Psziché és. Mégis, kinek a motivációja? A kristályok gyógyító ereje. Fülgyertya, testgyertya, csakragyertya. Interjú Antal Angélával



Hasonló dokumentumok
Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Bevezetés. Mi a koleszterin?

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

Egészsége és jó közérzete

Ikonok Világa Magazin

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

Hoya multifokális lencsék

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja ( es tanév I. szám)

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS VÁLTOZAT

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

Modul I Képzési szükségletek elemzése

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

A Griff halála. The Death of Griff. énekhangra / for voice. jön. œ œ. œ œ œ. œ J. œ œ œ b J œ. & œ œ. n œ œ # œ œ. szí -vű sze-gé-nyek kon-ga.

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)

Szombathelyi Csónakázó- és Horgásztó

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

Szerintem vannak csodák

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

TIMSS TERMÉSZETTUDOMÁNY. 8. évfolyam NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

HEFOP/2004/ Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása

Service Magazin Ft. Akkumulátor-csere részletek és további kedvezmények a 9. oldalon

Szerelői referencia útmutató

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

E5CN Alkalmazási segédlet

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében

Z600 Series Color Jetprinter

4. Legyen Σ = {0, 1}. Adjon meg egy determinisztikus véges automatát, amely azokat a szavakat fogadja el,

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Kezelési útmutató ECO és ECO Plus

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

A BUX-index alakulása a 24. héten ( )

380 éves a Türr Gimnázium

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

ÉN TÉR KÉP. avagy. a művészetek nyelvén. a gyermekvédelemben

A kolposzkópia alapjai (1. rész)

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Sűrűségmérés. 1. Szilárd test sűrűségének mérése

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

6. Tárkezelés. Operációs rendszerek. Bevezetés A program címeinek kötése. A címleképzés. A címek kötésének lehetőségei

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

Egy látószög - feladat

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

A Knauf INSULATION 2015 ös kiadványainak összefoglaló magazinja január

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

TAR T A L O M. magyar ját ék szí n. Bodnárné (5) Az új cirkusz (23) Bohócok (26) műhely. Prágai színház cseh dráma n él kül (38)

Formális nyelvek. Aszalós László, Mihálydeák Tamás. Számítógéptudományi Tanszék. December 6, 2017

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

bekapcsolását is szükségessé teszi. törvényszerűségeinek feltárásával, tudatos, SPECIÁLIS HELYZETÜ TÁRSADALMI CSOPORTOK (Borsod megye cigánylakossága)

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

VÉREK TES. Szabadságra mentem

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Örvényesi Rita: A teljesség igé- nyével

Szervezési feladatok, munkaforma. projektor, laptop. beszélgetés. beszélgetés, érvelés, magyarázat, döntés. csoportmunka

Átírás:

Psziché és I.évfolym 2.szám 2015/16 Tél Mégis, kinek motivációj? A kristályok gyógyító ereje Fülgyerty, testgyerty, cskrgyerty Interjú Antl Angélávl Piros levelesládnémeth Piros sztrológus rovt Az immunrendszer Különleges emberek

Jnuár 9-én INGYENES be uttkpozó elődás zuglób Részletekért ktt ide: Pszichospirituális sztrológi tnfolym

trtlom Szerkesztői le él 4 Mégis, kinek motivációj? 6 Fülgyerty, testgyerty, cskrgyerty 14 A kristályok gyógyító ereje 17 Különleges emberek, egyenes út megváltáshoz, vgy pszichiátriár 22 Interjú Antl Angél spirituális gyógyítóvl 35 Piros leveleslád - Németh Piros sztrológus rovt 43 Mslow szükségleti, vgy motivációs pirmis z sztrológi szimbólumrendszerében 54 Az immunrendszer 63

Kedves Olvsó! Köszöntelek Psziché és spiritulitás mgzin második számánk megjelenése lklmából. Miközben e sorokt írom, egy blkkl szemben ülök, melyben z dventi fényfüzér, gyertyák, színes mécsesek és sját r áso tükröződik, mögöttem pedig néhány éterrel z elő e lített fényfüzér - fényzuhtggá sokszorozódott - tükörképe vetül vissz z imént említett felületre. Távolbbról feleségem és két gyermekünk intenzív együttlétének hngj szűrődik e. Idillikus kép és ár össze is kptk l i A párom mediál két fiú között Szeretném remélni, hogy leglább ilyen nyugodt estéket töltenek együtt csládok mindenhol világbn, leglább most, krácsony közeledtével. Idelist vgyok, de relist is. Tudom, látom, hogy ilág ilye körülötte De, láto lehetőséget is, lehetőségét k, hogy Egy blkkl szemben ülök, vjon mi tükröződik e e? Vjo i tükröződik külvilágbn? Tt tvm si te is z gy Áldott, Békés Krácsonyt

Mgzinunk célj elsősor tájékozttás. Szeretnénk bemuttni XXI. százdbn előforduló, régi, új, vgy éppen elfeledett, de ismét felfedezett hsznos és rendkívül htásos módszereket, lehetőségeket. A Psziché és spiritulitás mgzinbn megjelenő írások szerzői elődók, terpeuták, tréningek és önismereti csoportok ezetői. Mindnnyin tudják, hogy kiteljesedés, z örömteli élet elérése, z Univerzum megértése és z Isten keresése, kizárólg önmgunkon keresztül történhet. Ezen z úton járnk már több éve, évtizede, tnulv és tnítv, tuctnyi módszert elsjátítv és lklmzv sját illetve mások életének jvításár. Kovács Attil pszichospiritulis.hu pszichospiritulis@gmil.com

Egy tréner kollégám briliáns megfoglmzás szerint motivációt dni nem lehet, csk elvenni. Akárhogy forgtom mgmbn dolgot, egyet kell értsek vele.

Kedvenc szkirodlmim egyike, Szbdság Zrt.(Bryn M. Crney és Isc Getz tollából) Dougls M Gregort idézi, kitől híres XY elmélet szármzik: Ne oti áljuk z e ert, mert vn sját motivációj. H i s eki, kkor hlott. Nos, fenti két álláspont htározott első oti á ió elsődlegessége mellett teszi le voksát. Mégis, h körülnézünk világbn, vgy kár sját életünkben, zt látjuk, hogy külső ké yszerek, korlátok, hiányok és vonzódások irányítnk bennünket. Azért dolgozunk, mert kell pénz közlekedésre, telefonr, gyerek iskolázttásár, ruházkodásr, új mosógépre, nyrlásr, hiteltörlesztésre de minimum ennivlór és rezsire. Persze én vgyok z, ki rról dönt, milyen módon, helyen, mennyi idő e keresi eg ezt pénzt és mire költöm. Ezen ponton sokn felhördülnek:

Hát, eke ztá válsztásom volt! e sok Bárki utánm csinálhtj, h eléggé elszá t hozzá. Fterék megmondták, hogy olyn szkmát tnuljk, i ől eg is lehet él i! Hiáb szerettem én rjzolni, Közgázr küldtek... A mi fogllkozttási helyzetben ott dolgozom, hová felvesznek, és örülök, hogy egyáltlán vn u ká - gondolják sokn. Felületesen szemlélve fenti példákt, könnyen zt gondolhtjuk, hogy z emberek többsége z éppen elérhető külső oti á iók melyek egyránt lehetnek egszerezhető jutl k, gy elkerülhető ü tetések kényszerpályáján mozog, míg kiváltságos, tehetséges kevesek követik lódi első oti á ióikt. Olynok is kdnk ők kisebbség kik ezt vllják: Volt egy ál o, és keményen dolgoztm, hogy megvlósítsm.

Közelítsük meg máshonnn kérdést! Aki cselekszik, nnk kell, hogy legyen sját motivációj, különben nem zt tenné, mi tesz, vgy éppen nem csináln semmit, nemdebár? A legfontosbb kérdés számomr z, hogy mi vlódi motivációj z illető ek, és z e yire trtós z dott cselekvés fenntrtásánk szempontjából. Gynítom, hogy munkálttók is erre keresik válszt, mikor lklmzottik motiválásáról beszélnek... Mert bár z életben mrdás egy eléggé erőteljes és trtós mozgtórugój z emberi léleknek, rendkívül egterhelő és e ekülésre késztető egy oly helyzet, mikor vlki csk ezért küzd. Legtö e i él elő szbdulni szeretnénk z ilye helyzetek ől, e pedig hosszsn lubickolni bennük. H tehát vlki munkáját pusztán z életben mrdását biztosító egyetlen eszköznek tekinti, kkor ) zonnl menekül, hogy jo lehetőséget tlál; b) megúszásr játszik. Vn sját motivációj, gyo is erős, sk éppe nem feltétlenül esik egybe ezető, tuljdo os i őségi munkvégzésre, mgs teljesítményre irányuló elvárásávl.

E iselkedés félreértésé ől születhetett z vélekedés, miszerint z átlgember erede dőe lust, h sk teheti, kerüli munkát, emitt kényszeríteni, fe yeget i, elle őriz i és irányítni kell hhoz, hogy egfelelő erőfeszítést tegyen szervezeti célok elérése érdekében. Vlmint szívesen veszi ezt z irányítást, hiszen igyekszik elkerülni felelősséget, i se ek gy í iói, elsősor biztonságr törekszik. Ugye is erős? Ez McGregor XY el életé ek X-Fktor. Az Y-el élet ezzel sze e kö etkező lpfeltevésekre épül: u ká l járó erőfeszítés z ember számár természetes, lpvet szükséglet e ől kö etkezőe kár szervezeti célok eléréséért is szívesen fárdozik, mennyiben elkötelezettséget érez irántuk. Ilyesmit áltlábn olynkor érez vlki, h e célokért végzett munk sját önmegvlósítási szükségletét kielégíti. Ebben z ideális esetben pedig nemcsk elfogdj, hnem kifejezetten keresi felelősséget z átlgos emberi lény például ö gá k tűz ki élokt és számonkérés nélkül tesz zok teljesüléséért.

Mivel sjnos McGregor opti ist előrejelzésé el ellentétben - zót sem vált áltlánossá ez z ideális állpot, így z lklmzottk többségének kretivitás, lkotóereje elvész, nem hsznosul szervezeti célok elérése szempontjából. Szerencsére zért számos kuttó, és z üzleti életben sikerese űködő ezető lépett McGregor yo doki. Ők e zt kérdezték, hogyn motiváljuk z embereket, hnem zt: hogyn építsünk ki spontán motivációt tápláló környezetet, szervezeti kultúrát? Deci és Ryn kuttásink ered é yé ől kiderül, hogy fő táp yg létezik z emberi motiváció számár kötődés, ko pete ci és z utonómi. Más szvkkl tehát z összetrtozás érzése, sját hozzájárulásából fkdó sikerélmény és z önirányítás lehetősége z, mi szárnykt d z embernek. Nyugodtn lehet tesztelni sját mgunkon (Ez fontos! Mások motivációink megítélésében ugynis gykrn tévedünk.), hogyn űködü k, h sját elhtározásunkból cselekszünk, hhoz képest,

ikor külső yo ás htásár teszünk meg ezt vgy zt. H csk rr gondolunk, milyen drámi különbség lelkesedésben és htékonyságbn, mikor mi döntöttük el, hogy vlmire sportolásr, tnulásr, főzésre időt szá u k, mennyit és mikor, minth ugy ezt előírják, meghtározzák, számon kérik rjtunk mások, és még meg is büntetnek, h nem elégedettek z eredménnyel. N jó, de erre nem lehet egy céget, vgy egy egész társdlmt felépíteni! Vn, kiknek már sikerült nem is kárhogyn. (A Szbdság Zrt- e ő e e tlálsz rá példákt.) Tehát ddig eljutottunk, hogy leginkább sját motivációnkr érdemes építeni, kármibe is fogunk. No és vjon sját mgunkt tudjuk-e motiválni? Úgy gondolom, itt is már felfedezett lpelv tud segíteni: próbáljuk megóvni, táplálni sját motivációnkt, helyett, hogy rombolnánk, kdályoznánk természetes űködésé e. Egy tipikus, hétköznpi eset (épp most futottm bele én is), mikor irreálisn ngy élt tűzü k ki gu k k egy dott időre, így ztá inkább bele sem fogunk, vgy össze-vissz kpkodunk, és végén teljes eredménytelenség

jutl u k. Hiá szeret é k ár előré trtni nyelvtudásunkbn, fogyókúrábn vgy háztrtási tee dők elvégzésében, jobb, h megelégszünk zzl, mit m hozzá tudunk tenni folymthoz. Sok kis lépés egymásutánj hosszútávon előré isz, i t egy-egy óriásugrás, mely legtöbbször megreked z ugrásr ló készülődés él. Hiszen z nnyir, de nnyir nehéz lesz... Szóvl, mi z, mit megteszel m, mi hosszú távú céljid elérése felé visz? H csk egy próság is, tedd meg! Ne hlszd el zzl felkiáltássl, hogy perc torn úgysem ér semmit, mjd holnp, ikor lesz rá egy órá... És ez így mehet npokon, heteken, hónpokon át, és nem történik semmi. Hgyj fel túlköveteléssel önmgd irányábn is! De közben trtsd kézben szálkt. Domján Mónik szkpszichológus, önismereti tréner domjnmoni@gmil.com www.tvszpont.com

Fülgyerty, testgyerty, cskrgyerty A gyerty megnevezés kissé félrevezető lehet, hiszen ez egy üreges, spirálisn felcsvrt pmutvászon eszköz, mit méhvisszl vgy prffinnl merevítenek.

tünetek kezelése céljából. A kmillás gyerty gyulldás sökke tő, rozmringos élénkítő, z ánizsos nyugttó, cslános méregtelenítő st. A fülgyerty bizonyár sokk számár ismert gyógyászti segédeszköz. A fül, torok, vlmint z rcés homloküregek gyulldásos megbetegedéseinek kiegészítő kezelésére, hllás-és egyensúlyzvrok jvításár, felszporodott fülzsír eltávolításár, llergiás tünetek enyhítésére, első fül e fellépő folydéknyomászvrok kiegyenlítésére lklmzhtó. A gyerty eg e ezés kissé félre ezető lehet, hiszen ez egy üreges, spirálisn felcsvrt pmutvászon eszköz, mit méhvisszl vgy prffinnl merevítenek. Lehet színes és különféle illóoljokkl átittott, gyógyhtás fokozás, illetve egyéb Az illóoljos fülgyertyák széleskörű felhsználhtóság dt z ötletet testgyerták meglkotásához, melyek vlóbn igen sok kóros állpot (z emésztési zvroktól depresszióig, z ízületi fájdlmktól szervezet méregtelenítéséig) enyhítésére, szervezet természetes egyensúlyánk helyreállításár lklmzhtók. A fülgyertyákt (mindig kettőt, hisze páros szerveket ildomos együtt kezel i külső fülkürt e

helyezve égetjük el, testgyertyát pedig z dott, kezele dő testrészre ráhelyezve. Jobb, h gyertyázást - főké t első lklomml - egy ebben gykorlott személyre bízzuk, mert így jobbn el tudjuk engedni mgunkt és gyógyulásr koncentrálhtunk. Hzánkbn néhány éve még újdonságnk számított z úgynevezett cskrgyerty, ely z élő szervezetet körül e ő ioe ergetiki burok - z ur központjink, cskráknk tisztításár, élénkítésére, bennük kilkult blokkok oldásár hsználhtó. Minden cskrát színben és illóolj trtlombn vele hrmonizáló, z dott rezgésszintet pozitívn befolyásoló cskrgyertyávl kezelhetünk sikeresen. Kovács Szilvi természetgyógyász, Bchvirágterpeut, +36 20 9628 748 fenykovcs.freewb.hu

A drágkövek mindig is érdekelték z embereket. Az urlkodók értékes drágkövekkel díszítették plástjikt, úgy gondolták, hogy ettől ég htl sbbk és legyőzhetetle ek lesz ek.

A régi korok gyógyítói már zt is tudták, hogy bizonyos kristályok viselése energiávl tölt fel, vgy megnyugtt, tehát gyógyításr és z egyensúly megteremtésére is hsználták. A kristályokt modern orvoslás gykorltábn is lklmzzák. Piezoelektromosk, mi zt jelenti, hogy összenyomás htásár elektromosság és éh fé y ter elődik előlük, mit jól hsznosítnk z ultrhngos gépeknél. A több mint ötezer éves, hgyományos kíni gyógyászt és z indii jurvéd még mindig hsználj mi orvosi kezelésekben kristályokt. A kristályok htás z emberi testre rezgéseken keresztül érvényesül, helyreállítv biomágneses burok egyensúlyát, mely körbeveszi testünket. Azon ponton, hol testtel érintkezésbe lép, egyfjt visszhng keletkezik, hol test hsonló részecskéi hrmonikusn tudnk együtt rezegni zzl frekvenciávl, mely kristályokból kilép. Holisztikusn gyógyítnk: z ember fiziki, szellemi és lelki szintjén egyránt htnk. Egyik személyes kristály megtpsztlásomt szeretném elmesélni. Ezelőtt é el fogásztr jártm és kiderült, hogy felső ásodik győrlő fogmt ki kell húzni, ugynis már nnyir károsodott, hogy nem lehet megmenteni.

Szerencsémre bbn községben hol lkom, egy ngyon rnyos, jó szkember fogorvosunk vn és miután minden lehetőséget felvázolt, kkor jvsolt, hogy most is kihúzhtj h gondolom. Én is tudtm, hogy z már menthetetlen, kkor mondtm jöjjön minek jö ie kell. Szkszerűe el is kezdte húzást miután eállt z érzéstele ítő htás, de egyszer csk zt mondj, hogy egy kis gond vn, ugynis nnyir be vn ágyzódv és elfordulv foggyökér, hogyh még erőse feszíti, kkor már jön z állkpocs is. Hát kkor egy kicsit megijedtem és elkezdtem fohászkodni, hogy mégis tudj kihúzni problém nélkül. Végül sikerült kihúzni és mondt, hogy zért nem túl gykori z ilyen eset és muttt milyen óriási fog és elcsvrodott gyökérrel rendelkezett. Péntek délután volt, és mondt, hogy szeret e hétfő lát i. Mivel óriási tátongó sebhely mrdt, o dt z or os ő, hogy ez egy drbig eltrt, míg kitisztul és begyógyul. Már é el zelőtt kezdte érdeklőd i kristályok irá t, ásványbörzékre is elmentem, és kezdtem kilkítni z ásvány gyűjte é ye.

Hzmentem és elkezdtem ö gész i z Elsősegély gyógyító kristályokkl í ű könyvemet, hogy melyik kristály z, mely ebben z esetben támogtná sebgyógyulásomt. Láttm, hogy rodonit z egyik ngyon jó sebgyógyító ásvány ely ől épp olt egy krkötő. Este megtisztítottm, éjjel z metiszt drúzár tettem feltölteni és reggel feltettem kromr és hétfő reggelig hordtm folymtosn mgmon. Hétfő visszmentem z or os őhöz. Kezdi ézeget i kihúzott fog helyét és látom, hogy csodálkozv felhúzz szemöldökét. Mondj, hogy ez hihetetlenül jól néz ki, lehetetlen, hogy pénteki húzás nyomi olyn szépen begyógyultk voln, úgy néz ki minth egy 2 hetes húzás utáni sebgyógyulás voln. Kicsit gynkodv kérdi, mit csináltm, mivel öblögettem vgy mi történt. Akkor kezdtem mosolyogni, de mégsem szerettem voln elmesélni z ásvány gyógyító htását, mert biztos voltm, hogy nem hinné el. De csk kérte, hogy mondjm el, kármi is z.

Végül csk el kellett meséljem neki és kkor zt mondt, hogy hihetetlen, ilyen gyors gyógyulást sosem látott és kérte, h jd lesz lehetőségem szerezzek be neki is rodonit mrokkövet, mert tényleg hsznos lehet egy háztrtásbn. htásukt megmutthssák. Bíró Jolán Hát ez volt z egyik megtpsztlásom és zt szoktm mondni z embereknek, hogy kristályok csodáltosok mint látvány, de meg kell djuk nekik zt lehetőséget, hogy gyszerű gyógyító természetgyógyász fcebook/jolly's Hrmony World +36 20 276 2321 is

Különleges emberek, egyenes út megváltáshoz, vgy pszichiátriár Akárhonnn nézzük, nincs két egyform ember, de néhány társunkról mégis elmondhtó z, hogy nem mindennpi.

Kilógnk sorból (ngyon), mi nekik nem igzán okoz örömet, hiszen nem önszántukból válsztották gy átlgtól eltérő érzel i, értelmi, viselkedési és látási formát. A problém z, hogy ezt fjt ásságot gyo kevesen és kevés helyen tudják jól és idő e kezel i (értem ez ltt, hogy nem elnyomni, leszedálni, mindenáron kiirtni, hnem értő ódo irá yít i, megtnítni z egyént élni vele és áldásit felhsz ál i, ezért egy idő után már csk ngy küzdelmek árán, bizonyos esetekben pedig egyáltlán nem lehet segíteni z érintetteken. Nem csigázom tovább kedélyeket. A mi áltlános pszichiátrii dignózis szerint skizofrénnek, mániás depressziósnk, többszörös személyiségnek és prnoidnk nevezett e erekről szeret ék ír i. Szándékosn hgyom ki z okok keresését, hiszen minden ttól függ, hogy ilye esszire tudu k és krunk visszmenni z idő e, illet e ilye iskolát kép iselü k. Először is i de, viszonylgosn normális htároknk tekintett, ngy többség áltl elfogdott és meglkotott keretbe bele e illő dolgokt z emberek mindig elutsítják. Fél ek tőle, hisze z számukr ismeretlen,

esetleg felfedezik mgukbn is zt, mi felsejlik ásik, így tükröt igyekeznek összetörni, de leglábbis szeretnék zt letkrni. Egyébként szinte mindnnyin kretív és produktív emberek, ngyon érdekes sze szög ől látják világot és ngyon sokt dhtnk/dhtnánk társdlomnk. Aki tlálkozott már ún. skizofrénnel (nem összeke ere dő többszörös személyiséggel, itt inkább z összerendezettség zvr áll fenn), z tudj, hogy z ilyen ember perceken belül ráérez, meglátj másik legngyobb problémáját és sokszor ki is mondj zt. Vlljuk be, nem mindig fele elő él é y, ikor z rcunkb mondják zt z igzságot, mivel mi még éppen hogy csk brátkoznánk. A másik problémáj z ppír sé ilág. Mi el átlát dolgokon, rettenetesen idegesíti z emberek hllgtólgos egyezsége hzugságról, mikor mindenki sejti, esetleg konkrétn tudj fr kót, de l i itt úgy teszünk minth... Mgyrán nem érti és nem

viseli jól mindennpokbn illiószá r előforduló hzugságot. Nem tud és nem kr így élni. A szerepjátszás nem megy neki, ezért hétköznpokbn nehezen boldogul. Elszigeteli mgát ásoktól, z idő előrehldtá l egyre jobbn bezárkózik, hiszen nem fogdják el többiek. Nehezen tudj kezelni tudtá ö lő sze élyes és kollektív tudttln trtlmkt. Náluk hiányzik, vgy megsérült gát, nincs meg z természetes védelmi vonl, mi másoknál megtlálhtó és mi megvédi z elmét ttól, hogy számár feldolgozhttln trtlmk kontrolláltlnul beármoljnk tudtb, megzvrv zt. Crl Gustv Jung 1906-ból eszá ol egy esetről, hol prnoid skizofréniávl dignosztizált betege z intézet blkábn állv fejét folymtosn egyik oldlról másikr billentve bámult npb. Amikor megkérdezte tőle, fitle er zt válszolt, hogy Np hímtgját nézi, mi h elbillenti fejét, kkor z z egyik oldlról másikr

billen és ilyenkor szél is elkezd fújni. Jung ezt z állpottl járó hllucinációnk vélte és nem tuljdonított ngyobb jele tőséget eki. Néhá y é el késő rábukknt egy kétezer éves Perzs vllásos szövegre, mely szertrtásokt és könyörgéseket írt le láto ások előidézésére. Itt megtlált egy látomás leírását, melyben z állt, hogy h egy részt e ő ézi Npot, látht egy Npból lelógó csövet, és mikor ez ső ide-od elmozdul, fújni kezd szél. Jung megvizsgált és ngyon lószerűtle ek trtott, hogy fitlember bármikor is olvshtt ezt z irtot, így rr következtetésre jutott, páciense kpcsoltb léphetett zzl térrel, it ő z emberiség kollektív tudttlnjánk hívott. A skizofré iá k külö öző ltípusit különböztetik meg: prnoid, dezorgnizált vgy hebefrén, kttón, reziduális, és differenciáltln skizofréni. A prnoid zt gondolj, hogy üldözik, megfigyelik, vdásznk rá. Szorongó, ngyon zárkózott, igen gykorik dühkitörések.

A dezorgnizáltr szétesett gondolkodás, relitás befogdásánk képtele sége jelle ző. A kttón skizofrén képes órákt tölteni bizrr, kényelmetlen pozíciókbn, z elhngzott szvkt megismétli, esetleg leutánozz látott mozgást sámánizmusról, z tudj, hogy sámáni kiválsztás, spontán bevtódás idején mi több hónpot, kár éveket is igénybe vehet tnonc mi szemmel nézve skizofrén tüneteket mutt. A reziduálisnál személyiség súlyos leépülése, z izolálódás, z elsi árosodás jelle ző. A differenciáltln skizofré iá ál z előzőek keverednek. Ez mind érdekes és hsznos információ, de miért kerül vlki ilyen állpotb? Mi z ok, és mi több, mi z értel e, i hsz ennek? Aki hllott sámánokról, már Látomások, többletérzékelés, hngok, üzenetek megjelenése, ré isztő ál ok, látás, fárdság, tetterő elvesztése, rengeteg lvás, jd e ek z elle kezője, eltávolodás z ddig

reálisnk érzékelt világtól. Idő el tö et hll, lát, tud, mint hétköznpi társi. Szere sére őket e hgyják mgukr, egy tpsztlt ezető, egy idős sámán veszi ilyenkor édőszár yi lá z illetőt, elmgyrázz mi is történik z emberrel, és megtnítj neki, hogyn is éljen ezzel nem kért jándékkl. Mániás depresszió, vgy hogyn zt mostnság hívják, bipoláris zvr. Ezeknél z embereknél feldobott, ngyon pozitív, ktí, pörgős időszkok váltkoznk teljes letrgiát, életuntságot, bezárkózást és lemondást felvonulttó npokkl. Teljes két véglet, menny és pokol között ingáznk od-vissz. Helyzetüket hol kilátástlnnk, hol reményt keltő ek élik eg. A depresszív szkszbn z emberen reményvesztettség lesz úrrá, negtívn látj önmgát, súlyos önértékelési zvr léphet fel, jö őt sötét ek és teljesen kilátástlnnk látj, gondolkodás lelssul, érdeklődése eszűkül, figyelemzvr lép fel.

Állndó fárdtság vn jelen, viszont ludni képtelen, mgányos, szomorú, pátiás. A mániás szkszt feldobottság, fokozott ktivitás, z optimizmus és mgbiztosság jellemzi. Megállás nélkül tevékenykedik, sokszor túlhjtj mgát, öltözéke feltű ő é álik, eszéde hrsány lehet, gondolkodás felgyorsul, meglódult gondoltit beszéde nem képes követni, rengeteg új ötlete vn. Sok esetben mániás depressziós is belelát vlóság rejtett szövetébe, de ő élye ele o yolódik bb. A mániás szkszbn felismert igzságokkl nem tud lépést trtni, ez pedig elég nyomsztón ht rá. Az pedig egyenesen visszlöki depressziób, hogy igzából nem tudj felismeréseit, ötleteit megosztni senkivel, mgár mrd z élményeivel és vissz kell térnie hétköznpok vlóságáb. Többszörös személyiségzvr: m már disszocitív önzonosság-

zvr néven ismert. Ilyenkor z emberben több személyiség váltkozik, ezért egyik pillntról másikr megváltozht például illető h gult, mert z egyik személyiség előtér e lépésé el z, éppen egy régi történéssel kpcsoltos, negtív érzelmet él meg. Ezeknél z embereknél előfordul, hogy izo yos személyiségek tisztábn vnnk többi meglétével, és képesek kpcsoltb lépni velük, míg mások mit se tud k tö iekről. Például A tisztábn vn B létezésével, tudj és megfigyeli B viselkedését, míg B semmit sem tud A jele létéről. Más személyiségek is tudhtnk B-ről, B iszo t gy tud, gy e tud tö iekről. A személyiségek állndó változás, z hogy nem mindig tudnk egymásról, kotikussá és irányíthttlnná teszik z ember életét. Mivel személyiségek gykrn kpcsoltb lépnek egy ássl, sze edő l y

sját viselkedését kommentálj, vgy zvros párbeszédet folyttht. Ne képesek felelősséget válllni önmgukért, hiszen legtöbbször nincsenek tudtá külö öző személyiségeik cselekedeteinek. Gykrn hsz álják i, ő, ők szvkt. Bennett G. Brun felveti, lehetséges hogy z gy hologrfikus elvet hsznál töménytelen információ tárolásár, mi segítséget jelent hhoz, hogy több tuct, vgy kár több száz személyiség szálláshelye legyen egyetlen egy test. Kezdő sztrológuské t megkeresett egy hölgy, ki tö etegségé ől visszmrdt mrdndó testi elváltozás mellett (rcidegbénulás, gerincbetegség, stroke stb.) gy lószí űséggel rendelkezett ezzel különös állpottl. A konzultáció ltt többször előfordult, hogy hölgy i de előjel élkül, pörgős, i ká ti édzserekre jelle ző, k rászós eszédről hirtelen átváltott egy lssbb, megfontolt és kicsit mélyebb stílusr. Ilyenkor olyn dolgokt közölt, melyek z életemnek bbn szkszábn legjobbn fogllkoztttk, mgyrán z ktuális problémámról beszélt. Ez tö ször előfordult tlálkozó során.

Véleményem szerintem egy frnciországi kórházbn törté t űtét ltt egélt hlálközeli élmény közben történhetett ez változás, zót rendelkezhet ezzel képességgel, iről z lp személyiség mit sem tud. Prnoi, prnoidtéveszmés zvr, prnoid pszichozis. A prnoid zvr meghtározó tünete téveszmék illetve téveszmerendszerek fennállás, melyek között izo yos első logik érvényesül, és melyek vlóságtrtlmábn személy megingthttlnul hisz. A prnoid téveszmék minden esetben jól rendszerezettek, kidolgozottk és logikusk. A problémát mindig kiindulási pont okozz, mely minden esetben téves, prnoid személy erre vlótln lpr építi fel eggyőződését i viszont teljesen logikusnk tű ik. A prnoid ember hngult szinkronbn vn téveszmék trtlmávl, pl. szerelmi vgy ngyzásos változt esetén áltlábn euforikus, míg üldözési máni esetén szorongó, feszült és depresszív z illető. Az éri tett tö yire rendezett életet él: szociális szerepeit képes ellátni, intellektuálisn és szkmilg képes teljesíteni. Előfordulht, hogy szélsőséges eset e egészséges emberek is

mutthtnk prnoid rekciót, ez zonbn átmeneti és nem túl extrém. Pszichodinmiki té yezők szintén szerepet játszhtnk prnoi kilkulásábn, i t pl. idege yel ű környezet, rejtett kise re dűségi érzés, hiperérzékenység, negtív, elnyomó társdlmi környezet, rejtett vlmilyen kisebbséghez vló trtozás. A prnoid zvr megjelenési formái: erotomán, üldöztetéses, perlekedő, féltéke ységi, szomtikus, grndiózus. A prnoid ember igen érzékeny mások viselkedésére, ngyon jó egfigyelő, jól lát és hll, egyéb érzékszervei is kiélezettek, tehát sokszor előfordul ele, hogy ténylegesen érzékeli feléje érkező egtí jeleket, it egy önmg problémáivl telített, erőse édekező re dszerrel felszerelt társ tudtosn fel sem fog, így tudtos szinten nem jelent számár problémát. Tudom, hogy nem minden pszichotikus sámán, misztikus, látó, de z is biztos, hogy minden sámánr, látór, médiumr-

viselkedését tekintve lehetne kár skizofrén, vgy többszörös sze élyiség jelzőt is hsználni. Hildegrd von Bingen pác, Edgr Cyce misztikus, Helen Blvtsky okkultist, vgy kár mg Jézus is ebbe ktegóriáb trtozik. Hogy mi lehet z ok nnk, hogy egyikük z égbe száll, míg másikuk pokolb, s onnn soh vissz nem tér? Tlán személyiség lcsony teherbíró képessége és késő érkező segítség lehet z ok. Kovács Attil pszichospiritulis.hu pszichospiritulis@gmil.com

Az előző ikk propójá elindulv kerestem meg Antl Angélát, ki immár 20 éve lterntív lelki segítőké t te éke ykedik. Repertoárjábn megtláljuk z életmód tnácsdást, tlpmsszázst, metmorf msszázst, de fogllkozik kevésbé kézzelfoghtó dolgokkl is, mint például Usui Reiki, Muny Ki és Deeksh. Ezek technikák is megérdemlik, hogy beszéljünk róluk, de Angélát most különleges képességének propóján fggtom. Angél olyn képesség birtokábn vn, mit ezoterikus, spirituális körökben látásnk, tisztán érzékelésnek neveznek, kliniki gykorltbn viszont válogtás nélkül skizofréniánk bélyegeznek. Psziché és spiritulitás: Angél, mesélnél nekünk rról, mikor és hogyn derült fény rr, hogy olyn dolgokt érzékelsz és látsz, mit hétköznpok embere e? Mi olt z első élményed és htássl volt rád? milyen Antl Angél: - Nehezen esélek ezekről z él é yekről, mert gyerekkorombn túl sok negtív visszjelzést kptm kör yezete ől, ezért ezt inkább hátránynk éltem meg. Nem indult felhőtle ül ez testbe lépésem, nem örültek nekem, és ezt éreztették is velem. Nehezebb npokon gykrn zzl vigsztltm mgm, hogy lefeküdtem z ágyr és elkezdte " eg ő i"... ddig csináltm ezt, míg oly kö yű ek érezte mgm, mint egy lufi. Ekkor bárhov eltudtm repülni,

hov krtm és gykrn "hllgtóztm" nyukáméknál vgy szomszédoknál. Néh elkotyogtm, mit hllottm, láttm, de ennek nem örültek... sőt! Nyomtékosn elmondták, hogy diliházb fogok kerülni, h ezt nem hgyom bb... és, hogy ez nem normális dolog. Hmr megtnultm hllgtni... ezután már csk figyeltem fel őtteket... és próbáltm egérte i őket. Brátim nem voltk,mert nem értettem,mi jó bbn,hogy másokt bántnk és kinevetnek. Leginkább z álltokkl és fákkl szerettem lenni, "beszélgetni"... éreztem őket és i dig álszoltk... Ezek teljesen természetesek voltk számomr, és csk 10-11 évesen tudtosult bennem, hogy mások nem így tpsztlják dolgokt. Ekkor született meg e e egy erős ágy, hogy szeretnék "normális" lenni, mint többi ember. Ekkor történt egy filmszkdás és elsötétült minden... Eltű tek képességeim és csk egy htlms, fájdl s űr

mrdt szívemben... Ngyon-ngyon mgányosnk éreztem mgm hirtelen.. Meditációt. PS: - Tehát kiskmszként tudtosn hátt fordítottál képességeidnek és bezártd kpuidt egy mgsbb érzékelés lehetősége előtt. Mi el erről ár beszélgettünk, tudom, hogy ezeket képességeket m is irtoklod, sőt z e erekkel végzett munkádbn is helyet követelne mgánk. Mikor és hogyn jelentkezett ismét ez különleges dottságod? AA: 21 évesen kezdtem meditálni. Húgom TM tnár lett és megkérdezte,hogy lenne- kedvem megtnulni Trnszcendentális Foglmm sem volt mi z, de rögtön igent mondtm. Már z első lklo l, ngyon mély állpotb kerülte és z elejétől kezdve voltk "egység" élményeim,mik számomr ngyon természetes állpotok voltk. Ekkor már férjnél

voltm, de házsságom gyerekkorom folyttás volt, mg pokol. Ngyon szenvedtem, érzelmileg ngyon megviselt és 23 évesen vártlnul beteg lettem,ez volt z"é resztő". Hiáb jártm orvostólorvosig, nem tudták megmondni mi bjom és nem tudtk segíteni. Pár hónp ltt lefogytm 20 kg-ot és semmi nem mrdt meg bennem. Egyik lklomml, mikor rosszul lettem és zt éreztem itt vége... most meghlok, megdtm mgm... mjd jött z is erős érzés... elkezdtem növekedni.. először forgott ele z egész szob, mjd elkezdett egy erő húz i... minth egy tölcséren mennék át... mjd mikor átértem, hirtelen megállt forgás... végtelen béke és nyuglom ölelt át... mindenhol rgyogó fény volt... éreztem, hogy OTTHON vgyok... zt is éreztem, hogy vnnk körülöttem, de nem láttm lkokt... és éreztem feltétel nélküli szeretetüket, mi nnyir hiányzott emberként... mjd hllottm egy hngot, iről tudtm, hogy több hng együtt... mondták, hogy vissz kell jönnöm... és ég pár dolgot jö őről, mjd visszkerültem testembe. Sokkl jobbn éreztem mgm, és pár hét

múlv tlálkoztm egy természetgyógyásszl, ki teljesen meggyógyított. Közben elkezdtem tlpmsszázst tnulni, mjd vizsgák után elkezdtem msszírozni. Msszírozás közben jöttek meglepetések. Miközben msszíroztm, hirtelen átkpcsoltm egy másik tudtállpotb és elkezdtem lát i z előtte ülő e er életét, külö öző információkt kptm, néh sját testemben éreztem problémáit. Előfordult, hogy másik ember is ngyon mély állpotb került vgy el is ludt msszírozás közben. Így kezdődött el gyógyítói utm... PS: Említed, hogy tlálkoztál egy természetgyógyásszl. Mit tudott kezdeni z állpotoddl? Kptál vlmiféle mgyráztot rr, hogy mégis mi vn veled? AA: -Egy ukrán orvostermészetgyógyásszl tlálkoztm, kkoribn még ngyon kevés természetgyógyász volt Mgyrországo. Első lklomml felsorolt, hogy milyen bjim vnnk, szinte minden szervem gyulldásbn volt és zt mondt,hogy csod,hogy élek. Az okát nem tudt

megmondni, pedig még zt is megnézte,hogy nem-e átok vgy rontás. Késő tlálkozt egy látóvl, ki tovább segített z utmon, hogy megértsem,mi is történik velem és miért. Ő o dt, hogy ki gyógyítónk jött, z átmegy ezeken folymtokon. Tőle hllott először rról, hogy sámán-gyógyítók is hsonló élményeket élnek át. Az évek múlásávl hozzászoktm, hogy vártlnul jönnek ezek különleges élmények és mindig mélyebb és tágbb tpsztltok felé vezetnek. Mindig utólg kptm mgyráztot rr, hogy mi történik éppen velem, soh e előre. Azt is megtnultm, hogy mindez értem vn és egyfjt felkészítés gyógyító energiák cstornázásár. Mindig éreztették velem, hogy vigyáznk rám és nincs itől félnem. Végül, mikor 2012-ben átmentem egy Kundlini élményen, átláthttm z egész ddigi utmt és összeállt kép. Akkor láttm meg, hogy minden mennyire tökéletesen meg volt tervezve és semmi nem történt véletlenül.

PS: - Mit tudsz jó tnácsként dni zoknk, kik hsonló állpotokt élnek meg, de nem tudják mi is történhet velük? AA: -A sját meglátásom z, hogy re geteg sze edéstől kímélhettem voln meg mgmt, h elfogdom zt, mi történik. Az ellenállássl okozzuk mgunknk legtöbb szenvedést. Bízni kell bbn, hogy minden értünk vn. A Szeretet, ki ideküldött minket, gondoskodik rólunk és vigyáz ránk. H kérjük, mindig segít és célj mindig gyógyulásunk. Nekem is z tpsztltom, iről sok mi tnító beszél, hogy z emberiség mostni feldt felébredés. Emitt lószí űleg egyre tö e fognk különleges, esetleg ijesztő élményeken átmenni. H bármikor úgy érzi vlki, hogy segítségre vn szüksége, keressen meg, örömmel támogtom z útján. Antl Angél spirituális gyógyító +36 20 625 5345 ngelntl@gmil.com deeksh-gyogyulsebredes.webnode.hu ngelntl.worldpress.com/d eeksh/

Piros levelezőlád Kérdezz! Felelek Németh Piros sztrológus rovt

A Psziché és spiritulitás emgzin téli számábn új rovt indul! H szeretnéd, hogy ktuális élethelyzeted z sztrológi eszköztáránk segítségével könnyebben átlásd és esetleges megoldásokt vázoljon fel számodr Németh Piros sztrológus (Piros 1993 ót fogllkozik sztrológiávl), kkor jeligével ellátott dtokt születés helye, ideje: év, hó, np, ór és perc - pszichospiritulis@gmil.com címre várjuk, z élethelyzet leírásávl együtt (mi problém, mire szeretnél tnácsot kérni). Kérdezhettek mindenféle élettémávl kpcsoltbn. Aki ek sürgős, k természetesen rendelkezésére áll z elemzés z újság egjele ése előtt is. Ne et, időpo tot, születési képletet nem közlünk, tehát kiléted titokbn mrd. Mindenkinek nem tudunk válszolni, de igyekszünk minél több kérdést és válszt lpbn. megjelentetni Köszönjük bizlmdt! Hi tás jeligére "Munkávl kpcsoltbn szeretnék válszt kpni. Tudok e ég fejlőd i, gy más Területen keresgéljek?" A képlet tuljdonos 58 éves. Mivel krácsonyi Psziché és spiritulitás számár készül ez válsz szeretettel köszö tö z első kérdező ket és örö el tölt el olvsni, hogy igény e e fejlődésre. 2 és fél é köztü k én gyok z időse. A férje szerint elpusztíthttln vágym, hogy állndón megújuljk. Korosztály kérdése lenne álsz? Vlószí ű... Mondhtnám

pprikásszlo át is, de félre tréfávl. A képletünkben z állndó változást, vibrálást, megújulási vágyt z Urnus szimbolizálhtj. Jelen esetbe X. házbn tláljuk Oroszlánbn, 135 fokkl Vénustól, mi Mérleg Ascendens ur, rádásul recepció is jelen vn Jupiter és Vénus között z Is és 3 házbn. Vlóbn lehet ez egy hjtóerő ek muttój, hogy mindig megújulás lehet cél. Még h pl. t ár ő is lki ilye képlettel, kkor is tnítási megújulás lehet külö legesség z ő módszerében. Vgy egy refor ó od i ég i s mert h vn már hsonló, kkor z, nem izgtná fntáziáját. Az elmúlt években is egy ilyen mások áltl még nem járt út lehetett megvlósulási vágy, vgy egy új, külföldön ismert, de Mgyrországbn még nem honos ismeretekkel ő ülhetett izsgáj, de, hogy ez miért nem vlósult meg hosszbb távon csk támogtói hiányr fognám, vgy éppen külö legességére i ég ismeretlen lehetetett hzánkbn. Továbbr is külvilág támogtásától függ megújulásbn vló hite kö etkező é ek e, ert z I ház telitettsége és Skorpió jegyben elhelyezkedő olygók

átszínezhették gondolkodásmódját z elmúlt másfél -2 évben. A tudtltti vgy pszi hológii érdeklődése mitt megismerkedhetett idegen kultúrákkl és isztiku is erőse o zz. Életében többször jelentkezik szolgálttétel, gyógyítás iránti vágy, de mg is kételkedhet benne, hogy érde es-e erre tudásr, it előző életek e lékei ől hozhtott. Én mindenképpen bízttnám jártln út folyttásár, hiszen mi ebben létben újnk tű het zok sk z emlékek, miket már megélhetett. Kérdésessé z ellenszolgálttás teszi, vgy szégye lősség. nygi hiány Tudni kell z értékeinket. Hinni kell, hogy h tiszt szí ől du k kkor mindig kpunk nnyit, mire szükségü k vló igz sem többet, sem ke ese et Ezért szükségü ket kell megemelni, hogy első ágy tlálkozzo külső lehetőségekkel. Köszönöm, h elolvstd.

Belefárdt jelige "Úgy érze elefárdt " z életbe. Nem érzem g zt z erőt, energiát, mit pár évvel Ezelőtt. Ngyo öreg ek, fárdtnk érzem mgm, úgy, mint ki leglább 100 mozglms Évet élt. Se kedvem, se erő i s, hogy tegyek zért, hogy változzon ez helyzet! Miért érzem így mgm?" Tlán helyesebb lenne "mit tegyek, hogy ne érezzem mgm így"? H olvsom kérdéseket, mindig ízlelgetem szvkt mgmbn. Jobbn szerete, h kérdező szembe ül velem és rezdülései ől láto, érze sóhjit de z utóbbi idő e oly sze ér esek lettek z emberek. Itt vn ez lehetőség Piros le elesládá ikor feltehetnek egy kérdést egy ismeretlennek és nem kell szembenézni álszdó l de leginkább sját gá l kérdező ek, hiszen elolvss válszt és kikpcsolj számítógépet és yi A kérdés előtti gá y, g r mrdtm kérdéseimmel,sjnos megmrdht, hiszen nincs lecsengése kérdésnek - válsznk. Ezért is nehéz írásbn válszt dni. Régen mikor Én jártm z sztrológusokhoz g volt z izglom, becsengetni

egy ismeretlenhez, megérezni lkás illtát, leülni, ficeregni, várkozni, rákészülni kérdésekkel, várni álszokr Megtud i l it itől minden megoldódik z életemben. Akkor zt hittem, hogy ezen múlik. Akkor még fitl voltm. M már tudom, hogy z ÉLET egy foly t, egy ármlás, egy Sinus és Cosinus görbe. Olyn nincs, hogy minden egyenes. Mert kkor már ÉLET sincs. Hullámvölgyek vnnk. Lent és fent. Amikor z ember gyo le t z ár gyo jó lejje ár i s szokták o d i. A mit tegyek? Mit kell tennem? Mit NE tegyek, hogy ÉREZZEM mgm? Kérdésre csk egy lehetséges álsz ÉLNI kell. Úszni kell, még h belep is tenger, még h e tudok úsz i kkor is kpálóz i kell külö e lesüllyed z ember és belefulld sját mozdultlnságáb. De kinek mit jelent z élet? Egy horoszkópbn mi utthtj é et 9 éves korbn? Természetesen személyi jelölők z I-s házbn, Sturnus -l z élen és Vízö tő As e de s, ur VII. házbn együtt Plutó l. Milye kö yű ezt kijele te i! Ige iztos z, z De i el Szi ólu ok sk jelölői z életünk, személyiségünk lkulásánk, nem

készítői kkor, hogy is vn? mi mutt mit? Miért érzem, mit érzek? Az érzéseket képletben, hogy mit hogyn érzek, fényszögek mutthtják hozzáértő ek. A zodiákus jegye személyiségre utlhtnk, ház Sors és ebben z értelemben személyiségünk hozz létre Sorsunkt. Már g Stur us, z öreg öl s z I-s házbn éreztetheti, hogy korán érett személyiség képlet tuljdonos, hmr meg kellett ismerkednie felelősség kérdésé el, ár Vízö tő As e de s folymtos szbdság, különcség, különbség érzetétével zktolt, és zbolátlnságot láttt külvilág, de Sors bolygóly ( Sturnus) mindig kötelesség teljesítése felés ihette kérdezőt. Hogy lehet ezen kifeszített kötélen táncolni, úgy hogy z egyik lábmon blerin ipő, ásiko tégl? Neheze ár ez is lószí ű gyo fársztó. De mi lehet Sors feldt egy Hlk Stur usz k zt éli meg legnehezebben, hogy z élete során mindig másokhoz kell lklmzkodni, mások mondják meg, hogy mit tehet, és mit nem. Bizonyár áldoztnk érzi mgát, míg meg nem érti, hogy ez számár jó, nem kell ellene tiltkozni, hiszen ez feldt, de mivel Neptun 9. házbn vn

ezért úgy érzi állndón le kell mondni z álmiról mert olyn események jönnek z életébe mit önmgától nem kr egte i nehezen éli meg, hogy csk zt krhtj mit másik kr, áltlábn hárítj felelősséget és illúziók és önsjnáltb menekülhet, hiáb vn benne lelkiség, őszi teség, segítőkészség, ö feláldozó együttérzés Vízö tő As e dendes mitt egy örök kielégületlenségben élheti meg mindennpi munkáját és kpcsoltit, mert úgy érezheti, hogy áldozt. Áldozt mások krtánk. De hogy lehet egy Kos Nppl Kos Mrssl még mindig z I-s házból ennyire zt z érzést élni, hogy nem sját krtom szerint élem meg z életem, hogy i s erő Mrs, i s Egóm ( Np), hogy tudná érvényesíteni ezeket z e ergiákt miknek zért érvényesülnie kellett z évek során és biztos, hogy oltk ktí életerős ö ér é yesítő évek mik esetleg párkpcsolti ipulá iók htásár nem vlósulhttk meg. Vlószí ű is erős z önbizlomhiány ( 12. házs Vénus) mi állndó segítséget kért külvilágtól, prtner kpcsoltoktól és függetlenségi vágy csk csládbn nehezen felválllt titkos kp soltot biztosított ideig óráig.

Ilye állás ál egfigyelhető se veled se nélküled viszony is, mi z ellposodás után már csk, mint összezártság érzetet dht hrmonikus szerelem biztonság érzése helyett. De hogy lehetne Életet lehelni ebbe megfárdt életérzésbe? Mi lehet cél? Mi hozht újt, lendületet? Megi t sk Sorsjelölő ket ( Sturnust) és kiteljesedés e segítő Jupitert) hívhtjuk segítségül. Hiszen z elmúlt é ek lázdozás, útkeresése ( I. házon átvonuló Urnus) felszántott vágyt áltozásr lószí ű ez is fárdság ok, viszont Jupiter éves trnzitj felboríthtj z otthon és társkpcsolt kellemetlen feszítő érzéseit és e cselekvés bátortlnság helyett Sors teszi, teheti meg zokt lépéseket, iket kérdező e ert egte i sk őrlődött e e. Kérdés, hogy vn-e bátorság megélni z újt? Vgy visszmenekülés vn egszokott rossz? Sokn nem gondoljuk, hogy sját dö tés jó dö tés de képlet tuljdonosánk, hogy fentebb írtm, szüksége vn rr, hogy más tegye meg Sors feletti irá yítást mert z álmodozáson túl nincs bátorság lépni mert bár kpcsoltbn élés is rossz számár, de z egyedüllét is

kérdéses lehet, rossz gondoltokt teremthet mg- mgábn. Mivel életét másokon vló segítésre re dezte e ilye fogllkozást is válszthtott kár otthoni tevékenységként is válllkozhtn, h Jogilg tisztázná pl, z dóhtóság felé munkkörét. De itől lesz lki friss, üde, élettel teli, h megfárdt, h egyik lábáról másikr állv zt érzi, hogy elég volt?... Végig kell gondolni, hogy meddig volt jó? Vissz kell menni ddig z elágzásig míg tetszett z álo lehet, hogy ilyenkor gyerekkorig is isszkell e i és és el kell kezdeni újr tervezni de h gyerekkor ngyon messze vn kkor szépen rszolgtv meg kell vizsgálni 2012-s évet, hogy ott milyen lehetőséget kínált fel z élet és miért kpott gellert z kkori elhtározás, milyen csládi, otthon változttási félelem kdályozt eg z új élet reményét mi most ezt kilátástln helyzet megélését követeli. A elefárdt szót teherviselés feleslegessége dhtj hogy lehet letenni hátizsákot, hogy könnyebb legyen? Egyszerű csk zt terhet kell felvenni, mi z enyém. Megváltozttni senkit nem lehet, nem lehet áldoztnk lenni, nem lehet zt

mondni, hogy mjd más életét rendbe hozom, nem lehet, csk mgunk Sorsáért gyu k felelősek és ennek elég célnk kell le ie, hogy egy új sját élet reményében felelősséget álll gu kért egy kö yített csomgot cipelve elfogdjuk, hogy másokon segíteni lehet, de mások életét élni nem. Köszönöm, hogy elol std és z új Solár évben könnyebb so got kí á ok krá so yf lá. enpé. Németh Piros sztrológus strovr3@gmil.com strovr3@t-emil.hu

Mslow szükségleti, vgy motivációs pirmis z sztrológi szimbólumrendszerében Abrhm Mslow (1908-1970) meriki pszichológus, Crl Rogers-szel együtt humnisztikus, mjd később trnszperszonális pszichológii mozglom élhrcosi voltk.

Mslow kidolgozott egy olyn elméletet, melynek központi kérdése motiváció: vgyis, milyen igények és szükségletek irányítják z embert. Mslow elmélete szerint szükségleteknek létezik egy hierrchiáj (szükségleti pir is, ely z lp ető iológii szükségletektől z összetettebb lelki-szellemi motívumokig terjed. Most nézzük pirmist: A pirmis leglsó szintjén z lp ető szükségletek kielégítése szerepel: éhség, szomjúság, pihenés, z lp ető létfeltételek megléte. Erre szintre kerül szexulitás is. A kö etkező szi t létbiztonság. Ide trtozik például, hogy fedél legyen fejünk fölött, cslád védelme, munkhely megléte, biztos bevételi források, illetve z jó egészség igénye ezen fokon tlálhtó. A hrmdik szint szeretet, megbecsülés és vlhová trtozás szükséglete. Igény z elfogdó kpcsoltokr szülők, slád, szeretetteljes-elfogdó kpcsoltok).

A kö etkező, egyedik szi t z elismerés igénye: jól teljesíteni, elnyerni mások megbecsülését, elismerését, esetleg tiszteletét, hírnevet, elismertséget szerezni. Az ötödik szint z önmegvlósítás szükséglete: tudás, tnulás, személyes fejlődés, egértés, megismerés. Áltlábn ezzel z öt szinttel tlálkozunk, bár Mslow 1970-ben, nem sokkl hlál előtt to á i két szi tet nevezett meg, ezzel téve teljesebbé pirmist. A htodik szinten: z esztétiki rend, szimmetri, szépség, hrmonikus környezet vágy jelenik meg. A hetedik szinten z lkotás, önmgunk kiteljesítése, lehetőségei k lór áltás szerepel. Mslow rendszerét továbbgondoló trnszperszonális pszichológusok még további szinteket is felismertek, ezek trnszcendenci iránti igény, ide trtozik hit, istenkeresés, z ezotéri útjá ló fejlődés is. Ezeket szi teket z előzőhöz csúcsávl kpcsolódó fölfelé nyitott pirmissl ábrázolják. Fontos, hogy pirmisbn felje lé ő szükségletek lp etőe kkor elégíthetők ki, h z lttuk lé ők ár leglá rész e kielégítést nyertek. Ez természetes, hiszen hol lp ető feltételek

hiányoznk, például háború, vgy ktsztróf idején, mikor nincs, vgy kevés z élelem, z emberek fedél nélkül vnnk, z életük veszélyeztetve vn stb., ott ligh fontosk z esztétiki, vgy más, mgsbbn elhelyezkedő igé yek. Mivel gyermekkorbn megtnult, hogy z lp ető igé yeit or ális úton nem tudj kielégíteni, ezért kerülő, torzult ódo vgy mennyiben lehetősége yílik rá, túlzásokb esve teszi ezt meg. Természetesen kdhtnk kivételek. Nyomorúságos körülmények ellenére, vgy éppen zok htásár is elérhetők gs szi tek, de ezek igen ritkák. Az lp ető szükségletek szintjén megjelenik, hogy mennyiben z egyén (esetleges korábbi tpsztlti lpján) nem biztos bbn, hogy mindig lesz mit ennie, fél hiánytól ezért sokkl többet vesz mgához kelleténél, vgyis rktároz szűköse npokr. Az emberek között ngy szá előfordul, hogy l elyik lp ető szükséglet nem, vgy csk részben vn lett kielégítve. Ngyo sok fel őtt él együtt gyermekkorbn megtpsztlt hiányok lenyomtávl.

Az ilyen ember mindenben hjlmos lesz többletfogysztásr, felesleges felhlmozásr. Előfordul, hogy gyermekként védettségérzet hiányzik, vgy sérül. Az ilye fel őtt fog i de t ht lkttl zár i, ő lesz, ki h nincs ttól fél mjd, hogy sosem lesz, h vn, kkor ttól, hogy bármikor elveszítheti. A mértéktelen szerzési, gzdgodási, birtoklási vágy is eredhet biztonság igényének torzulásából. Akik kevés szeretetet kptk lesznek zok, kik szeretettelszeretetért zsrolják másikt, vgy kiknél ez hiány gressziób fordul. A beteges krrieristák, r gokt, í eket gyűjtők bizonyár nem kptk elege dő elis erést szüleiktől. A kise re dűségi érzést gyképűséggel, gyzási mániávl kompenzálók is

ide trtoz k. A törtetők e és zsrnokokbn is egyránt ott él egy gyermek, kit nem szerettek, kire nem figyeltek, kiket vlmiért (testi dottságik, képességeik, szármzásuk mitt) kirekesztettek, esetleg megláztk. mgánk vló csodbogárnk nézik, hiszen társdlo dö tő többsége áltl or ális k élt odellt veti el Az ö eg lósító, gy trnszcendáló ember jelle zői Mslo szeri t. Más helyzet, h z lpfokú szükségletek ngy részben kielégíttettek, és z ember már vlóbn szellemi önmegvlósítás és trnszcendenci szintjén áll. Az lp ető igé yek ég mindig jelen vnnk, de már átértékelőd ek és kielégítésük mikéntje is változik. A környezet ezt nem mindig tolerálj, z illetőt e yhé esetben is különcnek, A vlóságot gykorltisn észleli, és jól tűri bizonytlnságot.

Olynnk fogdj el mgát és mást, milyen. Mgs szi tű ö is erettel rendelkezik és visszvonj projekcióit. Most nézzük, mennyiben változnk motivációs pirmis szintjei, h tr sz e dáló e erről beszélünk: Spontán módon gondolkodik és viselkedik. Továbbr is kielégíti z lp ető fiziki-fiziológii szükségleteket, de ezek is célból eszközzé válnk. Az önmegvlósított ember sokkl jobbn bírj nélkülözést, hiányt, pl. böjtöt. Inkább problémákr, mint önmgár összpontosít. Jó humorérzéke vn. Kretív. Törődik z jóllétével. Mélyen átéli lpélményeit. e z eriség élet Erős és ély kp soltokt lkít ki inkább kevés, mint sok emberrel. A biztonságot nem kívül keresi, hnem önmgábn, illetve szellemiekben tlálj meg. A szeretet felértékelődik, de inkább z dás igénye, mint kpás követelése. Nincs beteges rgszkodás, és nem cserekereskedelem szintjén éli meg szeretetet. Fontos mrd

cslád, közösség, de egy mgsbb szintre kerül. Ngy tisztelettel vn mások iránt, de nem motiválj, hogy tiszteljék, és hírnevet szerezzen. Autonóm személyiség, ki nem függ ások éle é yétől. Nem megszerzett tudás mennyisége, hnem nnk megélése, megvlósítás lesz fontos. Az esztétiki szükségletek nem öncélúk. Az önmegvlósítás szintjén, nem z Ego önmegvlósító törek éseiről szó, inkább z élet, vgy sorsfeldt felis eréséről és egéléséről. Az Isten keresése mint megélt trnszcendens tpsztlás sőt i t önmg és világ megtpsztlásánk egyetlen vlódi és hmisíttln módj jelenik meg. Sjátos zoknk helyzete, kik spirituális (vgy nnk élt igé yeiket, z lp ető szükségletek kielégítése nélkül - sőt gykr zok helyett fordulnk vllási vgy ezoterikus csoportokhoz, szektákhoz, egzotikus tnokhoz, irányztokhoz. Az ilyen társságok, csoportok tgji, de legtöbb eset e ég ezetőjük is z lpszükségletek pótlás mitt fordul z ezotéri felé. Mágikus technikáktól várnk előrejutást, biztonságot,

ngyloktól szeretetet elismerést. védelmet, és guruktól Az ötödik szint Szturnusz és Np gs szi tű megélés) nlógiákt tkr. Most nézzük, hogyn illeszthetők e szükségleti pirmis szintjei z sztrológi rendszerébe. A htodik, hetedik és nyolcdik szinten Np legmgsb szi tű megnyilvánulási, trnszcendens bolygók (Uránusz, Neptunusz, Plútó), illetve teljes mértékben integrált, befogdott és megélt rdix képlet jelképezik. Asztrológi szimbólumrendszere szerint: Az első szi t Kos, Bik, Mrs, z I. és 2. ház nlógiáit hordozz. A ásodik Bik, Szűz, Vénusz, 2. és 6. háznk felel meg. A hrmdik szint sztrológii egfelelői z Ikrek, Rák, Mérleg, Vízö tő, Hold, Merkúr, Vénusz és 3., VII., 11. ház. A negyediken z Oroszlán, Nyils, Np (lcsonybb szi tű egélés, Jupiter, X. ház jelenik meg. Kovács Attil pszichospiritulis.hu pszichospiritulis@gmil.com

Az immunrendszer Teljesen természetes, hogy senki nem szeretne megbetegedni, ezért ngyon fontos, hogy i u re dszerü ket testü k édő pjzsát erősítsük.

Fontos kiküszöbölni zokt testi-lelki htásokt, mik gyengítik z immunrendszert. Ezek kö etkezők: A vitmin és nyomelemek hiány ( Vitminok, mik kellenek szervezetnek. íráso ő e e ol sht k ezekről kö etkező lpszámbn), Mgs zsír-, fehérje- és koleszterin szint, túlzott cukorfogysztás mitt ingdozó vércukorszint, Nehézfém terheltség, melyek szervezetben vnnk lerkódv, Szenvedély betegségek lkohol, igrett, Elektroszmog, földsugárzás, röntgenbesugárzás, kemoterápi, Lelki megterhelések stressz, feszültség, trum. Immunrendszer erősítése Egészséges táplálkozás Fontos fehérjebevitel csökkentése, többlet fehérjétől fel orul szervezet sv-bázis egyensúly, svk keletkeznek. Svs közegben z immunrendszer gye gé e űködik. Svsító htásúk: hl, húsfélék, tojás, fehér liszt,

fehér cukor, vj, állti zsírdékok, szój, oljos mgvk (mgs fehérje trtlmuk mitt). T-ölősejtek és mkrofágok (z immunrendszer lkotó ele ei űködését. Próbáljuk meg csökkenteni fent felsorolt élelmiszerek bevitelét. H minél több nyers ételt különösen nyers zöldségeket fogysztunk, szervezetünket, enyhén lúgos állpotbn trthtjuk, i erősíti immunrendszerünket. Lúgosító htású burgony, nyersen fogysztott leveles zöldségek, hgym, fokhgym, sárgrép, sláták, fűszer ö é yek. A túlsúly is csökkenti z immunitást visszveti A vitminok egymástól eltérő szerkezetű szer es nygok, szervezetünk életfolymtink zvrtln fenntrtásához feltétlenül szükségesek. H nem veszünk mgunkhoz táplálkozás sorá elege dő vitmint sok esetben súlyos egészségi zvrok, hiánybetegségek lkulnk ki. A vitminokt felfedezésük sorrendjében mivel kémii szerkezetük még ismeretlen volt z

ABC etűi el jelölték. M vlmennyi vitmin kémii szerkezete ismert, etű el vló jelölés, zonbn továbbr is megmrdt. Néhány egységesnek gondolt vitminról kiderült, hogy többféle htónygr o thtó, ezért etűk mellé számokt tettek, így külö öztet e eg őket, pl.: B1, B2, B12. A etűs megjelölés mellett m már kémii névvel is jelölik vitminokt (pl.: C-vitmin = szkorbinsv). Szervezetük csk két vitmint D- és K-vitmint képes elő állít i, tö it ételekkel és táplálék kiegészítőkkel kell ejutt i. A npi vitmin szükséglet fedezése ngyon fontos z immunrendszer ktivitás szempontjából, mivel z immunfolymtbn részt e ő sejtek, szö etek yg seréje it i függő. I u re dszer vitminok: erősítő Bét-krotin: z A-vitmin elő it i j, éd fertőzésektől. )sír oldódó hosszbb ideig elrktározódik szer ezet e. Hosszú idő át nem szbd szedni, mert felhlmozódht, és túldgolás következik be. Természetes forrási: sárgrép, sárgbrck, sárgdinnye, kelkáposzt, spenót, brokkoli.

C-vitmin: vírus ellenes htás vn. Vízben oldódó néhány órávl bevétele után fel nem hsznált mennyiség távozik szervezet ől, ezért folymtosn kell pótolni. Forrási: citrus-félék, csipkebogyó, pprik, prdicsom, petrezselyem. E-vitmin: zsírbn oldodó vitmin, viszont szer ezet e kerülő Evitmin 60-70 %-bn széklettel kiürül. Folymtos szedése nem jánlott, heti 2-3-szori lklmzás jvsolt. A fertőzések legyőzéséhez szükséges ellennygok termelésében játszik fontos szerepet, kkor is jó htást gykorol, h nem muttkoznk z E-vitmin hiány jelei. Meg ő z E-vitmin szükséglete zoknál, kik sok klóros cspvizet isznk. Mgs vérnyomás esetén kezdetben kisebb dg szedése jvsolt, mjd fokoztosn lehet emelni. Természetes forrási: oljos mgvk, hidegen sjtolt oljok, búzcsír, búzkorp, brokkoli, spenót, kelbimbó, tojás. B-vitminok: vízben oldodó vitminok, bevitel után néhány órávl kiürülnek szer ezet ől, ki é e B12vitmin, mely hosszbb ideig is megmrd