BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaság Diplomácia Szak Levelező tagozat EU-kapcsolatok szakirány A TULAJDONVISZONYOK VÁLTOZÁSÁNAK (PRIVATIZÁCIÓ) ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE KELET-, KÖZÉP-EURÓPA (MAGYARORSZÁG, LENGYELORSZÁG) ORSZÁGAIBAN. Budapest, 2007 Készítette: Petlánovics Péter 3

1 BEVEZETÉS... 6 2 PRIVATIZÁCIÓ FOGALMA:... 7 2.1 Két alaptípusa:... 7 3 PRIVATIZÁCIÓS MÓDSZEREK:... 8 3.1 Hagyományos módszer rövid ismertetése... 8 3.1.1 Közvetlen értékesítés (Direct Sale)... 8 3.2 A nem hagyományos módszerek közé tartozik:... 10 3.2.1 Reprivatizáció:... 10 3.2.2 Kisprivatizáció:... 10 3.2.3 Vezetői és munkavállalói kivásárlás (Management & employee buyout, MEBO)... 11 3.2.4 Spontán privatizáció... 12 3.2.5 A kuponprivatizáció... 13 3.3 Privatizációs folyamatok különbségei:... 13 4 A PRIVATIZÁCIÓ FŐBB JELLEMZŐI A KKE ORSZÁGOKBAN:... 14 5 LENGYELORSZÁG PRIVATIZÁCIÓJA:... 16 5.1 Lengyelország privatizációjának szakaszai:... 16 5.2 Jogi háttér:... 18 5.2.1 Privatizáció intézményei:... 19 5.3 Alkalmazott privatizációs technikák:... 22 5.3.1 Közvetlen vagy likvidációs eljárás:... 22 5.3.2 Tőkebevonásos privatizáció:... 24 5.3.3 A kuponos privatizáció:... 25 5.4 Külföldi befektetések jogi háttere:... 26 5.5 A Bankrendszer Privatizációja:... 27 5.6 Privatizáció az energiaszektorban:... 30 5.6.1 Erőművi szektor privatizációjának jellemzői... 31 5.6.2 Villamosenergia-szektor privatizációjának jellemzői... 31 5.6.3 Elosztói szektor... 31 5.6.4 Végbement privatizációk a termelői szektorban:... 32 5.7 Telekommunikáció... 33 5.7.1 Végbement privatizáció:... 33 5.7.2 Vezetékes telefonhálózatok:... 34 5.7.3 Mobil piac... 35 5.8 Privatizációs bevételek:... 36 6 MAGYARORSZÁG PRIVATIZÁCIÓJA:... 37 6.1 Jogi háttér... 37 4

6.1.1 A privatizációt lehetővé tevő és szabályozó törvények:... 37 6.2 Magyarországi privatizáció szakaszai... 39 6.2.1 1. Szakasz a spontán privatizáció időszaka 1987-1990... 40 6.2.2 2. Szakasz az irányított privatizáció 1990-1992 :... 41 6.2.3 3. Szakasz az ellenőrzött és központilag vezérelt privatizáció szakasza 1992-1994... 44 6.2.4 4. Szakasz az erőltetett privatizálás 1994-1998:... 46 6.2.5 5. Szakasz a privatizáció lezárása:... 48 6.3 Kedvező Konstrukciók, hitelek:... 50 6.3.1 Az Egzisztencia hitel (E-hitel):...51 6.3.2 Munkavállalói résztulajdonosi program (MRP):... 51 6.3.3 Privatizációs Lízing:... 51 6.3.4 Kisbefektetői részvényvásárlási program (KRP)... 51 6.3.5 Kárpótlási jegy:... 52 6.4 Bankrendszer privatizációja Magyarországon:... 53 6.4.1 Magyar Bankrendszer átalakulásának története:... 53 6.4.2 A privatizáció kezdete:... 53 6.4.3 MKB Privatizálása:... 54 6.4.4 OTP privatizálása:... 55 6.5 Telekommunikáció privatizálása Magyarországon:... 56 6.5.1 A szolgáltatások kialakulása:...56 6.5.2 Vezetékes Piac... 56 6.5.3 Mobil piac:... 57 6.5.4 A Matáv Rt helyzete:... 57 6.5.5 MATÁV Rt. privatizálása:... 58 6.6 Energia szektor:... 60 6.6.1 Olajipar (MOL):... 60 6.6.2 Gázszolgáltató:... 63 6.6.3 Villamosenergia-ipar:... 64 7 BEFEJEZÉS:... 67 8 IRODALOMJEGYZÉK:... 73 9 MELLÉKLET:... 75 5

1 Bevezetés Az 1980-as évektől kezdődően gyökeres változások mentek végbe a volt szocialista országokban. A régi rendszer összeomlásával megkezdődhetett a piacgazdaság kibontakozása a Közép-kelet európai régióban. A tulajdonosi szerkezet átalakítása, azaz a privatizáció ezen folyamat elengedhetetlen része volt. Az általam bemutatandó Magyarország és Lengyelország esetében különböző stratégiák szerint ment végbe a folyamat, de a piacgazdaság kialakulása mindkét esetben sikeresnek mondható. Dolgozatommal szeretném bemutatni a két országban alkalmazott privatizációs technikákat, folyamatokat. Kiemelt figyelmet szentelek az úgynevezett stratégiai szektorokban lezajlott strukturális és tulajdonosi változásnak a bank, energia, és telekommunikácó területén. Számomra roppant érdekes volt ez a téma és dolgozatom megírásában leginkább az motivált, hogy szerettem volna részletesen is megismerni hazánk privatizációjának történetét és megérteni mit miért hajtottak végre a múltban. Megtudni, hogy tényleg olyan rossz folyamat e, mint azt állítják, azzal az indokkal, hogy a privatizáció a nemzeti vagyon elherdálása. A privatizációval, számos könyv, napilap, szakfolyóirat és egyéb kiadvány foglalkozik. Az innen szerzett ismeretek birtokában hiteles képet tudok nyújtani annak előzményeiről, következményeiről és eredményeiről mindkét országra vonatkozóan. 6

2 Privatizáció fogalma: A privatizáció kifejezés 1977-ben bukkant fel először, azóta viszont az egész világ megismerhette jelentését. A privatizáció a francia privatisation szóból származik, aminek a jelentése magántulajdonba vétel. 2.1 Két alaptípusa: A nyugat európai modell szerint az állami vállalatok vagyonának magánbefektetők számára történő eladását (átadását) értik alatta. Ez esetben a tulajdonos a vagyonával arányos profitjövedelemre jogosult, beleszólhat a döntésekbe és értékesítheti a tulajdonában levő tőke egy részét vagy egészét. Ezt a módot a Thatcher-kormány alkalmazta. Az amerikai modell az állam beleszólását csökkenti a gazdasági életbe. Ezt a technikát a Reagan-kormány alkalmazta az Egyesült Államokban, 1980-as években. A technika alkalmazása országonként különbözött, azonban alapvető eltérés volt a piacgazdasági rendszerben működő országok privatizációja és a volt szocialista országok privatizációja között. Az előbbiekben a magángazdaság rendszere hosszú múltra tekintett vissza és a gazdaság túlnyomó része végig magántulajdonban volt, míg az utóbbiban szinte egyik napról a másikra fordultak a piacgazdaság irányába. Problémát jelentett, hogy míg a nyugati országokban az állam a vállalkozói vagyonból csupán 10 30%-ban részesedett, addig a keleti tömb országaiban ez az arány 90 95%- ra volt tehető. Magyarország kivételnek számított a maga 65%-val. 7

3 Privatizációs módszerek: A szakirodalom a privatizációs technikát első lépésben hagyományos és nem hagyományos módszerekre bontja: A hagyományos módszer mindazon privatizációs technikákat jelöli, amelyeket világszerte alkalmaznak az állami tulajdon magánkézbe adására. A nem hagyományos módszerek elsősorban az ország- illetve régió-specifikus eljárásokat jelentik, amelyek a központi tervgazdálkodásból a piacgazdaságba történő átmenet egyedi folyamatához köthetők. 3.1 Hagyományos módszer rövid ismertetése közvetlen értékesítés: a nyilvános aukció, a nyilvános versenytárgyalás (tender), Ezekre a módszerekre jellemző, hogy minden esetben a megfelelő tőkeerővel rendelkező külsősök részére történik az értékesítés. 3.1.1 Közvetlen értékesítés (Direct Sale) A kelet-európai nagyvállalatok privatizációjának gyakori, és hazánkban is leggyakrabban alkalmazott formája a közvetlen értékesítés volt. A módszer egy vagy több, általában stratégiai befektetőt-tulajdonost eredményezett. Az új tulajdonos kiválasztására két modell is kialakult: 3.1.1.1 A nemzetközi tender: Sratégiai szempontok szerint vizsgálták és választották ki az új tulajdonost, valamint a felajánlott vételáron kívül egyéb szempontokat (pl. tervezett befektetések mérete, a 8

jelenlegi munkaerő leépítése/megtartása, stb.) is figyelembe vettek. A nemzetközi pályázatok kiírása által megnyílt a lehetőség a külföldi befektetők számára is, sőt a legtöbb országban a pályázatok nyertesei külföldiek voltak. 3.1.1.2 A nyílt aukciós értékesítés: Adott állami tulajdonért legmagasabb összeget ajánló befektető lesz a nyertes, stratégiai szempontok figyelembevétele nélkül. A nyílt aukciókon általában a dolgozóknak voltak nagyobb esélyeik, és ebben az állam is segített nekik különböző támogatásokkal. A módszer célja mindkét esetben az állami tulajdon minél gyorsabb külső kézbe adása volt, melynek három előnye volt az állam számára: költségvetési bevétel, A nagyvállalatok közvetlen értékesítésével az állam óriási bevételekhez jutott, ami segítségével csökkenteni tudta a hatalmas pénzügyi válságot, amit a rendszerváltás okozott. E téren egyértelmű, hogy a nyílt aukció volt a leghatásosabb, hiszen így keletkezett a legmagasabb költségvetési bevétel. a külföldi tapasztalatok gyors átvétele, A külföldi tapasztalatok átvételében a stratégiailag kiválasztott befektetők nyújtottak több hasznot. Ennek a módszernek az lett az eredménye, hogy egy fő tulajdonos állt a vállalat élén, akinek megfelelő tapasztalata és tőkéje volt, hogy eredményesen működtesse a céget. az új tulajdonos politikai függetlensége. A legjelentősebb előnynek a politikai függetlenség bizonyult. A csődbement vállalatok feltámasztásához gyakran kegyetlen, de elkerülhetetlen gazdálkodási lépésekre volt szükség, ami a nagymértékű elbocsátásokban és a fix költségek csökkentésében nyilvánult meg. Ezt egy külföldi vagy egy vállalattól független személy sokkal hatásosabban hajthatott végre. A hagyományos módszernek voltak óriási hátrányai is, amit a belföldi befektetők tőkehiánya okozott. A belföldi bankok nem tudták a korszerűsítéshez szükséges 9

hatalmas összegeket biztosítani, és a külföldi hitelintézetek is csak megbízható pénzügyi adatok és hiteles vállalati mérlegek benyújtása után adhattak hitelt. A módszer gyakran vált a politika és a lakosság fő célpontjává, hiszen a korszerűsítés érdekében hatalmas elbocsátásokkal járt. Végül csupán három országnak, Észtországnak, Lettországnak és Magyarországnak sikerült a kilencvenes évek elején zömmel közvetlen értékesítés útján privatizálnia nagyvállalatait. 3.2 A nem hagyományos módszerek közé tartozik: a reprivatizáció a vezetői és/vagy munkavállalói kivásárlás a kuponos privatizáció kisprivatizáció spontán privatizáció 3.2.1 Reprivatizáció: A reprivatizáció során korábban államilag kisajátított vagyonelemek kerültek vissza eredeti tulajdonosukhoz. Ezt a módszert Németország és Csehszlovákia kivételével széleskörűen nem alkalmazták, mivel a korábbi tulajdonosokat a legtöbb esetben nem tudták egyértelműen meghatározni. Helyette a "kárpótlás" bonyolult technikáit vezették be az országok. Különösen problémás volt a reprivatizáció olyan esetekben, amikor a privatizálandó egységet korábban több tulajdonosától is kisajátította az állam, vagy ha az állam nagy volumenű beruházásokat hajtott végre az adott egységben és ennek a terheit a nép viselte. A reprivatizáció tehát nagyon ritkán valósulhatott meg és akkor is csak abban az esetben, amikor a tulajdonjogok egyértelműen igazolhatók voltak, és nem sértette a társadalom érdekeit. 3.2.2 Kisprivatizáció: 10

Ezt a módszert a kiskereskedelmi vendéglátó és szolgáltató egységek értékesítése céljából vezették be. Előprivatizációnak is nevezik. A privatizáció ezen formájára jellemző, hogy könnyen és gyorsan végrehajtható, központilag is ellenőrizhető, nem igényel nagy tőkeerőt és pénzügyi likviditást a lakosság részéről. Előnye, hogy már a privatizációs folyamat elején létrehoz egy széles kisvállalkozói réteget és társadalmi támogatottságot teremt a további törekvések számára. Hátránya, hogy méretgazdaságossági okokból ill. az általános tőkehiány következtében az érintett vállalatok körében kicsi az esélye a hatékonyság gyors növekedésének, továbbá magasak az adminisztrációs költségek. Azon országokban alkalmazták ezt a módszert, ahol a magánvállalkozások kezdeti formái már a szocializmusban is jelen voltak, valamint a külföldiek bevonása nélkül is megvalósítható volt az értékesítés. (Idetartoztak: Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, Horvátország, Észtország, Lettország). 3.2.3 Vezetői és munkavállalói kivásárlás (Management & employee buyout, MEBO) Ez azt jelentette, hogy a közepes vagy nagyobb méretű, de stratégiailag nem fontos vállalatokat bizonyos insiderek (bennfentesek), a vállalat vezetői és alkalmazottai vásárolhatták meg, a legtöbb esetben nagyon kedvező áron. A vásárlás során jelentős kedvezményeket is kaptak. Ilyen volt például a hosszú távú részletfizetés lehetősége vagy a csökkentett vételár. A gyakorlatban az információs és pénzügyi fölényük miatt a vállalat vezetői szereztek ilyen módon részesedést, mint beosztottjaik, bár a MEBO és a kuponos privatizáció egyidejű használata eredményezhetett akár nagyarányú dolgozói tulajdont is. Centralizált MEBO esetében egy külön erre a célra létrehozott állami ügynökség irányította a privatizáció menetét, aminek döntési jogköre is volt. Az ily módon privatizálandó vállalatok elsődleges feladata volt, a gazdasági társasággá átalakulás, 11

majd az ügynökség által megszabott módon történt meg a társasági részesedés értékesítése. Decentralizált MEBO esetén a privatizáció a vállalat kezdeményezésére, a központi ügynökség segítsége nélkül valósul meg. Ezt nevezik spontán privatizációnak. (Lásd köv. pont.) A centralizált és decentralizált technikák közt átmenetet jelent az az eset, amikor a privatizálandó vállalatokat regionális ügynökségek vagy vagyonalapok kezelésébe adták. Különböző okok miatt 1990-1991-ben, valamennyi országban véget ért a spontán privatizáció és helyébe államilag vezérelt privatizáció lépett. Továbbra is megmaradt - általában az alaptőke 5-20%-ig - a dolgozók kedvezményes tulajdonvásárlási lehetősége, de a vállalati vezetők kivásárlását korlátozták. 3.2.4 Spontán privatizáció Vállalati önprivatizációt jelent, amelyet utólag spontán privatizációnak neveztek el. A decentralizált privatizáció során jellemző volt, hogy a vállalat, eredményesen működő részeiből gazdasági társaságot alapítottak, és a társaság üzletrészét vagy részvénycsomagját értékesítették, esetleg a tulajdonostársat tőkeemelés során vonták be a társaságba. Ezek a folyamatok nem voltak átláthatóak, és általában áron alul értékesítették a társasági részesedéseket, ami sok tűzközeli embernek nagy vagyongyarapodást eredményezett. Ezen okok miatt a spontán privatizáció negatív társadalmi visszhanggal járt. Ez a módszer azokra az országokra volt jellemző, ahol már az 1980-as években a vállalati magántulajdonlás bizonyos formái kialakultak (főleg Magyarország és Lengyelország, Jugoszlávia utódállamai, de bérleti privatizáció formájában elterjedt Oroszországban, Ukrajnában és Belorussziában is). 12

3.2.5 A kuponprivatizáció A tömeges privatizáció eszköze volt. Egy sajátos értékpapír (kupon, vouchere) jelent meg, amely ingyenesen vagy jelképes áron, az egész lakosság számára elérhető volt. Ezek felhasználásával vállalati tulajdonhoz lehetett jutni. Németország és Magyarország kivételével mindenhol alkalmazták ezt a módszert. A kuponprivatizáció egyes országokban sikeres volt (Csehország, balti államok, Oroszország, Románia). Előnye abban rejlett, hogy használatával az ország lakossága már rövidtávon profitált, valamint mivel a belföldi befektetők is éltnek vele, a polgárok nem érezték úgy, hogy külföldieknek kiárusítják az országot. Hátránya abban mutatkozott, hogy a mindenki által birtokolt vállalat közgazdaságilag nem volt hatékony és ki volt szolgáltatva a mindenkori menedzsmentnek és az államnak. 3.3 Privatizációs folyamatok különbségei: A volt szocialista országok privatizációja között igen jelentős eltérések vannak, ezeket 3 csoportba sorolhatjuk: Kelet-Németország, ahol a privát gazdaság megteremtése a nyugatnémet jog illetve gazdasági rendszer, valamint jelentős állami- és magántőke (mintegy 1000 milliárd márka) átvételével történt. A privatizáció már 1997-ben befejezettnek volt tekinthető. Az ingyenes kuponprivatizációt alkalmazó országok. E csoportba tartozik Oroszország, Ukrajna, Belorusszia, továbbá Albánia, Szerbia és Macedónia, valamint az ázsiai volt szovjet tagköztársaságok és Mongólia. Kedvezőbb a magánszektor részaránya Bulgáriában és Romániában. A privatizáció jogi, intézményi feltételeinek gyengesége, a külföldi működő tőke kicsi aránya félállami - félpiaci struktúrákat eredményezett. 13

Vegyes módszerekkel történő privatizáció, amely az olyan országokra jellemző, ahol a nemzetgazdaság 50 % feletti része már magántulajdonban van, és reális remény van arra, hogy az intézményes privatizációt lezárva 2000-2005 között a tulajdoni struktúra szempontjából alkalmassá váltak az uniós tagságra. E csoportba tartozik Magyarország, Lengyelország. Összegezés A közép-európai privatizációs folyamat tanulsága, hogy nincs olyan privatizációs módszer, amely minden szempontból előnyösebb a többinél. A nem hagyományos módszerek, mindenek előtt a munkavállalói kivásárlások nem hozták meg a várt hatékonyság növekedést. A hagyományos outsider értékesítések sokkal hatékonyabbnak bizonyultak, azonban gyakori alkalmazásuk társadalmi elégedetlenséghez vezetett. Fontos tapasztalat, hogy a privatizáció sikerének záloga a makrogazdasági és a társadalmi-politikai egyensúly, ugyanis Horvátország esetében a háborús helyzet, Szlovákiában a politikai visszaélések sora, Romániában pedig a makrogazdaság instabilitása egészen a kilencvenes évek végéig erőteljesen hátráltatta a privatizációs folyamatot és a piacgazdasági átmenetet. (Sárközi 1997) 4 A privatizáció főbb jellemzői a KKE országokban: Szocialista gazdaságok privatizációját Magyarország kezdte 1991-ben, majd Lengyelország és a környező országok 1992-1993 körül követték. Románia, Bulgária és Szlovénia 1993-ig nem rendelkezett privatizációs tervel. Albánia pedig csak 97-ben állította össze azt. A 2001-es EBRD mutatók szerint csak Magyarországon, Észtországban, Csehországban, és Szlovákiában zárult le a folyamat. Lengyelország kissé lemaradt a térség többi országához képest. Ez a belpolitikai nézeteltéréseknek tudható be, ami az évtized második feléig halasztotta a lengyel nagyvállalatok privatizációját. 14

Országok Elsődleges Privatizációs technikák Tulajdonjog gyakorlói a priv.vállalatoknál Ország specifikus jellemzői Előny Hátrány Csehország kuponos privatizáció privatizációs alapok, illetve közvetve a bankrendszer bankrendszer késői privatizációja, állami tulajdon közvetve sokáig fennmarad gyors privatizáció, széleskörű társadalmi elfogadottság átláthatalan, tulajdonszerkezet, struktúraváltásban jelentős késedelmek Horvátország MEBO, kuponos privatizáció insiderek Jelentős lemaradás a délszláv háború miatt. Külföldiek 90 es évek végén jelentkeznek. struktúraváltásban késlekedés, átláthatatlan törvényi keretek. Lengyelország MEBO, kuponos privatizáció később piaci értékesítés insiderek privatizációs alapok munkavállalók erős alkupozíciója, bankrendszer korai privatizációja, gyors hatékonyságjavulás,átlátható privatizációs folyamat akadozó megvalósítás, rendkívül komoly problémák a mezőgazdaságban Magyarország Piaci értékesítés külföldi befektetők bankrendszer privatizációja, a régió legszigorúbb csődtörvénye, jelentős privatizációs bevételek, döntően outsider értékesítés, gyors struktúraváltás és hatékonyság javulás bizonytalan társadalmi támogatottság, korrupciós gyanúk Románia MEBO, piaci értékesítés "insiderek", később külföldi befektetők tartós makrogazdasági instabilitás, kilencvenes évek végéig csekély külföldi részvétel, rendkívül lassú privatizációs folyamat külföldiek kezébe került vállalatok esetében jelentős állami bevételek és hatékonyságjavulás került vállalatok esetében jelentős állami bevételek és hatékonyságjavulás átláthatatlan privatizációs folyamat, korrupciós gyanúk, hiányos törvényi keretek Szlovákia kuponos privatizáció, később piaci értékesítés privatizációs alapok, politikai érdekkapcsolatok Meciarkormány alatt külföldiek távolmaradása, politikai preferenciák érvényesítése a privatizációnál Szlovénia MEBO insiderek külföldiek csekély részvétele, a bankrendszer privatizációja csupán 2002- ben kezdődött 2000-től növekszik a külföldi tőke befektetés társadalmi támogatottság stabil törvényi keretek struktúraváltásban jelentős késlekedés, kilencvenes évek végig bizonytalan törvényi keretek rendkívül lassú privatizációs folyamat, költséges bankkonszolidáci 15

5 Lengyelország privatizációja: 5.1 Lengyelország privatizációjának szakaszai: A magángazdaságok térhódítása Magyarországhoz hasonlóan az 1970-es években kezdődött meg a kiskereskedelemben valamint a lakossági szolgáltatásokban. 1976-tól lehetőség nyílt a külföldön élő lengyel állampolgároknak a tulajdonszerzésre úgynevezett Polonia-vállalatokban. 1988-as gazdasági tevékenységről szóló törvény megkönnyítette a cégek alapítását, és a privatizáció első szakaszának, a spontán privatizációnak a kibontakozását, amit Lengyelországban nómenklatura-privatizációnak is neveztek. A Rakowski kormány 1988-ban megalkotott három törvénye hatalmas áttörést jelentett: A Gazdasági tevékenység felvételéről szóló törvény segítségével könnyebben lehetett céget alapítani, bizonyos kivételektől (fegyvergyártás) eltekintve, engedély nélkül alapíthatott bárki vállalkozást, csupán bejelentési kötelezettsége volt. A Külföldi közvetlen tőkebefektetésekről szóló törvény kiszélesítette a vegyes vállalatok alapítására vonatkozó előírásokat. A régi törvény értelmében a külföldieknek kisebbségben kellett lennie egy vállalatban. Az új viszont lehetővé tette a többséget, sőt minimumot írt ki a részesedés mértékére (20%, illetve 50000 dollár). A Mezőgazdasági felvásárlás demonopolizálásáról szóló törvény hatása a sokmillió magángazdaság felszabadulása volt az állami termelőeszköz ellátó és felvásárló monopólium alól. A Rakowsky-kormány kezdte meg a bankrendszer átalakítását, engedélyezte a valutaváltást magánvállalkozóknak, a külkereskedelmet és lehetővé tette annak gyakorlását magánszemélyek számára is. A spontán privatizáció Lengyelországban sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1990-ben a kormány leállította azt. 16

Az Állami vállalatok privatizációjáról szóló törvény 1990-ben lépett hatályba, megnyitva ezzel a második szakaszt. A júliusban elfogadott jogszabály fő célja a külföldi tőkebefektetők térnyerésének megakadályozásával, egy nyugati típusú struktúra kialakítása 5 éven belül. Hiányzott azonban a belföldi fizetőképes kereslet. A törvény két fontos kitételt szabott meg: külföldi 10%-nál nagyobb tulajdoni részesedést nem szerezhetett, földet és ingatlant nem vásárolhatott, a dolgozók a vállalat részvényeinek 20%-át kedvezménnyel, a tényleges ár feléért megvásárolhatták. Ebben az időszakban körülbelül 8400 vállalat működött, melyek felénél a következő 4 évben megkezdődött a privatizáció. A nagyvállalatok azonban érintetlenek maradtak, csupán 135 vállalatnál került sor a tőkeprivatizációra. Így magától értetődő volt, hogy először a kisebb, viszont eredményes ágazatokban, - mint például az építőipar, kereskedelem és vendéglátás - fog végbe menni a tulajdonszerzés. Az iparban a magáncégek nem nyertek tért egészen az évtized második feléig, ugyanis sokkal több tőkére volt szükség, mint mondjuk az éttermek lízingeléséhez. Ez a probléma később, a külföldi tőke beáramlásának fokozódásakor, 1997-ben oldódott meg. A második szakasz lezárása idején a magánszektor által termelt GDP már meghaladta az állami szektorét. 1993-ban kezdetét vette a harmadik szakasz, amit kuponos privatizációnak is neveznek. Ebben az időszakban számos olyan törvényt fogadtak el, melynek feladata a privatizáció felgyorsítása volt. Ilyenek voltak többek között: a 1993. február 2-án stratégiailag fontos vállalatok privatizálásáról szóló törvény, a 1993. február 3-án állami vállalatok pénzügyi átstrukturálásáról szóló törvény, a 1993. április 4-én a nemzeti befektetési alapról szóló törvény. 17

A Hanna Suchocka vezette kormány megbukott. A választásokat a baloldali szövetség és a Néppárt nyerte. A koalíciós szerződése alapján az új miniszterelnök Waldemar Pawlak néppárti politikus lett, akinek intézkedései lelassították a privatizáció menetét, valamint a stratégiailag fontos szektorokat kivette a kínálati palettából. Az 1993-97-es ciklusban ez az álláspont érvényesült. A késlekedés okának háttere a 3 nagypárt (Szolidaritás, Szabadság Unió, Baloldali Demokratikus Szövetség) álláspontjainak távolsága egymástól. A szolidaritás a kuponost, a Szabadság Unió a külföldi stratégiai befektetőket, az SLD pedig a privatizáció elhalasztása, és a vállalatok összeolvasztása mellett kardoskodott. 2000-ben a Szabadság Unió párt álláspontja lépett életbe, és ez év végére a vállalatok nagy része már külföldi tulajdonosok kezében összpontosult. Ebben az időszakban megugrott a privatizációs bevételek értéke, ekkor privatizálták a bankok legnagyobb részét. 2000 után megnőtt az ellenállás a külföldi térnyerés miatt, de a folyamat amúgy is lelassult volna, bár még bőven volt állami vállalat, de az értékes célpontok már elkeltek. Tovább nehezítette a privatizáció felgyorsulását, hogy a baloldali koalíció lépett hatalomra 2001-ben, valamint a vállalatokat csak drágán lehetett volna már eladni. 5.2 Jogi háttér: A nemzeti alapokról és azok privatizációjáról szóló 1993. április 30-i törvény, szabályozza a tömeges (kuponos) privatizációt. A bankok és vállalatok pénzügyi átalakításáról szóló 1993. február 3-i törvény és a mezőgazdasági kincstári vagyon kezeléséről szóló 1993. október 19-i szabályozás is fontos mérföldkőnek számított. Az állami vállalatok privatizációjáról szóló 1990-ben elfogadott törvényt, 1996. augusztus 30-án kiadott, majd 1997 áprilisában hatályba lépett Kommercializálási és privatizálási törvény váltotta fel megteremtve ezzel a lengyelországi privatizáció új jogi kereteit. Nem érintette a privatizációs kuponokról szóló törvényt, viszont részletesen szabályozta a gazdasági társasággá alakulást, valamint növelte a dolgozói kedvezményeket.a törvény meghatározott hatóságok kezdeményezésére engedélyezi csupán az állami vállalatok privatizációját. Ezen hatóságok a Gazdasági Minisztérium, a vajda (tartományi vezető), és a község polgármestere. 18

5.2.1 Privatizáció intézményei: 3 jogi alany felelős a lengyel privatizáció sikerességéért: 5.2.1.1 Kincstárminisztérium: A Minisztériumot 1996. október 1-jén hozták létre a Privatizációs Minisztérium utódjaként. Fő feladatkörei a következők: Jogi szabályozás kezdeményezése, Az Államkincstár vagyonának könyvelése, Az Államkincstár részvényeiből és üzletrészeiből eredő tulajdonjogok érvényesítése, Az Alapok felügyelete, AZ Államkincstár képviselete, A Privatizációs Ügynökség felügyelete, Ellenőrzi a végrehajtás törvényességét, valamint vétó joga van a projektekkel kapcsolatban. A Kincstárminisztérium közreműködése révén sikerült értékesíteni a TPSA (nemzeti telekommunikációs szolgáltató), a PLL LOT nemzeti légitársaság, PZU S.A. (vezető biztosító társaság) részvényeinek nagy részét. Programjai közé tartozott a Privatizációs Kezdeményezések Támogatása (WIP): Ezt a programot 1993-ban indították el, 1996 óta a Kincstár koordinálja. Célja a közvetlen privatizációs eljárás elősegítése, legfőképp az elmaradottabb vajdaságokban. A vajdaságok kormányzói tanácsot kaphatnak a tartományukon lévő kis- és közép vállalatok privatizációs kérdéseiben és a tenderírások terén. Elindítása óta 469 vállalat privatizációs eljárásnál alkalmazták. 19

WIP tevékenysége: a vállalat és az alapítók támogatása a tárgyalások során; segítség bizonyos átszervezések végrehajtásában; befektetők keresése és ellenőrzése; a privatizációs dokumentumok napra készen tartása; vizsgálatok és auditok végrehajtása, amelyek elősegítik a vállalat privatizáció utáni, versenyző környezetben való működését; nyílt továbbképzések szervezése a vállalat alkalmazottai számára. 5.2.1.2 Privatizációs Ügynökség: Az ügynökség a Kincstárminisztérium felügyelete alatt áll, a fő feladatai pedig a következők: az állami vállalatok privatizációjának végrehajtása a minisztérium nevében, az alapszabályzatból eredő feladatok ellátása, a Kincstári vagyon kezelése, a privatizációs folyamat elindítása, a vállalat felkészítése a privatizáció megkezdésére, a befektetők kiválasztása, a Kincstár beleegyezése után a privatizációs folyamat lezárása és a szerződések aláírása. Az ügynökség a vállalati részvényeket, üzletrészeket valamint eszközállományt értékesítheti a Kincstárminisztérium beleegyezésével. 20

5.2.1.3 Mezőgazdasági Kincstári Vagyonügynökség (APA) 1991-ben A mezőgazdasági kincstári vagyon kezeléséről szóló törvény alapján hozták létre a Mezőgazdasági Kincstári Vagyonügynökséget (APA). Az APA feladatai: a felhalmozott állami vagyonok felügyelete, az Ügynökségnek át kell venni a felszámolt állami farmok vagyonát, a kincstári mezőgazdasági ingatlanokat, valamint a Nemzeti Földalap ingatlanjait, köteles a nyugdíjra jogosultak kérésére felvásárolni azok földterületeit. Az APA stratégiai célja: a lengyel mezőgazdaság teljes állami vagyonának privatizálása. Ezért el-, és haszonbérbe adhat külföldi befektetőknek mezőgazdasági ingatlanokat, amint a szükséges papírok megvannak. Az APA a felvásárolt vagyont követően szerkezetátalakítási programot dolgoz ki, amiben meghatározza a hasznosítás módját, ami lehet: értékesítés, lízing vagy haszonbérlet, vállalatba bevitt tárgyi apport (beleértve az APA által alapított vállalatokat), jogi személyiség nélküli államigazgatási szerv kezelésébe adás, gondnokság alá helyezés, részvényátváltás. A kincstári vagyon díjmentesen adható tovább a helyi önkormányzatoknak, a Lengyel Tudományos Akadémiának, a mezőgazdasági kamarának infrastrukturális beruházás céljából, valamint iskolák és kutatóintézetek részére. A rosszabb minőségű földek az állami erdőállományba kerülnek vagy ugaroltatásra használhatók fel. Az APA használhatja a zárt pályáztatási formát is. Ilyenkor csak egy meghatározott csoport vehet részt a tárgyaláson. Az ügynökség a törvényben szabályozott módszerrel meghatározott áron értékesítheti az ingatlant. 21

Szervezete élén az elnök áll, a hatékony működés érdekében létrehoztak 11 regionális fiókirodát, valamint a 6 társirodát. A varsói iroda a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vállalatokért felel (állat-és növénytermesztés). 5.3 Alkalmazott privatizációs technikák: A lengyelországi privatizáció legfontosabb jellemzője az alkalmazott privatizációs módszerek sokfélesége, amelynek célja, hogy a privatizálásra kerülő vállalat méretének, pénzügyi helyzetének és jelentőségének leginkább megfelelő módszer kerüljön alkalmazásra. A privatizációs lehetőségeket összességében 3 csoportba sorolhatjuk: közvetlen vagy likvidációs eljárások közvetett tőkeprivatizáció tömeges (kuponos) privatizáció 5.3.1 Közvetlen vagy likvidációs eljárás: A vállalatot nem alakították át részvénytársasággá, és így természetes vagy jogi személyek is pályázhattak a tulajdon megszerzésére. A közvetlen privatizáció célja volt, hogy megteremtse a lehetőséget a kis és közepes méretű állami cégek magánkézbe jutásához. Figyelembe vette a dolgozók érdekeit (foglalkoztatási szint, valamint a szociális juttatások szintjének fenntartása), továbbá a környezetvédelmi beruházásokat. Olyan állami kis- vagy középvállalatoknál volt alkalmazható, melyek hatalmas pénzügyi problémákkal küzdöttek. A vállalatokat felszámolták, majd ezt követően eszközeit egy másik félnek ajánlották fel megvételre, lízingre. A vagyon átvihető volt egy, már működő vállalathoz egyaránt. Az esetek többségében a vállalatot a dolgozók és vezetők vásárolták meg. A folyamat 2000-ig csaknem teljesen lezárult. 22

A közvetlen privatizáció típusai a következők: Vállalati vagyon eladása: Első körben a hazai befektetőknek volt elővásárlási joguk. Tárgyi apport: A vállalati vagyont egy működő vállalatba apportálják, vagy olyan bejegyzett vállalatba, mely a vagyont részvényekért cserébe átveszi. Dolgozói kivásárlás: Felszámolást követően az új társaság bérbe veszi a vállalat vagyonát. Lehetősége nyílik a későbbiekben a vagyon megvételére is. Szimbolikus áron vagy ajánlattétel nélküli eljárás: Ebben az esetben a vállalat részvényeit jelképes összegért adták át a vevőnek. (Ritkán alkalmazták). Részvénycsere: Ebben az esetben a bankok követeléseik fejében, a Kincstár tulajdonát képező súlyosan eladósodott, de versenyképes vállalatból részesedést kapnak, majd pénzügyi konszolidációt hajtanak végre. Vállalati vagyon eladása 23% Vegyes 21% Dolgozói kivásárlás 25% Tárgyi apport 31% Forrás KSH 2005 23

5.3.2 Tőkebevonásos privatizáció: A tőkebevonásos privatizációt hagyományosan nagyvállalatoknál alkalmazták. Először állami részvénytársasággá alakították át a vállalatot, majd annak részvényeit tőzsdén értékesítették, vagy stratégiai befektetőt kerestek, de a kettő kombinálása is kedvelt módszernek bizonyult. (Pl. bankok esetében) Az eljárás első szakasza, hogy átalakították az állami vállalatokat részvény- vagy korlátolt felelősségű társasággá. Ezt kommercializálásnak nevezték, és történhetett a vállalat vezérigazgatója és dolgozói tanácsa, a vállalat alapító szervezete kérésére vagy a Kincstárügyi Miniszter révén is. A Kincstár rendelkezett a részvények 100%-ával mindaddig, míg a privatizáció be nem fejeződött. Az Rt. megalakulásával kezdetét vehette a második szakasz, ami a vállalat részvényeinek felajánlása volt a befektetők részére. A felajánlás módjai: nyilvános ajánlattétel nyilvános tender nyilvános meghívás alapján kezdeményezett tárgyalások a bejelentést tevő entitás általi ajánlat elfogadása A nyilvános ajánlattételi eljárásnál a Kincstár megjelent a vállalat részvényeivel a Varsói Értéktőzsdén. Előnyei: Nő a vállalat hitelessége az üzletfelek és a bankok szemében. A vállalat dolgozói számára lehetőség nyílik, hogy ingyenesen hozzájussanak a Kincstári részvények legfeljebb 15%-ához. A nyilvános tendereztetési eljárás során bizonyos befektetőknek volt megadva nyilvánosan az a lehetőség, hogy továbbítsák ajánlataikat a Kincstárnál lévő részvények jelentős mennyiségének a megvételére. A Kincstár meghatározta az egy befektető által 24

megvásárolható részvények minimális mennyiségét, árát és a szociális kötelezettségeket. Hátránya, hogy csak viszonylag egyszerű struktúrájú kis és közepes vállalatok privatizációjára volt alkalmas. A nyilvános meghívás alapján kezdeményezett tárgyalásokat olyan közepes és nagyméretű vállalatok privatizációja során alkalmazták, ahol szükség volt a külföldi vagy lengyel szakmai hozzáértésre, valamint a tapasztalatra. Ez a technika sikeres volt többek között abroncsgyárak, serfőzdék, mosóporgyárak, gyógyszeripari vállalatok és cukoripari üzemek privatizációja során. A potenciális befektetőket az újságban elhelyezett hirdetések útján toborozták. Hátránya, hogy a tárgyalások gyakran hosszan elhúzódtak, és akár egy évnél tovább is tarthattak. A bejelentést tevő entitás általi ajánlat elfogadásának technikája lehetőséget biztosított a pályáztatás elhagyására. A Kincstár miniszter így értékesíthette egy köztulajdonban lévő vállalat részvényeit. 5.3.3 A kuponos privatizáció: Lengyelországban is teret hódított 1994 után ez a módszer. Tizenöt ún. nemzeti befektetési alapot (NBA) hoztak létre, és ezek az alapok lettek a programba felvett 512 részvénytársasággá alakított vállalat többségi tulajdonosai. Ezek a vállalatok az ipari értékesítés 8%-át képviselték. Fontos megjegyezni, hogy az NBA programban részt vevő vállalatok nagy része a befektetők számára nem túl vonzó iparágakból származott (mint például a hús- és a textilipar, és a bányászat). Mind a 15 alap kapott tulajdonosi részesedést az összes vállalatból: Ezeknek portfoliója következőkép nézett ki: A vállalat 27%-nyi részvényét szétosztották az alapok között. Ez alaponként 1,9%-ot jelentett. Minden alap kapott kb. 34 vállalatban egyharmados többséget (33%) 25

További 25%-ot az állam megtartott magának, melyeket a későbbiekben nyugdíjalapoknak kell átadni, vagy kárpótlási célra kell fordítani. A maradék részvényeket (15%) a vállalatok dolgozói ingyen kapták meg. Az alapokra szóló kuponokat 1996-ban osztották szét a lakosság között. Ezúton ők váltak a 15 alap többségi tulajdonosává. Négy év állt rendelkezésükre, hogy a kupont részvényre váltsák egy az egy arányban. Az alapok irányítását az állam konzorciumokra bízta, melyek külföldi bankokból, befektetési alapokból, és lengyel intézményekből álltak össze. Nem volt tulajdonosi részesedésük viszont erős pénzügyi ösztönzést tartalmazott a szerződés, ha az alap sikeresen működött. A lakosság idővel eladta részvényeit így azok 1999-re nyugati pénzintézetek, befektetési társaságok kezébe kerültek. 5.4 Külföldi befektetések jogi háttere: A külföldi befektetők térhódítása a hazai tőkehiány miatt elkerülhetetlen volt. Nagyban segítette a külföldiek beruházási kedvét az 1991. június 14-i a Külföldi részvétellel működő vállalatokról szóló törvény 1996-ban kiegészített új szabályai. Miszerint a külföldi cégeknek nincsenek már különleges adminisztratív kötelességei, vállalat alapítására, illetve működtetésére vonatkozóan. A kereskedelmi tevékenységről szóló 1999. november 19-i törvény értelmében a külföldi személy résztulajdonossá válhat a társaságnak vagy vállalatnak, illetve megvásárolhatja részvényeit. Külföldi vállalat emellett fiókot vagy képviseleti irodát nyithat Lengyelországban Külföldi befektető létező cég részvényeit is megvásárolhatja. Részvényeket nyilvános értékesítés útján az értéktőzsdén vásárolhat. A külföldi részvételű vállalatok száma 1991-1999-között majd nyolcszorosára nőtt, főleg német és Egyesült államokbeli cégek részvételével. 26

5.5 A Bankrendszer Privatizációja: A privatizációs folyamat sikerességének feltétele, hogy a bankrendszer piaci alapokon működjön. Mivel a bankrendszer a privatizálandó vállalatok közül az egyik legértékesebb tételnek számított, valamint stratégiainak szempontból is roppant jelentős volt, ezért kivártak az eladással. A kivárás azonban rossz stratégiának bizonyult. Első szakasz: 1989-ben megszűnt a monobank-rendszer és a bank szektor átszervezésére került sor. Kialakult 3 fő szektor: Az első szektor a központi bankból és az úgynevezett specializált bankokból (agrár, külkereskedelmi) tevődik össze. A központi bank regionális kirendeltségeiből kereskedelmi bankokat alakítottak ki, és a specializált bankok univerzális engedélyeket kaptak. Második szektor a magánbankok rendszere. 1989-ben megnyílt a lehetőség magánbankok alapítására is, kezdetben elég szerény tőkekövetelmény mellett. 1992 végére közel 60 magánbank alakult. 1993-ban az összes banki bevételnek mintegy 12%-a volt a részesedésük. A harmadik szektort a szövetkezeti bankok jelentették, amik főleg agrárterületeken működtek A bankok működésének jellemzői: A gazdasági recesszió hatására a vállalatok gazdasági teljesítménye csökkent, amit a bankok is érzékeltek. Az állami tulajdonban lévő bankrendszer nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, rossz nem teljesülő hitelállománnyal rendelkezett, amit az államháztartásból kellett finanszírozni. Az ismeretek hiánya, a rossz hitelezési gyakorlat az egész gazdasági átalakulás folyamatát hátráltatta. 1992-től a bankok viselkedése megváltozott és sokkal konzervatívabbá váltak, igyekeztek forrásaikat állampapírokba helyezni, amik jóval kevesebb kockázatot jelentettek, mint a hitelnyújtás. A jegybank szigorította a tőke 27

megfelelési követelményeket, de a már korábban felhalmozódott kintlévőségek miatt kaotikus volt a bankok helyzete. Konszolidációs program A bankok működésének problémáira jelentett megoldást a konszolidációs program, melynek fő célja a rossz tartozásállomány csökkentése, valamint hogy ez a folyamat minél kevesebb csődeljárással és anyagi veszteséggel járjon. A programba 9 regionális és 3 speciális bankot vontak be. Egyszeri tőkeinjekcióval kezdődött, és utána az állam a háttérbe vonult. A program sikeresnek bizonyult, hiszen kettő kivételével minden bank meg tudta szilárdítani helyzetét. A magánbankok esetében feltőkésítésre nem került sor, viszont a jegybank kísérletet tett, ezen bankok beolvasztására tőkejuttatás révén. Hátránya a programnak, hogy folyamatos terhet jelentett az államra. További problémát jelentett az állami túlsúly fennmaradása, ami korlátozott versenyt és a privatizált bankok működési lassúságát eredményezte. A program megoldotta a krízist, és a bankok ezúttal felkészültebben újra megkezdhették a vállalati szféra felé a pénzügyi közvetítést. Második szakasz: A bankrendszer további fejlődésében legfontosabb tényező a külföldi tőke beáramlása volt, ami 1993-ban főleg külföldi befektetők révén az állami bankok privatizációjával kezdődött. A külföldi bankok sorra hoztak létre lengyelországi fiókintézeteket, valamint megkezdték a magánbankok felvásárlását is. 2001 közepére a kereskedelmi bankok részvényeinek 79%-a külföldi kézben volt, a 72 kereskedelmi bank közül már csupán 18 kisebb banknak volt lengyel többségi tulajdonosa. Az évtized folyamán előrehaladt a bankszektor koncentrációja, és az öt legnagyobb bank birtokolta a bankszektor tőkéjének 50%-át. 1995-től kezdve jól láthatóan lendületet vett a banki hitelezés, és 1996-tól a lakossági hitelfelvétel növekedése is megfigyelhető. 28

Napjainkban: Az 54 Lengyelországban működő kereskedelmi bankból 2004 végén 14 bankot jegyeztek a Varsói Értéktőzsdén, ebből az 54 bankból 41 külföldi kontroll alatt áll. Ebből 22 teljesen külföldi tulajdonban van, míg 13-ban csak külföldi többség van jelen, 6 bank pedig közvetett irányítás alatt áll. A bankszektor tulajdonosi szerkezete 2004. december 31-i állapot szerint: 4,50% 11,40% 9,50% Államkincstár Belföldi tulajdonosok Kisrészvényesek 12,50% Állami vállalatok Külföldi tulajdonosok 60,10% 2% Szövetkezeti bankok részvényesei 29

5.6 Privatizáció az energiaszektorban: A lengyel energiaszektor átalakítása az 1990-es évek elején kezdődött. A stratégiailag fontos szektor privatizálása azonban lassan halad. 1990-ben még úgy tervezték, hogy 1996-ra privatizálják az egész szektort. Ezzel szemben a 2002-ig a 14 nagyobb erőmű közül csupán 2-t sikerült értékesíteni. 2000. április Tractebel megvette a Polaniec erőmű 25%-át. 2001-ben EDF-ENBW konzorcium vásárolta meg a Rybnik-i erőművet A 33 energiaszolgáltató vállalat közül pedig szintén kettőt: Eladták GZE részvényeinek 25 %-át a svéd Vattenfall vállalatnak A STOEN esetében a privatizációs folyamatot többször is újra kezdték. Végül 85%-ban a német RWE tulajdonába került. Ez volt az első eset, hogy egy német vállalat stratégiailag fontos lengyel vállalatban többségi részesedést szerzett. A kis helyi hőerőművek közül sokat kiárusítottak. Jogszabályi háttér: A jogszabályi kereteket az 1997. áprilisában elfogadott Villamos Energia Törvény adja, amelynek lényegi módosítására 2005. márciusában került sor. Ez a törvény megteremtette az energiapiaci verseny és az energiaszektorban működő vállalatok pénzügyi helyzetének javításához szükséges feltételeket, amitől a vállalatok hatékonyságának javulását várják. Az energiapiac versenyképességét a monopol helyzetek felszámolásával, illetve a harmadik fél elérhetőségének biztosításával próbálták meg elérni. Főbb stratégiai célok a privatizáció kezdetén Az energiaszektor átalakításának fontosabb céljai: a környezeti terhelés csökkentése az energia ellátottság biztosítása mellett a piac feltételeinek megteremtése hatékonyság növelése az energia felhasználás racionalizálása 30

Az energia szektort 3 külön részre bonthatjuk: erőművi szektor villamosenergia-szektor elosztói, hálózati szektor 5.6.1 Erőművi szektor privatizációjának jellemzői A magánosítást szigorú feltételekhez kötötték és csak azokkal a befektetőkkel voltak hajlandóak érdemben tárgyalni, akik elfogadták a privatizációs szabályokat. Garanciát kértek a termelői kapacitás mértékére, valamint a rekonstrukcióra vonatkozóan. Erőművenként változó volt a befektetési követelmények kikötése és elfogadása. Az alap stratégia szerint az első szakaszban az erőművek csupán 20-30%-át értékesítették. 5.6.2 Villamosenergia-szektor privatizációjának jellemzői A privatizációs stratégiával a szabad energiapiac létrehozását akarták elérni a fogyasztók védelmével a privatizációs bevételek maximalizálása mellett. Meg kívánták tartani a szektorban dolgozók szociális biztonságát. Elégséges alaptőkét kívántak létrehozni, amely biztosítja az egységes piacokon való versenyzést. 5.6.3 Elosztói szektor A stratégiái szerint a szektort konszolidálás nélkül kívánták privatizálni. A nagyobb vállalat csoportok értékesítésére, különféle akció programot hoztak létre. Ilyen vállalat csoportok voltak például a STOEN és a GZE. Azokat a befektető csoportokat preferálták, akik Know-how átadást vállaltak, hiszen szükség volt a tapasztalatszerzésre az elavult rendszerben. Az elosztói szektor 25%-át kívánták privatizálni az első lépésben. A befektetők piaci részesedésének viszont gátat szabtak 15%-os határral. 31

5.6.4 Végbement privatizációk a termelői szektorban: 1999 ZE PAK S.A. 20%-át adták el az Elektrim-nek, majd 2000-ben tőkét emelt így a részesedése már 39%-os lett. 2000-ig 5 földgáztüzelésű fűtőerőművet adtak el. MAEG német cég megvette a Bedzin Fűtőerőmű részvényeinek 52%-át. A svéd Vattenfall 55%os részesedést vásárolt a Varsói Fűtőerőműben. EDF megvette a Krakkói Fűtőerőmű 55 %-át. 2000 júniusában az EDF és a Gaz de France megvette a Wybrezezi fűtőerőmű részvényeinek 45 %-át. 2000 májusában a Kogeneracija Wroclawrészvényeinek 36%-át intézményibefektetők vették meg. További jellemzők: A részvények több mint 50%-a állami kézben maradt. A befektetők tehát nem kaptak szabad kezet a vállalatok átszervezésében, ami az ipar korszerűsítését hátráltatja. A lengyel befektetők még ennél is kisebb szerephez jutottak. Az új baloldali kormány taktikája volt, hogy azokat a vállalatokat, melyeket privatizálni szeretett volna, előbb összeolvasztotta, így még értékesebben tudta eladni. Az első ilyen vállalatóriás a PKE (Déli Energia Konzorcium) volt. A lengyel energiaszektor valamennyi szegmensében találni befektetési lehetőségeket, amelyek a szektor privatizációjával egyre inkább előtérbe kerülnek. A külföldi jelenlét jelentős az energiaszektorban, több nagyprojekt van függőben. Az áram-, gáz és vízszolgáltatási ágazatba érkező befektetések 2004 végéig meghaladták a 3,2 milliárd dollárt. 32

5.7 Telekommunikáció Az ágazat szakmai felügyeletét a 2000 októberében felállított Telekommunikációs és postai szabályozó hatóság (URTIP) látja el. A telekommunikációs szektor alakulását felügyelő állami hatóság a Közlekedési és Építésügyi Minisztérium. Legfőbb feladatuk a lengyel telekommunikációs piacon uralkodó monopolhelyzet megszüntetése, ezért született meg az új telekommunikációs törvény és ezért privatizálták a Telekomunikacja Polska S.A-t (TPSA). Jogszabályi Háttér: A telekommunikáció a lengyel gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata, amit 2004-ben hatályba lépett Telekommunikációs Törvény szabályoz 5.7.1 Végbement privatizáció: A TPSA privatizációja: A lengyel nemzeti telefontársaság a TPSA magánosítása óriási lehetőségeket rejtett magában a külföldi befektetők számára. A cég privatizációja 1998 októberében kezdődött el, egy 15 %-ú részvény csomag kibocsátásával. 10 százalékát nemzetközi befektetőknek kínálták eladásra. A belföldi magánbefektetők 3,5 százalékot kaptak. A maradék százalékokat pedig belföldi intézményes befektetők kapták, de nem volt nagy érdeklődés a részükről a részvények iránt. Csupán a részvények egyötödét jegyezték. A TPSA privatizációjának második fordulója 1999-ben valósult meg, ekkor a vállalat 35 százalékát egy csomagban stratégiai befektetőknek ajánlották fel, melynek győztese a France Telecom volt. A privatizáció bevételeit az 1999-ben induló új magán nyugdíjpénztár-program finanszírozására fordították. 2001-ben a franciák további 12,5%-os részvénycsomag megvásárlására kötöttek szerződést, így már részesedésük 47,5 %-ra duzzadt. 33

Vállalat Ország Év Módszer Értékesített arány % Vevő Bevétel millió USD TPSA Lengyelország 1998 Tőzsde 15 Intézményi befektetők 900 2000 Tender 35 France Telecom és Kulczyk Holdings 2003 Tőzsde 7,5 Nemzetközi befektetői csoport 4300 414 Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, 2005 5.7.2 Vezetékes telefonhálózatok: Míg a lengyel telekommunikációs piac az egyik legnagyobbnak mondható Közép- Európában, addig az egy főre eső vonalak aránya mind vezetékes, mind mobil szegmensben nagyon alacsony. Ennek legfőbb oka az infrastruktúra fejletlensége, és a vidéken élő lakosság nagyszámú aránya. A vezetékes telefonok piacát a TPSA gyakorlatilag egyedül látja el. A piacnak mindössze 9%-át fedi le más szolgáltató. 2000 áprilisáig 25 vállalat kapott engedélyt helyi telekommunikációs szolgáltatás nyújtására. Ezek működési területe gyakorlatilag lefedi Lengyelország egész területét, ezért a TPSA vállalatnak mindenütt versenytársakkal kell szembenéznie. A lengyel mobil és vezetékes piac alakulása 1997-2004 80 60 40 20 0 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Mobil Vezetékes Mobil Forrás: KSH 2005 34

A dinamikus fejlődés ellenére a lengyel telekommunikációs ágazat még mindig elmarad az EU országokétól. 5.7.3 Mobil piac A legnagyobb telekommunikációs berendezéseket gyártó cégeket 1992-1993-ben a privatizáció során részvényértékesítés keretében vásárolták meg a következő befektetők: az Alcatel megvásárolta a PZT-t Varsóban és a TELETRA céget Poznań-ban, a Lucent Technologies a TELFA-t vette meg Bydgoszcz-ban, a Siemens pedig az ELWRO-t Wrocław-ban és a ZWOT-ot Varsóban. A mobil telekommunikáció piacát 1996-ig a Centertel uralta. Az állam 1996 elején írt ki pályázatot GSM engedélyekre, amit a Polkomtel ("Plus" GSM) és a Polska Telefonia Cyfrowa ("Era" GSM) nyertek el. 2000 elején a mobiltelefon piac vezető cége a Polska Telefonia Cyfrowa volt, szorosan mögötte a Polkomtel áll. 2004-ben a lengyel telekommunikációs piac több mint 93%-át, TPSA és három másik mobiltelefon-szolgáltató cég: a PTC, a Polkomtel és a PTK Centertel uralta. A TPSA piaci részesedése a lengyel piac több mint felét tette ki. A helyzet 2005-ben sem változott. A mobiltelefon piac szerkezete 2004-ben Polkomtel; 30% PTC; 38% PTK Centertel; 32% PTC PTK Centertel Polkomtel Forrás: URTiP, 2005 35

A mobiltelefon tulajdonosok száma 2004-ben elérte a 23,1 millió főt. Ennek köszönhetően az átlagos mobiltelefon sűrűség 60,5-re emelkedett Lengyelországban, gyakorlatilag tehát a mobiltelefonok száma duplája a vezetékes vonalaknak. A lengyel mobiltelefon sűrűség mindazonáltal még mindig jelentősen elmarad az európai átlagtól. (Üzleti kalauz 2000) 5.8 Privatizációs bevételek: 1991-2004 között a privatizációs bevételek összesen 24,3 milliárd dollárt eredményeztek. A következő grafikon ezeket a bevételeket ábrázolja. Privatizációs bevételek 1991-2004 között (millió dollár) 8000 6000 4000 2000 0 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Privatizációs bevételek Forrás: Kincstárügyi Minisztérium, 2005 Lengyelország 2005-ben bruttó 3,750 milliárd zlotys (1,138 milliárd dolláros) bevételt könyvelt el október 31-edikéig, ami a tervezett összbevétel 66,17%-a volt. 36