AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON



Hasonló dokumentumok
AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

Általános rehabilitációs ismeretek

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

PROBLÉMATÉRKÉP 2014 BEMUTATÁSA ÉS JAVASLAT AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA SZÁMÁRA A 2015 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNY KÉSZÍTÉSÉHEZ

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában

Prof. dr. Szabó Lajos c. egyetemi tanár ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc

A Stratégia rendszerének bemutatása

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

Gyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő

Felnőttek, mert felnőttek

Towards Inclusive Development Education

AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Egészségfejlesztés a színtereken CSELEKVÉSI TERV

A támogatott lakhatás jogszabályi keretei

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015.

Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei. Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia Január

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása február 1-jétől március 31-ig terjedő időszakra című program

Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése

PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN

A pedagógus önértékelő kérdőíve

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Leendő Nevelőszülőknek

Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

Nyertes lista CH2014

1998. évi XXVI. törvény. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE NOVEMBER 5-7.

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Életpályaépítés AZ ÉLETPÁLYA-ÉPÍTÉS ÁLTALÁNOS MEGHATÁROZÁSA

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Az apák szerepe védőnői szemmel

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Környezeti fenntarthatóság

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐ GYERMEKEK ESÉLYEI AZ OKTATÁSBAN, LEHETŐSÉGEI A TÁRSADALMI RÉSZVÉTELBEN PAPP GABRIELLA

A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Hiteles, élő örökség szerepe a vidéki turizmusban Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, március

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

. számú előterjesztés

Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra. Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

Családon Belüli Erőszak elleni küzdelem az Ökumenikus Segélyszervezetnél

ESÉLYTEREMTŐ PROGRAM

Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézet 2015/2016. tanév

INKLÚZIÓ, ADAPTÁCIÓ AZ ÓVODÁBAN

z andragógia és a gyógypedagógia apcsolata Készítette: Pap A Tudományelm Oktató: Dr. Kereszty Orsolya novembe

Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

Együttnevelés - együttműködés

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Óvodapedagógus interjú MINTA

ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

Fenntartó szervezet neve: Pest Megye Önkormányzata. Címe: 1052 Budapest, Városház u. 7.

Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett december 2.

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

FOGYATÉKKAL ÉLŐK HELYZETÉNEK FELMÉRÉSE MUNKACSOPORT TEMATIKÁJA BALÁZSNÉ NELHÜBEL HENRIETTE MEGYEI FELZÁRKÓZTATÁSI FÓRUM

TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education. EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI

A nevelés színterei és tényezői. Dr. Nyéki Lajos 2015

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében

Szociális gazdaság és vidékfejlesztés

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei

Oroszné Dr. Perger Mónika pár- és családterapeuta, egyetemi adjunktus BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék, Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány

Szociális Klaszter Budapest Kárándi Erzsébet

v e r s e n y k é p e s s é g

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával


Közhasznúsági jelentés 2006.

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE

Elnökségi határozatok 2012.

Családi vállalkozások, vállalkozó családok

Átírás:

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE

SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól működő természetes támasz Autista személy tekintetében I. Fizikai Kielégített fizikai szükségletek (étel, hajlék, biztonság). II. Intraperszonális Hangulat és érzelmek pozitívak, önértékelés jó. Negatív érzelmek lehetségesek, de nem dominánsak. III. Interperszonális A kapcsolatok vegyesek és általában pozitívak. Küzdelem van, de kezelhető. A szexuális igények kielégítettek. IV. Család A család és/vagy más kiscsoportok melegséget, a hozzátartozás érzését nyújtják, a problémák idején pedig támaszt. V. Helyi közösségek A helyi környezet intézményei és szervezetei alapvető társadalmi szükségleteket elégítenek ki, pl. munka, oktatás, lakás, egészségügyi ellátás stb. X X X X VI. Kulturális VII. Állam, nemzet

HIPOTÉZIS Az autizmussal élő embereknek pont azok a képességeik sérültek, amelyekkel el tudnának igazodni a mindennapokban segítség nélkül. A szükségletpiramis autizmussal élő személyek tekintetében történő vizsgálata abba az irányba mutat, hogy a számukra elengedhetetlen külső társadalmi segítséget a vidéki kistelepülés tudja nyújtani. A vidék egyedülálló adottságaival az autizmussal élő személyek otthona lehet. Vidéken a kohézió erősebb, a társas kapcsolatok személyesebbek, a közösséggel való együttműködés lehetősége sokkal valószínűbb. A település nagysága, felépülése, az ellátó helyek, közintézmények működésének jellege személyesebb. A lehetséges munkafeladatok, önellátás, önfenntartás, értelmes mindennapi tevékenység a háztáji gazdálkodásban a súlyosabban érintettek számára is jól megvalósíthatóak.

AKTUALITÁS

AUTISTA CSALÁDTAGGAL ÉLŐ CSALÁDOK ÉLETHELYZETE, ELVÁRÁSAIK, AZ AUTISTA SZEMÉLYEK KILÁTÁSAI A családtagot gondozók 60%-a inaktív, 26% ápolási díjon van, gyeden/gyesen 13%, öregségi nyugdíjon 12%. A házastársak közül 48% napi 8 óránál többet dolgozik, 60% pedig rendszeresen dolgozik hétvégén is. Az autista gyermek nevelése, a felnőtt gondozása sok plusz anyagi teherrel jár. Az autista felnőttek egyharmada rokkantnyugdíjas, 27%-uk tanuló, és 14% a dolgozók aránya. A felnőtt korú autisták 73-77%-ának még sosem volt foglalkozása. A szülőknek van igényük arra, hogy felnőtt gyermekük dolgozzon, a szociális foglalkoztatásban látják a megoldást.

ÍR MINTA A Dunfirth Közösség alapelve: Tiszteletben tartja az autizmussal élő emberek egyéniségét. Elismeri, hogy megfelelő oktatással, képzéssel és gondozással fejleszthetőek a képességeik. Elfogadja, hogy az autistákat is megilleti az a jog, hogy egyéni képességeikkel és méltósággal élő emberi lényekként kivegyék a részüket a társadalom jobbításából. Ennek érdekében megteremtette: Az otthonos körülményeket a gondozottak számára. A vezetők és munkatársak egyaránt jól ismerik az autista emberek szükségleteit és szüleik elvárásait. A munkatársak és a szülők kitartóan dolgoznak a kölcsönös bizalom és megbecsülés megteremtésén. Az autisták így stresszmentes, kellemes környezetben élhetnek és fejlődhetnek.

MAGYAR VALÓSÁG AUTISTA MAJORSÁGOK HÁLÓZATA

HOGYAN MŰKÖDIK Szakember ellátottság: Szociális képzésnek nem része BGGYFK csak gyógypedagógust képez Fenntartók 15 civil 1 egyházi Nincs befogadás Fenntarthatóság: Költségesebb (szaktudás és emberigényes) Normatív finanszírozás és kiegészítő támogatás Élelmiszerbiztonsági előírások

ÖSSZEVETÉS Karácsond Élethosszra tervezett, autizmus specifikus ellátás, különböző képességekre, egyénre szabottan. Jellemző a sok konfliktus. Vésztő Az élet írta, szükségletekre és helyi kapcsolatokra épülő, fokozatosan bővülő ellátási forma. Jellemző a jó együttműködés.

TANULSÁGOK szándékot megfogalmazó személy, a koncepció szerepe befogadó attitűd kié az első lépés? ellátási forma pontos meghatározása rizikótényezők fenntartó egységes és töretlen szavahihetőség, a változtatások kerülése, vagy annak megfelelő kommunikációja elfogadási attitűd - érintettség, egyénenként változó, személyes kontaktus szerepe külső körülmény véletlen egybeesés a várható munkahelyek befolyása, a média szerepe kommunikáció módja, helye, ideje, a kommunikáló személy szerepe a családok attitűdje, szempontjaik a dolgozók szerepe és felelőssége, a hivatássá válás az intézményi sajátosságok: körülmények, szakmaiság, lakóotthon < > otthon, környezetben dolgozók, lakossági visszacsatolások

VIDÉK ÉS FOGYATÉKOSSÁG? IGEN A befogadás és beilleszkedés körülményei, a segítő környezet vidéki kistelepülésen a legideálisabb. Reális alapja van az esélyegyenlőségüknek. A település számára akár jelentős számú munkahelyet is jelenthet. A településen élő, önfenntartó emberek a mindennapi élet tevékenységeit tőkeként tudják hasznosítani a fogyatékkal élőkkel való foglalkozás során. Végül, de nem utolsó sorban kohéziós ereje lehet és nagymértékű emocionális haszonnal jár. Az igények és lehetőségek tekintetében egy nagyszerű egyensúly mutatkozik a vidéki életformában. Aktualitása kitagolási stratégia, esély a teljes életre. A vidéket támogató pályázati források egy része teljesen összekapcsolható a szociális foglalkoztatás tevékenységeivel.