K i n c s e s G y u l a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K i n c s e s G y u l a"

Átírás

1 A köz- és magán együttélése az egészségügyi ellátásban és az egészségbiztosításban Dr. Kincses Gyula egészségpolitikus 1/19

2 Mottó: Vannak problémák, amelyek már nem oldhatók meg abban a koordináta rendszerben, amelyben keletkeztek 2/19

3 Agenda A helyzet A szolgáltatói szektor átalakítása A biztosítási szektor átalakítása 3/19

4 Négy idézet Az egészségügy ma egy olyan, a szocializmusból örökül maradt csődtömeg, amivel akkor is kezdeni kell valamit, ha ehhez pillanatnyilag senkinek sincs bátorsága. Lantos Gabriella A körülöttünk levő világ erős átalakulásban van. Ennek a sodrásnak eddig egyedül a magyar (közfinanszírozott) egészségügy tudott ellenállni. Ez nem lesz tartható, a magyar egészségügyi rendszernek is új elvek szerint kell újraszerveződnie. A kollektív hazugságra épített egészségügy Patyomkin-paravánja nem tartható sokáig. Kincses Gyula "Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2017-től Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő néven az Emberi Erőforrások Minisztériuma kebelén belül működik tovább. Érdekes lesz látni, hogy az államigazgatás alkalmasnak bizonyul-e a szolidaritás elvén felépülő közös biztosítási rendszer működtetésére. Professzorok Batthyány köre Az egészségügy nemzeti ügy, erkölcstelen üzleti tárgyként kezelni Rétvári Bence, /19

5 Értékrendi és attitűd kérdés: az egyéni és köz-felelősség határainak újraértelmezése Képzeljünk el egy autóbiztosítást, ahol a biztosítás a töréskáron és a lopáson kívül kiterjed az autó meghibásodásának javítására is (pl. motorcsere), ugyanakkor nincs kötelező szerviz, nem kötelező az olajcsere, vagy az időszakos átvizsgáláson való részvétel, a biztosítás kiterjed az autó szándékos rongálásának helyreállítására is (baltával esek neki ), a KRESZ nem jogszabály, csak közlekedési szakemberek (néhol ellentmondásos) ajánlása. EZT HÍVJÁK EURÓPÁBAN KÖTELEZŐ EGÉSZSÉG-BIZTOSÍTÁSNAK. (Kincses, 2008.) 5/19

6 Nincs visszatérési pont. Ahhoz a modellhez (amit ma is hazudunk*) hogy mindenki ingyen, szabados hozzáféréssel hozzájut a létező egészségügyi technológiákhoz, a magánszolgáltatások és a magánfinanszírozás csak választékbővítő és kényelmi jellegűek nem lehet megvalósíthatóan visszatérni. A magánszolgáltatások, a szervezett magánfinanszírozás és az egyéni felelősség megjelenítése nélkül nincs fenntartható jövőkép. Az alapkérdés az, hogy ezt a jövőt hogyan lehet társadalmilag igazságossá, a populációs egészségnyereséget szolgálóvá, ügyfélbaráttá azaz társadalmi elégedettséget hozóvá és fenntarthatóvá tenni. * Lásd az EBTV 2015-től hatályos módosítása 6/19 Kincses Gyula Az alapkérdés

7 Az ellátórendszer minősége, hozzáférése igen egyenetlen. Nem jó, nem rossz, hanem orosz rulett. Az egészségügy egyre durvább munkaerőhiánnyal küzd. Ennek okai igen összetettek, a külföld elszívó hatása csak egy a sok összetevő közül. A genomika alapú személyreszabott orvoslás következményeivel még nem szembesültünk. A magyar lakosság igen sokat költ egészségügyre. (Az egészségügy kiadások kb. 37%-át mi fizetjük) De: Kincses Gyula A jelen helyzet I. a költés nagy része ú.n. OoP költés, azaz nincs mögötte szervezett kockázatkezelés, a beteg információ, segítő és fogyasztóvédelem nélkül, rossz hatásfokkal költ, hatalmas pénzek mennek el bizonyított hatás nélküli terápiákra, szerekre. A létező egészségbiztosítások zömmel párhuzamos (és nem kiegészítő, vagy alternatív) biztosítások, azaz olyan ellátást adnak, ami a társadalombiztosítás terhére is járna. (Biztosítás nélkül is zömmel olyan ellátást vásárolunk, ami járna) 7/19

8 Az egészségügyi kiadások összetételének változása 8/19 Forrás: KSH STADAT

9 A jelenlegi tétlen reformnak az a veszélye (következménye?), hogy az egészségügy kettészakad: a közösségi egészségügy egy egyre rosszabb szegényellátássá züllik, a tehetősebbek pedig egyre inkább a magánegészségügyet veszik igénybe, így kialakul egy második, párhuzamos egészségügyi és finanszírozási rendszer. Egy ekkora országban és ilyen jövedelmi szint mellett ez komoly kockázat, mert nincs két egészségügyre való orvosunk, és egy komplett, mindet megoldó második egészségügy fenntartásához nem elég gazdag az elit, a magánforrások (és költségérzékenyítő hatása) nélkül nem működtethető a közösségi egészségügy. Így se a gazdag, se a szegény nem jut (itthon) megfelelő ellátáshoz. Ezért ahhoz, hogy az egészségügy fenntartható, működőképes és lakossági elégedettséget termelő legyen, a köz- és magán szembeállítása helyett itt és most a szervezett és ellenőrzött együttélését kell megvalósítani. 9/19 Kincses Gyula A jelen helyzet II.

10 Agenda A helyzet A szolgáltatói szektor átalakítása A biztosítási szektor átalakítása 10/19

11 Fő feladatok lehetőségek: Kincses Gyula A köz- és magán együttélése Az ellátási csomag pontosítása, önkéntes kiegészítő díj kérése. Ez az előfeltétele a legálisan megvásárolható szolgáltatások tényleges terjedésének, ez teszi lehetővé, hogy a jelentős magánforrások a közellátást is erősítsék. Területei: az igénybevételi rendtől való eltérés, beleértve a kezelőorvos megválasztását is, a finanszírozási protokolltól eltérő technológia (eljárás vagy anyag) alkalmazása, kényelmi szolgáltatások vásárlása. A partnerorvosi rendszer kialakítása (külön ábra) A partnerkórház rendszer támogatása (külön ábra) A részleges közfinanszírozás elszámolásának lehetősége a magánszolgáltatóknál (külön ábra) 11/19

12 A partnerorvos egy olyan, speciális szabályok szerint működő egészségügyi szolgáltató, aki Kincses Gyula Partnerorvosi rendszer a járóbeteg-szakellátás keretében főállásban dolgozik (mindegy, hogy köz- vagy magánszolgáltatóként) jogszabályi felhatalmazás szerint a kórházzal kötött szerződés alapján közreműködhet betegeinek a közfinanszírozás terhére történő kezelésében (vizsgálatot végezhet, szülést vezethet, megoperálhatja a beteget, közreműködhet a diagnózis és a terápia megállapításában stb.), a beteg ellátását a kórháznak a társadalombiztosítás teljes egészsében kifizeti, de a személyes közreműködésért a betegtől számla ellenben pénzt kér, emellett részt vesz a kórház általános közfeladatainak ellátásában (ügyelet, oktatás stb.), részt vesz a kórház képzési, továbbképzési rendszerében. 12/19

13 A partnerkórház egy olyan piaci alapon működő magánkórház, amely Kincses Gyula Partnerkórházi rendszer fizikailag egy közkórház területén, vagy közvetlen közelében, - de jól elkülönítetten- helyezkedik el, szakmai és technikai szolgáltatásokat vásárol az anyakórháztól (diagnosztikai szolgáltatások, műtő bérlés, intenzív ellátás vásárlása, mosatás, sterilizálás stb.), esetleg területet bérel másodállás lehetőséget biztosít az anyakórház dolgozóinak, betegeivel maga számol el, a vásárolt szolgáltatásokat ő fizeti az anyakórháznak (a beteg csak a partnerkórházzal áll jogviszonyban). A fentiekből következik, hogy itt a beteg (vagy biztosítója) a teljes ellátást fizeti, nemcsak a kiegészítő szolgáltatásokat (hotel, személyes ellátás stb.) Az anyakórház lehet tulajdonos vagy résztulajdonos a partnerkórházban, de ez nem feltétel. 13/19

14 A javaslat lényege: beteg saját döntéseként fordulhat erre akkreditált és OEP-pel is szerződött magánszolgáltatókhoz, akik piaci áron kezelik őket, és a beteg számla ellenében a kezelés OEP árának 70%-át az OEP-től utólag visszaigényelheti. A piaci körülmények között a fentiek szerint igénybe vehető ellátók lehetséges köre: a szakmai pénzügyi ellenőrzést vállaló, erre akkreditált magánszolgáltatók, a közszolgáltatások számára le nem kötött, elkülönített kapacitásokat áruló közszolgáltatók, a közszolgáltatások számára le nem kötött, elkülönített kapacitásokat a közszolgáltatótól bérlő, és azt működtető vállalkozások. 14/19 Kincses Gyula A magánszolgáltatók részleges közfinanszírozása

15 Agenda A helyzet A szolgáltatói szektor átalakítása A biztosítási szektor átalakítása 15/19

16 A biztosítási rendszer lehetséges fejlődési irányai Közelíteni, integrálni kell a társadalombiztosítás és az üzleti biztosítások rendszerét. A lehetőségek: 1. Jól definiált (elsősorban választásban, technológiákban korlátozott) alapcsomag + önkéntes kiegészítő biztosítás/finanszírozás 2. Kétszintű kötelező biztosítás (következő ábra) 3. Cenzus: a gazdagok kiengedése a kötelező egészségbiztosításból szolidaritási adó megfizetése mellett. 4. Az egybiztosítós modellen belül piaci technikákat, érdekeltségi rendszereket is alkalmazó szolgáltatásvásárlói közösségek engedélyezése (IBR modell, bónusz málusz betegek és szolgáltatók ösztönzése) Bármelyik rendszerhez illeszthető kiegészítő megoldások: Egészségkártya (MSA) a pénztárak mellett/helyett. Minden állampolgárnak, és ez fogadja a TB bónuszt is. Adó visszatérítés a magán egészségügyi szolgáltatások után. (A magánszolgáltatóktól hozott számlák 25%-a az adókedvezmény-plafonig visszaigényelhető az SZJA-ból) Közös plafonnal egységesíteni kell az egészség-célú adókedvezményeket. 16/19

17 Kétszintű kötelező biztosítás Megfontolható, kivitatandó alternatíva a kétszintű köztelező biztosítás is. Logikája az, hogy a betegségek így is feloszthatók: vannak drága nagybetegségek, mint pl. a súlyponti kórházak, centrumok ellátásai, daganatterápia, szerv-transzplantáció, magas költségű krónikus betegségek stb. (Csak hogy tudjuk: 2015-ben a legdrágább beteg 280 millió Ft-jába került az OEP-nek), és vannak kisköltségű rutin ( tucat )betegségek, ami az ellátási események nagy része. A megoldás: a drága betegségeknek kötelezően a szolidaritás elvű, egybiztosítós nemzeti kockázatközösségben kell maradniuk, a rutinellátások (és ez az esetek 80-90%-a!) tekintetében a lakos választhat, hogy marad-e az eddigi feltételek mellett az alap-biztosításban, vagy csökkentett alap-járulék mellett magánbiztosítást köt, és ezért cserébe magánellátást is igénybe vehet. Ez a megoldás az életet (a mai gyakorlatot) modellezi, legalizálja párhuzamos biztosítottság nélkül. A co-payment biztosítás (kötelező önrészt fedező biztosítás) csak akkor célszerű, ha ez választási lehetőségekhez társul. (Francia modell) 17/19

18 A gyógyítás tudományos - technológiai fejlődése, a demográfiai torzulás és a kulturális váltás (a kulturális különbségek növekedése a szolidaritás általános csökkenése mellett) miatt az egészségügy jelenlegi rendszere nem tartható fent. 25 év után újabb, rendszerszintű átalakításra lenne szükség. A spontán (hagyott) folyamatok az egészségügy kettészakadását okozzák, ami nemcsak igazságtalan, de működésképtelen is. A reális jövőben nincs magán és állami egészségügy: egy egészségügy van, amelynek mindkét szektor fontos szereplője. Köz- és magán merev szétválasztása helyett a szabályozott együttélését kell megoldani. Úgy az ellátórendszerben, mint a finanszírozásban. Ugyanakkor érdemi szemléletváltás kell: mindenképpen erősödnie kell az egyéni felelősségnek, a szolidaritás mellé a szubszidiaritás elve is felzárkózik, a gyógyítás tere és felelőssége kitágul, az eddigi egészségügyi/ közösségi tér felől az egyén felé mozdul el. 18/19 Kincses Gyula Összefoglalás

19 KÖSZÖNÖM A RÁM SZÁNT IDŐT 19/19

K i n c s e s G y u l a. A hálapénzről röviden. Kincses Gyula 1/14

K i n c s e s G y u l a. A hálapénzről röviden. Kincses Gyula 1/14 A hálapénzről röviden 1/14 A hálapénz definíciója A megnevezés igen összetett fogalomrendszert takar. Definíciószerűen: a hálapénz a betegellátással közvetlenül összefüggő, a betegtől kapott, hivatalos

Részletesebben

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak.

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak. Dr. Stubnya Gusztáv Egészségpolitika Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek az egészség (gyógyításon kívüli) feltételeinek biztosítására, a lakosok és a közösségek

Részletesebben

Új, és újraértelmezett jogviszonyok az egészségügyben: A szabadfoglalkozású orvos és a szerződéses orvos Jogviszony- és finanszírozási rendszere

Új, és újraértelmezett jogviszonyok az egészségügyben: A szabadfoglalkozású orvos és a szerződéses orvos Jogviszony- és finanszírozási rendszere Új, és újraértelmezett jogviszonyok az egészségügyben: A szabadfoglalkozású orvos és a szerződéses orvos Jogviszony- és finanszírozási rendszere Az egészségügy átalakítása a munkaerő-megtartás és munka-erőellátás

Részletesebben

Mi is az a kiegészítő biztosítás, és miért csak beszélünk róla?

Mi is az a kiegészítő biztosítás, és miért csak beszélünk róla? Mi is az a kiegészítő biztosítás, és miért csak beszélünk róla? Ma már közhelyszintű, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadásokon belül igen magas a magánfinanszírozás aránya, azaz nemzetközi viszonylatban

Részletesebben

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak.

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak. Dr. Stubnya Gusztáv Egészségpolitika Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek az egészség (gyógyításon kívüli) feltételeinek biztosítására, a lakosok és a közösségek

Részletesebben

A köz- és a magánszféra szerepe az egészségügyben

A köz- és a magánszféra szerepe az egészségügyben A köz- és a magánszféra szerepe az egészségügyben MTA Elnöki Bizottság az Egészségért konferencia Dr. Kincses Gyula mta.hu 1/39 1/39 NAPIREND Alapállítások A köz- és magán szerepe a 21. század egészségügyében

Részletesebben

Egészségügyi ellátórendszerek és egészségpolitikák a világban

Egészségügyi ellátórendszerek és egészségpolitikák a világban Rezidensi törzstanfolyam Egészségügyi ellátórendszerek és egészségpolitikák a világban Dr. Buzás Norbert intézetvezető egyetemi docens ÁOK Egészség-gazdaságtani Intézet Egészségügyi rendszerek finanszírozási

Részletesebben

Egészségügy: a járni jár, csak nem nagyon jut alternatívája

Egészségügy: a járni jár, csak nem nagyon jut alternatívája Egészségügy: a járni jár, csak nem nagyon jut alternatívája Európa történetében a 20. század második felében volt egy rövid, boldog időszak, amikor azt hittük, hogy megvalósulnak az utópiák, és eljő a

Részletesebben

K i n c s e s G y u l a

K i n c s e s G y u l a A beteg felelőssége, mint az eredményes terápia kulcsa Dr. Kincses Gyula TEREK egyesület 2011. november 1/9 Megközel zelítések Történetileg (a társadalombiztosítás boldog korszakában): Az embereknek megvan

Részletesebben

KÖZELLÁTÁS ÉS MAGÁNELLÁTÁS EGYÜTTÉLÉSÉNEK SZEMPONTJAI DR. PAPIK KORNÉL

KÖZELLÁTÁS ÉS MAGÁNELLÁTÁS EGYÜTTÉLÉSÉNEK SZEMPONTJAI DR. PAPIK KORNÉL KÖZELLÁTÁS ÉS MAGÁNELLÁTÁS EGYÜTTÉLÉSÉNEK SZEMPONTJAI DR. PAPIK KORNÉL VEZETŐ HÍREK IDŐUTAZÁS - BIZONYTALANSÁG 2014. Teljesen szétválasztaná a kormány a magán- és az állami egészségügyi ellátást jelentette

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Az egészségügyi rendszerek alapvető modelljei

Az egészségügyi rendszerek alapvető modelljei Az egészségügyi rendszerek alapvető modelljei Dr. Kincses Gyula egészségpolitológus 1/23 Kincses Gyula, 2011. Az egészségügyi rendszerek tipizálásának nehézségei Az egészségügyi rendszerek hihetetlenül

Részletesebben

Lehetőségek az egészségügy kiegészítő magánfinanszírozásában

Lehetőségek az egészségügy kiegészítő magánfinanszírozásában GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Lehetőségek az egészségügy kiegészítő magánfinanszírozásában Népszabadság 2. egészségbiztosítási konferencia 2008. március 11. Skultéty László ügyvezető igazgató A magánfinanszírozás

Részletesebben

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA VONATKOZÓ BETEGJOGOKRÓL SZÓLÓ IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK Konferencia 2013. November 14. Dr. Gellérné dr. Lukács Éva A 2011/24/EU irányelv fő elvi

Részletesebben

Az OEP és az. kapcsolata.

Az OEP és az. kapcsolata. Az OEP és az Önkéntes Egészségpénztárak kapcsolata. VII. Pénztárkonferencia 2004. November 4-5. dr. Kameniczky István Az OEP szemlélete WHO definíciója: Az egészség a teljes fizikai, szellemi szociális

Részletesebben

ellátás új j szabályozása?

ellátás új j szabályozása? Határtalan-e e a határon átnyúló ellátás új j szabályozása? sa? Dr. 2014. február 1/14 A direktíva hatása Lesz-e e komoly hatása a határon átnyúló ellátás új j szabályozásának a lakosságra és s a szolgáltatókra?

Részletesebben

Az öngondoskodás szerepe. A kiegészítő biztosítások jövőképe

Az öngondoskodás szerepe. A kiegészítő biztosítások jövőképe Az öngondoskodás szerepe A kiegészítő biztosítások jövőképe Dr. Kincses Gyula Egészségpolitológus 2009. december 1/28 Peremfeltételek determinációk 2/28 A helyzet I. Kihívások az egészségügy oldaláról:

Részletesebben

egészségbiztosítás Lehetőségek és megoldások FESZ Kongresszus, Visegrád

egészségbiztosítás Lehetőségek és megoldások FESZ Kongresszus, Visegrád Üzletibaleset-, egészségbiztosítás Lehetőségek és megoldások Témák Kihívások az egészségügyben és a szükséges/lehetséges válaszok Egészségre fordított költségek és a források Üzleti egészségbiztosítás

Részletesebben

Térítési díj Szabályzat

Térítési díj Szabályzat Gálfi Béla Nonprofit Kft 2013 Pomáz, Mártírok útja 22. Tel.: 06-26-525-650 Fax: 06-26-325-370 E-mail: therapie@mail.datanet.hu Honlap: www.galfi.hu Térítési díj Szabályzat Dr. Bujdosó Zoltán orvos igazgató

Részletesebben

A KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ GYÓGYKEZELÉSEK SZABÁLYOZÁSA. Siófok, 2014. április 3.

A KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ GYÓGYKEZELÉSEK SZABÁLYOZÁSA. Siófok, 2014. április 3. A KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ GYÓGYKEZELÉSEK SZABÁLYOZÁSA Siófok, 2014. április 3. A MAGYARORSZÁGI JOGI HÁTTÉR 1997. Évi LXXXIII törvény 83. (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás. Alaptörvény 15. cikk (1)

Részletesebben

A segédeszközellátó-rendszer egészségpolitikai haszna

A segédeszközellátó-rendszer egészségpolitikai haszna A segédeszközellátó-rendszer egészségpolitikai haszna 1 Társadalombiztosítás Magyarországon történelmi kitekintés 1854: az osztrák bányatörvény elrendelte, hogy minden bányabirtokos köteles társpénztárat

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása. Dr. Hankó Balázs

Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása. Dr. Hankó Balázs Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása Dr. Hankó Balázs Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet 2013.

Részletesebben

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi

Részletesebben

Államreform Bizottság (ÁRB) Egészségügyi Szakmai Munkacsoport

Államreform Bizottság (ÁRB) Egészségügyi Szakmai Munkacsoport Államreform Bizottság (ÁRB) Egészségügyi Szakmai Munkacsoport Prof. Dr. MIHÁLYI Péter: Az egészségügyi reform fő irányai és az egészségpénztárak kapcsolata 2006. november 9. 1 Mi a baj a magyar egészségügyben?

Részletesebben

Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke

Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke 2003 járó díjcsökkentés, szabálykönyv szigorítás, teljesítmény határérték 2004 TVK, egynapos sebészet 2005 Járó és fekvő kassza összenyitása, díjharmonizáció 2006 Labor

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP-2.2.4/09/1 KÓDSZÁMÚ, STRUKTÚRAVÁLTOZTATÁST TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉS A FEKVŐBETEG-

Részletesebben

A magyar lakosság öngondoskodási attitűdje: kiadások

A magyar lakosság öngondoskodási attitűdje: kiadások A magyar lakosság öngondoskodási attitűdje: hálapénz és egyéb egészségügyi célú kiadások dr. Lukács Marianna, Patika-csoport 211. február 7. Egészséggazdasági Monitor Konferencia Budapest, Aranytíz Művelődési

Részletesebben

Egészséggazdaságtan és - biztosítás

Egészséggazdaságtan és - biztosítás 1 Egészséggazdaságtan és - biztosítás 1. elıadás - Az egészségügyi rendszer problematikája Tantárgyi tematika - emlékeztetı 2 1. Bevezetés: az egészségügyi rendszer problematikája, hazai és külföldi példák

Részletesebben

K i n c s e s G y u l a

K i n c s e s G y u l a Javaslat az egészs szségügyi gyi technológi giák egységes ges életciklus-esemény- rendszerének nek kialakítására Dr. Kincses Gyula 2005. - 2008. 1/12 A technológi giák k fogalmának jelentősége Az EBM alapú

Részletesebben

Határon átnyúló egészségügyi ellátások az EU-ban

Határon átnyúló egészségügyi ellátások az EU-ban Határon átnyúló egészségügyi ellátások az EU-ban Budapest, 2013 december 6 Dr Kiss Csaba osztályvezető OBDK Nemzetközi Kapcsolatok Irodája TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Előzmények: ellentmondás az Unióban a

Részletesebben

Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓTERV PONTBA N. dr. Csiba Gábor Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke

Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓTERV PONTBA N. dr. Csiba Gábor Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓTERV 18 PONTBA N dr. Csiba Gábor Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke 1. E-alap : Egységes, egy nemzeti kockázat közösségen

Részletesebben

A magyar egészségügy múltja, jelene. Dr. Sinkó Eszter

A magyar egészségügy múltja, jelene. Dr. Sinkó Eszter A magyar egészségügy múltja, jelene Dr. Sinkó Eszter 2017.10.05 Az előadás felépítése 1 Ciklusok modellek az egészségügyben (mikor milyen típusú modellben dolgoztunk: állami vagy inkább társadalombiztosítás

Részletesebben

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot . 7-ágaywéa Hivatala szám. T`40 3jA~3 Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága trkezctt' 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

Az Egészségügy 10/14/2013 A RENDSZER FELÉPÍTÉSE ÉS SAJÁTOSSÁGAI

Az Egészségügy 10/14/2013 A RENDSZER FELÉPÍTÉSE ÉS SAJÁTOSSÁGAI Az Egészségügy Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) 1. A rendszer felépítése és sajátosságai 2. Az egészségügy finanszírozása: forrásteremtés 3. Az egészségügy finanszírozása: forrásallokáció 4. Verseny

Részletesebben

Az ellátás-szervezés szervezés s szerepe, típusai a korszerű egészségügyben

Az ellátás-szervezés szervezés s szerepe, típusai a korszerű egészségügyben Az ellátás-szervezés szervezés s szerepe, típusai a korszerű egészségügyben gyben Dr. Kincses Gyula 2011. 1/21 Agenda Mit értünk ellátás-szervezés alatt Milyen konkrét megoldások kellenek az ellátás-szervezés

Részletesebben

Egészségügy csendes válaszúton Health quiet crossroads

Egészségügy csendes válaszúton Health quiet crossroads TÁRSADALOMORVOSTAN SOCIAL MEDICINE Egészségügy csendes válaszúton Health quiet crossroads DR. KINCSES GYULA Összefoglalás: A szerző áttekinti az egészségügy finanszírozásának és a magánszolgáltatások szerepének

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2012.01.02 1 oldal. Összesen: 3 Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2012.01.02 2 oldal. Összesen: 3 Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2012.01.02 3 oldal. Összesen:

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI VÁLLAKOZÁSOK INDÍTÁSÁNAK SPECIÁLIS KÉRDÉSEI

EGÉSZSÉGÜGYI VÁLLAKOZÁSOK INDÍTÁSÁNAK SPECIÁLIS KÉRDÉSEI EGÉSZSÉGÜGYI VÁLLAKOZÁSOK INDÍTÁSÁNAK SPECIÁLIS KÉRDÉSEI Egészségbiztosítási alapismeretek - társadalombiztosítás és magán biztosítás az egészségügyben Dr. Kóti Tamás Egészségügy átalakulása az elmúlt

Részletesebben

A Magyar JáróbetegSzakellátási Szövetség állásfoglalása szeptember 19., Balatonfüred

A Magyar JáróbetegSzakellátási Szövetség állásfoglalása szeptember 19., Balatonfüred A Magyar JáróbetegSzakellátási Szövetség állásfoglalása 2018. szeptember 19., Balatonfüred 2018. szeptember 19., Balatonfüred 1. A magyar egészségügy vezetése a 2018. áprilisi országgyűlési választásokat

Részletesebben

A piaci betegbiztosítások egészség- és társadalompolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei

A piaci betegbiztosítások egészség- és társadalompolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei A piaci betegbiztosítások egészség- és társadalompolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei I. A magánfinanszírozás szerepének és helyzetének áttekintése A kiegészítő biztosítások szerepének értékeléséhez

Részletesebben

A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet

A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet 1 Egészségügyi Rendszer HATALMI FUNKCIÓK EÜ. SZOLGÁLTATÁSOK 1. Parlament (eü. jogalkotás)

Részletesebben

Közös céljaink és vállalásaink az egészségügy területén

Közös céljaink és vállalásaink az egészségügy területén Közös céljaink és vállalásaink az egészségügy területén Preambulum A magyar lakosság testi-lelki egészségi állapota, életesélye lényegesen rosszabb, mint ami az ország gazdasági, kulturális fejlettsége

Részletesebben

Társadalombiztosítás és ellátások Dr.Országh Attila Gyse forgalmazó képzés

Társadalombiztosítás és ellátások Dr.Országh Attila Gyse forgalmazó képzés Társadalombiztosítás és ellátások 2014. Dr.Országh Attila Gyse forgalmazó képzés Szociális biztonsági rendszer SZINT 1. Társadalmi elosztó rendszerek szociális egészségügy nyugdíj 2. Egészségbiztosítási

Részletesebben

Az Egészségügy. Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu)

Az Egészségügy. Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) Az Egészségügy Dr. Dombi Ákos (dombi@finance.bme.hu) 1. A rendszer felépítése és sajátosságai 2. Az egészségügy finanszírozása: forrásteremtés 3. Az egészségügy finanszírozása: forrásallokáció 4. Verseny

Részletesebben

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot orszagg l tala Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága romá. r i 1o931454 Érkezett: 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása. Dr. Hankó Balázs

Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása. Dr. Hankó Balázs Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása Dr. Hankó Balázs Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet 2014.

Részletesebben

Az egészségügyi rendszer

Az egészségügyi rendszer Az egészségügyi rendszer Egészséggazdaságtan és biztosítás, 2. elıadás Tantárgyi tematika- emlékeztetı 1. Bevezetés: az egészségügyi rendszer problematikája, hazai és külföldi példák 2. Az egészségügyi

Részletesebben

Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása

Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása Egészségügyi és egészségbiztosítási rendszerek, az egészségügy finanszírozása Dr. Hankó Balázs Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet 2015.

Részletesebben

59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet

59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet 59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet a határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának támogatásáról A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Külföldiek egészségügyi ellátása. Egészségügyi ellátás az EU-ban. Balatonfüred, 2009. szeptember 12.

Külföldiek egészségügyi ellátása. Egészségügyi ellátás az EU-ban. Balatonfüred, 2009. szeptember 12. Balatonfüred, 2009. szeptember 12. Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon, Egészségügyi ellátás az EU-ban Dr. Lengyel Balázs Nemzetközi és Európai Integrációs Főosztály Országos Egészségbiztosítási

Részletesebben

Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai

Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai a társadalombiztosítási finanszírozás tükrében 2010. és 2015. között Dr. Kőrösi László Országos Egészségbiztosítási Pénztár Általános Finanszírozási Főosztály

Részletesebben

Határon átnyúló egészségügyi ellátás és betegjogok az Európai Unióban

Határon átnyúló egészségügyi ellátás és betegjogok az Európai Unióban Határon átnyúló egészségügyi ellátás és betegjogok az Európai Unióban OBDK betegjogi képzés, Budapest, 2014. június 13. Dr. Kiss Csaba osztályvezető OBDK Nemzetközi Kapcsolatok Irodája Előzmények: ellentmondás

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyben dolgozókat érintő szabályozások gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban Az elmúlt hónapokban több olyan új szabályozás jelent meg, amely nagymértékben megváltoztatja az egészségügyben

Részletesebben

Az egészség- és önsegélyező pénztárak által nyújtható szolgáltatások. 2004. február 19.

Az egészség- és önsegélyező pénztárak által nyújtható szolgáltatások. 2004. február 19. Az egészség- és önsegélyező pénztárak által nyújtható szolgáltatások 2004. február 19. Témák I. Szabályozás célja és elvei II. Önsegélyező pénztárak szolgáltatásai III. Egészségpénztári szolgáltatások

Részletesebben

Az SKT és SMT rövid áttekintése

Az SKT és SMT rövid áttekintése Az SKT és SMT rövid áttekintése Életvitel támogatása infokommunikációs (IKT) eszközökkel Kutatási irányok bemutatása Összefoglaló Infokommunikáció az életvitel szolgálatában Otthoni felügyelet infokommunikációs

Részletesebben

NEAK Szakmai Fórum. Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

NEAK Szakmai Fórum. Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő NEAK Szakmai Fórum Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Egészségbiztosítási Alap kiadásai 2017 A daganatos betegségek

Részletesebben

A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei

A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei A helyezet általános megfontolások A közösségi egészségügy fenntarthatósága Európa legtöbb országában egyre

Részletesebben

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2018. 10. 05. 1 Digitális kapcsolatok NMFR 91 millió mobilparkolási tranzakció 1 650 000 ügyfél 40 milliárd Ft bevétel beszedése és elszámolása 23 viszonteladó integrálása (kkv-k

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

K i n c s e s G y u l a Az egészségügyi munkaerő probléma és megoldási irányai

K i n c s e s G y u l a Az egészségügyi munkaerő probléma és megoldási irányai Az egészségügyi munkaerő probléma és megoldási irányai Dr. Kincses Gyula egészségpolitikus 1/10 2/10 Az alap állítás Az egészségügyi rendszer fenntarthatóságának legsúlyosabb és már középtávon is fenyegető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hozzájárulás Dr. Balsainé Dr. Pap Zsuzsanna fogszakorvos által ellátott fogorvosi

Részletesebben

A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei III. rész

A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei III. rész A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósítás lehetőségei III. rész Dr. Kincses gyula, egészségügyi szakértő Cikkünk előző két részét lapunk előző számaiban találják

Részletesebben

Új egyensúly. Sikerek és kihívások

Új egyensúly. Sikerek és kihívások Új egyensúly Sikerek és kihívások Felzárkózik a gazdaság GDP évenkénti növekedési üteme az Európai Unióban és Magyarországon (az előző időszak %-ában) 4,9 5,2 4,2 4,5 4,5 4,3 3,9 3,8 3,4 3,0 3,0 2,4 1,9

Részletesebben

Prof. Dr. Mihályi Péter

Prof. Dr. Mihályi Péter Biztosítás 2007 Üzleti biztosítók megjelenése az egészségügy finanszírozásában Prof. Dr. Mihályi Péter Egészségügyi reform 2. szakasz (2007-2008) Vázlat 1. A biztosítási reform keretfeltételei 2. Mi a

Részletesebben

DILEMMÁK EURÓPA SZÁMÁRA

DILEMMÁK EURÓPA SZÁMÁRA A határon átnyúló egészségügyi szolgáltatói együttműködések egészségpolitikai szempontból Dr. Oberfrank Ferenc DILEMMÁK EURÓPA SZÁMÁRA A sajátos európai szociális vívmányok - gazdasági versenyképesség

Részletesebben

Kiinduló gondolatok és összefoglaló a társadalombiztosítás egészségbiztosítási intézményének rendszerfejlesztési javaslatáról

Kiinduló gondolatok és összefoglaló a társadalombiztosítás egészségbiztosítási intézményének rendszerfejlesztési javaslatáról Kiinduló gondolatok és összefoglaló a társadalombiztosítás egészségbiztosítási intézményének rendszerfejlesztési javaslatáról Az egészségügy és az egészségbiztosítás megújításának szándéka a kormányprogram

Részletesebben

A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósításuk lehetőségei II.

A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósításuk lehetőségei II. A piaci betegbiztosítások egészség- és gazdaságpolitikai jelentősége, a megvalósításuk lehetőségei II. Dr. Kincses Gyula, egészségügyi szakértő Cikkünk első részét lapunk előző számában találják Tisztelt

Részletesebben

Pénztár egy biztosítói csoportban. Dr. Salamon Károly

Pénztár egy biztosítói csoportban. Dr. Salamon Károly Pénztár egy biztosítói csoportban Dr. Salamon Károly Biztosítói csoport alapkompetenciái Befektetés és kockázatvállalás Vagyon kezelése - Nem-élet biztosítások: saját kockázatra - Élet biztosítások: ügyfélkockázatra

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg.

Az Mt a alapján a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 15 munkanap betegszabadság illeti meg. Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben - Nettó BÉRKALKULÁTO Betegszabadság 2011: betegszabadság számítása és táppénz mértéke 2011-ben, betegszabadság kalkulátor. A betegszabadság

Részletesebben

Szy Ildikó DEMIN 2014.

Szy Ildikó DEMIN 2014. Szy Ildikó DEMIN 2014. Az azonos bánásmód és a szolidaritás elvének megfelelően a ritka betegségek multidiszciplináris megközelítésű diagnosztikájának és kezelésének fejlesztése, a racionalizált beteg

Részletesebben

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Dr. Balogh Zoltán XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22.. Az

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt.

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. regos@szazadveg.hu 2018 AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA DEMOGRÁFIA FOLYAMATOK HATÁSA AZ EGÉSZSÉGFINANSZÍROZÁS HELYZETE NEMZETKÖZI

Részletesebben

Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon és magyarok egészségügyi ellátása külföldön

Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon és magyarok egészségügyi ellátása külföldön Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon és magyarok egészségügyi ellátása külföldön Dr. Hódi Sándor Főosztályvezető-helyettes Nemzetközi és Európai Uniós Főosztály Tematika 1. Egészségügyi ellátások

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről Készítette: Viszkievicz Ferenc mb. intézményvezető

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete

Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1999. (IV.28.) Kt. számú rendelete A köztisztviselők által választható, béren kívüli juttatások rendszeréről A köztisztviselők jogállásáról szóló

Részletesebben

Tömeges elbocsátások, segélyezési plafon KORÓZS LAJOS ELNÖKSÉGI TAG

Tömeges elbocsátások, segélyezési plafon KORÓZS LAJOS ELNÖKSÉGI TAG Tömeges elbocsátások, segélyezési plafon KORÓZS LAJOS ELNÖKSÉGI TAG Megszünteti a kormány az ONYF - et és az OEP-t A központi közigazgatás létszámleépítése 6-7 ezer embert az állami szféra dolgozói közül

Részletesebben

TÁMOGATJUK, TŰRJÜK VAGY

TÁMOGATJUK, TŰRJÜK VAGY TÁMOGATJUK, TŰRJÜK VAGY TILTJUK?, AVAGY AZ EGYNAPOS SEBÉSZET KIHASZNÁLTSÁGÁNAK SEGÍTÉSE VAGY KORLÁTOZÁSA A CÉL? SZAKÁCS ANASZTÁZIA ZIRCI ERZSÉBET KÓRHÁZ - RENDELŐINTÉZET Társszerző: Dr. Vermes Tamás XXV.

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA: FORRÁSALLOKÁCIÓ

AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA: FORRÁSALLOKÁCIÓ AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA: FORRÁSALLOKÁCIÓ Módszerek: 1. Fejkvóta, 2. Költségvetési korlát, 3. Kórházi napok díjazása, 4. Szolgáltatásfinanszírozás, 5. Esetfinanszírozás A forrásallokáció két vezérelve:

Részletesebben

Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed.

Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed. 6/2012. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás az 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás módosításával egységes szerkezetben a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot

Részletesebben

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ TÁMOP 1.1.1 PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A TÁMOP 1.1.1 program célja Az Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

A privatizáció hatása a hazai egészségügyi szolgáltatásokra

A privatizáció hatása a hazai egészségügyi szolgáltatásokra A privatizáció hatása a hazai egészségügyi szolgáltatásokra Dr. Kapócs Gábor Egészségpolitikai Helyettes Államtitkár Egészségügyi Minisztérium kapocs.gabor@eszcsm.hu 2004. November 4. A privatizáció hatása

Részletesebben

Támogatott gyógyászati segédeszköz rendelés elektronikus vényen

Támogatott gyógyászati segédeszköz rendelés elektronikus vényen FESZ XVIII. Kongresszus 2018. Szeptember 21. Támogatott gyógyászati segédeszköz rendelés elektronikus vényen Puskás Zsolt Péter (HC expert Kft.) EESZT fejlesztési szakértő, ÁEEK Mi az az EESZT? cca. 200

Részletesebben

Az orvosi jogviszony a munkavégz

Az orvosi jogviszony a munkavégz Az orvosi jogviszony a munkavégz gzésben Jogállási Törvény 2016.11.16. dr. Kereszty Éva 1 Az ellátórendszerre nincsenek EU előírások, a folyamatok eljárások minőségére és biztonságára vannak félszabad

Részletesebben

HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÉS BETEGJOGOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ

HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÉS BETEGJOGOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÉS BETEGJOGOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ OBDK BETEGJOGI KÉPVISELŐ KÉPZÉS 2015. JANUÁR 10. BUDAPEST TÁMOP

Részletesebben

Egészséggazdaságtan és - biztosítás

Egészséggazdaságtan és - biztosítás Egészséggazdaságtan és - biztosítás 1. elıadás - Az egészségügyi rendszer problematikája Tantárgyi tematika - emlékeztetı 1. Bevezetés: az egészségügyi rendszer problematikája, hazai és külföldi példák

Részletesebben

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Kasik Dávid Osztályvezető Általános Finanszírozási Főosztály Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, 2014. május 16. Egészségügyi technológiák befogadása

Részletesebben

ellátás új j szabályozása?

ellátás új j szabályozása? Határtalan-e e a határon átnyúló ellátás új j szabályozása? sa? Dr. 2013. október 1/17 Határtalan-e e a határon átnyúló ellátás új j szabályozása? sa? Nem. 2/17 Köszönöm m a figyelmet 3/17 Akkor ezt a

Részletesebben

Egészségpolitikai helyzetkép: kormányváltás utáni időszak

Egészségpolitikai helyzetkép: kormányváltás utáni időszak Egészségpolitikai helyzetkép: kormányváltás utáni időszak Semmelweis Terv és társai dr. Sinkó Eszter Politikai környezet a választások után Új kormány 2/3-os többség Egészségügy nincs miniszteri rang,

Részletesebben

Javaslat. az egészségügyi technológiák egységes életciklus-eseményrendszerének

Javaslat. az egészségügyi technológiák egységes életciklus-eseményrendszerének Javaslat Dr., 2006. az egészségügyi technológiák egységes életciklus-eseményrendszerének kialakítására Dr. 2005. - 2006. Egészségügyi technológiák Dr., 2006. Gyógyító megelőző eljárások Orvosi eljárások

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény

Részletesebben

A szociális szolgáltatások aktuális kérdései

A szociális szolgáltatások aktuális kérdései A szociális szolgáltatások aktuális kérdései MACSGYOE XXII. Szakmai Konferenciája Siófok, 2013. május 15. Czibere Károly Református Szeretetszolgálat, Szociális Klaszter Helyzet áttekintése 2011: Nemzeti

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Merth Gabriella 1, Tóth Tamás 2, Kasza Katalin 1, Ruzsa Viktor 1, Tóth Katalin 1, Dr. Rózsa Péter 1,3, Dr. Popp Gábor 4, Dr. Vályi-Nagy István 2

Merth Gabriella 1, Tóth Tamás 2, Kasza Katalin 1, Ruzsa Viktor 1, Tóth Katalin 1, Dr. Rózsa Péter 1,3, Dr. Popp Gábor 4, Dr. Vályi-Nagy István 2 Az agresszív B-sejtes non-hodgkin limfómák kezelési gyakorlatának feltérképezése és a többszörösen relabált vagy terápia-refrakter betegkör nagyságának meghatározása valós életbeli adatok alapján Merth

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Best Doctors Egészségbiztosítások. Egészség határok nélkül

Best Doctors Egészségbiztosítások. Egészség határok nélkül Best Doctors Egészségbiztosítások Egészség határok nélkül Tartalom Best Doctors bemutatása Pannónia termék koncepciók Díjak Partnerek Vállalati adózási tudnivalók Sajtómegjelenések 2 Best Doctors - szakértők

Részletesebben

A prevenciós, kiegészítő és életmódjavító szolgáltatások az egészségpénztáraknál

A prevenciós, kiegészítő és életmódjavító szolgáltatások az egészségpénztáraknál A prevenciós, kiegészítő és életmódjavító szolgáltatások az egészségpénztáraknál és az OEP-nél 2013. április 18. dr. Lukács Marianna Elnök, Független Pénztárszövetség iroda@penztarszovetseg.eu Önkéntes

Részletesebben