EGÉSZSÉGES ÉLETVITEL KIALAKÍTÁSA AZ ÖKOISKOLÁBAN

Hasonló dokumentumok
INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Vighné Arany Ágnes Benkéné Kiss Valéria Tárkányi Ferencné: EGÉSZSÉGES ÉLETVITEL KIALAKÍTÁSA AZ ÖKOISKOLÁBAN. című oktatási program

A tartalmi szabályozás változásai

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

A nevelés-oktatás tervezése I.

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP /2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Az új Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek. Kaposi József Szolnok, február 15.

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Osztályfőnöki tevékenység

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP

Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program 4. futamideje

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Pályázati azonosító: TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program 3. futamideje (2010/2011-es tanév)

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár ( ) kb fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

A Nemzeti alaptanterv. Kaposi József

A TÁMOP PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok. Készítette: Varga Attila Budapest május 31.

Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában

A tartalmi fejlesztések lehetőségei

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,

TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

EGÉSZ NAPOS ISKOLA A DEBRECENI GÖNCZY PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN BUDAPEST, XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II.

2011/2012-es tanév rendje

A természetismeret munkaközösség munkaterve

Gondolkodva építs kezeiddel!

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

A pedagógiai program 3. számú melléklete EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM 2013.

AHOGYAN MI CSINÁLJUK. Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

Évfolyam Óraszám 1 0,5

Az Egészséges életmód kialakítása az ökoiskolában című oktatási program referátuma

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

A Krúdy Gyula Általános Iskola ökoiskolai tevékenységének bemutatása

A természetismeret munkaközösség munkaterve

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Akkreditált pedagógus továbbképzések

A köznevelés tartalmi szabályozása

Fenntarthatósági értékteremtés a köznevelésben. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

T.E.S.I. Stratégia 2020 fejlesztési lehetőségek az iskolai testnevelésben. Tata

A fenti célok megvalósulását az alábbi kiemelt részcélok támogatják: a magasabb színvonalú oktatás érdekében a pedagógusok szakmai fejlődésének

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója

Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

Országos Tanévnyitó augusztus 31. Tantárgyi, műveltségterületi szekció Földünk - környezetünk. Ütőné Dr. Visi Judit EKF - OFI

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Különös közzétételi lista

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

AZ EGYSÉGES PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT RENDSZER ELEMEI

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Átírás:

EGÉSZSÉGES ÉLETVITEL KIALAKÍTÁSA AZ ÖKOISKOLÁBAN című modellprogram bemutatása ALSÓ TAGOZAT Dr. Tárkányi Ferenc Tiborné intézményvezető Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vighné Arany Ágnes tantervi szakértő.

AMIRŐL BESZÉLNI SZERETNÉK Komplex egészségnevelési program Egészségtan tanítási kísérlet: - gyökerei - tartalmi összetevők - integrálási lehetőségek az alsó tagozatban A program fenntarthatósága: - hatékonysági vizsgálatok /tanulói teljesítménymérések/ Szakmai segítségnyújtás Az életvitelprogram szakmai hozadéka A program publikálása az ÚPSZ-ben

MULTIDISCIPLINÁRIS EGYÜTTMŰKÖDÉS BÁZISISKOLA Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /Intézményvezető: Dr. Tárkányi Ferenc Tiborné/ KÜLSŐ MUNKATÁRSAK, PARTNEREK HBMKH Debreceni Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézet /Egészségfejlesztők: Benkéné Kiss Valéria, Ecsedyné Szabó Judit/ Egészségtan munkatankönyvek szerzője /Tantervi szakértő: Vighné Arany Ágnes/

MODELLPROGRAM CÉLKITŰZÉSEI Természettudományos kompetenciák bővítése: az ember megismerése és egészsége tárgykörében. Egészségmagatartás pozitív irányú elmozdítása, ezáltal az életminőség javítása. Az egészségnevelés összehangolása a környezeti neveléssel, az ökológiai szemlélet formálásával és a fenntartható fejlődés iránti fogékonyság alakításával /tantárgyközi integráció/. Iskolai egészségfejlesztési modellprogram tartalmi és intézményi fejlesztése: pl. egészségfejlesztés és a tehetséggondozás összekapcsolása. Szakmai együttműködés bővítése: Prevenciós programokban való részvétel A pedagógiai gyakorlatban is jól hasznosítható, adaptálható minta nyújtása a többi oktatási intézmény számára /módszertani műhelyiskola kialakítása/.

MI INDOKOLTA A KISÉRLET ELINDÍTÁSÁT? a tanulók szociális háttere lakótelepi környezet egészségtudatosság hiánya Tehetséggondozás

EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI, PREVENCIÓS PROGRAMUNK ÉVES BONTÁSBAN! FUTAMIDŐK 2008/2009 programindítás: egészségtan tanítási kísérlet 2009/2010 előzőek + programbővítés: EnergiaKaland HELYI STRATÉGIA tanév 2010/2011 előzőek + programbővítés: ökoiskolai csatlakozások 2011/2012 előzőek + programbővítés: tehetséggondozás 2012/2013 előzőek + programbővítés: Népegészségügyi Intézet programjai 2013/2014 előzőek + programfejlesztés: integrálási lehetőségek 2014/2015 előzőek + programfejlesztés: az iskola egész rendszerét átszőve

A 20/2012. EMMI rendelet értelmében a helyi pedagógiai programunk részét képezi a teljes körű egészségfejlesztés, melynek alappillére a 2008-ban indított iskolakísérlet.

EGÉSZSÉGTAN TANÍTÁSI KÍSÉRLET EGÉSZSÉGTAN ÓRÁK osztályok kiválasztása a kísérlet kezdetén: pedagógus önkéntes jelentkezése alapján minden évfolyamon 1-1 osztályban + kontrollcsoportok a tanév első vagy második felében: heti 1 tanórában alsó tagozatban: egyéb pedagógiai jellegű foglalkozás felső tagozatban: életvitel és gyakorlat/osztályfőnöki óra Jelenleg: 1-2-3-4-5-6. évfolyam - minden osztály 7-8. évfolyam kísérleti + kontrollcsoportok

Az egészség: a testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya. Az egészségnevelés célja az egészség megőrzése, mely értelemszerűen jelenti az adott három komponens egyensúlyának fenntartását. Az egészségnevelés születéstől a halálig tartó komplex feladat, mely az egészséges életmód kialakítását célozza meg.

EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ PROGRAM GYÖKERE Az egészségfejlesztő iskola-modellprogram 1992/93- as tanév (Vighné Arany Ágnes egyéni kezdeményezésére megindult az egészségtan oktatása, a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájában, évi 37 tanórában) - az elsős egészségtan munkatankönyv 1995-től környezetismeret, természetismeret részeként, illetve alsó tagozatban a napközis tevékenységbe építve. 1999-től: az EGÉSZSÉGTAN munkatankönyvek és tanmenetjavaslatok folytatását a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet vállalta fel, a 4. évfolyamtól egészen a 8. évfolyamig. 2002-től: az Egészségtan munkatankönyvek a Tankönyvkiadó kiadásában jelentek meg (8 évfolyam-megújult tartalom-csökkentett óraszám).

AZ EGÉSZSÉGTAN TANÍTÁSI KÍSÉRLET GYÖKERE AZ 1992/93-AS TANÉVRE NYÚLIK VISSZA DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM /1993/ NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ /1995-től/ HBM PEDAGÓGIAI INTÉZET /1999-től/

TANESZKÖZ Vighné Arany Ágnes - Szalay Mária: Egészségtan munkatankönyv 1-8.osztály holisztikus szemlélet /Pedellus Tankönyvkiadó/ évfolyamonként 18 órára tervezett spirálisan bővülő ismeretanyag

AZ EGÉSZSÉGTAN TARTALMI ÖSSZETEVŐI KORRELÁLNAK A 20/2012. EMMI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOKKAL Egészséges életmódra nevelés: - egészséges táplálkozás - balesetek megelőzése, elsősegélynyújtás - személyi, környezeti higiéné - mindennapos testnevelés prevenciós testgyakorlatok, szemtorna - szabadidő, napirend alakítás - egészségügyi szolgáltatások - egészségmagatartás Lelki egészség fejlesztése: - egészséges énkép /önértékelés, önbizalom/ - másság elfogadása - pozitív döntéshozás - konfliktuskezelés - viselkedési függőségek, szenvedélybetegségek elleni küzdelem - nemet mondás - relaxációs technikák Szeretetteljes, segítő életmód alakítása: - szexuális kultúra és magatartás fejlesztése - kapcsolati rendszerek, közösségek fejlesztése - szerepek,szerepkonfliktusok - emocionális nevelés - értékrend alakítása 1992/93 tanév

MŰVELTSÉGI TERÜLETEK EGÉSZSÉGTAN TÉMAKÖREINEK INTEGRÁLÁSA Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek szólások, közmondások, versek, mesék, elbeszélések, saját élmények feldolgozása Matematika Ember és társadalom Ember és természet Földünk környezetünk Művészetek Informatika Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport népegészségügyi, szociológiai, egészségügyi mutatók CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS, ÖNISMERET EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS, ÖNISMERET környezettudatos- egészségtudatos magatartás ÖNISMERET dramaturgiai játékok, ének-zene, rajz, kézműves foglalkozások EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS,CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS, ÖNISMERET PREVENCIÓS GYAKORLATOK /kéz-lábtorna, relaxáció, szemtorna/

A MUNKATANKÖNYVEK HATÉKONY ÉS KONKRÉT SEGÍTSÉGET NYÚJTANAK A NAT KRITÉRIUMRENDSZERÉBEN MEGFOGALMAZOTT EGÉSZSÉGES ÉLETVITEL KIALAKÍTÁSÁHOZ ALSÓ TAGOZATBAN: A környezetismeret tantárgy tantervi anyagához /1-4. évfolyam/ Egész napos iskola, a napközis foglalkozások, szabadidős tevékenységek tematikájához /1-4. évfolyam/ tanórán kívüli tevékenység /szakkör, önképzőkör, érdeklődési kör/ egészségnevelési foglalkozásainak megtervezéséhez.

GYAKORLATORIENTÁLT TEVÉKENYSÉG KOOPERATÍV TANÍTÁSI TANULÁSI TECHNIKÁK aktív,cselekvő részvétel /tevékenykedtető, cselekvő szerep/ kísérletek,vizsgálatok, megfigyelések projektmunkák 4. évfolyam

EGYÉNI MEGTAPASZTALÁS RELAXÁCIÓ SZEMTORNA 1. évfolyam 3. évfolyam

FÜSTMENTES VILÁGNAP /2012.11.15/ A Bolyais diákok munkái /7-8. évfolyam/ RÁK VILÁGNAPJA /2013.04.25./ Oszlassuk el a tévhiteket a rákról! E-learning az egészségért vetélkedő

A PROGRAM FENNTARTHATÓSÁGA HÁROMSZÍNTŰ VISSZAJELZÉS: pedagógusok visszajelzése tanulók véleménye hatékonysági vizsgálat: tanulói teljesítménymérések minden témakör előtt és után

A TANULÓK TUDÁSÁRA VONATKOZÓ TÉMAKÖRÖNKÉNTI ELŐ- és UTÓMÉRÉSEK 2008/2009-es tanév

Teljesítmény (%) TUDÁSÁLLAPOT VÁLTOZÁSA ALSÓ TAGOZATBAN 2009/2010-es tanév Alsó tagozat 100 90 80 70 60 50 40 30 20 Témakör előtt Témakör után Kontroll csoport 10 0 Egészségem megőrzése A családomról Önmagam felfedezése Témakörök

Teljesítmény (%) Teljesítmény (%) TUDÁSÁLLAPOT VÁLTOZÁSA ALSÓ TAGOZATBAN 2010/2011-es tanév 2011/2012-es tanév Alsó tagozat Alsó tagozat 100 90 80 70 60 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Egészségem megőrzése A családomról Önmagam felfedezése Témakör előtt Témakör után Kontroll csoport 50 40 30 20 10 0 Egészségem megőrzése A családomról Önmagam felfedezése Témakör előtt Témakör után Kontroll csoport Témakörök Témakörök

Teljesítmény (%) Teljesítmény (%) TUDÁSÁLLAPOT VÁLTOZÁSA ALSÓ TAGOZATBAN 2012/2013-as tanév 2013/2014-es tanév Alsó tagozat Alsó tagozat 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Egészségem megőrzése A családomról Önmagam felfedezése Témakör előtt Témakör után 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Egészségem megőrzése A családomról Önmagam felfedezése Témakör előtt Témakör után Témakörök Témakörök

TELJESÍTMÉNYMÉRÉSEK TAPASZTALATAI ALSÓ TAGOZATBAN egyértelmű a tudásbeli növekedés elő- és utómérések szerint az öt futamidő: összesített átlaga 20 % tanulók ismerete hiányos: tápanyagok, érzékszervek, életműködések,önmagam felfedezése, erkölcsi normák, szociális szerepek, érzelmek kezelése

ÉLETVITELPROGRAM SZAKMAI HOZADÉKA ÖKOISKOLAI LÉT ERŐSÖDÉSE környezet-és egészségvédelem fenntarthatóság, környezettudatosság KOMPLEX SZEMLÉLETŰ ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉS KIALAKULÁSA Életviteli kompetenciák fejlődése /egészségre nevelés, testmozgás, pénzügyi-gazdálkodási ismeretek/ MÓDSZERTANI KULTÚRA BŐVÜLÉSE Gyakorlatorientált tevékenységek: továbbképzések, bemutató órák által CIVIL TÁRSADALOM HATÉKONY BEVONÁSA A gyakorlat, a mindennapi tudás előtérbe helyezése: E.ON, NÉPEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET TEHETSÉGGONDOZÁS ÉS EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÖSSZEKAPCSOLÁSA Személyiség sokoldalú, harmonikus kibontakoztatása

PROGRAMFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI Széleskörű, gyermekközpontú, hatékony együttműködés, koordináció intézményen belül oktatási intézmények között A különböző iskolai programok összehangolása ÉLETVITELPROGRAM adaptálása a helyi pedagógiai programokba

MINTAISKOLA: Bolyai SZAKMAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS bemutató órák óravázlatok TANTERVI, MÓDSZERTANI SEGÍTSÉG tankönyvek tanmenetek oktatófilm MŰHELYMUNKA: koordinátor konzultáció

PEDAGÓGIAI KONSZONANCIA ÚJ NAT FEJLESZTÉSI TERÜLETEI /nevelési célok/ Az erkölcsi nevelés /illemtan/ Nemzeti azonosságtudat, hazafias nevelés Állampolgárságra, demokráciára nevelés Az önismeret és a társas kultúra fejlesztése A testi és lelki egészségre nevelés A családi életre nevelés Felelősségvállalás másokért, önkéntesség Fenntarthatóság, környezettudatosság Pályaorientáció Gazdasági és pénzügyi nevelés /család, mint gazdasági közösség/ Médiatudatosságra nevelés A tanulás tanítása /tanulásmódszertan/.

Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében. Rudolf Steiner

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Dr.Tárkányi Ferenc Tiborné intézményvezető tel:06/30-905-97-78 e-mail:tarkanyine@freemail.hu bolyai@iskola.debrecen.hu Vighné Arany Ágnes tantervi szakértő tel: 06/30-293-47-86 e-mail: egtan01@gmail.com Tel.: 06/30-9059778

ÉLETVITELPROGRAM PUBLIKÁLÁSA Vighné Arany Ágnes - Benkéné Kiss Valéria - Tárkányi Ferencné /2009/: Az Egészséges életmód kialakítása az ökoiskolában című oktatási program referátuma In. Új Pedagógiai Szemle 2009/11 /110-120. o./ Vighné Arany Ágnes - Benkéné Kiss Valéria - Tárkányi Ferencné /2010/: Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program továbbfejlesztése In. Új Pedagógiai Szemle 2010/10-12. /53-68. o./ Vighné Arany Ágnes - Benkéné Kiss Valéria - Tárkányi Ferencné /2011/: Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program 3. futamideje In. Új Pedagógiai Szemle 2011/1-5. /303-319. o./ Vighné Arany Ágnes - Benkéné Kiss Valéria - Tárkányi Ferencné /2012/: Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program 4. futamideje In. Új Pedagógiai Szemle 2012/11-12. /98-113. o./ Vighné Arany Ágnes Ecsedyné Szabó Judit - Tárkányi Ferencné /2014/: Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program 5. futamideje In. Új Pedagógiai Szemle 2014/3-4. /95-98.o./