BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
|
|
- Ildikó Orbán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01SPBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi Oktatási Központ Javasolt félév: 1. Előfeltételek: - Óraszám/hét (ea+gyak): 0+4 Számonkérés módja (a/gy/v): aláírás és gyakorlati jegy Kreditpont: 2 Tagozat: nappali
2 Tantárgy feladata és célja: Általános felkészítő kurzus a középfokú c típusú nyelvvizsgára A kurzus célja, hogy a részvevő hallgatók olyan általános nyelvi tudásra és készségekre tegyenek szert, amely elegendő a sikeres nyelvvizsga letételéhez. A tananyag tartalmazza a középfokú szóbeli nyelvvizsgák általános témaköreit és az azokhoz szükséges szókincset. Fejleszti a szóbeli kommunikációs készségeket: a beszédkészséget, a hallás utáni megértést és a beszédszándékok adekvát megvalósításának képességét. A tananyag tartalmazza a középfokú írásbeli nyelvvizsgák típusfeladatait: az olvasási, szövegértési készség fejlesztéséhez szükséges feladat- és szövegtípusokat, az írásbeli kommunikációs készség fejlesztéséhez szükséges szókincset, közlési szándékokat, formai és tartalmi követelményeket, valamint a közvetítési készség fejlesztéséhez szükséges feladatokat. A kurzus további célja olyan pragmatikus tudás és készségek birtokába juttatni a hallgatót, amelyet később a munka világában is hasznosíthat. A tananyag megismertet a felvételi elbeszélgetés, a hirdetések, a hivatalos levél, az önéletrajz és a kísérőlevél szabályszerűségeivel és szerkesztésük gyakorlatával. Tantárgyi tematika 14 oktatási hétre: 1. Ismerkedés, beszélgetés, a csoport szintjének felmérése Képleírás, magnóhallgatás 2. Család (rokoni kapcsolatok, együttélési formák) Szövegértés, lyukas szöveg 3. Mindennapi tevékenységek Magnóhallgatás, baráti levél 4. Lakás, lakóhely Fordítás spanyolról magyarra, szituációs párbeszéd 5. Oktatás (iskolarendszer, tanulás, nyelvtanulás) Fordítás magyarról spanyolra, hivatalos levél 6. Összefoglalás és Számonkérés 7. Miskolci Egyetem Szövegértés, nyelvtani tesztek 8. Közlekedés (tömegközlekedési eszközök, autó) Magnóhallgatás, szituációs párbeszéd 9. Bevásárlás. (üzletek fajtái, fizetési módok) Hirdetések, lyukas szöveg, szituációs párbeszéd 10. Szabadidő, média, művelődés Fordítás spanyolról magyarra, fogalmazás 11. Összefoglalás és Számonkérés 12. Egészség (betegségek, tünetek, gyógymódok, egészséges életmód) Nyelvhelyességi teszt, képleírás, lyukas szöveg 13 Környezetvédelem Szövegértés, magnóhallgatás 14. Összefoglalás és Számonkérés Félévközi számonkérés módja: Az órák kötelező látogatása a Neptunban történt kurzus-felvétel után. Megengedett igazolatlan hiányzás egy heti óraszám. Az órák összóraszámának 30 %-át nem meghaladó hiányzás, kivéve az igazolt betegség miatti hiányzást. Aktív részvétel az órákon. A számonkérések (min. 3) eredményes teljesítése (min. 60%), a sikertelen és elmaradt dolgozatok pótlása a félév során, illetve a szorgalmi időszak utolsó hetében.
3 Kötelező és javasolt irodalom jegyzéke: Nagy Erika- Seres Krisztina: Colores 1. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006 Nagy Erika- Seres Krisztina: Colores 1. Spanyol munkafüzet, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006 Yasmín Hondar Gómez: Mosolyogva spanyolul 1. kötet, Ad librum Kft, 2011 Kertész Judit: Spanyol nyelvkönyv, Aula Kiadó, 2000 Bánki Timea- Csete Beatrix- Nagy Erika: Correcto, 300 ejercicios gramaticales, Editio Mediterránica, 2005 Bátki Piroska: Vuelta a Espana, Spanyol nyelvi gyakorlókönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005 Az IOK oktatói és nyelvtanárai által összeállított anyagok
4 Tantárgy neve: Spanyol nyelv 2. Tantárgy kódja: MEIOK02SPBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi Oktatási Központ Javasolt félév: 2. Előfeltételek: MEIOK01SPBT Óraszám/hét (ea+gyak): 0+4 Számonkérés módja (a/gy/v): aláírás és gyakorlati jegy Kreditpont: 2 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: Általános felkészítő kurzus a középfokú c típusú nyelvvizsgára A kurzus célja, hogy a részvevő hallgatók olyan általános nyelvi tudásra és készségekre tegyenek szert, amely elegendő a sikeres nyelvvizsga letételéhez. A tananyag tartalmazza a középfokú szóbeli nyelvvizsgák általános témaköreit és az azokhoz szükséges szókincset. Fejleszti a szóbeli kommunikációs készségeket: a beszédkészséget, a hallás utáni megértést és a beszédszándékok adekvát megvalósításának képességét. A tananyag tartalmazza a középfokú írásbeli nyelvvizsgák típusfeladatait: az olvasási, szövegértési készség fejlesztéséhez szükséges feladat- és szövegtípusokat, az írásbeli kommunikációs készség fejlesztéséhez szükséges szókincset, közlési szándékokat, formai és tartalmi követelményeket, valamint a közvetítési készség fejlesztéséhez szükséges feladatokat. A kurzus további célja olyan pragmatikus tudás és készségek birtokába juttatni a hallgatót, amelyet később a munka világában is hasznosíthat. A tananyag megismertet a felvételi elbeszélgetés, a hirdetések, a hivatalos levél, az önéletrajz és a kísérőlevél szabályszerűségeivel és szerkesztésük gyakorlatával. Tantárgyi tematika 14 oktatási hétre: 1. Ismerkedés, beszélgetés, a csoport szintjének felmérése Képleírás, nyelvtani teszt 2. Munka (foglalkozások, munka Magnóhallgatás, szituációs párbeszéd, hivatalos levél 3. Álláspályázat Állásinterjú, önéletrajz, kísérőlevél 4. Telekommunikáció (komputer, internet) és fax írása, fordítás spanyolról magyarra 5. Nyaralás/utazás (szállásfajták, szállodában) Nyomtatványok, lyukas szöveg, szövegértés 6. Összefoglalás és Számonkérés 7. Szolgáltatások (A bankban, hibabejelentés telefonon) Szituációs párbeszéd, fordítás magyarról spanyolra, 8. Étkezés (Spanyolkonyha Magyarkonyha, étteremben) Szituációs párbeszéd, szövegértés, lyukas szöveg 9. Sportolás (sportágak, olimpia, egészséges életmód) Magnóhallgatás, véleménynyilvánítás, érvelés 10. Angol és magyar ünnepek Képleírás, nyelvtani teszt, levélírás 11. Összefoglalás és Számonkérés 12. Divat és öltözködés Magnóhallgatás, szituációs párbeszéd 13. Időjárás Lyukas szöveg, szövegértés, Képleírás 14. Összefoglalás és Számonkérés
5 Félévközi számonkérés módja: Az órák kötelező látogatása a Neptunban történt kurzus-felvétel után. Megengedett igazolatlan hiányzás egy heti óraszám. Az órák összóraszámának 30 %-át nem meghaladó hiányzás, kivéve az igazolt betegség miatti hiányzást. Aktív részvétel az órákon. A számonkérések (min. 3) eredményes teljesítése (min. 60%), a sikertelen és elmaradt dolgozatok pótlása a félév során, illetve a szorgalmi időszak utolsó hetében. Kötelező és javasolt irodalom jegyzéke: Nagy Erika-Seres Krisztina: Colores 1. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006 Nagy Erika-Seres Krisztina: Colores 1. Spanyol munkafüzet, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006 Yasmín Hondar Gómez: Mosolyogva spanyolul 1. kötet, Ad librum Kft Kertész Judit: Spanyol nyelvkönyv, Aula Kiadó, 2000 Bánki Timea-Csete Beatrix- Nagy Erika: Correcto, 300 ejercicios gramaticales, Editio Mediterránica, 2005 Bátki Piroska: Vuelta a Espana: Spanyol nyelvi gyakorlókönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005 Az IOK oktatói és nyelvtanárai által összeállított anyagok
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Orosz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ORBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Angol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ANBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OLASZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Olasz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01OLBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK KÖTELEZŐ ÁLTALÁNOS NYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 1. Tantárgy kódja: MIGEBSPNY1 Javasolt félév: 1. Előfeltételek: -
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK KÖTELEZŐ SZAKNYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 2. Tantárgy kódja: MIGEBSPNY2 Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK SZABADON VÁLASZTHATÓ NYELVI KURZUSOK BA KÉPZÉSBEN SZAKNYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 3. Tantárgy neptun kódja: MEIOK103SP Javasolt
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK SZABADON VÁLASZTHATÓ KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogász osztatlan képzés szabadon választott 2. A tantárgy neve: Középfokú nyelvvizsgára előkészítő,
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
Tantárgy neve: Német nyelv 1. Tárgyfelelős: Juhász Éva GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK KÖTELEZŐ SZAKNYELVI KURZUSOK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKON NÉMET NYELVBŐL
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy
Ph. D. vizsgatájékoztató
: http://www.lingo.u-szeged.hu : info@lingo.u-szeged.hu Ph. D. vizsgatájékoztató Az SZTE a PhD hallgatók számára alapfokú nyelvvizsga megszerzését teszi lehetővé, amelyre ezúton szeretnénk felhívni szíves
Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 -
Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 - Az SZTE a PhD hallgatók számára alapfokú nyelvvizsga megszerzését teszi lehetővé, amelyre ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket. Az SZTE Doktori Képzés és Doktori
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
Göncz Hajnalka tantárgyprogramjai
Göncz Hajnalka tantárgyprogramjai ANGOL II. NYELV KÖZÉPFOKÚ SZÓBELI NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ 3. NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI SZAK 3. félév Oktató: Göncz Hajnalka Óraszám: 2 óra Hét Szóbeli Írásbeli 1. Szintfelmérő
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv A (angol)
ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654
ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654 Műszaki földtudományi alapszak Olaj- és gáz specializáció nappali munkarend TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR KŐOLAJ ÉS FÖLDGÁZ
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév
évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági szaknyelv(angol)
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Postai cím: 8201 Veszprém, Pf: 415. Intézményi azonosító: FI 34533 Adószám: 18916948-2-19 OTP Bank 11748007-20102269 Tel.: +36-88-542-700
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció. 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018
Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.
SZOFTVERFEJLESZTÉS. Földtudományi mérnöki mesterszak / Geoinformatikus-mérnöki szakirány. 2017/18 II. félév. A kurzus ebben a félévben nem indult
SZOFTVERFEJLESZTÉS Földtudományi mérnöki mesterszak / Geoinformatikus-mérnöki szakirány 2017/18 II. félév A kurzus ebben a félévben nem indult TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,
Angol nyelv. 5. évfolyam
Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges
SZAKIGAZGATÁSI ISMERETEK
SZAKIGAZGATÁSI ISMERETEK Környezetmérnök BSc alapszak 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Környezetgazdálkodási Intézet Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.
Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ SZAKNYELVI KURZUSOK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ SZAKON ANGOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Angol nyelv
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
Német nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem
CORVINUS NYELVVIZSGAKÖZPONT Corvinus Általános Nyelvvizsga
CORVINUS NYELVVIZSGAKÖZPONT 2016. Vizsgázói visszajelzések A VIZSGÁZTATÓK KEDVESEK, SEGÍTÕKÉSZEK, A VIZSGÁZÓ LEGJOBB TUDÁSÁT HOZZÁK A FELSZÍNRE. A VIZSGÁK AZ ELÉRHETÕ MINTÁKNAK MEGFELELÕEK VOLTAK, ÍGY
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) II. félév
évfolyam II. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi asszisztens levelező képzés 2. A tantárgy neve:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Számviteli Szaknyelvi Intézeti Tanszéke II. évfolyam GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam EE szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Emberi erőforrások szaknyelv / A(német)
TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév
Angol általános nyelvi tárgyak Angol Kezdő 1 (A1) Angol Kezdő 2 (A1) TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Kezdőknek, újrakezdőknek A tanfolyam célja az angol nyelv alapjainak megismerése korszerű tananyagokkal, beszéd
NYELVISKOLA. francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)
NYELVISKOLA francia középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az annak megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén
KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.
KÖVETELMÉNYEK 2018/19. 1. FÉLÉV A tantárgy kódja: BOV1114 A tantárgy neve: Matematikai nevelés és módszertana II. Kredit: 3 Kontakt óraszám: 2 óra/hét Féléves tematika: 1. hét Szervezési feladatok. Tematika,
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
II.évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
EU ISMERETEK FO MFKGT600331
EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi asszisztens képzés 2. A tantárgy neve: Szakmai angol
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2017/2018 Tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Hatévfolyamos képzés 7. osztály Tematikai egység, Témakör OTTHON Otthonom, szűkebb környezetem. Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési tárgyak.
GEOFIZIKAI MÉRÉSEK. Földtudományi mérnöki mesterszak / Geofizikusmérnöki szakirány. 2017/18 II. félév. A kurzus ebben a félévben nem indult
GEOFIZIKAI MÉRÉSEK Földtudományi mérnöki mesterszak / Geofizikusmérnöki szakirány 2017/18 II. félév A kurzus ebben a félévben nem indult TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi
ÁRAMLÁSTAN MFKGT600443
ÁRAMLÁSTAN MFKGT600443 Környezetmérnöki alapszak nappali munkarend TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR KŐOLAJ ÉS FÖLDGÁZ INTÉZET Miskolc, 2018/2019. II. félév TARTALOMJEGYZÉK
GEOELEKTROMOS KOLLÉGIUM
GEOELEKTROMOS KOLLÉGIUM Földtudományi mérnöki MSc, Geofizikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja
Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere.
Országos Próbanyelvvizsga Rendszer Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Az OPR a következőkben szeretné
Statisztika 1. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2
NYELVISKOLA. angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam. (54 órás)
NYELVISKOLA angol középfokú nyelvvizsgára előkészítő tanfolyam (54 órás) Cél: A kurzus a középfokú (B2) nyelvvizsgára, illetve az ennek megfelelő emelt szintű érettségire készít fel. A tanfolyam végén
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2018/2019) I. félév
Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam II. GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI
Tantárgyi program Felsőoktatási Szakképzés Tagozat: Nappali 2017/2018 II. félév
i program Felsőoktatási Szakképzés Tagozat: Nappali 2017/2018 II. félév megnevezése: kódja: jellege/típusa: Üzleti idegen nyelv A/1 UZLV1BA03 Gyakorlat Kontaktórák száma: Elmél et: - Gyakorlat : 4/hé t
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék I-II. évfolyam GM/PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/1. (angol)
SixSigma és LEAN alapismeretek
SixSigma és LEAN alapismeretek ANYAGMÉRNÖK/KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KIEGÉSZÍTŐ SZAKIRÁNY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR
Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy
Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
Tantárgy neve: Olasz nyelv 3. Tárgyfelelős: Szokoli Katalin Javasolt félév: 3. GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK SZABADON VÁLASZTHATÓ NYELVI KURZUSOK BA KÉPZÉSBEN SZAKNYELVI KURZUSOK OLASZ NYELVBŐL
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdálkodási szaknyelv A (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. GM-EE szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdálkodási szaknyelv A (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019)
OKTATOTT IDEGEN NYELV
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,
AVO ANALÍZIS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS ALKALMAZÁSA A SZÉNHIDROGÉN- KUTATÁSBAN
AVO ANALÍZIS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS ALKALMAZÁSA A SZÉNHIDROGÉN- KUTATÁSBAN Választható - Műszaki Földtudományi alapszak, Földtudományi mérnöki mesterszak, Olaj és Gázmérnöki mesterszak 2018/19 I. félév TANTÁRGYI
A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés
A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés TANTÁRGYI MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2019/20. tanév I. félév 1 Tartalomjegyzék
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Helyesírás A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy
TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ A felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő 107. -a értelmében az állami mentesség az intézmény döntése és a törvényben
OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
GEOFIZIKAI ÉRTELMEZÉS ÉS TERVEZÉS
GEOFIZIKAI ÉRTELMEZÉS ÉS TERVEZÉS Földtudományi mérnöki MSc 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézet Tárgy adatlapja
T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet
Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium
Gépipari Technológiai Intézet
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet FOGLALKOZTATÁSI TERV ÉS TANTÁRGYI ISMERTETŐ Egyszerűsített értékelésű tantárgyakhoz Tartalom 1. Általános adatok...1 1.1. A tantárgy
tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények
tantárgy adatlap és tantárgykövetelmények cím speciális rajz 1. tárgykód heti óraszám1 PM-SESNE001D / PM-SESLE001D 0 ea / 2 gyak kreditpont 2 szak(ok)/típus2 tagozat2 követelmény3 meghirdetés féléve4 nyelve
jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten
Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,
MINŐSÉGÜGY. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MINŐSÉGÜGY ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET Miskolc, 2017/18.
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés
Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Témakörök 9. nyelvi előkészítő évfolyam 1. Én és a családom. Családtagok bemutatása (külső és belső tulajdonságok,
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR. Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam II. GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁV és LEVELEZŐ OKTATÁS
MŰSZAKI FIZIKA II. Földtudományi mérnöki MSc mesterszak. 2017/18 II. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MŰSZAKI FIZIKA II. Földtudományi mérnöki MSc mesterszak 2017/18 II. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézet A tantárgy adatlapja
NYELVI TÁJÉKOZTATÓ. Kérem kattintson a megfelelő képzési formára!
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Idegennyelvi Központ NYELVI TÁJÉKOZTATÓ Kérem kattintson a megfelelő képzési formára! NAPPALI ALAP (BSc/BA), (csak MAGYAR
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK
SZÓBELI TRÉNINGEK TÉMAKÖREI
NÉMET TRÉNINGEK SZÓBELI TRÉNINGEK TÉMAKÖREI TÉMÁK SZINT 1 SZINT 2 SZINT 1-2 TÉMA 1 AZ EGYÉN ÉS TÁRSAS KAPCSOLATAI SZEMÉLYI ADATOK, KÜLSŐ MEGJELENÉS BELSŐ TULAJDONSÁGOK, RUHÁZAT, CSALÁD, CSALÁDI ESEMÉNYEK/ÜNNEPEK
A Gál Ferenc Főiskola által szerevezett belső nyelvi vizsga VIZSGASZABÁLYZATA
A Gál Ferenc Főiskola által szerevezett belső nyelvi vizsga VIZSGASZABÁLYZATA I. Általános tudnivalók 1) A Gál Ferenc Főiskola a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 107. (2) bekezdése,
Nyíregyháza, február 1.
Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézet T A N T Á R G Y I T E M A T I K A É S F É L É V I K Ö V E T E L M É N Y R E N D S Z E R 2018/2019. tanév 2. félév Készítette: főiskolai docens tantárgyfelelős
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A GDF INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁHOZ A felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jén hatályba lépő 107. -a értelmében az állami mentesség az intézmény döntése és a törvényben
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/1. (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék I-II. évfolyam GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/1. (angol) tanulmányokhoz TÁV és LEVELEZŐ OKTATÁS
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy
1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.
1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) CGB 1001 Tantárgyfelelős neve és beosztása
Csoportos gyakorlat II. Tantárgy kódja CGB 1002 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) CGB 1001 A gyakorlati órák előadás jelleggel zajlanak.
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A