A KÖRNYEZETI FELELŐSSÉG HATÁRAI



Hasonló dokumentumok
A KÖRNYEZETI JOGI FELELŐSSÉG

A KÖRNYEZETI JOGI FELELŐSSÉG

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6.

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:

Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is

dr. Dobos István: A gazdaság társaságok átalakulására vonatkozó szabályozás a társasági törvényekben és az új Polgári Törvénykönyv tervezetében

2. előadás Alkotmányos alapok I.

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben

Az elévülés szabályai

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

Önvezető autók üzemeltetése során felmerülő felelősségi kérdések

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne,

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I.

AUTONÓM JÁRMŰVEK A POLGÁRI JOGI FELELŐSSÉG ÉS A SZERZŐI JOG SZEMSZÖGÉBŐL

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban. Szerző: dr. Deák Dóra

A cselekvőképesség és a gondnokság alá helyezés gyakorlati kérdései. Dr. Kőrös András HVG-Orac Ptk. konferencia január 10.

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.

A hatályos szabályozás

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

Könyvelő és az adótanácsadó szerepe az adóeljárásban, és az adóperekben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés

Hagyomány és megújulás a környezethez való jog alkotmánybeli elismerése terén

A szakmai követelménymodul tartalma:

Az uniós jog forrásai

Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció?

Általános áttekintés a jogforrások rendszeréről

A környezetjog szabályozása

A bűncselekmény tudati oldala I.

TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.Önkormányzati rendelete a Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. Preambulum

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

EU jogrendszere október 11.

2007. évi XXIX. törvény. egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Adótanácsadó Adótanácsadó

Mintatanterv. I. félév Tantárgy Félévi óraszám Kredit. 8 4 Dr. Schanda Balázs B Polgári jog I.

2 A JELENTÉS FELÉPÍTÉSE...2

Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések

Helye a közigazgatásban, fogalmak

A környezetvédelem szerepe

Közigazgatási szankciótan

Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola

BME VIK TDK Bírálói lap 1. rész (a dolgozat részletes értékelése)

PhD értekezés. dr. Reiterer Zoltán

Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 15. (OR. en) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1. Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD)

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

Szabó Máté Dániel: TANULMÁNYKÖTET AZ INFORMÁCIÓS SZABADSÁGJOGOKRÓL AZ ODAÁTRA NYÍLÓ AJTÓ THE DOOR ONTO THE OTHER SIDE * ismertetése

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez

Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések

Biztosításközvetítés elektronikus felületen

Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

Települési önkormányzatok lehetőségei a zaj elleni küzdelemben

ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK

Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozási jogi ismeretek

Az Európai Unió elsődleges joga

AZ NHKV ZRT ÉVI ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében

A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Az élettársi életközösség szabályozásának előzményei és új rendelkezései.

A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz

Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző

EU közjogi alapjai május 7.

A nemzetközi jog alanyai, forrásai; a diplomáciai és konzuli kapcsolatok jogának fejlődése. Corvinus/BIGIS február 4.

TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához

A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban. Szerző: Dr. Szűcs Réka

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

Összeállította: Sallai András. Fogyasztóvédelem

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret

A évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek

Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2007. (III. 9.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról

149. sz. Egyezmény. a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről

Adatvédelmi nyilatkozat

J u s t i c e a n d E n v i r o n m e n t ELD 2012

REKLAMÁCIÓKEZELÉS FOLYAMATA. WEBER- nél

Átírás:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jog-és Államtudományi Doktori Iskola CSAPÓ ORSOLYA A KÖRNYEZETI FELELŐSSÉG HATÁRAI A közösségi jog hatása a magyar szabályozásra az irányelvek tükrében Ph.D. értekezés Témavezető: Dr. Bándi Gyula Piliscsaba, 2015.

Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető élő természetet elvakult és vandál módon pusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt majd gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz. 1 1. A kutatási feladat összefoglalása A jog nem csupán a jogszabályok összessége, erkölcsi, morális tartalommal bír. Alapvető feladata ezen erkölcsi normák hordozása. A társadalom jóról, helyesről, értékesről vallott ítéletét fordítja le olyan mechanizmusokra, ami általánosan kikényszeríthetővé teszi őket. Kutatásom célja, hogy a környezet helyzetét vizsgáljam meg ebben a vonatkozásban. A környezet, mint közös kincsünk, közös felelősségünk. Mi, közösen és együtt vagyunk felelősek pillanatnyi magatartásunkért és mulasztásainkért, jövőnk alakításáért. A környezeti elemek túlhasználata és szennyezése az egész emberiség közös ügye. De lefordítható-e ez a felelősség a jog szabályaira, érvényesíthető, kikényszeríthető-e a gyakorlatban? Milyen eszközökkel, milyen mechanizmusokkal él a magyar jogrendszer ebben a tekintetben, áthatjae ez a mögöttes tartalom a szabályokat s a jogalkalmazást, avagy a normák útvesztőjében irányt tévesztettünk. Bekerül-e, bekerülhet-e ez a tartalom maradéktalanul a normaszövegekbe s így a gyakorlatba, avagy a cél csupán foltokban fedett, s az alkalmazást a szöveghűség irányítja? Egyéni választásainkon túl az egyes államok, szervezetek működését és tevékenységét is érinti a kérdés, nemzeti szabályainkon is túlmutat. A téma kezelhetősége érdekében azonban vizsgálatomat csupán a magyar, illetve hatásai tekintetében a közösségi jogra terjesztettem ki, azon belül is csupán a kifejezett és általános felelősséget alapító szabályokra. Az egyes szakterületi illetve végrehajtási szabályok felelősségi rendelkezései azon okból maradtak ki, mivel a jog logikája szerint azok csupán a hierarchiában magasabb szinten álló jogforrásokban szabályozott alakzatok végrehajtását, részletszabályozását tartalmazzák. Önálló jogcímet alapítanak, de szabályozási módszerük és rendszerük megfelel a magasabb szintű szabályoknak, ahogy értelmezésük és alkalmazásuk is. A jog hézagmentességének elve alapján nem létezik olyan tényállás, amely ne lenne valamely jogi szabály hatókörébe vonható. Amennyiben ezt összevetjük az általános 1 KONRAD LORENZ: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne. Budapest, IKVA-SZÁMALK, 1988. 25.

tézisünkkel, a környezet közös felelősségünk állítással, valóban találunk minden lehetséges környezeti érdeket sértő magatartásra felelősségi szabályt? Nem. Életszerűtlen elvárás lenne drasztikus fordulattal megalapítani ezeket. Azonban azt vizsgálhatjuk, arra haladunk-e. A jog feladata ebben a tekintetben álláspontom szerint nem követni, hanem irányítani a társadalom értékítéletét a morálisan helyes irányba. Nem utólag kapcsolni felelősségi tényállásokat és szankciókat a közfelfogás által helytelenített magatartásokhoz, hanem megelőzve azt előrébb járni, megalapítva, kiterjesztve a felelősséget a nemkívánatos jelenségekre, s várni, beérik-e ennek hatása; így diktálva, kényszerű változásra rávéve a társadalmat. Gyakorlati síkon a dolgozat a környezetjogi felelősség elhelyezkedését, annak elvi alapjait, felépítését tekinti át, a konkrét jogszabályok közül mélyebben azonban csupán az Európai Unió környezeti felelősségről szóló irányelveinek hazai jogban elfoglalt helyét, szerepét és megfelelőségét vizsgálja. 2. A dolgozat bemutatása, a kutatás módszere A dolgozat rendszertani alapvetéssel kezdődik, amely bemutatja a környezetjog történeti fejlődését és rendszerét. Ezt követően a környezeti felelősség jogrendszerbeli elhelyezését kísérli meg. Megállapítja, hogy a téma jogterületen való keresztbefekvő jellege okán más jogterületek intézményeit használja saját, környezetet védő céljaira. Ennek szellemében megkísérli feltárni, mely jogintézmények alkalmasak a környezeti érdek, a környezetért viselt felelősség más jogterületeken belüli érvényesítésére. Megállapítja, hogy az alapelvek nyújtotta flexibilitás jól hasznosítható a vizsgált területen. A környezetet érintő jogszabályok vázlatos áttekintése után az önállósult, valamint az egyes normákba épült környezeti felelősségi szabályok sematikus összefoglalása következik. A következő fejezet a kutatás dogmatikai megalapozására vállalkozik. Ennek keretében a környezet fogalmának jogirodalomban, hazai és nemzetközi jogi szabályokba foglalt tartalmi, összehasonlító vizsgálatát kísérli meg, melynek végén összefoglaló, rendszerező megállapításokon keresztül differenciált képet vázol a lehetséges értelmezésekről. A környezet fogalma után a környezeti kár meghatározása következik a fentebb vázolt módon, a kár általános fogalmából kiindulva. A negyedik fejezet a felelősség intézményének vizsgálatával foglalkozik. A felelősségtani alapok a felelősség intézményének jogelméleti, jogterületektől,

jogintézményektől független elvi síkú vizsgálatával foglalkozik. A környezeti felelősség formái cím alatt ezen felelősségi alapvetés tükrében dogmatikai alapon kísérli meg az előző fejezetben felvázolt környezeti felelősségi intézmények alkalmazása során figyelembeveendő szempontokat és az alkalmazásuk során várható eredményeket osztályozni. A fejezet harmadik része a felelősség viszonyrendszerét vázolja fel, azt, hogyan alakul az emberiség közös, morális felelőssége fragmentált és bonyolult hálót alkotó jogosulti-kötelezetti viszonyrendszerré. A dolgozat ezt követő két része az elméleti alapozást tartalommal, konkrét rendelkezésekkel tölti fel. Először, a fejezetek sorában ötödikként az Európai Unió környezeti felelősségi jogát kutatjuk. Az Uniós környezetjog rövid leíró jellegű bemutatását követően az EU környezeti felelősségi rendszerének ismertetése körében egyrészt az elméleti fejezetekben vázolt viszonyrendszert, másrészt a tartalmi tagolást töltjük fel tartalommal. Ebben a körben a környezeti felelősség fejlődésének ívét is bemutatjuk, ahogy időben az első generációs, pusztán a felelősségi szabály meglétét előíró rendelkezésektől a második generációs, immár a szankciórendszerrel szemben tartalmi követelményeket támasztó követelményeken át eljutunk az önállósult, irányelvekbe foglalt, konkrét rendelkezéseket tartalmazó környezeti felelősségi normákig. A történeti, áttekintő jellegű alfejezet után az egyes környezeti felelősségi irányelvek részletes vizsgálata következik. Először a környezeti felelősség közigazgatási szabályait tartalmazó, a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv (ELD) bemutatása következik. A részletes ismertetésen, elemzésen túl a dolgozat a Bíróság gyakorlatára is kitér, annak kritikai elemzéséig bezárólag. A másik, részletesen ismertetett és elemzett rendelkezés a 2008/99/EK irányelv a környezet büntetőjog általi védelméről. A dolgozat kitér az irányelvek kialakulására, elfogadása körüli problémákra, valamint röviden a nemzetközi jog követelményeinek való megfelelésükre. A hatodik fejezet a magyar jog környezeti felelősségi jogának vázlata. Kiindulópontként a környezetjogi felelősség alapelvei körében a felelősség és az integráció elveivel kapcsolatos problémákra hívtuk fel a figyelmet, majd a környezethez való jog alapjogi megítélésének hazai nehézségeire. A környezeti felelősség magyar jogban megjelenő jellemzőiről tett néhány általános megállapítást követően a környezeti felelősség közös szabályainak ismertetése következik. A vizsgálat innentől az egyes intézmények vázlatos bemutatásán túl mindvégig az uniós hatások vizsgálatára koncentrál. Ennek megfelelően az irányelveket megelőző és azt követő, hatályos

időállapot, valamint az irányelvekbe foglalt rendelkezés összehasonlító elemzését végezzük el a direktívák által lefedett területeken. A környezeti felelősség közös szabályai körében ez alapvetően a fogalmi rendszer, a felelősség alanyára, annak kötelezettségeire és a felelősség módjára vonatkozó normatartalmak vizsgálatát jelenti. Az irányelv hatásának tudható be például a környezetveszélyeztetés fogalmi körének leszűkítése a közvetlen veszély eseteire, aminek következtében például a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott szervezet fellépési lehetőségei sajnálatos módon szűkültek. A törvény a jogi felelősség általános alapját úgy fogalmazza meg, hogy a környezethasználó az e törvényben (azaz a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben, Kvt.) meghatározott és más jogszabályokban szabályozott módon büntetőjogi, polgári jogi és közigazgatási jogi felelősséggel tartozik tevékenységének a környezetre gyakorolt hatásaiért. Ezen rendelkezés álláspontunk szerint visszalépést jelent a korábbi, pusztán példálózó felsoroláshoz képest a felelősség lehetséges módozatai tekintetében, amely megállapításra a dolgozatban elvégzett kritikai elemzés után jutottunk. Szerencsétlen a felelősséget megalapozó fordulat is annyiban, hogy csupán a tevékenységgel való károkozásról rendelkezik, a mulasztás következtében beálló károkról nem. A bírói gyakorlat ezt kiterjesztő értelmezéssel korrigálni tudja, mégis szükség volna a jogszabály szövegének kijavítására. A közös szabályok körében a Kvt. vélelmeket és egyetemlegességi szabályokat is állít. Ezek tartalmi vizsgálata körében a kidolgozottság hiánya okán a mentesüléssel kapcsolatos aggályainknak adunk hangot, például a birtokosra vonatkozó részben, ahol a fogalom változásával is számolni kellene, legalább a gyakorlatnak. A továbbiakban dolgozat a Kvt. hármas felosztása szerint tagolódik, külön vizsgálva a közigazgatási, a büntetőjogi és a magánjogi felelősség alakzatait. A magyar jog közigazgatási jogi felelősségi rendszerének általános bemutatását követően a Kvt.-ben a közigazgatási jogi felelősség cím alatt szabályozott, tartalmában az ELD-nek megfelelő rendelkezéseket találjuk. A felelősségi irányelv átvételéről szóló rendelkezések részletes kritikai vizsgálatával arra a következtetésre jutottunk, hogy alkalmazásával a szennyező fizet elv nem érvényesül maradéktalanul. Egyrészt a környezethasználó a rendelkezések alapján nem köteles az okozott károkkal kapcsolatos összes költség viselésére, így hiányzik például az átmeneti költségek viselésének kötelezettsége, az állam költségeiről való rendelkezés. Másrészt a magyar jog a mentesülés terén is engedékenyebb a természeti jelenségek és a hatósági határozattal kapcsolatban, noha van olyan mentesülési ok, amit nem alkalmaz.

A Kvt. az irányelv szellemének megfelelően szabályozza a hatóság fellépésének lehetőségét (és nem kötelezettségét) arra az esetre, amennyiben a károkozó maga nem végzi el a szükséges kárelhárítási és helyreállítási tevékenységet. Rendelkezik a költségek érvényesítésének rendjéről és annak biztosítékairól. A költségek érvényesítésének elévülésével kapcsolatban azonban álláspontunk szerint pontatlanul fogalmaz a törvény, amikor a kezdő időpontról rendelkezik, s általában a munkálatok befejezéséhez, nem pedig annak megfizetéséhez köti a határidő kezdetét. Véleményünk szerint a költségvetés általi kifizetések utólagos behajtásának szabálya is pontatlan a kötelezett személyi kör megállapításakor, amikor csupán a környezethasználót és az ingatlan tulajdonosát említi, a törvény vélelmei alapján más helytállásra köteles személyeket nem. Ehelyett szerencsésebb lenne egy általános megfogalmazás arra nézve, hogy ha utóbb ismerté válik az általános rendelkezések szerint a helytállásra köteles személye, akkor feléjük a költségvetés érvényesítheti az általa már teljesített kifizetéseket, a felelősség további elemeiért pedig helytállni tartoznak. A magyar jogról szóló fejezet következő részében a közigazgatási felelősség egyéb formáit járja körül, röviden szólva a környezetjogban előforduló közigazgatási bírságokról, valamint a szabálysértésekről. Utóbbi témák közösségi érintettség nélküli aktualitását újraszabályozásuk indokolta. Ezt követi a környezeti büntetőjog áttekintése. Az új Btk. megszületése átformálta a környezeti büntetőjog szabályozását, hiszen új fejezetbe rendezte a megszaporodott tényállásokat. Itt egyrészt a közösségi jogról szóló részben felvázolt irányelvnek való megfelelést vizsgáljuk, másrészt a régi törvényhez képest megjelenő újdonságokat. Megállapíthatjuk, hogy a tényállások száma ugyan megnőtt, tartalmi tekintetben azonban jobbára csak pontosításukra, átláthatóbbá tételünkre, egyértelműsítésükre törekedett a jogalkotó. Az irányelvvel kapcsolatban kételyünknek adtunk hangot abban a tekintetben, hogy a tényállások mindegyikét lefedi-e a magyar jog, figyelmen kívül hagyva így az irányelv által eredetileg elérni kívánt célt. Gondolunk itt az olyan üzem működtetése, amelyben veszélyes tevékenységet végeznek, illetve veszélyes anyagokat vagy készítményeket tárolnak vagy használnak, és amely az üzemen kívül bármely személy halálát vagy súlyos sérülését okozhatja fordulatra, amelyet álláspontunk szerint csupán nukleáris tevékenységek vonatkozásában rendel büntetni a magyar jog, az egyéb veszélyes tevékenységek ilyetén való művelését nem.

A dolgozat a büntetőjogi rendelkezések vizsgálata körében tárgyalja a jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedéseket, annak uniós jognak való megfelelésére koncentrálva. Összességében elmondhatjuk, hogy az irányelvekhez képest a magyar szabályozás számos helyen szigorúbb; a magyar jog átlépve a minimális harmonizációs elváráson igen helyesen a jogintézmények általános alkalmazása mellett döntött, kiterjesztve a felelősséget más személyi és tevékenységi körökre. A közigazgatási felelősség alapjaként megtartotta az objektív felelősséget, noha az ELD alapján lehetősége lett volna visszalépni. A büntetőjogban az elvárthoz képest nagyobb a tényállások száma, s a jogi személy büntethetősége is általános. A jogszabályok azonban számos helyen pontatlanok, nem koherensek, ezen felül kihasználatlanul hagynak egyébként meglévő lehetőségeket. A dolgozat vázlatosan ismerteti a környezeti felelősség magánjogi eszközeit. Ezek tartalmába azonban nem mélyed el, tekintve, hogy ezen a területen minimális a közösségi jog hatása, s az sem környezeti érdek specifikus. A dolgozat az új Ptk. rendszerében számos olyan jogintézményt említ, jobbára felsorolásszerűen, amelyek eddig nem kerültek a környezeti magánjog látókörébe, azonban álláspontunk szerint alkalmasak erre. A már ismert jogintézményekkel kapcsolatban csupán néhány változásra hívja fel a figyelmet, teljes körű ismertetésre itt sem vállalkozik. Végezetül a dolgozat a jogérvényesítés eszközeinek tárgyalására tér ki igen röviden. Ennek részeként a társadalmi részvétel, így az információhoz való hozzáférés, a döntéshozatalban való részvétel és az igazságszolgáltatáshoz való jog kérdéskörét tárgyalja. A rövidség oka, hogy ezen a területen maga az unió is kihívásokkal, illetve a tagországokkal küzd. A terület nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozik, melynek Magyarország részese, elvben a magyar jog annak megfelelő ezt a dolgozat nem vizsgálta. Ezzel szemben az uniónak máig nem sikerült elfogadnia a területet lefedő összes jogszabályt, ennek következtében azt nem is vizsgálhatjuk.

3. Összegző megállapítások A hatályos magyar jog nagy mennyiségű környezetjogi szabállyal rendelkezik, s összetett felelősségi rendszerrel. E kettő metszetének vizsgálata során számos, szerves fejlődés során kialakult, s néhány, a közösségi jogból átvett jogintézményt tekintettünk át. Megállapítottuk, hogy a fogalmi rendszer bonyolult, néhol feleslegesen is. Az elvi alapok nem egyértelműek. A felelősség általános rendezése nem megfelelő, szűkítő értelmezésre ad lehetőséget, elbizonytalanítva így a környezeti felelősség dogmatikai hátterét. A felelősség különböző alakzatain végighaladva láthattuk, hogy bár látszólag hézagmentes oltalmat vélelmezünk, ez korán sincs így. Az elsődlegesen a kifejezett környezeti érdek védelmét célzó felelősségi alakzatok körében a közösségi jog átvétele megtörtént, bár megállapításaink szerint pontosításra szorul. A magyar jogban a kifejezetten a környezeti érdeket védő felelősségi normákon túl a felelősségi intézmények sora lenne alkalmas eredeti célja mellett másodlagosan a környezet védelmére. Ennek azonban nincs kellően megalapozott jogszabályi háttere, így a környezeti szempont érvényesülése obiter dictumként esetleges. A problémákkal terhes normaanyag alkalmazása sporadikus. A környezetben bekövetkező károk tárháza széles, az érintetti kör nem kevésbé. A szabályozás bonyolultságát, s problémáit szemléltető dolgozat az egyes felelősségi alakzatok lehetőségéig próbálta feltárni a környezet, s egyben annak részeként az ember érdekében való jogalkalmazást segítendő. A felelősség intézményei garanciális jellegűek, de nem kínálnak valódi megoldást a problémákra. Nem a jog az egyetlen, s nem is a legfontosabb eszköz a környezet védelme érdekében. A megoldást azonban minden rendelkezésünkre álló eszközzel elő kell segítenünk, mert a környezet fenn tud maradni emberek nélkül, de az emberek nem maradhatnak fenn környezet nélkül. 2 2 KRÄMER, LUDWIG (2012): Az Európai Unió környezeti joga. Budapest-Pécs, Dialóg Campus 2012. 438.

4. A kutatás témájában megjelent publikációk Csapó Orsolya: A környezet fogalma az elméletben és a jogszabályokban. In: Pogácsás Anett (szerk.): Quaerendo et Creando: Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából. Budapest: Szent István Társulat, 2014. pp. 83-99. Csapó Orsolya: Felelősség, biztonság? A környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelvről. In: Csehi Zoltán - Koltay András - Landi Balázs - Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex cathedra et praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Pázmány Press, 2014. pp. 61-78. Csapó Orsolya: A környezetvédelmi felelősségi rendszer kialakulóban lévő elemei az Európai Unióban. In: Nagy Dénes - Zilahy Gyula (szerk.): III. Országos Környezetgazdaságtani Phd Konferencia. 300 p. Budapest: Papirusz Book, 2009. pp. 255-268. Bándi Gyula - Csapó Orsolya - Kovács-Végh Luca - Stágel Bence - Szilágyi Szilvia: Az Európai Bíróság környezetjogi ítélkezési gyakorlata: a másodlagos jog intézményeinek fejlődése és az esetjog. Budapest: Szent István Társulat, 2008. 285 p. Bándi Gyula - Csapó Orsolya - Kovács-Végh Luca - Stágel Bence - Szilágyi Szilvia: The environmental jurisprudence of the European Court of Justice: the development of instruments of environmental law and the judicial practice. Budapest: Szent István Társulat, 2008. 279 p. Csapó Orsolya: A környezeti károkért való felelősség kérdése az Európai Unióban. IUSTUM AEQUUM SALUTARE 2007:(3.) pp. 139-158. Csapó Orsolya - Harangozó Gábor - Kiszela Gergő: Kötelező és önkéntes környezeti tájékoztatás, különös tekintettel a szennyezés-kibocsátásokra: Kutatási jelentés. Budapest: EMLA Környezeti Management és Jog Egyesület, 2004. 120 p.