Kedves Kollégánk! A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a Tokaji Kistérség referenciaintézménye, TÁMOP-3-1-7-11/2-2011-0508 pályázatának megvalósításában kérjük segítségét! A projektünk a referencia-intézményi szolgáltatások, valamint a felsőoktatási gyakorlóhely funkció ellátási feltételrendszerének kialakítását szolgálja. Terveink szerint ennek érdekében a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tantestületének fele vesz részt az Intézményi Fejlesztési Tervben megjelölt képzéseken. A projekt részeként olyan eszközöket szerzünk be, amelyek elengedhetetlenek a színvonalas referenciaintézményi, felsőoktatási gyakorlóhelyi működés és szolgáltatás teljesítése érdekében. A pályázati projekt megvalósítása során a végső célunk elsőként megszerezni a referencia intézményi címet. Ezen célok elérése érdekében a projekt szakmai megvalósítása során kidolgozásra került a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Esélyegyenlőségi Program és Intézményi Intézkedési Terve. A pályázatunk célcsoportja elsősorban intézményünk dolgozói, tanulói. Jelen felmérés során szeretnénk feltárni, hogy ezen szereplők megismerték-e a tervet, tisztában vannak-e annak tartalmával, valamint az alkalmazásban milyen előrelépéseket látnak szükségszerűnek! Arra szeretnénk kérni a kollégákat, hogy szánjanak pár percet ennek az anonim kérdőívnek a kitöltésére! A kérdőívek értékelését egy következő munkaértekezleten tesszük meg! Köszönjük, hogy értékes válaszaival hozzájárult a fejlődéshez! Kérdőívünket kérjük, elektronikusan töltse ki és küldje vissza a tfgtik12@gmail.com e-mail címre!
Kérem, gondoljon környezete védelmére, mielőtt kinyomtatja ezt a kérdőívet! A cellákba történő ikszelés: Kattintsunk bele a kívánt válasz melletti baloldali üres cellába, és a Caps Lock billentyű lenyomását követően írjunk be egy X-betűt!
Tegyen X-et a helyesnek vélt válasz mellé! KÉRDŐÍV (Munkavállaló) 1. Biztosítottak-e, illetve (egyenlő mértékben) elérhetők-e a közoktatási és gyermekjóléti közszolgáltatások az intézményben tanulók számára? 2. Az intézményben tetten érhető-e valamilyen szegregáció? 3. Az intézmény osztályai/tanulói között az oktatás hatékonyságában és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai eredményességében van-e jelentős eltérés? 4. Az intézmény osztályai/tanulói között az oktatás feltételeiben (infrastruktúra, humánerőforrás) van-e jelentős különbség? 5. Az intézmény folytat-e szegregáló oktatásszervezési gyakorlatot?
6. Az intézmény folytat-e integráló oktatásszervezési gyakorlatot? 7. Az intézményben biztosított-e a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményes oktatása? 8. Az intézményben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatásának feltételei megfelelőek-e? 9. Ön szerint a gimnáziumi vagy a szakközépiskolai osztályokban magasabb az HH-s tanulók aránya? Gimnáziumban Szakközépiskolában 10. Ön szerint intézményünk rendelkezik gyermek- és ifjúságvédelmi felelőssel? Igen 11. Ön pontosan és naprakészen nyilvántartja valamilyen formában az osztályában a tanulókról azokat az adatokat, amelyek alapján a tanuló valamilyen formában alanyává válhat az esélyegyenlőségi feladattervnek? Igen tartom fontosnak 12. Hány db szülői értekezleten tájékoztatta a szülőket a HHH státusz előnyeiről? 1 2 3 4 volt ilyen alkalom
13. Milyen arányú azoknál a tanulóknál a továbbtanulási arány, akik a hátrányos helyzetűek csoportjába tartoznak, és Ön készítette fel őket a továbbtanulásra? Becsülje meg százalékosan! 14. Hetente hány órát foglalkozik külön a gyenge tanulmányi eredményeket elért tanulók számára korrepetálások, felzárkóztató foglalkozások szervezésével a problémás tantárgyakból? 1 2 3 4 Nincs ilyen alkalom 15. Eddigi pályafutása alatt hány órát töltött hátránykompenzációval, felzárkóztatással kapcsolatos továbbképzésen? Becsülje meg!. 16. Az eddigi pályafutása során hány alkalommal tett az intézmény vezetőjén keresztül az érzékelt problémák alapján javaslatokat, ajánlásokat a fenntartó, illetve a döntéshozók részére a településen élő halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének javítása céljából 1 2 3 3-nál több volt ilyen alkalom Köszönöm a segítségét!