2013. I. féléves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Hasonló dokumentumok
2013. III. negyedéves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

2014. III. negyedéves korrekció ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

2014. I féléves korrekció feladatonként

2015. I. féléves korrekció

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

2014. IV. negyedéves korrekció feladatonként

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

2015. III. negyedévi korrekció feladatonként

Szentgyörgy u. - Csermőkei u. összekötése

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 31/2013. (XII.20. ) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

Önkormányzati szintű bevételek évi

Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

Állami (Államigazgatási) feladatok. Önként Vállalt feladatok. Kötelezően ellátott KIEMELT ELŐIRÁNYZAT. Összesen. feladatok

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz.

Előterjesztés Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata I. félévi költségvetési rendelet módosítására

A évi költségvetés bevételi előirányzatainak változásai

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének címrendje

Előterjesztés évi költségvetés előirányzat módosítására

Önkormányzati szintű bevételek évi

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Javaslat Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének módosítására

1.melléklet A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Z AA AB AC AD AE AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO AP AR AS AT 1. Cím, előirányzatcsoport száma,

Velem községi Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatváltozásai évben jogcímenként. Velem községi Önkormányzat. átcsoportosítás Közös

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2016.(IV.27.) Önkormányzati rendelet

2017. évi bevételi többletigények és javaslat kiemelt előirányzatonként (EFt-ban) 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek

Az Önkormányzat évi egyéb működési kiadásai

2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 25-i ülésére

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály

2010. Évi költségvetési koncepció Tájékoztató adatok!

Önkormányzati szintű bevételek évi

ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete márciusi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítására

Előterjesztés. Bevételek Összeg (Ft) Kiadások Összeg (Ft) Közvetített szolgáltatások Áfa Áfa Készletértékesítés ellenértéke

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

Önkormányzati szintű bevételek évi

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2009. (II.20.) R E N D E L E T E. a évi pénzügyi terv módosításáról

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez

(2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Ózd Kistérség Többcélú Társulása 1. melléklet az ( ) határozathoz. A évi költségvetés bevételi előirányzatainak változásai

A évi költségvetés bevételi előirányzatainak változásai

Pusztamiske Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelethez

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének IV. negyedévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Bevételek Összeg (Ft) Kiadások Összeg (Ft) Mód. ei

Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének címrendje

2016. ÉVI BESZÁMOLÓ DOZMAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

B e v é t e l i j o g c í m Eredeti Módosított Összege %-a

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

B E V É T E L E K ÉVI ELŐIRÁNYZATA. E forintban I. KAPOTT TÁMOGATÁS. Önkormányzat költségvetési támogatása Általános feladatok támogatása

Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Önkormányzati szintű bevételek évi

I. Bevételekkel összefüggő előirányzat-módosítások

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

2018. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege

Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének

Címrend. Cím Közös Önkormányzati Hivatal. Önkormányzat. Összesen: Cím Közös Önkormányzati Hivatal.

Decs nagyközség képviselő-testületének december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 25-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ ÉV

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 15/2015. (IX. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

2017.évi bevételi többletigények és javaslat kiemelt előirányzatonként (EFt-ban) 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek

Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, intézmények Mindösszesen

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei. B e v é t e l i j o g c í m év év 2 3 4=

KIVONAT. A Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása január 17-i jegyzőkönyvéből. 3/2011. (I. 17.) határozat

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete március 29.-i ülésére

17/2014 (XII. 18.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Önkormányzati szintű bevételek évi. eri Hivatal, m

Átírás:

Az előterjesztés 3. melléklete 1 2 MISKOLCI EGYESÍTETT SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI INTÉZMÉNY-MÓDSZERTANI KÖZPONT 3 Kedvezményes bölcsődei étkeztetés 3 213 3 213 3 213 3 213 4 Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak bérkompenzációja (VI. havi) 7 728 7 728 6 085 1 643 7 728 5 Intézmény önkormányzati fenntartásának megszűnéséhez kapcsolódó 6 előirányzat módosítás -691 848-2 076 013-2 767 861-1 434 220-387 239-9441 -6 361-2 767 861 7 Összesen: -691 848-2 065 072-2 756 920-1 428 135-385 596-936 828 0-6 361-2 756 920 8 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ŐSZI NAPSUGÁR OTTHON 9 Őszi Napsugár Otthon intézmény 2013. július 1-től történő átvétele 10 a Többcélú Kistérségi Társulástól 11-2013. I. félév 267 796 327 865 595 661 299 361 80 988 214 412 900 595 661 12-2013. II. félév 264 019 305 517 569 536 278 776 75 269 215 491 569 536 13 Összesen: 531 815 633 382 1 165 197 578 137 156 257 429 903 0 900 1 165 197 14 BELVÁROSI-DIÓSGYŐRI ÓVODAI GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG 15 Összesen: 0 16 NYITNIKÉK ÓVODA 17 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 7 004 7 004 7 004 7 004 18 Összesen: 0 7 004 7 004 7 004 7 004 19 DIÓSGYŐRI ÓVODA 20 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 5 678 5 678 5 678 5 678 21 Prémium évek program támogatása (2013. II. negyedév) 528 528 416 112 528 22 Összesen: 0 6 206 6 206 416 112 5 678 6 206 23 BATSÁNYI JÁNOS ÓVODA 24 16. számú Választókerületi Alap -20-20 -20-20 25 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 4 896 4 896 4 896 4 896 26 Összesen: 0 4 876 4 876 4 876 4 876

27 JÓZSEF ÚTI ÓVODA 28 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 6 426 6 426 6 426 6 426 29 Brigád úti óvoda egyháznak történő átadása miatti módosítás -652-17 437-18 089-8 782-2 371-6 936-18 089 30 Összesen: -652-11 011-11 663-8 782-2 371-51 0-11 663 31 SZÁZSZORSZÉP ÓVODA 32 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 6 936 6 936 6 936 6 936 33 Összesen: 0 6 936 6 936 6 936 6 936 34 AVAS ÉS KÖRNYÉKE ÓVODAI GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG 35 Összesen: 0 36 AVASTETŐI ÓVODA 37 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 9 078 9 078 9 078 9 078 38 Összesen: 0 9 078 9 078 9 078 9 078 39 NAPRAFORGÓ ÓVODA 40 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 9 214 9 214 9 214 9 214 41 Prémium évek program támogatása (2013. II. negyedév) 760 760 599 161 760 42 Összesen: 0 9 974 9 974 599 161 9 214 9 974 43 ESZTERLÁNC NÉPHAGYOMÁNY ŐRZŐ ÓVODA 44 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 6 426 6 426 6 426 6 426 45 Prémium évek program támogatása (2013. II. negyedév) 504 504 397 107 504 46 Összesen: 0 6 930 6 930 397 107 6 426 6 930

47 BELVÁROSI ÓVODA 48 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 4 352 4 352 4 352 4 352 49 Összesen: 0 4 352 4 352 4 352 4 352 50 MISKOLCI KÖZINTÉZMÉNY-MŰKÖDTETŐ KÖZPONT 51 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés 168 164 168 164 168 164 168 164 52 Összesen: 0 168 164 168 164 168 164 168 164 53 II. RÁKÓCZI FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR 54 Összesen: 0 55 HERMAN OTTÓ MÚZEUM 56 Kulturális rendezvények támogatása: 57 - Helytörténeti kiállítás létrehozásának kiadásai 1 500 1 500 1 500 1 500 58 Összesen: 0 1 500 1 50 0 1 50 0 1 500 59 MISKOLCI ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET 60 Közterületfelügyelők, mezőőrök egyenruha ellátása 3 657 3 657 3 657 3 657 61 Összesen: 0 3 657 3 657 3 657 3 657 62 POLGÁRMESTERI HIVATAL 63 B-A-Z. Megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat támogatása 235 235 235 235 64 Képviselők juttatása 4 531 4 531 3 568 963 4 531 65 Közbiztonsági feladatok (közterületfelügyelők, mezőőrök egyenruha 66 ellátása) -3 657-3 657-3 657-3 657 67 Összesen: 0 1 109 1 109 3 568 963-3 657 235 0 1 109 68 Intézmények összesen: -160 685-1 212 915-1 373 600-850 143-230 367-287 864 235-6 361 0 900-1 373 600

69 ÖNKORMÁNYZAT 70 MŰKÖDÉS 71 Bevételen belüli előirányzat módosítások: 72 Működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás -326 000-326 00 73 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak 74 támogatása 326 000 326 00 75 Bevételt, kiadást egyaránt érintő előirányzat módosítások: 76 Miskolc M.J.V. IVS teljes körű felülvizsgálata, Integrált Telepü- 77 lésfejlesztési Stratégia és Településfejlesztési Koncepció 78 készítése a 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozóan 79 (ÉMOP pályázat) 16 038 16 038 16 038 16 038 80 Bérleményszolgáltatás kiadásai (MIK Zrt.) 57 371 57 371 57 371 57 371 81 MVK Zrt. működési támogatás (állami) 352 885 352 885 352 885 352 885 82 II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvtári érdekelt- 83 ségnövelő pályázat 3 832 3 832 3 832 3 832 84 Prémium évek program támogatása (2013. II. negyedév) 1 792 1 792 1 792 1 792 85 - intézményekhez lebontva -1 792-1 792-1 792-1 792 86 Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak bérkompenzációja (VI. havi) 7 728 7 728 7 728 7 728 87 - Intézményhez lebontva -7 728-7 728-7 728-7 728 88 Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás - Egyesített Szociális, Gyermekvé- 89 delmi és Egészségügyi Intézmény - Módszertani Központ támogatása tételsor: 90 - Gyermekvédelmi szakellátás támogatása 2013. II. negyedév 50 692 50 692 50 692 50 692 91 - Szociális és gyermekjóléti alapellátás támogatásának kiegészítése 92 (Költségvetési törvény 2. melléklet III. 3. pontja szerinti feladatok 93 ellátására) 130 102 130 102 130 102 130 102 94 Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készí- 95 tése Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területére (KEOP pályázat) 1 723 1 723 1 723 1 723 96 Miskolc Holding Zrt. kártérítés befizetése (általános tartalék) 12 614 12 614 12 614 12 614 97 "Miskolc és agglomerációja digitális közösség" című program (Nemzeti 98 Információs Insfrastruktúra Fejlesztési Intézettől közfeladat átvétel) 166 000 166 000 166 000 166 000 99 Intézmény átalakulásokkal összefüggő előirányzat módosítások: 100 Őszi Napsugár Otthon fenntartói jogának átvételéhez kapcsolódó 101 előirányzat módosítások: 102 - Őszi Napsugár Otthon állami támogatása: 103 - Költségvetési törvény 2. melléklet III. 4. a) jogcím 200 665 200 665 200 665 200 665 104 - Költségvetési törvény 2. melléklet III. 4. b) jogcím 100 773 100 773 100 773 100 773

105 - Többcélú kistérségi társulások július 1-jével történő megszűnése, 106 rendszerből történő kivezetése miatti korrekció -19 760-19 760-19 760-19 760

107 - Költségvetési törvény 2. melléklet III. 4. b) jogcíméhez 108 kapcsolódó támogatás csökkentése -6 845-6 845-6 845-6 845 109 - Átalakuláshoz kapcsolódó előirányzat módosítás -33 000-33 000-33 000-33 000 110 - Általános tartalék 33 000 33 000 33 000 33 000 111 - Intézmény átvétele miatti I. féléves előirányzat módosítás (támogatásértékű 112 működési bevétel) 327 865 327 865 327 865 327 865 113 - Intézményhez lebontva -569 698-569 698-569 698-569 698 114 - Többcélú Kistérségi Társulásnak átadott Őszi Napsugár Otthon 115 önkormányzati támogatása -63 684-63 684-63 684-63 684 116 Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi 117 Intézmény - Módszertani Központ fenntartói jogának átadásával 118 összefüggő előirányzat módosítások (Miskolc Környéki Önkormányzati 119 Társulás - Egyesített Szociális, Gyermekvédelmi és Egészségügyi 120 Intézmény - Módszertani Központ támogatása tételsorra): 121 - Intézmény önkormányzati fenntartásának megszűnéséhez kapcsolódó 122 előirányzat módosítás 2 076 013 2 076 013 2 076 013 2 076 013 123 - Szociális térségi alapellátás bővülése új önkormányzatok csatlakozása 124 miatt: 125 - Költségvetési törvény 2. melléklet III. 3. ad) jogcím: 126 - Családsegítés 1 343 1 343 1 343 1 343 127 - Gyermekjóléti szolgálat 1 343 1 343 1 343 1 343 128 - Költségvetési törvény 2. melléklet III. 3. ae) jogcím: 129 - Családsegítés 1 632 1 632 1 632 1 632 130 - Gyermekjóléti szolgálat 1 632 1 632 1 632 1 632 131 - Költségvetési törvény 2. melléklet III. 3. d. (2) jogcím: 132 - Házi segítségnyújtás társulás által történő feladatellátás 189 189 189 189 133 Brigád úti óvoda Egri Főegyházmegyének történő átadása miatti módosítások: 134 - Mutatószám változással összefüggő módosítás (intézménytől 135 előirányzat elvonás) 17 437 17 437 17 437 17 437 136 - Egyházi átadáshoz kapcsolódó állami támogatás lemondás: 137 - Költségvetési törvény 2. melléklet II. 1. (1) 2 jogcím -7 552-7 552-7 552-7 552 138 - Költségvetési törvény 2. melléklet II. 1. (2) 2 jogcím -3 264-3 264-3 264-3 264 139 - Költségvetési törvény 2. melléklet II. 2 jogcím -1 566-1 566-1 566-1 566 140 - Költségvetési törvény 2. melléklet II. 3. b) jogcím -2 244-2 244-2 244-2 244 141 Többletigények: 142 Iparűzési felajánlásból megvalósítani javasolt többletigény: 143 - Bel- és külterületi zúzalékos utak javítása 11 888 11 888 11 888 11 888 144 - Céltartalék (iparűzési val összefüggő) -11 888-11 888-11 888-11 888 145 Belső átcsoportosítások: 146 Történelmi borút kialakítása (HU-SK pályázat) - beruházásba -1 065-1 065-1 065-1 065

147 Vízépítési műtárgyak fenntartása: -3 000-3 000-3 000-3 000 148 - Lakossági bejelentések megoldása 1 000 1 000 1 000 1 000 149 - Közterületi átereszek fenntartása 1 000 1 000 1 000 1 000 150 - Balesetveszélyes folyókák javítása 1 000 1 000 1 000 1 000 151 Közvilágítás -6 000-6 000-6 000-6 000 152 Karácsonyi díszkivilágítás, díszkivilágítási elemek karbantartása 6 000 6 000 6 000 6 000 153 Parkgondozás -15 000-15 000-15 000-15 000 154 - Fasorgondozás 100 100 100 100 155 - Utcabútorok fenntartása 2 000 2 000 2 000 2 000 156 - Fa- és cserjetelepítés 3 000 3 000 3 000 3 000 157 Céltartalék (iparűzési val összefüggő): -18 112-18 112-18 112-18 112 158 - Szociális infrastruktúra fejlesztése 131 131 131 131 159 - Kulturális programok, fejlesztések támogatása 811 811 811 811 160 - Sportrendezvények, sportlétesítmények fejlesztése 2 529 2 529 2 529 2 529 161 - Közbiztonság fejlesztése, polgárőrség támogatása 1 383 1 383 1 383 1 383 162 - Általános tartalék 4 823 4 823 4 823 4 823 163 Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás - Egyesített Szociális, Gyermekvé- 164 delmi és Egészségügyi Intézmény - Módszertani Központ támogatása 1 482 1 482 1 482 1 482 165 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás -1 482-1 482-1 482-1 482 166 Technikai előirányzat módosítások: 167 Kulturális rendezvények támogatása: 168 - Helytörténeti kiállítás létrehozásának kiadásai -1 500-1 500-1 500-1 500 169 16. számú Választókerületi Alap 20 20 20 20 170 B-A-Z. Megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat támogatása -235-235 -235-235 171 Képviselők juttatása -4 531-4 531-3 568-963 -4 531 172 Közbiztonság, polgárőrség támogatása (közterületfelügyelők, mezőőrök 173 egyenruha ellátása) 3 657 3 657 3 657 3 657 174 - Intézményhez lebontva -3 657-3 657-3 657-3 657 175 Kedvezményes óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetés -228 174-228 174-228 174-228 174 176 Kedvezményes bölcsődei étkeztetés -3 213-3 213-3 213-3 213 177 MŰKÖDÉS ÖSSZESEN: 1 394 988 1 203 415 2 598 403-3 568-963 -114 980 2 717 914 0 2 598 403 178 FELÚJITÁSOK 179 FELÚJITÁS ÖSSZESEN: 0

180 BERUHÁZÁSOK 181 Bevételen belüli előirányzat módosítások: 182 Miskolc Szivárvány Óvoda fejlesztése (ÉMOP pályázat): 183-2010. évi MFB ÖKIF hitel -1 592-1 592 0 184 - EU Önerő Alap támogatás 1 592 1 592 0 185 Diósgyőr - Lillafüred kiemelt turisztikai nagyprojekt (ÉMOP pály.) 186-2010. évi MFB ÖKIF hitel -9 696-9 696 0 187 - EU Önerő Alap támogatás 9 696 9 696 0 188 Miskolc város meglévő szennyvízcsatorna hálózatának bővítése 189 és szennyvíz III. tisztítási fokozat létesítése (KEOP pályázat) 190 - MIVÍZ Kft. használati díj befizetése -390-39 191 - EU Önerő Alap támogatás 390 39 192 Bevételt, kiadást egyaránt érintő előirányzat módosítások: 193 Árvíz okozta károk helyreállítása Miskolc városban (ÉMOP pály.) 194 - EU Önerő Alap támogatás 80 80 80 80 195 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Miskolc városban 196 (ÉMOP pályázat) 197-2012. évi MFB hitel -9 500-9 50 198 - EU Önerő Alap támogatás 12 653 12 653 3 153 3 153 199 Fábián utcai orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése 600 600 600 600 200 (ÉMOP pályázat) 201 Testvérvárosok úti orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése 600 600 600 600 202 (ÉMOP pályázat) 203 Győri kapui orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése 600 600 600 600 204 (ÉMOP pályázat) 205 A miskolci Mesemalom, Napraforgó és Diósgyőri Bölcsőde 206 infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP pályázat) 349 858 349 858 349 858 349 858 207 "A királynék útja, avagy a királynék jegyajándéka című köztéri 208 műalkotás megvalósítása és felállítása" pályázat (NKA) 1 925 1 925 1 925 1 925 209 "Szociális célú városrehabilitáció - Miskolc Avas-dél akció- 210 területen" (ÉMOP pályázat) 150 820 150 820 150 820 150 820 211 Miskolci Diósgyőri fedett Uszoda épületének felújítása 212 (KEOP pályázat) 109 822 109 822 109 822 109 822

213 Miskolc önkormányzati tulajdonú épületeinek energetikai felújítása 214 (KEOP pályázat) 415 338 415 338 415 338 415 338 215 Miskolc Kisavas II. sor pincebeszakadás és partfalomlás (141468 216 pályázati azonosító kód) 21 139 21 139 21 139 21 139 217 Bábonyibérc-Újtelep sor 21. sz. feletti ingatlan megcsúszása (147753 218 pályázati azonosító kód) 9 100 9 100 9 100 9 100 219 Bársony-Hunyadi Általános Iskola Hunyadi Mátyás tagiskolájának 220 infrastrukturális fejlesztése, különös tekintettel a mindennapos 221 testnevelés feltételeinek megteremtésére (ÉMOP pályázat) 497 124 497 124 497 124 497 124 222 Miskolc-Lyukóvölgy városrészen áthal út felújítása 15 000 15 000 15 000 15 000 223 Többletigények: 224 Pályázati önrész -24 740-24 740-24 740-24 740 225 MVSC sporttelep fejlesztési támogatás 24 740 24 740 24 740 24 740 226 Belső átcsoportosítások: 227 Miskolc városi villamosvasút fejlesztése (kivitelezés) -22 013-22 013-22 013-22 013 228 Miskolc városi villamosprojekttel kapcsolatos ingatlan 229 vásárlás 22 013 22 013 22 013 22 013 230 Történelmi borút kialakítása (HU-SK pályázat) - működésből 1 065 1 065 1 065 1 065 231 Pályázati önrész: 232 - "A királynék útja, avagy a királynék jegyajándéka című köztéri 233 műalkotás megvalósítása és felállítása" pályázat (NKA) -160-160 -160-160 234 - Miskolci Diósgyőri fedett Uszoda épületének felújítása 235 (KEOP pályázat) -19 380-19 380-19 380-19 380 236 - Miskolc önkormányzati tulajdonú épületeinek energetikai felújítása 237 (KEOP pályázat) -73 766-73 766-73 766-73 766 238 "A királynék útja, avagy a királynék jegyajándéka című köztéri 239 műalkotás megvalósítása és felállítása" pályázat (NKA) 160 160 160 160 240 Miskolci Diósgyőri fedett Uszoda épületének felújítása 241 (KEOP pályázat) 19 380 19 380 19 380 19 380 242 Miskolc önkormányzati tulajdonú épületeinek energetikai felújítása 243 (KEOP pályázat) 73 766 73 766 73 766 73 766 244 2012. és 2013. évi Vis maior pályázatok önrésze: 245 - Miskolc Kisavas II. sor pincebeszakadás és partfalomlás (141468 246 pályázati azonosító kód) -9 060-9 060-9 060-9 060 247 - Bábonyibérc-Újtelep sor 21. sz. feletti ingatlan megcsúszása (147753 248 pályázati azonosító kód) -12 819-12 819-12 819-12 819

249 Miskolc Kisavas II. sor pincebeszakadás és partfalomlás (141468 250 pályázati azonosító kód) 9 060 9 060 9 060 9 060 251 Bábonyibérc-Újtelep sor 21. sz. feletti ingatlan megcsúszása (147753 252 pályázati azonosító kód) 12 819 12 819 12 819 12 819 253 Önerős közműépítések önkormányzati támogatása: 6 564 6 564 6 564 6 564 254 - víz, szennyvíz -5 233-5 233-5 233-5 233 255 - útépítés -1 331-1 331-1 331-1 331 256 Céltartalék (iparűzési val összefüggő): 257 - Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése 6 386 6 386 6 386 6 386 258 - Oktatási infrastruktúra fejlesztése 2 049 2 049 2 049 2 049 259 BERUHÁZÁS ÖSSZESEN: 1 753 359 9 500 1 762 859 1 762 859 1 762 859 260 ÖNKORMÁNYZAT 261 ÖSSZESEN: 3 148 347 1 212 915 4 361 262-3 568-963 -114 980 2 717 914 1 762 859 4 361 262 262 MINDÖSSZESEN: 2 987 662 0 2 987 662-853 711-231 330-402 844 2 718 149-6 361 0 1 763 759 2 987 662