MEGHÍVÓ. Határozatképtelenség esetén az ismételt taggyűlést azonos helyszínen, azonos napirenddel 14.30 órától tartjuk meg

Hasonló dokumentumok
NÓGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE

NÓGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE

A Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki vezetői és Építési műszaki ellenőri Szakosztályának

B E S Z Á M O L Ó. a évi. költségvetés teljesítéséről

EMLÉKEZTETŐ. 2. Aktuális Megyei Mérnöki Kamarai kérdések megbeszélése. Oktatási Bizottság beszámolója dr. Neiger Róbert elnökségi tag

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara október 19. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

I. Önkormányzat Bevételek

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület október 27-én órakor

V. Állami Számvevőszék. fejezet évi költségvetésének. végrehajtása

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA. (Érvényes július 10-től.)

CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLY

Nógrád Megye Önkormányzata intézményei évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Közlekedési Tagozat KÜLDÖTTGYŰLÉS. Budapest, május 29.

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK. előterjesztése

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 27.-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület április 24 -i ülésére. Szilágyiné Bácsi Gabriella osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző Képviseli:

A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. kiemelten közhasznú társaság közhasznúsági jelentése évre

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

T á j é k o z t a t ó. a Győri Ítélőtábla évi működéséről

Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata. Ü G Y R E N D tervezet január 28.

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

Előterjesztés a Képviselő-testület május 19-én tartandó ülésére

MINŐSÉG-ELLENŐRZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRŐL

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Vince elnök javasolta a küldötteknek, hogy a levezető elnöki teendőket Cseri József alelnök tag lássa el.

M E G H Í V Ó február 8-án 14 órakor

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a május 4- i Küldöttgyűlésről

Az Energetikai Informatika Szakosztály és el d-szervezeteinek története Villamos Automatizálási Bizottság

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

375 Jelentés az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzügyi-gazdasági tevékenysége ellenőrzésének megállapításairól

JEGYZŐKÖNYV 14. Miháld Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2011.május 09. napján. megtartott nyilvános üléséről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi éves beszámolójáról

Üzleti jelentés az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár december 31-i éves beszámolójához

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Közlekedési Tagozat KÜLDÖTTGYŰLÉS. Budapest, június 1.

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Beszámoló az MKIK évi szakmai tevékenységéről

VII-B-004/761-4 /2013

M E G H Í V Ó február 13-án 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Betkó József sk. Bizottsági elnök

B e s z á m o l ó ja

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség évi tevékenységéről az OPSZ évi Közgyűlésére

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR

T A R T A L O M M U T A T Ó

JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l

Közlekedéstudományi Egyesület. Szervezeti és Működési Szabályzata

4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 533 /2007. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület május 18-i nyilvános ülésére

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZRT ÉVI BESZÁMOLÓ Üzleti jelentés. Társaság a XIII. kerületi lakosság szolgálatában

M E G H Í V Ó április 16-án 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-i rendes ülésére

M E G H Í V Ó augusztus 16-án órakor

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 6-i ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő


INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

Híradó Tagozat Évzáró összejövetel december 4. BESZÁMOLÓ 2014-RŐL. Tisztelt Hölgyek, Tisztelt Urak, kedves klubtársak, kedves vendégek.

A Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Ellenőrzési Szabályzata

2009. évi költségvetése

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U T/FAX: 87/

Beszámoló a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évi költségvetésének I-XII. havi teljesítéséről

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról

Az önkormányzat és költségvetési szervei évi gazdálkodás zárszámadásának tárgyában

EMLÉKEZTETŐ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara Elnökségének napján tartott elnökségi üléséről.

Igazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája

CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b Pf. 129 (62) Fax: (62) web:

1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések

BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat évi gazdálkodásáról

2010. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ

2015. évi Taggyűlési Jegyzőkönyv

M E G H Í V Ó augusztus 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

A FEJEZET BEMUTATÁSA... 4 ÖSSZEFOGALÁS A FEJEZET HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ ELŐIRÁNYZATOK ÉVI TELJESÍTÉSÉRŐL...

KIVONAT. Balatonlelle Város Képviselő-testület I. 14-i ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2016. (I. 14.) KT számú határozat. K. m. f.

TEREMTI DÍJAKAT 53 HERCEGHALOM, GESS ÚT 13. Tisztelt Képviselő-testület!

EMLÉKEZTETŐ. Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Mérnöki Kamara november 17. napján, 14 órai kezdettel tartott elnökségi üléséről.

A TERVEZŐ- ÉS SZAKÉRTŐ MÉR ÖKÖK, VALAMI T ÉPÍTÉSZEK SZAKMAI KAMARÁIRÓL [1996. ÉVI LVIII. TÖRVÉ Y]

jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS

RÁBA NYUGDÍJPÉNZTÁR ÉVI PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Győr, január 31. Igazgatótanács elnöke

M E G H Í V Ó augusztus 15-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

ETIKAI-FEGYELMI SZABÁLYZATA

- Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások alakulása (4. sz. függelék)

Ikt.sz: 35-12/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 22-től 27-ig. Határozat száma. 3-tól 4-ig. Rendeletek:

B e s z á m o l ó a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal évi tevékenységéről

I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások

... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület április 26-i nyilvános ülésére.

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető

A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság évi gyorsjelentése

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L N Ö K S É G I E L Ő T E R J E S Z T É S

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) ,

Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA évi költségvetésének végrehajtásáról

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 25-i ülésére

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

A évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

Átírás:

NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ALAPÍTVA : 1996.XI.2 2. 3100 Salgótarján, Mártírok útja 1. Pf.: 132. Tel./Fax.: 32/423 253 Tel. (UPC) : 32/789 479 Adószám : 18633643-1-12, Bank sz.: 10103726-50107234-00000002 Web : www.nmmk.hu, E-mail: nmmk@nmmk.hu MEGHÍVÓ A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2016. évi tisztújító taggyűlésére A taggyűlés időpontja: 2016. május 19. (CSÜTÖRTÖK) 14.00 óra A taggyűlés helyszíne: Városháza Nagyterme Salgótarján, Múzeum tér 1. Határozatképtelenség esetén az ismételt taggyűlést azonos helyszínen, azonos napirenddel 14.30 órától tartjuk meg Az ismételt taggyűlés előtt Molnár Tamás a Mérnöki Kamara Tudásközpont vezetője tájékoztatást ad a kamara továbbképzési rendszeréről, majd bemutatja az online elvégzendő kötelező továbbképzés menetét NAPIREND 1. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló ismertetése, 2016. évi terv jóváhagyása. Előterjesztő: Bózvári József elnök 2. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi költségvetésének teljesítéséről valamint a 2016. évi költségvetésének jóváhagyása. Előterjesztő: Bózvári József elnök 3. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Felügyelő Bizottságának a 2015. évi tevékenységről szóló beszámoló jóváhagyása. Előterjesztő: Dr. Gastanek Nándor FB elnök 4. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Etikai - Fegyelmi Bizottságának a 2015. évi tevékenységről szóló beszámoló jóváhagyása. Előterjesztő: Kövesi Tibor EFB elnök 5. Tisztségviselők megválasztása. 6. Egyebek Salgótarján, 2016. május 4. Bózvári József s.k. elnök

1.1. melléklet Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Salgótarján Bózvári József, Elnök úr részére! Tárgy: Beszámoló az NMMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Szakcsoport 2015. évi tevékenységéről. A Szakcsoport taglétszáma: 25 fő, vezetője: Bakos Ferenc. A Szakcsoport képviseletében 2 fő vett részt 2015. április 23-n Budapesten a Vízgazdálkodási és Vízépítési tagozat kibővített elnökségi ülésén, az MMK székházában. A rendezvényen Józsa János, rektor úr tartott előadást A korszerű vízmérnök címmel. Beszámolt röviden a Koreában megrendezett Vízvilág Tanács kongresszusról, ahol Szöllősi- Nagy Andrást választották meg a Tanács Elnökévé. A VI. nyári Mérnöknap szervezésében részt vett a szakcsoport, mely július 4-n került megtartásra a maconkai horgásztónál. A Vízgazdálkodási Tagozat őszi kibővített ülése október 1-2-án Sárospatakon volt. 4 fővel képviseltük a Szakcsoportot. Főtémák voltak: 1. vízzel kapcsolatos globális folyamatok. 2. aktuális ágazati feladatok. 3. Észak-Magyarország vízgazdálkodása. A Szakcsoporti Minősítő Bizottsághoz (SZMB) egy kérelem érkezett 2015. évben. A kérelmet támogatta a 3 fős bizottság, és továbbította az állásfoglalását az Elnökségnek. 2015. december 18-n tartottuk a szakcsoporti ülésünket, ahol a szakmai továbbképzések rendjéről, munkaellátottságról és egyéb aktuális szakmai kérdésekről tartott tájékoztatást követően - kötetlen eszmecserére, jó hangulatú beszélgetésre került sor. A jelenlévőknek átadásra került a Mérnök igazolvány is. Salgótarján, 2016. április 19. Üdvözlettel: Bakos Ferenc sk. NMMK VVSz elnöke NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

B E S Z Á M O L Ó 1.2. melléklet A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Épületgépészeti Szakcsoportjának 2015. évi tevékenységéről A megyei épületgépész szakcsoport képviseletében január 29. -én Papp József kollégámmal küldöttként vettünk részt a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépész Tagozatának országos tisztújító közgyűlésén, Budapesten, ahol a leköszönő Chappon Miklós helyett Nagy Gyulát választottuk meg elnöknek. Az átszervezett kreditpontos rendszer éves továbbképzésén, december 1. -én Egerben a Heves Megyei Mérnök Kamara szervezését kihasználva vettünk részt 15 fővel, a Debreceni Egyetem előadóinak közös Épületenergia gazdálkodás című előadásán. Témája egy kísérleti ún. DEM ház tervezésének, gépészetének, épületfelügyeleti rendszerének, és üzemeltetési tapasztalatainak részletes bemutatása volt. A délutáni előadásban pedig az ALMEVA cég égéstermék elvezető rendszereit ismerhettük meg. Szakcsoportunkat továbbra is egy kb. kétötödös (15 fős) stabil mag képviseli, mely a szakmai képzések, rendezvények jelentős részén aktívan vesz részt. Saját szervezésű szakmai programra az anyagiak miatt ez évben sem nem volt lehetőségünk. Létszámunk ez évben is csökkent, három fő kollégát zártak ki tagdíj elmaradás miatt a kamarából. 2015-ben fegyelmi -etikai eljárás épületgépész szakcsoportunkban nem volt. Tagságunk átlagéletkora tovább nőtt, továbbra sem látni fiatal épületgépész tervezők bevonásának lehetőségét. Évzáró rendezvényünket 2015. december 11-én tartottuk. 15 fő mérnök társaimmal 15 00 -kor találkoztunk a Salgótarjáni Kórház parkolójában. A megyei kórház 2014-2015-évi levegő hőszivattyús üzemre átalakított, meleg víz-ellátó rendszerének rekonstrukciós munkájának végeredményét tekintettük meg. Örvendetes tény, hogy a megyénkben 2015-ben is volt olyan beruházás, mely szakmai érdemben megtekinthető volt. Az összejövetelünket a Fészek étteremben folytattuk, szakmai évérzékeléssel egybekötve. A vezetői ismertető és köszöntőt követően a szakcsoport megjelent tagjai Bózvári József Úrtól átvették a névre szóló mérnök igazolványukat. Szakcsoportunkból ez évben sem pályázott senki év tervezője díjra, 2015. nem hozott olyan megrendelést, mellyel méltó módon pályázhatott volna bárki is erre az elismerésre.. Szakmai összejövetelünk jó hangulatú, kötetlen véleménycserével zárult. Érsekvadkert, 2016. április 30. Valent József s.k. szakcsoport vezető NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

1.3. melléklet BESZÁMOLÓ Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Közlekedési Szakcsoport 2015 évben végzett tevékenységéről Szakcsoportunk 2006 év második felében alakult, 2007-ben már érdemi tevékenységet is végzett. 2008-tól napjainkig a csoport aktívan működik. 2015 évi működésünk az alábbi főbb tevékenységekből állt össze: KTE és egyéb szervek szervezésében tartott konferenciákon több tagtársunk részt vett, egy tagtársunk előadásokat tartott. Több tagtársunk aktívan részt vesz a megyei önkormányzat területfejlesztési szakértői munkájában. Egy tagtársunk rendes tagja a megyei Baleset-megelőzési Bizottságnak. Két tagtársunk közlekedésbiztonsági auditori képesítéssel és jogosultsággal is rendelkezik és végez is ilyen feladatokat. Szakmai kiránduláson ismerhette meg tagságunk a 21. számú főút frissen elkészült négynyomúsításának részleteit. Az ismertetést egy tagtársunk tartotta. A kirándulás kiterjedt a Hatvanban átépített 3. számú főút és 21. számú főút csomópontjának és az új vasúti felüljárónak megtekintésére is. Ezen a helyszínen a beruházás folyamatát jól ismerő Borsod-A-Z megyei kamarai tagtársunk tartott ismertetést. A kirándulást nyílttá tettük, a Közlekedési szakcsoporton kívüli tagtársaink is részt vettek, valamint az Építész kamarától is jelen voltak. A programot a KTE-vel közösen szerveztük. Javaslatot tettünk az Év mérnöki létesítménye díjra. A 21. számú főúton a 17+000 és 21+520 km szelvények között megépült négynyomúsítás a díjat megkapta. A mérnökbálon oklevelet kapott a beruházó (NIF Zrt) és munkában részt vevő nyolc kamarai tag, melyből hét a Közlekedési szakcsoport tagja is egyben. Egy tervezési jogosultsági kérelmet részletesen megvizsgáltunk, a kérelmet véleményeztük. Jogosultság megtartásához felhasználható és hasznos szakmai előadások és rendezvények, képzések esetén értesítettük egymást. A szakcsoport létszáma változó, jelenleg 26 fő. A csoport gerincét a közlekedési szakma több területén tevékenykedő mérnökök alkotják, így sok témakörben tudjuk egymást segíteni. Vannak köztünk tervezők, kivitelezők, vagyonkezelők, fenntartásban, üzemeltetésben dolgozók, államigazgatásban résztvevők, lebonyolítók, beruházók is. Tagjaink között fiatalok és idősebbek egyaránt vannak, a tapasztalatcseréken jól kiegészíti egymást a nagy tapasztalat és a friss szakmai tudás. Néhány tagtársunk pályafutása során a szakma több területén is eredményesen dolgozott, így a nógrádi közlekedési szakcsoport igen széles látókörű, nagy tapasztalattal rendelkező társaság értékes szakemberekkel. 2015 évi működésünk a 2013-ban megalkotott és elfogadott szakcsoporti ügyrendünk szerint zajlott. Salgótarján, 2016. március 31. A beszámolót összeállította: Ürmössy Ákos s.k. szakcsoport vezető NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

1.4. melléklet A NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA Geodéziai és Geoinformatikai Szakcsoportjának 2015. évi B E S Z Á M O L Ó J A A Geodéziai és Geoinformatikai Szakcsoport (a továbbiakban: Szakcsoport) a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara (a továbbiakban: Kamara) 2015. évi rendezvényeihez, valamint megfogalmazott feladataihoz kapcsolódva szervezte munkáját. 1. Tavaszi Mérnöknap Kiemelt feladatot jelentett a Kamara négy főrendezvényéhez való kapcsolódás, melynek keretében az egyik rendezvény, a Tavaszi Mérnöknap megszervezése, lebonyolítása már hetedik éve a Szakcsoport feladata. Ennek megfelelően a Szakcsoport a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályával és a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Nógrád megyei csoportjával közös rendezésében 2015. április 14-én földmérő szakmai napot szervezett Salgótarjánban VII. Tavaszi Mérnöknap, Nógrád - 2015 néven. A rendezvényre 14 megyéből 153 fő regisztrált. A legtávolabbi résztvevő Celldömölkről (Vas megye) érkezett. A megjelentek az alábbi, aktuális témákról hallhattak színvonalas előadásokat: a földmérési szakterületet érintő jogszabályi változások, a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése, a Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozata által kidolgozott jogosultsági rendelet-tervezet, központi címregiszter, INIK és DALNET24 projektek, DATR változások, szolgalmi jogok, az ionoszféra hatását csökkentő módszerek. A rendezvényen műszerbemutatót tartott a Navicom-Plusz Bt. és a Leica Geosystems Hungary Kft. A szakmai napon a Magyar Mérnöki Kamara tagjai 2 továbbképzési pontot szerezhettek. A Tavaszi Mérnöknapról rövid összefoglalót jelentettünk meg a Geodézia és Kartográfia szakmai folyóiratban és a Mérnökújságban. A Kamara által szervezett másik három nagy rendezvényen a tagok egy része egyénileg vett részt. 2. Egyebek A szakcsoporti vezetőségi ülések helyett általában személyes konzultáción, és a világháló segítségével beszéltük meg a feladatokat, a döntést igénylő kérdéseket. NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 2

1.4. melléklet A Szakcsoport elnöke rendszeresen részt vett a Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat, valamint a Kamara kibővített elnökségi ülésein. Az ott elhangzottakról jellemzően elektronikus körlevelek formájában tájékoztatta a tagságot. A Szakcsoport elnöke szintén elektronikus körlevelek útján folyamatosan tájékoztatta a tagságot a fontosabb jogszabályi változásokról, a jogosultságok rendezésének előrehaladásáról rendelkezésre álló információkról és az aktuális rendezvényekről. A meghatározott célok mellett folyamatosan figyelemmel kísértük a kamarai híreket, különösen a szakterületet érintő feladatokat, valamint az egyes, a Tagozatot érintő kérdéseket. Évzáró taggyűlésünket 2015. december 15-én tartottuk a Tarján Vendéglőben, ahol Bózvári József, a Kamara elnöke tájékoztatót tartott a Kamara tevékenységéről, Fábián József szakcsoporti elnök pedig beszámolt a Szakcsoport 2015. évben végzett munkájáról, valamint a szakterületünket érintő szakmagyakorlási szabályok 2015. évi változásairól. Salgótarján, 2016. április 6. Fábián József sk. a szakcsoport elnöke NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 2

1.5. melléklet Szilárdásványbányászati szakcsoport beszámolója a 2015-ös évről Az NMMK bányászati szakcsoport tevékenységét továbbra is a megalakuláskor rögzített célok motiválták. A vészesen csökkenő létszám miatti továbbképzési lehetőségek hiánya, ezzel a tagságból való önkizárás kockáztatása. A kamara részéről a képviseleti igény megjelenése A bányamérnökök érdekképviseletének erősítése A hazai ásványvagyon hasznosíthatóságának erősítés Végül, de nem utolsósorban a vájárképzés indításának és a gyakorlóhely létesítésének segítése. A szakcsoport létszáma nem változott, az aktív tagok száma 9 fő. A szilárd-ásványbányászati szakcsoport a múlt évben is a legfontosabb feladatának tartotta a "Bányamúzeum"szakmai iránymutatását és a közvetlen segítségnyújtást a fenntartásban. Ennek szellemében a múlt évben, mint generálszervező a Dornyay Múzeum és az Önkormányzat közreműködésével 2016.10.16.-ára megszerveztük a Bányamúzeummegnyitása 50. évfordulójának emléknapját. A rendezvényen szinte az összesmagyarországi bányaváros bányászathoz kötődő képviselői részt vettek, közel 130 fő jelent meg. Délelőtt a szakmai előadások, délután, pedig a megemlékezések és a szórakozás volt a hangsúlyosabb. Este a rendezvény közel 100 fős szakesttel zárult. Szakcsoportunk egyes tagjai részt vettek a megye fejlesztési programjának szakmai csoportmunkájában, és az Energetikai Klaszter megalakításában. Úgy gondolom, hogy e kis csapat ismételten teljesítette a kitűzött feladatokat. Salgótarján, 2016.04.08. Kolláth Zoltán s.k. szakcsoport vezető NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

1.6. melléklet NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ELEKTROTECHNIKAI ÉS ÉPÜLETVILLAMOSSÁGI SZAKCSOPORT BESZÁMOLÓ a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Elektrotechnikai és Épületvillamossági Szakcsoportjának 2015. évi tevékenységéről. Ez az év volt a megalakulásunk után az ötödik teljes év. Az év folyamán a szakcsoportunk tagjai a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara rendezvényein vettek részt, önálló rendezvényünk nem volt. Több tervezői, szakértői, felelős műszaki ellenőri és felelős műszaki vezetői jogosultság kérdésében kaptunk véleményezési felkéréseket, ezeket az Ügyrendünkben meghatározott módon a szakcsoport elnöksége teljesítette. A jogosultsági kérdésekben a megyei szakcsoport feladatai és jelentősége várhatóan a jövőben is megmarad. A szakcsoport évzáró taggyűlése 2015. december 16-án volt. A beszámolót megvitattuk és elfogadtuk. Az egyéb aktuális kérdéseket kötetlen formában megbeszéltük. Salgótarján, 2016. április 22. Dr. Gastanek Nándor s.k. szakcsoport elnök NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

1.7. melléklet Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Építési és Tartószerkezeti Szakcsoportja BESZÁMOLÓ a SZAKCSOPORT 2016. évi tevékenységéről Az Építési és Tartószerkezeti Szakcsoport 2015. évben alakult meg. Tagjai a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara, építési és tartószerkezeti tervezéssel és szakértői munkával foglalkozó, jogosultsággal rendelkező tagjai, összesen 33 fő. A szakcsoport 2015. évben elfogadta az ügyrendjét, amelyet a NMMK elnöksége is tárgyalt. Részt vettünk a kamara döntéseinek előkészítésében a szakmai tervezői jogosultsági kérelmek elbírálásában. Képviselőt delegáltunk az alakuló Megyei Tervtanácsba. Egyéb tevékenységet a szakcsoport 2015-ben nem végzett. Salgótarján, 2016. május 3. Bókáné Bakos Mária s.k. a szakcsoport mb. elnöke NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Szakcsoport és Helyi csoport vezetőinek elérhetőségei. 1, Vízgazdálodási és Vízépítési szakcsoport. Szakcsoportvezető: Bakos Ferenc József 12-0156 Elérhetőségei: 3104 Salgótarján, Csehov utca 1. Mobil: 30/995-1690 E-mail: stbakos@freemail.hu Taglétszám: 25 fő 2, Épületgépészeti szakcsoport Szakcsoportvezető: Valent József 12-0127 Elérhetőségei: 2659 Érsekvadkert, Gépállomás út 26. Mobil: 06/20/933-5502 E-mail: valentjo@t-online.hu Taglétszám: 42 fő 3, Közlekedési szakcsoport Szakcsoportvezető: Ürmössy Ákos 12-0109 Elérhetőségei: 3078 Bátonyterenye, Klapka u. 14. Tel: 30/626-8214 E-mail: urmossy@nograd.kozut.hu Taglétszám: 26 fő 4, Geodézia és Geoinformatikai szakcsoport Szakcsoportvezető: Fábián József 12-0266 Elérhetőségei: 3100 Salgótarján, Bem út 12. Tel: 30/698-1353 E-mail: fabian.jozsef@takarnet.hu Taglétszám: 28 fő 5, Szilárdásvány-bányászati szakcsoport Szakcsoportvezető: Kolláth Zoltán 12-0012 Elérhetőségei: 3100 Salgótarján, Pécskő u. 14. Tel: 32/423-804 Mobil: 30/973-2954 E-mail: thetajk@chello.hu Taglétszám: 9 fő 6., Elektrotechnikai és Épületvillamossági szakcsoport Szakcsoportvezető: Dr. Gastanek Nándor 12-0201 Elérhetőségek:3100 Salgótarján, Forgách Antal út 26. Tel: 20/9736089 E-mail: drgastanek@freemail.hu Taglétszám: 29 fő 7., Építési és Tartószerkezeti Szakcsoport Szakcsoportvezető: Bókáné Bakos Mária 12-0095 Elérhetőségek:3100 Salgótarján, Damjanich út 107. Tel: 20-910-5570 E-mail: timpanon@digikabel.hu Taglétszám: 33 fő 2. melléklet Helyi csoport vezetők: 1, Balassagyarmat Vezetője: Kiss Ferenc Elérhetőségei: 2660 Balassagyarmat, Szontágh Pál u. 6/C. Tel: 20/575-1343 E-mail: kissfe@is.hu 2, Bátonyterenye Vezetője: Livo László Elérhetőségei: 3070 Bátonyterenye, Jószerencsét u. 20. Tel:30/957-4724 E-mail: mir@marketinfo.co.hu NNMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

3. melléklet Beszámoló A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Titkárságának 2015. évi munkájáról. A Titkárság a kamarai igazgatási feladatait a NMMK Alapszabálya, illetve a NMMK Szabályzatában foglaltaknak megfelelően látja el. 1. Közigazgatási hatósági ügyek. Iktatott ügyiratszám: Ebből főszámon: 99 db 85 db Hatósági ügyekkel kapcsolatos ügyiratok száma: 90 db Végzések száma: 3 db Igazolások száma: 1 db Tagsági engedélyező határozat száma: 11 db Tagsági hatósági bizonyítványok száma: 4 db Elutasítás: 7 db Engedélyező határozat, MV, MűE: 30 db Hatósági bizonyítvány, MV, MűE: 3 db Bejegyzés Országos Energetikai Tanúsítói Névjegyzékbe: 1 db Felfüggesztés: 5 db Jogkövetkezmények ( figyelmeztetés,megtiltás..) 12 db Továbbképzések igazolásának bemutatása: 13 13db A szakmagyakorlási jogosultsági kérelem 7 esetben került elutasításra, fellebbezés nem volt. A főszámon iktatott ügyiratok határozatokon felüli részére - levélben kellett válaszolni. Az iktatott ügyiratokon kívül naponta 5-6-emailre is válaszolni kell - a más szervektől kapott és továbbítandó anyagokon felül. Hivatalból való felszólítások elsősorban jogosultságok lejártával kapcsolatos értesítések és a tagdíjak befizetésére való felhívások sorozatosan mentek ki a tagoknak, nyilvántartottaknak. 2. Elnökségi ülések 2015-ben az elnökség 11 esetben ülésezett és 40 elnökségi határozatot hozott. Az ülések előkészítése, a jegyzőkönyv vezetése, az abban foglalt feladatok figyelemmel kisérése a titkárság feladata-ennek maradéktalanul eleget tettünk. Új tagfelvétel: 5 fő Kamarai tagság megszüntetése: 15 fő (ebből 7 fő tagdíjtartozás végett, 7 fő saját kérelemre, 1 fő átjegyezve) Kamarai tagságának felfüggesztése: 3 fő Elhunyt: 3 fő 3. Taggyűlés 2015. évben egyszer tartottunk Taggyűlést, 2015. május 29-én. A taggyűlés előkészítése, lebonyolítása, az anyagok összeállítása, kiküldése teljes egészében a titkárság feladata. Nagy könnyebbséget jelent, hogy az anyagok jelentős részét már elektronikus úton küldjük ki a tagoknak. Tagjaink 92%-a rendelkezik email címmel. 4. Névjegyzék vezetése 2014. február 28-án-az MMK által bevezetésre került az IIR (Integrált Informatikai Rendszer) napi használata (nyilvántartások, eljárások, határozatok, végzések, igazolások, hatósági bizonyítványok kiállítása), ezzel párhuzamosan az elektonikus ügyintézés is. Az új rendszert folyamatosan fejlesztik, ami rendszeres figyelmet és naprakész tudást igényel az ügyintéző részéről. A kamara tagjainak és a nyilvántartott szakmagyakorlók számára az e-mérnök rendszerbe belépve lehetővé válik, hogy a honlapon keresztül megtekinthessék és módosíthassák a kamarában nyilvántartott adataikat, jelentkezhessenek továbbképzésre, illetve bizonyos esetekben ügyintézést is kezdeményezhessenek. A kamara nyilvántartása és névjegyzék vezetése naprakész az IIR-ben. NMMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító taggyűlés Oldal: 1 / 2

3. melléklet Taglétszám: ( 2016-01-01) Aktív: Felfüggesztett: Technikus: Nyilvántartottak (MV, MűE): Vn (villámvédelem) kiemelt gyakorlottsággal rendelkezők: 274 megjelölésű lista ( a szabvány hatálya alá nem tartozó villámvédelmi berendezés létesítése ) 223 fő 198 fő 14 fő 10 fő (ebből 8 fő ingatlanrendező) 236 fő (ebből 83 fő kamarai tag) 7 fő 24 fő TÉ Energetikai tanúsítói jogosultsággal rendelkezők: A nyilvántartott taglétszám az új informatikai rendszer következtében csökkent, mivel a lejárt jogosultsággal rendelkező nyilvántartottak automatikusan lekerültek a névjegyzékből. Jelenleg a nem tagi MV, MűE érvényes jogosultsággal rendelkezők száma 153 fő. 5. Továbbképzések, szakmai rendezvények Az MMK küldöttgyűlése 2014. március 28-án elfogadta az új továbbképzési rendszert, és megalkotta a vonatkozó szabályzatot. A szabályzat a 266/2013 (VII.11) kormányrendelettel érintett szakmákra vonatkozik. Az országos kamara honlapján jelenleg is olvashatók a továbbképzéssel kapcsolatos részletes információk, valamint a Mérnök Újságban már több lapszám is foglalkozott ezzel a témával. Mindemellett a kamara titkára és ügyintézője, a rendelkezésükre álló eszközökkel segítik a tagok tájékoztatását 2015. április 14: VII Tavaszi Mérnöknap a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Nógrád megyei csoportjával és a Kormányhivatal Földhivatallal közösen tartott, immár hagyományt teremtő Földmérő nap országos kiterjedésű részvétellel. 17 fő 2015. július 4: VI. Nyári Mérnöknap a maconkai víztározónál került megszervezésre 2015. október 20. VII. Őszi mérnöknap - Mérnöknek lenni kell - című rendezvény célja volt, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak bemutassa a mérnöki hivatást, műszaki pályát. A rendezvény Salgótarjánban a Megyeháza dísztermében mintegy 100 fő-elsősorban diák- részvételével lett megtartva. A rendezvényen 4 mérnöki szakma képviselője mutatta be tevékenységét 2016. január 16. Kamarák tavaszváró jótékonysági bálja mely egyúttal az,,xxv. Mérnökbál a Stécé klubban került megszervezésre. Ügyfélforgalom Az ügyfélforgalom 2015-ben jelentős volt, az új szakmagyakorlással kapcsolatos jogszabályok változása, az új továbbképzési rendszer bevezetése, valamint a befizetésekkel, előszámlázással kapcsolatosan sokan keresik fel (telefonon, személyesen, e-mailban) a kamarát tájékoztatást kérve. 6. Tagdíjak, egyéb befizetések, költségvetés Nyilvántartások vezetése úgy a helyi, mint az országos kamaránál pontosan megtörtént. 2014. évben áttértünk az előszámla bevezetésére. A tagok, nyilvántartottak számlázási adatainak valamint minden egyes szakmagyakorló éves díjának a megállapítása, összeállítása a titkárság feladata. Az ügyintéző havonta kíséri figyelemmel a befizetéseket, elmaradásokat. A múlt évben 7 fő kamarai tagságát kellett megszüntetni többéves tagdíjtartozás végett. A nyilvántartottak figyelmeztetést kaptak a tartozásuk rendezésével kapcsolatosan. A költségvetésünk takarékos gazdálkodást mutat, csak a működésünk legfontosabb kiadásaira került sor. A Miniszterelnökség támogatásának köszönhetően 2015-ben sikerült a gépparkunk megújítása, új gép és szoftver beszerzése. Az NMÉK-val közösen használt és vett eszközökről külön kimutatást vezetünk. A két telefont megosztva használjuk, ennek elkülönítése nem célszerű, a NMÉK költsége /internet használattal együtt/ mindig magasabb, ezt a különbözetet a beszerzésekkel kompenzáljuk. 8. Egyebek Az Etikai-fegyelmi Bizottság a 2010-ben indult etikai ügyet 2015-ben sikerült lezárni, a bepanaszolt tag felmentésével, új ügy 2015-ben nem érkezett. A felsoroltakon kívül még nagyon sok feladat hárul a titkárságra, (előkészítő munkák, tájékoztatások). 2015-ben jelentős többletmunkát jelentett a Miniszterelnökég pályázatának elkészítése, majd az elszámolás előkészítése. A szerződés szerinti óraszámban -mely a titkár esetében heti 15 óra, az ügyintézőnél heti 30 óra- a felsorolt feladatok csak többletóraszámban végezhetők el. Salgótarján 2016. április 25. Spiegel Józsefné s.k. a NMMK titkára NMMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító taggyűlés Oldal: 1 / 2

4. melléklet A NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA A NÓGRÁD MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA 2016.05.19-i TAGGYŰLÉSÉRE 1. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi költségvetés teljesítésének vizsgálata A Felügyelő Bizottság megvizsgálta a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. Megállapítottuk, hogy a tárgyévi bevétel (névlegesen, maradvány nélkül) 13 809 156 Ft volt, ami jóval meghaladta a tervezetet (9 540 000 Ft). A tagdíjból, a nyilvántartási díjból és az igazgatási szolgáltatási díjból a tervezettől való eltérések nem számottevőek. Néhány bevételi tétel csökkenése (pl. az országos kamara támogatása, kamatbevétel) külső, tőlünk független tényezők hatásának eredménye. Pozitívan értékeltük a továbbképzésre előirányzott összeggel és a hagyományos mérnöknapok kiadásaival való takarékoskodást. Kiugróan nagy pénzügyi segítséget jelentett a kamaránknak a sikeres miniszterelnökségi pályázat és az arra kapott pénz. Álláspontunk szerint a kamaránk megdolgozott ezért a pénzért, mert hagyományos közigazgatási feladatokat vettünk át a magyar államtól, azonban a feladatok mellé eddig nem kaptunk pénzt. Véleményünk szerint ezt a támogatást célszerű lenne átalakítani oly módon, hogy ne egy pályázattól és annak elbírálásától függjön, hanem legyen pl. normatív alapon működő, de automatikusan járó pénzügyi támogatás. Hasonló az álláspontunk a MMK Szolidaritási Alapból érkező támogatással kapcsolatban is. A kiadások többsége a tervezett összeg közelében maradt. Voltak azonban jelentős eltérések is, így pl. a terembérlet és az útiköltség, de ezeket a fent említett pályázati támogatás megalapozta, illetve annak felhasználási szabályai kényszerítették ki. A bizonytalansági tényezők miatt a racionális gazdálkodást, a tartalék magas szintjének továbbra is fontosnak tartjuk a működőképességünk hosszú távú fenntartásában. A mindezeket összegezve a 2015. évi beszámolót a Felügyelő Bizottság elfogadásra javasolja. 2. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2016. évi költségvetési tervezetének véleményezése A 2016 évi bevétel tervezett összege (maradvány nélkül) 14 730 000 Ft. Az előző évi tervhez képest a legnagyobb eltérés, azaz növekedés a miniszterelnökségi pályázat összege (5 000 000 Ft). Ez a növekmény nagyon jó a kamaránknak, viszonylag jelentős összegről van szó, de a bizonytalanságára az előző pontban már rámutattunk. A kiadások tervezésében az elnökség már felhasználta az előző év, pontosabban az előző évi támogatás felhasználásának tapasztalatait is, amit pozitívan értékeltünk. Az egyes tételeknél az előző évi tényadatoktól való eltérések nem számottevők, illetve indokoltak és valós érvekkel megmagyarázhatók. A kiadások tervezett teljes összege 10 850 000 Ft. A tervezett bevétel és kiadás közti különbözetet elég nagynak tartjuk, és álláspontunk szerint ez szükséges, hiszen jöhetnek még szűk esztendők. Ugyanennek a különbözetnek egy másik megközelítése az, hogy a miniszterelnökségi pályázati összeg és más támogatások esetleges csökkenése vagy elmaradása sem rendíti meg a költségvetésünket, mert ebben az esetben rugalmasan lehet reagálni a történésekre, és a kiadásainkat ennek megfelelően korrigálni lehet. Összefoglaló véleményünk szerint a költségvetés végrehajtható, változó vagy bizonytalan külső feltételek esetén is tartható, ezért elfogadását javasoljuk. 3. Beszámoló a Felügyelő Bizottság 2015 évi munkájáról A Felügyelő Bizottság a megyei elnökségi üléseken rendszeresen képviseltette magát, Nógrád Megyei Mérnöki Kamara és a megyei Elnökség működésének felügyelete folytonos volt. A bizottság a költségvetési és gazdálkodási adatokon túlmenően értékelte a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara és a megyei Elnökség működését is, amit jónak, törvényesnek, és szakszerűnek minősítettünk. Tisztelettel kérem a beszámoló elfogadását. Salgótarján, 2016. május 3. Dr. Gastanek Nándor s.k. elnök NMMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

5. melléklet BESZÁMOLÓ a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Etikai-Fegyelmi Bizottság 2015. évi tevékenységéről A beszámolási időszakban új etikai-fegyelmi ügyünk nem volt. A korábbi időszakból örökölt ügyet viszont lezártuk. Még 2009. november 9-én panaszbeadvány érkezett kamaránkhoz Várkonyi András Budapest, Hegyalja út 26. szám alatti lakostól, aki maga és tulajdonostársai nevében panaszt tett Mester Zoltán kamaránk tagja műszaki ellenőri tevékenysége ellen és kérte etikaifegyelmi eljárás lefolytatását. Az Etikai-fegyelmi Bizottság akkori elnökének 283-3/2009. számon iktatott 1/2009. számú határozatával elindította az eljárást és kinevezte a vizsgálóbiztost Vass Attila Zoltán személyében. A vizsgálóbiztos az írásos dokumentumok átvizsgálása és a felek meghallgatása után készítette el jelentését. A kivizsgálás során kiderült, hogy ez ügyben érintett Hegyalja úti társasház, mint építtető akiknek, műszaki ellenőre volt Mester Zoltán és a generálkivitelező között polgári peres eljárás van folyamatban. Ezért az akkori Etikai-Fegyelmi Bizottság az eljárást a MMK Etikai-Fegyelmi Szabályzatban foglaltaknak megfelelően a bírósági eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette. A jogerős bírósági ítélet megszületett, melyről az elmúlt évben értesítést kaptunk. Ez után újra indítottuk az eljárást, a vizsgálóbiztos személye nem változott. Megállapítást nyert, hogy a jogerős ítéletben a műszaki ellenőr tevékenységére vonatkozó elmarasztaló észrevétel nincs és az újraindított vizsgálat sem tárt fel panaszossal szemben etikátlan magatartást. Ezért Mester Zoltán elleni etikai-fegyelmi eljárást megszüntettük. A határozat ellen a MMK Etikai-Fegyelmi Bizottságának elnökéhez fellebbezés nem érkezett, ezért a határozat jogerős. Bizottságunk elnöke részt vesz a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara Elnökségi ülésein és mint, a MMK Etikai-Fegyelmi Bizottságának tagja, részt vesz az országos bizottság munkájában. Salgótarján, 2016. május 19. Kövesi Tibor s.k. Etikai-Fegyelmi Bizottság Elnöke NMMK 2015. évi beszámoló melléklete 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 1

Beszámoló A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi költségvetésének a teljesítéséről Bevételek A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évre jóváhagyott költségvetése a bevételek terén összességében az elmúlt évihez viszonyítva sokkal kedvezőbben alakult, köszönhetően a Miniszterelnökségtől pályázat útján kapott közel 5 000 000 Ft os támogatásnak.(4 966 900 Ft, ebből 362 788 Ft az új számítógép és tartozékai a felhalmozásnál szerepel). A 2015 évi tervünkben veszteséggel számoltuk ezzel szemben a tervünk így 141 %-ban teljesült. A pályázat figyelmen kívül hagyásával tényleges bevételünk 374250 000 Ft-al elmaradt a tervezettől. A bevételek teljesítésénél két oszlop szerepel, azért, mert a kettős könyvelésből adódóan a teljesítést a kibocsájtott számláknak megfelelően kell számolni, a másik oszlop a ténylegesen beérkezett befizetéseket tartalmazza. Az eltérés nem lényeges. A tagdíjak vonatkozásában a teljesítés némileg kevesebb, mint a tervezet 96 %. Tagjaink igyekeznek becsületesen befizetni a tagdíjat, az elmaradásukatfelhívásunkra- rendezni. Az igazgatási szolgáltatási díjaknál 86%-os a teljesítés ez abból adódik, hogy a megújítások, továbbképzések igazolásáról 2015-ben kevesen kértek hatósági bizonyítványt, a továbbképzések teljesítését központilag kezeli a nyilvántartási rendszer, ezért tagjaink csak akkor kérnek igazolást, ha ezt valahol be kell mutatniuk. A nyilvántartási díjaknál (itt szerep a technikusok díja is) a teljesítés 94 %. A MMK-nál megpályázott 1 000 000 Ft-os szolidaritási alapból 800 000 Ft-ot kaptunk, a bevételek elmaradásánál ez a különbözet is jelentkezik. Egyéb bevételnél a továbbképzésekből befolyó összeggel számoltunk, ez azonban elmaradt, a megyében nem szerveztünk továbbképzést. Rendezvényeink támogatására kaptunk 55 000 Ft-ot. Kinnlevőségünk mely gyakorlatilag a tagjaink tartozása az elmúlt évekhez viszonyítva kedvezőtlenebb, 2014. december 31-én közel 900 000 forint volt, ennek nagy részét felhívásunkra a tartozók 2015. év elején már befizették. Összességében: a bevételek főösszege kerekítve a Miniszterelnökség támogatásának köszönhetően meghaladja a tervezetet. Ennek megfelelően a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi bevételi főösszege (az elmúlt évi maradvány figyelembevételével) : 15 247 943 Ft. A tényleges bevétel 2015-ben 13 434 906 Ft volt. Kiadások A jóváhagyott tervhez képest kevesebb volt a kiadásunk kerekítve 700 000 Ft-al a teljesítés 93%. A tervezés e téren is megalapozott volt. A MMK-nak járó hozzájárulás kevesebb, mint a tervezett, a legjelentősebb, IV. negyedévi részesedést 2016. év elején fizettük ki, ezért a különbözet ez évben fog jelentkezni. Az állandó jellegű kiadások, a működési költségek közül az irodabérletnél léptük túl a tervezett összeget, havi 425 Ft -al emelkedett a bérleti díj. A posta, telefon és internet költségénél van némi megtakarítás. A két kamara közösen használja a telefont és internetet. Figyeltünk a költségek egyenletes megosztására. A honlap 2015. év végén került visszaállításra, tagjaink örömére. A helyreállítás, megújítás költségét a Miniszterelnökség támogatásának terhére tudtuk elszámolni. Tárgyi eszközök javítására nem került sor, így itt nem volt kiadásunk. NNMK költségvetésének 2015. évi teljesítéséről 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal 1 / 2

A terembérlet díja lényegesen túllépi e tervezettet. Ez abból adódik, hogy a szakcsoportok rendezvényeinek bérleti díját itt számoltuk el, ezért ez az összeg nem a szakcsoportok támogatásánál, hanem e soron szerepel. A szakmai rendezvények támogatására fordított összeg kevesebb a tervezettnél, takarékossági okokból A Mérnöknapokat megtartottuk, szakmai kirándulást is szerveztünk de kötelező és szakmai továbbképzés már nem volt. A szakcsoportok támogatására fordított összeget 2015-ben 300 000 Ft volt, de ez a terembérleteknél szerepel. A könyvelés összege a tervezettnek megfelelő. A folyóiratok közül lemondtuk azokat, amik már elérhetőek elektronikusan is, így itt nem volt kiadás. A bankköltség némileg elmaradt a tervezettől. A Mérnökbálnál csak némi szervezési költség jelentkezett, a tervezett kiadás negyede került felhasználásra. A munkabér és közterhei a betervezett összeggel kerültek felhasználásra. Kamarai tevékenységért tiszteletdíj kifizetés 2015-ben sem volt. Az étkezési utalványok költsége a tervezettel azonos. Az útiköltség elszámolására fordított összeg elsősorban az országos rendezvényeken való részvétel gépkocsi használat- költségeit tartalmazza, a kiadás e soron megnövekedett, a Támogatás lehetővé tette, hogy a tisztségviselők, szakcsoport vezetők elszámolják az országos rendezvényekre való utazások költségeit. Reprezentációra, média-és reklámra költött összeg nem jelentős, takarékossági okokból ezt nagyon alulterveztük. A kamarai díjakra-a tervezettnek megfelelő összeg nem került kifizetésre, nem kellett új plaketteket készíttetnünk. Az egyéb nem tervezhető kiadások sorában jelennek meg olyan költségek, mint a pályázathoz szükséges iratok beszerzése, hitelesítése, keretezés, poharak pótlása, a kiadás itt sem jelentős. Behajthatatlan követelés a tagságát megszüntető, a kizárt tagok és nyilvántartottak, az elhunytak be nem fizetett és már nem behajtható díjából adódik. Tartozásunk senki felé nincs. A Miniszterelnökségtől kapott támogatás jelentős részét a bérekre és a bérleti díjak fedezésére fordítottuk. Az így jelentkező megtakarítás tette lehetővé új számítógép és tartozékai, valamint a reklám céljára készült könyöklő részbeni Összességében megállapítható, hogy a Kamaránk gazdálkodása megfelelő, racionális és takarékos volt. A kiadások összességében elmaradtak a tervezettől, mintegy 700 000 Ft-al, ha nem vesszük figyelembe a behajthatatlan követelést és az értékcsökkenést. A tényleges kiadás 8 961 423 Ft, ami a takarékosság ellenére is 130 659 Ft-al több mint a tényleges bevétel.(miniszterelnöki támogatás és tartalék nélkül). A Kamara költségvetésének a kiadási főösszege 2015-ben a bevételi főösszeggel azonosan 15 247943 Ft. Salgótarján, 2016. május. 19. Bózvári József s.k. elnök NNMK költségvetésének 2015. évi teljesítéséről 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal 2 / 2

Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi költségvetési teljesítése 2015. 2015.12.31 2015.12.31 Terv-tény BEVÉTELEK terv teljesítés tényleges teljesítés aránya Előző évi maradvány 1 943 037-1 813 037 93% Tagdíj 5 497 000 5 532 500 5 270 250 96% Igazgatás szolg.díj 800 000 690 000 690 000 86% Nyilvántartási díj 2 142 000 2 123 000 2 011 000 94% Támogatás 1 000 000 840 000 840 000 84% Kamat 1 000 12 12 1% Kerekítési különbözet - 4 532 4 532 Továbbképzés 100 000 - - Támogatói befizetések - 15 000 15 000 Tényleges befizetés 9 540 000 9 205 044 8 830 794 Miniszterelnökség Pályázat 4 604 112 4 604 112 Bevétel maradvány nélkül 9 540 000 13 809 156 13 434 906 141% BEVÉTELEK ÖSSZESEN: 11 483 037-15 247 943 133% 2015. 2015.12.31 2015.12.31 Terv-tény KIADÁSOK terv teljesítés tényleges teljesítés aránya Magyar Mérnöki Kamara befizetés 2 000 000 1 475 500 1 475 500 74% Irodabérlet, rezsi 280 000 305 100 305 100 109% Nyomtatvány,irodaszer 70 000 70 966 70 966 101% Postaköltség 120 000 81 245 81 245 68% Telefon és internetköltség 120 000 110 032 110 032 92% Honlap működtetés, készítés 200 000 299 999 299 999 150% Anyagköltség, javítás 30 000 - - - Terembérlet (taggyűlés, rendezvények) 30 000 392 240 392 240 1307% Szakmai rendezvények 500 000 310 427 310 427 62% Helyi csoportok támogatása 250 000 - - - Könyvelés 770 000 762 000 762 000 99% Folyóirat előfizetés,szakkönyvek 40 000 - - - Bankköltség 180 000 140 263 140 263 78% Mérnökbál 100 000 25 535 25 535 26% Munkabér és közterhei 4 400 000 4 445 221 4 445 221 101% Kamarai kitüntetések,díjak 200 000 - - - Étkezési utalvány és költségei 270 000 266 966 266 966 99% Útiköltség 40 000 148 329 148 329 371% Reprezentáció 20 000 34 414 34 414 172% Késedelmi kamat, pótlék,kerekítés - 3 648 3 648 - Egyéb nem tervezett 50 000 89 538 89 538 179% Tényleges kiadások 9 670 000 8 961 423 8 961 423 93% Tartalék 1 813 037 - - - Behajthatatlan követelés / tagdíjak/ - 976 500 976 500 - Értékcsökkenés - 481 994 481 994 - KIADÁSOK ÖSSZESEN: 11 483 037 10 419 917 10 419 917 EREDMÉNY: -130 000 3 089 239 3 014 989 Értékcsökkenéssel -

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2016. évi költségvetésének terve A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2016. évre vonatkozó költségvetése szerkezetében hasonló a korábbi évekéhez A bevételi oldal tervezésekor a törvény által lehetséges minden forrást figyelembe vettünk a 2016. január 1-én aktuális aktív tag és nyilvántartási díjfizető létszám számbavételével. A MMK szolidaritási alapjából ismét számítunk támogatásra. A Miniszterelnökséghez már benyújtottuk a pályázatot a működésünk támogatására. Az 5000 000 Ft támogatással számolunk. A kiadási oldalon a kötelezően előírt tevékenységek ellátásához szükséges működési költségeken felül más, elsősorban szakmai tevékenységek finanszírozására, szakmai napok támogatására nyílik nagyobb lehetőség. BEVÉTELEK Az előző évi pénzmaradvány a 2015.évi teljesítésnek megfelelő összeg: 4 828 026 Ft. A legnagyobb bevételnek továbbra is a tagdíj minősíthető. A tagdíjnál az aktív és a jogosultsággal rendelkező tagoknak létszámának megfelelően terveztük a bevételt 5 500 000 Ft-ra. Az igazgatási szolgáltatási díjakból való bevételnél figyelembe vettük, hogy 2016.-ben várhatóan több lesz a továbbképzések teljesítését igazoló hatósági bizonyítványok kiadásának száma, az új jogosultságok számának növekedésével nem számolhatunk ezért a bevételre az 2015.évhez hasonlóan 800 000 Ft.-ot tervezünk. A nyilvántartási díjnál szintén a nyilvántartottak száma alapján 2 100 000 Ft bevétellel számolunk. Beterveztük 2016.-re is a 1000 000 Ft támogatást, melyet a MMK Szolidaritási alapjából fogjuk megpályázni. Egyéb nagyobb összegű pártolói támogatásokkal számolunk, így 330 000 Ft bevételt tervezünk. A Miniszterelnökségtől 5 000 000 Ft-os támogatással számolunk. Összességében a 2016. évi várható bevétel összege a fent részletezettek alapján: 19 558 026 Ft. Ebből a tényleges bevétel (Miniszterelnökség támogatása és a tartalék nélkül): 9 730 000 Ft. KIADÁSOK A Magyar Mérnöki Kamarához történő befizetés a tervezett tagdíjbevételek figyelembe vételével a vonatkozó szabályzat szerinti képlet alkalmazásával kiszámított összeg közel 1 600 000 Ft, ehhez még jön a 2015.évi tartozásunk, ami kerekítve 400 000 Ft, így tervezzük a 2 000 000 Ft kiadást. Az irodabérlet díja eddig nem változott, marad a 310 000 Ft. A működéshez szükséges nyomtatvány, irodaszer, posta, telefon, internet költségeinél az elmúl évi tényadatokat vettük figyelembe, nagyobb változás nem várható. A honlap működtetésénél figyelembe vettük, hogy a helyreállítás megtörtént, a működtetéséért, karbantartásért kell fizetni, 200 000 F-os kiadással számolunk. Anyagköltség, karbantartására minimális összeget tervezünk 30 000 Ft-ot. NNMK költségvetésének 2016. évi terve 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 2

Terembérletnél többlet kiadásként jelentkezik, hogy az elnökségi ülések megtartására is bérelnünk kell termet, ezért itt beterveztünk 200 000 Ft-ot. A szakmai rendezvényekre most nagyobb összeget 800.000.- Ft-ot irányzunk elő, melyet elsősorban a hagyományossá vált Mérnöknapok megszervezésére és szakmai kirándulásokra tervezzünk felhasználni. A helyi csoportok támogatására- az elmúlt évihez hasonlóan ismételten 300.000 Ft-ot terveztünk. A könyvelés díjánál a 2016.-évi díjat megemeltük 10%-al a pályázatok többletmunkájáért. A folyóirat, kiadványok beszerzésére előirányzott keretet némileg megemeltük 50 000 Ft-ra, szakmai napokon az előadók részére ajándékként vásárolunk könyvet. A bankköltségnél a 2016. évi tényadatot némileg megemeltük,150 000 Ft-ra. A Mérnökbál költségeinek fedezésére ismételten kevesebb kiadással számolunk, 140 000 Ft-ot tervezünk. A munkabérek és járulékai költségét megemeltük. Az elmúlt években terveztük a kamarai ügyintéző és a titkár részére az étkezési utalvány-erzsébet utalványbiztosítását, ez most elmarad, beépítjük a bérbe. A kamara által adományozott kitüntetések -díjak- tervezett összege 300 000 Ft lesz, a díjból kell újakat készíttetni. Az útiköltség térítésére az elmúlt évi kiadást némileg megemeltük és beterveztünk 150 000 Ft-ot. A reprezentációs költségére csak 30 000 Ft-al számolunk, az egyéb nem tervezett kiadásra 100 000 Ft-ot tervezünk. A 2016. évi kiadások megtervezésénél ismételten takarékosságra helyeztük a hangsúlyt, azzal, hogy a szakmai rendezvényekre, továbbképzések támogatására többet szeretnénk fordítani, ezt most a Miniszterelnökség támogatása lehetővé teszi. Mindezen tervezett kiadások figyelembe vételével a várható tartalék: 9 008 026 Ft. Fentiek alapján 2016.évben a bevétellel azonos 19 558 026 Ft összegű kiadási főösszeg várható. A tényleges, tartalék nélküli kiadás összege: 10 850 000 Ft Salgótarján, 2016. május 19. Bózvári József s.k. elnök NNMK költségvetésének 2016. évi terve 2016. május 19. Tisztújító Taggyűlés Oldal: 1 / 2

Nógrád Megyei Mérnöki Kamara 2016. évi költségvetési terve 2015.12.31 2016. évi BEVÉTELEK tényleges teljesítés Terv Előző évi maradvány 1 813 037 4 828 026 Tagdíj 5 270 250 5 500 000 Igazgatás szolg.díj 690 000 800 000 Nyilvántartási díj 2 011 000 2 100 000 Támogatás 840 000 1 000 000 Kamat 12 - Kerekítési különbözet 4 532 - Továbbképzés - - Támogatói befizetések 15 000 330 000 Tényleges bevételek 8 830 794 9 730 000 Miniszterelnökség Pályázat 4 604 112 5 000 000 Bevétel maradvány nélkül 13 434 906 14 730 000 BEVÉTELEK ÖSSZESEN: 15 247 943 19 558 026 2015.12.31 2016. évi KIADÁSOK tényleges teljesítés Terv Magyar Mérnöki Kamara befizetés 1 475 500 2 000 000 Irodabérlet, rezsi 305 100 310 000 Nyomtatvány,irodaszer 70 966 80 000 Postaköltség 81 245 100 000 Telefon és internetköltség 110 032 120 000 Honlap működtetés, készítés 299 999 200 000 Anyagköltség, javítás - 30 000 Terembérlet (taggyűlés, rendezvények) 392 240 200 000 Szakmai rendezvények 310 427 800 000 Helyi csoportok támogatása - 300 000 Könyvelés 762 000 840 000 Folyóirat előfizetés,szakkönyvek - 50 000 Bankköltség 140 263 150 000 Mérnökbál 25 535 140 000 Munkabér és közterhei 4 445 221 4 900 000 Kamarai kitüntetések,díjak - 300 000 Étkezési utalvány és költségei 266 966 - Útiköltség 148 329 200 000 Reprezentáció 34 414 30 000 Késedelmi kamat, pótlék,kerekítés 3 648 - Egyéb nem tervezett 89 538 100 000 Tényleges kiadások 8 961 423 10 850 000 Tartalék 4 928 026 9 008 026 Behajthatatlan követelés / tagdíjak/ 976 500 - Értékcsökkenés 481 994 - Kiadások tartalék nélkül: 15 347 943 10 850 000 EREDMÉNY: 3 014 989 - Kiadás Összesen: 15 247 943 19 558 026