Jegyzőkönyv. 11106-13/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat



Hasonló dokumentumok
TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság december 20-án tartott soros ülésének határozatairól. napirend

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.

T á r g y s o r o z a t:

8. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: április 20. napján pénteken, 16 órakor Rétság Város Polgármesteri Hivatalának 121. számú hivatalos helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR november 24.

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság november 24-én tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága október 24-én tartott üléséről

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Pénzügyi-Ügyrendi Bizottságának február 10-én tartott ülésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 28-án megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. A Bizottság a soros, nyilvános ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozta meg:

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

2. Napirendi pont: Az önkormányzat évi költségvetésének elfogadása

Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 25.-én 15 órakor a Községházán megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének decemberi 4-ei üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Szarvaskő Községi Önkormányzat Képviselő Testületének május 21-én megtartott n y í l t testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének május 30-án órakor megrendezett nyílt testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr. Sós Csaba aljegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető,

J e g y z ő k ö n y v

2 3. s z á m ú. Készült a október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 22-én 16,00 órakor megtartott testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 28-án megtartott ülésének

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k

16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR január 28.

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 26. napján délután órakor tartott soros, nyílt ülésének

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1.) Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott rendes nyílt ülésének

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült a bizottság április 19-én /16, 30-20, 00 / megtartott üléséről

A Bizottság a 23. (2) bekezdésében a 15 napos határidőt hosszúnak találja, javasolja ennek újragondolását.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. 2./ Zalányi Dent Fogorvosi Kft-vel fogászati alapellátásra vonatkozó feladat-ellátási szerződés megkötése

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR július 26.

Jegyzőkönyv /2008. (02.13.) VTLB.sz. HATÁROZAT

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i rendkívüli nyílt üléséről

Iktatószám: 31-68/2014. JEGYZŐKÖNYV

, /2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

11/ /2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság február 25-ei ülésén.

TARTALOMJEGYZÉK. Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság szeptember 29-én tartott soros ülésének határozatairól

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tószeg község önkormányzata képviselő-testületének február 12-i soron következő testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Kertész Attila főépítész, Bényei Gyula köztisztviselő, Boros Csaba NTG-Nonprofit Kft. főkönyvelő

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének szeptember 30- án tartott soros ülésén.

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

34. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete augusztus 24-én összehívott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. osztályvezető, a Jegyző megbízottja képviselő igazoltan van távol.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Naszvadi Sándorné és Blahó Sándor képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek.

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyílt ülésén

Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Átírás:

Jegyzőkönyv 2012. február 16-án megtartott, 3. soros, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Szentistványi István, a bizottság elnöke Juhász Gyula, a bizottság alelnöke Dr. Kenyeres Lajos, a bizottság képviselő tagja Kosik Dénes Pál, a bizottság képviselő tagja Dr. Gyimesi László, bizottság képviselő tagja Makovi Mária, a bizottság nem képviselő tagja Szénási Róbert, a bizottság nem képviselő tagja Dr. Medzibrodszky Endre, a bizottság ügyviteli titkára Dr. Börcsök Judit, Jegyzői Iroda Hegedűs Ágnes, Fejlesztési Iroda Sz. Fehér Éva, Fejlesztési Iroda H.-né Mézes Ágnes, Fejlesztési Iroda Gorzó Laura, Fejlesztési Iroda Kósa János, Városüzemeltetési Iroda Dr. Tóth András, Városüzemeltetési Iroda Papp Gábor, Közgazdasági Iroda Pappné Zánthó Rita, Oktatási, Kulturális és Sportiroda Dr. Wágner Angelika, Általános Igazgatási Iroda Makrai László, Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft Szentistványi István köszönti a megjelent bizottsági tagokat, szakirodai munkatársakat és vendégeket. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a napirendi javaslatban szinte kizárólag közgyűlési anyagok szerepelnek. A jövő heti ülésre hoznánk be néhány nem kimondottan a közgyűléshez tartozó napirendi pontot. A meghívóban kiküldött napirendet szavazásra bocsátom. A jelenlévő tagok 5 igennel egyhangúlag elfogadták a napirendet úgy, ahogy a kiküldött meghívóban szerepelt, és a Bizottság az alábbi határozatot hozta: 11106-13/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat 2012. február 16-án tartott soros, nyilvános ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozta meg: Nyilvános ülés: 1. (3.) A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) Kgy. rendelet módosítása 2. (4.) Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése (4.1.) Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló rendelet megalkotása (4.2.) 2011. évi költségvetés zárszámadás előtti módosítása 1

Központi jogszabályváltozásból eredő módosítások: 3. (5.) Az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet felülvizsgálata (5.1.) Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.2.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata (5.2.) Egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása (5.3.) A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (IV.15.) rendelet felülvizsgálata Költségvetési, városüzemeltetési, vagyoni tárgyú előterjesztések: 4. (6.) Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosításához településfejlesztési döntések 5. (11.) Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései 6. (15.) Pető Ferenc mellszobor kihelyezésének véleményezése 7. (21.) Közterületek elnevezése 8. (24.) Közterület elnevezése 9. Kérdések és javaslatok 1. napirendi pont (3.) A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) Kgy. rendelet módosítása Juhász Gyula: Az előterjesztés szerint itt a Kormányhivatal által tett törvényességi észrevételről van szó. A sérült vagy a felismerhetetlenségig sérült bérletek cseréje eddig úgy zajlott, hogy a hátralevő időszakra térítési díjat kellett fizetnie a bérlettulajdonosnak, az új szerint pedig ez a díj elmarad. Szentistványi István: Ha csupán erről van szó, akkor javasolom, hogy bocsássuk a közgyűlés elé tárgyalásra. (Dr. Gyimesi László megérkezett.) Kósa János: Csak annyit fűznék hozzá, hogy az SZKT véleményét is kikértük, és természetesen az ő véleményükkel együtt került előterjesztésre. Szentistványi István: Ki az, aki egyetért az iménti javaslatommal, kérem, kézfeltartással jelezze. Most már egy fővel többen vagyunk. A Bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta az alábbi határozatot: 11106-14/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, A fizető parkolási rendszerről szóló 2

25/2010. (VI.30.) Kgy. rendelet módosítása tárgyú, 01/16062/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolja. 2. napirendi pont (4.) Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése Papp Gábor: Elkészült a 2012. évi költségvetés ahogy a jogszabály előírja. Új intézmény a polgármesteri hivatal, ami átstrukturálta a bevételeket és a kiadások egy részét. A cégek részéről többletigény merülhet fel a személyi jövedelemadó kompenzációja miatt. Juhász Gyula: Első olvasatban annyi észrevételem lenne, hogy a jogszabályi előírásoknak bizonyára megfelel ez a fajta költségvetési struktúra, bizonyos gazdasági racionalitásoknak meg nem feltétlenül. Vannak olyan tételek bevételi oldalon és kiadási oldalon is, amit kétkedve fogad az ember, hogy miért van az olyan összeggel betervezve a költségvetésbe. Nem találjuk olyan jogszabályi változások által generált gazdasági hatásoknak a nyomait; sem az SZKT, sem a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft esetében nyújtott működési támogatásban, amit jó lett volna látni a költségvetésben. Ilyen állapotában nem tartanám alkalmasnak a közgyűlés számára megvitatásra. Ezt erősen át kellene dolgozni. Az sem tűnik számomra racionálisnak, hogy a 340 millió forintos éves árbevételű Vásár és Piac Kft hogy lesz képes 332 millió forint tagi kölcsönt egy összegben kifizetni, miközben 22 millió forintot már tavaly visszafizetett. Tehát összegszerűségében sem pontos az, ami szerepel a költségvetésben. Úgy tudom, hogy a Közgazdasági Irodával folytatott a Piac tárgyalást, és ennek az eredménye nem köszön vissza a költségvetésben. Papp Gábor: A számok pontosak, a számok jók benne. A Vásár és Piac Kft-vel a tárgyalás még nem fejeződött be, a költségvetést pedig el kellett készíteni. A jelenlegi szerződéses kötelezettségek együtt vannak betervezve. A közgyűlés ettől eltérhet. A jelenlegi követelményeknek megfelel a költségvetés. Makrai László: A bérkompenzációról van-e valamilyen központi állásfoglalás, hogy ez mire fog alapozódni? Ha a bérkompenzációra pályázni kell, s az azt tartalmazza, hogy nem lehet, csak 2011. évi létszámot kell tartanunk, akkor nem tudom, hogy a jelenlegi 500 dolgozóval hogyan tarthatnám a 160 millió forintos havi bértömeget. És a 200 milliós kiesésről még nem beszéltem. Van-e iránymutatás, hogy mi lesz az alapja ennek a pályázatnak, és mekkora lesz a támogatási aránya? Papp Gábor: Kettébontanám a témát. A bérkompenzációs keretnek a kiírása a kormány döntései alapján fog megvalósulni. A fő kiírások azért megtörténtek. Volt a gazdasági miniszternek egy tájékoztatója. Ennek a lebonyolításában majd a Pénzügyi Bizottság által jóváhagyandó szabályzat fog majd részletesebb útmutatást adni. Jelenleg mi is a törvények alapján tájékozódunk, és több információnk nincsen. A minisztérium illetékeseit is hiába kérdezzük, mert a kormány általi szabályozási rendszer még nem készült el. Juhász Gyula: Első olvasatra a Pénzügyi Bizottság sem találta közgyűlési megtárgyalásra alkalmasnak ezt a költségvetést. 3

Papp Gábor: A Pénzügyi Bizottság sem tudott indoklást adni. Juhász Gyula: Én az imént elmondtam, hogy mit látok benne problematikusnak. Dr. Gyimesi László: Van egy olyan tétel benne, hogy 283 millió forint kétes tagi kölcsön kintlévőség vagy valami ilyen. Az micsoda? Kint lévő pénz vagy bejövő pénz? Papp Gábor: Az új, 2012. január elsejétől hatályos államháztartási törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet alapján az önkormányzatnak kötelező betervezni céltartalékot. Dr. Gyimesi László: Ezek fennálló tagi kölcsönök, melyek kinn vannak a cégekben, és elvileg idén kellene, hogy visszajöjjenek? Papp Gábor: Igen. Szentistványi István: Ha nincs több hozzászólás, javasolom, hogy szavazzunk, hogy a 2012. évi költségvetést így, ebben a formájában a közgyűlés elé megvitatásra javasoljuk-e. A Bizottság 1 igen, 4 nem és 1 tartózkodó szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-15/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése tárgyú, 14916-1/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra nem javasolja. az aljegyző és a Jegyzői Iroda 4.1. Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló rendelet megalkotása Papp Gábor: Minden évben el kell készíteni az adott év költségvetési végrehajtási szabályait. Az önkormányzat költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet-tervezet átdolgozását az államháztartási törvény és annak végrehajtására kiadott kormányrendelet valamint a 2010. évi jogalkotásról szóló törvény indokolja. Szentistványi István: Aki egyetért azzal, hogy az előterjesztés megtárgyalásra a közgyűlés elé kerüljön, kérem, kézfeltartással jelezze. A Bizottság 2 igen, 4 nem szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-16/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, Az Önkormányzat költségvetésének 4

végrehajtási szabályairól szóló rendelet megalkotása tárgyú, 21381/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra nem javasolja. 4.2. 2011. évi költségvetés zárszámadás előtti módosítása Papp Gábor: A 2011. decemberi közgyűlés óta ez csak egy utólagos tájékoztató. Ezek közgyűlési tájékoztató tételek. Lesz ugyan közgyűlési döntés, de a tételek között nincs külön döntést igénylő tétel. ( Dr. Kenyeres Lajos megérkezett.) Szentistványi István: Amennyiben nincs hozzászólás, aki egyetért azzal, hogy az előterjesztés megtárgyalásra a közgyűlés elé kerüljön, kérem, kézfeltartással jelezze. A Bizottság 2 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-17/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, A 2011. évi költségvetés zárszámadás előtti módosítása tárgyú, 20988/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra nem javasolja. 3. napirendi pont (5.) Az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet felülvizsgálata Dr. Tóth András: A rendelet módosítására a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény hatálybalépése miatt kellett sort keríteni. Mintegy 36 paragrafusában módosul a rendelet. A nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében be kellett vezetni a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon fogalmát. Szentistványi István: Gyakorlatban a forgalomképtelen vagyonra vonatkoztatva, ami a bizottságban is gyakran felvetődik, ez hogyan vetül? 5

Dr. Tóth András: Gyakorlatilag ez ilyen szempontból nem változik. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft üzletrésze nemzeti szempontból kiemelt jelentőségű vagyonnak tekintendő. Makrai László: Milyen dokumentumlista alapján sorolták be? Dr. Tóth András: Az ingatlan vagyonkataszteri lista alapján. Két törvény alapján kellett ezt besorolni. Makrai László: Csak azért kérdezem, mert például a villamossínek között is akadnak olyanok, amelyeket már felszedtek, nem léteznek, de a kataszterben még szerepelnek. Most próbáljuk tisztázni ezeket a dolgokat és digitalizálni, de nagyon lassan halad, mivel egyetlen dolgozó csinálja. Nem kapunk rá se státuszt, se pénzt. Szentistványi István: A rendeletmódosítás közgyűlés elé kerülését ez nem befolyásolja. A szakiroda és a Kft között nyilván érdemes ezeket az adatbázisokat összehangolni. (Dr. Gyimesi László kiment.) Szentistványi István: Aki úgy gondolja, hogy az előterjesztés megtárgyalásra a közgyűlés elé kerüljön, kérem, jelezze. A Bizottság 3 igen, 3 nem szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-18/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, Az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet felülvizsgálata tárgyú, 22340/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra nem javasolja. (Dr. Gyimesi László visszajött.) Makrai László: Azért csak el kellene fogadni a jogszabályi harmonizálás miatt. Szentistványi István: A Bizottságnak nincs vétózó mandátuma. Makovi Mária: Egy olyant elfogadni, ami mögött nem látjuk a vagyoni helyzetet egyiknél sem! Szentistványi István: Az, amit Laci mondott, nem függ össze szorosan a közgyűlési előterjesztéssel, inkább ilyen gyakorlati problémára világított rá. 6

Makovi Mária: Van itt több olyan cég, ami szóba került, s nincs mögötte pontos nyilvántartás. Dr. Tóth András: Szeretném elmondani, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében január elsejétől számítva 60 nap áll a rendelkezésünkre, hogy a közgyűlés módosítsa a rendeletet. Természetesen rendbe kell tenni az ingatlanvagyon-katasztert, de az nem befolyásolja a rendeletmódosítást. Szentistványi István: Én is így értelmeztem, de ettől függetlenül most ilyen szavazati arány született. Ezért mondtam, hogy a mi bizottságunk nem rendelkezik vétójoggal. (5.1.) Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.2.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata Dr. Börcsök Judit: Ezt is a törvénymódosítások indokolják. Juhász Gyula: Ahogy én átolvastam ezt a rendeletmódosítást, valóban a jogszabályi változások is benne vannak, de a bizonyos változtatások meg módosítások nem annyira jogszabályiak, mint inkább politikai szándék által motiváltak voltak. A közgyűlés egyetlenegy frakciójával, vezetőjével, bizottsági elnökével nem történt egyeztetés. Mégiscsak a saját működési szabályzatunkról van szó. Mi majd a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságon foglalkozunk vele a jövő héten. Szentistványi István: Vagy azt csináljuk mi is, hogy a jövő hétre elhalasztjuk, vagy ezeket a fenntartásokat figyelembe véve szavazunk arról, hogy a közgyűlés elé megtárgyalásra javasoljuk-e. Szavazásra bocsátom, hogy a közgyűlés elé megtárgyalásra javasoljuk. A Bizottság 2 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-19/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.2.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyú, 19.220/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra nem javasolja. Szentistványi István: Itt a jogszabályi átvezetéseknek van valami határideje? Dr. Börcsök Judit: Nincs. (5.2.) Egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása Kósa János: Erre a rendeletmódosítási javaslatra központi jogszabályi változás miatt került sor. Röviden arról van szó, hogy decemberben a közgyűlés elfogadta az egyes helyi 7

közszolgáltatás díjait, s ezt követően készült egy központi jogszabály, amely szerint a hulladékszállítási díjak nem emelkedhetnek a 2011. december 31-ei szint fölé. Makrai László: December 13-án a közgyűlés elfogadta a díjrendeletet. Mi akkor a leszerződött nyomdával elkezdtük a számlák kidolgoztatását. Majd december 30-án az országgyűlés a december 31-én érvényes díjakat konzerválta. Mindkét önkormányzati rendelet elsején lépett hatályba. Mi jogalkalmazók vagyunk. A lakosok január közepén megkapták a számlákat, s volt, aki be is fizette. A díjak harmonizációjára most kerül sor. Így a különbözetet minden esetben jóváírjuk vagy kompenzáljuk. Ez háztartásonként a teljes évre vonatkozóan olyan 2500 forintot jelent. Számos polgármester az inflációs díj megtartása mellett érvelt, ugyanis kormányrendelet értelmében a díjemelést mi kötelesek vagyunk indokolni. Kellőképpen tudtuk volna is. Szentistványi István: A cég tevékenysége olyan, hogy a bizottság munkája során gyakrabban kerül vele kapcsolatba, így nem árt, ha betekintést nyerhetünk a munkájába, gondjaiba. A hulladékgazdálkodás az egy külön ágazat. Juhász Gyula: Ez nem tud sokáig ilyen finanszírozás mellett fönnmaradni, csak kérdés, hogy mi lehet a megoldás. Dr. Gyimesi László: Ügyrendi javaslatom lenne, mivel a bizottság végéig nem tudok maradni, ha a jelenlétemben szeretnék tárgyalni az előterjesztésemet, kérem, vegyék a következő napirendi pontnak. Szentistványi István: Visszamanővereznék a rendelettervezethez, hiszen szükségszerű, hogy a módosításra sor kerüljön, s szavazásra bocsátom, hogy a közgyűlés elé megtárgyalásra javasoljuk. A Bizottság 7 igen egyhangú szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-20/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a Címzetes Főjegyző által előterjesztett, Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása tárgyú, 56705/2011. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolja. Szentistványi István: Ebből a csokorból hátra van még az 5.3. közgyűlési napirendi pont. Ezt még fejezzük be, s akkor sorra vesszük Gyimesi képviselő indítványát. (5.3.) A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (IV.15.) rendelet felülvizsgálata Kósa János: Ugyanazt mondhatja, amit az előző napirendi pontnál. 8

Juhász Gyula: Csak itt a hatás ellentétes lesz. Az a díjemelés fog megvalósulni, amit a vízmű eredetileg is beterjesztett volna. Szentistványi István: Szavazásra bocsátom, hogy a közgyűlés elé megtárgyalásra javasoljuk. A Bizottság 7 igen egyhangú szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-21/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, A víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról szóló 22/2004. (IV.15.) rendelet felülvizsgálata tárgyú, 01/11496/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolja. Szentistványi István: Szavazásra bocsátom, hogy a közgyűlés napirendjén 24-es a mai bizottsági napirenden pedig 8-as sorszámmal szerepelő Közterület elnevezés, önálló képviselői indítványt most tárgyaljuk, mivel az előterjesztőnek el kell mennie. A bizottsági tagok 7 igen szavazattal elfogadták, hogy most tárgyalják a témát. 8. napirendi pont (24.) Közterület elnevezése Sz. Fehér Éva: Péter Lászlónak az utcanevekről szóló könyvében találtunk egy régi, 1850-ből származó térképet, és azon Rókus a Bakay Nándor utcáig terjed, és ennek a központjában volt a rókusi templom. Azért mondom, hogy teljes egészében kiterjeszteni az új elnevezést a Kossuth Lajos sugárútig a hagyományos elnevezés mellett nem tartom szerencsésnek. A térképen a szürke terület tulajdonképpen a Palánk nyúlványa terjed a Kálvária tér felé. Végeredményben döntés kérdése. Szentistványi István: Kétségtelen, hogy a Kossuth Lajos sugárutat, függetlenül a volt kórház épületétől és a templomtól is, majdnem mindenki az Öreg Rókussal azonosítja. Gyerekkorom óta így van az én fejemben is, attól függetlenül, hogy pontosan hol húzódnak a határok. Ebben lehet valami, hogy egy ilyen dolog vetődött fel. Képviselő úr, az előterjesztésnek az előzménye a lakóközösség ötlete vagy javaslata volt? Dr. Gyimesi László: A szándék az az, amit az előterjesztés tartalmaz. A helyi, polgármester által felkért, ilyen esetekben működő tanácsadó testület támogatta. Juhász Gyula: Ez a térkép ma előjött a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság ülésén is délelőtt. A Bizottságnak volt egy olyan módosító indítványa, mivel ez a terület teljesen név nélküli, hogy a Bakay Nándor utca, Londoni körút, Kálvária sugárút és vasútpálya által 9

határolt terület legyen Kálvária városrész, de ne változtassuk meg a tradicionális városrészi elnevezéseket. Ez a módosító indítvány, majd az előterjesztő eldönti, hogy befogadja vagy sem. Az előterjesztésnek az a része teljesen jogos, mert az a mára már beépült Móraváros meg Rókus közötti területrész teljesen név nélküli. Így a lakossági felvetés jogos, csak valahogy illesszük be a történelmi városrészi elnevezésekbe. Ez volt a Bizottság álláspontja. Szentistványi István: Akkor nyilván, ebben a formában nem javasolja közgyűlési megtárgyalásra. Juhász Gyula: Tehetünk egy módosító indítványt, vagy mondhatjuk azt, hogy a közgyűlés elé megtárgyalásra javasoljuk vagy elfogadjuk az előterjesztést az eredeti formájában. Szentistványi István: Én hajlok arra, hogy egy ilyen módosításnak a lehetőségét megnézzük. Juhász Gyula: Konkretizálni kellene, hogy mi a javaslat. Összességében nem változik semmi egy városrészi elnevezéssel. Szentistványi István: Laci, számodra az elfogadható, amit a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság javasolt? Dr. Gyimesi László: Nekem bármi elfogadható. Majd én egyeztetek azokkal, akik kezdeményezték, hogy elfogadják-e. Szentistványi István: Közgyűlés elé javasoljuk a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság által javasolt új határozat figyelembevételével. Juhász Gyula: Inkább akkor a főépítészi iroda által bemutatott történelmi térkép alapján meghatározott tradicionális városrészi határok figyelembe vételével. Dr. Börcsök Judit: Legyen konkretizálva, vagy azt is lehet, hogy a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság egyetért a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság határozatával, és aszerint javasolja a közgyűlésnek elfogadásra. Szentistványi István: Én hajlok arra, hogy így bocsássam szavazásra, ahogy Judit összegezte. Tehát kérem, kézfelemeléssel jelezze, ki az, aki egyetért azzal, hogy a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság határozatával összhangban a Bakay Nándor utca, Londoni körút, Kálvária sugárút és vasútpálya által határolt városrészre vonatkozóan javasoljuk a közgyűlés elé megtárgyalásra az előterjesztést. A Bizottság 4 igen és 3 tartózkodó szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 11106-22/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta dr. Gyimesi László Közterület elnevezés tárgyú önálló képviselői indítványát, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság határozatával összhangban a Bakay Nándor utca, Londoni körút, Kálvária sugárút és vasútpálya által határolt városrészre vonatkozóan javasolja a közgyűlés elé megtárgyalásra az előterjesztést. 10

4. napirendi pont (6.) Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosításához településfejlesztési döntések Sz. Fehér Éva: Az előterjesztés négy fejlesztési döntést tartalmaz. (Dr. Gyimesi László távozott.) Ezekből egy szerkezeti tervmódosítás és három környezeti vizsgálatról szóló döntés. Az egyest emelném ki. Korábban a területre vonatkozó szabályozási terv eljutott olyan állapotba, hogy úgy terveztük, hogy a februári közgyűlésre bevisszük, hiszen az Étv. szerinti eljáráson átment. A kifüggesztés időszakában az utolsó napon a garázstulajdonosok részéről érkezett észrevétel, melyben két ponton kifogásolták az előkészített anyagot: 1. a rendelettervezet elővásárlási jogot állapított volna meg az önkormányzat részére, 2. a garázs helye maradjon ugyanabban a rendeltetésben, mint ami a jelenleg érvényes szabályozás szerint működik, azaz különleges közlekedési célú terület. A tervezet szerint ez másodrendű közlekedési célterület lett volna. Érkezett még a Gyevi temető tulajdonosától az építménymagasságra vonatkozó kifogás. Azt szerette volna, hogy az alsó határérték ne kerüljön rá a tervre. Mi ezeket az észrevételeket szakmai szempontból nemlegesen megválaszoltuk, viszont a garázstulajdonosok a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság felé jelzéssel éltek, és a Bizottság határozata az volt, hogy vizsgáljuk meg, hogy az eljárásban milyen lépéseket kellene tennünk, ha az eljárásban figyelembe kívánjuk venni a tulajdonosok álláspontját. Mi szóbeli és írásbeli állásfoglalást kértünk az Állami Főépítésztől mind a három módosításra vonatkozóan, amely szerint ha a jelenlegi anyagot vinnénk be a közgyűlés elé, az vagy elfogadja, vagy elutasítja, miután a jelenlegi rendelettervezet volt az államigazgatási szervekkel és az érintettekkel is egyeztetve illetve kifüggesztve. Ha módosítani kívánjuk, akkor az Étv. 9. (4) bekezdéséhez vissza kell lépni. Ez azt jelenti, hogy 8 napra kiküldjük, egyeztető tárgyalás, 30 napos kifüggesztés. Az egyik észrevétel szerint Kk5-ben maradna a garázsterület. Emiatt fejlesztési döntést kell hozni, mert a szerkezeti tervet érinti. Korábban volt egy fejlesztési döntés, amikor a közgyűlés kimondta, hogy igen, módosítani lehetne a garázs alatti területet. Most a határozatmódosítással kiemeljük ezt a mondatot, visszaállna az eredeti állapot, és újraindítjuk az eljárásnak ezt a részét, akkor ezt a fejlesztési döntést mellékelnünk kell. Juhász Gyula: Valóban a Tarján szélén levő garázssor tulajdonosai keresték meg a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottságot, és kérték az állásfoglalásunkat a településrendezési eljárás miatt. Szakmailag senki nem vitatta a Főépítészi Irodának az álláspontját a terület átsorolása kapcsán. Csak azt mérlegeltük, hogy a garázstulajdonosok szempontjából okozott volna érdeksérelmet, ugyanis szerintük és a bizottság álláspontja is az volt, hogy így leértékelődnének a garázsaik. Ők ezt kifogásolták. A másik oldalon azt mérlegeltük, hogy a város ugyan jogosan átminősítheti ezeket a területeket, de belátható időn belül, mondjuk 10 éven belül nem valószínű, hogy érvényt tudnánk szerezni annak a szándékunknak, hogy kiszélesítsük ezt az utcát közlekedési úttá. Ezt mérlegelve jutottunk erre a konszenzusos döntésre. 11

Sz. Fehér Éva: A terv arról szólt, hogy másodrendű közlekedési célú közterület lett volna. Azzal, ha most különleges közlekedési területben marad, ahogy szeretnénk, tulajdonképpen örökre bebetonozza a garázssor helyzetét ott. A második pontnál erre a területre a környezeti vizsgálatra vonatkozó döntés, aztán van egy további, részletes tervünk a Lencsés horgásztó közvetlen környezetében. Ott már korábban döntött a közgyűlés a rendeltetésváltásról, és a szabályozási terv készítésével párhuzamosan környezeti vizsgálat készítéséről kell dönteni, illetve a SZÉSZ karbantartásához is meg kell hozni ezt a döntést. Szentistványi István: Lenne egy kérdésem A II./3-nál olvasható, hogy az Állami Főépítész környezeti vizsgálatot kér az új beépítésre szánt területek kijelölése és a beépítés intenzitásának növelése esetén. Erre indoklásként a határozat úgy fogalmaz, hogy a környezeti vizsgálatot nem tartja szükségesnek. Van egy hivatkozás a kormányrendelet 5. paragrafusára, hogy amiatt nem kell, mivel egyik esetben sem lépjük túl az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben meghatározott értékeket. Sz. Fehér Éva: Az Állami Főépítész két esetben kérné a környezeti vizsgálat elkészítését, az egyik az, ha nem beépített területből beépítésre szánt terület lesz, a másik, ha a beépítési százalék emelkedne. Hivatkoztunk az OTÉK-ra, ahol szabályozva van, hogy egyes területeknél a maximális beépítési százalék milyen lehet. Mi ezt a százalékot nem lépjük túl, sőt meg sem közelítjük. Szentistványi István: Azt szeretném kérni, hogy nézzük meg a karbantartással kapcsolatban, hogy ez a beépítési intenzitás-növekedés pontosan melyik tételeket érinti, és akkor azokat nézzük meg. Ez lehetséges, hogy a II./3. visszahozzuk a jövő hétre? Akkor úgy bocsátanám szavazásra, hogy a Bizottság az előterjesztés I., II., II./1., II./2. pontjait a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolja. A Bizottság 5 igen és 1 nem szavazattal határozott. A II./3. pont megvitatását a február 22-ei ülésre elnapolnánk, amikorra a főépítésztől kiegészítést kérnénk az építési szabályzat 2010 2011. évi karbantartásához kapcsolódó településfejlesztési döntéshez. A Bizottság 6 igen szavazattal döntött, így a tárgyalt napirenddel kapcsolatosan az alábbi határozat született: 11106-23/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett, 01/1510-32/2012. ügyiratszámú Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosításához településfejlesztési döntések tárgyú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: 1. A Bizottság az előterjesztés I., II., II./1., II./2. pontjait a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolja. 2. A Bizottság a II./3. pont megvitatását a február 22-ei ülésére elnapolja, amikorra a főépítésztől a polgármester útján kiegészítést kér az építési szabályzat 2010 2011. évi karbantartásához kapcsolódó településfejlesztési döntéshez. 12

az aljegyző, a Főépítész és a Jegyzői Iroda. 5. napirendi pont (11.) Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Szentistványi István: A II. pontról szeretnék egy kicsit érdeklődni. Kósa János: Az önkormányzat Algyővel közösen társulásban vett részt az ivóvízminőségjavító programban. A program indításakor a konzorcium költségeinek fedezésére az önkormányzat is megfizette a ráeső részt, és ezekből a költségekből megtakarítás képződött, amit visszaadnak az önkormányzatnak. Kérték megjelölni, hogy milyen sorra küldjék vissza. Gyakorlatilag a Vízügyi Építési Alapból finanszíroztuk, és oda is kerülne vissza a 17,7 millió forint. A konzorcium befejezte az előkészítő munkát, és ez a pénz, ami a tagok között arányosan került visszaosztásra, nem került felhasználásra. Szentistványi István: Esetleg ha a bizottsági tagoknak más ponttal kapcsolatosan merült fel kérdése. Juhász Gyula: Az ötösről mit tudhatunk? Gorzó Laura: Az EX-ANTE 2002 Kft benyújtotta a pályázatot, s ez tulajdonképpen csak elvi támogatás a közgyűlés részéről. A Turisztikai Kft-vel együtt fognak működni. A minap az újságban láthatóak voltak ezek az elektromos gördülő járgányok, amiket beszereznek, s ezen járhatók majd be a város nevezetességei. Szentistványi István: Amennyiben nincs több érdeklődés, hozzászólás, javasolom, hogy ezt az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra javasoljuk. A Bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta az alábbi határozatot: 11106-24/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta a polgármester által előterjesztett Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú, 1277-1/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolja. 6. napirendi pont (15.) Pető Ferenc mellszobor kihelyezésének véleményezése Szentistványi István: Főépítész asszonyt majd arra kérem, hogy utána ismertesse azt, ami a Tervtanácson problémaként felmerült. 13

Pappné Zánthó Rita: Az előterjesztésben minden benne van, inkább szívesen válaszolok a felmerülő kérdésekre. Ez egy magánkezdeményezés, az Amerikában élő Pető család kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy édesapja születésének 100. évfordulója alkalmából Pető Ferenc filozófus emlékére egy mellszobrot szeretnének állítani a Dóm téren, a SZTE ÁOK oktatási épületének a homlokzatán, Kováts József mellszobor közelében szeretnék elhelyezni ezt a mellszobrot. Tudomásom szerint az Önkormányzati Tervtanács nem értett egyet a javaslattal, mivel az épület homlokzatának a szimmetriáját megbontaná a kis mellszobor. Ezzel egyetért a Képző- és Iparművészeti Lektorátus is, amely a szobor 1:1-es modelltervét már véleményezte, és kihelyezésre alkalmasnak találja. Kalmár Márton szobrászművész az alkotó. A hely a kérdéses, alternatív javaslatok is születtek, viszont a család ragaszkodik a helyhez. Az épület tulajdonosa a magyar állam, illetve kezelője a Szegedi Tudományegyetem hozzájárulását adta. A Kulturális Örökségvédelmi Irodától kértünk még szakhatósági állásfoglalást, és ők is egyetértenek a Tervtanács illetve a Lektorátus szakvéleményével. Most az összes dokumentum engedélyezés céljából Sándorfalva Önkormányzatánál van, napokon belül megkapjuk a döntést. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése ebben az esetben véleményezési jogával élhet, mivel nem az épület tulajdonosa. Sz. Fehér Éva: A Tervtanács a következők miatt javasolja más helyszínre a szobrot: A végfal tudatos szerkesztettségében a falikút kitüntetett helyet foglal el (árkádsor tengelyében). A véghomlokzat és falikút asszimmetriájához, arányrendjéhez építészetileg nem illeszkedik a tervezett mellszobor. A Kováts József szobor exponált helyzetét és kialakítását felülvizsgálva a Dr. Pető Ferenc mellszoborral közös szoborkert létrehozása ajánlható a meglévő Kováts József szobor folytatásaként a fasor meghosszabbításában, analóg talapzattal, térbe állítva, a klinikakert felőli oldalon javasolja megkeresni a legkedvezőbb helyszínt. Az épület tervezője, Tarnai István is az arányrend megbontása miatt nem támogatja ezt a helyszínt. Szentistványi István: Véleményez a Közgyűlés, tehát a bizottságok is. Én hajlok arra, hogy úgy bocsássam szavazásra, hogy a Bizottság támogatja szobor kihelyezését az Önkormányzati Tervtanács, a Csongrád megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodája valamint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus helyszínre vonatkozó szakmai véleményének a figyelembevételével. A Bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta az alábbi határozatot: 11106-25/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője által előterjesztett Pető Ferenc mellszobor kihelyezésének véleményezése tárgyú, 375-1/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság a szobor kihelyezését támogatja az Önkormányzati Tervtanács, a Csongrád megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodája valamint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus helyszínre vonatkozó szakmai véleményének a figyelembevételével. 14

7. napirendi pont (21.) Közterületek elnevezése Juhász Gyula: Baktóban a 60. utca, Szentmihályon pedig Harcos sor. A lakosság is egyetértett ezzel a két elnevezéssel, és a Névadó Bizottság is ezt javasolta. A képviselők pedig nem tiltakoztak ellene. Wágner Angelika: A Harcos utca esetében a főépítész javaslata szerint fölmerült az új elnevezés sor jelleggel, s a tanácsadó testület mindenképpen javasolta a lakosok véleményét is figyelembe venni. Mivel a Harcos utcának ez a folytatása, amely Szentmihály végén található, s ebből egy kis leágazás ez a rövid szakasz.. Szentistványi István: Köszönjük. Én mindenképpen közgyűlés elé javasolom. Kosik Dénes Pál: Elfogadásra javasoljuk. Szentistványi István: Jó, akkor úgy teszem föl szavazásra, hogy a bizottság a közgyűlésnek elfogadásra javasolja az előterjesztést. A Bizottság 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta az alábbi határozatot: 11106-26/2012. (II. 16.) VKB sz. határozat megtárgyalta az Általános Igazgatási Iroda vezetője által előterjesztett Közterületek elnevezése tárgyú, 01/52037-3/2011. és 01/12527-1/2012. iktatószámú előterjesztést, és meghozta az alábbi határozatot: A Bizottság az előterjesztést a közgyűlésnek elfogadásra javasolja. 9.napirendi pont Kérdések és javaslatok Juhász Gyula: Lenne egy kérésem, hogy a következő bizottsági ülésre kerüljön már napirendre a Gogol utca közterületi használati rendje, ahol volt az a két fa, mert a mi bizottságunk addig nem tud dönteni, amíg a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság nem foglal állást ebben az ügyben. Szentistványi István: Jó, ezt egyébként is terveztük. Juhász Gyula: Legkésőbb a közgyűlés utáni ülésünkön tudjunk már erről dönteni. 15

Szentistványi István: Rendben, igyekszünk így alakítani. Ha másnak nincs hozzászólása, berekesztem az ülést. Mindenkinek köszönöm a munkát. K. m. f. Szentistványi István, a bizottság elnöke Juhász Gyula, a bizottság alelnöke Dr. Medzibrodszky Endre, a bizottság ügyviteli titkára 16