377 A NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSPOLITIKA KIHÍVÁSAI ÉS LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA Kiss Judit (MTA Világgazdasági Kutatóintézet) Vezetői összefoglaló Az OECD- és EU-tag Magyarországnak is kötelezettsége a nála kevésbé fejlett országok támogatása. Habár Magyarország már évtizedekkel ezelőtt is nyújtott fejlesztési támogatást az arra rászoruló országoknak, hazánk mégis viszonylag új donornak tekinthető, hiszen nemzetközi fejlesztési tevékenységét 2003-ban indította el. Mivel az ország ténylegesen nem rendelkezik koherens fejlesztéspolitikával és stratégiával, ezért a kutatás legfőbb célja, annak a gyakorlatban is megvalósítható, középtávú magyar nemzetközi fejlesztéspolitikai (NEFE) stratégiának a megalapozása volt, amely képes megfelelni mind a nemzetközi, mind a hazai elvárásoknak. BEVEZETÉS Miután Magyarország 1996-ban tagja lett a világ legfejlettebb országait magában foglaló szervezetnek, az OECD-nek, valamint 2004-től az Európai Uniónak, így hazánk kötelezettségévé is vált a nála kevésbé fejlett országok támogatása. Habár Magyarország már a rendszerváltás előtt is nyújtott segítséget az arra rászoruló országoknak, koherens fejlesztéspolitikával és stratégiával ténylegesen nem rendelkezett. Ráadásul a nemzetközi feltételrendszer is jelentősen megváltozott. Következésképpen a kutatás legfőbb célja annak a gyakorlatban is megvalósítható, középtávú magyar nemzetközi fejlesztéspolitikai (NEFE) stratégiának a megalapozása volt, amely képes megfelelni mind a nemzetközi, mind a hazai elvárásoknak. Magának a stratégiának és a fejlesztéspolitika részleteinek a kidolgozása további kutatást igényel. A nemzetközi követelményrendszer egyrészt a donorközösség, mindenekelőtt az EU, valamint az OECD-DAC (Development Assistance Committee) elvárásait jelenti. E szerint GNI (bruttó nemzeti jövedelem)-arányos hivatalos fejlesztési támogatásunkat (Official Development Assistance = ODA) a 2007-os 0,08 százalékról 2010-re 0,17, s 2015-re 0,33 százalékra kell emelni. Másrészt a kedvezményezettek elvárása, hogy Magyarország olyan prioritásokat kövessen fejlesztéspolitikájában, amelyek elősegítik a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések megvalósítását, mindenekelőtt a szegénység csökkentését. Ugyanakkor a magyar fejlesztéspolitikának a hazai elvárásoknak is eleget kell tennie. A magyar kormány, az adófizetők és az üzleti világ azt várja a segélypolitikától, hogy szolgálja az ország politikai, biztonságpolitikai s mindenekelőtt gazdasági érde-
378 Kiss Judit keit, valamint azt, hogy az EU-s befizetéseink és a különböző nemzetközi szervezetekhez való hozzájárulásaink megtérüljenek. Az egyre aktívabb külföldi és hazai civil szervezetek, az NGO-k olyan donornak kívánják látni Magyarországot, amely nemcsak a segély mennyiségét növeli, de minőségét is javítja; hangsúlyt helyez a segélyhatékonyságra, a transzparenciára, az elszámoltathatóságra. 1. A MAGYAR FEJLESZTÉSPOLITIKA NEMZETKÖZI KÖRNYEZETE Lévén kis és feltörekvő donor, Magyarországnak nemzetközi fejlesztéspolitikája kialakításakor alapvetően figyelemmel kell lennie a nemzetközi donorpolitika változásaira és a recipiensek (kedvezményezettek) elvárásaira. A nemzetközi donorközösség segélytevékenységét egyrészt az egyes fejlett országok bilaterális fejlesztési támogatásai, másrészt a különböző nemzetközi szervezetekhez való hozzájárulásai, valamint ezen nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU, IDA, OECD, Világbank, IMF, regionális fejlesztési bankok stb.) segélytevékenysége jelentik. 1.1. A bilaterális fejlesztéspolitikák Mivel a fejlett országok közpénzekből finanszírozott fejlesztési támogatásaiknak több mint 70 százalékát bilaterálisan nyújtják, így a legfőbb, illetve a Magyarországhoz hasonló adottságokkal rendelkező donorok fejlesztéspolitikájának tanulmányozása jelentős tanulsággal szolgál(t) a magyar fejlesztéspolitika számára. A bilaterális támogatás magas aránya azzal magyarázható, hogy a donorok a segélynyújtáson keresztül így tudják a legközvetlenebbül érvényesíteni politikai, biztonságpolitikai, gazdasági érdekeiket. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a nemzetközi trendekkel ellentétben a magyar ODA-nak mindössze egynegyedét nyújtjuk bilaterálisan. A 11 donor ország (Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Cseh Köztársaság, Egyesült Királyság, Franciaország, Finnország, Hollandia, Írország, Japán, Spanyolország és Svédország) bilaterális donorpolitikájának vizsgálatából (Szent-Iványi, Vári, Paragi 2008) az alábbi tanulságok vonhatók le Magyarország számára: A nemzetközi fejlesztéspolitika kialakításakor és realizálásakor nélkülözhetetlen a magas szintű politikai, gazdasági és társadalmi elkötelezettség (amit hazánk esetében a miniszterelnöknek kell felvállalnia), valamint egy minimális konszenzus a kormány és az ellenzék között. Ezt szolgálhatja a nemzetközi fejlesztéspolitika törvényi szintű szabályozása, költségvetési keretének kiszámíthatósága és a társadalmi tudatosság növelése. Világos bi- és multilaterális fejlesztéspolitikai stratégiára, egyértelműen megfogalmazott célrendszerre van szükség, olyan konkrét célokkal, amelyek összhangban állnak az ország külpolitikai és külgazdasági stratégiájával, s képesek vezérelni a gyakorlatot. Ahhoz, hogy Magyarország felelős és nagy presztízsű adományozóvá váljon, szükséges a fejlesztéspolitika átlátható működése, amit többek között az azonos struktúrában készült, jelentős statisztikai háttérrel ellátott, éves magyar- és angol nyelvű jelentések biztosíthatnak.
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 379 A fejlesztési együttműködésben érintett intézményrendszer kialakításakor meg kell találni a középutat a túlzott centralizáció és a hatékonyságot, a transzparenciát rontó és a partikuláris érdekeket felszínre hozó túlzott fragmentáció között. Fontos szempont a megfelelő munkamegosztás kialakítása az egyes szakminisztériumok és a Külügyminisztérium között. Bár nincs egyetlen ideális intézményi struktúra, annyi bizonyos, hogy a Külügyminisztériumnak erős jogköröket kell adni a nemzetközi fejlesztés terén, és lehetőség szerint a források jelentős részét az ellenőrzése alá kell helyezni (mint Hollandiában, Írországban vagy az Egyesült Királyságban). Törekedni kell azonban a megfelelő egyensúly megtalálására, mivel a szakminisztériumok tudása és kapacitása nélkülözhetetlen a nemzetközi fejlesztésben. A fejlesztésre szánt szűkös erőforrásokat mind földrajzilag, mind szektorálisan koncentrálni kell, ezáltal elkerülhető (csökkenthető) a források és a szakértelem elaprózódásából származó hatékonyságvesztés. Azokat a szektorokat kell preferálni, ahol hazánknak komparatív előnyei vannak. A partnerországok kiválasztásakor komparatív előnyeink, fejlesztéspolitikai érdekeink és a donor teljesítménye, érdeke kell, hogy meghatározó legyen. A fejlesztéspolitika átláthatósága és hatékonyságának növelése érdekében független, megfelelő módszertannal rendelkező projekt- és programértékelési rendszert kell kialakítani. A pártatlanság biztosítása érdekében ez lehet egy külső szakértőkkel dolgozó kormányzati szerv (mint például Svédországban). Ennek hiányában legalább azt kellene biztosítani, hogy a Külügyminisztérium értékeléssel foglalkozó részlege valóban független legyen a projektek és programok tervezését és kivitelezését végzőktől. Hosszabb távon hazánk sem kerülheti meg az egyes szakpolitikák (agrárpolitika, biztonságpolitika, energiapolitika, foglalkoztatás, kereskedelempolitika, környezetvédelem, közlekedés, migrációs politika stb.) nemzetközi fejlesztési koherenciájának kérdését. 1.2. Multilaterális fejlesztéspolitikák Mivel Magyarország nemzetközi fejlesztéspolitikájának túlnyomó részét, mintegy háromnegyedét a multilaterális, vagyis a különböző nemzetközi szervezetekhez (ENSZ, IMF, IDA, Világbank, OECD, Világkereskedelmi Szervezet, Európai Fejlesztési Alap, Európai Bizottság, regionális fejlesztési bankok, stb.) való hozzájárulás teszi ki, ezért hazánk számára különösen fontos a multilaterális donorpolitika változásának fi gyelemmel kísérése. Vizsgálataink szerint (Novák 2008) a multilaterális segélyezés legfőbb előnye a kétoldalú segélyezéshez képest, hogy: kevésbé kötött közvetlen üzleti érdekhez, elvileg jobban figyelembe veszi a segélyezett ország érdekeit; sikeresebben járul hozzá a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósításához az erőforrások koncentrálása révén; a nemzetközi intézmények sokszor olyankor is nyújtanak támogatást, amikor a bilaterális segélyt valamilyen ok kizárja, vagy korlátozza;
380 Kiss Judit a multilaterális intézmények a segélyek hatékony elosztásánál is meghatározó szerepet tölthetnek be; esetükben nagyobb a segélyek folyósításának kiszámíthatósága, s kisebb a segélyek kötöttsége. A multilaterális segélyezés gyakorlatát és várható trendjeit vizsgálva az alábbi következtetések vonhatók le a magyar (multilaterális) nemzetközi fejlesztéspolitika számára: Magyarországnak (Svájchoz és a skandináv országokhoz hasonlóan) ki kellene dolgoznia az egyes nemzetközi intézményekhez fűződő stratégiáját. A segélyezéskor érdemes lenne elkülöníteni a tisztán altruista módon nyújtott támogatásokat a gazdasági szempontokat figyelembe vevő kihelyezésektől. Míg az előbbire a multilaterális intézmények nyújtják a megfelelő keretet, addig az utóbbira a bilaterális kapcsolatok az alkalmasabbak. Szabályozni kellene a segélyek útját, vagyis a források felhasználásának nyilvánosságát, illetve a felhasználás hatékonyságát garantáló eljárások alkalmazását mind a multilaterális intézményekben, mind a bilaterális támogatások esetén. Magyarországnak aktívabban kellene fellépnie azokon a nemzetközi konferenciákon, amelyeken a fejlődő országok fejlesztésének finanszírozásával kapcsolatos stratégiát és az azokhoz kapcsolható eszközöket kidolgozzák. Napjainkra a multilaterális keretekben végrehajtott fejlesztések egy átfogó rendszert alkotnak: benne ugyanolyan szerepet kap a fejlődő országok belső intézményrendszerének, infrastruktúrájának stb. fejlesztése, mint a közvetlen beruházások és a kereskedelem ösztönzése, vagy a fejlesztési segélynyújtás s az ehhez kapcsolódó adósság-elengedés. Mivel az ODA kötöttsége egyre több donorország esetében mérséklődik, így erre Magyarországnak is tekintettel kell lennie, ami a kevesebb kötöttséget tartalmazó multilaterális segélyezés további preferálását igényelheti. Mivel a fejlesztés finanszírozásában egyre inkább bővül a multilaterális kezdeményezések közé sorolható fejlesztés-orientált kockázati tőkealapok szerepe, célszerű lehet, ha Magyarország is törekszik az ilyen típusú kezdeményezésekhez való csatlakozásra. Nemzetközi tendencia és elvárás a segélyek hatékonyságának növelése, amely Magyarország esetében mind a közpénzekkel való hatékony és takarékos gazdálkodás, mind az átláthatóság biztosítása érdekében meghatározó fontosságú kell, hogy legyen. A magyar multilaterális segélypolitikában is érvényesíteni kell a fogadó országok érdekeinek figyelembevételét, az általuk megfogalmazott fejlesztési célok támogatását. A magyar bilaterális és multilaterális NEFE politikában is egyre sürgetőbb az ún. Párizsi deklaráció gyakorlatba való átültetése (Paris Declaration 2005), a támogatások növelése és a támogatások hatékonysága közötti kapcsolat erősítése, ami az ún. megerősített együttműködési partnerségben mutatkozik meg.
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 381 1.3. Az Európai Unió fejlesztéspolitikája Jelenleg az Európai Unió a világ legnagyobb donora: a fejlesztési segélyek több mint 55 százaléka (2006-ban 56,6%-a) származik a közösségtől vagy valamelyik tagállamától. Mivel Magyarország is egyre inkább részévé válik az EU mint közösség fejlesztéspolitikájának, így ennek ismerete és trendjeinek feltérképezése elengedhetetlen a magyar fejlesztéspolitika kidolgozásához. Kutatásunk (Bokor-Dienes et al. 2008) arra kereste a választ, hogy: Hogyan tudjuk az alakulóban lévő magyar nemzetközi fejlesztési együttműködést olyan fejlődési pályára bocsátani, amely a bilaterális államközi kapcsolatok sajátos részeként, úgy hozza mozgásba a magyar társadalmi és gazdasági kapacitásokat, hogy a végső célt, a szegénységcsökkentést nem tévesztve szem elől, maga is a globális fejlődés részeként, az uniós fejlesztési politika hozzáadott értékeként, saját arculatát megtalálva, fenntartható módon fejlődik. (4. old.) A fenti kérdést megválaszolandó a kutatás először átfogó képet adott az EU ezredfordulót követő fejlesztéspolitikájának elveiről és gyakorlatáról, működési mechanizmusáról, s külön foglalkozott az EU fejlesztéspolitikájának jövőjét meghatározó Afrika-stratégiával. Majd feltárta, hogy az európai uniós tagság milyen lehetőségeket kínál a magyar fejlesztési együttműködési szakpolitika számára, hol és hogyan tud a magyar NEFE bekapcsolódni az EU fejlesztési mechanizmusaiba, hogyan tud részt venni az EU-szintű nemzetközi fejlesztési együttműködésben. Külön foglalkozott az EU fejlesztéspolitikájának 2007 2013 közötti pénzügyi eszközeivel, s ezen belül is a különböző földrajzi, tematikus és szektorális eszközökkel, valamint az Európai Fejlesztési Alappal. A 10., 22,682 milliárd eurós EFA-hoz már Magyarország is hozzájárul 124,751 millió euróval, ami teljes egészében elszámolható ODA-ként. A kutatás legfőbb következtetései és ajánlásai a magyar NEFE számára az alábbiak: Az Európai Unió esetében a fejlesztési együttműködés a külkapcsolati rendszer fontos része és eszköze. Ezzel szemben a magyar NEFE mind a mai napig nem ágyazódott be a magyar külkapcsolatok rendszerébe, sajátos önálló politikaként. A központi finanszírozás gyenge, és a magyar politikában sem kap kellő figyelmet és helyet. Ez azért is szorul korrekcióra, mivel érinti Magyarországnak a globalizációban EU-tagként, de anélkül is elfoglalt helyét és szerepét. Ha a NEFE-tevékenység ennyire alulértékelt és alulfinanszírozott marad, mint ma, akkor a globális problémák kezelésébe se lehet beleszólásunk. A NEFE alulfinanszírozottsága és a vállalásoktól való jelentős elmaradás kedvezőtlen hatással lehet a 2011-es magyar EU-s elnökségre. Az uniós tagság kezdetén a magyar nemzetközi fejlesztéspolitika területén jelentős szakmai hiányosságok voltak, amelyek a tapasztalatszerzés, a kapacitásépítési programok és az ún. twinning-programok segítségével jelentősen csökkentek. A hazai háttér, a magyar NEFE azonban lassabban fejlődik, mint szeretnénk, annak ellenére, hogy a KÜM NEFE főosztálya sok energiát (és pénzt is) fordított a fejlesztési együttműködés megismertetésére a kormányzati, a magán- és a civil szférában egyaránt. A tevékenység még mindig kevéssé ismert a hazai intézményrendszerben és a társadalomban. Folyamatos szakmai feladat nemcsak a fejlesztési együttműködéssel foglalkozó szakemberek ki- és továbbképzése, hanem a széle-
382 Kiss Judit sebb körű EU-s és hazai tevékenységről szóló ismeretátadás, kommunikáció is. Külön figyelmet kell fordítani az EU fejlesztési együttműködési tevékenységének hazai ismertetésére. E cél érdekében folyamatos együttműködést kellene kialakítani a Bizottság kommunikációs szakembereivel. Az egyes magyar szakpolitikákra vonatkozóan a kutatás az alábbi következtetésekre jutott: Az Unió NEFE mechanizmusában amely egy szerteágazó, globális gépezet a magyar NEFE, kevés kivétellel, követő magatartást tanúsít, s kezdeményezéssel, érdekérvényesítéssel csak ritkán tud élni. Ugyanakkor Magyarország mint új és kis donor elvileg részt vesz a nagy európai donorokkal kialakítandó donor-munkamegosztásban. Kérdés, hogy van-e olyan részterület vagy ágazat, ahol vezető donor tudna lenni. Ehhez újra kellene gondolni a szektorok és témák prioritását, s jobban látható fejlesztési arculattal kellene megjelennünk. Az EU elvárásai értelmében 2010-re 0,17 százalékra, 2015-re pedig 0,33 százalékra kellene növeli az ODA/GNI arányt. Bár 2006-ban 0,13 százalékot értünk el, de 2007-ban ez 0,08 százalékra esett vissza. Kérdés, hogy tartható-e a kötelezettségvállalás a jelenlegi finanszírozási felfogás mellett és innovatív finanszírozási megoldások hiányában. 2008-tól Magyarország is bekapcsolódik a 10. EFA-ba és lehetőség nyílik magyar pályázóknak is részt venni a tendereken. Ugyanakkor a közösségi költségvetésből nagyságrendekkel nagyobb keretösszeg áll rendelkezésre a nem-acp (African, Caribbean and Pacific afrikai, karibi és csendes-óceáni) országok fejlesztésére, mint a csak az ACP országokat támogató EFA-ban. A magyar fejlesztéspolitika földrajzi irányultsága is indokolná, hogy a magyar vállalatok és NGO-k ne csak az EFAra, hanem más, közösségi finanszírozású programokra is figyelmet fordítsanak. EU-tagállamként elkerülhetetlen átértékelni a magyar Afrika-politikát, s megvizsgálni a Közös Afrika EU-stratégia hatását és alkalmazhatóságát. Figyelemmel kellene lenni arra az iránymutatásra is, hogy az EU-tagországokban az ODA/GNI arány növekményének felét Afrikára kell fordítani. Bár tudomásul kell venni, hogy az EU prioritása a legkevésbé fejlett országok támogatása, a 2005-ös Európai Konszenzus értelmében a nem EU-tag szomszédos országok továbbra is Magyarország fejlesztési partnerországai lehetnek. 1.4. A recipiensek elvárásai A magyar nemzetközi fejlesztéspolitika kialakításakor nemcsak a donorközösség tevékenységének trendjeit és elvárásait kell figyelembe venni, de egyre nagyobb mértékben a kedvezményezettekét is. A recipiensek ugyanis egyre határozottabban bírálják a donorközösség (az egyes országok, az EU és a nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt a Világbank és az IMF) tevékenységét, és az NGO-k, valamint rangos nemzetközi kutatóhelyek támogatását élvezve egyre erőteljesebben szállnak síkra saját érdekeik képviselete mellett. Elvégre a segélyezés nem öncél, hanem a kedvezményezettek, a kevésbé fejlett országok gazdasági és társadalmi fejlődését segítő/szolgáló eszköz.
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 383 A fejlődő országok sem a támogatások mennyiségével, sem pedig minőségével nincsenek megelégedve. Minden fórumon (G24, G77) követelik, hogy a fejlett országok tartsák be 1970-ben tett ígéretüket, miszerint mindenkori GNI-juk (bruttó nemzeti jövedelmük) 0,7 százalékát a kevésbé fejlett országok támogatására fordítják. Mivel jelenleg (2007-ben) az OECD 22 DAC-országa nemzeti jövedelmének csupán 0,28 százalékát költi fejlesztési támogatásra, így aligha remélhető a fejlődő országok követelésének kielégítése, vagyis a 0,7 százalékos cél legkésőbb 2015-re történő teljesítése. A fentieken túl a fejlődő országok követelik a segélyáramlás kiszámíthatóságát, a kötött segélyezés gyakorlatának lazítását, illetve megszüntetését, az adományelem, vagyis a vissza nem térítendő rész emelését, a segélyek feltételességének eltörlését, a szabadon felhasználható pénzügyi eszközáramlás növelését, a támogatásoknak a Millenniumi Fejlesztési Célokra, mindenekelőtt a szegénységcsökkentésre való fókuszálását. A fenti témában végzett kutatásunk (Farkas 2008) legfőbb következtetései amelyeket közvetlenül hasznosítani lehet (és kell) a magyar nemzetközi fejlesztési politika kialakításakor az alábbiak: A fejlődő országok egyre tudatosabban és egyre nagyobb önérzettel foglalkoznak a segélyezési tevékenységekkel, legyen szó akár a legkisebb összegű fejlesztési támogatásról. Árgus szemekkel figyelik, hogy valójában milyen erős a segítségnyújtási szándék, s mennyiben játszik szerepet a donor önérdeke. A magyar NEFE-támogatások kiválasztása során lehetőség szerint a magyar érdeket és a recipiens valós érdekét összhangba kell hozni. Egyes esetekben az is meggondolandó, hogy mivel igen kis támogatási összegekről van szó, azt a goodwill kialakításának költségeként fogjuk fel, olyannak, amely előre nem látható gazdasági előnyöket hozhat a jövőben. A fejlődő országok egyre nagyobb beleszólási lehetőséget követelnek a segélyezési tevékenységbe, egyenlő felek partneri kapcsolatát szeretnék biztosítani a fejlesztési segélyakció előkészítésében, végrehajtásában, értékelésében. Következésképpen a projektek előkészítésében maximálisan együtt kell működni a helyi szakemberekkel, állami szervezetekkel. A recipiensek a valódi fejlesztéseket és a szegénység elleni küzdelmet preferálják az intézményfejlesztési, kormányzatfejlesztési stb. támogatásokkal szemben. Egyes becslések szerint a valódi segély a statisztikákban szereplő összegnek csak 40-60 százaléka. Ennek növelése érdekében, hacsak nem merül fel konkrét igény a kedvezményezett részéről az intézményi fejlesztésre (pl. oktatás, egészségügy, kormányzati tanácsadás), Magyarországnak is a valódi gazdaságfejlesztési célokat kell előtérbe helyeznie. A recipiensek javítani szeretnék a segélyek növelését, kiszámíthatóságát. Javasolják, hogy alternatív forrásokat, köztük nemzetközi adók bevételeit is segélyezésre fordítsák a donorok. A segélyek mennyiségének növelése Magyarország esetében is akadályokba ütközik, amit innovatív nemzeti és nemzetközi fejlesztési források bevezetésével lehetne részben ellensúlyozni. Fontos szemponttá válik a fejlődő országok számára, hogy ne legyen kötött a segély, a szabad felhasználású rész, valamint az állami költségvetést finanszírozó eszközök hányada növekedjen. Ez az elvárás nyilvánvalóan elsősorban a nagy volumenű segélyeket nyújtó országokat érinti.
384 Kiss Judit A kedvezményezettek kérik, hogy a segélyeken belül nőjön az adomány, a vissza nem térítendő rész. Azt is kérik a fejlődők, hogy a technikai segítségnyújtást egyáltalán ne, vagy csak valódi fejlesztési részhányadát számítsák be a donorok a segélyek összegébe. Arra hivatkoznak, hogy a külföldi szakértők bére aránytalanul magas és még magasabb a munkájukra hivatkozva segélyként elszámolt összeg. Ebből a szempontból az új donorok némileg kedvezőbb pozícióban vannak, hiszen esetükben általában alacsonyabb a szakértő-küldés költsége. A recipiensek szeretnék elérni a bilaterális projektek hatékonyságának javítását, valamint a projektek járulékos költségeinek, a pénzügyi transzferek átutalási terheinek csökkentését. Ma már a donorok is elismerik, hogy az ilyen címen elszámolt kiadások aránytalanul magasak. Ugyanakkor a fogadó ország szakértőivel és kormányzati embereivel kiépített jó kapcsolattal gyakran növelni lehet az egyes projektek hatékonyságát. A projektek elszámolását a kedvezményezett felé is kommunikálni, szükség szerint dokumentálni kell. A fejlődő országok a segélyezésen belül a multilaterális hányad növelését szeretnék elérni, különösen a legkedvezőbb IDA-segélyekét. Kérik, hogy a bilaterális és a multilaterális fejlesztési támogatásokat jobban különítsék el egymástól. A nemzetközi fejlesztési és pénzügyi intézmények inkább csak a multilaterális segítségnyújtással foglalkozzanak, a bilaterális támogatás kétoldalú tárgyalások eredménye legyen. 1.5. A donorok érdekei A fejlesztési együttműködés még abban az ideális esetben is, ha az összes feltétel a kedvezményezettek elvárásainak megfelelően alakul nemcsak a recipiens ország számára jelenthet hasznot, de jelentős gazdasági hatással és haszonnal jár a donor ország számára is. S ez különösen elfogadható az olyan felemelkedő donorok esetében, mint a közép-kelet-európai országok, illetve Magyarország. Ez részben szükséges is, egyrészt a hazai közvélemény megnyerése, másrészt a nemzeti szakértők, civil szervezetek és vállalatok megerősítése és nemzetközi fejlesztési tenderekre való felkészítésük érdekében. Kutatásunk (Szent-Iványi, Vári 2008) ezért azt vizsgálta, hogy a nemzetközi fejlesztési segélyezés milyen gazdasági hatással jár a donorországokban. Habár a segélyezés gazdasági hatásának mérése, kvantifikálása meglehetősen nehéz, a nemzetközi fejlesztési együttműködés mind rövid, mind középtávon jelentős gazdasági hatással jár(hat). A rövid távon (1-3 éven belül) megnyilvánuló közvetlen és közvetett hatások az alábbiak: exportnövekedés, import piacok szerzése, gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság, a fogyasztás és a beruházások emelkedése, adóbevételek növekedése. A hatások azon keresztül ragadhatók meg és érhetők el, hogy a donorországok cégei milyen mértékben részesülnek az országuk által finanszírozott segélyprojektek megvalósításában kivitelezőként, áruszállítóként, szolgáltatóként vagy szakértőként. A részarány növelésének legfőbb eszközei a kötött segélyezés (tied aid), a kötött segélyhitelezés (tied aid credit) és a technikai együttműködés. Mivel napjainkban a segélyezés kötöttsége erőteljesen visszaszorulóban van (az OECD DAC-segélyek 90%-a kötetlen), így a
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 385 donorok az explicit, adminisztratív kötöttség helyett kifinomultabb módszerekkel igyekeznek saját vállalataikat pozícióban tartani. A hosszú távú (5-10 éves, esetleg annál is távlatosabb) gazdasági hatások az ún. kapacitásépítés révén érhetők el. Ennek egyik vetülete a donorország cégeinek erősítése, a másik a recipiens ország gazdaságának fejlesztése. A donorország célja ugyanis, hogy cégei oly mértékben megerősödjenek és pozíciókat szerezzenek a recipiens országokban, hogy képesek legyenek önállóan is érvényesülni, s képesek legyenek más biés multilaterális donorok által finanszírozott közbeszerzési eljárásokon elindulni. E téren a kelet-közép-európai új donorországok jóval hátrányosabb helyzetben vannak, mint például a korábbi gyarmattartó donorok. A partnerország fejlesztése pedig a vásárlóerő emelkedésén és a piac bővülésén keresztül lehetővé teszi, hogy a donor cégei minél nagyobb mértékű hasznot realizáljanak, amely fontos hatással járhat például a hazai foglalkoztatottságra a segélyipar bővülése révén. Egy donorállam s így a kelet-közép-európai országok, illetve Magyarország is az alábbi csatornákon és eszközökön keresztül képes a nemzetközi segélyezésből származó gazdasági hatásokat növelni: intenzívebb politikai dialógus a fejlődő partnerekkel, elsősorban a diplomáciai kapcsolatok adta bi- és multilaterális lehetőségek kihasználása révén; vállalatok és szakértők felkészítése a nemzetközi szervezetek (EU, Világbank) fejlesztési tenderein való sikeres részvételre; vállalati tanácsadás és kapacitásépítés; kötött segélyezés és segélyhitelezés, amelyek esetében egyre inkább a kifinomultabb (nem explicit) eszközök jelentik az alkalmazhatósági lehetőséget; exporthitelezés- és biztosítás, valamint exportösztönzés; műszaki-tudományos együttműködés és ösztöndíjasok fogadása, valamint pozitív országimázs teremtése. A gazdasági hasznok azonban messze nem jelentik a fejlesztési segélyezésből származó egyetlen nyereséget a donor számára, sőt sok adományozó ország számára ezek legfeljebb járulékos hasznokat jelentenek a nagyobb politikai vagy biztonsági hozadékokhoz képest. Ennek megfelelően, hosszabb távon Magyarországnak sem célszerű, ha csak ezen hasznok megszerzésének lehetősége hajtja. Ki kell alakítani a megfelelő nemzetközi fejlesztéspolitikai stratégiát, és ebben meg kell fogalmazni, hogy tágabb értelemben, a külpolitikai célokkal összhangban, Magyarországot milyen célok vezérlik a külföldi segélyezésben. Rövid és középtávon azonban indokolható a gazdasági haszonszerzésre való törekvés egy olyan donor, mint Magyarország esetén. A segélyezésből származó gazdasági hasznok növelésére az alábbi eszközök javasolhatók: A külképviseleti hálózat kiterjesztése és kapacitásfejlesztése a fejlődő (partner) országokban az intenzívebb politikai dialógus jegyében, illetve a magyar vállalkozások külpiaci expanziójának támogatására. A magyar vállalatok és szakértők európai uniós, világbanki és ENSZ fejlesztési közbeszerzéseken, pályázatokon való indulásának támogatása ismertterjesztés, képzés, partnerkeresés, szakértő-közvetítés stb. révén. A kötött segélyezés és segélyhitelezés eszközeinek kiterjedt alkalmazása.
386 Kiss Judit A magyar vállalkozások fejlődő országokba történő expanziójának támogatása a magyar nemzetközi fejlesztés céljaival összehangolt exporthitelezés és exporttámogatás révén. Ösztöndíjas és tudományos kapcsolatok kiszélesítése a partnerországokkal. Pozitív országimázs kialakítása, felhasználva a korábbi kapcsolatok sikereit, a gyarmati múlt hiányát. A fenti lépések megtétele révén elősegíthető, hogy a magyar vállalatok versenyképessége növekedjen a fejlődő országok relációjában, és hosszabb távon ezen explicit támogatások nélkül is képesek legyenek e térségekben érvényesülni, a magyar fejlesztéspolitika pedig koncentrálhat a segélyhatékonyság növelésére és a partnerállamokban fennálló szegénység csökkentésére. 2. A MAGYAR FEJLESZTÉSPOLITIKA EDDIGI TAPASZTALATAI Habár Magyarország már évtizedekkel ezelőtt is nyújtott fejlesztési támogatást az arra rászoruló országoknak, a 90-es években azonban maga is inkább recipiens, mint donor volt, s a rendszerváltás utáni nemzetközi fejlesztési politikáját csak 2003-ban indította el. Ehhez egyrészt az 1996-os OECD-taggá válás, másrészt a 2004-es EU-s csatlakozás adott támpontot. 2.1. A magyar NEFE kialakulása/kialakítása 2004-től fogva Magyarország törekedett arra, hogy fejlesztéspolitikáját a nagy donorok és a multilaterális szervezetek fejlesztéspolitikája mentén alakítsa ki. Ez elméleti szinten többé-kevésbé sikerült is. Azonban ez a mesterségesen, felülről kialakított, gyenge hazai tapasztalatokra támaszkodó fejlesztéspolitika szükségszerűen nélkülözi a belső felépítettséget, az egyéni arculatot. Ez átlagos, a trendekkel nagyjából azonosuló, a politikai kötelezettségvállalásokat megtevő, de alapvetően követő magatartást jelent (Balogh-Bárány et al. 2008). A magyar NEFE mind a mai napig nem ágyazódott be a hazai külkapcsolatok rendszerébe, nem vált társadalmi szinten ismertté, a központi finanszírozás gyenge és a magyar politikában általában nem kap kellő figyelmet és helyet. A magyar NEFE intézményei és működési struktúrája 2001 és 2003 között alakult ki: a NEFE-koncepciót a kormány 2001-ben fogadta el, megtörtént a cél-országok kiválasztása, 2002 novemberében a Külügyminisztériumban megalakult a NEFE-politika végrehajtásáért felelős főosztály, 2002 2003-ban egy sor NEFE-intézmény jött létre. A kormányzati döntések előkészítését, a koordinációt és a NEFE-politika végrehajtását a Külügyminisztérium végzi, a NEFE forrásfedezete a KÜM-be helyeződött, míg a társminisztériumok a nemzetközi kapcsolatokra szánt forrásaikból finanszírozhatnak NEFE-tevékenységet. A magyar NEFE külső koordinációjához a donorokkal való együttműködés, illetve a kiválasztott partnerországokban való tevékenység tartozik, míg a belső koordinációhoz a kormányzati szféra egymás közötti (KÜM-on belüli, a minisztériumok és más
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 387 állami intézmények egymás közötti), valamint a nem-állami szereplőkkel (NGO-k, civil szervezetek, privát szféra, tudományos világ, az ifjúság, önkormányzatok stb.) mint végrehajtókkal fennálló kapcsolatok tartoznak. 2.2. A NEFE-projektek fejlődése A Külügyminisztérium 2004-ben írta ki első pályázati felhívását a fejlesztési együttműködési projektek megvalósítására. A legnagyobb gondot a civil szervezetekkel való együttműködés, a vissza nem térítendő támogatások rendszerének kialakítása okozott. Sajátos problémát jelentett és jelent a mai napig a jellemzően többéves fejlesztési projektek támogatása egy olyan költségvetésből, amelyet éves szinten terveznek. Az ideális helyzet az lenne, ha a több évre előre tervezett fejlesztési együttműködési stratégiákhoz, illetve programokhoz, projektekhez meghatározott keretösszeg lenne biztosítva a mindenkori költségvetésben. A pályázók számára a legfőbb gondot az önrész biztosítása, a menedzsment és a szakmai kapacitás elégtelensége, valamint az utófinanszírozás okozza. A magyar NEFE keretében megvalósított projektek a nagy donorok gyakorlatától eltérően sem nem nagy volumenű, direkt kormányzati programok, sem nem közvetlen költségvetési támogatást magukban foglaló projektek, hanem sokkal inkább kis léptékű közvetlen kormányzati projektek és/vagy támogatási típusú programok. Ezek előnye a kisebb ráfordítás, a magas szakmai tartalom, a jó láthatóság, a magas presztízsérték és a sokszínűség. 2.3. A NEFE-törvény előkészületei Az EU-tagországok többségében van NEFE-törvény s az új tagországokban is szándék van egy ilyen törvény elkészítésére. Magyarországon egy ilyen törvénynek stratégiai jelentősége van, hiszen funkciója a NEFE további fejlődésének megalapozása lenne. Kérdés, hogy egy ilyen törvénynek mennyire kell magyarnak lennie, s mennyire nemzetköziesítettnek, vagyis hogy mennyire kell egy fajta védjeggyel, megkülönböztető jegygyel rendelkeznie, illetve mennyire kell a többi donorországhoz hasonlóvá válnia. A törvény koncepciójának választ kell adnia arra, hogy a magyar államigazgatás keretében miként lehet egy olyan egységes szerkezetet létrehozni, amelynek révén a Külügyminisztérium hatékonyan tud NEFE-politikát folytatni, vagyis a törvénynek kellene megerősíteni a Külügyminisztérium stratégiai irányító és koordinációs szerepét. A törvénynek kellene továbbá feloldania az éves költségvetési tervezés és a hoszszabb távú nemzetközi fejlesztési elkötelezettség jelenlegi ellentmondását. Egy egységes NEFE-törvénynek amellett, hogy segélypolitikánk alapvetően az európai környezetünkben lévő partnerországokra koncentrál biztosítania kell, hogy az eddigieknél eredményesebben léphessünk fel a tőlünk távol eső ázsiai, illetve afrikai régióban is. A NEFE-törvény koncepciójának véleményezése, illetve jóváhagyása 2007 szeptemberében megtörtént. A cél, hogy legkésőbb 2009 végére az Országgyűlés elfogadja a NEFE-törvényt. Ez akkor reális, ha 2008-ban igen intenzív jogalkotási munka valósul meg a Külügyminisztériumban, illetve az államigazgatás keretében, amely munkának aktív résztvevői lesznek a segélypolitikával foglalkozó civil szervezetek.
388 Kiss Judit 2.4. A NEFE-tevékenység minőségi elemei: átláthatóság, hatékonyság, mérhetőség Mint minden közpénzeket felhasználó szakpolitikával, így a nemzetközi fejlesztési politikával kapcsolatban is alapkövetelmény az átláthatóság. Vagyis az, hogy a rendelkezésre álló közpénzeket bármilyen csekélyek is kik, mire és hogyan használták fel. Ennek megvalósításához többek között az alábbiakra van szükség: A megfelelő információk és adatok rendszeres és szisztematikus összegyűjtése, egységes, az összehasonlítást lehetővé tevő rendszerben való kezelése és feldolgozása. Az információs- és adatbázishoz való szabad és korlátlan hozzáférés biztosítása valamennyi érdeklődő számára. Az információk és adatok mindenki számára érthető formában való rendszeres publikálása. Mivel Magyarország még középtávon sem lesz képes az ODA mennyiségét jelentős mértékben növelni, ezért kiemelt fontosságú a segélyhatékonyság növelése. A növelés lehetőségei az alábbiak: a donorok tevékenységének koordinációja, a nemzeti szakpolitikák koherenciája, a hosszú távú tervezés/tervezhetőség, a recipiens országok igényeinek való megfelelés, a segélyek kötöttségének feloldása, a számonkérhetőség és az elszámoltathatóság, valamint a mérhetőség. 2.5. Projektértékelés A segélyhatékonyság mérésének egyik szintje az illető donorország NEFE-tevékenységének rendszeres értékelése, míg a másik az egyes projektek vizsgálata, monitorozása, amelyet mind ex ante, mind ex post el lehet, sőt el kell végezni mind a donor, mind pedig a recipiens szempontjából. Kutatásunk keretében Magyarországon először került sor egy, a fentiekben szükségszerűnek tartott projektértékelési munka elvégzésére (ennek eredményeit l. Kutas 2008a, Kutas 2008b). Az első tanulmányban a szerző hét magyar, a kötött segélyhitelezés keretében megvalósított projektet vizsgált meg s értékelt azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a segélyhatékonyság növeléséhez. Az értékelés egyik alapvető szempontja az volt, hogy a kiválasztott projekt mennyiben járult hozzá a magyar fejlesztéspolitikai célok eléréséhez. Az első nehézséget mindjárt az okozta, hogy mit tekintsünk egy adott projekt esetében a magyar fejlesztéspolitika céljának? A másik, hogy milyen szempontok szerint értékeljük a különböző típusú projekteket, illetve támogatási formákat. A kutatás a magyar projektek esetében azt tekintette értékelési célnak, hogy az adott projektek mennyiben illeszkedtek a magyar NEFE prioritásaihoz, mennyiben feleltek meg a recipiens ország fejlesztési elvárásainak, s hogy mennyiben volt reális a célok és hatások megfogalmazása, valamint hogy hogyan változtak a gazdasági és szociális mutatók, illetve az externális hatások a projektek végrehajtása következtében.
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 389 A kutatás legfőbb tanulságai és javaslatai az alábbiak: Pontos és tervszerű értékelési rendszert kell kidolgozni és alkalmazni. A pályázatok készítésekor ajánlatos lenne a megvalósítás helyszínéről támogatási ígéreteket beszerezni. A projekt szövegesen megfogalmazott célkitűzései mellett szükséges a konkrét számszerű célok megadása a hatások, az eredmények, valamint a célcsoport általi hasznosítás vonatkozásában. A Külügyminisztérium megkövetelhetné legalább a projekt jellegzetességéből adódó evidens mutatók mérését. A pályázat elbírálásánál erősen ajánlott szemponttá kellene tenni a helyi társszervezetekkel való közös munkavégzést ott, ahol ez lehetséges. Ezáltal a költséghatékonyság mellett a projekt beágyazottsága és a nemzetközi kapcsolatok is erősödnének. Szükségszerű lenne a koordináció a helyi önkormányzatokkal, minisztériumokkal és a térség azonos szektorában jelen levő donorokkal. A programszerű fejlesztés hatékonyabb és költségkímélőbb, mint a programozás nélkül végrehajtott projekteké, hiszen ez utóbbiak esetében nincs folytatása a projektnek, ami erőteljesen megkérdőjelezi a fenntarthatóságot és a disszemináció hatékonyságát. Ezért a Külügyminisztériumnak lehetővé kellene tennie, sőt támogatnia kellene a több évre szóló projekteket. A fenntarthatóságot állandó helyi jelenléttel lehetne fokozni. A kockázatosnak ítélt országokban való projekt megvalósítása esetén legyen szükséges a megbújó kockázatok alapos felmérése, és alternatív megoldások kidolgozása a pályázati anyag beadásakor. A monitoring-rendszer egységesítése érdekében mind szöveges, mind számszerű értékelésre egyaránt szükség lenne. Minden projekt esetében meg kellene állapítani 2-3 mérőszámot, amelyek egy része a közvetlen projektcélokat, a másik fele a hatásokat mérné. A költséghatékonyság növelése érdekében a Külügyminisztérium részéről gyakoribb költségellenőrzésre, illetve magyarázatkérésre lenne szükség az indokolatlannak tűnő kiadások esetében, valamint egy költségmaximum-standard felállítására, ami megszabná a szállodadíjra, autóbérlésre, tolmácsdíjra stb. NEFE-támogatásból kifizethető összegek maximumát. 2.6. Hogyan tovább magyar NEFE? Az elmúlt években felhalmozott tapasztalatok alapján a magyar NEFE szakpolitika elérkezett ahhoz, hogy a 2001-es kormányzati koncepciót egy megalapozott stratégia váltsa fel. Az EU-kapcsolatok tekintetében világos stratégiai keretek állnak rendelkezésre, megszületett a külkapcsolatok jövőjére vonatkozó KÜM stratégiai dokumentum, készül a NFGM-ben a külgazdasági stratégia felülvizsgálata, előttünk áll a 2011-es EUelnökségi év, folynak a NEFE-törvény előkészületei. Kialakulóban van egy szakszerű, az átláthatóság kívánalmainak is megfelelően kezelhető adatszolgáltatás. Ugyanakkor a magyar NEFE még mindig az alulfinanszírozás problémájával küzd, az induló év költségvetéséhez képest az elmúlt 5 évben folyamatosan csökkent a bila-
390 Kiss Judit terális projektek keretösszege. A vállalásoktól való jelentős elmaradás politikailag nehezen kezelhető helyzetbe hozhatja a magyar kormányt a 2011-es elnökség idején. Újra kell a gondolni a partnerországok körét, s azt, hogy mely szektorok és témák jelentenek számunkra prioritást. A döntési szférában és a társadalomban kevés az ismeret a hazai és a nemzetközi NEFE-ről. A Külügyminisztérium még sok lehetőséget nem használt ki a fejlesztési együttműködés terén, a külföldi missziók NEFE célú hatékonysága még nemigen mérhető, a NEFE főosztály állandó humán kapacitáshiánnyal küzd, nincs kidolgozott Afrikastratégia, a NEFE nem vált ez ideig a kommunikációs stratégia részévé. Felmerült egy önálló NEFE Adat- és Információs központ kialakításának igénye: kérdés, hogy ennek pénzügyi és intézményes kereteit megteremti-e a kormányzat. Ugyanakkor Külügyminisztérium határozott álláspontja, hogy a fentiekben megvalósított kutatás és elért kutatási eredmények nemcsak a magyar NEFE jobbításához járultak hozzá, de a célul kitűzött NEFE-stratégia kidolgozásához is (Balogh-Bárány et al. 2008). IRODALOM Aid effectiveness. 2006 Survey on Monitoring the Paris Declaration. Overview of the Results. Paris: OECD. 2007. Akyuz, Y. 2007. Critical issues in external financing for development. Third World Economics, 16 30 November. 17 20. Balogh, R., Bárány I., Fazekas, G., Fodor, E., Kiss, J., Szűcs, G., Torzsa, I. 2008. A magyar NEFE 2002 2007 között. Hogyan tovább? Budapest: Külügyminisztérium, 59 pp. Bokor, B., Dienes, R., Fodor, E., Szűcs, G., Zsebik, A., Tomaj, D. 2008. Az EU fejlesztési politikája 2004 2007 között. Lehetőségek és tanulságok Magyarország számára. Budapest: Külügyminisztérium. 70 pp. Collier, P., Dollar, D. 2002. Aid Allocation and Poverty Reduction. European Economic Review 46(3): 1475 1500. Communication from the Commission to the Council, the European Parliament, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions. Keeping Europe s promises on Financing for Development. COM (2007) 164 final, Financing for development from Monterrey 2002 to Doha 2008, Progress report 2007, Is the European Union on track to meet its commitments by 2010? Brussels, 04.04.2007, 144 pp. Concord 2007. Hold the Applause! EU Governments Risk Breaking AidPromises, http://www. concordeurope.org/files/media/internetdocumentseng/aid%20watch/1-hold_the_ Applause.FINAL.pdf (lekérdezve 2007.08.21) Cronin, D. 2007. Poor could lose $67 billion in real aid. Third World Economics 16 30 April, 19 20. European Union Strategy for Africa (doc15961/05 EU Council) Compendium on development cooperation strategies. 2006. Luxembourg: Office for Official Publications of the European Communities. Farkas, P. 2008. A kedvezményezettek kritikái a fejlesztési (ODA) segélypolitikákról. Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet. 34 pp. Hammond, A., Kramer, W. J., Katz, R., Tran, J., Walker, C. 2007. The Next 4 Billion: Market Size and Business Strategy at the Base of the Pyramid. Washington D.C.: World Resources Institute and International Financial Corporation.
A nemzetközi fejlesztéspolitika kihívásai és lehetőségei Magyarország számára 391 Hold the Applause! EU Governements Risk Breaking Risk Breaking Aid Promise. 2007 CONCORD European NGO confederation for relief and development, pp. 48. www. concordeurope.org. Hudson Institute 2007. The Index of Global Philanthropy 2007. Washington D.C.: Hudson Institute. Kiss, J. 2007. A magyar nemzetközi fejlesztéspolitika a számok tükrében. Budapest: HAND Szövetség. Kutas, V. 2008a. A magyar fejlesztéspolitika keretében megvalósított projektek értékelése. Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet. 26 pp. Kutas, V. 2008b. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által, külügyminisztériumi támogatással megvalósított afganisztáni Samarkandyan településen lezajlott iskolaépítés vizsgálata. Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet. 19 pp. Lancaster, C. 2007. Foreign Aid. Diplomacy, Development, Domestic Politics. Chicago és London: The University of Chicago Press. Novák, T. 2008. A multilaterális donorok fejlesztéspolitikája. Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet. 49 pp. OECD 2007. Development Co-operation Report, Statistical Annex 2007. Paris: OECD. Paragi, B., Szent-Iványi, B. 2006. Szükség vagy érdek? A nemzetközi fejlesztési együttműködés érdek- és motivációrendszere. Társadalom és Gazdaság 28(1), 99 121. Paragi, B., Szent-Iványi, B., Vári, S. 2007. Nemzetközi fejlesztési segélyezés. Budapest: Tett Consult Kft. Paris Declaration on Aid Effectiveness, Ownership, Harmonisation, Alignment, Results and Mutual Accountability, High Level Forum, Paris, February 28 March 2, 2005. 12 pp. Roodman, D., Akkus, S. 2007. Commitment to Development Index. Washington D.C.: Center for Global Development. Szent-Iványi, B. 2007. Az Európai Unió nemzetközi fejlesztési politikája és az Európai Fejlesztési Alap. Összefoglaló és szöveggyűjtemény. Budapest: Tett Consult Kft. Szent-Iványi, B., Vári, S., Paragi, B. 2008. Bilaterális fejlesztéspolitikák összehasonlítása. Budapest: Corvinus Egyetem. 79 pp. Szent-Iványi, B., Vári, S. 2008. A nemzetközi fejlesztési segélyezés gazdasági hatásai a donorországokban. Budapest: Corvinus Egyetem. 27 pp. United Nations 2007b. Follow-up to and implementation of the outcome of the International Conference on Financing for Development. Report of the Secretary General. Villanger, E. 2006. Company interests and foreign aid policy: Playing donors off against one another. European Economic Review 50(3), 533 545. www.gkm.gov.hu www.hunida.hu www.kum.hu www.oecd.org/dac/stats/
392