A Természetre hangolva címû nyertes pályázat megvalósulásáról

Hasonló dokumentumok
A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor július 6-10.

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhely záró foglalkozás és kiállítás

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A 2009/ es óvodai nevelési évben a TÁMOP pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP /

Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/ DE OEC Óvoda

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP


MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI Madárvárta. Tematika. Időszak: február június 30.

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Zöld Sziget project beszámoló Szigethalom Városi Szabadidőközpont

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

SALVA VITA ÉLETBELÉPŐ. Ügyfélkonferencia a Salva Vita Alapítvány szervezésében. Az improvizációs játékok vizuális jegyzetei. Budapest,

Pályázati azonosító: NTP-MTI Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető!

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés

Bogáncs Tanoda Beszámoló

Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP. FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017

Reflexió- Hospitálás

Debrecen, szeptember

Nyitnikék Óvoda Balmazújváros. Örökös Zöld Óvoda, Zöld Óvoda bázisintézmény 2018

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

Madarász Imre Egyesített Óvoda 5300 Karcag, Táncsics krt. 17. Tel.: 59/

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

Kedves Szülők, Gyerekek!

Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhelye

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

Vezetői klub. A Független Pedagógus Fórum fejlesztői munkacsoportjának bemutatója a tankerületi szakmai igazgatóhelyettesek számára

Költségvetés. A Kötelezően megvalósítandó tevékenységek ft. Az IPR bevezetésével kapcsolatos szolgáltatások, tevékenységek támogatása

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

6. fejezet Óravázlatok

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv /2015. nevelési év

Vizsgálódás mikroszkóppal.

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151.

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők

Hajdúszoboszló, okt. 19. Nagy Jenőné, Szent István Egyetem Pedagógiai Kar, október 19.

- Kiemelkedő képességű, kreatív gyermekek felfedezése és személyiségük optimális fejlesztése gazdagító program keretében.

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés

Óvodánk ökológiai jelszava

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA

ke zmu ves tanszak 2013/2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A

PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA

Kunpeszéri Általános Iskola. Öko-iskolai Munkaterve

Múzeumi Magtár Mesék

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben projekt ÉVES BESZÁMOLÓ

Programterv a 2018/2019-es nevelési évre

Fenntarthatósági értékteremtés a köznevelésben. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella december Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Állati Móka Egyhetes projekt

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló

Nyári napközi programterv hét

ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV. Miklósfai Általános Iskola

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

4. állomás. Környezetismeret- környezetvédelem. Békésen Békésben

Nyári napközi június 14 augusztus 31 Programok Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Az őszi témahét programja:

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

Útravaló-maroknyi néphagyomány

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

Éves terv. Árnyas óvoda éves eseménynaptárja

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS

Kincses Természet. Erdő Anyó meséi. Szerződésszám: 16/1/KA219/022948

HOGYAN TÖLTSÜK AKÍTVAN A SZABADIDŐNKET?

Tematika NTP-TM Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület

Átírás:

Madarász Imre Egyesített Óvoda 5300 Karcag, Táncsics krt. 17. Tel.: 59/503-323 madaraszimreovi@gmail.com www.karcagiovodak.hu OM 202329 Projektfüzet Pásztorok kunyhójában A Természetre hangolva címû nyertes pályázat megvalósulásáról ( NTP-KKI-B-15-0185 ) Madarász Imre Egyesített Óvoda 5300 Karcag, Táncsics krt. 17. Gulyás Ferencné intézményvezetõ Projekt vezetõ: Andrási Tiborné Telefon: 59/503-323, Mobil: 06/30-573-6080 Email: madaraszimreovi@gmail.com www.karcagiovodak.hu emberi erõforrás Támogatáskezelõ Emberi Erõforrások Minisztériuma

Hortobágy folyónál Ez itt egy üres oldal, mert összesen 28 oldalnak kell lenni, hogy füzetként tûzni lehessen. Jobb is lesz, ha a bevezetõ szöveg a 3. oldalon van Kilenclyukú híd felfedezése Állatok simogatása a Pusztai Állatparkban 2 27

Körszín rég múlt idõk mesterségei Hídi vásár egy jelenete a Pásztormúzeumban Lábadozó bagoly a Madárkórházban Természetre hangolva Az Emberi Erõforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erõforrás Támogatáskezelõ által meghirdetett, A Köznevelési és kulturális intézményekben mûködõ tehetséggondozó programok támogatása címû, NTP-KKI-B-15-0185 pályázati azonosító számon szereplõ Természetre hangolva elnevezésû nyertes pályázatunk 2015 november és 2016. május 31. között valósult meg a Madarász Imre Egyesített Óvodában. A pályázati program 2 természeti és 3 térbeli vizuális tehetséggondozó mûhely bevonásával valósult meg, 30 gyermek részvételével. A program célja a lakóhelyünk természeti értékeit képezõ területek szépségeinek megláttatása. A tehetséggondozó mûhelyekben a gyermekek számára lehetõség nyílt a környezetvédelemhez kapcsolódó tevékenységekben a problémák megtapasztalására, azok iránti érzékenyítésre, megoldási lehetõségek keresésére. A pozitív érzelmi viszonyuk továbbfokozására, mely szabad önkifejezésre, felfedezésre ösztönzi õket. A természetismereti és kézmûves mûhelyekben olyan légkör megteremtése valósult meg, amely a gyermekeket kreativitásra, önmegvalósításra, szokatlan megoldásokra serkentette. A mûhelymunkák során, olyan komplex programokat biztosítottunk, amely kihívást jelentett a tehetségígéretek számára, ösztönözte, próbára tette kiemelkedõ adottságaikat. Az alkotó mûhelyekben újszerû technikákkal, természetes anyagok, hulladékok felhasználásával találkozhattak a gyermekek, melyek alkotó képzeletüket gazdagította. A környezet szépségeit, értékeit a két tehetségterület speciális szempontjaiból kiindulva projekt módszerrel dolgoztuk fel. A témák közös élményszerzéssel indultak, majd a tehetségterületenkénti részprogramokat projekt módszerrel egymást kiegészítve dolgoztuk fel, a csoportok közös mûhelymunkában kiteljesülve zárták a rész programokat. Célunk volt, hogy a szülõk részesei legyenek a gyermekek élményeinek, alkotásainak, hogy megtapasztalják kiemelkedõ adottságainak kibontakozását, elkötelezõdjenek a tehetségnevelés iránt. Ennek érdekében több alkalommal bevontuk a családokat programjainkba. A közös programok inspirálóan hatottak a gyermekek képzeletének mûködésére, kísérletezõ kedvük felkeltésére, a témák sokoldalú megközelítésére. Az élményeik, produktumokban, alkotó módon jelentek meg, melyek szélesebb körben láthatóvá váltak. Az élményszerzések jelentõs része lakóhelyünkön valósult meg, mely a Hortobágyi Nemzeti Park része. A hortobágyi kirándulás az egész program méltó befejezése volt, hiszen látnivalóban gazdag hiteles helyszínen élhették újra a gyermekek megélt tevékenységeiket. A tehetséggondozó tagjai megismerhették a pásztorok alkotásait, a helyi értékeket hitelesen adtuk át számukra. A Madárkórház meglátogatása során betekintést szerezhettek a gyermekek a sérült madarakról való gondoskodásról, a madárvédelemrõl. A Hortobágyi Pásztormúzeum, Körszín helyszíneken megtekintettük a hortobágyi pásztorélet és a kézmûves mesterségek érdekes és színes világát. A Hortobágyi Látogatóközpont és Kézmûvesudvar megtekintése során a szikes puszta élõvilágával, a darvak életével ismerkedtünk, ismereteink szélesedtek, továbbá népi iparmûvészeti alkotások megismerésével váltunk gazdagabbá. 26 3

A megvalósult programok pillanatképei Kirándulás a Hortobágyon Õszi tanyavilág megfigyelése a Kecskeri pusztában Végre közelrõl is láthatjuk a darvakat! Csodálatos Látogató Központ Ködbe burkolózott táj felfedezése Boszorkánykörök Az állatok és az ember közötti bizalom Puszta állatvilága Lovak közeledése Darvak világa Daru testfelépítése. Nagyon izgalmas! 4 25

Játszd újra! kiállítás A tanyán szerzett élmények feldolgozása a tehetséggondozó mûhelyekben Kuka Manó története a gyermekek interaktív játékával Kolompjátékok Terelõ játékok Szülõkkel közösen készített alkotások Az izgalmas játékok kipróbálásra kerültek Gazdálkodj okosan a tanyán! Hulladéklerakó meglátogatása 24 5

Karámkészítés gúzskötéssel Nemezelés Földdel festés Pásztor és a kutyája 6 23

Tehetséggondozó mûhelyek közös alkotása Terepasztal készítés Szelektív hulladékgyûjtés társasjáték Saját készítésû szelektív hulladékos társasjáték Puszta kialakítása Társasjáték kipróbálása Hulladékból valamit! Karámkészítés gúzskötéssel Tanya épülete természetes anyagok felhasználásával Alkotás a hulladékokból a szülõkkel közösen Utolsó simítások A mi tanyánk 22 7

Darvak nagy utazása Útitervkészítés Márványozás Tó a palackban Ovis lépések a Földért Milyen hulladékot tapintok? Melyik hulladék bújt el? Hulladéklabirintus térbeli társasjáték 8 21

Darvak megfigyelése a Hortobágyi Nemzeti Park területén Milyen élõlények élnek a tóban? Darukészítés papírmaséból Természetfilmek a darvakról Párolgás megfigyelése Párácska Tollal festés Tollnyomat készítés Florárium készítés a víz körforgásának megfigyeléséhez Díszletkészítés 20 9

Darvak bõrébe bújva, természetfilm készítés Mi történik a papírvirággal? Oldódik? Nem oldódik? Mi történik a tojással a sós és sótlan vízben? Miért nem lebeg a vízen a meghámozott mandarin? Miért nem csurog ki a víz? 10 19

Víz, víz hol a víz vízlelõhelyek felkutatása Kis meteorológusok Idõjárás megfigyelése Vízlelõ helyek felkutatása a városban Fúj a szél? Idõjós csacsi Víz tudósai vizsgálódási börze Mit üzen erre a napra a népi idõjóslás? Milyen most az idõjárás? Vizsgálódási lehetõségek más-más helyszínen 18 11

Madarak az etetõnél Gondoskodunk a nálunk telelõ madarakról Vadászok sportja - Koronglövészet Melyik madár bújt el? Hová rejtõzött a cinege? Madarak az etetõnél térbeli társasjáték Plakátkészítés 12 17

Agancskészítés Madarak az etetõnél monotípia Vadak az etetõnél Madáretetõ készítés a szülõkkel Madárkalács Vadetetõ a terepasztalban 16 13

Az erdõ felfedezése Fonalmadárkák Õzek nyomában Téli vadetetés Õzek nyomában Fakopáncsra utaló jelek Õzek etetése Játék az agancsokkal Patanyomat vizsgálat 14 15