A MŰVÉSZET TÁRSADALOMELMÉLETE

Farkas Attila A MŰVÉSZET TÁRSADALOMELMÉLETE Kutatási koncepció MMA MMKI 2015

2 Bevezetés: mi is a logosz? Az elmúlt mintegy tíz évben a politikai manipuláció értelmezéseinek és magyarázatainak kutatása kapcsán viszonylag részletesen foglalkoztam a filozófiai manipulációelmélettel. 1 Az elmélet a Frankfurti Iskola néhány tagjának munkásságából bontakozik ki, legegyszerűbb alakra hozva azt fejezi ki, hogy a modern ipari civilizáció olyan manipulatív totalitás, amely a társadalom és a kultúra egészét az instrumentális ész politikai-uralmi igényei szerint alakítja. Az elmélet, a szűken értelmezett politikai szférán túl (diktatúra demokrácia, kormány ellenzék), a manipulatív totalitás részének, így ideologikus jellegűnek tekinti a modern tudomány (operacionalizmus, behaviorizmus) és filozófia (logikai pozitivizmus, pozitivista marxizmus, egzisztencializmus) fejleményeit, valamint a modern művészet, úgy a populáris, mint az elitművészet alkotásait. A modern ipari civilizáció jellemzőit pedig a termelés és a technika fogalmai mellett, vagy időnként inkább azok előtt, a szükséglet és a fogyasztás fogalmaival írja le. Arra, hogy az elitművészet szintén integrált eleme a manipulatv univerzumnak, nem fordít kellő figyelmet a szakirodalom. Az angolszász szociológia például úgy tartja számon a Frankfurti Iskolát, hogy az kizárólag a tömegkultúra hatásait vizsgálta. A manipulációelmélet legismertebb kifejtése Marcuse: Az egydimenziós ember című könyve. Történetileg ezt megelőzte a Horkheimer Adorno szerzőpáros által írt A felvilágosodás dialektikája című szöveg, annak is a Kultúripar működését tárgyaló fejezete. Ez az írás azonban nehézkes nyelvezete miatt nem gyakorolt akkora hatást a filozófián túl. Marcuse könyvét az értelmezési hagyomány egy jellemző irányzata nem elsősorban és nem közvetlenül Hegelhez, Marxhoz vagy a heideggeri egzisztencializmushoz, még csak nem is Freudhoz köti, hanem sokkal inkább Orwell és Huxley regényeihez. Ebből fakadóan nem az empirikus tesztelhetőség és az analitikus konzisztencia vizsgálatának szempontjából közelednek a szövegekhez, hanem a metaforák hatását elemzik, hogy hogyan festi le ez az elmélet a fogyasztói társadalom és tömegdemokrácia egy fölöttébb komor antiutópisztikus vízióját, ne adj Isten, karikatúráját. Megkülönbözetett figyelmet szentelve a gondolatnak ami szerintem is lényegbevágó, hogy a 20. és nyugodtan mondhatjuk, hogy a 21. század politikaitársadalmi rendszeri lényegében totalitáriusak, a demokráciák is, csak azok módszeri finomabbak. Mások azonban igyekeznek megtörni a varázst, és tudományos kritériumok alapján kimutatják az elmélet egydimenziósságát az emberi természet, a társadalmi alrendszerek viszonya, a művészeti és politikai kommunikáció lehetőségeinek alapján. Magam is csatlakoztam ezen kritikusokhoz. Nem problémamentesek ezek a bírálatok, mert mindegyik abból indul ki, hogy egy elemet emel ki az elmélet szövedékéből, hogy az alapján bírálhassa az egészet. Mindegyiknek van azonban legalább egy előnye: a kultúra, a társadalom és a politika árnyaltabb megközelítéseit teszik lehetővé, a művészet számára pedig nagyobb önállóságot és magasabb szabadságfokot biztosítanak. Ráadásul jobban összecsengenek a józan ésszel is. Hérakleitosz mintegy 2500 évvel ezelőtt felháborodott azon, hogy Bár a logosz ez, ( ) képtelenek értelmetlenségükben felfogni az emberek előbb is, mint hallották volna, s azután is, hogy már meghallották. 2 A manipulációelmélettel kapcsolatban azt mondanám, a logosz nem ez, ez csak az egyik lehetséges módja a társadalmak teoretikus megközelítésének. Kutatási Célom, hogy a manipulációelméletet kritizáló eredményeket és meggyőződőseket szisztematikusan áttekintsem annak érdekében, hogy egy olyan elmélet jöhessen létre, amely egy meghatározott értelemben megmenti a művészet individuális és kollektív adott esetben nemzeti autonómiáját. 1 Farkas 2014a 2 1.B.1.

3 Kiindulási pontom egy közismert jelenség, egy sokat emlegetett és kárhoztatott jellemzője napjaink politizálásának: a manipuláció. Egy tehetséges és erkölcsi gátlásoktól nem különösebben korlátozott politikus manipulálja az embereket a hatalom megszerzése és megtartása céljából. A manipuláló ágens lehet emberek egy csoportja is, akik koalíciót kötnek hasonló céllal. A következő lépés az, hogy maga a demokratikus rendszer olyan, hogy szinte felhív a manipulációra, így lényegében a rendszer specifikumát képezi a manipuláció. Addig már kevesebben mennek el, hogy ebben a rendszerben a manipuláció egy olyan lényegi elem, egy olyan személytelen működés, amely mindenkire kiterjeszkedik, mindenkire, még a nagy hatalmú manipulátorokra is, ők is csak fogaskerekek az Egész működésében. A kutatásnak az is tárgya, ami szintén közkeletű vélekedés, hogy a manipulatív totalitás kizárólagossága túlzás. A rendszer szövedéke nem olyan szoros, hogy teljesen felszámolja az individuum racionalitását. Az elmélet két legfontosabb képviselője Marcuse és Adorno, ezért amikor a dolgozatban egyszerűen manipulációelméletről írok, s nem teszem elé e két filozófus nevét, akkor is rájuk kell gondolni. Tudatában vagyok annak, hogy rajtuk kívül a Frankfurti Iskola más képviselői például Horkheimer és Habermas és más irányzatok is foglalkoztak a problémával, de mégis az ő életművükben került a manipuláció kérdése a centrumba, hozzájárulva a két gondolkodó ismertségének fokozódásához. Adorno hatása a kontinentális Európában erősebb, de megfigyelhető az Egyesült Államokban is, Marcuse az USA-ban válik egy időben rendkívül népszerűvé, illetőleg sokat vitatottá, de Európában is magára vonta a figyelmet. Habermas ismertsége mára már felülmúlja Adorno és Marcuse hírnevét, de ő bár sokat foglalkozott a manipulációval eltávolodott a manipuláció mindenhatóságát valló nézetektől már A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című könyvében. Azt is elismerem, hogy Adorno és Marcuse ugyan alapjában egyetértett a manipuláció primátusát illetően, de ezen túl számos teoretikus és gyakorlati kérdésben eltérő álláspontra helyezkedtek, például Marcuse valamivel nagyobb esélyt látott a manipulatív viszonyok egyéni és csoportos transzcendálására, így a konkrét politikai cselekvésre. A kutatás során az ilyen eltérések közül szóba kerülhetnek azok, amelyek szorosabban kapcsolódnak a manipuláció problémájához, de ezzel együtt a téma szempontjából nemcsak védhetőnek, hanem szükségesnek is gondolom azt, hogy ezektől a különbségektől az elmélet magját illetően elvonatkoztassak. Eljárásomat igazolja Rolf Wiggershausnak egy megállapítása is, aki Frankfurti Iskoláról szóló gigantikus történeti áttekintésének egy pontján arról ír, hogy Marcuse főművének, Az egydimenziós embernek már a címe összefoglalja Adorno addigi írásainak az emberi autonómia elvesztéséről szóló konklúzióit. 3 A manipulációelmélet képviselői közül Marcusét szokás úgy méltatni, hogy részese volt a politikai filozófia reneszánszának. Ez az álláspont képviselhető, de hozzá kell tenni azt, hogy ő nem csak, vagy nem elsősorban a politikai filozófia, hanem a filozófia mint olyan reneszánszában tartotta magát érdekeltnek, szemben a modern tudomány bizonyos fejleményeivel. Ráadásul mind Marcuse, mind Adorno munkásságában egymással összefonódik a filozófiai, a társadalomelméleti és a kultúrkritikai szál, s ha politikafilozófiai szempontból vizsgáljuk életművüket, akkor is tekintettel kell lennünk erre az összefonódásra. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha művészetelméleti céljaink vannak. Interdiszciplináris jellege mellett a manipulációelmélet dialektikus teória, mint ilyen belső feszültségekkel és ellentmondásokkal terhelt, ezeknek az ellentmondásoknak a felmutatása a kutatás egyik feladata. Ezen túl azt is meg kell kérdezni, hogy tisztában van-e az elmélet saját ellentmondásosságával, s reflektál-e arra. Erre a válasz egyértelmű igen. Erre utal az, hogy az elmélet szövegeiben az egyik leggyakoribb kifejezés a paradox vagy a paradoxon. A következő kérdés az, hogy feloldhatók-e ezek a paradoxonok. Az elmélet 3 Wiggershaus 1995: 610.

4 alapján nem, de ez nem is célja az elméletnek. Olyan neo-neohegelianizmussal van itt dolgunk, amely nem törekszik dialektikus szintézisre, mert az ilyen gondolati rendszer számára a fennálló viszonyok igazolása lenne. A manipulációelmélet a fennálló viszonyokra mondott nagy NEM! Ezt tartja a legfontosabbnak, de ezen túl lényegében nincsenek kidolgozva olyan elvek, amelyek alapján az intézményeknek működniük kellene ahhoz, hogy a manipuláció ne váljék a rendszer meghatározójává. Az 1970-es évektől fogva a politikai filozófia és a művészetelmélet más utakon indult el, mint amilyenen Adorno és Marcuse járt. Ennek eredményeként a fennálló viszonyokat nem tartja teljesen zárt manipulatív univerzumnak, s az embereket nem nyilvánítja az individualitástól megfosztott elbutított egyedeknek, valamint feladatának tekinti olyan eszmék és elvek megfogalmazását, amelyek alapján a nem manipulatív rendszer megkonstruálható. Ezt helyesen teszi, de eközben figyelnie kell a manipulációelmélet komor víziójára is, mert azok a jelenségek, amelyeket ez az elmélet felnagyított és abszolutizált, javarészt ma is legalább annyira léteznek. A következőkben először a filozófiai manipulációelmélet kissé bővebb jellemzését fogom előadni a manipuláció hétköznapi fogalmából kiindulva. Más megközelítések is relevánsak lehetnek: beszélhetünk a manipuláció nyelvfilozófiájáról, beszédaktuselméletéről, cselekvéselméletéről, politológiájáról, közgazdaságtanáról, valamint eszmetörténetéről. 4 A manipuláció hétköznapi fogalmának analízise során néhány példa segítségével kitérek a teória és a művészet viszonyának leírására. Következtetésem, hogy a manipulációelmélet eredeti szigorú formájában is alkalmas a művészet több jelenségcsoportjának elemzésére. Egyet most is kiemelnék ezek közül: a manipulációelmélet felhasználásával sikerrel elemezhetőek a populáris és az elitművészet közötti átmenetek és mozgások, illetve a mainstream és az avantgárd kölcsönhatása. Ezen összefüggések elemzése egy későbbi kutatás tárgya lehet. Ebben a részben is elő fog kerülni a művészeti kommunikáció modellje, de ennek igazi értelme csak a második részben válik nyilvánvalóvá, amikor is rátérek a manipulációelmélet kritikájára, annak felvázolására, hogy miért nem kielégítő ez a zárt teória. A művészeti kommunikáció általam javasolt modellje reményeim szerint hozzájárul a művészet társadalomelméletének egy olyan kidolgozásához, amely a művészeti kommunikációt tekinti viszonyítási rendszernek, ezáltal lépéseket tesz az összművészeti nézőpont meghatározásának irányába. Erről a nézőpontról a manipulációelmélet nem lesz más, mint a művészet társadalomelméletének propedeutikája. Végül a harmadik részben kijelölöm azt a feladatot, amely egyrészről a művészet társadalomelméletének és az analitikus művészetelméletnek/művészetontológiának, illetve másrészről a művészet társadalomelméletének és a művészet morális vonatkozásainak összekötésére vonatkozik. 4 Ezekről bővebben: Farkas 2014.

5 1. A manipulációelmélet bevezetése a manipuláció hétköznapi fogalmának segítségével Manipuláció egykor és ma A mindennapi nyelvhasználatban manipulációról akkor szokás beszélni, amikor valakit rávettek valamire, amit eredetileg nem akart megtenni. Ezt nem fizikai erőszakkal érték el nála, nem is meggyőzéssel, hanem becsapták az illetőt. Elérték azt, hogy a manipulált ember elfogadjon valamilyen értéket, célt sajátjának, jóllehet ez az érték és cél a továbbiakban másnak vagy másoknak hajtott hasznot. A manipuláció ideális esetben akkor sikeres, ha a manipulált fél saját elhatározásából teszi azt, amit más valaki határozott el. A manipuláció szó ilyen jelentése késői modern eredmény, jóllehet maga a jelenség sokak szerint egyidős az emberi társadalommal. Egy német médiamunkás szerint például, aki egy jelentékeny piaci sikert hozó könyvet írt a témáról, a manipuláció ember-létünk egyik ismertetőjegye, minden kommunikációs aktus manipuláció, a kérdés nem az, hogy részt veszünk-e ezekben az aktusokban, hanem az, hogy passzív áldozatok vagy aktív haszonélvezők leszünk-e. A szerző természetesen azt ígéri, hogy könyve figyelmes olvasása hozzásegít minket ahhoz, hogy sikeres manipulátorokká váljunk. 5 De forduljunk egy patinásabb szerző felé! Patón Államában felvázolja a politikai osztály biológiai reprodukciójának gyakorlati menetrendjét, a cél mai fogalmakkal leírva a legjobb genetikai állomány átörökítése, ennek érdekében: a legkiválóbb férfiaknak és nőknek minél gyakrabban kell közösülniük, a legsilányabbaknak pedig éppen ellenkezőleg. Igen ám, de hogyan lehet ezt elérni? Nagy ünnepségeket kell tartani, melyeken összehozzák a fiúkat és a lányokat, és ezekre az alkalmakra: valami elmés sorsolási módszert kell kitalálni, hogy az a bizonyos silányabb ember minden egyesülés alkalmával a véletlent okolja, ne pedig a vezetőket. Általánosságban is megfogalmazza Platón a manipulatív módszerek apológiáját: a vezetőknek az alárendeltek érdekében valószínűleg igen sok hazugsággal és fortéllyal kell élniük. Hiszen mondtuk, hogy az ilyesmi gyógyszer gyanánt használva mind igen hasznos. 6 Bár jelen összefüggésben Platónt csak azért hoztam elő, hogy érzékeltessem, milyen nagy múltja van a manipulációnak, de már itt felhívnám a figyelmet az alárendeltek érdekében és a gyógyszer gyanánt kitételekre, melyek a manipulatív racionalista hatalomgyakorlás legitimálásának kedvelt érvei. Minden a nép, a polgárok érdekében történik, meg kell őket gyógyítani, mert betegek. Az igazolás átkerül a politika területéről a medicina területére egy metafora segítségével. Ez több, mint ügyes, ez zseniális: a platóni dialektika és retorika rávesz arra, hogy a legtermészetesebb és legegészségesebb életmegnyilvánulást, az utódnemzés vágyát betegségnek tekintsük. Ilyeténképpen az a régi orvosi alapelv is hatályát veszti, hogy egészséges embert nem kell gyógyítani. Hasonló a helyzet a platóni pedagógiát tekintve is. Mert nemcsak a betegek gyógyítása során legitim a manipuláció, hanem a gyermekek nevelésében is. De a platóni államban a filozófusok kivételével lényegében mindenki gyermek. Tegyük beteggé a társadalmat, hogy gyógyíthassuk, infantilizáljuk, hogy nevelhessük! A manipuláció tankönyvébe Platón ennek a tételnek az antik megfogalmazójaként kerülne be. Manipuláció szavunk etimológiájában a latin manus kéz szóig kell visszamennünk, ebből származik a manipulus, jelentése: egy maroknyi, egy csomó, maroknyi csapat. Ez utóbbi jelentés fejlődik tovább a római hadszervezetben, ahol a manipulus a légió alosztályának, 5 Kirschner 1993. 6 Platón: Állam: 5. 459b, c, d, e.

6 a cohorsnak 1/3-ad részét, kb. 120 főt jelentett. A latin manipulusból azonban a modern európai nyelvekben igei forma is létrejött: az angol manipulate, a német manipulieren, a magyar manipulál stb. Ezek alapjelentésükben valamilyen anyag, tárgy megmunkálására, valamilyen szerszám kezelésére vonatkoznak, de a jelentés áttevődött interperszonális területre is: a másik embert is tekinthetjük eszköznek céljain eléréséhez, sőt van, mikor az ember a legjobb eszköz, azonban ehhez az embert alakítani, kezelni kell. A manipuláció hétköznapi fogalma interperszonális cselekvést ír le, mégpedig aszimmetrikus viszonylatban. Alapesetben a manipuláló tudja, hogy ő manipulálni akar, a másik fél viszont nem tudja, hogy őt manipulálni készülnek vagy már manipulálják is. A sikeres manipuláció hatására a manipulált fél viselkedésében olyan változások állnak be, melyek érdekében állnak a manipulálónak, de nem szolgálják vagy nem szolgálják a lehető legjobban a manipulált fél érdekeit. 7 Azért szerepel itt az alapesetben megszorítás, mert adódhat olyan társadalomtörténeti szituáció, melyben a magukra hagyott és elkeseredett tömegek már szinte várják, hogy jöjjön valaki, aki őket manipulálni akarja, megmondja azt, hogy nekik mi a jó, megmondja azt, hogy mit kell tenniük. Az idős Kant egyenesen úgy általánosít, hogy: A nép arra vágyik, hogy vezessék, azaz (ahogy a demagógok értik a dolgot) hogy becsapják. 8 A másik oldalról pedig az is elképzelhető, hogy a manipulátorok nem tudják, hogy ők mit is tesznek felsőbb utasításra, ebben az esetben a manipulátor maga is manipuláltnak tekintendő. Továbbá azt is figyelembe kell venni, amit Hannah Arendt ír a modern manipulatív imagegyártásról: ezt úgy különbözteti meg a hagyományos hazugságtól, hogy az előzőben a siker érdekében a hazug maga is elhiszi, amit állít. 9 Ahhoz, hogy a manipuláció fogalmának használata általánossá váljék a mindennapi nyelvben, az szükséges, hogy az interperszonális cselekvés aszimmetriája több esetben megváltozzék. Az kell, hogy a manipuláció sikertelen legyen, a manipulátor megbukjon, leleplezzék, ez által az aszimmetria felfedje önmagát. Az ilyen felfedett aszimmetria természetesen gyakorta előfordul a mindennapi privát kommunikációban, például a párkapcsolatokban is, de van két terület, ami a manipuláció hétköznapi fogalma szempontjából meghatározó, ezek a reklám és a politika. A Coca-Cola az igazi:a reklám hatásai A reklám a mai gazdaságot meghatározó piaci verseny egyik eszköze. Szerepének felerősödését már a fogyasztói társadalom kialakulásakor is megfigyelhetjük, de igazi jelentősége a fogyasztói társadalom klasszikus, 1960-as, 70-es évekbeli korszakában állt elő, és a posztmodern fogyasztói társadalmakban sem gyengült. A fogyasztói társadalom és a reklám történetéről, a reklám pszichológia-kulturális hatásairól szóló klasszikus elemzésében Stuart Ewen megállapítja, hogy a modern reklám születése az USA-ban közvetlenül az első világháború utánra tehető. 10 Bár Henry Ford programjában a reklámnak még nem volt primátusa a termelés racionalizációjával, a futószalaggal, a tömeggyártással és a viszonylagosan alacsony árakkal szemben. De a fordizmus kiteljesedése már nem volt lehetséges a reklám offenzívája nélkül. Ford eredeti elképzelése az volt, hogy a terméket olyan áron kell kínálni, hogy az a munkás is megvehesse, 7 Harré 2001: 628. 8 Kant 1997c: 363. 9 Arendt 1995: 260. 10 Ewen 1976.

7 aki gyártja azt. De nem mindenki dolgozott a Ford Műveknél (annak ellenére, hogy egyes adatok szerint a fénykorban a munkások száma elérte a nyolcvanezer főt). A többieket is rá kellett venni arra, hogy megvásárolják a T-modellt. Az 1950-es években pedig egyre több ágazatban és cégnél mutatta meg magát, nemcsak az USA-ban, hanem Nyugat-Európában is, a túltermelés réme. Ennek hatására az ipari vezetők törekvései gyökeresen megváltoztak: a termelés racionalizálásáról átkerült a hangsúly az eladás racionalizálására, a termelés helyett a fogyasztás vált a gazdasági növekedés motorjává. Az eladás racionalizálására akkor nyílik lehetőség, mikor egyre több fogyasztó magatartását sikerül ellenőrzés alá vonni reklámok segítségével. Ewen arra is felhívja a figyelmünket, hogy a fordizmuson belül megerősödő reklám politikai jelentőséggel is bír. Itt most nem a politikai reklámra kell gondolnunk, hanem arra, hogy a reklámok nemcsak az uniformizált és univerzalizált fogyasztást teremtik meg, hanem a látásmódok hasonlóságát is. Ennek pedig felbecsülhetetlen haszna van az etnikailag és kulturálisan rendkívül kevert amerikai társadalomban. Ily módon ez a társadalom egységesebbé válik, mint az etnikailag egységesebb óvilági társadalmak. 11 A sajátos amerikai nemzetállam kialakulásának, és a bevándorlási hullámok ellenére való fennmaradásának, illetve progressziójának, természetesen más okai is voltak, de szembetűnő, hogy bizonyos történelmi, kulturális, gazdasági és politikai folyamatok találkozása esetén a reklám a nemzeti egység megteremtésének fontos eszközévé válik. Ezt ismerik fel a Harmadik Birodalomban, Goebbels valószínűleg erre is gondolt, nemcsak a szűkebb értelemben vett politikai reklámra és propagandára, amikor már 1932-ben kijelentette, hogy: amerikai módszereket fogunk alkalmazni, amerikai méretekben. 12 De azért az ideológia esetenként felülírja a hasznosságot, erre példa a Szovjetunió, ahol a bolsevikok már 1917-ben gyorsan betiltották az olyan burzsoá fétiseket, mint a márkanevek. 13 A globalizáció korszakában azonban a globális rekláminvázió és az ennek hatására létrejövő uniformizált, amerikanizált fogyasztói kultúra hatását értelemszerűen negatívan ítélik meg a nemzeti kultúrák vonatkozásában. A modern reklám a fordizmuson belül alakult ki, az évek során pedig a fordizmus a fogyasztói társadalom, és ezzel kapcsolatban az USA-ban, a jóléti társadalom szinonimájává vált. Az 1970-es években a fordizmus vezetési és üzemszervezési módszerei elavulttá váltak, másik oldalról a jóléti társadalom, illetve Nyugat-Európában a jóléti állam működésében válságtünetek mutatkoztak. Azonban a reklám, ha lehet, még inkább megerősödött, sőt a fordizmust felváltó posztfordizmusban, vagy ahogyan néhányan nevezik: toyotizmusban 14, a gazdaságfilozófia vezető fogalmává vált. A toyotizmus a globális, neoliberális, információs korszak része, szakít a fordizmus centralizált, hierarchizált vállalati struktúrájával, helyette hálózatot épít ki; nem nemzeti, hanem globális piacban gondolkodik, persze úgy, hogy lehetőleg minden helyi piac úgy érezze, hogy csak neked és csak most. A munkások helyzete általában relatíve rosszabb a fordizmushoz képest: határozott idejű, nem kollektív munkaszerződéseket kötnek, részmunkaidőben foglalkoztatnak, nem gondoskodnak a dolgozók és családjaik egészségügyi, oktatási, kulturális igényeiről. 15 Egy meghatározás szerint a reklám lényege az, hogy: a kibocsátó a kommunikációs lánc elejétől a végéig tökéletesen ellenőrzése alatt tartja az általa gyártott üzenetet. 16 11 Idézi Breton 2000: 58. 12 Uo. 74. 13 Goldman 1960. 14 Fuchs 2002: 1. Technik und Utopie. 15 Fuchs 2002: uo., Antonio and Bonanno 2000, Sander 1993. 16 Breton 2000: 55. A kiemelés tőlem: F. A.

8 Ezért a népszerű metaforával élve felületet vásárol magának a médiában. A cél az, hogy olyan médiatereket hozzon létre a reklámozó, amelyeket teljes mértékben kontrollálni tud. Azonban nemcsak a médiumnak mint az üzenet közvetítőjének az ellenőrzéséről van itt szó, hanem a címzett, a fogyasztó reakcióinak uralásáról is. A kommunikációs lánc tökéletes ellenőrzése, a médiatér és a címzett reakcióinak uralása azonban nem lehet mindig sikeres. Az aszimmetrikus kommunikációs szituáció aránya megváltozik, kiderül, hogy a reklám manipulálni akar. A hétköznapi gondolkodás erre a leleplezésre magától is képes (x mosópor mégsem mos jobban, mint közönséges társai), de gyakorta segítséget is kap a társadalomtudomány és a filozófia nagyobb nyilvánosságot kapó kritikai megnyilvánulásaitól. A manipulatív reklámot leleplező tudományos ismeretterjesztés népszerű műfaja a tömegtájékoztatásnak. Ma már köztudomású az ingerküszöb alatti reklámspotok hatása, és ismert az azokra vonatkozó törvényi tilalom. A dohányzásellenes felvilágosító kampány részeként többször leleplezték a dohánygyárak 50-es évektől terjesztett hamis cigarettareklámait, melyeket a dohányzás szörnyű hosszú távú hatásai ismerté válásának ellensúlyozására kezdeményeztek. Ezek a reklámok azt a képet igyekeztek kialakítani és kondicionálni a fogyasztóban, hogy a dohányzás a férfiasság, a tetterő, a sikeresség, a coolfeeling attributuma. Sőt szorosan kapcsolódik a sportsikerekhez, valamint a természetközeli élet ideáljához: rusztikus, férfias cowboy a tábortűz mellett. 17 Pedig hát a dohányban magában semmi férfias nincs, a Marlboro férfias ízét mint másodlagos vagy harmadlagos minőséget nem maga a dohány kelti, hanem a sokat ismételt üzenet, mely hasonlóan Pavlov kutyája által hallott csengőszóhoz azt a hatást váltja ki bennünk, hogy itt csakugyan férfias íz van. Sőt az, hogy valaminek az ízét valamilyennek ítéljük, ízlésítélet, mely ítélettípus Kant szerint semmit nem mond az ítélet tárgyáról, hanem annál többet az ítélet alanyáról. 18 Esetünkben azt mondja, hogy az alanyt már jól megdolgozta a reklámdömping, és így ő azt a bizonyos dolgot férfias ízűnek találja. Valamivel bonyolultabb az ábra a light cola esetében. A 90-es évekre az egészségkultusz a posztmodern életforma integráns részévé vált. Ennek a kultusznak számos összetevője van: Az egyik például a biztonságos autók gyártásának követelménye. Ez mintegy alap- vagy szükséges feltétel az egészséghez, elvégre lehetetlen akkor egészségesen élni, mikor unos-untalan 17 Breton 2000: 127 128. 18 Kant 1979: 169.

9 meghalunk autóbalesetben. Erről tanúskodik a tv-híradók híradásaiban az autóbalesetek nagy százalékos aránya. Ennek hatására az autókkal szembeni követelmények rangsorában az alacsony(abb) fogyasztás mellé felzárkózott a biztonság, amit töréstesztekkel igazolnak. Ez persze valamelyest háttérbe szorította a takarékossági és környezetvédelmi szempontokat, melyek napjainkban kerülnek ismét vezető pozícióba. A másik fontos összetevő a sport, a harmadik az egészséges táplálkozás. Az egészségtelen táplálkozás a mai civilizációs fokon többnyire elhízáshoz vezet, az elhízás pedig számos betegséghez. Ismeretes, hogy a cukor felettébb hizlal, az üdítő italok túlnyomó többsége nagy mennyiségű cukrot tartalmaz (és talán gyümölcsöt is), így ezek fogyasztásának nem kedvez a közhangulat. A Coca-Cola gyorsan reagált a változó keresletre, és piacra dobta az alacsony cukortartalmú kólát nagy reklámkampány kíséretével. Igen ám, de rövidesen élelmiszertudományi kutatások kimutatták, hogy a használt mesterséges édesítőszer rákkeltő. Viszont kisvártatva más szakértők bírálták ezen kutatások metodikáját, felhánytorgatva azt, hogy oly mennyiségben adagolták a cukorpótlót a laboratóriumi fehéregereknek, ami nem áll arányban az emberi táplálkozás paramétereivel. Ezt a szakértői ítéletet idézi fel a neves amerikai közgazdász, Buchholz a következőképpen: Egy emberi lénynek annyi Diet Coke-ot kellene innia, mint a Lincoln Memorial tava, hogy akkora adag cukorpótló jusson a szervezetébe, mint az egerekébe, s még így is kisebb veszélynek lenne kitéve, mint ha taxiba ül a Pennsylvania Avenue-n. 19 Az is kiderült azonban, hogy a veszélyt megállapító kutatásokat az amerikai cukor-lobby szponzorálta, s így már nem is voltak oly meglepőek az eredmények. Ezt, és az ehhez hasonló viszonylag bonyolult helyzeteteket a mindennapi gondolkodás adott esetben leegyszerűsíti a cui prodest alkalmazásával, és arra az eredményre jut, hogy a reklámot illetően rendre éljen a manipuláció gyanújával. Ezzel együtt a manipulatív reklám ilyen fajta leleplezései a súlyosan érintik a tudományos-szakértői tudás, és általában a tudomány tekintélyét a hétköznapi gondolkodásban. A tudománynak vagy azt megelőzően a prototudományos tudásnak mindig is volt tekintélye a legkorábbi ismert kultúráktól fogva: varázslók, papok, görög filozófusok, középkori szerzetesek, felvilágosítók, modern természettudósok és mások élvezték az autoritás különböző fokozatait. Ez az autoritás azonban soha nem volt abszolút. A modernitásban, ahogy a gazdasági alrendszer egyre inkább hegemóniára tett szert a társadalomban, a tudás értékét egyre inkább hasznosságával mérték, mégpedig gazdasági hasznosságával. Ez a folyamat lényegileg hozzájárult a modern nyugati civilizáció soha nem látott sikereihez, a modern technika fejlődéséhez. Ugyanakkor a folyamat eredményeként az a helyzet is előállt, hogy a közvélemény a tudományt a megrendelői érdekek kiszolgálójaként azonosítja. A megrendelők lehetnek gazdasági vagy politikai hatalmasságok vagy a kettő együtt. Ily módon a tudományos vita felszabadító hatásai nem tudatosulnak a mindennapi gondolkodásban. Az emberek valami biztosat várnának a tudománytól, s mikor ezt nem kapják meg, kiábrándulnak. Ha sok reklámról bebizonyosodik, hogy manipuláció, felmerül a gyanú, hogy nem mindegyik az-e. A reklámok iskolás felosztása ezt a gyanút el akarja oszlatni. Ezen klasszifikáció szerint vannak informatív, nem manipulatív és a másik oldalon manipulatív reklámok. Az ilyen kontradiktórikus oppozíció azonban meglehetősen problematikus. Érzékelik ezt azok is, akik a reklámokkal kapcsolatban kommunikációs szintekről beszélnek. Szerintük a reklám első szinten informál, de ez a szint inkább csak felszín, mert második szinten, mélyebben a reklám befolyásol, és e célból gyakran manipulál. 20 De ez a szint-metafora is félrevezető. Gondoljunk arra, hogy a durva manipulációként leleplezett reklám, példánknál 19 Buchholz 2000: 143. 20 Breton 2000: 57.

10 maradva a Marlboro-reklám, is felfogható információként! Hogyan is? Először is a hirdetés informál arról, hogy van olyan cigaretta, hogy Marlboro. Mert bár ezt a márkát igen sokan ismerik, azért mégsem idea innata, és nemcsak a csecsemőknek új minden vicc, hanem a fiataloknak is új minden cigarettamárka. Ezenkívül informál arról, hogy a dohányzáshoz kapcsolódnak bizonyos konnotációk: férfiasság, tetterő stb. Ez akkor is igaz, ha ezt a vélekedést maga a reklám alakította ki, s erről a vélekedésről mi megalapozottan gondoljuk azt, hogy téves. Bár a reklám a saját maga által kialakított vélekedések helyességéről mondhatnánk, farizeus módon nem szól expressis verbis. Az informálás maga egy igen tágan értelmezhető tevékenység. Beletartoznak a puszta technikai információk, bizonyos szofisztikált összehasonlítások ( jobban mos, nedvszívóbb ), társadalmi státuszok eléréséhez szolgáló útmutatók: a modern nő ezt és ezt használ. Ez utóbbi példa ma már nem élő, egy időszakban roppant népszerű volt, viszont a posztmodernben kihalt. Ugyanakkor, mint tudjuk, az információ érték, s érték volta nem az információs társadalommal kezdődött. A márkanév mint információ nemcsak az eladónak érték, hanem a vevőnek is. Támpontul szolgál a választásban, így a vevő információs költséget takarít meg. Nem kell mindenféle kétes üdítőt megkóstolnia ahhoz, hogy tudja, a Coca-Cola az igazi. Az információ fogalmának bármilyen nagyok az interpretációs lehetőségei, tagadhatatlan, hogy sok manipulatív reklám bedőlt. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a manipuláció lényege az, hogy az titokban maradjon a manipulálni szándékozott fél előtt. Ebből pedig az következhet, hogy igen, mindegyik reklám manipulatív, s hogy az, arra az a bizonyíték, hogy még nem derült ki róla. Leleplezett aszimmetria a politikában A manipuláció hétköznapi fogalmának kialakulásában a manipulatív reklámok leleplezésének, s egyben a fogyasztói társadalom leleplezésének a szerepe igen fontos. Ettől azonban talán még fontosabb a politikai manipuláció problémaköre. Ugyanakkor az is igaz, hogy a két manipulációs terület össze is kapcsolódik, mégpedig úgy, hogy a reklám és a marketing eljárásai kerülnek felhasználásra a politikai küzdelmekben. Most, a reklám szociálpszichológiájának hermeneutikai elemzése után, áttérek a politika és a manipuláció viszonyának vizsgálatára, a cél továbbra is a manipuláció hétköznapi fogalmának megértése, kialakulásának és jellemzőinek leírása. A manipuláció akkor sikeres, az emberek akkor manipuláltak, ha nem tudják azt, hogy őket olyan gondolkodásmódra, olyan cselekedetek végrehajtására vették rá, melyek elsősorban nem nekik hajtanak hasznot, éppen ellenkezőleg a manipulált ember azt hiszi, hogy a saját akaratából, a saját érdekeinek megfelelően cselekszik. Aszimmetrikus viszonyt látunk itt a kommunikációs felek között, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a manipuláció hétköznapi tudatosulásában az a döntő, hogy ennek az aszimmetriának az arányai érzékelhetően megváltozzanak: a manipulációk számottevő része lelepleződjék. Nincs ez másként a politikai manipuláció esetében sem. Ezt mutatja a XX. század politikai világtörténete. Ennek a századnak a története leírható a totalitárius diktatúrák történeteként, és ezzel kapcsolatban beszélhetünk a demokrácia és a diktatúra közötti küzdelemről. Totalitárius diktatúrán a társadalom egészét, a polgárok privát szféráját és gondolkodásmódját uralni szándékozó centralizált parancsuralmi rendszert szokás érteni. A két világháború közötti korszakot a demokrácia defenzívája jellemezte, ennek következménye volt az, hogy a második világháborúban a demokratikus erők csak egy diktatúra szövetségeseként tudtak győzelmet aratni egy másik diktatúra és szövetségesei fölött. A második világháború befejezésével egy időben elkezdődő politikai-gazdasági hidegháborús

11 küzdelmek négy évtizede kellett ahhoz, hogy a demokrácia egy speciális fajtája, az USA felülkerekedjék a történelem első totalitárius diktatúrája, a Szovjetunió fölött. A diktatúrák korszaka nem zárult le a hidegháború végével. A Föld legnépesebb országa, Kína ma is diktatúra, bár totalitárius jellemzőiből többet elveszített az elmúlt évtizedekben. A totalitárius jelleg háttérbe szorulása azonban nem jogosít fel arra, hogy Kína belátható időn belüli demokratizálódását prognosztizáljuk. A totalitárius diktatúrák felállása és fennmaradása több tényezőnek volt az eredménye. Ezek között fontos volt a nyílt terror, de leszögezhetjük, hogy pusztán a terror alkalmazása nem tette volna lehetővé a diktatórikus uralom fennmaradását. Olyan tényezőket is figyelembe kell venni, mint a gazdasági-racionális kalkulációk, melyek azt eredményezik, hogy az emberek a hasznosság egy domináns értelmezését fölébe helyezik a személyes szabadság liberális eszményének. Ez a racionalitás együtt jár a liberális demokráciában való csalódás történelmi tapasztalatával, illetve felerősödik annak hatására. Ezeken kívül feltétlenül figyelembe kell venni a hatalom által teremtett manipulatív univerzumot, melybe beletartoztak a hagyományos propagandatechnikák, az oktatás-nevelés szigorú állami kontrollja, a művészi alkotás folyamatának és a művészeti alkotások terjesztésének ellenőrzése, általában véve a társdalom egésze szellemi életének irányítása. Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy a totális manipuláció még a totális diktatúráknak sem sikerült. Ebben a történelmi szituációban is érvényes az a tétel, mely szerint az ember egy adottság, egy lehetőség, ami igen jól fejleszthető, formálható, de azért nem határok nélkül. Feltehetően sokkal többen láttak át a hatalom mesterkedésein, vagy legalábbis gyanították, hogy itt mesterkedések vannak, mint ahányan az aktív ellenállás valamilyen formája mellett döntöttek. Ezzel együtt a manipuláció hétköznapi fogalmának terjedésére döntő hatással volt a totalitárius diktatúrák bukása, ami együtt járt a totális manipuláció kísérletének leleplezésével. A totális manipuláció szempontjából két történelmi folyamat illetve ezek összekapcsolódása érdemel figyelmet: Az egyik folyamat az általában vett fasizmus bűneinek, közöttük a mindent átható manipulációs törekvéseknek a leleplezése. A másik a hidegháború során kiteljesedő ideológiai harc, melyben mindkét fél élt a propaganda és a manipuláció technikáival, úgy is, mint ezek kölcsönös leleplezéseivel. A Szovjetunió hidegháborús veresége még a legelkötelezettebb ortodox nyugati baloldaliakat is arra késztette, hogy elismerjék a kommunista diktatúra totalitárius és manipulatív jellegét Az ellenkultúra hullámai Ezekkel párhuzamosan a nyugati társadalmakban elterjedt az a gondolat, hogy nemcsak a diktatúrák, hanem a demokráciák is manipulálnak. Ez a közvélekedés erősödött a 60-as években megjelenő ellenkulturális mozgalmak hatására. Ezen sokszínű, ellentmondásoktól korántsem mentes, időnként szélsőséges, sőt kriminalizálódó mozgalmak a fogyasztói társadalom kritikája mellett radikálisan elítélték a fennálló liberális demokráciát. A politikai kritika szorosan összekapcsolódott náluk az általuk retrográdnak ítélt tömegtájékoztatás és tömegkultúra kritikájával. A kritika szerint a polgári kultúra és média elnyomó, s e célból manipulatív. Ebben a korszakban válik széles körbe ismertté és vált ki számottevő hatást Marcuse filozófiája. A hatvanas évek ifjúsági és diákmozgalmai a hetvenes évekre lecsendesültek, vezetőik sok esetben integrálódtak a fennálló struktúrákba. Mások az egészen direkt terrorpolitizálás mellett kötelezték el magukat, ők voltak kisebbségben. Közülük néhányan mostanában szabadulnak a 70-es években kiszabott börtönbüntetéseik letöltése után. A Vörös Brigádok és társaik tevékenysége azonban, bár a politikai gyilkosságok réme megrázta a közvéleményt, mégis kevésbé fontos következménye a 60-as évek mozgalmainak. Az igazi nagy változások a mindennapi élet erkölcsi és kulturális rétegeit érintették. Gondoljunk itt a nemek közötti

12 viszony, a párkapcsolatok, a szexuális normák, az öltözködési szokások, a tömegkultúra és a művészet termelésének és fogyasztásának átalakulására. A 60-as évek forradalmi újításai beépültek mindennapjainkba, már nem is mindig értjük, hogy mi volt ezekben valaha a megrázó. A mai közép-európai tizenévesek számára minden bizonnyal hihetetlen az, hogy néhány évvel korábban rendőrségi ügynek számított az, hogy ki milyen zenét szeret, s hogy milyen hosszú a haja. Mondhatnánk, hogy ez a történelem egyik törvénye, ha van egyáltalán neki. Némileg másként látja a helyzetet az amerikai neokonzervatív eszmetörténész Gertrude Himmelfarb: One Nation, Two Cultures című könyvében. 21 Véleménye szerint a 60-as években lezajlott kulturális forradalom eredményeként az USA-ban két erkölcsi kultúra él egymás mellett: Az egyik a hagyományos értékrend, mely a protestantizmusra, a szabadság politikájával jellemezhető republikanizmusra, valamint a brit felvilágosodástól megörökölt moral sense elméletre támaszkodik, ezekről részletesen ír majd egy másik könyvében is. 22 A másik értékrend az ellenkulturális mozgalmak hatására jön létre, s ez felelős a társadalmi kohézió gyengüléséért: válások, abortusz, AIDS, buta és erkölcstelen tömegkultúra. Azzal természetesen messzemenően egyetértek, hogy az ellenkulturális mozgalmaknak nagy hatása volt és van a társadalom erkölcseire, azzal nemkülönben, hogy ezek a mozgalmak messzemenően kommercializálódtak s a tömegkultúrába kanalizálódtak, ugyanakkor modernizálták is a tömegkultúrát. De nem túl elegáns, sőt nem is igazságos mindent a lázadókra kenni. A manipulációelmélet szerint a XX. századi tömegkultúra mintegy beteljesíti a modern kultúra lehetőségeit, s ilyen értelemben nem ellentéte a hagyományos értékrendnek. Ehhez kapcsolódik egy módszertani jellegű ellenvetés is: ha valaki két kultúrát akar látni egy társadalomban, akkor kettőt fog. Ha valaki többet, akkor többet. Az USA társadalmát és kultúráját többen sokkal tagoltabbnak látják különböző szempontokból. Ugyanakkor mások ezeket a sokszínűségeket felszíni differenciáknak, sőt érzéki csalódásoknak tartják. Így lehet két domináns kultúráról is beszélni, de lehet egyről is, mint láttuk fentebb a fogyasztói társadalom és a reklámok gondolkodásmódot egységesítő hatásával kapcsolatban. A 60-as évek ifjúsági és ellenkulturális mozgalmait később, az új generációk felléptével, újabb irányzatok követték, ezek ugyan már nem rázták meg annyira a társadalom egészét, de a kulturális életre gyakorolt hatásuk jelentékeny volt. Egy bizonyos sokszínűség jött létre a tömegkultúrában a 90-es évekre, melyben a korábbi generációk által létrehozott stílusok és az új fejlemények többé-kevésbé békésen megférnek egymás mellett. Bár a kritikus hangok szerint ez a sokszínűség csak látszat, mert a valóság a posztmodern fogyasztói társadalom monoton mechanizmusa. A politikai rendszer, a liberális demokrácia működését tekintve pedig a tanulság az, hogy a rendszer általában képes integrálni az ilyen radikális mozgalmakat is, ha pedig nem, akkor eltűri, mivel azok hatásai, bár lehetnek jelentékenyek, nem érintik a rendszer alapfunkcióit. A manipuláció hétköznapi fogalma szempontjából tehát megállapíthatjuk, hogy mind a totalitárius diktatúrák, mind a fogyasztói társadalom és a liberális demokrácia gyakorlata bírálatának hatása a manipuláció fogalmának beágyazottságát erősíti. Mindehhez társul még a műalkotások hatása. A hermeneutikai kör és a kommunikáció háromszöge A manipuláció beágyazottságát a mindennapi gondolkodásba mélyítették művészeti, elsősorban szépirodalmi illetve ezekre támaszkodó filmes alkotások. A folyamat megértése érdekében segítségül hívjuk a Gadamer által Heideggerre támaszkodva kidolgozott hermeneutikai körre vonatkozó elméletet. Egy (művészi) szöveg értelmezése már azzal 21 Himmelfarb 2001. 22 Himmelfarb 2005.

13 elkezdődik, hogy a szöveget el akarjuk olvasni. Valamit hallottunk róla, s az felkeltette az érdeklődésünket. Egy előzetes fogalmi struktúrával közelítünk a szöveghez, majd az olvasás során folyamatosan ezt a struktúrát pontosítjuk, részeket veszünk el belőle, újakat építünk bele, így újabb értelmezési struktúra alakul ki, melyet ismét revideálunk és így tovább. Az ilyen körkörös értelmezési mozgás együtt jár a rész-egész viszony körkörösségével. Az olvasás során, ha egy olvasott rész értelmét megértjük, rögtön felvázoljuk az egész szöveg értelmét, majd előrehaladva az olvasásában az újabb részeket ehhez az értelemhez viszonyítjuk, ugyanakkor az új részek hatására módosítjuk, akár radikálisan is, az egész értelmét és így tovább addig, míg végül egy viszonylagosan rögzített értelem meg nem állapodik a szöveg elolvasása, vagy többszöri újraolvasása után. 23 Ezt az általános elméletet, mostani vizsgálódásunk céljainak megfelelően, ki kell egészíteni. Mégpedig először azzal, hogy sem az olvasó, sem a szöveg nincs légüres térben. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az olvasó előzetes várakozása, elsődleges értelemvázlata szociokulturális befolyások hatására alakul ki, s ezek a hatások az értelmezés folyamatának semelyik szakaszában sem tűnnek el. Ugyanakkor a társadalmi-kulturális hatások létrejöttében meghatározó szerepet játszanak magának a szóban forgó szövegnek a releváns olvasatai. Ezek az olvasatok alakítanak ki egy bizonyos miliőt, amelyben olvasónk késztetést érez arra, hogy a szöveget elolvassa. A szöveg szólította meg tehát az olvasót, de a társadalom és a kultúra közvetítésével. Esetünkben arról van szó, hogy a műalkotás szubjektív befogadása előtt adott a kollektív hétköznapi tudat egy struktúrája, melyben szerepel a manipulációnak az előzőekben leírt fogalma, megtámogatva a reklám- és még inkább a politikai manipuláció leleplezéseffektusaival. Jó okunk van feltételezni azt, hogy az egyes olvasók értelmezésfolyamataiban, sőt az érdeklődés felkeltésében ez a struktúra döntő hatással bír. Ugyanakkor az egyén olvasmányélménye és értelmezése hozzáadódik az eredeti struktúrához, alkalomadtán módosítja is azt. Itt persze különbség van az egyes olvasók által kiváltott hatások között, mert az olvasmányélmények mediatizáltsága igen nagy fokozati különbségeket mutat. A mű és a befogadó mellett szólni kell a szerzőről is, hogy teljes legyen a művészeti kommunikáció háromszöge. 24 Természetszerűen rá is hatnak számottevő szociokulturális tényezők: a szakma és a közönség elvárásai, különböző műfaji követelmények, melyek éppen a műalkotás létrehozása során lépnek fel, ezeken kívül gazdasági, politikai és morális korlátok és elkötelezettségek. Ezeket a tényezőket a szerző, különösen, ha jelentékeny alkotóról van szó, maga is módosítja. Csak első hallásra meglepő módon ebben a körkörös mozgásokból összeálló kommunikációban a szerzőre időnként saját műve illetve művének mások általi olvasatai gyakorolják a legdrámaibb hatást. Gondoljunk például arra, hogy az élete végéig szocialista Orwell mennyire nem örülhetett annak, hogy az 1984 totalitarizmus-kritikáját a hidegháború alatt mindenféle szocializmus ellen felhasználták az amerikai konzervatívok. 25 A gadameri hermenutikai kör különösen, de az itt bemutatott kiegészített változat is, ellentétes a zseniesztétikával, még inkább a zsenikultusszal. Kant szerint: A szépművészet a zseni művészete, és a zseni az a lelki alkat (ingenium), amely által a természet szabályt ad a művészetnek. 26 A hermeneutikai koncepcióban a szabályt a művészetnek a művészeti kommunikáció háromszögének csúcsai, valamint a csúcsok és a társadalmi-kulturális környezet közötti körkörös mozgások viszonylagos egyensúlya adja meg, de a művész aktív-közvetítő tevékenysége által. Ez a koncepció sem tagadja a korszakalkotó, műfajteremtő újítók jelentőségét, s nem állítja azt, hogy a művészi alkotótevékenység szabályokból levezethető, szabályokkal megoldható lenne. Ebben az értelemben egyetért Kanttal, akinél a zseni 23 Gadamer 1984: 191 192. 24 A kifejezést Jauβtól veszem, az itt felvázolt koncepció az ő Gadamer-kritikájára támaszkodik. Jauβ 1997a: 47. 25 Kellner 1990: 2. 26 Kant 1979: 274.

14 szerepének előtérbe állítását az követeli meg, hogy az alkotó művészeti tevékenységet megkülönböztesse a minták mechanikus utánzásától, a mesterségbeli tudástól s a tudománytól, 27 valamint hogy magyarázatot adjon arra, hogy vajon a művészeti alkotás miért tűnik a számunkra olyannak, mintha a természet hozta volna létre. Tehát nem mesterkélt, kimódolt, erőltetett. 28 Hatásos metaforák Douglas Kellner, Marcuse-kutató, akinek gondolkodása a New Lefthez és a 60-as évek ellenkultúrájához köthető, megállapítja, hogy számos esetben a szépirodalmi és filozófiai metaforák áthatják a hétköznapi diskurzusokat, formálva ezáltal a gondolkodásmódot. A Tamás Bátya kunyhója képei a humánus, elnyomott feketékről éles kontrasztban állnak az embertelen rabszolgatartókkal, elősegítve azt, hogy az emberek elítéljék a rabszolgaság intézményét. Csernisevszkij regénye, a Mit tegyünk? alapvetően átformálta a XIX. századi orosz fiatal értelmiségiek gondolkodását, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy társadalmukat az elnyomás társadalmának tartsák. Ennek a fiatal értelmiségi csoportnak volt a később híressé/hírhedtté váló tagja Lenin, aki egy korai értekezésének hasonló címet adott. 29 Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Csernisevszkij igen csak vitatható esztétikai értékű regénye, pontosabban a benne megfogalmazott politikai program, a másik oldalon inspirálóan hatott Dosztojevszkijre is, ugyanis annak individualizmusát, egoizmusát elutasítva fejtette ki szlavofil programját. Az a regény, amely a XX. században talán a legjelentékenyebben befolyásolta a közgondolkodást a kortárs társadalmi trendekkel kapcsolatban, Orwell: 1984-e volt. Hatásában nem ért fel ezzel, de mindenképpen fontos Huxley: Szép új világ című munkája, Burgess: Gépnarancs című kitűnő regénye, melyből Kubrick rendezett szintén kitűnő filmet 1971-ben. A politikai manipuláció és különösen az összesküvés-elméletek kritikája kapcsán igen fontosnak tartom Gide: A Vatikán pincéi című prózáját, amely még 1914-ben jelent meg, és ilyen kontextusban nem szokták eléggé méltatni. A magyar irodalmat tekintve mindenképpen meg kell említeni Illyés: Egy mondat a zsarnokságról című költeményét, melyben a sztálinizmus hatalmi gépezete egyrészt terrorral, de másrészt mindenféle szocializációval, indoktrinációval és manipulációval eléri, hogy eszmélnél, de eszme / csak az övé jut eszedbe akár csak Winston Smith-nek az 1984 végén. Ezen kívül elég csak Weöres Sándor: Octopus, avagy Szent György és a Sárkány című drámájára utalnunk melyben, többek közt, bemutatásra kerül az a manipulatív technika, hogy hogyan lehet (vallási) szimbólumok és mítoszok segítségével igazolni a fennálló hatalmat, hogy lássuk, a magyar irodalomban is tematizálódott ez a problematika. Orwell és Huxley negatív jövőképéhez kapcsolódik a posztapokaliptikus (tömeg)kultúra és a cyberpunk megannyi alkotása Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című zseniális filozófiai ponyvájától és a belőle készült Szárnyas fejvadásztól (1982, rendezte: Ridley Scott) kezdve a Terminátor-filmek csak világgazdasági mértékkel mérhető bevételéig. A műfaj nem eléggé becsült hazai darabja Monory M. András Meteo című filmje, amely a rendszerváltás évében jelzi előre a jövő pusztulásának időtlenségét. 27 Uo. 275 276. 28 Uo. 273. 29 Kellner 1990: 1.

15 A politikai manipuláció szépirodalmi ábrázolása, és az ábrázolások hatása kapcsán látnunk kell azt, hogy ha a mindennapi tudat struktúrájában súlyponti helyet foglal el a manipuláció fogalma, akkor azok a művek is a politikai manipulációról fognak szólni, melyek születése idején maga a fogalom még nem is volt használatos. Ennek értelmében a shakespeare-i drámák, különösen a Hamlet, amely kapcsán ismeretes, hogy Helsingőrben minden függöny mögött lapul valaki 30, vagy az antik drámák és eposzok is a manipuláció irodalomtörténetének fejezeteit fogják alkotni. Azt, hogy mekkora hatást gyakorolt Orwell, s különösen az 1984, mutatják az eladási statisztikák is. Gorman Beauchamp, irodalomtörténész egy tanulmányában arról számol be, hogy az USA-ban 1949 és 1984 között a regény hatvanhat kiadásban jelent meg, az eladott példányok száma meghaladta a tízmilliót, 1984-ben pedig az eladási ráta felülmúlta az 50.000 példányt naponta. 31 Az 1984 és Orwell másik kis remeke, az Állatfarm hatása interpretációkon keresztül jelentkezett, melyeknek típusait most számba vesszük. Maga a szerző nagy ellenutópiáját nem általában a szocializmus, és különösen nem a Brit Munkáspárt ellen írta, hanem fel akarta hívni a figyelmet azokra a perverziókra, melyekhez a centralizált gazdasági rend vezethet, s melyek már meg is valósultak a kommunizmusban és a fasizmusban. 32 A hidegháború idején a konzervatívok és a liberálisok egyaránt elsősorban a Szovjetunió, a Vörös Rém, a Gonosz Birodalma elleni vádiratnak tartották az 1984-et és még inkább az Állatfarmot. A korszakban ez tekinthető a domináns interpretációnak, jellemző a szovjet stratégák találékonyságára, hogy ők is elfogadták ezt az értelmezést, és tiltották a könyvet. Kiegészül ez az interpretáció azzal, a Hayek és mások által vallott meggyőződéssel, hogy az állami beavatkozás minimális mértéke már egy lépés a sztálinizmus felé vezető lejtőn, tehát mindenféle szocializmus felidézi az orwelli rémálmot. 30 A Hamletről mint politikai drámáról: Kott: 1970. 31 Beauchamp 1984: 253. Idézi: Kellner 1990: 1 jegyzet. 32 Kellner 1990: 2.

16 A tágan értelmezett baloldalon többféle recepció vált jellemzővé. Az ortodox kommunisták és marxisták elítélték Orwellt. A demokratikus szocializmus hívei számára már sokkal kedvesebb volt a szerző, akit nemcsak demokratikus szocialistának tartottak, hanem az angol imperializmus kérlelhetetlen bírálójának is. 33 Kellner azt is elárulja, hogy a New Left számára Orwell igen fontos figura. Egyrészt szimpatikus volt bohém életvitele miatt, másrészt csodálták elkötelezettségét az individualizmus mellett, és bírálatát mindenféle ortodoxia és totalitarizmus fölött. 34 Kellner, és a hasonlóan gondolkodók számára a legnagyobb veszélye azoknak az Orwell-interpretációknak van, amelyek azonosítják a szocializmust a totalitarizmussal. Hitük szerint kiépíthető egy nem totalitárius, demokratikus szocializmus, mely szemben áll nemcsak a totalitárius kommunizmussal, s természetesen a nácizmussal és más jobboldali totalitarizmussal, hanem a jóléti állam és társadalom kapitalista formájával is. Ennek a demokratikus szocializmusnak a lehetőségét látják az újbaloldali gondolkodók Marcuse filozófiájában. Orwell figyelmeztetése sikeres volt, rémálma a bürokratikus hatalom terrorjáról és horrorisztikus manipulációjáról nem vált általánossá a század második felében. A technikaigazdasági fejlődés nem vezetett szükségszerűen a totális diktatúrák kizárólagosságához. A kapitalizmusnak sokkal több tartaléka volt, mint amennyit Orwell feltételezett. Az általa leírt vízió azonban definitív maradt a mindennapi gondolkodás számára a manipulációval, annak központi szerepével kapcsolatban. Az orwelli metaforák jelentése a közgondolkodásban megváltozott, pontosabban kiszélesedett. Jól példázza ezt a folyamatot a kelet-közép-európai (puha) diktatúra magyarországi változatának bukása utáni helyzet. Itt a neokapitalista piacgazdaság és a liberális demokrácia formai feltételei között, a globalizáció direktívái szerint berendezkedő, majd otthonossá váló posztkommunista hatalom uralmi gyakorlatát, sokak meggyőződését kifejezve, fogalmazta meg a következő sorok szerzője, még akkor is, ha maga egy szubkultúrához kötődött: Mások lettek a módszerek, finomabbak a gyógyszerek, nézlek, nézlek, és alig hiszem, fehéregérré lettél, Szívem. Gyere velem, van egy ötletem, csináljuk úgy, ahogy a filmeken! 35 Annak, hogy az 1984 metaforái a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a gondolatbűn, a szabadság szolgaság, és az Állatfarm szállóigévé vált tétele: Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél jelentésmódosuláson, bővülésen mentek át, az okai az értelmezési kontextus megváltozásában vannak. A változás több tényezőnek köszönhető, iránya mégis arra mutat, hogy a mindennapi gondolkodás számára a hatalom lényege állandó, totalitárius, csak a módszerek változtak. A nyílt terror helyét a manipuláció veszi át, annak is a szofisztikált formái. Az értelmezési kontextus megváltozását eredményező tényezők közül kettőt emelnék ki. Szó volt már arról, hogy a 60-as évek ifjúsági, diák- és ellenkulturális mozgalmai jelentős hatással voltak a közgondolkodásra, és a kezdeti és esetenkénti teljes elutasítás után a társadalmak számottevő részben magukévá tették ezen mozgalmak célkitűzéseit, társadalomképük bizonyos elemeit, így a fogyasztói társadalom és a liberális demokrácia 33 Uo. 34 Uo. 35 Aurora: Mások a gyógyszerek (1989).