2010. december-2011. januári varázstábla a Minerva Capitoliumának melléklete Használati útmutató a Varázstáblához Minden dátum egy kód. Meg kell fejtened, hogy ki tudd használni a benne lévő információkat. Ha van egy célod, akkor a dátum összes rezgését (gondolat, érzelem, cselekedet, sorsút, sorsszám) használd fel a saját sikered elérésére! Az évszám mindig a gondolatok megjelenítője: ez azt jelenti, hogy minden évszámhoz tartozik egy nagy energiarezgés, amit ha tudatosan kihasználsz, és e szerint gondolkodsz egész évben, akkor sokkal nagyobb sikereket érhetsz el, mintha össze-vissza csaponganának a gondolataid. A hónap száma az érzelmekre vonatkozó lehetőségeket mutatja. A január és a többi egy számjegyű hónap a saját számértékének rezgését viseli. A két számjegyből álló hónapokat összeadjuk, és egy számjegyre redukáljuk. Ez azt jelenti, hogy havonta van lehetőséged a régebbi és az új problémákat egy másik érzelmi energia lehetőségei szerint megvizsgálni, majd megoldani. A napok száma a külvilág felé mutatott cselekedeteidet mutatja. A kétjegyű számokat itt is összeadjuk, és egyjegyűként értelmezzük. Tehát a nap száma konkrétan arra hívja fel a figyelmed, hogy a munkádat, a teendőidet, a napi, emberekkel töltött idődet a nap rezgésszámát ismerve és kihasználva éld. Sorsút szám: azt jelenti, hogy az a dolog, gondolat, érzelem vagy cselekedet, amit az adott napon elindítasz, milyen utat jár be élete során. (a sorsút szám az egyetlen, ami lehet kétjegyű is). Sorsszám: azt mutatja, hogy az a dolog, gondolat, érzelem vagy cselekedet, amit az adott napon indítottál, hogyan, miként teljesíti be a sorsát (a sorsút szám számjegyeit össze adjuk, vagy ha egyjegyű, akkor a sorsút és a sorsszám ugyanaz lesz). Igazából akkor számíthatsz nagy sikerekre, ha kihasználod a napok energiáit, és akkor cselekszel, amikor a saját erődön kívül meglovagolod az univerzum rezgéseit is. Pl: 2010. 12. 24 2+1=3 1+2=3 2+4=6 Gondolat: 3 érzelem:3 cselekedet: 6 sorsút:3+3+6=12 sorsszám: 1+2=3 1.
Kulcsszavak a számokhoz 1. kezdet, erő, alkotás, önmegvalósítás, ÉN, függetlenség, önállóság, teremtés 2. segítő, béketeremtő, intuíció, belső hang, diplomata, társ, támogató 3. anya, nő, szeretet, szerelmes nő, kommunikáció, ötletek, vidámság, kreatív, megvalósítani 4. apa, férfi, szerelmes férfi, munka, fegyelem, anyagi dolgok, szilárdság, szex, otthon, siker 5. változás, változtatás, tanulás, tanítás, hit, nehézségek, utazás 6. szerelem, harmónia, belső harmónia, gondoskodás, szívbéli döntések 7. spiritualitás, hit, idő, belső utak keresése, rejtélyek kutatása, határok kijelölése, empátia, gyógyítás 8. igazság, jog, pénz, üzlet, szervezés, karrier, önismeret, az igazunkért kiállni 9. intelligencia, segítőkészség, őszinteség, önismeret, feltétel nélküli szeretet A fentieken (alapszámokon) kívül a sorsúthoz tartozó kulcsszavak: 10. szerencse, új képességek felfedezése, sorsszerű dolgok ismétlődése, 11. mesterszám, tudatos teremtés, önbizalom, erő, vágy, intuíció, sok-sok képesség 12. próba, kipróbálni önmagunkat, új nézőpont, hirtelen változás 13. valaminek a vége = egy új kezdete, a régen befejezésre ítélt dolgok lezárása 14. középút, segítség, a védőangyal segítsége, hit, segítőkészség 15. függőség, birtoklás, szégyen, jó és rossz - és ezek megértése, feloldása 16. álarc, megszabadulás a kötöttségektől, drámai felszabadulás, az igazság megpillantása 17. hosszú kemény munkával elért siker, kitartás, remény, látható cél 18. szomorúság, lelki fájdalom, intuíció, tovább menni, önmagunkba vetett hit 19. győzelem, napfény, boldogság, összetartozás, a célban lenni 20. felemelkedés, gyógyulás, magasabb dimenzió 21. paradicsom, boldogság, teljesség, beteljesülés, 22. mesterszám, teremtőerő, hozzáférés minden energiához, a közösség segítése Különleges rezgéssel bíró napok Újhold: az új dolgok, elkezdésében segít. Telihold: amikor a legérzékenyebbek vagyunk testileg és lelkileg erőnk tudatában élünk és az utána való időszak, segít minket, hogy könnyebben le tudjuk tenni a felesleges dolgainkat Napfordulók, 10 milliószoros napok: ilyenkor, energia kapuk nyílnak meg és segítenek a változtatásban az új megteremtésében. 2.
Varázstábla 2010. december 15-től 2011. január 15-ig dátum gondolat érzelem cselekedet sors sors- megjegyzés út szám 2010. 3 3 6 12 3 női kreativitás 12.15. 16. 3 3 7 13 4 munka 17. 3 3 8 14 5 változás 18. 3 3 9 15 6 harmónia 19. 3 3 1 7 7 spiritualitás 20. 3 3 2 8 8 pénz, igazság 21. 3 3 3 9 9 segítőkészség, telehold, téli napforduló 22. 3 3 22=4 10 1 önállóság 23. 3 3 5 11 2 belső hang 24. 3 3 6 12 3 gyarapodás 25. 3 3 7 13 4 siker 26. 3 3 8 14 5 hit 27. 3 3 9 15 6 szívbéli döntés 28. 3 3 1 7 7 rejtélyek megoldása 29. 3 3 11=2 8 8 bőség 30. 3 3 3 9 9 szolgálat 31. 3 3 4 10 1 új lehetőség 2011. 4 1 1 6 6 harmónia 01.01. 2 4 1 2 7 7 gyógyulás 3 4 1 3 8 8 pénz 4 4 1 4 9 9 újhold, segítőkészség 5 4 1 5 10 1 kezdet 6 4 1 6 11 2 diplomácia 7 4 1 7 12 3 kreativitás 8 4 1 8 13 4 szabályok 9 4 1 9 14 5 változás 10 4 1 1 6 6 szerelem 11 4 1 11=2 7 7 rejtélyek megoldása 12 4 1 3 8 8 igazság 13 4 1 4 9 9 feltétel nélküli szeretet 14 4 1 5 10 1 teremtés 15 4 1 6 11 2 intuíció 3.
A Varázstáblában a hónap minden napját rezgéseire bontva láthatod. A megjegyzések a sorsszámra vonatkoznak, arra, hogy milyen sors vár arra a dologra, amit az adott napon elindítottál. A kulcsszavak közül bármelyiket behelyettesítheted a számokhoz, nem csak azt az egyet, amit én beírtam. A jelzi külön a teremtő napokat, amikor lehetőséged van a mesterszámok rezgéseit felhasználni a saját terveid elindításához, megvalósításához. A decemberi hónap, a sok-sok hármas miatt, különleges hatással lesz az emberekre az idén. 7 olyan nap van, ahol háromszoros rezgéssel képviselteti magát, az összes többi napon kétszeres erővel bír. A 3-as jelentései: anya, nő, szeretet, szerelmes nő, kommunikáció, ötletek, vidámság, kreatív, megvalósítás, gyarapodás Használjuk ki ezt a hónapot, mert legközelebb csak 2019-ben lesz lehetőségünk, hogy a nőies kreativitásunkat, a teremtőerőnket ilyen sokszoros Univerzumi rezgésekkel megtámogatva, 1 hónapon keresztül élvezhessük, kamatoztathassuk! 17 keressük a változás, a változtatás lehetőségét, merjünk mások lenni, új és régi terveinket megvalósítani. 20 a bőség és a gyarapodás lehetőségét rejtegeti, de csak azoknak, akik cselekednek is, nemcsak tervezgetnek. 21 a szeretet és megbocsátás jegyében teljen. Engedjük el a sérelmeket, a haragot, hiszen a Téli napforduló napján, csak úgy tudunk szeretettel feltöltekezni, ha előtte kiürítjük a felesleges testilelki bajainkat, szenvedésünket, és így a legmagasabb rezgésű energiával feltöltekezve, felvértezzük magunkat a hosszú télre. 22 teremtő nap, nagy lehetőség a saját projektek, vállalkozások beindítására. 24 Szenteste a szeretet adása és befogadása, az ajándékozás öröme, a megvalósítás napja. Ne csodálkozzunk, ha hirtelen változás, új nézőpont fészkeli be magát a fejünkbe ezen a szeretetteljes napon. 27 ne engedjünk semmilyen csábításnak, ami eltántoríthat a terveinktől, hozzunk szívbéli döntést a felmerülő helyzetben, csak így találjuk meg a belső harmóniát hosszú távon. 29 szintén, teremtő nap. Ha engedjük a kreativitásunkat szárnyalni, és az intuíciónkra hallgatunk, a pénz és bőség kíséri az ezen a napon elkezdett (és folyamatában befejezett) ötleteinket, dolgainkat. 31 Szilveszter annak, aki tervszerűen kezd ezen a napon valami új, saját ötletbe, nagy szerencse és önmegvalósítás lesz a jutalma BUÉK! A 2011-es évről Ez az év a munka éve lesz. A hosszú, kemény munkával elért sikert és pénzt jelenti azok számára, akik szeretik, amit csinálnak, hajlandóak tervezni és szabályok szerint véghezvinni, amibe belekezdenek. Ebben az évben mindehhez kitartás kell. Szükséges a mások segítése az igazságos döntések, a racionális énünk előhívása és használata. 2011 a saját lábon állás, önállósodás lehetőségét hordozza, amit az új beállítottsággal, a lehetőségek kihasználásával, a változtatásokkal, önmagunk és a munkánk szeretetével érhetünk el. Ne felejtsd el: Aki szereti a munkáját, az egy napot sem dolgozik. A januári hónapban ismét az egyes érzelmi szám rezeg (kezdet, erő, alkotás, önmegvalósítás, ÉN, függetlenség, önállóság, teremtés) tehát az októberi hónaphoz hasonlóan, nagyon jó a dolgaink új alapokra helyezéséhez, az újrakezdéshez és mindenféle saját munka elkezdéséhez. 4.
A dédelgetett terveidet vedd elő, alakítsd át egy működő megvalósítható projektté, kalkulálj bele minden lehetőséget és a buktatókra dolgozz ki megoldásokat! Tégy meg mindent egy jó kezdetért! 1 nagyon jó nap, ha már a konkrét terveid vannak. 4 Újhold napja az elért sikereidet oszd meg másokkal is; érdemes belekezdeni, elindítani valami újat és megvalósítani azt. 6 a társkapcsolatok harmonizálására nagyon jó. 7 8 ne kezdjünk új dolgokat,hanem a régieket fejezzük be! 11 remek nap spirituális énünk kibontakoztatására, testi-lelki gyógyulásunk megteremtésére. 12-től 20-ig fájdalmas napok lesznek, amik mindenféle kapcsolatainkban változásokat hozhatnak. Lelkiekben, lehet, hogy megviselnek az előtérbe kerülő problémák, de ezek a napok alkalmasak a régóta nem jól működő kapcsolatok feldolgozására és a visszahúzó emberek elengedésére. Tudni kell, hogy a lelki dolgok fájdalmai mellett, ezek a napok a legjobbak egy határozott döntés meghozatala után az újrakezdésre (bármiről is legyen szó). (A varázstábla folytatását a januári számmal kapod, akkor a január 15-től február 15-ig terjedő időszakot láthatod majd a táblában, és azokról a napokról szólnak majd az instrukciók is.) A Varázstábla egy kulcscsomó, Tőlem- Neked mert Aki új világot álmodik magának, annak kulcsok is kellenek hozzá. Szeretettel: Mátyás Anita http://nevedbenasorsod.hu 5.