A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)"

Átírás

1 Az Igazságügyi Minisztérium a Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok keretében a 2016/2017. tanévben a következő oktatói hallgatói közös kutatás és oktatásfejlesztési programok megvalósításához nyújt támogatást: 1. A program címe Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi A program szakmai felelőse: Dr. Tóth Tihamér A program további résztvevői: Dr. Szilágyi Pál A főtevékenység megnevezése, a főtevékenység során megvalósítani kívánt résztevékenységek, a főtevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységek rövid leírása tanulmánykészítés (monográfiák) 2. A versenyjogi oktatás tananyagának megújítása és fejlesztése A program szakmai felelőse: Dr. Szilágyi Pál, Dr. Tóth Tihamér (tankönyv) 3. A magyar magánjog oktatásának megújítása A program szakmai felelőse: Prof. Dr. Csehi Zoltán A program további résztvevői: dr. Kovács Krisztián 4. Ratio iuris 1

2 A program szakmai felelőse: Dr. Tattay Szilárd A program további résztvevői: 1 fő PhD hallgató 5. A polgári eljárásjog fejlesztésének lehetőségei A program szakmai felelőse: Prof. Dr. Harsági Viktória 6. Das kulturelle Erbe Europas: Naturrecht als Entscheidungsgrundlage. Die Herausforderungen der Rede Benedikts XVI. vor dem Deutschen Bundestag A program szakmai felelőse: Dr. El Beheiri Nadja 7. Another End to Westphalia Changing concept of sovereign powers A program szakmai felelőse: Dr. Ádány Tamás Vince tanulmánykészítés, tanulmánykötet 8. A részvételi demokrácia időszerű problémái A program szakmai felelőse: Részvételi Demokrácia Kutatócsoport Dr. Komáromi László A program további résztvevői: Pállinger Zoltán Tibor tanulmánykötet 9. Jogfilozófiai kutatások európai jogi kultúránk zsidó-keresztény erkölcsi alapjainak feltárására tanulmánykészítés 2

3 A program szakmai felelőse: Prof. Dr. Frivaldszky János 10. A magyar lakosság jogtudatának empirikus vizsgálata A program szakmai felelőse: Dr. H. Szilágyi István A program további résztvevői: Dr. Fekete Balázs, Gajdushek György, Róbert Péter tanulmánykészítés 11. Új Nemzetközi Magánjog tankönyv írásának előkészítése és megírása A program szakmai felelőse: Dr. Burián László A program további résztvevői:. Raffai Katalin, Dr. Szabó Sarolta 12. A polgári jogi felelősség károkozás és kárvállalás A program szakmai felelőse: Dr. Landi Balázs 13. Magyar alkotmánytörténet jegyzet megírása A program szakmai felelőse: Dr. Szabó István 14. Nemzetközi közjog gyakorlati tansegédlet A program szakmai felelőse: Dr. Ádány Tamás Vince 3

4 A program további résztvevői: Dr. Varga Réka, Dr. Jaskó Luca, dr. Sabjanics István, dr. Sándor Lénárd, dr. Klemencsics Andrea, dr. Munkácsi Lilla, dr. Rónyai Nóra, dr. Vincze Gabriella 15. A magyar és az európai munkajog kölcsönhatása A program szakmai felelőse: Dr. Gyulavári Tamás A program további résztvevői: Dr. Kártyás Gábor tanulmánykészítés, tanulmánykötet 16. Tankönyv írása a bírósági végrehajtásról A program szakmai felelőse: Dr. Harsági Viktória A program további résztvevői: dr. Horváth Írisz (tankönyv) 17. Ösztönzők és korlátok a kis értékű követelések perbeli érvényesítése során hazánkban és egyes európai államokban A program szakmai felelőse: dr. Horváth E. Írisz 18. A terhelt és a sértett alapvető jogai a magyar büntetőeljárásban A program szakmai felelőse: dr. Nagy Gábor Bálint 19. Az Európai Unió jogi fundamentumai című kötet továbbfejlesztése A program szakmai felelőse: Dr. Szabó Marcel, Dr. Láncos Petra Lea, Dr. Pünkösty András A program további résztvevői: dr. Debisso Kinga, dr. Görög Dóra, Dr. Hős 4

5 Nikolett, Dr. Láncos Petra, Dr. Szilágyi Pál, 1 fő PhD hallgató 20. Útmutató a nemzetközi emberi jogi jogérvényesítési eljárásokhoz A program szakmai felelőse: Dr. Ádány Tamás Vince A program további résztvevői: dr. Klemencsics Andrea, dr. Mikola Orsoly, dr. Sándor Lénárd tanulmánykészítés, 21. Az egészséges és fogyatékos gyermek mint kár A program szakmai felelőse: Dr. Navratyil Zoltán 22. A közvetlen demokrácia intézményeinek szabályozása és gyakorlata Magyarországon összehasonlító szempontból A program szakmai felelőse: Dr. Komáromi László 23. A környezeti jogi felelősség határai A program szakmai felelőse: Dr. Csapó Orsolya 24. Elemzések az összehasonlító alkotmányjog területén A program szakmai felelőse: Dr. Schanda Balázs, Dr. Csink Lóránt A program további résztvevői: Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm, Dr. Varga Zs. András, Dr. Péteri Zoltán, Dr. Hörcher Ferenc, dr. Könczöl Miklós, Dr. Szabó 5, tanulmánykötet

6 István, Dr. Komáromi László, Dr. Pócza Kálmán, Dr. Koltay András, Téglásiné dr. Kovács Júlia, Dr. Gerencsér Balázs 25. Az emberi méltóság és a demokratikus nyilvánosság egyes kérdései A program szakmai felelőse: Dr. Koltay András 26. A tőkeberuházások nemzetközi jogi védelme, jogági kapcsolatai és modernkori kihívásai A program szakmai felelőse: dr. Sándor Lénárd oktató tanulmánykészítés, tanulmánykötet 27. A nemzetközi személyes- és családjog új irányai az Európai Unió, a nemzetközi egyezmények valamint a joggyakorlat tükrében A program szakmai felelőse: Dr. Raffai Katalin A program további résztvevői: 1 fő PhD hallgató tanulmánykészítés, 28. A házasság intézményének perspektívái A program szakmai felelőse: dr. Molnár Sarolta 29. A szerzői jogi szabályozás differenciálódásának a jogterület szerepére és hatékonyságára gyakorolt hatásának vizsgálata A program szakmai felelőse: dr. Pogácsás Anett 6

7 30. Érdekellentétek a francia és a magyar társasági jogban A program szakmai felelőse: dr. Sobor Dávid 31. Az ügyész szerepe a magyar büntetőeljárásban A program szakmai felelőse: dr. Horváth Katalin 32. Elektronikus adatok a magánjog rendszerében: tulajdonjog tárgyaként való kezelés, illetve a tulajdonjogi jellegű védelem lehetősége tanulmánykészítés A program szakmai felelőse: dr. Szilágyi Ferenc 7

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára Neptun kód tantárgy neve tárgyfelelős 1. félév JOKJ201xx0 A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 1. félév tavaszi félévi JOKJ201XX0 A

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben kezdettek számára 1. félév tavaszi

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV 1. FÉLÉV A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs A munka- és szociális jog története Alkalmazott (jogi) informatika 1. Alkotmányjog

Részletesebben

Mintatanterv. I. félév Tantárgy Félévi óraszám Kredit. 8 4 Dr. Schanda Balázs B Polgári jog I.

Mintatanterv. I. félév Tantárgy Félévi óraszám Kredit. 8 4 Dr. Schanda Balázs B Polgári jog I. Mintatanterv I. félév A A kutatás módszertana Dr. Horváth Attila Dr. Szuromi Sz. Dr. Komáromi L., Dr. Szilágyi I., Dr. Karácsony A. B Büntetőjog I. Dr. Tóth Mihály B Összehasonlító alkotmányjog I. Dr.

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2014-15-ig kezdettek

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 közigazgatás-szervező (igazgatásszervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező (Közigazgatás-szervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 laszlo.torcsanyi@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára 2016-17 A mintatanterv

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára a 2019-20-as tanévben

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83 Tartalom I. kötet Előszó az első kiadáshoz Jakab András........................................ IX Előszó a második kiadáshoz Jakab András...................................... X Folytonos alkotmányozás.

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2016/2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729 Kabinetfőnöki

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2018-2019 tanévtől kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak:

Részletesebben

XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ MÁRCIUS 31-ÁPRILIS 2.

XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ MÁRCIUS 31-ÁPRILIS 2. XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ 2015. MÁRCIUS 31-ÁPRILIS 2. A PPKE JÁK által nevezett szerzők és opponensek tagozatonként: Agrár- és szövetkezeti jog Cseh

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 a 2017/2018-as tanévben kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények: - aláírás:

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára 2016-17-ben kezdettek

Részletesebben

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00 ÁJK - jogász képzés - heti órabontás - NAPPALI - I. évfolyam 2014/15/2. II. félév időpont/nap HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK jogtörténet II. Köbel Szilvia Magyar állam- és jogtörténet II. Stipta István Filozófiatörténet

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 a 2018/2019-es tanévben vagy azt követően kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények:

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 a 2015/2016-os tanévben vagy azt követően kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények:

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2014-15-ig kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2016/17 tanév A mintatanterv tárgyai három kategóriába soroltak:

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve 2013-14 A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 2015-16 A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló:

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 a 2015/2016-os és 2016/2017-es tanévben kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények:

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló:

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV. JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév Alkotmányjog I. Egyháztörténet Latinitás a jogtudományban II. Magyar állam- és jogtörténet Római jog II. Statisztika 03.20 15.00-19.00

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv ig kezdettek számára

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv ig kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 2014-15-ig kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv ig kezdettek számára

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv ig kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 2014-15-ig kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány 1 BARTA Luca Trion SC 1999 250 (1) 27Gy-11V 291 (2) 2:16,46 15:16,17 925 2 PÉTER Rebeka KSI 2000 202 (10) 19Gy-19V 297 (1) 2:14,41 15:01,95 898 3 SARCIA

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG EGER MÁRCIUS 22.

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG EGER MÁRCIUS 22. EGER 2015. MÁRCIUS 2 FÉRFI PÁROS VERSENYSZÁM Selejtező csoportok csoport GY V J. A. H Cseh Zoltán - Timafalvi Gergő Bondár Krisztián Dr. Herczeg Béla Lőrinci AC Visontai ASE Csapó Dániel Ferencz András

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 a 2015/2016-os és 2016/2017-es tanévben kezdettek számára A tantervben szereplő követelmények:

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak követelménye)

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Név Sportág Ösztöndíj kategória

Név Sportág Ösztöndíj kategória Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás paraúszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás paraúszás

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF Támogatóink Bodoky Tamás Maróy Ákos Urbán Ágnes Vay Márton Scheiring Gábor (ogy. képviselo, LMP) Bohus Csaba Gervai Péter Pogány Anikó Földes Balázs Dr. Szilágyi Péter Zoltán (ogy. képviselo, LMP) Nemes

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

SPORT...SPORT...SPORT

SPORT...SPORT...SPORT SPORT...SPORT...SPORT Az iskola tanulói számos sportsikert könyvelhetnek el. Az alábbi táblázatokban a különböző sportágak legjobb 15 eredményét tekinthetik meg. 800 m FUTÁS - FIÚK Kocsis Gábor 2:13,20

Részletesebben

A Kari Tanács október hó 2. napján megtartott ülésének határozatai

A Kari Tanács október hó 2. napján megtartott ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2009. október hó 2. napján megtartott ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Kari Tanács

Részletesebben

A Kari Tanács június hó 25. napján megtartott ülésének határozatai

A Kari Tanács június hó 25. napján megtartott ülésének határozatai Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2013. június hó 25. napján megtartott ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Kari Tanács 2013. június 25., kedd 15:30 óra

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

TESTNEVELÉS GYAKORLAT

TESTNEVELÉS GYAKORLAT 2012. november 22. csütörtök TESTNEVELÉS GYAKORLAT 10. Juhász Réka olasz 12:00 12:00 12:15 11. Császár Péter angol Táskai 12:00 12:15 12:30 12. Gutai Szilvia testnevelés 12:00 12:30 12:45 13. Papp Annamária

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

9. évfolyam. 10. évfolyam

9. évfolyam. 10. évfolyam 9. évfolyam 09. évfolydiák ford. Term. föld. Ter. elem. Gyak 1. Szuda Ágnes 2. Gyüre Noémi 3. Boros János Mátyás 4. Simon Áron 5. Gelencsér Orsolya 6. Bakos Bence 7. Ambrus Hunor 8. Dzama Demjén László

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ANDORNAKTÁLYA MÁRCIUS 6.

JEGYZŐKÖNYV ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ANDORNAKTÁLYA MÁRCIUS 6. 05. ÉVI HEVES MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI BAJNOKSÁG ANDORNAKTÁLYA 06. MÁRCIUS 6. FÉRFI PÁROS VERSENYSZÁM Bejátszó mérkőzések Horváth Zsolt Szeredi Zoltán Nagy József-Varga Gábor Vámosgyörk SE Csapó Dániel-Halkó

Részletesebben

Creaton csúcstámadás Félmaraton 21 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Creaton csúcstámadás Félmaraton 21 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista 18-30 éves 1 237 MOLNÁR Barnabás 1991 01:36:24 01:36:17 8 8 4:35 min/km +00:00:00 2 260 VARGA Miklós 1988 02:00:31 02:00:21 35 40 5:43 min/km +00:24:03 2017.06.18 12:48:02 Oldal: 1 of 7 Nő 18-30 éves 1

Részletesebben

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények 18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS

Részletesebben

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar I S A. iustum aequum salutare. Jogtudományi folyóirat. Budapest VIII. 2012/2.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar I S A. iustum aequum salutare. Jogtudományi folyóirat. Budapest VIII. 2012/2. iustum aequum salutare Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar I S A iustum aequum salutare Jogtudományi folyóirat Budapest VIII. 2012/2. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi

Részletesebben

Természettudományos Projektnap április 3.

Természettudományos Projektnap április 3. 2 - Kockák és nézetek Gunkl Viktor 9.D Kockák Szalai Krisztián 9.D Kockák Szép Krisztián 9.D Kockák 3 - A repülés műszerei - működési elvek Branstädter Zoltán 9.C Zsírok Klucsik Péter 9.C Zsírok Zsupek

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 129 BESENYEI Marcell 2002 00:34:37 00:37:41 01:12:53 01:12:18 17 12 5:08 min/km +00:00:00 2 116 BALOGH Balázs 1997 00:41:48 00:46:52 01:29:20 01:28:41 43 22 6:18 min/km

Részletesebben

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága Férfiak 200 m Ifjúsági 1. Czaun Péter 1994 VEDAC 23, 24 Serdülő 13. éves 1. Végh Máté 1998 VEDAC 28, 10 2. Nagy Gábor

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben

VÚK Veszprém Városi Diákolimpia Úszás III. 100m fiú gyorsúszás. Helyezés Név Szülidő Csapat Idő

VÚK Veszprém Városi Diákolimpia Úszás III. 100m fiú gyorsúszás. Helyezés Név Szülidő Csapat Idő 15 III. 100m fiú gyorsúszás 1 Schmid Antal 2005 Deák Isloka 1:27,05 2 Fábry Csanád 2005 Szilágyi Keresztény Isk. 1:33,80 3 Zámbó Patrik 2005 Padányi Kat.Isk. 1:35,54 4 Vadász Nimród 2004 Báthory I. Ált.Isk.

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben