BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK NAPPALI NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK NAPPALI NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY PUTYIN ÉS MEDVEGYEV JELENTŐSÉGE AZ ÚJ ÉVEZRED OROSZORSZÁGÁBAN OROSZORSZÁG BIZTONSÁGPOLITIKÁJÁNAK KONTÚRJAI Készítette: Budai Marianna Budapest, 2011

2

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Bevezetés... 5 1. fejezet Biztonságpolitika napjainkban... 6 1.1. A biztonság fogalma, tartalma... 7 1.2. A biztonságra negatívan ható tényezők kategorizálása... 11 Összefoglalás... 13 2. fejezet A régi Oroszország, a Szovjetunió... 14 2.1. Oroszország geopolitikai-geostratégiai adottságai... 14 2.2. A Szovjetuniótól az Orosz Föderációig, Hruscsovtól Jelcinig... 17 3. fejezet Egy új Oroszország... 21 3.1. Jelcintől Putyinig... 21 3.2. Stabilizáció... 23 3.2.1. Politikai eredmények... 24 3.2.2. Külpolitika... 26 3.2.3. Gazdasági eredmények... 27 3.3. Kihívások és biztonságpolitika... 28 3.3.1. Fegyverkezés, leszerelés, START-1-2... 28 3.3.2. Demográfiai, népességcsökkenési problémák... 31 3.3.3. Az Ivanov-jelentés... 34 3.3.4. Új elemek a biztonságpolitikában... 40 Összefoglalás... 42 4. fejezet A megkezdett úton... 44 4.1. Putyintól Medvegyevig... 44 4.2. Kihívások és biztonságpolitika... 47 4.2.1. Az európai rakétapajzs-telepítési tervek és a START-3... 47 4.2.2. Gazdasági problémák és globális gazdasági válság... 50 4.2.3. Energiabiztonsági nehézségek... 54 4.2.4. Az Európai Biztonsági Szerződés... 57 4.2.5. Az új katonai doktrína... 61 Összefoglalás... 63 3

Konklúzió... 64 Irodalomjegyzék... 67 4

Bevezetés Oroszország nemzetközi jelentősége nem vitás, napjainkban még kevésbé, mint korábban. Ez a sok hányattatást elszenvedett ország most újra az őt megillető helyre pályázik, érdemes tehát nem elhanyagolnunk, amikor nemzetközi kapcsolatokról, nemzetközi jelentőségű kérdésekről gondolkodunk. Ez a kiemelkedő szerep és a téma aktualitása, érdekessége keltette fel a figyelmemet és érdeklődésemet, amikor döntenem kellett, miről is írjak. Nyilván minden országnak van egy története és mind a maga nemében egyedülálló, az én választásom mégis Oroszországra esett. Egyrészről szeretném bemutatni az ezredfordulót követő időszak Oroszországát, a bekövetkezett változásokat, elért eredményeket, másrészről szeretnék rávilágítani azon problémákra és biztonságpolitikai kihívásokra, amelyek az adott időszakban kiemelt jelentőséggel bírtak. Ehhez szükségesnek tartom megvizsgálni, mit tekintünk ma egyáltalán biztonságnak, ezért az első fejezetben ezzel foglalkozom. Ezt követően Oroszország ezredforduló előtti időszakát tanulmányozom, ugyanis ezen háttér információk nélkül nehezen tudnám érzékeltetni, miért volt jelentősége Putyin, vagy akár Medvegyev tevékenységének. A harmadik fejezet témája Putyin 8 éves elnöksége, ahol bemutatom a legfontosabb eseményeket és eredményeket, valamint a felmerülő biztonságpolitikai fenyegetéseket és a területen kiadott lényeges dokumentumokat is elemzem. A negyedik utolsó fejezetben Medvegyev elnöki ideje alatt bekövetkezett érdemi történésekkel foglalkozom, de kiemelt szerepet kap ebben a fejezetben is a biztonságpolitika. Végül az egész dolgozat során összeálló képből levonok egy konklúziót. 5

1. fejezet Biztonságpolitika napjainkban Napjaink biztonságpolitikai felfogása sokat változott az elmúlt évtizedekhez képest. Önmagában a biztonság szó is nagyon szerteágazó jelentéstartalmat hordoz magában, a hétköznapi ember számára a szociális és létbiztonság, valamint a közbiztonság az első, hogy védve érezze magát a mindennapokban és ezért nem is szívesen hagyja el megszokott komfortzónáját. Egy másik megközelítése a biztonságnak az, ha elveszítjük, vagyis veszélybe kerül a védett állapot, például bármilyen erőszakos cselekedet esetén. Régebben egy ország viszonylatában a katonai erő volt mind a védelem bástyája, mind a biztonság elveszítésének eszköze. Minél nagyobb volt a hadsereg, annál biztosabbnak tűnt, hogy másik ország nem támadja meg, vagy nem képes legyőzni őt. Tehát akkoriban a biztonság fogalmát elsődlegesen a katonai tartalmak határozták meg. A központi elem a katonai képesség volt, mely eszköz volt a fenyegetések kivédéséhez. Az államok maguk feleltek saját biztonságukért és csak a hatalom (a fegyveres erő) volt megfelelő eszköz ennek garantálására. Ezért aki nem rendelkezett megfelelő katonai erővel, kénytelen volt szövetségekhez csatlakozni. Ebben az időszakban a nagyhatalmak a hatalmat (power) katonai kapacitásukkal határozták meg, és a biztonságot erőegyensúllyal (balance of power) garantálták. Ebben a megközelítésben a biztonság egyenlő volt a fenyegetés hiányával, vagy a fenyegetésre való reagálás képességével. 1 Hagyományosan a biztonság a fenyegetés és a katonai képesség közötti metszőponttal egyezik meg, ha a fenyegetés lépi túl a képességeket, akkor az állam áldozattá válhat, ha a képességek lépik túl a fenyegetéseket, akkor pedig felmerül a kérdés, hogy a több fegyver valóban nagyobb biztonságot nyújt-e. Az atomfegyverek megjelenésének és főként elterjedésének idejére tehetjük nagyjából azt a felfogás-változást, hogy minden rendben van, ha katonailag erős egy ország, hiszen nem vagyok nagyobb biztonságban attól, ha el tudom pusztítani a másik országot, mivel könnyen lehet, hogy az én országom is elpusztul. 1 Gazdag Ferenc Tálas Péter: A biztonságot veszélyeztető tényezőkről I. Nemzet és Biztonság 2008. 1.évf. 4. szám 3-12.o. 6

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháborúja idején már mindketten rendelkeztek annyi atom és egyéb tömegpusztító fegyverrel, amivel minden életet meg lehetett volna szüntetni a Földön, nemcsak egymást legyőzni. Azóta sok idő telt már el, és mára teljesen más, új dimenziók jelentek meg a kérdéssel kapcsolatban, úgyhogy ebben a fejezetben kicsit erre szeretnék kitérni, hogyan változott meg a biztonság értelmezése, tartalma, milyen új jelenségek hatnak rá, milyen kockázatokat rejt a globalizáció és még sorolhatnám. 1.1. A biztonság fogalma, tartalma Tulajdonképpen a fogalom tartalmi jelentésével kapcsolatban két álláspont ütközésének lehetünk tanúi. Miközben a tradicionalisták, vagyis a realista iskola tagjai maradnak a hagyományos államközpontú és elsősorban katonai fenyegetésekre koncentráló biztonságfogalomnál, addig a nontradicionalisták átlépik ezt a határt és bevonják a gazdasági, társadalmi és környezeti fenyegetéseket, valamint nem csak az állami szereplőkre összpontosítanak, hanem ide sorolják a nem állami szereplők, a különböző társadalmi csoportok, és az egyének biztonságát is. Tradicionális értelemben a szó a túléléssel kapcsolható össze, tehát a biztonság az erőalkalmazást legitimálja. Az 1940-es évektől kezdve terjedt el a szó használata a nemzetközi kapcsolatokban, melyet úgy definiáltak, hogy szorosan kapcsolódik az államok közötti konfliktusokhoz és háborúkhoz, a fegyveres erővel való fenyegetéshez, valamint a fegyveres erő alkalmazásához és ellenőrzéséhez. 2 Eszerint tehát elsősorban az államérdek fogalmával kapcsolták össze, ugyanis magát az államot tekintették és tekintjük ma is a nemzetközi biztonság legfőbb letéteményesének. Az 1970-es évekig meg is állta a helyét ez a felfogás, ezt követően azonban olyan témák kerültek napirendre a nemzetközi színtéren, melyek hatására kénytelenek voltak kibővíteni a fogalmat. A NATO 1967. évi Harmel-jelentése az első olyan dokumentum, mely többé már nem az egyoldalú fegyverkezéssel és katonai képességekkel azonosította a biztonság fogalmát, hanem a védelem és politikai dialógus egészével. 1982-ben a Palme-bizottság 2 Gazdag Ferenc Tálas Péter: A biztonság fogalmának határairól. Nemzet és Biztonság 2008. 1. évf. 1. szám 3-9.o. 7

létrehozta a közös biztonság koncepciót, melyet csak az ellenféllel közösen lehet kialakítani. Ez a folyamatosan tökéletesített kölcsönös megsemmisítés, vagyis a nukleáris elrettentés nézetét váltotta fel. Majd következett a 73-as és 78-as olajválság, illetve először hívták fel a figyelmet a széndioxid-kibocsátás miatti üvegházhatás veszélyeire és így bővült a biztonság fogalma a gazdasági és környezeti kérdésekkel. 3 Ez a bővítési folyamat azóta sem állt le, bekerült az energiabiztonság is, 1990 után pedig már az országhatárokon átívelő, szervezett bűnözéshez hasonló kihívások tették szükségessé a nem katonai veszélyforrások erőteljesebb bevonását a kérdéskörbe. A tradicionalisták támadva a nontradicionalistákat amellett érvelnek, hogy a biztonság lényegi jelentése vész el azzal, ha túl sok mindent próbálunk belezsúfolni. Nehéz összeegyeztetni egy társadalom fertőző betegségekkel szembeni védelmét az interkontinentális ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Ezeket a kérdéseket nyilván nem lehet egy lapon említeni, mégis súlyukat tekintve aligha vonható kétségbe egyik vagy másik fontossága. Én úgy gondolom, hogy mára a biztonság már semmiképpen nem definiálható csupán a katonai fenyegetésekkel összefüggésben. Míg korábban a biztonság tárgyát az országok alkották, és az ő veszélyeztetettségük a szuverenitásuk, illetve az állampolgáraik életfeltételeinek meglétében, valamint a nemzeti értékek biztosításában nyilvánult meg, addig mára már a nemzetközi politika nem állami szereplőinek multinacionális vállalatok, terrorista szervezetek, környezetvédő szervezetek, nemzetközi alapítványok, civil és egyházi szervezetek, továbbá állammal nem rendelkező nemzetek súlya is növekszik. Az általam olvasott megközelítések közül hozzám Barry Buzan elképzelése áll legközelebb. Bár ő a realista iskola tagja, mégis egy liberálisabb szemlélet követője, aki cáfolja a tradicionalisták koherencia-tételét, miszerint a biztonságot csak nemzeti biztonságként lehet értelmezni a szuverenitás és területi integritás értelmében, és a koherencia megőrzése érdekében szükséges állami szereplők között tartani. Buzan szerint az állam bár még fontos, de már nem annyira domináns sem biztonsági szereplőként, sem veszélyforrásként, mint korábban. A biztonságnak új szubjektumai vannak: az állam 3 Kiss J. László: A nemzetközi biztonság új napirendjei, avagy a biztonság metamorfózisa. Külügyi Szemle 2006. 5. évf. 3-4. szám 203-231.o. 8

felett olyan szabályok, nemzetközi szervezetek helyezkednek el, melyek például a tömegpusztító fegyverek elterjedését próbálják ellenőrizni, az állam mellett önálló szubjektumait képezik a biztonságnak az egyes nemzetek, illetve vallások. Szektorális megközelítésében 5 területen határozta meg a biztonsági napirendet és az ennek megfelelő fenyegetési típusokat: katonai, politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti/ökológiai. 4 Minden szektornál megpróbál megadni egy vonatkozási tárgyat és egy egzisztenciális fenyegetést, nem mindenhol egyszerű viszont ezeket megtalálni. A katonai szektor tárgya az állam, a fenyegetés pedig lehet a haderő fennmaradását veszélyeztető konfliktus. A politikai szektorban ugyancsak az állam a tárgy, míg a fenyegetés a szuverenitásra vonatkozik, például adott kormány legitimitását megkérdőjelező kérdések. A gazdasági szektorban már nehezebb megfogni mind a tárgyat, mind a fenyegetést. Lehetnek tárgyak a cégek, de ezek léte, megszűnése normális egy piacgazdaságban, míg ha a nemzetgazdaságot tekintjük tárgynak, ott kevésbé áll fenn annak csődje. Ugyanígy nehéz megfelelő fenyegetést is találni, hiszen a nemzetgazdasági ingadozást nem tekinthetjük fenyegetésnek. A társadalmi szektorban kicsit könnyebb a dolgunk, hiszen itt a vonatkozási tárgyat képezheti az államtól független közösségi identitás, melyet fenyegethet a napjainkban is egyre komolyabb problémaként jelentkező nemzetközi migráció. Az ökológiai szektorban már sokkal szélesebb a vonatkozási tárgyak köre. Ide tartozhat a fajok fenntartásának szükségességétől a klímabiztonság követelményein át az elsivatagosodásig sok minden. Buzan arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mitől lesz valami biztonsági kérdés a nemzetközi kapcsolatokon belül. Szerinte minden kérdés egy kétvégű intervallumban helyezkedik el, az egyik végén vannak a nem politizálódott (nonpiliticized) kérdések, melyek nem képezik nyilvános viták és döntések részét. A másik végén pedig az átpolitizálódott, biztonságiasított kérdések találhatók, melyek a közügyek részévé váltak és 4 Kiss J. László: A nemzetközi biztonság új napirendjei, avagy a biztonság metamorfózisa. Külügyi Szemle 2006. 5. évf. 3-4. szám 203-231.o. 9

olyan kormányzati szükségintézkedéseket is igényelhetnek, amik a normális politikai eljárásoktól eltérnek. 5 Három megközelítés alapján jellemezhetjük a biztonság meglétét vagy hiányát: tekinthetjük egy állapotnak (de facto), amikor nem fenyeget semmilyen veszély, a helyzet kockázatmentes, vagyis ilyenkor nincs szükség semmilyen szinten intézkedés végrehajtására. Vehetjük egy érzetnek (tudati), ami lehet reális vagy manipulált. Ha az általános érzet a fenyegetettség érzet egy társadalomnál, akkor ott szükséges valamilyen lépéseket tenni ennek megszűntetésére. A harmadik megközelítés szerint a biztonság külső és belső garanciák rendszere (jogi, politikai). Ebbe sorolható a fegyveres vagy rendészeti információszerző, illetve előrejelző rendszerek, a tervezettség vagy például az infrastruktúra. Ezen nézetek egymást is feltételezik. 6 A multidimenzionális biztonság fogalmának megjelenésével egyidejűleg a biztonsághoz most már hozzátartozik a konfliktus- és válság-megelőzésnek és kezelésnek a problémája is. Magának a biztonságpolitikának is egy új modelljével kerülünk szembe, míg a hidegháború idején a nukleáris háború elkerülése állt a középpontban, mostanra különböző más biztonságpolitikai fenyegetések is megjelentek. Azt mondhatnánk, hogy a szovjet-amerikai szembenállás megszűnésével a konfliktusok szétszóródása ment végbe a tömbök és államközi területekről a felbomlott államokba. 7 A modern nemzetközi rendszer kialakulása óta (ami kb. a XVII. század közepére tehető) a nemzetközi biztonság alapvető kérdése a túlzottan nagy hatalommal rendelkező államok megjelenése és a hegemóniáért folytatott vetélkedésük volt. A hidegháborút is a hegemónia megszerzéséért folytatták a szuperhatalmak és ez a konfliktus az egész világot lefedve vált a nemzetközi biztonság meghatározójává akkor. Mára elmondhatjuk, hogy a legtöbb konfliktus okozója a nem megfelelően működő központi állami hatalom. Ez enged teret az etnikai kisebbségek, drogbárók, fanatikus vallási csoportok, terrorista hálózatok működésének. Ezért jelenthetjük ki nyugodtan, hogy a XXI. század már a globális tér 5 Kiss J. László: A nemzetközi biztonság új napirendjei, avagy a biztonság metamorfózisa. Külügyi Szemle 2006. 5. évf. 3-4. szám 203-231.o. 6 Deák Péter (szerk.) Biztonságpolitikai kézikönyv. Osiris Kiadó, Budapest, 2007, 12-23.o. 7 Kiss J. László: A külpolitika vége?, avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje. Külügyi Szemle 2002. 1.évf. 1. szám 5-28.o. 10

minden irányába terjedő terroristafenyegetéssel és az erre válaszul adott új típusú háborúval vette kezdetét. 1.2. A biztonságra negatívan ható tényezők kategorizálása Ebben a részben szeretném felvázolni a biztonságot veszélyeztető tényezők leginkább elfogadott kategorizálását, mely szerint ezen tényezőket csoportosíthatjuk eredet, méret, hatókör és fokozat/intenzitás alapján. 8 Nézzük ezeket: I. Eredet Eredet alapján 2 osztályba sorolhatók a különböző veszélyforrások: természetes vagy mesterséges eredetűek. Az első osztályba tartozókat régebben nem tudták emberek befolyásolni, az emberiség kialakulásától kezdve inkább elszenvedői voltunk a természeti katasztrófáknak (földrengések, vulkánkitörések, árvizek), mára viszont a technológia fejlettségnek köszönhetően lehetségessé vált a természeti környezet háborús céloknak megfelelő alakítása. Az ezzel foglalkozó szakértők a következő eshetőségekkel számolnak: csapadék előidézése vagy megszüntetése, a Föld hőháztartásának megbontása, szeizmikus jelenségek kiváltása, nagyméretű tűzvészek előidézése és irányítása, az ózonréteg megbontása, trópusi ciklonok hatásának irányítása. 9 A második osztályba tartozó, mesterséges eredetű veszélyforrások gondatlan, vagy tudatos emberi tevékenységből erednek. Ebben az esetben lényegében bármit ide sorolhatunk, ami fenyegetést jelenthet az emberi társadalmakra: háborúk, tömeges migráció, terrorizmus, kábítószer-kereskedelem. Ez egy túlságosan általános csoport, ezért szükség van további kategorizálásra az osztályon belül. II. Méret Itt a földrajzi kiterjedés alapján 4 alcsoportról beszélhetünk. Globális kihívás például egy világháború, de a csernobili atomkatasztrófa teremtette helyzetet is ide sorolhatjuk. Nem kérdéses az sem, hogy a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos tárgyalások is ebbe a körbe tartoznak. Léteznek kontinentális kihívások, ezek jellegzetessége, hogy egy 8 Gazdag Ferenc Tálas Péter: A biztonságot veszélyeztető tényezőkről I. Nemzet és Biztonság 2008. 1.évf. 4. szám 3-12.o. 9 Gazdag Ferenc Tálas Péter: A biztonságot veszélyeztető tényezőkről I. Nemzet és Biztonság 2008. 1.évf. 4. szám 3-12.o. 11

földrészre korlátozódnak. Ennél kisebb kategória a regionális vagy szubregionális kihívás és még kisebb a lokális jellegű, melynek jellemzője az, hogy nem lép az államhatáron túlra. Erre egy példa: a délszláv háborúk. III. Hatókör Ez a felosztás különböző okok miatt egyre kevésbé érvényes már. Klasszikusan itt adott országra vetítve beszélhetnénk külső és belső fenyegetésről. Alapvetően belső problémának könyvelhetjük el a polgárháborúkat, etnikai illetve vallási kisebbségek elleni fellépéseket. Azonban napjaink globalizálódó világában egyre inkább elmosódik a határ a külső és belső kihívások között, gondoljunk csak egy integrációhoz csatlakozó országra, ahol a szuverenitás egy részéről le kell mondania a tagoknak. Kérdés, hogyan lehet megkülönböztetni, hogy adott probléma belső, vagy közösségi fellépést igényel-e. IV. Fokozat/Intenzitás A mesterséges eredetű veszélyeztető tényezők intenzitásuk alapján egyszerűbbtől a bonyolultabb felé a következő sorrendbe állíthatók fel: a) kihívás/kockázat: ez egy ismert negatív hatású esemény bekövetkezésének lehetőségét jelenti adott közösségre vagy államra nézve. b) feszültség és fenyegetés: a feszültség államok és államcsoportok között eltérő érdekek miatt véleménykülönbség miatt alakul ki. Fenyegetést akkor jelent, ha agresszív szándékot is magában rejt. c) válság: akkor alakul ki, ha különböző eszközökkel de még a katonai fenyegetés szintje alatt, folyamatos fenyegetés-növelés zajlik. Ugyanakkor a válság elmélyüléséhez más elemek együttes jelenléte is kell. Mély válságot jelent általában, ha a résztvevő államok között feloldhatatlan ellentmondás alakul ki a vita tárgyában, ha nem áll rendelkezésre elég idő a megoldáshoz, vagy például, ha a felek között felmerül a háború lehetősége. d) konfliktus: akaratérvényesítés erőszakos eszközökkel a legáltalánosabb meghatározás alapján. Magában foglalja két szembenálló fél eltérő álláspontját adott időszakban, nemzeti értékekre és érdekekre vonatkozóan, és mindkét fél célja, hogy ő nyerje a vitát. e) háború: kétféle megközelítésben lehet vizsgálni, annak tükrében, hogy milyen szerepet játszik a politika. Az egyik elhíresült definíció Carl von Clausewitz nevéhez fűződik, aki szerint a háború a konfliktusban érintett felek közötti politika folytatása, de már fegyveres eszközökkel. Eszerint a háború a politika egyik eszköze. Ezzel szemben helyezkedik el a realista iskola, mely szerint a háború a nemzetközi rendszer struktúrájának 12

anarchikusságából fakad, nem pedig egy döntés eredménye. Az idealista vagy liberális iskola képviselői pedig azt hangoztatják, hogy háború sokkal inkább a politika kudarca, nem pedig eszköze. Különböző típusait különböztethetjük meg a háborúknak, vannak totális és regionális célzatú, destabilizációs fegyveres akciók, megtorló háborúk. Célja mindegyiknek ugyanaz, hogy a támadó érdekeinek megfelelő lépésekre kényszerítsék a célállamot. 10 Összefoglalás 2011-ben, mikor a globalizáció szálai mindent kibogozhatatlanul körülfonnak, látnunk kell, hogy ez a világ interdependens és transznacionális, és komplexebb, mint eddig bármikor. Egyre kevésbé lehet megtalálni a határvonalat az állam és privát szféra, vagy a polgárháborúk és a nemzetközi háborúk között. A nemzetközi világban egyre kisebb a jelentősége az államnak, mint szereplőnek, helyette megjelentek új szereplők, és megnőtt a rendelkezésre álló információk mennyisége. Több ékes bizonyíték mutatja, hogy ez a világ mennyire sebezhető, gondoljunk csak a világpolitika és a világgazdaság összefüggéseit szabályozó rendszer hiányára, vagy arra a törekvésre, mellyel a tényezők és információk integrációját akarják véghezvinni. Kijelenthető ezek alapján, hogy napjainkban a legrosszabb, ami bekövetkezhet, az nem egy következő világháború, sokkal inkább az a kockázat, hogy a fejlődés kicsúszik a kezeink közül a világ különböző részein, és ennek transznacionális hatásai fenyegetéseket fognak jelenteni az egész világra nézve. 2001. szeptember 11. után az is kiderült, hogy a globális politika és biztonság legfőbb kérdése a gyenge és hiányzó államiság megerősítése. Az állam elhalása elképzelés, ma már nem az óhajtott utópiához, hanem a katasztrófához vezet el, megteremtve az egész nemzetközi rendet fenyegető új terrorizmust. 11 10 Gazdag Ferenc Tálas Péter: A biztonságot veszélyeztető tényezőkről I. Nemzet és Biztonság 2008. 1.évf. 4. szám 3-12.o. 11 Kiss J. László: A nemzetközi biztonság új napirendjei, avagy a biztonság metamorfózisa. Külügyi Szemle 2006. 5. évf. 3-4. szám 203-231.o. 13

2. fejezet A régi Oroszország, a Szovjetunió Nem lehet a jelenlegi Oroszországról anélkül beszélni, hogy ne vennénk kicsit szemügyre a múlt Oroszországát. Ehhez meg kell vizsgálnunk a geopolitikai adottságokat, és vissza kell tekintenünk a mostani rendszert megelőző időkre. 2.1. Oroszország geopolitikai-geostratégiai adottságai Oroszország sokkal inkább tekinthető középső birodalomnak, mint Kína. Oroszország ugyanis nem Kelet és nem Nyugat, nem Európa és nem Ázsia. Nem elhanyagolható mennyiségben Kelet is és Nyugat is és főként Eurázsia. Ezért az oroszok saját geopolitikai-geostratégiai gondolkodásmódjára az jellemző, hogy bár elszigetelődni nem szeretnének, önállóságukat mind a Kelettől, mind a Nyugattól megőrizni igyekszenek. A kialakult felfogásnak mély történelmi, etnikai, vallási gyökerei vannak. 12 Oroszország számára Európa a nyugati határon elterülő kis félsziget, Ázsia pedig a törzset alkotja. Európából Kínába és Japánba, valamint Perzsiába, Indiába és Indokínába is egyenes út vezet Oroszországon át, már a 19. század óta. Minél nagyobb szerepet kap majd az egyenes vonalú repülés a légi közlekedésben, annál nyilvánvalóbb lesz ez a középvilági státusz. A távoli északon Oroszország Amerikával is határos, így a sark felett vezető utak megnyitásakor Észak-Amerikát is Oroszország fogja összekötni Ázsiával. 13 Oroszország területe 1917-ben elérte az összes szárazföld 1/6-át és a világtengereken és óceánokon addig kialakult útvonalaktól való elszigeteltség jellemezte. A Jeges-tenger melléke nem tört kijáratot a külföld felé, és még a kapcsolattartó Balti- és Fekete-tenger is beltengernek számított, ahonnan még kerülőt kellett tenni a világtengerek eléréséhez. Ez az elszigeteltség az egyik magyarázata a lassú fejlődésnek, és a kialakult előnytelen 12 Dr. Deák János dr. Szternák György: Az orosz geopolitikai gondolkodás megváltozásának tükröződése az új katonai doktrína tervezetében. Felderítő Szemle VI.évf. 2. szám, 2007. június 7-24.o. 13 Ljubov Siselina Gazdag Ferenc (szerk.): Oroszország és Európa: Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004, 261.o. 14

helyzetnek a Nyugat centrum-országaival szemben. Ugyanakkor ezzel magyarázható Oroszország folytonos törekvése a bezártságból való kijutásra, a világcivilizáció centrumába való bejutásra, a jövedelmező kereskedelmi útvonalak birtokbavételére is. 14 Az ország földrajzi adottságából következően a határok folyamatosan veszélyben voltak keletről is, nyugatról is, meg kellett hódítani a tengeri kijáratokat, és ez elvezetett a társadalom harcias beállítódásához. Így került az első helyre a haderő, a katonai szolgálat, a harci kedv a Kijev Rusz idejétől kezdődően. Az oroszok hagyományosan hídnemzetnek tartják magukat, ugyanakkor sajátos életfelfogással bírnak. Egyértelműen a messianisztikus népek közé tartozik, melynek jellemzője, hogy abban hisz, hogy ő fogja jobb útra vezérelni a világot, ezáltal istenhordozó nép. 15 Egy ekkora területet pedig hogyan lehet a legjobban kormányozni? Ha erősen központosítják a hatalmat. Ennek a különleges földrajzi fekvésnek köszönhette fennmaradását a cári uralom olyan sokáig. Foglalkozzunk most egy kicsit azzal, hogy milyen távlati lehetőségek nyílnak Oroszország előtt területi helyzetéből fakadóan. Eurázsia birodalmi egyesítését csak a keleti blokk alapozhatta volna meg, még akkor is, ha Európa felosztása és a szovjet Ázsia-politika következetlensége akadályt jelentett. A kétpólusú világ megszűnésével, és a Szovjetunió széthullásával Oroszországra hárul a feladat, hogy újjáteremtse a közel-külföld elveszített régióit, felújítsa szövetségi kapcsolatait a kelet-európai országokkal, valamint másrészről az is, hogy egy új eurázsiai stratégiai tömbbe tömörítse a kontinentális Nyugat és a kontinentális Kelet államait. Ez a birodalomépítés lehet a záloga és szükséges feltétele annak, hogy egy független kontinens független állama létrejöjjön. 16 Jelenleg Oroszország nem törekszik nyíltan erre, azonban ha nem teszi meg ő, vannak lehetséges forgatókönyvek arra nézve, hogyan fog bekövetkezni. Mivel magának a bolygónak a földrajzi térképe zárja ki az egypólusú, atlanti integrációt, lehetetlen elkerülni egy új, kontinentális integrációt Eurázsia területén. 4 út lehetséges: 1. Kína fog előretörni vakmerően Észak-Kazahsztán vagy Kelet-Szibéria felé 14 Bagi József: Az Oroszország biztonságpolitikáját meghatározó tényezők. Európai Tükör XIV.évf. 10. szám 2009/10 október 76-92.o. 15 Dr. Deák János dr. Szternák György: Az orosz geopolitikai gondolkodás megváltozásának tükröződése az új katonai doktrína tervezetében. Felderítő Szemle VI.évf. 2. szám, 2007. június 7-24.o. 16 Ljubov Siselina Gazdag Ferenc (szerk.): Oroszország és Európa: Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004, 339.o. 15

2. Európa központ benyomul a nyugati-orosz földekre, tehát Ukrajnába, Belorussziába, Nagy-Oroszország nyugati területeire 3. az iszlám blokk integrálja Közép-Ázsiát, a Volga vidékét, az Ural mellékét és Dél- Oroszország egyes területeit 4. vagy pedig az eurázsiai területek Oroszország szárnyai alatti újraegyesítése következik be. 17 Itt természetesen nem valami Szovjetunióhoz hasonló merev, elnyomó rendszerre kell gondolni. A kontinens szóban forgó stratégiai egyesítésének kell biztosítania minden égtáj felé az Eurázsia tengeri határai feletti ellenőrzést, a kontinentális gazdasági, ipari és forrásbeli autarkiát, az eurázsiai fegyveres erők központi irányítását. Az Eurázsián belüli integráció minden egyéb aspektusa rugalmas, differenciált elvek alapján oldódik majd meg az egyes konkrét esetekben. Ezt a fundamentális elképzelést kell mindig észben tartanunk ahhoz, hogy kivédjük a megalapozatlan kétségeket és ellenvetéseket, amelyek abban az esetben keletkeznek, ha bárki tévedésből úgy vélné, hogy stratégiai egyesítés helyett politikai, etnikai, kulturális, vallási vagy gazdasági egyesítésről van szó. 18 Ezen a vonalon továbbhaladva, azt hiszem érdemes elgondolkodnunk azon az eshetőségen is, amit az orosz geopolitikai szöveggyűjtemény a nyugati tengellyel kapcsolatban felvet. Nyugaton ugyanis szilárd geopolitikai hídfőként Közép-Európának van szerepe a jövőben. Stratégiailag, kulturálisan és valamelyest politikailag is természetesen alakult ki, etnikailag ide tartoznak a volt Osztrák-Magyar Monarchia népei, Németország, Poroszország, valamint a lengyel és nyugat-ukrajnai területek egy része. Ezen területeket Németországnak kellene összekötnie, mégpedig Oroszország közreműködésével. Az európai sajátosságok figyelembe vételével Németországnak át kellene vennie az oroszok hagyományos történelmi küldetését, és ezek alapján megteremteni egy európai integrációt. Azt fontos megjegyezni, hogy a létrejövő birodalomnak európainak kell lennie, mentesülve bármely nép etnikai és nyelvi dominanciájától. Tehát nem szabad elfelejtkezni a korábbi politikai tévedésekkel teli kísérletekről, melyek szintén a Németország körül szerveződő egyesítés jegyében zajlottak. 17 Ljubov Siselina Gazdag Ferenc (szerk.): Oroszország és Európa: Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004, 339.o. 18 Ljubov Siselina Gazdag Ferenc (szerk.): Oroszország és Európa: Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004, 349.o. 16

Úgy gondolom, lényegre törő az a meglátás, mely szerint ez a Moszkva-Berlin tengely mindkét állam problémáját megoldaná. Hiszen Németország gazdasági óriás, politikai törpe, míg Oroszország politikai óriás és gazdasági nyomorék. Amennyiben ez az elképzelés valós kereteket öltene, kijelenthetnénk, hogy Nyugaton az Európai Birodalom, az eurázsiai Keleten pedig az Orosz Birodalom szilárd stratégiai és gazdasági konstrukcióként felvirágozna. Belső szakadások és mély ellentmondások nélkül egyik terület integrációja sem képzelhető el más úton. Például Európa mostani egyesítése amerikai, NATO-ellenőrzés alatt nagyon hamar felszínre fogja hozni a belső geopolitikai és gazdasági ellentmondásosságát, és következésképpen feltétlenül vagy kudarcot fog vallani, vagy el fog akadni, vagy spontán módon váratlanul Amerika-ellenes (potenciálisan eurázsiai) dimenziót ölt. 19 2.2. A Szovjetuniótól az Orosz Föderációig, Hruscsovtól Jelcinig Ebben a részben egy átfogó képet kívánok adni a vizsgált időszakról, melyhez a Gerencsér Ferenc szerkesztésében készült Világtörténelmi kronológiát, valamint saját korábbi történelmi tanulmányaimat használtam fel segítségül. A Szovjetunió kül- és biztonságpolitikájának vizsgálatát az 1950-es évek elejétől, Sztálin halálának idejétől kezdeném. 1953 márciusában átszervezést hajtottak végre a párt- és államvezetés területén. Még ez év őszén létesítették a központi bizottság első titkári tisztségét, amikor az első titkár Nyikita Szergejevics Hruscsov lett. (1958-tól pedig a kormány elnöke.) Ebben az időszakban mindent megtettek annak érdekében, hogy az ENSZ melynek a Szovjetunió alapító tagja volt ne váljon a hidegháborús politika eszközévé. A Szovjetunió kommunista pártjának 1956 őszén ülésező XX. kongresszusán Hruscsov beszámolójában elemezte országának külső és belső helyzetét. Elemezte a nemzetközi fejlődés döntő jelentőségű kérdéseit: a két rendszer békés egymás mellett élését, a háború elhárításának lehetőségét. Jóváhagyták a párt külpolitikai irányvonalát. A kongresszus után 19 Ljubov Siselina Gazdag Ferenc (szerk.): Oroszország és Európa: Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2004, 351.o. 17

lépéseket tettek ezeknek az irányelveknek a végrehajtására, a nemzetközi feszültség enyhítésére, a hidegháború felszámolására. A nemzetközi feszültség enyhítésére a Szovjetunió részt vett a külügyminiszteri és kormányfői szinten megtartott genfi értekezleten. 1956 októberében megállapodást írtak alá a Szovjetunió és Japán közötti hadiállapot megszüntetéséről, és a két állam közötti diplomáciai kapcsolat létesítéséről. Hruscsov számos javaslatot tett a leszerelés ügyében. 1958-ban bejelentette a nukleáris fegyverkísérletek egyoldalú beszüntetését, és 1959-ben javasolta az ENSZ-ben az általános és teljes leszerelést. Törekedett az államok közötti kölcsönös gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatok fejlesztésére is. Ennek elősegítésére látogatást tett Nagy- Britanniában, az Egyesült Államokban, Franciaországban és több más államban is. Fő elve volt a felmerült nemzetközi vitás kérdések tárgyalások útján történő rendezése. Célul tűzte ki a béke megszilárdítását az egész világon. 1962-ben az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon rendezték az atomháborúval fenyegető karib-tengeri válságot. A békés egymás mellett élés politikája Kínával nem sikerült, nézeteltérések miatt a két ország kapcsolata megromlott. Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal aláírták a részleges atomcsend-egyezményt 1963 augusztusában. 1964-ben felmentették tisztségeiből Hruscsovot, utódja Leonyid Iljics Brezsnyev lett. A Szovjetunió kormányának kezdeményezésére 1966 elején tartották az indiai-pakisztáni háborút lezáró tárgyalásokat Taskentben. 1966 nyarán De Gaulle tábornok Moszkvába látogatott, majd az ekkor aláírt nyilatkozat alapján rendszeressé váltak a francia-szovjet konzultációk a nemzetközi kérdésekről. Többször próbálkoztak a kínai vezetéssel a vitás kérdések rendezésére, sikertelenül. Majd 1969-ben megindultak a külügyminiszteri-szintű tárgyalások is, de nem vezettek eredményre. 1968 júliusában az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt aláírták az atomsorompó-szerződést. Brezsnyev 1969-től az akkori szocialista országokkal együtt, kezdeményezte az európai biztonsági értekezlet összehívását. 1971 áprilisában a párt XXIV. kongresszusán elfogadták a békeprogramot, melyben konkrétan rögzítették külpolitikájuknak hosszú távú irányát a nemzetközi béke biztosítására. 1971 májusában Egyiptommal 15 évre szóló, augusztusban pedig Indiával 20 évre szóló együttműködési 18

szerződést kötöttek. 1969 végén tárgyalások kezdődtek az Egyesült Államokkal a hadászati fegyverek korlátozásáról, és rendezték a kereskedelmi kapcsolatokat is. A fordulat 1972 májusában kezdődött a két nagyhatalom kapcsolatában, amikor Nixon elnök Moszkvába látogatott. Ekkor írták alá a két ország közötti kölcsönös alapelvekről szóló dokumentumot, a két ország kereskedelmi egyezményét és a SALT I szerződést, 1973 júniusában pedig, Brezsnyev washingtoni látogatása után, a nukleáris háború megakadályozásáról szóló megállapodást. Az enyhülési folyamat az 1970-es évek közepén érte el csúcspontját. Bár még 1979 júniusában, Bécsben Carter és Brezsnyev aláírta a SALT-II szerződést, azt az USA törvényhozása már nem ratifikálta. 1979-80-tól egy második, kis-hidegháborús időszak vette kezdetét. (1979-ben a Szovjetunió csapatai bevonultak Afganisztánba.) 1982-ben Brezsnyev halála után Andropov (a KGB vezetője) lesz a főtitkár, majd 1984-ben bekövetkezett halálával Csernyenko követte, aki 1985-ben halt meg, és helyét Mihail Szergejevics Gorbacsov vette át. Ő feladta az afgán harcot, és belekezdett a haderő csökkentési tárgyalások folytatásába. Meghirdette reformprogramjait, a glasznoszty-t és a peresztrojkát. A glasznoszty nyíltság a jelen és múlt kérdéseiről (politikai liberalizáció), jobban sikerült, mint gondolta. 1988 májusában megkezdik a csapatok kivonását Afganisztánból, majd októbertől az államfő is Gorbacsov lesz. Korábban, 1985 júliusában Reagen és Gorbacsov bejelentette, hogy évente lesz csúcstalálkozó. Ezeken a csúcstalálkozókon folytak a tárgyalások a Szovjetunió európai csatlós országainak önállóságáról. Az 1987-88-as csúcstalálkozón a nyugat megígérte, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak függetlensége után sem fog a NATO Kelet felé mozdulni. 1989. december 1-én, Máltán, Bushsal való találkozóján Gorbacsov kijelentette, hogy a Szovjetunió az USA támogatásáért (gazdasági, modernizálási, reformtámogatások) cserébe, végérvényesen lemond Kelet-Európáról. A Szovjetunió teljesítménye már régóta kevés volt ahhoz, hogy a világ másik szuperhatalmának a szerepét betölthesse. 1989-ben volt az első többes jelölésű választás, majd a tagköztársaságok közül elsőként, Litvániában bevezették a többpártrendszert. Megkezdődött a Szovjetunióból a zsidók Izraelbe történő kivándorlása. Egy-két év alatt 200 ezertől többen hagyták el az országot. Megkezdték a szovjet csapatok kivonását Csehszlovákiából, majd Magyarországról. Kikiáltották Litvánia függetlenségét, bár akkor ezt a szovjet kongresszus érvénytelennek nyilvánította. A lett és észt parlament is kikiáltotta függetlenségét, de ezeket Gorbacsov elnöki rendeleteivel érvénytelenítette. 19

Az orosz föderáció legfelsőbb tanácsának elnöke Jelcin lett, aki kilépett a kommunista pártból. A G7 houstoni csúcsértekezletén az európai nagy pénzintézetek, az IMF és a Világbank kezdeményezték a szovjet finanszírozási program összeállítását és a reformfolyamatok ütemezését. Fő szempont volt az állami tulajdon magánosítása, hogy minél előbb kialakulhasson a kapitalizmus. A nemzetközi pénzügyi és hatalmi centrum, valamint a szovjet hatalmi elitnek a közös érdeke egymásra talált. A Szovjetunióban engedélyezték a több-pártrendszert, Gorbacsov pedig Nobel-békedíjat kapott. A függetlenségi törekvések eredményeként a tagköztársaságok egymás után szakadtak le a központi hatalomtól, mely a Szovjetunió megszűnéséhez vezetett. Jelcint Oroszország első elnökévé választják. Gorbacsov lemond, és 1991. december 26-án megszűnt a Szovjetunió. 20

3. fejezet Egy új Oroszország Ebben a fejezetben alapvetően az a célom, hogy bemutassam Putyin hatalomra kerülésének hátterét, hivatali éveinek tevékenységét és az ezalatt elért politikai, gazdasági és társadalmi eredményeket. Ezt követően Oroszország legfontosabb biztonságpolitikai kérdéseit vizsgálom, majd végezetül az orosz biztonságpolitika hatáskörében Putyin idején kiadott leglényegesebb dokumentumokat elemzem. 3.1. Jelcintől Putyinig Jelcin elnökké választása után, az első időszakban Oroszország nagy lépésekben haladt a piacgazdaság felé. A 90-es évek elején kialakult a menedzsertulajdon. A volt gyárigazgatók a területek államigazgatási vezetőivel közösen részvénytöbbséget szereztek, és így az irányítás és a tulajdon egy kézbe került. Mivel nem volt igazi privatizáció, inkább kisajátítás történt, így ebből a költségvetés számára nem lett pénz. Ennek következtében gyorsan nőtt az államadósság, elszabadult az infláció, az állami alkalmazottak nem kaptak fizetést. Az eliten belül több csoport érdeke ütközött. Voltak, akik a külföldi tőke térhódításában voltak érdekeltek, míg mások el szerették volna zárni az utakat a külföldiek előtt. Aki viszont kimaradt az osztozkodásból, az politikailag akart helyzetbe kerülni. Ezeknek az erőknek a küzdelme végig jellemezte a 90-es évtizedet. Ennek köszönhető a maffiák szerveződése, a merényletek, és az, hogy az ország nem tudott kilábalni a gazdasági bajokból. Tulajdonképpen ebben az időben hajtották végre a houstoni programot. Ennek tudható be az is, hogy Jelcint miért nem tudták kimozdítani helyéről, és miért kaptak olyan sok segélyt a Nyugattól. A különböző csoportok kompromisszumai miatt lelassultak a reformok. 1993- ban Jelcin és a parlament között elmérgesedett a helyzet. Polgárháborús állapot alakult ki, a parlamentet védő tüntetők összecsaptak a parlamentet kiüríteni igyekező rendőrökkel. Jelcin szükségállapotot hirdetett. A rendőrök a parlament épületének ágyúzását követően elfoglalták azt. Az 1993-as választásokon igen sok szavazatot kaptak a Jelcinnel szembeni erők. Jelcinnek kemény harcot kellett vívnia a hazájában. A zűrzavaros állapotok közepette 21

kitört a Csecsen-földi háború is (1994), melynek két éve alatt az orosz erők kudarca sorozatos volt. Jelcin 1996-ban biztosan nyerte a választásokat, bár már beteg volt. Közben megölték Dudajevet és az 1997-ben megtartott választáson a csecsenek Aszlan Maszhadovot választották meg elnöknek, akivel aláírták a béke megállapodást. Eszerint Csecsenföld névleg Oroszország része maradt, de felette semmilyen ellenőrzést nem gyakorolhattak az oroszok. Jelcin folytatta a reformokat, melyek nehezen indultak. Nőtt a külföldi tőke befolyása az országban, ugyanakkor az orosz magántőke is folyamatosan világszerte szétterjedt. 1998 júniusában Jelcin Vlagyimir Putyint tette meg a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatójának, 1999 márciusában pedig a fegyveres testületek működését koordináló Nemzetbiztonsági Tanács titkárának. Augusztus elején iszlamista fegyveresek törtek be Csecsenföldről Dagesztán területére, ezután pedig moszkvai robbantások következtek, amire Oroszország és Putyin háborúval felelt. A Nyugat a kialakult csecsen-válsággal kapcsolatban rosszallóan tekintett Oroszországra, amire Putyin a következőket nyilatkozta: Mi nem a csecsen néppel harcolunk, hanem a nemzetközi terrorizmus csecsen területen lévő bázisait és osztagait számoljuk fel, s mind katonai, mind pedig humanitárius tevékenységünk megfelel a kialakult helyzetnek és a nemzetközi jog normáinak egyaránt. 20 A december 19-ei dumaválasztáson Putyin lett az új kormányfő, Jelcin 1999. december 31-én bejelentett lemondása pedig végérvényesen hatalomba segítette őt. A forgatókönyv ilyen alakulásának következtében, az elnökválasztásig hátralévő idő 3 hónappal megrövidült, és 2000. március 26-án, 69%-os részvételi arány mellett, 52,94%-kal Putyin nyerte a választásokat. Jelcin mai megítélése alapvetően pozitív, hiszen történelmi tettet vitt véghez azzal, hogy Oroszországot kivezette a szovjet múltból, és a kommunizmus már nem térhet vissza ide. Ugyanakkor többen állítják róla, hogy: Nem volt saját világnézete, nem volt elképzelése a normális gazdaságról. Nem tudta, miként lehet Oroszországot megreformálni. S hát 1993-tól kezdve állandóan ivott. Akkor vitt volna véghez történelmi 20 Stier Gábor: A Putyin-rejtély. Korona Kiadó, Budapest, 2000, 43.o. 22

tettet, ha 1996-ban lelép a politikai porondról. 21 De miért is volt oly nehéz dolga Jelcinnek az oroszországi politikai átmenet végrehajtásában? Az orosz társadalom többsége nem érezte rákényszerített uralomnak a szovjet típusú rendszert, ezért nem is nehezedett nyomás a részükről az állampártra, transzformációjuk végrehajtása érdekében. A jelcini korszak első felét az jellemezte, hogy az eliten belül folyamatosan nem tudtak megegyezni a demokratikus átmenet olyan stratégiai kérdéseiben, mint a magánosítás, a földmagántulajdon, a politika intézményi világa, vagy a külpolitika stratégiai irányvonala. 22 Jelcin egykori segítője, Pavel Voscsanov így ír róla: Borisz Jelcin legnagyobb bűne igazából nem is az ország ismételt lezüllesztése, hanem az, hogy szertefoszlatta a demokráciába vetett illúziókat, lenézte a nemes elveket. Ma ugyanis biztosan veszít bármilyen választáson az, aki demokratikus célokat hirdet. A tömeg erős kézre, az állam tekintélyének feltámasztására, szociális egyenlőségre vágyik. 23 Az orosz társadalom belefáradt abba, hogy 10 évig hiába várt az új nemzeti eszme megszületésére. A többség energiáit a túlélés köti le, nem tudnak miben hinni, nincsenek ideálok. A legtöbb orosz életébe ugyanis a demokrácia csak rablást és anarchiát hozott, miközben az állam nem ellenőriz semmit. Ebben a zavaros helyzetben érkezik a nép szemében megmentőként Putyin, aki a csecsenekkel folytatott harccal alapozta meg népszerűségét. Az orosz politika 1991-ben a szabadság, demokrácia, piac és emberi jogok kulcsszavakat harsogta, kiszorítva a kommunista jelszavakat, ma azonban a hatalom, a tekintély, az erős állam és a rend a megfelelő hívószavak. 3.2. Stabilizáció Putyin hatalomra kerülése után azonnal nekilátott egy tudatos politika végrehajtásának, melyben az orosz export bázisául szolgáló energetikai iparágra, az orosz bankágazatra, az orosz biztonsági szolgálatokra és a határon túlra került orosz kisebbségekre koncentrált. Ezenkívül a gazdaság és a külpolitika is fontos szerepet játszott, 21 Stier Gábor: A Putyin-rejtély. Korona Kiadó, Budapest, 2000, 56.o. 22 Sz. Bíró Zoltán: A putyini Oroszország. Kétezer 2007. 6. évf. 6.szám 2007 június-július 23 Stier Gábor: A Putyin-rejtély. Korona Kiadó, Budapest, 2000, 47.o. 23

a 2000-ben kialakított külpolitikai koncepció egyik fontos elemeként jelenik meg a gazdasági érdekek érvényesítése. Putyin beindította stabilizációs gépezetét, mellyel egyik célja volt mérsékelni és ahol lehet, visszavenni a 90-es években elszenvedett stratégiai veszteségeket. A putyini éra politikai stabilitást és imponáló gazdasági növekedést produkált, reformjaival beteljesítette az átalakulás harmadik szakaszát, vagyis kiépítette a piacgazdaság intézményrendszeréből még hiányzó elemeket, majd függetlenítette az államhatalmat a piaci-oligarchikus erőktől. Ha végigtekintenénk azokat a változtatásokat, újításokat, reformokat, amelyek Putyin elnöksége alatt a demokrácia jellegzetes színtereit, intézményeit, közvetítéseit mélyrehatóan érintették, a föderatív központ és a régiók közötti viszonyrendszertől kezdve a hatalmi ágak közötti viszonyokon át a pártrendszerig, a választások lebonyolításának módjától és a Központi Választási Bizottság növekvő szerepétől kezdve a választásokon indulás jogi-politikai feltételeinek újrakodifikálásig (vagyis az induló pártok és szervezetek számának tényleges korlátozásáig), a parlament két házának működésétől kezdve a Főügyészségnek de facto elnöki hatalom alá rendeléséig, és persze a tömegmédiumok fölötti ellenőrzés megszerzéséig, mindenütt ugyanazt látnánk: hogyan szorulnak ki ezekről a területekről, ezekből az intézményekből az oligarchák (és csatolt kleptokratikus-bürokratikus részeik) és hogyan nyomul be helyükre a telhetetlen étvágyú, vadkapitalista oligarchákat magától úgymond egyenlő távolságra ( rav noudaljonnoszty oligarhov ) tartó állam, pontosabban az erőhatalmi eszközökkel, az erő szakminisztériumok túlsúlyra jutásával megerősített elnöki hatalom delejes terében remegő bürokrácia mint önálló államalkotó erő. 24 3.2.1. Politikai eredmények Putyint egy háromosztatú koalíció segítette hatalomra 99 végén, mely magába tömörítette a nyugatos és liberális technokratákat, az egykori titkosszolgálat embereit, és Jelcin legszűkebb környezetéhez tartozó magas beosztású hivatalnokokat és üzletembereket. Ez a politikai örökség számos tekintetben tarthatatlannak minősült, hiszen az új tulajdonosi elit magához vonta a politikai döntéseket, míg az állam elvesztette képességét a feladatai teljesítésére. Jelcin idején az oligarchák befolyását az állam foglyul ejtésével lehet jellemezni, a 98-as pénzügyi válság pedig rádöbbentette a politikusokat, 24 Szilágyi Ákos: Túlirányított demokrácia. Kétezer 2010. 9. évf. 7.szám 2010 július-augusztus 24

hogy az oligarcháknak destabilizáló hatásuk lehet, mert személyes érdekeiket az állam érdekei elé helyezik. 25 Ezért nem is lehetett kérdés, hogy a központi hatalmat meg kell erősíteni, és az ezt ellenző regionális elitet el kell távolítani. Erre 3 lépésben került sor. Putyin először a szövetségi politika alakításából szorította ki őket (átalakítva a felsőházra vonatkozó szabályokat), aztán 7 elnöki megbízottat telepített föléjük (ezáltal hatékonyan tudták ellenőrizni őket és több információt tudtak szerezni), végül feltöltötte a kormányzói székeket hozzá lojális és az államerősítő programot támogató emberekkel. Ezt az etatista programot nehezményezték a regionális elit tagjai és a tulajdonosi elit is. Putyin nem akart azonban két fronton harcolni, ezért kezdetben a tulajdonosi elit gazdasági pozícióit nem bolygatta, csupán a képviseleti hatalom közvetlen politikai döntéshozatali köréből távolította el. Természetesen akadtak, akik nem kívánták elfogadni az új felállást (Borisz Berezovszkij, Vlagyimir Guszinszkij), őket ugyan nem sikerült elegánsan kiiktatni, de ez a lépés a stabilizáció érdekében elkerülhetetlen volt. Mi több, ezen ügyek segítségével az elektronikus médiumok feletti állami ellenőrzés visszavétele is megtörtént. A korábban említett háromosztatú koalíciót érdekek és értékek tekintetében a szembenállás jellemezte, ugyanakkor a békés hatalomváltás közös igénye politikai szövetségkötésre kényszerítette őket. Ahhoz, hogy fennmaradjon ez a szövetség, kölcsönösen szükségük volt egymásra, azonban az egyensúly 2003 nyarán felborult. Ekkor tartóztatták le előbb a Jukosz olajipari cég egyik tulajdonosát, Platon Lebegyevet, majd legfőbb részvényesét, Mihail Hodorkovszkijt. A folytatásban 2005-ben sikkasztás és adócsalás vádjával kilencévi szabadságvesztésre ítélte őket a bíróság. A cég jelentősebb részeit visszaállamosították, az ügyet pedig 2006-ban lezárták, kimondva a cég csődjét. Az eset Jukosz-ügy néven vonult be a történelembe. 26 Nyugaton nagyobb vihart kavart a dolog, mint Oroszországban, ahol a lakosság nyugodt szívvel viselte az oligarchákkal szembeni fellépést. Köszönhető ez annak, hogy a lakosság az átmenetet irányító nyugatos, 25 Bugajski, Janusz (2004): Cold peace: Russia s new imperialism. Praeger Publishers, Westport 26 Sz. Bíró Zoltán: Az orosz-amerikai viszony alakulásáról. Nemzet és Biztonság 2008. 1.évf. 2. szám 13-18.o. 25

liberális csoportokat és az új tulajdonosi réteget teszi felelőssé azért, hogy a társadalom többsége a politikai és gazdasági átalakulás vesztesének érzi magát. 27 3.2.2. Külpolitika Oroszország ezt megelőző másfél évtizedében nem nagyon jelent meg a nemzetközi politika valós alakítójaként, hiszen az ország folyamatosan belső válságokkal küzdött gazdasági téren, így nem tudta érvényesíteni külpolitikai törekvéseit. 28 Putyin első 4 évéből két elemet érdemes kiemelni, az egyik az Egyesült Államokkal való javuló kapcsolat, a másik pedig a NATO-bővítéssel kapcsolatos hozzáállás változása. Moszkva és Washington kapcsolata 2001 ősze és 2003 nyara között vált a leginkább bizalomtelivé és együttműködővé. A 9/11 terrortámadást követően Moszkva gyorsan és határozottan Washington mellé állt, és támogatta az Afganisztánnal szembeni katonai fellépésben is. Ennek hátterében az állt, hogy az al-káida és a tálib fundamentalizmus Oroszországot is érintette a csecsenföldi konfliktus kapcsán. A NATO-bővítés kapcsán is ekkoriban változott a felfogás, Putyin valószínűleg ráébredt, hogy Oroszország gyenge ahhoz, hogy minden oldalról megakadályozza a bővítést, ezért kijelentette, hogy nem fogja tovább ellenezni azt. Oroszországot hagyományosan rosszul érinti az ENSZ BT felhatalmazás nélküli tevékenység, mint a NATO 95-ös boszniai háborúba való beavatkozása, a 99-es koszovói konfliktusban való részvétel, majd a 2003-as iraki intervenció, melyet az Egyesült Államok indított. Bár Putyin ezt Washington hódító háborújának titulálta, mely a Föld legjelentősebb energiatartalékainak és a térség feletti katonai ellenőrzésnek a megszerzésére irányult és ezért ezt határozottan és kitartóan ellenezte, tartózkodott ezen politika erőteljes megítélésétől, ugyanis meghagyta a tiltakozást Franciaországnak és Németországnak. 27 Sz. Bíró Zoltán: A putyini Oroszország. Kétezer 2007. 6. évf. 6.szám 2007 június-július 28 Gecse Géza: Stratégiai jiu-jitsu és a tapasztalt judo-mester - A csonka-orosz birodalmi külpolitika és Vlagyimir Putyin. Pro Minoritate 2006 8. évf. 1. szám; 2006/tavasz 172-180.o. 26