A világ haltermelése (millió tonna)



Hasonló dokumentumok

Radics Ferenc - Müller Tibor - Müller Péter Szarvas-Fish Kft, 5540 Szarvas, I. külkerület 57.

Intenzív rendszerek elfolyó vizének kezelése létesített vizes élőhelyen: Gyakorlati javaslatok, lehetőségek és korlátok

NÖVÉNYI TAKARMÁNY-KIEGÉSZÍTŐK ALKALMAZÁSA AZ INTENZÍV TAVI PONTYTERMELÉSBEN

Létesített vizes élőhelyek szerepe a mezőgazdasági eredetű elfolyóvizek kezelésében

Kombinált intenzív-extenzív rendszer alkalmazása, tervezésének és működtetésének tudományos. háttere, gyakorlati tapasztalatai

Fenntartható technológiák a halastavi gazdálkodásban. Gál Dénes Halászati és Öntözési Kutatóintézet

A tavi áruhal termelés, lehalászás és teleltetés. Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán

A halastavak környezeti hatása a befogadó víztestekre

A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

Dr. Bercsényi Miklós¹, Havasi Máté¹, Demeter Krisztián². 1: Pannon Egyetem 2: Dalmand Zrt.

GOSSÁGI GI VIZSGÁLATA

A halgazdálkodás innovációjának főbb eredményei Magyarországon

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése 2016-ban

FENNTARTHATÓSÁG AZ AKVAKULTÚRÁBAN

A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai

Hüvelyes növények szerepe az ökológiai gazdálkodásban

A magyar halászat helye az európai akvakultúrában

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése ben

A süllő tavi intenzív nevelésének lehetőségei

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,

Új halfajok és technológiák a magyar akvakultúrában. Balázs Kucska

A tudomány evolúciója: a valós és a virtuális világok

Az Effektív Mikroorganizmusok (EM) hatása a halastavi környezetre

A HALÁSZAT ÉS A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS KAPCSOLATA: PROBLÉMÁK, INTÉZKEDÉSEK, FELADATOK

A magyar tógazdaságok működésének természetvédelmi vonatkozásai

Szolár technológia alkalmazása a szennyvíziszap kezelésben. Szilágyi Zsolt szennyvízágazati üzemvezető Kiskunhalas, 2018.December 07.

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése 2017-ben

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése ben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Takarmánykeverékek

HALGAZDASÁG. Állategészségügy a halgazdaságokban

Innovatív technológiák és technológiai megoldások a tógazdasági haltermelésben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

Á L L A T T U D O M Á N Y I KAR

Intenzív haltenyésztés bemutatása

TÖNKRETESSZÜK-E VEGYSZEREKKEL A TALAJAINKAT?

MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP

A horgászcélú halgazdálkodás prioritása a Balatonon. Szári Zsolt vezérigazgató Siófok

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg

ÉDESVÍZI AKVAKULTÚRA, MINT A KÉK GAZDASÁG FONTOS ELEME

Elemi csapásból hozzáadott érték

Fenntartható technológiák a haltermelésben a SustainAqua projekt külföldi esettanulmányai

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

18. HALASTAVAK A HALTENYÉSZTÉS JELENTŐSÉGE

Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai. Gödöllő,

A HALTAKARMÁNYOZÁS JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI HELYZETE

15. Növények vízleadása, vízhasznosulása és az azt befolyásoló tényezők 16. A tápanyagellátás és a termés mennyiségének kapcsolata (Liebig és

Haltakarmányozás Hancz, Csaba

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben

BIOGÉN ELEMEK MÁSODLAGOS BIOGÉN ELEMEK (> 0,005 %)

Lehetőségek és kihívások a tógazdasági haltermelésben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET -

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A JÖVEDELEM CSÖKKENÉS OKAI A HALÁSZATI ÁGAZATBAN

TERMÉKLEÍRÁS. 1. A TERMÉK ELNEVEZÉSE Szegedi tükörponty

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése

A rost szerepe a kocák takarmányozásában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában

AZ AKVAKULTÚRA ÁGAZAT JELENLEGI HELYZETE, EREDMÉNYEI ÉS JÖVŐBELI PERSPEKTÍVÁI MAGYARORSZÁGON

Kukoricaszilázs. Orosz- 2002, Józsefmajor

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában

Növény- és talajvédelmi ellenőrzések Mire ügyeljünk gazdálkodóként?

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A szervesanyag-gazdálkodás jelentsége a mezgazdaságban

Funkcionális halhús előállítása különböző olajok alkalmazásával

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Vajai László, Bardócz Tamás

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,

AQUA GARANT TÁP HALAK SZÁMÁRA. Fotolia.com - Rostislav Ageev, Fische: W. Hauer 08/

Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai. Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése

Növényi olajok felhasználása az intenzív pontytenyésztésben

Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén)

NAGYÜZEMI BAROMFITRÁGYA

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

Mérlegelv. Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Nyúltartás

Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon

Mi a bioszén? Hogyan helyettesíthetjük a foszfor tartalmú műtrágyákat

Különböző esszenciális zsírsav tartalmú haltápok hatása a ponty (Cyprinus carpio) növekedési teljesítményére és természetes immunrendszerére

Energetikai alapon (1986-tól):

(Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására)

Átírás:

A világ haltermelése (millió tonna) Év Tengeri és belvízi fogás Akvakultúra Összesen 1999 93 200 33 400 126 600 2000 94 800 35 600 130 400 2001 91 300 37 500 128 800 2002 93 200 49 000 142 200 2003 90 300 41 900 132 200 Meghatározó országok a világ haltermelésésben Édesvízi haltermelés részaránya a világon 7% 3%2%2% 2%2%2%1%1% 78% Kína India Indonézia Japán Thaiföld Bangladesh Viet Nam Norvégia USA Chile 1

Európai országok részesedése a haltermelésben Franciaország 27% Egyesült Kir. 16% Olaszország 16% Spanyolország 10% Portugália 6% Dánia 6% Írország 4% Hollandia 3% Finnország 3% Egyéb 9% Európai országok ponty termelése Ország Mennyiség Részarány (tonna) (%) Oroszország 46 700 33 Ukrajna 20 000 14 Lengyelország 19 000 14 Csehország 16 600 12 Németország 11 400 8 Magyarország 7 924 5 Belorusszia 5 900 4 2

Európai országok ponty termelése Franciaország 5 200 4 Jugoszlávia 2 400 2 Románia 2 600 2 Horvátország 1 800 1,3 Litvánia 400 0,3 Bulgária 500 0,4 Összesen 140 424 100,0 Magyarország Tógazdasági haltermelése (tonna) Év Összes bruttó hal Étkezési hal Ponty, étkezési Busa, Étkezési Egyéb étkezési 2000 19 904 12 852 8 656 2 051 2 145 2001 19 442 13 050 8 225 2 342 2 483 2002 19 116 11 574 7 735 1 793 2 049 2003 19 003 11 868 7 923 1 628 2 317 2004 20 449 12 739 8 688 1 506 2 545 3

Étkezési haltermelés fajösszetétele 10 4 2 % ponty 4 busa amur 12 intenzív 67 vadhal ragadozó Étkezési haltermelés megoszlása Magyarországon 2000-2004 80 70 60 50 % 40 30 20 10 0 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 ponty busa év afrikai h. egyéb 4

Halfogyasztás Magyarországon kg/fő/év Év Élőhal Fagyasztott hal Konzervált hal Összesen 1999 1,62 0,65 0,55 2,82 2000 1,67 0,62 0,74 3,03 2001 1,71 0,65 0,72 3,08 2002 1,68 0,76 0,74 3,18 2003 1,59 0,77 0,84 3,20 Halfogyasztás Magyarországon kg/fő/év 2004-ben 3,41 kg/fő/év 5

Tógazdasági termelés területe szektoronként Állami gazdálkodó szervezet: Mezőgazdasági szövetkezetek: Halászati szövetkezetek: Horgászati szervezetek: Kistermelők ( Bt.,Kft.,Rt.): Egyéb: Összesen: 5 162 ha 479 ha 820 ha 921 ha 14 150 ha 1 2 18 ha 22 750 ha A tógazdasági termelés hozamai Állami gazdálkodó szervezet: 908/530 kg/ha Mezőgazdasági szövetkezetek: 810/526 kg/ha Halászati szövetkezetek: 862/579 kg/ha Horgászati szervezetek: 973/515 kg/ha Kistermelők ( Bt.,Kft.,Rt.): 714/450 kg/ha Egyéb: 798/568 kg/ha Átlagosan: 780/483 kg/ha 6

Általános tógazdasági ismeretek Halexport alakulása Év élőhal tonna ponty tonna 1999 3 116 1 185 2000 2 973 818 2001 2 866 448 2002 2 160 338 2003 2 420 780 2004 1 966 332 7

Alapfogalmak Tógazdaság A tenyésztett halak nevelésére épült, haltermelésre szakosodott, többféle korosztályt előállító termelő egység Halastó A haltermelés feltölthető, lecsapolható alaplétesítménye A tógazdaságok típusai Építés szerint Völgyzárógátas átfolyó oldalvizes Körtöltéses Hossztöltéses Termelési kör szerint teljes üzemű részüzemű 8

Átfolyó völgyzárógátas tórendszer Oldalvizes völgyzárógátas tórendszer 9

A tógazdaságok tipusai Üzemszerkezet szerint kétéves három éves Népesítés szerint tiszta vegyes kombinált Halastavak típusai Ívató Előnevelő Nevelő Nyújtó Hizlaló Tároló 10

Áruhal nevelő tó Tároló(teleltető) tó 11

Földművek Tógazdaságok műszaki berendezései Töltések Csatornák Halágyak Belső külső A töltés részei 12

Csatornák Vízellátás elvezetés művei Esés 4-5 ezrelék Építés szerint Magas Mély kombinált 13

Csatornák Feladat szerint Tápláló Lecsapoló Belcsatorna (árok) 0,1 % esés Rézsű:1:3-1:8 14

15

Tógazdaságok műszaki berendezései Műtárgyak Barátzsilip Teleltető tápzsilip Nyílt zsilip Duzzasztó Árapasztó Szivattyútelep Hidak Rézsülépcsők burkolatok 16

17

Árapasztó 18

Tógazdaságok egyéb műszaki létesítményei Utak Földutak Szilárd burkolatú utak Gazdasági vízi utak Gazdasági vasút Épületek Magtárak Hálóraktár Egyéb raktárak Üzemanyagraktár Műhelyek Szociális, adminisztratív épületek Halfeldolgozó, tároló épülettel Műtárgyak tartozékai és karbantartásuk Betétpallók Halrács Egyéb tartozékok Csáklya Gereblye Érett földdel kevert istállótrágya 19

Tógazdaság és halkeltető tervezése építése és üzemeltetése Teljes üzemű tógazdaság 20

Tervezés Termelési cél, szerkezet és volumen meghatározása Kijelölési előírások Elrendezési irányelvek Hidrológiai vizsgálatok Topográfiai vizsgálatok Talajtani vizsgálatok Közgazdasági elővizsgálatok Műszaki alapadatok Vízbeszerzés leürítés adottságai Hidrológiai meteorológiai adatok 80% valószínűségű vízhozamra kell tervezni Talajmechanikai vizsgálatok Feltáró akna, talajfúrás Hálózatos fúrás 50-50 m Műtárgyak helyén külön feltárás 21

Elvi elrendezési terv Helyszinrajz Tavak területe Vízpótlás leürítés módja Szállítási módok útvonalak Energiaszükséglet, ellátás módszere Magasépületek, járulékos létesítmények Halgazdálkodási terv Műszaki leírás Beruházás előtti állapot jellemzése Tervezett létesítmény műszaki adatai Helyszínrajz Vízbeszerzés Burkolat Közlekedési utak 22

Kitűzési terv, Helyszinrajz Általános 1: 25 000 Részletes 1: 1 000 Hosszelvények 1: 100 Keresztszelvények 1: 100 Műtárgytervek 1:50-100 A tógazdaság tavainak megoszlása 2 % előnevelő és tároló 0,1-1,0 ha 10% egynyaras nevelő 5-30 ha 20 % nyújtó 10-30 ha 68 % étkezési hal termelő 30-200 ha 23

A töltésépítés folyamata Nyomvonal kitűzése Tereprendezés Tükör kivágása Alap fogazása, tömörítés Töltések kialakítása 24

Töltésvédelem Természetes Nádültetés füvesítés Mesterséges Rőzse,nádkéve Kövezés gyeprács Töltések karbantartása javítása Legeltetés kaszálás Feltöltés előtti munkák Pangó vizek leeresztése Lecsapolhatatlan részek fertőtlenítése Műszaki létesítmények javítása Partvédelmi művek javítása pótlása Belső lecsapoló rendszer, halágy tisztítása 25

A halastavak vízellátása Árasztóvíz kritériumai Ne tartalmazzon szennyező és mérgező anyagokat Kórokozókat parazitákat csak kis mértékben tartalmazhat Planktonban legyen gazdag Kevés hordalékot tartalmazzon Halastavak vízigénye Talaj Víznorma m 3 /ha Erősen vízzáró 11 000-12 000 Közepesen vízzáró 13 000-14 000 Kevésbé vízzáró 16 000-17 000 26

Vízpótlás normái Tótalaj jellege mm m 3 /ha l/s/ha Erősen vízzáró 400 4 000 0,3 Közepesen vz. 600 6 000 0,5 Kevésbé vz. 1000 10 000 0,8 Árasztás szabályai Meghatározott pálcaközű szűrőrács alkalmazása Éjjel-nappali ügyelet Feltöltés kihelyezés összehangolása Káros halfajok távoltartása Árasztás legkésőbb április 15-ig 27

Feltöltési és lecsapolási idők 0,1 ha 0,1-1,0 ha 1-6 ha 6-30 ha 30-60 ha 60 ha felett 2-10 óra 10-24 óra 1-3 nap 2-14 nap 8-15 nap 15-30 nap Halkeltető tervezése Keltető edények száma Vízátfolyás Technikai berendezések Biztonsági eszközök Munkaerő szükséglet Állandó szezonális 28

Keltetőház tervezése Zsengeivadék szükséglet meghatározása Saját értékesíthető Vízellátás Energiagazdálkodás Anyahal biztosítás ( tájfajták) Haltermelési technológiák Extenzív Intenzív Szuper intenzív 29

Szuper intenzív haltermelő telep Szabadtéri nevelő medence 30

Levegőztető medence Vízkeverő medence 31

Termelő medencék Halnevelő medencék 32

Harcsanevelő táp Étkezési tilápia 33

Takarmányra várva Növendék lénai tok 34

Technológiai elemek Szaporítás Ivadéknevelés Növendéknevelés Étkezési hal előállítás Tárolás Ivadéknevelés Egyfázisú Kétfázisú Népesítés kihelyezés Nyári feladatok Ivadék nevelés Trágyázás Etetés Próbahalászat Halegészségügy Őszi lehalászat,teleltetés 35

Ivadék előnevelő gazdaság Dubics-féle ívató tó 36

Előnevelt ivadék vizsgálat Előnevelt ivadék vizsgálat 37

Növendék nevelés Népesítés és kihelyezés elvei, szempontjai Trágyázás Takarmányozás Próbahalászat Lehalászás Teleltetés A tógazdasági termelés alapműveletei Népesítés kiszámítása és a kihelyezés Halastavak termőképességének fokozása Haltakarmányozás A takarmányozás évközi feladatai Próbahalászat és termésbecslés Halastavak lehalászása Halak tárolása teleltetése Halak szállítása 38

Étkezési (háromnyaras halak) nevelése A népesítés szempontjai Kihelyezés Trágyázás Takarmányozás Próbahalászat Lehalászás Nyári Őszi teleltetés Népesítés Népesítés,kihelyezés tiszta kombinált vegyes egységes Kihelyezés általános szempontjai Alul,felülnépesítés Kihelyezés őszi tavaszi 39

Elfogadható kallódási irányszámok Zsengéből előneveltre 50-80 % Zsengéből egynyarasra 70-95 % Előneveltből egynyarasra 40-70 % Egynyarasból kétnyarasra 20-40 % Kétnyarasból étkezésire 10-20 % Kihelyezési irányszámok Zsengétől egynyarasig 200-600 ezer db/ha Előnevelttől egynyarasig 60-120 ezer db/ha Egynyarastól kétnyarasig 5-15 ezer db/ha Kétnyarastól étk. méretig 800-2000db/ha 40

Halfajok átlagos aránya a polikultúrában Ponty 70 % Fehér busa 15 % Pettyes busa 5 % Amur 8% Ragadozó 2 % Halastavak termőképességének fokozása Trágyázás halastavak szerves trágyázása és módszerei Istállótrágya Komposzttrágya Zöldtrágya Szennyvíz trágya Halastavi kacsanevelés halastavak műtrágyázása és módszerei Foszfortrágyázás nitrogéntrágyázás 41

Halastavak termőképességének fokozása Kémiai és fizikai hozamfokozó eljárások Kémiai tójavítások meszezés klórmeszezés rézgálicozás Fizikai tójavítások szárazon tartás (tóteleltetés, tónyaraltatás) Szárazművelés, vizes forgó A halastavak termőképessége 100 kg hal lehalászásakor kivont elemek mennyisége: 16,8 kg szén 5,4 kg nitrogén 0,3 kg foszfor 7,5 kg egyéb szervépítő elem 42

A halastavak termőképessége A hal szárazanyag tartalma 70 % víz 30% szárazanyag A hal szárazanyag tartalmának összetétele. 56% szén 18% nitrogén 1% foszfor 25% egyéb szervépítő elemek A célravezető trágyázás feltételei Megfelelő fajösszetétel Hínármentesség Gyengén lúgos kémhatás (7-7,2 ph) Alkalmas ( iszapmentes) talajszerkezet Nem nagy átfolyás Rendszeres tápanyag visszapótlás 43

Woynárovich-féle széntrágyázási módszer előnyei Trágya vízsugaras bejuttatása Egyenletes eloszlás Délelőtti trágyaadag aerob lebomlása Az iszap túltelítődése minimális Sertéstrágya szuperfoszfáttal érlelve jobb hatást biztosít 1 kg természetes hozamhoz 10-15 kg sertéstrágya szükséges Zöldtrágyázás,szennyvíz trágyalé alkalmazása Tóban termesztett növénnyel Szántóföldön termesztett növénnyel Szennyvíz csak hatósági vizsgálat után alkalmazható A trágyalé permetezve juttatható ki 1 kg természetes hozamhoz 50-100 liter kell. 44

Istállótrágya és komposzt felhasználása 1 kg természetes hozamhoz 18-20 kg Lassú lebomlású Anareob lebomlás, gázképződés Beadható mennyiség 0,5-3 t/ ha 100 kg komposzt a pontytermést 15-20kg-al növeli alaptrágyaként 1-2 tonna/ha Néhány istállótrágya tápanyagtartalma Trágya Sza% N% foszfor % Sertés almos 22 1,0 0,9 Sertés híg 17 0,9 0,7 Sz.marha érett 28 1,5 1,1 Juh mélyalmos 24 1,4 1,1 Csirke 28 2,0 1,5 Kacsa tavon 20 1,9 1,4 45

Halastavi pecsenyekacsa tartás 1 kacsa 15-20 kg trágyát termel, ami 1 kg természetes hozamot eredményez Egyszerre 100-200 db kacsa tartható hektáronként 1 szezonban 2-3 turnus Partvédelmi problémák A trágya évközi felhasználása Április 15-25 % Május 15-30% Június 20-25% Július 10-15% Augusztus 10-15% (ritkán) Szeptember 0-5% (ritkán) 46

Haltakarmányozás története Kolostorokban XVI. sz-tól 1882 Trebom Corchus Béla 1901 Dunaföldvár Répássi Miklós 1909 ( korcs csenevész anyagot nem való eteni) Woynarowich E. Ribiánszky R. Antallfi A. Tölg I. Ruttkay A. Tasnádi R. Haltakarmányozás A haltakarmányozás jelentősége A haltest és haltáplálék összefüggése a haltest összetétele a haltáplálék összetétele és szerepe A takarmányozás szervezése takarmányhozam meghatározása takarmány együttható keményítőérték 47

A haltest összetétele Víz: 65-75 % Fehérje: 16-21 % Zsír: 1-15 % Ásványi anyag: 1-3 % A testösszetételt befolyásoló tényezők Életkor Faj, fajta Kondíció és az évszak Testfehérjék Genetikai adottságok 48

Táplálékok csoportosítása kémiai összetétel alapján Száraz a. táplálék Víz Szerves Ásványi N. tartalmú N.mentes Egyéb Nyersfehérje NPN Nyerszsír Nyersrost N mentes kivonható. vitaminok N tartalmú tápanyagok Fehérje Alkotó elemek C,H,N,O,S,P Egyszerű protein (csak aminosav alkotja) albumin, globulin, elasztin, kollagén Összetett proteid (Aminosav,szénhidrát, zsír,nukleinsav, foszfát, szinezőanyag) glikoproteid, nukleoproteid, lipoproteid, kromoproteid 49

Fehérjék emészthetőség alapján Nyersfehérje Emészthető fehérje Valódi fehérje Emészthető valódi fehérje Aminok Táparány KEg/EFg 1:4 alatt szűk 1:4-1:8 közepes 1:8 felett tág Fehérje koncentráció 12% alatt alacsony 12-24% közepes 24% felett magas 50

Ajánlott fehérjekoncentráció a haltermelésben Előnevelés 35-40 % Utónevelés 30% Növendéknevelés 28% Étkezési termelés 25% NPN anyagok Amidok Szabad aminosavak Polipeptidek peptonok 51

N mentes szerves anyagok Nyerszsír Nyersrost N mentes kivonható anyagok Szénhidrátok Szerves savak Alkaloidák glükozidák Zsírok Valódi zsírok Telített zsírsavakat tartalmazó Telítetlen zsírsavakat tartalmazó Lipoidok Foszfatidok Szeroidok Lipokrómok Illóolajok 52

N mentes kivonható anyagok Szénhidrátok Cukrok Poliszacharidok Szénhidrátokkal rokon vegyületek Szerves savak Takarmányok saját savai (almasav,citromsav) Tartósítással keletkezett savak (ecetsav,vajsav) Biológiai oxidációs termékek (piroszőlősav) Alkaloidák Lupinin,lupamin Keményítőérték KÉ Kifejezi, hogy az adott takarmány 100 kg-ja hány kg tiszta keményítő zsírtermelő képességével egyenértékű Mértékegysége: g/kg KÉ Szerepe Takarmányozási terv készítése Napi takarmányozás végrehajtása Takarmányozás év végi értékelése 53

Egyéb szerves hatóanyagok Vitaminok Vízben oldódó B sorozat,c Zsírban oldodó A,D,E,F Enzimek Antibiotikumok antioxidánsok Ásványi anyagok Makroelemek Ca, P, Mg, Na, Fe Cl, S, Mikroelemek Cu, Mn, Zn, Co, J, Fl, Sze 54

Tápanyagigényt befolyásoló tényezők Relatív testfelület Vízhőmérséklet Oxigénviszonyok Víz sótartalma Évszak Életkor Faj Ivar Kondíció Környezet, közérzet betegség Táplálék eredet szerinti csoportosítása Természetes Növényi (alga, hínár) Állati (zooplankton, bentosz, vízirovarok) Külső (rovar) 55

Takarmány Táplálék eredet szerinti csoportosítása Lédús nagy víz és ballaszt tartalom szívesebben eszi a hal tágul a gyomor (ponty, amur) Száraz nagy energia tartalom jól tárolható gépesíthető a takarmányozás (ponty) Állati eredetű ipari Lédús haltakarmányok Zöldnövények Gyökér Élelmiszer ipari melléktermékek Borsó Kukorica 56

Száraz haltakarmányok Gabonafélék Búza, kukorica, tritikálé Hüvelyes magvak Borsó, szója, csillagfürt Olajos magvak és feldolgozásuk melléktermékei Napraforgó,lenmag, repcemag Haltápok Szemcsézett Morzsázott Extrudált Követelmények Összetétel Homogenitás Vízállóság Lebegés Alacsony porlási veszteség 57

Takarmányhozam A takarmányhozam az a kg-ban kifejezett halhús mennyiség, ami egy termelési év során a tó 1 ha területén takarmányból keletkezik Mértékegysége: kg/ha, vagy az összes hozamon belül %-ban A takarmány együttható TE Az a kg-ban kifejezett tak. Mennyiség, ami 1 kg hal előállításához a természetes hozamon felül szükséges. Mértékegysége: kg/kg TE szerepe Takarmányozási terv készítése Napi takarmányozás végrehajtása Takarmányozás év végi értékelése 58

Takarmány együtthatók Búza 4-5 Kukorica 4-5 Borsó 3-4 Szója 2-3 Csillagfürt 2-3 Halliszt 2-3 Lucerna 15-25 Nád 20-70 A haltakarmányozás évközi feladatai 1. Szakasz kihelyezéstől május közepe 2. Szakasz május közepétől június közepéig 3. Szakasz június közepétől július közepéig 4. Szakasz július közepétől augusztus végéig 5. Szakasz Szeptember lejétől az etetés befejezéséig 59

60

Takarmányok tárolása kezelése Magtár Fémsiló Szabadtér Nedves tárolás Prizmában Mélyített silóban Áztatás Takarmányozás Technológiák Zsákolva ladikból Önürítős csónak fémsilóból ellátva gyógytatarmányozás Kutatás Heti értékelés 61

Próbahalászat és termésbecslés Ivadék próbahalászata Másod-és harmadnyaras halak próbahalászata A próbahalászat eredményességét befolyásoló tényezők Tömeghatások és a próbahalászat Felkészülés a próbahalászatra A próbahalászat eszközei A próbahalászat helyszíni munkái A próbahalászat értékelése Termésbecslés Próbahalászat 62

Próbahalászat (USA) Halastavak lehalászása Nyári halászat Ritkító teljes Őszi halászat Felkészülés a lehalászásra Hal megfogás belső halágyban Hal megfogása külső halágyban Tanya kihúzása és kezelése Halak kitermelése a tanyából 63

Lehalászaás (USA) 64

Lehalászás külső halágyból Teleltetés Teleltetési irányszámok 10-15 kg étkezési hal/m 2 5-8 kg növendék hal/m 2 Telelő vízigénye: 1 000 kg étkezési hal 1 l/s 65

A halak szállítása A halszállítás járművei A szállítás egyéb kellékei A halak szállíthatóságát befolyásoló tényezők vízhőmérséklet faj életkor egyéb tényezők A halszállítás technológiája 66

Jó tógazdasági gyakorlat A tógazdasági termelés fenntarthatósága Társadalmi elvárások Környezeti elvárások Tógazdasági haltermelés irányelvei Jogszabályi előírások Ellenőrizendő előírások 67

Környezeti elvárások Vízhasználat vízminőség A helyszín kiválasztása Termelés és működés Vizes élőhelyek fenntartása kezelések Víz Halállomány A tógazdasági termelés technológiája Halegészségügy Takarmányozás etetés Rakodás szállítás Ragadozó állatok jelenléte Ellenőrzés átláthatóság 68

69