Szinte soha nem alszik, beszél, pörög, szervez, nyüzsög, pillanaton ként más tevékenységbe fog bele, néhány percen belül egyszer re próbál könyvet írni, képeket fes teni, politizálni, és mel lesleg meg váltani a világot. Máskor meg le hangolt, örömtelen, étvágytalan, kép telen dolgoz ni, és meg akar halni. Összefoglalóan így jellemzi Bánki M. Csaba pszichiáter, far makológus, a Debreceni Egyetem címze tes professzora a bipoláris zavarral küz dôk érzelmi és han gu lati állapotait. A rég óta ismert kór képnek sokáig mániás dep resszió volt a neve, de a szakemberek az utóbbi évtizedekben inkább bipo láris zavarnak mondják, mert ez az elneve zés jobban kifejezi a lényeget, egyértelmûbb és pontosabb. 14
Bánki M. Csaba A korábbi elnevezés félrevezetô volt, mert ez a kórkép nem a depresszió egyik ( mániás ) válfaja még akkor sem, ha bizonyos sza kaszait súlyos depresszió jellemzi. A bipoláris zavar éppen azért bipoláris, mert nagyon leegyszerûsítve az agyban a jókedv és a rosszkedv szabályozása egyaránt elromlik, ezért mindkét hangulati oldalon megjelennek a szélsôségek. Olyan szélsôségek, ame lyekhez konkrét életesemények gyász, lottónyeremény stb. nem köthetôk. A kórképnek azonban sok formája van, és ez a tény a diagnózist megnehezíti. Márpedig a helyes diagnózis a sikeres kezelés szempontjából döntô fontosságú. Miért olyan nehéz a betegséget azo no sítani? A felfokozott pozitív, illetve kórosan negatív kedélyállapotok váltakoznak. Ez nem egyértelmû? Gyakran egyáltalán nem, mert az enyhe felhangoltság sokszor rejtve marad. Egyes vizsgálatok szerint a csak depressziósnak diagnosztizált betegek közel 20 százaléka ez Magyarországon több tízezer ember igazából bipoláris zavarban szenved. A depressziót könnyû észrevenni, hiszen a tünetek nyilvánvalóak. Ha az örömtelenség, lehangolt ság, alvászavar, enerváltság, étvágy zavar, testi-lelki-szellemi meglassultság, munka képtelenség és öngyilkossági gondolatok közül öt egyidejûleg fennáll, akkor beszélünk depresszióról. Bipoláris rendellenességben súlyos depressziós periódusok vannak. Van azonban a betegségnek olyan típusa, amikor a mániás tünetek nem olyan súlyosak, ezért nem olyan egyértelmûek. Elkezd ugyan a páciens pörögni, sokat és gyorsan beszélni, szokatlan intenzitással intézkedni és lá zasan tevékenykedni, de ez nem elvisel he tetlen önmaga és a környezete számára. Mindenki örül, hogy már nem szomorú, hogy megjött az életkedve, és ezt a periódust mind ô, mind a környezete inkább pozitív do lognak, nem pedig kórosnak éli meg. A beteg és családtagjai ezekrôl a korszakokról az or vosnál nem is beszélnek, hiszen számukra ezek pozitívumok, a gyógyulás és nem a betegség jelei. Kórosságukat az adja, hogy az illetô személyiségéhez képest van szó túlságos felfokozottságról. Ez tehát az a forma, amikor a depresszió mély, a mánia azonban enyhe (ezért is hívjuk hipo -mániának). Létezik a bipoláris zavarnak olyan formája is, amikor mindkét kóros hangulati állapot csak ilyen enyhébb formában jelentkezik. És van olyan is, amikor mind a depresszió, mind a mániás szakasz olyan súlyos, hogy nem lehet nem felismerni: az ilyen mániás beteg önmaga és környezete számára elviselhetetlen. Féktelenné és gátlástalanná válhat, megszólítja az utcán az embereket és felajánlja magát vagy szolgálatait, minden pénzét felelôtlenül szétszórhatja, kockázatosan viselkedhet, gondolkodás nélkül vásárolhat, átrendezi a munkahelyét, kioktatja a fônökét, szóval kritika és kontroll nélkül cselekszik. Ilyenkor persze a diagnózis nem nehéz, de az elôbbi két esetben igen, és azok jóval gyakrabban fordulnak elô. 15
A helyes diagnózis felállítása azért fontos, mert a bipoláris zavar éppen mert a jó- és a rosszkedv szabályozása egyaránt elromlik depressziós állapotban sem kezelhetô jól antidepresszív gyógyszerekkel, sôt azok náluk újabb problémákat (például depresszióból mániába váltást) okozhatnak. A bipoláris zavar kétféle tünetcsoportja nem csupán különbözô súlyossággal jelentkezhet, hanem a kettô váltakozása is szabálytalan, kiszámíthatatlan. Sok betegnek kezdetben egymás után több depressziós periódusa lehet, és az elsô mánia csak évek múlva jelentkezik (a fordítottja is megesik, de az ritkaság). A súlyos depresszióban szenvedô, öngyilkossági gondolatokkal küzdô, örömtelen fiatal betegeknél, különösen ha antidepresszív terápiára nem reagálnak, mindig gondolnunk kell bipoláris zavarra tehát arra, hogy a mániás tünetcsoport még nem jelentkezett, vagy olyan enyhe volt, hogy senki nem vette észre. A bipoláris zavar fiatal korban szokott kezdôdni, az elsô depresszió (vagy ritkábban az elsô mánia) többnyire a 20. életév elôtt már megjelenik. Mivel bipoláris zavarban az agy mindkét irányú hangulatszabályozási rendszere hibásan mûködik, ezért a kétféle tünetcsoport bizonyos értelemben egymástól független életet él. Ezért fordulhat elô nem is túl ritkán hogy a hiperaktivitás és a depresszió egyszerre, egyidejûleg jelentkezik. Elsô hallásra ez szokatlannak tûnik, de a mánia és a depresszió két külön rendellenesség, nem pedig egymást kizáró ellentétek. Ilyen kevert epizódban a beteg étvágytalan, pesszimista, nincs kedve élni, sôt a halálra készül, másfelôl ezzel egyidôben kórosan aktív, fel gyorsult, szervez, nyugtalan és sokat beszél. Ez az egyik legkínosabb állapot, ilyenkor fordul elô a legtöbb öngyilkossági kísérlet. Részben talán azért is, mert ezeknek a betegeknek a levertség mellett van elég erejük és energiájuk hozzá, míg a tisztán depressziós beteg meglassultsága és magatehetetlensége néha még az önpusztító gondolatok valóra váltását is lehetetlenné teszi. A mániás fázisban hogyan érzik ma gukat a betegek? Kellemes, vagy kelle metlen számukra ez a felfokozott állapot? Az enyhe forma, tehát a hipománia lehet kellemes, fôleg egy súlyos depressziós szakaszhoz viszonyítva, de szó sincs róla, hogy a mánia mindig örömteli. Súlyos formája a környezet számára rendszerint elviselhe tetlen, de az állandó cselekvési kényszer, a gondolatok szüntelen tolongása ami miatt megállás nélkül gyorsan és állandóan beszélni kell valamint az érzések és késztetések pihenés nélküli pörgése a betegnek is gyötrelmes lehet. Belülrôl ilyenkor a külvilág lassított felvételnek tûnik, mintha minden és mindenki szándékosan akadályozná az ô életét, tehetségét, lendületét ez pedig dühöt, ingerültséget válthat ki. 16
Régóta megfigyelték, hogy a bipoláris betegség a véletlennél gyakrabban társul kreatív tehetséggel. Sikeres alkotómûvészek: írók, költôk, festôk sôt a közeli hozzátartozóik is jóval gyakrabban szenvednek bipoláris zavarban, mint az egészséges átlagnépesség. Fordítva ez kevésbé látványos, a rendelôben látott bipoláris betegek között csak kevés a kreatív alkotómûvész. Milyen szerekkel és mennyire sikeresen lehet ezt a kórképet kezelni? Egyáltalán, mindig kell kezelni? Hiszen a norma li zálás nyilván a kreativitás kárára válik. A bipoláris betegek életének átlagosan egyharmadát depressziós epizódok teszik ki, míg a mániás szakaszok legfeljebb hat-nyolc százalékot ami voltaképpen nagyon igazságtalan. Akárcsak az, hogy legfeljebb életük felét töltik valahol a kettô között egészséges (orvosi szóval eutímiás ) hangulatban. Gondolja csak végig, milyen keserves lehet minden harmadik napot örömtelenül, kedélytelenül, leverten, álmatlanul és étvágytalanul tölteni. Ennek ellenére néha vannak esetek, amikor a kezelés során valóban mérlegelnem kell, hogy mi az ára a rendellenes hangulati epizódok normalizálásának. Egyébként erre a mérlegelésre a bipoláris betegek nap mint nap rá is kényszerítenek bennünket, hiszen köztudottan ôk a legkevésbé lelkes és hûséges gyógyszerszedôk. Pedig érdemes volna: tartós és folyamatos gyógyszereléssel nagy többségük egészséges hangulatba juttatható, és legalább kétharmaduk hosszú éveken át tünetmentes is maradhat, másszóval szenvedés nélküli teljes életet élhet. 17
Ennek ellenére gyakran nem veszik be a gyógyszereket. Hol a mellékhatások miatt, hol pedig mert a mániás szakaszok elmaradását gondolkodásuk meglassulásaként, kreativitásuk csökkenéseként, örömforrásaik elvesztéseként élik meg (amiben lélektanilag van némi igazság). Egyes gyógyszerek például a libidót is csökkenthetik, amit a betegek érthetôen rosszul viselnek. A bipoláris zavar egyik leghatásosabb gyógyszere mindmáig az évtizedek óta is mert és használt lítium. A lítium stabilizálja a hangulati életet, megszünteti a mániát, és tartósan szedve képes megelôzni mind a mánia, mind a depresszió visszatérését. Rá adásul meggyôzô statisztikai adatok szerint a lítium az egyik leghatékonyabb antiszuicid (öngyilkosság-megelôzô) szer. Ugyanakkor tény, hogy lehetnek kellemetlen és zavaró mellékhatásai; másik hátránya az, hogy a ke zelés során a vér lítiumszintjét rendsze resen ellenôrizni kell, mivel a hatásos és a mérgezô dózis elég közel van egymáshoz. A bipoláris betegségben hatásos gyógyszerek másik csoportját az ún. antikonvulzív han gulat stabilizálók alkotják, mint az eredetileg antiepileptikumként használt karmazepin, a valproinsav sói, vagy a lamotrigin. Ezek a gyógyszerek majdnem olyan hatásosak, mint a lítium, ugyanúgy stabilizálják a hangulatot, szintén ki tudják védeni az újabb mániás vagy depressziós epizódokat, de ezek vérszintjét nem kell folyamatosan mérni. Mellékhatásoktól sajnos ezek a szerek sem mentesek. A valproinsav története egyébként érdekes: Franciaországban új antiepilep tikumok fejlesztése során azt vették észre, hogy az egyik laboratóriumban minden szer hatásos volt, míg egy másikban ugyanazok a szerek inaktívnak bizonyultak. Az utánajárás során derült ki, hogy a hatást igazából az a folyékony valproinsav fejti ki, amit az egyik helyen a kísérleti molekulák oldószereként használtak. A bipoláris betegség gyógyszereinek harmadik családját a második generációs antipszichotikumok (aripiprazol, olanzapin, quetia pin, risperidon, ziprasidon stb) jelentik. Ezek a szerek hatásosan gyógyítják a mániát, ugyanakkor a régi, elsô generációs antipszichotikumokkal szemben nem provokálnak depressziót. Éppen ellenkezôleg, a bipoláris betegség depressziós epizódjait is hatásosan szüntetik. Ilyen kezeléssel tehát úgy múlik el a mániás, esetleg a hipomán vagy éppen a kevert állapot, hogy a helyükben nem alakul ki depresszió. Néha ezeket a gyógyszereket lítiummal vagy valproáttal kombinálva érjük el a legjobb eredményt, a tartós tünetmentességet és a visszaesések megelôzését. Vannak tehát eszközeink arra, hogy bi po láris betegeinknek jó életminôséget biz to sítsunk. A gyógyszereket szedését azon ban mai ismereteink szerint hosszú távon, rend szerint éveken keresztül folytatni kell, enélkül a betegség majdnem biztosan vis szatér. Bakos Júlia 18