Szerző Előadás témájának rövid összefoglalása Szabó Marcel A külföldi szavazati jog nemzetközi jogi és európaijogi aspektusai különös tekintettel a kettős állampolgárságra Peter J. Spiro Kettős állampolgárság, identitáshoz való jog és politikai stabilitás A kettős állampolgárságra az államok sokáig úgy tekintettek, mint egyfajta politikai bigámia gondolatára. Ugyanakkor, a nemzetközi jogfejlődés során az államok elveszítették a jog lehetőséget arra, hogy homogén monokulturális etnikumú társadalom kialakítására törekedjenek állampolgársági politikájuk segítségével. Minden állam saját joga szerint dönti el, hogy kik a polgárai, de ennek összhangban kell állnia a nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az általános jogelvekkel. A kettős állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése nem áll ellentétben az országos területi joghatósággal és a nemzetállami rendszerrel. Tekintettel a sajátos történelmi és szociális viszonyokra, a többes állampolgárság intézménye Európában sokkal inkább elfogadott, mint bárhol máshol a világon, amelyet az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletei is jól tükröznek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ajánlása alapján a kettős állampolgárság az állampolgárságnak a kiterjesztését jelenti külföldön élő, de kultúrájában egy másik országhoz tartozó személyekre. A külföldön élő állampolgárok szavazati jogát megalapozhatja a nemzethez tartozás, amelyet kisebbségi csoportok szeretnének elnyerni a nemzetiségük szerinti államtól. Kelet-Közép-Európában az etnikai csoportok, akik a történelem folyamán elvesztették többségi nemzetükkel az állampolgársági köteléket személyes igazságtételként élhetik meg, ha többségi nemzetük újraírt alkotmányos szabályainak eredményének következtében visszanyerik állampolgárságukat és ezzel együtt a külföldi szavazati jog megszerzését. Jelenleg egy olyan szokásjogi jogfejlődés tanúi lehetünk, amely elvezethet minket ahhoz a szokásjogi szabályhoz, amely megkívánja az államok részéről a külföldön élő állampolgáraik részére is a szavazati jog biztosítását. A kettős állampolgárság és a külföldi szavazati jog intézményének elismerése és támogatása különösen fontos, ha figyelembe vesszük azt a tételt, amely szerint identitás nélkül nincs állampolgárság és nélküle állam sem, sőt az integráció jelenlegi szintjén Unió sem. A kettős állampolgárság az erkölcsi elutasításból a globalizmus természetes vele járójává vált. Történelmileg az államok arra törekedtek, hogy elnyomják a kettős állampolgárság státuszát, tekintettel arra, hogy az állampolgárság a diplomáciai védelem állami előjogát eredményezte, amely kivételesen eltért a szuverenitástól. A szuverenitás korlátozásától való félelem csökkent, amikor a szuverenitás egyéb területekkel kiegyezett és az államok elkezdték engedélyezni a kettős állampolgárság intézményét. Napjainkban, az államok a kettős állampolgárság biztosításával képesek megerősíteni az anyaország és diaszpóra közötti kapcsolatot. Egyes államok a szavazati jogot kiterjesztik a külhonban élő állampolgáraikra, akik közül sokan a lakóhelyük szerinti ország állampolgárságával is rendelkeznek. A kettős állampolgárság elfogadottá válásával elképzelhető a kettős állampolgárság fenntartásának védett jogként történő szabályozása, azokban az esetekben, amikor az egyén jogosult a státuszra. A kettős állampolgárság státuszát lehet úgy szabályozni, mint önálló identitáshoz való jogot, vagy mint eszközt a politikai részvételhez való jog biztosításához. Ugyanakkor, mint a legtöbb egyéni jogot, a kettős állampolgárság jogát is kollektív érdek határolja. Ugyan a kettős állampolgárság és a külföldön élő állampolgároknak 1
biztosított szavazati jog alapvetően nem jár destabilizációs következményekkel, az egyensúly biztosítása a helyi feltételeken és sajátos szabályozási módokon múlik. Az esetek többségében a kettős állampolgárság elfogadásának útjában álló akadályoknak idővel el kell tűnniük. A külföldön élő állampolgároknak biztosított szavazati jog kérdése sokkal összetettebb kérdés. Az előadás célja annak bemutatása, hogy az egyértelműen átalakulóban levő állami gyakorlat milyen hatással van a többes állampolgárság elfogadására. Molnár Tamás Az állampolgárságtól való önkényes megfosztás tilalma a nemzetközi jog és az európaijog szabályai szerint: jelenlegi szabályozás és új tendenciák Az állampolgárságtól való önkényes megfosztás következtében az érintett személyek az emberi jogaik élvezetének tekintetében ténylegesen egy jogi vákuumba kerülnek, ahol kiszolgáltatottak és sebezhetők az emberi jogsértésekkel szemben. Az előadás először kiemeli az állampolgárságtól való megfosztás tilalmának nemzetközi jogi keretrendszerét (1948. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1966. Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és további nemzetközi jogi egyezmények, amelyekben a tilalom a minden embert megillető állampolgársági jog negatív aspektusaként jelenik meg, csakúgy mint a specifikus hontalansági egyezményekben, így az 1961-es hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló Egyezményben, vagy az 1997-es állampolgárságról szóló Európai Egyezményben). Ennek fényében, a témát érintő pár kiemelkedően fontos jogeset kerül bemutatásra és összehasonlításra (például az Emberi Jogok Amerika-közi Bíróságának tanácsadói véleményei és az Európai Unió Bíróságának ítélete a Rottman esetben). Ami az új fejleményeket illeti, univerzális síkon, az ENSZ nemrégiben különös figyelmet kezdett el fordítani az állampolgárság kérdésére (mindez megjelenik például az ENSZ Közgyűlés és Emberi Jogi Bizottság határozataiban, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatalának munkájában, csakúgy, mint a különböző ENSZ riportokban) és napjainkra az európaijog sem maradt érintetlenül a kérdést illetően. Annak ellenére, hogy az állampolgárság kérdését illetően az EU nem rendelkezik explicit kompetenciával, az európaijog által alátámasztott az a kötelezettség, amely szerint állampolgárságától önkényesen senkit nem lehet megfosztani. Az önkényes megfosztás tilalmának követelménye elsődlegesen az uniós polgárság alapvető jellegzetességéből ered. Érdekes módon, a legújabb fejlemények tükrében, az ENSZ által alakított jog, az ún. soft law és az Európai Unió eset joga közti hasonlóság figyelhető meg. Kántor Zoltán A határon túli kisebbséggel rendelkező anyaállam teoretikus alapjai: nemzetiség és állampolgárság A prezentáció célja a határon túli kisebbséggel rendelkező anyaállam (kin-state) teoretikus alapjainak ismertetése, valamint a nemzetiség és állampolgárság fogalmai közötti különbségek felvázolása. 1989 óta a kelet-közép-európai államokban kiemelkedő jelentősége van az anyaországi állampolgárság biztosításának az anyaország határain kívül élő kisebbségek számára. Az 1990-es évek politikai rendszerváltását követően számos kelet-közép-európai állam vezette be a kedvezményes elbánás elvét a határain túl élő kisebbségek tekintetében, biztosítva az anyaországon kívül élő etnikai csoportok számára az anyaország állampolgárságának egyszerűsített megszerzését. Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott 12 tagállam mindegyike kedvezőbb hozzáférést biztosított az állampolgárság megszerzése tekintetében az emigránsok leszármazói vagy azok számára, akiket közeli kulturális szálak fűztek az adott országhoz. Annak ellenére, hogy egyes régi EU tagállamok kiemelt jogokat biztosítottak a határain túl élő etnikai csoportok számára (Olaszország, Görögország), és a közeli kulturális kapcsolat jogalapján számos nyugat-európai tagállam 2
kedvezőbb hozzáférést nyújtott az állampolgárság megszerzéséhez (Dánia, Franciaország, Németország, Írország, Görögország, Spanyolország, Portugália), az anyaország határain túl élő etnikai csoportok számára az anyaország által biztosított jogok és az anyaország állampolgárságának megszerzése teljesen más kontextusban jelenik meg az újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országok tekintetében. Az érintett térségben a külhoni állampolgársági politikák elsődlegesen két különböző határon túl élő közösségi csoportok vonatkozásban jelentkeznek: (i) területileg szétszórt migráns diaszpórák és azok a (ii) határon túli kisebbségek, akiknek szülőföldje korábban az anyaország részét képezte. A határon túl élő kisebbségek számára az anyaország által biztosított állampolgárság intézményének elismerése egy folyamatos fejlődés eredménye, amelyet politikai alkuk és lehetőségek formáltak az évek során. Jo Shaw Rainer Bauböck Többszintű állampolgárság egy közös európai térben: hogy kell megérteni a kapcsolatot a politikai részvétel és az állampolgárság megszerzése között Kovács Péter Többes állampolgárság az 1997-es állampolgárságról szóló Európai Egyezmény szerint Az előadás fókuszpontjában az a kérdés áll, hogy egy adott tagállamban állampolgársággal nem rendelkező uniós polgároknak joga legyen-e szavazni a helyi választásokon lakóhelyükre való tekintettel az állampolgársági elv helyett. A Maastrichti Szerződés már 1993-ban bevezette az európai uniós állampolgárság koncepcióját, amely magában foglalta az európai és helyhatósági választásokon a saját tagállamtól eltérő tagállamokban való részvétel jogát bizonyos feltételek mellett, amely jogot és egyéb polgári jogokat az Európai Unió Alapjogi Chartája erősített meg és amely jelenleg a Lisszaboni Szerződés értelmében kötelező erővel bír. Számos uniós tagállam tovább ment az elképzelésen és szavazati jogot biztosít harmadik állambeli állampolgárok számára a helyi választásokon, ugyanakkor a jognak az ilyen szintű kibővítése közel sem mondható univerzálisnak. Az előadás az Európai Unió tagállamai között felmerült vitákat és konfliktusokat vizsgálja annak kapcsán, hogy a választójog kiterjesztésre kerüljön-e azokra a személyekre is, akik az adott országnak nem állampolgárai. Az előadás célja a különböző típusú követelések és érvelések vizsgálata a regionális vagy helyi autonómia vonatkozásában, például a szövetségi államokban a választójog kibővítése azokban az esetekben, ahol a nemzeti politika túlságosan szigorú. Az előadás különös hangsúlyt helyez az alkotmányossági korlátok jelentőségére azokban az országokban, ahol a kísérletezés szubnacionális szinten már megtörtént, így például Németországban és Ausztriában. Az előadás szintén utal arra, hogy a szubnacionális kísérletezést egy tágabb politikai kérdéshez lehet kapcsolni, így az állam politikai és területi megállapodásához. Utóbbi különös jelentőséggel bír figyelembe véve Skóciának az Egyesült Királyságtól történő elszakadási kísérletét. A természetes demokratizálódási folyamatoknak, az állami átalakulásoknak és a magas arányú migrációnak köszönhetően az 1990-es években az Európa Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a többes állampolgárság egyértelmű jelenséggé vált, az intézmény elnyomása helyett célszerűbb annak szabályozása, különös tekintettel a többes állampolgárság következményi részleteinek kidolgozására. Az Európa Tanács égisze alatt 1997-ben megszületett az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény. A többes állampolgárságról alkotott koncepció az államok kettős állampolgársághoz való viszonya és az állampolgársági szabályozás tartalma szerint formálódott, amelynek eredménye a kettős állampolgárságról alkotott haladó szemléletű álláspont kialakítása az állampolgárságról szóló Európai Egyezményben. Az 3
államoknak a szuverén szabályozási kompetenciáját ellensúlyozza a nemzetközi jogi szabályoknak való megfelelés iránti elvárás. A diszkrimináció tilalmának szabálya a nemzetközi emberi jogi egyezmények hagyományos szóhasználata szerint tiltja a különbségtételt az egyének között azon az alapon, hogy születésüktől fogva állampolgárok, vagy állampolgárságukat honosítással szerezték meg. Az állampolgárságtól való megfosztással kapcsolatos döntés nem tartozik kizárólagosan a tagállam szuverenitásához, annak határt szabnak a szokásjogban és a nemzetközi jogi dokumentumokban fellelhető nemzetközi jogi normák. Az előadás bemutatja az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény legfontosabb irányvonalait és kiemeli, hogy az egyezmény miért tekintendő a modern állampolgársági szabályozás európai mérföldkövének. Az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény szabályai az államok által egységesen elfogadott standardokra reflektálnak és a korábbi álláspontokhoz képest sokkal megengedőbbek a többes állampolgárság irányában. Dimitry Kochenov Az európai integráció állampolgársági paradigmája Gyeney Laura Kettős állampolgárság az Európai Unió jogi szabályozásában Az európai integrációs projekt a piaci ésszerűség irányából az Európai Unió keretén belül az egyének számára biztosított lehetőségek bővítése irányába halad. Ebben az értelemben, nem a belső piac, hanem az uniós polgárság kerül az Európai Unió középpontjába. Az Unió eszméjét, a mindenki számára szóló békét és jobb élet magasztos reményét, vagyis az Európai egység gondolatát, a belső piac ideológiája váltotta fel, amely kezdetben inkább szolgálta az integráció eszközét, mint annak végső célját. Az egység Európában történő visszaállítása érdekében az előadás felveti az uniós polgárság koncepciójának alkalmazását, mint az integráció megvalósításának eszközét a belső piac mellett, és egyben indítványozza az európai integrációs állampolgársági paradigmának a minél szélesebb körű megismertetését az Unió jövőjére való tekintettel. A javaslat az európai egység kezdeti ígéretén alapul és kiemeli, hogy az uniós állampolgárság közvetlenül az elsődleges jog forrásából származik, csakúgy mint az integrációs projekt igazi célja. A kettős, illetve többes állampolgárság kérdése mindig is komoly kihívás elé állította a jogalkalmazókat. A fenti kérdés különös súllyal vetődik fel az Európai Unióban, ahol a kettős, ill. többes állampolgárok száma rohamos tempóban nő. Általánosságban elmondható, hogy a tagállamokban egyre elfogadottabb a kettős állampolgárság intézménye, amely egy általános liberalizációs trend részeként fogható fel. Az állampolgárság, mint olyan a szuverén állam ideájában gyökeredzik, s így annak változása értelemszerűen maga után vonja az állampolgárság koncepciójában bekövetkező átalakulást is, így mára a többes állampolgárság önmagában már nem egy rendkívüli jelenség. Mindez különösen igaz arra az esetre, ha születés útján nyeri el kettős állampolgárságát a kérdéses személy, akár oly módon, hogy szülei két különböző állam polgárai, akár a ius soli és a ius sanguinis elvek kombinációja eredményeként. Ennél jóval érzékenyebb kérdésként merül fel a honosítás útján elnyerhető újabb állampolgárság esetköre, ahol bizonyos relációkban épp ellentétes irányú folyamatokról számolhatunk be, azaz jellemzően egy restriktív megközelítés érvényesül. Így példának okáért nem csekély politikai feszültséghez vezetett a magyar állampolgárság egyszerűsített honosítás útján történő kiterjesztése a Romániában és Szlovákiában élő 4
magyarságra. Számos tagállam követeli meg továbbá a korábbi állampolgárságról való lemondást az új állampolgárság elnyerése feltételeként. A fentiek okán egyre sürgetőbbnek tűnik tehát a tagállamok szintjén jelenlévő és egyre fokozódó feszültség uniós szintű feloldása. Vajon kellőn felkészült-e az Unió ezen érzékeny kérdés megnyugtató módon való rendezésére? Nem könnyíti a helyzetet, hogy a kettős állampolgárság kérdése uniós viszonylatban mindjárt két kontextusban merül fel, így egyfelől egy Unión belüli, ill. egy Unión kívüli kontextusban. Ami az Unión belüli kontextust illeti, elvi éllel vetődik fel, vajon az uniós polgárság nemzetek feletti jellege vitán kívülivé teheti-e a kettős állampolgárság kérdését. A hangsúlyos faktor ez esetben ugyanis maga a tagállami állampolgárság, s az csupán már csak másodlagos kérdésként vetődik fel, hogy mely tagállamok polgárságával bír az adott személy. Elméleti oldalról szemlélve e megközelítés valóban vonzó, azonban nem árt, ha figyelembe vesszük a tagállami gyakorlatot, amely ettől sok esetben eltér. A korábbi állampolgárságról való lemondás feltétele, ill. az állampolgárság elvesztése, mint jogkövetkezmény integrációs jogi szempontból, különös tekintettel az egyenlő bánásmód elvére nehezen értelmezhető, hiszen az uniós polgárok közel azonos gazdasági és szociális jogokat élveznek a tagállamok területén. A korábbi állampolgárságtól való megfosztás, ill. annak ex lege elvesztése sem egyeztethető össze azon integrációs célkitűzéssel, miszerint Európa népei közötti egyre szorosabb egységet kell létrehozni, egyúttal erősen megkérdőjelezi az EUSz 2. cikkében foglalt demokrácia követelmény érvényesülését. Ezt a nézetet erősíti a luxemburgi bíróság kettős állampolgárságra vonatkozó legújabb esetjoga, amely az uniós polgárság zászlaja alatt felülírni látszik a tagállamok tradicionális nemzetközi magánjogi gyakorlatát azzal, hogy ítélkezési gyakorlatában nem engedi meg a fórum szerinti állampolgárság automatikus érvényesülését a kettős tagállami polgársággal rendelkező személyek esetében (Garcia Avello ill. a Hadadi ügyben született ítéletek). E kérdéskörben az uniós polgári státusz erősödését demonstráló jogfejlődés újabb mérföldkövét jelenti a Rottman ügy, amelyben egy megtévesztéssel szerzett állampolgárság visszavonásáról volt szó. A központi kérdést lényegében az képezte, hogy a fenti hatósági döntés összeegyeztethető-e az uniós joggal, ha annak eredményeként a kérdéses személy uniós polgári jogállása elvész. A Bíróság Rottman ügyben hozott döntése azért bír különös jelentőséggel, mert az EUB első esetben rögzítette nagyon tisztán, hogy az állampolgárság feltételeit rögzítő tagállami hatáskörgyakorlás során igenis figyelembe kell venni, hogy a döntés az uniós jogrend által védett jogokat érint-e, azaz az uniós jog hatálya alá is tartozik, és ezt figyelembe kell venni a nemzeti szabályok alkalmazása és bírói felülvizsgálata során. A fent említett magyar egyszerűsített honosításra reagáló szlovák törvénymódosítás uniós joggal való összhangja épp a fentiek fényében erősen megkérdőjelezhető. Tóth Judit A valódi kapcsolat elve az állampolgársági jogban A nemzetközi szokásjogban a tényleges állampolgárság elvét az akadémikusok a híres Nottebohm eset (Guatemala v. Lichtenstein, 1955) óta vitatják. Ugyan a nemzetközi közjognak és magánjognak csekély hatása van az állampolgársági jogra (ide tartozik például a diplomáciai és konzuli védelem, a kettős állampolgárság tiszteletben tartása és az egyének családi státusza), az emberi jogok széles spektrumának egyre erősebb ereje van a szuverén államok állampolgársággal kapcsolatos szabályainak megállapítása 5
Penelope Nevill Migráció és az Európai Unió Bírósága: az állampolgárság felülről történő megalkotása során. Az állampolgár és az állam közötti jelentőségteljes, létező kapcsolatot foglalja magában az állampolgárság jogi köteléke, az állampolgárságnak a különböző úton történő megszerzése, fenntartása, megőrzése vagy az állampolgárságok közötti választásnak a nemzetközi egyezményekben történő meghatározása útján. Az előadás áttekintést nyújt a valódi kapcsolat követelményéről az állampolgárságra vonatkozó magyar jog vonatkozásában és összehasonlítja azokat a nemzetközi jogi kötelezettségekkel. Az előadás a történész, Eric Hobsbawm megfigyelésével indít, amely a Nemzetek és nacionalizmus 1870 óta: program, mítosz, valóság című könyvében került publikálásra, nevezetesen, hogy a nemzetek és a velük azonosított jelenség tulajdonképpen felülről kerül megalkotásra. Az Európai Unió Bíróságának tevékenysége és az általa meghozott ítéletek hozzájárulnak az Európai Unió tagállamainak nemzetei közötti szolidaritás megteremtéséhez a közismert szabad mozgással és állampolgársággal kapcsolatos esetjogon keresztül. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy, milyen messze került az Európai Unió Bírósága a jus sanguinis és jus soli hagyományos nemzet (és tag)állami szempontrendszerétől az uniós polgárság intézményének megalkotása során? Mennyire tekinthető az uniós polgár kozmopolitának? Az előadás a fenti kérdésekre keresi a választ az Európai Unió Bíróságnak a harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó esetjogának bemutatásán keresztül, így például az Akrich (C-109/01), a Carpenter (C-60/00), a Zhu és Chen (C-200/02), valamint a legfrissebb Zambrano (C-34/09) és Yoshikazu Iida eseteken keresztül. Kardosné Kaponyi Erzsébet Európai polgári kezdeményezés Az állampolgárok hallgatólagos beleegyezésével létrejött európai egység ideje lejárt. Európa nem lehet többé teknokratikus, bürokratikus, vagy éppen diplomatikus, Európának sokkal inkább demokratikusnak kell lennie. Az európai polgári kezdeményezés az első nemzethatárokat átívelő eszköz a demokráciában való részvétel tekintetében. Az európai polgári jogi kezdeményezés a Lisszaboni Szerződés egyik legfontosabb újításai közé tartozik és lehetőséget nyújt arra, hogy amennyiben egy millió uniós polgár összefog, közvetlenül részt tudjanak venni az uniós szakpolitikák alakításában azáltal, hogy az Európai Bizottságot közvetlenül szólítják fel jogalkotási javaslat előterjesztésére a kompetenciájába tartozó hatáskör tekintetében. Az előadás bemutatja az európai polgári kezdeményezés kialakulását és legfontosabb ismérveit, továbbá kiemeli annak alkalmazását az uniós polgárság tekintetében, valamit ismerteti az európai polgári kezdeményezés gyakorlati jelentőségét. A Régiók Bizottsága 2013-ban véleményt adott ki az uniós polgárság erősítéséről és az uniós polgárok választójogának támogatásáról. Amíg egyes szerzők azon az állásponton vannak, hogy a demokráciában való részvételi jog elvesztése a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása miatt ellentétben áll az uniós polgárság szellemével, addig megoszlanak az álláspontok a kérdésre adott helyes választ illetően: szavazzanak-e az uniós polgárok a származásuk szerinti és a letelepedésük szerinti országban, vagy adassék meg számukra a választás lehetősége? A harmadik országbeli állampolgárokra is terjedjen ki egy szélesebb körű választási reform? Hogyan lehet elegendő számú uniós polgárt meggyőzni az európai polgári kezdeményezést illetően, figyelembe véve az Európai 6
Parlamenti választásokon való résztvevők alacsony arányát? Sonnevend Pál Állampolgárság: a szuverén állam kérdése, nemzetközi jog vagy uniós jog? Wetzel Tamás A kettős állampolgárság jövőbeni szempontjai Az előadás bemutatja az állampolgárság uniós jog szerinti szabályozási keretét a vonatkozó legfontosabb esetek bemutatásával (Michelettia, Rottman) és az európaijogot párhuzamosan vizsgálja a nemzetközi szokásjog állampolgárságra vonatkozó szabályaival, továbbá kiemeli a Sólyom esetet, mint a nemzetközi jogot az európai joggal összekötő lehetséges tényezőt az állampolgárság vonatkozásában. A nemzetközi szokásjog szerint az állampolgárság nem tartozik a nemzetközi jog körébe, hanem sokkal inkább az államok szuverenitásához köthető, ugyanakkor az emberi jogok meghatározott kötelezettségeket ruháznak az államokra (diszkrimináció tilalma, hontalanság elkerülése, honosítási eljárás, stb.), amelyek következtében csökken az államok szuverenitása. A Sólyom eset alkalmával rögzítésre került, hogy az európaijog a vonatkozó nemzetközi jog fényében értelmezendő, tekintettel arra, hogy a nemzetközi jog az Európai Unió részét képezi és az kötelező erővel bír az Unió intézményeire. Az Európai Unió Bírósága a Micheletti ügy során az állampolgárság kérdését új kontextusba helyezte, amikor egyértelműen elutasította az állampolgárság és az állandó lakóhely közötti kapcsolat követelményét. A Rottmann esetben az Európai Unió Bírósága egy olyan újítást vezetett be, amely értelmében az uniós jog meghatározott korlátokat szab az állampolgárságtól való tagállami megfosztásának. Összefoglalásként megállapítható, hogy a nemzetközi jog soha nem mozdította el az állampolgárság kérdését az európaijog palettájáról és az Európai Unió Bírósága a nemzetközi jog elveit, mint európaijog hajtja végre. Mára számos példát találunk a kettős állampolgárság elfogadására és a különböző honosítási eljárásokra, amely azt jelzi, hogy a kettős állampolgárság státusza mindinkább elfogadott intézményi formává vált Európa szerte (pl. Románia, Horvátország, Olaszország és Spanyolország). A 2010-ben Magyarországon bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás nem tartozik az úttörők közé az Európai Unió tagállamai sorában. A magyar szabályozás nemzetközi standardok szerint került kialakításra, nem etikai alapokon nyugszik. Állampolgárságtól függetlenül, bárki jelentkezhet a honosítási eljárásra és a hagyományos honosítási eljárási szabályok mellett az egyedüli többlet követelmény, hogy az érintetteknek igazolniuk kell magyar felmenőit és azt, hogy beszélnek magyarul. Az elmúlt 2,5 évben több mint 450.000 ember nyújtott be magyar állampolgárság iránti kérelmet, ami kiemelkedően magasnak tekintendő. Az Eurostats adati szerint az Egyesült Királyságot követően Magyarország honosítja a legtöbb állampolgárt. Az elmúlt 15-20 évben a kettős állampolgársággal szembeni tolerancia egyre inkább elfogadottá vált. Alig látunk olyan ellenpéldát, mint a kettős állampolgárság tilalmára vonatkozó 2010-es szlovák szabályozás. A katalán és baszk függetlenedési törekvésékre való tekintettel Spanyolország sem toleráns általában véve a kettős állampolgárság intézményével szemben, ugyanakkor bilaterális szerződéseket kötött, elsősorban latinamerikai országokkal, a státusz elismerésére vonatkozóan. A külföldön élő állampolgárok számára biztosított választójog kérdése nagymértékben árnyalt, különös tekintettel arra, hogy a külföldön leadott szavazatok miként befolyásolják a nemzeti választás eredményét. A jelenlegi magyar választási rendszer értelmében a külföldi szavazatok alapvetően nem fogják befolyásolni a választások eredményét, különös 7
tekintettel a választási hajlandóság fokozatos csökkenésére és arra, hogy a külföldi szavazatok mindössze 1-2 országgyűlési mandátumra lehetnek hatással a 199 közül. Raffai Katalin Az állampolgárság, mint az összekapcsoló tényező és európaijog elvei közötti kapcsolat Az előadás középpontjában az állampolgárság kompatibilitása, mint összekapcsoló tényező és az európaijog elvei közötti kapcsolat bemutatása áll. Az elmúlt években több kiemelkedő esetben is foglalkozott az Európai Unió Bírósága a kettős állampolgársághoz való jog kérdésével (Garcia Avello), az állampolgárság és a szokásos tartózkodási hely közötti kapcsolattal (Grunkin Paul, Ilonka Sayn Wittgenstein), vagy az állampolgárság és az emberek személyes identitásának viszonyával (Runevič- Vardyn). Az állampolgárság iránti kérelem, mint egy összekapcsoló tényező, a vonatkozó nemzeti jogok különbözőségéből fakadóan konfliktushoz vezet. Az említett esetek az egyes nemzeti jogok által alkalmazott összekapcsoló tényezők kompatibilitásának kérdését vetették fel, az európaijog olyan elveivel egyetemben, mint a kölcsönös elismerés elve vagy a szabad mozgáshoz való jog. Juhász Hajnalka Külföldön történő szavazás, mint egy világméretű perspektíva A külföldön történő szavazás (external voting) világszerte egy új jelenségnek tekinthető, amely sok országban felkerült a politika napirendjére. A 21. század kihívásai, mint például a globalizáció, migráció, szakmai és magánélet egyaránt meghatározó tényezők, amelyek hozzájárultak a külföldi szavazási jog iránti fokozott érdeklődéshez. Az ország határain kívül élő állampolgárok aránya országonként változó képet mutat. A nemzeti gyakorlatok közel sem egységesek abban a tekintetben, hogy milyen módon biztosítják a külföldön élő állampolgáraik számára a szavazati jogot. Az Institute for Democracy and Electoral Assistance Kiadványa szerint a külföldön történő szavazás világszerte 115 országban engedélyezett, amelyek közül 41 európai ország. A 115 ország a világ demokráciáinak több mint felét alkotja, amely jól érzékelteti a külföldön történő szavazás elfogadása iránti tendenciát. A külföldön élő állampolgárok szavazati joga egy nagyon komplex kérdés és végrehajtása sosem egyszerű. Fontos kiemelni, hogy a sajátos szociális, politikai és kulturális tényezők mindig hatással vannak a világszerte létező külföldön történő szavazási rendszerekre. Európában a legelterjedtebb a külföldi szavazás, de a világ majdnem minden részén megtalálható. A külföldön történő szavazás vizsgálatánál három fő pontot kell figyelembe vennünk: (i) a választások fajtáját, (ii) a külföldön történő szavazás jogosultságát, (iii) és a külföldön leadott szavazatok szavazási módját. A 115 országnak a külföldön történő szavazásra vonatkozó eljárása országonként eltérő. A nemzetközi migráció szintén hatással van azoknak az országoknak a választási rendszerére, amelyek azzal a jelenséggel szembesülnek, hogy az állampolgáraik, elsődlegesen gazdasági okok miatt, nagy számban hagyják el hazájukat. A migráció sajtos logisztikai és politikai kihívások elé állítja azokat az országokat, amelyek engedélyezni kívánják állampolgáraiknak, hogy politikai joguk nemzetközi eszközökkel is elismerést nyerjen. A jelen elemzés az IDEA által 2007-ben közzétett Kiadvány kiemelkedő jelentőséggel bíró megállapításait és következtetéseit kísérli meg bemutatni annak a 115 ország tekintetében, amely engedélyezi a külföldön történő szavazást, és egyéb vonatkozó anyagok mellett a szerző a saját következtetéseit is ismerteti. Ahogy az elemzésben is megállapításra kerül, nem létezik egy minden helyzetre alkalmas megoldás a külföldön élő állampolgárok szavazati jogának szabályozása tekintetében, 8
ugyanakkor a külföldön történő szavazás fajtájától függetlenül, minden egyes külföldi szavazási fajta végrehajtása kihívást jelent. 9