Közfoglalkoztatási terv évre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közfoglalkoztatási terv 2009. évre"

Átírás

1 ASZÓD VÁROS Önkormányzat Közfoglalkoztatási terv évre Az önkormányzat a közfoglalkoztatási terve a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása értelmében, a hivatkozott jogszabály 37/A (1) bekezdésében megfogalmazott kötelezés alapján készült. A közfoglalkoztatási terv részei: - a közfoglalkoztatási terv céljának, hatályának meghatározása, - a közfoglalkoztatással kapcsolatos fogalmak rendezése, - az önkormányzat munkanélküliséggel való érintettségének elemzése, - a közfoglalkoztatás keretében elvégeztethetı tevékenységek számbavétele, - képzéssel kapcsolatos adatok, - a közfeladatok ellátáshoz kapcsolódó kiadások, források csoportosítása, - a közfoglalkoztatási terv táblázatba foglalva, - eljárási, egyéb szabályok. I. A közfoglalkoztatási terv célja, hatálya A közfoglalkoztatási terv célja, hogy: - egy éves idıtartamra, negyedéves ütemezésben meghatározza azokat a munkafeladatokat, munkaköröket, amelyeket részben vagy egészben az önkormányzat közfoglalkoztatás keretében kíván ellátni, s ehhez felvázolja azt is, hogy a feladatok ellátásához hány fıt, milyen szakképzettségi összetételben, milyen költségekkel fog foglalkoztatni; - a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek foglalkoztatása intenzívebben történjen, ösztönzésre kerüljön az érintettek munkavállalása, s a munkavállalás révén növekedjen az érintett jövedelme; - az önkormányzat vonatkozásában feltárja azokat a munkalehetıségeket, melyek a közfoglalkoztatás keretében megoldhatóak, s ezzel eredményesen ellátásra kerülhet valamely önkormányzati feladat. A foglalkoztatási terv és a terv megvalósítása során kiemelt szempont, hogy: - a munkanélküliek munkaerıpiaci helyzete javuljon, - a munkanélküliek számára biztosított pénzbeli ellátások tényleges munkavállalás ellen ösztönzı hatása mérséklıdjön, - emelkedjen a foglalkoztatás, - erısödjön a munkanélküliekkel kapcsolatos együttmőködési tevékenység. A közfoglalkoztatási terv 1 évre szól. A közfoglalkoztatás: A közfoglalkoztatás magában foglalja - a közcélú munka, - a közhasznú munka, valamint - a közmunka formájában történı foglalkoztatást. II. A közfoglalkoztatással kapcsolatos fogalmak Közcélú munka: Közcélú munka az olyan közhasznú munkának, vagy közmunkának nem minısülı állami vagy helyi önkormányzat feladatellátás, amelynek teljesítésérıl jogszabály alapján a helyi önkormányzat gondoskodik. 1

2 Közmunka: A közmunkaprogram megvalósítására a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, régiónként a regionális fejlesztési tanács helyi, térségi vagy országos célok megvalósításának elısegítésére - kiírt pályázat alapján történı foglalkoztatás, melynek során állami, vagy önkormányzat feladat kerül ellátásra. Közhasznú munka: Közhasznú munka körébe tartoznak: - a lakosságot vagy a települést érintı közfeladat, vagy - önkormányzat által önként vállalt, a lakosságot, illetıleg a települést érintı feladat ellátása, vagy - közhasznú tevékenység folytatása. Közfeladatok: A helyi önkormányzatok általános felelısséggel biztosítják az alapvetı helyi közszolgáltatásokat, amelyek körébe az alábbi tevékenységek tartoznak: - településfejlesztés, településrendezés, - az épített és természeti környezet védelme, - a lakásgazdálkodás, - vízrendezés, csapadékvíz elvezetés és csatornázás, - a köztemetı fenntartása, - a helyi közutak és közterületek fenntartása, - a helyi tömegközlekedés, - a köztisztaság és településtisztaság biztosítása, - gondoskodás a helyi tőzvédelemrıl, - gondoskodás a közbiztonság helyi feladatairól, - közremőködés a helyi energiaszolgáltatásban, - közremőködés a foglalkoztatás megoldásában, - óvodáról, alapfokú nevelésrıl, oktatásról való gondoskodás, - egészségügyi, szociális ellátásról való gondoskodás, - gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás, - közösségi tér biztosítása, - közmővelıdési, tudományos, mővészeti tevékenység, sport támogatása, - nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása, - egészséges életmód közösségi feltételeinek elısegítése, egyéb önként vállalt feladatok. III. Az önkormányzat munkanélküliséggel való érintettsége Az önkormányzat esetében a nyilvántartott álláskeresık száma január 1.-jén összesen: 104 Fı, ebbıl - munkanélküli ellátásban részesül: 38 fı, - rendszeres szociális segélyben részesül: 8 fı (ebbıl n 3 fı közcélú+ 1 fı közhasznú foglalkoztatásban vett részt, részükre a rendszeres szociális segély folyósítása szünetelt; 2 fı egészségkárosodott). Aszód város népessége 6088 fı, ebbıl a munkaképes korúak száma 3614 fı. A rendszeres szociális segélyezettek jellemzı adatai: - nemek szerinti megoszlás: - férfiak száma: 2 fı, (aránya: 25 %), - nık száma: 6 fı, (aránya: 75 %). - életkori megoszlás: - 35 év alattiak száma: 3 fı, (aránya: 38 %), év közöttiek száma: 5 fı, (aránya: 62 %) - 55 év felettiek száma: - fı, (aránya: -%). - iskolai végzettség szerinti megoszlás: - 8 általános iskolai végzettség alatti végzettségőek száma: 2 fı, 2

3 (aránya: 25 %), - 8 általános iskolai végzettségőek száma: 3 fı, (aránya: 38 %), - szakmunkások száma: 1 fı, (aránya: 12 %), - gimnáziumot végzettek száma: - fı, (aránya: - %), - szakközépiskolát végzettek száma: 2 fı, (aránya: 25 %), - technikumot végzettek száma: - fı, (aránya: - %), - fıiskolát, egyetemet végzettek száma: - fı, (aránya: - %). A segélyezettek adataiból megállapítható, a munkanélküliség szempontjából legérintettebb csoport a 8 általános iskolai végzettségő, éves korosztály. A n közfoglalkoztatottak megoszlása 4 nı, közülük 1 fı 35 év alatti, 3 fı év közötti; 1 fı 8 általános, 1 fı 8 általános alatti, 2 fı szakközépiskolai végzettséggel. IV. A közfoglalkoztatás keretében elvégeztethetı tevékenységek 1. Közfoglalkoztatási nehézségek A közfoglalkoztatás keretében elvileg elvégeztethetı tevékenységek és a ténylegesen elvégeztethetı tevékenységek összhangja egyes esetekben nehezen biztosítható. A gondot az általános közfoglalkoztatási problémák jelentik, vagyis az, hogy: - közfoglalkoztatásba bevonható személyek gyakran alacsony iskolai végzettségőek, - az érintett személyek több esetben elavult szakmákra vonatkozó képzettséggel rendelkeznek, - a közfoglalkoztatásba bevonandó személyek száma a gazdasági nehézségek miatti létszámleépítések miatt jelentısen emelkedik, - elhelyezkedési nehézségekkel küzdenek a gyermeket vállaló nık, mikor ismét munkába állnának, a pályakezdık számára a gyakorlat hiányában - kevés elhelyezkedési lehetıség van, s közfoglalkoztatásuk is több odafigyelést igényel. 2. Közfoglalkoztatási tapasztalatok Az elmúlt években a következı közfoglalkoztatás történt: Év Közcélú munka Közmunka Közhasznú munka Munka idı Munka idı össz. (hónap) Fı összesen össz. (hónap) Fı összesen Fı összesen Munka idı össz. (hónap) A közfoglalkoztatás keretében ellátott feladatok: A táblázatban 2005 évtıl kezdve kerülnek felsorolásra a közfoglalkoztatás keretében ellátott feladatok a rájuk jellemzı mértékegységgel megadva az elvégzett munka mennyiségét, valamint a közfoglalkoztatás keretében felhasznált munkaidıt órában. (*Egyes feladatoknál folyóméter, közmővelıdési feladatoknál munkaóra lehet a mértékegység) Évek Feladat megnevezése Feladat ellátására jellemzı mértékegység és az ellátott feladat mennyisége mértékegységben* Igénybe vett munkaidı összesen (órában) 2005 A 3. táblázatban bejelölt 8 óra/nap/fı 2006 Feladatok minden évben 8 óra/nap/fı óra/nap/fı 2008 Adminisztratív 8 óra/nap/fı 3

4 5. A közfoglalkoztatás keretében ellátandó feladatok várható mennyisége, és a szükséges létszám évben Létszám meghatározás A munkavégzés tervezett létszáma meghatározásánál a korábban az önkormányzatnál közhasznú munkát végzı személyeket, valamint az Állami Foglalkoztatási Szerv (Munkaügyi Központ) által szolgáltatott adatok alapján a 2009-es évben a településrıl regisztrált (104 fı) álláskeresıként nyilvántartott személyek és a munkanélküli ellátásban részesülı személyek (38 fı) azon hányadát vettük figyelembe, akik a Szociális törvény szerint az aktív korúak ellátására ezen belül a rendszeres álláskeresési támogatásra jogosultak. A számadat meghatározásánál a munkanélküli járadékosok összességének 30 % -át (kb. 11 fı), valamint a hónapban a felülvizsgálatot követıen rendelkezésre állási támogatásra jogosultak( 9 fı) közül foglalkoztatásba vonható (9 fı) személyeket terveztük. A foglalkoztatási tervben így összességében 20 fıvel számolunk a 2009-es évben. A foglalkoztatási terv elkészítésénél az összlétszám meghatározásánál azt az elvi szempontot követtük, hogy feltételeztük, hogy valamennyi rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy részére tud felajánlani közcélú munkát az önkormányzat. Ezért a tervben a rendelkezési támogatásra jogosultak és a közcélú foglalkoztatottak száma egyezı mértékben került feltüntetésre. Foglalkoztatás idıtartama A közfoglalkoztatási tervben a foglalkoztatás idıtartamát a jogszabálynak megfelelıen úgy képeztük, hogy valamennyi foglalkoztatottal megkötött szerzıdés napi 8 órás munkavégzéssel, december 31-ig történı szerzıdéssel jön létre. Munkavégzés helye A közcélú foglalkoztatott személyek a munka jellegétıl, az erıforrások és az igények, továbbá más körülmények (pl, idıjárási körülmények) alapján végzik munkájukat. A foglalkoztatott létszám többsége ( 16 fı) szakképzettséget nem igénylı feladatokat lát el, míg szakképzettséghez 4 személy munkakörét kötöttük. Ebbıl adódóan a munkavégzés a többség esetében közterületen, míg egy kisebb hányad munkája konkrét helyen történik. Feladatok A közcélú foglalkoztatás keretében az elvégzendı feladatok alatt olyan önkormányzati feladatok ellátását értjük, amelyrıl jogszabály alapján a helyi önkormányzat gondoskodik. A feladatok meghatározására útmutatást ad az Ötv, ( évi LXV. tv.) 8. -a A foglalkoztatottak által ellátott tervben megnevezett feladatok részletezése: o Köztisztasági feladatok: közterületi takarítás, buszmegállók, utak, járdák, parkok, terek, gépkocsi parkolók takarítása. o : A piac és Fı tér területének szükség szerinti takarítása o Útkarbantartás: helyi közutak, járdák, javítási-karbantartási munkáinak szükség szerinti elvégzése o : önkormányzati intézmények és létesítmények (Általános Iskola, Napköziotthonos Óvoda, Bölcsıde, Zeneiskola, Mővelıdési Ház) belsı, külsı állagmegóvásikarbantartási munkái o : önkormányzati fenntartású intézmények, gazdasági társaság, közhasznú alapítvány (Polgármesteri Hivatal, Kistérségi Gondozási Központ) irodahelyiségeiben betanítható feladatkört ellátó adminisztratív alkalmazottak o főkaszálás, parlagfő : közterületeken, utak, járdák mentén, önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású ingatlanokon végzett idıszakos kaszálás, gyom o : közterületeken, utak, járdák mentén, önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású ingatlanok, parkok. terek, növényvédelmi, kertészeti, munkáinak elvégzése 4

5 Táblázatok I. tábla: a rendszeres szociális segélyezettek és a foglalkoztatásban lévık helyzetének évi értékelését takarja. A táblázatban a közcélú foglalkoztatás alatt szereplı adatokat esetünkben a közcélú foglalkoztatásra kell érteni. II. tábla: A jogszabályváltozás után a rendszerben lévı segélyezettek, és a rendszerbe várhatóan újként bekerülı személyek együttes létszámát tartalmazza kor, nem, iskolai végzettség szerinti adatok alapján. III.tábla A közfoglalkoztatási terv, amely az ellátandó feladatokat, az ahhoz rendelt létszámot, a feladatokhoz szükséges iskolai végzettséget, kor, nem szerinti összetételt, a rendelkezésre állási támogatásra jogosultakat, valamint a szükséges forrásigényt tartalmazza. I. tábla Rendszeres szociális segélyezettek helyzetének elemzése, értékelése (2008. évi adatok alapján) S o r s z á m Megnevezés Rendszeres szociális segélyre kifizetett Rendszeres szociális segélyben részesülı Közcélú foglalkoztatásban részt vett Létszáma (a+b+c): 8 4 a) egészségkárosodott 2 b) nem foglalkoztatott 6 4 c) támogatott álláskeresı - - Életkora: a) 35 évnél fiatalabb 3 1 b) év közötti 5 3 c) 55 évnél idısebb 0 0 Neme: a) férfi 2 0 b) nı 6 4 Iskolai végzettsége: a) 8 ált. iskola alatti 2 1 b) 8 általános 3 1 c) szakmunkásképzı vagy szakiskolai végzettséggel 1 0 rendelkezik d) gimnázium - - Közcélú foglalkoztatás Közcélú foglalkoztatás összeg (Ft/év) e) szakközépiskola 2 2 f) technikum - - g) fıiskola, egyetem - - Háztartás formája: a) családban élı 5 2 b) egyedül élı 3 2 Folyósított segély átlagos összege (Ft/hó/fı) Konkrét munkafeladatok megnevezése, felsorolása Adminisztrációs feladatok takarítói feladdatok Munkák teljesülése: I. negyedév 2 teljesítve 5

6 II. negyedév 2 teljesítve III. negyedév 2 teljesítve IV. negyedév 4 teljesítve 9. Foglalkoztatók köre (felsorolás) GAMESZ Foglalkoztatások átlagos idıtartama 240 (nap) Közcélú foglalkoztatás: a) tervezett összeg (saját forrással együtt) b) felhasznált öszszeg c) ebbıl saját forrás Kifizetett rendszeres szociális segély: a) központi forrásból b) helyi forrásból II. tábla * 4.* Aktív korúak ellátására jogosultak jövıbeni helyzetének tervezése, értékelése (2009. évi új szabályok szerint tervezett adatok alapján) Megnevezés Aktív korúak ellátására jogosultak Sorszám (Köz)foglalkoztatásba bevonhatók (Köz)foglalkoztatásba nem bevonhatók Aktív korúak ellátására jogosultak létszáma (a+b): 22 a) rendszeres szociális segélyezettek összesen: 2 ebbıl: egészségkárosodott életévét betöltötte 0-14 éven aluli kiskorú gyermeket nevel és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben nem tudják biztosítani - - b) rendszeres munkavégzésbe bevonhatók Foglalkoztatásba bevonhatók életkora (a+b): 20 a) 35 évnél fiatalabb 4 b) év közötti 16 Neme (a+b): a) férfi 7 b) nı 13 Iskolai végzettsége: a) 8 ált. iskola alatti 4 b) 8 általános 10 Elsısorban képzésre kötelezett 35 éven aluliak 6

7 c) szakmunkásképzı vagy szakiskolai végzettséggel rendelkezik 4 d) gimnázium - e) szakközépiskola 2 f) technikum - g) fıiskola, egyetem - 5.* Háztartás formája: a) családban élı 14 b) egyedül élı 6 6.* Képzésre kötelezett 35 éven aluliak létszáma iskolai végzettségük szerint 1 1 (a+b): a) 8 ált. iskola alatti 1 1 b) 8 általános - *A közfoglalkoztatásba bevonhatók létszámának alapulvételével 3. számú melléklet Közfoglalkoztatási terv Megnevezés az évi III. törvény 37/A. (2) bekezdése alapján, a évi új szabályok szerint Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak nemenkénti megoszlása Közfeladatok megjelölése férfi nı Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek életkor szerinti várható összetétele összesen (a+b): 7 13 a) 35 évnél fiatalabb 2 2 b) év közötti 5 11 Részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok: a) megjelölése, csoportonkénti felsorolása köztisztasági feladatok intézményi ırzésvédelem portaszolgálat b) feladatok várható ütemezése I. negyedév köztisztasági feladatok intézményi ırzésvédelem portaszolgálat Sorszám Foglalkoztatás szervezése Finanszírozás összege Ft 7

8 II. negyedév köztisztasági feladatok III. negyedév köztisztasági feladatok IV. negyedév köztisztasági feladatok c) megjelölt munka szakképesítési szükséglete: a) 8 általános 3 10 b) szakképesítés 3 0 c) középiskola 1 3 d) felsıfokú képesítés A 2. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszám Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak képzettség szerinti összetétele: a) 8 általános 5 11 b) szakképesítés 1 0 c) középiskola 1 2 d) felsıfokú képesítés Foglalkoztatás szervezésének módja: - a) önkormányzat Közcélú foglalkoztatás b) önkormányzati társulás - c) e célra létrehozott szervezet - d) meglévı más szervezet - 6. Közfoglalkoztatás finanszírozására szükséges forrás: a) önkormányzati b) központi költségvetés foglalkoztatás szervezésének módja A foglalkoztatás szervezését az önkormányzat végzi, erre külön szervezetet nem hoz létre. V. Képzés Az a személy, akinek az aktív korúak ellátására való jogosultságát megállapították, és a magállapítás idıpontjában a 35. életévét nem töltötte be, továbbá általános iskolai végzettséggel nem rendelkezik olyan képzésben köteles részt venni, amely az általános iskolai végzettség megszerzésére vagy a szakképzés megkezdéséhez szükséges jogszabályban meghatározott bemeneti kompetenciák megszerzésére irányul. 8

9 A képzésre köteles személyek száma évben várhatóan 1 fı. VI. A közfeladatok ellátáshoz kapcsolódó kiadások, források A kiadások részletezése, a szükséges saját forrás A 62/2006. (II. 27.) Korm. rendelete alapján az önkormányzat az által szervezett közcélú foglalkoztatással összefüggı támogatás igényléséhez az alábbi támogatásokat kapja: - a foglalkoztatással összefüggı személyi kiadások 95 %-a. A közcélú munka támogatásának összegeként a közcélú foglalkoztatásban részt vevı személyek részére kifizetett: - munkabért (ideértve az ezzel egy tekintet alá esı bérjellegő juttatást is), - távolléti díjat, - és a közterheket. Az igényelt összeg azonban nem haladhatja meg a teljes munkaidıben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelezı legkisebb összegének, illetve a jogszabályban megállapított garantált bérminimumnak és közterheinek összegét. A foglalkoztatottak finanszírozására szükséges források meghatározásánál a 2009-ben foglalkoztatott létszámot 20 fıben határoztuk meg. Ez a létszám akkor realizálódik, ha a számításba vehetı jogosultak valamennyien közcélú munkára jelentkeznek az önkormányzatnál. Egyrészt ennek kicsi a valószínősége, továbbá a munkaerı-igény nem egyszerre, azaz eltérı idıpontokban jelentkezik az önkormányzatnál. Fentiekbıl adódóan, a foglalkoztatottak finanszírozási szempontú meghatározásánál 20 fıre határoztuk meg a saját és a központi költségvetési forrásigényt. VII. Eljárási szabályok A közfoglalkoztatási terv tervezetét a polgármester a jogszabályban foglaltak alapján elızetes véleményezésre megküldésre került az állami foglalkoztatási szervnek, 2000 fı feletti települések esetében a helyi szociálpolitikai kerekasztalnak. A véleményezésre jogosult(ak) a tervezetet véleményezte/véleményezték. A közfoglalkoztatási terv az elfogadását követı 5 napon belül megküldésre kerül a Kincstárnak. IX. Egyéb szabályok A közfoglalkoztatási tervet a jóváhagyását követı naptól alkalmazni kell minden olyan döntésnél, mely a közfoglalkoztatással kapcsolatban van, illetve arra hatást gyakorol. A közfoglalkoztatási tervet az önkormányzat a.../... (......) számú határozatával hagyta jóvá. Aszód, hó. nap. polgármester 9

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva Sződ Község Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve 19/.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva 1 Sződ Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III. törvény 37/A.

Részletesebben

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére Nézsa Község Önkormányzatának Polgármestere 2618. Nézsa Park út 1. Telefon: 530-022; Fax: 530-041 Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület

Részletesebben

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Az Út a munkához program célja Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésén döntött az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására

E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata 2009. évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III.

Részletesebben

Elıterjesztés. Barcs Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadása

Elıterjesztés. Barcs Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadása Barcs Város Önkormányzata Polgármesterétıl 7571 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Pf.: 62. Telefon: 82/462-459. sz. napirend Elıterjesztés Barcs Város Önkormányzata 2009. évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 25-i ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Előterjesztő: Patay

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 780 fő. A falu nyugodt hangulatát biztosítja, hogy nincs

Részletesebben

8/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közfoglalkoztatási terv jóváhagyása HATÁROZAT

8/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közfoglalkoztatási terv jóváhagyása HATÁROZAT Mátraterenye Község Képviselı-testületétıl 8/2010. (II. 11.) Kt. számú Tárgy: Közfoglalkoztatási terv jóváhagyása HATÁROZAT Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Mátraterenye Község

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010.

Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010. Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Tárnokréti a Kisalföldön a Tóközben, a Rábca partján fekvő 23 lakosú település. A falu Győrtől 27 km, Csornától 7 km távolságra

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete augusztus 27-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete augusztus 27-i ülésére Tárgy: Közfoglalkoztatási terv módosítása Sorszám: IV/1 Elıkészítette: Tárnok Lászlóné aljegyzı Véleményezı bizottság: Egészségügyi és Szociális Bizottság, Pénzügyi Bizottság Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010.

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Bősárkány 2.37 fős település Magyarország nyugati részén, az osztrák határ közelében. GyőrMosonSopron Megye közepén a Csornai

Részletesebben

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2009.

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2009. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2009.. Helyzetelemzés Bősárkány 2.64 fős település Magyarország nyugati részén, az osztrák határ közelében. GyőrMosonSopron Megye közepén a Csornai

Részletesebben

RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009.

RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009. RECSK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009. A közfoglalkoztatási terv célja A közfoglalkoztatási terv elkészítésének célja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási terve 010. Pannonhalma, 010. január 06. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző Tartalomjegyzék I. Helyzetelemzés.3. oldal II. A közfoglalkoztatás

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási tervének módosítása 010. Pannonhalma, 010. június 1. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző I. A közfoglalkoztatási terv módosítása Pannonhalma

Részletesebben

K I V O N A T. 24/2010. (II.11.) sz. Li. Képviselő-testületi határozat

K I V O N A T. 24/2010. (II.11.) sz. Li. Képviselő-testületi határozat TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT LESENCEISTVÁND 8319 Lesenceistvánd, Kossuth út 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: lesenceistvand@vazsonykom.hu K I V O N A T LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. tel.: 47/ Fax: 47/

Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. tel.: 47/ Fax: 47/ Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: spatak.ph@t-online.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak. Pf.:218 E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2009. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

A település elhelyezkedése

A település elhelyezkedése R Á B A T A M Á S I Közfoglalkoztatási Terve 2010. Rábatamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete 16/2010 (II.15.) határozatával elfogadta / Szabó István / polgármester 1. A település jellemzői, helyzetelemzés

Részletesebben

NYIRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE. 2010. év

NYIRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE. 2010. év NYIRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2. év NYIRÁD, 2. A Közfoglalkoztatási terv célja A közfoglalkoztatási terv elkészítésének célja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010

Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010 Sóly Község Közfoglalkoztatási terv tervezete 2010 Készítette: Juhász Tibor polgármester Közfoglalkoztatás terv 2010. 1. A közcélú foglalkoztatás jogszabályi ismertetése Az Út a munkához program megvalósításának

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ okt. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Irányelvek a kiemelt célcsoportok (hátrányos helyzető munkavállalók) számára biztosítható támogatásokra A Dél-dunántúli régió a hátrányos helyzető munkavállalók

Részletesebben

Az önkormányzat feladata, hatásköre, alaptevékenységinek köre

Az önkormányzat feladata, hatásköre, alaptevékenységinek köre Az önkormányzat feladata, hatásköre, alaptevékenységinek köre 6. (1) A helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján az önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés,

Részletesebben

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE A jól elvégzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük (Mahatma Gandhi) Rudabánya Város Önkormányzatának KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2010. Az ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve. Módosításokkal egységes szerkezetben 2009.

Szécsény Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve. Módosításokkal egységes szerkezetben 2009. Szécsény Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve Módosításokkal egységes szerkezetben 2009. A közfoglalkoztatási terv célja A közfoglalkoztatási terv elkészítésének célja a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. január 27-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. január 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a közfoglalkoztatás új rendszerérıl Elıkészítette: Tárnok Lászlóné jegyzı Véleményezı bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság, Pénzügyi Bizottság Sorszám:

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat évi közfoglalkoztatási terve

Bánk Község Önkormányzat évi közfoglalkoztatási terve Bánk Község Önkormányzat 200. évi közfoglalkoztatási terve Bánk község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 685 fő. Természeti kincse a Bánki-tó, mely az önkormányzat

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ aug. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ szept. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-10/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec.

BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ dec. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ápr.

TÁJÉKOZTATÓ ápr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ márc. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 21. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jún. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

SÜMEGPRÁGA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselı-testülete január 13-án tartandó nyilvános ülésére

SÜMEGPRÁGA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselı-testülete január 13-án tartandó nyilvános ülésére SÜMEGPRÁGA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. Telefon: 87/350-587 E L İ T E R J E S Z T É S Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselı-testülete 2010. január 13-án

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ dec. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 29. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ febr.

TÁJÉKOZTATÓ febr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 36. Melléklet: 1 db TÁRGY: Javaslat az Önkormányzat 2011. évi közfoglalkoztatásának megvalósítására, pályázatok benyújtására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Kivonat. Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat évi Közfoglalkoztatási terve. Határozat

Kivonat. Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat évi Közfoglalkoztatási terve. Határozat Kivonat Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. február 11-én megtartott nyílt, képviselı-testületi ülésének jegyzıkönyvébıl 18/2010. (II. 11. ) Kt. Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2009. március 30. 7. napirend: Közfoglalkoztatási terv elfogadása.

Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2009. március 30. 7. napirend: Közfoglalkoztatási terv elfogadása. Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím : H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 96/257-529 E-mail: rabakecol@t-online.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Több mint lehetıség START

Több mint lehetıség START Több mint lehetıség START Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról FONTOS! A kártyákat közvetlenül a munkába állás idıpontja elıtt célszerő igényelni START kártya Az a személy,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület január 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület január 21-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. január 21-i ülésére Tárgy: Közfoglalkoztatási terv elfogadása Előadó:

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZFOGLALKOZTATÁSHOZ NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 375/2010. (XII. 31.) Kormányrendelet kapcsán

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZFOGLALKOZTATÁSHOZ NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 375/2010. (XII. 31.) Kormányrendelet kapcsán MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATI HIVATALA JOGI OSZTÁLY : 1440 Budapest, Pf.: 5 : 460-0704; Fax: 460-0705; E-mail: zsinat.jog@zsinatiiroda.hu 1146 Budapest, Abonyi u. 21 TÁJÉKOZTATÓ A KÖZFOGLALKOZTATÁSHOZ

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Elıterjesztés amely készült a Képviselı-testület augusztus 31.-i ülésére. Tisztelt Képviselı-testület!

Elıterjesztés amely készült a Képviselı-testület augusztus 31.-i ülésére. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés amely készült a Képviselı-testület 2010. augusztus 31.-i ülésére Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület a 2010. évi közfoglalkoztatási tervet 2010. januári ülésén elfogadta. A

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I.2-79/2009. Ea.: Csomor Ágnes/Gyurkovics Zoltán E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Makó Város Önkormányzatának 2009. évi közfoglalkoztatási terve

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. nov. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Vonzáskörzetek, központok, övezetek

Vonzáskörzetek, központok, övezetek SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Vonzáskörzetek, központok, övezetek 2007/08. tanév, 2. félév Település- és területfejlesztés I. Páthy Ádám Települési funkciók Alapfunkciók Központi

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - a rövidebb és hosszabb idejő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. március 30-i ülésére Tárgy: 2009. évi Közfoglalkoztatási Terv elfogadása Előadó Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés 2007. augusztus Változás az elızı Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzatának Közfoglalkoztatási terve évben

Szécsény Város Önkormányzatának Közfoglalkoztatási terve évben Szécsény Város Önkormányzatának Közfoglalkoztatási terve 2010. évben 2 A többször módosított 1993.évi III tv. 37/A. -ában foglalt felhatalmazás alapján Szécsény Város Önkormányzat Képviselıtestülete a

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009 A közfglalkztatási terv célja A közfglalkztatási terv elkészítésének célja a szciális igazgatásról és szciális ellátáskról szóló törvény (1993.

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló, többször módosított 6/2011(IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

ELİTERJESZTÉS. a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló, többször módosított 6/2011(IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Pomáz Város Önkormányzat Jegyzıje ELİTERJESZTÉS a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló, többször módosított 6/2011(IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2009.(XII.31.) rendelete a szentesi önkormányzati intézmények munkaerı-gazdálkodási rendszerérıl

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2009.(XII.31.) rendelete a szentesi önkormányzati intézmények munkaerı-gazdálkodási rendszerérıl Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2009.(XII.31.) rendelete a szentesi önkormányzati intézmények munkaerı-gazdálkodási rendszerérıl Szentes Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

Beszámoló. A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft évben végzett közhasznú tevékenységéről

Beszámoló. A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft évben végzett közhasznú tevékenységéről Beszámoló A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft. 2009. évben végzett közhasznú tevékenységéről A Mobilpark Kht. a 2006. évi IV. tv. rendelkezése alapján 2009. június 24.-i hatállyal társasági formát váltott.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2000.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 46/1999.(X.1.)számú

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell 1. sz. melléklet Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája. Támogatott tranzitfoglalkoztatás, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/589-1/2010/I. Ea.: Gyurkovics Zoltán E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Makó Város Önkormányzatának 2010. évi közfoglalkoztatási tervének módosítása

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete a köznevelési intézményekben térítésmentesen, valamint térítési díj és tandíj ellenében biztosított köznevelési

Részletesebben

Változásban az önkormányzati ifjúságügy

Változásban az önkormányzati ifjúságügy Változásban az önkormányzati ifjúságügy Téglásy Kristóf főosztályvezető 2011. október 13. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ifjúságügyi Főosztály Tartalom Bevezető Jelenlegi szabályozás ifjúságügyi vonatkozásai

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jan. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 21. MELLÉKLET : - TÁRGY: Beszámoló a 2009. évi közfoglalkoztatási terv végrehajtásáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2010.

Részletesebben

Közfoglalkoztatási terv évre

Közfoglalkoztatási terv évre Közfoglalkoztatási terv 2009. évre Az Út a munkához program megvalósításának kulcseleme a jogalkotói szándék szerint, a közfoglalkoztatás megszervezése, amely a települési önkormányzatok feladata, amelyet

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009.

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009. BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009. Tartalomjegyzék I. A közfoglalkoztatási terv célja II. Jogszabályi háttér III. Helyzetelemzés IV. A közfoglalkoztatási stratégia

Részletesebben

180 napnál régebben munkanélküliek aránya

180 napnál régebben munkanélküliek aránya 3.2.3. számú tábla - A munkanélküliek és a 18 napnál régebben munkanélküliek száma és aránya nyilvántartott/regisztrált munkanélküli 18 napnál régebben regisztrált munkanélküli fő fő % nő férfi összesen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról TÁJÉKOZTATÓ a START programokról A 2004. évi CXXIII. évi törvény alapján a munkaerı-piaci szempontból kedvezıtlen helyzető egyes társadalmi csoportok és a munkaerıpiactól tartósan távollévık foglalkoztatása

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 122. Melléklet: - TÁRGY: Javaslat a 2014. évi hosszabb idıtartamú közfoglalkoztatás támogatásához pályázat benyújtására. E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Az 5/2014.(I.23.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2014

Az 5/2014.(I.23.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2014 Az 5/2014.(I.23.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2014 SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Tartalom: I. Bevezetés II.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.március 24-én du órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.március 24-én du órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.március 24-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Az ülés helye: Tanácsterem. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Medve Éva, Meggyes

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T Az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S a évi közfoglalkoztatásról

E L İ T E R J E S Z T É S a évi közfoglalkoztatásról E L İ T E R J E S Z T É S a 201 évi közfoglalkoztatásról Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 201 február 8-i ülésére Elıterjesztı: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE ÉVRE

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE ÉVRE KECSKEMÉT ÉS TÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. (2) bekezdésében elıírtak szerint készített KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009. ÉVRE

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Alpolgármesterétıl

Pécel Város Önkormányzat Alpolgármesterétıl Pécel Város Önkormányzat Alpolgármesterétıl Iktatószám: E L İ T E R J E S Z T É S Tisztelt Képviselı-testület! Javaslat Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2010. évi közfoglalkoztatási tervének

Részletesebben

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009)

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Út a munkához program Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Az átalakítás céljai és alapelvei 2 Célok: a segélyezettek munkaerőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés

Részletesebben

Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete 10/2012. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki szolgálatról

Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete 10/2012. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki szolgálatról Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete 10/2012. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki szolgálatról Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Ki tekinthetı álláskeresınek, és mi illeti meg?

TÁJÉKOZTATÓ. Ki tekinthetı álláskeresınek, és mi illeti meg? TÁJÉKOZTATÓ Ahhoz, hogy az álláskeresıt az egyes támogatások megillessék, illetve alkalmazása esetén munkáltatója támogatást igényelhessen foglalkoztatásához, álláskeresıként történı regisztrálását kell

Részletesebben

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzatának 6/2010.(II. 11.) KT határozata A évi Közfoglalkoztatási tervről

Cibakháza Nagyközségi Önkormányzatának 6/2010.(II. 11.) KT határozata A évi Közfoglalkoztatási tervről Cibakháza Nagyközségi Önkormányzatának 6/2010.(II. 11.) KT határozata A 2010. évi Közfoglalkoztatási tervről 1. Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az e határozat mellékletét képező

Részletesebben

J a v a s l a t. Ikt. szám: 26.065/2007. a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására. Tisztelt Közgyőlés!

J a v a s l a t. Ikt. szám: 26.065/2007. a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására. Tisztelt Közgyőlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 26.065/2007. J a v a s l a t a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT 2010.évi költségvetés. 2010.évi ktgvetési koncepció. 2008.évi tényleges teljesítés

BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT 2010.évi költségvetés. 2010.évi ktgvetési koncepció. 2008.évi tényleges teljesítés 1 BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT KIADÁS 2010.évi költségvetés BEVÉTEL Szakfeladat megnevezés 2008.évi tényleges teljesítés 2009.évi eredeti ktgvetés 2009.évi módosított ktgvetés 2009.évi tényleges teljesítés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S . NAPIREND Ügyiratszám: 14/565-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Állami tulajdonú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

T/1371. számú. törvényjavaslat

T/1371. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1371. számú törvényjavaslat a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követıen munkát keresık

Részletesebben

Beszámoló. Tisztelt Képviselő-testület!

Beszámoló. Tisztelt Képviselő-testület! Beszámoló Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21. december 9-ei ülésére a foglalkoztatás helyzetéről, munkahely-teremtési és megtartási pályázatokról Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Tájékoztató a szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséggel összefüggı 2013. január 1-jétıl hatályos szabályokról

Tájékoztató a szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséggel összefüggı 2013. január 1-jétıl hatályos szabályokról Tájékoztató a szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettséggel összefüggı 2013. január 1-jétıl hatályos szabályokról A szakképzési hozzájárulás megállapításával és a fizetési kötelezettség teljesítésével

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-1/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-i ülésére Tárgy: Javaslat közérdekű önkéntes

Részletesebben

Ikt. szám: /2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója évi prémiumfeladatai értékelésére

Ikt. szám: /2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója évi prémiumfeladatai értékelésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 13.184/2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója 2006. évi prémiumfeladatai értékelésére Tisztelt Közgyőlés!

Részletesebben

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok HEP SABLON 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Olcsva község önkormányzata HEP HE-éhez készültek. A táblák kitöltésének dátuma: 2013.06.24

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére VI. 50-184/2011.

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére VI. 50-184/2011. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 50-184/2011. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére Tárgy: Intézményi létszámkeret csökkentés 4/2011. Elıterjesztı:

Részletesebben