Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szak Újabb diplomásképzés Levelező tagozat Szakdiplomácia szakirány SZAKDOLGOZAT Az európai és tagállami szintű szociális párbeszéd A szociális párbeszéd szerepe a Lisszaboni Stratégia végrehajtásában Készítette: Pelei Krisztina 2009. május
TARTALOMJEGYZÉK Táblázatok jegyzéke 4 Bevezető 5 1. Az európai szociális párbeszéd 7 1.1. Az európai szociális párbeszéd fogalma, formái és típusai 7 1.2. Az európai szociális párbeszéd története 9 1.3. Az európai szociális párbeszéd szereplői 13 1.4. Az európai szociális partnerek szerepe a közösségi döntéshozatalban 17 2. Szociális párbeszéd tagállami szinten 20 2.1. A munkaügyi kapcsolatok rendszere az EU tagállamaiban 21 3. A szociális párbeszéd szerepe a Lisszaboni Stratégia végrehajtásában 23 3.1. A Lisszaboni Stratégiáról röviden 23 3.2. Együttműködés a szociális partnerekkel a Lisszaboni Stratégia kapcsán rövid történeti áttekintés 27 3.3. A szociális partnerek hozzájárulásának formái a Lisszaboni Stratégia végrehajtásának elősegítésére 29 3.4. A szociális partnerek konkrét hozzájárulásai a Lisszaboni Stratégiához 31 3.4.1. Az európai szociális partnerek hozzájárulása 31 3.4.1.1. A Tripartit Szociális Csúcs a növekedésért és a foglalkoztatásért 32 3.4.1.2. A hároméves munkaprogramok rendszerének bevezetése 34 3.4.1.3. Autonóm megállapodások, és más típusú bipartit együttműködési formák a Lisszaboni Stratégiához kötődő témakörökben 36 3.4.2. A szociális partnerek hozzájárulása tagállami szinten 38 3.4.2.1. Aktív munkaerő-piaci politikák és szociális védelmi reformok 39 3.4.2.2. A fiatalok foglalkoztatása 40 2
3.4.2.3. Élethosszig tartó tanulás az idősebb munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítása 42 3.4.2.4. A munkaidő rugalmasság a munkaidő-szervezésben 44 3.4.2.5. A munka és családi élet összehangolása 48 Befejezés, következtetések 50 Irodalomjegyzék 53 Mellékletek 57 3
Ábrák és táblázatok jegyzéke 1. sz. ábra Szociális párbeszéd a Val Duchesse folyamat első szakaszában (1985-1991) 2. sz. ábra Szociális párbeszéd a Val Duchesse folyamat második szakaszában (1991-2001) 3. sz. ábra Szociális párbeszéd a Val Duchesse folyamat harmadik szakaszában (2002-) 4. sz. ábra A szociális párbeszéd fejlődése az Európai Unióban 5. sz. ábra A szociálpolitikai kérdések szabályozása a Római Szerződés 138. és 139. cikkei alapján 6. sz. ábra Tripartit egyeztetés a Tanáccsal 1. sz. táblázat Munkaügyi kapcsolatok rendszere az EU tagállamaiban 2. sz. táblázat A képzettségből fakadó szakadék a fiatalok foglakoztatási, illetve munkanélküliségi rátája tekintetében 3. sz. táblázat Munkaidő az Európai Unió tagállamaiban 4
BEVEZETŐ Amióta csak létrejöttek az Európai Gazdasági Közösségek a szociális partnerek közvetlen, bipartit (kétoldalú) és tripartit (háromoldalú) együttműködése sajátos szerepet játszott a közös Európa kialakításában. Ez a szerepvállalás egyre meghatározóbbá vált az integráció kiszélesedésével, különösen az Európai Unió létrejötte óta. Ma már az európai szociális párbeszéd amely gyűjtőfogalommal a szociális partnerek sokirányú tevékenységére utalunk az európai szociális modell nélkülözhetetlen része. A tagállamok keretei között folyó tripartit konzultációkhoz és tárgyalásokhoz, az évszázados tradíciókkal rendelkező kollektív szerződéskötésekhez hasonlóan, az európai szociális partnerek egyre gyakrabban és egyre több területen vállalkoztak/vállalkoznak arra, hogy saját maguk, önállóan, európai léptékű szabályokat alkossanak. Ily módon az európai szociális partnerek ma már nemcsak közreműködői a közös Európa felépítésének, hanem építőmesterei is. Európa szociális dimenziójának erősödésével párhuzamosan a legtöbb tagállamban a nemzeti szociális partnerek tevékenysége is egyre meghatározóbbá vált. Sokszor éppen a szociális partnerek töltik be a nélkülözhetetlen híd szerepét a közösségi és a tagállami szint között. Dolgozatomban először az európai szociális párbeszéddel foglalkozom, röviden vázolva annak formáit, történetét, szereplőit és legfontosabb eredményeit, nem kitérve azonban az európai szociális párbeszéd ágazati szintjére. Ezt követően felvázolom a tagállami szociális párbeszéd, a munkaügyi kapcsolatok legfontosabb jellemzőit. Dolgozatomban arra természetesen nem vállalkozhattam, hogy a tagállami rendszereket részleteiben bemutassam, és elemezzem kialakulásuk, fejlődésük sajátosságait. Pillanatfelvételként a munkaügyi kapcsolatok jelenlegi állapotát rögzítettem, elsősorban azzal a szándékkal, hogy érzékeltessem a tagállami sokszínűséget, a jellegzetes típusokat. Mindezek bemutatását követően arra kerestem a választ, hogy a szociális partnerek közösségi, illetve tagállami szinteken - hogyan járulnak hozzá a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseinek megvalósításához. Bemutatom azokat az intézményi változásokat, amelyek közösségi szinten bekövetkeztek éppen a tripartit együttműködés megerősítése érdekében, elvezetve az ún. Tripartit Szociális Csúcs létrehozásához. 5
Tagállami szinten kiemelten öt szakterület tekintetében vizsgálom meg a szociális partnerek tevékenységét. Ez az öt szakterület a következő: 1) aktív munkaerő-piaci politikák, 2) képzés és a fiatalok munkaerő-piaci helyzete, 3) élethosszig-tartó tanulás és az idősek helyzete, 4) munkaidő és munkaidő-szervezés, 5) munka és családi élet összehangolása. A téma aktualitását elsősorban az adja, hogy 2010-ben véget ér a 2000-ben útjára bocsátott, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővítését prioritásként kezelő Lisszaboni Stratégia. Ugyan még több, mint egy év hátra van az új stratégia elindításáig, azonban már mind közösségi, mind pedig tagállami szinten megkezdődtek a szakmai egyeztetések, viták a stratégia eddig elért eredményeiről, értékeléséről, jövőjéről. Ahogyan azt már említettem a szociális partnerek szerepvállalása, a szociális párbeszéd az európai integráció története során egyre nagyobb és nagyobb súlyt kapott a közösségi és tagállami szintű döntéshozatalban, stratégia-alkotásban. Talán még ennél is fontosabb az, hogy a szociális partnerek bevonása, aktív közreműködése nélkül ma már szinte elképzelhetetlen a politikák, intézkedések hatékony végrehajtása, megvalósítása. Ebből következően a Lisszaboni Stratégia eddigi eredményeinek értékelése, jövőjének tervezése során nem lehet eltekinteni a szociális partnerek hozzájárulásának számbavételétől, értékelésétől. Munkám során számos hazai és külföldi szakirodalmat, szakértői elemzést áttanulmányoztam. Sorra vettem a szociális párbeszéd európai szereplőinek honlapjait, és az Európai Unió intézményei, tanácsadó szervei által készített jelentéseket, statisztikákat, elemzéseket. Ezúton szeretném megköszönni a munkámat a dolgozat megírása során irányító, és szakmailag segítő belső, illetve külső konzulensemnek, Káldyné dr. Esze Magdolnának és dr. Ladó Máriának, a segítségét és iránymutatásait. 6
1. AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD 1.1. Az európai szociális párbeszéd fogalma, formái és típusai Amikor európai szociális párbeszédről beszélünk akkor, összefoglalóan, azokra az együttműködésekre, egyeztetésekre, tárgyalásokra, konzultációkra gondolunk, amelyek a gazdaság két ágense, a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek (szociális partnerek) részvételével zajlanak európai szinten. Jogalapját a Római Szerződés 138. és 139. cikkei (lásd 1. sz. melléklet) adják, illetve az európai szociális párbeszéd különböző konkrét intézményeire vonatkozó másodlagos közösségi jogforrások. Az európai szociális párbeszédnek két fő formája van: - bipartit (kétoldalú) párbeszéd: az európai (közösségi, illetve ágazati szintű) munkáltatói érdekképviseletek és a szakszervezetek között, ezt a típusú együttműködést jelöli általában a szakirodalom szociális párbeszédnek; - tripartit (háromoldalú) párbeszéd: az európai szociális partnerek és az európai intézmények, kormányzatok között. Ennek konkrét megvalósulási formája lehet konzultáció, illetve az azon túllépő, ún. concertation. Az európai szociális párbeszéd az együttműködés típusát tekintve, ennek megfelelően, a konzultációt, az ún. concertation -t és magát a szociális párbeszédet foglalja magában. 1 A konzultáció egy olyan, a tripartit párbeszéd keretében megvalósuló folyamatot takar, amely során a résztvevők saját álláspontjuk megismertetésére, illetve a többiek álláspontjának megértésére, befolyásolására törekszenek. Előfordulhat, hogy a konzultáció eredményeképpen a felek véleménye közeledik egymáshoz, közös álláspontra jutnak, azonban ez nem feltétele egy sikeres konzultációnak. A konzultáció esetében a döntéshozó megőrzi a döntéséért viselt kizárólagos felelősséget, abban a tekintetben is, hogy figyelembe veszi-e a szociális partnerek véleményét, álláspontját, javaslatait. 1 Forrás: dr. Ladó Mária: Európai szociális párbeszéd: szót értenek egymással (Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 2002), 7-9. oldal 7
Az európai döntéshozók szemszögéből a konzultáció a szociális partnerek véleményének megismerését és mérlegelését jelenti, míg a szociális partnerek szempontjából a konzultáció egy eszköz álláspontjuk megfogalmazására, kifejtésére, a döntések befolyásolására. Az ún. concertation (magyarosan koncsertálás) 2 egyfajta közös politikaformálás és végrehajtás a szociális partnerek és az európai döntéshozók részéről. A concertation esetében már megtörténik a felelősség megosztása a döntéshozók és a szociális partnerek között. Lényegében a munkaügyi, szociális és gazdasági kérdések tripartit módon történő menedzselését, a célok és az eszközök közös kijelölését jelenti, amit kiegészít az együttesen meghozott döntésekért viselt közös felelősség. Az eddig bemutatott folyamatoktól eltérően, a szociális párbeszéd a szociális partnerek közötti bipartit együttműködés. A szociális párbeszéden keresztül a szociális partnerek önállóan és közvetlenül vehetnek részt a politikaformálásában és a döntés-előkészítésben a gazdasági és szociális kérdésekben. A szociális párbeszéd célja egy konszenzust tükröző megállapodás, amely testet ölthet akár jogi erővel bíró megállapodások (irányelvben kihirdetett keret-megállapodások) elfogadásában, vagy jogi kötőerővel ugyan nem rendelkező, de morális, erkölcsi kötelezettségeket keletkeztető megállapodások megkötésében, közös vélemények, ajánlások, közös cselekvési programok, magatartási szabályok, stb. közzétételében is. Az európai szociális párbeszéd azáltal, hogy a szolidaritás, a kötelezettségvállalás és a részvétel alapelveit összehangoltan érvényesíti, kiegészíti a nemzeti/tagállami szintű szociális párbeszédet. Így lehetővé teszi a tagállami szintű szociális partnerek hozzájárulását a közösségi szintű érdekérvényesítéshez, részvételüket az európai döntéshozatalban, Európa szociális dimenziójának alakításában. Az európai szociális párbeszéd az Európai Unió szociálpolitikájának szerves része Ugyanakkor az európai szociális partnerek hatásköre nem csak a szociális témákra terjed ki. Minden olyan szakpolitika formálásába bevonják őket, amelyek a munkáltatókat vagy a munkavállalókat közvetve vagy közvetlenül érinti, illetve amelyek végrehajtásában 2 A magyar szakirodalomban még nincs a concertation kifejezésnek magyar megfelelője. 8
számítanak aktív közreműködésükre. A szociális partnerek így számos szakpolitikai területen részt vehetnek a konzultációkban, tárgyalásokban, jogszabályalkotásban. 1.2. Az európai szociális párbeszéd története 3 Az európai szociális párbeszéd kezdetei az európai integráció kialakulásának kezdeteihez köthetők. Már az 1951-ben létrejött Európai Szén- és Acél Közösség (ESZAK) felállított egy fórumot, amelynek keretében a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek (szociális partnerek) kifejthették véleményüket, és beleszólhattak, és befolyásolhatták a közösség döntéseit. Jelentős lépést jelentett a Római Szerződés (RSZ) 1957. évi aláírása. A Római Szerződés ugyanis létrehozta a Gazdasági és Szociális Bizottságot (GSZB), amely bizottságon keresztül a különféle gazdasági és társadalmi érdekcsoportok közöttük a szociális partnerek bekapcsolódhattak a közösségi ügyekbe, a közösségi szintű döntések előkészítésébe. Az RSZ a szociális rendelkezéseiben központi szerepet biztosított a GSZB-vel való konzultációnak. (Megjegyzem, hogy ma már a GSZB elsősorban a civil, a nem kormányzati érdekképviseletek számára jelent meghatározó fontosságú lényegében egyedüli fórumot a konzultációra, miközben a szociális partnerek számára számos további fórum áll rendelkezésre.) Az 1960-as és 1970-es években a közösségi szociálpolitika gyors fejlődésnek indult. A folyamatot jól jelzi, hogy a tagállamok 1961-ben aláírták az Európai Szociális Kartát, amely - későbbi módosításaival - máig az Európai Unió szociálpolitikájának alapját képezi. A szociálpolitika fejődése következtében több konzultatív fórumot és tripartit tanácsadó bizottságot 4 is létrehoztak. 1970-ben alakult meg a Foglalkoztatási Állandó Bizottság, amely már kísérletet tett a konzultáción túlmutató, a szociális partnerek fokozottabb elkötelezettségét jelentő concertation megvalósítására. A Foglalkoztatási Állandó Bizottságban a szociális partnerszervezetek évente kétszer találkoztak a Tanács és a Bizottság képviselővel, hogy 3 Forrás: dr. Ladó Mária: Európai szociális párbeszéd: szót értenek egymással (Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 2002.), 5-6. oldal és Industrial Relations in Europa 2004 (Európai Bizottság, Brüsszel, 2004.), 91-95. oldal 4 Például a migráns munkavállalók szociális biztonságával, a munkavállalók szabad mozgásával, szakképzéssel, munkahelyi egészséggel és biztonsággal foglalkozó bizottságok. 9
megvitassák a közösségi foglalkoztatás- és gazdaságpolitika alakulását. (Ezen fórum szerepét vette át és fejlesztette tovább a későbbiekben bemutatott Tripartit Szociális Csúcs.) Az 1960-as és 1970-es évek az európai szociális párbeszédben az ágazati szint kiépülésének időszaka is volt, párhuzamosan azzal, ahogyan az európai szabályozás és jogalkotás egyre több ágazatban vált meghatározó erejűvé. Az ágazati szint amelyre részleteiben jelen szakdolgozat a terjedelmi korlátok következtében nem tér ki tovább erősödött az 1990-es években, s ma már az európai szociális párbeszéd alappillére. A valódi szociális párbeszéd, amelynek lényege a szociális partnerek közvetlen, bipartit kapcsolata, az ún. Val Duchesse-i folyamattal vette kezdetét 1985-ben. Az Európai Bizottság akkori elnöke, Jacque Delors kezdeményezésére és aktív támogatásával először kapcsolódtak be a későbbiekben röviden bemutatott európai szociális partnerek csúcsszövetségei a közösségi szintű politika formálásába és a döntéshozatalba. A Val Duchesse-i folyamat első szakaszában (1985-1991) az egymást kölcsönösen elfogadó európai szociális partnerek közvetlen, önkéntes tanácskozása eredményeképpen nyilatkozatok és közös vélemények elfogadására került sor EU szintű makrogazdasági, munkaerő-piaci, foglalkoztatási és szakképzési kérdésekben. Ezek a dokumentumok ugyan jogi kötő erővel nem bírtak, azonban erőteljes politikai iránymutatást adtak mind a közösségi politikaformálóknak, mind a tagállami szociális partnereknek. 1. sz. ábra Szociális párbeszéd a Val Duchesse folyamat első szakaszában (1985-1991) Szakszervezetek EU intézmények (Bizottság) Munkáltatók Forrás: Rabi Ferenc: Munkaügyi kapcsolatok jövője? előadás (Szeged, 2007. okt. 19.) 10
A szociális párbeszéd folyamata az 1991. októberében aláírt Szociálpolitikai Megállapodással lépett a második szakaszba. A Megállapodás rögzítette az európai szociális párbeszéd jogszabályalkotáshoz kötődő eljárásrendjét: a szociális partnerek által kötött megállapodások, amennyiben a felek igénylik, a Tanács határozata révén kötelező erejűvé válnak, és beépülnek többnyire irányelv formájában a tagállamok jogrendszerébe. Ez a megállapodás a Maastrichti Szerződés jegyzőkönyveként, majd később az Amszterdami Szerződés elfogadásával a közösségi jog részévé vált. Napjainkban a megfelelő joghelyekre történő utalással Római Szerződés 138. és 139. cikkei szerinti eljárásként utal a szakirodalom ezen együttműködési formára. Ezzel párhuzamosan létrehozták az ún. Szociális Párbeszéd Bizottságot, amely állandó intézményi keretet nyújt az európai szociális partnerek csúcsszövetségei számára az együttműködésre. 2. sz. ábra Szociális párbeszéd a Val Duchesse folyamat második szakaszában (1991-2001) Szakszervezetek EU intézmények (Bizottság) Munkáltatók Forrás: Rabi Ferenc: Munkaügyi kapcsolatok jövője? előadás (Szeged, 2007. okt. 19.) A bipartit szociális párbeszéd fejlődésének harmadik szakaszát az a közös nyilatkozat alapozta meg, amelyet 2001. decemberében az európai szociális partnerek adtak ki a Laeken-i Európai Csúcsra. Ebben a napjainkban is tartó szakaszban a szociális partnerek munkája átláthatóbbá, szervezettebbé vált azáltal, hogy önkéntes elkötelezettséget vállaltak saját, közös, hároméves munkaprogramok kidolgozására és végrehajtására. Ennek keretében arra is törekedtek, hogy nagyobb önállóságot is kapjanak: az általuk azonosított problémák megoldására saját keret-megállapodásokat fogadhassanak el, amelyeknek nemzeti szintű végrehajtására maguk a szociális partnerek vállaltak felelősséget. 11
3. sz. ábra Szociális párbeszéd a Val Duchesse folyamat harmadik szakaszában (2002-) Szakszervezetek EU intézmények (Bizottság) Munkáltatók Forrás: Rabi Ferenc: Munkaügyi kapcsolatok jövője? előadás (Szeged, 2007. okt. 19.) Annak megfelelően, hogy milyen formában, milyen szinten valósult meg a szociális partnerek egymás közötti, illetve az európai intézményekkel történő együttműködése az európai szociális párbeszéd eddigi történetében a következő fejlődési lépcsőfokokat különböztethetjük meg: 4. sz. ábra A szociális párbeszéd fejlődése az Európai Unióban Konzultáció, illetve tárgyalás és megállapodások kötése (az RSZ 138. és 139. cikkei) Autonóm párbeszéd: közösségi szintű párbeszéd Val Duchesse-i folyamat Közös szakpolitika-formálás és együttes megvalósítás: concertation Ágazati szintű konzultáció, illetve párbeszéd (Ágazati Párbeszéd Bizottságok) Közösségi szintű konzultáció (Tanácsadó Bizottságok) 1957 1963 1970 1985 1993 Forrás: dr. Ladó Mária - Tóth Ferenc: Konzultáció és intézményei az Európai Unióban, tagállamaiban és Magyarországon ( Közösen a jövő munkahelyeiért Alapítvány, Budapest, 2001.), 66. old. 12
A fejlődés különböző szakaszaiban újabb és újabb formákkal gazdagodott az európai szociális párbeszéd, illetve a már megszokott formák újabb szinteken jelentek meg. A konzultáció először közösségi szintű volt, s csak később jelent meg ágazati szinten is. Ezzel szemben, a szociális partnerek közötti bipartit szociális párbeszéd először a különböző ágazatokban jelent meg, és csak több mint két évtizeddel később alakult ki közösségi szinten is. 1.3. Az európai szociális párbeszéd szereplői Az európai szociális párbeszédben mások és mások a szereplők attól függően, hogy az bipartit, illetve tripartit formában, valamint általános, a közösség egészét érintő, illetve ágazati jellegű 5 témában zajlik. Az unió egészét érintő ügyekben a szociális partnerek európai csúcsszervezetei, az ún. európai szociális partnerek vesznek részt. Az Európai Közösségek Szerződése nem határozza meg konkrétan, hogy mely szövetségeket is takar az európai szociális partnerek fogalma. Az európai szociális partner fogalmának értelmezésében lényegében kétféle megközelítés érvényesül. Egyrészt, a tradicionális, politikai legitimitásra épülő megközelítés, amely az európai integrációval párhuzamosan elsőként megszerveződő, általános jellegű érdekképviseleti konföderációkat tekinti európai szociális partnernek. Ennek megfelelően, ez a megközelítés három európai csúcsszervezetet azonosít: a munkáltatók képviseletében a következő két szövetséget: BUSINESSEUROPE (korábban: UNICE 6 ), azaz: az Európai Vállalkozók Szövetsége; CEEP 7, azaz az Állami és Közszolgáltatási Vállalatok Európai Központja; a munkavállalók képviseletében pedig egyetlen szövetséget: ETUC 8, azaz: az Európai Szakszervezeti Szövetség. 5 Ahogyan arra a Bevezetésben is utaltam, a szakdolgozatom az európai szociális párbeszéd ágazati szintjére nem tér ki, aminek megfelelően a szereplők áttekintésekor is eltekintek az ágazati szintű európai szociális partnerek bemutatásától. 6 UNICE: Union des Industries de la Cee (Európai Ipari és Munkaadói Szövetségek Uniója) 7 CEEP: Centre européen des entreprises à participation publique et des entreprises d intérêt économique général 8 ETUC: European Trade Union Confederation 13
Ezzel szemben létezik egy másik megközelítés is, amely nem a politikai legitimitásból indul ki, hanem a Római Szerződés 138. és 139. cikkei szerinti eljáráshoz kötődő reprezentativitásból. Az Európai Bizottság azon szociális partnerek esetében, akik ebben az eljárásban részt vesznek, alapkritériumnak tartja a reprezentativitást, hiszen ezek azok a szociális partnerek, akik a Szerződés szerint bipartit egyeztetéseik eredményeként elsődleges joganyagot alkothatnak. A reprezentativitás kritériumai a következők 9 : ágazatközi, vagy egyes ágazathoz, egyes foglalkozási kategóriákhoz kapcsolódó európai szintű szövetség; az európai szövetség tagjai tárgyalóképes és elismert tagállami szociális partnerek, és a tagszervezetek a lehető legtöbb tagállamot képviselik; az európai szövetség a konzultáció folyamatában való hatékony részvételt biztosító szervezeti infrastruktúrával rendelkezik. Az Európai Bizottság ezen kritériumok alapján 75 érdekképviseleti szövetséget ismer el reprezentatívként a Római Szerződés szerinti eljárás szempontjából. Ezek között megtaláljuk az előbbiekben említett három csúcsszövetséget, amelyeket az általános ágazatközi kategóriába sorol, valamint további három szövetséget, amelyeket speciális ágazatközi kategóriába sorol 10. Ezek a következők: a munkáltatók képviseletében: az UEAPME 11, azaz: a Kézművesek és Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége; a munkavállalók képviseletében: az EUROCADRES 12, azaz az Európai Fehérgallérosok és Menedzserek Tanácsa, valamint a CEC 13, azaz a Vezető alkalmazottak Európai Szövetsége. 9 Communication concerning the application of the Agreement on Social Policy (COM (93) 600 final, Brussels, 1993.) 10 Az Európai Bizottság listáján szereplő további szervezetek ágazati szintű szociális partnerek, amelyekkel jelen szakdolgozat nem foglalkozik. 11 UEAPME: Union Européenne de l Artisanat et des Petites et Moyennes Enterprises. 12 EUROCADRES: Council of European Professional and Managerial Staff 13 CEC: Confédération européenne des cadres 14
A fentiekben vázolt megközelítést követve egyes szakirodalmi források nem csupán három, hanem négy (az UEAPME-t is beleértve), estenként hat (az EUROCADRES-t és a CEC-t is beleértve) európai szociális partnerről beszél. Az alábbiakban ugyan e tágabb megközelítést követve az említett összes európai szociális partnert bemutatom, azonban a részletezettséget tekintve kiemelem a kétségtelenül leginkább maghatározó három szereplőt. A munkáltatók képviseletét a következő európai szociális partnerek látják el: BUSINESSEUROPE, az Európai Vállalkozók Szövetsége 14 1958-ban jött létre azzal a céllal, hogy egyesítse a tagállami munkáltatói szövetségeket az Európa-szerte versenyképes iparpolitika előmozdítására. Szerveződését tekintve nem kötődik kizárólagosan az Európai Unió tagállamaihoz: az Unió tagállamai mellett Montenegró, Svájc, Horvátország, Norvégia, Izland, San Marino és Törökország munkáltatói szövetségei is megtalálhatók. Így a BUSINESSEUROPE közel 16 millió európai vállalkozót, illetve munkáltatót képvisel. 15 CEEP, az Állami és Közszolgáltatási Vállalatok Európai Központja A közszolgáltatási szektorban működő munkáltatókat tömörítő CEEP 1961-ben alakult meg. Azon vállalkozásoknak és szervezeteknek a munkáltatói szövetsége, amelyekben állami tulajdon (is) jelen van, vagy, amelyek immár eltekintve a tulajdonosi szerkezettől általános gazdasági érdeket megtestesítő tevékenységeket, azaz közszolgáltatásokat végeznek. A CEEP szerveződését tekintve szintén nem korlátozódik szigorúan az Európai Unió 14 Korábban UNICE, az Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetsége. A Szövetség 2007. januárjában változtatta meg a nevét. 15 Forrás: www.businesseurope.eu 15
területére: bár a teljes jogú tagjainak az EU vagy az EFTA országaiból kell származniuk, az Unión kívüli országokból bármely vállalkozás csatlakozhat társult tagként. 16 Az 1979-ben létrejött UEAPME, a Kézművesek és Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége hosszú időn át arra törekedett, hogy az UNICE/BUSINESSEUROPE-val, illetve a CEEP-vel egyenrangúan, európai szociális partnerként elismerjék, s így negyedik csúcsszövetségként teret kapjon a közösségi szintű fórumokon. Ez a reprezentativitás szempontjaira tekintettel indokolt is, hiszen az UEAPME 83 tagszervezetével 12 millió vállalkozást képvisel Európa-szerte 17. 1998. decemberében az UEAPME együttműködési megállapodást kötött az UNICE/BUSINESSEUROPE-val, feladva ezáltal az európai csúcsszövetségi státus megszerzésére irányuló törekvéseiket. Az UEAPME attól kezdve, éveken át az UNICE/BUSINESSEUROPE-val együtt, annak oldalán vett részt a közösségi szintű konzultációkban és tárgyalásokban. Önálló, saját jogú megjelenésre vonatkozó ambícióját az UEAPME végérvényesen azonban nem adta fel, a kis- és közepes vállalkozások gazdasági súlyának és foglalkoztatási szerepének erősödésével, időről-időre napirendre veszi. A munkavállalók képviseletét a következő európai szociális partnerek látják el: ETUC, az Európai Szakszervezeti Szövetség Az EUTC a szociális partnerek európai csúcsszervezetei közül utolsóként, 1973-ban jött létre. Közel 100 tagszervezetével megközelítően 60 millió munkavállalót képvisel európai szinten. Az EU intézményeivel közvetlenül együttműködve az európai szociális modell megerősítéséért és egy egységes, stabil és békés Európáért dolgozik, ahol a munkavállalók magas életszínvonalon élhetnek. Az ETUC koordinálja a szakszervezetek nemzeti határokon átlépő tevékenységének szervezését is. 18 16 Forrás: www.ceep.eu 17 Forrás: www.ueapme.com 18 Forrás: www.etuc.org 16
Az ETUC égisze alatt működik az EUROCADRES, amely fehérgallérosokat és menedzsereket tömörít európai szinten; és a FERPA 19, amely a nyugdíjasokat és az időseket képviseli. Az ETUC-tól függetlenül, önállóan, de az EUROCADRES által képviselt területen működik az 1989-ben létrejött CEC, amely az ETUC oldalán szintén részt vesz a közösségi szintű konzultációban. 1.4. Az európai szociális partnerek szerepe a közösségi döntéshozatalban Az európai szociális partnerek amint a korábbiakban utaltam rá lényegében három típusú együttműködési folyamat keretében kapcsolódhatnak be, vehetnek részt az európai, közösségi szintű döntéshozatalban: az európai döntéshozók konzultáció keretében kikérhetik az európai szociális partnerek véleményét, illetve a szociális partnerek maguk is kezdeményezhetnek ilyen jellegű konzultációkat az uniós politikaformálókkal, jogszabályalkotókkal; az Európai Bizottság kezdeményezheti a szorosabb, a felelősség megosztását is magában foglaló szorosabb együttműködést a szociális partnerekkel, a concertation keretében; az európai szociális partnerek közvetlenül, bipartit együttműködésük (szociális párbeszéd) keretében is foglalkozhatnak közösségi kérdésekkel, és saját kezdeményezésű megállapodásaikkal maguk is elrendezhetik, szabályozhatják a kompetenciájukba tartozó kérdéseket. Végül külön említem a szociálpolitikai jogszabályalkotáshoz kötődő Római Szerződés 138. és 139. cikkek szerinti eljárást, amely kombinálja a konzultációt és a szociális partnerek önálló, bipartit párbeszédét. Ezen eljárás keretében amelyet a Maastrichti Szerződés (1993) emelt be az alapszerződésbe a szociális partnerek nem csupán reaktív módon véleményezhetik, és esetlegesen módosíthatják a Bizottság kezdeményezéseit, benyújtott jogszabály-javaslatait, hanem 19 FERPA: European Federation of Retired and Elderly Persons. 17
jelezhetik az előzetes konzultációk során - ha elfogadják a Bizottság kezdeményezését az adott szociálpolitikai téma közösségi szintű szabályozására - hogy maguk kívánnak bipartit tárgyalásos úton megállapodást kötni, jórészt formális szereplővé téve ezáltal az EU intézményeit (mind a Tanácsot, mind a Parlamentet). Ez esetben 9 hónapja (ez az időszak szükség esetén meghosszabbítható) van a szociális partnereknek a tárgyalások lefolytatására és a megállapodás megkötésére. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre az Európai Bizottság átveszi a jogalkotást, és javaslatot terjeszt a Tanács és az Európai Parlament elé az adott témában. 5. sz. ábra A szociálpolitikai kérdések szabályozása a Római Szerződés 138. és 139. cikkei alapján Forrás: dr. Ladó Mária: Európai szociális párbeszéd: szót értenek egymással (Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest, 2002.), 28. oldal 18
Az európai szociális partnerek előtt tehát számos lehetőség van arra, hogy bekapcsolódjanak a közösségi döntéshozatalba, sőt arra is, hogy maguk váljanak döntéshozóvá. Kérdés azonban, hogy mennyiben és milyen hatékonysággal, eredményekkel tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel. Erre a kérdésre két részben igyekszem választ adni: egyrészt az alábbiakban a Val Duchesse-i folyamat első (1985-1991) és második (1992-2001) periódusainak legfontosabb eredményeit összegzem. Másrészt pedig a 2002 utáni évek eredményeit mivel azok egyértelműen és meglehetősen szorosan kapcsolódnak a Lisszaboni Stratégiához a későbbiekben, a 3.4.1. fejezetben elemzem. Az európai szociális partnerek döntéshozatalba való bekapcsolódása viszonylag lassan bontakozott ki az 1985-1991 időszakban. A legnagyobb eredménynek azt tekinthetjük, hogy az Európai Bizottság nem kis mértékben karizmatikus vezetőjének, Jacques Delors-nak köszönhetően meg tudta nyerni az európai szociális partnereket az együttműködésnek. A szociális partnerek számos ún. közös állásfoglalást (joint opinion) dolgoztak ki, amelyek elnevezésüknek megfelelően az európai munkáltatói és munkavállalói csúcsszövetségeknek közös, együttes véleményét foglalta írásba. A közös állásfoglalások különböző, az adott időszak aktuális témaköreire reagáltak. Így például a foglalkoztatáspolitika és a gazdaságpolitika összefüggésére; a munkanélküliség elleni küzdelemre, különös tekintettel a képzésre és a szakképzésre; a rasszizmus elleni küzdelemre, stb. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az európai szociális partnerek közvetlen, bipartit együttműködésének kiépülése is. A Val Duchesse-i folyamat második szakaszában (1992-2001) továbbra is megfogalmaztak közös állásfoglalásokat az európai szociális partnerek. Ebben az időszakban figyelmük azonban az átfogó, az Európai Unió jövőjét meghatározó kérdések felé fordult. Így közös állásfoglalásaik olyan kulcstémákra reflektáltak, mint a Szociálpolitikai Menetrend 20 ; az Európai Unió bővítése; az európai szociális párbeszéd jövője stb. Összességében, mintegy 25 közös állásfoglalás született az 1980-as évek közepétől a század végéig. 20 A Szociálpolitikai Menetrend az Európai Bizottság munkaprogramja a lisszaboni célok megvalósítására. 19
Az 1990-es évtized második felének a forradalmi -nak is nevezhető újdonságát azonban nem a fenti hangsúlyváltás, hanem sokkal inkább a szociális partnerek jogalkotó munkája jelentette. Ebben az időszakban három közösségi szintű 21 keret-megállapodás született, amelyeknek irányelvi formában kihirdetésre kerültek, és így az EU elsődleges joganyagának részévé váltak. Ezek a megállapodások és az azokat kihirdető irányelvek a következők: - Megállapodás a szülői szabadságról (1995. december 14.) a Tanács 96/34/EK irányelve (1996. június 3.) az UNICE, CEEP és az ETUC által kötött, a szülői szabadságról szóló keret-megállapodásról; - Megállapodás a részmunkaidőről (1997. június 6.) a Tanács 97/81/EK irányelve (1997. december 15.) az UNICE, CEEP és az ETUC által a részmunkaidőről kötött keret-megállapodásról; - Megállapodás a határozott idejű szerződésekről (1999. március 19.) - Tanács 99/70/EK irányelve (1999. június 28.) az UNICE, CEEP és az ETUC által a határozott idejű munkáról kötött keret-megállapodásról. Annak idején sokan kételkedtek abban, hogy az európai szociális partnerek sikeresen tudnak-e majd élni a Római Szerződés felhatalmazásával. Azonban már az első évek bizonyító erejű cáfolatot hoztak: ugyan nem kis erőfeszítések árán, és viszonylag hosszabb idő alatt, de végül is sikerült olyan megállapodásokra jutni, amelyek irányelvekként ma már a munkajogi acquis alapvető elemei. A szociális partnerek ma már tehát már nem csak véleményükkel, javaslataikkal vesznek részt a közösségi döntéshozatalban, hanem saját maguk váltak közösségi döntéshozókká. 2. SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD TAGÁLLAMI SZINTEN A szakirodalom fogalmi szinten elkülöníti egymástól az európai szinten zajló szociális párbeszédet és a tagállami szinten zajló szociális párbeszédet. A munkavállaló(k), a munkáltató(k), illetve érdekképviseleti, képviseleti szervezeteik egymás közötti, valamint a szociális partnerek és az állam (kormányzati szervek) intézményes 21 Ismételten jelzem, hogy áttekintésem nem terjed ki az ágazati szintre, így az ágazati keret-megállapodásokra, illetve azokat jogszabállyá alakító irányelvekre sem. 20
(megállapodásokon nyugvó és/vagy jogilag szabályozott) kapcsolatai rendszerének leírására, azaz a tagállami szintű szociális párbeszédre a munkaügyi kapcsolatok kifejezést használja. A munkaügyi kapcsolatok alapvetően az említett szereplők együttműködésének fenntartására, a konfliktusok megelőzésére és a már létrejött konfliktusok megoldására irányul. 22 Így a munkaügyi kapcsolatok intézményrendszere magában foglalja a makroszintű szociális párbeszédet, konzultációt a közszférában és a versenyszférában; az ágazati szociális párbeszédet; a kollektív tárgyalások és szerződések rendszerét; a munkavállalói részvétel (participáció) intézményeit; a munkaügyi, viták és rendezésük intézményeit (beleértve a nyomásgyakorló eszközök alkalmazását (pl. sztrájkot)); az individuális (egyéni) munkaügyi kapcsolatokat. 23 2.1. A munkaügyi kapcsolatok rendszere Európában Az európai szociális párbeszéd kialakulása és fejlődése nyomán megjelentek közös vonások a tagállami szintű szociális párbeszédben, a munkaügyi kapcsolatokban, azonban azok különbözősége továbbra is megmaradt. Ezek a különbségek az eltérő tradíciókon, intézményrendszereken, valamint a szociális partnerek és a kormányzat, illetve a szociális partnerek egymás közötti kapcsolatainak gyakorlatán alapulnak. Az említett különbségek ellenére azonban az egyes tagállamok különféle csoportokba sorolhatók szociális párbeszéd szempontjából. A csoportosítás egyik leggyakoribb alapja a munkaügyi kapcsolati rendszerek működése, figyelemmel a szociális párbeszédben résztvevő munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek jellemzőire, a közöttük lévő hatalmi viszonyra, a szociális párbeszéd szintjére és módszerére, a szociális partnerek beavatkozási területére, illetve a munkaügyi kapcsolatokba való állami beavatkozás mértékére. 22 Forrás: Ladó Mária - Nacsa Beáta - Tóth Ferenc: A munkaügyi kapcsolatok, az érdekegyeztetés és a szociális párbeszéd fogalma, viszonya, jellemzői (OFA-SZIB-SZEF Kiadás, Budapest, 2001.) 6. old. 23 Forrás: www.szmm.gov.hu/main.php?folderid=13336 21
Ezen csoportosítási szempont alapján a tagállamok öt csoportba sorolhatók 24 : 1) korporatista (északi); 4) liberális pluralista (nyugati) 2) szociális partnerségen alapuló (kontinentális, nyugat-közép); 5) vegyes (kelet-közép) 4) polarizált/államközpontú (déli); A fenti csoportok jellemzőit a következő táblázatban foglalom össze: 1. sz. táblázat Munkaügyi kapcsolatok rendszere az EU tagállamaiban A munkaügyi kapcsolatok Korporatista Szociális partnerségen Polarizált/ államközpontú Liberális pluralista Vegyes rendszere alapuló rendszerek szegmentált vagy Jóléti rendszer univerzális szegmentált (státusz-orientált) maradványalapú maradványalapú Foglalkoztatási rendszer befogadó duális liberális Hatalmi egyensúly munkavállalóorientált kiegyensúlyozott váltakozó munkáltató orientált A szociális párbeszéd ágazati szint változó vállalati szint elsődleges szintje A szociális párbeszéd stílusa integráló konfliktus-orientált alkalmazkodó A szociális rendszertelen/ rendszertelen/ partnerek szerepe a intézményesült ritka/alkalomszerű politikai politikai politikában Állami beavatkozás a háttérben, korlátozott az átmenetek a munkaügyi a hierarchia gyakori nem-beavatkozó (mediátor szerep) szervezője kapcsolatokba árnyéka Munkavállalói szakszervezet-alapú/ kettős rendszer/ szakszervezet-alapú/ szakszervezet-alapú/ változó képviselet magas lefedettség magas lefedettség alacsony lefedettség alacsony lefedettség Bulgária Csehország Belgium Görögország Észtország Németország Írország Dánia Spanyolország Lettország Országok, Luxemburg Málta Finnország Franciaország Litvánia amelyekben tipikus Hollandia Ciprus Svédország Olaszország Magyarország Ausztria Egyesült Királyság Portugália Lengyelország Szlovénia Románia Szlovákia Forrás: Industrial Relations in Europe 2008 (European Commission, Brussels, 2008.), 63. oldal 24 Forrás: Crounch C.: Industrial relations and European state traditions (Oxford University Press, Oxford, 1993.) 22
3. A SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD SZEREPE A LISSZABONI STRATÉGIA VÉGREHAJTÁSÁBAN A Lisszaboni Stratégia a közösségi és tagállami szintű intézkedések, törekvések, célkitűzések kereteit adja meg a gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitika, valamint a környezetvédelem területén. A stratégia hatékony végrehajtásában a szociális párbeszédre és a munkaügyi kapcsolatokra jelentős szerep hárul. Ezért azok fejlődése, vagy relatív fejletlensége jelentősen közrejátszik/közrejátszhat a lisszaboni célok megközelítéséhez, vagy az azoktól való elmaradásban. 3.1. A Lisszaboni Stratégiáról A foglalkoztatás kérdésköre az 1990-es évek elején került az Európai Unió politikai, döntéshozói fórumainak állandó témái közé. 1997-ben az Amszterdami Szerződés elfogadásával egy önálló foglalkoztatási fejezet került beiktatásra, amely előirányozta, hogy a tagállamok és a Közösség dolgozzanak együtt egy összehangolt foglalkoztatási stratégia kialakításán, különös tekintettel a szakképzett, alkalmazkodó-képes munkaerő, és a rugalmas munkaerőpiac biztosítására. Így alakult ki egy olyan koordinációs mechanizmus, amelynek eredménye a foglalkoztatási irányvonalakat rögzítő, 1998-ban útjára indított Európai Foglalkoztatási Stratégia (EFS) lett. 2000. márciusában került sor az Európai Tanács lisszaboni csúcsértekezletére. A csúcsértekezleten a Tanács döntött az EFS-ben foglalt, a magasabb foglalkoztatási rátákra vonatkozó célkitűzések számszerűsítéséről, továbbá döntött egy új közösségi stratégia kidolgozásáról is, amely gazdasági és társadalmi reformokat, valamint az Európai Unió versenyképességének a fenntarthatóság kritériumait figyelembe vevő fejlesztését irányozta elő. Az állam- és kormányfők az elkövetkezendő tíz évre a következő stratégiai célt fogalmazták meg: cél, hogy az Európai Unió a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, amely tartós gazdasági növekedésre képes, ahol nő a munkahelyek 23
száma és minősége, valamint erősödik a társadalmi kohézió 25. Ez a politikai elhatározás jelenti a Lisszaboni Stratégia kezdetét. A Lisszaboni Stratégia beindításával tehát egy olyan folyamat vette kezdetét, amelynek keretében a tagállamok a teljes foglalkoztatás feltételeinek megteremtésére és a regionális kohézió erősítésére törekednek, a tartós gazdasági fejlődés biztosítása érdekében. A stratégiának három dimenziója lett: gazdaság, szociális (beleértve a foglalkoztatást is) és a környezetvédelem. A Lisszaboni Stratégia átfogó félidei felülvizsgálatához közeledve egyre nyilvánvalóvá vált, hogy a Lisszabonban megfogalmazott, meglehetősen ambiciózus célok elérését veszély fenyegeti (lassuló gazdasági növekedés, növekvő munkanélküliség). 2003. novemberében a Tanács kezdeményezésére felállított, Wim Kok (volt holland miniszterelnök) vezetése alatt dolgozó speciális munkacsoport előterjesztette értékelő jelentését (ún. Wim Kok jelentés) 26, amely a 2000 óta tartó időszak vonatkozásában számos negatívumra rávilágított. Az értékelő jelentés fő következtetése az volt, hogy az elemzett 5 évben az EU tagállamai nem kerültek közelebb a 2000-ben kitűzött célok eléréséhez, de Európa nem mondhat le a lisszaboni célkitűzések megvalósításáról. A munkacsoport jelentése szerint alapvetően négy területen kell előrelépéseket elérni az EU tagállamainak a siker érdekében: 1) a munkavállalók és a vállalkozások alkalmazkodóképességének javítása; 2) minél több ember, potenciális munkavállaló bevonása a munkaerőpiacra; 3) a humán-tőkébe történő beruházás fokozása s eredményesebbé tétele; 4) a szükséges reformok hatékonyabb megvalósítása a jobb kormányzáson (better governance) keresztül. A speciális munkacsoport jelentése alapján a Bizottság 2005. februárjában Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért - A lisszaboni stratégia új kezdete címmel javaslattervezetet 27 terjesztett a tagállamok elé a stratégia megreformálására. 25 Lisbon European Council, 23 and 24 March 2000., Presidency Conclusions http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/00100-r1.en0.htm 26 Jobs, Jobs, Jobs Creating more employment in Europe http://ec.europa.eu/employment_social/publications/2004/ke5703265_en.html 27 Közlemény az Európai Tanács tavaszi ülésszakának: Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért - A lisszaboni stratégia új kezdete, COM (2005) 24 végleges http://eur-lex.europa.eu/lexuriserv/site/hu/com/2005/com2005_0024hu01.pdf 24
A javaslat-tervezet a következő két alapelvre épült: - a hatékony végrehajtás érdekében a célokat, célkitűzéseket fókuszálni kell - a két új fókuszpont: a növekedés és a munkahelyteremtés; - meg kell erősíteni a stratégia tagállami végrehajtását annak irányításának hatékonyabbá tételén és az érintettek erőteljesebb bevonásán keresztül. Ez a két alapelv később az integrált iránymutatások rendszerének kialakításában és a közösségi lisszaboni stratégiában egyértelműen megjelent. A Bizottsági jelentés figyelembevételével az Európai Tanács a 2005. márciusi ülésén kimondta, hogy a Lisszaboni Stratégiának új lendületre van szüksége, és döntött arról, hogy a stratégia végrehajtása a növekedésre és a foglalkoztatásra összpontosítva folytatódjék. A tanácsi következtetésekben 28 foglaltak szerint a tagállami és közösségi szintű intézkedések 2005-től a három prioritási terület köré összpontosultak: - minél több ember munkaerőpiacon tartása, a munkaerő-kínálat növelése, és a szociális védelmi rendszerek modernizálása; - a munkavállalók és a vállalatok alkalmazkodóképességének növelése; - a humán tőkébe való beruházások növelése az oktatás és képzés fejlesztésén keresztül. Ezen prioritások kijelölésével párhuzamosan jelentős változásokat irányzott elő a Tanács a stratégia végrehajtási hatékonyságának növelése érdekében a tagállami és közösségi szintű irányítás kapcsán: - a Tanács az Európai Foglalkoztatási Stratégia keretében kialakított foglalkoztatási iránymutatásokat összekapcsolta az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokkal, és így kialakította az integrált iránymutatások rendszerét a Lisszaboni Stratégia keretében. Az iránymutatások 3 évre érvényesek (felülvizsgálat 2008-ban), de minden évben megerősítendők; - a tagállamoknak három évre érvényes nemzeti reformprogramokat kell készíteni, amelyben meghatározzák azokat az intézkedéseket, törekvéseket, amelyeket a Lisszaboni Stratégia végrehajtása során terveznek; 28 European Council Brussels, 22-23 March 2005, Presidency Conclusions http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/84335.pdf 25
- a tagállamok a nemzeti reformprogramokba foglaltak megvalósításáról minden évben jelentést készítenek, amit megküldenek az Európai Bizottságnak; - a Bizottság a tagállami jelentések alapján értékel, és országspecifikus ajánlásokat készít a tagállamok számára, amelyeket az értékelésekkel együtt az Európai Tanács márciusi ülésén kerülnek elfogadásra. Az Európai Tanács 2006. tavaszán 29 négy kiemelt intézkedési területet jelölt meg a megújított Lisszaboni Stratégia megvalósítása keretében: - nagyobb mértékű beruházás a tudásba és az innovációba; - a vállalkozási potenciál felszabadítása, különösen a KKV-k tekintetében; - a foglalkoztathatóság növelése, befektetések az emberi erőforrásba; - energiapolitika és klímaváltozás. 2007-2008-ban már látható volt, hogy az újraindított Lisszaboni Stratégia gyümölcsei kezdenek beérni: a stratégia hozzájárult az általános gazdasági fellendüléshez; a munkanélküliségi ráta az utóbbi években csökkenő tendenciát mutatott; a munkahelyteremtés üteme felgyorsult. A Lisszaboni Stratégia 2005. évi újraindításakor elfogadott keretek szerint 2008-ban sor került az integrált iránymutatások felülvizsgálatára. Hosszas vitákat követően, figyelemmel az Európai Bizottság véleményére is, 2008. márciusában a Tanács úgy döntött, hogy nincs szükség az integrált iránymutatások módosítására, a stratégia prioritásai megfelelőek, azonban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megvalósítás hatékonyságára. (A 2008-2010 közötti időszakra érvényes integrált iránymutatásokat a lásd 4. sz. mellékletben.) A tagállamok ennek szellemében tehát kidolgozták a 2008-2010. között érvényes nemzeti reformprogramjukat, amelyeket a Bizottság továbbra is évente értékel. A Lisszaboni Stratégia történetének következő fordulópont 2010-ben lesz, amikor is a tagállamok döntenek a stratégia további sorsáról. 29 Brüsszeli Európai Tanács, 2006. március 23-24., Elnökségi következtetések http://ue.eu.int/uedocs/cms_data/docs/pressdata/hu/ec/89025.pdf 26
Itt jegyzem meg, hogy 2005. óta már számos alkalommal felmerült közösségi szinten az, hogy a Lisszaboni Stratégia szociális dimenziójának súlya nem megfelelő. Azzal ugyanis, hogy 2005-ben, a stratégia újraindításakor a növekedés és a foglalkoztatás került fókuszpontként megjelölésre, a gyakorlatban a szociális dimenzió valójában kissé háttérbe szorult. A szociális védelem és a társadalmi összetartozás területén jelenleg nyitott koordinációs mechanizmus működik (célkitűzéseit lásd 5. sz. melléklet), amely szoros kapcsolatban áll ugyan az integrált iránymutatásokkal, de ez a kapcsolat leginkább egyoldalú. 2008-ban, a stratégia felülvizsgálatakor kiemelésre került, hogy e nyitott koordinációs mechanizmus és az integrált iránymutatások közötti kölcsönös, egymásra ható kapcsolatokat erősíteni kell mind közösségi, mind pedig tagállami szinten. 3.2. Együttműködés a szociális partnerekkel a Lisszaboni Stratégia kapcsán rövid történeti áttekintés A szociális párbeszéd, a munkaügyi kapcsolatok és a Lisszaboni Stratégia nagymértékben össze van fonódva. A stratégia hatékony megvalósításában az európai, nemzeti, ágazati és vállalati szintű szociális partnerek szerepe kulcsfontosságú. Már a Lisszaboni Stratégia meghirdetésekor egyértelmű volt, hogy a meglehetősen ambiciózus célok, különösen a foglalkoztatáspolitika területén, nem lesznek elérhetőek a szociális partnerek hozzájárulása nélkül. Az Európai Tanács 2000. decemberi nizzai ülésén 30 hangsúlyosan szólította fel a szociális partnereket arra, hogy vegyenek részt a lisszaboni célkitűzések elérése érdekében az Európai Unió Szociálpolitikai Menetrendjének megvalósításában. Arra is felkérte a szociális partnereket, hogy minden évben, a tavaszi Európai Tanácsülést megelőzően adjanak számot arról, mit tettek az említett célok elérése érdekében, hogyan járultak hozzá a közös feladatokhoz. A tavaszi csúcsok, az Európai Tanács luxemburgi üléstől (2000.) kezdődően különös fontossággal bírnak a szociális partnerek szempontjából, hiszen azok napirendjén szerepel az 30 Nice European Council Meeting, 7-9 December 2000, Presidency Conclusions http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/00400-r1.%20ann.en0.htm 27
ún. foglalkoztatási csomag : a Foglalkoztatási Közös Jelentés, a foglalkoztatási irányvonalak és a tagállami ajánlások. A szociális partnerek pozitívan fogadták a Lisszaboni Stratégiába történő bevonásukat, mind a politikai formálás, mind a végrehajtás szakaszában. Az ebben az időszakban közreadott közös nyilatkozataik egyértelműen jelezték elkötelezettségüket és tenni-akarásukat. 31 Az évek előre haladásával még jobban felértékelődött a szociális partnerek hozzájárulása a Lisszaboni Stratégia céljainak eléréséhez. Mind a Tanács, mind a Bizottság felismerte és elismerte, hogy az európai és nemzeti szintű szociális partnerekkel való együttműködés kulcsfontosságú, különösen az aktív munkaerő-piaci politikák, az élethosszig tartó tanulás területén és a gazdasági- szerkezeti átalakítások előrejelzésében. Erre való tekintettel a Bizottság egy 2004-es közleményében 32 a szociális partnereket a korábbiaknál is nagyobb szerepvállalásra és fokozottabb együttműködésre kérte fel. A Tanács pedig elő kívánta segíteni, hogy az európai bipartit szociális párbeszéd nagyobb szerepet kapjon, a szociális partnerek helyi, ágazati, nemzeti és európai szintű tevékenységei nagyobb mértékben integrálódjanak a tagállamok és a közösség egészének intézkedéseibe, politikáiba, valamint az ún. soft law intézkedések szélesebb körben alkalmazhatóak legyenek. A szociális partnerek kivették részüket a Lisszaboni Stratégia félidős felülvizsgálatában, újra fókuszálásában is. Az európai csúcsszervezetek (az UNICE/UEAPME, CEEP és az ETUC) támogatták az új bizottsági megközelítést a Lisszaboni Stratégia megreformálása vonatkozásában. Ezt kifejezendő 2005. márciusában közös nyilatkozatot tettek közzé a Lisszaboni Stratégia félidős felülvizsgálata kapcsán 33. A közös nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy az elhatározás, miszerint a stratégia fókuszában a továbbiakban a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés áll, nem jelentheti azt, hogy a szociálpolitika és a társadalmi kohézió szempontjai másodrendűvé váljanak. Továbbá elismerve azt, hogy Európa sikere 31 Lásd például: A szociális partnerek közös nyilatkozata a 2000. június 15-diki (Foglalkoztatási) Fórumhoz; Közös nyilatkozat a tavaszi Európai Tanácsüléseket megelőző, szociálispartnerekkel történő találkozókról (2000. november 21.); A szociális partnerek hozzájárulása a Szociálpolitikai menetrendhez (2001. március 22.) 32 Communication from the Commission: Partnership for change in an enlarged Europe Enhancing the contribution of the European social dialogue COM (2004) 557 final (European Commission, Brussels, 2004) http://eur-lex.europa.eu/lexuriserv/lexuriserv.do?uri=com:2004:0557:fin:en:pdf 33 ETUC, CEEP, UNICE/UEAPME: Joint declaration on the mid-term review of the Lisbon strategy http://ec.europa.eu/employment_social/news/2005/mar/lisbon_review_en.pdf 28