TARTALOM Fókusz 1. Kutatás 2. Nemzetközi 3. Hírek 4. FÓKUSZ ELNÖKI KÖSZÖNTİ 2010-ben hatalmas változások történtek az országban. Gazdaságpolitikai fordulat, gazdaságfilozófia váltás indult el. Az ország gazdasága minden elemzés és értékelés szerint elérte a gödör alját és megindult a növekedés, az I-III. negyedévben 0,9 százalékkal, a III. negyedévben pedig már 1,6-1,7 százalékkal bıvült a gazdasági teljesítmény. Ez ugyan lassú kilábalásra utal, de azt mindenképpen jelzi, hogy megindult a gazdaság bıvülése és örvendetes, hogy leginkább az exportpiacokon. A magyar termékek legfıbb felvevı piaca Németország stabil növekedést mutat, ami a magyar ipari termelést is emelni tudta. Biztató, hogy kedvezı volumenváltozás következett be a kiskereskedelmi forgalomban, a III. negyedévben minden hónapban sikerült túllépni az elızı évi szintet, és megállt a beruházások csökkenése is. A kamara számítása szerint 2011-ben a gazdasági növekedés 3 százalék körül várható, ezen belül leginkább az ipari termelés 7-8 százalékos bıvülésére lehet számítani, a belsı fogyasztás, az építıipari és a mezıgazdaság is megmozdul. A belsı piacon az adóváltozások élénkítı hatást idéznek elı. A lakossági jövedelmekbıl mintegy 270-320 milliárd forint többletet fordítnak majd belsı fogyasztásra, vagy hitel visszafizetésre. Mindkét tétel javít az ország helyzetén. A vállalkozói szféra jövedelempozíciójának javulása 100-140 milliárd forintra becsülhetı jövıre. Ez viszonylag "karcsú összeg", de a korábbi idıszakban mért jövedelempozíció csökkenéshez képest fordulópontot jelent. A fogyasztás és a beruházás mintegy 4-5 százalékos bıvülésével számolnak 2011-ben. Ebben nagy kérdés az európai uniós források felhasználása. Aggasztó, hogy a 2011. évi keret a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) 155 milliárd forint, a regionális operatív programok (ROP) gazdaságfejlesztési részében 30 milliárd forint, a Közép- Magyarországi Operatív Programban (KMOP) 25 milliárd forint, így összesen uniós forrásból - 1 -
170 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre. Ez nem akkora összeg, amely önmagában képes lenne áttörést hozni, megmozdítani a gazdaságot. Ugyanakkor az uniós források és az adóátrendezés együttesen kedvezı hatással bír a gazdaságra. A kkv-szektor számára elérhetı gazdaságfejlesztési keretet a 2007-2013. éves idıszak hátra lévı részében mindenképpen emelni kell ahhoz, hogy a termelıeszközöket bıvíteni, megújítani lehessen. Ha a különadókat az érintett cégek nem tudják vagy csak részben tudják áthárítani, akkor a külföldre utalt profit értéke csökkenni fog, és ennek hatására a folyó fizetési mérleg egyenlege 0,5-1 milliárd euróval javulhat csökkentve az ország kockázati felárát. A kamara Magyarország EU elnökségétıl azt várja, hogy az ország vissza tudja nyerni azt a tekintélyét, amelyet a térségben pár évtizeddel ezelıtt már megszerzett. Ugyanakkor a kormányzati struktúra már most is a teljesítıképessége határán van a protokoll területén, és ezt az EU-elnökség csak növeli. A kormány minden jel szerint komolyan gondolja az együttmőködést a gazdaság szereplıivel, hiszen a választás elıtt kötött megállapodás alapján programjában figyelembe veszi a kamarától érkezı javaslatokat. Jó példa a Széchenyi Kártya Program kibıvítése, és a szakképzésben történt jelentıs elmozdulás. Ugyanakkor óriási kihívást jelent majd az Új Széchenyi Terv, mivel az ehhez kötıdı pályázati kiírásokban csúszás látszik, és a kereskedelemfejlesztést tárcák közti presztízsharcok hátráltatják. A kamarai rendszerrıl szólva figyelemreméltó, hogy százhatvan éves volt 2010-ben a kereskedelmi és iparkamara. Ez jelzi azt is, hogy nem egy rövid távú egyesülésrıl, hanem hosszú távon a gazdasági érdekeket megjelenítı szervezetrıl van szó. A kamara azzal együtt, hogy megállapodást kötött a kormánypárttal, független köztestület. A kamara álláspontja sosem lehet más, mint a vállalkozók többségének véleménye. 2011. elsı félévében a kamarai törvény módosítása is napirenden lesz. Az MKIK jogszabályszintő - 2 - konkrét elképzelést tett le a jogalkotás folyamatában, és ha sikerül errıl megállapodni valamennyi érintettel, akkor hamarosan átalakulhat a kamarai rendszer. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek eredményes, sikeres, boldog új évet! Dr. Parragh László KUTATÁS MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2011-RE 7550 vállalat válaszain alapuló reprezentatív felmérés A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete a Nemzetgazdasági Minisztériummal illetve jogelıdjeivel együtt 2005-ben végezte el elıször azt a kutatást mely a vállalkozások várható munkaerı-keresletét és rövidtávú üzleti kilátásait vizsgálja. Az idei, hatodik felmérés eredményei 7550 vállalat adatain alapulnak. A gazdasági válság tovagyőrőzı hatása erıteljes negatív hatást gyakorolt a magyar munkaerıpiacra. 2009 folyamán a drámai mértékben romló GDP-t a foglalkoztatottság jelentıs visszaesése követte. A gazdasági növekedés pozitív fordulópontját azonban csak késéssel követi a munkaerıpiac: a foglalkoztatottak száma 2009 második felében még tovább csökkent, és az adatok csak 2010 második negyedévében mutattak kismértékő emelkedést. A válság kitörése óta eltelt közel két év alatt 140 ezer fıvel csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Az MKIK GVI konjunktúramutatójának 2010. októberi értékei azt jelzik, hogy a magyar üzleti szektor 2009 végén túljutott a válság fordulópontján. A vállalatok üzleti helyzetét és
várakozásait mutató indexek 2009 második felében és 2010 folyamán töretlen javulást mutattak, így elérték a válság elıtti szintet. A rövid távú várakozások romlása azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a pozitív tendenciák még törékenynek tekinthetık, és a válságból való kilábalás várhatóan sokkal hosszabb idıt fog igénybe venni, mint amilyen gyorsan a recesszió elérte a magyar gazdaságot. Az idei, szeptemberben és októberben lezajlott munkaerı-piaci prognózis felvétel eredményei szerint a versenyszféra kilábalni látszik a gazdasági válságból, a vállalatok idén kedvezıbben ítélik meg üzleti helyzetértéküket, mint tavaly - lényegében az akkor megfogalmazott óvatos várakozásaik teljesültek. A 2011-re vonatkozó üzleti várakozások szinte már a válság elıtti képet mutatják közel akkora optimizmussal tekintenek a következı évre, mint ahogyan azt 2007-ben tették. A döntıen exportra termelı és a tisztán külföldi tulajdonban lévı vállalatok a leginkább optimisták. A vállalatméretnek viszont nincsen hatása az üzleti várakozásokra, azaz a mikro-vállalkozások éppannyira optimistán tekintenek 2011 elsı félévére, mint a legnagyobb foglalkoztatók. Gazdasági tevékenység szerint az egyéb gazdasági szolgáltatással és a pénzügyi tevékenységgel foglalkozó, valamint az ipari vállalati körökben a leginkább bizakodóak a versenyszféra szereplıi. A 2009-ben a következı évre megfogalmazott várakozások némileg visszafogottabbak voltak, mint a 2010-ben ténylegesen lejátszódó folyamatok, hiszen a tavalyi várakozások szerint csak 5 százalékpontos, ténylegesen viszont 14 százalékpontos többségbe kerültek a létszámukat növelı vállalatok. 2011-re vonatkozó tervezek szerint közel 15 százalékponttal több vállalat tervez létszámbıvítést, mint amennyi létszámcsökkentést. Az optimizmus ezen foka utoljára 2006-ban volt jellemzı. A szakképzettek és a diplomás szellemiek iránti kereslet nıtt az elmúlt évhez képest, és 2011-re is további növekedés várható. 2010- ben. A szakképzett fizikaiak és a diplomások esetében 12%-kal haladta meg a létszámot csökkentı cégek arányát a létszámot bıvítıké. 2011-re a munkaerı-kereslet élénkülése várható: a szakképzettek esetében a létszámfelvételt tervezı cégek aránya 16%-kal, míg a diplomások esetében 12%-kal haladja meg a létszámcsökkentést tervezıkét. A nem diplomás szellemi és szakképzetlen fizikai munkakörök esetében inkább visszafogottak a létszámbıvítési tervek. Az utóbbi két esetben csak egy százalékpontos többségben vannak a létszámcsökkentést tervezıkkel szemben a létszámbıvítésben gondolkodó vállalatok. Egyenlegmutató 40 30 20 10 0-10 -20-30 -40 14,3 12,6 Foglalkoztatási egyenlegmutatók Tárgyévi és következıi évi tervek 22,1 15,7 December 16-án 14,00 órakor került sor a Koreai Kereskedelmi és Iparkamara hazánkba látogató üzleti delegációja számára szervezett üzleti fórumra Budapesten, a Margitszigeti Thermal Hotelben. A világ egyik legdinamikusabban fejlıdı gazdaságának vállalati és kormányzati résztvevıkbıl álló delegációjának képviselıi az MKIK és a KOTRA által a koreai és magyar gazdaságról szervezett rendezvényen találkozhattak magyar partnereikkel. - 3-12,9 10,0 4,6-19,6 2006 2007 2008 2009 2010 következı év tárgyév 14,5 A kutatás honlapja a következı címen érhetı el: http://www.mmpp.hu/ NEMZETKÖZI MAGYAR-KOREAI ÜZLETI FÓRUM 13,3
2010. december 3-án Dunai Péter fıtitkár Budapesten a Pest megyei és Érd Megyei Jogú Városi KIK évzáró küldöttgyőlésen tartott elıadást a kamarai törvénymódosítás elıkészületeirıl. Az eseményt Gaál József, az MKIK alelnöke nyitotta meg, beszédet mondott Kim Khung- Shik, a Koreai Köztársaság kereskedelmi és befektetési minisztere, és Suh Chung-Ha, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete. Ezt követıen a résztvevık tájékoztatást kaptak a magyarországi üzleti környezetrıl, illetve az EU és Korea között a közlemúltban életbe lépett szabadkereskedelmi megállapodás által biztosított lehetıségekrıl. HÍREK 2010. december 2-án Gaál József elnök vezetésével az MKIK Ipari Kollégiuma tartott ülést, amelyen tájékoztató hangzott el a Vállalkozók Európai Parlamentje ülésérıl, majd megvitatták a Kormány ipar és innovációs politikáját és az új Széchenyi Terv prioritásait és ennek kapcsán javaslatokat fogalmaztak meg 201l. évi pályázatokra. Ezt követıen a magyar autóipar helyzetének megvitatása volt napirenden. A napirendekhez kapcsolódóan a Kollégium kezdeményezte autóipari, valamint innovációs szekciók létrehozását. 2010. december 3-án Salgótarjánban Rabi József, az MKIK Elnökségének tagja nyitotta meg a Nógrád megyei KIK által szervezett hagyományos kézmőves rendezvényt. 2010. december 7-én Horváth Vilmos elnök vezetésével az MKIK Turisztikai Kollégiuma tartott ülést, amelynek keretében Dr. Oláh Péter a Széchenyi Gazdaságfejlesztı Társaság alelnöke tartott tájékoztató elıadást a megújulási, illetve pihenı kártya létrehozásának terveirıl. 2010. december 7-én Vinnai János elnök vezetésével az MKIK e-gazdaság Kollégiuma tartott ülést, amelyen megvitatták a Digitális Magyarország vitairatot, amely a kormányzat jövıbeni IT stratégiáját fogalmazza meg. 2010. december 7-én Dr. Parragh László elnök elıadást tartott A monopóliumok ártorzító hatásai a magyar gazdaságra címmel Budapesten a Gazdaságkutató Zrt. Gazdasápolitikai dilemmák címmel szervezett üzleti konferencián. 2010. december 8-én Radetzky Jenı alelnök és Dunai Péter fıtitkár vettek részt az MKIK képviseletében Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban szervezett Külgazdasági Értekezleten, ahol megvitatták a külgazdasági stratégia koncepcióját és tájékoztató hangzott el a kereskedelemfejlesztés intézményrendszerének átszervezésérıl. 2010. december 8-án Dr. Parragh László az MKIK elnöke, Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Dr. Tóth István János az MKIK GVI ügyvezetı igazgatója sajtótájékoztatón ismertették az MKIK GVI által készített Rövid távú munkaerıpiaci prognózis 2011. c. - 4 -
tanulmányt, illetve az ahhoz kapcsolódó felmérés eredményeit. átvételével kapcsolatos teendıkrıl, valamint a szakiskolai reform aktuális kérdéseirıl. 2010. december 8-án Dr. Parragh László elnök részt vett Budapesten az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége évértékelı ünnepi közgyőlésén és tájékoztatót tartott a gazdaság helyzetérıl, valamint a kamara és a gazdaság kapcsolatáról. 2010. december 8-án Dr. Parragh László elnök Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei KIK évzáró küldöttgyőlésén tartott elıadást a magyar gazdaság helyzetérıl, valamint a kamarai törvénymódosítás elıkészületeirıl. 2010. december 9-én Dr. Parragh László elnök részt vett és elıadást tartott Debrecenben a Hajdú-Bihar megyei KIK által szervezett, a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara alapításának 160. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi emlékülésen, valamint az ezt követı megyei TOP 100 rendezvényen. 2010. december 10-én Dr. Parragh László elnök Kecskeméten részt vett és elıadást tartott azon a sajtótájékoztatón, illetve szakképzési szakmai tanácskozáson, amelyet a Mercedes- Benz Manufacturing Hungary Kft., a Bács- Kiskun megyei KIK és Kecskemét megyei Jogú Város Önkormányzata között megkötött szakképzési együttmőködési megállapodás ünnepélyes aláírása alkalmából szerveztek. 2010. december 13-án dr. Parragh László elnök és Dunai Péter fıtitkár tájékoztatást adtak az Országos Érdekegyeztetı Tanács munkaadói oldalán résztvevı szervezetek képviselıinek a kamarai törvénymódosítás elıkészületeirıl, valamint a megnövekedett kamarai szakképzési feladatrendszerrıl. 2010. december 13-án Bihall Tamás alelnök és Dunai Péter fıtitkár megbeszélést folytattak az NGM Szakképzési Államtitkárságának és a NEFMI Oktatási Államtitkárságának szakértıivel a kamarai szakképzési feladatok - 5-2010. december 14-én Dr. Parragh László elnök Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei KIK, az Észak-Magyarország c. napilap és az APEH Észak-magyarországi Regionális Fıigazgatósága által szervezett TOP 100 rendezvényen tartott elıadást aktuális gazdaságpolitikai kérdésekrıl. 2010. december 14-én a KA-VOSZ Zrt. Igazgatósága és Felügyelı Bizottsága tartott együttes ülést, amelyen megvitatták a társaság 2011. évi stratégiai irányait és üzleti tervét megalapozó vitaanyagot, valamint a hálózati ellenırzési terület 2010. évi munkájáról szóló beszámolót és a 2011. évi ellenırzési ütemtervet. 2010. december 15-én Dr. Parragh László elnök részt vett Pozsonyban a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara által a kamarai rendszer létrehozásának 160. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen. Az MKIK elnöke Elnöki Aranyérem kitüntetést adott át Peter Mihóknak, a Szlovák KIK elnökének. 2010. december 15-én az MKIK Oktatási és Szakképzési Kollégiuma tartott ülést, amelyen megvitatták a szakképzési tartalomfejlesztési koncepcióval kapcsolatos aktuális tennivalókra vonatkozó javaslatot. 2010. december 17-én Dr. Parragh László elnök Pécsen a Pécs-Baranyai KIK által szervezett TOP 100 rendezvényen tartott elıadást aktuális gazdaságpolitikai kérdésekrıl. 2010. december 17-én Nica Valentin elnök vezetésével Kolozsváron a Kárpátia Magyar- Román Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége tartott ülést, amelyen megvitatták a vegyeskamara 2010. évi tevékenységérıl
készített beszámolót, valamint a 2011. évi rendezvény tervre vonatkozó javaslatot. 2010. december 20-án Dr. Schmidt Tamás elnök vezetésével az MKIK Ellenırzı Bizottsága tartott ülést, amelyen megvitatták az MKIK 2010. évi költségvetésének várható teljesítésérıl készített beszámolót, valamint a 2011. évi elızetes költségvetés tervezetét. szóló beszámolók, majd az MKIK energiapolitikai koncepcióját foglalta össze Mosonyi György alelnök, az Energetikai és Klímavédelmi kollégium elnöke. A továbbiakban javaslatot terjesztett elı Gaál József, az Ipari Kollégium elnöke az Ipari Kollégiumon belül szekciók létrehozására. A következı napirendi pont az MKIK 2011. évi elızetes költségvetésének ismertetése volt, amit Dunai Péter fıtitkár terjesztett elı, majd az elnökség elfogadta a 2011. I. félévi munkatervet. 2010. december 21-én Budapesten találkozott az MKIK elnöksége, megtartva hagyományos ünnepi évzáró ülését. Az elmúlt idıszak fontosabb kamarai eseményeirıl dr. Parragh László az MKIK elnöke számolt be. Ezt követték a kollégiumok, a kétoldalú tagozatok és a vegyes kamarák 2010. évi tevékenységérıl - 6 -