Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába Bíró, Gáspár

Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába Bíró, Gáspár

Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába Bíró, Gáspár Publication date 2003-03-31 Szerzői jog 2003-03-31 Gáspár, Bíró Kivonat A szerző számba veszi a 20. század kilencvenes éveiben a nemzetközi viszonyokkal foglalkozó szakirodalomban, valamint a különböző nemzetközi fórumokon felmerült legfontosabb kérdéseket.

Tartalom Előszó... ix 1. I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK... 1 1. 1. Paradigmák a nemzetközi viszonyok tanulmányozásában... 1 1.1. AZ EMPIRIKUS MEGKÖZELÍTÉS... 2 1.2. A JÖVŐBE LÁTÁS... 4 1.3. PROGNÓZISOK, RIZIKÓANALÍZIS, A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TERVEZÉSE... 6 1.4. A LÁTSZAT A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 7 1.5. PARADIGMÁK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 9 2. 2. Azonosságok és különbségek a diszciplínák között tárgyukat és módszereiket illetően. 12 2.1. A NEMZETKÖZI JOG ELMÉLETE... 12 2.2. A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETEI... 13 2.3. A NEMZETKÖZI POLITIKA ELMÉLETEI... 15 2.4. HASONLÓSÁGOK... 18 2.5. KÜLÖNBSÉGEK... 19 3. 3. A nemzetközi politikai viszonyokat meghatározó szereplők... 20 3.1. KIK A MEGHATÁROZÓ SZEREPLŐK?... 20 3.2. A KÁOSZ FOGALMA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 22 3.3. AZ ANARCHIA... 24 3.4. AZ ESETLEGESSÉG... 25 4. 4. Nemzetközi stratégiai kérdések... 26 4.1. A STRATÉGIAI ÉS BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK HELYE... 26 4.2. NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS STRATÉGIA... 27 4.3. VILÁGSTRATÉGIA VAGY VILÁGSTRATÉGIÁK?... 28 4.4. VÉDELMI POLITIKÁK ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA... 29 4.5. KORMÁNYKÖZI STRATÉGIAI VISZONYOK ÉS INTÉZMÉNYEK... 30 4.6. A POLEMOLÓGIA... 32 5. 5. Demokrácia és önrendelkezés... 33 5.1. DEMOKRÁCIA ÉS ÖNRENDELKEZÉS A KILENCVENES ÉVEKBEN... 33 5.2. GLOBALIZÁCIÓ ÉS FRAGMENTÁCIÓ... 35 5.3. AZ ÖNRENDELKEZÉSI ELV SZEREPE A NEMZETKÖZI VISZONYOK ALAKULÁSÁBAN... 36 5.4. DEMOKRÁCIA ÉS ÖNRENDELKEZÉS MINT MORÁLIS KÉRDÉSEK... 37 5.5. GLOBÁLIS ETIKA?... 37 2. II. A NEMZETKÖZI FOGALMA NAPJAINKBAN... 40 1. 1. A nemzeti és a nemzetközi eredeti jelentései... 41 1.1. A NEMZETI... 41 1.2. A NEMZETKÖZI... 42 1.3. A NEMZET, AZ ÁLLAM ÉS AZ ÁLLAMKÖZI... 42 1.4. A NEMZETÁLLAM ÉS A NEMZETI ÁLLAM A NEMZETKÖZI POLITIKÁBAN 1989 ELŐTT... 43 1.5. A NEMZETI ÁLLAM A KILENCVENES ÉVEKBEN... 45 2. 2. Miért nemzetközi közösség, és nem emberiség vagy egyszerűen: világ?... 46 2.1. A VILÁG... 46 2.2. AZ EMBERISÉG... 46 2.3. A NEMZETKÖZI TÁRSADALOM... 47 2.4. KÖZÖSSÉGEK KÖZÖSSÉGE?... 48 2.5. A NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉG... 50 3. 3. Nemzetközi és nemzetek feletti... 51 3.1. A NEMZETEK FELETTI FOGALMA ÁLTALÁBAN... 51 3.2. A NEMZETEK FELETTI ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEI... 52 3.3. A NEMZETEK FELETTI SZOCIOLÓGIÁJA... 53 4. 4. A nemzetközi napjainkban: az állami szuverenitáson túli... 54 4.1. A SZUVERENITÁS... 54 4.2. AZ AUTONÓMIA FOGALMA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 55 iii

Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába 4.3. AZ ÁLLAMOK EGYMÁSRAUTALTSÁGA A KILENCVENES ÉVEKBEN... 56 4.4. AZ ÁLLAMKÖZI BEKEBELEZÉSE A NEMZETKÖZI ÁLTAL... 57 4.5. A NEMZETKÖZI FOGALMA NAPJAINKBAN... 57 3. III. A POLITIKAI FOGALMA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 59 1. 1. A politikai négy értelmezése... 60 1.1. AMIT A POLITIKAI OSZTÁLY TAGJAI TESZNEK... 61 1.2. A BARÁT MEGSZÓLÍTÁSÁNAK KÉPESSÉGE ÉS AZ ELLENSÉG FELISMERÉSE... 62 1.3. A KOLLEKTÍV ÖNAFFIRMÁCIÓ... 63 1.4. A SZABADSÁG KÖREINEK KITERJESZTÉSÉRŐL FOLYTATOTT VITÁK 64 1.5. A POLITIKAI A KILENCVENES ÉVEKBEN... 64 2. 2. Erősebb és gyengébb a nemzetközi viszonyokban... 66 2.1. A LEADERSHIP KÉRDÉSE A KILENCVENES ÉVEKBEN... 66 2.2. AZ ERŐSSÉG KRITÉRIUMAI... 68 2.3. A BEFOLYÁS ÉS A NEMZETKÖZI NYOMÁSGYAKORLÁS... 69 2.4. BEFOLYÁSI ÖVEZETEK... 70 2.5. AZ ERŐSEBB ÉS A GYENGÉBB HELYZETÉNEK VISZONYLAGOSSÁGA 70 3. 3. Szövetség és paktum a nemzetközi politikai gyakorlatban... 72 3.1. A SZÖVETSÉG... 72 3.2. A PAKTUM... 73 3.3. A SZÖVETSÉGEK ÉS A PAKTUMOK IDEIGLENESSÉGE... 74 3.4. A KLIENTÚRA... 75 3.5. A FORMÁLIS ÉS A TÉNYLEGES ALÁVETETTSÉG... 75 4. 4. Van-e legitimitása a nemzetközi politikai cselekvésnek?... 76 4.1. LEGITIMITÁS AZ ÁLLAMBAN... 76 4.2. LEGITIMITÁSI ELVEK: A CIVILIZATÓRIKUS MISSZIÓ... 77 4.3. LEGITIMITÁSI ELVEK: A FÜGGETLENSÉG... 79 4.4. LEGITIMITÁSI ELVEK: A BÉKE FENNTARTÁSA... 79 4.5. A NEMZETKÖZI POLITIKAI LEGITIMITÁS HORDOZÓJA... 80 4. IV. A POLITIKAI PRIMÁTUSÁNAK KÉRDÉSE A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN.. 82 1. 1. Belpolitika és külpolitika a nemzetállamban... 83 1.1. A KLASSZIKUS KÜLPOLITIKA... 83 1.2. KÜLPOLITIKA ÉS DIPLOMÁCIA... 84 1.3. KÜLPOLITIKA ÉS NYILVÁNOSSÁG... 85 1.4. NEMZETKÖZI POLITIKA: KÜLPOLITIKÁK ÖSSZEGE?... 85 1.5. VAN-E AUTONÓM NEMZETKÖZI POLITIKA?... 87 2. 2. A nemzetközi elítélés... 88 2.1. A NEMZETKÖZI ELÍTÉLÉS FOGALMA... 88 2.2. AZ ELÍTÉLÉS MECHANIZMUSAI... 89 2.3. AZ ELÍTÉLÉS CSOPORTKÉPZŐ HATÁSA A KILENCVENES ÉVEKBEN... 90 2.4. ELÍTÉLÉS ÉS ELLENSÉGKÉP... 91 2.5. A PÁRIAÁLLAM ÉS A VADÁLLAM (ROGUE STATE)... 92 3. 3. Legitim erőszak a nemzetközi viszonyokban... 93 3.1. ERŐSZAK JÓ CÉLOKÉRT... 94 3.2. ERŐSZAK HELYES CÉLOKÉRT... 94 3.3. ERŐSZAK MÁSOK MEGMENTÉSÉÉRT... 95 3.4. A BEAVATKOZÁS JOGA... 96 3.5. A SZOMÁLIAI NEMZETKÖZI BEAVATKOZÁS... 97 4. 4. Erőszak megmentésünk érdekében... 98 4.1. AZ ÖNVÉDELEM JOGA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 98 4.2. A NUKLEÁRIS ÖNVÉDELEM ÉS AZ ELSŐ CSAPÁS... 100 4.3. AZ AGRESSZIÓ MINT ÖNVÉDELEM... 101 4.4. A TERRORIZMUS A GYENGÉBB FEGYVERE?... 101 4.5. A KULTURÁLIS ÖNVÉDELEM... 102 5. 5. Gazdaság és politika a nemzetközi viszonyokban... 103 5.1. A POLITIKA PRIMÁTUSA A NEMZETÁLLAMBAN... 103 5.2. AZ INFRASTRUKTÚRA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 104 5.3. SZEGÉNYEK ÉS GAZDAGOK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 105 5.4. A GAZDASÁGI HATALOM A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 106 5.5. A POLITIKAI PRIMÁTUSA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 107 iv

Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába 5. V. A POLITIKAI PRIMÁTUSA: LÉTEZIK POLITIKAI FEJLŐDÉS?... 109 1. 1. A konfrontáció leegyszerűsítése a nemzetközi viszonyokban 1945 után... 109 1.1. A VAGY-VAGY LOGIKÁJA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 109 1.2. DEMOKRÁCIA ÉS TOTALITARIZMUS A HIDEGHÁBORÚ ALATT... 110 1.3. VALÓBAN LÉTEZETT A BIPOLÁRIS VILÁG?... 112 1.4. A SZUPERHATALOM FOGALMA... 113 1.5. A KIEGYENLÍTÉS LOGIKÁJA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 113 2. 2. A totális konfrontáció... 115 2.1. NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS KONFRONTÁCIÓ... 115 2.2. MINDENKI HARCA MINDENKI ELLEN... 116 2.3. A HATALMI EGYENSÚLY... 117 2.4. A VAGY-VAGY MEGFORDÍTÁSA: IS-IS... 119 2.5. A CIVILIZÁCIÓ ELPUSZTÍTÁSA... 120 3. 3. A multipoláris világrend... 121 3.1. A MULTIPOLARITÁS FOGALMA... 121 3.2. A HIERARCHIA (RANGREND) A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 122 3.3. HIERARCHIÁK HIERARCHIÁJA?... 123 3.4. AZ EGYENLŐSÉG ELVE AZ EURÓPAI NEMZETKÖZI INTÉZMÉNYEKBEN 125 3.5. MAASTRICHT TANULSÁGA... 125 4. 4. Demokráciák és világdemokrácia... 126 4.1. A SZABAD VILÁG A HIDEGHÁBORÚ KORSZAKÁBAN ÉS AZT KÖVETŐEN 126 4.2. A DEMOKRÁCIA MINT UNIVERZÁLIS MODELL?... 127 4.3. A DEMOKRATIKUS TECHNIKÁK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 128 4.4. A HÁBORÚ ÉS A DEMOKRÁCIÁK... 129 4.5. VILÁGDEMOKRÁCIA EGYENLŐ DEMOKRÁCIÁK ÖSSZESSÉGE?... 130 5. 5. A világdemokrácia eszméje... 131 5.1. A VILÁGDEMOKRÁCIA ESZMÉJE MINT A POLITIKAI PRIMÁTUSA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 131 5.2. DEMOKRÁCIA ÉS NÉPSZUVERENITÁS A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN 133 5.3. AZ ÖNRENDELKEZÉSI ELV MINT A DEMOKRATIKUS NEMZETKÖZI VISZONYOK ALAPELVE... 133 5.4. A NEMZETÁLLAM VÁLSÁGA?... 133 5.5. LÉTEZIK UNIVERZÁLIS POLITIKAI FEJLŐDÉS?... 134 6. VI. A NEMZETKÖZI POLITIKAI VISZONYOK SZEREPLŐI (I.)... 137 1. 1. Miért szereplők, és nem alanyok, tényezők vagy alakítók?... 138 1.1. GLOBÁLIS KORMÁNYZÁS: KORMÁNYZÓK ÉS KORMÁNYZOTTAK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 139 1.2. GLOBÁLIS KORMÁNYZÁS: DÖNTÉSHOZÓK ÉS VÉGREHAJTÓK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 141 1.3. PRIVILÉGIUMOK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 142 1.4. A STÁTUSVÁLTOZÁS RITMUSA A KILENCVENES ÉVEKBEN... 143 1.5. A NEMZETKÖZI POLITIKAI VISZONYOK SZEREPLŐJÉNEK FOGALMA 144 2. 2. A mennyiségi elem viszonylagossága a nemzetközi viszonyokban a kilencvenes években 145 2.1. A TERÜLET... 145 2.2. A NÉPESSÉGI MUTATÓK... 147 2.3. A BELSŐ ERŐFORRÁSOK... 147 2.4. A HADITECHNIKA... 148 2.5. A GAZDASÁGI POTENCIÁL... 149 3. 3. Mitől válik számon tartottá egy szereplő?... 150 3.1. A SZÁMON TARTOTT SZEREPLŐ FOGALMA... 150 3.2. LÉTEZNEK ELŐZETES KRITÉRIUMOK?... 151 3.3. VÁRATLAN HELYZETEK... 153 3.4. AZ ÖNMEGHATÁROZÁS ÉS A SZÁMONTARTÁS... 154 3.5. AZ EGYETEMESSÉG... 155 4. 4. Az önmeghatározás funkciói... 155 4.1. A NYILVÁNOSSÁG... 155 4.2. A SZABATOSSÁG... 156 4.3. A POLITIKAI PROGRAM... 157 4.4. A TÖMEGBEFOLYÁS... 158 v

Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába 4.5. AZ ISMÉTLÉS KÉRDÉSE... 159 7. VII. A NEMZETKÖZI POLITIKAI VISZONYOK SZEREPLŐI (II.)... 161 1. 1. Formálisan konstituált szereplők... 162 1.1. A NEMZETKÖZI ELISMERÉS... 162 1.2. ÁLLAMALAKÍTÁS A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 163 1.3. AZ ÁLLAMOK ELISMERÉSE A KILENCVENES ÉVEKBEN... 164 1.4. A NEM KORMÁNYZATI SZEREPLŐK ELISMERÉSE... 165 1.5. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 167 2. 2. Informális szereplők... 168 2.1. AZ EGYÉN MINT A NEMZETKÖZI VISZONYOK SZEREPLŐJE... 168 2.2. CSOPORTOK MINT A NEMZETKÖZI VISZONYOK SZEREPLŐI... 169 2.3. TISZTÁN POLITIKAI CÉLOKAT KÖVETŐ CSOPORTOK... 170 2.4. SAJÁT NORMÁKAT KÖVETŐ CSOPORTOK... 171 2.5. REGISZTRÁLT TAGSÁGGAL RENDELKEZŐ CSOPORTOK... 172 3. 3. Nemzetközi szervezetek... 173 3.1. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK ELMÉLETE... 173 3.2. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK TIPOLÓGIÁJA... 175 3.3. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK HELYE AZ ÁLLAMOK KÖZÖTTI VISZONYOKAT FIGYELEMBE VÉVE... 175 3.4. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK HELYE A NEMZETKÖZI POLITIKAI VISZONYOKBAN... 176 3.5. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK FEJLŐDÉSE... 178 3.6. NEMZETKÖZI SZERVEZETEK A KILENCVENES ÉVEKBEN... 179 4. 4. Az informális csoportok mint a nemzetközi politikai viszonyok szereplői és a csoportautonómia kérdései... 180 4.1. A CSOPORTAUTONÓMIA FOGALMA A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN 180 4.2. AZ ETNIKAI ELVŰ CSOPORTAUTONÓMIA... 181 4.3. SAMUEL P. HUNTINGTON OSZTÁLYOZÁSA... 182 4.4. A CSOPORTAUTONÓMIA A NEMZETKÖZI KÖZJOGBAN... 183 4.5. A CSOPORTAUTONÓMIA A NEMZETKÖZI MAGÁNJOGBAN... 184 5. 5. A nemzetállam mint a nemzetközi politikai viszonyok szereplője 1989 után... 185 5.1. A NEMZETÁLLAM MINT GEOPOLITIKAI EGYSÉG... 185 5.2. NEMZETÁLLAM MINT GAZDASÁGI EGYSÉG... 186 5.3. A NEMZETÁLLAM ÉS A HADSEREG... 187 5.4. A BUKOTT ÁLLAM JELENSÉGE A KILENCVENES ÉVEKBEN... 188 5.5. A NEMZETÁLLAMOK SZOLIDARITÁSÁNAK ÁTALAKULÁSA A KILENCVENES ÉVEKBEN... 189 8. VIII. A NEMZETKÖZI NORMÁK... 191 1. 1. A nemzetközi normák mint univerzális normák... 192 1.1. A NEMZETKÖZI JOG UNIVERZALITÁS IRÁNTI IGÉNYE ÉS KORLÁTAI 192 1.2. A KELSENI RENDSZER... 194 1.3. A NEMZETKÖZI JOG NORMÁINAK POLITIKAI DIMENZIÓI... 195 1.4. A SZOKÁSJOG A KILENCVENES ÉVEKBEN... 196 1.5. AZ ÍRÁSBELISÉG ELSŐBBSÉGE... 197 2. 2. A nemzetközi norma mint politikai konszenzus tárgya... 199 2.1. A POLITIKAI KONSZENZUS MINT A NORMÁK FORRÁSA?... 199 2.2. ÁTHIDALHATÓ-E POLITIKAI ESZKÖZÖKKEL A POLITIKAI KONSZENZUS HIÁNYA?... 200 2.3. NEMZETKÖZI JOGI INSTRUMENTUMOK... 202 2.4. REGIONÁLIS EGYEZMÉNYEK... 203 2.5. KÉTOLDALÚ MEGÁLLAPODÁSOK... 205 3. 3. A nemzetközi normák mint értékválasztások... 206 3.1. A JUS COGENS KÉRDÉSE AZ 1993-AS BÉCSI EMBERI JOGI VILÁGKONFERENCIA UTÁN... 206 3.2. EGYENLŐSÉG... 208 3.3. IGAZSÁGOSSÁG... 209 3.4. MÉLTÁNYOSSÁG... 210 3.5. HUMANITÁRIUS JOG... 211 4. 4. Pacta sunt servanda... 213 4.1. A NEMZETKÖZI TÁRSADALMI SZERZŐDÉS... 213 vi

Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába 4.2. A KIVÉTELES HELYZET A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN... 214 4.3. A TELJESÍTHETŐSÉG KÉRDÉSE A KILENCVENES ÉVEKBEN... 216 4.4. A PACTA SUNT SERVANDA ELVE AZ 1990-ES ÉVEKBEN... 217 4.5. AZ ELVEN TÚL?... 218 5. 5. A nemzetközi szankciók alkalmazása a kilencvenes években... 219 5.1. A HAGYOMÁNYOS NEMZETKÖZI JOGI SZANKCIÓK... 219 5.2. AZ ÁLLAM TUDATHASADÁSOS SZEREPE... 220 5.3. A DROIT DE REGARD... 222 5.4. A MONITORING KÉRDÉSE A KILENCVENES ÉVEKBEN... 222 5.5. NORMÁK ÉS SZANKCIÓK ÖSSZEMOSÓDÁSA: JOG AZ AGRESSZIÓHOZ? 223 9. Irodalomjegyzék... 225 vii

A táblázatok listája 1.1. 1. táblázat A NEMZETKÖZI VISZONYOK HAGYOMÁNYOS ELMÉLETEINEK FŐBB TÉZISEI... 16 1.2. 1.2. táblázat ALTERNATÍV ELMÉLETEK A NEMZETKÖZI VISZONYOKRÓL... 19 1.3. 3. táblázat... 23 viii

Előszó E kötet azoknak a kérdéseknek az átfogó tárgyalására tesz kísérletet, amelyek a nemzetközi viszonyokról a szakirodalomban, a politikai publicisztikában, a nemzetközi szervezetekben és az egyes államokban a kilencvenes években folyó viták során visszatérően felmerültek. A következőkben idézett szerzők többsége jelenleg arra az álláspontra helyezkedik, hogy a nemzetközi viszonyok egységes elméletét nem lehet megalkotni. A nemzetközi viszonyok különböző elméletei eredetileg angolszász nyelvterületen jelentek meg és váltak akadémiai körökben is elfogadott tudományos diszciplínává. A viták ellenére közös vonásuk megközelítésükben a nagyhatalmi szemléletmód. A kontinentális Európában hosszú ideig nem ismerték el a nemzetközi viszonyok elméletének tudományos létjogosultságát hacsak nem számítjuk ide az úgynevezett békekutatásokat. A pozitivizmus jegyében a nemzetközi viszonyok történetének, lényegében a diplomáciatörténetnek, valamint a nemzetközi intézmények és szervezetek struktúrájának kutatására helyezték a hangsúlyt. A nagy kivételt Raymond Aron szociológiai és történeti megalapozottságú munkássága jelenti, amely kifejezetten a politikai gyakorlatra összpontosít. A nyolcvanas évek végén jelentkező új iskolák útkeresése, különösen a francia elméleti írók munkássága, számunkra fontos üzenetet hordoz. Szerintük a nemzetközi viszonyok tanulmányozásának olyan olvasatban (grille de lecture) van értelme, amely a nemzetközi viszonyok egyéb vonatkozásaival is számot vet az államközi kapcsolatok logikáján és intézményein, vagyis az erősebbek szempontjain túl, s van mondanivalója a gyengébb számára is. E tekintetben az egyik legfontosabb, a kötet tagolását is meghatározó gondolat a politikai, a jogi és az erkölcsi szférák egymáshoz mért viszonylagos önállóságának a tétele a nemzetközi viszonyokban, a politikai primátusának az érvényesülésével. Természetesen az még önmagában nem újdonság, hogy az államközi kapcsolatok, hasonlóan az emberi kapcsolatokhoz, az erősebb és a gyengébb viszonyán keresztül is értelmezhetők. Az viszont nézetünk szerint a kilencvenes évek második felében vált érdekessé, hogy a politikai dimenziójában hova vezet, ha a különböző szervezeti vagy geostratégiai hierarchiákban az erősebb, illetve a gyengébb szereplők pozíciói egyre gyorsabb ritmusban változnak. Különösen, ha e változás általános iránya legalábbis egyelőre a korábbi erősebbek lecsúszása, pozícióvesztése, amelyet a gyengébbek helyzetének folyamatos és drámai romlása kísér. Olyan államok, amelyek korábban regionális hatalomnak számítottak, rövid idő alatt politikai, társadalmi és gazdasági válságba jutottak, s nem kevés állam bukott meg. Számos nem állami szereplő viszont, a médiának és az információáramlás növekvő sebességének köszönhetően, egyre fontosabb szerepet játszik nemcsak a helyi vagy regionális viszonyokban, hanem divatos kifejezéssel élve, globálisan is. A kilencvenes években a nemzetközi politika mint néhány, általában öt vagy hat állam ellenőrzése alatt álló színtér, jelentős átalakuláson ment keresztül. Egyre több nem állami szereplő jelent meg a nemzetközi viszonyokban, egyesek igényt tartanak a politikai szereplői státusra, s ezt oly módon teszik, hogy az a kormányok számára komoly kihívást jelent. A nemzetközi viszonyokon belül e kötetben megkülönböztetjük a politikát a politikaitól. Nem veszítjük szem elől a politikainak azt a sajátosságát, hogy az feltételezi ugyan az erőszakot, de az itt vizsgált területen belül lehetséges legitimációs elvek még csak össze sem hasonlíthatók a kényszerítő eszközök fölötti állami monopólium sajátosságaival. A legitimitás kérdésének tisztázatlansága következtében a politikai primátusának tételezése könnyen válhat az erő apologetikájává. Ezt csak úgy kerülhetjük el, ha a politikai primátusával szembeállítjuk a viszonylagos önállósággal rendelkező jogi és erkölcsi szférát. Amint e kötetben igyekszünk kimutatni, ez jelenleg nemcsak elméleti feltevés vagy jámbor óhaj. A nemzetközi jog ma már nem elsősorban a háború és a béke joga, ahogyan azt még a 20. század első felében is értelmezték. A második világháború után számos új jogintézmény jött létre, a megvalósításukra szakosított nemzetközi szervezettel együtt. Az erkölcsi szféra befolyása és viszonylagos autonómiája a nemzetközi viszonyokban leglátványosabban az emberi jogok védelmére létrejött nemzetközi szervezeteken keresztül érvényesült. A kilencvenes években számos nemzetközi szervezet és fórum elsődleges tevékenységévé vált az emberi jogok tiszteletben tartásának számonkérése az államokkal szemben. Ez a számonkérés nemcsak a nemzetközi szerződések előírásai alapján történik. Az emberi jogok egyetemes törvénye szerződésjogot és szokásjogot éppen úgy magában foglal, mint általános elveket és ajánlásokat. Az erkölcsi szféra ebben a vonatkozásban nemcsak az emberi jogokra korlátozódik, hanem kiterjed mindenre, ami a legáltalánosabb értelemben összefügg az igazságossággal vagy a méltányossággal, s nem utolsósorban az ember mint személy méltóságával. Ez a történelemben előzmények nélküli helyzet. Az erőnek az a diffúziója, amely a Szovjetunió megszűnésével indult el, az erőszak kérdését ugyanakkor olyan körülmények között veti fel a nemzetközi politikai viszonyokban, amelyek kívül esnek a reguláris hadseregek, s ix

Előszó ezáltal a legtöbb állam ellenőrzési lehetőségein. Az utóbbi években aggasztóan megszaporodtak a világbékét közvetlenül nem fenyegető, de a lakosságot, kiváltképpen a gyermekeket és a nőket hihetetlenül kegyetlen bánásmódnak alávető, különböző paramilitáris egységek, magánhadseregek vagy törzsi milíciák által vívott, helyinek vagy alacsony intenzitásúnak nevezett fegyveres konfliktusok. Ugyanakkor a légtér uralására, illetve a föld felületének a légtérből való minél tökéletesebb ellenőrzésére irányuló versenyben a technológiai fejlődés még számos meglepetést tartogat és alapvetően megváltoztathatja a jövőben a háborúk jellegét. A nemzetközi viszonyoknak a politikai primátusából következő fontos sajátosságát jelenti végül, hogy az e területen létező hierarchiák instabilitása következtében minden politikai megoldás újabb politikai problémákat keletkeztet. Az olvasónak többször is az a benyomása támad majd, hogy bizonyos kérdésekkel mintha korábban már találkozott volna, csak másként. A nemzetközi viszonyokkal foglalkozók a fentiekből kiindulva valójában már majdnem minden elképzelhető kombinációt kidolgoztak azzal kapcsolatban, hogy a helyzet egy adott pillanatban miért olyan amilyen, illetve milyen kilátások lehetségesek. Ha a vélt vagy valódi ellentmondások, amelyek ebben az értelemben e munkát elkerülhetetlenül végigkísérik, a dolgok továbbgondolására ösztönöznek, akkor vállalkozásunk elérte a célját. Tisztában kell lennünk egyben azzal is, hogy a politikai jelenségének tárgyalásához még most sem állnak a rendelkezésünkre megfelelően árnyalt fogalmak. A szövegben ezért talán a megszokottnál gyakrabban jelennek meg zárójelben az angol és a francia szakzsargon alternatív kifejezései, ami azt is illusztrálja, hogy a helyzet máshol sem sokkal jobb. A könyvben számos idézet szerepel a vonatkozó francia és angol szakirodalomba tartozó legjelentősebb művekből, cikkekből, többnyire a szerző fordításában. A rendelkezésre álló keretek nem tették lehetővé részletesebb szemléltető háttéranyagok (térképek, statisztikák stb.) szerepeltetését. A jobb eligazodást kívánják szolgálni az alfejezeteket záró szerzői összefoglalók, az egyes fejezetek struktúráját térképszerűen leképező ábrák, valamint az egyes alfejezetek közti átjárást biztosító keresztutalások. A kötetet részletes névmutató és bibliográfia egészíti ki. *** Bár a szöveg első változatának megjelenése óta amelyre 1998-ban, Budapesten került sor, azonos címmel, a Teleki László Alapítvány gondozásában a világ nagyot változott, (gondoljunk csak az 1999-es Jugoszláviára mért, 78 napon keresztül tartó NATO-bombázásokra vagy a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásra Amerikában, hogy csak kettőt említsünk a köztudatból a jövőben nem egykönnyen kitörölhető események közül), úgy véljük, mégsem volt szükséges a kötet korábbi struktúrájának megváltoztatása. A jelen második kiadás természetesen számos helyen, a szükséges terjedelemben átdolgozott és aktualizált szövegrészekkel egészült ki. A következő oldalakon azonban alapvetően továbbra is a hosszú kilencvenes évek értelmezése található. Egyes megállapítások visszamenőleges érvénnyel is bírnak, ugyanakkor az elmúlt évtizedek fejleményei arra intenek, hogy a ma uralkodó értelmezések is viszonylag gyorsan eszmetörténeti érdekességekké válhatnak. A világ politikailag továbbra is kiszámíthatatlan marad. Megkockáztatjuk: talán ez így helyes. A szerző x

1. fejezet - I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK 1. 1. Paradigmák a nemzetközi viszonyok tanulmányozásában 1

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK 1.1. AZ EMPIRIKUS MEGKÖZELÍTÉS A világ történései aligha voltak kiszámíthatóbbak az elmúlt évszázadokban, mint napjainkban. Az ember okozta katasztrófák sokkoló hatást váltottak ki a múltban is, s a helyzet e tekintetben a jövőben sem fog változni. Váratlannak az minősült, amiről bekövetkezte előtt nem, vagy csak keveset beszéltek. Ami lehetetlennek tűnt, legfeljebb különcök beszédtémája volt, de amikor megtörtént, súlyos megrázkódtatással járt az emberek nagy tömegei számára. A modern kori, egyre szélesebb körben ható, ember által előidézett katasztrófákat követően, különösen ha azok váratlanul következtek be, mindinkább az a meggyőződés vált uralkodóvá, hogy a dolgok nem mehetnek tovább a megszokott módon, s egyre sürgetőbben merült fel egy új, jobb világrend megteremtésének igénye. A világ kiszámíthatatlansága nem mond ellent annak a ténynek, hogy az a politikai keret (a demokrácia) bizonyul a leghatékonyabbnak a konfliktusok erőszakmentes megoldására, amely az egyéni és a kollektív szereplők akarati szabadságával s az azzal járó önkénnyel a legmesszebbmenőkig számol. A legitimitási elvek közül a demokratikus legitimáció az, mely a szabályos időközönként megtartott általános, közvetlen, egyenlő és titkos választásokból ered, és mivel kifejezetten az emberek szabad akaratnyilvánításán alapul, a politika strukturális elemévé teszi a bizonytalanságot. Az az empirikus meglátás, hogy az emberi dolgokban nem a kiszámíthatóság növelése, hanem a kiszámíthatatlanság csökkentése a feladat, csak látszólag paradox jellegű. A nyugati jogi hagyományban például azt látjuk, hogy az eljárási szabályokra épülő jogrend visszaszorítja ugyan az egyéni önkényt (mindenekelőtt az önbíráskodásra való hajlamot), de lényeges kérdésekben továbbra is fennáll a bizonytalanság. Így például számos bűncselekményt nem sikerül felderíteni, s a halálbüntetést ellenzők egyik legfontosabb érve éppen a büntetőeljárások bizonytalansága, a relatíve nagy hibalehetőség. A nemzetközi viszonyokban központi hatalom hiányában a szereplők autonómiája a kiszámíthatóság érvényesülését csak áttételes értelemben teszi lehetővé. Annak ellenére, hogy 1945 után nemzetközi téren eljárásjogi típusú szabályozások születtek, és a nemzetközi szervezetek keretében komoly erőfeszítések történtek azok érvényesítésére, a terület sajátosságai miatt legfeljebb a kiszámíthatatlanság csökkentésének igényéről beszélhetünk. Minden korban voltak olyanok, akik felfedezni véltek szabályszerűségeket, törvényszerűségeket egyének és csoportok érintkezésében, illetve az általuk létrehozott intézmények közötti viszonyok kialakulásában, fennállásában és megszűnésében. Ilyen elméletek a nemzetközi viszonyokról is keletkeztek, s többnyire meghatározott aspektusokkal kapcsolatban hasznos következtetések levonásához vezettek, de az egészre, mint olyanra vonatkozóan nem tudtak kielégítő válaszokat megfogalmazni. Minél inkább általánosítunk, annál nehezebb a dokumentálható tényeket, a mozgató energiákat és motivációkat, illetve a mindezekre reflektáló érdekeltek szempontjait magyarázni és összefüggéseiket kimutatni. Amint John Gerard Ruggie egykori ENSZfőtitkár, a téma elméleti és gyakorlati szempontból is avatott ismerője megjegyezte a nemzetközi intézményesülésről szóló esszéit bevezető tanulmányában, a törekvések, a legitimitás és a jogok a cselekvési indítékok kategóriájába tartoznak, melyek nem azonosak a cselekvések okaival így például az egyesült Európára való törekvés nem oka az európai integrációnak, hanem indítéka a közvetlen okok kauzális képességének. 1 (Ruggie 1998a, 22.) A nemzetközi viszonyokra vonatkozó reflexiók általában a jövőre irányulnak, válaszkísérletek a mi várható? kérdésére 2. Egy elmélet érvényessége többek között azon múlik, hogy mennyire képes magyarázatot adni a nemzetközi viszonyokban végbement változásokra. Feltehető, hogy ha az elmélet kielégítő magyarázattal szolgál az adott időpontig bekövetkezett eseményekre, akkor a jövővel kapcsolatban is megbízható támpontokat nyújt. Ha például az elmélet szerint a nemzetközi viszonyokban a szereplők interakciója nyomán kialakul egy tőlük független struktúra, akkor ez a struktúra befolyással lesz az egyes szereplők cselekedeteire. Az ilyen típusú elméletek nem, vagy csak korlátozottan alkalmazhatók az olyan radikális változásokra, mint amelyek 1989 és 1991 között történtek a világban. Az itt empirikusnak nevezett megközelítés szintén a mi várható? kérdését tartja a legfontosabbnak. Az elméleti modellekkel szemben azt a nézetet képviseljük, hogy akár a nemzetközi vagy globális rend egészét tekintjük, akár az egyes régiókat, ügyköröket vagy meghatározott szereplői kört, a változások nem derült égből 1 A fent hivatkozott kötethez Ruggie 1998-ban írt előszót. Az idézet így a kilencvenes évek végén jellemző nézeteit tükrözi. 2 Lásd még az I. fejezet A jövőbe látás című, illetve Prognózisok, rizikóanalízis a nemzetközi kapcsolatok tervezése című alfejezeteit a 24., illetve a 27. oldalon. 2

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK villámcsapás módjára következnek be. Ez nem jelenti azonban azt, hogy e változások kiszámítása lehetséges egy speciális módszer segítségével ez ugyanis azt jelentené, hogy meg is tervezhetők. A nemzetközi viszonyokban az átalakulás, vagy akár az egyes fontos események előjelei jóval bekövetkezésük előtt feltűnnek. A háborúkat előkészületek előzik meg, amelyekről ma már nyilvános forrásokból is tudomást lehet szerezni. Úgyszintén nem előzmény nélküliek a fontos regionális átrendeződések, s a sort lehetne folytatni. A 2001. szeptember 11-ei támadások utáni hónapokban számos olyan információ látott napvilágot, amelyek arra utaltak, hogy már hónapokkal az események előtt elég sokan tudták, valami készül, de politikai döntés hiánya miatt nem került sor semmilyen megelőző akcióra az Egyesült Államok megfelelő szervezetei részéről. 3 Elmélet: hipotézisek változók [variables] és feltételek [conditions] viszonyáról, amelyeket abból a célból állítanak fel, hogy leírjanak, magyarázzanak, vagy megjósoljanak jelenségeket, valamint javaslatokat fogalmazzanak meg arra nézve, hogyan kell pozitív változásokat előidézni adott etikai elvek megvalósítására. Elmélet: következtetések, amelyeket feltevésekből (axiómákból) vonnak le, és/vagy a jelenségek bizonyítékaiból, beleértve a jelenségek jellemzőit, okait és valószínű etikai következményeit. (Kegley Wittkopf 2001, 28; 250.) Egy változás előreláthatósága egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg tudjuk mondani bekövetkezésének pontos időpontját, azt hogy miként történik meg, vagy milyen hatásokat eredményez. Tehát ilyen szempontból a kiszámíthatatlansággal kapcsolatos állítások megállnak. Az elmélet nem egyszerűen egy nagyszabású formális modell hipotézisekkel és feltevésekkel; inkább egyszerűsítő eszköz, ami lehetővé teszi annak az eldöntését, hogy mely tények számítanak, s melyek nem. (Baylis Smith 2001, 2.) Ám akkor mi a jelentősége annak, hogy egy eseményt, egy helyzetet, egy nagyobb szabású változást többnyire előre látunk? Az, hogy megnő a befolyásolás lehetősége. Ha számítunk egy fejleményre, fel tudunk készülni rá, meg tudjuk hozni azokat a döntéseket, amelyek kiküszöbölik a negatív hatásokat, vagy ellenkezőleg, lehetővé teszik előnyök megszerzését. Természetesen ilyen esetben nehéz elválasztani az elemzést, a teoretikus aspektusokat, az értékelést és a politikai cselekvést, de éppen ez az itt bemutatott empirikus megközelítés lényege. A rendszeres megismerés, a tanulmányozás, az értékelő elemzés csakis a gyakorlattal együtt releváns. (Ez az oka annak, hogy e kötetben csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben hivatkozunk a nemzetközi viszonyok 20. századi kanonizált elméleteire, amelyek egy külön eszmetörténeti jellegű áttekintés tárgyát képeznék.) A nemzetközi viszonyokról való gondolkodás a 20. század elején, angolszász területen nyert tudományos létjogosultságot. Az erkölcsi dimenzió a kezdetektől nemcsak hogy jelen volt e gondolkodásban, de sokszor, mint például az első világháborút lezáró békekötéseknél, W. Wilson amerikai elnök által világpolitikai tényezővé is vált. A 20. század végére, egy viszonylag hosszú időszakot követően, a tények számbavételén alapuló hatalmi kalkulációkon túl, ma már nem lehet tanulmányozni a nemzetközi politikai viszonyokat a jogi és az erkölcsi vonatkozások figyelmen kívül hagyásával. Az empiristák a tapasztalást tartják a megismerés egyetlen útjának, a gondolkodást beleolvasztják az érzékelésbe és az elképzelésbe. Mivel a tapasztalás mivoltánál fogva lezáratlan, mivel a világ és a megismerés véget nem érő folyamat, nem fogadnak el örök igazságot vagy abszolút értéket. (Nyíri é. n. 232.) Az empirikus megközelítésnek megvan az az előnye, hogy módszertana ellentétben az absztrakt terminusokban megfogalmazott, illetve az ideológiai elméletekkel nem szorul különösebb igazolásra. A világ kiszámíthatatlanságának tudomásulvétele (a nyugat-európai kulturális rezignáltság ebben fontos szerepet játszott) az empirikus megközelítés létjogosultságát nem érinti, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a múltban 3 A Time magazin és nyomán a The Daily Telegraph arról számolt be, hogy egy évvel a támadások előtt készen voltak a tervek az al-kaida szervezet felszámolására és Oszama bin Laden elfogására. Clinton elnök belpolitikai okokból nem hagyta jóvá az akciót. George W. Bush elnök egy hosszadalmas vizsgálat után, egy héttel szeptember 11-e előtt jóváhagyta a terveket, amelyek lényegében azt tartalmazták, amit az Egyesült Államok később az afganisztáni hadjárat során megvalósított (Elliott 2002, 22 35; Rennie 2002). 3

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK nemzetközi téren többször is elvtelen pragmatizmusba torkollott. A nemzetközi jogi, illetve morális elméleteknek és képviselőiknek köszönhetően az empirikus megközelítés képes volt az önkorrekcióra, s ez valószínűleg a jövőben is így lesz. Az 1990-es éveket jellemző nagy különbség az, hogy sokkal többen és sokkal többet tudtak a világról, mint korábban bármikor. E tudás, mely napról-napra látványosan bővül, nagymértékben közvetlenül és gyorsan elérhető, mind materiális értelemben (az információkhoz való hozzáférés), mind szellemi értelemben (az értelmezést illetően). Nem lehetünk azonban továbbra sem biztosak abban, hogy valamely jelenségről, helyzetről vagy szereplőről mindent tudunk, hogy nem siklottunk-e át valami lényeges fölött, ami a közeljövőben akár döntő hatással lehet az események alakulására. A kép és a hang sokszor élőben jön egy sor fontos vagy a jövőre nézve fontosnak tekintett eseményről. Annak a kiválasztása, hogy mi kerül a képernyőre a híradások elején, maga is közvetlenül hat a politikai döntéshozatalra, s egyre gyakrabban felborítja a korábban aprólékosan kigondolt politikai menetrendet. Az információáramlásnak ez a módja és ritmusa a nemzetközi politikai viszonyokban lassan ugyanazt a szerepet tölti be, mint amit az úgynevezett napirend ellenőrzése (control of the agenda) a parlamentáris demokráciák politikai nyilvánosságában. A döntéshozók olyan helyzetbe kerültek, amit a legkevésbé sem kedvelnek: a döntést nem lehet halogatni, nincs mód további egyeztetésre, latolgatásra. Ilyen körülmények között az empirikus megközelítés és a grand theory (Griffiths 1992, 8 14), azaz a nagy összefüggések és törvényszerűségek keresése közötti örök vetélkedésben, a kilencvenes években úgy tűnik huzamosabb időre az előbbi került előtérbe (Duroselle 1992, 18). E fejleménynek számos fontos következménye van. Az egyik az, hogy napjainkban az elemzés hagyományos eszközei összemosódnak a politikai döntéshozói mechanizmusokkal, s ez nemcsak módszertanilag van így, hanem a két folyamat ma már időben és térben is egyre inkább összeér. Mivel az információ nyilvánosságra kerülése és a döntés meghozatala közötti idő többnyire rendkívüli módon lerövidült, rövid távon a döntés ténye gyakran legitimálja a döntést magát. A másik következmény az, hogy a politikai felelősség megoszlik, s ezáltal nemegyszer megfoghatatlanná válik. A döntés alapjául szolgáló, meghatározott szövegkörnyezetben jelentkező információban mintegy kódolva van maga a válasz is. A közönségnek általában az az érzése, hogy megnőtt azon esetek száma, amikor nem a politikusok, hanem a szakértők mondják meg, mit kell tenni. Az empirikus megközelítésnek a következő módszertani hiányosságait kell itt megemlítenünk: A) kizárólag a dokumentálható valóságot veszi figyelembe, azaz eleve szelektál, kiemel, fontossági sorrendet állapít meg de ugyanakkor tudatában van annak, hogy minden fáradozás ellenére megtörténhet, hogy fontos körülmények fölött átsiklik; B) az ily módon behatárolt tényanyag alapján általánosít, s ebben egyik legfontosabb módszerként a fogalomalkotást alkalmazza ugyanakkor nélkülözni kénytelen nemcsak egy koherens elméleti keretet, de sokszor minimális konszenzusnak örvendő kategóriákat sem tud felmutatni; C) vizsgálódásának tárgya nem a világ, mint olyan, hanem az e módszernek megfelelően alkotott, s viszonylag új kategóriák által körülírt fogalmak, mint például a nemzetközi rendszer vagy a nemzetközi viszonyok rendszere ; D) sűrűn gyakorolja a jövendölést, nemcsak célként, hanem módszerként is, néha saját (tárgyának) igazolására. E hiányosságokat részben pótolhatja az intuíció. 1.2. A JÖVŐBE LÁTÁS A nemzetközi viszonyokkal foglalkozó tanulmányok lényegüket tekintve a leíráson túl egyben a jövőbe látási kísérletek jelenkori, tudományosan és társadalmilag elfogadott formái. Meglehetősen elterjedt az a 20. században például Hans Morgenthau az amerikai realista iskola egyik legbefolyásosabb képviselője által is osztott vélekedés, mely szerint a nemzetközi politika elmélete közvetítő szerepet tölt be a filozófia és a történelem, valamint a politikai gyakorlat között (Griffiths 1992, 45 46). Ennek következtében módszertanát egy sajátos összefonódás jellemzi a logikailag még ellenőrizhető állítások és a 4

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK különböző politikai filozófiák által közvetített értékek között, mindez rávetítve egy olyan empirikus anyagra, amely a tényeknek és a történéseknek azon részére korlátozódik, amelynek puszta létét egyetlen vitatkozó sem vonja kétségbe. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például az atomfegyverek, de nem a technikai részletek; a háború, de nem a befejezett vagy zajló háborúk politikai, hadászati vagy egyéb összefüggései; a nemzetközi jog, de nem technikai jellegű részletei; vagy a globalizáció néven számon tartott jelenség, de nem annak értelmezései. A végső pontja minden ebben a műfajban tett gondolati erőfeszítésnek a válasz a mi várható? kérdésére (Spanier Wendzel 1996, 18; Buzan Segal 1998). Milyen kilátásai vannak a nemzetközi viszonyok szereplőinek, s azon belül is elsősorban az egyes államoknak, azok meghatározott csoportjainak vagy magának az államok közösségének, végső soron az emberiségnek? A jelen folyamatok hova vezetnek, várhatók-e új, ma még beláthatatlan fejlemények? A jövendölés még azokból a munkákból sem hiányzik, amelyek a nemzetközi viszonyok történetével foglalkoznak vagy a legfontosabb módszertani kérdéseket tárgyalják, legfeljebb a szerzők óvatosabban fogalmaznak. 4 Általánosan két eljárást különböztethetünk meg. A) Az egyik a nemzetközi viszonyokban érvényesülni vélt törvényszerűségek leírása, az ezek alapján kibontakozó politikai trendek értelmezése, hipotézisek felállítása, s ezeknek megfelelően a jövő alakulásának latolgatása. 5 A francia Marcel Merle akinek legismertebb műve a nemzetközi viszonyok szociológiájáról szól például abból kiindulva, hogy a Nyugat univerzalizmusa további területeken fog érvényesülni, úgy azonban, hogy egyre nagyobb ellenállásba ütközik a területhez való ragaszkodás, a kollektív emlékezet, az erkölcsök, a nyelvek, a helyi hagyományok és a vallások részéről, nem kevesebb, mint hét forgatókönyvet vázol fel. 6 James N. Rosenau a turbulencia fogalmának meghatározása során megjegyzi: nyomós okok szólnak amellett, hogy a jövőben a turbulencia erősödésével az erőt feltételező reagálások csökkenni fognak a világpolitikában. (Rosenau 1990, 12.) B) A másik eljárás lényege egy időpont megjelölése, mellyel kapcsolatban többnyire biztosnak tekinthető információk vannak birtokunkban (például egy nemzetközi értekezlet, melynek résztvevői köre és napirendje ismert; egy nemzetközi szervezet bővítésének, illetve az erre vonatkozó döntés meghozatalának időpontja; egy infrastrukturális beruházás határideje vagy egy ipari létesítmény szavatossági ideje, egy hadgyakorlat időpontja stb.), majd az eseményhez különböző forgatókönyveket csatolnak a jövőbe látási gyakorlatot végzők, s ezeket összehasonlítják a jelenlegi állapotok alapján várható fejleményekkel. A jövőkép a várható trendek, valamint a különböző területekre vonatkozó és mérhető adatokból, statisztikákból és azok összehasonlításából levont következtetések alapján áll össze. A jövőbeli időpont kijelölése lehet teljesen önkényes is, de ekkor a szerző kénytelen kizárólag a pillanatnyi helyzetből extrapolálni, s így összekötni a jelent a jövővel. Egy új módszert próbálunk ki a jelen és a jövő összekötésére. A jövőből indulunk ki, és úgy tekintünk vissza a 20. század végére, ahogyan azt ötven, ötszáz vagy ötezer év múlva élő történészek tennék. A jövő perspektívája az időbeli távolságot használja, hogy a jelent lássa, mivel csak a jelen megértése által befolyásolhatjuk a jövőt. Mi a jövő előrelátásának megvalósítható projektjében vagyunk érdekeltek, nem a lehetetlen jóslásban. Csak azok, akik nem olvastak jó tudományos-fantasztikus irodalmat vitatnák, hogy a jövőt előre lehet látni. Az előrelátás fogalma nem azt jelenti, hogy a jövőt ugyanúgy meg lehet érteni, mint a jelent vagy a múltat. [...] Peter Schwartz, a business guru, írta a The Art of the Long View 173. oldalán:»az egyetlen sűrűn ismétlődő mulasztás az előrejelzések történetében a technológiák hatásának súlyos alábecsülése volt.«(buzan Segal 1998.) 4 René Girault például ezt írja a nemzetközi viszonyok történetét bevezető tanulmányában: Próbáljuk meg összefoglalni: miután megtalálta és elkülönítette az eseményt, az időben meghatározott és egyedi tényt, a történésznek meg kell haladnia e primitív stádiumot egy magasabb rendű, lényegi szintézisre való törekvéssel, s újra el kell helyeznie az államférfiak döntéseit azon mélyreható folyamatokban, amelyek valódi választási alternatívákként, egy állam külpolitikáját alkotják. (Renouvin 1994, vol I., XXV. p.) 5 Az elkövetkező évszázad áttekintését adja e logikának megfelelően Thierry Gaudin (Gaudin 1999). 6 Ezek a következők: a status quo fennállása (legcsekélyebb esély), egy világhatalom létrejötte, a bipoláris konfrontáció világának visszatérte, a tripolaritás kialakulása (észak-amerikai blokk, EU és a délkelet-ázsiai blokk az ASEAN-államok körül), a regionalizmus konszolidálódása, egy valóban hatékony világszervezet létrejötte, és végül az, amit a szerző a legvalószínűbbnek tekint a világgazdaság olyan globalizációja, amelyet nem követ a szabadpiac szabályzásának semmilyen intézményes kerete (Merle 1995, 104 109). 5

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK Ez utóbbi eljárást követve vázolt fel egy nagyszabású jövőképet Samuel Huntington a meglátása szerint kulturálisan meghatározott nemzetközi politikai viszonyok 21. századi alakulásáról 7 (Huntington 1996, 312). Az észjárás hasonló, de a következtetések eltérőek azok esetében, akik mint például Hamish McRae, a gazdasági viszonyok és a folyamatok elsőbbségének elvét vallják (McRae 1995). Mindkét eljárás komoly kihívások elé állítja azokat a szerzőket, akik írásaikkal nem törekszenek közvetlen politikai befolyásra, s világnézetüket, preferenciáikat a lehető legkisebb mértékben kívánják a tárgy vizsgálatánál érvényesülni engedni. Meg kell találni a középutat az absztrakciók, elvonatkoztatások, illetve a tények, a folyamatok, az események, a csoportok és az egyes személyek értékelése között. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen művelet. Ahhoz, hogy egy analízis megfeleljen e követelményeknek, a szerzőnek paradigmát kell választania. Mielőtt azonban a paradigmák szűk értelemben vett kérdésének taglalásába fognánk a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásában, ki kell térni azokra az önálló tevékenységekre, amelyek a jövő latolgatásával kapcsolatosak (előrejelzések, kockázatelemzések, tárgyalási menetrendek kialakítása stb.), de az ebben az értelemben vett jövőbe látástól különböznek. Kitérőt igényel ugyanakkor a látszat kérdése is a nemzetközi politikai viszonyokban, mint olyan jelenségé, mely a jövőbe látás és a tények puszta megismerésére és feldolgozására irányuló törekvések határán lelhető fel. 1.3. PROGNÓZISOK, RIZIKÓANALÍZIS, A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TERVEZÉSE Az alábbiakban a jövőbe látás és más politikai, gazdasági vagy egyéb téren bejáratottnak számító előre jelző technikák közötti különbségeket kívánjuk röviden és csak illusztratív céllal vázolni, a nemzetközi viszonyokról szóló eszmefuttatások e vonatkozásainak jobb megértése céljából. Míg a jövőbe látás többnyire a nemzetközi viszonyok egészére, a világ helyzetére vonatkozik, addig aprognosztikamint sajátos műfaj egy adott területen és megszabott időkorlátok között folyamatosan felállított előrejelzések sorozatából áll. A jövőbe látási kísérletek átfogó kép felvázolására törekednek, míg a prognózisok a folyamatok egy-egy szeletére vonatkoznak. A prognózis tárgya mindig egy adott jelenség vagy jelenségcsoport, nem pedig a nemzetközi viszonyok egésze. A prognózis abban is különbözik a jövőbe látástól, hogy korlátozott volta miatt sokkal pontosabb és egyértelműbb. A prognózis alapjául szolgáló adatok köre általában szűkre szabott, de ez önmagában nem zárja ki általános jellegű következtetések levonását. A szakszerűen elkészített prognózis akkor is jelentőséggel bír, ha előrejelzései nem mindenben jöttek be. A prognózisokat általában nem kíséri olyan átfogó helyzetelemzés, amely a nemzetközi viszonyokra jellemző reflexiók esetében elengedhetetlen, hiszen ez utóbbi esetben a jövőbe látás művelete így kísérelhető meg, és eredménye csak így értelmezhető. A jövőt feltérképező ez utóbbi műveletekben számos esetben használnak fel részterületeket illetően prognózisokat. Például a közel-keleti fejlemények hosszú távú forgatókönyveinek készítése során egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni az olyan alapvetően technikai jellegű prognózisokat, mint a Nílus természetes vízhozamának alakulása a következő háromnégy évtizedben. A környezetvédelem terén ma már a legtöbb prognózis relevanciával bír a nemzetközi politikai viszonyokban is. (Jó példát jelentenek erre a Worldwatch Institute jelentései, amelyek 1991 óta minden évben a Föld Napja Alapítvány gondozásban magyarul is megjelennek.) A prognózis kategóriájába tartoznak a különböző hatástanulmányok, amelyek közül egyesek a nemzetközi politikai viszonyokban szerepet játszhatnak a vitás kérdések eldöntésénél (például a választott döntőbírósági eljárásokban). A prognózis eredetileg a gazdasági folyamatok egyik vizsgálati technikája, amelyet az üzleti életben használnak. A The Economist által készített és világszerte nagy tekintélynek örvendő összefoglalók olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint például a politikai erőszak bekövetkeztének valószínűsége vagy a kormányzati stabilitás, az emberi jogok helyzete vagy a bírói függetlenség kérdése. Ezek az elemzések arra vonatkoznak, hogy mi várható egy adott országban, illetve mit kell figyelemmel kísérni az elkövetkező időszakban. A The World in 2002-ban az elemzők ezt írták 2001 őszén Magyarországról: A 2002-es választás szoros küzdelmet hoz a Fidesz Magyar Polgári Párt és az ellenzéki Magyar Szocialista Párt között. Egyiknek sem lesz meg a többsége. A szélsőjobboldali MIÉP játszhatja el a mérleg nyelve szerepét. A kampány során a nacionalista retorika megnöveli a feszültségeket Romániával és Szlovákiával. Mindkét ország ellenzi a magyar státustörvényt, mely a foglalkoztatásban és a szociális ellátásban preferenciális ellátást biztosít Magyarországon 7 Huntington könyve végén egy lehetséges amerikai kínai háború forgatókönyvét vázolja fel, 2010-et jelölve meg a konfliktus kirobbanásának éveként. 6

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK a külföldön élő magyaroknak. Figyelemmel kísérendő: a forint. Az átváltási arány sávjának szélesítése 2001-ben segíteni fogja az infláció elleni harcot, de a felértékelődés veszélyeztetheti az exportot. (Economist 2002, 82.) A rizikóanalízis a prognózis egyik legelterjedtebb műfaja, amelyet főleg a külföldi befektetések terén alkalmaznak. A nemzetközi hitelkihelyezés ma már nem képzelhető el olyan háttértanulmányok nélkül, amelyek a hitel kockázati fokát becslik meg. Ez utóbbinak ma már összefüggően kidolgozott módszertana és algoritmusai vannak (Price Waterhouse 1993). A háttértanulmányok többnyire számszerűen kifejezett adatokat tartalmaznak, de nem nélkülözhetik a nehezen vagy egyáltalán nem számszerűsíthető elemeket sem, mint például a megbízhatóság, a személyre szóló referenciák stb. Készülnek általános rizikófaktor-táblázatok is, amelyekben az államokat rangsorolják az egyes tényezők alapján. Külön műfajt alkotnak e körön belül azok az elemzések, amelyek a korrupció mértékét becslik meg a különböző államokban. 8 A legtöbb állam tervszerűn működteti és ápolja nemzetközi kapcsolatait. A külföldi államférfiak látogatása, a magas szintű kontaktusok, a nemzetközi szervezetekben való részvétel például mind olyan tevékenységek, amelyek különböző menetrendek, forgatókönyvek, háttérelemzések felállítását igénylik a jövőbeli folyamatokra és eseményekre való tekintettel. Ettől azonban részben különbözik a szereplők nemzetközi kapcsolatainak oly módon történő tervezése, amely már feltételez egy kialakult jövőképet. Különleges esete e téren a tervezésnek az, amikor egy szereplő meghatározott világnézet és értékek alapján is mintegy modellezi külkapcsolatait. Ez a nemzetközi politikai viszonyokban értelemszerűen csak olyan szereplők esetében jöhet szóba, amelyek rendelkeznek valamilyen ideológiai alapon álló politikai programmal, amelynek kidolgozása során igyekeznek figyelembe venni a terület egészének állapotát és jövőbeli fejlődési irányait. A tervezés egy része többnyire a kevés nyilvánosságnak örvendő tevékenységek közé tartozik. A tervezés eredménye azonban, amely általában szlogenszerűen megfogalmazott nyilatkozatokból áll, mindig hozzáférhető a többi szereplő és a nyilvánosság számára is. Az Egyesült Államok kezdettől fogva a körülményekhez képest viszonylag nagy nyilvánosságot biztosított a külpolitikai tervezésnek (policy planning). 9 A volt Szovjetunióról is tudjuk, hogy folytatott ilyen tevékenységet. Kevésbé lehetünk biztosak e tekintetben Oroszország, még kevésbé a többi volt szovjet tagköztársaság esetében. Az Európai Unió (a továbbiakban lásd még EU) immár évek óta próbálkozik egy közös kül- és védelmi politika kialakításával, egyelőre számottevő eredmények nélkül. A kelet- és közép-európai országok integrációs törekvései ebben az értelemben nem számítanak politikai tervezésnek, hiszen a célok megvalósítása legjobb esetben is csak ötven százalékban múlik rajtuk. Ráadásul a megkövetelt teljesítményt is az Európai Unió és a NATO írja elő számukra. Ezzel szemben egyes markáns külpolitikai programmal rendelkező iszlám államokról, így például Iránról joggal feltételezhető, hogy alapos és hosszú távú politikai tervezést végeznek. Japán különböző adottságokkal, de hasonlóan folytat politikai tervezést, és egyes délkelet-ázsiai államokról is elmondható ugyanez, amelyek expanzív gazdaságpolitikája nehezen képzelhető el a nemzetközi politikára vonatkozó hosszú távú tervek nélkül (Naisbitt 1982, 81 83). Annak ellenére, hogy a politikai tervezés az előbbiek értelmében általában egy teleológiai jellegű reflexió (világnézet, értékorientált politika vagy misszió) függvénye, a szó legszorosabb értelmében vett empirikus tevékenység. Ezért, bár tervezésnek nevezik, ki van téve mindazoknak a bizonytalanságoknak, amelyek a nemzetközi politikai viszonyokat általában jellemzik. Ez a körülmény akkor válik igazán jelentőssé, amikor egy szereplő meghatározó voltát mérlegeljük, de már itt le kell szögezni, hogy hasonlóan a prognózis és a rizikóanalízis készítéséhez a külkapcsolatok tervezésének tárgya is behatárolt időben és térben, ami azt jelenti, hogy lehetőségei is ennek megfelelően korlátozottak. 1.4. A LÁTSZAT A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN 8 A Transparency International egy a korrupció jelenségét tanulmányozó nemzetközi, nem kormányzati szervezet minden évben közzéteszi jelentését a korrupció mértékéről a különböző államokban. A dokumentumok megtekinthetők és letölthetők a szervezet honlapjáról (http://www.globalcorruptionreportorg). 9 A politikai tervezés történetének egyik látványos mozzanata volt George Kennan Mr. X aláírással megjelent cikke a Foreign Affairs című lap 1947 júliusi számában, amely a Truman-doktrína, a containment, azaz a Szovjetunió visszaszorítása vagy feltartóztatása politikájának alapelveit fektette le, meghatározva egyúttal a következő évtizedek nemzetközi politikai viszonyait. Az ún. Policy Planning Staff feladata az amerikai külügyminisztérium keretében a külügyminiszter számára a stratégiai politikai és a gazdasági kormányzati teendők kidolgozása és a javaslatok megfogalmazása. ( The Policy Planning Staff is responsible for developing and proposing to the Secretary of State political and economic policies. U.S. Department of State. Structure and Organization. Bureau of Public Affairs, http://www. state. gov.) 7

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK A látszat a nemzetközi politikai viszonyokban úgy alakul ki, hogy a nyilvánosságot egy adott helyzettel kapcsolatban olyan közmeggyőződés, értékelés vagy közérzület uralja el, mely nem felel meg mindenben a valóságnak. A látszat többnyire nem önmagától alakul ki, de egy idő után rendszerint független életet kezd élni. A látszatot meg kell különböztetni a közönséges hazudozástól, a tudatos félrevezetéstől és a megtervezett manipuláció eseteitől. Persze ezek mindegyike hozzájárulhat a látszat kialakulásához. A nemzetközi viszonyokban kialakuló látszatokat el kell továbbá határolni az imázsoktól, amelyeket a sajtó, a tudományos műhelyek, vagy a politikai szereplők tudatosan építenek fel (Bíró 2002a). Az összkép akkor áll össze látszattá, ha a tényekről napvilágot látott információkat és értékelést nem vitatják, nem módosítják, vagy az érintett szereplőknek nem sikerül úgy viszonyulni hozzájuk, hogy az az eredeti tartalmat megváltoztassa. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy minden esetben léteznek olyan körülmények, amelyekről nem tudunk, vagy amelyekről tudunk, de átsiklunk fölöttük, akár azt is mondhatnánk, hogy a világról alkotott képünk egy hatalmas látszat. Ez filozófiailag tartható álláspont lehet, azonban a nemzetközi politikai viszonyokra nem célszerű kiterjeszteni. A nemzetközi viszonyokban a látszat akkor válik érdekessé, ha olyan folyamatokat indít el, amelyek nélküle nem jönnének létre. A látszat egyes esetekben pozitív politikai szerepet játszik. Így például az USA és Oroszország viszonya nem volt felhőtlen a Szovjetunió felbomlása után, hiszen a békülékeny nyilatkozatok és kezdeményezések ellenére tudjuk, hogy az interkontinentális ballisztikus rakéták célzórendszerei néhány perc alatt újraprogramozhatók voltak az orosz, illetve az amerikai városokra. Számos tényező következtében kialakult azonban az az utóbb tudatosan táplált látszat, amely azt közvetítette, hogy a viszony a két hatalom között normális. Tény, hogy 2002-ben Moszkva és Washington már szoros partneri viszonyban álltak egymással, s ezt a korábban fennállt látszat nyilván nem akadályozta. A hatalmi egyensúly a látszat egyik legösszetettebb esete a nemzetközi politikában. Egyfelől történelmi előzményei, illetve szerepe a regionális kapcsolatokban politikai és morális igazolását adják. Másfelől azonban a fenntartására irányuló erőfeszítések, melyek általában a fegyverkezés fokozásában öltenek testet, továbbá a kölcsönös gyanakvás és a potenciális rendbontók folyamatos veszélye látszat voltát erősítik. Ezért van az, hogy az egyensúly fenntartásában érdekeltek és az egyensúly megbontására törekvők szerepe felcserélhető, anélkül, hogy magának az elvnek a legitimitása megrendülne. A pozitív hatású látszatot nevezhetjük funkcionális látszatnak is. A kilencvenes években a funkcionális látszat iskolapéldáját adta az úgynevezett országkép tudatos alakítása és ápolása a kormányok által (Ham 2001). Természetes, hogy minden nép, illetve állam arra törekszik, hogy a külvilág szemében előnyös jellegzetességeik kapjanak nagyobb hangsúlyt. A kilencvenes években a regionális államközi integrációs folyamatok világszerte felerősödtek. Az államok, mind a kívülálló integrálódni vágyók, mind a már egy adott integrációban részt vevők oly mértékben váltak érdekeltté abban, hogy a nyilvánosság elé lépjenek, amint korábban sohasem. Ez a nyilvánosság a megmérettetés egy újfajta kényszerével járt együtt, az úgynevezett decent international citizen, vagyis a tisztességes nemzetközi szereplői címért való versengéssel. A kialakult országképek szükségszerűen hiányosak, de látszatjellegük ellenére funkcionalitásukat rövid és középtávon senki sem vonja kétségbe. A legkifinomultabb jelzés e tekintetben az EU országkérdőív-programja volt, amely a kormányoknak kiküldött részletes kérdőívekre adott válaszok feldolgozásával kívánt képet alkotni a tagságra aspirálók helyzetéről, valamint valamiféle előzetes kritériumrendszert kidolgozni a csatlakozási tárgyalásokra és a felvételi kérelmek elbírálására. 10 Ezzel szemben a diszfunkcionális látszat jobbik esetben merő önámítás, de többnyire feszültségek, vagy akár konfrontáció (fegyveres erővel való fenyegetőzés) kiváltója is lehet. Egy funkcionális látszat adott körülmények között diszfunkcionálissá válhat több módon is. Például akkor, ha az érintetteknek elvileg nem állna érdekükben további fenntartása, de a látszat már annyira megerősödött a nyilvánosságban, hogy nyílt kétségbevonása olyan bonyodalmakkal járna, amelyeket senki nem vállalna szívesen. A boszniai háborúnak véget vető 1995-ös daytoni megállapodás világszerte optimizmusra adott okot, s az első években úgy tűnt, a helyzet normalizálódik. Ezzel szemben mindenki tisztában volt vele, hogy nemcsak Boszniában, de a volt Jugoszlávia egyik utódállamában sem voltak konszolidáltnak mondható állapotok 2002 nyarán, de a nemzetközi szervezetek és az 10 Lásd például az Európai Bizottság 2002. évi országjelentését Magyarországról. Megtekinthető a http://www. meh.hu/kum/egyeb/euvelemenyl.htm honlapon. 8

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK érintett nagyhatalmak mindent megtettek azért, hogy az ellenkező látszatot fenntartsák. Ez a magatartás hosszú távon tartós negatív következményekkel fenyeget, aminek szintén tudatában vannak az érdekelt szereplők, ám annak kimondását, hogy a király meztelen, csak néhány független szakértő vállalja (Chandler 1999). Diszfunckionálissá válik az a látszat is, amely alkalmas egy szereplőt konfliktusba sodorni a győzelem vagy a haszon minden reménye nélkül. Az ilyen látszattal kapcsolatba hozott szereplő politikai bukás esetén még a többi szereplő szolidaritásában sem reménykedhet, függetlenül attól, hogy mi állt a látszat kialakulásának hátterében. A kilencvenes években például Magyarország nagyon nehezen tudott szabadulni attól a látszattól, hogy revansra készül a trianoni rendezéssel kapcsolatban a környező országokban élő magyarság jogvédelmének felvállalása ürügyén. A látszattal azért szükséges foglalkozni, mert sok esetben politikai tényezőként funkcionál a nemzetközi politikai viszonyokban. Az empirikus megközelítés ennek következtében a látszatokat a tényeknek kijáró súllyal kezeli. A döntéshozó szempontjából a látszattal kapcsolatos kérdés az, hogy milyen esetben igényel egy kialakult látszat további politikai lépéseket, azaz mikor kell egy látszat ellen fellépni és kiiktatására, megszüntetésére vagy megváltoztatására törekedni, mikor kell egy látszatot karbantartani, és végül, mely esetekben kell tartózkodni a politikai cselekvéstől. Azt, hogy mindez hogyan történjék, illetve egyáltalán, milyen módszerrel választható el a látszat a valóságtól, a jelenlegi keretek között nem lehet előre és általános szinten megválaszolni. 1.5. PARADIGMÁK A NEMZETKÖZI VISZONYOKBAN A paradigmák helye és szerepe a nemzetközi viszonyok elméleteiben az egyik vitatott, s a szerzők által többnyire megkerült kérdés. Valószínűleg a jövőben sem várható konszenzus e téren. Idővel írja az amerikai Charles W. Kegley és Eugen R. Wittkopf a paradigma, avagy egy adott tárgyra mint például a nemzetközi viszonyokra vonatkozó uralkodó nézet, azért alakul ki, hogy befolyásolja az arra vonatkozó ítéletet: melyek a tárgykör legfontosabb jellemzői, milyen feladványokat kell megoldani és mely kritériumok uralják a társadalomtudósok kutatásait. E paradigmákat, avagy a tudósok által kidolgozott és tanulmányozott alapvető feltevéseket a világról, néha felülvizsgálják, hogy a világban jelentkező új fejleményeket megmagyarázzák. (Kegley Wittkopf 2001, 27. Idézik: Vasquez 1997, 889 912.) Az, amire a paradigma szó a nemzetközi viszonyok elméleteiben vonatkozik, általában azt jelenti, hogy a dolog magától értődő, azaz olyan, amit itt és most nagy valószínűséggel mindenki azonnal és minden további magyarázat nélkül megért, amit nem kell külön indokolni. 11 Ha például azt állítjuk, hogy minden ember szabadnak születik és egyenlő méltósággal rendelkezik, akkor ennek a mondatnak a közvetlen jelentése a 20. század kilencvenes éveinek végén nagy valószínűséggel még azok számára is nyilvánvaló, akik e jelentés érvényességét s a belőle fakadó következményeket vitatják. Ha az állam szót használjuk, ugyanez a helyzet, annak ellenére, hogy egyébként az állam egységesen elfogadott tudományos, így nemzetközi jogi meghatározása is hiányzik. Mivel a nemzetközi viszonyok tanulmányozása az a terület, amelyen az alapvető fogalmak általánosan elfogadott definíciója hiánycikk, a fenti értelemben vett paradigmák szerepe felértékelődött az évek folyamán. Ennek ellenére nincs egységesen elfogadott paradigmadefiníció. Meg kell elégednünk tehát azzal, hogy a paradigmák e területen olyan állítások, amelyek közvetlen jelentése tovább nem redukálható annál, mint amit a leírására használt szavak hétköznapi jelentése sugall egy adott történelmi szituációban. A nemzetközi viszonyok elmélete s a kapcsolódó diszciplínák több vagy kevesebb sikerrel képesek voltak az elmúlt évtizedekben betölteni a jövő feltérképezésével kapcsolatos funkcióikat, anélkül hogy olyan alapvető fogalmak 11 Nem lehet nem idézni Thomas S. Kuhn amerikai tudománytörténész művének azon részeit, amelyekben a paradigma fogalmának hasonló jelentése szerepel: ha a tudós egy paradigmát magától értetődőnek tekinthet, nem kényszerül többé arra, hogy jelentősebb munkáiban megpróbálja alapjaitól újra felépíteni tudományterületét és hogy igyekezzék minden egyes bevezetett fogalom alkalmazását megindokolni. [...] A kutatási eredményeket rendszerint inkább rövid cikkekben közlik, amelyek csak a szakmabeliekhez szólnak, akikről feltételezhető a közös paradigma ismerete, és akik általában e közlemények egyedüli értő olvasóinak bizonyulnak. [...] A paradigmák annak köszönhetik helyzetüket, hogy segítségükkel versenytársaiknál sikeresebben lehet megoldani néhány olyan problémát, amelyet a kérdéses tudományterületen tevékenykedők időszerűnek tartanak. (Kuhn 1984, 40 41; 45.) Fontos azonban leszögezni, hogy a nemzetközi viszonyokban alkalmazott paradigmák konkrét megfogalmazásaikat is tekintetbe véve nem sokban hasonlítanak a tudományfilozófiai paradigmafogalomra. Huntington például a következő paradigmákat sorolja fel legújabb könyvében: a térkép paradigmája; az egyetlen, harmonikus világ paradigmája 1989 után; a két világ paradigma: mi és ők; a teljes káosz paradigmája; valamint a nemzetállami paradigma (Huntington 1996, 29 35). 9

I. NEMZETKÖZI JOG, A NEMZETKÖZI POLITIKA ÉS A NEMZETKÖZI VISZONYOK ELMÉLETE MÓDSZERTANI KÉRDÉSEK konszenzusos definíciójának birtokában lettek volna, mint: az állam, a nemzet, a nép, a kisebbség, az emberi jogok, a háború vagy az önrendelkezés. Ha nem is vagyunk képesek a szabatos meghatározással való értelmezésre, ebből nem következik, hogy a nemzetközi viszonyok paradigmáiról ne tudnánk elmondani egy sor további dolgot. Noha ahány szerző, annyi értelemben használja a paradigma fogalmát, alapvetően két csoportba sorolhatók azok az előfeltevések, amelyek a nemzetközi viszonyok tanulmányozásánál szóba jönnek: az első kategóriába azok az állítások tartoznak, amelyek a nemzetközi viszonyok alakulását valamilyen módon az emberi természettel hozzák kapcsolatba; 12 a másodikba pedig azok, amelyek szerint a nemzetközi viszonyokat objektív törvényszerűségek uralják, s azok a hagyományos determinista felfogásnak megfelelően az emberek akaratától függetlenül alakítják a világ állapotát a megfelelő feltételek fennállása esetén. Az emberi természetre vonatkozó állításokat képzeljük el egy olyan modell keretében, amely a nemzetközi viszonyokat a A káosz fogalma a nemzetközi viszonyokban című alfejezetben taglalt kaotikus rendszerként írja le. Ez egy pulzáló (megnagyobbodó/összezsugorodó) gömbre hasonlít, mely rend és káosz között mozog, anélkül hogy az abszolút rend vagy az abszolút káosz állapotát valaha is elérné. A modell megengedi az ismétlés-ismétlődés jelenségét a lineárissal szemben, amely csupán egyirányú mozgást ismer. A totális káosz a gömb szétrobbanásával, az abszolút rend a kontrakciók megszűnésével lenne egyenlő. E kontextusban az a megfogalmazás is megállja a helyét az emberi természettel kapcsolatos paradigmák esetében, amely szerint a nemzetközi politikai viszonyok területén lényegében ugyanaz a harc folyik az ösztönök és az ésszerű törekvések között, mint az emberben magában. Ez utóbbi teszi értelmezhetővé azt a megint csak paradigmatikus jellegű feltételezést, hogy e területen többnyire és végső soron a jó emberek akarata és céljai érvényesülnek, de az is igaz, hogy ilyen úton lehet a legegyszerűbben és a leghatásosabban bevezetni a nemzetközi politikai viszonyokba a gonosz fogalmát. 13 A determinista nézetek nincsenek ellentmondásban azzal a sokak által vallott meggyőződéssel, hogy a nemzetközi viszonyok színtere alapvetően az anarchia terepe. Sőt, az anarchiát eleve fel kell tételezni ahhoz, hogy a determinista logikát alkalmazni tudjuk, különben az a priori rend hipotézisét kellene felvetni. Tehát az általános anarchia a háttere a törvényszerűségnek, amely rendoázisokat képes létrehozni, stabilizált állapotokat teremteni az összességükben kiszámíthatatlan nemzetközi viszonyok egy adott állásán belül. Az anarchia folyamában létrejövő stabilnak mondott állapotok, amelyek térben és időben egyaránt korlátozottak, teszik lehetővé azt, hogy a nemzetközi viszonyokat, mint nyílt és lineáris struktúrájú, meghatározható irányba mozgó politikai erőteret értelmezhessük. A paradigmák típusainak e pusztán szemléltető célú felvetéséből is kitűnik, hogy a nemzetközi politikai viszonyokban elvileg végtelen a változók száma. Áttekintésük, és kiváltképpen modellezésük szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a megfigyelőt, ha a nemzetközi viszonyok összessége a tárgy. Tehát az empirikus megközelítésnek megfelelően a változókat is szelektálni kell, s ez a szelekció a paradigmák esetében is fennáll. Ezért mondjuk azt, hogy a vizsgálódó paradigmát választ. Ez a tény adja a nemzetközi viszonyok különböző elméleteinek, mint tudományos gyakorlatoknak az egyik legfontosabb sajátosságát. A paradigmaválasztás lehetősége nemcsak a rendszeres újragondolást segíti elő. A kilencvenes évek körülményei között a választás lehetőségének a tudatosítása legalább még egy rendkívül fontos, közvetlen gyakorlati következménnyel jár. Elvileg lehetővé teszi a politikai felelősség jogi és morális megalapozását (és számonkérését) a nemzetközi viszonyokban, a moralizálás elkerülésével, de ennek tárgyalása nem feladata e bevezetésnek. A jelen körülmények között nem áll fenn a paradigmák közötti választási lehetőség megkérdőjelezésének a veszélye. Paradigmavitának az olyan hipotetikus helyzetet nevezhetnénk a nemzetközi politikai viszonyokban, amelyben nem a konkrét paradigmák közötti opciók állnak egymással szemben, hanem maga a választás lehetősége válik vita tárgyává. A nemzetközi viszonyok elméleteiben az úgynevezett realista paradigmák fogalmazódtak meg az évek során a legmarkánsabban. Jack Donelly aki e műve megjelenésekor a denveri egyetem tanáraként tevékenykedett, és szakterülete az emberi jogok a realizmusról szóló könyvében hat paradigmát választott ki, amelyek szerinte a 12 Morgenthaunak az a megállapítása, hogy a politikát, éppen úgy, mint a társadalmat az emberi természetben gyökerező objektív törvények uralják, ebben az értelemben nem az emberi természetre vonatkozó paradigma (Morgenthau 1993, 4). Általában nem is így értik (vö. Roche 1994b, 22). 13 A jó emberek létezésének kérdéséről és a gonosz problematikájáról lásd Heller 1994, 14 20. és 206 223., valamint d Allonnes 1995, 153 167. 10