Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008."

Átírás

1 Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a évben is nagy hangsúlyt fektet a közmunkaprogramok megvalósítására, hiszen sajnos széles az a réteg, akiknek ezek a programok jelentik a rendszeres munkavégzés lehetıségét. Emellett a közmunka programok helyi, illetve térségi és országos célokat szolgáló foglalkoztatási programok, amelyek a munkát gyakorlati képzéssel kapcsolják össze: a foglalkoztatottak legalább 15 százaléka képzésben részesül a program során, a cél OKJ-s képzések megvalósítása. A közmunka programok hosszabb távú 5-8 hónapos foglalkoztatást tesznek lehetıvé, ezzel jelentıs segítséget nyújtanak a megélhetésben. Az elmúlt évek során az együttmőködı partnerek több mint 8 milliárd forinttal bıvítették a közmunkára fordítható pénzt. Ez önmagában 14 ezer munkanélküli 5-7 hónapos foglalkoztatását fedezte. A decemberben kezdıdött téli-tavaszi közmunkaprogram során az önkormányzatok területén dolgozó nyolcezer fıvel együtt több mint 13 ezer ember vált közmunkássá, és ez a szám még kiegészül a közeljövıben indítandó idegenforgalmi és vízügyi programokkal. Így júniusban már 15 ezer munkanélküli fog közmunkaprogramokban részt venni. Dr. Lamperth Mónika, a megelızı szociális és munkaügyi miniszter országos jelentıségő együttmőködési megállapodásokat írt alá erdımővelési, vasúttisztasági és közúti közmunkaprogramokról. Az új programokban 4500 álláskeresı dolgozik szerte az országban, közülük minden negyedik rendszeres szociális segélybıl élt a közmunka elıtt. A közmunkaprogramok együttes értéke mintegy 3,6 milliárd forint, ebbıl a partnerek 1,62 milliárdot adtak. A kooperációk révén egy-egy közmunkaprogramban százalékkal megnövelhetı a foglalkoztatott álláskeresı közmunkások száma ahhoz képest, mintha csak állami forrásokból szerveznék a programokat. Az erdımővelési, a közúti és vasúti ágazatokban megkötött megállapodások olyan területeket is érintenek - köztük a leghátrányosabb helyzető kistérségeket is -, ahol az elsıdleges munkaerıpiacon évek óta nem volt számottevı bıvülés, az ott élı álláskeresık többsége képzetlen, 45 éven felüli. A május 1-jével kezdıdı közúti közmunkaprogramban 600 millió forintból 740 ember hat hónapig dolgozik az ország minden régiójában, többségük 70 hátrányos helyzető településen él. Az és a Magyar Közút Kht. önrésze egyaránt millió forint. Az április közepén indult vasúttisztasági közmunkaprogramban egymilliárd forintból 1100 ember hat hónapig dolgozik tíz megyében és Budapesten, amelyhez összesen nyolcvan településrıl toborozták a közmunkásokat. Az és a MÁV ZRt forrásrésze millió forint. Az erdımővelési közmunkaprogram a legrégebbi és legnagyobb keretösszegő. Mintegy kétmilliárd forintból 2200 ember 6-8 hónapos foglalkoztatása valósulhat meg húsz erdészeti Zrt-ben március közepe óta. Ebbıl 800 millió forintot a Szociális és

2 Munkaügyi Minisztérium () nyújt, 700 millió forintot az MNV Zrt. mint a tulajdonosi jogok gyakorlója. Az erdıgazdaságok képviseletében az FVM 100 millió forinttal, valamint a három saját erdıgazdaságot felügyelı HM 20 millió forinttal járul hozzá a kooperációhoz. Az érintett pályázók önrésze 200 millió forint. (forrás: A közmunka programok megvalósítására a DDRMK hagyományosan nagy hangsúlyt fektet. Tavaly a régióban több, mint két milliárd forintot tett ki a közmunkaprogramok összértéke (bár ennek egy része áthúzódik 2008-ra). A 2007-ben indított közmunka programok mintegy 5000 álláskeresınek nyújtottak munkalehetıséget az év során a régióban. A DDRMK 300 millió forintot fordított a saját keretébıl az ún. régiós közmunka program finanszírozására, mely összeget a Közmunka Tanács 290 millió forinttal egészített ki. A évben a tavalyihoz hasonlóan a DDRMK vezetésének szándékában áll egy régió-specifikus közmunka program indítása, természetesen a Közmunka Tanáccsal együttmőködésben. Jelenleg az 50-50%-os finanszírozáshoz szükséges forrás elıteremtésén dolgozunk évi közmunka programok: 2007 végén, december 3-ától indul a téli, tavaszi közmunka program, 3 hónapos foglalkoztatást biztosítva a bevontaknak (327 településen közel 2000 fı). Összesen 21 pályázat érkezett be a régióból, melybıl 12 pályázat bizonyult ra érdemesnek. A programok összértéke meghaladta a 680 millió forintot: Pályázó neve: Saját forrás Települések Létszám száma Sellyei Kistérségi Többcélú Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Sásdi Többcélú Kistérségi Marcali Kistérségi Többcélú Kaposvári Többcélú Kistérségi Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Csurgó Kistérségi Többcélú Koppány-Völgye Többcélú Kistérségi Pécsi Többcélú Kistérségi Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Barcsi Többcélú Kistérségi Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a téli-tavaszi közmunkaprogram

3 közel 2 milliárd forintos bıvítésérıl döntött, így lehetıvé vált, hogy június 10-ig meghosszabbítsák a közmunkások foglalkoztatását (minden nyertes pályázat további t kap bér- és járulékköltségeinek fedezésére, így a program gyakorlatilag meghosszabbodott): Pályázó neve: Saját forrás Települések száma Létszám (uaz, mint az elızınél) Sellyei Kistérségi Többcélú Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati a Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Sásdi Többcélú Kistérségi Marcali Kistérségi Többcélú Kaposvári Többcélú Kistérségi Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Csurgó Kistérségi Többcélú Koppány-Völgye Többcélú Kistérségi Pécsi Többcélú Kistérségi Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Barcsi Többcélú Kistérségi Azokban a kistérségekben, melyek pályázatai elutasításra kerültek, a DDRMK közhasznú i programot indított januártól (kivéve a mohácsi kistérséget, ahol 15-én kezdıdik a foglalkoztatás). A 300 fıs program összes i értéke több, mint 84 millió forint. Kistérség Kalkulált létszám havi Ft/hó hó Bér jellegő A fogl.-hoz kapcsolódó egyéb költségek Összes Mohácsi Szekszárdi Siklósi Szentlırinci Komlói Paksi Pécsváradi Bonyhádi Fonyódi

4 ÖSSZESEN: Május 1-je óta zajlik az országos szintő, a Közútkezelı Kht. lebonyolításával megvalósuló közúti közmunka program, melyben régiónk is érintett. A létszám feltöltése jelenleg is zajlik, e munkában a kirendeltségeink aktívan részt vesznek. A program során 222 fı foglalkoztatása valósul meg, hat hónapon keresztül. Fentiekhez hasonlóan zajlanak az erdészetek koordinációjában megvalósuló erdımővelı közmunka programok, melyek összesen több, mint 262 millió forint értékőek és 408 fı foglalkoztatását jelentik. A programban résztvevı erdészetek adatai az alábbiak: Erdészet: Megye: : Saját forrás: Települések száma: Létszám: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tolna HM Kaszó Erdıgazdaság Zrt. Somogy SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Somogy Mecseki Erdészeti Zrt. Baranya A régió mindhárom megyéje érintett a MÁV ZRt. irányításával megvalósuló vasúttisztasági közmunka programban. A régióban a program értéke meghaladja a 136 millió forintot, ezzel 160 fı foglakoztatását teszi lehetıvé. Somogy megyében a Kaposvári Többcélú Kistérségi, Tolna megyében a Kiút Kht., Baranyában pedig a Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi vesz részt a programban, melynek fıbb jellemzıi az alábbi táblázatba foglaltattak: Erdészet: Kaposvári Többcélú Kistérségi KIÚT Tolna Megyei Foglalkoztatási és Területfejlesztési Kht. Szigetvár-Dél- Zselic Többcélú Kistérségi Székhely: Megye: : Saját forrás: Települések Létszám: száma: Kaposvár Somogy Szekszárd Tolna Szigetvár Baranya Elindultak május során az idegenforgalmi közmunka programok. 20-án kezdıdött a Balaton parti közmunka, melyben 3 kirendeltségünk érintett: Siófok, Balatonboglár, Marcali. A gesztor önkormányzat idén is a siófoki önkormányzat, 15 település vesz részt a programban, az átlagos létszám 170 fı, a program összértéke ,- Ft. Az idei évben, segítve a felkészülést az Európa Kulturális Fıvárosa programra, a Munka Pécs-Baranyáért Kht. pécsi idegenforgalmi közmunka programot bonyolít le, mely május 26-án indult. A program 80 fıs, értéke ,- Ft, plusz a 10% önrész, azaz összesen ,- Ft. Mindkét program 6 hónapos idıtartamú.

5 A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz közmunka program a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. Május 19. a pályázatok beadási határideje, várhatóan 11 fı foglalkoztatása valósul majd meg a Dél-Dunántúlon, a Dráva-menti kistérségekben. E program értéke meghaladja majd a 4 millió forintot. A közmunkáról szóló részt összeállította: Szegedi Szilárd programkoordinátor Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Programok Osztálya

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 16-I ÜLÉS. Tájékoztató a közmunkapályázatokról

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 16-I ÜLÉS. Tájékoztató a közmunkapályázatokról DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. SZEPTEMBER 16-I ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a közmunkapályázatokról Elıadó: dr. Brebán Valéria 2 Közmunka programok a dél-dunántúli régióban 2008.

Részletesebben

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A közmunka programok megvalósítására a DDRMK hagyományosan nagy hangsúlyt fektet. 2007-ben a régióban több, mint két milliárd forintot tett ki a közmunkaprogramok

Részletesebben

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. félévi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. félévi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. i tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban 1. A megváltozott munkaképességő álláskeresık létszámadatai A megváltozott munkaképességő munkavállalók

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 11-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 11-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 11-I ÜLÉS 5. sz. napirendi pont Tájékoztató a 2010. évi közmunkaprogramokról Elıadó: Dr. Brebán Valéria fıigazgató Elızmények 2010. évi közmunkaprogramok

Részletesebben

A régió EURES hálózata

A régió EURES hálózata EURES tanácsadók (Dél-Dunántúl) A régió EURES hálózata Farkas Zsolt Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Tamási Kirendeltsége 7090 Tamási, Szabadság u. 15. Tel.:06-74/570-280 Fax:06-74/473-350 e-mail:

Részletesebben

A régió EURES hálózata

A régió EURES hálózata EURES tanácsadók (Dél-Dunántúl) A régió EURES hálózata Farkas Zsolt Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tamási Kirendeltsége 7090 Tamási, Szabadság u. 15. Tel.:06-74/570-280 Fax:06-74/473-350 e-mail: farkaszso@lab.hu

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jún. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jan. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁRCIUS 11-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁRCIUS 11-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 11-I ÜLÉS 6. sz. napirendi pont Tájékoztató a Postapartner program eddigi szakaszairól, valamint annak regionális folytatásáról Elıadó: Dr. Brebán

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. SZEPTEMBER 14-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. SZEPTEMBER 14-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. SZEPTEMBER 14-I ÜLÉS 4. sz. napirendi pont Tájékoztató a 2010-ben indult regionális, valamint az országos közmunka programokról Előadó: Hornyák István osztályvezető

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. nov. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A MUNKANÉLKÜLIEK/ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Száma: 12 / 2006 Pécs, 2006. szeptember Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.2. intézkedés Decentralizált programok a hátrányos helyzetőek foglalkoztatására program eredményei 2008. október 31.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

EMLÉKEZTETİ. 24. Lakatos Sarolta Szinergia Egyesület, Szinergiában a térségi

EMLÉKEZTETİ. 24. Lakatos Sarolta Szinergia Egyesület, Szinergiában a térségi EMLÉKEZTETİ Készült: a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (Pécs, Király utca 46.) hivatalos helyiségében a 2010. február 4-én megtartott regionális paktumtalálkozón elhangzottakról. Jelen vannak:

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés 2007. augusztus Változás az elızı Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban I. A megváltozott munkaképességő álláskeresık létszámadatai Régiónk munkaerı-piaci helyzetét

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. DECEMBER 11-12. ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a munkaerı-piaci programokról Elıadó: dr. Brebán Valéria fıigazgató PÉCS 2010 EURÓPA KULTURÁLIS FİVÁROSA

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi beszámolója A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervhez kapcsolódó, a 2008-2009. évekre szóló

Részletesebben

DÉL- DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. FEBRUÁR 19-I ÜLÉS

DÉL- DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. FEBRUÁR 19-I ÜLÉS DÉL- DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. FEBRUÁR 19-I ÜLÉS 9. sz. napirendi pont Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008 tavaszán meghirdetésre kerülı képzési ajánlattételi

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 intézkedése keretében, a foglalkoztatás

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B

Részletesebben

A dél-dunántúli régió leghátrányosabb helyzető kistérségeinek bemutatása

A dél-dunántúli régió leghátrányosabb helyzető kistérségeinek bemutatása Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A dél-dunántúli régió leghátrányosabb helyzető kistérségeinek bemutatása 2008. január Készítette: Mátyás Tibor Attila 7621 Pécs, Király utca 46. Telefon: (72)

Részletesebben

SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás

SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás Pécs, 2010. április 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató A programterv módosításának oka A programterv módosítására

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2009. elsı félévi beszámolója A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervhez kapcsolódó, a 2008-2009. évekre

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ápr.

TÁJÉKOZTATÓ ápr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

2010. évi közmunka programok a Dél-dunántúli régióban

2010. évi közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2. évi közmunka programok a Dél-dunántúli régióban Előzmények A 28 végén indított téli közmunka programmal együtt 29-ben összességében 1 46 724 94 forint értékben valósultak meg közmunka programok a régióban,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ febr.

TÁJÉKOZTATÓ febr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ. 2008. szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ. 2008. szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. szept. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 4. sz. napirendi pont Tájékoztató a Munkaerı-piaci Alap decentralizált foglalkoztatási alaprészének a DDRMK illetékességi területén rendelkezésre

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET Pécs 2010 Európa Kulturális F városa Új munkahelyek a sikerért regionális munkaer -piaci program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET Pécs 2010 Európa Kulturális F városa Új munkahelyek a sikerért regionális munkaer -piaci program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elısegítı

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2. A pályázaton történı részvétel feltételei:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2. A pályázaton történı részvétel feltételei: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elısegítı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. SZEPTEMBER 22-I ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a munkaügyi szervezetek romákat érintı tevékenységérıl, feladatairól, munkaerıpiaci programjairól,

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 intézkedése keretében a foglalkoztatás elısegítésérıl

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec.

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a 2009. évi társaságiadó-bevallások tükrében

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a 2009. évi társaságiadó-bevallások tükrében A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a 2009. évi társaságiadó-bevallások tükrében Készítette: Szeged, 2010. december 20. Tartalomjegyzék I. AZ ELEMZÉS MÓDSZERTANA... 3 II. ÖSSZEFOGLALÓ... 3 III. A

Részletesebben

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Sorsfordító - sorsformáló elnevezéső munkaerı-piaci program kidolgozására és megvalósítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Sorsfordító - sorsformáló elnevezéső munkaerı-piaci program kidolgozására és megvalósítása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elısegítı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól március 16.

Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól március 16. Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól 2011. március 16. Gazdasági helyzetkép Munkaerő-piaci helyzetkép I. A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA A DÉL-DUNÁNTÚL KISTÉRSÉGEIBEN Száma: 3 / 2007 Pécs, 2007. május Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-100-1

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS 1. sz. napirendi pont Tájékoztató Somogy megye foglalkoztatási helyzetérıl Elıadó: Dr. Tarrné dr. Törzsök Piroska igazgató, DDRMK Kaposvári

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 36. Melléklet: 1 db TÁRGY: Javaslat az Önkormányzat 2011. évi közfoglalkoztatásának megvalósítására, pályázatok benyújtására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2008. I. negyedév Dél-Alföld Tájékoztató 2008. január 2008. február Bács-Kiskun megye 769 39108 fı Csongrád megye 524 26298 fı Békés

Részletesebben

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell 1. sz. melléklet Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája. Támogatott tranzitfoglalkoztatás, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-,

Részletesebben

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám 81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám A Kormány 1831/2013. (XI. 14.) Korm. határozata a 2014 2020 közötti időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes

Részletesebben

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében

Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében 1 Tájékoztatás a roma integrációt segítı támogatásokról, programokról Somogy megyében Somogy megye gazdasági és foglalkoztatási helyzete régiós és országos viszonylatban is kedvezıtlen, az utóbbi években

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Intézkedési Terve a Közoktatási Feladatok Ellátására és az Intézmények Mőködtetésére, Fejlesztésére (2008-2014)

Keszthely Város Önkormányzata Intézkedési Terve a Közoktatási Feladatok Ellátására és az Intézmények Mőködtetésére, Fejlesztésére (2008-2014) Keszthely Város Önkormányzata Intézkedési Terve a Közoktatási Feladatok Ellátására és az Intézmények Mőködtetésére, Fejlesztésére (2008-2014) 2 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 3 2. HELYZETELEMZÉS... 4

Részletesebben

9.4 Dél-Dunántúli Régió

9.4 Dél-Dunántúli Régió 9.4 Dél-Dunántúli Régió 9.4.1 Baranya megye 9.4.1.1 Komló mentőállomás Telephely címe: 7300 Komló, Berek u. 23. Rendszeresített gépjárművek száma: Rendszeresített létszám összesen: a mentőállomáson: 4

Részletesebben

Dr. Rácz Julianna /2007. Békési Tiborné. Kósa Lajos Halász Dániel János Kovács Lászlóné Császár Ferenc

Dr. Rácz Julianna /2007. Békési Tiborné. Kósa Lajos Halász Dániel János Kovács Lászlóné Császár Ferenc Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Dr. Rácz Julianna A DEHUSZ Kht. által benyújtandó 2007/10. télitavaszi közmunka pályázat támogatása 199339/2007. Békési Tiborné Feladatot jelent: Véleményező

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Irányelvek a kiemelt célcsoportok (hátrányos helyzető munkavállalók) számára biztosítható támogatásokra A Dél-dunántúli régió a hátrányos helyzető munkavállalók

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 21. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2007. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. január 27-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. január 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a közfoglalkoztatás új rendszerérıl Elıkészítette: Tárnok Lászlóné jegyzı Véleményezı bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság, Pénzügyi Bizottság Sorszám:

Részletesebben

Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0

Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0 Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0 Cím Verzió 2.0 Megyei közgyőlési határozat száma és dátuma Területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelıs minisztériumi jóváhagyás száma és dátuma IH jóváhagyó

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. ÁPRILIS 1-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. ÁPRILIS 1-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. ÁPRILIS 1-I ÜLÉS 3. sz. napirendi pont Tájékoztató a beérkezett munkahelymegırzı és munkahelyteremtı pályázatok eredményeirıl, valamint a pénzügyi-gazdasági

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája A Baranya megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve tapasztalatai a komplex rehabilitációban

Részletesebben

Együtt a tevékeny életért TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

Együtt a tevékeny életért TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése Együtt a tevékeny életért TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával

Részletesebben

A 2006. ÉVBEN BEFEJEZETT AKTÍV MUNKAER

A 2006. ÉVBEN BEFEJEZETT AKTÍV MUNKAER TARTALOMJEGYZÉK 1. A 2006. ÉVBEN BEFEJEZETT AKTÍV MUNKAERİ-PIACI PROGRAMOK MONITORING VIZSGÁLATA... 2 1.1. BEVEZETİ... 2 1.2. VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ... 2 2. MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSEK... 5 2.1. AJÁNLOTT KÉPZÉS...

Részletesebben

TELEPEK, TELEPSZERŐ LAKÓKÖRNYEZETEK

TELEPEK, TELEPSZERŐ LAKÓKÖRNYEZETEK Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ TELEPEK, TELEPSZERŐ LAKÓKÖRNYEZETEK REHABILITÁCIÓJA, ÉLHETİBBÉ TÉTELE Regionális közhasznú foglalkoztatási program Programértékelés 2007. 1. A regionális közhasznú

Részletesebben

Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai

Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai Dél-Dunántúli Operatív Program végrehajtásának eredményei és tapasztalatai Erdőért-2006 konferencia Siklós, 2014. január 9. Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nkft. Dr. Sitányi László ügyvezető

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Pályázó konzorcium elnevezése: Diófa PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerı-piaci program kidolgozásának és megvalósításának támogatására

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 ÉVRE 1. A szervezet alapadatai, bemutatkozása Tejes név: Munkanélkülieket Segítı Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége Rövid név: MSKSZMSZ Székhely: 4025. Debrecen,

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS DDKK-8/2016. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által kiadott 2015/2016. évi Somogy, Tolna és Baranya megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy

Részletesebben

ÁLLÁSBÖRZE SOPRON 2012. április 12.

ÁLLÁSBÖRZE SOPRON 2012. április 12. ÁLLÁSBÖRZE SOPRON 2012. április 12. Kiadja a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdımérnöki Kar Szerkesztette: Juhász Lenke erdımérnök hallgató EMK HÖK gazdasági alelnök Kiadásért felelıs: Koch Róbertné Dékáni

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. március 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. március 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2008. évi önkormányzati adózás tapasztalatairól Elıkészítette: dr. Csarnai Judit osztályvezetı Babinszki Szilárd ügyintézı Benczéné Simcsik Ágnes ügyintézı Csapó Lászlóné ügyintézı Lászlóné

Részletesebben

A felnıttképzés hasznosulása a foglalkoztatásban

A felnıttképzés hasznosulása a foglalkoztatásban A felnıttképzés hasznosulása a foglalkoztatásban ( A partnerség és a párbeszéd szakmai hátterének megerısítése, közös kezdeményezések támogatása címő TÁMOP 2.5.2. program, FSZH) III/III. rész Primárius

Részletesebben

Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérése

Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérése Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérése Kérdőíves megkereséssel Értékelés, tanulmány: Pap András és Szőr Gábor Civil SzámAdó Szolgálat és TanÖsvény Természetjárásért Egyesület A felmérés elkészítése

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2008. ÉVI PÁLYAVÁLASZTÁSI RENDEZVÉNYSOROZAT TOLNA MEGYEI

TÁJÉKOZTATÓ A 2008. ÉVI PÁLYAVÁLASZTÁSI RENDEZVÉNYSOROZAT TOLNA MEGYEI TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI PÁLYAVÁLASZTÁSI RENDEZVÉNYSOROZAT TOLNA MEGYEI PROGRAMJAIRÓL A már második alkalommal szervezi meg a Mi a pálya? elnevezéső, regionális szintő pályaválasztási rendezvénysorozatát. Az

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. IV. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 122. Melléklet: - TÁRGY: Javaslat a 2014. évi hosszabb idıtartamú közfoglalkoztatás támogatásához pályázat benyújtására. E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETİ... 1 2. A 2007. ÉVI MONITORING VIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI... 1 3. A MONITORING VIZSGÁLAT

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2007. SZEPTEMBER 13-I ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a régióban mőködı foglalkoztatási paktumokról Elıadó: dr. Kékes Ferenc általános fıigazgatóhelyettes

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/348-15/2014.

Ügyiratszám: SMÖ/348-15/2014. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/348-15/2014. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT BESZÁMOLÓ A ROMÁK TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁT ELİSEGÍTİ KORMÁNYZATI PROGRAMRÓL ÉS AZ AZZAL ÖSSZEFÜGGİ INTÉZKEDÉSEKRİL SZÓLÓ 1021/2004. (III. 18.) KORMÁNY HATÁROZATBAN

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. DECEMBER 10-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. DECEMBER 10-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. DECEMBER 10-I ÜLÉS 3. sz. napirendi pont Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ által indított munkaerı-piaci programokról Elıadó: Dr.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZMUNKA TANÁCS. SEGÉDLET 2008/5.a számú közmunka pályázat megírásához. Dél- Dunántúli régió

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZMUNKA TANÁCS. SEGÉDLET 2008/5.a számú közmunka pályázat megírásához. Dél- Dunántúli régió SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZMUNKA TANÁCS KÉRJÜK, FIGYELMESEN OLVASSA EL, ÉS CSAK UTÁNA KEZDJEN AZ ADATLAP KITÖLTÉSÉHEZ! SEGÉDLET 2008/5.a számú közmunka pályázat megírásához Dél- Dunántúli régió

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 41. Melléklet: TÁRGY: Beszámoló a 2011. évi rövidebb és hosszabb távú, valamint az értékteremtı közfoglalkoztatásra elnyert támogatás felhasználásáról, továbbá javaslat a 2012.

Részletesebben

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról /00. (XI..) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról A Kormány a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló. évi XXI. törvény. () bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. JANUÁR 15-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. JANUÁR 15-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. JANUÁR 15-I ÜLÉS 1. sz. napirendi pont Tájékoztató a Decentralizált Foglalkoztatási Alap 2010. évi felosztásának irányelveirıl, illetve az uniós forrásokból

Részletesebben

Hatósági szerzıdés. Támogatás mértéke %

Hatósági szerzıdés. Támogatás mértéke % Iktatószám:< ügyirat iktatószáma > Ügyintézı:< ügyintézı neve > telefon:< ügyintézı telefonszáma > Gépi azonosító:< ügyszám > / < ügyiratszám > Tárgy: közfoglalkoztatás támogatás hatósági

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010

Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010 Sóly Község Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010 Készítette: Juhász Tibor polgármester Közfoglalkoztatás terv 2010. 1. A közcélú foglalkoztatás jogszabályi ismertetése Az Út a munkához program megvalósításának

Részletesebben

SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL

SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL - 1/76 - I. Intézmény képzési struktúrája A kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola 2004- ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Dél-Magyarországon vonattal

Dél-Magyarországon vonattal Dél-Magyarországon vonattal a határközi kapcsolatok tekintetében is Háry Márk elnökségi tag, Magyar Közlekedési Klub Környezet-és Természetvédelmi Szervezetek 22. Országos Találkozója Kiskunhalas, 2012.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS DECEMBER I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS DECEMBER I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. DECEMBER 1-2-3-I ÜLÉS 4. sz. napirendi pont Tájékoztató a munkaerő-piaci programok működésének tapasztalatairól Eladó: Hornyák István osztályvezető 2 Tájékoztató

Részletesebben

KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2007. ÉVI

KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2007. ÉVI KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 1147. Budapest, Csömöri út 50-60. A KÉZMŐ FİVÁROSI KÉZMŐIPARI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG 2007. ÉVI K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E BUDAPEST, 2008. MÁRCIUS

Részletesebben

E m l é k e z t e t ı. a Munkaügyi Tanács május 3-i ülésérıl

E m l é k e z t e t ı. a Munkaügyi Tanács május 3-i ülésérıl E m l é k e z t e t ı a Munkaügyi Tanács 2007. május 3-i ülésérıl Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Napirendek: a Meghívó alapján Perényi József munkavállalói oldal ügyvivıje - levezetı elnök köszönti

Részletesebben