Bevezetés a makrogazdasági pénzügyekbe I.

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet Pál Tamás Bevezetés a makrogazdasági pénzügyekbe I. oktatási segédanyag Budapest, 2015

A pénz természete Tartalomjegyzék 1. Pénzelmélet... 3 1.1. A pénz megjelenési formái... 3 1.2. A pénz funkciói... 7 1.3. A pénz mint pénzügyi eszköz... 12 2. A monetáris rendszer... 15 2.1. Pénz a modern gazdaságban... 15 2.2. Pénzteremtő műveletek... 18 2.3. Kétszintű bankrendszer... 20 2.4. Pénzteremtés folyamata a bankrendszerben... 23 2.5. Pénzteremtés jegybanki befolyásolásának lehetőségei... 29 2.5.1. A pénzteremtést befolyásoló szereplők... 29 2.5.2. Az állam és a jegybank finanszírozási kapcsolata... 31 2.5.3. A jegybank kontrollja... 33 2.5.4. A pénzmultiplikátor felbontása... 35 2.5.5. A részleges tartalékkal működő banktevékenység finanszírozása... 40 3. A monetáris politika elméleti alapjai... 47 3.1. Pénzkereslet... 47 3.2. A mennyiségi pénzelmélet... 48 3.3. Keynes pénzkeresleti függvénye... 49 3.4. Monetarista megközelítés... 54 3.5. Vita a monetáris politika szerepéről... 55 3.6. A foglalkoztatásra és az inflációra gyakorolt hatás... 59 3.7. A vita állása... 62 4. Az infláció társadalmi költsége... 65 4.1. Az infláció és annak mérése... 65 4.2. Miért káros az infláció?... 68 4.3. Hiperinfláció... 73 4.4. Defláció... 75 4.5. Az infláció leszorításának költségei... 76 2

1. Pénzelmélet 1.1. A pénz megjelenési formái Amióta írásos emlékeink léteznek, tudhatjuk, hogy a pénznek a társadalmi-gazdasági folyamatokban mindig is kitüntetett szerep jutott. A pénz természetének megértése az ókortól kezdve napjainkig foglalkoztatta a közgazdászokat és a társadalomtudományok egyéb területéről ismert gondolkodókat. A pénz mibenlétének megértésére irányuló törekvések alapvetően nemcsak gazdasági kérdésként merültek fel, hanem már az ókortól kezdődően a társadalomban betöltött szerepét is érintették. A modern közgazdaság is túllépett azon a kezdeti felfogáson, amely a pénzt a gazdaság kerekeit megolajozó kenőanyagnak tekintette. Az elmúlt időkben jelentős erőfeszítések történtek arra, hogy az elmélet a pénzügyi szektort integrálja a tradicionális közgazdasági modellekbe. Abban egyetértés mutatkozik, hogy a pénzt természetesen nem lehet gazdaságon kívüli fogalomként definiálni, de ugyanakkor a társadalomtól sem lehet függetleníteni, egyes nézetek szerint a pénz társadalmi intézmény. A pénz definiálása során kiindulhatunk természetesen - a konkrét értelemben vett pénztől, ami a tárgyak azon csoportját takarja, amelyek pénzként funkcionálnak. Elsőként a pénzre használt szavak nyelvi eredetét érdemes áttekinteni, ami jól tükrözi a pénz megjelenési formáját, illetve a róla alkotott társadalmi felfogást. Ez nem keverendő össze a pénz eredetével. Az első írásos emlékek alapján a pénz elnevezése leginkább a gazdagság fogalmához, illetve a méréshez kapcsolható (pl. sékel - súlymérték), megjelenési formáját tekintve pedig súlyra mért fémöntvényt (leginkább ezüstöt) takart. A mértékegység tehát jellemzően egy meghatározott súly volt, amely az adott fémhez kapcsolódóan, értékmérőként megjelent egyéb árucikkekre is. Nem volt szokatlan, hogy mindemellett törvényes átváltási arányokat rögzítettek a megfelelő súlyú fémöntvény illetve a gyakori árucikkek 1 között. A pénz felhalmozása (végső fogyasztása) pedig elsősorban az uralkodóhoz, az arisztokráciához és papsághoz volt köthető, akik adók és háborúk révén tettek szert rá. A mérés fogalma a fémverés során egyértelművé vált, a vert pénz ugyanis súly és minőségi kétségtől megtisztított pénzt hozott létre, ahol az állami hatalom hitelesítette a mértéket magával a pénzveréssel. Az angol nyelvben használt money kifejezés eredete a latin moneta szóból eredeztethető. A szó jelentése vert pénz, maga a szó pedig Junó istennő mellékneve, amit a pénz hátoldalára vertek. A görögök által vert pénzt jelölő szó, a nomisma jelentése jog, törvény utal arra, hogy vert 1 pl gabona 3

pénz értéke függetlenül rögzíthető a valós fémtartalmától, tehát értéke elválhat attól. 2 Ebben az esetben tehát nem csak arról van szó, hogy pusztán praktikus okokból való hitelesítést szolgálja a pénzverés. 3 Persze utóbb az állami ügyeskedés miatt a vert pénz elveszthette a hitelesítés eredményezte jó tulajdonságát. A pénzrontás révén ugyanis az állam bevételre tett szert, amivel már az ókortól kezdve éltek is. 4 Láthatjuk tehát, hogy a pénz értéke a történelemben már viszonylag hamar kezd elválni az árutartalmától. 5 A mai modern pénzről tudjuk, hogy semmilyen mögöttes árutartalommal nem bír, sőt legtöbb esetben fizikai megjelenési formája sincs, pusztán elektronikus jelként létezik. Ha egy csapásra megszűnne az elektromos ellátás, többek között elég nagy bajban lennénk abban is, hogy mit is használjunk pénzként. A modern pénz megjelenésének előfutárai a pénzhelyettesítők voltak. A szokásos használatban a pénzként legelterjedtebb nemesfémeknek is voltak gyakorlati hátrányaik. Forgásuk során folyamatosan koptak, a nemzetközi kereskedelemben az átváltás nehézkes volt, esetenként a nemesfémpénzek a határokon túl nem voltak szabadon átvihetők, ráadásul szállításuk kényelmetlenséggel és kockázattal járt. Az árucsere és a kereskedelem fellendülése ezért igényt támasztott pénzhelyettesítőkre. Az első ilyen pénzhelyettesítők a kereskedelmi forgalomhoz kapcsolódó váltók vagy hitellevelek voltak, amelyek az áruk távolból történő kifizetésének alapvető eszközei lettek. A kereskedők letétbe helyezték a bankárnál a pénzüket, amiről egy váltót 6 kaptak. A váltót pedig az adott intézmény más vidéken található kapcsolatánál tudták az ott használatos pénzre váltani. Természetesen a fontosabb, jelentős távoli kapcsolatokkal bíró kereskedő házak, pénzváltók voltak, akik ezzel a pénzügyi tevékenységgel foglalkoztak. 7 A bankárok rövid időn belül kölcsönöket is kezdtek folyósítani, a náluk elhelyezett betéteket is használva. Az ideológiai korlátok 8 miatt kezdetben kereskedelmi váltóügyletnek álcázták a hitelt vagy befektetést. Hamarosan azonban már arisztokraták, uralkodók, sőt maga a pápa is hitelt vett fel jövendő jövedelmeire, a kamat tilalom megszűnt, a bankárok pedig a társadalom megbecsült és befolyásos tagjaivá váltak. 2 E felfogás szerint a pénz attól értékes, hogy közmegegyezés (az állam) biztosítja pénzként való használatát. Értéke ettől függ, mert ha a közmegegyezés (állami döntés) a pénzről változik, úgy korábbi szerepét, értékét akár el is veszítheti. 3 Az Athénban vert ezüstpénz értéke meghaladta az azonos súlyú ezüstét (Williams 1999). Ezzel a trükkel a nemzetközi kereskedelmi többletet felhalmozó államok a jóval későbbi gyakorlatnak megfelelő monetáris politikát folytattak annak érdekében, hogy bevételre tegyenek szert a pénzverésből, illetve szabályozzák a külső egyensúlyt. Az ezüst minden határon túli felhalmozása számukra ugyanis nem tűnt ésszerűnek. Érdekes a spártaiak gondolkodása, akik a legtovább tartottak ki a vasöntvények pénzként való használata mellett. Vaspénz esetében nyilvánvaló, hogy annak a várható szükségleteken túli felhalmozása értelmetlen. 4 Az athéniak is például a peloponnészoszi háború alatt. 5 Mindazonáltal a pénz értékét ekkor alapvetően áruértéke határozta meg. 6 A váltó egy olyan értékpapír, amelyben az adós elismeri a tartozását és vállalja, hogy azt meghatározott időben és módon kiegyenlíti a kedvezményezett részére. 7 Kínában a 11. századtól a jövedelmező só és teakereskedelemmel kapcsolatosan árura szóló jegyek, Európában a 14. századtól az itáliai bank és kereskedőházak váltói terjedtek el. 8 A kamatszedés vallási tilalma miatt. 4

Ezek a korai papírpénzformák tehát a jelentős magánszereplők által kibocsátott, határidős átutalási, váltó- vagy hitelügyletek értékpapírjai voltak, amelyek pénzre szóltak. Innen már csak egy lépés volt, hogy a bankárok megbízható váltóit később már lejárat nélkül, klasszikus bankjegyként bocsátották ki, amellyel az adott bankház érdekkörében pénzre való átváltás nélkül is lehetett fizetéseket eszközölni. Használatuk alapja a kibocsátó megbízhatósága és széles körű üzleti ismertsége, tevékenysége volt, de mégis, a mindenkori üzletfél döntésén múlott, hogy a kereskedelmi csere ellenértékeként elfogadja-e. Bár idővel elbuktak, 9 az egykori itáliai kereskedőházak mindenestre nagyban hozzájárultak a pénz természetének megváltozásához, miszerint tevékenységük révén megjelent a mai kereskedelmi bankpénz. Lényegi eltérést a kereskedelmi bankjegyektől a papírpénzek állami kibocsátása jelentett. Az első, mai készpénzünkkel azonos, határidő nélküli 10, az állam által kibocsátott papírpénzt mint hivatalos nemzeti fizetőeszközt Kínában hozták forgalomba 1024-ben (Bernholz 2003). A 13-14. században a Jüan-dinasztia idején pedig kizárólag papírpénzt használtak, az arany, ezüst és réz pénzként való használata tilos volt. (Williams 1999). 11 Európában először 1661-ben került nyilvános forgalomba hivatalos papírpénz, a svéd Stockholm Banco 12 által. Ezen első európai hivatalos bankjegyek értékét nemesfémben határozták meg. Az államilag hivatalossá tett fizetőeszköz elfogadása mindazonáltal törvényi alapokon nyugszik, nem pedig a mögöttes értékén, vagyis rendeleti pénz. 13 A nemesfémpénzre való átválthatóság pedig Európában a 20. század elejére teljesen megszűnt. A váltópénzek jellemzően ma is fémpénzek, ezek értéke azonban már jóval a papírpénzek elterjedése előtt is elvált a mögöttes fém értékétől, a mindennapi, nem kereskedelmi, hanem fogyasztáshoz kapcsolódó tranzakciók lebonyolításának eszközeként funkcionáltak. 14 A pénznek ma már csak egyik, eredetéből származtatható megjelenési formája a jegybank által kibocsátott bankjegy és érme, együttesen készpénz. A rendeleti pénz megjelenésével ugyan megszűnik a kereskedelmi bankok lehetősége saját bankjegyek kibocsátására, illetve így azok forgalomban sem lehetnek, ugyanakkor a kereskedelmi banktevékenység és ennek révén 9 Bár a hitel- és a piaci kockázatokat kezelni tudták, a magas tőkeáttétel mellett több tényező is közrejátszott a bukásukban: a szuverén hitelezés veszteségei (Kohn 1999), illetve az, hogy a kereskedelmi egyensúlytalanság miatt az itáliai betétekkel szemben a követelések külföldön halmozódtak fel, ami időnként likviditási problémát jelentett (Williams 1999). 10 Vagyis az értékpapírban megtestesülő adósságnak nincs lejárata. 11 A páratlanul korai kínai kísérletnek szokásos vége lett: a sikeres kezdet után a későbbiekben a kormányzati túlköltekezést féktelen papírpénz nyomtatással finanszírozták, ami hiperinflációhoz és gazdasági összeomláshoz vezetett. A 15. században ezért kényszerűségből visszatértek a fémpénzek használatához. 12 Az első európai jegybank, a mai svéd jegybank, a Riksbank elődje. 13 A latin fiat (legyen így) szóból származtatóan a szakirodalomban fiat money ként ismert. 14 Míg korábban a fémtartalom elenyésző értékű volt csupán, ma épp ellenkezőleg, a váltópénzek előállítása, sokszor fémtartalmuk értéke meghaladja a nominális értékűket. Ezért kellett például a nyersanyagárak emelkedésével a 1 és 5 centesek beolvasztását és tömeges kivitelét megtiltani az USA-ban. 5

létrejött kereskedelmi bankpénz továbbra is létezik. Utóbbi nem más, mint a kereskedelmi bank tartozása felénk, vagyis a számlánkon rendelkezésünkre álló összeg. Ez egy folyószámlán tipikusan határidő nélküli. Megjelenési formáját tekintve ez a pénz elektronikus jelként létezik. Felhasználása során is egyre elterjedtebb az elektronikus használat, amikor a fizetéseket bankkártyával, mobil fizetési rendszeren vagy interneten keresztüli bankolással teljesítjük. A rendeleti pénz és kereskedelmi bankpénz tehát együtt létezik, az átlagpolgárok általában nem is tudják megkülönböztetni egymástól. Legtöbben a kereskedelmi bankpénzre úgy tekintenek, mint olyan készpénzre, ami bankban van elhelyezve. Ennek a nyilvánvaló alapja, hogy a bank és az átlagos ügyfél között ma még jellemzőek a készpénz be- és kifizetéssel járó tranzakciók, továbbá a köznyelvi használatban a pénzt a jellemzően a készpénzre értjük. 15 Az állam a vonatkozó törvények szerint hatalmazza fel a bankokat kereskedelmi bankpénz kibocsátására, megfelelő szabályok megtartása mellett. A kritikus szabály szerint pedig a kereskedelmi bankpénz az ügyfél kezdeményezésére rendeleti papírpénzzé (készpénzre) váltható át. Valójában erre az átváltásra teljes körűen nincs lehetőség, hiszen ha mindenki egyszerre akarná kivenni 16 a pénzét a bankból, akkor ez nem lenne lehetséges, mivel kereskedelmi bankpénz állománya lényegesen meghaladja a rendelkezésre álló rendeleti pénz állományát. Valójában a tényleges bankcsődök bekövetkezésekor láthatjuk ennek igazságát: a bank ügyfelei a bank felé táplált bizalom elvesztésével ráébrednek a két fogalom közti különbségre és megrohanják a bankot a készpénzfelvételi és más bankhoz történő átutalási igényükkel. Ugyanakkor a bankszámlán levő pénz, a kereskedelmi bankpénz, ugyanúgy felhasználható áruk vásárlására vagy fizetési kötelezettségek teljesítésére. Ami lényegileg megkülönbözteti a rendeleti pénztől, az csupán az, hogy létrehozója nem az állam, hanem a kereskedelmi bank; így nem az állam, hanem a kereskedelmi bank adósságát testesíti meg; a rendeleti pénztől eltérően nem mindenki köteles annak elfogadására. 17 15 Természetesen szélesebb körben is használjuk ugyanakkor a pénz fogalmát, amikor például azt mondjuk valakiről, hogy sok pénze van, akkor azt értjük alatta, hogy vagyonos ember, azaz gazdagság megfelelőjeként használjuk. 16 Ez egy eleve rossz köznyelvi szóhasználat, mivel a kereskedelmi bankpénz nem azonos a rendeleti pénzzel, a bank nem a rendeleti pénzt tároló intézmény. Sokkal helyesebb lenne az átváltani szót használni. Ezzel egyébként az angol nyelv sincs máshogy (withdraw). 17 Egy kereskedő jelenleg például nem kötelezhető (a fogyasztó és a kereskedő közötti ügyletben) arra, hogy az árujáért cserében kereskedelmi bankpénzre szóló követelést, azaz csekket, bankkártyás fizetést vagy átutalást fogadjon el, hanem megkövetelheti a készpénzben való fizetést (a fogyasztó és a kereskedő közötti ügyletben). Ugyanakkor a munkavállalók hasonló kikötést már nem tehetnek, a közszférában dolgozók például nem kaphatják meg a fizetésüket készpénzben csak átutalással. 6

A rendeleti pénz és a kereskedelmi bankpénz keveredése azonban, ahogy láttuk, általános, utóbbi pénzként való használata pedig döntően meghaladja előbbiét 18, aránya folyamatosan növekvő. A készpénzforgalom megszűnésével pedig értelmét is veszti a megkülönböztetés. Az USA-ban például a készpénz elfogadására nem kötelezhetők az üzleti szereplők, csak akkor, ha az adott állam törvényei erről külön rendelkeznek. Ebben az értelmezésben az USA törvényes fizetőeszköze a dollár, de azt mindenki szabadon dönti el milyen formában fogadja el. 19 A készpénz kiszorulása esetén a rendeleti pénz a hétköznapi tranzakciók számára a továbbiakban megfoghatatlan lenne, kizárólag a jegybank és kereskedelmi bankok, valamint utóbbiak egymás közötti tranzakcióiban használt pénz, ún. jegybankpénz értelmében beszélhetnénk róla. A jegybankpénz és a kereskedelmi bankpénz közötti szabályokat pedig az állam törvényekkel szabályozza. Mivel belátható, hogy a modern állam érdeke, hogy a bizalom azonos és teljes körű legyen mindkettő iránt, valamint az állam felelősségvállalása a bankszektor iránt igen nagymértékű, így összességében azt mondhatjuk, hogy a rendeleti pénz helyét egyre inkább olyan pénz veszi át, amelynek helyes megnevezése rendeleti kereskedelmi bankpénz lenne. 20 1.2. A pénz funkciói Láthattuk, hogy a pénz történelmi fejlődése során fokozatosan elvesztette áruformáját. Kezdetben a pénz kizárólag árupénz (döntően fémpénz) volt, később árupénz és annak helyettesítői az ún. pénzhelyettesítők együtt léteztek, ma már pedig ún. belső érték nélküli pénz forog. Utóbbi azt jelenti, hogy a pénz mögül eltűnik az árufedezet, értéke többé nem függ a mögöttes áru előállítási költségeitől. A pénz megjelenését követően viszonylag korán felismerték már, hogy nem maga a pénz megjelenési formája, hanem a társadalom által annak tulajdonított megegyezés biztosítja a pénz értékét. Felvethető persze, hogy a mögöttes objektív érték elvesztése miatt a pénz értékállósága csorbul, ami inflációhoz vezet. Távolról nézve az adatokat ez még igaznak is tűnhetne. Látni kell azonban, hogy az aranystandard időszakában is változékonyak voltak az árak, csupán a változás nem egyirányú volt, deflációs és inflációs időszakok keveredtek. Ma egyáltalán nem ezt tekintjük üdvözítőnek, hanem az inflációnak tartósan alacsony, természetes rátája közelében való alakulását. Pontosan tudjuk, hogy a gazdaság bővülése (és pénzigénye) nem 18 A fejlett piacokon több mint tízszeres mértékben. 19 Lásd Coinage Act 1965, Section 31. U.S.C. 5103 Legal Tender 20 Az ún. free banking iskola pedig az állami szabályozást is szükségtelennek tartja, teljes mértékben a piacra bízná a pénz kibocsátását és forgalmát. 7

függhet az arany és ezüst termelésének a lehetőségeitől, ilyen értelemben ez a kapcsolat az aranystandard egyik súlyos hátránya. Természetesen ez az árakra is igaz. Az aranyhoz rögzített pénz nem véd meg az inflációtól. Ehhez az kellene ugyanis, hogy az arany és a többi áru relatív ára is stabil legyen. A történelem során az aranytermelés lehetőségeinek változása azonban ténylegesen hatással volt az arany és más áruk relatív árára. A XVI. században például az újvilági hódítások és földrajzi felfedezések eredményeképpen Európába áramló nagymennyiségű nemesfém jelentősen hozzájárult az ún. árforradalomhoz, amelynek során az árak mintegy másfél évszázad alatt többszörösükre emelkedtek, még ha a mai viszonyok szerint nem is tekinthető számottevő inflációnak az akkoriban megtapasztalt áremelkedés (Kugler-Bernholz, 2007). A beáramló arany és ezüst többségében a forgalomban levő pénz mennyiségét növelte, ami az arany és ezüst relatív árának csökkenéséhez vezetett. Feltételezve például, hogy a tipikus fogyasztói kosár étéke 1 uncia aranynak felel meg, az aranypénz mennyiség bővülésének hatására ez arány eltolódott, a fogyasztói kosár értéke 1 unciát meghaladó aranyat ért a továbbiakban. Mivel a forgalomba levő pénz értéke rögzítve volt az aranytartalmához (Angliában például az aranystandard időszakában 1 uncia arany 4,25 fontban volt meghatározva), így az arany és a többi áru relatív árának módosulása eredményeképpen az árak is a növekedtek. A pénzmennyiség és az árak összefüggését Hume révén már korán feltárta a közgazdaságtudomány. Egyszerűen elképzelve, ha egyik pillanatról a másikra (tehát a reálgazdaság változatlansága mellett) a pénzállomány hirtelen megduplázódna a gazdaságban, akkor ez az árakat is megduplázná. Mivel tehát az árupénz esetében éppen az adott áru előállítási lehetőségeitől (és persze a mögöttes kereslet-kínálati viszonyaitól is) függ a pénz belső értéke, így megkérdőjelezhető ennek az értéknek az örökkévalóságába való hit, tehát az ún. belső érték állandósága egyáltalán nem biztosított. 21 Minthogy a történelem során a pénz elszakadt objektív belső értéktől, sőt egyre inkább a fizikai megjelenéstől is, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a pénz lényegi sajátosságának függetlennek kell lennie a megjelenési formájától. Vagyis miután a pénz szerepét a saját korában mindegyik maradéktalanul betöltötte, a papírpénz vagy az elektronikus jelként létező pénz fogalmi tartalmában nem különbözhet a nemesfémpénztől. Az eddigiekből már láthattuk, hogy a pénz az árutermelő gazdaság és társadalom szükségszerűen létrejött jelensége, amelynek definiálása nem egyszerű. Ha röviden meg kellene tennünk, akkor a pénzt úgy kellene definiálnunk, mint az a dolog, ami az adott társadalomban elfogadott az áruk és szolgáltatások ellenértékének, továbbá az adósságoknak a kiegyenlítésére 21 Végezzük el azt az egyszerű gondolati kísérletet, hogy egy új tudományos áttörés révén mégis megvalósul az alkimisták régi vágya és lehetővé válik az arany tömeges és rendkívül olcsó előállítása. Vajon az aranypénz vagy az aranyalapú papírpénz belső értékével mi történne? De gondolhatunk arra is, hogy volt olyan társadalom, amely a kagylókat használt pénzként. 8

(Mishkin 2013). Ugyanakkor a pénz meghatározását funkcionális oldalról is elvégezhetjük, amelynek során számba vesszük, hogy melyek azok a legfontosabb funkcióik, amelyeket be kell töltenie egy dolognak ahhoz, hogy pénznek tekintsük. Ez alapján pedig megjelölhetünk továbbá néhány olyan tulajdonságot, amellyel a pénznek nevezett dolognak rendelkeznie kell ahhoz, hogy az egyes funkciókat megfelelően tudja betölteni. Ez a három funkció pedig az értékmérő, a forgalmi eszköz és az értékőrző funkciók. A pénzhez kapcsolódó funkciók közül, a pénz kialakulásához legközelebb állóan, először is beszélhetünk mérés jelenségéről. A pénzt értékmérőként használva egyszerűen válik összehasonlíthatóvá és összegezhetővé különböző jószágok hasznossága. Mivel minden árura egy és ugyanazon mércét használjuk, így a pénz az áruk és szolgáltatások értékének praktikus mércéjét adja, bár kisebb pontatlanságokkal számolnunk kell. Egy dinamikus (idővel rendelkező) gazdaságban az árak folyamatos alkalmazkodásban vannak, így egyik kiragadott pillanatról sem állíthatjuk kellő bizonyossággal, hogy abban a pontos értékviszonyok fejeződnek ki általuk. Az árujellegétől megtisztított pénz sem marad érintetlen ettől. Feltételeznünk kell továbbá a pénzről, hogy annak határhaszna konstans. 22 A pontos értékméréshez továbbá a pénznek homogénnak, tetszőlegesen oszthatónak és értékállónak kell lennie. Utóbbit abban az értelemben használjuk, hogy az infláció rombolja a pénz értékmérő képességét, minél magasabb az infláció annál kevésbé képes betölteni ezt a szerepet. Belátható, hogy a pénznek az értékmérésben betöltött fenti szerepéhez semmi olyan feltételezést vagy tulajdonságot nem kellett hozzá párosítanunk, ami bármilyen saját értéket követelt volna meg tőle. Másként fogalmazva a mércénknek nem kell valamely más dologra visszavezethető értékkel bírnia, sőt még fizikai megjelenésére sincs szükség. Éppen elegendő, hogy a társadalom tagjainak tudatában rögzüljön mint elfogadott mérőeszköz 23 (Pete 1996). Mérni nemcsak árukat és szolgáltatásokat lehet. Már az ókori törvények is rögzítettek például pénzbeli büntetéseket. Továbbá a pénzügyi műveletek jutalékát vagy kölcsönök után járandóságot, a kamatot is pénzben fejezzük ki. A pénz ebben az értelemben elszámoló egység, vagyis az, amiben az árak meghatározása, a jövedelmek és az adósságok kifejezése, a számlák vezetése történik. Összefoglalva a pénz a gazdasági szereplők döntéseit meghatározó kalkulációk mérőeszköze. 22 Ezen lehet persze vitatkozni, csökkenő határhasznosság esetén például a prémium termékek árai túlzottak lesznek. 23 Világosan megnyilvánult ez az euro bevezetésekor, amikor számos országban készítettek olyan pénztárcákat, amelyek segítségével az emberek egyszerűen átszámíthatták az euro bankjegyek és érmék értékét a korábban megszokott fizetőeszközben (pl. olasz líra) kifejezett értékben. De a század eleji román pénzreform (amikor 5db nullát levágtak a pénzegységből) után évekkel sokan még mindig régi lejben számolnak, ami ráadásul nem is egyszerű művelet. 9

A pénz forgalmi eszközként (vagy csereeszközként) definiált funkciója szintén a kezdetekhez, a pénz kialakulásához köthető. A pénz ebben az értelemben a csereaktusok közvetítésében játszik szerepet. Az eredeti elképzelés szerint pénz nélkül az árucsere nehézkes és költséges barterügyleteken keresztül tudna megvalósulni, ami az árutermelés fejlődésével nagyon hamar ellehetetlenül, így a pénz megjelenése társadalmi szükségszerűség eredménye. A pénz használatával a vétel és az eladás aktusa szétválik, így a tranzakciós költségek minimalizálhatók, amivel a pénz létezését meg is indokoltuk. A csere ezek után az adásvételi szerződések során áru és pénz cseréjét jelenti. A közvetítő szerep arra utal, hogy a csere folyamán a pénzt nem azért fogadja el az eladó, mert azzal valamilyen szükségletét elégítené ki, hanem azért, mert alkalmas arra, hogy egy másik cserében ugyanezt a szerepet betöltse. A pénz tehát nem fogyasztható, még a belső értékkel bíró nemesfémpénznek sincs közvetlen fogyasztási haszna. 24 A pénznek mint csereeszköznek rendelkeznie kell néhány praktikus tulajdonsággal. A homogenitást már korábban elvártuk. Nyilvánvaló, hogy ez szükséges ahhoz, hogy az egymást követő csereügyletekben változatlan bizalmat kapjon a résztvevőktől. Könnyű felismerhetőség, szállíthatóság és tartósság azok a további elvárt tulajdonságok, amelyek ezt szolgálják. Végül, de nem utolsó sorban a pénzbe vetett bizalom lényeges alapja annak különleges áru volta, amit ritkasága eredményez. Az áru tartalmát elvesztett pénznél ezt nem termelhetőségként definiáljuk. A pénz csereeszközként való meghatározása a történeti alapokból kiindulva ugyan adja magát, de felvet olyan kérdéseket, amelyek a modern pénz esetében problémákhoz vezetnek. Tudjuk, hogy a belső érték nélküli pénz nem fogyasztható, közvetlen haszna zéró. Ebben az esetben hogyan lehet a csere folyamán mégis pozitív értéke? 25 Ha nem lenne pozitív értéke, akkor ugyanis nem tudná betölteni pénzszerepét a csereeszköz funkció szerint, vagyis nem lenne pénz. Átfogalmazva a kérdést: miért fogadják el a gazdasági szereplők a csere során, és miért tartják a belső érték nélküli pénzt, ha annak közvetlen hasznossága számukra zéró és található olyan más eszköz, amelynek hozama meghaladja a pénzét (Gilányi, 2006)? Mint látni fogjuk, a probléma nemcsak az elméletet foglalkoztatja, hanem a banki gyakorlatban a pénzügyi innovációk legsikeresebb termékei között említhető eszközök születtek az ellentmondás feloldására. Az a tény, hogy a pénz közvetítő szerepet tölt be a cserefolyamatokban és azokat időben elválasztja, rámutat a pénz egy más funkciójára is. Ha az egymást követő cserékre nem azonos 24 Az első írásos emlékek alapján feltételezhetjük, hogy a fémöntvények közvetlen fogyasztási hasznossággal bíró gabonát váltották le a csereügyletekben, legalábbis erre utal, hogy az első törvények a fizetési meghagyásokat ezüstben és gabonában egyaránt megadták. 25 Ún. Hahn probléma, lásd részletesen Gilányi, 2006 10

időben kerül sor, akkor a pénzt felhalmozási eszközként használjuk. Az időbeli felosztás természetesen elméleti jellegű, a különböző cserék ma már sohasem egy azonos helyen és időben (nem egy adott piacon és napon) zajlanak egyszerre, ilyen szempontból nehéz lenne elkülöníteni a csereszköz és felhalmozási eszköz funkciót. A csereeszköz szerepet tekintsük úgy, hogy a pénz az, ami az adásvétel során a csere tárgyát képezi a jelenben, a felhalmozási eszköz szerep értelme pedig, hogy ezt a jövőben is betölti, vagyis a pénz teremt kapcsolatot jelen és jövőbeli cserék között is. Ehhez az kell, hogy a pénz megőrizze az értékét, ezért ezt a szerepet értékőrző funkciónak nevezzük. Nyilvánvaló tehát, hogy értékőrzés híján egy adott dolog nem minősülhet pénznek 26, ugyanakkor azt is látni kell, hogy, hogy önmagában az értékőrzés nem elégséges feltétele annak. Nemesfémpénz esetében a megtakarítás kincsként kicsapódik a gazdasági körforgásból (adott esetben akár be is olvasztják, így megszűnik pénzként funkcionálni). 27 A modern pénznek ilyen értelmű kincsképző szerepe csak ritkán van, mivel mint pénzügyi eszköznek (mint készpénz) zéró vagy (mint látraszóló számla) minimális a hozama és értéke az infláció mértékével a teljes árukosárral szemben folyamatosan erodálódik. 28 Mi az akkor, ami mégis vonzóvá teszi a pénztartást más aktívákkal szemben, amelyek kedvezőbb hozamot biztosítanak? A legtöbb aktíva értékmegőrzés szempontjából nyilván jobb felhalmozási eszköz, mint a pénz: inflációt ellensúlyozó jövedelmet biztosítanak (pl. kötvények), egyéb, nem pénzügyi hasznosságot nyújtanak (pl. ingatlan, műtárgy). Ennek ellenére csereeszközként vagy értékmérőként nehezen tudnánk használni őket. Értékük ugyanis bizonytalan, piaci tényezőktől (kereslet, kínálat, várakozások) függ, fizetni csak jelentős diszkont árán lehetne velük. Valójában a pénz az egyetlen olyan dolog, amely értékőrző abban a tekintetben, hogy minden pillanatban önmagával azonos értékű, azaz mindenféle költség nélkül, bármikor felhasználható a fizetésekre. Összefoglalva a fentieket, az uralkodó pénzelmélet a pénznek értékmérő, forgalmi eszköz és értékmegőrző funkciót tulajdonít. Ebből a megközelítésből adódó definíciónk szerint pedig azok a dolgok minősülnek pénznek, amelyek a fenti szerepeket maradéktalanul betöltik. 26 Senki sem fogadna el fizetségként olyan eszközt, amely a következő csere vagy fizetés idejére elveszti az értékét. 27 A Gresham törvény szerint pedig két pénz együttes, párhuzamos forgalma esetén, a rossz pénz, amely a névértéke és áruértéke közötti különbséget tekintve felülértékelt (vagyis alacsonyabb áruérték/névértekkel bír mint a másik pénz), kiszorítja a forgalomból a jobb pénzt (azaz az alulértékelt, magasabb áruérték/névértekkel bíró pénzt), amely utóbbi így kincsképzőként eltűnik a forgalomból. Azaz összefoglalva a rossz pénz kiszorítja a jót a törvény szerint. 28 Természetesen az aranypénz esetében sem biztos ebben az értelemben az értékmegőrzés, csak amint láttuk az aranykitermeléstől (és a pénzforgalomba oda-vissza áramló aranykincstől) függ. 11

1.3. A pénz mint pénzügyi eszköz A pénz értékmegőrző funkciójából következik, hogy a pénz a vagyon részét képezi, azaz vagyontartás egyik lehetséges formája, egyszerűen szólva vagyoneszköz, azon belül is pénzügyi eszköz. Ez a pénz egy további fontos jellemzőjéhez vezet. A vagyon reáljavakból, pénzügyi eszközökből és humántőkéből áll össze. Koncentráljunk egyelőre az első kettőre! Elkészíthető az aktuális vagyoni helyzetet tükröző vagyonmérleg, amely tartalmazza azokat a reáleszközöket, amelyeket birtoklunk, illetve a pénzügyi követeléseinket és tartozásainkat. Bárhogy is változzanak az utóbbiak, ez a reáljavak állományát nem érintik. Tehát előbbiek mennyisége független attól, hogy utóbbiak állománya hogyan változik. Tegyük fel, hogy reáljavaink egy részét kölcsönadjuk. Vagyonunk nagysága ettől még nem változik, csupán az összetétele lesz más. Amennyivel a birtokolt reáljavaink csökkennek, annyival nőnek a követeléseink. Utóbbiakat pénzügyi eszköznek hívjuk. A kölcsönnyújtás eredményeként tehát egyrészt pénzügyi eszköz keletkezik. Másrészt a gazdaságban a reáleszközök összmennyisége változatlan marad, hiszen a kölcsönadott eszköz a saját vagyonmérlegünkben már nem szerepel, de más tulajdonába került, így ott változatlan mennyiségben megjelenik. Harmadrészt a gazdaság teljes vagyonmérlege a pénzügyi eszközök összegével megnőtt. Természetesen a társadalom konszolidált (a társadalom tagjai közötti tartozásokat és követeléseket kiszűrő) mérlege változatlan maradt. Ugyanakkor az egyes szereplők jövőbeli pozícióját a hitelnyújtáshoz kapcsolódó jövedelemáramlás átrendezi. A pénzügyi eszköz szerepe éppen ehhez köthető, az egyik szereplő jelenbeli megtakarítását köti össze más szereplő jelenbeli fogyasztásával, azzal a további kapcsolattal, hogy a kölcsönadó jelenbeli fogyasztásról mond le jövőbeli fogyasztás reményében. Mivel az idő bizonytalanságot jelent, így az elvárt jövőbeli fogyasztás várható hasznosságának meg kell haladni a jelenbelit. 29 Ennek megfelelően a pénzügyi eszköztől elvárt hozamnak pozitívnak kell lennie. Természetesen, ha szimpla fogyasztás célja állna minden kölcsönfelvétel mögött, akkor ez nem lenne lehetséges. A pénzügyi eszközök létrehozása ugyanakkor a reáleszközök allokációjában is változást okoz. Megfelelő allokáció esetén a reáleszközök termelésbe vonásával a várható jövőbeli hasznosság növekszik. Tökéletes piacok feltételezése esetén belátható, hogy a kölcsönügyletek révén ilyen 29 Egész pontosan a jövőbeli fogyasztás hasznosságnak a bizonytalanságot kifejező elvárt pozitív diszkonttal számított jelenértékének kell megegyeznie a jelenlegi hasznosság áldozattal. 12

értelemben a reáljavak leghatékonyabb allokációja jön létre, amely dinamikus szemléletben a legnagyobb társadalmi hasznosság elérését eredményezi. 30 A pénzügyi eszközök tehát adósság keletkezése révén jönnek létre. A követelések összessége mögött ugyanolyan értékben állnak tartozások. Nem kétszereplős gazdaság esetében a kölcsönadó és a kölcsönvevő személye közötti közvetlen kapcsolat nem szükséges, azaz nem kell a kölcsönügyleteket párosítani. Azzal, hogy a kölcsönügyletek elvállnak az eredeti szereplőktől a megtakarítás és a hitelnyújtás ügyletei önmagukban is megvalósíthatók. Ebből három dolog következik. Egyrészt a kölcsönadó és a kölcsönvevő közé professzionális pénzügyi közvetítők lépnek be, akik a sokszereplős piacon az érdekelt felek közötti információs aszimmetriát kezelik. Szemben a megtakarítókkal, akik sem szakértelemmel, sem a potenciális adósokról való megfelelő információval nem rendelkeznek, a pénzügyi közvetítők képesek az ebből adódó kockázatokat tevékenységük révén csökkenteni. A pénzügyi közvetítők gyűjthetnek úgy forrást, hogy a megtakarítók számára saját magukra szóló követelést értékesítenek, majd ezt követően saját eszközeikből nyújtanak kölcsönöket. A pénzügyi közvetítők más csoportja értékpapírosított pénzügyi eszközöket értékesít a megtakarítók számára, amelyeknél a kihelyezés kockázata közvetlenül a befektetőnél marad. A kockázatkezelés itt az értékpapírosítás során történik. A pénzügyi közvetítők összességében időbeli, mennyiségi és kockázati transzformációt végeznek a megtakarítások és felhasználások között, ezáltal előbbieket mobilizálják, lehetőséget teremtve a források nagyobb szintű és hatékonyabb allokációjára. Számos empirikus tanulmány (Levine, 2004) alapján megállapítható, hogy a pénzügyi közvetítés fejlettsége a gazdasági növekedésre ösztönzőleg hat, vagyis a pénzügyi eszközök hatékonysági szerepéről tett korábbi állítást alátámasztják. Másrészt továbbra is igaz marad, hogy a megtakarítások megtérülése az adósságok visszafizetésétől függ, de ez most már globális megfelelőséget jelent. Ha csak egy, saját számlás pénzügyi közvetítő létezne, akkor az összes visszafizetésnek kell fedeznie a megtakarítások megtérülését. Továbbá a sok pénzügyi közvetítőből álló rendszerben ennek közvetítőnként és értékpapíronként is teljesülnie kell. A globális fedezet elve ebben az esetben is megmarad, és jelentősége abban van, hogy pozitív kamatok mellett a pénzügyi eszközök nagysága nem csökkenhet úgy, hogy a megtakarítások maradéktalanul megtérüljenek. 31 30 Mindaddig tart a pénzügyi eszközök segítségével a reáljavak jelenbeli allokációja, amíg az utolsó kölcsönvett reáleszköz egység által várhatóan megtermelt haszon megegyezik az utolsó jelenbeli fogyasztás hasznosságának elvárt hozammal növelt értékével. 31 Erre a későbbiekben visszatérünk. 13

Harmadszor a kölcsönügyletek szétválása miatt a pénzügyi eszközök, adósságok keletkeztetése elválik a reáleszközök párhuzamos mozgásától. Kiinduló gondolatmenetükben a reáljavak kölcsönadásával (és így pénzügyi eszköz keletkezésével) sem a reáleszközök mennyisége, a kölcsönügylettel párhuzamos mozgásuk miatt sem pedig értékük nem változott. A szétválás miatt a továbbiakban ez az állítás már nem tartható fenn. A pénzügyi eszközök nagysága a reáljavak mennyiségét nyilván továbbra sem befolyásolja, ugyanakkor az értékére ugyanezt már nem állíthatjuk. A pénzügyi eszközök állományának gyors és tartós növekedése, a hitelboom (amikor a hitelnyújtás a reálgazdaság növekedését meghaladja) a reáleszközök árára is emelő hatást gyakorol. Ekkor beszélünk eszközár buborék kialakulásáról. A hitelboom révén ily módon megnövekedett pénzállomány idővel inflációhoz vezethet. 14

2. A monetáris rendszer 2.1. Pénz a modern gazdaságban Ahogy már megismertük, a modern piacgazdaságokban a pénz alapvetően a jegybank vagy a kereskedelmi bankok tartozásaként létezik olyan formában, hogy az betöltse a pénz mindhárom funkcióját. A modern pénz tehát a bankrendszernek a gazdasággal 32 szembeni passzívája. Egy adott országban csak az adott ország törvényes fizetőeszközét tekintjük pénznek, amely a vásárlások ellenértékeként és a fizetési kötelezettségek teljesítésére általánosan felhasználható. Ez megjelenési formáját tekintve lehet egyrészt készpénz, amely a fizikailag létező, a jegybank lejárat nélküli tartozását megtestesítő pénzügyi eszköz, jegybankpénz. Másrészt lehet fizikailag nem létező, a gazdasági szereplőknek a kereskedelmi bankoknál vezetett folyószámláin levő, a kereskedelmi bankoknak a gazdasági szereplők felé való tartozásait jelentő pénzügyi eszköz, kereskedelmi banki számlapénz. A fizetési forgalomban, külön tranzakció nélkül, egyedül a folyószámlán levő összeg használható fel a folyószámlák közötti mozgás (átutalások) által. 33 A törvényes fizetőeszközként deklarált pénz egyedüli sajátossága, hogy értéke mindenkor a névértékével azonos, vagy máshogyan kifejezve (ahogy korábban már kifejtettük) minden pillanatban önmagával azonos értékű. Minden egyéb pénzügyi eszközben meglévő követelést kvázi pénznek tekintünk, amelyek a pénz értékmegőrző funkciójának betöltésére alkalmasak, ugyanakkor a fizetési forgalomban nem vesznek részt. Definíció szerint így kvázipénz például a határidős vagy lekötött számlákon levő követelés vagy pénzpiaci befeketési alapokban elhelyezett összeg. A kvázipénzeknek nevezett pénzügyi eszközöket tehát először egy pénzügyi tranzakció során pénzre szükséges cserélni (az adott pénzügyi eszközt el kell adni). Ez természetesen megtörténhet gyakorlatilag azonnal és esetenként minimális költségek mellett. Épp ezért a pénz és kvázipénz közötti határvonal a gazdasági szereplők számára sok esetben nem különül el élesen. Az átváltási tranzakciónak a kötöttségei, időigénye, költségei vagy egyszerűen az adott ország bevett szokásai alapján a kvázipénzeket a tágabb értelemben vett pénz különböző csoportjaiba, kategóriáiba soroljuk. A pénzaggregátumok közül a legszűkebb a monetáris bázis vagy jegybankpénz. Ez szigorúan a jegybank tartozásait foglalja magában. A modern monetáris politika során a jegybankpénz 32 A bankrendszeren belüli tartozások valamint állammal szembeni jegybanki tartozások tehát nem tartoznak bele. 33 Fogalmilag ide kell még értenünk azon folyószámlákat is amelyet a jegybank nem állami és monetáris intézményeknek, hanem egyéb szereplőknek az ország törvényes fizetőeszközében denominálva vezet. Ide tartozik továbbá a pénzteremtésben részt nem vevő, ún. nem monetáris intézményeknél vezetett folyószámlákon elhelyezett összeg is. 15

elsősorban úgy keletkezik, hogy a jegybank véglegesen vagy ideiglenesen jegybankképes értékpapírt vásárol a kereskedelmi bankoktól, cserében pedig a kereskedelmi bankoknak a jegybanknál vezetett számláján jóváírást eszközöl. Ezen a számlán levő egyenleget a kereskedelmi bankok tartalékának nevezzük, amit a kereskedelmi bankok az egymás közötti elszámolásokban használnak fel. A jegybank ezen kívül a gazdasági szereplők készpénz igény fedezésére folyamatosan a jegybankpénz egy részét bankjegy formájában kibocsátja és a szükségleteik szerint a kereskedelmi bankok rendelkezésére bocsátja (számlaegyenlegük terhére). A jegybankpénz tehát a jegybank és a kereskedelmi bankok közötti üzletek révén keletkezik, a készpénz pedig ebben az értelemben a jegybankpénz fizikai megjelenési formája. Egyes országok monetáris bázisnak kizárólag a forgalomban levő és a bankok által tartalékolt bankjegyeket és érméket nevezik a monetáris bázisnak, máshol helyesen a kereskedelmi bankok jegybanki számláinak egyenlegét (a tartalékokat) is a monetáris bázis részeként tekintik és a bankjegyekkel és érmékkel együttesen az MB (vagy más jelöléssel M0) részeként mutatják ki. A lényeg minden esetben ugyanaz, az MB vagy M0 a jegybank tartozásaként megjelenő pénzállományt, a jegybankpénzt veszti számításba. Lényegileg mást takar viszont az M1 pénzaggregátum, amely a monetáris rendszer (bankrendszer beleértve a jegybankot) konszolidált tartozásainak az összegéből áll, vagyis a ténylegesen pénzként funkcionáló állományt jeleníti meg. Ez a pénzkategória tölti be egyedül a pénz forgalmi eszköz funkcióját, ezért tranzakciós pénznek is szokták nevezni. A konszolidáció során a monetáris rendszer szereplőinek: a kereskedelmi bankoknak és a jegybankoknak az egymással szembeni tartozásait és követeléseit nem vesszük számításba, csak a gazdasági (nem monetáris) szereplőkkel szembeni pozíciót. Ez azt jelenti, hogy a jegybankpénzből csak azt vesszük számításba, amely nem a bankrendszer követelése, azaz a jegybanknak a bankok felé fennálló tartozását: a bankok birtokában levő készpénz állományt, illetve a bankok jegybanki számláinak egyenlegét nem számítjuk bele. A jegybank esetében, amely önmaga egy állami intézmény, természetesen az állammal szembeni konszolidációt is elvégezzük, azaz az állami egységszámla összege, amelyet a jegybanknál vezet a kincstár, szintén nem tartozik bele a pénz kategóriájába. Az így megkapott M1 aggregátum azt a legszűkebb pénzmennyiséget mutatja, amely közvetlenül annak valamennyi funkcióját beteljesítő pénzként definiálható. 16

A tágabb kategóriák közül a leginkább használt M2, az M1-en kívül azokat a kereskedelmi bankoknál tartott betéteket foglalja magába, amelyekről feltételezhető, hogy a pénz közeli helyettesítői, azaz könnyen átválthatók pénzre. Jellemzően a nagyobb összegű hosszabb lekötésű betéteken kívüli határidős vagy lekötött betéteket foglalja magában. A még tágabb kategória, az M3 az M2-be sorolt tételeken kívül további pénzhelyettesítőket, mint pl. a hosszabb és nagyobb összegű lekötött betéteket, egyes banki hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, pénzpiaci alapokban elhelyezett összegeket is magában foglal. Esetenként megkülönböztetnek még további tágabb aggregátumokat is. Az egyes aggregátumok lehetséges tartalmát az 1.sz. táblázat mutatja be. MB (M0): Monetáris bázis forgalomban levő bankjegyek és érmék bankoknál levő bankjegyek és érmék a bankok jegybanknál vezetett számláin levő tartalékok M1: Szűk értelemben vett pénz forgalomban levő bankjegyek és érmék látraszóló számlák nem monetáris intézményeknél vezetett látra szóló számlák 34 készpénzre beváltható csekkek M2: Tágabb értelemben vett pénz M1 + határidős és lekötött számlák (idő és összeg limittel) M3: Tágabb értelemben vett pénz M2 + pénzpiaci alapok letéti jegyek és hasonló banki értékpapírok nagyösszegű és hosszabb időre lekötött számlák 1. táblázat: monetáris aggregátumok 34 Országonként eltérő szabályozás szerint működhetnek olyan nem kereskedelmi bankként működő speciális pénzügyi intézetek, amelyek pénzforgalmi számlát vezetnek az ügyfeleiknek, mint pl. takarék- és hitelszövetkezetek. 17

A nemzetközi gyakorlat nem egységes az egyes tételek paraméterezését, besorolását, illetve azt illetően, hogy a monetáris rendszer mérlegstatisztikáiban mely mutatókat publikálják, illetve követik. Az MB (M0) mellett általában az M1 és M2 kategóriák figyelése elfogadott. Azt érdemes megjegyeznünk, hogy a meghatározott pénz aggregátumokkal a pénzkínálatot írhatjuk le, ami egy adott időpillanatban a gazdaságban meglevő pénz mennyiségét jelenti. Mivel a határvonalak a pénzügyi innovációk miatt elmosódottak, ezért a tényleges besorolás részben önkényes. Az átjárhatóságra példaként említhetjük azt a Magyarországon is megtalálható terméket, amely egy pénzpiaci alapban elhelyezett összeget egy bankkártyával összekapcsolva közvetlenül tranzakcióra felhasználhatóvá tesz egy M3-ba tartozó pénzmennyiséget. 35 Az USA-ban pedig a 2000-es években a likviditás több, mint 50%-át hasonló pénzpiaci alapokban (ún. cash fund) helyezték el a vállalkozások. A könnyű helyettesíthetőség miatt például az USA-ban ezért az M2-be sorolják be a háztartások pénzpiaci alapokban elhelyezett állományát. Hasonlóan kérdéses a hazai bankoknál külföldi devizában denominált számlákon elhelyezett összeg besorolása. A legtöbb országban ezeket nem veszik számításba a különböző pénz aggregátumokban. Az eurozónában (és Magyarországon is) viszont ezeket a tágabb értelemben vett monetáris aggregátumba (M2) beszámítják, tekintettel a pénzzel való könnyű helyettesíthetőségükre. Összefoglalva, az MB (M0) külön kategóriaként csak a jegybankpénzt tartalmazza, az M1 a pénz valamennyi funkcióját betöltő tranzakciós pénzt, a tágabb kategóriák pedig az értékőrző vagy felhalmozási szerepben elhelyezett pénzt foglalják magukban. Általában véve igaz az, hogy minél szűkebb egy kategória, a monetáris politika annál közvetlenebb és szorosabb kontrollt gyakorol a nagyságára. A pénz és tőkepiacok fejlődése ugyanakkor a különböző aggregátumok közötti átjárást egyre könnyebbé teszi. Ez pedig a monetáris politikára is hatással van. 2.2. Pénzteremtő műveletek Pénzteremtésre a bankrendszer képes. A pénzteremtés elvi alapjait az teremti meg, hogy a gazdaság szereplői csak a rendelkezésükre álló pénz egy részét tartják készpénzben, a többit bankban helyezik el. A bankszámlapénz egyre jelentősebb hányadot fed le. Egy adott bank esetében a saját ügyfélkörön belüli műveletek nem igényelnek banki likviditást. A 35 A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a pénzpiaci alapok befektetései jelentős részben nem mögöttes banki tartozásokat tartalmaznak. Tehát mindamellett, hogy azonnal és gyakorlatilag költségek nélkül tranzakciós pénzre váltható a bennük elhelyezett összeg, a banki pénzteremtéssel való kapcsolatuk is áttételes. 18

bankrendszer egészében pedig egy adott időszakot (pl egy adott napot) tekintve a folyószámlákon elhelyezett összeg a rendszer egészében csak az időszak pénzteremtő és pénzmegsemmisítő műveleteinek eredményével változik. 36 Modern piacgazdaságban a monetáris rendszer alatt a kereskedelmi bankok és a jegybank összességét értjük. A bankok monetáris rendszerhez tartozása törvényi felhatalmazáson nyugszik, amely alapján üzletszerűen csak a bankok foglalkozhatnak i) betétgyűjtéssel, ii) hitelnyújtással és iii) számlavezetéssel. 37 Elsőként a bankok elemi pénzteremtését tekintjük át. A pénzteremtés módja alapvetően olyan tranzakciót takar, aminek eredményeként jóváírás történik az ügyfél számláján. A bankok i) hitelnyújtással; ii) értékpapír vásárlással; iii) deviza vásárlással; és iv) arany vásárlással teremtenek pénzt. A nyújtott hitel, illetve megvásárolt eszköz a bankok eszközei közé kerülnek, a forrás oldalon ezzel egyidejűleg pedig jóváírás történik az ügyfélnek a banknál vezetett folyószámláján. Tehát a bank mérlegfőösszege növekszik a pénzteremtés által. A pénzteremtés lényege tehát, hogy bank pénzügyi eszközöket szerez meg, amelyekért cserébe saját magára szóló követelést ad az ügyfelének. Az ügyfél ezt a követelést pedig a monetáris rendszerben fizetésre tudja felhasználni, illetve készpénzt igényelhet a banktól annak összege ellenében. Pénzteremtés történik továbbá akkor is, amikor egy bank a nála elhelyezett betétek után kamatot ír jóvá az ügyfele számláján. Nem történik viszont pénzteremtés abban az esetben, ha a megvalósult tranzakció révén a banknak nem keletkezik kötelezettsége, hanem csak a bank eszközei között történik átcsoportosítás. Ilyen eset például ha pénzváltás során a bank készpénz ellenében vásárol valutát az ügyfelétől. Ekkor a bank valutakészlete növekszik, de ugyanilyen értékben csökken a trezorban tárolt készpénz mennyisége. 38 A pénz megsemmisülése a pénzteremtéssel ellentétes folyamatként megy végbe: i) a hitel visszafizetésével; ii) a bank tulajdonában levő értékpapír eladásával; iii) a bank tulajdonában levő deviza eladásával; és iv) a bank tulajdonában levő arany eladása révén. A kamatbeszedés illetve az ügyfelek számlájának jutalékkal való megterhelése ugyancsak pénzmegsemmisítő hatással járó művelet. 36 A pénzmennyiség változásának tendenciája azonban növekvő, ahogy ezt a későbbiekben majd belátjuk. 37 A kereskedelmi bankok mellett működhetnek még a már említett, speciális pénzügyi intézmények (pl. hitel- vagy takarékszövetkezetek), amelyek ezen tevékenységekkel csak korlátozottan foglalkoznak, pénzteremtésre nem, csak pénzújraelosztásra képesek, ugyanakkor pénzforgalmi számlát vezetnek. 38 A hazai pénzállomány, az M1 értéke viszont növekszik, mivel a bankok készpénzállománya (a jegybankkal való konszolidáció miatt) nem része annak, ahogy a valuta sem, viszont a kifizetett, így forgalomba került készpénz már igen. 19

A legfontosabb pénzügyi műveleteket és pénzteremtő hatásukat a 2. sz. táblázat foglalja össze: Esemény Ügyfélszámla Bank eszköz Hatás Készpénz befizetés jóváírás Trezor készpénz növekszik Pénzteremtés Beérkező átutalás jóváírás Tartalékszámla növekszik Pénzteremtés Deviza vásárlás jóváírás Deviza növekszik Pénzteremtés Hitelnyújtás jóváírás Hitel növekszik Pénzteremtés Értékpapír vásárlás jóváírás Értékpapír növekszik Pénzteremtés Készpénz felvétel terhelés Trezor készpénz csökken Pénzmegsemmisülés Kimenő átutalás terhelés JB számla csökken Pénzmegsemmisülés Deviza eladás terhelés Deviza növekszik Pénzmegsemmisülés Hiteltörlesztés terhelés Hitel csökken Pénzmegsemmisülés Értékpapír eladás terhelés Értékpapír csökken Pénzmegsemmisülés 2. táblázat: folyószámla műveletek A készpénz be- és kifizetéssel járó műveletek a pénzmennyiséget nem növelik, mivel a kereskedelmi banknál bekövetkező pénzteremtéssel vagy megsemmisüléssel épp ellentétesen változik a forgalomban levő készpénz állománya, azaz ezek a műveletek a pénzaggregátumok nagyságát érintetlenül hagyják. Az átutalások esetén pedig csak az adott kereskedelmi bank esetében beszélhetünk pénzteremtő műveletről a bankrendszer egészében nem. Ebben az esetben ugyanis egy másik bankban bekövetkező ellentétes irányú művelet oltja ki a pénzteremtés vagy megsemmisülés hatását, ezért a pénzmennyiség itt sem változik. A többi esetben azonban a műveleteknek a pénzmennyiség változására is hatása van. 2.3. Kétszintű bankrendszer Zárt gazdaságban az alapvető pénzteremtő művelet a hitelnyújtás. Ha az országban a teljes bankrendszer egyetlen bankból állna 39 akkor a pénzteremtés előtt nem állna technikai korlát 40, hiszen minden ügyfél ennél a banknál vezetné a számláját, így az ügyfelek közötti tranzakciók teljesítése nem venné igénybe a bank likviditását. Az ügyfelek közötti tranzakciók mindössze a bank forrás oldalán, az ügyfelek számláin történő átcsoportosítást jelentene (lásd 3.sz táblázat). 39 Ezt a helyzetet nevezzük egyszintű bankrendszernek. 40 Természetesen az üzletszerűség követelménye korlátot jelentene a pénzteremtésre ekkor is. 20