Megalakult a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs szakosztálya Borbély-Pecze Tibor az elmúlt 20 évben az életúttámogató pályaorientáció gyakorlati, elméleti és szakpolitikai kérdéseivel foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság tagja, a neveléstudományok doktora. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja, illetve tanácsadója. Szakmai érdeklődési területe a pályaorientációs szakpolitikák, valamint az életpálya-építési kompetenciák fejlesztéséhez szükséges szervezeti és tanári tevékenységrendszerek innovációja. Beszélgetésünk apropója a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs szakosztályának megalakulása, melynek Ön lett az elnöke. Ez egy teljesen új szakosztály vagy a társaság történetében korábban már működött hasonló? Ez egy teljesen új szakosztály. Megalakulásának az volt a célja, hogy a pedagógiatudomány területén belül a pályaorientáció nagyobb figyelmet kapjon, hiszen a pályaorientáció a pedagógia minden egyes részében jelen van. Mit jelent a pályaorientáció, hogyan határozhatjuk meg a fogalmát napjainkban? Hazánkban a pályaorientáció fogalma a francia és német hagyományok hatására még mindig erőteljesen kapcsolódik a pszichológiához. Mind a mai napig - ha előkerül a pályaorientáció témaköre - az átlagember, átlagpedagógus legtöbbször azt gondolja, hogy pszichológust kell keresni. Ha viszont megnézzük a modern iskolákat, s azt, hogy mi történik Európa többi országában vagy a világ fejlettebb részein, akkor azt láthatjuk, hogy ma már ez egy multidiszciplináris terület a közgazdaságtan, szociológia, pszichológia, pedagógia és más szakterületek elemeit ötvözi. Nem köthető csupán egyetlen szakterülethez. Ami hazánkat illeti, a jelenlegi köznevelési törvény szerint a pályaorientáció a pedagógus feladata, a pályaválasztási tanácsadás pedig a pedagógiai szakszolgálatokhoz van telepítve.
Ennek alapján a pályaorientáció ugyanolyan kompetenciaterülete az oktatási intézményeknek, mint az összes többi műveltségi terület. Tehát a pályaorientációt is egy folyamatos pedagógiai tevékenységnek kell felfogni, mint a nyelvek vagy a matematika oktatását. Valójában a korábban használt pályaválasztás fogalmát le lehetne cserélni azzal a pályaorientáció fogalommal, ami arról szól, hogy egy életúton át döntési pontok halmazával találkozik az egyén. Erre számos kísérlet történt a rendszerváltás óta. Ilyen döntési pont a pályaválasztás vagy az iskolaválasztás, fakultációválasztás vagy éppen egy középiskolában valamilyen szakkör választása, de az is egy választás, hogy németet vagy angolt tanuljon a diák. Tehát az ember döntési pontok sorozata elé van állítva. Amennyiben ezt egyetlen döntési ponttal azonosítjuk - ráadásul mindezt valahol egy rossz általános vagy középiskolában tesszük - akkor erősen hátráltatjuk az egyén választásait. A pályaorientáció igazi kimenete az, amit magyarul úgy hívunk, hogy az egyén életpálya-építési kompetenciájának a fejlesztése. Ezért fontos, hogy a szakma - akár kutatók, akár tanítók, tanárok, de ide kell sorolni a felsőoktatásban oktatókat vagy a felnőttképzésben dolgozókat is -, mit gondol erről a terültről. Ez ugyanolyan fontos, minthogy az anyanyelvét is mindenkinek meg kell tanulnia és az lenne a cél, hogy legalább egy idegen nyelven mindenki beszéljen. Az életpálya-építési kompetencia fejlesztését is be kéne építeni az iskola, a tanárok, a szülők és a tanulók életébe. Ez egy folyamatos feladat, az egész iskolarendszer átalakítására szükség lenne, egészen az óvodától illetve az általános iskolától a felsőoktatásig. Kik dolgoznak az új szakosztályban? A Magyar Pedagógiai Társaság többféle szakosztállyal rendelkezik. Elegendő érdeklődő, jelentkező volt, akik szerettek volna részt venni ezen új szakosztály munkájában. Reméljük, hogy a jövőben sok olyan munkatárssal dolgozunk majd együtt, akik eddig is ezen a szakterületen tevékenykedtek, csak egy másik - például a szakképzési, vagy felnőttképzési - szakosztályon belül. Vannak felnőttképzésben, szakképzésben, közoktatásban, munkaügyben jártas kollegák is, akik csatlakoztak hozzánk. Milyen feladatokat tűz ki célul a szakosztály? Hogyan kapcsolódik majd a tevékenysége a terepen dolgozó szakemberekhez? Most ott tartunk még a dolgok legelején -, hogy megírjuk a saját munkatervünket, illetve megfogalmazunk valamiféle ars poetikát; ezt követően
meglátjuk, hogy milyen további lehetőségek, erőforrások lesznek. A cél világos: egy európai értelemben vett modern életút-támogató, pályaorientációs gondolkodásmód terjesztése és a pedagógusok szerepének hangsúlyos megjelenítése e feladatrendszerben. Távlati célok között olyat is meg lehet például határozni, hogy kialakuljon egy egységes fogalom használat. Az is egy fontos cél lehet, hogy a gyakorló pedagógusokat megszólítsuk, ezt követően pedig támogassuk az egységes szemlélet gyakorlati megvalósításában. Ez annál is inkább szükséges, mert látjuk, tapasztaljuk, hogy attól, hogy egy fiatal bekerül egy középiskolába - akár egy gimnáziumba, szakközépiskolába vagy szakiskolába -, nem jelenti azt, hogy nincs több dolga ezen a területen. Továbbra is lesznek döntési pontok az életében, s nem feltétlenül vezet egyenes út a munkaerőpiacra, majd pedig a jól szituált élethez. A modern világ, a munkaerőpiac nem így működik, sokkal nagyobb benne a bizonytalanság. Egészen biztos, hogy egyetlen szakmára képezve nem lehet 40-45 évig a munkaerőpiacon megmaradni; ha lehet is, akkor az a szakmán belüli folyamatos fejlődést igényli. Egyre nagyobb szerepük van a horizontálisan alkalmazható kompetenciáknak. Az 1995. évi NAT már megfogalmazta és a 2012-es új NAT is tovább viszi ezt a szemléletet, ezt kell felidézni és megjelentetni az egységes magyar pedagógiai gyakorlatban. A kapcsolódó horizontális kompetenciák három tartalmi eleme közül az egyik a pályaismeret, ami a munka világának megértését foglalja magába, sőt ennél sokkal többet: a munkamegosztásról való gondolkodást, illetve azt, hogy egy fiatal hogyan tudja magát ebben elhelyezni. Ha az egyén értő, gondolkodó és önmagára is reflektáló lényként akar élni, fontos megértenie a társadalmi munkamegosztás fogalmát. Jó lenne, hogyha egy pedagógus ezt a gondolatiságot - az adott életkornak és az adott iskolatípusnak megfelelően - át tudná adni a diákjai számára. Mit jelent ez pontosan? Egy pedagógusnak fontos tudnia, milyen szakmák léteznek ma Magyarországon, illetve az Európai Unióban; hogyan változnak ezek a szakmák, melyek azok, amelyek már nincsenek; az ipar robbanásszerű fejlődésének következményeként milyen új munkakörök jöttek létre, hogyan változott a technológia a különböző szakmákban. Ez egy nagyon nehéz feladat, a magyar munkaerőpiac ugyanis erősen duális. Jelen vannak a legmodernebb technológiákat alkalmazó vállalatok mellett a már gyakran elavult technikai megoldásokkal dolgozó termelőüzemek is. A foglalkoztatás gerincét adó mikro és kisvállalkozások által alkalmazott technológiák, munkamegosztási módok és napi üzletviteli gyakorlatok többnyire igen mesze vannak mondjuk a Google által képviselt hitech-től. Mondanék egy nagyon konkrét példát. Ma Magyarországon szinte okos telefonon kívül nem is lehet már más készüléket vásárolni. Az okos telefonok tömeges elterjedése körülbelül egy 6-8 éves történet. Múltkor bevittünk egy 10 éves mobiltelefont a márkaszervizbe azzal a kéréssel, hogy a rajta lévő adattartalmat helyezzék át egy
smartphonera. Az ott dolgozó 25 éves technikusnak fogalma sem volt, hogy mit kell egy ilyen készülékkel kezdeni. Kérte, hogy vigyünk hozzá leírást, mert így nem tud segíteni. Szóval, ha ilyen gyorsan halad a technológiai fejlődés, akkor nem lehet egy statikus szemléletben arról beszélni, hogy mit hoz a jövő. A másik ilyen elem, a munkaerőpiac és oktatási rendszer ismerete. Dinamikusan változó gazdasági világban élünk, mely a pályaismeretet is erőteljesen befolyásolja. Nem könnyű ma ebben a környezetben megfelelő pályainformációt adni. Ezért fontos, hogy legyen egy olyan országos rendszer, ami karbantartja, folyamatosan frissíti a vállalati igényeket. De nem az egyéni vállalati, hanem a magyar gazdaság folyamatosan változó igényeit, melyet érthető módon - a modern információnyújtásra használatos eszközök segítségével - el tudunk juttatni a pedagógusokhoz és a gyerekekhez. Lényeges lenne, hogy a pályabemutatások ne hosszú dokumentumok formájában jelenjenek meg, mint a 60-as és 80-as években, hogy átadunk egy listát a gyereknek a szakmákról. Ez az offline világ már eltűnt, ma már nem lehet nyomtatott kiadványokat adni a gyerekek kezébe, amelyben benne vannak a középfokú szakmák, mindegyik hárommondatos leírással a munkakörökről. Olyan formát kell találnunk, ami érthető és élvezhető a gyerekek számára, mint például személyes hangvételű videó filmek, amit a gyerekek meg tudnak nézni, s általuk betekintést nyerhetnek egy-egy szakmaterületre, megtudhatják például miből áll egy szakács munkája. Dániában virtuális állás/vállalat-bemutatók léteznek, ahol a gyerekek be tudnak menni például egy kórházba vagy egy bevásároló központba. Végig tudják nézni, hogy kinek mi a munkája, milyen eszközökkel dolgozik, milyen munkaidőben, illetve rövid, az ott dolgozó emberekkel készített interjúkat is meg tudnak nézni. Egy dinamikusan változó világban, a munkaerőpiac és oktatási rendszer ismeretét dinamikusan változó módon kell átadni. Finnországban olyan rendszer működik a 70-es évektől, amelyben a mesterdiplomás tanároknak kötelezően el kell sajátítani az életpálya építési tanácsadás kompetenciáit. Tehát ma már nem lehet a közoktatásban olyan tanár, aki nem találkozott a pályaorientáció fogalmával. Kiképezték a tanárokat egy olyan feladatra, amelyet a finn alaptanterv hosszú évtizedek óta előír. Magyarországon nincs ilyen kötelező képzési modul a pedagógusképzésben. A hazai pedagógusoknak van lehetőségük ebben a témában tanulni, de nem kötelező számukra. A harmadik elem - ami értelmessé teszi az első kettőt az egyén szempontjából, - a munkához és tanuláshoz kapcsolódó önismeret fejlesztése, annak tükrében, hogy mi történik az oktatás és a munka világában. Ezzel kapcsolatban nagy szerepe van a pályaválasztási érettség kialakulásának. Ez nem egy külső tényező, ami az általános iskola befejezésekor elér bennünket, hanem az
egyéni érési folyamat eredménye. A kutatások azt bizonyítják, hogy ez a fajta érettség korábban sem alakult ki 16 éves kor előtt. Ma pedig a gyerekek biológiai, fogyasztópolgári érése messze megelőzi a pályaválasztási érettség kialakulását. Ez még akkor is nehéz pedagógiai fejlesztői feladat, ha minden erőforrás, eszköz adott a fejlesztésére. Amikor pályaorientációról beszélünk, akkor erről a három elemről beszélünk. Mind az egyéni igényeket, mind a társadalmi környezetet figyelembe kell venni, amelyek dinamikus kapcsolatban állnak egymással. Pályaorientáció kapcsán nem csak a gyerekekkel kell foglalkozni, hanem a munkaerőpiac igényeit is vizsgálni kell. Fontos szem előtt tartani, hogy ha valaki szakmát választ, az nem a végét jelenti a pályaszocializációnak, hanem csak az elejét. Az iskolai pályafutás, az életpálya-építés, a saját pályafutás kialakítására az angol illetve az amerikai szakirodalom a career crusing kifejezést használja. A cruse kifejezés azt jelenti, hogy a kapitány fel van készülve arra, hogy kifusson a tengerre. Az azonban, hogy merre mehet még a hajó az előre kialakított útvonalterven kívül, az menet közben derül ki egy dinamikus, változásra képes, intelligens kapitány munkájaként. Az életpályát egy irányba kijelölni, előre eltervezni ma már nem lehet. Ha egyetlen utat jelölünk ki magunknak életpálya-építésünk során, akkor egy végtelenül törékeny életpályát építünk fel saját magunk számára. Ezt egyébként kiváló magyar és nemzetközi kutatások támasztják alá, amelyek a korai zárás - azaz a túl fiatalon és éretlen személyiséggel történő pályaválasztás - későbbi veszélyeit hangsúlyozzák. Milyen távlati cél elérésével lenne a szakosztály elégedett? Nehéz erre a kérdésre egyetlen mondatos választ megfogalmazni. A Magyar Pedagógiai Társaság maga is civil szervezet, így a szakosztályai is, ami ma egyet jelent az erőforrás és forráshiányos állapottal. Mégis a decemberi alakuló ülésen a szakmát az 1990-es években meghatározó, ma már professor emeritusok/emeriták és az általuk kiképzett új nemzedék is jelen volt. Ez talán okot ad az óvatos szakmai optimizmusra, annak felvállalására, hogy a pályaorientáció, vagy még inkább a pályafutásra történő felkészítés a career education egyszer tényleg bekerül a hétköznapi polgárok fogalomhasználatába. Mégpedig azzal a tartalommal, amit számos országban jelent: nem egy kívülről érkező instant válasszal, hanem a saját megélt, végigküzdött és megbecsült életpályával azonosítva. A közeljövőben - 2015 tavaszán - a szakosztály két kisebb műhely megszervezésére készül, ahol mérlegre kerülhetnek az elmúlt 25-30 év iskolai munkát és a pedagógusokat támogató pályaorientációs kezdeményezései.