinten legalább 1200 fıvel emelkedjen a foglalkoztatási programokba bevont roma származású személyek száma. A programokba bekerült roma származásúak nagyobb arányban kerülnek az elsıdleges munkaerıpiacra, illetve támogatott munkahelyekre. Az alprojekt járuljon hozzá a szakképzettséggel rendelkezı roma származásúak arányának növeléséhez. A romákkal szembeni elıítéletesség és a foglalkoztatási diszkrimináció csökkenjen, a társadalom befogadó magatartása erısödjön. Az Alprojekt részletes módszertani leírása és/vagy a kutatásokat alátámasztó kutatási terv Az EU 2004-es jelentése millióra becsüli az Európában élı roma népesség számát. A kelet-európai térség országaiban a romák 40-50%-a 20 évesnél fiatalabb. E lélekszámmal a cigányság a legnagyobb kisebbség Európában. Legtöbben a legszegényebb és a leggyorsabban növekvı Kelet-Közép-Európában élnek. Magyarországon a cigány népesség száma jelenleg mintegy ezer fıre tehetı, amely létszámmal a legnagyobb számú etnikai kisebbségének számít Európa negyedik legnagyobb roma közösségeként. A kelet-európai térségben Románia és Bulgária után harmadik legnagyobb roma közössége Magyarországon él. Szociális körülményeiket, gazdasági helyzetüket tekintve a romák a magyar társadalom leghátrányosabb helyzető csoportját alkotják. A magyarországi 2001-es népszámlálás szerint a roma népesség 36%-a volt 14 évesnél fiatalabb, míg ez a szám a többségnél csak 16 %. 4

5 Munkaerı-piaci szempontból a piacgazdasági átalakulás legnagyobb vesztese a cigányság. Foglalkoztatási helyzetüket vizsgálva megállapítható, hogy a munkaerı-piacról való kiszorulásuk jóval a rendszerváltást megelızıen kezdıdött. A nyolcvanas évek közepétıl sorra szőntek meg, illetve szőkültek azok a munkalehetıségek, melyek a tipikusan cigányfoglalkoztatást biztosították (nehézipar, építıipar, mezıgazdasági feldolgozóipar stb.). A KSH munkaerı-felvételi adatai szerint 1984-ben a munkaképes korú roma lakosság 75 %-a volt foglalkoztatott, míg ez az adat évben csupán 20%. A magyarországi cigányság urbanizáltsága igen alacsony fokú, kb. 60%-a vidéken, az ország gazdaságilag, társadalmilag legelmaradottabb térségeiben, településein él. Az egyes kistérségeken belül is viszonylag koncentráltan és szegregáltan, a nagyobb városokban vagy azok közvetlen perifériáin, avagy a gazdaságilag teljesen elmaradott, munkahelyhiányos kistelepüléseken élnek. Számos kis zárványtelepülésen arányuk meghaladja a 30-40, néhány esetben akár a 80-90%-ot, hiszen ık azok, akik nem tudtak/tudnak ezekbıl az apró falvakból elvándorolni. A roma népesség szegénységének legszembetőnıbb ismérvei a nagycsaládos több generációt és rokoni családot befogadó - lakhatási viszonyok. A munkaügyi központok kirendeltségeinek becslése alapján a regisztrált álláskeresık között jelentıs számban szerepelnek cigány származásúak, ugyanakkor jelentıs számú azoknak a száma is, akik be sem kerültek, vagy már kikerültek a regisztrációból. A roma családok több mint felénél egyetlen keresı sincs a családban. Az általános iskola utáni továbbtanulás szintjén több mint tizenötszörös, a középiskola befejezését tekintve több mint ötvenszeres az eltérés a többi fiatalhoz képest. A roma fiataloknak csak kevesebb, mint 10 százaléka tesz érettségi vizsgát, a fiatalok jelentıs része szakképzetlenül, vagy nem a piaci igényeknek megfelelı képzettséggel kerül a munkaerıpiacra. A TÁRKI Társadalmi Riport kiadványa szerint a hazai romák 35 %-a többségében cigányok lakta szegregált településen él. Az alacsony képzettség, a munkaerı-piaci diszkrimináció mellett további probléma, hogy a romák jelentıs része az ország olyan elmaradott térségeiben él, ahol a munkalehetıségek egyébként is szőkösek. Ebbıl adódóan a romák munkanélkülisége elérheti településenként a %-ot. Ezeken a településéken foglalkoztatóként legtöbbször az önkormányzat jelenik meg a közmunka, a közcélú munka és a közhasznú munkavégzés által biztosított lehetıségekkel, illetve civil szervezet biztosít pályázati úton történı foglalkoztatást. Az aprófalvas kistérségekben igen gyakran találkozunk %-os munkanélküliséggel körükben. A munkaerı-piacon megkapaszkodók esetében is jellemzı a rendkívül alacsony színvonalú vagy idényjellegő alulfizetett munka. Az instabil foglalkoztatás általánossá válása törvényszerően eredményezte a társadalmi dezintegrálódást, a rendszeres életvitel hiányát, az állandósult megélhetési gondokat, valamint egy igen alacsony szintő szociális ellátásokra történı berendezkedés kialakulását. A cigányság munkapiacról történı szinte teljes körő kiszorulását több tényezı együttes hatása eredményezte. A szegénység elıfordulása a romák körében 5-10-szeres a nem roma lakossághoz képest. Aktív, kezdeményezı terepmunkával, széleskörő kapcsolatrendszer kialakításával (cigány kisebbségi önkormányzatok, roma segítı szervezetek, egyéb, e célcsoport foglalkoztathatóságának javítása érdekében tevékenykedı aktivisták, mentorok és hálózatok), egyéb tárcák programjaihoz történı kapcsolódási pontok és akciók feltérképezésével hozzájárulnak a romák képzettségi és foglalkoztatottsági szintjének emeléséhez. 5

6 A projekt eddigi eredményei - 27 fı foglalkoztatás-szervezı foglalkoztatása, - Programba bevont ügyfelek száma: 4723 fı (2011. augusztus 31-ig), melybıl: szolgáltatásba bevontak száma: 707 fı képzésbe bevontak száma: 608 fı foglalkoztatásba bevontak száma: 1824 fı 6

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Irányelvek a kiemelt célcsoportok (hátrányos helyzető munkavállalók) számára biztosítható támogatásokra A Dél-dunántúli régió a hátrányos helyzető munkavállalók

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jún. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

A programban részvevı és együttmőködı szervezetek száma

A programban részvevı és együttmőködı szervezetek száma V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva fejlesztési irány Foglalkoztathatóság, alkalmazkodóképesség, célzott, térségspecifikus foglalkoztatási és képzési programok, különös

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a salgótarjáni kistérség társadalmi-gazdasági fejlıdésének támogatását a humánerıforrás fejlesztésével

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva

V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva fejlesztési irány foglalkoztathatóság javítása, foglalkoztatás bıvítése projekt rövid címe SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ munkaerı-piaci

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec.

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret A társadalmi befogadás és részvétel erısítése a 2007-2008-as és a 2009-2010-es Akcióterv keretében 2009. június 22. Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret Magyarország 2007-2013

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

SZINERGIA TÁMOP -1.4.3-08/2-2009-0042. Innovatív, kísérleti foglalkoztatási kezdeményezések

SZINERGIA TÁMOP -1.4.3-08/2-2009-0042. Innovatív, kísérleti foglalkoztatási kezdeményezések SZINERGIA TÁMOP -1.4.3-08/2-2009-0042 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási kezdeményezések ELŐZMÉNYEK KID program rövid áttekintése A szegénység és a társadalmi kirekesztettség egyik meghatározó oka a

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jan. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.2. intézkedés Decentralizált programok a hátrányos helyzetőek foglalkoztatására program eredményei 2008. október 31.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Sorsfordító - sorsformáló elnevezéső munkaerı-piaci program kidolgozására és megvalósítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Sorsfordító - sorsformáló elnevezéső munkaerı-piaci program kidolgozására és megvalósítása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elısegítı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Kapcsolódás korábbi fejlesztésekhez/a Projekt által érintett szakterület bemutatása

Kapcsolódás korábbi fejlesztésekhez/a Projekt által érintett szakterület bemutatása 1.2.2. - Megváltozott munkaképességő ügyfelek részére szolgáltatások fejlesztése, továbbfejlesztése, kiemelten a rehabilitációs járadékban részesülı személyek körére, valamint a stratégiai együttmőködési

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. nov. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ápr.

TÁJÉKOZTATÓ ápr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ febr.

TÁJÉKOZTATÓ febr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT INTÉZKEDÉSI TERV

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT INTÉZKEDÉSI TERV DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT INTÉZKEDÉSI TERV A 1105/2007. (XII. 27.) KORMÁNY HATÁROZATBAN MEGFOGALMAZOTT, REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONTOKRA VONATKOZÓ FELADATOKRÓL A Dél-dunántúli regionális

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a munkaerı-piaci programokról Elıadó: dr. Brebán Valéria fıigazgató PÉCS 2010 EURÓPA KULTURÁLIS FİVÁROSA

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

A cigányság helyzete Magyarországon

A cigányság helyzete Magyarországon SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A cigányság helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Mai magyar társadalom I. Páthy Ádám Történet Elıször a XIV-XV. században érkeznek,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

kiemelt projekt rmentiség g a gyakorlatban Románia, Szerbia Imre szakmai fıigazgatf november 23.

kiemelt projekt rmentiség g a gyakorlatban Románia, Szerbia Imre szakmai fıigazgatf november 23. TÁMOP 1.3.1-07/1 07/1-2008-00020002 kiemelt projekt Nemzetközi zi és s határ r menti együttm ttmőködések támogatt mogatása címőc alprojekt Foglalkoztatáspolitika, határmentis rmentiség g a gyakorlatban

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE 1. A szervezet alapadatai, bemutatkozása Tejes név: Munkanélkülieket Segítı Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége Rövid név: MSKSZMSZ Székhely: 4025. Debrecen,

Részletesebben

Az ÁFSZ 1 stratégia aktualizálása az új rehabilitációs és szociális feladatkörben

Az ÁFSZ 1 stratégia aktualizálása az új rehabilitációs és szociális feladatkörben 3.4. - Az ÁFSZ 1 stratégia aktualizálása az új rehabilitációs és szociális feladatkörben Az alprojekt bemutatása Az alprojekt megvalósításának eredménye egy átfogó és korszerő aktualizált fejlesztési stratégiai

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 21. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Minıségfejlesztés

Minıségfejlesztés - Minıségfejlesztés Az alprojekt bemutatása Az alprojekt során a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat újabb 21 munkaügyi kirendeltségén kerül bevezetésre a HEFOP intézkedés keretében kidolgozott és 60 kirendeltségen

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés 2007. augusztus Változás az elızı Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 intézkedése keretében, a foglalkoztatás

Részletesebben

1. blokk. 30 perc. 2. blokk. 30 perc. 3. blokk. 90 perc. 4. blokk. 90 perc. Beiktatott szünetek. ( open space ): 60 perc

1. blokk. 30 perc. 2. blokk. 30 perc. 3. blokk. 90 perc. 4. blokk. 90 perc. Beiktatott szünetek. ( open space ): 60 perc A Revita Alapítvány szakmai mőhelysorozatának tematikája A program címe: DISKURZUS A tartósan munka nélkül lévı emberek foglalkoztathatóságának fejlesztését célzó komplex szolgáltatástervezés és -fejlesztés

Részletesebben

rségi Foglalkoztatási trehozása

rségi Foglalkoztatási trehozása Ajka TérsT rségi Foglalkoztatási Partnerség g létrehozl trehozása és mőködtetése Kedvezményezett: Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás Székhely: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Támogatás összege: 20

Részletesebben

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 4. sz. napirendi pont Tájékoztató a Munkaerı-piaci Alap decentralizált foglalkoztatási alaprészének a DDRMK illetékességi területén rendelkezésre

Részletesebben

MEGHÍVÓ február 21. (csütörtök) napjára de. 9 órakor összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ február 21. (csütörtök) napjára de. 9 órakor összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (4) bekezdése alapján a

Részletesebben

TÁMOP / )

TÁMOP / ) 1 TÁJÉKOZTATÓ az Európai Unió támogatásával a 2007-2013 évi Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megvalósuló TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességő emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának

Részletesebben

Integrált roma program a nyíregyházi Huszár lakótelepen

Integrált roma program a nyíregyházi Huszár lakótelepen Integrált roma program a nyíregyházi Huszár Elıadó: Tóthné Csatlós Ildikó Budapest, 2009. október 5. Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye, a nyíregyházi kistérség központja Lakosságszáma

Részletesebben

regionális politika Mi a régió?

regionális politika Mi a régió? Európai Uniós ismeretek Regionális politika Mi a régió? Régió alatt egy sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzıket magába foglaló, s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egységet

Részletesebben

Nemzetközi és határon átnyúló együttmőködések támogatása

Nemzetközi és határon átnyúló együttmőködések támogatása 3.6. - Nemzetközi és határon átnyúló együttmőködések támogatása Az alprojekt bemutatása A határon átnyúló régiók gazdaságának fejlesztéséhez, versenyképességének javításához feltétlenül szükség van a munkaadói

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és

Részletesebben

Projektszerzıdés. és a..

Projektszerzıdés. és a.. Projektszerzıdés Mely létrejött egyrészrıl a Zalai Falvakért Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10., adószám: 19269830-1-20, képviseli Guitprechtné Molnár Erzsébet, a továbbiakban szolgáltató

Részletesebben

A dél-dunántúli régió leghátrányosabb helyzető kistérségeinek bemutatása

A dél-dunántúli régió leghátrányosabb helyzető kistérségeinek bemutatása Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A dél-dunántúli régió leghátrányosabb helyzető kistérségeinek bemutatása 2008. január Készítette: Mátyás Tibor Attila 7621 Pécs, Király utca 46. Telefon: (72)

Részletesebben

A projekt elırehaladásának bemutatása. Jakobsenné Szentmihályi Rózsa Szakmai vezetı Edu-Coop Pedagógiai Intézet Coop System Projektiroda

A projekt elırehaladásának bemutatása. Jakobsenné Szentmihályi Rózsa Szakmai vezetı Edu-Coop Pedagógiai Intézet Coop System Projektiroda A projekt elırehaladásának bemutatása Jakobsenné Szentmihályi Rózsa Szakmai vezetı Edu-Coop Pedagógiai Intézet Coop System Projektiroda Regionális Hálózatfejlesztı Központ TÁMOP 3.2.2 Az RHK alapvetıen

Részletesebben

Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei. Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia 2006. Január 30-31.

Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei. Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia 2006. Január 30-31. Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia 2006. Január 30-31. Igények, követelmények Befogadó társadalom Azonos jogok az élet

Részletesebben

A kamara szerepvállalása a szakképzésben. Munkaadói gyakorlati tapasztalatok a friss munkavállalók helyzete, felkészültsége kapcsán

A kamara szerepvállalása a szakképzésben. Munkaadói gyakorlati tapasztalatok a friss munkavállalók helyzete, felkészültsége kapcsán A kamara szerepvállalása a szakképzésben. Munkaadói gyakorlati tapasztalatok a friss munkavállalók helyzete, felkészültsége kapcsán Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai,

Részletesebben

1. melléklet a 33/2011. (IV. 28.) VM rendelethez. I. Szakmai szempontok A B C

1. melléklet a 33/2011. (IV. 28.) VM rendelethez. I. Szakmai szempontok A B C 1. melléklet a 33/2011. (IV. 28.) VM rendelethez I. Szakmai szempontok A B C 1 Értékelési szempont megnevezése 2 Értékelés alapját képezı dokumentumok Nyilatkozat, arról hogy az 1. A támogatásból megvalósított

Részletesebben

KOMPLEX KISTÉRSÉGI GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAMOK

KOMPLEX KISTÉRSÉGI GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAMOK A TÉNYEK KOMPLEX KISTÉRSÉGI GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAMOK A gyerekek, pontosabban a gyerekes háztartások körében a szegénységi ráták évek óta meghaladják az ország népességére jellemzı átlagos szintet.

Részletesebben

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a 2008. évben is nagy hangsúlyt fektet a közmunkaprogramok megvalósítására, hiszen sajnos széles az a réteg, akiknek

Részletesebben

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai

Részletesebben

Foglalkoztatás kifehérítése az EU-s források igénybevételével

Foglalkoztatás kifehérítése az EU-s források igénybevételével Foglalkoztatás kifehérítése az EU-s források igénybevételével Összefoglaló 1. A TÁMOP foglalkoztatási szelete - rövid áttekintés 3. Eredmények, tervek 2010-re 5. A TÁMOP viszonya az árnyékfoglalkoztatáshoz

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZFOGLALKOZTATÁSHOZ NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 375/2010. (XII. 31.) Kormányrendelet kapcsán

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZFOGLALKOZTATÁSHOZ NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 375/2010. (XII. 31.) Kormányrendelet kapcsán MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATI HIVATALA JOGI OSZTÁLY : 1440 Budapest, Pf.: 5 : 460-0704; Fax: 460-0705; E-mail: zsinat.jog@zsinatiiroda.hu 1146 Budapest, Abonyi u. 21 TÁJÉKOZTATÓ A KÖZFOGLALKOZTATÁSHOZ

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 36. Melléklet: 1 db TÁRGY: Javaslat az Önkormányzat 2011. évi közfoglalkoztatásának megvalósítására, pályázatok benyújtására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók

Részletesebben

A vezetési rendszer és a tervezıi kapacitások fejlesztése

A vezetési rendszer és a tervezıi kapacitások fejlesztése 3.5. - A vezetési rendszer és a tervezıi kapacitások fejlesztése Az alprojekt bemutatása Az alprojekt a regionális/megyei munkaerı- és programtervezéshez, a célok és stratégiák kialakításához, a beszámolók

Részletesebben

EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1

EQUAL és ÉRTÉKMŰHELY 08-05-14 ÉRTÉKMŰHELY 1 EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1 Fő témáink EQUAL program bemutatása ÉRTÉKMŰHELY ismertetése 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 2 Az EQUAL program háttere A Strukturális Alapokból támogatott közösségi

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a munkaügyi szervezetek romákat érintı tevékenységérıl, feladatairól, munkaerıpiaci programjairól,

Részletesebben

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése A magyarországi

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010

Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010 Sóly Község Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010 Készítette: Juhász Tibor polgármester Közfoglalkoztatás terv 2010. 1. A közcélú foglalkoztatás jogszabályi ismertetése Az Út a munkához program megvalósításának

Részletesebben

2010.10.27. Kalocsai Kornél Miskolc 2010. október 21.

2010.10.27. Kalocsai Kornél Miskolc 2010. október 21. 21.1.27. Kalocsai Kornél Miskolc 21. október 21. 1. Célok az értékelés fıbb kérdései, elemzett pályázati struktúra 2. Pénzügyi elırehaladás értékelése 3. Szakmai elırehaladás értékelése 4. Egyéb külsı

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2. A pályázaton történı részvétel feltételei:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2. A pályázaton történı részvétel feltételei: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elısegítı

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete Nyirád Község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete A HELYI KÖZMŐVELİDÉSRİL Nyirád 1999. 1 Nyirád Község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/1999. (XI. 29.) Ör.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. JANUÁR 15-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. JANUÁR 15-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. JANUÁR 15-I ÜLÉS 1. sz. napirendi pont Tájékoztató a Decentralizált Foglalkoztatási Alap 2010. évi felosztásának irányelveirıl, illetve az uniós forrásokból

Részletesebben

A hazai pályaorientációs rendszer megújítása az élethosszig tartó tanulás támogatására

A hazai pályaorientációs rendszer megújítása az élethosszig tartó tanulás támogatására A hazai pályaorientációs rendszer megújítása az élethosszig tartó tanulás támogatására 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Katona Miklós projektvezetı Életpályák HAGYOMÁNYOS Egy

Részletesebben

A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv

A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv dr. Molnár-Gallatz Zsolt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT prioritások és OP-k Foglalkoztatás és növekedés

Részletesebben

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3. Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁRCIUS 11-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁRCIUS 11-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 11-I ÜLÉS 6. sz. napirendi pont Tájékoztató a Postapartner program eddigi szakaszairól, valamint annak regionális folytatásáról Elıadó: Dr. Brebán

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK GINOP 5.2.5-16-2016 GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK CÍMŰ KIEMELT PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA A KÖZÉP- DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TEKINTETÉBEN Készítette: Kulcsár Szilvia főigazgató Székesfehérvári Szakképzési

Részletesebben

"Egymásért" képzési és foglalkoztatási. program Korlát településen TAMOP / Záró kiadvány

Egymásért képzési és foglalkoztatási. program Korlát településen TAMOP / Záró kiadvány "Egymásért" képzési és foglalkoztatási program Korlát településen TAMOP-1.4.1-07/1-2008- 0013 Záró kiadvány 2010 1 1. Alapadatok Megvalósító: Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezete Korláti

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ 1 ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Képviselı-testületének 2012. január 31-i rendkívüli ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az Üllıi Mozgáskorlátozottak Egyesületével együttmőködési

Részletesebben

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására Az Egészségügyi és Szociális Bizottság (továbbiakban: Bizottság) a Szociális, Gyermek és Családvédelmi

Részletesebben

Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara

Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon Rosta Sándor és Dani Barbara Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BESZÁMOLÓ A ROMÁK TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁT ELİSEGÍTİ KORMÁNYZATI PROGRAMRÓL ÉS AZ AZZAL ÖSSZEFÜGGİ INTÉZKEDÉSEKRİL SZÓLÓ 1021/2004. (III. 18.) KORMÁNY HATÁROZATBAN

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS 1. sz. napirendi pont Tájékoztató Somogy megye foglalkoztatási helyzetérıl Elıadó: Dr. Tarrné dr. Törzsök Piroska igazgató, DDRMK Kaposvári

Részletesebben

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. félévi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. félévi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. i tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban 1. A megváltozott munkaképességő álláskeresık létszámadatai A megváltozott munkaképességő munkavállalók

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS DECEMBER ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS DECEMBER ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS 6. sz. napirendi pont Tájékoztató a közszolgálatban dolgozók foglalkoztatási helyzetérıl a dél-dunántúli régióban Elıadó: dr. Brebán

Részletesebben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv 2009. évre

Közfoglalkoztatási terv 2009. évre ASZÓD VÁROS Önkormányzat Közfoglalkoztatási terv 2009. évre Az önkormányzat a közfoglalkoztatási terve a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása értelmében,

Részletesebben

A kisebbségek helyzete Magyarországon

A kisebbségek helyzete Magyarországon SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A kisebbségek helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Globalizáció és magyar társadalom I. Páthy Ádám Kisebbségek Európában Nemzeti kisebbségek:

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2014. I. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

A Menedék képzéseinek. Hegedős Réka

A Menedék képzéseinek. Hegedős Réka A Menedék képzéseinek hatásértékelı kutatása Hegedős Réka Migránsok integrációja segítı szemszögbıl Konferencia 2012. 05. 24-25. 25. Menedék Migránsokat Segítı Egyesület 2009-2011 Európai integrációs Alap

Részletesebben

A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői

A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői Bács-Kiskun megyében, 2015 januárjában egy év távlatában csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma 1456 fővel (5,6%-kal). A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A pályázat benyújtásának végsı határideje: 2009. december 31. Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással):

A pályázat benyújtásának végsı határideje: 2009. december 31. Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással): TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM MUNKAHELYMEGİRZİ TÁMOGATÁS MUNKAIDİ-CSÖKKENTÉSSEL ÉS KÉPZÉSSEL KOMBINÁLVA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSAI RÉSZÉRE TÁMOP-2.3.3/09/01/A TÁMOP-2.3.3/09/02/A A pályázat

Részletesebben

Mindezek figyelembevételével Tengelic Község Önkormányzatának 2015. évi belsı ellenırzési terve a következıket tartalmazza.

Mindezek figyelembevételével Tengelic Község Önkormányzatának 2015. évi belsı ellenırzési terve a következıket tartalmazza. Melléklet a. /2014. (XII. 16.) kt. határozathoz Tengelic Község Önkormányzatának 2015. évi belsı ellenırzési terve A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény, az államháztartásról

Részletesebben

Az alprojekt célja, indoklása, kapcsolódás a kiemelt projekt általános céljához

Az alprojekt célja, indoklása, kapcsolódás a kiemelt projekt általános céljához 1.3.2. - Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 1 munkaerı-piaci közvetítı tevékenységének fejlesztése az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek hatékony feltárása révén Az alprojekt bemutatása Az

Részletesebben

Több mint lehetıség START

Több mint lehetıség START Több mint lehetıség START Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról FONTOS! A kártyákat közvetlenül a munkába állás idıpontja elıtt célszerő igényelni START kártya Az a személy,

Részletesebben

Az ÁFSZ 1 ügyviteli folyamatainak támogatása. Az alprojekt bemutatása

Az ÁFSZ 1 ügyviteli folyamatainak támogatása. Az alprojekt bemutatása 2.5. - Az ÁFSZ 1 ügyviteli folyamatainak támogatása Az alprojekt bemutatása Az alprojekt célja, indoklása, kapcsolódás a kiemelt projekt általános céljához Az NFSZ bıvülı tevékenységének ellátását hatékony,

Részletesebben

2009. november

2009. november FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ ÉS A FOGYATÉKOS FIATALOK PÁLYAVÁLASZTÁSA VI. NEMZETKÖZI REHABILITÁCIÓS KONFERENCIA PÉCSETT 2009. november 17-19. A konferencia szervezıi A konferenciát a Dél-Dunántúli Regionális

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ MUNKÁT MIELİBB! 2007-2009 A létszámleépítések nyomán elbocsátott személyek tartós munkanélkülivé válásának megelızését célzó program a Dél-dunántúli Régióban

Részletesebben

TÁMOP / )

TÁMOP / ) 1 TÁJÉKOZTATÓ az Európai Unió támogatásával a 2007-2013 évi Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megvalósuló TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességő emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának

Részletesebben

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Zempléni Tájak HK

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Zempléni Tájak HK Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Zempléni Tájak HK Zempléni Tájak összefogása a fejlıdésért Budapest, 2008 Április 29. A dokumentumban szereplı összes szellemi termék a European Public Advisory Partners

Részletesebben