Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
|
|
- Amanda Péterné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Erdély és a Partium
2 Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
3 Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az Erdélyi-medencét foglalja magában a körülötte emelkedő hegyvonulatokkal. Területe km². Határai: - délen a Déli-Kárpátok - keleten a Keleti-Kárpátok - északon az Északkeleti-Kárpátok (Máramaros, Gutin-hegység, Szilágyság) - nyugaton az Alfölddel, délnyugaton pedig a Bánsági-hegyvidékkel határos Déli-Kárpátok
4 Belső-Erdély történelme 925 A honfoglaló magyarság 2. méltósága, a gyula vette kezébe az irányítását I. István fegyverrel törte le nagybátyja, az utolsó gyula uralmát. A területet a Magyar Királyságba integrálta. A központi hatalmat az Erdélyi Fejedelemség megjelenéséig az erdélyi vajda képviselte után Magyarország két, majd 1541-ben három részre szakadása idézte elő az Erdélyi Fejedelemség megjelenését ben Szapolyai János magyar király fia, János Zsigmond a Habsburgok javára lemondott a királyi címéről, és elsőként vette fel Erdély és Magyarország részeinek fejedelme titulust. A fejedelemség virágkora a XVII. század első felére, Bethlen Gábor ( ) és I. Rákóczi György ( ) uralkodásának az idejére tehető. A területet az 1691-ben kiadott Diploma Leopoldinumban sajátos státusszal a Habsburg birodalom részévé nyilvánították. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca egy rövid időre ismét lehetővé tette Erdély elszakadását. Rákóczit 1704-ben fejedelemmé választották, de 1711-ben, a mozgalom bukásával a fejedelemség ismét visszatért a birodalomba.
5 Bethlen Gábor II. Rákóczi Ferenc János Zsigmond
6 Belső-Erdély történelme Erdély irányítója a bécsi udvar által kinevezett kormányzó (gubernátor) volt. A Magyar Királyságtól közigazgatásilag elkülönítve irányították március 15-én a Habsburgok felé intézett 12 pont utolsó követelése volt az ország újraegyesítése Erdéllyel (Unió). Erre azonban csak a kiegyezést követően, azaz 1867-ben került sor. Erdély és a székelyek tevékenyen kivették a részüket a szabadságharcban. Híres ágyúöntő, tüzértiszt volt Gábor Áron. Bem József az orosz túlerővel szemben nem tudott hatékonyan szembeszállni. A segesvári csatában július 31-én tűnt el Petőfi Sándor, a nemzet költője.
7 Bem József ( ) Petőfi Sándor ( ) Székelyek a szabadságharcban Gábor Áron ( )
8 Belső-Erdély történelme Az első világháború idején, 1916-ban a korábbi szövetséges román hadsereg betört Erdélybe. A Monarchia csapatai német segítséggel szorították ki őket ban a Bukaresti békében Románia el is ismerte háborús vereségét. A Központi Hatalmak veresége után a győztesek feltett szándéka volt hazánk feldarabolása. Ennek eredményeképpen, a Trianoni Békediktátum részeként 1920-ban a történelmi Erdélyt, Bánátot és Partiumot Romániához csatolták. Észak-Erdély német nyomásra 1940-ben visszakerült ugyan Magyarországhoz, ám a második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a bécsi döntést érvénytelenítette, és a területet újra Romániának ítélte. Ceaușescu román kommunista diktátor hatalma fenntartása érdekében magyarellenes retorikát folytatott ban meghirdette az ún. falurombolási programot, amit a romániai forradalom a diktátorral együtt elsöpört.
9
10 Jelenkori Erdély A történelmi Erdély mellett része még a Partium, a Bánság keleti része. Ez utóbbiakat Külső-Erdélynek is nevezik.
11 Partium Jelentése: Részek. Magyarország három részre szakadása után az erdélyi fejedelem uralma alá került. A fejedelemség bukása után egy része Magyarország, más része Erdélyhez közigazgatási része lett. A trianoni békediktátum Erdéllyel együtt Romániához csatolta. Több híres magyar ember szülőföldje: pl. Ady Endre, Arany János, Bartók Béla, Dsida Jenő, Jávor Pál, Kaffka Margit, Kazinczy Ferenc, Károli Gáspár, Kölcsey Ferenc, Németh László, Tóth Árpád is itt születtek.
12 RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) Kormányban: , között. MPP (Magyar Polgári Párt) Nagyvárad 27,5% Nagykároly 55,9% Kolozsvár 15% Torockó közel 90% Székelyhíd 72,6% 1910-ben Erdély 31,64%-a, 2011-ben 17,8%- a vallotta magát magyarnak.
13 Köszönöm a figyelmet!
Ez itt az ősi balladák világa, Mesél az erdő, súg a szűzi csend: A székely sors nagy barna szárnyú sasként Hegyek felett s a szívekben kereng.
Erdély története Ez itt az ősi balladák világa, Mesél az erdő, súg a szűzi csend: A székely sors nagy barna szárnyú sasként Hegyek felett s a szívekben kereng. Megejt a rét, az illatos kaszáló Ezer virágból
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap
Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907
Történelemtanulás egyszerűbben
Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése
Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Gabona majorság Ötvösség szabóság Demográfiai és etnikai változás
FOGALOM HELYSÉG SZEMÉLY ÉVSZÁM Tizenötéves háború Sziszek, Veszprém Habsburg Rudolf 1593-1608 Szent Szövetség Fülek, Szécsény, Pálffy Miklós 1593-96 Nagy remények ideje Hollókő, Nógrád VII. Kelemen 1596-1604
Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei
Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
MAGYARORSZAG TÖRTENETE
Kristó Gyula-Barta János-Gergely Jenő MAGYARORSZAG TÖRTENETE Előidőktől 2000-ig RMNONÍCK KIADÓ TARTALOM 683 Tartalom ELŐIDŐK (1000-IG) A néppé válás évezredei (Kr. e. 6000-Kr. u. 855 körül) 5 Nyelvrokonság,
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
TÖRTÉNELEM - G. ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26.
TÖRTÉNELEM - G ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26. I. A tesztkérdések, illetve azok elemei (a,b,c stb.) rövid (a kérdezett adatot vagy tömör megfogalmazást tartalmazó) választ
Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.
Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0
PÜSPÖKLADÁNY település
01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete
MIKEPÉRCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Mikepércs község egészségügyi alapellátásáról szóló 8/2002. (VI.03.) sz. önkormányzati rendelete amelyet módosított a 16/2008. (X.06.) sz. KT rendelet,
TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG
TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM NYOLCADIKOS VIZSGA 5-8. ÉVFOLYAM ANYAGÁBÓL SZÓBELI VIZSGA TÉTELEK ALAPJÁN A szóbeli vizsga menete: a tanulók a tétel kihúzása után kb. 30 perc felkészülési
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
Az Erdélyi Fejedelemség. 1. A fejedelemség születése
Az Erdélyi Fejedelemség 1. A fejedelemség születése Erdély az ország három részre szakadása (1541) előtt nem volt önálló állam: a Magyar Királyság részterülete volt, élén a vajda állt. A mohácsi csata
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
javítóvizsga tételek tanév
javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Történelem 9. évfolyam. 9/6. A görög történelem kezdetei: Kréta és Mükéné. 9/8. Az arisztokrácia és a démosz polgárjogi küzdelme Athénban
Történelem 9. évfolyam 9/1. Az emberré válás és az őskőkor Az újkőkor 9/2. Az első civilizáció: Mezopotámia, Óbabiloni Birodalom 9/3. Egyiptom, a Nílus ajándéka 9/4. Elő-Ázsia államai: Palesztina, Fönícia,
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl
Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák
Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva
Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és szóbeli Emelt szinten: írásbeli és szóbeli A történelem érettségi vizsga célja A vizsga azt hivatott megállapítani,
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
2014/15-ös tanév, II. félév. 4. Rendi szervezkedés, kuruc mozgalom; az ország török uralom alóli felszabadítása
TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története II., valamint a Magyarország történelem és társadalomismerete a XX. században c. tanegységekhez (TAB 1106, TAB 2112) 2014/15-ös tanév, II. félév Témakörök
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..
Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló
M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György
M E G H Í V Ó 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György 315 esztendeje kezdődött a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc. Az Erdélyi Magyar
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium (1015 Budapest, Szabó Ilonka u. 2)
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018.04.16. Iskola, osztály: gimnázium, 8.B osztály Iskola neve és címe: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium (1015 Budapest, Szabó Ilonka u. 2) Tanít:
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2004. (IV. 30.) rendelete
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004. (IV. 30.) rendelete Biharnagybajom község háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzeteiről Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről Tisztelt Képviselő-testület!
HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc
HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Forradalom és szabadságharc III. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail cím:... 1. Tedd időrendi sorrendbe
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
RÉGI TÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA. Bartos-Elekes Zsombor BBTE Magyar Földrajzi Intézet, Kolozsvár
RÉGI TÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA Bartos-Elekes Zsombor BBTE Magyar Földrajzi Intézet, Kolozsvár arcanum.hu (I., II., III. katonai felmérés) http://mapire.staatsarchiv.at/en/ (II. felm.) Románia Lambert
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2
Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a Tárgyfelelős nyomtatási neve tárgycsoportban ANYISM01 Anyanyelvi ismeretek Kötelező
TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY
16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk
d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről*
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e
Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Száray Miklós : Történelem tankönyv II. Történelmi Atlasz (Mozaik) 1. Árpád-kor 1038-1077 2. I.László és Kálmán uralkodása 3. III.Béla 4. Az Aranybulla
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM
Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711
A kuruc kor zenéje Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711 1699-re Magyarország felszabadul a török uralom alól ebben a magyar államnak szinte egyáltalán nincs szerepe > a békekötés feltételeit a Habsburgok diktálják
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága
Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Államforma: alkotmányos monarchia Főváros: London Terület: 244 820 km² Népesség: 61,7 millió Nemzeti valuta: font sterling Csatlakozás
EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel Szerencs
DRÁVAKÖZ-SZLAVÓNIA. Területe: 1163 km 2. Népessége: 4.437.460 fő, ebből magyar 152.000 fő (2001) Vármegyéi: Pozsega, Szerém, Verőce
DRÁVAKÖZ-SZLAVÓNIA Területe: 1163 km 2 Népessége: 4.437.460 fő, ebből magyar 152.000 fő (2001) Vármegyéi: Pozsega, Szerém, Verőce Természeti tájai: Dráva- mente, Verőcei-sík, Drávaköz Folyói: Duna, Dráva,
KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK
KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK 1. TÖRTÉNELEM (a sárgával kiemeltek nem politikatörténeti témák) 5-8. évfolyam 9-12. évfolyam Ismétlődő, illetve hosszmetszeti témák: család és lakóhely; hétköznapok, ünnepek; gyermekek
I. feladat. Ne a tojást törd!
I. feladat Ne a tojást törd! Köszöntelek benneteket! Remélem sok tojást sikerül gyűjtenetek a mai napon! Fejtsétek meg a rejtvényt! 8 tojás (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 1. Ilyen típusú épületben kötött
TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004
TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 MEGOLDÁSOK Tesztkérdések:. Drakón 5, 9 Szolón, 3 Peiszisztratosz 4, 0 Kleiszthenész 2, 8 Egyik sem 6, 7 Helyes válaszonként 0,5 2. Uralkodásának jellemzője
VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén
VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
FORGALOMKÉPTELEN VAGYON
1. melléklet a 16/2017. (VI. 7.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 19/2013. (VI. 24.) önkormányzati rendelethez FORGALOMKÉPTELEN VAGYON CÍM MEGJEGYZÉS SORSZÁM VAGYONTÁRGY HRSZ. TERÜLET m 2 1. Köz
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului
IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A
Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató
Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló
29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása 1..
Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselő testületének 29/2009. (XII.11.) számú rendelete Község egészségügyi alapellátások körzeteinek és székhelyének megállapítása Sajókápolna Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY
ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY 2013/2014. TANÉV NÉV:.. OSZTÁLY:. Az idei történelem verseny témája: Szent István és az államalapítás kora. A feladatok közül próbálj mindegyikre válaszolni. Ne csüggedj, ha
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (VI...) önkormányzati rendelete
Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7.sz. előterjesztés /2015. (VI....) önkormányzati rendelete