SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TÁVOKTATÁS Égető Emese Kiss Ákos BEVEZETÉS A PÉNZÜGYEKBE OKTATÁSI SEGÉDANYAG A PÉNZÜGYI RENDSZER TANULMÁNYOZÁSÁHOZ SZEGED 58/2007
TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÉNZ ÉS A PÉNZRENDSZEREK FEJLŐDÉSE...5 1.1 A PÉNZ FOGALMA ÉS FUNKCIÓI...6 1.1.1 A pénz fejlődésének története röviden...6 1.1.2 Pénzelméletek...9 1.1.2.1 Kvalitatív, statikus pénzelmélet... 10 1.1.2.1.2 Áru elmélet... 11 1.1.2.1.3 A pénz áruelméletének ellenzői... 12 1.1.2.1.4 Romantikus elmélet... 14 1.1.2.1.5 Állami pénzelmélet... 14 1.1.2.1.6 Funkcionális pénzelmélet... 15 1.1.2.2 Kvantitatív (mennyiségi), dinamikus pénzelmélet... 15 1.1.2.2.1 Mennyiségi pénzelmélet... 16 1.1.2.2.2 A pénz forgási sebessége... 16 1.1.3. A pénz fogalma és funkciói...17 1.2. A PÉNZ KIALAKULÁSÁNAK FOLYAMATA...22 1.2.1 A pénz előtt: az árucsere...22 1.2.2 Az árupénz...22 1.2.3 A fémpénzrendszerek...23 1.2.4 A pénzhelyettesítők kialakulása és fejlődése...28 1.2.4.1 A klasszikus papírpénz és a klasszikus bankjegy... 28 1.2.4.2 A kettős pénzrendszer működésének problémái. Fedezeti rendszerek... 34 1.2.4.2.1 Földbirtokra épülő fedezet... 36 1.2.4.2.2 Ércre, nemesfémre épülő fedezet... 36 1.2.4.2.3 Értékpapír fedezet... 40 1.2.4.3 Párhuzamos pénzrendszer... 41 1.2.5 A nemzetközi pénzrendszer az I. világháború előtt: az aranystandard rendszer...44 1.2.6 Az arany demonetizálódásának folyamata...49 1.2.6.1 A devizagazdálkodás fogalmai, jellemző... 50 1.2.6.2 Nemzetközi pénzügyi rendszer a két világháború között: valutáris övezetek... 54 1.2.6.3 A Bretton Woods-i rendszer, avagy az aranydeviza-standard.... 57 1.2.6.4 Világpénz kialakítására vonatkozó elképzelések a hitelrendszerben... 62 1.2.6.4.1 Az SDR... 63 1.2.6.4.2 Az Euro... 63 1.2.6.4.3 Az euro- illetve xenovaluták... 64 2. PÉNZÜGYPOLITIKA...68 2.1 A PÉNZÜGYPOLITIKA...69 2.1.1 Fiskális politika, avagy az államháztartás szerepe a pénzügyi rendszer működésében...71 2.1.1.1 Az állam funkciói... 71 2.1.1.2 Az államháztartás szerkezete... 73 2.1.1.2.1 Központi költségvetés... 73 2.1.1.2.2 Helyi önkormányzatok költségvetése... 75 2.1.1.2.3 Elkülönített állami pénzalapok... 77 2.1.1.2.4 Társadalombiztosítási alapok... 78 2.1.2 Monetáris politika és a monetáris rendszer szereplői...81 2.1.2.1 Nem monetáris pénzintézetek... 81 2.1.2.2 A kereskedelmi bankok tevékenysége... 81 2.1.2.3 Központi bankok tevékenysége... 86 3. PÉNZTEREMTÉS A HITELPÉNZRENDSZERBEN...90 3.1 AZ ARANYPÉNZ ÉS A HITELPÉNZ ELTÉRŐ VONÁSAI...91 3.2 A PÉNZTEREMTÉS TECHNIKÁJA...93 3.2.1. Hitelnyújtás...94 3.2.2 Devizavásárlás...96 3.2.3 A kereskedelmi bankok pénzteremtése...97 2
3.2.4. Pénzteremtés a bankrendszer egészében...99 3.2.4.1 Első alapeset... 100 3.2.4.2 Második alapeset... 103 3.2.4.3. Harmadik alapeset... 104 3.2.5 A pénzteremtő és a pénz újraelosztó hitel...105 3.3 A PÉNZKÍNÁLAT ÉS SZABÁLYOZÁSA...106 3.3.1 A pénztömeg nagysága...106 3.3.2 A bankrendszer mérlegei...107 3.3.2.1 A központi bank mérlege... 107 3.3.2.2. A kereskedelmi bankok összevont mérlege... 110 3.3.2.3. A bankrendszer konszolidált mérlege... 111 3.4 A PÉNZMULTIPLIKÁTOR...112 3.5 A PÉNZ KERESLETE...114 3.5.1 A forgalomhoz szükséges pénz mennyisége...114 3.5.3 A pénzkeresleti függvény...117 3.6 A PÉNZÜGYI POLITIKA ESZKÖZRENDSZERE A PÉNZMENNYISÉG SZABÁLYOZÁSÁBAN...117 3.6.1 A monetáris politika eszközei...118 3.6.1.1 A monetáris politika direkt eszközei... 118 3.6.1.2 A monetáris politika indirekt eszközei... 119 3.6.1.2.1 A kötelező tartalékráta alkalmazása... 119 3.6.1.2.2 A refinanszírozási politika... 121 3.6.1.2.3 A rediszkont politika... 123 3.6.1.2.4 Nyíltpiaci műveletek... 123 3.6.1.2.5 A pénzkínálatra ható egyéb eszközök... 126 3.7 A PÉNZTEREMTÉSBŐL SZÁRMAZÓ ÁLLAMI JÖVEDELEM (SEIGNIORAGE)...127 3.7.1 A monetáris vagy cash-flow seigniorage...128 3.7.1.1 Hitelnyújtás a pénzintézeteknek... 129 3.7.1.2 Hitelnyújtás az államháztartásnak... 129 3.7.1.3 Devizavásárlás... 130 3.7.2 A fiskális vagy opportunity cost seigniorage...131 3.7.3 Az inflációs adó...132 4. A PÉNZÜGYI RENDSZER SZEREPE A GAZDASÁGBAN...134 4.1 A MEGTAKARÍTÁS ÉS A BERUHÁZÁS KAPCSOLATA...135 4.1.1 A beruházások finanszírozása: a megtakarítások közvetítése...136 4.1.2 A tőkeáramlási mátrix (flow of funds)...140 4.2 A NEMZETKÖZI FIZETÉSI MÉRLEG...143 4.2.1 A fizetési mérleg részei és közöttük fennálló közgazdasági kapcsolatok...145 4.2.1.1 Folyó fizetési mérleg... 145 4.2.1.2 Tőkemérleg... 147 4.2.1.3 Pénzügyi mérleg... 147 4.2.1.4 Hivatalos tartalékok mérlege... 148 4.3 A TŐKEKÖZVETÍTÉS INTÉZMÉNYEI...150 4.3.1 A tőkeközvetítés alapvető formái...150 4.3.2 Pénzügyi piacok...151 4.3.2.1 Az értékpapírpiacok... 153 4.3.3 A tőkeközvetítő intézmények...155 4.3.3.1 Közvetett pénzügyi közvetítés intézményei... 155 4.3.3.1.1 Kereskedelmi bankok... 155 4.3.3.1.2 Befektetési bankok... 156 4.3.3.1.3 Befektetési alapok... 156 4.3.3.1.4 Jelzálogbankok... 157 4.3.3.1.5 Biztosítók... 157 4.3.3.1.6 Nyugdíjpénztárak... 158 4.4. A TŐKEKÖZVETÍTÉS INSTRUMENTUMAI...158 4.4.1 Az értékpapír fogalma...158 4.4.2 Az értékpapírok csoportosítása...158 4.4.2.1 A benne foglalt jog szerinti megkülönböztetés... 159 4.4.2.2 Hozam szerinti megkülönböztetés... 160 4.4.2.3 Futamidő szerint csoportosítás... 161 4.4.2.4 Átruházás módja szerinti csoportosítás... 161 3
4.4.2.5 Forgalomképesség szerinti csoportosítás... 162 4.4.2.6 Kibocsátó szerinti csoportosítás... 162 4.4.3 Az értékpapírok hozama és árfolyama...163 4.4.3.1 Az árfolyam... 163 4.4.3.2 A hozam... 165 5. AZ INFLÁCIÓ...167 5.1 AZ INFLÁCIÓ ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI...168 5.1.1. Az infláció fogalma...168 5.1.2 Az infláció mérése...170 5.1.3. Az infláció fokozatai...172 5.1.4. Az infláció okai...175 5.1.4.1 Az általános árszínvonal emelkedésének oka... 175 5.1.4.2 Az infláció emelkedésének okai... 176 5.1.4.2.1 Az infláció a reálszférából indul... 178 5.1.4.2.2 Az infláció a pénzügyi szférából indul... 180 5.1.4.2.3 Az infláció importja... 181 5.1.4.2.4 A várakozások szerepe az infláció alakulásában... 183 5.1.5 Az infláció költségei, következményei...184 5.1.6 Dezinflációs politika...185 IRODALOMJEGYZÉK...189 4
1. A PÉNZ ÉS A PÉNZRENDSZEREK FEJLŐDÉSE Az első fejezetben az olvasó megismerheti a pénz lényegére vonatkozó legfontosabb elméleteket, továbbá a pénz és a pénzrendszer fejlődésének legfontosabb szakaszait a kezdetektől egészen napjainkig. A fejezet olvasása során olyan fontos területekkel és fogalmakkal találkozik, mint: - a pénz lényegére vonatkozó legfontosabb elméletek és azok lényege - a pénz fogalma és funkciói - a pénz keletkezésének és fejlődésének periódusai - árupénz kora - a fémpénzrendszerek - pénzhelyettesítők kialakulása - kettős pénzrendszerek - a fedezeti rendszerek és ehhez kapcsolódó elméletek - aranystandard rendszer és működtető mechanizmusai - aranydevizastandard, Bretton Woods-i rendszer - jelenlegi valutáris rendszer - devizagazdálkodás - konvertibilitás - nemzetközi hitelmechanizmus 5
1.1 A pénz fogalma és funkciói 1.1.1 A pénz fejlődésének története röviden A pénzről vallott nézetek tarkasága nemcsak azt tükrözi, hogy az idők folyamán az emberek ismeretei a pénzről egyre gyarapodtak, hanem azt is, hogy maga a pénz is változott. Köztudott hogy a pénz eredetileg nemesfémpénzként keletkezett, és még a múlt században is csak azt tartották valódi pénznek, a papírpénzeket pedig csupán pénzhelyettesítőnek. Napjainkban viszont már csak múzeumokban találkozhatunk aranypénzzel. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a nézetek annak függvényében is változtak, hogy éppen melyik pénzről szerezhettek tapasztalatokat. Aranypénz és papírpénz keletkezésüket és működésüket tekintve is különböznek egymástól, mégis mindkettő pénz. Vagyis betöltik, illetve képesek betölteni a pénz minden funkcióját. Fogalmilag tehát mindkettő pénz, lényegüket mégsem határozhatjuk meg ugyanazzal a definícióval. A fémpénz keletkezésének időpontja a történelem ködébe vész. Már az ősi Mezopotámiában a sumérok is használták az aranyat és az ezüstöt elszámolási egységként és a vagyontartás eszközeként. Széleskörű elterjedésükhöz minden bizonnyal a cserekereskedelem térhódítása járult hozzá. A közvetlen csere nehézségei mindenütt kikényszerítették valamilyen általános csereeszköz létrejöttét. Minél több áru jelent meg a piacon, annál inkább szükség volt egy olyan árura, amit mindenki elfogad, amiért minden árut odaadnak cserébe. A történelem során nagyon sok minden betöltötte az általános csereeszköz szerepét. Volt ahol a só, volt ahol a jószág (marha), különleges kagylók, sőt még malomkövek is szerepeltek csereeszközként. A pénz szerepére azonban fizikai tulajdonságaik miatt a nemesfémek voltak különösen alkalmasak. Kis mennyiségük is nagy értéket képvisel, jól oszthatók, tartósak, nem korrodálnak, nem eszik meg (mint a sót) és nem kér enni (mint a marha), vagyis sem a fogyasztásban, sem a termelésben nem játszanak jelentős szerepet, így a forgalom bonyolítása fő funkciójukká válhatott. Arany és ezüst világméretekben egyszerre töltötte be a pénz szerepét. Voltak országok, amelyek inkább az aranyat, mások inkább az ezüstöt használták. És voltak, amelyek hol az egyiket, 6
hol a másikat részesítették előnyben, de voltak olyanok is, ahol egyszerre mindkettőt használták pénzként. Természetesen kezdetben az arany és az ezüst természetes formájukban működtek pénzként is. A csere alkalmával tehát nemcsak az árut, hanem a pénzt is mérni kellett (Sőt, természetesen nemcsak a mennyiségét, hanem a minőségét is ellenőrizték). Az érme kialakulása már az ókor fejlett piacgazdaságának terméke. A legrégibb érméket a föníciai piacok ásatása során találták, de az érme feltalálásának dicsősége a régészet szerint a lídeket illeti. Az ókor fejlett piacgazdasága után a középkor naturálgazdasága háttérbe szorította a kereskedelmet és vele együtt a pénzforgalmat is. Valamiféle kereskedelem azért mégiscsak létezett, ez azonban távolsági kereskedelem volt, ami a helyi lakosság életén kívül bonyolódott le. Csak a XII. században alakult ki ismét fejlett pénzgazdaság. A XII- XV. század Európában a monetárrendszer, a készpénzforgalom korszaka. A XVI-XVII. század viszont már a hitelrendszer kialakulásának időszaka. Ez utóbbi korszak az, amikor a gazdasági élet szereplői nemcsak eladók és vevők egyszerre, mint az egyszerű árugazdaságban, hanem adósok és hitelezők is. A kereskedelem és a hitelrendszer fejlődése új intézményeket is létrehozott, mégpedig nemcsak a bankokat, hanem a pénzhelyettesítőket is. A XVIII. század a pénzhelyettesítők tömegessé válásának időszaka. A század végére minden országban uralomra jutnak a pénzhelyettesítők, amelyek a kisegítő pénz szerepét tölti be. A pénzhelyettesítők bankjegy, illetve államjegy formát ölthetnek. A XIX. század valójában a kettős pénzrendszer korszaka. Bár a közgazdasági szakirodalom továbbra is pénzhelyettesítőnek tekinti az államjegyet és a bankjegyet egyaránt, gyakorlatilag arról van szó, hogy minden ország két törvényes fizetési eszközzel rendelkezik egyszerre. Az államjegyet alapvetően az államháztartás likviditási problémáinak rendezésére bocsátották ki, melynek elfogadási kötelezettségét fokozatosan terjesztették ki. A bankjegyet, amely eredetileg nem volt törvényes fizetési eszköz, a század közepétől fokozatosan azzá tették. Először Nagy Britanniában (1846-ban), majd a század végéig minden országban. Jogilag tehát ez kettős, vagy párhuzamos pénzrendszer volt, amikor is ugyanazt a pénznevet viselte a fémpénz és a papírpénz, de a két árszint nem biztos, hogy egybeesett. 7
XIX. század utolsó harmadára kialakul az a helyzet, hogy elvileg még belföldön is kettős pénzrendszer működik, gyakorlatilag azonban a fémpénzt belföldön már nem nagyon használják. A bankjegy a nagykereskedelemből átkerült a kiskereskedelembe, a nagykereskedelemben pedig a pénzt rendszeresen bankműveletekkel (átutalás, csekk, stb.) helyettesítik. Nemzetközi viszonylatban azonban még fennmarad a kettősség, az alternatív fizetési lehetőség: aranyban és nemzeti valutában is ki lehetett kötni a fizetést. Ezt a rendszert nevezi a szakirodalom aranystandard rendszernek. Lényeges jellemzője a papírvaluta átválthatósága aranyra fix árfolyamon, korlátozás nélkül. Az első világháború után belföldön már sehol sem működött az arany pénzként, nemzetközileg megmaradt a pénzrendszer kettőssége: többféle megoldással kísérleteztek, de stabil rendszer nem alakult ki. A második világháború után már szóba sem jött az arany belföldi viszonylatban, nemzetközileg is csak egyetlen ország vállalta valutájának aranyra való beváltását fix árfolyamon: az USA. Így egy olyan pénzügyi rendszer jött létre, ahol a különböző országok nemzeti valutájának nincs közvetlen kapcsolata az arannyal. Az átválthatóság csak a dolláron keresztül érvényesül. Ezt a rendszert nevezik aranydevizastandardnak, vagy más néven bretton woods-i rendszernek. A világháborút követő első évtizedekben ez a rendszer többé-kevésbé jól működött. A bajok a hatvanas években kezdődtek, aminek következtében az USA kénytelen volt korlátozni a dollár konvertibilitását (csak jegybanki viszonylatban vállalta, a szabadpiacon nem), majd 1971-ben átmenetileg azt is fel kellett függesztenie. Később nyilvánvalóvá vált, hogy a felfüggesztés nemcsak átmeneti, az aranyhoz való visszatérésről szó sem lehet. Így 1976-ban a jamaicai Kingstonban az IMF és tagországai megállapodtak, hogy az arany többé nem pénz. Tehát hivatalosan az arany sem belföldi, sem nemzetközi viszonylatban nem tekinthető pénznek. Történelmileg szemlélve tehát a pénznek legalább három jól elhatárolható fejlődési szakaszát kell megkülönböztetnünk: elsőként a fémpénz korszakát, amely a pénzforma kialakulásától a pénzhelyettesítők megjelenéséig tart, a második szakasz a kettős pénzrendszer korszaka, amely a pénzhelyettesítők megjelenésétől az arany végső kiszorulásának időpontjáig tart, s végül a modern pénz korszaka, amikor már kizárólagosan lát el minden pénzfunkciót. 8
Mielőtt a modern pénz tárgyalását elkezdenénk, meg kell vizsgálnunk a fémpénzrendszer jellemzőit, és a fent leírt történelmi folyamat sajátosságait egyfelől az arany kiszorulása, másfelől a modern pénz keletkezésének szempontjából. A pénz lényegének, de főként működésének megértéséhez van erre szükségünk. A fémpénz ugyanis eredetét, keletkezését tekintve árupénz, amelynek saját belső értéke van, míg a modern pénz saját belső értékkel nem rendelkezik, így természetesen működésének jellemző vonásai eltérnek az aranypénztől. Azonban mindig az aranypénz funkciói és jellemzői képezik azt az alapot, bázist, amihez a modern pénzt és sajátosságait viszonyítjuk. 1.1.2 Pénzelméletek W. Gladstone angol politikusnak tulajdonítják azt a mondást, miszerint még a szerelem sem bolondított meg több embert, mint a pénz lényegén való töprengés. Minden bizonnyal túlzó e megállapítás, de kétségtelenül arra a kérdésre, hogy mi a pénz lényege a filozófusok és közgazdászok a történelem során igen változatos és egymásnak ellentmondó meghatározásokat adtak. A közgazdasági gondolkodás fejlődésével a pénz fogalmának definiálása is egyre pontosabbá, ugyanakkor egyre bonyolultabbá vált. Ezen nem segített magának pénznek fejlődése sem, mert újabb formákban való megjelenése, újabb és újabb magyarázatra szoruló jelenségeket hozott felszínre, melyek folyamatos munkát adtak a közgazdászoknak. Ha a pénzt csupán gazdasági kérdésnek tekintjük, akkor mindezek ellenére azt mondhatjuk, hogy mostanra kialakult egy olyan egységes a közgazdászok többsége által elfogadott és tanított irányvonal, mely képes a pénz, funkcióit, működését és a kapcsolódó jelenségeket konzisztensen magyarázni. Azonban a pénz nem csupán gazdasági kérdés, hanem egy olyan összetett dolog, amely más tudományágak érdeklődésére is méltán tarthat igényt. A filozófusok ugyan már régóta foglalkoznak a pénz mibenlétével, azonban a szociológia, pszichológia is egyre inkább vizsgálódása tárgykörébe vonja. A közgazdászok pedig érezvén a jelenlegi pénzelmélet hiányosságait egyre inkább igyekeznek ezen határterületekről származó eredményeket, elveket és elméleteket a klasszikus pénzelméletbe integrálni. Arról nem is szólva, hogy már bizonyos gazdasági kérdések sem magyarázhatóak kielégítően a pénzfogalom és pénz szerepének eme tudományok adta magyarázatainak bevonása nélkül. 9
1.1.2.1 Kvalitatív, statikus pénzelmélet A kezdeti időkben a közgazdászok, gondolkodók, filozófusok elsősorban azt akarták megérteni, hogy mi is valójában a pénz, milyen eszköz alkalmas arra, hogy betöltse ezt a szerepet, s miért olyan különleges a többi természetes jószághoz viszonyítva a pénz. Ebbe a körbe tartozó elméletekkel megismerkedve láthatjuk majd a folyamatot, hogy miként jutnak el a gondolkodók attól, hogy a pénz egy gazdaságon kívülről származó dolog, ahhoz a nézethez, hogy a közgazdaság egy fontos eszköze, melyre a gazdaság törvényszerűségei ugyanúgy hatnak, mint a többi jószágra, sőt azok közül kiemelkedő, speciális szerepet betöltő eszköz. A statikus, kvalitatív pénzelmélet a pénz lényegét akarja tisztázni, s nem a pénzérték változásaival foglalkozik. Azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy mi a pénz, milyen funkciókat tölt be, milyen jószágok válhatnak pénzzé, egyáltalán hogyan képzelhetjük el a pénz mibenlétét. A jegyzetben a statikus elméletek közül az alábbiakról lesz szó kronológiai sorrendben: - Megegyezési elmélet - Áruelmélet - Jelképelmélet - Romantikus elmélet - Állami pénzelmélet - Funkcionális elmélet 1.1.2.1.1 Megegyezési elmélet A legrégebbi elméleti iskola az un. megegyezési elmélet, amely még az ókorból származik. Platón, majd Arisztotelész ezen az alapon magyarázta a pénz keletkezését, annak lényegét, de átvette e nézetet a vallásos középkor, sőt az újkor néhány gondolkodója is. Nevezetes képviselője volt Aquinói Szent Tamás, az ismertebb filozófusok közül pedig Locke, Montesquieu és Hume. A természetbeni gazdálkodáshoz szokott gondolkozás nem tudta megérteni, hogy miért tulajdonítanak az emberek oly nagy értéket a nemesfémeknek, hiszen azok önmagukban esetleg csak, mint dísztárgyak bírtak használati értékkel. A kor emberének a pénz valami külső, nem a gazdaságból származó találmánynak tűnt, mert az akkori gazdasági logikával a pénz különleges szerepe, hatalma nehezen volt magyarázható. A 10
naturálgazdaságban a pénz idegen elemnek számított, mert annak lényegét nem lehetett az egyéb javakra érvényes logika alapján meghatározni. A pénz értékére nem tudtak más magyarázatot találni, mint hogy az emberek közötti megegyezés az, ami értékkel ruházza fel a nemesfémet, mert így azt mindenki elfogadja fizetség gyanánt. Tehát pénz értékének forrása nem ugyanaz, mint az áruk esetében, mivel ezeknek természetes értékük van, mely a hasznosságuk következménye. A pénznek azonban csak mesterséges, képzelt értéke van, mert az nem a hasznosságából ered. Az elmélet lényege, hogy az emberek közötti megegyezés terméke a pénz. A nemesfémek, mint közönséges áruk a mindennapi életben nem túl jelentősek. Különleges szerepük abból adódik, hogy a csere általánosan elfogadott eszközeként működnek illetve a gazdagság tárgyi formájaként jelennek meg. E különleges szerepre az emberek közötti megegyezés révén tesznek szert. Az elméletnek két változata alakult ki. Az egyik szerint az emberek hallgatólagos egyezsége alapján váltak pénzzé a nemesfémek. Még ha kezdetlegesnek is nevezhető az elmélet, azon igazság már felfedezhető benne, hogy a pénz keletkezésének egyik fontos mozzanata az általános keresettség és a bizalom, amely lehetővé teszi, hogy mindenki elfogadja. A másik változat szerint az uralkodó (az államfő) volt az, aki alattvalóinak problémáit látva, megajándékozta őket a pénzzel. Persze ezen magyarázat kapóra jött az uralkodóknak, mivel az a pénz forgalomba hozatalára való jogaikat hangsúlyozta. Az elmélet lényege az a felismerés, hogy a pénz létének feltétele az általános bizalom: a pénzt mindenki mindenkor elfogadja, mert érte bármikor, bárhol bármely más árut megkaphat. Az első változat a pénz spontán kialakulására utal, míg a második az állami akaratra és ezzel a szabályozás lehetőségére mutat rá. Alapvető fogyatékossága az elméletnek, hogy a pénz eredetét és lényegét gazdaságon kívüli tényezőkre vezeti vissza, s ezzel a gazdasági élet törvényein kívüli kategóriaként kezeli. S csak nagyon lassan sikerült eljutni arra a felismerésre, hogy a közvetlen csere nehézségei minden különösebb meggyezés nélkül is elvezettek volna a pénz kialakulásához. 1.1.2.1.2 Áru elmélet A megegyezési elmélet tagadására épül a pénz áru elmélete. A megegyezési elmélet, főként annak második változata arra ösztönözte az uralkodókat, hogy pénzügyi 11
problémáik megoldását pénzszaporítással kíséreljék meg. Ha egyszer a pénz hatósági aktus révén keletkezik, akkor nem lehet akadálya a politikai hatalom szükségleteinek megfelelő mennyiségi növelésének sem. Ez gyakorlatilag pénzrontást jelentett: az érmék fémtartalmának fokozatos csökkentését a névérték változatlanul hagyása mellett. A csökkentett értékű érmék azonban előbb utóbb leértékelődtek a forgalomban, nem szívesen fogadták el, nehézkessé vált más érmékre való átváltásuk stb. Egyszóval sok kellemetlen következménnyel járt, ami aztán arra a felismerésre vezetett, hogy a pénzforgalomnak is megvannak a maga törvényei, amelyek alól az állami hatalom sem képes kibújni. Nyilvánvalóvá vált, hogy az áruvilág gazdasági törvényei a pénzre is érvényesek, ezért az érme belső tényleges értékétől nem szakadhat el tetszőleges mértékben a névérték. Vagyis a pénz értéke, tényleges vásárlóereje nem attól függ, hogy mit írnak az érmére, hanem attól, hogy mennyi nemesfémet tartalmaz az érme. A pénzt is termelik, ugyanúgy, mint a többi árut, ezért mennyiségi növelése is csak a termelés bővítése révén oldható meg. A pénz is áru, nemcsak egy bizonyos konkrét áru, hanem az általános, az absztrakt áru, amely bármikor, bármely más konkrét áruvá átváltoztatható. A pénz áru elméletének első képviselői már a XIV. században megfogalmazták, hogy az állam, bár tetszése szerint teheti egyik vagy másik árut pénzzé, annak értékét már nem alakíthatja tetszése szerint, mert ha az érmét fémből készítik, akkor annak ugyanúgy belső értéke van, mint minden más árunak. Azonban voltak olyan elképzelések, melyek túlhangsúlyozták az áruelmélet lényegét, és azt tartották, hogy egységes pénzrendszer csak a nemesfémekre épülhet, mert ezeket megvédi áruértékük az elértéktelenedéstől. Az elmélet fő képviselője Knapp volt és elmélete metallizmus néven vált ismertté. Egyesek, pedig teljesen kizárták annak a lehetőségét, hogy olyan dolog funkcionálhasson pénzként, amelynek nincs belső áruértéke. 1.1.2.1.3 A pénz áruelméletének ellenzői A pénz áruelmélete jelentős lépéssel vitte előre a pénz lényegét magyarázó elméleteket, felismerte, hogy a pénz nem a gazdaság törvényszerűségein kívül álló képződmény, de kissé túlhangsúlyozva a pénz belértékének jelentőségét, túlságosan elhomályosította a pénz és áru közötti különbséget. A pénz értéke is a gazdasági törvényszerűségek alapján 12
alakul, de sok tekintetben más természetű mind az áruké. Az érme és a pénz fogalmának elválasztásáról van szó. A pénz fő célja a csere megkönnyítése, s ebben a szerepében az érme csak a pénz tárgyi megjelenése. S mivel csak a pénz csereeszköz jellegére kell koncentrálni, így annak anyaga nem lényeges. Nem kell belső értékkel rendelkeznie, mert csupán a csere lebonyolítására és az értékek kifejezésére használatos. E felfogásnak két változata terjedt el: az egyik az un. jelképelmélet vagy számolásiegységelmélet, a másik az un. utalványelmélet. A két elmélet kiindulópontja közös, de mondanivalójuk különbsége alapvetően abból adódik, hogy a pénznek mely funkcióját, aspektusát emelték ki. A jelképelmélet képviselői abból a tapasztalatból indultak ki, hogy a papírpénz is sok esetben és egyre terjedő módon képes a pénz szerepét betölteni, továbbá a nomád törzsek által használt kagylók vagy éppen a sör is képesek voltak eljátszani a pénz szerepét. Az érték jelképének tartották a pénzt, mert a pénzzel kifejezzük az áruk értékét, s a pénz az általa megszerezhető dolgok értékeket jelenti. Más szóval a pénz csak egy olyan dolog, amely egy közös nevező, amiben az áruk értéke kifejeződhet. Az elmélet azt hangsúlyozta, hogy a pénz csupán jelképe vagy számolási egysége az értéknek (tehát nem maga az érték), így csak visszatükrözi az áruk értékét (mint ahogyan a Hold is világít, pedig nincs saját fénye, csupán visszatükrözi a Napét). Az utalványelmélet sokkal inkább hangsúlyozza a pénz cserében betöltött szerepét, csereeszköz jellegét, mert a pénzt árukra szóló utalványként képzeli el. Tehát a pénznek önmagában nincs értéke, csak az árukra való váltása teszi értékessé. Tehát míg az előző nézet a pénz mértékegység szerepét emeli ki, addig a második az általa megszerezhető javakat. Az utalványelmélet szerint pedig a pénz csak egy bon, amely az elvégzett munka mennyiségét igazolja és egyben a piacon lévő áruk egy részének megszerzésére jogosítja fel tulajdonosát. Ezt a felfogást képviselte Berkeley, Stuart, Montesquieu, Gray, de másoknál is találni erre utalásokat. Az alapgondolat közös volt: a pénz lényegét tekintve különbözik az áruktól, így az áruk belső tulajdonságaiból nem vezethető le a pénz lényege. 13
1.1.2.1.4 Romantikus elmélet Az utalványelmélet sajátos változatának tekinthető a romantikus pénzelmélet, s a pénzt alapvetően mint társadalmi intézményt tekintették. Érdeklődésüket különösen a pénznek az a szerepe ragadta meg, hogy fejlesztője a társas kapcsolatoknak és annak a sorsközösségnek, amelybe az állami lét fűzi az embereket. Fichte és Müller megkülönböztették az ország belsejében forgó pénzt (nemzeti pénz) és a világpénzt. Míg ez utóbbi függetlenné válik az államhatalomtól, ezért szükségszerű, hogy csak értékes áru, nemesfém funkcionáljon világpénzként, addig az országon belül a pénz csupán árukra szóló utalvány, így nem kell, hogy nemesfém forogjon belső pénzként. Müller szerint egyenesen nem is szabad nemesfémre alapozni a belső pénzt, mert egyrészt a pénz az államhatalom által létesített intézmény, amit már külső alakjának is ki kell fejeznie másrészt a nemesfém-forgalom túlságosan merev az áruforgalom folytonosan változó szükségleteihez képest. A romantikus pénzelmélet tehát nemcsak az utalványelmélettel való kapcsolatát tartotta meg, hanem egyben csíráját képezte az állami pénzelméletnek. 1.1.2.1.5 Állami pénzelmélet Az állami pénzelmélet szemben az előző iskolákkal, egyetlen szerző, Knapp nevéhez fűződik. Knapp kiindulópontja: a pénz az állam alkotása, ezért lényege és valós elmélete nem a gazdaság, hanem a jog körébe tartozik. Ebből következik, hogy az állam kialakulása előtt nem lehetett pénz, legfeljebb egyszerű csereeszközök foroghattak, amelyeknél ezért elengedhetetlen volt a belső érték. Az állami beavatkozással a forgalom eszköze nem egyszerű csereeszköz már, hanem pénz: vagyis törvényes intézmény. Lényege nem az érme anyaga, a pénz már nem belső értékére, hanem az állam akaratnyilvánítására támaszkodik. A pénz értékét az állam nyilvánítja ki, s így chartalis fizetési eszköz. Ezért nevezik Knapp elméletét chartalis-elméletnek is. Másik, inkább elterjedt elnevezése a nominalizmus [A pénz csupán névleges voltának hangsúlyozása. Az értékek kifejezésére nem szükséges az egyik jószág értékének a másikban való kifejezése, hanem elegendő a javak értékének közös nevezőre hozása, melyet az állam teremtett meg azzal, hogy kötelezővé tette annak elfogadását a fizetések esetében.]. 14
1.1.2.1.6 Funkcionális pénzelmélet A funkcionális pénzelmélet végső soron a pénz lényegéről szóló viták szintézise. Azt hangsúlyozza, hogy a pénz lényege magában a pénz szerepében van, tehát azoknak a funkcióknak az összességében, amelyeknek betöltésére a pénz képes. Tehát a pénz, anyagától függetlenül, az a dolog lehet, amely képes betölteni bizonyos funkciókat (ld. 1.3. fejezet). Az elmélet a mai pénzdefiníciók alapjává vált, s majd a jegyzet későbbi soraiban még visszatérünk a kérdéshez. 1.1.2.2 Kvantitatív (mennyiségi), dinamikus pénzelmélet A kvantitatív pénzelmélet körébe tartozó modellek nem csupán az előző elméletek fejlődésének következtében jelentek meg, hanem annak is köszönhetően, hogy maga a pénz is fejlődésen, változásokon ment keresztül, olyan gazdasági folyamatok, problémák jelentek meg, melyek újabb kérdéseket vetettek fel a közgazdászok számára, s a pénz mennyiségének változása felé terelte a gondolkodók figyelmét. Nevezetesen az uralkodók pénzrontási tevékenysége, Amerika felfedezése után az új földrészről beáramló nagy mennyiségű nemesfém árszínvonal növelő hatása, az infláció jelenségének megfigyelése, a későbbiekben a pénzhelyettesítők megjelenése, a bankrendszer szerepe a pénzgazdálkodásban. A mennyiségi pénzelmélet tehát arra keres magyarázatot, hogy a pénz mennyiségének változása miként befolyásolja a pénz értékét. Tehát az elmélet már nem a pénz mibenlétére koncentrál, hanem arra, hogy milyen folyamatok határozzák meg a pénz értékét, vannak hatással arra. - A pénzérték termelési költségelmélete - Mennyiségi pénzelmélet - Hitelteremtés elmélete - Kényszertakarékosság elmélete - A pénz forgási sebessége - Pénztári egyensúly elmélete - Pénz szubjektív csereértéke - Neutrális pénz 15
1.1.2.2.1 Mennyiségi pénzelmélet A történelmi tapasztalatok arra indították a közgazdasági gondolkodókat, hogy a pénz mennyisége és értéke között kapcsolatot teremtsenek. A mennyiségi pénzelmélet esetében alapvetően a pénz értékmérő funkciója került előtérbe. A pénz mint értékmérő az összes előállított és megvásárolható javakkal áll szemben. Tehát az összes forgalomban levő pénzmennyiség szembe kerül az összes árumennyiséggel, amely ezért megkapható. Így a javak értéke meghatározható. Mindezt persze a pénz forgási sebességének kihagyásával, mely csak a későbbi elméletekben kerül előtérbe, s látjuk majd miképpen hat ez is a pénz értékére, azaz az árszínvonalra. Amennyiben az egymással szemben álló áru és pénztömeg aránya megváltozik, úgy az árszínvonal is rögtön mozdul. Ha tehát a pénzmennyiség növekszik úgy, hogy az árumennyiség nem változik, akkor az áruk árának növekednie kell. Az elmélet bár korán megjelent, érdemes megjegyeznünk, mert akár a mai monetáris politika eszköztárát vesszük majd szemügyre, akár majd az inflációt tárgyaljuk, az itt megértett alapelvek fontos ismeretet jelentenek majd a későbbiekben. A mennyiségi pénzelmélet fontos lépést jelentett a pénzelmélet fejlődésében, mert rámutatott arra, hogy a pénz oldaláról is indulhat hatás az árakra és bevezette az árszínvonal és vásárlóerő fogalmát. Szakított azzal a nézettel, miszerint a pénz önkényes és a gazdaság törvényszerűségein kívüli intézmény volna, s felismerte azt is, hogy a pénz is az általános értéktörvények alatt áll. A mennyiségi pénzelmélethez kapcsolódóan majd a fejezet további részében szó lesz a banking és currency iskola vitájáról a pénzmennyiséggel kapcsolatban, mely szorosan kapcsolódik a jelen pénzelmélet kérdéseihez (ld. 2.4.2.2. fejezet). 1.1.2.2.2 A pénz forgási sebessége A pénzmennyiség és árszínvonal egymásra hatásának vitájában nagy változást hozott az a felismerés, hogy a forgalomhoz szükséges pénzmennyiség függ attól is, hogy egy időegység alatt ugyanazon pénzdarabot hányszor használják fizetésre. Tehát minél gyorsabban újra forgalomba keveredik a pénz, annál kevesebbre van szükség belőle. 16
Következésképpen a pénz forgási sebességének meggyorsulása ugyanolyan hatással van az árakra, mint a pénzmennyiség növekedése. Fischer szerint a pénz forgási sebessége az a hányados, mely az egy év alatt eszközölt összes pénzforgalomnak, az ez idő alatt átlag forgalomban levő pénzmennyiséggel való elosztásából adódik. Az áruforgalom lebonyolításához szükséges pénzmennyiség több tényezőtől függ: Ahol: Q M = P V M = a forgalomhoz szükséges pénz mennyisége; P = a forgalomban szereplő áruk ára (p 1, p 2, p 3 p n ); Q = a forgalomban lévő áruk mennyisége (q 1, q 2, q 3 q n ); V = a pénz forgási sebessége A forgalomhoz szükséges pénzmennyiség tehát egyenesen arányos az áruk árösszegével, és fordítottan arányos a pénz forgási sebességével. Egy pénzdarab nemcsak egy cserét bonyolít le, hanem egymás után többet. Az időegység alatt lebonyolított cserék számát nevezzük forgási sebességnek. Amennyiben megváltozik a piacon lévő áruk mennyisége vagy árösszege, megváltozik a forgalomhoz szükséges pénz mennyisége is. A forgalom számára feleslegessé vált pénzmennyiség két úton is kiléphet a piacról. Egyrészt, ha a keresett árut nem találják meg az adott piacon (mondjuk belföldön), akkor a pénz más piacot keres, és külföldre távozik. A másik lehetőség, hogy nem is akarják elkölteni: megtakarítják, és kincsként felhalmozzák. 1.1.3. A pénz fogalma és funkciói Már a rövid bevezetőben és a pénz lényegét firtató elméletek tárgyalásakor, s majd a későbbiekben még inkább láthatjuk, hogy a pénz lényegének definiálása nem is olyan könnyű, még akkor sem, ha mindenkinek van fogalma arról, hogy mi a pénz, s mire használatos. A történelem folyamán számtalan dolog volt képes betölteni a pénz szerepét, s ezek pénzként sok esetben elég sajátos módon működtek. A pénz definiálásához jó kiinduló alapot szolgáltat a pénz funkcionális elmélete. 17
Kiindulásképpen azt kell meghatároznunk, hogy mik is az elvárásaink azzal a dologgal szemben, amely pénzként funkcionál. Lényeges szempont a tartósság, hiszen nem szerencsés, ha az áruért cserébe kapott dolog, azaz pénz elveszti az értékét még mielőtt vásárlásra tudnánk felhasználni. Ezt akár érthetjük úgy, hogy a pénzként funkcionáló marhát megviseli, ha nem kap enni-inni, de képzavarral élve a nagy inflációs időszakokban az a pénz, amelynek értéke gyorsan romlik (lásd nem tartós az értéke) már egyre kevésbé lesz képes betölteni a pénz szerepét, s ezt átveszi szerepét valami más eszköz, esetleg egy másik ország törvényes fizetőeszköze. Fontos az oszthatóság is, ami azt jelenti, hogy bármilyen kis értékű termék megvásárlására alkalmas kell, hogy legyen a fizetőeszköz. Elvárható feltétel az egyneműség is, vagyis az, hogy az általánosan elfogadott csereeszköz minden egyes darabja azonos értéket képviseljen. Azaz a lesoványodott marháért is ugyanazt az árut lehessen megvásárolni, mint a jó bőrben lévőért. Mindezen feltételek egészen jól kézzelfoghatóak, de mit sem érnek akkor, ha nincs meg irántuk a bizalom, tehát minden gazdasági szereplőnek el kell fogadnia azt, mint általános egyenértékest. Csak ennek teljesülése esetében várhatjuk, hogy az általunk fizetőeszközként elfogadott tárgyat majd mi is hasonlóképpen tudjuk használni. A pénztől elvárhatjuk, hogy legyen szállítható, hordozható. Óriás malomkövek pénzként való használatára ugyan volt már példa a történelemben, de azért valljuk meg, nem volna kényelmes mondjuk a zöldségpiacon történő bevásárláshoz 3-4 monstrumot magunkkal görgetni. Ahhoz, hogy a pénzt mindenhol elfogadják fizetőeszközként, lehetőség szerint mindenki számára felismerhetőnek kell lennie. A megfelelő ritkaság is elfogadható követelmény azzal a tárggyal szemben, ami pénzként működik. Bár a történelem folyamán a pénz szerepét számtalan dolog betöltötte, de amelyek hosszú ideig voltak képesek ebben a funkcióban létezni, azokra jellemző a fenti feltételek teljesülése. Azt már megismertük, hogy milyen elvárásaink lehetnek egy dologgal szemben annak érdekében, hogy az képes legyen betölteni a pénz szerepét. A pénzt ezek után úgy definiálhatjuk, hogy mindazon dolgok pénzként foghatóak fel, amelyek az alábbi funkciókat képesek betölteni: értékmérő, forgalmi eszköz, a kincsképzés (a tartalékolás) eszköze, fizetési eszköz és világpénz. Klasszikusan ezt nevezzük a pénz öt alapvető funkciójának. Azonban már akkor is képes egy eszköz a pénz szerepét betölteni, 18
ha az alábbi három alapvető funkciót ellátja: a számolási egység, tranzakciós eszköz és tartalékolási eszköz funkciót. Ez esetben tehát nem tekintik önálló funkciónak a világpénzt, továbbá összevonják a forgalmi és a fizetési eszköz funkciót. Mindenesetre a pénz funkciói alatt az ötös felsorolást értjük, s az alábbiakban kerülnek részletes kifejtésre: Értékmérő funkció Értékmérő funkciójában a pénz kifejezi az áruk értékét (bármi is határozza meg azt: a ráfordítás vagy a hasznosság). Az ár voltaképpen egy különleges csereérték: az áru értékét nem egy másik áruban, hanem pénzben fejezzük ki. Az ár ennek megfelelően függ az áru értékétől és a pénz értékétől. Ha a pénz értéke változatlan, az ár változása csak az árutól (értékétől, valamint keresletétől és kínálatától) függ. Ha viszont a pénz értéke változik, akkor az áru ára akkor is megváltozik, ha az áru értéke és piaci pozíciója változatlan. Változatlan marad viszont az ár akkor, ha az áru és a pénz értéke ugyanolyan mértékben és ugyanabban az irányban változik A pénz tehát értékmérő funkciójában lehetővé teszi, hogy a lehető legkülönbözőbb fajtájú áruk összehasonlíthatóak legyenek. Mintegy közös nevezőként kell felfognunk, mert minden áru és legtöbb szolgáltatás értéke meghatározható a pénzben, ezáltal egy objektívnek tűnő közös érték határozható meg. Így minden gazdasági szereplő tudja és elfogadja, hogy az egyik áruért pontosan mennyi másik fajta árut kell adni. Pontosabban mennyi egyik árut kell eladnia pénzért, hogy az általa vágyott minőségű és mennyiségű másik árut meg tudja vásárolni. Értékmérőként, illetve számoló egységként a pénz mindig eszmei pénzként funkcionál. Ahhoz, hogy kifejezze az áruk értékét, nem kell jelen lennie: a kirakati árcédula vagy a vendéglői étlap feltünteti az áruk értékét a pénz jelenléte nélkül. Az elszámolás is megtörténhet egy blokkon, vagy számlán, pénz nélkül. Forgalmi eszköz funkció Forgalmi eszköz funkciójában a pénz közvetíti az áruk cseréjét. Árut nem árura cserélünk közvetlenül, hanem az árut eladjuk pénzért, majd a kapott pénzen vásárolunk más árut. Áru és pénz itt egyidejűleg cserél gazdát: adom a pénzt, kapom az árut. Ebből két dolog 19
következik. Egyrészt az, hogy a csere kettészakadt eladásra és vételre. Aki eladott, s így pénzhez jutott, nem biztos, hogy azonnal vásárolni fog, sőt az sem, hogy egyáltalán akar-e vásárolni. Így aztán előfordulhat, hogy valaki más nem tud eladni. Másrészt ez esetben nem lehet szó eszmei pénzről: adás-vételkor a pénznek jelen kell lenni. Forgalmi eszközként tehát a pénz állandóan a forgalomban van: egyik cserét a másik után bonyolítja le, kézről kézre kerül. E folyamat során az áruk mindig kilépnek a forgalomból, és elfogyasztják őket, a pénz viszont ott marad, mindig újabb cseréket lebonyolítva tovább forog. Mivel a forgalmi eszközt nem akarják megtartani, ellenkezőleg mindenki számára csak tovatűnő érték, ebben a funkciójában értéktelen jeleivel is helyettesíthető (réz, papír stb.). Tartalékolási eszköz Kincsképző funkciójában a pénz a gazdagság, a vagyon felhalmozásának kényelmes eszköze. A pénz felhalmozási funkciójában alkalmas arra, hogy amennyiben nem áll szándékunkban a birtokunkba került pénzt azonnal elkölteni további áruk vásárlására, akkor alkalmas arra, hogy azt megtakarítsuk, felhalmozzuk egy későbbi időpontban való felhasználásra. A pénznek ezen funkciójában is jogos igényként merül fel vele szemben a stabilitás, értékállóság. Fémpénzrendszer esetében formáját tekintve megmaradhat ugyan érmének is, de ha a forgalmi eszközt kinccsé változtatják rendszerint formája is megváltozik: általában beolvasztják. Készíthetnek belőle ékszert, vagy más használati tárgyat (kelyhet, tálcát, kanalat stb.), a kincs leggyakoribb formája mégis a rúd. Ebben a funkciójában a pénz tartály szerepet is betölt. Nemcsak arról van szó, hogy a forgalom számára felesleges pénz ide csapódik ki, hanem arról is, hogy, ha a forgalom ismét kitágul, és több pénzre van szüksége, akkor először a felhalmozott pénzt verik ismét érmévé. A bányák termelésének növelése vagy csökkentése nem biztosítaná a pénzforgalom kellően rugalmas alkalmazkodását az áruforgalom szükségleteihez. Fizetési eszköz funkció A pénz fizetési eszköz funkciója abból adódik, hogy az árutermelés fejlődésével jellemzővé válik, hogy az árut eladásakor nem fizetik ki azonnal. Eredetileg a 20