F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl"

Átírás

1 F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a közgyőlés II. félévi üléstervérıl szóló javaslatot, melyet a jelen határozat mellékletében foglaltak szerint fogadott el JÚLIUS ) Javaslat a Fejér Megyei Levéltár területén áthaladó hıtávvezeték kiváltásának elvégzése tárgyában gyorsított, hirdetmény közzétételével, nemzeti eljárásrendben induló tárgyalásos közbeszerzési eljárásra vonatkozó döntés meghozatalára AUGUSZTUS 20. Szent István és az Államalapítás ünnepe - a Fejér Megyei Önkormányzat és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának közös ünnepsége SZEPTEMBER

2 1.) Javaslat 1,2 milliárd forint fejlesztési célú hitelfelvételre irányuló, közösségi körben indított közbeszerzési eljárásra vonatkozó döntés meghozatalára SZEPTEMBER ) Beszámoló a Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi teljesítésérıl A beszámolót elızetesen megvitatja: - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság 2.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésének módosítására - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság

3 3.) Javaslat a évi lakáshozjutást segítı munkáltatói kölcsönkeret felosztására - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság 4.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Fejér Megyei Mővelıdési Központ igazgatói álláshelyére pályázat kiírására 5.) Tájékoztató a volumenkorlát bevezetése okán a Fejér Megyei Szent György Kórház gazdasági-pénzügyi helyzetének változásáról Intézkedési javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház kapacitásainak optimális kihasználására Elıterjesztı: Dr. Szabó László a Fejér Megyei Szent György Kórház fıigazgatója A tájékoztatót elızetesen megvitatja:

4 6.) A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveirıl, valamint a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerérıl szóló Országgyőlési határozat hatályba lépése okán a Fejér megyét érintı lehetséges területfejlesztési támogatások igénylésének áttekintése, a megvalósítás prioritási rangsorának meghatározása Elıterjesztı: Balsay István a közgyőlés alelnöke Az elıterjesztést elızetesen megvitatja: 7.) Fejér megye önkormányzatai fenntartásában mőködı, valamint nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézményei közoktatási programjainak összehangolása Oktatási és Kulturális Bizottság Az elıterjesztést elızetesen megvitatja: 8.) Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház konszolidációs programjának megtárgyalására - Egészségügyi Bizottság

5 9.) Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház fejlesztési terve felülvizsgálatára - Egészségügyi Bizottság OKTÓBER 23. Nemzeti ünnep a Fejér Megyei Önkormányzat ünnepsége NOVEMBER KÖZÉLETI FÓRUM - A Környezet és Energia Operatív Program célkitőzéseinek ismertetése, különös tekintettel a Fejér megyében megvalósítandó feladatokra NOVEMBER ) Beszámoló a Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítésérıl A beszámolót elızetesen megvitatja:

6 - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság 2.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésének módosítására - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság 3.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetési koncepciója megállapítására - valamennyi bizottság 4.) Javaslat a kötelezı kéményseprıipari közszolgáltatás évi díjának megállapítására - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság

7 5.) Tájékoztató a Kémény Zrt. helyzetérıl Elıterjesztı: Németh Sándor a Kémény Zrt. vezérigazgatója A tájékoztatót elızetesen megvitatja: 6.) Tájékoztató a Fejér megyében élı 0-18 éves, sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók ellátásáról Elıterjesztı: Fejér Megyei Önkormányzat Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Gyermekotthona és Pedagógiai Szakszolgálata igazgatója A tájékoztatót elızetesen megvitatja: - Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 7.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói álláshelyére pályázat kiírására 8.) Fejér megye mezıgazdaságának alakulása évben A mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatások alakulása évben

8 Elıterjesztık: Czetnerné Kócsa Márta igazgató a Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatósága István András kirendeltség-vezetı Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Fejér Megyei Kirendeltsége Az elıterjesztést elızetesen megvitatja: - Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottság 9.) Fejér megye szerkezeti tervének felülvizsgálata, a szerkezeti terv koncepciójának meghatározása Elıterjesztı: Balsay István a közgyőlés alelnöke Páli Zsuzsanna megyei fıépítész Az elıterjesztést elızetesen megvitatja: - Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottság 10.) A Fejér Megyei Önkormányzat és intézményei feladat- és hatásköreinek áttekintése az önkormányzati törvény és az ágazati törvények áttekintése tükrében, különös tekintettel a megyei jogú városokkal, valamint a kistérségekkel való együttmőködés lehetıségeire

9 Dr. Varjú Mihály megyei fıjegyzı Az elıterjesztést elızetesen megvitatja: - Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 11.) Tájékoztató Fejér megye kistérségeinek a között megvalósult fejlesztéseirıl, valamint a mőködı tıke beépülésérıl Elıterjesztık: a megye kistérségei vezetıi A tájékoztatót elızetesen megvitatja: 12.) Tájékoztató Fejér megye ivóvíz-készlet ellátásának minıségi és mennyiségi mutatóiról, valamint a fogyasztói egységárak alakulásáról Elıterjesztı: Balsay István a közgyőlés alelnöke Kiegészítı elıterjesztést tesz: Kis István

10 Fejérvíz Zrt. vezérigazgatója Dr. Bujdosó László regionális tisztifıorvos az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-dunántúli Regionális Intézete A tájékoztatót elızetesen megvitatja: - Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottság 13.) Tájékoztató Fejér megye települései népességének alakulásáról Elıterjesztı: Szemes Mária a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága igazgatója Az elıterjesztést elızetesen megvitatja: DECEMBER ) Közmeghallgatás A.) Beszámoló a Fejér Megyei Önkormányzat évi tevékenységérıl

11 A beszámolót elızetesen megvitatja: - valamennyi bizottság B.) Beszámoló a közgyőlés bizottságai és tanácsnokai évi tevékenységérıl Elıterjesztık: a bizottságok elnökei és a tanácsnokok A beszámolót elızetesen megvitatja: - valamennyi bizottság 2.) A közgyőlés elnökének beszámolója a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács évi munkájáról a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke A beszámolót elızetesen megvitatja: - Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottság 3.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésének módosítására - Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság

12 4.) Javaslat Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervére - valamennyi bizottság 5.) Tájékoztató a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum évi tevékenységérıl Elıterjesztı: Balsay István a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztetı Fórum elnöke A tájékoztatót elızetesen megvitatja: - Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 6.) Javaslat a Fejér Megyei Közoktatásfejlesztési Terv elfogadására 7.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet igazgatói álláshelyére pályázat kiírására

13 8.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírására 9.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Dr. Entz Ferenc Mezıgazdasági Szakiskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírására 10.) Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Petıfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói álláshelyére pályázat kiírására

14 11.) Tájékoztató Fejér megye lakosságának egészségi állapotáról Elıterjesztı: Dr. Bujdosó László regionális tisztifıorvos az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-dunántúli Regionális Intézete A tájékoztatót elızetesen megvitatja: - Egészségügyi Bizottság 12.) Javaslat Fejér megye egészségügyi programjára - Egészségügyi Bizottság 13.) Javaslat a Fejér Megyei Szent György Kórház gazdálkodásának tárgyában folytatott és évi vizsgálatainak és eredményeinek áttekintésére

15 - Egészségügyi Bizottság 14.) Tájékoztató Fejér megye kistérségeinek az elmúlt 4 évre visszatekintve megvalósított fejlesztéseirıl, az együttmőködéseikrıl és a kistérségek EU-s támogatásainak alakulásáról Elıterjesztı: Balsay István a közgyőlés alelnöke A tájékoztatót elızetesen megvitatja: - Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Bizottság A közgyőlés valamennyi ülésén állandó napirendi pontok: Tájékoztató a közgyőlés két ülése között történt fontosabb eseményekrıl A közgyőlés tagjainak bejelentései, interpellációi Negyedévente állandó napirendi pontok: Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Jelentés a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról Az elıterjesztések maximális terjedelme 25 gépelt oldal. (Arial CE 12 betőtípus, sőrő sortávolság)

16 Székesfehérvár, július 9. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı F.M. Közgyőlése 385/2008. (XII.18.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2009. I. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta és elfogadta a közgyőlés 2009. I. félévi üléstervét, amely

Részletesebben

F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata

F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezésérıl, ezzel összefüggésben az átszervezett

Részletesebben

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 285/2008. (IX.25.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Javaslat a Fejér Megyei Szakképzésszervezési

Részletesebben

Törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok.

Törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok. F.M. Közgyőlése 306/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye alapító

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 158/2010. (IV.29.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 307/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 156/2010. (IV.29.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról Fejér

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 299/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta

Részletesebben

a megyei fenntartású intézmények egyes vagyonelemeire vonatkozó használati jog megvonásáról

a megyei fenntartású intézmények egyes vagyonelemeire vonatkozó használati jog megvonásáról F.M. Közgyőlése 172/2009. (V.21.) K.h.sz. határozata a megyei fenntartású intézmények egyes vagyonelemeire vonatkozó használati jog megvonásáról A Megyei Közgyőlés az önkormányzat fenntartásában mőködı

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-ei ülésére Tárgy: A 2012. évi munkaterv megállapítása 2 Tisztelt Megyei Közgyőlés!

Részletesebben

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok.

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok. F.M. Közgyőlése 296/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezıgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 305/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3.

TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS I 3. 193/2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3. 194/2010. (V.13.) K.H.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E Szám: 33-11/2015 A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE Az üléstervet a Fejér Megyei Közgyűlés 195/2015. (XII.17.) önkormányzati határozatával hagyta jóvá.

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR: 1. Jelentés az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról Elıadó: - ügyrendi, igazgatási, jogi bizottság elnöke -

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/. (II. 17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Nyirád Község Önkormányzatának a költségvetési finanszírozásból

Részletesebben

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok.

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok. F.M. Közgyőlése 298/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképzı Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Fejér

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2012. január 26. (csütörtök) 1. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj részletes költségkalkulációja Elıterjesztı:

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2015. január 29. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje 2.)

Részletesebben

HATÁROZATOK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 274/2011. (X.28) önkormányzati határozata. a közgyőlés napirendjének elfogadásáról

HATÁROZATOK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 274/2011. (X.28) önkormányzati határozata. a közgyőlés napirendjének elfogadásáról HATÁROZATOK Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 274/2011. (X.28) önkormányzati határozata a közgyőlés napirendjének elfogadásáról Fejér Megye Közgyőlése az ülést megelızıen kiosztott - napirendi javaslatot

Részletesebben

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLET MUNKATERV

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLET MUNKATERV VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLET MUNKATERV 2012. Január 19. 1., A Polgármesteri Hivatal teljesítménykövetelmény elıírások meghatározása 2., Váci Tőzoltóparancsnokság 2011. évi beszámolója Elıadó:

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDİPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 15. 1. Köztisztviselıi teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - a Képviselı-testület 2014. II. félévi

Részletesebben

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének 2016. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2016. évben kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE A 212/2008. (XII. 4.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. ÉVI MUNKATERVE február 19. (csütörtök) 1. Egyetértés a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatóhelyettesének

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Elıterjesztés. Tárgy: A képviselı-testület évi munkaterve. Tisztelt Képviselı-testület!

Elıterjesztés. Tárgy: A képviselı-testület évi munkaterve. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés Tárgy: A képviselı-testület 2015. évi munkaterve Tisztelt Képviselı-testület! Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének az önkormányzat és szervei szervezeti és mőködési szabályzatáról

Részletesebben

E l ı t e r j e s z t é s

E l ı t e r j e s z t é s Tiszaigar Község Önkormányzat P o l g á r m e s t e r e Polgármesteri Hivatal 5361 Tiszaigar, Dózsa György u. 19. Tel. / Fax: 59 / 513-017 Iktatási szám: 1/ 2008. E l ı t e r j e s z t é s a Tiszaigar

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a

K I V O N A T. A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a K I V O N A T Ibrány Város Képviselő Testületének 2011. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A19 IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 178/2011. (XII. 06)KT. sz. H a t á r o z a t a A Képviselő-testület

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai

Részletesebben

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve 1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Testületi ülés Január 28. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2012. szeptember 13. (csütörtök) soron kívüli 1. Tájékoztató az önkormányzat 2012. I. félévi gazdálkodásáról 2. Részvétel

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése II. félévi M U N K A T E R V E

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése II. félévi M U N K A T E R V E Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése 2006. II. félévi M U N K A T E R V E (Tervezet) A közgyőlés 2006. június 29-i ülésére. Augusztus 31. Az elıterjesztések elkészítésének és leadásának határideje:

Részletesebben

15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi Munkaterve

15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi Munkaterve 15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. évi Munkaterve 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2012. évi munkatervét a határozat melléklete szerint állapítja

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ. m e g h í v o m.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ. m e g h í v o m. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ Rétság Város Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülését a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 44. -a alapján

Részletesebben

ZALAAPÁTI ÖNKORMÁNYZATA. 2012. évi M U N K A T E R V E

ZALAAPÁTI ÖNKORMÁNYZATA. 2012. évi M U N K A T E R V E ZALAAPÁTI ÖNKORMÁNYZATA 2012. évi M U N K A T E R V E 2 A munkaterv szerint tervezett rendes képviselı-testületi ülések valamennyi ülésének kötelezı napirendi pontjai az alábbiak: - Polgármesteri beszámoló

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére 62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.

Részletesebben

Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat

Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat Elıterjesztı: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 33088-13/2014. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 2014. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzıi

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve A 99/2016. (XII. 15.) Kgy. határozat melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. évi ülésterve A közgyűlés minden rendes munkaülésén megtárgyalja: Első napirendi pontként az elmúlt közgyűlésen

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Testületi ülés Január 29. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA. Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA. Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat 1 2010. JANUÁR 14 / CSÜTÖRTÖK/, 16 óra ***************************** 1./ Rendezési

Részletesebben

Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 12/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete

Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 12/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete R E N D E L E T E K Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 12/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló 2/2011. (II.25.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

3./ Tájékoztatás a Civil Fórum működéséről Előadó: Trencsényi Imre intézményvezető

3./ Tájékoztatás a Civil Fórum működéséről Előadó: Trencsényi Imre intézményvezető IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 203/2009. (XII.01.) KT.sz. H a t á r o z a t a A19 A KÉPVISELŐ TESTÜLET 2010. évi Munkatervét az alábbiakban határozza meg és fogadja el: Az ülés tervezett időpontja:

Részletesebben

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,

Részletesebben

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító okiratának módosításáról Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlése megtárgyalta a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve A 122/2014. (XII. 18.) Kgy. határozat melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. évi ülésterve A közgyűlés minden rendes munkaülésén megtárgyalja: Első napirendi pontként az elmúlt közgyűlésen

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Tárgy: Beszámoló a Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottság 2012. november

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére VI. 50-184/2011.

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére VI. 50-184/2011. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 50-184/2011. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére Tárgy: Intézményi létszámkeret csökkentés 4/2011. Elıterjesztı:

Részletesebben

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított A 10/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet IX/b. számú melléklete Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkaterve Popovics György,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14. Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. az önkormányzat I. félévi üléstervének jóváhagyására

E L Ő T E R J E S Z T É S. az önkormányzat I. félévi üléstervének jóváhagyására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S az önkormányzat 2014. I. félévi üléstervének jóváhagyására Püspökladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve. 3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. A Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésérıl szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendelet módosításáról 7.

TARTALOMJEGYZÉK. A Fejér Megyei Önkormányzat évi költségvetésérıl szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendelet módosításáról 7. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETEI 7. A Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésérıl szóló 30/2009. (XII.18.) K.r.sz. rendelet módosításáról 7. II. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI

Részletesebben

KIVONAT. Határozat. Képviselı-testületének. 2012. évi munkaterve

KIVONAT. Határozat. Képviselı-testületének. 2012. évi munkaterve Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2011. december 15-i ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 177/2011. (XII. 15.) ÖH Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés január 27-ei ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés január 27-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1584/2010. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. január 27-ei ülésére Tárgy: A 2011. évi munkaterv megállapítása Elıadó:

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Testületi ülés Január 27. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2015. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 201-3/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 M E G H Í V Ó A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2009. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2009. február 20. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d a 266/2015. (XII.17.) Ny.Kt. határozat melléklete NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2016. január 28. Az előterjesztések

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 62-3/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi üléstervére és a 2018. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének megállapítása

Részletesebben

Szám: 41-4 /2012. Jegyzıkönyv. Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. március 28-i ülésérıl

Szám: 41-4 /2012. Jegyzıkönyv. Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. március 28-i ülésérıl Szám: 41-4 /2012. Jegyzıkönyv Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. március 28-i ülésérıl Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás a bizottság elnöke, Balogh

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-i ülésére Tárgy: Egyetértés az oroszlányi Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tárgy: Dorog város képviselő-testületének II.

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tárgy: Dorog város képviselő-testületének II. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2009. június 26-i

Részletesebben

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szálka Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve A 93/2015. (XII. 17.) Kgy. határozat melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. évi ülésterve A közgyűlés minden rendes munkaülésén megtárgyalja: Első napirendi pontként az elmúlt közgyűlésen

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2006. I. félévi M U N K A T E R V E 2006. február 17. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II.

IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II. IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: 2011. ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II. ÜTEM) MELLÉKLET: E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

2. Tájékoztató az aktív korúak ellátására vonatkozó szociális törvényt érintı évi változásokról Elıadó: Varró Gyuláné jegyzı

2. Tájékoztató az aktív korúak ellátására vonatkozó szociális törvényt érintı évi változásokról Elıadó: Varró Gyuláné jegyzı Recsk Nagyközségi Önkormányzat Polgármesterétıl 3245 Recsk, Kossuth L. út 165. Tel.: 36/578-310, Fax.: 36/478-022 E-mail: polgarmester@polghiv-recsk.t-online.hu 166-2/2010. Recsk Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata

Részletesebben

RENDELETEK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 5/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete

RENDELETEK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 5/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete I. RENDELETEK Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 5/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete a Fejér Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról Fejér Megye Közgyőlése (továbbiakban:

Részletesebben

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21 EGYMI EGYESÜLET Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, 2012. május 21 Szeretettel köszöntjük a szakmai nap résztvevıit! 2012. Május 21 1 Az Országos EGYMI Egyesület

Részletesebben

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2012. február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok 2/2012. (II. 14.) határozata Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 63-16/2010. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Popovics

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 205/2007. (XI.26.) KT. sz. H a t á r o z a t a Z 1

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 205/2007. (XI.26.) KT. sz. H a t á r o z a t a Z 1 A KÉPVISELŐ TESTÜLET IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 205/2007. (XI.26.) KT. sz. H a t á r o z a t a Z 1 2008. évi Munkatervét az alábbiakban határozza meg és fogadja el: Az ülés tervezett időpontja:

Részletesebben

Kiegészítés a III/2. számú előterjesztéshez (A Képviselő-testület 2015. II. félévi munkaterve)

Kiegészítés a III/2. számú előterjesztéshez (A Képviselő-testület 2015. II. félévi munkaterve) Tisztelt Képviselő-testület! Kiegészítés a III/2. számú előterjesztéshez (A Képviselő-testület 2015. II. félévi munkaterve) Békés Város Képviselő-testülete 2015. II. félévi munkatervét valamennyi Bizottság

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 3. IKTATÓSZÁM: 2-5/2012. MELLÉKLET: DB TÁRGY: Javaslat egyes önkormányzati rendeltek módosítására és ére ELİTERJESZTİ: Vargha Tamás a

Részletesebben

2011. január 27. napján tartandó

2011. január 27. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-1/2011. Sorszám: E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. január 27. napján

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. ÉVI MUNKATERVE

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. ÉVI MUNKATERVE JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. ÉVI MUNKATERVE 1./ 2009. évi költségvetésrıl szóló rendelet megalkotása Közremőködık: állandó bizottságok Határidı: 2009. február 25. 2./ Az

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 362/2014. (X18.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA

KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 83. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat TIOP-1.1.1-07/1 kódszámú pályázatok projektmenedzseri feladatainak ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

M U N K A P R O G R A M J A

M U N K A P R O G R A M J A B I Z O T T S Á G A I N A K ** 2 0 1 0. I. f é l é v i tervezett M U N K A P R O G R A M J A 1 Szociális Bizottság A szociális bizottság: a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló többször

Részletesebben

Máté Antal polgármester január 18.

Máté Antal polgármester január 18. ülés ideje: 2016. január 27.(szerda) 1. Előterjesztés a társadalmi szervezeteknek nyújtott támogatásokról szóló rendelet módosítására 2. Előterjesztés városi rendezvényterv 3. Előterjesztés vasúton túli

Részletesebben

A Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetése bevételeinek alakulása 2011. évvégén

A Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetése bevételeinek alakulása 2011. évvégén A Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetése bevételeinek alakulása 2011. évvégén 1/1. sz. melléklet / 1. oldal C Í M Önkormányzat mindösszesen Intézmények Bevételek mindösszesen Intézményi ellátás

Részletesebben