AZ ERDÉLYI MAGYAROK CHICAGOI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA



Hasonló dokumentumok
(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

Ikonok Világa Magazin

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

Gyakorló feladatsor 9. osztály

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia


Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

Nyelvlecke. Olvassátok el a verset, majd mondjátok el, hányféleképpen van a megy, halad ige leírva!

380 éves a Türr Gimnázium

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

TIMSS TERMÉSZETTUDOMÁNY. 8. évfolyam NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai

Körmendi Gitta versei

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Középiskolás leszek! matematika. 13. feladatsor

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja ( es tanév I. szám)

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

VÉREK TES. Szabadságra mentem

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN

Egészsége és jó közérzete

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

A BUX-index alakulása a 24. héten ( )

Feladatok az ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. standardleírás 2. szintjéhez

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

Felvételi KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR. Universitatea BABEŞ-BOLYAI. w w w. e c o n. u b b c l u j. r o BABEŞ-BOLYAI

: kalandok a levéltárban

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)

Bevezetés. Mi a koleszterin?

Egy látószög - feladat

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Szombathelyi Csónakázó- és Horgásztó

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS VÁLTOZAT

Neved:. Elért pontszámod:... / 90 pont

Farkas László Általános Iskola

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Uecker. Képpé formált anyag

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Z600 Series Color Jetprinter

A Peszéri-erdőben jártunk

T A R T A L O M. játékszín H E R M A N N I S T V Á N. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. viiágszínház. drámamelléklet

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

T A R T A L O M. játékszín. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. világszínház. szemle

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

M. 2. Döntsük el, hogy a következő két szám közül melyik a nagyobb:

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

Szerelői referencia útmutató

TARTALOM. játékszín. fórum. arcok és maszkok. világszínház. színháztörténet. szemle

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

A történelem korszerű drámai értelmezése

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

Lépések a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja

Kezelési útmutató ECO és ECO Plus

A BUX-index alakulása a 23. héten ( )

Átírás:

Erdélyi Hngok Csk kkor születtek ngy dolgok H bátrk voltk, kik mertek (Ady: A tűz csiholój) AZ ERDÉLYI MAGYAROK CHICAGOI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA 2008 prilis

ERDÉLYI HANGOK TARTALOM Blogh András: Elnöki köszöntõ Dr Shokotu F.: A turáni népek Érdekközössége (levél) Rdics Géz: Nyelvlecke Blsko Peter: Nyilt levél Gyurcsányhoz Blogh András: Lesipuskások AZ ERDÉLYI MAGYAROK CHICAGO-i SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA Nyiri János: Szóvl mi végleg elmegyünk (levél) Blogh Év: Tllózó Jó tudni, hogy. Versek: Bõsze Évától és Mkki Ádámtól Blogh Év: Te Édes Élet Közhírré Tétetik. CÍMÜNK: Erdélyi Mgyrok Chicgo-i Szövetsége 608 Smith Ave Lke Bluff, IL 60044 U.S.A. Telefon: (847) 845-4148 Fx: (847) 234-1625 (Hivtkozássl z Erdélyi Szövetségre) Trnsylvnin HungrinFedertion of Chicgo Szerkesztõk: Blogh Év Blogh András Rdics Géz Demeter András Demeter Edithke TÁMOGASSUK AZ ERDÉLYI MAGYAROK CHICAGOI SZÖVETSÉGÉT erdelyi_szovetseg.chicgo@yhoo.com Beküldött kézirtokt és fényképeket nem õrzünk meg és nem küldünk vissz.a szükséges jvítás és rövidítés jogát fenntrtjuk. A névvel láírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki szerkesztõ és kidó álláspontját. Azokért mindenkor cikkíró felelõs. Minden nemzetnek olyn kormány vn, minőt érdemel. H vlmi oknál fogv ostob vgy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nykár, kkor nép zokt silány fickókt minél hmrbb pokol fenekére küldi. De h egy hitvány kormány huzmosn megmrd helyén, kkor bizonyos, hogy nemzetben vn hib. Akkor z nemzet ljs vgy műveletlen. Széchenyi István

Kedves Brátink, Mivel nem vgyunk hetilp, nem számolunk be npi eseményekről, ngyobb időegységben összegzünk, vgy összpontosítunk legfontosbb mgyr, ezen belül erdélyi életkérdéseinkre. Egy vérnélküli gzdsági háború cstzjábn és hngzvrábn igyekszünk kiszűrni sját hngunkt. Erdélyi mgyr létünk bár sjátos, de veszélyes lenne kiszkítnunk térség és világ eseményeiből. Ennek háborúnk vnnk és lesznek győztesei és vesztesei is. Mi nem lehetünk tétlen szemlélői z eseményeknek. Nemzetiségi mivoltunkból dódón lehetőségeink korlátozottbbk, mint ngyobb nemzettesteké, de nekünk is meglehetnek és meg is vnnk sjátos fegyvereink. H megmrdni és élni krunk, be kell állnunk sorb és fel kell vennünk hrcot. Tudtábn vgyunk nnk, hogy m élő népek és nemzetiségek, mguk helyén ezt tették és teszik m is. Nem várhtunk mindig másoktól segítséget. Mi mgyrok is zért létezünk még, mert eleink is ezt tették. Az élet áldozttl jár, már születésnél z ny fájdlmávl kezdődik. Az életért z egész élővilág küzd, benne z ember is. Leegyszerűsitve, törzsi viszonyok között is megküzdöttek vdászterületért, és még koldusok is megküzdenek egy-egy srokért fennmrdásuk érdekében. Áldozz te is, h másr nem futj, leglább egy imát népedért. A honfogllóknk sem volt egyszerű beékelődni véres hrcok árán környező birodlmk szorítási között, és sok száz éven keresztül Mgyrországot Európ ngyhtlmi tényezőjévé tenni külső és belső hrcok árán. A ngy kérdés m mi számunkr z: életképesek vgyunk-e egy kirjzolódni látszó gzdsági világbirodlombn helyünket megtlálni, és megmrdni. Aki m politiki szerepet válll csk kkor tegye, h öntudt mgyr és erős. A mi mgyr politikustól csk z várhtó el, hogy ezen vihros tengeren kifogj szelet mely vitorlásunkt továbbviheti, kármilyen keveset, de népe jvár fordíts. E tekintetben mieink már hosszú ideje rosszul vizsgáznk, mert z utolsó 25 évben tőlünk kármilyen égtájr figyelünk, országok, népek, vgy nemzetiségek mjdnem mind kivívták függetlenségüket, vgy önrendelkezésüket, mig mi egyhelyben mrdtunk, és bizonyos tekintetben vissz is léptünk. Hosszú lenne erről beszámolni, hogy mindez miért történt. Elgondolkodásr jánlv sűritem észrevételeimet, miközben nem törekszem teljességre, és nem zárom ki tévedés lehetőségét sem. 1-Elvetem sokk áltl szorglmzott elméletet mely szerint z első lépés gzdsági felemelkedés, csk ezt követheti függetlenség, vgy önrendelkezés. 2- Alptétel: mig bukszánk mások zsebében vn, ddig nincs lehetőség népünk jvár történő gzdsági felemelkedésnek. Az egész történelmi tény, másoké és miénk ezt bizonyítj. Sokszáz éves lárendeltségünkben szegények és rbok voltunk és kiegyezés után egy rövid 50 éves fellélegzésben gzdságunk európi szinvonlú lett. Mi városink központji ennek köszönhetően nyerték el m is láthtó rcukt 1910-ig. Fejlődő gzdságunkbn húzóágzt is megjelent, látsd vsutt, mely rövid idő ltt világelső lett és legtávolbbi szigeteken is épitett és termelt. Az utolsó 20 évben függetlenné vált nemzetek önrendelkezésük elnyerése után minden tekintetben ngyléptékű fejlődés felé hldnk nnk ellenére, hogy előtte elmrdottk és szegények voltk. 3- Történt néhány évvel ezelőtt NATO-b vló lihegés előkészítésekor, z Egyesült Állmok bukresti ngykövete chicgoi mgyrok képviselőit nemzetközi repülőtér elegáns szállójánk éttermébe megbeszélésre hívt össze, zt követően, hogy előző np román képviselőkkel tlákozott ugynott. Az estét betöltő központi gondolt témáj erdélyiekre vontkozón, hogy ő segíteni kr z erdélyi mgyrokon, és legyünk nyugodtk, mgunk módjn segítsük Románi betgolódását NATO-b, s mikor Románink mjd jól megy dolg, nekünk is jó lesz. Amikor Románi EU-s tgságánk z előkészítése került sorr, kkor Jeszenszky Géz volt külügyminiszter jelent meg nálunk, mint meriki ngykövet, nyilván reklám kedvéért, szinte zonos, kissé módósított szöveggel. Mgm személyesen

beszéltem vele z ő kérésére, hogy erdélyi fitlokt toborozzk másnpi elődásár. Beszélgetésünk lpgondolt, hogy nekünk erdélyi mgyroknk nem kell ggódnunk, mert ők tárgyltk román fél illetékeseivel és ők megigérték, hogy h közösségbe bejutnk, mindenben támogtni fognk bennünket, és h nekik jó lesz, nekünk is jó lesz. Erre én ezt feleltem: -Ngykövet Úr, gondolom, ön is tudj és ők is, hogy mit miért igértek, de mi z ő igéreteikben már nem hiszünk, s h mosolyognk, mi ttól már félünk.- A nem várt válsz rcán és szemén látv, meglepte őt. Közöltem továbbá, hogy mi jólétet nem csupán nygikbn mérjük. 4- Életbevágón fontos tudni zt, hogy frnci forrdlom ót írtln törvény régi királysággl szemben, hogy föld zé, ki benépesíti. Ilyen lpon jöttek létre z új nemzetrészek, igy lett Koszóvóból lbán terület, és legkézzelfoghtóbbn z Egyesült Állmokbn igy lett törvényesen is második nyelv spnyol. Ez is többségi elven működő demokráci trtozek. Az erdélyieknek, h megmrdni krnk, és hozzá jogokt is, legfontosbb, mi ebből következik, benépesíteni z őshonos területet. Erdély átdáskor román hivtlosságok is zt mondták, hogy e területet román nyáknk köszönhetik. 5- Kormánykeréknél ülve képtelenség érvényesiteni krtunkt, mert kormánytg esküvel kotelezi mgát román nemzetpolitik szolgáltár. Ez tudthsdásos állpot. A prlmentáris képviselet szükséges és fontos, hogy kimutthtó legyen bennünk rejlő erő, de ezúton sem nyerhetjük el joginkt, mert: ) többségi román prlmenterek ellenünkben egységesek, vgy meg sem hllgtnk, b) szvzásnl pedig ösztönszerűen, szinte 100%-osn leszvznk. 6- A politik mindig nélkülözte z erkölcsi korlátokt. Alpelve: z ellenfelet bármilyen eszközzel megtéveszteni, s ki ezt jól csinálj rr m felnéznek, és zt mondják, művészi szintre emelte politikát. Román brátink ebben szinte világelsők. Tnulság: őket mi sjátos lelki lktunkkl nem tudjuk lepolitizálni. Igz z is, hogy már mintegy száz éve z urlkodó világpolitik is nekik kedvez. 7- Kezdetben z erdélyi mgyr politiki strtégi egységes volt, és világosn látták végső célt. Azót z egység felbomlott, s célt homályosbbn látják. Meg kell vllnunk, ebbe belejátszott megmrdt ország politiki krt mellyel tudtosn megosztották z erdélyi mgyr politiki egységet. Cáfolhttlnul ott vn mindenhol kezük nyom, miközben be kell ismernünk sját gyengeségünket is. Politiki csoportosulások és pártok megjelenése élénkitheti lelssult erdélyi mgyr vérkeringést, h vigyázunk legfontosbbkr. A politikábn lehetünk ellenfelek, kik szbályosn versenyt futunk cél érdekében, de semi esetre sem lehetünk ellenségek. 8- Szinte humorb illő több mint évtizedes párbeszéd, melynek kpcsán eszembe jut rdi lelkészi szolgáltom idejéből egy kedves történet. Bözsi néni, ki munkhelyi zjártlom mitt hllássérült volt, egy kor tvszi npsütéses délelőtt, mikor kertben tkritottm, vártlnul elém toppnt és zt kérdezte: - A Tiszteletes Úr áss kertet?- Nem Bözsi néni, én felszánttom.- feleltem. Kisebb, ngyobb kihgyássl ez megismétlődik, és ő újr felteszi kérdést: - A Tiszteletes Úr áss kertet? - Nem Bözsi néni, én felszánttomválszoltm újr. Felrgyog szeme, és ezt mondj: - N milyen jó, mert én is ásom.vlhogy így képzelem Tőkésék és Mrkóék párbeszédét is hosszú éveken keresztül. Mikor Mrkó megkérdezte: - Mondd Lászlo, ti ntinómiáztok?- (áltlm formált műszó) - Nem Bél brátom, mi utonómiázunk.-

Mire eljutottk z utolsó fordulór, ismét hlltszott kérdés: - László, ti ntinómiáztok?- Nem Bél, mi utonómiázunk.- No, hát csk zért kérdeztelek meg kedves brátom, mert mi is ntinómiázunk.- 8- Divttá vált, hogy szétforgácsolódásbn mgyr politiki vezérek közös ellenséghez mennek segitséget kérni. Tnulság: Soh ne tedd ezt testvéreddel szemben, mert ez:. becstelenség b. gyengeségedre utl c. mindkettőtöket fogjul ejt és szolgájáv tesz. 9-Hosszú története vn nnk, hogy politiki pártok egyike kis lépéseket trtj fontosnk, míg másik ngyobb lépéseket, vgyis rdiklizmust. Önmgábn sem kis lépés, sem z úgynevezett rdiklizmus nem üdvös. A kettő együtt elfogdhtó, mivel nem vgyunk egyformák. Mindkettő hordoz mgábn veszélyt és kudrcot, de hsznot is, kár kis lépés, kár ngy lépés Mindkettőnek lptörvénye: következetes és htározott legyen. A rdiklizmusnk hszn lehet bbn, hogy tárgylási lpot és kényszerhelyzetet teremthet Veszelyhelyzet kkor következhet be mindkettőben, h könnyelműen cselekszenek. Ismertem egy kislépőt, mondhtom kislépések tyját, kivel hosszú ideig odhz, egy Mgyr közösségben éltünk és dolgoztunk.addig tipegett és topogott, mikor egyszer csk megpttnt, hátunk mögött és fejünk fölött egyenesen Neptumr pottynt. Ott ngy titokbn nemzetközi brátivl ittk medve bőrére, és sorsot vetettek köntösünkre. Mjd szélsebesen betotyogott miniszteri bársonyszékbe,s ott villámgyorsn semmit nem intézett el nyelvi és tnügyi törvényeinkből. Egy újbb fordultbn ngykövetként átpttnt Rigáb. Gondolom, zért, hogy kitnulmányozz, hogyn sikerült nekik villámgyorsn kivívni függetlenségüket. Meghányt-vetette ottni tpsztltit, bölcsességben gyrpodv továbbr is zt jvsolj válsztóink: Tityegjünk és totyogjunk mert célbjutni ugysem krunk, ki fut zt lerántjuk, közben ne motyorogjunk, még csk meg se mukknjunk, mindddig míg elfogyunk. Ezért támogtjuk mi zokt, kik nemzetben gondolkodnk, nem perc emberkék és nem hspártik, kik nem csk beszélnek, hnem cselekszenek is Jó munkát brátim. Blogh András A TURÁNI NÉPEK ÉRDEKKÖZÖSSÉGE Egy jpán tudós - Dr. Shokotu Fisi - levele. IGEN TISZTELT SZERKESZTÕ

ÚR! Tuljdonképpen nekem nem illene mgyr kérdésbe vtkozni, mivel jpáni fjú vgyok és jpáni nemzetséghez trtozom, kkor is, h jelenleg, mint USA állmpolgár Argentínábn élek. Miután zonbn egy igen jó brátom átolvsásr átdott néhány mgyr újságot és ezek egyikében Vsárnpi Levélben Dr. Frks László és Mgyr László urk olyn tónust ütnek meg sjá nemzetükkel kpcsoltbn, mely z áltlm tisztelt és szeretett mgyr "fjt" és "népet" teljesen elõnytelenül állítj be, kérem engedjék meg, hogy e történelmi kérdésben néhány szót mondhssk. Mi - néhányn - jpáni õstörténet kuttók bbn hitben nõttünk fel, hogy világ legnemesebb nemzete és fjtáj mgyr /: m - my-r. / Kérem definíciómr nem hitleri nominlizmust lklmzni!... A "Felkelõ Np" birodlmi ivdékink hittük és hisszük Önöket, kedves mgyr testvérek, kiket, történelmi krm messzire sodort el. Fji kiválóságukt és elsõ szerepüket elismerve érkeztünk nnk idején Budpestre, mgyrul tnulni Imok Dzsuicsiro vezetése ltt. Hrminc év szemléletével m meg kell állpítnom következõket: 1./ Igz Mgyr történelemírás sem Hbsburg, sem Horthy kormány ltt nem létezett. A Hbsburgok sját érdekükben elpusztítottk mindent, mi z õsi eredetre utl. A Horthy korszk illetékes szerve - Teleki Pál Történelmi Intézet sját nevelésû céhbeli tudósi pedig, Hómn Bálint vezetésével "átértékelték" z múgy is hiányos mgyr történelmet rómi ktolikus egyház és Hbsburg ház jvár. 2./ Vlóságos fji mítoszok lpján dolgozó történész - miképp görögöknél vn - ebben gárdábn nem létezik, mert, hogy értékelnék zok mítoszok erejét és igzságát, kik Nemzeti Krónikájuk hitelét is Mivel zonbn mgyr nemzet, fj és nép vgy nevezzék, hogy krják -történelmi kuttá lerontották?! Egyetlen Dr. Frks vgy Mgyr László történész sem hivtkozik Mgyr Krónikákr... Miért nem hivtkoznk biblikus Izrel fji hsonltosságokr?...izrel fj, nép és nemzetség - tehát ugynúgy mgyr, jpáni, görög, rb is fj, nép és nemzetség! És miért nem oldják meg végre Önök - mgyr tudósok - Bibliábn hemzsegõ mgyr elnevezések, nevek, földrjzi helyek problémáit? Innen messzirõl jobbn látszik z igyekezet is, meg hmisság is. Vlójábn mgyr fjt igen elkeveredett már, A "mgyr" történelemírás tudósi is ilyen kevert vérûek. Vn német-mgyr, szláv-mgyr, román-mgyr, izrelit-mgyr keveredésû történelemtudós is. Érdekes kívülrõl megállpítni zt, hogy ezek egyike sem z igz mgyr történelmet kuttj, hnem németek, szlávok, románok és izreliták jvár krj mgyr történelem igzságit elferdíteni. Ezzel kpcsoltbn csk egyetlen kérdést szeretnék intézni egyesekhez krtárskhoz és rjtuk keresztül minden mgyrhoz, nevezetesen: "Miért vn z, hogy világ egyetlen nemzete Mgyr, melynek szármzását, történelmét minden más népség elhomályosítni igyekszik...? És mik állnk e-mögött homályosító érdekszövetség mögött...? Addig is, míg erre önök válszolni fognk, mi jpánik és z összes turáni törzsekhez trtozók, Pkisztántól Szibériáig és Hindusoktól Burmáig - legõsibb "egynyelv" elemeit legtisztábbn megtrtó nyelven " mgyrul " írjuk ÉBRESZTÕNKET csknem 800 millió testvéreinkhez. És ezzel MAGYAR NÉPNEK, FAJNAK és NEMZETSÉGNEK krunk legõsibb szármzásáért és sok ezer éves trdícióiért tiszteletet dni...még kkor is, h Önök mgyrok ezt tényt erõszkkl megsemmisíteni kívánják! Egyet zonbn trtson szem elõtt minden mgyr - még kkor is, h...történetesen történelemtudós: A "NAP" z önök Istene is - keleten kél, és nyugton nyugszik. Dr Shokotu Fisi szempontjából csk olyn elbírálás lá kell hogy essen, mint többi nemzet fj és nép.

-Kérdezem Önöktõl, kedves mgyr történész krtársk, miért hivtkoznk mindig sját fjuk determinációs kérdéseiben hitleri nomáliákr?... GYIMÓTHY GÁBOR NYELVLECKE Egyik olszór során, Ím, kérdés felmerült: Hogy milyen nyelv ez mgyr, Európáb hogy került? Elmeséltem, hogy tudtm, Mire képes mgyr. Elmondtm, hogy sok, sok rg vn, S hogy némelyik mit tkr, És szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnylt, Példként vegyük csk itt: Ember, állt, hogy hld? Elmondtm, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy dülöngél nálunk, S milyen, h csk lépdelek. Miért mondom, hogy botorkál Gylogol, vgy kódorog, S sétáló szerelmes pár, Miért éppen ndlog? A vddisznó, hogy h rohn, Nem üget, de csörtet - és Bár lkr mjdnem olyn, Miért más törtetés? Mondtm voln még zt is hát, Aki fut, miért nem lohol? Miért nem vág, ki mezõn átvág, De tán vágtt vlhol. Aki tipeg, miért nem libeg, S ez épp úgy nem lebegés, -- Minthogy nem csk sánt biceg, S hebegés nem rebegés! Mit tesz ló, h poroszkál, Vgy pedig, h vágtázik? És kuvsz, h somfordál, Avgy kár bóklászik. Lábát szedi, ki kitér, A ridt őz elszökell. Nem ront be z, ki betér. Más nyelven, hogy mondjm el? Jó lett voln szemléltetni, Botldozó, mint hld, Avgy milyen őgyelegni? Egy szó - egy kép - egy zmt! Aki 'slttyog', miért nem 'lófrál'? Száguldó hová szld? Ki vánszorog, miért nem kószál? S ki kullog, hol mrd? Bndukló miért nem bktt? És h motyog, mit kotyog, Aki koslt, vgy kptt, Avgy császkál és totyog? Nem csk árnyék, ki suhn, S nem csk jármű robog, Nem csk z árdt rohn, S nem csk kocsi kocog. Aki cselleng, nem cstngol, Ki 'beslisszol' elinl, Nem 'bttyog' z, ki bitngol, H mégis: mese csl! Hogy kuty lopkodik, Sompolyog, mjd meglpul, S h ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjm ezt olszul? Másik, erre settenkedik, Sündörög, mjd elterül. Ráripkodsz, elódlog, Hogy mondjm ezt németül? Egy csvrgó itt kóborol, Lézeng, ődöng, csvrog, Lődörög, mjd elvándorol, S többé már nem zvrog. Ám egy másik itt tekereg, Elárulj kósz nesz Itt kóvályog, itt ténfereg... Frnciául, hogy vn ez? S hogy tömeg miért özönlik, Mikor tódul, vgy vonul, Vgy hömpölyög, s még sem ömlik, Hogy mondjm ezt ngolul? Aki surrn, miért nem oson, Vgy miért nem lépeget? Mindezt csk mgyrul tudom, S tán csk mgyrul lehet....!

A nemzeteket úgy likvidálják mondt Hübl, hogy legelőször elveszik emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És vlki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és másfjt történelmet gondol ki nekik. A nemzet ztán lssn elfelejti múltját, és nem érti jelenét. A környező világ még sokkl hmrbb felejt. Hát nyelv? Azt minek vennék el tőlük? Puszt folklórrá válik, és előbb-utóbb természetes hlálll kimúlik. (Milán Kunder: A nevetés és felejtés könyve, Európ, Bp. 1998. 201-202. oldl) Hogyn Európáb? került A Nyelvlecke című vers negyedik sorábn áll: Hogyn került Európáb?, mármint mgyr nyelv. Vjon mit mondhtott diákjink nyelvtnár? Beszélt Etelközről, Lebédiáról, Mgn Hungáriáról, z Urál mögötti őshzáról? A finnugor nyelvrokonokról? Avgy mondott-e vlmi olyt is, mi hiányzik mgyrországi tnkönyvekből?...tudtosodik, hogy vérségileg is od trtozunk. Az Urál mögötti őshzából indultunk el, és hosszú vándorlás után jutottunk Kárpátmedencébe, miközben ezt is, zt is eltnultuk más népektől. Elgondolkodttó fenti idézet A nevetés és felejtés könyvéből! Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. H vlmiről nem tudunk, z nem létezik. Tudtunkbn nem létezi. H vlmi nem létezik tudtunkbn, z olyn, minth vlóságbn se létezne. Így vgyunk mgyr, de lehet, hogy helyesebben mgyr történelemokttássl is, melyben bőségesen kd tudtos hmisítás, mellébeszélés, de leghtásosbb z, miről nem esik szó, tehát elhllgtják. Nemlétezővé teszik. A hjdni erős és ngy múltú mgyrság már félezer éve kiszolgálttottságbn él. Tudunk százötven éves török hódoltságról. Tudunk ngyobbrészt mgyrellenes Hbsburg politikáról is, de ebben már nem vgyunk egységesek. Vnnk, kik m is őket szeretnék mgyr királyi székbe ültetni. Tudunk bukott szbdsághrcinkról és vesztes háborúinkról, de népünknek csk egy vékony rétege tudj, ismeri Hbsburgok zon ármányát, mgyrellenes politikáját, melyet z 1848-49-es szbdsághrcunk leverése után vezettek be Mgyr Tudományos Akdémián. A Hbsburgok ekkor htározták el, hogy megsemmisítik régi könyveket, és helyükbe újkt írnk. Hiáb tiltkozott Széchenyi István börtönből, császár megtöltötte Mgyr Tudományos Akdémiát sját tudósivl, mint például Budenz Józseffel, ki csk törve beszélte nyelvünket, Hundorsfer (Hunflvy) Pálll, ki z Akdémi főtyistene lett, Szinnyei és többiekkel. Feldtuk z volt, hogy semmisítsék meg régit és írjnk mgyrságnk új történelmet, mi lehető legmélyebbre gázoljon lelkükbe, és szétrombolj nemzeti önismeretüket. A kiegyezés 1867-ben ugyn megtörtén, de e díszes társság továbbr is mrdt. A mgyr értelmiség trinoni ktsztróf után kezdett föleszmélni, és ennek z 1930-s és 40-es évek első felében kezdtek muttkozni egészséges hjtási. 1942-ben jelent meg például Dr. Vrg Zsigmond Ötezer év távolából című htlms munkáj, melynek ngy htás volt z iskoli okttásr is. Vrg debreceni Kossuth Ljos Tudományegyetem tnár volt, ki z említett munkáért kdémii kitüntetés is kpott. E kibontkozási

folymtot vesztes II. Világháború utáni szovjet és kommunist megszállás gyökerestől elseperte. Ami jó volt Hbsburgoknk, z jó lett kommunistáknk is. Ami jó volt kommunistáknk, z 1990 után jó lett New Yorknk is. Itt trtunk m. Mit tudht egy mgyr tnár, kinek bból kell vizsgázni, képesítését megszerezni, mjd tnítni, mit nemzetellenes politiki htlom megkövetel? Azt, hogy nyelvünk finnugor nyelvcsládb trtozik, s mert egyébről nem eshet szó, ezért ismeretvilágábn z Számos nyugti tudós ember legngyobb elismeréssel írt vgy nyiltkozott mgyr nyelvről. Ilyen volt z ngol Sir John Bowring, z olsz bíboros, Giuseppe Mezzofnti, kndi Willim Dwson, z meriki Grover S Krntz vgy kár George Bernrd Shw, hogy csk legnevesebbeket említsem. Nem így mi nyelvészeink. Ők kisütötték, hogy mgyr nyelv egy szedett-vedett tákolmány, melyben egyetlen mgyr szó sincs. Vn benne szláv, német, héber, ugor és egyéb, de melyik egyikbe s trtozik, z ismeretlen. Nos, z ismeretlenek képviselik legngyobb százlékot. Az említett nyugti tudósok, és zok is, kik nem lettek megemlítve, megérdemlik, hogy elismerő nyiltkoztiknk lpot djunk, még mielőtt vlki tévelygéssel vádolná meg őket. Nos, de hogyn került mgyr nyelv Európáb? Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy természeti kincsekben gzdg területe e világnk, melyet termékeny félholdnk nevez tudomány Hjdnábn Mezopotámiánk nevezték e vidéket, de melyiket demokráci nevében, npjink demokrtái porig bombáztk és kirboltk. Jó tíz-tizenegyezer évvel ezelőtt Észk-Mezopotámiábn, Tigris folym felső folyás vidékén, termeszteni kezdték vdbúzát és vdárpát. Később termesztették lencsét, bbot és dtolyát. A jobb étkezési lehetőség népesedési robbnást eredményezett. Ezen ősi földművesek terjeszkedésüket minden irányáb. megkezdték szélrózs Eljutottk Dél-Mezopotámiáb és Nílus vidékére is, hol lerkták z egyiptomi műveltség lpjit. Akik Antóli déli prtvidékén, mjd z Égei-tenger szigetein át nyugti irányb terjeszkedtek, kilencezer éve érték el Blkán délkeleti csücskét. Innen terjeszkedés legfontosbb útvonl Vrdr és Morv folyók völgye volt. Nyolcezer évvel ezelőtt benépesítették Dun-Tisz közét kb. Hódmezővásárhely mgsságáig, Tiszántúlt Berettyó vonláig és Erdélyt. Hétezer éve pedig már z egész Kárpát-medencét. Leglábbis, erről vllnk régészeti leletek. Ez után jön z, mi jól beiskolázott mgyr értelmiség gyáb már nem tlál kpszkodór. Történt, hogy egy ngol ktontiszt, Henry C. Rwlinson z 1830-s évek második felében, több évi munkávl, lemásolt háromnyelvű óperzs, méd és sszír-bbiloni iráni, Bihistum-i sziklfelirtot, melynek elolvsás fektette le sumer ékírás megfejtésének lpjit. Az ékírás megfejtésének úttörői Rwlinson mellett frnci Julius Oppert és z ír Edwrd Hinks volt. A sors különös játék, hogy Rwlinson munktárs mgyr Róni Jácint ki Hbsburg gyerekek nevelője is volt, Oppertté pedig Mátyás Flórián volt. A kezdeti sikereknek két mgyr is részese volt. Oppert sumérnek nevezte el z ékírás népét, Rwlinson pedig scyth, szitty nyelvet ismert fel sumer nyelvben. Az 1870-es évekre, mikor már szépen felgyülemlett megfejtett nyg, z ngol Archibld H. Syce és frnci Frncois C. Lenormnt kidolgozták sumer nyelv nyelvtnát, és rájöttek, hogy Dél-Mezopotámi ősi népe nyelvének nyelvének olvsásához mgyr nyelv legjobb

segédeszköz. Lenormnt Mgyrországr utzott nyelvünk jobb elsjátítás céljából, és úgy tudjuk, hogy ezt Syce is megtette. Ehhez még hozzá tehetjük, hogy Smuel Noh Krmer, múlt százd egyik legelismertebb sumerológus volt, kinek díszdoktorátus dományozott világ minden vlmire vló egyeteme, könyveiben rendre megemlítette sumer és mgyr nyel rokonságát. Hogy e rokonság milyen fokú, zt csk nyitott gondolkodású szkemberek tudnák eldönteni, de vnnk olyn tnulmányok, mint például Gosztony Kálmán, Sorbonne mgyr sumerológusánk munkáj, mely szerint sumer nyelv 53 nyelvtni sjátosságából 51 megvn mgyrbn. Vgy z 1050 szó összehsonlítás esetében több mint 900 megegyezik mgyrrl, míg török és finnugor nyelvek mgyrt kivéve 200 ltt vnnk. A többi pedig említésre se érdemes. Itt tehát párttln és elfogultln tudományos megállpításokról vn szó. Arr pedig, hogy eme ősi földművesek nyelve, ezer évek vihrin át megmrdhtott, Kárpát-medence természeti dottsági dnk válszt. Nincs Földnek tlán egyetlen más vidéke, melyiknek oly tökéletes víz- és folyórendszere lenne, mint Kárpát-medencének. Ez lehetővé tette z ősi földművesek ngyszámbn vló megtelepedését. A népsűrűség e medencében legkevesebb kétszeres, de inkább háromszoros volt z átlgnk. Ezentúl, Kárpátok koszorúj, nyugton z Alpok, délen Dinárihegység egy bizonyos elzártságot, védelmet is biztosított. A későbbi jövevények nyelve kik egyébként is, ngyobbrészt lplkosság nélküli hódítók voltk földművesek nyelvét ugyn ötvözhette, de megváltozttni nem tudt. A mgyr nyelv nem zért olyn gzdg és kifejezőképes, mert sumér nyelv rokon, hnem zért, mert tízezer éveken át ilyenné fejlődött. De ezt csk kkor érthetjük meg, h megismerjük mgyrság történetét, Kárpátmedence és mgyrság viszonyát. Az imént felsorolt tényezők tették lehetővé zt is, hogy z ind-európi népek megjelenése után, nyelvünk megmrdhtott Európ szívében, z ind-európi nyelvek tengerében. (O.F. 2008. 18-én.) Rdics Géz Blogh András Lesipuskások Hiszitek, vgy nem hiszitek, hogy immár több mint egy ezredéve orvvdászok pusztítnk széltében, hosszábn Kárpátok koszorúzt szép Hunniábn. Rejtőzve, osonv, először jöttek z álszent vdászok, segítő seregben, vllási köntösben, királyi csládok gyökértelenítésében,

friss hjtásiknk letépésében, mjd, lelki ereinknek felmetszésében. Követték százdok, véres hrcokbn, segítő szándékkl, Júdás csókokkl, mjd jöttek sorbn felszbdítók, mgukkl hozván jármot, rbszolgtrót. Több, mint másfél száz éve Tudományos Akdémi kiseprésével, MAGYARSÁGTUDAT áltudományos hirdetésével. A múltbn még meglpulv, gzdságbn, intézményben, kormánybn és prlmentben, egymást untig bökdösve és noszogtv: gyerünk pjtás, puffnts már! A jelenben változott helyzet, nem nógtnk, nem bökdösnek, bökdösők z élre álltk, kormányfők és miniszterek. Hjtóvdásztb kezdtek, boszorkánykonyháikbn kotyvolják mérgező söréteiket, célb vették mindzt, mi csíkos és sávos, és hirdetik: reszkessen csíkos gty, vdmlc, csíkos lm, csíkos fű és csíkos ing. Azt üzenik Mgyrhonbn, Csíkos Árpád, Sávos Árpád, árpádsávos, h volt is, többé nincs, mert z új honfogllók fogllás tetszik, vgy nem tetszik, egetverő, földrengető és dübörgő ngyléptekkel történik. Egy szép npon komám is megkérdezte, -mondd meg nekem, mi vn itt? Szép mdrunkt Kerecsenyt, Turult is ijesztik. M már nem rejtőznek kormánybn és intézményben ők vdászok és hjcsárok vezéri. Tisztes nevük Demszki, Gyurcsánszki és z egész Eszdéeszki le és felmenő ágon mindenki. Élvezettel lövöldöznek erdőn, mezőn, hegyeken, s z elszkdt részeken, különös ngy dühvel, kéjjel, z utcákon és tereken és szépséges Budpesten. Az emberek zt kérdezik megdöbbenve, mi bjuk Turulll, kedves mdár, ritk fjt, őshzáj Mgyrhon, mert nálunk szinte 100 százlékbn honol. (85 szzlek), mi nem nálunk vn, kirepült. Törvény védi és óvj. Nem kell nekik hús-vér és eleven, csk mely nem tojik és nem fészkel, és százdokon át mgs emlékoszlopokon mozdultln, kitárt szárnykkl, strázsál szüntelen, ugrásr készen. Tlán ettől félnek? Nem hiszem. Tlán, h rr járnk, fejükre ngyot pottynt? Ezt kétlem, múgy is ngyon szerencsések. -De ez mdár nem ehető! -Tévedsz pjtás, ez fjt jó étvágyú és mohó. Nem válogt, mindent lenyel hosszábn, keresztben, egészben. -Jj, hogy kdn.. Lement ott már htökör is, hát ez légy mit ártson! -Akkor megis mi bjuk? Hiszen páv is felszállot vármegye házr, Zilhi kszárnyár is rászállott góly, és vizet is vitt szájábn reguták számár. A kecskebék is felszállott, jobbn mondv felmászott fűzfár, és nnk is legmgsbb ágár,

mert z ugyebár nem olyn repülős fjt, onnn pislnt ngy lposkt árttln szemeivel, de neki senki sem mondná még zt sem, hogy hess mdár. Azt mesélik, ennek mdárnk lelke vn, ők pedig félnek minden lélektől, főleg, h úgy nevezik: néplélek. Lehet zért, mert bennük ilyen nincs, vgy, h mozog is vlmi, z nem egyéb, mint áporodott levegő. Ez lélek tiszt és fehér, de ők csk sötétet szeretik. A lélek szárnyl, sokszor elérhetetlenül mgsn, de ők inkbb zt szeretnék, h földön csúszn, mászn, hogy könnyen belerúghssnk, vgy eltposhssák. Ez lélek tud beszélni. Megszóll, ez tiszt lelkiismeret, ezt sem kedvelik, mert h bennük is megszólln, hlálr ijednének. A lélekben erő vn, és ők zt ellenőrizni krják, de lemérni nem tudják. A lélek vándorol lélektől lélekig, összeköti mgyrt világ széléig. Ő vitte hírt Emese ősnyánknk is álombn, mint z ngyl Máriánk, s Emese még álmábn se gondolt voln, hogy későbbi ezredévben vdászni fognk lelkunk mdrár. Félnek, mert úgy hírlik, mi kis Emesék tnulgtják rövid imát: Ó Turul mdár nálm szállj, Álminkr vigyázzál. A komám zt kérdezi, ki tudj ezeket ellenőrizni, megállítni? Hol vnnk vdőrök (vd őrök, vgy h úgy tetszik, enyhén rendőrök, Mgyr rendőrök) miért kpják fizetésüket? -N látod, ez ngyon jó kérdés, mert ők néh z utcákon, tereken flkákb verődve, megvdulv lövik szemeket, főleg, h sokn kcsintnk össze. -Ó, hogy z.., fkd ki komám keservesen. -Ne rgdtsd el mgd édes egy brátom, mert jön még z grkr is dér. Addig is üzenjük: el mncsokkl, ez mdár nem z mdár! Ti jómdrk! Tőkés Lászlót lett Kárpátmedencei Mgyr Autonómi Tnács elnöke Budpesten trtott ülését Kárpát-medencei Mgyr Autonómi Tnács (KMAT). Ezen, többek között bejelentették, hogy z Európ

Tnács Prlmenti Közgyűlésének segítségét kérik Székelyföld területi utonómiájánk elérése érdekében. A tnács ülésén z Ukrjni Mgyr Demokrt Szövetségen kívül vlmennyi jelentős htáron túli politiki szervezet képviseltette mgát. Tőkés László független európi prlmenti képviselő mindenekelőtt örömét fejezte ki mitt, hogy egyre bővül mgyrság törekvéseiért küzdők köre, zz felvidéki után immár délvidéki mgyr szervezetek esetében is tpinthtó ngyobb összefogás és jelenlét. A KMAT egyik leglényegesebb közös céljként említették nemzeti önzonosság megőrzését, és belső önrendelkezésen lpuló közösségi utonómiák rendszerének kiépítését. A püspök-képviselő egyúttl hngot dott zon ggodlmánk is, hogy mgyrok áltl lkott országokbn szinte mindenütt erősödik mgyrellenesség. Az utóbbi npokbn ez már nem csk verbális gresszió, hnem tettlegesség formájábn is egyre inkább megnyilvánul. Ennek kpcsán Tőkés László ismételten felhívt figyelmet csángókt érő, többféle módon megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetésre. mise egy klézsei udvron Mgyr Megjelent z Ameriki Külügyminisztérium legújbb emberi jogi jelentése 2007-es évre vontkozón. A románii jelentésben kétszer is megemlítik moldvi csángókt, egyrészt vllási szbdság korlátozás, másrészt z okttás kpcsán. Az első témához kpcsolódón következő áll jelentésben: rómi ktolikus csángó közösség, egy mgyr dilektust beszélő etniki csoport szerint jászvásári rómi ktolikus püspökség továbbr is elutsítj vllási szertrtások mgyrul történő megtrtását. Mindez nnk ellenére történik, hogy CNCD (Diszkriminációellenes Bizottság, Bukrest) egyik 2005-ben született döntése lpján, z nynyelven történő istentiszteletek megtgdás vllási szbdság korlátozását jelentik. Az okttás kpcsán megjelennek 2007/2008-s tnévre vontkozó dtok, vgyis, hogy moldvi régióbn élő rómi ktolikus csángó kisebbség, közösség folyttt z állmilg finnszírozott mgyr nyelvi iskoli csoportok működtetését. Ez fjt okttás 14 helységben működik, és 988 tnuló részesül mgyr nyelvi okttásbn. A KMAT korábbi elnökének, Jkb Sándor mndátumánk lejártávl tgok egyhngún Tőkés Lászlót válsztották szervezet új elnökévé. Az Ameriki Külügyminisztérium emberi jogi jelentése csángókról [ 2008. március 13., 22:37 ] A jelentésben kitérnek rr, hogy 66 diák zonbn nem részesülhetett ebben z okttásbn, mert egy iskoli és helyi htóságok áltl folyttott megfélemlítési kmpány következtében szülők visszvonták kérvényeiket. A meg nem nevezett települések Gjdár és Lujziklgor, hol jelenleg Moldvi Csángómgyrok Szövetségének három tnár iskolánkívüli tevékenységeket trt gyerekeknek. Az előző évi jelentésben még szerepelt,

hogy 7900 diáknk nem volt hozzáférése mgyr nyelvi okttáshoz. Bár erre most nem térnek ki, helyzet zót csk keveset változott. Moldvábn mintegy 9000 gyerek ért/beszél mgyrul, és ebből jelenleg 19 településen 1400 diákot tnítunk mgyr nyelvre. Így mgyrul tudó gyerekeknek lig több mint 10%-át érinti z okttási progrmunk. További 30 településen kellene elindítnunk z okttást, míg még nynyelvként tníthtó gyerekeknek mgyr nyelv. Szóvl, mi végleg elmegyünk, szervusztok, mgyrok! Négy erdélyi cslád költözött vissz szülőföldjére november ót Ngykovácsiból. Önmgábn ez nem számottevő; ám ez kistelepülés csk egy sok közül. Megindult visszvándorlás. Ügyvédek, kik évekig segítették Romániából érkezett mgyrok letelepedését, most vissztelepülésükben segédkeznek. Országunk, tudomásul vesszük vgy sem, elveszítette korábbi vonzerejét. Fordul trend: már m is sok mgyr vendégmunkást lelni Romániábn. Ott tvly tizenht százlékos volt reálbér-növekedés. Mindenki megtlálj számítását. Ferenc sok éve él nálunk. Dolgos ember, megbecsült ezermester. Mindenhez ért. Cspt mindent tud, mi egy építkezésnél kell, z lpozástól tetőfedésig. Amit nem tudunk, zt megtnuljuk." A munk szenvedélye. Kor este felmérjük, milyen munkfázisnál célszerű bbhgyni. És h kell, csináljuk még két-három órát." Sohsem folymodott állmpolgárságért. Csk nem gondolj, hogy leülök kínik közé mgyrból vizsgázni " Most búcsúzik. Keserű monológgl. Szervusztok, mgyrok, megyünk hz! Otthon is keresünk már nnyit, mint itt, és ott leglább senki se néz bennünket románnk. Eleget hllgttunk zoktól, kik kocsmpultot támsztják egész np, hogy mi csk molyn megtűrtek vgyunk. Pedig mi egy szelet kenyeret sem vettünk el tőletek, mindenért megdolgoztunk, minket nem látttok szerszám nyelét támsztni soh. 2004. december 5. ót úgysem éreztük mgunkt itthon. Kilenc évig éltünk, dolgoztunk és dóztunk itt, de tőlünk féltettétek nyugdíjtokt. Azt hiszitek, ti vgytok mgyrok, csk mert idepottyntott titeket z Isten? December 5-én felmondtátok velünk szolidritást. Most március 9-én egymássl is felmondjátok mjd. Mert egy szelet kenyérért eldnátok z nyátokt is. Nem vgytok ti se mgyrok, se mások. Csk önmgtok vgytok, s egymásnk ellenségei. Született itt egy kislányunk páromml, ki ugynolyn mgyr, mint mi, és hiáb tettem psági nyiltkoztot, úgy dták kezembe kórházbn sját gyermekemet meg z nykönyvi ppírt, hogy pj ismeretlen". És persze ő sem lehet mgyr állmpolgár, mert nekünk csk trtózkodási engedélyünk vn. Hát így gyártjátok ti románokt. Ti mindent fordítv csináltok, mint hogy józn ész diktálj. Pnszolkodtok kormányr, rítok, mint mlc, de megválsztjátok, s egy tál lencséért újr megválsztnátok holnp is. A druszám elfecséreli hzátokt. Eldják földjeiteket, z útjitokt, vsútjitokt, kórházitokt, eldnk mindőtöket, ti meg szótlnul tűritek. Kormányhivtl itt jót még nem tett mivélünk. Akdékoskodtk, miben csk lehetett. Odhz kormány leglább nem ellensége románoknk. Most meg minket is várnk, sőt hívnk. Épülnek. Épül Erdély is, mégpedig gyorsn. Aki nem lust, dolgozht, kormány nem üt gyon mindent. Szóvl mi megyünk, szervusztok! És fojtsátok meg egymást nyugodtn egy knál vízben. De nélkülünk. Nyiri János, Mgyr Hírlp A hun-mgyr rokonság mellett szóló néhány érv: 1. Embertni tényezők: hun és honfoglláskori sírok leletnyg genetikilg

ngyon közel áll egymáshoz. 2. A régészeti emlékek közös stílusjegyei és közös jelképei. 3. A hgomány és mondvilág: z európi népek közül mgyr mondvilág őrzi legerősebben hunok emlékét... 4. A hun-mgyr regék közös jelképei: hunoknál ugynúgy megvn z égigérő f, mint csodszrvs legendáj... Ime, egy kiváló ember, kinek vn trtás és nem fogdj el mgyrfló és verő kormánytól kitüntetést!!! Blskó Péter nyilt levele Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrhoz rcát, feleségem kezét. El kellene trtnom mgmtól örökre kezem, mint Őze Ljos Az ötödik pecsét című film végén. Kossuthdíjmt, melynek egyébként végtelenül örülök és köszönöm zoknk művésztársimnk, kik méltónk tláltk engem erre kitüntetésre ezennel tiltkozásom jeléül nem fogdom el, átvenni nem kívánom! Mjd boldogbb időkben, mikor ismét demokráci lesz Mgyrországon; mikor nemzeti ünnepeinket nem megfélemlítetten, kordonok között, összeverten, lehjtott fejjel ünnepeljük; h mjd szvk ismét vissznyerik eredeti jelentésüket: erkölcs, morál, igzság; h hzugot nem igzmondónk nevezik; cslót, tolvjt megbüntetik; következménye lesz z emberek rfinált mnipulálásánk, becspásánk és cinikus, dölyfös önkény befejeződik ó, Istenem, ugye így lesz?, kkor mjd örömmel és boldogn veszem át Kossuth-díjt. Blskó Péter 2008. március 14. Miniszterelnök Úr! Megkptm z értesítést, hogy március 15-én Kossuthdíjjl tüntetnek ki. A Kossuth-díj minden művész életének megkoronázás, legszebb kitüntetés, melyet művész Mgyrországon elérhet, melyre mindenki vágyik, ki ebben hzábn művészettel fogllkozik. Én is ngyon vágytm erre. Álmodoztm ról, mi lesz, h egyszer tlán eljön z ideje, hogyn fogom átvenni. De Kossuth-díjt én most visszutsítom, mert tiltkozni szeretnék. Tiltkozni Ön ellen! Egy ember ellen, kit sors szeszélye ennek gyönyörű országnk z élére sodort, és ki visszélt ezzel lehetőséggel. Ön ezt z országot tönkretette, kiárusított. Elpusztított z emberek hitét, szegénységbe, nyomorb, kilátástlnságb, depressziób süllyesztette Mgyrországot. M már nincs z z értelmes ember bloldlon sem, ki ne látná, érezné, tudná, hogy ktsztróf felé trtunk. A közgzdászok, tudósok, jobb- és bloldlon egyránt, fogják fejüket z Ön elhibázott lépései mitt. Ez trgédi, ez vétek, ez bűn! És nincs lkotmány, törvény, jog, mely megálljt prncsoln ennek?! Miniszterelnök Úr! Nem óhjtok Önnel kezet fogni! H megtenném, nem simogthtnám meg soh többé gyermekeim TALLÓZÓ Blogh Év ōsszeállítás ERDÉLY CSODÁI Erdélyről nem is írni, hnem énekelni kellene. Szvk nélkül, hogy hlottját búcsúzttó ősember, énekelt brlng előtt, testét ringtv, révült tekintetét csillgporos égre függesztve, Hold és Tejút bizonyosságár. Úgy kéne írni, hogy zok énekelnek, kik mindent megtnultk z éneklésről mit lehet, tökélyre fejlesztették tudásukt, ztán leráztk mgukról szbályokt, nem törődnek közönséggel, izléssel, technikávl, kikből úgy szkd fel hng, minth bőrüket tépnék, ereiket szggtnák fel, zsigereiket ontnák elénk. Erdély nem csk hegyek és völgyek, nem csk Mgyr Kolozsvár és szász Ngyszeben. Erdély Európ kicsiben. A

Földgolyó kicsiben. A Világ. Tündérkert és Pokol. Erdély múlt, költészet, mindig bizonytln jövő. A soh be nem teljesülő vágy. Ábránd. Erdély z édesnyánk, szerelmünk, újr és újr elhgyott s megtlált szeretőnk. A gyermekkorunk és történelmünk. Erdély mienk. El nem vehető, mert, h már nem miénk, kkor már nem z, mi, és mi nem mi vgyunk. Autonómi bukresti NATOcsúcson A Kárpát-medencei Mgyr Autonómitnács (KMAT) döntése, hogy NATO z áprilisi bukresti csúcsértekezleten tegye megfontolás tárgyává békés és demokrtikus utonómitörekvések támogtását, nem z Észk-tlnti Szerződés Szövetségénél, hnem mgyr külügyminisztériumnál verte ki biztosítékot. Göncz King külügyminiszter zonnl sszonyi sopánkodásb kezdett, hogy mennyire kockáztos Koszovó kérdését összekötni székelyföldi utonómiávl, hogy Koszovó nem modell stb., stb., és mgyr külügy vezetőjének érvelésében kisebbségek mitt többségiek félelme ngyobb nyomtékkl jelenik meg, mint rólunk vló gondoskodás. A KMAT budpesti tnácskozásán, melynek elnökéül Tőkés László független EP-képviselőt válsztották, munkcsoportot hozott létre, melynek z feldt, hogy z utonómikoncepciókt egyeztesse. Céljuk nemzetközivé tenni z utonómitörekvéseket. Ehhez egyebek mellett Kárpát-medencei összefogásr vn szükség és mindenkori mgyr kormány támogtásár. A nrcizmusr hjlmos, önmg okosságábn és szépségében gyönyörködő jelenlegi kormány erre legkevésbé lklms, hisz szomszéd országok jóindultánk megszerzéséért elfogdják kisebbségeket másodrendű állmpolgárként kezelő, ncionlist beállítottságú pártok kisebbségellenes mnőverezését. Péld erre bőven kd, Göncz King mostni nyiltkozt mellett elegendő, h Eörsi Mátyás bukresti és kolozsvári megnyilvánulásir utlunk. Románi z erdélyi mgyrság utonómitörekvéseitől vló félelmében elutsítj Koszovó függetlenségét, elfogdj zt z álláspontot, hogy egy Trinonbn összetákolt országbn kisebbségeket tuljdonosként kezeljék. A NATO áprilisi bukresti csúcstlálkozój nem fog utonómiát dni senkinek, de leglább felhívj figyelmet rr, hogy z utonómi z egyetlen megoldás békés és tisztességes együttélésre. Autonómiát román többség egyetértésével lehet létrehozni. Ehhez z egyetértéshez NATO és z európi prlmenti nyomás is szükséges. Szükséges lenne mgyr kormány támogtás is, mely előbb-utóbb rákényszerül erre, hisz egyszerűen nevetséges és meglázó, hogy megnnyi európi kisebbség utonómiáj mellé ne zárkózhssék fel mienk is. A gguzok és koszovói szerbek megvlósuló utonómiáj olyn minták, melyeket nem lehet és nem kell megkerülni. Sylvester Ljos, Háromszék Kínánk kellenek Tibet kincsei Több mint száz hlálos áldozt vn zvrgásoknk z emigráns tibeti prlment szerint, Dli lám és köre is hsonló dtokról beszél. A áldoztok számát kíni htóságok kétségbe vonják, ők tizes ngyságrendről szólnk. A tibetiek tüntetését mindenki z olimpiávl köti össze. 1959 ót sok tüntetés zjlott, de nem mindegyik volt emberéletet követelő. A Világunk-Reggel vendége Hendrey Tibor Tibetet Segítő Társság elnöke.

folymtot, és memorndumot. Áldoztok nélkül nem tud előre jutni világ. A hrc szükséges rossz, de mikor egy nép teljes kipusztulás szélén vn, nincs sok vesztenivlój, erre szélsőséges péld terroristák viselkedése. A tibetiek gykorltilg rbszolgák sját országukbn. Kénytelenek kiszolgálni ngy birodlom képviselőit. Semmilyen jelentősebb pozícióbn sem gzdsági, sem politiki, sem társdlmi áltlábn nincsenek tibetiek, vgy olynok vnnk, kik kollborálnk kínikkl. Az egész tibeti gzdság, politik kíni kézben vn - közölte társság elnöke. Kínánk ngy szüksége vn Tibetre. Egyrészt egy pufferállmként kezeli Indi és Oroszország felé. Másrészt pedig számos ásványi kincs tlálhtó Tibetben. Lkosságot lehet od telepíteni, tomtemetőt lehet kilkítni. Tibet huszonháromszor ngyobb, mint Mgyrország és htmillió tibeti lkj, jelen becslések szerint már hét-nyolc millió kíni trtózkodik z országbn mondt Hendrey Tibor. Ameriki mgyr egyeztetések vízumügyben Várhtón hétfőn írják lá Wshingtonbn z meriki mgyr vízummentességi szerződés lpjául szolgáló egyetértési nyiltkoztot tudt meg z MTI z meriki fővárosbn tegnp kezdődött kétoldlú egyeztetésekhez közeli forrásból. Az Egyesült Állmok belbiztonsági minisztérium minden pályázó országgl külön-külön egyeztet szerződés tervezetéről. Wshington z Európi Uniób négy éve belépett tgállmok közül elsőként február 26-án Csehországgl zárt le z egyeztetési felek láírták Észtország és Lettország héten szerdán írt lá Amerikávl z egyetértési nyiltkoztot, mely lpján két blti ország állmpolgári vízum nélkül utzhtnk mjd tengerentúlr. Az meriki mgyr egyeztetési folymt várhtón egy np ltt lezárul, és felek hétfőn írják lá z egyetértési nyiltkoztot. Wshington ugynznp tervezi hsonló memorndum láírását Szlovákiávl és Litvániávl. Mnhttnnél hétszer ngyobb jégtömb szkdt le z Antrktiszon A 415 négyzetkilométer területű tömb évszázdok, de kár másfélezer éve lehetett z úgynevezett Wilkins-jégself szélén. A műholdfelvételek tnúság szerint letöredezés folymt még február 28-án kezdődött, míg végül kedden szkdt le z óriási jégtömb. A Brit Antrktiszi Kuttóprogrm (BAS/British Antrctic Survey) dti szerint htodik kontinensnek erről részéről korábbn már ht jégtömb szkdt le, legngyobbk 1995-ben és 2002-ben törtek le. Strsbourgbn perelnek háromszéki gzdák Strsbourgbn perelnek erdőik tuljdonjogáért háromszéki gzdák. Az ügyet Tmás Sándor prlmenti és Sógor Csb Európi Prlmenti képviselők vitték z Emberjogi Bíróság elé. Az 1968-s megyésítéskor több mint tízezer hektár, egykor háromszéki mgánszemélyek és közbirtokosságok tuljdonábn lévő erdőt cstoltk z Órománii Vráncs megyéhez. Jóllehet hiánytlnul megvnnk z egykori telekkönyvek, területileg illetékes bíróságok nem állították vissz ezen erdőterületek tuljdonjogát

Elvesztette z eszméletét, de földön is tovább rugdosták Kolozsvár belvárosábn román fitlok eszméletlenre vertek egy 17 éves mgyr fiút zért, mert kokárd volt mellén és mgyr zászló kezében. Székelyföld román föld!, Mi szerbekkel trtunk!, Kifelé mgyrokkl z országból! Ezeket jelszvkt skndálták kolozsvári Széchenyi téren összegyűlt Új Jobb szélsőjobboldli román ifjúsági szervezet ellentüntetői. Még nincs bizonyíték rá, feltételezések igen, hogy z ellenrendezvényre siető román fitlok közül kerülhettek ki zok, kik eszméletlenre verték főtéri Szent Mihály templomb trtó 17 éves Lészi Lehelt. Szemtnúk szerint Lészi Lehel z ütlegeléstől összeesett és elvesztette Segítsünk nyolcéves gyimesfelsőloki Lcikán! Ngy Lcik, nyolcéves kisfiú vgyok. Myopthi (izomgyengeség) betegségben szenvedek. Leleteimet kijevi klinikár küldtük, hol őssejtbeültetést jvsoltk. Ennek bevtkozásnk z ár 11 ezer euró, mit szüleim nem tudnk megfizetni. Kérem, segítsenek nekik, hogy műtétemhez szükséges pénzt össze tudják gyűjteni. Szeretnék meggyógyulni, hogy én is köztetek járhssk. Köszönöm, Lcik. z eszméletét, de román fitlok tovább rugdosták z ájult, véresre vert fiút. Az áldozt feljelentést tett rendőrségen, mjd édespj kolozsvári törvényszéki orvostni intézetbe vitte kivizsgálásr. A Szbd Mgyr Református Egyház Költeszet npi megemlékezésen gyűjtött összeget z lább felsorolt beteg fitlok megsegítésére dj. Telefonszámok: 0040-266-339311 (vezetékes), 0040-749-049073 (mobil). Számlszámok: Ngy Pirosk BANCA ROMANA DE DEZVOLTARE, Suc. Lunc de Sus RO31 BRDE 210S V136 4099 2100 / RON RO57 BRDE 210S V141 2644 2100 / EUR RO49 BRDE 210S V141 2660 2100 / HUF Blázs tüdőátültetésre szorul, SEGÍTSÜNK! Aki tud segitsen, hiszen néhány dollár is sokt jelent. Az Alsócsernátoni 21 éves Szőcs Blázsnk életmentő műtétre vn

szüksége, mihez szülei jókrtú emberektől kérnek nygi támogtást. A fiú betegségét kilencéves korábn dignosztizálták, nem ismert eredetű tüdőfibrózist állpítottk meg. Mostnr állpot nnyir romlott, hogy z orvosok mihmrbbi tüdőátültetést jvsoltk. Sepsiszentgyörgyi kezelőorvos tájékozttás szerint bevtkozásr, Bécsben kerülhet sor. A műtét 110 ezer eurób kerül. Az dományokt fitlember édesnyj, Szőcs Melind nevére nyitott számlszámokr lehet elküldeni: RO97RNCB0124092925730001 (Lej) vgy RO70RNCB0124092925730002 (Euró). A csládról információkt Virág István felsőcsernátoni mtemtik tnártól lehet kpni +40765-450222 mobiltelefon-számon. A Brth cslád lkcíme: Székelykeresztúr, Orbán Blázs u. 9 sz., D/18. Az édesny, Brth Melind mobilszám: +40746-388411 A folyószámlák, hov cslád z dományokt várj: Brth Melind OTP BANK ROMANIA Suc. MiercureCiuc RO85 OTPV 2600 0022 5783 EU01 (EUR) RO35 OTPV 2600 0022 5783 HU01 (HUF) RO31 OTPV 2600 0022 5783 RO01 (RON) Swift-kód: OTPVROBU Bojkottált z állófogdást Los Angeles-i mgyr főkonzul - székely himnusz mitt (mely "nem is himnusz") 2008-03-21. 17:13 Segítsünk z ötéves székelykeresztúri Boglárkán Nem vett részt Los Angeles-i mgyr főkonzulátus vezetősége helyi Egyesült Mgyr Ház állófogdásán, mivel előzőleg - megállpodástól eltérően eljátszották székely himnuszt.. Egy ötéves székelykeresztúri kislány, Brth Boglárk súlyos májbetegségben szenved. Sürgős életmentő műtétre vn szüksége, de ennek költségei meghldják csládj erejét. Szülei kérik zokt jó érzésű embereket, kik bármilyen kis összeggel is hozzá tudnk járulni kislány gyógyításához, hogy segítsenek. Kérem szépen, hogy lehetőségeihez mérten támogss csládunkt Boglárk műtétjéhez szükséges pénz összegyűjtésében" írj levelében kétségbeesett nyuk. Tiszvirág-életűnek bizonyult kolozsvári Kossuth Ljos utcnév Tiszvirág-életűnek bizonyult kolozsvári Kossuth Ljos utcnév, miután városi tnács többségi szvzttl két héttel ezelőtti sját htároztát felülbírálv tegnp Smârdn

utcár nevezte át Békás htárrészben lkuló új lkónegyed egyik utcáját. Ennyit ér z dott szó regált Krónik érdeklődésére szűkszvún htározt elfogdását követően László Attil. Felépítik Attil plotáját Megkezdődtek z előkészületek Attil hun király feltehetően Tápiószentmártonbn vlh állt fplotáj újbóli felépítésére, három milliárd forintos beruházás tényleges munkái 2009-ben indulnk. A terveket finnszírozó Attil Alpítvány kurátor, Kocsi János elmondt: leírások szerint 400-453-ig élt hun király egy ideig mi Pest megyei Tápiószentmárton területén fából és kőből épült plotábn trónolt. Megérkeztek Csángóföldre dunújvárosi dományok A npokbn érkeztek meg Móricz iskolábn összegyűjtött dományok csángóföldi mgyr diákokhoz. Könyvek, írószerek, füzetek, sőt, még televízió is került csomgb. Hogy z nynyelv megmrdjon mottóvl kezdett gyűjtést dunújvárosi Móricz Zsigmon iskol még 2006 februárjábn csángóföldi mgyr okttás támogtásár. Már kkor is rengeteg domány és feljánlás gyűlt össze Moldvábn élő csángó közösség megsegítésére. A cél z volt, hogy szórványtelepülésen élő csángó mgyrok számár lehetővé tegye mgyr okttás elősegítését. A moldvi mgyr okttási progrmbn részt vevő pedgógusok és szervezetek összefogás nyomán jutottk el z dományok Kárpátokon túlr. E nemes hgyomány idén is folyttódott, és z országos kcióhoz cstlkozv idén is egy teherutónyi feljánlás gyűlt össze csángó okttás segítésére. Tvly krácsony előtt ismét gyűjtés indult kockás inges diáksereg körében, hogy újbb terebélyes csomgokt küldhessenek csángóföldi diákoknk. A felhívásr érkeztek könyvek, füzetek, mesekönyvek, írószerek, és rengeteg minden egyéb hsználhtó dolog, mely megkönnyíti z ott élők mindennpjit. Sőt, olyn is volt, ki televíziókészüléket jánlott fel. A móriczos rkomány hétvégén indult Budpestre, hogy z országos gyűjtéshez kpcsolódv keljen útr Csángóföldre. A Dunújvárosi Hírlp is számos lklomml fogllkozott már csángóföldi diákok megsegítésével, és továbbr is várjuk válllkozók, cégek, intézmények feljánlásit. Ne feledjék, minden domány sokt segíthet. Addig is bátrn írhtnk messzi flub, Lábnyikb hol Orbán Attil pedgógus vezetésével folyik mgyr okttás - lbnik@csngo.ro e-mil címre, vgy telefonon hívhtják Hegyeli