A lízing áfa-rendszerbeli kezelése 2008. január 1-jétől (az áfatörvény 10. a) pontjához, 13. -ához, 120. -ához, 124-125. -aihoz) I. A lízingről általában 2008.07.29. Magánjogi szempontból a lízingügylet egy olyan atipikus (sajátos elemekkel rendelkező, a Ptk-ban nem nevesített), egyes szerződéstípusok elemeit vegyítő szerződés, melynek lényege az eszközalapú finanszírozás mellett az adásvétellel egybekötött vagy egybeköthető bérlet, haszonbérlet. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény) - a vonatkozó közösségi jogszabállyal összhangban - nem ismeri és nem használja a lízing fogalmát. A lízingügyletek áfa-rendszerbeli megítélése így attól függően alakul, hogy azok tartalmukban mit valósítanak meg. A lízingügyleteket a gyakorlat két csoportra bontja: operatív és pénzügyi lízingre. Míg a pénzügyi lízing fogalmát egyes jogszabályok definiálják pl. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról rendelkező törvény (továbbiakban: Hpt.), addig az operatív lízing nincs meghatározva egyetlen jogszabályban sem. Így leegyszerűsítve az mondható, hogy az a lízing tekinthető operatív lízingnek, amely nem minősülhet pénzügyi lízingnek. A Hpt. fogalmi meghatározása szerint a pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő a) viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot, b) a hasznok szedésére jogosulttá válik, c) viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is), d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kitöltött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő, vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését. Tekintettel arra, hogy a gyakorlat a pénzügyi lízing, operatív lízing megbontást alkalmazza, a továbbiakban ebben a megbontásban tekintjük át ezen atipikus szerződéstípusok áfa-beli kezelését.
II. A lízingre vonatkozó egyes áfa-szabályok Az áfatörvény 86. (1) bekezdés b) és c) pontjai alapján mentes az adó alól a hitel-, pénzkölcsön és egyéb, ilyen jogviszonyt megtestesítő szolgáltatás (együtt: hitel) nyújtása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése, továbbá a hitel nyújtásához kapcsolódó vagy egyéb biztosítéki célú kötelezettség vállalása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése. Ahogy az áfatörvényhez fűzött indokolásban is szerepel, léteznek olyan komplex ügyletek, melyek során az alapügylet (pl. termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás) mellett a teljesítésre kötelezett adóalany még egy önálló hitelnyújtást is végez, hiszen az ilyen konstrukcióban történő beszerzés esetén összességében többet kell fizetni, mintha a termék árát a beszerzéskor azonnal kiegyenlítette volna a vásárló. Ez a többlet egy külön megítélendő hitelnyújtás ellenértéke, feltéve, hogy egyértelműen elkülöníthető egymástól a hitelügylet és az alapügylet. A pénzügyi lízing ügylet, a fentiek szerinti komplex ügylet, ahol az alapügylet mellett megjelenik a hitelügylet is, mivel ez esetben többek között finanszírozás történik. A pénzügyi lízingügylet azon részszolgáltatására tehát, amely a hitel- és pénzkölcsön jogviszonyhoz hasonló, áfa-levonási jog nélküli adómentesség vonatkozik, feltéve, hogy a hitelügylet egyértelműen elkülöníthető az alapügylettől. Egyértelműen elkülöníthetőnek tekinthető az alapügylettől a hitelügylet például abban az esetben, ha az alábbi feltételek együttesen fennállnak: 1. Az alapügylet és a hitelügylet ellenértékéről az ügylet megkötésekor külön-külön megállapodtak. Nem lehet utólag az ellenérteket megosztani az alapügylet és a hitelügylet között. A Hpt. szerinti pénzügyi lízingnek megfelelő ügylet esetén ez a feltétel általában teljesül, hiszen a felek nemcsak meghatározzák az alapügylet ellenértékét (azaz a tőkerészt), valamint az elkülöníthető pénzügyi szolgáltatás ellenértékét (azaz a kamatrészt), hanem azok tekintetében a szerződés megkötésével egyező akarattal meg is állapodnak. A külön-külön történő megállapodásra egy szerződés keretében kerül sor, hiszen a lízingszerződés fogalmából következik, hogy a szerződésben szükséges mindkét ellenértéket rögzíteni. 2. A hitelügyletről történő megállapodásban a kamatlábat is rögzítik. A Hpt. előírásainak megfelelő pénzügyi lízing esetében ez a feltétel is teljesül, mivel a Hpt. előírja, hogy a lízingügyletben a kamatrészt is meg kell határozni. A kamatlábrögzítés nem kizárólagosan egy fix kamat kikötésével valósulhat meg, az egyes szerződések tekintetében az is kamatláb-rögzítésnek tekintendő, ha a felek valamely referencia kamatláb alkalmazásában állapodnak meg, hiszen a referencia-kamatláb ismeretében mindenki számára egyértelmű az adott kamatláb. (Elegendő tehát a kamatláb-meghatározás módszerét rögzíteni, ami egyébként eredményezheti magának a kamatösszegnek a változását.) 3. A két ügylet (alap- és hitelügylet) ellenértékét elkülönülten kell elszámolni. A két ügylet ellenértékének elszámolása a pénzügyi lízing során megvalósul, tekintve azt, hogy az alapügylet ellenértéke a tőkerész, a hitelügylet ellenértéke pedig nyilvánvalóan a
kamatot (kamatköltségeket) foglalja magában. Ezen tételek számviteli elszámolására a lízingbeadó oldalán elkülönített módon kerül sor. Az előbbiek alapján tehát a pénzügyi lízing egy olyan speciális ügylettípus, amely két - egymással összefüggő - ügyletből tevődik össze, egyrészt egy termékértékesítésből, vagy szolgáltatásnyújtásból, másrészt pedig egy - az áfa-törvény alapján adómentes - hitelnyújtási jogviszonyt megtestesítő szolgáltatásból. III. A pénzügyi lízing egyes típusainak áfa-rendszerbeli kezelése A pénzügyi lízing kezelése áfa szempontjából attól függ, hogy nyílt, vagy zárt végű ügyletről beszélünk. Bár a jogszabályban nincs külön nevesítve sem a zárt, sem a nyílt végű pénzügyi lízing, de ezeket az áfatörvény továbbra is élesen elkülöníti. Azon ügyletekben, amikor a lízingbevevő tulajdonszerzése már a szerződés megkötésekor biztos (zárt végű lízing), azt termékértékesítésként; ahol pedig a futamidő kezdetén nem biztos a tulajdonszerzés (nyílt végű lízing), azt szolgáltatásnyújtásként kezeli a jogszabály (áfatörvény 10. a) pont, 13. (1) bekezdés). Az alábbiakban az egyes konstrukciókra vonatkozó áfa-rendelkezéseket mutatjuk be. III.1. Zárt végű pénzügyi lízing 1. Termékértékesítés Az áfatörvény 10. a) pontja alapján termék értékesítésének minősül a termék birtokbaadása olyan ügylet alapján, amely a termék határozott időre szóló bérbeadásáról vagy részletvételéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a jogosult a tulajdonjogot legkésőbb a határozott idő lejártával, illetőleg az ellenérték maradéktalan megtérítésével megszerzi. A hivatkozott bekezdés ugyan nem használja a pénzügyi lízing fogalmat, de - többek között - a zárt végű lízingre is alkalmazandó, hiszen a zárt végű lízing jellemzője, hogy a futamidő végén, az utolsó törlesztő részlet/lízingdíj megfizetésével a lízingelt eszköz átkerül a lízingbe vevő tulajdonába. 2. Adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja Az áfatörvény 55. (1) bekezdése alapján az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Minden olyan esetben, amikor egy ügylettípus teljesítési időpontjára vonatkozóan az áfatörvény az 57-64. -aiban nem tartalmaz az általánostól eltérő szabályt, a főszabály, azaz az áfatörvény 55. (1) bekezdése alkalmazandó. (Megjegyzendő, hogy az áfatörvény 10. a) pontjára vonatkozóan az 58. alkalmazását az 58. (3) bekezdés kifejezetten kizárja.) Azáltal, hogy a zárt végű lízingügyleteknél az áfatörvény 10. a) pontja alapján már a birtokbaadás ténye termékértékesítésnek minősül, a birtokbaadás időpontja lesz a teljesítési időpont. A zárt végű pénzügyi lízing esetén a birtokbaadáskor áll be a teljes tőkerész vonatkozásában a lízingbeadó forgalmi adó fizetési kötelezettsége, viszont a későbbiekben a fizetendő lízingdíjakat általános forgalmi adó már nem terheli. A bizonylatolás a fentebbiek szerint egyetlen áfatörvény szerinti számla kibocsátásával történik, a további kifizetések tekintetében nem kell számlát kiállítani.
3. Az adó alapja Az áfatörvény 65. -a alapján termék értékesítése esetén az adó alapja - főszabályként - az a pénzben kifejezett ellenérték, amelyet a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, akár harmadik személytől. 3.1. Elszámolási kötelezettséggel átvett összeg Az áfatörvény 71. (1) bekezdés c) pontja szerint nem számít az adóalapba az a pénzösszeg, amelyet az adóalany a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől - mint az áthárított költség igazolt végső viselőjétől - kap, feltéve, hogy az így kapott összeget az adóalany saját nyilvántartásában elszámolási kötelezettségként tartja nyilván. Ezek gyakorlatilag olyan költségek, amelyeknek viselésére eredetileg is a lízingbevevő köteles, a lízingbeadó pedig a lízingbevevő nevében és javára eljárva kapcsolódott bele az elszámolás folyamatába. Ilyen típusú költségek például a lízingbevevő helyett fizetett regisztrációs adó, a lízingbevevő által kötött biztosítási szerződés alapján a lízingbeadó által fizetett biztosítási díj. 3.2. Járulékos költségek Az adóalap megállapítása során lényeges az áfatörvény azon szabálya is, amely szerint az adó alapjába beletartoznak azok a járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybe vevőjére, így pl. különösen a közvetítéssel és biztosítással összefüggő költségek (áfatörvény 70. (1) bekezdés b) pont). A lízingügylet speciális jogügylet, hiszen egymás mellett történik egy adóköteles (esetenként adómentes) termékértékesítés, vagy szolgáltatásnyújtás, továbbá egy adólevonásra nem jogosító adómentes hitelezési tartalmú szolgáltatás teljesítése. Éppen ezért kérdéses lehet, hogy egy - a lízingügylethez - járulékosan kapcsolódó költség vajon az alapügylet, vagy pedig az adómentes hitelezési ügylet adóalapjába épül be, azaz melyik áfa-rendszerbeli megítélését osztja. Az elhatárolás az alábbi rendező elvek segítségével lehetséges: a) Abban az esetben, ha valamely költség egyértelműen a lízing tárgyául szolgáló termékre, szolgáltatásra vonatkozik, ahhoz kapcsolható, akkor az az alap termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be, azaz osztja annak áfatörvény szerinti adómértékét. Ide tartozik pl. a lízing tárgyát terhelő környezetvédelmi termékdíj, vám, vagyonszerzési illeték, továbbá az üzemanyagkártya költségei, a tárolási díj, az autópálya matrica ellenértéke. Amennyiben a lízingügylet termékértékesítési, szolgáltatásnyújtási része adóköteles, akkor az adóalapba ilyen módon beépülő költséget terhelő előzetesen felszámított adó, amennyiben az felmerült - a levonási feltételek figyelembe vételével - levonható. b) Amennyiben a járulékos költség egyértelműen a hitelnyújtási jogviszonyt megtestesítő szolgáltatásrészhez kapcsolható, akkor ez a járulékos költség az adómentes hitelnyújtás adóalapjának részét képezi, így adómentesen hárítható tovább, ilyen költség lehet pl. az értékbecslés, vagy a hitelbírálat ellenértéke. Abban az esetben, ha az adott költségelem
előzetesen felszámított adót tartalmazott - figyelembe véve az áfatörvény 120. -ának felvezető szövegét - ez az adóösszeg nem vonható le. c) Azokban az esetekben, amikor egy járulékos költségről nem dönthető el egyértelműen, hogy a lízingügylet melyik eleméhez kapcsolódik, akkor a következők szerint kell meghatározni, hogy az adott költség az adóköteles vagy az adómentes ügylet adóalapjába építendő-e be: ca) Az olyan közvetlen költségek esetén, amelyeket a lízingbe adó saját nevében és saját javára vesz igénybe - mivel a lízingbe adó fő célja a hitel kihelyezése, ezért az ilyen költségek a hitelügylet megvalósulását, teljesítését szolgálják - ezért ezek az adómentes hitelnyújtás adóalapjába épülnek be, ami egyben azt is jelenti, hogy az esetlegesen ezekhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó nem vonható le. Ilyen költség lehet pl. a behajtási költség a lízingügylet meghiúsulása esetén. Emellett - bár a lízingbeadónál ez nem beszerzett és továbbszámlázott tétel - de felmerülhetnek még az alábbi költségek, melyek szintén az adómentes rész adóalapjába tartoznak: kezelési költség, lezárási díj (előtörlesztés, vagy meghiúsulás esetén), szerződéskötési díj. cb) Azokban az esetekben, ha a járulékos költségnek minősülő mellékszolgáltatást a lízingbe adó a saját nevében, de a lízingbe vevő javára veszi igénybe - tekintve, hogy a lízingbe vevő fő célja nem a hitel igénybe vétel, hanem a lízingelt termék megvásárlása, vagy bérlete - ezért ezekben az esetekben a mellékszolgáltatás az alapügylet adóalapjába épül be, ami okán az ezen költségekhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó a levonási feltételek figyelembe vételével levonható, amennyiben az alapügylet adóköteles. A járulékos költségekre megfelelő példa a biztosítási díj, feltéve, hogy az nem elszámolási kötelezettséggel átvett összeg (lásd 3.1. pontot). A lízingügylet kapcsán fizetésre kerülő biztosítási díj áfa-rendszerbeli megítélése attól függően alakul, hogy a biztosítási díj fizetésére milyen címen és milyen módon kerül sor. a) Abban az esetben, ha a biztosítási szerződést a lízingbe vevő köti meg a biztosítóval, azonban az esedékes biztosítási díjakat pénzügyi értelemben a lízingbe adó fizeti meg a biztosító felé, amelyet a lízingbe vevővel természetesen megtéríttet, akkor a biztosítási díj a lízingbe adónál az áfatörvény 71. (1) bekezdés c) pontja szerinti elszámolási kötelezettséggel beszedett pénzösszeg, amely nem képezi az áfa alapját. Ide tartozik pl. az az eset, amikor a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást a lízingbe adó a lízingbe vevő nevében köti meg a biztosítóval, illetve a lízingbe vevő saját nevében köti meg a biztosítóval, de a lízingbe adó - főként azért, hogy a biztosítási díj megfizetését ellenőrizni tudja - pénzügyileg saját maga fizet a biztosító felé, a kifizetett összeget pedig beszedi a lízingbe vevőtől. b) Amennyiben a biztosítási szerződést a lízingbe adó köti meg saját nevében a biztosítóval a lízingbe vevő javára, akkor a biztosítási díj az alapügylet, azaz a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be, mert ez esetben a biztosítás egyértelműen a lízingelt termékhez, szolgáltatáshoz kapcsolható. Így minősül pl. a lízingbe adó által a lízingbe vevő javára megkötött vagyonbiztosítás (például amikor a lízingbevevő azzal bízza meg a lízingbeadót, hogy a lízingtárgyhoz kapcsolódó biztosítást kössön, mint pl. a CASCO). c) Amennyiben a lízingbe adó a saját nevében, saját javára köt biztosítási szerződést, és az közvetlenül nem a lízing tárgyául szolgáló termékre, szolgáltatásra vonatkozik, akkor a biztosítás a hitelügylethez kapcsolódik, így annak adóalapjába építendő be. Ide tartoznak az
olyan biztosítási konstrukciók, amelyet a lízingbeadó nem a lízingbevevő megbízásából kötött meg, pl. a hitel biztosítása miatt kötött biztosítási szerződés. d) A gyakorlatban előfordulnak olyan esetek, amikor a lízingbe adó a biztosítási szolgáltatását kapcsolt termékként nyújtja, azaz pl. kedvezőbb feltételekkel köti meg a lízingszerződést, ha az ügyfél nála valamilyen a lízingügylethez közvetlenül nem kapcsolódó, önálló biztosítási szerződést köt (pl. szakmai felelősségbiztosítást, életbiztosítást). Ezekben az esetekben azonban a biztosítási szolgáltatás nem kapcsolódik a lízingügylethez, attól elkülönült önálló ügyletként kezelendő, így az adott biztosítási szolgáltatásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 4. Ügynöki jutalék Pénzügyi lízing más nevében és javára történő közvetítése esetében felmerül az ügynöki jutalék áfa megítélésének kérdése, hiszen az áfatörvény 86. (1) bekezdés b) pontja alapján csak a hitel-, pénzkölcsön és egyéb, ilyen jogviszonyt megtestesítő szolgáltatás (együtt: hitel) nyújtása és közvetítése mentes az adó alól. Abban az esetben, ha a lízingbe adó hitelnyújtási szolgáltatását független ügynök közvetíti, akkor az ügynöki szolgáltatás az áfatörvény 86. (1) bekezdés b) pontja alapján mint hitelközvetítés, adómentes. Más a helyzet, ha az ügynöki közvetítést az nyújtja, aki egyben a terméket is értékesíti a lízingbe adó felé. Ezekben az esetekben ugyanis az eredeti értékesítő két ügyletet is teljesít, egy termékértékesítést, illetve egy hitelközvetítést. Abban az esetben, ha a hitel közvetítése a termékértékesítéshez kapcsolódik, azaz a közvetítés teljesítési időpontja és a termékértékesítés teljesítési időpontja egymással megegyezik, tehát egy időben történik, akkor az eredeti értékesítőnél a hitelközvetítés a termékértékesítéshez kapcsolódó járulékos költség, így annak adóalapjába tartozik az áfatörvény 71. (1) bekezdés b) pontja alapján, ugyanakkor - mivel ez esetben a lízingbe adónál a termék adóalapjába tartozó ügynöki jutalék az alapügylethez kapcsolódik - az áfa levonható. Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor a lízingbe adó például olyan feltétellel köti meg a hitelközvetítésre irányuló szerződést, hogy az ügynöki jutalék csak abban az esetben jár, ha a lízingszerződés legalább 6 hónapja folyamatosan fennáll, ugyanakkor a 6 hónap elteltével a kihelyezett hitelhez igazodva, pl. havonkénti bontásban fizetik az ügynöki jutalékot. Ilyen esetben az ügynöki szolgáltatás elválik a termékértékesítéstől, hiszen időben is később teljesül, így nem minősülhet annak járulékos költségeként. Ebben az esetben a hitelnyújtás közvetítése önálló szolgáltatásként kezelendő és az áfatörvény 86. (1) bekezdés b) pontja szerint adómentes. III.2. Nyílt végű pénzügyi lízing 1. Szolgáltatásnyújtás A nyílt végű lízing abban tér el a zárt végűtől, hogy a futamidő végén a lízingelt eszköz nem megy át automatikusan a lízingbe vevő tulajdonába, de a vevőnek lehetősége van arra, hogy az eszköz tulajdonjogát megszerezze. Ebben az esetben az ügylet elején még nem tudható biztosan, hogy a későbbiekben történik-e tulajdonszerzés, ezért termékértékesítés címén az ilyen típusú ügylet nem adóztatható. Ekkor az áfatörvény 13. (1) bekezdése alapján
szolgáltatásnyújtásnak tekintendő mind az alapügylet, mind pedig az alapügylethez kapcsolódó pénzügyi szolgáltatás. Az áfatörvény 2008. január 1-től hatályos szabályai alapján a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan ügylet bérbeadásnak (bérbevételnek) minősül az áfa rendszerében, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek (áfatörvény 259. 4. pont). A bérleti jogviszony ilyen fogalmi meghatározása szerint a tulajdonjog átszállást nem automatikusan eredményező nyílt végű lízingügylet általános forgalmi adózási szempontból bérbeadásnak tekintendő. 2. Adófizetési kötelezettség keletkezése Az áfatörvény 58. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik. A szolgáltatásnyújtásra vonatkozó adófizetési kötelezettség keletkezése a fent említett törvényhely tekintetében az egyes részkifizetések esedékességekor áll fenn. Mivel a lízing futamidejének végéig a lízingtárgy vonatkozásában nem történik tulajdonváltozás, ezért az ügylet bérbeadásnak minősül, így a lízingbeadó külön-külön minden lízingdíjról kiállított számlában köteles a lízingdíjat megbontani kamat- és tőkerészre. Nyílt végű lízing esetében a bizonylatolást a lízingdíjak gyakorisága határozza meg, annyi áfatörvény szerinti számla lesz, ahány részletben fizeti meg a lízingbevevő a lízingdíjat. 3. Az adó alapja A fentebb kifejtett alapelvek mentén a nyílt végű lízing is elkülöníthető két szolgáltatásnyújtásra, ti. a bérbeadásra (azaz az alapügyletre), illetve a hitelezési jogviszonyt megtestesítő, adómentes pénzügyi szolgáltatásra. Mivel az alapügylet ellenértéke a nyílt végű pénzügyi lízingnél is a tőkerész, a fizetendő adó alapja az esedékes lízingdíjakban foglalt tőkerész. Az adó alapjába beletartozó egyéb járulékos ügyletek tekintetében a zárt végű pénzügyi lízingnél kifejtettek értelemszerűen alkalmazandók. IV. Az operatív lízing helye az áfatörvényben Az áfatörvény szemléletében az operatív lízing (azaz a pénzügyi lízingtől eltérő lízingügylet) bérletnek minősül (259. 4. pont), így a pénzügyi lízinggel kapcsolatos fentebbi szabályokat azzal az eltéréssel kell az operatív lízingre vonatkoztatva értelmezni, hogy az operatív lízingnél nincs olyan pénzügyi jellegű ügylet, amely adómentességet élvezne, így az operatív lízing keretében nyújtott szolgáltatás teljes egészében áfa-köteles ügylet, feltéve, hogy a bérbeadás áfa köteles. Az ügyletre vonatkozóan az adófizetési kötelezettség teljesítése a nyílt végű lízinghez hasonló módon állapítható meg. A járulékos szolgáltatások ez esetben a bérlet adóalapjába épülnek be, így a bérlet adójogi megítélése lesz tekintetükben az irányadó.
Az operatív lízing/bérlet esetén is felmerülhetnek az operatív lízingbe-, bérbeadónál olyan szolgáltatások és termékértékesítések költségei, melyek viselésére eredetileg is a lízingbe-, bérbevevő köteles, a bérbeadó csakis a bérbevevő nevében és javára eljárva kapcsolódott bele az elszámolás folyamatába. Ezen költségek ellenében kapott elszámolási kötelezettséggel átvett ellenértékek nem számítanak az adó alapjába. (Ilyen típusú költség például a lízingbe-, bérbevevő nevében és javára kötött biztosítás díja.) Ezen kívül léteznek olyan bérbeadó és bérbevevő közötti elszámolások is (mint például a lízingtárgyban keletkezett, biztosító által meg nem térített kár bérbevevő által történő megtérítése), amelyek nem minősülnek az áfatörvény szerinti termékértékesítésnek, vagy szolgáltatásnyújtásnak, ezért az áfatörvény alkalmazási hatályán kívül esnek. V. A lízingtárgy beszerzéséhez kapcsolódó adólevonási jog Az áfatörvény 124. (1) bekezdés d) és h) pontjai alapján alapesetben nem vonható le a személygépkocsit, valamint a lakóingatlant terhelő előzetesen felszámított adó. Ugyanakkor az áfatörvény 125. (1) bekezdés a) és b) pontjai alapján az adó mégis levonható, ha termék igazoltan továbbértékesítési célt szolgál, lakóingatlan esetén pedig további feltétel, hogy a lakóingatlan továbbértékesítése is adókötelesen történjen. A fentieken túl az áfatörvény 125. (2) bekezdés b), c) és d) pontja alapján az áfa akkor is levonható, ha az adóalany a terméket, szolgáltatást vállalkozásán belül igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy hasznosítja, hogy azt bérbe adja, lakóingatlan esetén itt is feltétel, hogy a bérbeadás adóköteles legyen. Az áfatörvény 126. -a szerint annak igazolása, hogy a személygépkocsi, valamint a lakóingatlan hasznosítása legalább túlnyomó részben adóköteles bérbeadás során történik, olyan elkülönített nyilvántartás alkalmazását igényli az adóalanytól, amely alkalmas az adólevonási jog korlátozása alóli mentesülés - ott meghatározott - feltételeinek egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére. Személygépkocsik zárt végű lízingbe adása esetén, amikor a lízingbevevő tulajdonszerzése biztos - amennyiben az áfatörvény 125. (1) bekezdés a) pontja értelmében teljesül a továbbértékesítési céllal történő termékbeszerzés -, az adólevonási jog érvényesíthető, vagyis a vételárban felszámított adó (mint tételesen elkülöníthető beszerzés) levonható. A továbbértékesítési cél teljesül, amennyiben a terméket a lízingbeadó igazoltan saját használat, vagy egyéb módon történő hasznosítás nélkül adja zárt végű lízingbe, és az értékesítéskori használati érték legfeljebb csak a kereskedelemben szokásos értékváltozás miatt tér el a szerzéskori használati értéktől (áfatörvény 259. 22. pont). Az adólevonási jog érvényesítéséhez a továbbértékesítési cél a beszerzett személygépkocsi zárt végű pénzügyi lízingjére vonatkozó szerződéssel igazolható. A személygépkocsik nyílt végű lízingjére, vagy bérbeadására (operatív lízingjére) vonatkozó, adólevonási jog korlátozása alóli kivételekről az áfatörvény 125. (2) bekezdés b) pontja rendelkezik. Ezen szakasz értelmében a személygépkocsira előzetesen felszámított adó a lízingbeadó által abban az esetben vonható le, ha azt az adóalany igazoltan egészben vagy túlnyomó részben, úgy hasznosítja, hogy bérbe adja. A 125. alkalmazásában túlnyomó rész alatt az adólevonási jog korlátozása alóli mentesülés feltételeinek - egy ésszerűen megállapított időtartam átlagában - legalább 90 százalékos teljesülése értendő. Ezen feltétel
teljesülése fennáll, amennyiben a nyílt végű lízingbe vagy bérbe adott személygépkocsit a lízingbeadó annak az időszaknak, amíg a személygépkocsi a tulajdonában van, legalább 90 százalékáig terjedő időtartamra bérbe adja, illetve a bérbeadáson kívül az adott időtartamban igazoltan 10 százalékot meghaladóan saját használatra, vagy egyéb módon nem hasznosítja. Az említett százalékérték teljesülésének vizsgálatához az ésszerűen megállapított időtartam meghatározásakor nem kell figyelembe venni azt az időszakot, vagy időszakokat, amely időszak tekintetében az adóalany nem rendelkezik az eszközre vonatkozó bérleti, vagy lízingszerződéssel, de a személygépkocsit (például üzemképtelenség, szervizelés vagy egyéb okból) igazoltan nem hasznosítja, vagy használja. (Ez vonatkozik arra is, amikor a lízingszerződés meghiúsulása miatt a lízingbeadó a személygépkocsit visszavette, de saját célra nem hasznosítja.) Mivel a személygépkocsi beszerzésekor előre nem igazolható, hogy a lízingbeadó a teljes időtartamra vonatkozóan biztosan teljesíti az adólevonási jog korlátozása alóli mentesülés feltételét, ezért a feltétel valószínű teljesülése igazolható az eszközre vonatkozó, érvényes bérleti szerződéssel, vagy annak igazolásával, hogy az adóalany az eszközt nem hasznosítja. A személygépkocsi hasznosítása módjának, mértékének igazolására útnyilvántartás, fuvarlevél szerinti kilométerfutás, vagy más nyilvántartás szolgálhat. Amennyiben a személygépkocsik nyílt végű lízingbe adása esetén az eszköz a lízing időtartama alatt végig a lízingbeadó tulajdonában, de a lízingbevevő birtokában van, úgy ebben az esetben nem szükséges a bérbeadás 90 százalékos teljesülésének vizsgálata, mivel teljesül az a feltétel, hogy az eszközt egészben (100 százalékos teljesülésig) bérbe adják. Természetesen az, hogy a lízing esetén alapvetőnek lehet tekinteni a 90 százalékos teljesülési arányt, nem jelenti azt, hogy ennek igazolása a lízingbe adótól nem követelhető; azaz a lízingbeadónak folyamatosan és minden lízingtárgyra kiterjedően olyan nyilvántartást kell vezetnie, amely alkalmas az adólevonási jog korlátozása alóli mentesülés feltételeinek egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére. A korlátozás alóli kivételekre vonatkozó feltételek alapján lakóingatlanok beszerzésekor átterhelt adó csak abban az esetben vonható le, ha a beszerzés adóköteles továbbértékesítési célt szolgált, vagy az ingatlant az adóalany egészben vagy túlnyomórészt adókötelesen bérbe adja. A szabályozás értelmében a lízingbeadó által levonható az adó, amennyiben a lakóingatlant azért szerzi be, hogy azt zárt végű lízing keretében - az áfatörvény szerinti továbbértékesítési cél teljesülésével - értékesítse, illetve nyílt végű lízingbe vagy bérbe adja - az egészben, vagy túlnyomó részbeni bérbeadás feltételének teljesülésével - feltéve, hogy mindegyik esetben a lakóingatlan adókötelesen értékesül, vagy adókötelesen kerül bérbeadásra. (Ezen rendelkezés nagyban hasonlít a személygépkocsi lízingjére vonatkozó - fentebb ismertetett - szabályokéhoz.) Tekintettel arra, hogy a pénzügyi lízing esetében léteznek tételesen el nem különíthető költségek (pl. közüzemi költségek, adminisztratív költségek), amelyek az adóköteles és az adómentes tevékenység érdekét is szolgálják, és nem köthető közvetlenül egyik típusú résztevékenységhez sem, így ezen költségek adólevonására az áfatörvény - előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó - 123. -ának rendelkezései vonatkoznak. (Pénzügyminisztérium Forgalmi adók, Vám és Jövedéki Főosztály 4502/2008. - APEH Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 1559739166