Magyarnyelv-oktatás menedékkérőknek

2007 m Magyarnyelv-oktatás menedékkérőknek a Integrált módszertani kézikönyv The EQUAL Programme is funded by the European Social Fund and the Hungarian Government. Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány finanszírozza. gy a r

Magyarnyelv-oktatás menedékkérőknek Integrált módszertani kézikönyv a gy r 1

A projekt címe: EQUAL ESÉLY Munkaerő-piaci orientáció menedékkérőknek Az EQUAL programot az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány finanszírozza. The EQUAL Programme is funded by the European Social Fund and the Hungarian Government. A kiadvány címe: Magyarnyelv- oktatás menedékkérőknek (Integrált módszertani kézikönyv) A kiadásért felel a Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület elnöke Cím: 1077 Budapest, Jósika u. 2. Telefon: 1/322-1502 Fax: 1/479-0272 E-mail: menedek@menedek.hu Honlap: www.menedek.hu 2 Design, DTP: Varga Magdolna Visual Manna www.visualmanna.hu

Magyarnyelv-oktatás menedékkérőknek Integrált módszertani kézikönyv A kézikönyv írói: Jenei Grethe Dr. Hárdi Lilla Medjesi Anna Szerbhorváth György Wallerné Fekete Judit Szaklektorálta: Füsi Lídia Nyelvi lektor: Bódis Viktória Projekt koordináció: Wallerné Fekete Judit Szakmai mentor: Medjesi Anna 3

Esély Fejlesztési Partnerség tagjai: Vezető Szervezet Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület FP tagok Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Cordélia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért ILS Debrecen Nyelviskola Kft. Szakmai közreműködő szervezetek: OFA EQUAL Nemzeti Programiroda EQUAL Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség HEFOP és EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság 4

TARTALOM Bevezető A MAGYARORSZÁGI MENEKÜLTHELYZETRŐL Általános jellemzők Védelmi kategóriák A menedékkérők szociológiai jellemzői A beilleszkedés folyamata A traumatizált menedékkérők és a nyelvi képzés A MENEDÉKKÉRŐK NYELVOKTATÁSÁRÓL TANSEGÉDLET I. Ismerkedés II. Tevékenységek, foglalkozások III. A városban, az idő kifejezése, testrészek IV. Vásárlás, mennyiségek, mértékek V. Személyleírás, névmások VI. Ami az első öt részből kimaradt Integrált készségfejlesztés Játékok Végkövetkeztetés: Meddig jutottunk? Felhasználható segédanyagok, ajánlott irodalom 6 8 8 9 10 10 13 14 19 21 29 36 41 45 49 51 53 54 55 t5

BEVEZETŐ Az EQUAL program magyar résztvevők számára a 2004. évi Európai Unióhoz történt csatlakozást követően vált elérhetővé. A csaknem másfél ezer pályázó közül 39 Fejlesztési Partnerség kapott lehetőséget arra, hogy a program céljának megfelelően olyan kísérleti jellegű projektet valósítson meg, amely alkalmas a munkaerőpiacon meglévő esélyegyenlőtlenségek kiigazítására. Hazánkban a program fő célcsoportjai a mozgásukban korlátozottak, a nők, a romák, a tartósan munkanélküliek és a menedékkérők. Mivel Magyarországon a menedékkérők problémájának kezelése létszámuk, érdekérvényesítő képességük és az ország lakosságát jobban érintő egyéb szociális problémák miatt igen háttérbe szorult, örömmel fogadtuk az EQUAL program nyújtotta lehetőséget a társadalom és a szakmapolitika attitűdjének formálására: a menedékkérők és a menekültek problémái iránti nyitottság megteremtésére, valamint az előítélet, a kirekesztés és az intolerancia csökkentésére. A projekt másik célja természetesen az, hogy képzésekkel, tréningekkel és különféle módszertani kiadványok megjelentetésével segítsük elő célcsoportunk munkaerő-piaci integrációját. Az ESÉLY - Munkaerő-piaci orientáció menedékkérőknek című projekt az állami, piaci és a civil szektor együttműködésén alapszik. A 80 résztvevő nyelvi képzését a program teljes ideje alatt az ILS Debrecen Nyelviskola Kft., a munkaerő-piaci képzéseket a Dél-alföldi és az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központok végzik, a szociális, mentális és pszichiátriai támogatást pedig a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület (a főpályázó) és a Cordélia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért nyújtja. 6

A nyelvtanfolyamokon az alapoktól kezdték el tanulni nyelvünk korántsem könnyű szabályait. Sajnos a projekt ideje alatt még a megemelt óraszám (144-ről 170-re) is kevésnek bizonyult mind a nyelvtanárok, mind pedig a résztvevők szerint. Ennek ellenére mindkét fél pozitív tapasztalatokról számolt be, és szinte hihetetlen volt, mi mindent meg lehet tanítani és tanulni 8-9 hét alatt. A siker kulcsa tömören fogalmazva a nagyon erős motiváltság mindkét fél részéről, valamint a megfelelő módszer kiválasztása. A nyelvtanulást követő munkaerő-piaci orientációképzés két részből állt: egy tartalmát tekintve száraz jogi és kulturális ismereteket nyújtó egyhetes tanfolyamból, és egy játékos, felhőtlenebb tanulási formát kínáló tréningből, melyen a résztvevők elsajátították egyebek között az önéletrajzírás és a bemutatkozókártya formai és tartalmi követelményeit, valamint megtanulták, hogy a munkainterjúk során milyen a helyes és a helytelen, viselkedés, illetve a kellő megjelenés. A mi célcsoportunk egyik különlegessége, hogy sem az egyén, sem a projekt megvalósítói nem lehetnek biztosak benne, hogy az illető megkapja a menekültstátust, és Magyarországon maradhat. A munkaerő-piaci képzés legfőbb,előnye az egy-két elemét kivéve persze -, hogy a benne részesülők bárhol előnyét élvezhetik a tanfolyamon szerzett ismereteknek, tudásnak. A pszichiátriai és szociális segítségnyújtásra azért van a tanfolyam egész ideje alatt szükség, hogy a résztvevők nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelki és szellemi állapotba kerülhessenek, mert az hozzájárul a mind nagyobb tudás megszerzéséhez, növelve ezáltal a képzés hatékonyságát. A képzések az elsődleges célon túlmenően, vagyis hogy csökkentsék a résztvevők nyelvi és munkaerő-piaci hátrányát, olyan módszertani kiadványok összeállításához is alapul szolgálnak, amelyek a későbbiekben megkönnyítik a menedékkérőkkel, menekültekkel foglalkozó szakemberek dolgát. Rávilágítanak, miben térnek el e célcsoport egyes tagjai egy átlagos nyelviskolai tanulótól vagy akár egy átlagos álláskeresőtől. Rávilágítanak, mi az, ami megkönnyíti a szakmai munkát, és mi az, ami miatt körültekintőbbnek kell lennie a szakembernek, amikor e speciális célcsoporttal foglalkozik. A projekt különlegessége, hogy eltérő területek szakemberei csapatmunkában, egymás ismereteit kiegészítve alkalmazzák a már bevált módszereiket, tudásukat. E módszertani könyv ennek a sajátosan összeállított tudásanyagnak és tapasztalatnak az összegzése. Reméljük, hozzájárulhatunk vele a menedékkérőkkel és menekültekkel foglalkozó szakemberek munkájának sikeréhez. Wallerné Fekete Judit projektvezető 7

A MAGYARORSZÁGI MENEKÜLTHELYZETRŐL Általános jellemzők Az 1989-90-es politikai-gazdasági változások után a Magyarországot érintő és az országban zajló migráció mértéke és jellege is megváltozott. Az 1990-es évek elején a kelet-közép-európai országokban történt politikai változások folytán a bevándorlók száma is növekedett. Magyarország 1989-ben csatlakozott a menekültek helyzetét szabályozó 1951. évi genfi egyezményhez. Mire az egyezmény hatályba lépett, több mint harmincezer, a diktatúra elől menekülő, nagyrészt magyar nemzetiségű román állampolgár érkezett Magyarországra. Többségük le is telepedett az országban. A második, egyúttal a legnagyobb menekültcsoport a volt Jugoszlávia területéről érkezett a kilencvenes évek elején több hullámban hazánkba. Az első menedékkérők túlnyomó többsége tehát magyar anyanyelvű volt. Az ő számukra, vagyis a romániai, a vajdasági és a horvátországi magyarok számára nem jelentett különösebb nyelvi és kulturális nehézséget a beilleszkedés. Magyarország 1997-ig földrajzi korlátozással csatlakozott a genfi egyezményhez, vagyis csak az Európában történt események miatt a hazájukból elmenekülők védelmét vállalta. E korlátozás feloldásával azonban nagymértékben növekedett az Európán kívüli menekültek száma is hazánkban: a beadott kérelmeknek mintegy a felét az övék tette ki. A koszovói válság miatt azonban továbbra is nagy maradt a balkáni térségből hozzánk érkezők aránya. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években még az volt a legfőbb probléma, hogy hol és miként lehet elhelyezni a tömegesen áttelepülő magyarokat és a jugoszláviai vérontás elől több hullámokban ide menekülőket. Ma viszont már egyre inkább azon van a hangsúly, hogy miként lehet elősegíteni az afgán, az iraki vagy az afrikai menekültek beilleszkedését a magyar társadalomba. Csupán becslések állnak a rendelkezésünkre, melyek szerint a rendszerváltozás óta minimum kétszázezren menekültek ide. Csakhogy központi nyilvántartást nem vezettek róluk, ezért képtelenség megállapítani, hányan telepedtek le, és hányan hagyták el bizonyos idő elteltével az országot. Pontosabb adatok csak az érkezőkről vannak. Amíg a kilencvenes évek elején több tízezren érkeztek (1992-ben megközelítőleg ötvenezren!), addig az utóbbi években egyre kevesebben menekülnek Magyarországra. Az éves statisztikai adatok szerint 2006-ban 1500 és 2000 között volt a hazánkban menedéket kérők száma, majd 2007-ben ez a csökkenő tendencia megfordult, és az év első kilenc hónapjában már 1975-en kértek menedéket nálunk. A Magyarországra érkező menedékkérőknek csak egy töredéke öszszességében alig több mint 4 százaléka kap menekültstátust. Akik nem részesülnek benne, azoknak egy kisebb része az új törvény terminológiája szerint oltalmazottként vagy menedékesként az ország területén maradhat, de a döntő többségüknek a bevándorlásügyi hivatal elutasító határozata értelmében el kell hagynia az országot. 8

Védelmi kategóriák Mindenekelőtt fontos tisztázni a kulcsfontosságú fogalmak jelentését. Az 1951. évi genfi egyezmény értelmében menekültnek számít az a személy, aki megalapozottan tart üldözéstől faji, vallási, nemzeti vagy valamely társadalmi csoporthoz való tartozása, illetve politikai meggyőződése miatt. Magyarországon az számít menekültnek, akinek menekült voltát az állam jogilag elismeri, és (bizonyos korlátozásokkal ugyan, de) a magyar állampolgárokéval megegyező jogokkal, illetve kötelezettségekkel ruházza fel. Magyarországon többször is változott a menedékjogról szóló törvény: jelenleg a 2007. június 25-én alkotott LXXX. számú van érvényben. A legújabb nemzetközi védelmet biztosító státusok: Menedéket kérő (kérelmező): olyan külföldi, aki az országban tartózkodva védelmet kér, és ennek alapján az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (a továbbiakban BÁH) megindította az eljárást. Menekült: az 1951. évi genfi egyezmény szerint menedékjogot elnyert külföldi. Oltalmazott: kiegészítő védelemben részesült külföldi. Ez a legújabb kategória, s azokra vonatkozik, akik a genfi egyezmény szerint nem jogosultak védelemre, de mivel visszatérésük esetén hazájukban kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak, esetleg halálbüntetésnek lennének kitéve, a magyar állam a menekülteknek járó szinte minden jog szavatolásával védelmet biztosít számukra. A menekültügyi hatóság az oltalmazott státus fennállásának feltételeit legalább ötévente felülvizsgálja. Menedékes: ideiglenes védelemben részesült külföldi. E megjelölés azokra az egyazon népcsoporthoz tartozó személyekre vonatkozik, akik például háborús konfliktus miatt tömegesen érkeznek hazánkba, és amíg országukba nem rendeződik a helyzet, addig korlátozottabb jogokkal védelmet élveznek minálunk. Hontalan: olyan külföldi, akit a törvényei alapján egyetlen állam sem ismer el saját állampolgárának. 1 A hontalan személyek olyan tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, amelyben az állampolgársága, illetve a megjegyzések rovatban a hontalan jogállás szerepel. A menekültügyi eljárás során az első lépés a menedéket kérés. Ilyenkor a külföldi védelmet kér, és ennek alapján a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) megindítja az eljárást, melynek során a menedékkérő korlátozott jogokkal élve tartózkodhat az országban. A kérelmező (kötelező) tartózkodási helyét a hatóság jelöli ki. Ez lehet befogadóállomás, magánszállás vagy idegenrendészeti fogva tartás. Ez alatt az idő alatt a külföldi bizonyos ellátásokra jogosult, például egészségügyi alapellátásra vagy sürgősségi beavatkozásra, és ha nem magánszálláson lakik, akkor a befogadóállomáson vagy az annak minősülő szálláshelyen ellátásra is. A törvény szerint a menekültek e kategóriájába tartozó gyermekek tankötelesek (tehát az ő nyelvoktatásukat e kötet nem taglalja). 1 Az ENSZ hontalan személyek jogállásáról szóló egyezménye (2002. évi II. törvény) 9

Ám a felnőtt menedékkérők számára éppen az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sem munkát nem vállalhatnak (legfeljebb a befogadóállomás területén, de ilyesmire ritkán adódik alkalom), sem egyéb más jogokkal nem rendelkeznek, például ingyenes nyelvoktatásra sem jogosultak. Ezért is fontos programunk nyelvi képzésről szóló része melyet e kötet taglal, mivel ha nem tanulnak meg magyarul legalább alapfokon, akkor sem az ügyeik intézésében, sem pedig a munkavállalás terén nem tudnak előrelépni. Különösen fontos kérdés, hogy mindaddig, amíg nem tudják, milyen döntést hoz a BÁH azaz hogy maradhatnak-e az országban oltalmazottként, menedékesként vagy elismert menekültként van-e motivációjuk a nyelvtanuláshoz. A menedékkérők szociológiai jellemzői A menedékkérők szociológiai jellemzőiről kevés adat áll rendelkezésünkre, csupán a státust élvező menekültekről szóló vizsgálatok eredményeiből következtethetünk rájuk. A státussal rendelkező menekültek összetételére jellemző, hogy az európai országokból jövőkéhez képest a XXI. században egyre nő a harmadik világ országaiból érkező menekültek száma. A zömük pedig gazdasági okokból hagyja el hazáját, ez alapján azonban nem kaphatnak menedékjogot. A magyarországi menekültpolitikát mely igen nehézkesen alakult ki, és akadozik napjainkban is mindig is az határozta meg, hogy Magyarország e szempontból tranzitország, tehát a menekülők mintegy átmenő országként használják, hogy innen valamelyik fejlettebb nyugat-európai országba távozzanak, céljuk tehát nem az ittmaradás. Amióta azonban Magyarország is az Európai Unió tagja, felértékelődtek a magyarországi státusok, ezért joggal vetődik fel a kérdés, vajon a menekülők továbbra is csupán tranzitállomásként tekintenek-e hazánkra. Ha menekültáradatra nem is, de egy-egy váratlan politikai esemény, háború vagy a rossz gazdasági helyzet elől menekülők érkezésére továbbra is számítani kell, elsősorban a fejletlen, politikailag bizonytalan helyzetű ázsiai és afrikai országokból. A menedékkérők összetétele életkoruk, nemük és iskolai végzettségük tekintetében jelentősen eltér a magyar társadalométól. Nagy számban vannak jelen köztük a középkorú férfiak, különösképpen a fiatal, egyedülálló férfiak száma jelentős körükben: többségük tehát a munkaképes korcsoportba tartozik. Szakképzettségüket tekintve viszont heterogén képet mutatnak: a teljesen iskolázatlanok és a magasan képzettek aránya egyaránt meghaladja az átlagosat. A szakképzettségük zömmel kielégítő, és a szakmájukban Magyarországon is el tudnának helyezkedni, de ebben a nyelvtudás hiánya megakadályozza őket. A nyelvtudás az egyik alapfeltétele a menekültek társadalmi beilleszkedésének. A beilleszkedés folyamata A menekültekkel foglalkozóknak tudniuk kell, hogy az otthon elhagyása súlyos lelki megrázkódtatással jár, hiszen a visszatérés lehetősége bizonytalan. (Forrás: Ager, 1999) Menekülés közben is számos trauma éri a hazáját elhagyót. A menekülés sokszor évekig elhúzódhat, és több országon át vezethet, nem beszélve arról, hogy a menekülő nem egyszer embercsempészek kénye-kedvének van kitéve. Először akkor nyílik alkalma a megnyugvásra, amikor biztonságos helyre ér. De ott is hamar megjelenik az aggodalom az otthon maradtak iránt. Már az első napokban erőt vesz rajta a bizonytalanság érzése és a félelem a jövőtől. Sok esetben a remélt biztonság elmarad. A menekülttáborban ez a befogadóállomás köznapi megnevezése a menekülők gyakran a hatóságok elutasító 10

magatartásával kénytelenek szembenézni, s megjelenik bennük a hazatoloncolástól való félelem. Ez az ún. menekülttábor-élmény, azaz az elsődleges kulturális sokk. A menekülttáborokban gyakran igen rosszak az életkörülmények, az alapvető biológiai szükségletek kielégítésén kívül mást nemigen nyújtanak. A befogadó országba érkezés ez a másodlagos kulturális sokk. Sokszor nincs kellő információja a menekültnek az illető országról. A megérkezés után tovább gyötri a bizonytalanság: sikerül-e státust szereznie, vagy tovább kell mennie, mikor lehet elhagyni a közösségi szállást vagy a befogadóállomást. Az Európán kívüli országokból érkező menekültek számára az európai országok teljesen idegen kulturális közeget jelentenek, és csak nehezen tudnak alkalmazkodni hozzá. Az első találkozások a befogadó országok lakóival (akik általában a határőrök, a rendőrség, a menekültügyi hatóságok ügyintézői) nem mindig barátságosak. A lakosság rasszista, idegenellenes megnyilvánulásai is gyakoribbak, mint az irántuk való szimpátia kifejezése. Ebben a szakaszban a befogadóállomáson élő menedékkérők a traumáknak csak nagyon kis részét tudják feloldani, mert nincsenek meg rá a kellő feltételek. Azok, akik a beilleszkedés kezdeti szakaszát befogadóállomáson töltik, gyakran a hospitalizáció, azaz nemcsak az érzelmi, hangulati, hanem a testi leromlás jeleit is mutatják. Megjelenik az ún. tanult tehetetlenség, amikor is mindent az államtól és annak intézményeitől várnak. A befogadóállomásokon töltött idő hosszával arányosan növekedik az öngyilkossági kísérletek száma, gyakoribbá válik az erőszak megjelenése (például verekedések az eltérő népcsoportok között), növekszik a reménytelenség érzése, a depresszió és az alkoholizmus (Az alkoholfogyasztás még olyan népcsoportok tagjainál is megfigyelhető, melyek vallása tiltja ezt.). A különböző kultúrák folyamatos találkozásakor, a többségi társadalomba való beilleszkedés során kulturális konfliktusok keletkezhetnek (Forrás: Berry, 1988) A menekültek esetében általában egy többségi kultúrával (a befogadó országéval) áll szemben a (saját) kisebbségi kultúra. Ha a migráns elfogadja és megérti a befogadó közösség kultúráját, egyúttal megőrzi a sajátját, akkor az egyén integrálódhat. Az integráció mind az egyén, mind a befogadó társadalom szempontjából a legideálisabb állapot. A befogadó közösség azonban sok esetben azt várják a külfölditől, hogy az integráció folyamán,,váljon magyarrá, azaz a saját kultúráját és szokásait elvetve a befogadó társadalomét fogadja el és tegye magáévá. Ez valójában asszimiláció, amit a monokulturális társadalmak sokszor összekevernek az integrációval. Szintén nemkívánatos állapot a marginalizáció, amikor az egyén vagy a közösség mind a saját, mind a többségi társadalom kultúráját elutasítja, és a szegregálódás is, mely fogalom csak a saját kultúra elfogadását jelenti. Az akkulturáció folyamata során a legtöbb nehézséggel az idősebbek és a kevésbé képzett, alacsony életszínvonalon élő, munkanélküli menekültek küzdenek. Tény és való, hogy a jövevényekre hárul az új hazába való beilleszkedés feladata, de az integráció folyamán szükség van a befogadó társadalom nyitottságára is. Ez azt jelenti, hogy a befogadó társadalom feladata, hogy lehetőséget teremtsen az újonnan érkezőknek arra, hogy kamatoztathassák erőforrásaikat. A sikeres integráció alapvető feltétele a befogadó ország nyújtotta segítség. Ilyen például a menekültek megfelelő tájékoztatása, a nyelvtanulás lehetővé tétele számukra, a munkaerőpiacra történő belépés biztosítása, természetesen az esélyegyenlőség elve alapján. A menekültek a felsoroltakon kívül speciális segítséget is kap- 11

hatnak az üldöztetés során elszenvedett megrázkódtatások enyhítésére. Többségük számos gyötrelmet állt ki, és e testi-lelki sérülések, súlyos megrázkódtatások okozta sebekkel kell továbbélniük. A többségi társadalomban a menekültekről alkotott vélemény is nagymértékben befolyásolja életútjukat. A politikusok, közéleti személyiségek vagy a média sugallta negatív kép, valamint a magánbeszélgetésekben elhangzó roszszalló megjegyzések mind nagyon bántóan hatnak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) definíciója szerint a menekültek beilleszkedése három, egymással szorosan összefüggő folyamatból áll: 1. Jogi folyamatból, melynek során a menekültek fokozatosan bővülő jogokra és jogosultságokra tesznek szert, s melynek legutolsó stádiuma az állampolgárság megszerzése. 2. Gazdasági folyamatból, melynek során a menekültek egyre függetlenebbé válnak az állami ellátórendszertől, végül önellátók lesznek. 3. Társadalmi és kulturális folyamatból, melynek során a menekültek és a befogadó társadalom egymást alakítva, egymáshoz alkalmazkodva változik, s mindkettő egyre nyitottabbá válik. Magyarország menekültpolitikája szerint az elsődleges cél a menekültstátussal rendelkezők integrációja. Azoknak, akik le is telepednek hazánkban, magától értetődő módon hatalmas előnyt jelent a nyelvtudás. Ám a menedéket kérők alig több mint 5 százaléka marad Magyarországon. Az ő esetükben van-e értelme a magyar nyelv tanításának? A válasz egyértelműen igen. Még ha csak kis időt tölt is hazánkban a menedékkérő, pár megtanult magyar szó a segítségére lehet a mindennapi életben a boltban, a közlekedésben stb. A nyelvi képzés másodlagos funkciói ebben az esetben elsődlegessé válnak. A befogadóállomásokon élők hétköznapjai igen egyhangúak, hiszen alig akad olyan tevékenység, amellyel hasznosan elfoglalhatnák magukat. A nyelvtanulás viszont egyike a ritka szervezett foglalkozásoknak, és mint ilyen, több mint nyelvtanulás: közösségépítő program, mely alkalmas az önbecsülés erősítésére is. A nyelvtanulás ebben az értelemben tehát elfoglaltságként is fontos: új baráti kapcsolatok, ismeretségek alakulnak ki az órákon, és nemcsak a menedékkérők egymás közti viszonya változik, gazdagodik, hanem a menedékkérő és a tanáré is. A nyelvi képzést színesítő közösségi programok (városnézés, közös főzés, piaci bevásárlás stb.) révén kapcsolatba kerülnek a többségi, helyi társadalommal, a környezetükben élő emberekkel. A nyelvtanulás folyamán csökken az egzisztenciális bizonytalanság miatt érzett szorongás: az egyén azt érezheti, még sincs minden veszve, van és lehet helye a világban, nem szakadt el mindentől. A nyelvi képzés tematikája magában foglalja az ország kultúrájának, szokásainak a megismertetését is. Ezek a tapasztalatok növelik a menedékkérők adaptációs képességeit: továbbutazásuk vagy származási országukba való visszatérésük esetén az itt szerzett tudás hasznosítható lesz. Az elsődleges cél az, hogy elsajátítsák a nyelvet, de ugyanolyan fontos az is, hogy ne csak ezt az egy,,hasznot lássuk a programban. A nyelv elsődleges, kommunikációs funkcióján és a fent említett integrációt elősegítő pozitív hatásán kívül a nyelvtanulásnak szocializáló funkciója is van: a tanulás folyamán a menedékkérő kapcsolatba kerülhet a többségi társadalom tagjaival is, és viszont: ők is megismerhetik a menekülteket. Az alkalmazkodás, egymás megismerése csökkentheti az előítéleteket. 12

A traumatizált menedékkérők és a nyelvi képzés A túlnyomó többségükben traumatizált menedékkérők nyelvi képzése igen összetett feladat. A poszttraumás stressz-szindróma (PTSD - stresszzavar) azt a személyt jellemzi, aki olyan eseményt élt át vagy olyannak volt tanúja, amelyben valaki meghalt, vagy akár ő, akár mások halálos veszélynek voltak kitéve, amelyben súlyos sérülés történt, vagy veszély fenyegette saját, illetve mások testi épségét. A súlyos megrázkódtatásra az illető nagy félelemmel, tehetetlenséggel vagy rémülettel reagált. A traumát a megrázó eseményre való kényszerű, ismétlődő és szenvedést okozó visszaemlékezés révén újra és újra átélheti. A háború és a menekülés okozta traumák orvoslás híján gyakran megmaradnak. A hagyományos családi szerepek felborulnak, gyengül a korábbi családfenntartó tekintélye. A menekülés során gyakran előfordul, hogy szétesnek a családok, ezért számtalan esetben egyedülálló szülők érkeznek a gyermekeikkel. Mivel a gyerekek gyorsabban megtanulják a nyelvet, a szerepük felértékelődik: szüleiktől átveszik a családi ügyek intézését. E súlyos problémára is némi megoldást jelent, ha a befogadóállomásokon nagyobb hangsúlyt helyeznek a felnőttek nyelvoktatására. A megfelelő terápiában nem részesülő poszttraumás stressz-szindrómás személy hátráltathatja a tanulást, fékezheti a haladást, ezért lassítani kell miatta a nyelvoktatás tempóját, és többször is ismételni kell. A traumás eseményt felidéző visszatérő, kínzó álmok alvászavart okozhatnak, az pedig meggátolja a figyelemösszpontosítást a tanórákon. Ezért több,,elterelő gyakorlatra van szükség, s az óráknak kellő mértékben játékosnak és könnyednek kell lenniük. Kiemelt fontosságú szempont, hogy a tananyagban szereplő elemek ne emlékeztessenek a traumát előidéző eseményre, mert az flashback -et okoz, az pedig pszichés zavarokat idézhet elő. A traumatizált személy érdeklődése és aktivitása gyakran észrevehetően csökken a fontosabb tevékenységek során elszakad másoktól, beszűkülnek az érzelmei, illetve megjelenik a jövő beszűkülésének érzése is (pl. elveszti a karrierépítésbe, a családalapításba vagy normális élet megteremtésének reményébe vetett hitét). A PTSD-es tanulók érdeklődését gyakran igen nehéz felkelteni. A nyelvórákat kis csoportokban javasolt tartani. Nem árt tudni, hogy a nyelvtanárral való személyes kapcsolat kiépítése hosszabb időt vesz igénybe a menekült személyekre jellemző bizalmatlanság miatt. Jellemző lehet rájuk továbbá az ingerlékenység, a fokozott érzékenység és a figyelemösszpontosítás hiánya, ezért 45 percnél hosszabb órát nem érdemes nekik tartani. Ajánlatos többször is szünetet tartani, evést, ivást vagy játékot az órába iktatni, és megengedni, hogy a tanuló időnként kimehessen az óráról. A súlyosabban sérült személyek olykor egyéni foglalkozásban részesülnek. A traumatizált személyekkel való foglalkozás sikerességét nagyban befolyásolja a menedékkérő elkötelezettségének mértéke, azaz a motiváció. El kell érni, hogy a menekülő,,átbillenjen a holtponton, hogy érezze: a tanulásnak, a tapasztalatszerzésnek, egy másik kultúra megismerésének akkor is van értelme, ha egy idő után másik országba távozik. 13

Jenei Grethe: A MENEDÉKKÉRŐK NYELVOKTATÁSÁRÓL 14 Amikor az ILS Debreceni Nyelviskola tanáraként felkértek rá, hogy az Equal program keretében a Menedék Egyesülettel, a Dél-alföldi és az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központokkal, valamint a Cordelia Alapítvánnyal karöltve menedékkérőket tanítsak magyar nyelvre, azonnal a bibliai mondat jutott az eszembe: Jövevények és vándorok vagyunk e földön A programban négy olyan tanfolyam zajlott, melyen menedékkérőket oktattunk a magyar nyelv alapjaira. A magyar törvényi szabályozás szerint menedékkérőknek nem jár ingyenes nyelvoktatás. Helyzetük nehéz, nem tudják, mi lesz a sorsuk, maradhatnak-e vagy kiutasítják őket, ráadásul terveik is vannak. Ezért van az, hogy változó, ki mennyire motivált. Az első és a harmadik kurzust Debrecenben tartottuk az ILS nyelviskolában, a második és a negyedik tanfolyamot pedig Békéscsabán, a befogadóállomás területén. A fejlesztési partnerségben közreműködő szakemberekkel közösen fogalmaztuk meg, milyen kritériumok alapján válogatjuk össze a képzésben részt vevő csoportok tagjait. A pályázati anyag összeállítása kezdetén korábbi tapasztalatok hiányában csak eddigi nyelvtanítási tapasztalatainkra támaszkodhattunk. A 20 fős létszám soknak tűnt, általában 12 16 fővel lehet frontálisan, felezett csoportban, kiscsoportban vagy párokat alkotva hatékonyan dolgozni. Ezeket a munkaformákat alkalmaztam az új struktúrák és a szókincs prezentációja, az irányított feladatok, valamint az elmélyítés folyamán, miközben haladtunk a készségek önálló alkalmazása felé. Az első debreceni csoportba jelentkezőkkel szándékosan nem közöltük, hogy a befogadóállomásból való kijárás, az étkezés, valamint az utazás költségeinek fedezésére anyagi támogatás jár, mert el szerettük volna kerülni, hogy esetleg az anyagi szempontok motiválják őket a tanulásra. A békéscsabai tanfolyamokat,,bentlakásos -ra terveztük, hogy lehetőségünk legyen lemérni a részvevőkön azt is, mi válik inkább javára az idegennyelv-tanulásnak: az, ha kimozdulnak a való világba, vagy ha bezárva, saját kis világukban maradnak. Így a tanulás mindkét formájának az előnyeit és a hátrányait is megtapasztalhattuk. A jelentkezési kritériumrendszer azt eredményezte, hogy az első kurzusra egy többnyire homogén tudásszintű, főleg fekete-afrikai országokból származó társaság jött létre. A második csapat heterogénebb volt életkorát, származási országát, kultúráját és tanulási mechanizmusát tekintve egyaránt. Egy szakképesítéssel rendelkező európai, egy fiatalkorú afrikai, egy írástudatlan középkorú fekete nő, több közel-keleti és ázsiai fiatal, valamint néhány idős ember alkotta csoportot hoztunk létre. A harmadik osztályomba egy kameruni, egy kenyai és egy nigériai csoport néhány tagját, egy iraki, egy iráni, egy nepáli fiatalember, valamint egy szerb nőt választottam. Volt köztük hosszútávfutó, szakács, számítástechnikai szakember, orvos, teafermentáló szakmunkás, könyvelő, vallását tekintve pedig keresztény, muzulmán és ateista is, tehát egy igen heterogén közösség jött létre. A negyedik csoport kizárólag férfiakból tevődött össze, mert a befogadóállomás akkori női lakói kivétel nélkül mind muzulmán országból érkezett férjes asszonyok voltak. Ők hagyománytiszteletből, kulturális okok miatt minden igyekezetünk ellenére sem jelentkeztek a tanfolyamra.

A résztvevők 12 országból (Banglades, Szomália, Afganisztán, Etiópia, Pakisztán, Kamerun, Elefántcsontpart, Libéria, Irak, Törökország, Guinea, Szenegál) érkeztek, és angolul, franciául, törökül, perzsa, urdu vagy arab nyelven beszéltek. Ám hogyan érhető el 144, illetve 170 óra alatt, hogy ezek az emberek egyenrangú kommunikációs félként állhassák meg helyüket a hétköznapi szituációkban? Legtöbbjük az anyanyelvükön kívül az angol, a francia vagy az arab nyelvet beszéli, melyek tudvalevőleg flektálóak 2, ellentétben a mi agglutináló 3 nyelvünkkel. Mivel a célnyelven történő, egynyelvű nyelvoktatás iskolánk egyik alapvető elve, a pragmatikus funkcionális nyelvoktatásra kellett támaszkodnom, vagyis beszédaktusokban 4 kellett kommunikálunk. A lényeg tehát azon van, hogy mit is akarunk kifejezni, mi a célunk a közléssel. Ezt különféle nyelvi szinteken tehetjük meg a nyelvtan segítségével vagy a szókincs bővítésével, a lényeg az, hogy a tanuló tudja, mit, miért és hogyan használunk. További kérdésként felmerült még, hogy a magyar,,normál idegen nyelvként való oktatása és a magyar menedékkérőknek való oktatása eltér-e egymástól. Azaz hogy a menedékkérőt ugyanazok a dolgok érdeklik-e, mint a többi idegen ajkút, aki magyarul kíván tanulni. Mennyire kell körültekintőnek lennem a tananyag összeállításakor, és tudnom kell-e, miről beszélhetek: tanulhatunk-e például a családról, amikor nem tudom, hogy a tanítványaim családjának tagjai életben vannak-e még. Az európai kerettanterv szintjeit figyelembe véve az alapfokú A1-es nyelvismeret kb. 300 400 tanegység, az A2-es 700 800 óra, a B2-es középfokú szint pedig mintegy 1000 óra nyelvtanulás után érhető el magabiztosan. Ehhez képest a tervezett 170 órával valóban csak a túléléshez elegendő nyelvtudás érhető el. Bármely idegen nyelv tanítása és tanulása az ismerkedéssel, a bemutatkozással és a közvetlen vagy tágabb értelemben vett hozzátartozóink bemutatásával kezdődik. Ezt követik az életkorral, foglalkozással, születési hellyel, az idővel, a lakhellyel, érdeklődési körökkel, készségekkel, képességekkel, napirenddel, hetirenddel, szokásrenddel, betegségekkel, bevásárlással, hétvégi programokkal, a városban való orientációval, a hely- és irányhatározókkal, a közlekedési eszközökkel, időkifejezésekkel, ételekkel és az ünnepekkel kapcsolatos ismeretek elsajátítása. Tehát magam is ezeket tűztem ki célul, általános tapasztalataimból kiindulva, de a mindenkori csoportösszetétel speciális jellegét is figyelembe véve. Az első csoport tagjainak nyelvi intelligenciája, magával hozott tudásszintje és az új ismeretek iránti érdeklődése sokat nyomott a latban a tekintetben, hogy kinek mi volt a szándéka a magyar nyelvvel. A képzések előrehaladtával pedig rögtön jelentkeztek a backwash effektus, azaz a visszahatás jelei, melyek hatására magam is magabiztosabb, beleérzőbb, nyitottabb, felszabadultabb személlyé váltam: ismeretforrássá, ahogyan egyre jobban felismertem és megértettem munkám célját. A csoportalkotás folyamata és a tananyag kikristályosodása során bizonyos változások szemmel láthatóak voltak, ám az igazán fontos dolgok mégis láthatatlanok maradtak. Kurzusvezető tanárként magam is átéltem a fogalmak kialakulásának, és a rendszer alapjainak lerakása folyamatát, a 2 A ragozás, szóképzés során a szótőt, a tőbeli magánhangzót megváltoztató nyelvek. 3 Olyan nyelv, amely a jelentés módosulásait és a mondatbeli viszonyokat a toldalékoknak a szótőhöz illesztésével fejezi ki. 4 Beszédaktus alatt a nyelv funkciójának a legkisebb értelmes egységét értjük: ekkor hol kijelentünk, hol kérdezünk, hol felszólítunk, hol sejtetünk, hol ismétlünk, hol megerősítünk valamit. 15

szavak szavakon túli hatalmát. Nemcsak egy idegen nyelvet tanuló, húszfős csoportot láttam magam előtt, hanem egy közösség formálódását, egy megbízható élmény kialakulását is, melyhez mint valami orientációs ponthoz bátorítás és erőgyűjtés végett bármikor vissza lehet térni. Mindez a későbbi kurzusok felmérései során újabb szempontok figyelembe vételére ösztönzött: szemponttá vált, hogy talán nem a legjobb eredményt elérőket kellene felkarolnunk, azokat akik vélhetően a mi segítségünk nélkül is boldogulnak, hanem az elesettek, a rászorulók közül is a legkevésbé tehetségeseket. Ezért aztán a férfi jelentkezők közül őket helyeztük a bejutók élére. Mindenképp előtérbe akartuk helyezni a nőket: egyrészt azért, mert ők jóval kevesebben kérnek menedéket, másrészt pedig azért, mert a legtöbbjük olyan országból érkezett, ahol nőként aligha járhattak felsőbb szintű iskolába, már ha egyáltalán tanulhattak. Ez az EQUAL programnak is az egyik legfőbb alapelve. Amikor az ember húsz ismeretlen elé kerül, akkor az a legjobb, ha az,,in medias res elvet követi: jómagam a nyelvi letámadással, a gondolkodásra időt nem hagyással, illetve az utánzásra való felszólítással tudtam leginkább elkerülni, hogy idegesen, zavartan szemléljük, méregessük egymást, és várjuk, hogy mi fog történni. Azzal kezdtem, hogy bemutatkoztam: Szia, Gréti vagyok. És te? Erős, határozott kézfogás következett, a szemkontaktus létrejött egy széles mosoly kíséretében a karja, esetleg a könyöke megérintésével. A szakirodalom a TPR Total physical response néven ismerteti azt a jelenséget, amikor a nyelvtanulók megértik, mit kell tenniük, és kezdetben a testükkel reagálnak az idegen nyelv stimulusaira, akárcsak a kisgyermek édesanyja gügyögésére. Az első másodpercek döbbenete után nem hagytam sok időt a gondolkodásra, mert nemzetközi nonverbális kommunikációval, karlengetéssel és mutogatással a tudtukra adtam, hogy most nekik is ezt kell csinálniuk. Az eljárást a tanár mindig egy egy diákkal frontálisan mutatja be, szinte mindegyikükkel elvégzi szép sorjában, majd a diákok párban egymással teszik ugyanezt. Ekkor a tanár fokozatosan háttérbe szorul, előtérbe engedve a nyelvi struktúrát egyre magabiztosabban alkalmazó diákságot. Egyszerre mindig csak egyvalamit prezentálunk: vagy csak egy nyelvi struktúrát, vagy csak a szókincset fejlesztjük. Mindig kontextusba helyezzük az új nyelvtani fogalmat, hogy elsőre a funkciója, azaz a,,mire is használom most ezt? kérdés kerüljön előtérbe. A,,Mit is akarok ebben a helyzetben elmondani a másiknak? kérdésnek kell felvillannia a tanuló agyában. Nem mindenki szereti ezt a tanulási formát, de a hosszú távú befektetés előnyeiért ezt a tanulási technikát gyengéd kényszer hatására el kellett sajátítaniuk a diákoknak. A csoport ilyenkor már az első öt percben megoszlik, és előtérbe kerülnek a gyors felfogású tanulók, akik rögtön értik, miért van az egész, a, lassúbb észjárásúak pedig, várják a konkrét megfogalmazást. A tanár ilyenkor a békéltető osztályfőnök szerepét játssza A kurzus első tíz percében talán még megengedhető a közvetítő nyelv használata, mely nálunk minden csoportban az angol volt, a harmadik csoportban pedig a francia, de volt, hogy németül, ritkábban pedig oroszul is elmondtam a mit miértet. Erre azért volt szükség, hogy minden diák érezze: nem marad magára, belesegítjük a magasabb formába, és nem megoldás a könnyebbik út, amikor valaki más megmondja a megoldást. 16

A facilitátori, segítő tanári funkció tehát a csoportdinamika kialakításában játszott óriási szerepet, mivel a problémamegoldás során már az első öttíz percben lényegtelenné vált, hogy ki honnan, milyen múlttal érkezett, és miért van itt. Az volt a döntő, hogy megértse az adott perc kihívását, és meg tudja oldani a feladatot. El kellett tüntetnem az etnikai, civilizációs és kulturális különbségeket, mely elválasztja őket, hogy létrejöhessen a csoport, a csoportból pedig egy team, egy csapat, melyben az egyének sajátosságaikat megőrizve megtanulták tiszteletben tartani a másik sajátosságait, mégpedig úgy, hogy a különbözőségeket előnyként, pozitív személyiségjegyként fogták fel. Magyarán: felismerték, hogy minél jobban szeretik és segítik egymást, ha kisegítik a gyengébbeket, annál hatékonyabban és gyorsabban tudunk valahányan előrehaladni. Igaz, akadt, aki mindezt szkeptikusan fogadta, és úgy gondolta, a sereghajtó cipelése egyedül a tanár feladata, de ha esetenként maga is szorult helyzetbe került, érzékelte, hogy milyen jól jön a többiek segítsége. Eleinte az összetartás a törzsi, nemzeti, fekete-afrikai, azaz a területi, kulturális egységeken belül jobban megmutatkozott, de az idő elteltével minden egyes diákom nyitottá vált más származású társa iránt, és a nők mindig nagy tiszteletnek örvendtek. A megközelítőleg 500 tanóra alatt egyetlenegyszer sem tapasztaltam, a nagypolitika színpadán jelen levő ellenszenv vagy a nemzetek közötti ellenérzés legkisebb jelét sem. Menekültként sokkal megértőbbé válik az ember, talán épp a kiszolgáltatottság, a nyomor, a rejtett titkok hatására kíméletesebb, és nem szaggatja fel a másik sebét, nem kérdez, mert magától is sejti, mi fáj a társának, hol kél el a segítség, mire van szüksége. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy bármikor, amikor a tanórán kívül megtudhattam valamit a sorsukról, múltjukról, személyiségükről, azt sokkal nagyobb megtiszteltetésnek éreztem, mint a szakmai elismerést, mert megnyilvánulásaikat érdek nélkülinek, emberinek éreztem. Igen fontos felismerésem továbbá az is, hogy képtelenség nyelvet tanítani anélkül, hogy ne ismerd a másik személyiségét, képességeit, irányultságát, mozgatóerőit, gyengéit. De tanárként nem ítélhetsz, nem minősíthetsz, nem tehetsz tanítványaid között különbséget. A magyar anyanyelvű diákokat sem, hát még olyan embereket, akik saját akaratukból vagy külső kényszer hatására gyökértelenné, lelkileg sérült emberré váltak, vagy az is lehet, hogy valamelyik családtagjuk, rokonuk vagy barátjuk vált erőszak áldozatává. Ezek az emberek lehet, hogy puszta létük megmentése végett kényszerültek elhagyni a hazájukat, és lehetőségük sincs gyászolni vagy, feldolgozni a fájdalmat, a beléjük szorult félelmet. Velük ellentétben egy vendégprofesszornak, egy bébiszitternek vagy egy vendégmunkásnak, aki a kutatási, nyelvtanulási vagy pénzkereseti lehetőség miatt utazott idegenbe, van hová hazamennie. A menedékkérő azonban hozza fájó múltját, melyről ügyintézőjén, szociális munkásán, pszichiáterén kívül mással nem szívesen beszél. Nincsenek jogai, de túl sok kötelezettsége sem. A fizikai lét fenntartásához szükséges anyagiak megteremtésére redukálódnak a szükségletei. A társas kapcsolat kialakítása nehéz, hisz szégyelli menekült voltát, mert az mindig valami negatív képzettársítással párosul. Az örökös bizonyítási kényszer, hogy én is jó vagyok, felőrölheti kevés megmaradt életerejét. A munkához, alkotó tevékenységhez való jogra korlátozott, éppen ezért az eltunyulás, a szellemi leépülés elleni harc sok energiájába kerül. 17

Mindent egybevetve: a menekültek a nyelvtanulás terén is jóval nagyobb hátránnyal indulnak, és a tanár érzelmi intelligenciáján, empátiáján, vagyis azon a képességén, hogy bele tudja élni magát egy másik ember lelkiállapotába, nagyon sok múlik. Nincs recept rá, meddig lehet a kérdésfeltevésekkel elmenni: a kérdéssel, mely a kommunikáció egyik alappillére. Rendes körülmények közepette a tanár teszi fel a kérdéseket, és a válaszlehetőségeket is ő adja meg. Menedékkérő nyelvtanulók esetében is így jár el, csak nem erőszakolja ki belőlük a választ, hanem átadja nekik az irányítást, rájuk bízza, milyen mélységig engednek betekintést az életükbe. Természetesen nem kell ilyen óvatosnak és körültekintőnek lennie minden témával kapcsolatban: pl. amikor az időjárásról beszélgetnek, a testrészek nevét tanulják vagy épp,,vásárolnak magyarul. Ellenben ha személyes jellegű kérdést tesz fel, olyat, amely a családra, a múltra, népszokásokra, vagyis a menekült hátrahagyott életére vonatkozik, fájdalmas lehet. Egyszóval, nemcsak jó szakembernek, de lelkileg erős támasznak, kicsit családtagnak, kicsit törzsi bölcsnek, kicsit saját néped és kultúrád objektív közvetítőjének kell lenned ahhoz, hogy átadd a nyelvtudást, és ha ennek ellenére nem éred el a célod, az talán azzal is magyarázható, hogy a célszemély egy állandósult átmeneti élethelyzetben él, melyből szívesen menekülne, de nem az ő kezében van a döntés. Ugyanez érvényes a hétköznapok taglalásakor, egyszer talán elmondják, hogy milyen a befogadóállomás egyhangú élete, az ún. napirend, de mi legyen jövőképükkel? Bármennyire bizonygatom is, hogy sorsuk a kezükben van, nem egyenlő eséllyel indulnak neki az életnek. Akkor sem, ha ugyanolyan tehetségesek, okosak, szorgalmasak, mint a befogadó ország polgárai. Rájuk más szabályok vonatkoznak. Tizennyolc évesen az ember érettségizik, pályát választ, egyetemre, főiskolára készül vagy elmegy dolgozni. Nekik nincs ilyen választási lehetőségük. És végzett szakemberként is kicsi az esélyük arra, hogy álláshirdetés útján elhelyezkedjenek. 18