E G Y E T E M I K A R O K H A L L G A T Ó I É R T É K E L É S E AZ EGYETEMI KAROK JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSE A korábbi fejezetekben témakörönként elemeztük a hallgatók elégedettségét egyetemük szolgáltatásaival. Ezen belül az egyes szempontok alapján kidolgozott intézményi összehasonlítások szakterületi felosztásban tartalmazták a hallgatói vélekedéseket. Mindennek összefoglalásaként a továbbiakban bemutatunk néhány olyan grafikont, amelyek valamennyi vizsgált értékelési szempontot együtt feltüntetve, az érintett szakterület összes intézményének megítélését ábrázolják. Módszertani szempontból is hasznos, hogy ezáltal lehetőségünk van az egyes intézményi jellemzőkre adott értékeléseket nem csak különállóan, hanem egymáshoz viszonyítva is elemezni. Ez ugyanis segít pontosítani azt az értelmezési keretet, amelyben az egyes válaszok elhelyezhetők. Az eredmények ily módon történő összefoglalása ugyanis jól szemlélteti, hogy a hallgatók véleménynyilvánítása érdemi. Határozottan differenciálnak az egyetemek értékelésekor: bizonyos dolgokkal elégedettnek tűnnek, másokkal kapcsolatban viszont komoly kritikákat fogalmaznak meg. Az adatok részletes elemzése alapján az értékelések életszerűek és a véleménynyilvánítás komolyságát mutatja, hogy nem sémákat visszhangoztak a diákok. Hiszen az ugyanazon karokon tanuló hallgatók válaszai között is jelentős különbségek vannak: előfordul, hogy valaki nagyon elégedetlennek tűnik az egyetemével, míg egy másik diák ugyanazon szempont alapján pozitív értékelést ad. Mindebből egyfelől a hallgatói attitűdökre vonatkozó következtetések vonhatók le. A válaszok olykor jelentős szórása azt mutatja, hogy még azonos szakirányon belül, tehát legalábbis a szakmai érdeklődés, beállítódás szempontjából homogénebb hallgatói körben is igen eltérő igények, elvárások élnek a felsőoktatási szolgáltatásokkal szemben, ami nagyban összefügg a differenciált felsőoktatási funkciókat igénybe vevő hallgatók csoportjainak tagoltságával. Másfelől a felmérés eredményeinek értékelésében szükségképpen oda vezet ez a tapasztalat, hogy az átlagértékekben a konklúzió középre tart, azaz már csak nagyon ritkán találkozunk szélsőségesen pozitív vagy negatív értékelést kapó intézményi jellemzővel. Így az intézményi jellemzők összesített sávja a gyenge közepes és az erős jó között helyezkedik el. Különösen igaz ez annak az (elsőként következő) grafikonnak az esetében, amely az összes megkérdezett egyetemi hallgató véleményét mutatja be. Ez az adatsor arról nyújt elnagyolt képet, hogy a magyar egyetemista hallgatói kör mely felsőoktatási szolgáltatásokról milyen módon vélekedik nagy általánosságban. Ezt követően a többi ábra szakterületenként összesítve tartalmazza a hallgatói vélekedéseket. Az átlagértékek kiszámításánál nem vettük figyelembe azoknak a hallgatóknak a válaszait, akik nem tudtak válaszolni az egyes kérdésekre (ha ugyanaz a hallgató viszont egy másik intézményi jellemző esetében már vállalkozott az értékelésre, E g y e t e m e k m é r l e g e n
A z e g y e t e m i k a r o k j e l l e m z ő i n e k ö s s z e f o g l a l ó é r t é k e l é s e akkor az ő véleményét természetesen ez utóbbi jellemző elégedettségi mutatójának a kiszámításakor figyelembe vettük). Az ily módon kérdésenként meglévő válaszhiány általában csak néhány százalékosnak tekinthető, mindössze a kollégium színvonalának, a konferenciákon való részvételi lehetőségeknek és a végzés utáni elhelyezkedési lehetőségek intézményi segítésének a megítélése kapcsán fordult elő, hogy sokan ( %) nem tudtak válaszolni a feltett kérdésre. Az összesítő grafikonokban szereplő adatokat a súlyozott mintán számoltuk ki, mivel így tudtuk biztosítani, hogy az eredmények pontosan reprezentálják az egyes szakterületek hallgatóinak a véleményét. E g y e t e m e k m é r l e g e n
E G Y E T E M I K A R O K H A L L G A T Ó I É R T É K E L É S E Elégedettség az egyetemi intézményekkel minden megkérdezett egyetemi hallgató körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),,86,76,7,6,,,9,,,,7,,,,,,7,,,96,9,67 6 E g y e t e m e k m é r l e g e n
A z e g y e t e m i k a r o k j e l l e m z ő i n e k ö s s z e f o g l a l ó é r t é k e l é s e,7 Elégedettség az egyetemi intézményekkel a bölcsészettudományi karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),8,7,69,66,6,6,8,6,,,9,,6,,,97,87,79,79,78,7, E g y e t e m e k m é r l e g e n 7
E G Y E T E M I K A R O K H A L L G A T Ó I É R T É K E L É S E Elégedettség az egyetemi intézményekkel a természettudományi karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),,9,9,88,76,76,7,67,6,6,6,,,8,,,6,7,,,9,8,8 8 E g y e t e m e k m é r l e g e n
A z e g y e t e m i k a r o k j e l l e m z ő i n e k ö s s z e f o g l a l ó é r t é k e l é s e Elégedettség az egyetemi intézményekkel a mûszaki karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),6,,,97,9,9,6,6,6,6,6,6,6,8,6,,6,,9,,9,,99 E g y e t e m e k m é r l e g e n 9
E G Y E T E M I K A R O K H A L L G A T Ó I É R T É K E L É S E Elégedettség az egyetemi intézményekkel az általános orvostudományi karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),7,8,8,8,8,7,6,6,,,8,8,6,,,,,,,,98,97,8 6 E g y e t e m e k m é r l e g e n
A z e g y e t e m i k a r o k j e l l e m z ő i n e k ö s s z e f o g l a l ó é r t é k e l é s e,98,9,7 Elégedettség az egyetemi intézményekkel az agrártudományi karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),,9,,,,,9,9,,,6,,,,98,97,9,9,86,67 E g y e t e m e k m é r l e g e n 6
E G Y E T E M I K A R O K H A L L G A T Ó I É R T É K E L É S E, Elégedettség az egyetemi intézményekkel a jogtudományi karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),7,69,6,6,9,,,7,7,,,8,,9,9,86,86,8,7,6,,7 6 E g y e t e m e k m é r l e g e n
A z e g y e t e m i k a r o k j e l l e m z ő i n e k ö s s z e f o g l a l ó é r t é k e l é s e Elégedettség az egyetemi intézményekkel a közgazdaságtudományi karok hallgatói körében (: teljes mértékben elégedett, : egyáltalán nem elégedett),7,7,97,9,6,66,,,,8,,9,8,9,,,7,,,9,9,,68 E g y e t e m e k m é r l e g e n 6